CHRISTINA

LAUREN

SZERELEM -
KÍSÉRLET

2023
 Ki ne venné észre,
hogy ez a regény valójában szerelmes levél,
amelyet a műfajnak írtunk?
Töltse színültig a romantika a következő lapokat!

Jennifer Yuen, Patty Lai, Eileen Ho, Kayla Lee és Sandria Wong
- mindegyikőtökből belegyúrtunk egy aprócska darabot.
Rendkívül hálásak vagyunk, amiért faltártátok előttünk
a lelketeket, és reméljük, büszkévé tettünk titeket.
 eIőhang

FIZZY
Három testvér közül elsőként láttam meg a napvilágot, de mindig azzal
viccelődöm, hogy olyan vagyok, mint az a bizonyos első palacsinta. -
Elszórt, halk nevetés hullámzik végig a közönségen. Elmosolyodom. -
Tudjátok, mire gondolok, igaz? Egy kicsit formátlan, kicsit sületlen, de
mégis egészen finom.
A nevetés hangosabbá válik, ám ezúttal innen-onnan otromba hurrogás is
keveredik bele, és belőlem is kirobban a kacaj, amikor felfogom a saját
szavaim értelmét.
- Íme, most is: eszem ágában sem volt, hogy bármiféle kétértelmű
kijelentést tegyek! És mégis, miközben minden erőmmel igyekszem a
lehető legprofibbnak látszani, előbb-utóbb kiderül, igazából mennyire
fegyelmezetlen és szórakozott vagyok. - A vállam fölött hátrapillantva
rávigyorgok dr. Leila Nguyenre, a San Diegó-i Revelle College vezetőjére,
akinél régen, a tanulmányaim idején kreatív írást hallgattam. - De
nyilvánvalóan nem lehet másra számítani, ha egy romantikusregény-írót
hívnak meg, hogy nyitóbeszédet tartson!
Dr. Nguyen mellett ül még valaki, aki erősen igyekszik elrejteni a
vigyorát. Dr. River Pena is a meghívottak közt van ma este: közeli barátom,
jóképű és zseniálisan okos férfi, aki nem megerősített híresztelések szerint
vámpír. Neki is jár egy tiszteletbeli cím ma, azért a teljesítményért, amit
csodagyerekként, majd máig ívelő szép pályafutása során elért, követendő
példával szolgálva az ittenieknek. Az biztos, hogy itt a helye, ebben a
közegben: keményített gallérú ingében, térd alá érő talárja alól kikandikáló,
tökéletesen vasalt öltönynadrágjában, fényes bőrcipőjében egyáltalán nem
lóg ki a többiek közül. Mindehhez a mértékletesség és komolyság olyan
légkörét árasztja, amit nekem sosem sikerült elsajátítanom. Jól látom,
hogyan villan fel most is azonnal a csúfondáros, mindentudó kifejezés a
súlyos szempillák alatt. Nyilvánvalóan mulattatja a jelenet.
Amikor meghívtak, hogy tartsak beszédet az ünnepségen, River azonnal
lecsapott egy húszdollárost az asztalra kettőnk közé, és így szólt:
 - Már látom, hogy ebből katasztrofális botrány lesz. Bizonyítsd be, hogy
tévedek!
Biztosra veszem, hogy ő meg a legjobb barátnőm, Jess - mellesleg River
felesége -, arra számítottak, hogy kiállók a színpadra, és előadom A vagina
monológokat a tisztelt egyetemi nagyérdeműnek. Netán arra, hogy
előrántok a táskámból egy banánt, majd szakszerűen felhúzok rá egy
óvszert, így emlékeztetve az egybegyűlteket, hogy még a mi urunk, Harry
Styles évében is rendkívül fontos a biztonságos szex - de esküszöm, ha a
helyzet megkívánja, képes vagyok eljátszani a kifinomult, megfontolt
írófigurát.
Illetve abban bíztam, hogy legalább egynél több mondatot képes leszek
elmondani a beszédemből anélkül, hogy sikamlósán kétértelmű megjegyzés
hagyja el a számat - főleg nem úgy, hogy még csak nem is szándékos.
Visszafordulok a fekete, kék és sárga öltözékben pompázó végzősök
tengere felé. A tömeg betölti a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem
sportpályáját, és rám is átragad valamennyi a felnőtt életüket hamarosan
megkezdő fiatalok izgatottságából. Menynyi lehetőség áll előttük! Mennyi
idegeskedés a hitelek miatt. Na meg mennyi csodás szex!
- A húgom idegsebész - mondom nekik. - Na és az öcsém? Ó, ő a vállalat
történetében a legfiatalabb vezető partner. Az egyik legjobb barátom pedig,
aki itt ül mögöttem, világhíres genetikus. - A biotechnológia híres-neves
aranyiját azonnal lelkes tapssal jutalmazzák. Amikor újra elcsendesedik a
tömeg, előállók az aduászommal: - De tudjátok, mi a nagy helyzet? Minden
nagyszerű eredményük mellett, mégsem ők írták a Köntösbe bújt vágyakat,
ezért szerintem mind pontosan tudjuk, kié az igazi sikersztori!
Az újabb üdvrivalgáshullámra szendén elmosolyodom, majd folytatom.
- Tehát figyeljetek ide. Az, hogy ilyen beszédet mondhat az ember, nem
kis dolog. A legtöbben, akiket felkérnek egy hozzátok hasonló fiatal
tehetségeket útnak indító beszédre, most konkrét megoldásokat
javasolnának arra, hogyan találjátok meg a helyeteket a folyton változó
kulturális környezetben, vagy arra bátorítanának titeket, hogy csökkentsétek
az ökológiai lábnyomotokat. Azt mondanák, menjetek, és fordítsátok ki a
világot a sarkaiból! És persze, igen - igazuk lenne, ha ezt mondanák, mert
tegyétek meg! Abszolút támogatom az efféle ambíciót. Világpolgár: jó.
ökoterrorista: rossz. De dr. Nguyen választása nem egy inspiráló
klímatudósra vagy egy karizmatikus és megfelelően semleges politikusra
esett. Engem hívott meg, Felicity Chent, olyan könyvek szerzőjét, amelyek
duzzadnak a szerelemtől, felelősségtől és a szex igenlésétől, és ha őszinte
akarok lenni, az egyetlen igazi szakmai tanács, amelynek kimondásához
elég képzett vagyok a klímatudatosság terén, az, hogy iratkozzatok be a
legközelebbi könyvtárba. - Újabb fojtott nevetés hangzik fel itt-ott. - Ami
azt illeti, az egyetlen dolog, ami engem igazán érdekel - amit a
legfontosabbnak tartok a világon -, hogy amikor az ember megöregedve
elérkezik ennek az őrült utazásnak a végére, őszintén elmondhassa, hogy
boldog volt.
Tökéletes az idő: a nap makulátlanul kék égről ragyog le. A sportpálya
végében eukaliptuszfák lengedeznek, és ha az ember a megfelelő
pillanatban szippant bele a langymeleg San Diegó-i szellőbe, még az óceán
sós illatát is érzi, ami alig egy kilométernyire van innen. Ennek ellenére
összeszorul kissé a gyomrom, mielőtt rátérek a beszédem következő
részére. Felnőtt életem nagy részét azzal töltöttem, hogy a szakmámat
védelmeztem, de a legkevésbé sem szeretném, hogy védekezőnek tűnjön a
mondandóm. Hiszen itt állok fent a pulpituson, a saját taláromban-
kalapomban, kezemben az előre megírt és kinyomtatott szöveggel,
elkerülendő, hogy hirtelen ötlettől vezérelve, más irányba indulva, végül
mégis szexről szóló viccekbe torkolljon a beszédem - pontosan úgy, ahogy
River előre megmondta. Azt akarom, hogy ezek az ifjoncok hallják a
szavaimból kicsendülő őszinteséget.
- Arra biztatok mindenkit, hogy úgy élje az életét, mintha az egy
szerelmes regény volna. - Amikor a mosolygó végzősök nevetgélni
kezdenek, felemelem a kezemet. Nem csodálkozom rajta, hogy azt hitték,
csak tréfálkozom. - Figyeljetek! - Hatásszünetet tartok, várom, hogy a
nevetés alábbhagyjon, és átvegye a helyét a kíváncsiság. - A romantika nem
csupán a melltartó- letépésről szól. Előfordul az is, persze, és nincs is ezzel
semmi baj, de végső soron a romantika nem pusztán azt a fantáziaképet
jelenti, hogy az ember gazdag, vagy épp gyönyörű, netán egy jó ideig ki
sem száll az ágyból. - Újra nevetés hangzik innen- onnan, de már rám
figyelnek. - Hanem azt, hogy az örömről szóló történeteket a fájdalmasak
fölé emeljük. És azt, hogy magunkat lássuk a főszereplőnek az izgalmas -
vagy akár csendes - életünkben, amit, és ez a fontos: tökéletesen az
irányításunk alatt tartunk. A romantika, barátaim, a fontosságról szóló
fantáziálás. - Újra szünetet tartok, ahogy begyakoroltam, mert ezek a
gyerekek mind a patriarchátus komor fellege alatt nevelkedtek, és én azt
tekintem legfőbb célomnak földi pályafutásom során, hogy ezt módszeresen
szétverjem azzal a bizonyos közmondásos kalapáccsal. Mindnyájan
megérdemeljük, hogy fontosak legyünk, és időt kell adnom
hallgatóságomnak, hogy ezt teljes valóságában felfoghassák.
Ám a szünet hosszabbra nyúlik, mint terveztem.
Arra ugyanis nem számítottam, hogy a saját elméletem engem is úgy
mellbe fog vágni, mintha villám csapna belém. Hiszen én valóban úgy
éltem a felnőtt életem legjavát, mintha egy romantikus regény lenne.
Kalandra készen, ambícióval telve, nyitottan a szerelemre. Élvezem a
szexet, támogatom az életemben jelen lévő nőket, sokat gondolkodom rajta,
hogyan tehetném magam körül jobbá a világot, és teszek is érte.
Családtagok és közeli jóbarátok vesznek körül. Ám az én lényegem
elsősorban a feleség legjobb barátnőjéé, a hűséges lánygyereké és az egy-
éjszakás kalandé, akit sosem lehet elfelejteni. A történet veleje - a valódi
romantikus cselekmény, beleértve a szerelmet és a boldogságot is -
hiányzik, és a helyén csak a tátongó űr. Belefáradtam az első randevúkba, és
hirtelen úgy rám tör az elcsigázottság, hogy legszívesebben itt, a pódium
közepén leheverednék pihenni. Váratlan, viharos, harsány széllökésként
szakad rám a felismerés, hogy kiveszett az öröm az életemből.
A felém forduló arcokra meredek. A szemük várakozástelin tágra nyílik,
és legszívesebben azonnal beváltanám nekik életem legrémesebb
felismerését, itt és most: Én magam sohasem jutottam tovább az életem
legelső jeleneténél. Fogalmam sincs, milyen érzés lehet folyamatosan
fontosnak lenni. Hogyan ígérhetném én azt ezeknek a frissen végzett alig
felnőtteknek, hogy ha optimistán indulnak neki a nagyvilágnak, minden
rendben lesz? Hiszen a világnak mintha éppenséggel az volna a célja, hogy
mindenkit legyőzzön. Képtelen lennék megmondani, mikor éreztem magam
utoljára őszintén boldognak. Hirtelen bármit, amit mondhatnék ezeknek az
embereknek - a beszédem minden egyes reményteljes szavát -, hazugságnak
érzem.
Aztán nagy küzdelem árán mégiscsak sikerül visszatornáznom a helyére
a ragyogó Fizzy-álarcot, és azt mondom a kölyköknek, hogy a legjobb, amit
tehetnek a jó jövő érdekében, ha megfelelő társaságot választanak
maguknak. Meg azt, hogy minden rendben lesz, ha az egész világba
szerelmes Ted Lassóra jellemző optimizmussal közelítenek a jövőjükhöz.
Mellé még azt is, hogy tegyék oda magukat a munkájukban rendesen, de
fogadják el, hogy lesznek hullámhegyek és -völgyek is, engedjék meg
maguknak, hogy sebezhetők legyenek, higgyenek abban, hogy szeretni
lehet őket, és legyenek őszinték azokkal, akik fontosak számukra. Így
tényleg jó lesz az életük.
Amikor végül elhagyom a pulpitust, és helyet foglalok River mellett,
érzem, hogy valamit a kezembe csúsztat.
- Zseniális volt.
Lenézek a ropogós húszasra, aztán feltűnésmentesen visszaadom
Rivernek. Széles vigyort festek az arcomra, mert még mindig szemben
ülünk a több ezres közönséggel, és úgy mondom neki:
-Arra nem is gondolsz, mi van, ha ez az egész csak ócska süketelés volt?
 egy

FIZZY

Körülbelül egy év múlva

Bocs, de kizárólag azt fogadom el, ha épp a pultos srácról szövögetsz

erotikus fantáziákat. Máskülönben nincs rá mentség, hogy nem mondasz
semmit! - Pislogok, és a velem szemben ülő Jessre meredek az asztal fölött.
A barátnőm szavai mély, hipnotizált állapotból rángatnak vissza, amibe a
martinimban úszó olajbogyót újra és újra és újra megkevergetve ringattam
magam.
- Basszus, bocs! Egy kicsit elkalandoztam. Mondd el újra, légy szíves!
- Hogyisne! - emeli fel affektáltan a borospoharát. - Most már neked kell
kitalálnod.
- Találgassak, miket tervezel a Costa Rica-i utazáson?
Bólint, és iszik egy kortyot az italából.
Egy ideig üres tekintettel bámulok rá. Ő és a férje, a drága jó River Pena
között mintha valami állandó töltésű erotikus lézersugár vibrálna. Azaz
teljesen nyilvánvaló a válasz:
- Szex a hotelszobában található minden egyes sík felületen!
- Az alap.
- Vadmacskaetetés?
Jess pohara megáll félúton a szája felé.
- Érdekes, hogy rögtön ez a második, amire gondolsz. Nem.
- Piknik lombházban?
- Pókok társaságában enni? Isten ments! - borzad Jess.
- Teknősháton szörfözni?
- Azt mélyen elítélem. Nem etikus!
Bűntudatosan pislogok rá. Úgy tűnik, még a Jess-szel való kötekedések
máskor oly bőven áradó kútja is kiszáradt.
- Hát jó, más már tényleg nem jut eszembe.
 Egy szemvillanásnyi ideig tanulmányozza az arcomat, mielőtt válaszol.
- Lajhárok. Egy lajhármenhelyet fogunk meglátogatni.
Eleresztek egy álirigy sóhajt, és már épp sikerül előkaparnom magamból
némi energiát ahhoz, hogy őszintén tudjak áradozni, milyen fantasztikus
utazásban lesz részük, mert tényleg örülök neki, amikor Jess átnyúl az
asztal fölött, és a kezemre teszi a kezét, hogy elhallgattasson.
- Fizzy...
Lenézek ürülőfélben lévő martinispoharamra, hogy kerüljem
aggodalmas, anyáskodó tekintetét. Amikor Jess anyukaarccal néz rám,
azonnal rám tör a késztetés, hogy bocsilevelet írjak neki, bármin kapott is
rajta.
- Jessica - mormolom felelet gyanánt.
- Mi van veled?
- Ezt meg hogy érted? - Pontosan tudom, hogy érti.
- Mi ez a fura hangulat? - Szabadon maradt kezével felém emeli a
poharát. - Együttlét a neve a bornak, amit kértem, és nem tettél
megjegyzést.
Grimaszolok. Fel se tűnt.
- Kihagytam egy ziccert.
- A pultos azóta bámul meredten, hogy beléptél, és te mégsem küldted át
neki AirDropon a számodat.
Megvonom a vállamat.
- Vonalakat borotvált a szemöldökébe.
Amint e szavak elhagyják az ajkamat, egyformán döbbent tekintettel
meredünk egymásra.
- Te most tényleg...
- Válogatok? - fejezem be elakadó lélegzettel.
Jess elmosolyodik, és kicsit enyhül a szeméből sütő riadtság.
- Hát ez az! - Még utoljára megszorítja az ujjaimat, aztán elengedi a
kezemet, és hátradől. - Kemény napod volt?
- Csak nagyon sokat gondolkodtam - ismerem be. - Vagy épp
túlgondoltam dolgokat?
- Jól sejtem, hogy Kimmel találkoztál ma?
Kim a terapeutám, akihez tíz hónapja járok, és reményeim szerint előbb-
utóbb segíteni fog, hogy megtaláljam a kulcsot ahhoz, hogy újra úgy
írhassak, pasizhassak, mint régen, és úgy összességében megint önmagam
legyek. Kim feladata, hogy meghallgassa, hogyan szorongok a szerelem, a
kapcsolataim meg a munkához szükséges inspiráció miatt - mert tényleg,
őszintén a legkevésbé sem szeretném a legsötétebb gondjaimat Jess
nyakába zúdítani (hiszen Riverrel lényegében még friss házasok), sem
Alice, a húgom nyakába (terhes, és máris elege van túlaggódó férjéből, aki
nem mellesleg szülész), és anyám nyakába sem (akit eleve túlságosan sokat
foglalkoztat a családi állapotom; nem akarom őt is terápiára küldeni emiatt).
Ha a múltban hasonló elégedetlenség töltött el, mindig tudatában voltam,
hogy idővel enyhülni fog. Az élet velejárói a hullámhegyek és -völgyek; a
boldogság nem állandó, és nem is szükségszerű adottság. De ezúttal már
közel egy éve belém költözött a reménytelenség. Az arcvonásaimba lassan
belevésődik az állandó cinizmus. Az életemet eddig azzal töltöttem, hogy
szerelmes történeteket írtam, és közben folyton a szívemben hordoztam a
parttalan reményt, hogy hamarosan a saját lőve storym is elkezdődik, talán
elég csak átlapoznom a következő oldalra. De mi lesz, ha ez az optimizmus
esetleg végleg elhagyott? Ha elfogytak a lapok a történetből, és nincs
következő?
- Úgy van, találkoztam ma Kimmel - felelem. - És kaptam házi feladatot
is! - Előkapom a kis Moleskine füzetemet a táskámból, és sután
meglóbálom Jess orra előtt. Ezek a színes naplók évek hosszú során át
voltak az állandó kísérőim. Mindig nálam volt egy ilyen füzet, bármerre
jártam, ezekbe írtam a könyveim tervezett cselekményét, vicces
párbeszédkezdeményeket jegyeztem fel, és a lapjaikra skicceltem fel az
utóbb talán hasznosnak bizonyuló képeket, amelyek rendszertelen
időközönként felbukkantak a fejemben. A magammal hurcolt ötletfüzetet
naponta akár hússzor, harmincszor vagy negyvenszer is elővettem, hogy
belefirkantsak valamit. Állandó ötletforrásként használtam őket, ha
megszorultam. Sőt, miután a románcra szakosodott agyi terület csikorgó
gumikkal lefékezett odabent, több ezer végzős hallgató orra előtt, továbbra
is mindig hordtam a táskámban egy kis füzetet, ne érjen felkészületlenül, ha
váratlanul újra lecsap rám az ihlet. De egy idő után rá kellett döbbennem,
hogy csak még jobban stresszel a látvány, akárhányszor szembesülök vele a
táskámban. Ezért végül otthon hagytam a füzetet, a dolgozószobámban,
hadd segítsen a porfogásban az íróasztalom tetején kornyadozó
laptopomnak. - Kim azt mondta, újra hordjam magamnál a füzetet -
mondom Jessnek. - Az a véleménye, hogy most már újra készen állok rá,
hogy elviseljem azt az enyhe sürgetést, amit a nálam lévő füzet jelent, és
már az is előrelépés, ha írok bele akár csak egyetlen mondatot, vagy
lefirkálok egy gyors vázlatot.
Beletelik néhány másodpercbe, mire Jess felfogja a szavaimat. Az, hogy
írok bele akár csak egyetlen mondatot, ott feszül közöttünk.
- Tudtam, hogy megrekedtél - nyögi ki végül a barátnőm -, de szerintem
eddig a pillanatig gőzöm sem volt róla, mennyire súlyos a helyzet.
- Hát, nem egyik pillanatról a másikra történt. Egy ideig írtam, de nem
volt túl jó semmi. Aztán aggasztani kezdett, hogy valójában inkább
határozottan rémes minden, amit papírra vetek, amiből arra következtettem,
hogy kiveszett belőlem az ihlet. A szikra. És arról, hogy kiveszett a szikra,
az jutott eszembe, hogy talán azért, mert már nem hiszek a szerelemben.
Velem szemben Jess két szemöldöke egyre jobban összeráncolódik, míg
beszélek.
- Nem arra kell gondolni, hogy egy reggel arra ébredtem, hogy öregem, a
szerelem egy óriási hazugság! - Kiveszem az italomból az olajbogyót, a
számba dobom, és a fogpiszkálóval Jess felé bökök. - Hiszen itt vagy te, az
élő bizonyíték, hogy nem az. De vajon mikor fogom beismerni, hogy talán
az én szerelmi életem sohasem lesz olyan, mint amilyennek eddig
gondoltam?
- Fizz...
- Lehet, hogy egyszerűen kiöregedtem a sportágból.
- Mi van? Azt... - Jess pislog egyet-kettőt, aztán minden ellenérv elhal a
nyelvén. - Hát, ez igazából nagyon jó metafora.
- A klasszikus „tyúk vagy tojás” dilemma: az írói erekciózavar miatt
hunyt ki belőlem a romantikára való képesség, vagy a romantikus énem
halála vezetett a konkrét erekcióm megszűnéséhez?
- Mennyi erekció egyetlen mondatban!
- Bárcsak a valódi is visszatérne... Vagy legalább valaki másénak örülni
tudnék... - sóhajtom. - És miután ilyen hosszan szingli az ember, hirtelen
már abban sem biztos, hogy egyáltalán képes-e még bármiféle kapcsolatra.
- Nem mintha valaha vágytál volna komolyabb kapcsolatra bárkivel -
emlékeztet Jess. - Az a Felicity Chen, akit én ismerek, extrém sportként űzi
a pasizást.
Újra rámutatok a fogpiszkálómmal, még nagyobb lendülettel.
- Pontosan! Ez egy másik nagy félelmem mostanában. Mi van, ha
szimplán kimerítettem a helyi forrásokat?
- Helyi... forrásokat?
 - Sokat poénkodtam azon, hogy nekem már megvolt San Diego megye
minden egyedülálló férfija... na, meg akaratomon kívül néhány házasember
is... de nem gondolom, hogy ez túlzottan távol állna az igazságtól.
Jess gunyorosat horkant a poharába.
- Jaj, ne már!
- Emlékszel például Leonra? Tudod, arra a pasira, akivel úgy
ismerkedtem meg, hogy a lábamra borított egy nagy tálcányi görög salátát a
szupermarket parkolójában?
- León, Santa Féből? - bólogat Jess, és belekortyol a borába.
- Na, és Nathanre, akivel meg egy vakrandin találkoztam?
Jess hunyorog.
- Mintha ez a név is rémlene...
- Na, hát ők kerten testvérek. Ikrek... Azért költöztek ide, hogy közelebb
lehessenek a családjukhoz. Két hét telt el a két alkalom között - folytatom.
Jess a szájához kapja a kezét, hogy fel ne nevessen hangosan. - Amikor
Náthán belépett az étterembe, és odajött az asztalomhoz, azt mondtam neki:
„Atyám, te meg mit keresel itt?”
Jessből feltartóztathatatlanul kirobban a nevetés.
- Ugyan már, biztosra veszem, hogy Leonnal állandóan ilyen helyzetbe
keverednek!
- Persze, szerintem is, csak aztán egy hónapja egy Hector nevű sráccal
randiztam. - Tartok némi hatásszünetet, hogy Jess is átérezze a következő
kijelentésem súlyát. - Kiderült, hogy Hector az ikrek unokatestvére, Ő az a
családtag, aki miatt közelebb költöztek.
Jess becsületére legyen mondva, hogy a nevetést, ami ennek hallatán
kitör belőle, már inkább lehet nyögésnek tekinteni. Az ilyen buta
fordulatokon régebben irtó jól szórakoztunk. Mindketten felhőtlenül
hahotáztunk - és az ehhez hasonló randibalesetek idézgetése maga volt a
mennyei móka számunkra. A sztorijaim, Fizzy kalandjaink újabb és újabb
fejezetei, végtelen ihletforrást jelentettek mindkettőnknek - ha rémesen
alakult is egy-egy találka, akkor is fel tudtam használni ötletként egy vidám
jelenethez, vagy legalább sziporkaként visszatért valamelyik dialógusban.
De az elmúlt időszakban csak annyi történt, hogy részben megírtam hat
könyvet, aztán a cselekményben épp csak túljutottam a sorsszerű
találkozáson, és aztán... semmi. A „Szeretlek” palotáig vezető utat lezárták
az agyamban, és a torlasz mellé kiraktak egy BEHAJTANI TILOS! táblát. Most
kezdem kapiskálni, miért. Mert akárhányszor meglátom, hogyan ragyog fel
Jess, amikor River belép az ajtón, be kell ismernem, hogy én még sosem
osztoztam ilyen oda-vissza tükröződő boldog szerelemben senkivel. Ez
pedig az elmúlt időszakban egyre nehezebbé teszi számomra, hogy akár
egyetlen hitelesnek ható sort leírjak a szerelemről.
Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán tudom, milyen érzés a
valódi szerelem.
Jess telefonja vibrálni kezd az asztalon.
- Juno hív. - Jess tízéves kislánya, a második legjobb barátnőm, emellett
az egyik legelbűvölőbb kis emberi lény, akivel valaha összehozott a sors. A
gyerekeket általában kissé rejtélyesnek látom, de Junót valamiért
felnőttként kezeli az agyam... valószínűleg azért, mert okosabb nálam.
Intek Jessnek, hogy vegye fel nyugodtan. A szórakozott bámészkodás
közben véletlenül összekapcsolódik a tekintetem egy férfiéval, aki pontosan
velem szemben ül a pultnál. A maga könnyed és keresetlen módján
fantasztikusan néz ki: kusza, sötét haja félig belelóg világos, átható
tekintetű szemébe, és az álla vonala olyan éles, hogy le tudná vele vágni
rólam a ruhát, miközben a nyakamtól lefelé haladva a testemet csókolgatja.
A zakóját ledobta egy szék támlájára, széles vállán megfeszül az elegáns
ing, amit kigombolt nyakkal visel - olyan ember zilált összbenyomását
kelti, akinek rémes napja volt, és a szeméből áradó kiéhezettség mintha azt
üzenné, hogy szívesen használna engem arra, hogy megfeledkezzen egy
időre róla. Egy férfi, aki így néz, korábban úgy hatott rám, mint macskára a
macskamenta. A régi Fizzy máris félúton járna felé.
Ám a mostani Fizzy bosszantóan nyeglén viszonyul a jelenséghez. Lehet,
hogy egyszerűen üzemképtelenné vált a belső izgalmi barométerem?
Megkocogtatom egy mentális reflexkalapáccsal, és magam elé képzelem a
képsort, hogy megragadom Szexi Vezérigazgatót a nyitott gallérjánál fogva,
és lerángatom a bárszékről, aztán a folyosóig meg sem állok vele.
De semmi.
Nézd már azt a szájat! Milyen buja! Mennyire csókra termett! Még
mindig semmi.
Visszafordítom a figyelmemet Jessre, aki leteszi a telefont.
- Minden rendben? - kérdezem.
- Csak a táncot meg a focit kellene valahogy összehangolni - vonja meg a
vállát. - Elmesélném, de a második mondatnál elaludnánk. Inkább térjünk
vissza Hectorhoz, aki nem más, mint az unokafivér.
 - Nem feküdtem le egyikükkel sem! - tör ki belőlem a vallomás. - Ahogy
egy éve senkivel! - Néhány napja számoltam ki. De kimondva még így is
rém furán hangzik.
Ahogy nyilvánvalóan hallani is fura lehet, mert Jess álla leesik.
-Hű.
- Nagyon sokan vannak ám, akik egy éve nem szexeitek! - tör ki belőlem
védekezőn. - Ez tényleg ennyire megdöbbentő?
- Ha rólad van szó, Fizz, akkor igen. Vagy csak hülyéskedsz velem?
- Valamelyik este még pornót is néztem, de egyetlen ernyedt kis szikrát
sem éreztem tőle. - Bánatosan lesütöm a szememet. - Szerintem elromlott
valami a szerkezetben.
Jess aggodalmának mértéke hatványozódik.
- Fizzy, drágám, szerintem...
- A múlt héten átfutott az agyamon, hogy futok egy-két kört
gumipapucsban, csak hogy emlékeztessem magam a szexhangokra. -
Látom, hogy Jess homlokába lassan beleégnek a gondbarázdák, ezért
gyorsan visszakozom. - Nyilvánvaló, minek kell most jönnie. A frufrunak!
Jess egy tizedmásodpercig láthatóan fontolgatja, hogy nem hagyja, hogy
eltérjünk a témától, de aztán szerencsére hajlandó átszállni erre az új
vonatra.
- Megállapodtunk, hogy az még a legnagyobb válság esetén sem
megengedett. Nincs krízisfrufru! És bárhogyan győzködsz, az egyszemélyes
barátnőbizottság úgyis megvétózza!
- Pedig képzeld el, milyen fiatalos lennék vele! Azonnal huncutnak és
bármire kaphatónak látszanék.
- Nem!
Felnyögök, és inkább oldalra fordulok a bárban lévő tévéképernyő felé.
Az iménti meccs véget ért, most híradó megy rajta. Odamutatok:
- A férjed van a tévében!
Jess kortyol egyet a borából, és felnéz a kétdimenziós Riverre.
- Sosem fogom megszokni.
- Azt a részét, hogy a férjed, vagy azt, hogy tévéműsorokban szerepel?
Jess nevet.
- A tévét!
Nem kell hosszan tanulmányoznom az arcát, hogy elhiggyem: az, hogy
River a férje, olyan természetes, mint a lélegzetvétel. Azért van ez így, mert
a tudomány, azon belül is River saját találmánya - egy speciális DNS-
vizsgálat, amely a párok közti egyezéseket elemzi, és helyezi el a kettősüket
az Alap, Ezüst, Arany, Platina, Titán és az egészen ritka Gyémánt fokozatú
kategóriák egyikébe - elárulta, hogy ők kerten olyan jól illenek egymáshoz,
hogy ennél jobban két ember nem is passzolhat.
Én pedig boldog vagyok, hogy segíthettem nekik. Jess eredetileg el sem
akarta végeztetni ezt a DNSDuo nevű vizsgálatot, ami végül összehozta
őket, csak fejet hajtott az akaratom előtt, amikor a kezébe nyomtam a
tesztverziót. Hol maradnak ezért a jótettemért a karma által nyújtott
pluszpontok? River egy évtizede folytatott kutatásokat a genetikai
mintázatok terén, ezt ötvözte a romantikus kompatibilitásról szóló
elméletekkel, így készült el az applikáció, és ezzel futott be a forgalmazó
vállalat, a mostanra milliárddolláros Kromantika. Mára a cég vált a
biotechnológia és az online randibiznisz legfényesebben ragyogó
csillagává, és megalapítása óta River rendszeresen szerepel a híradásokban.
Szó, ami szó, előfordul, hogy fájdalmasan rétestésztaszerűvé válik a
mondandója, ha egy beszélgetés során a kelleténél mélyebben elmerül a
tudományos magyarázatba, de tény, hogy River módszere valóban
megváltoztatta az emberek hozzáállását, és azt, hogy hogyan találnak rá a
szerelemre. Amióta nagyjából három éve bevezették a piacra a DNSDuót,
még a Tindertől is sikerült átcsábítaniuk egy tonna felhasználót. Vannak
elemzők, akik szerint még a Facebookot is lenyomhatja a tőzsdén, miután
bevezették a témába vágó legújabb applikációt, a Fairedet. Máris mindenki
ismer valakit, akit a Kromantika segített hozzá, hogy társra leljen.
Mindez ámulatba ejtő, ám szerintem egy Riverhez hasonló ember
számára, aki sokkal szívesebben töltené a napjait a laborban a páraelszívó
előtt, mint a befektetői értekezleteken meg az újságírók kérdéseire
válaszolgatva, ez a nagy felhajtás inkább teher lehet mostanra.
Ám az esti hírek tanúsága szerint már nem sokáig lesz az, mert a
Kromantikát fel fogja vásárolni valaki.
- Mikor írják alá az adásvételt? - kérdezem Jesst.
Kortyol egyet a borából, és újra a képernyőre vándorol a tekintete.
- Előreláthatóan hétfő délelőtt.
őszintén, nem sokat konyítok az ilyesmihez. A Kromantika vezetősége
elfogadott egy ajánlatot, és most mindenféle jogi izmozás megy, amiből egy
kukkot sem értek. Amit én leszűrtem az egészből: olyan gazdagok lesznek,
hogy Jess nem hagyja, hogy ma este kifizessem a részemet.
- És hogy érzed magad?
 Felnevet.
- Egyáltalán nem vagyok felkészülve arra az életre, ami várhatóan
következik.
Rábámulok, és megpróbálom megfejteni ezt az egyszerű mondatot.
Aztán átnyúlok az asztal fölött, és megfogom a kezét. A jobb csuklója belső
felén ott a részegen született, rossz helyes- írású tetkóm párja, egy
Fleetwood Mac-szám sora. A Thunner only happens és a Wen it’s raining
örökké összeköt minket. Csak akkor dörög az ég, ha esik az eső.
- Imádlak, Jess - mondom neki komolyan. - És rám számíthatsz, hogy
elköltsük a zsiráf méretű pénzhalmot.
- Bőven elég lenne egy alpakányi.
- Merjen nagyot álmodni, Mrs. Pena! Például két alpakát!
Jess rám vigyorog, de aztán elhalványodik a mosolya, és megszorítja a
kezemet.
- Hidd el, hogy a régi Fizzy vissza fog jönni! Higgy nekem, jó? - néz a
szemembe. - Szerintem ez egyszerűen átmeneti időszak, és időbe telik, mire
feldolgozod.
Újra a pultnál álló, zilált külsejű pasira nézek. Figyelem magam, kutatok
az ereimben valami vibrálás után. Már egy halovány rebbenés is megtenné.
Minden moccanatlan. Semmi. Elfordítom róla a tekintetemet, és lassan
kifújom a levegőt.
- Remélem, igazad van.
 kettő

CONNOR

Valamikor hallottam egy nagyon mélyenszántó filozófiai elméletet valami

podcastban. A krapek azzal poénkodott, hogy a tökéletes napot tízórányi
koffein- és négyórányi alkoholbevitel jellemzi. A koffein részével teljesen
egyetértek, de a közepesen tűrhető sör, ami előttem áll a korsóban a pulton,
inkább tűnik folyékony szomorúságnak, mint menekvésnek. Ami bizarr
módon remekül illeszkedik a napomba.
- Volna abban izgalom, hogy átnyergelhetsz a reality tévére - jegyzi meg
szórakozottan a barátom, Ash, de a szemét le sem veszi közben a
kosármeccsről, amely a pult fölötti tévén fut. - Az is nagyjából olyan, mint
amit most csinálsz, csak lényegesen szexibb.
- Ash... - grimaszolva dörgölöm a két halántékomat. - Rövid
dokumentumfilmeket készítek tengeri emlősökről.
- Úgy van! A párkereső show-k pedig olyan dokumentumsorozatok,
amelyek szárazföldi emlősökről szólnak. - Ash a szemembe nézve vigyorog
a saját pimaszságán, és közben lelkesen bólogat. - Hát nem?
Felnyögök, és újra csöndbe burkolózunk, felfelé nézve figyeljük, hogyan
alázza porig a Warriors csapata a Clipperst.
Ritkán szokott ennyire rémes munkanapom lenni, mint ez a mai. Miután
annak idején a nagy hollywoodi cápaúsztató legaljáról kezdtem, pontosan
tudom, milyen jól jártam azzal, hogy a San Diegó-i, relatíve kicsi
produkciós cégnek, a North Star Mediának dolgozhatok. Nyilvánvalóan
vannak kellemetlen velejárói is, ha az ember ilyen kis vállalatnak dolgozik -
korlátozott büdzsé, a forgalmazás sokszor szinte hiábavalónak ható
küzdelmei, sőt az az egyszerű tény is, hogy Los Angelestől közel kétszáz
kilométerre esik, de legalább szabad kezet kapok a projektjeimben.
 Vagyis kaptam, egészen máig, amikor a főnököm, a megismételhetetlen
Blaine Harrison Byron - akinek irodáját többek között egy nagy,
telegraffitizett betondarab, egy életnagyságú, meztelen nőt ábrázoló szobor,
illetve újabban egy csillogó anyaggal bevont nyereg díszíti - közölte velem,
hogy a vállalat áttér az eddigi profiljáról, a társadalmi tudatosság
terjesztését célzó műsorokról a reality tévézésre. Na, persze, nehéz is
elképzelni, hogy egy Blaine Harrison Byron nevű férfi ne óriási, álszent
seggfej legyen, nem igaz?
(Legyünk igazságosak: tudom, hogy olyasvalaki, akit III. Connor
Frederick Prince-nek hívnak, óvatosabban ítélkezhetne - de én nem
mutattam fityiszt puszta szeszélyből egy teljes stábnak, ezért igenis kitartok
a véleményem mellett.)
- Na, mesélj csak! - mondja Ash, amikor elkezdődik a Jack in the Box
gyorsétterem reklámja a tévében. - Konkrétan mit mondott a főnököd?
Lehunyt szemmel igyekszem pontosan felidézni Blaine szavait.
- Azt, hogy túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy társadalmilag tudatosak
legyünk.
- Ezt, így, mindenki füle hallatára?
- Így. Mindenki füle hallatára - erősítem meg. - Meg azt, hogy az
emberek nem akarják egy-egy kemény munkanap után rosszul érezni
magukat a nejlonzacskóba csomagolt szendvicsük miatt, vagy azért, mert
tudják, mennyi vizet el kell pazarolni ahhoz, hogy legyen elég áram az
iPhone-juk feltöltéséhez.
Ash álla leesik.
- Öregem!
- Aztán azzal folytatta, hogy azt akarja, kövessük a nőkkel kapcsolatos
szociológiai változásokat. - Iszom egy korty sört, aztán leteszem a korsót,
és az asztalt bámulom. - Az volt a lényege, hogy a tizennyolc és
negyvenkilenc közti nők főműsoridőben a Bravó kábelcsatornát nézik
legszívesebben, mert azon megy két közismert valóságshow, és ez a
korosztály költ legtöbbet. A vezetőink pedig a minél magasabb
reklámbevételekre hajtanak. Az egyik kollégámat, Trentet már sikerült
megnyerniük egy Vasököl című munkára, ami lényegében a Versenyfutás a
világ körül meg az Új amerikai gladiátorok ötvözete. Nekem meg a
randishow-t szánják.
- Az az, amiben a nők egymást taposva versengenek valami borotváit
mellkasú bájgúnár kegyeiért? - kérdezi Ash.
 - Ja.
- Félmeztelenül flangáló, Z generációs csajok egy nagy házban, akik
mind szexet akarnak.
- Hát, igen, de...
- Szexi csajok, akik a végén feleségül mennek egy tök átlagos fazonhoz,
akit korábban nem is ismertek.
- Ash, ezt a műsort akkor sem vállalnám, ha az életem múlna rajta!
Felnevet.
- Tedd már félre a brit modorodat! Tégy úgy, mintha amerikai volnál. -
Lerakja a sörét, és ekkor veszem észre, hogy félre van gombolva az inge.
Ashkan Maleki az ideje legalább ötven százalékában kibomlott,
kigombolódott, rosszul becipzárazott vagy másképp rendetlen öltözékben
flangál. Ez kissé megható, és emiatt csak még jobban kedvelem Asht, de
arról fogalmam sincs, hogyan tudja túlélni egy ilyen ember a napokat egy
osztályteremre való, könyörtelenül szókimondó hatéves gyerek között. -
Minden munkának megvannak a hátulütői. Az embernek egyszerűen
muszáj kitartania.
Akkor ismertem meg Asht, amikor a lányom, Stevie elsős volt, és ő vette
át a tanév közepén az osztályát. Hamarosan kiderült, hogy ugyanabba az
edzőterembe járunk, és onnantól állandóan egymásba botlottunk. Azonnal
rokonszenvesek voltunk egymásnak, de ha jobban összebarátkozunk,
valamiképpen úgy hatott volna, mintha titokban a gyerekem tanárával
randizgatnék. Szerencsére, amikor vége lett a tanévnek, Stevie átkerült egy
másik osztályba, ám az Ashsel való barátságunk megmaradt.
- De te imádsz tanár lenni - mondom neki.
- A napok nagy részében. A gyerekek nagyszerűek - pontosít. - A
szüleikkel vannak gondok.
Viccesen sötét pillantást vetek rá.
Ash vigyorog, és a szájába dob egy darab sült krumplit.
- Nyugi, te meg Nat a normálisak közé tartoztok. Stevie elmondott
néhány otthoni sztorit, de egyetlen igazán rémes sem volt köztük. -
Közelebb hajol, és lehalkítja a hangját. - El sem hinnéd, mi mindent hallok
a gyerekektől. A szülők némelyike totál tébolyult. Volt egy apa, aki
fizikailag megfenyegetett, amikor a gyereke elvesztette az iskolai
helyesírási versenyt. Aggódni kezdtek a feleségével a gyerek tudományos
előmenetele miatt.
- Miféle előmenetel? Hatéves gyerekről beszélünk, nem?
 - A szó pedig, az egésznek az eredője, az volt: meghiúsítható.
- Ezt én is alig tudnám leírni.
- Pontosan erről van szó. - Ash figyelmét újra felkeltik a tévében zajló
események, mert a körülöttünk álló tömeg egyszerre átkozódni kezd, rám
meg újra lecsap a munkaundor.
Amikor Natáliával nyolc évvel ezelőtt elváltunk, úgy egyeztünk meg,
hogy közösen viseljük a lányunk gondját. Ami azt jelenti, hogy Stevie, aki
immár tízéves, a hétköznapokat az anyjával tölti, a hétvégéket és az iskolai
szüneteket többnyire velem. Ez a megoldás általában nem okoz gondot, de
ma, e miatt az esti, katasztrófába torkolló megbeszélés miatt nem indultam
el idejében. És egy adott ponton kénytelen voltam elvégezni a mentális
számítást, lévén Dél-Kaliforniában vagyunk:

(napszak) x (autópálya-építés) péntek van

Vagyis meg kellett kérnem Natet, boldoguljon nélkülem este.

Ő pedig magával vitte Stevie-t, hogy elintézzenek néhány dolgot, és ez
több órába fog telni. Nemcsak a karrieremet húzhatom le a vécén, de
kimarad egy csomó idő is, amit egyébként a lányommal tölthettem volna.

Nyugtalanul nézelődöm a bárban, és újra magára vonzza a szememet a

két nő, akiket már korábban is figyeltem. Az egyikük háttal ül nekem,
belőle nem sokat látok, de a másik, akivel nem sokkal azután össze is akadt
a tekintetünk, miután beléptem ide, olyan jól néz ki, hogy nem bírom
megállni, ne bámuljam lopva. Alacsony, karcsú nő, szénfekete haja
látványosan csillog az asztaluk fölött lógó lámpa fényében. Fekete,
testhezálló ruhát visel, egyik tűsarkú cipőbe bújtatott lábát a bárszék
keresztrúdjára támasztja, a másikat azon keresztbe vetve ül. Egyszerűen
adja magát a kifejezés, hogy jő csaj, ami elég furán hangzik egy felnőtt férfi
szájából, de nem tudok jobbat, mert ez az igazság. Megélénkül,
akárhányszor megszólal, és a barátnője gyakran nevet azon, amit mond.
Abba kellene hagynom a bámulást, de jólesik, hogy egy szép nő eltereli a
figyelmemet, és nem a munkámon rágódom.
Ha nem én lennék, talán oda is lépnék az asztalhoz, hogy kiderítsem, nem
tudnánk-e másféleképpen is elterelni egymás figyelmét a külvilágról az
éjszaka folyamán. De aztán enyhén összerándulva fel is ocsúdom az
álmodozásból, amikor Ash belekapaszkodik a galléromba, mert megint
történik valami izgalmas esemény a képernyőn.
- Mi a... Ash?
- Szerezzétek meg... szerezzétek már vissza! - kiált fel, aztán szinte
azonnal gyászos kifejezés ül ki az arcára. - Neeem.
Legyőzötten hátrarogy a székén.
- Elvesztettem öt rongyot - nyúl a farzsebébe a mobiljáért.
- Öt teljes amerikai dollárt? - vigyorgok rá. - Légy óvatos a
szerencsejátékokkal!
- Nem tudom, Ella hogy csinálja! Sose veszít.
- A feleségeddel fogadtál?
Nekiállt bepötyögni a telefonba egy üzenetet, és most felnéz.
- Azon gondolkodom egy ideje, hogy érdemes volna elvinni Vegasba.
- Mindenképp azelőtt, hogy a baba megszületik! A terhes nők
tudvalevőleg imádják a füstös kaszinókat.
Elereszti a füle mellett a megjegyzést, és az asztalra teszi a telefont.
- Térjünk inkább vissza a munkahelyi krízisedhez, hogy haza tudjak
menni. Tudom, hogy meg fogom bántani azt a nemes lelkedet, de szerintem
le kell nyelned a békát, és meg kell csinálnod a valóságshow-t, amit Blaine
akar. Az év hátralévő részét töltsd azzal, hogy vattacukrot gyártasz, vagy
hívja, ahogy akarja, aztán ha sikeres lesz a projekt, előnyösebb pozícióból
tárgyalhatsz arról, amivel te akarsz foglalkozni.
Már nyitom a számat, hogy tiltakozzam, de felemeli a kezét.
- Tudom, hogy nem lelkesedsz ezért, és akkor nagyon enyhén
fogalmaztam. Tudom, milyen fontosnak tartod a munkádat. Miattad már jó
ideje én sem dobtam ki egy rágógumipapírt sem a kommunális hulladékba,
és két éve nem érintett a kezem műanyag palackot. Textilpelenkát fogunk
használni, öregem!
- Milyen hálás téma lehetek a bulikon!
Ash tanár bácsisan egymásnak támasztja az ujjait az álla alatt.
- Azért mondom ezeket, mert pontosan tudom, mennyire szeretnél
ragaszkodni az elveidhez ebben is. Olyan műsorokat akarsz készíteni,
amelyek számítanak. De az is világos, hogy nem engedheted meg
magadnak, hogy elveszítsd a munkádat. Ma este csak néhány óra veszett el
az életedből, amit nem tölthettél Stevie-vel. Képzeld csak el, milyen lenne
az életed nélküle, ha vissza kellene költöznöd Los Angelesbe.
 Lenézek a sörömre. A gondolattól, mennyire hiányozna a kis kohold,
forogni kezd a gyomrom.
- Hát, ja.
- Szóval, szorítsd össze a fogad, és hajrá!
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez ennyire egyszerű.
- Ugyan már! Okos fiúk vagyunk mindketten. Vázolj fel néhány szexi kis
műsorötletet!
A halántékomra nyomom az ujjaimat, úgy próbálok életre hívni egy
milliódolláros ötletet.
- Hát itt a probléma. Nincs! Egyszerűen biztosra veszem, hogy a világnak
nincs szüksége ilyenből többre. Egyetlenegyre sem!
- Hát, az lehet, hogy szüksége nincs rá a világnak, de az tuti, hogy a világ
akarja, hogy legyenek ilyenek: Ella is folyton ilyesmit bámul. Amire neked
szükséged van, az nem más, mint egy új látásmód.
Megfordul, hogy körbenézzen a bárban ülőkön. Most veszem észre, hogy
a tisztítócédula még mindig ott fityeg a gallérján. Így mászkált volna egész
nap? Nagyot sóhajtva odanyúlok, és letépem.
- Nahát. - Ash rövid ideig vizsgálgatja a papírdarabkát, aztán leteszi az
asztalra, és ismét a tévé felé fordul.
Követem a tekintetét. A meccs befejeződött, most az esti híreket adják. A
bárban túl nagy a zsivaj ahhoz, hogy halljuk a hangot, de az biztos, hogy a
hírek a Kromantika felvásárlásáról szólnak, ők fejlesztették ki a világ
legkedveltebb randialkalmazását, de mostantól a Roche gyógyszergyár a
cég tulajdonosa.
- Atyavilág - mormolja Ash, és összehúzott szemmel olvas el valamit a
képernyőn. - Ez aztán az abszurd összeg. Ennyi pénz egyszerűen nem is
létezik!
Leesik az állam.
- Tényleg nem... - És ekkor jut eszembe valami. Ashre nézek. -
Kromantika? Ők hoztak össze titeket Ellával, nem?
Ash bólint.
- Arany egyezés volt köztünk.
A jobbunkon lévő asztalhoz épp ekkor telepedik le egy pár. Súlyos
csalódottság lengi körül őket. Rosszul elsült első randevú. Egymást
vizsgálgatják, amikor azt gondolják, a másik nem veszi észre. Egyszer a
kezük véletlenül egymásét súrolja, és mindketten sietve bocsánatot kérnek,
de sehol egy félénk mosoly. Egy szikrácska nem sok, annyi sincs köztük.
Nagy önhittség, de mégis határozottan az az érzésem, hogy ebben a
pillanatban odasétálhatnék az asztalukhoz, és közölhetném velük a rossz
hírt, hogy se vonzalom, se esély. Ahogy bárki megtenné, aki nem vak.

Nem ismerem túlságosan a Kromantika eredményeit, de annyi megvan,

hogy kifejlesztettek egy rendszert, amely a DNS-ükben tárolt információk
alapján keresi meg az egyezéseket az egyes emberek között. Ennek a két
embernek egyértelműen egy kerek nulla jönne ki.
Az állammal feléjük bökök.
- Na, és szerinted köztük is az lenne? Arany?
Ő is odanéz, és jó néhány hosszú másodpercig belemerül a jelenetbe.
Aztán a szájához emeli a poharát.
- Francot. Biztosan nem!
Visszafordulok a tévé felé. Egy ötlet kezdi csiklandozni az agyam
peremét. Fel fogok hívni néhány embert. Lehet, hogy nem is fog ártani, ha
lesz mivel elütnöm az időmet.
 három

CONNOR

Két órával később állok meg Natalia háza előtt. Nagyon szép hely - és ki
tudná jobban, mint én; hiszen magam is aláírtam a hitelszerződést. A
Realtor hirdetése spanyol koloniális stílust emlegetett: fehér, stukkós falak,
alacsonyra futó, cseréppel fedett tető és kerítéssel-kapuval körbezárt udvar,
amit Nat halloweenkor minden kreativitását bevetve feldíszít. De ahol
korábban gyerektricikli állt, és ahol a járdán nemrég még krétával rajzolt
állatok ékeskedtek, most egy sebességváltós kerékpár fogad, a ház bejárata
felé pedig egy sor cserepes orchidea mellett haladok el. Natalia
kertészkedni kezdett a válás után. Virágzásnak indult, ahogy az orchideái is.
A bejárathoz vezető lépcső alsó fokán vár rám Stevie csokoládészínű
labradoodle kutyája, Baxter. Mi tagadás, mi is olyan szülők vagyunk, akik
válás utáni vigasz gyanánt kutyát vettek a gyereküknek. Baxter vidoran
vakkantgat, hogy figyelmeztesse a háziakat a betolakodó érkezésére, majd a
farkát csóválva leheveredik, hogy jobban hozzáférjek a hasához.
- Ahhoz képest, hogy kifizettük azt a sok pénzt a kutyaiskolában, nem
vagy valami hatékony házőrző - hajolok le, hogy megvakargassam. - Hol
vannak a többiek? Stevie? Idekíséred?
Az ajtó résnyire nyitva áll, Baxter az orrával belöki, és elindul felfelé a
lépcsőn.
- Hahó! - kiáltok. Hűvös és csend fogad odabent. Stevie házi feladata a
dohányzóasztalon hever szerteszét, a kanapén egy összehajtogatott ruhákkal
teli kosarat látok. A falakat fotók töltik be, némelyiken Stevie és Natalia
látható, egyiken-másikon pedig én is. Minden születésnapján készítettünk
egy fotót Stevie-ről ugyanazon a helyen, ugyanabban a pózban, és most
egymás mellett látva őket olyan, mintha egy time-lapse videót nézne az
ember. Tízéves korához képest magas, és sovány, mint a kóró. Az anyja
kreol bőrét és sötét haját örökölte, de a szeme - az enyém - zölden virít ki az
arcából.
A lépcsőn léptek dübörögnek lefelé, és egy pillanat múlva egy test
ütközik nagy erővel az enyémnek, majd két cérnavékony kar öleli át a
derekamat. Baxter egy lépéssel mögötte.
- Végre! - mormolja Stevie a gyomromnak.
Lehajolok, adok egy puszit a feje búbjára.
- Bocs, főnök! Nagyon elhúzódott egy megbeszélés. Jól mulattál
anyával?
Drámai mozdulattal leveti magát a kanapéra.
- Összevissza autókáztunk. Mindenfelé. A tisztítóba, aztán a postára,
hogy Abuelitának küldjünk valamit, és végül anya manikűröséhez. Itthon
felejtettem a könyvemet, ezért megengedte, hogy videókat nézzek a
telefonomon, aztán kínait rendeltünk.
Erre azonnal felüti a fejét a lelkemben a bűntudat - a hétvégi szülő
állandó társa.
- Tényleg ne haragudj rám, Sztívia.
- Semmi baj. Az én körmömet is kifestette, nézd! - Felemeli a kezét, és
meglengeti felém rózsaszínnel koronázott ujjait. Stevie mindig rózsaszínt
választ, ha teheti, bármiből. - És tudom, hogy nagyon fontos ember vagy a
munkahelyeden.
Leülök a dohányzóasztalhoz, szemben vele.
- Olyan dolgokról volt szó, amelyek nem várhattak hétfőig.
- Biztos valami nagyon fontos dolog volt! - Mintha valami halvány
csalafintaságot látnék az arcán. - Neked vannak a legjobb ötleteid, és te
készíted a legjobb dokumentumfilmeket!
Gyanús. Akárcsak az anyja, Stevie is valóságos tárgyalóművész. Csupán
annyi ezzel a probléma, hogy legtöbbször csak azután veszem észre, hogy
mi ketten tárgyalunk egymással, miután már beleegyeztem valamibe.
- Hol a csapda? - kérdezem.
- Semmi csapda. Csak menőnek tartalak, ennyi. - Rövid szünet után
hozzáteszi: - Ja, és képzeld! Majdnem elfelejtettem. - Feljebb tornázza
magát ültében, és az iménti életuntság csodálatos módon elillan. - A
városba jön a Wonderland!
A Wonderland nevű popbanda, amelyért Stevie rögeszmésen rajong,
minden országos lista csúcsát meghódította már, és minden létező díjat
bezsebelt. Stevie mostanában minden lehetséges alkalommal -
születésnapjára, karácsonyra és bármilyen egyéb ünnepre, amihez
ajándékkosár, édesség vagy becsomagolt ajándékdoboz kapcsolható -
kizárólag Wonderland-vonatkozású dolgokat kért. Annyi pólóján láttam már
a zenészek arcát, hogy nagy tömegben is gond nélkül kiszúrnám őket.
- Mármint koncertet adnak?
- Igen! Elmegyünk? Légyszi! - Megfogja a két kezemet, és vágyódó,
elkerekedett szemmel néz az arcomba. - Lehetne ez a szülinapi ajándékom!
- A születésnapod januárban volt. Most május van.
- Hm. - Némi fejtörés után újra próbálkozik. - És ha csupa ötöst kapok?
- Az anélkül is megvan.
Az arcán ravaszdi fintor jelenik meg, amiből azt olvasom ki: Pontosan!
Mekkora balek vagyok! Előveszem a telefonomat.
- Na jó. Hol lesz? - kérdezem.
Stevie máris szinte vibrál az izgalomtól.
- Az Open Airben!
- Nyugi! - figyelmeztetem gyengéden. - Egyelőre csak ránézek. Anyával
már beszéltél erről?
- Azt mondta, felőle rendben, ha te hajlandó vagy elvinni.
- Naná, hogy azt mondta... - Miután betöltődik az oldal, felül megjelenik
egy látványos banner: „WONDERLAND: TILTOTT JÁTÉKOK-TURNÉ”. - A Tiltott játékok cím
azonnal számos kérdést vet fel - fordulok Stevie felé, aki az égre fordítja a
szemét.
- Jaj, apa!
Végiggörgetem a San Diegó-i dátumokat, és mind mellett ott a piros
betűs felirat: MINDEN JEGY ELKELT. A lányom felé fordítom a kijelzőt, hogy ő is
lássa, és azonnal elkedvetlenedik.
-Jaj, sajnálom, Sztívia. Talán legközelebb, jó? Emellett ott van az is, hogy
nyolc előtt biztos nem kezdenek, te pedig fél kilenckor rendszerint beájulsz
az ágyba. - Az alsó ajkát előrebiggyeszti) én meg lejjebb hajolok, hogy a
szemébe nézhessek. - Utánanézünk, hogy fent lesz-e a neten, és esetleg
streamelve megnézhetjük együtt.
Láthatóan csalódott, de már kezd magához térni.
- Akkor legalább szerzünk turnépólót hozzá, és rendelünk pizzát?
- Még szép! Most menj, és hozd a cuccod, hogy indulhassunk.
Felugrik a kanapéról, és hosszú csikóvégtagjait lengetve futva indul a
lépcső felé. Esküszöm, magasabb, mint amikor múlt vasárnap találkoztunk.
A kutya mögötte vágtat.
 - És mellesleg, hol is van anyád pontosan? - kiabálok utána.
- Odakint! Insu épít egy fészert a kertben, és ő felügyeli a munkát. -
Stevie lenéz rám a lépcsősor tetejéről. - Nagyon erős ám!
- Már nekem is feltűnt.
Insu Natalia barátja. Huszonhat éves... és erről legyen is elég ennyi.
Beletelt néhány évünkbe, mire elsimítottuk az elvált, de a gyereküket
közösen nevelő szülőket megtaláló összes egyenetlenséget, de az egymás
iránti tiszteletünknek és odafigyelésünknek határozottan jót tettek ezek az
évek. Jobban csináljuk, mint amikor házasok voltunk. Az, hogy láttam
Natet újra szerelembe esni, segített megszabadulnom egy tehertől, amiről
addig nem is tudtam igazán, hogy cipelem. Az, hogy az illető gyakorlatilag
tinédzser (tudom, enyhe túlzás, de én maradtam szingli, engedtessék meg
nekem ennyi), olyan pluszízt csempész az örömömbe, amire nem is
számítottam.
Stevie léptei lehallatszanak az emeletről, aztán megszűnnek, valószínűleg
a táskájába dobálja a holmiját. A beálló csendben járkálni kezdek a
nappaliban, és a gondolataim visszatérnek a munkahelyi dilemmámhoz.
Készíthetnék valamiféle hibrid műsort, egy ökotudatos realityt, de nem
szeretnék kínos színben feltűnni a dokumentumfilmes kollégáim előtt.
Évekbe telt, mire felépítettem a szakmai hitelemet, és van egy erős gyanúm,
hogy egy nevemhez köthető őserdei kalandtúra egy csapásra lerombolná
ezt. Emellett Blaine kihangsúlyozta, hogy érzékiségben és érzelmekben
gazdag műsorra gondolt, és a jelenlegi repertoáromból nem tudok előhúzni
olyat, ami megfelelne a leírásnak.
Muszáj lesz kilépnem a komfortzónámból. Annyi randishow-t
legyártottak már, hogy folyót lehetne rekeszteni velük, ezért egy újabbnak
kell hogy legyen valamiféle különleges vonása, hogy kiemelkedjen
közülük. Kezdő amatőr vagyok egy sokak által már jól bejárt területen, de
minél tovább töprengek, annál többször visszatérnek a gondolataim ahhoz
az ötlethez, ami eszembe jutott, miután hallottam a bárban a Kromantikával
kapcsolatos híreket. Az ösztöneim azt súgják, van ebben valami, de még
mindig hiányzik a kirakós egy darabja.
Ott találom magam Nat számos könyvespolca közül az egyik előtt.
Kétség sem fér hozzá, hogy Stevie az anyjától örökölte a
rajongólánygéneket, de míg a lányom popsztárok miatt tud elalélni, addig
Nat megrögzött romantikusregény-olvasó. Egy darabig böngészem a
könyvgerinceket, és rádöbbenek, hogy az előttem álló polcokon ránézésre
több mint húsz kötet található ugyanattól a szerzőtől. Egyet kihúzok
közülük.
Nyílt tengerek éhezői. A szerző Felicity Chen.
A borítón két szép ember kapaszkodik egymásba, a helyszín ránézésre
egy kalózhajó fedélzete. Nagyszerű fotó - magával ragadó, szexi, és sajátos
atmoszférát sugároz, és amikor kinyitom a fedelet, alatta egy még
részletgazdagabb verzió lapul. Ránézek a fülszövegre: eltűnt örökös,
kardforgató hősnő, háború peremén egyensúlyozó ország, no meg az
elrejtett kincs, ami mindenkit megmenthetne. Miután kinyitom a hátsó
borítót, hátha a belső fülről megtudhatok valami továbbit az íróról,
megdermedek. A fotóról nem más, mint a bárban látott nő mosolyog rám.
A közös számítógépen begépelem a jelszót, és a keresőbe beírom Felicity
Chen nevét. A képernyőt azonnal betöltik az eredmények. Könyvbemutató
interjúk, rajongók megnyilvánulásai, közösségimédia-profilok,
könyvkereskedői oldalak és az író honlapja. Rákattintok az egyik hírre, és
megtalálom, hogy levelezési címnek a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem,
közelebbről a Reveik College van megadva.
Mire meghallom a hátam mögül közeledő lépteket, már alaposan
szemügyre vettem a levelezési címet és öt-hat rövid interjút, elolvastam az
Entertainment Weekly összefoglalóját a munkáiról, és végiggörgettem az
Instagram-profilján található anyagok nagy részét. Felicity Chen vicces,
karizmatikus, okos és nagyszerűen szerepel nagy tömeg előtt is. Lehet,
hogy ösztönös tehetsége volna egy tévéműsorhoz...
Natalia azonnal gyanakszik.
- Mit keres a képernyőn a kedvenc íróm képe?
Megpördülök a forgószékben, és szembetalálom magamat az exemmel.
- Mit tudsz róla? - Felicity életrajzában bosszantóan kevés személyes
információ szerepel. A Wikipédia sem nyújt túl sok fogódzót. - Szingli?
- Ha randizol vele, és összetöröd a szívét, aztán nem kapom meg a
következő könyvemet, saját kezűleg fojtalak meg.
- Nem akarok vele randizni, Nat.
- Akarsz egyáltalán randizni bárkivel? Valaha. Tudod ám, hogy nem kell
szerzetesi életet élned, ugye?
- Ne kezdd megint!
- Az a dolog, hogy Stevie besétál...
Két ujjamat a szám elé teszem, és füttyentek egy éleset.
- Sárga lap, Garcia!
 Natből kitör a nevetés. Ez a kis bajkeverő pontosan tudja, milyen mély
lelki sebet okozott nekem az eset, amikor a négyéves Stevie belépett a
szobába, miközben a nemrégiben megismert barátnőm bokájával a
vállamon éppen gőzerővel haladtam egy reménybeli orgazmus felé. Ez volt
az első és utolsó alkalom, hogy bárkit hazavittem, amikor Stevie is nálam
volt, és valószínűsítem, hogy sohasem fogok teljesen felépülni a
megrázkódtatásból. Esküszöm, szinte várom a megkönnyebbülést, hogy egy
napon az emlék felszínre kerül a lányom memóriájából. És aztán soha többé
nem tud majd a szemembe nézni.
- Bocsánat! - Nat hangja egyáltalán nem úgy cseng, mintha bármit is
sajnálna. - Csak szerelj egy csengettyűt az ajtaja fölé. Varázslatos hatású.
A vállam fölött hátrabökök a hüvelykujjammal a képernyő felé.
- Koncentrálhatnánk erre?
Nat tekintete a vállam fölött Felicity arcára szegeződik.
- Igen, elég biztosra veszem, hogy szingli. Készültek vele interjúk,
amelyekben a randizásról beszélt. Miért?
- Egy show-ba akarnám megszerezni.
Nat szemöldöke felszalad.
- Dokumentumfilmet készítesz a romantikus regényekről, feminizmusról
és hasonlókról?
Most én nevetek.
- Nem.
- És mi ez a nevetés? - kérdezi Nat kissé durcásan.
Óvatosan, figyelmeztetem magam. Nat már nemegyszer kifakadt, amiért
cikiztem az olvasmányai miatt. Nem volna jó, ha aknamezőre tévednék,
amikor a segítségére van szükségem.
- Bocs, nem rajtad, csak azon, hogy lehet, hogy egy randi- show-t fogok
forgatni.
Elkerekedik a szeme.
- Egy... mit? Akkor most mi is a North Star profilja?! A szituációs
komédiáktól az életrajzi filmekig meg a környezetvédő
dokumentumfilmekig... és most átnyergeltek a randishow-kra?
- Blaine-ről beszélünk - felelem magyarázatként, és Nat pontosan érti.
Nem is kérdezősködik tovább. Blaine mindig attól függően ugrál a témák
között, hogy mit hallott legutóbb, ami ebben a pillanatban - érthető módon -
a pénzeszsákot kezelő vezetők szava. Nagy esély van rá, hogy azért
alkalmazott, mert akkoriban egy mostanra exszé vált feleség aggódott a
tengeri emlősök sorsa miatt. - Egyelőre semmi sincs kőbe vésve, csak
puhatolózom, és felderítem a lehetőségeket. - Nem akarom, hogy mostantól
már kerten aggódjunk emiatt, inkább témát váltok. - Hogy van Insu?
- Remekül - veti le magát Nat a kanapéra, pontosan ugyanazzal a
mozdulattal, amivel Stevie szokta. - Holnap este vacsorázni visz az
évfordulónk alkalmából.
- Ó, de menő. Csak nem megkapta a jogsiját? - vigyorgok rá. - Olyan
hamar felnőnek, nem? - Az igazsághoz tartozik, hogy kedvelem Insut - aki
valójában sokkal érettebb, mint amilyen én voltam ebben a korban. Imádja
Natáliát, és Stevie is kedveli - de nem fogok kihagyni egy remek alkalmat
arra, hogy egy kicsit ugrassam az exemet.
- Te is tudod, hogy hét évvel fiatalabb nálad!
- Ami azt jelenti, hogy nálad nyolccal. Remélem, még mindig zárod előle
az italosszekrényt!
A jutalmam egy arcomba csapódó párna. Stevie ebben a pillanatban
érkezik le a lépcsőn a cuccaival, nyomában Baxterrel.
- Indulhatunk, Sztívia kisasszony?
- Igen. Küldtem egy linket a pólókhoz - feleli Stevie. - Nem kellene
várni, nehogy elfogyjanak.
Előveszem a telefonomat.
- Igenis, kapitány!
- Ennek a beszélgetésnek van valami köze a Wonderland- hez? - kérdezi
Nat.
- A koncertjegyek sajnos elfogytak, de szerzünk néhány cuccot,
fájdalmunkat enyhítendő.
Nat búcsúzóul megöleli Stevie-t, és közben olyan pillantást vet rám a feje
fölött, amit nem tudok másképp értelmezni, mint úgy, hogy Micsoda
megkönnyebbülés, mi? Több másodpercen át élesen belém mar a megbánás.
Biztosra veszem, hogy naponta ezrével mulasztom el az ehhez hasonló,
hétköznapian édes pillanatokat. Élhettem volna velük, kettejükkel az
életemet. Plátói kapcsolat lett volna, minden szenvedély nélkül, de stabil és
szeretetteljes. Azt feltételeztem, hogy vár a nagyvilágban még valami ennél
több, de ha őszinte akarok lenni, nem úgy tűnik, mintha a szerelmi életem
bármivel is felvillanyozóbb lenne, mint amikor még házasok voltunk.
De ahhoz már túl késő, hogy újrakezdjük, és nem szabad elfelejtenem,
hogy ezt is el fogom veszíteni, sok minden más mellett, ha nem találom ki,
mi a fenéhez kezdek munkafronton.
 négy

FIZZY

Amikor életemben először készültem találkozni egy producerrel, hogy az

egyik regényem megfilmesítéséről beszéljünk, annyira izgatott voltam,
hogy előző éjszaka egy szemhunyásnyit nem aludtam. Órákat töltöttem a
tükör előtt, válogattam, mit vegyek fel. Minden ismerősömnek elmeséltem,
hogy filmre viszik a sztorimat, öt órát adtam magamnak, hogy a Los
Angelesbe vezető, kétszáz kilométeres utat biztosan megtegyem, aztán
kifizettem negyven dollárt a parkolóra, hogy legyen hol várakoznom, mert
három órával korábban érkeztem a találkozóra. Ücsörögtem a kocsiban, és
képzelegtem, mit fogok majd viselni a vörös szőnyegen, melyik híres sztárt
kellene felkérni a főszerepre, és milyen érzés lesz majd megpillantani a
filmemben az illetőt. Széles mosollyal, nagy tervekkel és reményekkel
sétáltam be.
Ám végül az együttműködésről szóló tárgyalás nem haladt semerre, amit
a következő találkozón sem sikerült orvosolni, majd az azt követőn sem.
Azok a megbeszélések pedig, amelyek mégis termékenynek bizonyultak,
olyan projektekről szóltak, amelyek évekre megrekedtek az előkészítési
fázisban. A saját bőrömön kellett megtapasztalnom, és levonnom a
megfelelő következtetést, hogy Hollywoodban mindenki azonnal rettentő
izgatottá válik, ha érdekes új projektről hall, es egészen addig kitart a
lelkesedése, míg ki nem kell nyitnia a pénztárcáját. Most már jól ismerem
ezt a jellemző körülményt; a találkozó gondolatára, amit a filmes ügynököm
összehozott ma délelőttre a számomra mindeddig ismeretlen North Star
Media képviselőjével, meg sem rezzennek az adrenalintermelő mirigyeim.
A North Starnál az asszisztens egy szimpatikus, huszonvalahány éves
cukibaba, aki kávéval kínál, hozzá fánkkal, amit egy kisebb családi
vállalkozás lógójával díszített, rózsaszín dobozban tart az asztalán. Arra
készülök, hogy várakozás közben megválaszolok néhány olvasói levelet, de
az olvasók nem mást várnak, mint híreket az új könyvemről, amivel nem
szolgálhatok nekik. Inkább elteszem a telefonomat, és egy fánkkal foglalom
le magam.
Körbenézve el kell ismernem, hogy ez a kis San Diegó-i produkciós
vállalat sokkal napsugarasabb és kellemesebb légkörű, mint azok a
fényességes, csupa üveg paloták, meg a Los Angelesben oly divatos,
szándékoltan ipari hatású épületek. Ám amikor a pasas, akivel találkoznom
kell, kilép az irodája ajtaján, emlékeztetnem kell magam, hogy Hollywood
az Hollywood, még San Diegóban is.
Úgy érzem, mintha ismerném valahonnan a fickót, de nem tudom
elhelyezni az emlékeimben - nem az a fajta férfi, akivel a kedvenc
kávézóimban vagy bárjaimban össze lehetne futni. A haja olyan tökéletes,
hogy távolból szemlélve egy legófigura fejére illeszthető műanyag haj is
lehetne. A magassága miatt elterelődik a figyelmem, ezért nem sikerül
elkapnom a nevét, de úgy mosolygok, mintha nem ez lenne a helyzet. Fehér
fogsora van, a szeme úgy csillog, hogy egy rajzfilmben egészen biztos
szikrázó hangefféktet vágnának alá, az izmai megfeszülnek a fehér ing alatt.
A maga feltűnő módján iszonyúan jóképű. Ha ezt a történetet én írnám,
azonnal őt nevezném ki a Szexi Vezérigazgatónak. A mentális szótáramban
máris három fontos megjegyzést látok a típus neve mellett: egy, rengeteget
fog beszélni róla, mit sportolt az egyetemen. Kettő, a legjobb indulattal is
performatív feministának nevezhető. És végül, ehhez kapcsolódóan, nem
leli örömét abban, ha nőket kényeztet orálisan.
De ettől függetlenül követem az irodájába, mert ha tovább ülnék az
előtérben, biztosan ennék egy újabb fánkot.
Szexi Vezérigazgató irodája rendezett és puritán. Sok más filmes
vezetőtől eltérően, ezeken a falakon nem díszelegnek bekeretezett,
autogrammal ellátott, ritka képregények, nem hever a dohányzóasztalon a
legdrágább vintage sportcipők katalógusa, és dicsőségfalat sem látok, rajta
filmposzterekkel. Csupán néhány bekeretezett, fekete-fehér fotó díszíti a
falat, rajtuk, ha nem tévedek, a közép-kaliforniai partvonal. Az íróasztalán
álló néhány fényképnek csak a hátát látom, ezenkívül körös-körül tiszta
falakat és felületeket.
A szexi, unalmas férfi int, hogy válasszam ki valamelyiket az alacsony,
fából ácsolt dohányzóasztal körül álló székek közül. Én tényleg nagyon
igyekszem, hogy könnyedén leereszkedjek, de a farmernadrágom térdén
lévő szakadás rosszul viseli a mozdulatomat, és hangosan tovább szakad.
Eltelik egypár pillanat, és a férfi arcára nézve látom, magában tépelődik,
reagáljon-e.
Aztán láthatóan ellene dönt, és csak mosolyog. A karakter jellemzésébe
belefoglalom, hogy szép a mosolya.
- Köszönöm, hogy idefáradt ma, Felicity.
- Ó! Egy brit! - Időtlen idők óta először akad el a szavam egy pillanatra,
és gyorsan módosítom a Szexi Vezérigazgató archetípusát a mentális
karakterleírásban.
- Blackpoolban születtem és nevelkedtem.
- Nem tudom, pontosan hol van, de a neve egyértelműen nagyon kalózos!
Halkan, mély hangon nevet.
- Északnyugat-Angliában.
Bólintok, aztán körbenézek, és megpróbálom kitalálni, hogy egy angol
pasas, ilyen külsővel, miért hagyhatta el a kalózvárost, hogy aztán egy
kopár irodában kössön ki, és végül rátaláljon a könyveimre. Micsoda
utazás! Aztán újra visszavándorol a tekintetem az arcára, és nem tudom
elhessegetni az érzést, hogy ismerem valahonnan.
- Lehetséges, hogy találkoztunk már valahol?
Habozik, egy ideig egy szót formál a szája, de aztán vált:
- Szerintem nem. De az exfeleségem nagy rajongója a könyveinek.
Ennek hallatán tapintatlan nevetés tör ki belőlem.
- Azt kell mondanom, ez a legfurább bók, amit valaha kaptam.
Még az is túlságosan tökéletes egy hús-vér lényhez képest, ahogy
megrezzen erre az arca.
- Elnézést! Igen, attól tartok, kissé fura módját választottam, hogy
elmondjam, milyen mély benyomást tett rám a munkája. Natáliának nagyon
jó ízlése van, és megvan a polcán az összes könyve.
Én is érzem, hogyan ugrik fel a szemöldököm a homlokomon.
- És most már engem is rajongóvá tett - hangzik el a vallomás, és... ó, ne!
Szexi Brit ezúttal túl messzire ment. Annyira üdítő lenne, ha ezek közül a
fickók közül valamelyik csak annyit mondana: Nem olvastam a maga
könyvét, és rendszeresen kiröhögjük az egész zsanért a haverjaimmal, de
mivel a romantikus regények vonzzák a legnagyobb olvasótábort, én is
pénzt akarok csinálni belőlük.
A fogamat villogtatva rámosolygok. Eljött a pillanat, hogy szembesítsem
a hazugságával.
 - És melyik regényem tetszett a legjobban?
- Úgy sejtem, arra számít, hogy A vadőr házát vagy Az út végént fogom
mondani, mert mindkettő elég akciódús, de hadd lepjem meg azzal, hogy a
Bázispárok.
A, eszerint az elragadó asszisztens nemcsak fánkban jó, de a Google-t is
mesterien kezeli. Szerintem ezért vagyok én most itt.
- Szóval a Bázispárok. Értem.
Szexi Brit nagyvonalú mozdulattal széttárja a két karját.
- Nagyon furfangos az alapötlet, Felicity, és ennél jobb időzítést nem is
találhatott volna hozzá.
Valaki mégsem annyira jól használja a Google-t: bárki, aki egy kicsit is
ismer, személyesen vagy szakmai körökből, pontosan tudja, hogy kizárólag
a régi tanáraim hívtak Felicitynek, de ők is csak a tanév első napjain, vagy
amikor valami gaztetten kaptak rajta.
Mindenesetre annak ellenére, hogy az atyáskodó hangnemet nem
díjazom, igaza van a fickónak - az időzítés valóban isteni volt. Akkoriban
írtam a Bázispárokat, amikor a Kromantika piacra dobta a DNSDuo
alkalmazást, és a kiadás dátuma tökéletes összhangban volt a technológia
körül egyre jobban felcsapó érdeklődéssel. A regény, amelyben két esküdt
ellenségről kiderül, hogy valójában Gyémánt egyezés áll fenn köztük,
hosszan időzött az eladási listák élbolyában. De miután egy kisebb
produkciós vállalat nem tudta eladni a sorozatot, múlt hónapban
visszakaptam a jogokat.
- Figyeljen, Ted...
- Connor.
- ...őszinte leszek magával. - Fülem botját sem mozdítom a helyesbítésre,
mert nem sokat számít, hogy hívják igazából. - A jogok megvásárolhatók,
és nincs ellenemre, hogy együtt dolgozzam valakivel, aki filmre viszi, vagy
sorozatot készít belőle. De hozzá kell tennem, hogy a projekt több okból is
különleges számomra, és aggaszt, hogy...
Felemeli az egyik nagy kezét.
- Elnézést, hogy közbevágok. De, tudja... nem ezért kértem a találkozót.
Azonnal összezavarodom. És talán egy picit meg bosszankodom is,
amiért voltam oly felületes, hogy épp csak átfutottam az ügynököm e-
mailjét.
- Hogyan?
 - Nem a Bázispárok megfilmesítése érdekel - rázza a fejét Szexi Brit. -
Azt szerettem volna megtudni, érdekelné-e a főszerep egy tévéshow-ban,
amit hamarosan forgatni akarunk.
Erre végképp összeszalad a két szemöldököm.
- De én író vagyok! - felelem zavartan.
- Igen, tudom.
- Egy pillanatig azt hittem, ugyanarról beszélünk, mi kerten - mutatok
ide-oda kettőnk között. - De a kérdés két eltérő műfajba vezetett át minket.
Nevet. És ezzel kapcsolatban nemcsak az megjegyzendő, hogy
valahonnan a mellkasa izgalmas mélységeiből tör elő a hang, hanem az is,
hogy kirajzolódik a fél arcán egy kis gödör tőle.
Magas, brit, és gödröcske van az arcán? Az ember soha ne bízzon a
közhelyekben!
- Szeretnénk felajánlani önnek a központi szerepet egy készülő
randishow-ban.
Üres tekintettel meredek rá.
- Nekem?
- Igen.
- Randishow-ban?
- Igen.
- Egy olyanban, amelyben én találkozgatok emberekkel?
- Igen.
- Ez valami vicc? - Most tör rám a gyanakvás, aztán be is villan valami.
Tavaly párszor találkoztam egy közösségi színház rendezőjével, aki
többször eldicsekedett vele, milyen jó kapcsolatai vannak tévés körökben,
több nagyágyúval is jóban van. Talán nem kellett volna annyira nyíltan
kimutatnom a hitetlenkedésemet. - Steven vette rá?
- Steven?
- Nem emlékszem a vezetéknevére - vallom be. - De tudja, az az
archetipikus, gitározós fősulis szívtipró, csak húsz évvel később,
megereszkedett állal.
Szexi Brit tanácstalannak látszik.
- Nem... nem. Egyáltalán nem! Semmiféle Steven nem játszott közre az
ajánlatomban.
Ó. Hát persze.
- Talán Billy? Ő régebben a Paramountnál dolgozott. - Eljátszom, hogy a
karizmomat mutogatom. - Akit ki sem lehet robbantani az edzőteremből,
nem? Aki mindenét borotválja. Ő volt, nem?
Beszélgetőpartnerem elszörnyedt arccal ingatja a fejét.
- Az ötlet nem mástól származik, mint...
- Evantca, hát persze! - csapok a bőrfotel karfájára. - A fenébe is, hogy
nem jöttem rá hamarabb! - Szexi Britre nézek. - Mennyire imádta az ilyen
szívatós poénokat. Azért szakítottam vele, mert volt a csípőjén egy Bárt
Simpson-tetkó, egészen mélyen lent, ha érti, mire gondolok, és sosem
tudtam anélkül közelíteni hozzá, hogy ne futott volna át az agyamon, hogy
Cowabunga, haver! Teljesen lelombozott.
- De...
- A végén volt köztünk egy nagy vita, de gondja volt rá, hogy
emlékeztessen, aznap át kell állítani az órát a téli időszámításra. -
Felnevetek. - Én kerek perec kimondtam, hogy az a rémes tetoválás tette
tönkre a szexuális életünket, mire ő: Hű, az kár, de azért túl ne aludd
magad1 - Újra Szexi Britre nézek. - Most, ahogy így végiggondolom, ő túl
kedves ember ahhoz, hogy ilyen gonosz átverést kieszeljen. Megmondhatja,
ha...
- Nem ők voltak az értelmi szerzők. Egyikük sem - mondja tagoltan. - Én
dolgozom ki a szóban forgó show konkrét részleteit, és maga a legelső
reménybeli főszereplő, akivel tárgyalok.
Eláll a szavam.
- De... de hadd kérdezzem meg... - folytatja - .. .ezek közül a férfiak
közül valamelyik a barátja jelenleg?
- Sosem tudom eldönteni, pontosan hogyan is kellene ezt a kifejezést
használnom valakire - vallom be neki, tudomást sem véve arról a finom
réteg rosszallásról, ami bevonta a szavait. - Az számít az ember barátjának,
akivel egynél többször is lefeküdt? Vagy lehet valakiből egyéjszakás barát
is? Hétvégi barát? Vagy ehhez, hogy valakiről kijelenthessük, a barátunk,
elengedhetetlenül szükséges egy komoly barát-barátnő beszélgetés, amit
adott számú randi után kell megejteni? De ettől függetlenül, nem, bármelyik
definíciót nézem is, egyikük sem számít jelenleg a barátomnak.
Megköszörüli a torkát, és megigazít egy könyvet a dohányzóasztalon,
hogy egy vonalba essen a szélével.
- Értem.
Vizsgálgatom egy darabig az arcát, és vissza kell fojtanom a mosolygást.
- Érdekli, milyen helyszínt tervezünk a műsorhoz? - kérdezi valamivel
később, mintha elmondta volna fejben a kellő számú rózsafüzért.
 Hajlandó vagyok megengedni neki, hogy végigcsinálja ezt az egész
komédiát, ha már ilyen szépen felkészült a beszélgetésre.
- Bökje ki, kedves Colin.
Egy pillanatig habozik, mielőtt megszólal, és amikor ránézek, vegytiszta
csalódottságot látok rajta. Nem tudom, mivel értem el, de így is örülök neki.
Ha fizetnének azért, hogy kiábrándítsam az öltönyt viselő, önelégült fehér
férfiakat, már multimilliárdos lennék.
Némi átmenettel összeszedi magát, utána kezd bele:
- Mindig is vonzottak az elrendezett házasságok...
- Atyám...
- ...mármint olyan értelemben, hogy ezek a modern világban egész
sikeresek.
Bevallom, nem erre a folytatásra számítottam.
- Ha hagyjuk, hogy olyan emberek válasszák ki a partnerünket, akik jól
ismernek minket, általában igen jól szokott elsülni a dolog. De aztán a
minap az is eszembe jutott, hogy legtöbbünk már olyan sokféle ábrázolást
ismer a szerelemről - személyes tapasztalataink alapján, filmekből és
irodalmi művekből -, hogy mindenkinek fantasztikusan kellene teljesítenie,
amikor az a feladat, hogy fel kell ismerni a valódi érzelmeket. Nem
gondolja?
Megvonom a váltam.
- Ami azt illeti - felelem -, elég gyakran megdöbbenek, látva, milyen sok
felnőtt embernek milyen korlátozott az érzelmi intelligenciája.
- Mi lenne, ha ön beköltözne egy házba tizenkét férfival...
- Na, most aztán igazán fülelek!
- ...akik mind próbálnák elnyerni az ön szívét...
- Mondja csak!
- De ahelyett, hogy ön választaná ki hetente, ki maradjon versenyben és
ki menjen, a nézők szavaznának az egyes epizódok utáni huszonnégy
órában. A kiesett versenyző vagy versenyzők kiléte a következő epizód
elején derülne ki.
- Azaz hagynánk, hogy a nézők szavazzanak arról, hogy kivel akarnak
összehozni? És nekem semmi beleszólásom nem volna?
A pasas jobbra-balra ingatja a fejét.
- Igen is meg nem is. A nézőknek a maga reakciói alapján kellene
szavazniuk. De abban reménykedem, hogy nagyon jeles választék jönne
össze a házban, mert most jön az, ami szerintem igazán érdekessé tehetné a
show-t: a versenyzőket az alapján választanánk ki, hogy milyen egyezést
mutatnak önnel a DNSDuo szerint. Felteszem, ismeri, ugye?
Ügy érzem, a szívem megszűnik dobogni. A River által kifejlesztett
technológia.
- Ó, igen, ismerős.
- Lesznek köztük olyanok, akikkel csak nagyon alacsony az egyezés, és
olyanok is, akikkel magas - folytatja a fickó. - De gondoskodni fogunk róla,
hogy minimum egy Arany egyezés is legyen a szereplők között. Az
egészben az a csavar, hogy kiderül a végére, amikor meg kell találni a maga
lelki társát, ki teljesít jobban: a nézők vagy a technológia.
Küszködve próbálom elrejteni a döbbenetemet.
- Maga tényleg komolyan beszél...
A pasas bólint.
- Ön nemzetközi bestsellerek szerzője, Felicity. A legkülönbözőbb
életkorú és sokféle demográfiai jellemzőkkel bíró emberek olvassák a
műveit... és a legnagyobb rajongói éppenséggel a valóságshow-k nézőinek
legkeményebb magja. Ez az átfedés nagyon előnyösen hathat az ön
könyveladásaira, és a mi nézettségünkre is.
Kinézek az ablakon. Tévedtem: most már, hogy tudom, összességében
miért vagyok itt, nem érzek elégedettséget. Ez a pasas úgy véli, a
védjegyem - a boldog románc - jó nézettséget generál. Ez az ember
nyilvánvalóan nem tudhatja, hogy már jó ideje szó sincs arról, hogy boldog,
romantikus lelkületű lennék, de az iparág, amelynek nevében közelít
hozzám, úgyis úgy vélekedik, hogy ez mit sem számít, mindaddig, míg
képes vagyok jó alakítást nyújtani a műsorukban. Mindettől csak még
pesszimistábban viszonyulok a szerelemhez.
- Tudom, hogy sok hasonló randishow rettentő mesterkélt, megjátszott és
cinikus - folytatja a fickó, mintha olvasna a gondolataimban. - De úgy
gondolom, ez a műsor más lehetne. Mert önről szólna. Maga, Felicity,
engem is vonz, azonnal érdekelni kezdett, pedig csak most találkoztunk; a
nézőknek ugyanez lesz a véleményük. Az olvasói pedig azt akarják majd,
hogy találja meg a szerelmet.
Ezzel mintha egy mérgezett nyilat lőtt volna a szívembe. Az én drága
olvasóim valóban azt akarnák, hogy megtaláljam a szerelmet, és mégis, úgy
tűnik, ez az egyetlen dolog, amit nem adhatok meg nekik. Na jó, ezt meg az
új regényt.
 Szexi Brit közelebb hajol, zöld szeméből őszinteség és lágyság árad
felém.
- őszintén hiszem, hogy a nők szeretnék látni, más nő hogyan találja meg
a boldogságot.
Pislogva nézek az arcába. Még a vérem is hűvösebbé válik.
- Ez annyira szépen hangzott. Nem is értem, miért tűnik számomra
kifejezetten ironikusnak a maga szájából hallva.
Egy pillanatra visszahőköl, az arca is eltorzul.
- De... kérem, én ezt komolyan mondtam.
A karfára támaszkodva álló helyzetbe lököm magam.
- Köszönöm, hogy időt szánt rám, de nem érdekel az ajánlata.

' A Simpson család című sorozatban Bárt Simpson szavajárása. (Aford.)

 öt

CONNOR

Felicity olyan hirtelen pattan fel és viharzik ki, hogy úgy érzem, mintha
egyetlen legyintéssel az összes gondolatomat nekicsapta volna a koponyám
belső felének. Csak bámulok utána némán. Ötven-ötven százalékra
taksáltam az esélyt, hogy egy ilyen vonzó és sikeres nő igent mondjon az
ötletemre, hogy valóságshow-ban vállaljon főszerepet, de arra nem
számítottam, hogy ennyire magamra haragítom az ajánlatommal. Ha még
csak vázolni sem tudom a műsor ötletét anélkül, hogy rémesen - mellesleg
elég titokzatos módon - elszúrjam az egészet, milyen reményem van rá
vajon, hogy sikeressé tudom tenni?
- Mi a franc volt ez? - kérdezem az üres ajtónyílástól, amelyben aztán,
alig egy pillanat múlva, emberi fej bukkan fel, és a főnököm egy sor
hibátlan, fényes, fehér porcelán fogsort villant rám.
- Van egy perced?
Az órámra nézek.
- Öt percen belül fent kell lennem Shazznél.
Blaine beljebb lép, kezét a zsebébe dugja, és csörgetni kezd benne
néhány pénzérmét.
- Most tettem le a telefont, Bill-lel beszéltünk hosszan - közli. Bili
Masters a pénzügyi igazgatónk, egyike azon keveseknek, akiktől még
Blaine is tart. - Az igazgatóság nagyon akarja ezt a randishow-t. - A drámai
hatás kedvéért szünetet tart, és a szája jobb felét pimasz mosolyra húzza. -
Másfél millát kapsz.
- Dollárt?
- Nem, Connor, játék pénzt. Hát persze hogy dollárt!
Most jut el igazán a tudatomig, mit is mondott.
 - Másfél millió dollárt adnak erre a show-műsorra, miközben a
biodiverzitásról szóló dokumentumfilmre negyvenezret sem sikerült kiverni
belőlük?
Hosszan, sípolva vesz egy nagy levegőt az orrán keresztül, mint aki a
türelme legvégén jár.
- Ahogy mondtam, kölyök, mind azt akarjuk, hogy meglegyen a buli.
Mellesleg a programigazgatónak, Barbnak, varázslatos módon sikerült
kijárnia, talán zsarolással, ki tudja, hogy főműsoridőt kapj az ABC-n. -
Hatásszünet, majd kiegészíti: - Szombaton.
Bárhogy nézem, ez nemigen számít főműsoridőnek.
Olvasva az arckifejezésemet, Blaine így folytatja:
- Figyelj, ezzel az ütemtervvel örülhetünk, hogy nem pénteken
landoltunk. Volt valami vitás eset az ügymenetben, szerencse, hogy sikerült
elérnünk őket, mielőtt betöltötték a rést. Most pedig hadd halljak valami jó
hírt is. Jól hallottam, hogy találkoztál a lehetséges főszereplővel?
- Jól - bökök az állammal az ajtó felé, jelezve, merre távozott. - De nem
érdekelte.
- Nem volt neki elég a pénz? - hitetlenkedik. Blaine szemében ez az
egyetlen lehetséges indok, amiért valaki visszautasíthat egy ilyen ajánlatot.
- Vannak, akik túl hülyék hozzá, hogy értékeljék a lehetőséget, ami az
ölükbe hullott.
- El sem jutottunk odáig, hogy pénzről beszéljünk. Nem volt jó választás,
azt hiszem. - Most kezdem felfogni igazán, hogy Felicity lepattintott, és
sokkal csalódottabb vagyok miatta, mint vártam volna. Ahogy itt ült velem
szemben, egy percig el sem mertem hinni, hogy a sors vad szeszélye által
épp az irodámban találkozom újra azzal a nővel, akit múlt héten szúrtam ki
a bárban. Na, és persze az az elképzelés sem hagyott hidegen, hogy milyen
jó volna egy szexi, sikeres írónővel forgatni egyszer, aki elvileg élvezhető
romantikus regényeket ír, a megszokott, cserzett arcú, kedvetlen
tudóscsapat helyett.
- Az a munkád, hogy felkutasd a megfelelő személyt - feleli Blaine éles
hangon.
- Abban reménykedtem, hogy olyasvalakit találok, akit különlegesen
imádnak a célcsoport tagjai - próbálom Blaine figyelmét elterelni a
bosszúságáról, és produktívabb irányba fordulni -, de lehet, hogy túlságosan
elrugaszkodtam. Talán új utakat kell találnom.
- Szerintem nyugodtan maradj a szokásos úton: combok, csöcsök, száj.
 Jaj, Blaine. A két lábon járó személyiségi jogi perek generációja. Csak a
torkomat köszörülöm válaszként.
- Nőformája legyen, és legyen hajlandó bármire - fogalmazza újra, hátha
nem értettem. - Ennyi kell csak. Tájékoztass, hogy haladsz. - Egyik ujjával
az asztal lapját ütögeti. - Na, most már muszáj mennem, de kurva gyorsan.
És amilyen gyorsan érkezett, valóban el is tűnik.
- De rohadt egy nap - közlöm az ajtónyílással. Egyetlen másodperc sem
telik bele, és újabb fej kukkant be rajta, ezúttal végképp teljesen
megrémiszt. - Jézusom!
A gyártásban dolgozó kollégám, Trent Choi felém mutatja a karóráját.
- Három perc múlva Shazznél kell lennünk.
Szegény Trent. Minden bizonnyal ő az egyetlen ember ebben az egész
bagázsban, aki idejében jár a megbeszélésekre.
- Jól van, persze - nyugtatom meg. - Csak muszáj volt elcsevegnem egy
kicsit Blaine-nel.
- Ja - gyors pillantást vet maga mögé a válla fölött -, van egy perced?
- Mindig.
Trent beljebb lép, és behajtja az ajtót, míg csak egy keskeny sávot látok a
folyosóból.
- Kezdek kicsit beszarni, mi lesz, ha nem megy jól ez a Vasököl, és
elvesztem az állásomat.
A bennfentesek együttérzésével grimaszolok.
- Mit mondott Blaine?
- Annyit, hogy ha nem hozza a kívánt eredményt, elbúcsúzhatok a
munkahelyemtől.
- Akkor, azt hiszem, megállapíthatjuk, jól olvastad a jeleket. - Trent arca
megrándul, gyorsan enyhíteni próbálom a szavaim élét. - Ha ettől jobban
érzed magad, egy hajóban evezünk. Nekem egy randishow jutott.
- Azok legalább sikeresek. De ki a franc néz extrémsport- versenyeket?
- Gyakorlatilag mindenki, Trent. - Megesik a szívem a holdkóros
könyvmolyon.
- Hat héten át le sem szállók majd a buszról - panaszkodik tovább. - Hat
hét, körülvéve egy csapat izzadt, tesztoszteron- tól duzzadó hétvégi
harcossal, akik meg akarják ölni egymást. Aztán visszajövök, és olyan
anyagot kell szerkesztenem belőle, amiből az jön le, hogy hű, de jól
mulattak.
 - Sajnállak, haver, tényleg - paskolom meg a vállát. Átérzem a dühét. Az
ilyen műsorokra kétségkívül odafigyel a nagyérdemű, de nem tudom
eldönteni, mi magunk fel vagyunk-e készülve erre a típusú figyelemre. Ha
rosszul sül el a randishow, lehúzhatom magam a klotyón. Ha nem sül el
rosszul, egyelőre nemigen látom magam előtt, hogyan tudok
visszaoldalazni azokhoz a témákhoz, amelyekben valódi értéket látok. Talán
lehet abból némi vigaszt meríteni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki
kénytelen a meder aljáról csipegetni.
- Biztos vagyok benne, hogy végül minden jól alakul. Egyszerre csak
egyetlen lépést, nem igaz? Ami engem illet, most keresnem kell valakit, aki
- két kezemet felemelve idézőjelet mutatok - „nőformájú, és bármire
hajlandó”, aztán majd lesz valahogy.
 hat

FIZZY

Mindig fennáll a kockázat, hogy az ember félreértelmez valamit, ha csak

egy beszélgetés utolsó mondatait csípi el, de ebben az esetben erről szó
sincs.
...keresnem kell valakit, aki nőformájú, és bármire hajlandó, aztán majd
lesz valahogy.
Azért jöttem vissza, hogy a parkolócédulát érvényesíttessem, de azonnal
újra megfeledkezem róla, mert három párhuzamos robbanás következik be
a koponyám belsejében. Az első a szóhasználata miatt, ami annyira
iszonyatos, hogy Szexi Brit abban a szent pillanatban elveszti a lehetőséget
arra, hogy hős legyen a szememben, bármilyen formában, és mostantól ő a
gaz ellenfél, aki fölött győzedelmeskednem kell. A második a felismerés,
hogy úgyis elkészíti a show-t, mindegy, én mit lépek. River applikációját
fogja felhasználni ahhoz, hogy terjessze ezt a baromságot, amit kiötölt, és
minden lelkifurdalás nélkül olyanra fogja festeni a női főszereplőt, mintha
elkeseredetten keresné a lelki társát, mert képtelen volna teljesen jól
meglenni egyedül is - csupán mert a realitytévé vezetői az elmúlt nagyjából
negyven évben elmulasztották, hogy frissítsék a fejükben élő nőképet.
Mind közül a harmadik robbanás a legerősebb. Bármennyire kevéssé
kedvelem is a fickót, nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a kezembe
akar nyomni egy mikrofont. És ugyan hányszor tűnődtem azon magamban,
tétlenül, hogy ha a férfiak meg akarják tudni, mit is akarnak a nők, miért
nem - istenem, hát nem is tudom... - kérdezik meg közvetlenül tőlük? A
Szexi Brit, aki mellesleg seggfej, lehetőséget adna nekem arra, hogy én
gondoskodjam arról, a show-ja ne váljon abban a pillanatban borzalmas
katasztrófává, amint egy nő elindítja az első epizód lejátszását. Én
választhatom ki a szókincset és a formátumot, meg azt, hogy miként folyjon
a vita a szerelem és a randizás témakörében.
Egyenesen odamasírozom a producer ajtajához, ami résnyire nyitva áll,
belököm, és tanúja lehetek, hogyan változik át az arcán megjelenő
bosszankodás rémületté, amikor rádöbben, hogy mindent hallottam.
- Mennyire akarja, hogy részt vegyek a műsorában? - kérdezem kertelés
nélkül.
Nyel egyet, és a szobájában ácsorgó másik férfira néz, aki láthatóan
legszívesebben beleolvadna a falba. Szexi Brit körültekintően választja meg
a szavakat.
- Azt gyanítom, maga az egyetlen személy, aki miatt érdemes volna
elindítani ezt a projektet.
Nem tudom megállapítani, hogy ez a mondat tudatlanságról vagy
megfontoltságról tanúskodik-e.
- A liftben döbbentem rá, hogy talán elhamarkodottan reagáltam.
Értetlenkedve bámul rám.
- Megcsinálom a show-t, de csak a saját feltételeimmel.
- Feltételek? - kérdezi. - Mik azok?
Ügyelek, hogy egy pillanatra se veszítsem el a szemkontaktust.
Valójában... gőzöm sincs, mik a feltételeim.
- Elküldöm majd az ügynökömön keresztül az elképzeléseimet. Ha azt
akarja, hogy szerepeljek, bele kell foglalnia a tervbe mindazt, amit a listán
talál.
Nem siet a válasszal, méltóságteljes csöndben fontolgatja a hallottakat,
én pedig vonakodva elismerem, hogy tisztelem emiatt, mert én sosem
voltam képes tökéletesíteni ezt a képességet.
- És bízhatok benne, hogy a legjobb szándékkal határozza meg a
feltételeit? - kérdezi végül. - Hogy a nézőket tartja szem előtt?
Atyavilág, ezt a leereszkedő stílust.
- Gyakorlatilag egyetlen dolgot tartok szem előtt: a nézőket. - Olyan éle
van a hangomnak, hogy vágni lehetne vele. - Szerintem maga számára nem
ők a fő szempont. Nem tud a nézőkről mást, mint azt, hogy többségükben
„nőformájúak” - jelentsen ez a szarság bármit.
- Felicity, kérem, amit hallott...
Felemelem a kezemet. Nem fogom meghallgatni a mentegetőzését;
hiszen úgysem érte teszem, amit teszek.
- Vagy igent, vagy nemet akarok hallani, Corey. Maga jön.
 Elfordul tőlem, egy darabig csak pislog, nem szól semmit. Közben
szemügyre vehetem határozott állvonalát és hosszú, izmos nyakát. Végül
rám néz:
- Nos, igen.
Kezet nyújtok neki.
- Jól van. - Érthető habozással fogja meg, aztán egy felületes, brit
kézfogás következik.
A vállamra igazítom a táskám pántját, és már sarkon fordulnék, hogy
otthagyjam, de megszólal.
- Egy dolgot még, ha szabad.
Visszafordulok.
- A nevem Connor. - Ezúttal nem mosolyog, amikor találkozik a
tekintetünk. - Nem Ted, nem Colin, és nem is Corey. Connor.
Ez a seggfej most adta a kezembe a stafétabotot. Kurvára gőze sincs,
mibe egyezik bele. Ezek után annak hívom, aminek csak akarja.
Végtére is e pillanatban a neve aggaszt a legkevésbé. Hiszen most már
tényleg ki kell találnom, mik is a feltételeim, és hogyan illesztem bele a
terveimbe ezt a realitycirkuszt, amikor már így is három hónap késésben
vagyok a kéziratleadással. Arról nem is beszélve, hogyan teszem helyre
magamban a tényt, hogy ez a szilárd kézfogás és meleg tenyér, hozzá az
állhatatos, figyelmes pillantás a legkevésbé sem vall gazemberre.
 hét

CONNOR

Van valami új hír az ütemezésről? - kérdezi Natalia a konyhából. - Letettük

a foglalót egy üdülőkunyhóra a Yellowstone-ban, de nem akarom akkor
elvinni Stevie-t, amikor épp te is szabad vagy.
A szóban forgó gyerek, új wonderlandes pólóban, a fején rózsaszín
műanyag tiarával, épp egy kupacnyi apró, szürkésbarna kirakósdarabot
válogat át abban a reményben, hogy megtalálja az elefánt fülének sarkát és
az oroszlán farkának legvégét az afrikai vadont az esős évszak után
ábrázoló képen. Átfut az agyamon, vajon mennyi rá az esély, hogy egy
elefánt meg egy kifejlett oroszlán ilyen közel álljanak egymáshoz a való
életben, de ez huszadrangú fontosságúnak látszik.
- Sajnos nincs - felelem. Bár már júniusban járunk, amikorra általában
megvívjuk a kollégákkal a harcokat a szabadságainkért, hogy kőbe
véshessük, de ezúttal még mindig alig van fix pontja a projekttervnek, ami
egyúttal a nyári tervekre is igaz. - És bocsánat, Nat, tudom, hogy ez milyen
kellemetlen. Hetek óta ide-oda pingpongozunk Felicity ügynökeivel. Inkább
véglegesítsd a terveidet, és majd én igazodom.
Nat átszeli a szobát, és leteszi elénk az ebédünket, aztán ő is leül a földre,
velem szemben. Normális esetben a lányommal kettesben töltenénk a
hétvégét az én lakásomban, de Stevie egyre kiterjedtebb társasági életet él,
ami azt jelenti, hogy ma délután is hivatalos egy születésnapi bulira, és
holnap délelőtt is. Az, hogy elvált szülőkként együtt neveljük a
gyerekünket, sok kompromisszummal jár, és én boldogan időzöm itt, ha ez
Stevie-vel közös időt jelent.
Meg azt sem bánom, hogy kapok ételt. Nagyon jó az illata. Az alatt a két
év alatt, míg házasok voltunk, Nat rettentően elkényeztetett a főztjével.
Amikor szakítottunk, igencsak össze kellett kapnom magam, mert nem
etethettem a kisgyerekemet folyton rámennél és Happy Meallel. Manapság
nem sok mindent értékelek többre annál az ételnél, amelyet nem nekem
kellett megfőzni.
- És hogy mennek a dolgok vele? - vonja el a figyelmemet Nat a forró,
gőzölgő pozoléról.
Nem sokat meséltem még Natnek erről az ügyről, mert nem sok
mondanivalóm van. Felicity végig közvetítőkön - ügyvéden és az
ügynökein keresztül kommunikált velem. A tökömnél fogva szorongat, és
ezt ő is pontosan tudja.
Lenyelek egy nagy kanál levest, amelynek még nem volt ideje lehűlni.
- Elvileg beleegyezett.
- És mik a feltételek?
- Az ügynöke fogja átküldeni hamarosan.
- Úgy hallom, nagyon fel vagy dobva tőle.
Megtörlöm a számat a szalvétámmal.
- Hadd kérdezzek valamit. Néhány hét eltelt azóta, hogy felkértem a
szereplésre. Ajánlatot tettem neki, amit elutasíthatott volna, de nem tette.
Nem furcsa, hogy még mindig eléggé... úgy tűnik, mintha megkérdőjelezné
az elkötelezettségemet?
Nat felnevet, eszik egy kanál levest, aztán az evőeszközzel a tányérra
mutat.
- A privát életéről nem sokat tudok... mert annyit mutat meg
magánemberként, amennyit és amit ő akar. Játékosnak, viccesnek és
kalandvágyónak látszik, de mégsem tűnik természetes választásnak tőle egy
valóságshow-szereplés. Biztos van valami külön oka is, amiért fontolgatja,
és ha szemedre vetette, hogy nem tűnsz elég lelkesnek, akkor jobb, ha
alakítasz a magatartásodon. - Natalia a szemembe néz. - Klassz pasi vagy,
Conn, de egy kicsit sznob módjára kezelted a témát, mintha felette áll- nál
az ügynek.
Visszafordulok a kirakós felé.
- Miért vagyok sznob, ha igaz, amit mondasz? Sohasem mentem volna
bele ebbe, ha Blaine nem kényszerít rá.
Abban a pillanatban tudom, hogy hibát követtem el, ahogy kimondom.
Még Stevie is füttyent egyet a fogsorán keresztül.
Natalia rám bámul.
- Connor, szerinted én ostoba vagyok?
 - Micsoda? - kérdezek vissza elszörnyedve. - Dehogy! Te vagy az egyik
legokosabb ember, akit ismerek.
- Nos, én is nézek valóságshow-kat. Romantikus regényeket olvasok. És
amikor ilyesmit mondasz, igenis lekicsinylőnek hat. - Stevie felé biccent a
fejével, mintha hang nélkül azt is hozzátenné, Különösen akkor, ha a
lányunk előtt történik, ami úgy ér, mintha kalapáccsal vágna mellbe.
- Csak arra értettem, hogy nem az én világom. Természetesen nincs azzal
semmi baj, ha te szereted ezeket.
Elkerekedik a szeme.
- Hűha! Kösz az engedélyt.
- Ez egyáltalán nem...
Nat legyint, nem akarja hallgatni a magyarázkodást.
- Végignéztél egyetlen randishow-t is, vagy beleolvastál valamelyik
regényébe, amióta megegyeztetek, hogy elindítjátok a projektet?
- Megrendeltem párat.
Ezzel nem tettem Natáliára mély benyomást.
- És - teszem hozzá némi büszkeséggel - ezenkívül megkértem Brennát,
hogy írjon összefoglalót Felicity öt legismertebb bestselleréből.
Stevie ismét megrázza a fejét, és Nat is csalódott homlokráncolással néz
rám.
- Jól van, tudom, hogy hangzott - jegyzem meg. - A seggfej vezető
lepasszolja a munkát az asszisztensének, ami szemétség. De Nat, ne feledd,
hogy a show nem Felicity könyveiről szól. Hanem róla. Arról, hogy milyen
karizmatikus, és milyen remekül tud szerepelni közönség előtt. Meg arról,
hogy a nézők szurkoljanak neki.
- Te tényleg annyira fafejű vagy, hogy nem látod át, a nézők azért
szurkolnak neki, mert azt kapják a könyveitől, amit kapnak? - És még
mielőtt bármit mondhatnék erre, folytatja. - Ha azt mondanád most, hogy
nem szereted a Wonderland zenéjét, azt felelném, „Hát jó, kinek a pap,
kinek a papné”. Hiszen már ezerszer hallottad a számaikat, ami azt jelenti,
hogy megalapozott véleményt alakítottál ki. De mivel még soha életedben
nem olvastál egyetlen romantikus regényt sem, nemhogy valóságshow-t
láttál volna, csupán az alapján állítasz róluk dolgokat, amiket te igaznak
vélsz.
A helyére teszek egy kirakódarabot, és a nagy elefánt füle immár
összeköttetésbe kerül a fejével.
 -Jaj, ne már, Nat, azt neked is el kell ismerned, hogy a romantikus
regények egy csöppet kiszámíthatók.
- Miért? Mert a végén összejön a pár?
- Pontosan.
- De ez a műfaj szabálya, Connor - feleli Nat. - Amit te is pontosan
tudnál, ha legalább annyi fáradságot vettél volna magadnak, hogy rákeress.
Intek neki, mert hallatszik a hangján, hogy már feszíti a dolog egy ideje.
- Gyerünk, bökj ki mindent!
- Azt mondod rájuk, hogy ezek az én „bűnös örömforrásaim”. El tudod
képzelni, hogy ez mennyire lekezelően hangzik?
- De hiszen örömödet leled bennük, nem? - kérdezem zavartan. - Mi
ebben a lekezelő?
- Igaz, hogy örömforrás, de miért kellene bűntudatot érez- nem bármi
miatt, ami örömet szerez?
Nyitnám a számat, hogy válaszoljak, de olyan pillantással utasít helyre,
ami egy fej fölé irányzott lövéssel felér.
- Úgy beszélsz a dolgokról, amelyeket szeretek, mintha mind butaság
volna, és túl sokat engednék meg magamnak - folytatja. - Elmondom, én
hogy látom, Conn: megkérdezted, hogy szerintem furcsa-e, hogy
megkérdőjelezi a hozzáállásod őszinteségét. De ha én is ilyen jól látom a
leereszkedésedet - és rólam beszélünk, aki jól tudja, sok más szempontból
milyen nagyszerű ember vagy -, akkor szerinted ő, aki alig ismer, mit
gondolhat vajon, ha azzal szembesül, hogy az egész pályája olyasvalami
köré épült, amiről te úgy véled, felette állsz?
Lehunyom a szememet, hogy feldolgozzam a hallottakat. Egyszer együtt
dolgoztam egy szakemberrel, aki azt mondta, hogy a türelmetlenség a
kíváncsiság kudarca, és ez belém égett. Lehetséges, hogy elhamarkodottan
ítélek meg olyan dolgokat, amelyekről szinte semmit sem tudok?
- Hát jó. Igazad van.
- Olvasd el valamelyik könyvét - emeli fel újra a kanalát Nat. - Ha nyitott
maradsz, még az is lehet, hogy tetszeni fog.
Tudom, hogy igaza van, és már éppen meg akarom mondani neki, amikor
megrezzen a telefonom az asztalon. E-mailem jött. Megnyitom, és az
agyam rögtön leblokkol.
- Mi a franc?!
- Apa! - néz rám Stevie szemrehányón.
 - Elnézést, de... - sután a telefonra mutatok. - Felicity listája a
feltételekkel. - Gyorsan átfutom a szöveget. - Hetente négy napot akar
forgatni - nézek a lányokra. - Azt hittem, az a normális ezeknél a
műsoroknál, ha az embereket valamiképpen elkülönítik. Hogy az
eredmények rejtve maradjanak.
- A Nagy Ő-ben úgy volt - veti közbe Stevie.
Natalia megigazítja a kislány tiaráját.
- Már azzal könnyebbé tesszük apád dolgát, ha tudja, hogyan is
működnek ezek a műsorok.
Stevie kuncog.
- Jól van, csajok - mormolom, miközben végiggörgetem a levelet. A listát
nézegetve máris világos, hogy sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha
olyasvalakit kérek fel a szerepre, akit nem érdekel más, csak a hírnév meg a
hírverés. De ha már a nyakamba szakadt ez a feladat, inkább dolgozom
olyasvalakivel, akinek van valami mondanivalója.
Rádöbbenek, hogy arra számítottam, olyan feltételeket szab majd,
amelyeket egyfajta függelékként biggyeszthetünk a szerződés mögé -
mennyi időt akar kamerától távol tölteni, milyen étrendi kikötései vannak,
mennyi pénzt kell szánnunk a marketingre, kit akar személyes stylistnak, és
hogy minél többet kellene promózni a könyveit... de semmi effélét nem
látok. Furcsamód leginkább dacos kihívásnak látszik a lista.
- Igen különleges castinglistát küldött - nézek Natre. - Mi a fene köze van
a Cukrosbatyunak a show szereplőlistájához?
- Ó! - Natalia arcán csendes öröm fénylik fel. - Mostantól Fizzy Chen
kurvára a legnagyobb királynő a szememben!
- Anya! Ne káromkodj.
A szemöldökömet ráncolva nézem a telefont:
- Vajbivaly? Ez valami véletlen elírás?
Nat most már a hasát fogva, görnyedezve hahotázik.
- És persze megint ezer év, mire sikerül ezeket a problémákat tisztázni.
Mert át kell futtatni az egészet az ügyn... - Elharapom a mondatot, amikor
meglátom, hogy a beszkennelt lap aljára Fizzy kézzel írt megjegyzést
biggyesztett:
Üzenjen, ha kérése van. Sok szerencsét! Gyanítom
szüksége lesz rá.
 nyolc

FIZZY

Figyelj csak - hallom Jess hangját a Twiggs asztalának túlsó feléről -, ha én

merülnék ennyire bele a telefonom tanulmányozásába, akkor rögtön
követelnéd, hogy azonnal küldjem át a képet a meztelen pasiról, vagy
tegyem el azt a szart.
A régi szép időkben a hétköznapjaink nagy részében rutinszerűen
találkoztunk Jess-szel a Twiggs kávézóban, hogy ott dolgozzunk. Én
őrületes sebességgel róttam a sorokat, Jess meg masszírozgatta a számait.
És (általában) iszonyú hatékonyak és termelékenyek voltunk. Manapság
ellenben a találkáink célja inkább puszta szertartás: Jess szabadságot vett ki
nyárra, ami meg engem illet, alighanem előbb nő ki a harmadik fülem, mint
hogy megírjak egy kellően magával ragadó csókolózós jelenetet. De még ha
a hangulat inkább laza is, mintsem üzleti, pontosan tudom, hogy Jess
szavaira kötelességtudón be kellene csúsztatnom a táskámba a készüléket,
és teljes figyelmemmel a barátnőm felé fordulni. Ám nagy bánatomra,
gyanítom, e pillanatban, hiába állna ide az asztalunk mellé maga Oscar
Isaac tök pucéran, akkor sem tudnék elszakadni a kijelzőn folytatott
üzenetváltástól. És vele attól az élménytől, hogy figyelhetem Connor
Prince-t, a III. számút, ahogy lassú, lefelé tartó spirálban halad a teljes
őrület irányába.
Darcy?- írja. - Ezt például végképp nem értem.
Egyik kezemet a szám elé kapom, hogy elnyomjam a nevetést, a
másikkal bepötyögöm:
Mondjuk úgy: hallgatag, komoly.
- Felicity!
Megrázom a fejemet, és igyekszem megnyugtatni a háborgó Jesst:
- Szerintem nem akarnád tudni, miről megy a csevej. - Újra vibrál a
telefonom.
 - Szexchat?
- Annál sokkal jobb!

Mit jelent a Tűzkocka?

Értem. Ezüstróka?

Komolyan el kell
magyaráznom még ezt is?
Tüzes + kockafej.

Idősebb férfi szerető.

Vámpír?

Erre már ellenállhatatlanul kitör belőlem a nevetés, és néhány

törzsvendég bosszúsan felkapja a fejét. O, ezt a gyöngyszemet el is
felejtettem. Ezúttal annyira közel jártam hozzá, hogy az asztalon át a korty
kávémat Jess arcába köpjem, hogy megelégeli a helyzetet, és megpróbálja
kikapni a kezemből a telefont. Úgy kell kicseleznem az ujjait, hogy be
tudjam fejezni a választ:

Használja a képzeletét.
Connor Prince.

Aztán gyorsan leteszem a telefont az asztalra, és a barátnőmre nézek.

- Helló, Jess! Hogy s mint?
- Ma még csak nem is tettetjük, hogy dolgoznánk?
A jobbomon lévő székre nézek, ahová nagyjából fél órája lehajítottam a
holmimat, amikor ideértem. Még csak ki sem vettem a laptopomat a
táskából. Így nem csoda, hogy semmivel sem haladok. Jessre vigyorgok.
- Esküszöm, hogy munkával kapcsolatos, amit csinálok.
- Na, persze.
 Jess tudja, hogy az utóbbi időben úgy kerültem a közösségi médiát meg a
munkával kapcsolatos e-maileket, mint ördög a tömjénfüstöt, ezért nem
csodálom, hogy szkeptikus. Tovább magyarázom a helyzetet.
- A Szexi Brit ma délután kapta meg a show-ra vonatkozó feltételeimet,
és azzal kapcsolatban kérdezget.
Jess szigorúan rám néz:
- Mi a fenét műveltél, Felicity?
- Mire akarsz célozni ezzel? Miért feltételezed rögtön a legrosszabbat
rólam?
- Lássuk csak! - Jess két tenyerébe fogja a tejeskávés csészéjét, és
közelebb hajol. - Például mert nem mással, de veled történt meg egyszer az
az eset, hogy rábeszéltél a nudizásra, mondván, azt kéred szülinapodra, és
aztán kiderült, hogy valami magánterületen battyogunk keresztül, anyaszült
meztelenül!
- Arról csakis a GPS tehetett, nem én.
- Az ágyhoz bilincseltél, hogy teszteljük azt a rózsaszín, bolyhos
baromságot, és csak aztán jutott eszedbe, hogy a kulcs a konyhádban
maradt.
- Fél óra alatt megjártam, és tettem oda neked vizet is.
- Na, és amikor összehoztál azzal a pasival, aki épp feltételesen volt
szabadlábon?
- Adócsalás miatt büntették meg! Az azért nem ugyanaz, mintha
Hasfelmetsző Jack lett volna.
- Fizzy, most komolyan...
- Jó, hát így, felsorolva tényleg elég rosszul hangzik!
A barátnőm türelmesen várakozik.
Végül bólintok, mert... hát jó: igaza van.
- Csak annyi, hogy azon dolgozom, hogy igazán jó műsort készítsek -
kezdem. Jess szemöldöke közt még jobban elmélyülnek a kétkedés ráncai. -
Figyelj, te nem akartál hallani semmiféle részletet a tévéshow-ról, mert nem
akartad, hogy olyan információid legyenek, amelyeket el kell titkolnod
River elől! - Mert River, ahogy meg lehetett jósolni, kiborult, amikor
néhány hete hamburgerezés közben megemlítettem neki, hogy
megkörnyékeztek egy ajánlattal. Főszerepet kínáltak egy olyan valóság-
show-ban, amelynek alapját az ő fontos tudományos kutatásai adnák. A
bejelentésemet hosszú ideig tartó, komor tányérba bámulás követte, majd
némi izgatott járkálás. Miután biztosítottam róla, hogy nincs az az isten,
hogy a North Star Media elfogadja a feltételeimet, ha meglátják mindazt,
amit vázoltam, River némiképp megbékélt. De azt kérte, hogy többet ne
kelljen hallania róla.
Ami azt jelenti, hogy Jessnek sem mesélhetek róla, hiszen onnantól
őrlődni fog, amiért nem oszthatja meg a férjével a sztorit. Ezért úgy tesz,
mintha nem érdekelné az egész.
Az a helyzet, hogy ha valaki megkérdezné Jessica Marié Davis Penától,
hogy melyik tévéműsort nézi legszívesebben, valószínűleg a Totál szívást
vagy a Downton Abbey-t mondaná, mert ezek társadalmilag elfogadott
válaszok. Senki sem állítja azt, hogy az Esküvő első látásra volna a
kedvence, ahogy senkinek sem a McDonald’s a kedvenc étterme. De
valakik akkor is megveszik azt az ötszázötvenmillió Big Macet évente.
Tudom, hogy Jess falja a nem kedvenc műsorait: már-már önelégült mosoly
játszik az ajkán, miközben a nappaliban álló hatalmas kanapén, egy öblös
pohárnyi vörösborral a keze ügyében heverészve bámulja őket. Bármit
szeretne is River, Jess kíváncsi a képernyőn folyó ügyek alakulására. Még
azt is mondhatnám, hogy titokban kifejezett örömmel töltik el az efféle
műsorok.
Ami azt jelenti, hogy most már hamarosan megtörik.
Akár nagyon hamarosan. Három... kettő...
- Szinte félek megkérdezni, mik is azok a pontos feltételek - kocogtatja
könnyedén egy ujjal a laptopja oldalát. - Ismerve téged, csupa őrültség.
A kávémat a számhoz emelem. Már csak épp langyos.
- Ez most kérdés?
Jess megigazítja az orrán a szemüveget, amit a számítógépes munkához
viselni szokott.
- Nem.
- Hát jó.
Újra a telefonomra nézek. Újabb üzenetsorozat.

Jól értem, hogy legalább két szereplőnek tudnia kellene kötni vagy horgolni?

Nem értem a kitételét, amit a költők kapcsán ír.

 Felicity, őszintén, arra számítottam.
hogy ön a legjobb szándékkal kezd bele a tárgyalásba.

Beszélhetnénk telefonon?

Kuncogok, és vidoran visszaírok neki. Tényleg van olyan jó, mint a

szexchat, sőt!

Bocs, de most totál el

vagyok havazva.

És mikor tudna szánni egy kis időt a beszélgetésre?

Az attól függ!
Benne van, vagy feladja?

A műanyag keret nagyot koppan az asztalon. Jess lekapta a szemüvegét,

mintegy elismerve a vereségét.
- Mondj el mindent!
- De tudod, ez az a randishow. River nem örülne.
- Belesírhat bánatában a nagy pénzeszsákjaiba!
- Igazad van - helyeslek kitörő kacaj kíséretében. - Nos, összefoglalva, ha
netán még nem tűnt volna fel: zseni vagyok!
- És oly csodálatra méltóan magabiztos.
- Na, figyelj - mondom neki. - Minél jobban kidolgozom az
elképzeléseimet, annál jobban tetszenek. Szexi Brit azt kérte, csináljunk
randishow-t, nem igaz? Bezsuppol engem meg tizenkét fickót egy házba,
felvértez egy push-up melltartóval, és aztán felkéri a tisztelt nagyérdeműt,
hogy minden héten döntse el, ki távozzon a társaságból.
- Eddig értem - bólogat Jess.
- A trükkös mutatvány az, természetesen, hogy a DNSDuón keresztül
keresnek nekem egy sor lehetséges társat - folytatom.
Hátradől a székén, és összefonja két karját.
 - Három héttel ezelőtt még randizni sem akartál senkivel. Most meg
beköltöznél egy házba tizenkét ismeretlen fazonnal?
- Pontosabban: tizenkét élete virágában járó farokkal, akik körbe-körbe
járkálnak, egy alkalmas Fizzy után kutatva, akiben elrejtőzhetnének egy
időre. Nem vagyok én fából, Jess. Hogy mondhatnék erre nemet?
A kávéscsészéje pereme fölött néz rám, és ide-oda ingatja a fejét.
- Hallod te magadat, amiket most mondasz? Úgy egyáltalán...
Eleresztem a fülem mellett a megjegyzést.
- Ami ebből az igazság: tizenkettő talán sok. Talán még nekem is! -
Rövid szünet után folytatom. - Nem hittem volna, hogy valaha ilyesmit
mondok. De igen, kimondtam. Szóval, javasolni fogom, hogy csökkentsük
nyolcra. És azért az elképzelésért sem lelkesedtem túlságosan, hogy heteken
át, éjjel-nappal össze legyek zárva a srácokkal a forgatás idejére, ezért
megmondtam Szexi Britnek, hogy heti négy napot vagyok hajlandó
forgatni, és ezeken a napokon én meg a Hősök csak... ismerkedünk. A
tisztelt nagyérdemű minden héten kiejt közülük egyet- kettőt, én pedig
folytatom az ügymenetet a bennmaradókkal, immár újabb, még jobban
kidolgozott ismerkedő közegben. Ugyanolyan alaposan megismerjük
egymást, ahogy a valóságban történne, úgy, hogy az életünk többi része
zavartalanul alakul tovább körülöttünk.
Jess a homlokát ráncolja.
- Ez vajon bejön a műsorkészítőknek? Nem pont az a céljuk ezeknek a
valóságshow-knak, hogy a néző intenzív, kikényszerített közelségben folyó
eseményeket lásson? Ha közben visszatérhettek a valódi életetekhez, lehet,
hogy megbeszélitek a show-t a barátaitokkal és a családotokkal, és ezáltal
hasznos tippeket meg visszajelzéseket kaptok.
- Hát, igen, de a randizás pontosan így működik! Ha valamelyikükkel a
valódi életemben találkoznék, utána ki-ki hazamenne, és mindenkivel
beszélgetne róla, hogy ment a dolog. Főként, ha jól ment! Akkor aztán
igazán szeretnénk hangosan megvitatni a környezetünkkel, hogy a közösség
is osztozzon az izgalmunkban. Rohadtul unom már azokat az ábrázolásokat,
amelyek valamiféle légüres térben jelenítik meg a romantikát, és azt
sugallják az embereknek, hogy amikor végre megtaláltad azt az egy
speciális személyt, többé senki és semmi másra nincs szükséged. Nem
egészséges hozzáállás a szerelemhez! Olyan pasival akarok randizgatni, aki
ez idő alatt végig élvezi a barátai meg a családtagjai támogatását, és nem
olyannal, aki azt mondja a szeretteinek, hogy muszáj befogadniuk ezt az új
személyt, akiről korábban még nem is hallottak, csak mert őurasága három
hét után megesküszik rá, hogy a nő élete szerelme. Hát ezek nem olvastak
még soha romantikus regényt? A támogató közösség minimum a felét adja
a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” résznek!
- Atyám, Fizz, vegyél már levegőt!
Elhallgatok, és iszom egy megnyugtató kortyot a kihűlt vaníliás
lattémból.
- De... - folytatom aztán - .. .a randizás szerkezete egyszerű. Akarod
hallani a legizgalmasabb részét?
- Jaj, dehogy! Csak az unalmasakat mondd, kérlek.
- Hm. Na, szóval átküldtem Szexi Britnek egy listát a klasszikus,
archetipikus romantikus hősökről. Szerződtesse őket, ha meg akar nyerni!
Jess üres tekintettel néz rám:
- Micsoda?
- Átküldtem neki húsz típust - Tűzkocka, Professzor, Rocksztár,
Tengerészgyalogos satöbbi. Nyolc olyan Hőst kell szerződtetnie, akik
beleillenek a kategóriák valamelyikébe. - A barátnőm kétkedése láttán
hozzáteszem: - Nem olyan bonyolult, mint elsőre hangzik.
Jess meglengeti az ujjait felém.
- Hadd lássam azt a listát!
Megnyitom a telefonomon, és a kezébe adom az asztal fölött. Figyelem,
ahogy kék szeme pásztázza a kijelzőt, és egyre jobban elkerekedik. Aztán
újra felgörget az elejére, és megint átolvassa, ezúttal hangosan ki is mondva
egyiket-másikat.
- Herceg?
- Vagy úgy általában véve valamilyen előkelőség - pillantok könnyedén a
körmeimre. - Nem vagyok válogatós.
Rövid némaság után halk horkantás.
- Nyers Skót? Fizzy...
- Nézegesd csak!
- Aki Egyszer Megúszta. - Jess ezen is nevet. - Te aztán széles körből
válogatsz. Biztos vagy benne, hogy ezt szeretnéd?
- Igazából eredetileg egyáltalán nem akartam az egészet megcsinálni, de
azt kell mondanom, ha ezt sikerülne összehozniuk, óriási show-t lehetne
csinálni belőle. Mivel az utóbbi időben egy nyamvadt szót nem tudtam
leírni, a honlapom „Előkészületben” fülén nagyjából annyi látogató jár
mostanság, mint bennem. De ha sikerülne a romantikus történetek iránt
fogékony közönséget elérni ezzel, akkor az olvasókat... és Amayát...
boldoggá tehetném. - Az irodalmi ügynököm, Amaya Ellis óriási forma, aki
értékesebb, mint a saját súlya aranyban. Ezért sokkal többet érdemelne,
mint az a töméntelen fejfájás, amit az elmúlt évben okoztam neki.
- Amaya szerint ez jó ötlet? - Jess újra szkeptikusan néz rám.
- Ezt azért nem jelenteném ki, de ő is, meg a filmes ügynök is úgy véli,
jót tenne ez a fajta nyilvánosság. Mivel szó szerint semmi más nincs, amivel
villognom lehetne, „erősen ajánlják, hogy vegyem fontolóra”. Amaya arra
is emlékeztetett, hogy annak idején kifejezetten kísérleti céllal folyamodtam
a DNSDuóhoz, ezért e gondolatmenetet követve érdemes továbbindulnom.
Jess felnéz.
- És tudod, ez az egész, lehetséges lelkitárs-téma is...
- Hát igen, igen, persze. - Figyelem Jesst, aki belemerül a listába, és
igyekszik megőrizni a hidegvérét. - Na, mit szólsz? Nem keveset
gondolkodtam ám rajta.
- Ez látszik. - Egy ponton megakad. - Vámpír? Azt várod, hogy
válogassanak be egy vámpírt is?
- Ezen Szexi Brit is megütközött. Az, hogy honnan szerzik, már nem az
én gondom, nemde?
A szemöldöke felszalad a homloka közepére, és rám néz a telefonom
fölött.
- Domináns Hím?
- Tisztelnem kell a zsáner szabályait.
Jess olvasgatja még egy kicsit a művemet, egyik kezével elrejtve a
mosolyát.
- Húsz százaléknak vagy még többnek kell terápiára járnia, harminc
százaléknak kell hogy legyen egy barátnője, akivel még soha nem szexeit?
Ez most komoly? Fizzy, de rémes troli vagy! - Aztán kurta visítással teszi
hozzá: - És ez: költők kíméljenek!
- Hát igen, szerintem is könnyen lehet, hogy ez életem legjobb ötlete.
Milyen nagy kár, hogy sosem fog megvalósulni.
Jess ide-oda ingatja a fejét, mintha azt mondaná, talán igen, talán nem.
- És akkor mit csinálsz, ha mégis belemegy?
Legyintek.
- Nem táplálok ilyen vérmes reményeket. De ha mégis megtörténne,
akkor persze igencsak össze kellene kapnom magam, hogy A listás alakítást
nyújtsak. - Most vág mellbe a valóság. Az igazat megvallva el sem
képzeltem olyan helyzetet, amelyben Szexi Brit elfogadná ezeket az
abszurd feltételeket. Biztonságérzetet adott ez a lehetetlen lista; úgy
éreztem, gyakorlatilag a világ bármely más nője lényegesen egyszerűbbé
tenné a műsort, mint én. A gondolatra, hogy esetleg mégis vállalnom kell,
elszorul a gyomrom, pedig csak kurtán szalad át az agyamon. Hiszen akkor
viccesnek kellene lennem, izgalmasnak, és - basszus! - meggyőzően kellene
alakítanom, ami nem igaz, hogy nyitott vagyok a szerelemre. - Egyszerűen
lehetetlen, hogy annyira szerződtetni akarjon erre a műsorra, hogy mindenre
igent mondjon, amiket kértem.
- Hajlok rá, hogy igazat adjak neked. - Jess felém nyújtja a telefont az
asztalon át, és a kijelző felé bök az állával, amelyre az imént érkezett egy
üzenet egy bizonyos Mr. McDugnámtól. - Ha eltekintünk tőle, hogy épp
most írja, hogy benne van.
 kilenc

CONNOR

Amikor Felicity Chen legközelebb besétál az irodámba, sugárzik belőle a

harcrakészség. A múltkori tépett farmer és bakancs helyett fekete, szépen
szabott kosztümöt visel, hozzá az arcán olyan kifejezést, ami kétséget sem
hagy afelől, hogy ettől a pillanattól kezdve mindenre rálátást akar.
Udvariasan elutasítja a kávét, amivel Brenna kínálja, és határozott léptekkel
átszeli a helyiséget. Az íróasztalom előtt állva fogadom.
- Felicity, igazán örülök, hogy láthatom!
Széles mosollyal rázza meg a kezemet. Csodálatos módon még ebben a
kemény munkaszerkóban is sikerül olyan hatást keltenie, mintha
szórakoztató helyzetről lenne szó.
- Szólítson Fizzynek, és ha lehet, tegeződjünk. Senki sem hív Felicitynek,
kivéve a közlekedésügyieknél a kisablaknál ülő pasit, amikor megújíttatom
a jogsimat.
Nevetek.
- Rendben, tehát Fizzy!
Ahelyett, hogy az íróasztalommal szemben lévő székre ülne le, az egyik
kis bőrfotelt választja a dohányzóasztal körül állók közül. Emlékszem, azt
olvastam egyszer, hogy a magabiztos emberek szokatlan módon használják
a bútorokat. Oldalvást ülnek le a székre, átvetik a karjukat a székük mellett
álló másik szék háttámláján, vagy az íróasztal szélére ülnek le. Fizzy ezek
közül egyiket sem teszi, de így is meg lehetne mintázni róla az öntudatosság
szobrát. Ellazult testtartással ereszkedik le, egyik lábát átveti a másikon, két
kezét könnyedén keresztezi csuklónál, egyik mutatóujja és hüvelykje úgy
mozdul, mintha visszaszámolna. Élénkkék hasított bőr, legalább tíz centi
magas tűsarkú cipőt visel. Nem kevés erőfeszítésembe telik, hogy ne
legeltessem a szemem a keskeny sávban kivillanó bőrön a bokája
környékén.
 - Hogy vagy? - kérdezem az arcára fókuszálva.
- Remekül.
Leülök vele szemben, és igyekszem legalább olyan könnyed
öntudatosságot sugározni, mint ő. Normális esetben úgy is érzem magam.
Normális esetben nem szoktam elpirulni sem. De azt a kettősséget, ami
Fizzy intenzív megnyilvánulásai és laza testtartása közt feszül, zavarba
ejtőnek találom.
- Köszönöm, hogy elfogadtad a találkozó ötletét - kezdi. A haját kontyba
kötötte; néhány kósza tincs kiszabadult, és lágyan ölelik finom vonalú
nyakát. Ha nem tévedek, nem visel túl sok sminket, de az biztos, hogy a
száját tökéletes, lágy pirosra festette. Bármekkora rémség kerekedik ki
ebből a műsorból, az biztos, hogy ez a nő remekül fog mutatni a képernyőn.
- Örömmel tettem. - Nyelek egyet, és próbálom minél jobban száműzni a
hangomból a feszültséget. - Még mindig sok kérdést meg kell vitatnunk. - A
tények súlyos alábecslése. A kéréseit, amelyeket az ügynöke átküldött,
ennyi erővel akármilyen idegen nyelven is írhatta volna, de Nat szerint
érdemes megbíznom benne, így hát itt vagyok. Úgy érzem magam, mint aki
sötét, ködös sikátorba lép, kezében mindössze egy összetekert újsággal,
amivel megvédheti magát egy késes gyilkos támadása ellen. Ebből vagy
egy kellemetlen, de legalább rövid projekt kerekedik ki, ami segít
megszereznem Blaine-től, amit igazán szeretnék, vagy szakmai
pályafutásom legnagyobb baklövése. - De mielőtt túl mélyre merülnénk a
részletekben - folytatom -, hadd kérdezzem meg, hogy van-e bármiféle
tapasztalatod a DNSDuóval. A meglévő felhasználói profilok természetesen
bizalmasak, de a jogi osztályunknak tudnia kell róla, ha netán már volt
valakivel Arany egyezésed, mert akkor az illetőt kiszűrhetjük, vagy
bekerülhet az Aki Egyszer Megúszta csoportba.
- Ismerem az alkalmazást - feleli Fizzy, és fél kezével végigsimítja a
combját, hogy eltüntessen a nadrágjáról egy kis gyűrődést. - De, khm,
abbahagytam a használatát, mielőtt összefutottam volna egy Arannyal.
- Értem. - Gyorsan feljegyzem az információt. Érzékelem, hogy a mondat
mögött rejtőzik valami ki nem mondott tartalom, de Fizzy nem magyarázza
tovább. Becsukom a füzetet, és a szemébe nézek az asztal fölött. - Ha
eszedbe jut valami, amiről érdemes volna beszélgetnünk, kérlek, oszd meg
velem. Nem szükséges, hogy ismerjük az összes korábbi kapcsolatodat, ám
azt sem szeretnénk, hogy kényelmetlen helyzetbe kerülj valaki miatt, akit
például korábban ismertél, de nem kedvelted.
 - Köszönöm. - Bólogat, ám közben le sem veszi a szemét az arcomról.
Muszáj valamit kitalálnom a vizslató tekintete alatt, ezért előrehajolok, és
mindkettőnknek öntök egy pohár vizet a dohányzóasztalon álló kancsóból.
- Van valami konkrétum, amiről beszélgetni akartál? - kérdezem.
- Nem tudok eligazodni rajtad.
- Mit szeretnél tudni?
- Például valamit a hátteredről. - Elgondolkodva végigsimítja a piros és
telt ajka alatti területet. - A North Star honlapja nem ment túl mélyre. A
Google sem sokat árult el. Annyit tudok, hogy dokumentumfilmes vagy, és
Észak-Angliában nőttél fel kalózinasként.
Nevetek, mert jólesik, hogy visszautalt az első beszélgetésünkre.
- Blackpoolban. Igaz. De tizenöt évesen muszáj volt otthagynom a rabló-
fosztogató iparágat, mert az apám amerikai, és magával hozott ide.
- Tizenöt... - Megrezzen az arca. - Kemény lehetett.
Az volt, de kár hosszan búsongani miatta.
- Utána a Dél-kaliforniai Egyetemre jártam, filmszakra, és itt kötöttem ki.
És igaz, eddig dokumentumfilmeket készítettem. A klímaváltozás hatása a
partvidékre, tengeri állatok, hasonlók.
- A Dél-kaliforniai Egyetemre jártál filmszakra, és San Diegóban
dolgozol egy szinte névtelen produkciós vállalatnál - összegzi a hallottakat.
- Eszerint vagy nem vagy túl jó a szakmádban, vagy van rá valamilyen
személyes okod, hogy itt légy. Ez igen fontos megkülönböztetésnek látszik,
ha együtt fogunk dolgozni.
Mosolygok, de nem harapok rá a csalira.
- Korábban nagyon jó állásom volt Los Angelesben, a Sonynál. Azért
költöztem ide, mert a volt feleségem itt kapott munkát, és szerettem volna
közei maradni a lányomhoz.
Az arcán átfut valami - ellágyul -, aztán a pohár vize után nyúl.
- Miért fogadtad el a felkérést erre a műsorra? A partvidéki klímaváltozás
után egy randishow? Nem tűnik természetes váltásnak.
- Rám osztották, mondjuk így.
- Tehát kényszerből.
Az őszinteség mellett döntök. Alig ismerjük egymást, de máris érzem,
nem szeretném, hogy ez a nő hazugságon kapjon.
- Hát, igen, ha én döntök, nem ez lett volna az első, amit választok.
- Izgat egyáltalán a műsor?
 Én is kézbe veszem a poharamat, és kortyolok egyet, miközben töröm a
fejemet egy válaszon, ami egyszerre őszinte és bátorító.
- Annyit mondhatok: örülök, hogy téged megnyertünk, Erre szélesen
elmosolyodik.
- Ezt én is tudom. Igent mondtál minden nevetséges kérésemre.
- Ha nevetségesnek tartod őket - teszem le a poharat -, miért kérted?
- Mert fantasztikusan szórakoztatók. Változást hoznak a műsorba.
Viccesek! Mindenkire ráfér egy kis pluszvidámság. - Ezzel nem tudok
ellenkezni. - Azt mondtad az első megbeszélésen, hogy azért én kellenék
nektek, mert a közönségünk szinte teljesen azonos. Mondasz valamit a
nézőkről?
- A randishow-k nézőközönségét nyolcvan százalékban a tizennyolc és
ötvenöt év közötti nők teszik ki, de ennek a számnak több mint fele
negyvenöt feletti. Ami erős átfedésben van a romantikus regények
olvasóival. A fikciós műfajban eladott könyvek harmadát a romantikus
regények adják, és ezek negyven százalékát negyvenöt fölötti nők veszik,
azaz a teljes fikciós műfaj piacának tizenkét súlyos százaléka nem más,
mint a negyvenöt fölötti, romantikus regényeket olvasó nők. - Szünetet
tartok, mert nem tudom, mit szeretne még hallani. - A korábbi életemben
nem ők voltak a célközönségem, de igyekszem tanulni.
Fizzy olyan intenzív tekintettel néz rám, ami leginkább a legnagyobb
hatalmú hollywoodi nagykutyákat juttatja eszembe.
- Ez pontosan mit jelent?
Nem durván szól hozzám, de így sem örülök neki, hogy védekeznem
kell, meg annak sem, hogy szinte tojásokon lépkedek, hiszen még nem írta
alá hivatalosan a szerződést, amit meg kell ejtenünk, mielőtt ma eleresztem.
Miután Blaine végigolvasta Fizzy elképzeléseit, kaptam tőle két hónapot az
előkészületekre, öt hetet a filmkészítésre, hogy aztán az elkészült epizódok
az egyes hétvégéken sorra adásba mehessenek. Ami azt jelenti, hogy
minden héten iszonyatos sebességgel kell a vágással végezni. Még sohasem
készítettem semmit ilyen nagy nyomás alatt. És már így is épp eleget
várakoztunk arra, hogy Fizzy megadja a feltételeit, aztán átfuttassunk
mindent a jogi osztályon. Nem tudnám újra elölről kezdeni.
- Azt jelenti, hogy ezzel a módszerrel tanulmányozom az új közönséget -
felelem. - Egyfajta piackutatás. Ebben az esetben azt tanulom meg, hogy a
célközönség mi mással foglalkozik még a szabadidejében.
 Láthatóan elnyom egy mosolyt, én pedig hátradőlök a székemben, és
veszek egy nagy levegőt, hogy visszanyerjem a lélekjelenlétemet.
- Azt kérdezd, amit igazán kérdezni akarsz, Fizzy.
- Nem akarok szerződni erre a munkára, ha semmi egyéb kutatást nem
végzel, csak a Nielsen beszámolóit olvasgatod. A dokumentumfilmek,
amelyeket készítettél, meggyőztek róla, hogy rendes ember vagy, de miért
téged választottak? Erre? Miért épp téged épp erre a munkára?
- Kiderült, hogy a vállalat új irányba akar fordulni - vonom meg a
vállamat, és úgy döntök, legjobb, ha az átláthatóság mellett maradok. - Kis
cég vagyunk. Csak néhány munkatárssal. Valószínűleg ezért rám esett a
választás.
- Olvastál bármit, amit írtam, vagy csak azért engem kértél fel, mert a
volt feleséged polcán ott virít néhány könyvem?
- Most fejeztem be a Bázispárokat. Vicces, erotikus, kreatív és... -
Elharapom a mondatot, mert még keresgélem a megfelelő szót. Nat
instrukciói alapján kezdtem az olvasásba, és főként azt kerestem, mit is
szeret annyira ezekben a regényekben, hogy kiderüljön számomra, mit
láthat bennük a közönség, amiért ilyen lelkes rajongóvá vált. Ha ezt meg
tudom érteni, gondolom, akkor azt is ki tudom bogozni, mire van
szükségünk ahhoz, hogy ezt a műsort sikeressé tegyük.
- És? - Fizzy hangja kesernyésnek hat, mintha arra számítana, hogy
gondosan becsomagolva elrejtettem a listámon valami sértőt.
- Örömteli! - bukik ki belőlem. - Árad az írásaidból az életöröm.
Látom Fizzy arcán, hogy valami fontosra tapintottam. Előrehajol, és
valamivel elégedettebbnek látszik.
- Igaz. És most már haladunk is valamerre. A románcok életörömöt
sugároznak. És téged mitől szokott eltölteni az öröm?
- Ha a lányommal vagyok. Meg a munkám, legalábbis korábban így volt.
- Keresgélek magamban, hogy mondjak még valamit, amitől nem tűnök
ennyire kétdimenziósnak, de valamiképpen ebben a helyzetben, amelyben
egy sikeres íróval beszélgetünk az örömről és a kapcsolatokról, hirtelen
olyan szemüvegen át látom az életemet, mintha csupa unalmas
rutincselekvés állandó sorozata volna. - Ha jó focimeccset látok. A hegyi
kerékpározás. Az edzés.
Miközben beszélek, megértem, mire akart kilyukadni: mindezek közül
semmi sem tesz alkalmassá arra, hogy a célközönséget meg tudjam
szólítani. Az az igazság, hogy a Stevie-vel töltött időn kívül többé semmi
sem hoz az életembe olyan hű, de nagy örömet. Magam is rájöttem, hogy ha
egyedül vagyok, a napjaim nagy része csupán abból áll, hogy valamiképpen
eltöltsem az időmet, és szinte sohasem keresem a kapcsolatot másokkal.
Eszembe jut a könyvéből az a fejezet, amit előző este olvastam. Egy
szerelmes jelenet után a hősnő bevallotta, hogy kicsit megrémíti, hogy a
dolgok ennyire gyorsan haladnak. Nem mintha ez a konfliktus annyira eget
rengető lett volna, de Fizzy olyan sebezhetőséggel és tudatossággal írt erről
a belső vívódásról, a legforróbb erotikus jelenet után, amit életemben
olvastam, hogy utána is hosszan gondolkodtam rajta. Fizzy a játékos, csupa
aranyköpés alteregó, de kezdem belátni, hogy a másik arca, Felicity Chen
olyan okos, sőt zseniális, hogy az önbizalomteli mosolynál és a kimért
válaszoknál többet kell nyújtanom neki. Muszáj meggyőznöm őt, aki
szakértő módon olvas az emberek lelkében, hogy nem egy kétdimenziós
hollywoodi sztereotípiával kellene együtt dolgoznia.
- Rettentő unalmas fickónak tűnök - nevetek. - A könyved olvastán
hirtelen nagyon is világos lett, milyen steril és banális életet élek manapság.
Én - kezdek vallomásba, és gondosan keresgélem hozzá a megfelelő
szavakat, mert ritkán szoktam ilyen személyes dolgokról beszélgetni
olyanokkal, akiket alig ismerek, kollégákkal pedig végképp nem - kissé
munkamániás vagyok. De nem egocentrikus. Azért rád esett a választásom,
mert tudom, milyen szorosan kapcsolódsz - szó szerint és elvont értelemben
is - ehhez a közönséghez. És azt akarom, hogy sikeres legyen a műsor.
- Én is ezt szeretném. - Fizzy testtartása ellazul, és hátradől a székében. -
Figyelj, drága DILF barátom! Én is bevallók valamit. Jó barátságban
vagyok valakivel, aki részt vett a DNSDuo mögötti technológia
kidolgozásában. Az illető egyáltalán nem örül annak, hogy készül ez a
show, de az üzleti megállapodás szerkezete miatt nincs vétójoga a
médiahasználat terén.
- Ebből probléma lehet? - Egyelőre eleresztem a fülem mellett, hogy
hacsak nem tévedek, vonzó apukának nevezett, mint ahogy azon is
igyekszem nem elmerengeni, hogy pár héttel ezelőtt gőzöm sem lett volna,
mi a fenét jelent a DILF.
- Nem. De a műsornak okosnak kell lennie. Vidámnak. Fesztelennek. És
emellett némi erotikával is meg kell fűszereznünk, nem beszélve arról, hogy
legyen valóságos és olyan, ami sokak számára viszonyítási alapot jelenthet.
- Egyetértek.
 Fizzy következő szavaiban némi élt érzékelek, amit a sebezhetősége
számlájára írok.
- Az a gond, hogy bár téged most vallattalak ki, be kell ismernem, hogy
még mindig aggaszt kissé az a kérdés, vajon én vagyok-e egyáltalán a
megfelelő személy erre a szerepre, amit nekem szántatok.
Ó.
A tartásából érezhető erő, a szeme csillogása elfedett valamit előlem.
Kutatok az agyamban a megfelelő szavak után.
- Tökéletesen megértem, hogy jól akarod felhasználni a technológiát,
tekintve a hozzá kötődő személyes kapcsolódásodat, és nem szeretném,
hogy neked kelljen a legnagyobb súlyt cipelned. De azt már így is biztosra
veszem, pedig még alig ismerlek, hogy a nézők imádni fogják, ha
figyelhetnek. Arad belőled, Fizzy, valami varázslatos vonzerő, ami csak
kevesekre jellemző. Persze ezt bizonyára te is tudod, hiszen az írásaidban is
érzékelhető, sőt személyesen is.
- Hát... köszönöm. De ez nem így van. - A szeméhez szorítja a kézfejét. -
Valamikor szórakoztató figura voltam. Volt kismillió ötletem. Spontán
voltam, játékos, szexi és csupa tehetség. De már időtlen idők óta nem érzem
mindezt magamban.
A pulzusom lelassul egy pillanatra, aztán mintha rakétával lőtték volna
fel, a torkomban kezd dübörögni.
- Tehát... mi a válaszod?
Tényleg csak azért csináltam végig ezt az egészet, hogy a végén
kifaroljon belőle?
- Öröm - motyogja, még mindig a tenyerébe temetve az arcát, aztán
hirtelen mozdulattal az ölébe ejti a kezét.
- Hogyan?
Fizzy nagy levegőt vesz, aztán lassan kifújja.
- Egyetlen feltétellel írom alá azt a szerződést, ami az asztalodon van.
- Mi az?
- Abban a két hónapban, ami hátravan a forgatásig, elhagyjuk az iroda
bezártságát, a billentyűzetet, és újra felfedezzük, hogyan kell örülni.
 tíz

FIZZY

Ennyit az örömről. Lerángatom fekete-szürke csíkos pulóveremet, és

mérgesen az ágyamon növekvő ruhakupac tetejére hajítom.
- Tényleg megőrültem. - Most indulnék hónapok óta az első
dedikálásomra. Nem vagyok önmagam. Nemcsak az aggaszt, hogy az ihlet
talán végleg elhagyott, az olvasóimat illetően pedig bizakodón és izgatottan
kell megnyilvánulnom a következő (még mindig csírájában is alig létező)
könyvem kapcsán, hanem az is, hogy egy gyenge pillanatomban meghívtam
Szexi Brit DILF-et is, akivel egy hirtelen ötlet folytán közösen kutatjuk az
örömünket a világban. Mintha jóbarátok lennénk.
- Atyavilág! Azt mondd meg nekem, szerinted miért kértem meg ezt a
tévés srácot, hogy jöjjön értem, és vigyen el a mai dedikálásra, amikor én
magam is simán odavezethettem volna.
A szobám ajtajában álló húgom a szájába töm egy újabb marék chipset,
és zajosan ropogtatni kezdi, mielőtt válaszolna.
- Talán mert imádod, ha erőfitogtató harcokba keveredhetsz a férfiakkal,
nehogy sebezhetőnek tűnj?
- Hű, de nagyon ismer valaki! - Egy áttetsző ujjú fekete ruháért nyúlok a
gardróbban.
- Talán tévedek?
A hangomat elfojtja a ruha, amibe belegyömöszölöm magam.
- Nem.
- Amaya is hívott, miközben tusoltál.
Grimaszolva készítem fel a lelkemet a legrosszabbra.
- Felvetted?
- Nincs az az isten. Nem akarom, hogy ordítozzanak velem. Lehajolok,
hogy a gardróbból előássak valami cipőt.
 - Azzal nincs baja, hogy elvállaltam a show-t, a kéziratra pedig haladékot
kaptunk. De azt akarja, hogy konkrét ütemtervet mutassak fel neki, nekem
viszont még nem sikerült kitalálnom, hogy legyen.
- Te tényleg végig fogod csinálni ezt a valóságshow-t? - kérdezi Alice
igen rosszul tettetve, hogy egyáltalán nem érdekli a dolog. Az én terhes,
mindig túlteljesítő kishúgomra ráparancsoltak, hogy dolgozzon kevesebbet,
és lazítson, amitől máris halálra unja magát. Ez a magyarázata, hogy itt
kering körülöttem a házamban ahelyett, hogy az ő otthonában pihengetne,
felpolcolt lábbal. Az a gyanúm, kevésbé izgatja, hogy sikeres lesz-e a
műsor, inkább az a lehetőség villanyozza fel, hogy tévés hírességek körül
bámészkodhat.
- Aláírtam a szerződést, szóval... hát... igen.
- Anya és apa tudnak már...
Épp jókor vágok közbe.
- Nem, és kérlek, hadd szóljak nekik én.
A bensőm azonnal görcsbe rándul, ha megpróbálom elképzelni ezt a
beszélgetést. Harminchét éves vagyok, és még mindig sokszor idegeskedem
azon, nehogy csalódást okozzak a szüleimnek. A nyolcvanas évek elején
vándoroltak ki Hongkongból, és már nyilvánvalóan elég sokáig éltek itt
ahhoz, hogy megbarátkozzanak sok nyugati eszmével. De belegondolva,
hogy anyám még mindig úgy tekint a romantikus regényeimre, mintha két
segítő kerék volnának a biciklimen, amellyel kitartóan haladok a remekmű
felé, aminek elkészültében kezdettől reménykedik, nem várok tőle nagy
üdvrivalgást, ha megtudja, hogy hamarosan nyolc férfival randizom egy
valóságshow-ban. Az ágyra mutatok, és emlékeztetem Alice-t:
- Megígérted, hogy pihensz!
Talál egy apró tisztást a ruhák között, ahová leereszkedik.
- Apa nem lesz ott ma este?
Megállók mozdulat közben. Egy ideje keresgéltem a cipzár húzóját, és
most döbbenek rá, hogy ezért parkolt a ruha a szekrény hátuljában.
- Ó, igazad van.
- Akkor kérd meg a producert, hogy beszélje meg apával - javasolja Alice
-, és hadd továbbítsa apa a hírt anyának.
Egyikünk sem hitte volna, hogy az az apa, akinek annak idején abban
merült ki a felvilágosító munkája tizenéves lányai körül, hogy egy este,
amikor mosogattunk a konyhában, a vállunkra tette a kezét, és így szólt, „A
szüzességetek szent”, egy napon végtelenül büszke lesz arra a lányára is,
aki fülledt romantikus regények szerzőjeként tevékenykedik. Két éve ment
nyugdíjba, és - ahogy Alice-szel is történt, amikor az orvos előírta neki,
hogy lassítson - azonnal halálra unta magát. Apánk, aki korábban
munkamániás volt, mostanság ahelyett, hogy a heteit azzal töltené meg,
hogy a Scrippsnél lévő laboratóriumában dolgozik hetven órát, elolvas heti
három könyvet, sétál összesen negyven-ötven kilométert, segít az
öcsémnek, Peternek, és együtt állítanak helyre egy jobb napokat látott
Karmann Ghia kupét, sakkozik a barátaival, és kifogástalan állapotban tartja
a kertet. Arról nem is beszélve, hogy minden terhességi csodaszert leszállít
Alice-nek, amit anyánk talál, és mindhárom gyerekét étellel látja el, ha
anyát elkapja a főzési láz.
Ezenkívül kevés olyan dedikálást rendeztek a könyveimből a délnyugati
államokban, amelyen apám ne jelent volna meg. Afféle kötelező eleme már
ezeknek az eseményeknek, az olvasók imádnak közös szelüket készíteni
vele, és tőle is szereznek aláírást a könyveimbe. Sokak örömére már a neten
is keringenek olyan fotók róla, amelyeken szemtelen módon eljátssza, hogy
A kalóz sötét vágyait vagy a Nyílt tengerek titkát olvassa.
Azaz Alice ötlete egész okos: mutassuk be egymásnak Szexi Britet meg
apát, hagyjuk, hogy előbbi előadja a pazar értékesítődumát, aztán apa hadd
vigye a hírt anyának. És bumm. Zseniális.
- Mesélsz arról a pasiról? - kérdi Alice, miközben a tönkrement cipzárral
ügyetlenkedem. - Hogy néz ki?
- Magas. - Keresgélek néhány további melléknevet. - Ööö. Hát... sötét
hajú. Elegánsan öltözik.
- Úgy értem, például kedves ember? - nevet fel Alice.
- Lehet, hogy az, de még nem igazán tudom.
- Izgatott a show miatt?
- Nem látványosan.
- Mennyi ideig tart majd a forgatás? - kérdezősködik tovább a kishúgom.
- Öt-hat hét, aztán kiválasztom, melyikükkel akarok elutazni valami jó
helyre kettesben.
- Atyám, és mi lesz Peter esküvőjével? Nem üti egymást a két dolog?
A drága öcsénk néhány héten belül megházasodik, és az ünnepség
várhatóan óriási, fényűző cirkusz lesz, hozzá a legnevetségesebb ételsorral,
amit valaha láttam. Akár a testvérem, akár nem, a világ minden kincséért le
nem maradnék arról a nyolc fogásról.
- Azon ott leszek, ah-mui,' nyugi. Úgy szervezem a dolgokat.
 Megállók a tükör előtt, és tanulmányozom az összképet. A ruha jó -
látványos dolgokat művel a mellemmel, és iszonyú kényelmes. A gondot
nem is az öltözékem okozza. Hanem a tudat, hogy ez lesz hat hónap után az
első nyilvános esemény, amelyen részt veszek, és mosolyogva kell az
olvasók szemébe néznem, úgy téve, mintha minden sínen volna, a
következő könyv bemutatója szinte már a nyakunkon lenne, miközben ez a
producer srác ott sasol a partvonalról. És ezt az egészet nem másnak, csakis
magamnak köszönhetem, mert megkértem, hogy ő vigyen el.
Fura, hogy megtettem. Ide fog jönni. Vajon beinvitálom? Nem muszáj,
nem igaz? Időtlen idők óta nem lépte át más a házam küszöbét, mint Jess,
Juno vagy a családom tagjai.
- Műi, műi, nem úgy néz ki ez a lakás, mintha rendszeresen hagynám,
hogy a macska lazán sétálgasson a konyhapulton?
Alice hirtelen mozdulattal felül.
- Van macskád?
- Csak az általános benyomásra vagyok kíváncsi.
- Ööö. Nem. Valószínűleg nem. Nem? - Alice visszahanyatlik a
plüsspárnákra, és kihalász egy újabb maréknyi chipset a zacskóból. - De
beszélhetnénk inkább erről a show-ról még egy kicsit? Mi is ez?
- Ez, kérlek, én, amint randizgatok néhány fazonnal, akik átjutottak egy
előszűrőn, amelyet a DNSDuóval végeznek. Aztán a nézők szavazhatnak,
hogy szerintük kivel illünk össze legjobban... Megtennéd, hogy nem szórod
tele chipsszel az ágyamat?
Alice a füle botját sem mozdítja a kérésre, és újabb adagot töm a szájába,
aztán rágás közben belekezd a következő mondatba.
- De miért kell szerepelned egy randishow-ban?
- Nem kell. Csak... - Elharapom a mondatot, mert hirtelen fogalmam
sincs, hogyan magyarázzam el a leghatékonyabb nőnek, akit valaha
ismertem, hogy megrekedtem az írással, megrekedtem az ismerkedésben, és
az egyetlen dolog, amiben még biztos vagyok, hogy szeretem az olvasókat,
a családomat meg a barátaimat, és ha részt veszek ebben a műsorban, akkor
ezek közül kettőről gondoskodom. Én vagyok az egyetlen lötyögő szélzsák
egy csupa masszív utcatáblából álló családban.
A húgom meg a helyes babahas követ a konyhába, ahol kihúzom a
rémálomszerű kacatos fiókomat, és nekiállok biztosítótűt keresni a hiányzó
cipzárhúzó helyére. Közben a pillantásom egy óvszert rejtő kis műanyag
csomag fényes sarkára esik, és kihúzom a gemkapcsok és törött ceruzák
tengere alól.
Ez a tökéletes metafora pillanata.
- Óvszert tartasz a kacatos fiókban? - hallom Alice hangját magam
mögül.
- Mondd ki újra - mondom -, akkor te is meghallod, menynyire röhejesen
hangzott.
Halk horkantás a reakció, engem pedig hatalmába kerít a védelmező
ösztön. Alice élete még soha, egy pillanatig sem haladt tévúton. Tizenöt
éves korában készített egy listát, amelyen felsorolta a tervezett
mérföldköveket, kiegészítve a részletes célokkal, pontos életkorral, sőt
helyenként a helyszínekkel is:
... Tizennyolc évesen elkezdem a Stanfordot, huszonkét évesen
diplomázom, orvosi tanulmányok a Johns Hopkinson, rezidensként San
Diegóban, harmincévesen házasság, első gyerek harmincöt évesen. ..
Eddig egyetlen ponton sem tért el a tervezettől, kivéve azt, hogy
huszonnyolc évesen koszorúslány leszek Fizzy esküvőjén. (Ezt néhány éve
kötelességtudón áthúzta vastag fekete filccel a listáján, és helyette azt
ünnepeltük meg, hogy a könyvem felkerült a New York Times sikerlistájára.)
De a terhességről kiderült, hogy nem a kedvenc élménye, és kíváncsi
lennék, érzékel-e bármit abból mostanában, hogy velem mi történik,
miközben életében először ismeretlen, komplex, lényegében irányíthatatlan
jövővel szembesül, tele baljós, beláthatatlan kanyarokkal és rémisztő
vakfoltokkal.
- Érezted már úgy valaha, hogy nem tudod, merre haladsz?
Alice a domborodó hasára bök.
- Még meg sem született a gyerek, és én már most sem tudom, ki is
voltam hat hónapja. Tényleg minden reggel kocogtam? Csak úgy, a
szórakozás kedvéért?
- Az utóbbi időben annyira céltalannak éreztem az életemet - vallom be
neki. Biztosan nagyon furcsállja, amit hall. - És valamiért úgy érzem, talán
ez a show segíthet abban, hogy visszatérjek önmagamhoz. Még ha óriási
kudarcba fullad is... legalább valami más.
- Ezt teljesen átérzem - feleli vágyódó arccal. - Mostanában többször azt
álmodtam, hogy ejtőernyővel kiugróm egy repülőből.
- Te?
Bólint.
 - Egyik álmomban egy mély, Oreo keksszel teli tengerbe ugrottam.
Tegnap éjjel meg sörbe.
Ezen muszáj nevetnem, és úgy fordulok hátra, hogy átölelhessem a
derekát.
- Kérlek, mondd, hogy nem követek el óriási baklövést!
- Dehogy! Igazából fel is írtam a listára, tudod? „Fizzy harminchét
évesen szerepel egy őrült, romantikus valóságshow-ban, és talán még
életében nem szórakozott ilyen jól.”

' Kishúgom (kínai). (A ford.)

 tizenegy

FIZZY

Egy váratlan előnye mégis mutatkozik annak, hogy Szexi Brit DILF-et
meginvitáltam a hosszú idő utáni első dedikálásomra: az olvasókat sokkal
kevésbé aggasztja, mikor fogják kiadni a következő könyvemet, mert
eltereli a figyelmüket az izgalmas kérdés, hogy ki az a langaléta, aki a
háttérben feldereng. A kérdések és válaszok alatt is feltűnt a mormolás, meg
néhány kíváncsi pillantás, de mire a voltaképpeni dedikálás elkezdődik, a
sorban állók kivétel nélkül mind azt találgatják, ki az a kétméteres mélák,
aki az apámmal cseveg.
Onnan tudom, hogy mindenki leplezetlenül tekergeti arrafelé a nyakát,
azon igyekezve, hogy a könyvespolcok között kígyózó sorból figyelve egy
pillanatra se tévessze szem elől. Néhányan konkrétan ezzel a kérdéssel
léptek oda hozzám. A válaszaim széles skálán mozogtak, kezdve attól, hogy
„a testőröm”, addig, hogy „katalógusból választott vőlegény”.
És tudja meg mindenki, teljesen megértem őket. Az én lelki
nyugalmamat is megingatta, amikor korábban megláttam a könnyeden
elegáns DILF-et a küszöbömön. Sehol sem volt a vakító fehér inges fazon,
aki a steril irodában ücsörgött. Szexi Brit e változatát Szexi Favágónak is
lehetne nevezni, aki kifakult flanelingben, kopott farmerban és az imádott
sportcipőjében érkezett. A haja a homlokába hullik; zöld szeme hihetetlenül
ragyogó, főként, ha azt nézem, hogy egy könyvesbolt sötét sarkában
ácsorog. Ha nem tévedek, az Útra termett című regényemben szerepelt egy
kifejezés, amikor az alábbi szavakkal írtam le a főhős, Jack Sparling
szemét: „belülről fénylik”. Úgy rémlik, ez volt, és abban a könyvben, de az
biztos, hogy személyesen még sosem láttam ilyet.

Kivéve...
Hirtelen gondolatban hátrahőkölök. Mintha megnyomták volna rajtam a
visszacsévélés gombot, egészen addig a pillanatig, amikor pár hónapja Jess-
szel szemben ültem a bárban, és elnéztem a helyiség túlsó felébe, ahol
összeakadt a tekintetem egy öltönyös, borzas hajú fickóval, akinek
pengeéles állvonala volt. Úgy nézett rám, mint aki legszívesebben
megvárna a hallban, hogy addig keféljünk, míg csillagokat nem látunk.
Lehetséges, hogy ez tényleg ugyanaz a fickó? Nem tudom elhinni, hogy
mindez ott rejtőzött a keményre zselézett haj, a ragyogó fogpasztareklám-
mosoly és a makulátlan öltöny alatt.
Lenézek az ölemre, és biztatom a kis rebbenést, hogy maradjon. De
hiába, elillan, én meg visszahullok a jelenbe, amelyben a velem szemben
álló olvasó megkérdezi, jól vagyok-e.
- Soha jobban - felelem neki széles vigyorral, amire a megszokott Jaj,
Fizzy! jelentésű nevetéssel reagál, és elveszi az aláírt könyvet. De közben,
no lám, még mindig érzem az alhasamban az imént felvillanó érdeklődés
utóhatását. Vajon az váltotta ki, hogy Jack Sparlingra gondoltam? Kevés
hős volt az életemben, akinek a szexjeleneteit akkora móka lett volna
megírni, mint azét a mocskos kis gazemberét!
Vagy esetleg... miatta lenne? Kíváncsian felnézek, át a helyiségen, és
alaposabban szemügyre veszem Connort.
Annyira belefeledkezik a beszélgetésbe apámmal, hogy láthatóan fel sem
tűnik neki, hogy körös-körül mennyi nyálcsorgatásra ad okot a jelenléte.
Tudtam, hogy jól kijönnek majd a forgószélszerű dr. Ming Chennel. Apám
objektíve szemlélve is nagyon karizmatikus személyiség, minden helyzetre
van egymillió sztorija, és soha nem hallottam még az övénél ragályosabb
nevetést - az a fajta, hasból induló, kitörő hahota, amit érdemes volna
lemezre venni, és Boldogság™ védjegy alatt bejegyeztetni. Ami viszont
meglep, hogy Connor milyen sokszor szóhoz jut. Nem azt látom, amit
megszoktam már, hogy apám, magára vállalva a beszélgetés terhének
oroszlánrészét, lelkesen színezgeti a jobbnál jobb, már-már költői,
sokatmondó vicceit. Óvatos, lopott, kurta pillantásokkal próbálom
feltérképezni a helyzetet, és azzal kell szembesülnöm, hogy Connor viszi a
prímet, és apám nevet nagyokat. Majdnem olyan, mintha Connor érdekes
sztorikat tudna mesélni.
Majdnem mintha... érdekes ember lenne.
Közben ő is apámra mosolyog, és a látványtól, ahogy elmélyülnek a
ráncok a szeme környékén, és meglágyulnak az arca éles vonalai, hirtelen
egy újabb rebbenést érzékelek, ezúttal melltájékon.
 De a rebbenő szívemet azonnal jéghideg zuhany éri, mert hűvös
nyirkosság önti el a bőrömet. Úgy tör rám derült égből a pánik, mintha
hirtelen egy fallal találtam volna szembe magam. Várjunk csak!, visít fel az
agyam. Nem akarom megkedvelni!
- Ki az a fickó, aki Chen papával beszélget? - kérdezi egy olvasó, és
lenyűgöző méretű könyvkupacot tesz elém az asztalra. Gyors vizsgálattal
kiderítem, hogy csak azok a kötetek nincsenek közte a Nyílt tengerek-
sorozatból, amelyekben hemzsegnek a különlegesen gonosz és
szemérmetlen kalózok. Hát igen, általánosan ismert tény, hogy a kalózok
nem mindenki kedvencei. Nem rovom fel neki.
- Apám legújabb szerelme - felelem, amivel újabb Jaj, Fizzy! nevetést
sikerül kiváltanom, különösen mert apám pont ezt a pillanatot választotta,
hogy odalépjen hozzám, adjon egy puszit az arcomra, és közölje, hogy
hazaindul. Nyilvánvaló, hogy ha hallotta is, amint kijelentettem, hogy
férfiba szerelmes, tudja, hogy kár lenne törődnie vele, hovatovább a szívére
vennie. Lelkes taps kíséri a könyvesbolt kijáratáig.
- De tényleg, kicsoda? - nógat az olvasó, és közelebb hajol, jelezve, hogy
vele megoszthatom a titkot.
Még semmilyen bejelentést nem tettünk a show-val kapcsolatban, azaz
nem úgy áll a helyzet, hogy bármit részletezhetnék. De ha csak annyit
mondok, egy barátom, sok szemöldök fel fog szaladni.
- A kiadói csapat tagja - mondom a nőnek bocsánatkérő mosollyal, hogy
lássa rajtam, tudom, ennél szaftosabb választ várt. És az alatt a nem kevés
idő alatt, míg a könyvoszlop minden darabját dedikálom, remek
lehetőségem nyílik rá, hogy átlendüljek az iménti fura, Hú, érzelmek!
pillanaton.
De ez örvendetes, ha úgy nézem, mondom magamnak, miközben kis
cikornyával kiegészítve leírom a nevemet. Hiszen ennek semmi köze az
érzelmekhez! Egyszerűen most ébredt fel végre Csipkerózsika-álmából a
Fizzy-domb. Szükség is van rá, hogy visszatérjenek a rebbenések, ha azt
akarod, hogy a show sikeres legyen. És akkor is szükség van rájuk, ha még
reménykedni akarsz abban, hogy valaha újabb romantikus regényt tudsz
írni. Remek, hogy Connor jól néz ki. És a tény, hogy ezt észre is vetted, azt
jelenti hogy egy lépéssel közelebb vagy ahhoz, hogy újra visszaváltozz a
régi Fizzyvé!
A szózat használ. Miközben visszatolom a látványos könyvoszlopot a
nőnek az asztalon, valódi, őszinte mosoly árad szét az arcomon.
 Miután eloszlik a tömeg, Connort a horrorkötetek polcánál találom.
Döbbent arccal lapozgat egy aranyozott, kemény fedeles könyvet. Úgy néz
ki, mint aki legszívesebben meg is nyalná.
- Elvégezzünk egy DNS-egyezési vizsgálatot közted meg a Borzalmak
városa különkiadása közt?
- Nem is tudtam róla, hogy újra kiadták - futtatja végig a gerincen hosszú
mutatóujját. - Ez volt az egyik első könyv, amire úgy emlékszem, hogy
képtelen voltam letenni. Fantasztikus ez a kiadvány.
Vajon mi abban annyira szexi, ahogy kimondja a fantasztikus szót?
Mintha egy szeretőre nézne, diadalittasan? Reménykedtem benne, hogy a
vonzereje közelről sokat csökken majd - teszem azt, ronda a bőre, fura az
illata, sárga a foga, vagy bármi, ami eddig véletlenül nem tűnt fel -, de nagy
bosszúságomra el kell ismernem, hogy ezek közül egyik sem áll fenn.
Finom férfitest- illata van, amibe csak nyomokban keveredik bele a
dezodorja illata; fogadni mernék, hogy valami Ice Zone vagy Sport Hero,
netán Silver Blade a neve... és szinte undorral figyelem a mocskos kis régi
Fizzyt, amiért ennyire tetszik neki. Többé már nem is tudom megragadni
Connorban a Szexi Vezérigazgató archetípusát. Csupa lágyság, és csupa
izom, ha lehet ilyet mondani. Mostantól Finomlelkű Favágó lesz az új neve.
Vajon miért akarja egyáltalán azzal ijesztgetni ezt a csodás hajat, hogy akár
csak egy borsónyi zselével közelít felé? Lehet, hogy nekem kellene
magamra vállalnom a kínos kötelességet, és úgy tenni, mintha eléggé
ismerném ahhoz, hogy tanácsot adhassak neki a hajával kapcsolatban.
Szórakozottan eltűnődöm, vajon egy „Vesd be magad, kis- lány!”-tól a
„Csak ha soha az életben nem akarsz többé munkát kapni”-ig terjedő skálán
mennyire számítana rossznak, ha lefeküdnék a randishow-m producerével.
Hogy újra csatasorba állítsam magam, és a többi.
Aztán szorosan lehunyt szemmel gondolatban újrakalibrálom a rendszert.
Örömmel tölt el, hogy a régi Fizzy újra emelgetni kezdte a fejét, de azt
tudni kell róla, hogy elég hatalmaskodó, és ha átveszi az irányítást, akkor az
ég kegyelmezzen nekem. Akkor aztán hiába vagyok tudatában, hogy a
hármas számú Connor Prince-szel ágyba bújni szakmai szempontból kész
öngyilkosság volna. Sőt, valószínűleg a legjobb indulattal is középszerű
lenne. Egyértelmű, nem igaz? Ez a szexifavágó-stílus bizonyára egyszeri
alkalom, míg az öltönyei és a legófrizurája a tisztítóban vannak. Márpedig a
hosszú aszály utáni első szexnek olyannak kellene lennie, ami után csak
bicegni tud az ember, és egy hatalmas üveg sportitalra meg Nancy Meyers-
filmek társaságában töltött hétvégére van szüksége a lábadozáshoz.
- Miért bámulsz így?
- Hogyan? - cserélem azonnal könnyed mosolyra az arckifejezést,
bármilyen volt is.
A szemöldökét ráncolja, és a tekintete egy ideig köröz az arcomon,
keresgélve rajta az imént látottakat.
- Hagyjuk.
Elérkezett az idő, hogy visszatérjünk jövetelünk eredeti céljához.
- Jól érezted ma magad?
- Igen - vallja be. - Vicces voltál. Az olvasóid nagyon lelkesek. Látszik,
mennyire őszintén kedveled a társaságukat.
Igaza van, és visszatekintve már bosszankodom magam miatt, amiért
annyira ideges voltam idefelé jövet. Izzadt a tenyerem, Connor udvarias
kérdéseire túl hangosan törtek ki belőlem a válaszok, és mindent túl
hosszan magyaráztam az úton a kocsijában. Ő nyugodtan és lazán ült
mellettem, szilárd, eltökélt jelenléte ellenpontozta remegő izgalmamat. De
abban a pillanatban, hogy elkezdtek szállingózni az olvasók a terembe,
lelassult a pulzusom, és úgy éreztem, hazaérkeztem.
- A romantikusregény-olvasók alkotják a szívemnek legkedvesebb
embercsoportot - vigyorgok rá. - Az ember pontosan látja rajtuk, mennyire
imádják, amit imádnak. Eleve, eljönnek ide - hétfőn! Láttuk, hányán
döntöttek úgy, hogy eljönnek otthonról, megküzdenek a közlekedéssel,
némelyek bébiszittert fogadnak, csak azért, hogy itt lehessenek, nem igaz? -
Körbemutatok a mostanra kiürült könyvesbolton. - Milyen sokféle ember
volt itt ma. Háziasszonyok, ügyvédek, órabérben fizetett alkalmazottak,
tudósok, nyugdíjasok, diákok.
Connor füttyent, és úgy néz a kassza felé, mint akinek most jutott eszébe
valami.
- Láttam valakit, aki minden egyes könyvedből két példányt szorongatott.
- Amit nem láttál, az, hogy már háromszor is aláírtam őket, de a kedves
olvasó mindig újra felbukkan velük a közelében szervezett eseményeken,
csak hogy személyesen üdvözölhessen, és minden alkalommal új aláírást
kér a könyveibe.
- Nem is vett ma könyvet?
- De igen. Csak épp nem az enyémet. - Meglepett arca láttán
hozzáteszem: - Van, hogy a rajongók csak úgy felbukkannak, Connor, hogy
találkozzunk. Kisebb barátságok ezek már.
Connor bólogat, és engem vizslat.
- Ezt már jól látom.
- Örülök, hogy sikerült egy időre felhagynod az apámmal folytatott
flörtöléssel, és tanulmányozni tudtad a show célcsoportját.
Connor láthatóan energikusabbá válik.
- Sikerült, de nem volt könnyű. Apád lenyűgöző!
- Egyértelműen a legaranyosabb emberi lény, akit valaha hátán hordott a
föld.
- Mellesleg... nem tudtam, hogy még nem meséltél a szüleidnek a
műsorról. Remélem, nem okoztam kellemetlenséget neked meg a
szüleidnek.
- Nem, szándékosan használtalak villámhárítónak.
Megjátszott szigorral néz rám, amit megkapóbbnak találok, mint ildomos
volna.
- Tetszett neki - közli Connor kis idő múlva. - De nem fogja elmondani
az anyádnak.
- Francba...
Connor nevet.
- Szerét kell ejtenünk, hogy bevonjuk apádat.
Az alkaromon hideg borzongás fut végig.
- A randishow-ba? Apámat?
Connor elgondolkodva bólogat.
- Például esetleg megszervezhetnénk egy családi látogatást az utolsó
jelöltek társaságában.
A gyomrom görcsbe rándul.
- Hű, hát ez... - Azon vagyok, hogy úgy folytassam, iszonyatosan
hangzik, mert csak a puszta gondolattól, hogy néhány pasit elvigyek
anyámhoz látogatóba, hogy szemügyre vehesse őket, legszívesebben
levetném magam egy magas szirtről. De meglepetten látom, hogy Connor
szemében, első alkalommal azóta, hogy tárgyalni kezdtünk erről az egész
komédiáról, őszinte lelkesedés csillog... és ha a Chen papával folytatott
eszmecsere ilyen varázslatos hatást tett rá, ki vagyok én, hogy vizet öntsek
a lángokra? - ...nagyon jó ötlet - fejezem be suta mosollyal.
Connor felnevet.
- Ne aggódj, mindent úgy találunk ki, hogy jó legyen. Ebben a fázisban
csak sorolgatjuk az ötleteket, hogy kiderüljön, mi az, ami működőképes.
 E pillanatban dönt úgy az adrenalin, hogy elillan az ereimből, ezért neki
kell dőlnöm a polcnak, és hosszan kifújom a levegőt. Az író-olvasó
találkozókban van valami végletesen paradox: kevés lelkesítőbb tapasztalat
létezik, fel tudják tölteni az embert, ám egyúttal rettentő kimerítők. Azt
akarom, hogy akik az asztalhoz jönnek, úgy érezzék, mintha életem
legfontosabb szereplői lennének, mert abban a néhány percben valóban így
is van. De nagyon fárasztó ezt az energiaszintet hosszasan fenntartani. Ha
még hozzávesszük azt a feszültséget, hogy gőzöm sincs, képes leszek-e
valaha egy újabb kötetet összehozni, akkor nem csoda, hogy úgy érzem,
mintha kiszippantották volna belőlem a lelket is.
És kiéhezett vagyok.
A tenyeremet a szememhez szorítom. Érzékelem, hogy Connor közelebb
hajol.
- Jól vagy?
Mélyet lélegzek, hogy visszanyerjem az önuralmamat... Basszus.
Rettentően tetszik az Ice Zone Sports Hero Silver Blade dezodor illata.
- Remekül. - Leengedem a kezemet, és a látómezőm szélét elönti a fény.
Egy egészen apró csöppnyi adrenalin mégis megmaradhatott a
véráramomban, és most kerül elő, amint felbámulok Connorra, aki
szabályosan fölém tornyosul, és finom lelkű favágó módjára, ragyogó
szemmel néz le rám. - De leszek még ennél sokkal jobban is.
Figyelmeztetem magam, hogy ne érdekeljen túlzottan az a fél szemöldök,
ami mókás hitetlenkedéssel megmoccan.
- Ha te mondod!
- Bízhatsz bennem. És ha bízol, indulhatunk!
 tizenkettő

CONNOR

Erős a gyanúm, hogy a Fizzy által adott utasítások pontosan olyanok, mint
amilyenekre a gyerekeinket szoktuk figyelmeztetni: semmiképp se
kövessék őket vakon! Bízz bennem. Itt írd alá. Edd meg ezt. És mégis, íme,
itt kocogok a nyomában, kifelé a könyvesboltból, majd beülünk a kocsimba,
ahol megkér, hogy menjünk el a mexikói határ mellett, San Ysidróban, déli
irányban húszpercnyi autóútra található tacoétterembe.
Egy jellegtelen épület előtti, jellegtelen parkolóba hajtunk be. Fizzy
kiszáll, hosszú, boldog nyögést hallatva nyújtózkodik, aztán csintalanul rám
mosolyog.
- Készen állsz, hogy az egész életed fenekestül felforduljon?
- Hú, szerinted?
Megfigyelek a lényében valami egészen mennydörgésszerű súlyosságot,
pedig könnyed léptekkel halad tűsarkain, fekete ruhájában az épület felé.
Fizzynek, aki fizikai értelemben nem túl nagy, megvan az a képessége, ami
engem sosem jellemzett, hogy képes meglepően nagy teret elfoglalni. Én
már gyerekként is mindig relatíve nagy voltam, de mivel egyedülálló anya
nevelt, megszokásból mindig tudatosan kerülöm, hogy bármilyen
szempontból félelmetesen lehengerlőnek tűnjek. Pontosan ez a hajlamom
kergette az őrületbe apámat azon ritka alkalmakkor, amikor találkozott
velem. Rendszeres kiselőadásokat tartott róla, milyen fontos, hogy úgy
lépjek be minden ajtón, hogy azonnal uraljam a helyiséget. Mire tizennégy
éves lettem, és már száznyolcvan centisre nyúltam, az, hogy jelentős fizikai
teret töltök be, nem volt többé kérdés, ezért apám új célpontokat keresett
rajtam, amiket kritizálhat: nem vagyok elég ambiciózus, túlontúl
alkalmazkodom mások elvárásaihoz, és túlságosan védelmezem anyámat.
Később a pályaválasztásom, a túlságosan gyors házasságom és a vállalatnál
betöltött pozícióm szúrta a szemét.
 De bármennyire fárasztónak találom is apám társaságát, önkéntelenül is
az oly ritka közös vonásaink egyike jut eszembe: valószínűleg mindketten
ugyanúgy csodálnánk Fizzyt.
- Én rendelek! - szól hátra a válla fölött. - Már most a szádban érezheted
az öröm ízét, Bűbájos Favágókám. Bízz bennem!
- És ha nem bízom?
Elereszti a füle mellett a kérdést, és miközben a pulthoz lépve megrendeli
mindkettőnk ételét, végignézek magamon és az öltözékemen. Britből DILF,
majd favágó. Nem tudhatom biztosan, hogy a „bűbájos” kitételt, illetve úgy
általában ezt a becenév-változtatást a jól megválasztott öltözékemre kapott
dicséretként könyveljem-e el, de az biztos, hogy háromszor öltöztem át,
mielőtt elindultam volna Fizzyért a dedikálás előtt. Stevie meg is kérdezte,
hogy randira megyek-e.
De nem. Ez nem randi. Hát persze hogy nem az. De annak, hogy a
közelében töltöm az időt, mégis van ahhoz hasonló hangulata, mert
ugyanúgy igyekszem, hogy minél jobb benyomást keltsek.
Miközben rendel, a lengua, cabeza, buche és tripa szavak ütik meg a
fülemet, és hirtelen tudatára ébredek, hogy olyan ételeket fogok enni,
amilyenek még soha ebben az életben nem érintették az ízlelőbimbóimat.
Fizzy egyik kezében egy degeszre tömött papírzacskóval, a másikban két
italospoharat tartalmazó papírtartóval felszerelkezve indul el, és biccent
felém, jelezve, hogy most aztán tényleg bízzam benne, majd beülünk a
kocsiba, és a keskeny úton néhány perc múlva megérkezünk egy tengerparti
vadállatmentő állomásra.
A viharvert fémasztal mellől, ahová letelepszünk, üres partszakaszra
látni. Fizzy kibontja a zacskót, és kipakolja az asztalra a választékot. Aztán
a rengetegféle tacoverzió felé bök:
- Válassz!
Segítségképpen végigmutogatja, mi micsoda és mit tartalmaz, ami lehet
bármi, grillezett marhahústól kezdve a kaktuszig, disznógyomortól a
marhapacalig, sőt van, amelyikben fejhús, egy másikban marhanyelv lapul.
Miközben óvatosan beleharapok a disznógyomros változatba,
várakozásteljesen néz, várja a reakciót.
Belőlem pedig mély, önkéntelen nyögés tör ki, és még a szememet is
lehunyom. A cotija nevű, morzsalékos sajt meg a fanyar lime csípőssége
elegyedik a nyelvemen a pirított sertéshúsdarabkák meg a lágy, kézzel
készített tortilla ízével - könnyen lehet, hogy tényleg ez a legjobb taco, amit
valaha kóstoltam.
Vagy egy percbe is beletelik, mire az érzékeim visszatérnek a nyugalmi
állapotukba, és csak ekkor tűnik fel, hogy Fizzy még mindig engem néz.
- Na, ízlik? - kérdezi boldog vigyorral.
- Iszonyú finom - megtörlöm a számat. - És te? Végig csak engem fogsz
nézni?
Elfordítja rólam a tekintetét, és lenéz az előttünk lévő ételfelhozatalra,
aztán kiválasztja a tacók közül azt, amelyikben, ha nem tévedek, a lengua,
azaz a marhanyelv van.
- Jó így látni téged. Így, hogy kívül kerültél azon az irodán. Meg az
öltönyön! Jó az atmoszféra, ami körbevesz. - A ruháim felé int. - Még
megvan a DILF, de eltűnt a karót nyelt vezérigazgató.
- Ha nem tévedek, még egyik munkatársam sem nevezett DILF-nek.
Fizzy vállat von.
- Nem azért választottál a műsorhoz, mert én lennék az illendőség
mintaképe.
- Ez igaz - mosolygok rá, és iszom egy kortyot az üdítőmből. - De úgy
tűnik, valamiért nagy örömödet leled a cukkolásomban, és elszántan
igyekszel felizgatni.
Kirobban belőle a nevetés.
- Szerintem ezzel nem azt akartad mondani, amit hinni lehetne a szavak
alapján!
- Jézusom, nem! - Eltúlzott borzadállyal az égre fordítom a tekintetemet,
aztán az utolsó falat tacót a számba dobom. - Tudod, hogyan értettem.
Nem könnyű visszafognom magam, hogy ne bámuljam egyfolytában,
hogyan eszik. Időnként boldogan dúdolgat, miközben rág, lenyal egy kis
salsát a szája széléről, és örömtől kába tekintettel tanulmányozza a kezében
tartott ételt. Az eddigi legelső közös kirándulásunkon máris
megfigyelhettem Fizzy két gyökeresen különböző oldalát: a túláradó
modorú társasági lényt a nyilvánosság előtt, meg most, intimebb
körülmények között ezt a csendesen játékos verziót. Mindkettő
karizmatikus, szexi és magával ragadó. Eleinte rettentően dühített, hogy a
nyakamba varrták ezt a feladatot, aztán megbékéltem vele. Mostanra még
némi izgalom is felszikrázik bennem, ha arra gondolok, hogy meg kell
ragadni a képernyőn a változékony kis kohold bűverejét.
Amelynek keretében más férfiakkal fogod összehozni.
 Az emlékeztető olyan hirtelen söpri félre az összes egyéb gondolatot,
hogy csak pislogni van erőm.
- Támadt egy ötletem a show-val kapcsolatban.
Fizzy nevetve emeli rám a tekintetét.
- Abban reménykedtem, hogy nem csak egyetlenegy lesz!
- Ez most a címmel kapcsolatos. Mit szólnál ahhoz, hogy Igazszerelem-
kísérlet?
- Azt, hogy milyen kár, hogy nem nekem jutott eszembe!
A büszkeség úgy tölti el a mellkasomat, mint a napkitörés.
- Zseniális, mi? - Egy következő zsákbamacska taco után nyúlok. - Akkor
összegezzük: beválogatunk nyolc embert, akik Hős archetípusokat
személyesítenek meg. A forgatásokat hétfőtől csütörtökig szervezzük,
pénteken vágjuk meg az elkészült anyagot, és szombaton megy adásba.
Szavazni az epizód bemutatója utáni huszonnégy órában lehet, és a rá
következő hétfőn a szereplők megtudják, ki maradt benn a következő
körben.
Boldogan hümmög rágás közben.
- És... - folytatom - ...szerintem azzal az elképzeléssel kellene
dolgoznunk, hogy az epizódokat nem tervezzük meg túl részletesen.
Mármint nem a látvány és az esztétikum szempontjából, hanem a konkrét
sztoriról beszélek. Már elég sokat töprengtem ezen, és úgy érzem, nagyon
jó volna valóban valami újat csinálni, eltérni a megszokottól, amennyire
csak lehet. Ahogy én látom, ezeket a műsorokat az első epizód első percétől
előre kitalálják, ami miatt azonnal megkérdőjelezném mindennemű
kapcsolat őszinteségét, ami ezekből kibontakozik. Mivel a nézők szavazata
alapján áll össze a végeredmény, nekünk a lehető leg- igazabb történetet
kellene összehoznunk.
Fizzy bólogat, és megnyalja a szája szélét. A látványtól a figyelmem
bolyhos foszlányokra szakad. Egy pillanatra szorosan lehunyom a szemem,
hogy visszataláljak a mondandómhoz.
- Mivel korlátozott ideig tartó sorozat lesz, csak körülbelül arra az öt
hétre leszel hozzánk láncolva.
- Leláncolva? - vigyorog rám Fizzy. - Jól hangzik!
- Született bajkeverő vagy.
- Szerintem pontosan ezért esett rám a választásod, nem? - vág vissza
nevetve.
 - Azért döntöttem melletted, mert imádnak a rajongóid. De igen, részben
az lelkesít, hogy egy kicsit mindig számíthat rá az ember, hogy valami
rosszban sántikálsz.
- Lelkesít? - Fizzy ledobja gombóccá gyűrt szalvétáját, és két könyökével
az asztalra támaszkodik. - Ez aztán új fejlemény!
Harapok egy falatot, és rágni kezdem.
- Mit mondhatnék. Folyamatosan fejlődöm.
- Azt látom!
- Tudom, hogy neked számít a műsor - mondom neki. - Szeretném, hogy
tudd, nekem is fontos.
Fizzy nagy levegőt vesz, kinyitja a száját, aztán úgy tűnik, mintha témát
váltana, mielőtt megszólalna.
- Jól emlékszem, hogy azt mondtad, tizenöt évesen költöztél ide?
Némi nyugtalanság keveredik az eddigi jóleső rezgésbe, ami szétáradt az
ereimben. Eszem egy újabb falatot, hogy kicsit halogassam a választ,
mielőtt belekezdünk egy számításaim szerint finom, de sebészi alapossággal
végzett vallatásba.
- Igen, úgy volt.
- És anyád után jár neked a hangzatos Brit név?
Bólintok.
- Most a szüleivel él, nem messze Blackpooltól. Akkor ismerkedtek meg
apámmal, amikor az Államokban volt vendéghallgató. Terhes lett, de
apámat akkor még nem érdekelte az apaszerep. Mostanság nagyjából
évente, ötletszerűen meglátogatja anyámat, hogy elmondhassa neki, milyen
hibákat követett el élete során.
- Hűha... Jól sejtem, hogy apád rendkívül kedves ember?
- A jellemében érdekesen elegyedik az elviselhetetlen önzés és a
lankadatlan kötelességtudat.
Fizzy felnevet.
- De miért költöztél hozzá?
összehúzott szemmel nézek rá, úgy próbálom eldönteni, akarok-e
mélyebben belemenni a témába, Fizzy pedig mosolyogva állja a vizslató
pillantást.
- Mi az? - kérdezi. - Talán a sztorid... escandaloso?'
- Talán egy kicsit...
- Ó, akkor most már muszáj elmondanod.
 - Anyámmal volt egy elég súlyos autóbalesetünk, amikor tizenkét éves
voltam. Mindketten épségben megúsztuk, végül helyrejöttünk testileg, de
anyámat nagyon megrázta az eset.
- Jaj, ne. - Fizzy arcáról lefagy a mosoly.
- Anyám... néhány éven át - folytatom - nem hagyta el a házat. Nekem
persze muszáj volt suliba mennem, és mindenféle diákmunkákat vállaltam.
De anyám folyamatosan szorongott. Ebben az időszakban kerültem
kapcsolatba a filmezéssel, ezért nem bánom az akkori magányt, de
visszatekintve világos, hogy mennyit elvesztettem a kamaszkoromból. -
Mielőtt a sztori miatt teljesen elkomorodnánk, váltok. - Na, de mindenesetre
apám egyszer eljött látogatóba, amikor tizenöt éves voltam, és nem tetszett
neki, amit tapasztalt. Addigra már megházasodott, volt néhány közös
gyerekük a mostohaanyámmal, de hosszas rábeszélés után anyám úgy látta,
hogy jót tenne nekem a változás, és beleegyezett, hogy apámék neveljenek,
míg egyetemre nem megyek.
- Jártál azóta Angliában?
- Hát persze - felelem. - Rendszerint ott karácsonyozom. Sokszor
beszélünk anyámmal. Azt terveztem, hogy a diploma után visszaköltözöm,
de az élet más tervvel állt elő.
- És manapság? - kérdi Fizzy. - Újraházasodtál? Vagy minden este járod a
bulihelyeket, és kihozod a legtöbbet az izgalmas szinglilétből?
Megköszörülöm a torkomat, és megigazítom az ölemben a szalvétát.
- Én... nem. Egyik sem igaz rám - vallom be. - A lányom még egész
kicsi. Csak hétvégente van velem, és hétköznapokon legtöbbször sokáig
dolgozom - ezért nem. Korábban sem, most sem. Nem járok el túl sokat
otthonról, és nemigen randizgatok. - Magam is hallom, hogyan hallatszanak
a szavaim, és hunyorogva elnézek Fizzy válla fölött, ahol egy csapat madár
csipeget valamit a homokban.
- Hogy hívják a lányodat?
Hálás vagyok, amiért továbblendíti a beszélgetést.
- Stefánia Elena Garcia Prince. - Fizzy ügyetlenül leplezett mosollyal néz
rám, én pedig megértőn nevetek. - Tudom. A vezetéknevem úgy hangzik,
mintha a buli legszomorúbb résztvevője mutatkozna be. De a lányom klassz
gyerek. Félig hercegnő, félig meg agyafúrt kisördög.
- Ezzel a típussal elég jól kijövök.
- Rémes belegondolnom, mi volna, ha ti ketten egyszer találkoznátok.
Csak Nostradamus jóslataihoz lenne fogható.
 Felnézve látom, hogy Fizzy engem tanulmányozott. Sötét szeme
elkerekedett, és gyengéd pillantása megpihen az arcomon.
- De egyébként rólad kellene beszélnünk, nem rólam.
Fogva tartom a tekintetemmel, és nem néz másfelé. E tény miatt, meg
hallva, hogy a hangjába halvány, reszelős él keveredik, amikor válaszol,
„Kérdezz bármit, amit csak tudni akarsz”, elönt a gyanú, hogy tökéletesen,
visszavonhatatlanul és kétségkívül nagy zűrbe keveredtem.

' Botrányos (spanyol). (A ford.)

 tizenhárom

FIZZY

Úgy gondolom, mindenkire igaz, hogy egyik vállán ott ül a közmondásos

angyal, a másikon meg az ördög. De magamon ezt szó szerint meg szoktam
tapasztalni, és az ördögnek óriási pofája van.
Tudom, hogy nagy hülyeség Connorral flörtölni. Tudom, milyen abszurd,
hogy vágyak ébredjenek bennem e konkrét személy iránt, de annyira régen
nem éreztem vonzódást senki iránt, hogy úgy érzem magam, mint a
kiéhezett kutya, akinek az orra elé pottyant egy velős csont.
Connor megnyalja a száját, aztán beharapja, és most jövök rá, hogy a
tekintetem súlyára reagál. Pislogva elfordulok, és inkább a sima homokot
csapkodó hullámokra koncentrálok.
Muszáj összeszednem magam. Amennyire örülök, hogy végre csodás
pillangóként bújtam elő a szexuális megrekedtség bábjából, annyira
elővigyázatosnak kellene lennem, hogy ne repüljek rá az első virágra,
amely a szemem elé kerül. És akkor különösen nem, ha a szóban forgó
virág szakmai célja az, hogy lelki társat találjon nekem.
- Nos - mondja végül Connor a kártyáink e furcsán hosszúra nyúlt
kiterítése után -, kezdjünk egy laza bemelegítéssel.
Nyújtózkodom, és eljátszom, hogy ide-oda billentett fejjel
megropogtatom a nyakamat.
- Mondd el, mit keresel igazán egy férfiban.
Mély levegőt veszek, és a távoli hullámokra nézve gondolkodom egy
kicsit.
- Előfordult már valaha, hogy farkaséhesen mentél be egy
élelmiszerboltba?
Connor úgy nevet fel, mint aki érti, merre tartok.
- Igen.
 - Sajttál, sárgarépa, chips, salsa, csokis drazsé, vajas keksz. Bármi jól
hangzik.
- Így van.
- Így írnám le a saját ismerkedős energiámat. Nincs kimondott zsánerem,
de könnyen lehet, hogy épp ez a probléma egyik része.
Bólogat, de nem ragadja meg az alkalmat, hogy megszólaljon. Újfent:
vonzó.
- Eredetileg a móka kedvéért végeztem el a DNSDuo-tesztet - folytatom.
- Érted, hogy a románcok nézőpontjából vizsgáljam, mit nyújthat a
technológia. