Fogyatékosság és fogyatékosság-alapú társadalmi

megkülönböztetés

Mi a fogyatékosság
„A fogyatékosság nem személyes tulajdonság, sokkal inkább állapotok bonyolult összessége, amelyek
közül számosat a társadalmi környezet hoz létre.” A funkcióképesség, a fogyatékosság és az egészség
nemzetközi osztályozása, WHO (2001)
A különböző törekvések ellenére a mai napig nem született világszerte általánosan elfogadott
meghatározás a fogyatékosságra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) A funkcióképesség, a
fogyatékosság és az egészség nemzetközi osztályozása című dokumentuma a fogyatékosságra nem
csupán „kóros egészségi állapotként” vagy „biológiai” rendellenességként tekint, hanem a társadalmi
szempontokat is figyelembe veszi. A WHO két alapfogalmat különböztet meg:
Károsodás: a test pszichés, fiziológiai vagy anatómiai struktúráiban vagy funkcióiban bekövetkezett
veszteség, hiány vagy rendellenesség, ilyen lehet például a bénulás vagy a vakság.
Fogyatékosság: (károsodásból eredő) bármilyen korlátozottság vagy hiányosság, amely gátolja
valamely tevékenység emberileg normálisnak tartott módú és mértékű végzését.1
Az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménye (2006) leszögezi, hogy „a
fogyatékosság egy változó fogalom, továbbá, hogy a fogyatékosság a fogyatékossággal élő személyek
és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következménye, amely gátolja őket a
társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben”. Az 1. cikk
meghatározása szerint „Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó
fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él…”2. Az, hogy ezek a károsodások milyen
szinten korlátozzák az egyént, az a társadalomban való részvételét akadályozó tényezők mértékétől
függ.
A nemzetközi szervezetek közelmúltban elfogadott álláspontja szerint a fogyatékosság egyrészt az
adott személy egészségi állapota és más személyes tényezői (például életkor, nem, személyiségjegyek,
iskolázottsági szint), másrészt az őt körülvevő társadalmi-fizikai környezet közti dinamikus
kölcsönhatás eredménye. Ezt a megközelítést „a fogyatékosság szociális modelljének” nevezzük.

Mit jelent az, hogy valaki fogyatékossággal él?

„A fogyatékosság nézőpont kérdése. Ha csak egy dolgot jól csinálsz, valakinek már szüksége van
rád.” Martina Navratilova
A WHO becslése szerint a világ népessége mintegy 15%-ának, azaz több mint egymilliárd embernek
van valamiféle fogyatékossága3, és ezek mindössze kb. 5%-a veleszületett rendellenesség. Az ENSZ
Fejlesztési Programjának felmérése azt állapította meg, hogy a fogyatékossággal élők 80%-a fejlődő
országokban él.4 A Világbank becslése szerint a világ legszegényebb embereinek 20%-a valamilyen
fogyatékossággal él.
A fogyatékossággal élőket a világ legnagyobb kisebbségeként szokás emlegetni, más kisebbségektől
eltérően azonban ez a csoport „nyitott”: bármelyikünk bármikor bekerülhet baleset, betegség vagy
akár az öregedés miatt. Következésképp a fogyatékosság az emberi lét egyik velejárója. Feltételezések
szerint az esetek többségében a fogyatékosság társadalmi, gazdasági vagy politikai tényezők, baleset
vagy fegyveres konfliktus következményeként alakul ki. Napjainkban más szempontok is szerepet
játszhatnak az egészségkárosodás kialakulásában, például a környezetszennyezés, a HIV/AIDS vagy a
kábítószer-függőség. A fogyatékosság fejlesztéspolitikai kérdés is, hiszen könnyen kialakul az ördögi
kör: a fogyatékosság növelheti a szegénység kockázatát, a szegénység pedig növelheti a fogyatékosság
kialakulásának veszélyét. Az esetek 50%-ában a fogyatékosság megelőzhető, és kialakulása közvetlen
összefüggésben áll a szegénységgel.
A WHO szerint a világon a gyermekek és a fiatalok kb. 10%-ának, azaz mintegy 200 millió embernek
van érzékszervi, szellemi vagy mentális egészségkárosodása.
A fogyatékossággal élők egyes csoportjai rendelkezhetnek saját társadalmi-kulturális múlttal. Esetleg
közös nyelvet használnak, például az amerikai vagy francia jelnyelvet, vagy a Braille-írást, vagy akár
olyan, csak rájuk jellemző kifejezéseket, amelyekkel a fogyatékosságra vagy saját magukra utalnak.
Lehetnek szokásaik és hagyományaik, mint például a fogyatékos - öntudat és - büszkeség ünneplése.
Manapság a fogyatékossággal élőkre gyakran a sokszínű társadalom sajátos kulturális csoportjaként
tekintenek. A fogyatékosságot tiszteletben tartó kultúrában a fogyatékossággal élők léte elfogadott és
megbecsült, és az emberek tisztában vannak azzal, hogy a fogyatékosok élete nem feltétlenül tragikus,
és nem kevésbé értékes, mint bárki másé.

