A viták természetéről

A viták lényege mindig az, hogy a résztvevők igyekeznek igazolni a másik féltől eltérő
véleményüket, vagyis az érvek ütköztetésével próbálják meggyőzni partnerüket, illetve
nyilvános vita esetén a hallgatóságot (is). A kulturált vitákat logikai és erkölcsi szabályok
tiszteletben tartásával vívják, hogy a párbeszéd valóságos legyen, és eredményesen
végződhessen. Egy jó vitában a felek tárgyilagosak tudnak maradni: ennek érdekében
következetes, a tárgyhoz kapcsolódó érvelést alkalmaznak; követik a vitapartner állításait, és
reagálnak azokra; tudatában vannak a tévedés lehetőségének, és adott esetben képesek
elismerni melléfogásukat.
A viták életútja általánosságban nagyjából a következő. Kezdetben felszínre kerülnek a
véleménykülönbségek, a vitázók azonosítják egymás álláspontját. Az érvelési szakaszban
kritikai ellenvetések hangzanak el egyik és másik oldalról, amelyeket a felek elfogadnak,
vagy visszavernek. A vita záródhat egyetértéssel, kompromisszummal (tehát a vitatkozó felek
többé-kevésbé elfogadják a másik fél álláspontját), vagy a véleménykülönbség fennmaradása
esetén eldöntetlenül. A vita kimenetelét a vitában részt nem vevő harmadik személy
(döntőbíró) jogosult eldönteni, ugyanis maguk a vitázó felek elfogultságuk miatt
(szándékosan vagy akaratlanul) tévesen ítélhetik meg a vita végeredményét. Különböző típusú
viták képzelhetőek el. Létezik hétköznapi vitatkozás, ahol a felek csupán szapulják egymást,
anélkül, hogy az igazságot keresnék egy adott kérdésben, és voltaképpen nem is kíváncsiak a
másik véleményére, hanem csak mondják a magukét. A mindennapi élet e vitáiban nincsenek
szigorúan vett szabályok: viselkedésünket legfeljebb a tanult illemszabályok befolyásolják. A
közéleti, társadalmi vitázás már szabályozottabb, bár ennek íratlan törvényeit gyakran nem
tartják be. Az illem szabályait tiszteletben tartó fél olykor látszólag alulmarad azokban a
vitákban, ahol a másik fél tisztességtelen volt. Ellentmondásos módon tehát a szabálytalan
viselkedés (belevág a másik szavába, nem hagyja beszélni, megpróbálja lejáratni a másikat
stb.) igazságtalan előnyhöz juttathatja a renitens felet. Eme igazságtalan előny elkerülése
érdekében alakultak ki a vitázás többé-kevésbé előírt szabályai (például a politikai
vitaműsoroknál, a Parlamentben, konferenciákon stb.). A tudományos és filozófiai viták
módszertana természetesen - ideális esetben -a közéleti vitáknál is jóval szigorúbb. Ezeket az
intellektuális vitákat egy meghatározott logikai szabályrendszer szerint játsszák, ahogy
például a sakkban elő van írva, hogy melyik figura hogyan léphet. Ha az egyik sakkjátékos
követné a szabályokat, a másik pedig nem az kezelhetetlen helyzetet eredményezne. Az
értelmes végkimenetel érdekében szükségszerű, hogy egy racionális vita résztvevői kövessék
az Épkézláb Érvelés Szabályrendszerét (EPÉSz). Vagyis az érvelés módjának a formális
logika szabályai szerint helytállónak kell lennie.
A racionális érvelés tíz aranyszabálya
A történelem során sok filozófiai iskola megfogalmazta a szabályos érvelés alapvető
jellemzőit. Egy modern logikaelméleti mű az alábbi módon foglalja össze az elfogadható
érvelés általánosan elfogadott tíz alapvető szabályát.
1
Frans H. van Eemeren - Rob Grootendorst - Francisca Henkemans Snoeck: Fundamentals of
Argumentation Theory: A Handbook of Historical Backgrounús ano Contemporary
Developments. [Az érveléstechnika alapjai. A történi háttér és a fejlemények kézikönyve.]
Lawrence Erlbaum Associates, Mahwah, New Jersey, "
1. A véleménynyilvánítás szabadsága.
2. A bizonyítás kötelezettsége.
3. Korrekt hivatkozás a másik fél álláspontjára.
4. Releváns érvek használata.
5. A kimondatlan premisszák őszinte kezelése.
6. Közös kiindulópontok elfogadása.
7. Helyes érvelési sémák alkalmazása.
 8. Logikailag érvényes érvek használata.
9. A vita ésszerű lezárása.
10. Egyértelmű nyelvhasználat.

Természetesen, ahol szabályok vannak, ott lehetséges a szabályok megsértése is. A tíz
aranyszabály figyelmen kívül hagyása gyakran előfordul a köznapi beszélgetések,
veszekedések során, a politikai életben, a reklámokban, és mindenütt, ahol érvekkel
találkozunk.
Nézzünk egy példát először a helyes érvelésre! A logikatankönyvek leírása szerint egy
következtetés alapállításokra (premisszákra) és egy konklúzióra bontható fel. Helyes érvnek
azt tekintjük, amely két vagy több állításból logikai értelemben helytálló következtetést von
le.
A klasszikus példa így hangzik:

1. előtétél (premissza): Szókratész ember.

2. előtétél (premissza): Minden ember halandó.

Konklúzió: Tehát Szókratész halandó.

így fest egy helyes következtetés. A mindennapi életben ritkán fordul elő, hogy valaki
következtetésének mindkét premisszáját megfogalmazza: az egyik rendszerint kimondatlan
marad. Nem azért, mert felületesek vagyunk, vagy el akarnánk hallgatni, hanem mert az egyik
premissza kimondására általában tényleg nincs szükség. Vagy azért, mert magától értetődik
(„Minden görög halandó"), vagy pedig azért, mert a körülmények alapján már úgyis tudjuk,
amit az a premissza tartalmaz, tehát szószaporítás lenne külön is megfogalmazni. Egy vita
során viszont fontos lehet, hogy tudatában legyünk, érvelésünk pontosan milyen
premisszákon alapszik.
Egy érvelés logikai értelemben akkor számít hibásnak, (1) ha az alapállítások (premisszák)
valamelyike hamis, vagy pedig (2) az állításokból valójában nem következik a látszólagosan
levont konklúzió. A hibás érvelés tehát a gondolkodásban elkövetett hibából adódik; jónak
látszó, mégis rossz érvelést eredményez. Az érvelési hibák elkövetői valamilyen okoskodás
alapján jutnak el a következtetésükhöz, ám maga az okoskodás, a gondolatmenet csak
látszólag helyes, valójában nem. Ezek a hibás érvek azért veszélyesek, mert felületesen
szemlélve logikusnak tűnnek, valami miatt azonban mégis helytelenek.

Szabálysértések
Fentebb láthattuk az ideális viták tíz alapvető szabályát, amelyeket egy racionális
gondolkodónak - egy tudósnak pedig különösképpen - illik betartania. A tíz törvényt azonban
számtalanféle módon meg lehet szegni. Ezek a szabálysértő érvelési módok téves
következtetésekhez vezethetnek, még ha első pillantásra elfogadhatónak is látszanak. A hamis
érvek olyanok, mint a vakfoltén pukkannak, de nem ütnek. Ha valaki legalább alapjaiban
ismeri az ésszerű érvelés tíz alapelvét, és azokat a leggyakoribb „ál-érvelési módokat",
amelyek megsértik e szabályokat, akkor bármilyen területen képessé válik a félrevezető
érvelések felismerésére, és őt már sokkal kevésbé lehet becsapni, mint másokat. Hogy
elősegítsék a hibás érvelések leleplezését, az évszázadok során a logikai és retorika iskolák (a
nyugati és keleti kultúrákban egyaránt) részletes listákat készítettek a helytelen
következtetések tipikus eseteiről. A szabálysértéseket osztályozni lehet aszerint, hogy a tíz
érvelési aranyszabály közül melyiket sértik meg. Az alábbi lista tartalmazza a tíz érvelési
szabály leírását, és azokat a legtipikusabb hibákat, ahogyan meg lehet sérteni e szabályokat. A
szabálygyűjteményben az álláspontok „védőjére" és „támadójára" vonatkozó előírások
olvashatók. Ehhez tudni kell, hogy egy kiterjedt vita esetén mindkét fél lehet egyszerre védő
és támadó, hiszen ugyanabban az időben védelmezi a saját állításalt és támadja a másik fél
vitatott kijelentéseit.

1. aranyszabály: A véleménynyilvánítás szabadsága

A vitázó felek nem akadályozhatják egymást az álláspontjuk kifejtésében, vagy abban, hogy a
másik fél álláspontjával kapcsolatban kifejezzék a kétségeiket.

Az 1. aranyszabály megsértésének módjai:

(1.a) Vitán felül állónak, kétségbevonhatatlannak nyilvánítani egy álláspontot.
(1.b) Egy álláspontot „kritikán alulinak" nyilvánítani, és ezzel elutasítani komolyan
vételét és megvitatását.
(1.c) Érvelés helyett megfélemlíteni az eltérő álláspontot képviselő vitapartnert.
(1.d) Észérvek helyett valamilyen gyengeség miatt a másik könyörületességét
kérni a vitában.
(1.e) Az ellenfél személyét támadni az álláspontja helyett. Ostobának, rosszindulatúnak (stb.)
bemutatni a vitapartnert.
(1.f) Arra hivatkozva elutasítani valakinek az érveit, hogy valamilyen (a vita tárgyától
független) téren az illető szavai és tettei nem állnak összhangban.

2. aranyszabály: A bizonyítás kötelezettsége

Az álláspontot előterjesztő félnek vállalkoznia kell álláspontja védelmére, ha a másik fél
igényt tart erre.

A 2. szabály felrúgásának tipikus esetei:

(2.a) Egy vitatható álláspontot úgy beállítani, mintha eleve nem szorulna bizonyításra.
(2.b) A beszélő részéről elvárni, hogy mások elfogadják az álláspontját, csak azért, mert ő
mondja.
(2.c) Ködös, általános megfogalmazásokat használni, amelyek eleve lehetetlenné teszik, hogy
az állítást cáfolni lehessen.
(2.d) Elutasítani egy állítás bizonyításának feladatát, és a bizonyítás terhet áthárítani az
álláspontot megkérdőjelező ellenfélre.

3. aranyszabály: Korrekt hivatkozás a másik fél álláspontjára

A kritikus félnek pontosan azt az álláspontot kell támadnia, amelyet a másik fel képvisel.

E szabály megsértésének esetei:

(3.a) Eltorzítva bemutatni a másik álláspontját (túlegyszerűsíteni, eltúlozni, megtévesztő
módon idézni).
(3.b) Olyan álláspontot tulajdonítani a másiknak, amelyet sohasem képviselt (egy kitalált
„szalmabáb" ellen harcolni).

4. aranyszabály: Releváns érvek használata

Egy álláspont képviselője csak olyan érvekkel védheti a kijelentéseit, amelyek valóban
kapcsolódnak az álláspontjához.

A 4. alapelv figyelmen kívül hagyása okozza ezen érvelési hibákat:

(4.a) Érvelés helyett hízelegni a hallgatóságnak, az érzelmekkel játszani.
(4.b) Érvek helyett bizonyítékképpen a saját erényeinkre, érdemeinkre hivatkozni.
(4.c) Egy álláspont védelmében olyan érveket felhozni, amelyek valójában nem kapcsolódnak
az állásponthoz.

5. aranyszabály: A kimondatlan premisszák őszinte kezelése

Az álláspontot támadó fél nem tulajdoníthat félrevezető módon olyan kimondatlan premisszát
a másik félnek, amely mellett a másik valójában nem kötelezte el magát. Az álláspontot védő
fél pedig nem tagadhatja le egy kimondatlan premisszája melletti elkötelezettségét, ha
valóban elkötelezte magát mellette.

Az 5. aranyszabály megsértése:
(5. a) A védő részéről félrevezető módon tagadni a saját, kimondatlan premisszáját.
(5. b) A támadó részéről olyan kimondatlan premisszát tulajdonítani az ellenfélnek, amelyet
az nem vállalt fel.

6. aranyszabály: Közös kiindulópontok elfogadása

A vita során egyik fél sem állíthat be e/fogadott kiindulópontnak egy olyan premisszát
(előtétéit), amit nem fogadtak el mind a ketten. Továbbá egyik fél sem tagadhatja, hogy egy
premissza elfogadott kiindulópont, ha egyszer már mindketten elfogadták.

A 6. szabály megsértésének leggyakoribb esetei:

(6.a) Elfogadott közös kiindulópontnak feltüntetni egy tételt, amit a vitapartner nem is
fogadott el (ebbe a hibatípusba tartozik egy igazolatlan állítás nyelvi eszközökkel történő
elrejtése és a körben forgó okoskodás is).
(6.b) Tagadni, hogy egy bizonyos tétel közösen elfogadott kiindulópont, ha azt egyszer már
mindkét fél elfogadta.

7. aranyszabál: Heles érvelési séma alkalmazása

A megfelelő érvelés igaz premisszákon alapszik, és ezekből logikailag következő konklúzióra
jut. Egy álláspont nem tekinthető végérvényesen megvédettnek, ha a védelem nem megfelelő
érvelési séma korrekt alkalmazásával történt.

A 7. aranyszabály megsértése:
Helytállónak nyilvánítani egy álláspontot, amelyet valójában nem támasztottak alá megfelelő
érveléssel. (Az érvelés többféle módon lehet érvénytelen: a beszélő a többség véleményét
tekinti bizonyítéknak, a témában „illetéktelen” szakértőre hivatkozik, rossz hasonlatot
alkalmaz stb.)

8. aranyszabály: Logikailag érvényes érvek használata:

A felek csak olyan érveket használhatnak, amelyek logikailag érvényesek (illetve egy vagy
több kimondatlan premissza feltárásával érvényessé tehetők).

A 8. aranyszabály megsértése:
Olyan érvek használata, amelyek logikailag nem érvényesek.

9. aranyszabály: A vita ésszerű lezárása

A védőnek fel kell adnia álláspontját, ha nem sikerült megvédenie azt; ellenkező esetben
viszont a támadónak kell feladnia az állásponttal kapcsolatos kétségeit.

Érvelési hibák, amelyek a 9. szabály megsértéséből fakadnak:

(9. a) Ragaszkodni egy olyan állásponthoz, amelyet képviselője nem tudott megvédeni.
(9. b) Fenntartani egy állásponttal kapcsolatos kétségeket, mikor azt a másik fél
már érvényesen megvédte.
(9. c) Igazoltnak kikiáltani egy álláspontot, csak azért, mert az ellenkezőjét nem
sikerült igazolni.
(9. d) Két álláspont ütköztetésével hamis dilemma benyomását kelteni („vagy az
egyik, vagy a másik igaz"), miközben az adott témában másféle alternatívák is lehetségesek.

10. aranyszabály: Egyértelmű nyelvhasználat

A felek nem használhatnak homályos vagy kétértelmű megfogalmazásokat, és kötelesek a
másik fél megnyilatkozásait figyelmesen és pontosan visszaadni.

A 10. szabály megsértésének leggyakoribb esetei:

(10. a) Homályos vagy kétértelmű megfogalmazást alkalmazni.
(10. b) A másik fél megnyilatkozásait pontatlanul, torzítva visszaadni.

(A tízféle érvelési hiba felismerését elősegíti, ha az ember több szövegszerű példát is

megismer a téma szakirodalmából.)

Lakatos László: A racionális vita tíz szabálya.

http://lakator.free.fr/page20/page2/page9/page9.html (ez lábjegyzetben lenne, de azzal most
nem fogok szüttyögni, bocsi)

Szabályos és szabálytalan tudomány

Az élet minden területén hasznos lenne, ha az emberek érveléseik során követnék a fenti tíz
aranyszabályt, és elkerülnék azok megsértésének eseteit. A mindennapok sodrásában érthető,
nem vagyunk túl figyelmesek ezen a téren, ami könnyen érthető és megbocsátható. A
tudomány művelése azonban szigorú racionalitáson alapszik joggal csodálkozhatunk, ha
egyes kutatók átugrálják az ésszerű következtetés országútjának korlátait, és következetlen
állításokat próbálnak másokkal elfogadtatni. Ha a tudománygyakorló, követik precízen ezt a
szabályrendszert, akkor a tudomány nagy bajba kerül, mert elveszti legfontosabb eszközét: a
józan, logikus következtetés módszerét. Ezért rendkívül jelentős az a kérdés, hogy egy adott
(akár szóbeli, akár írott) gondolatmenet betartja-e az Épkézláb Érvelés Szabályait, vagy pedig
valamilyen módon eltér azoktól. Ha valaki kilép e szabályrendszer keretei közül, akkor
érvelése ellenőrizhetetlenné, parttalanná és irracionálissá válik, következésképpen
tudományosnak semmiképp nem lesz nevezhető.
Bizonyára nem véletlen, hogy az intelligens tervezés mozgalmának egy,k elindítója és fő
teoretikusa nem egy biológus, hanem a Berkeley Egyetem jogászdoktora volt: Phillip E.
Johnson. Ő a retorika és a vitaelmélet professzoraként elolvasta Richárd Dawkins Vak
órásmester című könyvét, amely az evolúciós szemléletet népszerűsíti.3 Ezt követően egy
olyan könyv került a kezébe, amely az evolúcióelmélettel kapcsolatos kétségeket ismerteti. Ez
pedig Michaeí Denton, ausztrál tudós molekuláris biológiával foglalkozó könyve volt:
Evolúció: válságban egy elmélet(4) Johnson így gondolkodott: „természettudós ugyan nem
vagyok, de ügyvéd igen, így meg tudom állapítani, ha valaki rosszul érvel". Írt egy könyvet az
észrevételeiről, amely egy csapásra bestselleré vált.5 Ebben aprólékosan kielemezte a
tudományos darwinizmus érvrendszerét, és rámutatott ennek súlyos hiányosságaira, vagyis az
evolúcióelmélet támogatói által gyakran elkövetett logikai bakugrásokra. Az evolucionista
szerzőket tehát az elmúlt évtizedekben egyre gyakrabban éri bírálat amiatt, hogy elméletük
alátámasztására logikailag nem helytálló érvelési módokat alkalmaznak. Az e könyvben
bemutatott vitában V. M. alapvető álláspontja az volt, hogy a tudomány szemszögéből nézve
egyáltalán nem lehetséges, hogy az élővilág intelligens tervezés eredményeként létezik. Az én
álláspontom szerint a tervezettség egy valós lehetőség, amelyet a tudomány is figyelembe
vehet. Leveleinkben e két álláspont támogatására hoztunk fel különböző érveket.
Leveleimben és a záró tanulmányban néhol utaltam arra, hogy vitapartnerem olykor logikai
szempontból érvénytelen módon kísérelte meg alátámasztani az álláspontját. Mivel az ilyen
félrevezető érvek gyakran nem könnyen észrevehetőek, ezért a legjellemzőbb esetekre az
alábbiakban szeretném felhívni a figyelmet.

Elkendőzött szabálytalanságok

A logikailag érvénytelen érvelés alkalmazásának sokféle oka lehet. Adódhat felszínességből,

figyelmetlenségből, ahogy a mindennapok során akaratlanul is sok ilyen hibát vétünk. A
logikátlanságoknak az is oka lehet, ha valaki a mentális képességeinek korlátai miatt, nem
képes megkülönböztetni egymástól a logikailag helytálló és a hibás következtetéseket. A
félrevezető érvelésmódok alkalmazásának további oka lehet a félrevezetés szándéka, az
elfogultság, vagy a fanatikus ragaszkodás egy logikailag nem bizonyítható állásponthoz. Egy
ilyen Megalapozatlan rögeszme birtokában egy ember a józan érvek ellenében is a
végtelenségig ismételgetheti alátámasztatlan álláspontját. Kétségtelen, hogy semmiképpen
nem a tudományos művek stílusjegye a logikailag érvénytelen érvek halmozása. Sokkal
inkább jellemző ez a köznapi beszédre, mikor valaki mindenáron szeretné az akaratát
érvényesíteni, figyelmen kívül hagyva, hogy elfogult szavai - a gondolkodás törvényei szerint
vizsgálva - valóban alátámasztják-e véleményét. Tudományosan hiteltelenné tesz egy érvelést
(meg ha laikusok számára meggyőzően hangzik is), ha egy figyelmesebb elemzés során
kiderül róla, hogy hiányzik belőle a legfontosabb elem: a logikai erő. A különböző
sportágakat meghatározott szabályrendszer szerint űzik. Ha valaki a partvonalon kívülre
vezeti a labdát, a partjelző észleli ezt, és a másik fel jut a labdához. A súlyosabb
szabálytalanságokat szabadrúgással, tizenegyessel, esetleg sárga vagy píros lappal
szankcionálják. Különösen súlyos esetekben egy játékost egy időre, vagy akár végleg
eltilthatnak a játéktól. A tudomány nevű sportot a logikus gondolkodás szabályai szerint
játsszák. Itt nincsenek bírók; a tudósoktól elvárják, hogy tanulmányaik során elsajátítsák, és
később kövessék a racionális gondolkodás útját. Tévedni természetesen emberi dolog. Ám a
mindig ugyanazon oldalra való tévedés nehezen tulajdonítható véletlen értelmi botlásnak.
Meggyőződésem szerint nem szabadna megtörténnie, hogy a tudományt művelők közül bárki
sorozatosan megsértse az ésszerű gondolkodás szabályait, még akkor sem, amikor népszerű
tudományos dogmákat védelmez. A tudományos korrektség szabályainak felrúgása sajnos
egyáltalán nem ritka az evolúció szószólói részéről. Ennek egyik példájára Phillip E. Johnson,
a többször említett jogászprofesszor hívja fel a figyelmet. Az Amerikai Tudományos
Akadémia egyik 1999-es tájékoztató anyaga úgy mutatja be a Galapagos szigeti pintyeket,
mint egy faj eredetének „különösen szemléletes példáját". A füzet Péter és Rosemary Grant
kutatására hivatkozik, melynek során a kutatók megfigyelték, hogy egy súlyos aszályt
követően a pintyek csőrének mérete 5%-kal megnőtt. A füzet szerzői úgy vélekednek, hogy
ha tízévenként csak egyszer fordul elő aszály a szigeteken, akkor akár 200 év alatt
megjelenhet egy újabb pintyfaj. Azt viszont elfelejtik megemlíteni, hogy a kutatási adatok
szerint az esős időszak beálltával a pintyek csőre az eredeti méretére csökkent. A
bizonyítékok visszatartása annak érdekében, hogy úgy tűnjön, Darwin pintyei az
evolúcióelméletet gazolják, a tudományos etikába ütköző cselekedetek határát súrolja. A
Harvard egyik biológusa, Louis Guenin szerint, az amerikai tőzsdei törvények bőséges
gyakorlati útmutatást kínálnak arra vonatkozóan, hogy mit értünk a tudományos etika
megsértése alatt. Vegyünk például egy tőzsdeügynököt, aki azt modnja klienseinek, hogy egy
bizonyos részvény értéke várhatóan húsz éven belül meg fog duplázódni, mert 2005-ben 5%-
kal emelkedett. Ha eközben eltitkolja, hogy ugyanez a részvény 2006-ban 5%-ot zuhant akkor
csalás vádjával be lehet perelni. Phillip E. Johnson így summázza a pintyes esetet: „amikor
legnagyobb tudósaink olyan csalásra vetemednek, ami egy tőzsdeügynököt már börtönbe
juttatna, egyértelműen jelzi, hogy nagy bajban vannak”.