Professional Documents
Culture Documents
c om
A gyermeknek önmagában belül is el kellene fogadnia, hogy nem teljesen olyan, mint a többi
gyerek és alkalmazkodnia
semmilyen kellene ehhez
különbség, a balkezesek a tényhez.
igenis Mert
érzik, hogy hiába mondják, hogy nincs is
van.
Először otthon, majd az óvodában, utána az iskolában és később a felnőtt életben egyaránt
adódhatnak nehézségek, amelyekkel meg kell birkózniuk. Ráadásul ezeket a nehézségeket a
jobbkezes társadalom nem is mindig ismeri el. Ahhoz, hogy megértsük a jobbkezesek
ellenérzését a balkezesekkel szemben, vissza kell
tekintenünk az időben. Nyomon követhetjük, hogy a különböző történelmi korokban hogyan
viszonyultak az emberek a balkezesekhez. Majd a tudomány és ezen belül az agykutatás, és a
pszichológia fejlődése milyen eredményeket hozott, a megértésükhöz és elfogadásukhoz.
De még mindig nem elegendőt ahhoz, hogy a szemléletmód váltás teljes legyen. Ezért végig
megyünk a gyermek születésétől az óvodába majd az iskolába kerülésén át a felnőtt korig
azokon a problémákon, amelyek a balkezesnek született gyerekeket érhetik életük során.
Egy grafológus hölgy szavait tovább gondolva, aki szintén a balkezesek érdekében
munkálkodik, szeretném, ha azok az egyelőre még zárt kapuk, amiket döngetünk, kinyílnának
és beengednének minket, hogy segíteni tudjunk a balkezesek megértésében, problémáik,
problémáink megoldásában.
› Címlap › Hírek ›
Balkezesek világnapja
Kárpátinfo.net | 2006-08-09 07:44 | Utolsó módosítás: 2006-08-09 07:44 |
Turmix
Megosztom
Nemcsak a sikeres sztárok példájával érvelhetünk, ha némely szülő, óvónő vagy pedagógus
még ma sem tudja kezelni a gyermekek balkezességét. Az erőszakos átszoktatás ("Vedd elő a
szép kezedet!")
dyslexiásnak pszichésgyerekek
kikiáltott zavarokkal, olykor
között dyslexiával
nagyon társul. Megfigyelték,
sok a balkezes, vagy a vegyes hogy a
dominanciájú.
Hogy valaki a bal vagy a jobb kezét használja-e elsődlegesen, azért a két agyféltekét
egymással összekötő agyi struktúra, az úgynevezett kéregtest (corpus callosum) a felelős. Ez
balkezeseknél és balkezes hozzátartozójú embereknél nagyobb tömegű, mint jobbkezes
társaiknál. A társadalom többsége persze mit sem törődik a tudományos magyarázatokkal, s
konokul kitart amellett, hogy a balkezesség egyfajta hiba.