A fogyatékosság emberi jogi vetülete

Eugenika: egy életveszélyes ideológia
„A tagállamok támogassanak minden olyan intézkedést, amely megváltoztathatja a társadalomban
még mindig létező negatív viszonyulást a fogyatékossággal élők – különösen lányok és asszonyok –
házasságával, szexuális életével és szülővé válásával szemben.”
A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályai, ENSZ
Az élethez való jog a legalapvetőbb emberi jog; mégis a történelem folyamán mindig voltak olyan
időszakok, amikor veszély fenyegette a fogyatékossággal élők életét, mivel őket kevésbé értékesnek
tartották, mint a „normális” embereket. A szociáldarwinizmus elmélete és a hozzá kapcsolódó
eugenikai mozgalom azt a felfogást hirdette, hogy az emberi génállomány emberi beavatkozás révén
javítható, és így nagy szerepet játszott abban, hogy a fogyatékossággal élő személyeket „alacsonyabb
rendűnek” minősítették. Az eugenika a náci Németországban érte el csúcspontját: a II. világháború
alatt több mint 200.000 fogyatékossággal élő személyt gyilkoltak meg, a koncentrációs táborok első
áldozatai közé tartoztak. Noha a mozgalom alapvetően hitelét vesztette, az eugenika elmélete és
gyakorlata a mai napig különféle formákban tovább él; elég, ha csak a kényszersterilizációra és a
szelektív abortuszra gondolunk. Negatív eugenikának nevezzük azt a gyakorlatot, amikor az
„alkalmatlannak” tekintett egyéneket lebeszélik a gyermekvállalásról vagy megakadályozzák abban.
Az orvostudomány fejlődésével az új-eugenikai nézetek új támogatókra leltek. A terhességi szűrések
és az amniocentézis – a genetikai rendellenességek kiszűrésére végzett magzatvízvizsgálat – révén a
leendő szülőknek jogában és hatalmában áll „dönteni arról, hogy ki élhet a Földön és ki nem"
Kényszersterilizáció Európában
Franciaországban öt emberi jogi csoport közösen lépett fel a fogyatékossággal élő nők
kényszersterilizációjával szemben. 2011 augusztusában írásbeli észrevételeket nyújtottak be az Emberi
Jogok Európai Bíróságához a Gauer és mások kontra Franciaország ügyben.10 Az eljárást eredetileg
öt értelmi fogyatékos fiatal nő indította, akiket tudtuk és beleegyezésük nélkül sterilizáltak. A
felperesek szerint megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezménye által garantált jogukat a családi
élethez, a házasságkötéshez és a megalázó bánásmódtól és diszkriminációtól való mentességhez. Az öt
szervezet remélte, hogy a Bíróság a felperesek javára dönt, és ezáltal megerősíti a fogyatékossággal
élő nők reproduktív egészségre vonatkozó önrendelkezési jogát. Az ügyet a Bíróság nem vizsgálta,
mert a keresetet végül nem fogadta be.
A döntéshez való jog?
A fogyatékosjogi mozgalom képviselői többször aggályukat fejezték ki a szelektív abortusszal, azaz a
terhességi szűrővizsgálat során azonosított magzati károsodás miatt történő terhességmegszakítással
kapcsolatban. Míg a nőjogi mozgalom – a nők szabadságára és önrendelkezési jogára hivatkozva –
alapvetően támogatja a nők feltétel nélküli jogát a terhességmegszakításhoz, a fogyatékossággal élő
személyek jogaiért küzdő aktivisták erősen ellenzik a szelektív abortuszt. Véleményük szerint ugyanis
objektív és elfogulatlan tájékoztatást kellene nyújtani a jövendő szülőknek a fogyatékosságról,
valamint további támogatást kellene felajánlani a részükre. Ha ezek elérhetőek volnának, akkor
valószínűleg kevesebb nő döntene a terhesség megszakítása mellett a magzat (orvosilag
valószínűsített) fogyatékossága esetén. Az ENSZ A fogyatékossággal élő emberek
esélyegyenlőségének alapvető szabályai (1993) című dokumentuma előrelépést jelent annak
elismerésében, hogy „a fogyatékossággal élőktől nem szabad megtagadni a szexualitás élményének, a
szexuális kapcsolatoknak és a szülői szerep vállalásának megtapasztalását”, valamint hogy szükség
van az ehhez kapcsolódó társadalmi előítéletek leküzdésére. Az ENSZ Fogyatékossággal élő
személyek jogairól szóló egyezménye kinyilvánítja a kínzás és embertelen bánásmód tilalmát és a
fogyatékossággal élő személy azon jogát, hogy magánéletét és családi életét tiszteletben tartsák, hogy
családot alapítson, továbbá hogy fogyatékossága alapján ne érje őt hátrányos megkülönböztetés.

Fogyatékosjogi mozgalom
„Az olyan embereket sem szeretem, akik mondandójukat lebutítva, az „én szintemre” leereszkedve
adják elő. Olyanok ők, mint akik séta közben azon erőlködnek, hogy lépésüket a tiédhez igazítsák. A
képmutatás éppen olyan bosszantó az egyik esetben, mint a másikban.”
Helen Keller, siketvak aktivista és író
Az egyre láthatóbb és szervezettebb fogyatékosügyi mozgalomnak köszönhetően sorsdöntő
paradigmaváltás következett be: a fogyatékosságra többé már nem személyes tragédiaként, hanem
általános emberi jogi kérdésként kell tekinteni. A fogyatékosságügyi szervezetek elérték, hogy
ügyüket a „semmit rólunk nélkülünk” megközelítéssel kezeljék, és a szakpolitikák az orvosi modelltől
elszakadva a szociális és az emberi jogok rendszerén alapuló modellek irányába mozduljanak el, azaz
a fogyatékossággal élőket többé ne „betegként”, hanem egyszerű állampolgárként kezeljék.
Kulcsfontosságú, hogy a fogyatékossággal élőket a nem fogyatékos embertársaikkal azonos jogok
illessék meg, és hogy törvényben tiltsák meg a fogyatékosság alapján történő hátrányos
megkülönböztetést.

A fogyatékosság orvosi és szociális modellje

Az 1970-es évek előtt a fogyatékossággal élőkre az orvostudomány kudarcaként és a körülmények
áldozataként tekintettek, akik szánalmat érdemelnek. Ezekre a fő jellemzőkre épül a fogyatékosság
orvosi modellje, mely így a problémát egyértelműen az egyénre terheli, és azt feltételezi, hogy a
fogyatékosság olyan betegség, amelyet csak orvosilag lehet rendbe hozni vagy gyógyítani.
Ezzel az uralkodó gondolkodásmóddal szemben hozott alapvető szemléletváltást az 1960-as években
az Amerikai Egyesült Államokból induló „önálló életvitelért” mozgalom. Az új – szociális modellnek
nevezett – paradigma a fogyatékosság problémájának megoldását a társadalmi hozzáállás
átalakításában és a korlátok eltávolításában látja. Ennek a modellnek a középpontjában az akadályok
megszüntetése, a pozitív attitűdök kialakításának elősegítése, valamint annak biztosítása áll, hogy a
törvények és a vonatkozó szakpolitikák elősegítsék a teljes mértékű társadalmi részvételt és a
diszkriminációmentességet. Azon a feltételezésen alapul, hogy a fogyatékossággal élők által egyéni
vagy kollektív szinten elszenvedett hátrányok elsősorban a komplex módon megnyilvánuló
rendszerszintű diszkriminációból erednek, mely ugyanolyan mélyen gyökerezik, mint a szexizmus
vagy a rasszizmus.
Mit kérdez az orvosi modell? Mit kérdez a szociális modell?
Mi a baj a társadalommal? Milyen társadalmi,
gazdasági, politikai, illetve környezeti
körülmények megváltoztatására volna szükség
Mi baja van Önnek?
ahhoz, hogy minden fogyatékossággal élő
személy teljes mértékben élvezhesse valamennyi
jogát?
Elsősorban azért nehéz megértenie másokat,
Főleg azért nehéz megértenie másokat, mert
mert azok nem tudják, hogyan kell Önnel
hallásproblémája van?
kommunikálniuk?
Milyen hiányosságok voltak a
Egészségügyi problémája miatt költözött ide? lakáskörülményeiben, amelyek miatt végül ide
költözött?
Egészségügyi problémája/fogyatékossága Egészségügyi problémája/fogyatékossága
meggátolja-e abban, hogy olyan gyakran vagy meggátolja-e abban, hogy olyan gyakran vagy
olyan messzire menjen, amennyire szeretne? olyan messzire menjen, amennyire szeretne?

„A fogyatékosság emberi jogi megközelítésének célja, hogy tudással és hatalommal vértezzük fel a
fogyatékossággal élőket, továbbá oly módon biztosítsuk aktív részvételüket a politikai, gazdasági,
társadalmi és kulturális életben, amely tiszteletben tartja és elfogadja a különbözőségüket.”
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága
Jelenleg számos országban továbbra is az orvosi modell dominál, a szociális modell elfogadottsága és
alkalmazása messze nem általános. A szociális modell jelentősége vitathatatlan abban, hogy ráirányítja
a figyelmet a társadalmi tényezőkre, azonban átsiklik olyan alapvető egyéni tényezők fölött, amilyen
például a súlyos fogyatékossággal járó fájdalom. Egy fogyatékosságügyi aktivista megfogalmazása
szerint: „Erősködhetünk, hogy minket a társadalom korlátoz az előítéleteivel és azzal, hogy képtelen
megfelelni a fogyatékosságból eredő igényeknek; de ha tagadjuk a fogyatékosság személyes
megélését, azzal magunk is cinkossá válunk a saját elnyomásunkban”.13 A fogyatékosságügyi
aktivisták úgy vélik, a szociális modellnek túl kellene mutatnia azon, hogy „fogyatékosságot a
környezet idézi elő”. Véleményük szerint fontos volna, hogy a fogyatékossággal élőket ne tekintsék
sem egy orvosi kezelést igénylő károsodás, sem pedig a környezeti körülmények passzív áldozatának.
Ehelyett úgy kellene tekinteni rájuk, mint teljes jogú és aktív cselekvőkre, akik képesek önállóan
rendelkezni a saját életüket érintő dolgok felett.
A szociális védelmi rendszerek gyakran gátolták a fogyatékossággal élőket abban, hogy a saját
életüket irányítsák, pedig valójában elő kellene segíteniük a fogyatékossággal élők aktív részvételét.
Ennek azonban azzal kellene párosulnia, hogy a környezet elismeri a fogyatékossággal élők társadalmi
támogatáshoz való jogát, függetlenül attól, hogy ők maguk mennyire képesek a társadalmi
szerepvállalásra. A fogyatékossággal élők befogadásához olyan szakpolitikák és programok
megvalósítására van szükség, amelyek felszámolják a korlátokat, és garantálják számukra a polgári,
kulturális, gazdasági, politikai és szociális jogok gyakorlását.

Egyenlőség és diszkriminációmentesség
„Az Emberi Jogi Világkonferencia megerősíti, hogy minden emberi jog és alapvető szabadság
egyetemes, következésképp fenntartás nélkül kiterjed a fogyatékossággal élő személyekre is.”
Az Emberi Jogok Bécsi Világkonferenciáján elfogadott Nyilatkozat, 1993
Ma a legtöbb, fogyatékossággal kapcsolatos emberi jogi probléma a hátrányos megkülönböztetéshez
kapcsolódik. Noha a fogyatékossággal élőket pontosan ugyanazok az emberi jogok illetik meg, mint
bárki mást, az élet szinte minden területén közvetett vagy közvetlen hátrányos megkülönböztetést és
kirekesztést tapasztalnak.
Ennek okai közt megtalálhatók a társadalmi előítéletek, a társadalom strukturális problémái, illetve
saját egészségkárosodásuk. Ezért ahhoz, hogy egyenlő esélyük legyen a részvételre, gyakran a
társadalom részéről külön erőfeszítésre van szükség. Ez főként olyan területekre érvényes, mint az
információhoz, az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz és a foglalkoztatáshoz való egyenlő esélyű
hozzáférés. Az ilyen megerősítő vagy esélykiegyenlítő intézkedések célja, hogy előmozdítsák azon
konkrét csoportok képviseletét, amelyek hagyományosan hátrányos megkülönböztetésben részesülnek,
és ily módon növeljék a társadalmi egyenlőséget.

Észszerű alkalmazkodás
A diszkriminációmentességhez hozzátartozik a fogyatékossággal élők igényeihez való észszerű
alkalmazkodás. Az észszerű alkalmazkodás azokat „az elengedhetetlen és megfelelő módosításokat és
változtatásokat jelenti, amelyek nem okoznak aránytalan és indokolatlan terhet, és adott esetben ahhoz
szükségesek, hogy biztosítsák a fogyatékossággal élő személy alapvető emberi jogainak és
szabadságainak a mindenkit megillető, egyenlő mértékű élvezetét és gyakorlását.” Ilyennek
minősülnek például az információhoz, közlekedéshez, munkahelyhez, létesítményekhez és
szolgáltatásokhoz való hozzáférést biztosító egyedi megoldások, amelyek általános célja a
fogyatékossággal élők közösségi életben való részvételének elősegítése.

A fogyatékosság ügye az emberi jogi dokumentumokban

Az 1961 előtt íródott legfontosabb nemzetközi emberi jogi dokumentumok egyike sem nevesíti a
fogyatékosságot. Az Európai Szociális Karta (1961) volt az első, amelyik konkrétan a
fogyatékossággal élők jogaira vonatkozó rendelkezéseket tartalmazott. A Nemzetközi Emberi Jogi
Kódex kiegészítéseként az alábbi ENSZ dokumentumok foglalkoztak kifejezetten a fogyatékossággal
élők jogaival:
1971 Nyilatkozat az értelmi fogyatékos személyek jogairól 15
1975 Nyilatkozat a fogyatékos személyek jogairól
1982 A fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó világprogram
1983-1992 Fogyatékossággal élők nemzetközi évtizede
1993 A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályai
1993 Bécsi Nyilatkozat
2006 A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény
A meghatározó emberi jogi dokumentumok közül sok a fogyatékosságügyi mozgalmaknak köszönheti
létét. Annak ellenére, hogy az alapvető nemzetközi emberi jogi dokumentumok komoly lehetőséget
kínálnak a fogyatékossággal élők emberi jogainak előmozdítására és védelmére, ez a lehetőség
továbbra sem valósult meg teljes mértékben. Ez volt az elsődleges oka annak, hogy megszületett az
ENSZ új, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménye.
ENSZ Egyezmény a fogyatékossággal élő személyek jogairól
Az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményének hatálybalépése előtt az
Egyezmény a gyermek jogairól volt az ENSZ egyetlen jogi dokumentuma, amely kifejezetten
megtiltotta a fogyatékosság alapján történő diszkriminációt.
A 2006-ban elfogadott Egyezmény volt az ENSZ első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű
dokumentuma, amelyik minimumszabályokat határoz meg arra nézve, milyen kötelezettségeket kell
teljesíteniük a kormányzatoknak ahhoz, hogy biztosítsák a fogyatékossággal élők polgári, politikai,
gazdasági és szociális jogainak tényleges érvényesülését. Az Egyezmény a fogyatékosságot
kifejezetten emberi jogi kérdésnek tekinti. Noha az Egyezmény nem hoz létre új jogokat,
egyértelműen tiltja a fogyatékosság alapján történő bárminemű hátrányos megkülönböztetést az élet
minden területén, beleértve a polgári jogokat, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, az
oktatáshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való jogot, valamint a közlekedéshez való
hozzáférést. Az Egyezményhez csatolt Fakultatív Jegyzőkönyv lehetővé teszi, hogy azon személyek
vagy személyek csoportjai, akiknek – állításuk szerint – a jogait a Jegyzőkönyvet aláíró valamely
állam megsértette, panasszal forduljanak a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottságához.
Az Egyezményt 2006 óta 181 állam és az Európai Unió ratifikálta; a hozzá kapcsolódó Fakultatív
Jegyzőkönyvet pedig 97 állam ratifikálta 2020 decemberéig.
Az Egyezmény kiemeli, hogy a fogyatékossággal élők fokozottan ki vannak téve a szegénység
veszélyének, és hangsúlyozza, hogy a fogyatékossággal élő kisebbségek, nők és lányok többszörös
hátrányos megkülönböztetéssel szembesülnek. Az Egyezmény nyomatékosítja, hogy a civil
társadalmat – különösen a fogyatékossággal élő személyeket és az őket képviselő szervezeteket – be
kell vonni az Egyezmény végrehajtásába. A 2. cikk az alábbiak szerint határozza meg az
értelmezéshez és végrehajtáshoz szükséges általános alapelveket:
 A veleszületett méltóság, az egyéni autonómia tisztelete, beleértve a saját döntés
meghozatalának szabadságát és a személyek függetlenségét;
 A hátrányos megkülönböztetéstől való mentesség;
 Teljes és hatékony társadalmi részvétel és befogadás;
 A különbözőség tisztelete és a fogyatékossággal élő személyek elfogadása az emberi
sokszínűség, az emberiség részeként;
 Esélyegyenlőség;
 Hozzáférhetőség;
 A nők és férfiak közötti egyenlőség;
 A fogyatékossággal élő gyermekek formálódó képességeinek tisztelete, és a fogyatékossággal
élő gyermekek identitásuk megőrzéséhez fűződő jogának tiszteletben tartása.
Különösen aggasztó probléma, hogy a fogyatékossággal élő személyek nagyon gyakran ki vannak
szolgáltatva mások döntéseinek. Ezt az Egyezmény 12. cikke próbálja orvosolni úgy, hogy egyrészt
elismeri a fogyatékossággal élők jog- és cselekvőképességét, másrészt intézkedésekkel is támogatja a
jogképességhez és cselekvőképességhez fűződő jog gyakorlását, megszüntetve azt a gyakorlatot, hogy
a fogyatékossággal élők nevében a gondnokok döntenek, ehelyett támogatást biztosít a
fogyatékossággal élők részére ahhoz, hogy maguk hozzák meg döntéseiket. A 12. cikk tiszteletben
tartása nélkül nem érvényesülhetnek az Egyezményben foglalt más jogok, például a közéletben való
részvétel, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés vagy a családalapítás joga.
Az Európa Tanács és a fogyatékossággal élő személyek jogai
Az Európa Tanács vezető szerepet játszott a fogyatékossággal élők emberi jogainak előmozdítása
terén. Az Európai Szociális Karta (1961) kifejezett rendelkezéseket tartalmaz a fogyatékossággal élő
személyek önállósághoz, társadalmi integrációhoz és a közösség életében való részvételhez való
jogáról.
Európai Szociális Karta, 15. cikk
„A fizikailag vagy szellemileg fogyatékos személyek szakmai képzéshez, rehabilitációhoz és
újrabeilleszkedéshez való joga tényleges megvalósulásának biztosítása érdekében a Szerződő Felek
kötelezettséget vállalnak arra, hogy:
1. megfelelő intézkedéseket tesznek a képzési lehetőségek biztosítására, ahol szükséges, ott a köz- vagy
magánjellegű speciális intézmények bevonásával is;
2. megfelelő intézkedéseket tesznek a fizikailag fogyatékos személyek munkába állására, mint speciális
munkakereső szolgáltatások létrehozása, lehetőségek teremtése a védett foglalkoztatásra és a
munkaadók ösztönzése fizikailag fogyatékos személyek alkalmazására.”
Az Európa Tanács 2016-ban fogadta el a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló, a 2017-2023
közötti időszakra vonatkozó stratégiáját.
A stratégia átfogó célja a fogyatékossággal élő személyek egyenlőségének, méltóságának és
esélyegyenlőségének megvalósítása azokon a konkrét területeken, amelyekre az Európa Tanácsnak
ráhatása van. A fentiek eléréséhez biztosítani kell a fogyatékossággal élők számára a függetlenséget, a
szabad döntéshozatalt és teljeskörű és aktív részvételt az élet és a társadalom minden területén.
A stratégia a feladatokat és a kapcsolódó tevékenységeket öt kiemelt terület köré szervezi:
1. Egyenlőség és diszkriminációmentesség
2. A tudatosság növelése
3. Hozzáférés
4. Törvény előtti egyenlőség
5. A kizsákmányolástól, erőszaktól és visszaélésektől való védelem
Az intézkedések öt átfogó témakört is megcéloznak, ezek: 1. részvétel, együttműködés és koordináció,
2. egyetemes tervezés és észszerű alkalmazkodás, 3. nemek közötti egyenlőség, 4. többszörös
diszkrimináció, valamint 5. oktatás és képzés.
A fenti kiemelt területek az Európa Tanács eddigi munkájára épülnek, azt fejlesztik tovább,
kiegészítve más regionális és nemzetközi szervezetek, különösen az ENSZ és az Európa Unió
tevékenységeit és eredményeit. A stratégia az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló
egyezményén alapszik, így nagy hangsúlyt fektet a már létező emberi jogi jogszabályok
végrehajtására.

Az Európai Unió fogyatékossággal foglalkozó szakpolitikái és intézkedései

Az EDF egyik fő kampánya – a „Mozgás szabadsága” – intézkedéseket sürget azoknak az
akadályoknak a felszámolására, amelyekkel a fogyatékossággal élők szembesülnek az utazás, az
alapvető árukhoz és szolgáltatásokhoz, a közlekedési eszközökhöz, a tanulási és munkalehetőségekhez,
valamint az információkhoz való hozzáférés terén az Európai Unióban.
Az Európai Unió szintjén az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) – a több mint 80 millió
fogyatékossággal élő ember érdekeit képviselő európai ernyőszervezet – más szervezetekkel
együttműködve lobbizik a fogyatékossággal élők jogainak elismeréséért. Tevékenységük
eredményeként az Amszterdami Szerződés külön említi a fogyatékosság alapján történő hátrányos
megkülönböztetést, továbbá megszületett a Foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott
egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló európai uniós irányelv, amely megtiltja a
hátrányos megkülönböztetést a foglalkoztatás terén, és ösztönzi az észszerű alkalmazkodáshoz
szükséges intézkedéseket.
Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (2000) 26. cikke „elismeri és tiszteletben tartja a fogyatékkal
élő személyek jogát az önállóságuk, társadalmi és foglalkozási beilleszkedésük, valamint a közösség
életében való részvételük biztosítását célzó intézkedésekre.” 2010-ben az Európai Bizottság elfogadta
az Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010–2020 című dokumentumot, amely azt tűzte ki célul,
hogy „erősítse a fogyatékossággal élők pozícióját annak érdekében, hogy teljes mértékben élhessenek
jogaikkal, és teljes körűen részt vehessenek a társadalomban és az európai gazdaságban”.
„Az attitűdbeli korlátok mindaddig fennmaradnak, amíg az emberek többsége csak a fogyatékosságot
látja, és nem az egyént.”
Karina Chupina
Az Európai Unió ratifikálta az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményét. Ez
volt az első alkalom, hogy egy regionális kormányközi szervezet saját jogon csatlakozott egy emberi
jogi egyezményhez.18 Az Európai Unió valamennyi intézményének és a képviseletében eljáró minden
szereplőnek be kell építenie az Egyezményben foglalt értékrendet minden hatáskörébe tartozó
szakpolitikába, ezáltal biztosítva azt, hogy a fogyatékossággal élők szempontjai mindenhol egyaránt
érvényesüljenek: a közlekedéstől a foglalkoztatásig, az infokommunikációs technológiáktól a
fejlesztési együttműködésekig. Továbbá meg kell oldaniuk az akadálymentesítést saját épületeikben,
és az Egyezményhez kell igazítaniuk foglalkoztatási és kommunikációs irányelveiket és gyakorlatukat.

Mit jelent a fogyatékosság-alapú társadalmi megkülönböztetés?

Az abilizmus nem mindig nyilvánvaló, a gondolataink és tetteink mellett nem villog nagybetűkkel, hogy
„most épp lekezelő vagyok” – de ettől még jelen van.”
Egy fogyatékossággal élő aktivista
A fogyatékosság-alapú társadalmi megkülönböztetés (diszabilizmus) diszkriminatív, elnyomó vagy
bántalmazó magatartás, amely abból a meggyőződésből fakad, hogy a fogyatékossággal élő emberek
másoknál alacsonyabb rendűek. Megnyilvánulhat például előítélet, sztereotípia vagy intézményesített
diszkrimináció formájában. A fogyatékosság-alapú társadalmi megkülönböztetéssel – amelyet egyesek
(a másik oldalról megközelítve) abilizmusnak vagy épségizmusnak is neveznek19 – az a legnagyobb
gond, hogy nem könnyű felismerni, sok esetben az emberek nem is tudják, hogy létezik. Elsősorban az
emberek hozzáállásában jelentkezik, és nem csupán a tudatosan diszkriminatív magatartásban, hanem
abban, ahogyan a fogyatékossággal élőkhöz viszonyulnak, anélkül, hogy ennek tudatában lennének.
Noha a tudattalan diszkriminatív hozzáállást nehezebb megragadni, mint a tudatos megkülönböztetést,
az emberi jogokért folytatott küzdelem során a diszkrimináció mindkét formájával egyformán
foglalkozni kell.
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törekvései legyenek, és kötelessége, hogy ezeket, amennyire csak
tudja, valóra váltsa.”
Simon Stevens 20
Ha megkérdeznék, az emberek többsége azt mondaná, hogy nincs semmilyen ellenérzése a
fogyatékossággal élőkkel szemben, és ez akár igaz is lehet. Ugyanakkor a többség még mindig nem
tartja a fogyatékossággal élőket magával egyenlőnek, és nem képes érzékelni azokat a korlátokat,
amelyekkel a társadalom meggátolja, hogy a fogyatékossággal élők „normális” életet éljenek. Például
néhány ember a mozgáskorlátozottaknak kijelölt parkolóhelyet használja, nem is gondolva arra, hogy
emiatt azok esetleg kénytelenek dolguk végezetlenül visszafordulni. A fogyatékosság-alapú társadalmi
megkülönböztetés a társadalom minden rétegét áthatja. Noha a gazdasági életben sűrűn tapasztalható a
fogyatékossággal élő személyekkel szembeni tudatos megkülönböztetés (például munkaerő-
felvételkor), a súlyosabb problémát mégis az ennek nem tudatos – a tudatlanságból, az ismeretek és a
megértés általános hiányából fakadó – előfordulása jelenti. Ez megnyilvánulhat kirekesztő
hozzáállásban is, például amikor az az általános felfogás, hogy nem kell az inkluzív tervezésre
odafigyelni, hiszen a mozgásszervi károsodással élőknek vannak saját épületeik, intézményeik és
közlekedési eszközeik. Fogyatékosság-alapú társadalmi elnyomás fejeződik ki abban az elterjedt
gyakorlatban is, hogy a középületekben különálló és eltérő méretű és mennyiségű bejáratot alakítanak
ki a fogyatékossággal élők részére. Egy valóban egyenjogú környezetben az idősek, a kisgyerekes
anyák és az ideiglenes vagy végleges egészségkárosodástól szenvedő személyek a többséggel egyenlő
módon és mértékben közelíthetnék meg a bevásárlóközpontokat és más középületeket.

Fogyatékossággal élő fiatalok

Becslések szerint körülbelül 180–220 millió fiatal élhet világszerte fogyatékossággal, és csaknem
80%-uk fejlődő országokban él.
A fogyatékossággal élők szempontjainak általános érvényesítéséről akkor beszélhetünk, ha bármilyen
tervezett intézkedés – például a törvénykezés, a szakpolitikák és programok megalkotása – kapcsán
előzőleg minden területen és minden szinten felmérik, hogy azok milyen hatást gyakorolnak a
fogyatékossággal élőkre. Fontos cél, hogy a fogyatékosság ügye kiemelt figyelmet kapjon minden
ifjúságpolitikai kérdésben, és hogy a fiatalok szempontjai előtérbe kerüljenek minden
fogyatékossággal kapcsolatos szakpolitikai kérdésben. A fogyatékossággal élők és a fiatalok ügyét
kulcsfontosságú témaként kell kezelni bármely szakpolitika kidolgozásánál. A hatékony szakpolitika
megtervezéséhez az szükséges, hogy a döntéshozók alaposabban megismerjék a fogyatékossággal
kapcsolatos problémákat, és a döntéshozatali folyamatban maguk a fogyatékossággal élő fiatalok is
részt vegyenek. Ezt a célt azonban kizárólag úgy lehet elérni, ha az állami intézmények szorosabb
partneri viszonyt alakítanak ki a fogyatékossággal élők szervezeteivel.
A gond az, hogy kevés a fogyatékossággal élő fiatalokat képviselő vagy fogyatékossággal élő fiatalok
által működtetett szervezet. A fogyatékossággal élők és az ifjúság problémáinak legaktívabb szószólói
nemzetközi és regionális szinten: az International Federation of Hard of Hearing Young People
(Nagyothalló Fiatalok Nemzetközi Szövetsége), a Leonard Cheshire Disability Young Voices
(Leonard Cheshire Fogyatékosságügyi Szövetség – Fiatal Hangok projekt), az African Youth with
Disabilities Network (Fogyatékossággal Élő Fiatalok Afrikai Hálózata), a the Pineda Foundation for
Youth (World Enabled/Pineda Ifjúsági Alapítvány), a World Federation of the Deaf Youth
Section(Siketek Világszervezetének Ifjúsági Tagozata) és a European Disability Forum Youth
Committee (Európai Fogyatékosügyi Fórum Ifjúsági Bizottsága).
Nagyothalló Fiatalok Nemzetközi Szövetsége (International Federation of Hard of Hearing Young
People, IFHOHYP)
Ez a nemzetközi civil szervezet a nagyothalló fiatalok érdekeit képviselő nemzeti és regionális ifjúsági
szervezeteket tömöríti. A Szövetség célja a nagyothalló fiatalok életminőségének javítása és részükre
egyenlő jogok érvényesítése a társadalom minden szintjén. A szervezet aktívan együttműködik az
Európa Tanáccsal, például nagyothalló fiataloknak szóló szemináriumok szervezésében, és több ízben
is tagja volt az Európa Tanács Ifjúságügyi Tanácsadó Testületének (Advisory Council on Youth).
Tevékenységei között nagyothalló fiataloknak szóló nemzetközi nyári táborok, oktatási és képzési
programok, workshopok és angol nyelvtanfolyamok szervezése is szerepel.

The Right to Education

Az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) Ifjúsági Bizottsága
A Bizottság 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy az ifjúsági ügyeket az EDF szakpolitikáinak fontos
részévé tegye, és felhívja az EDF és az Európai Unió figyelmét a fogyatékossággal élő fiatalok
igényeire. Az EDF Ifjúsági Bizottságának Fiatal és fogyatékossággal él – Az egyenlőség mindennapos
kihívásai című kiadványa rávilágít azokra a problémákra, amelyekkel, a fogyatékossággal élő fiatalok
szembesülnek az élet különböző területein: a szexualitástól az oktatáson át a foglalkoztatásig.
A gyógypedagógiai intézményeket (régen: kisegítő iskolák, ma eltérő tantervű iskolák, illetve speciális
szakiskolák) évtizedek óta a szegregáció eszközének tekintik, és bírálják azért, mert alacsonyabb
szintű oktatást nyújtanak, mint az általános oktatási rendszer. Óriási vita folyik arról, mik az előnyei és
hátrányai az elkülönített oktatásnak és a speciális iskoláknak, szemben azzal, amikor a speciális
oktatás az általános oktatási rendszerbe integrálva valósul meg. A vita kimenetelétől függetlenül a
fogyatékossággal élő fiatalnak és családjának kellene megadni a jogot arra, hogy az érintett gyermek
konkrét igényei alapján választhassanak a speciális intézmény vagy az általános tantervű iskola között.
A fogyatékossággal élő és az ép tanulók együttnevelésének legfőbb előnye, hogy az integráció az első
évektől megkezdődik, ami segít az előítéletek kialakulásának megelőzésében, és hozzájárul a
fogyatékossággal élők teljes körű társadalmi befogadásához.
A fogyatékossággal élő gyerekeknek és fiataloknak olyan komoly nehézségekkel kell szembenézniük,
mint az iskolaépületek megközelíthetetlensége, az akadálymentes tananyagok és a sajátos nevelési
igényű tanulókkal végzett munkára képzett szakpedagógusok hiánya, továbbá a közvetett és a
közvetlen hátrányos megkülönböztetés. A fogyatékossággal élő gyerekek és fiatalok részére
lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy az iskolában – legyen az integrált vagy speciális –
elsajátítsák azokat az életvezetési és szociális készségeket, amelyek az oktatásban és a közösségben
való teljes és egyenrangú részvételükhöz szükségesek, ehhez kortársi támogatást és mentorálást
kapjanak, továbbá hozzáférhessenek a szükséges technológiákhoz és akadálymentes módszertani
eszközökhöz.
A nemformális oktatás-nevelés és az általa kínált aktív tanulás befogadóbb lehet a fogyatékossággal
élők számára, mint a formális oktatási rendszer. A speciális iskolák korlátozott lehetőségei vagy a
társadalmi kirekesztés miatt a fogyatékossággal élőkre sokkal jellemzőbb a szociális, kommunikációs
vagy idegen nyelvi készségek hiánya, mint nem fogyatékos kortársaikra. Ezek a tényezők teszik a
nemformális nevelést különösen fontossá a fogyatékossággal élők számára: itt elsajátíthatják azokat az
életvezetési készségeket, amelyek fejlesztésére a formális oktatási rendszerben nem feltétlenül kerül
sor. Szükség volna arra is, hogy a fogyatékosság dimenziója az általános képzési programokban is
jobban megjelenjen, például olyan tevékenységek révén, amikor a résztvevők számukra addig talán
ismeretlen szempontokkal, élethelyzetekkel találkozhatnak, illetve azáltal, hogy ösztönözzük a
fogyatékossággal élő fiatalok ilyen képzéseken való részvételét.

A közéletben, a politikai és a kulturális életben való részvétel joga

Az UNESCO becslése szerint a fejlődő országokban a fogyatékossággal élő gyermekek 98%-a nem jár
iskolába, és a fogyatékossággal élő lányok 99%-a írástudatlan.
A fogyatékossággal élő fiatalok leginkább a társadalmi életben való részvételt tekintik alapvető
fontosságúnak ahhoz, hogy elérjék általános céljukat: a teljes körű befogadást és sajátos igényeik és
jogaik elismerését. Sok fogyatékossággal élő fiatal venne részt a konvencionális civil vagy ifjúsági
szervezetek munkájában, ha erre lehetősége volna, hiszen ott olyan fiatalok találkoznak, akiket közös
érdekek fűznek össze. A fogyatékossággal élő fiatalok részvételét azonban fizikai és pszichés korlátok
is akadályozzák.
A nagyobb mértékű részvételt akadályozza, hogy hiányoznak a fogyatékossággal élő személyek és
problémáik helyi vagy országos szintű képviseletére szolgáló szervezetek vagy rendszerek.
Az információhiány is ezen korlátok közé tartozik. Sokszor nem állnak rendelkezésre vagy nem
hozzáférhetők az arra vonatkozó információk, hogy az épületek akadálymentesek-e, vagy, hogy
vannak-e ott a nagyothallók vagy vakok által is használható, az egyenlő esélyű hozzáférést könnyítő
technikai és más eszközök. A fogyatékossággal élők gyakran azért nem vesznek részt egy-egy
eseményen, mert nincs információjuk arról, mennyire lesz akadálymentes az adott program, illetve
félnek, hogy nem lesz akadálymentes.
Az önmeghatározás módja – vagyis az, hogy az illető „fogyatékossággal élőnek” vagy egy
„kisebbség” tagjának tartja-e magát – is tartósan akadályozhatja a részvételt. Vannak olyan
fogyatékossággal élő személyek, akik nem kívánnak magukra kisebbségként tekinteni, mivel ennek a
szónak számukra negatív felhangja van; mások viszont nem fogyatékossággal élőnek, hanem egy
meghatározott nyelvi és kulturális kisebbség tagjának érzik magukat. Ami a politikai részvételt illeti,
sok fogyatékossággal élő személy nem gyakorolhatja választójogát, mert nem minősül jog- vagy
cselekvőképesnek, vagy, mert a szavazás folyamata nem akadálymentes.
„A képesség számított, nem pedig a fogyatékosság – ennek a szónak a használatáért amúgy sem
vagyok oda.”
Marlee Matlin, Oscar-díjas siket színész
Ami a fogyatékossággal élő személyek részvételét és befogadását illeti, a média meghatározó szerepet
játszik a fogyatékossággal élők jogainak tudatosításában és a közfelfogás megváltoztatásában. A
tömegtájékoztatási eszközök gyakran az egyik végletből a másikba esnek, amikor fogyatékossággal
élőkről van szó: vagy szerencsétlen, szánalomra méltó emberként tüntetik fel őket, vagy olyan
ünnepelt hősként, aki mer élni. Ez az ábrázolás azonban csak a meglévő sztereotípiákat erősíti, és nem
segíti annak megértését, hogy a fogyatékossággal élő személyek a társadalom bármely más
csoportjához hasonlóan érdekes és sokszínű csoportot alkotnak.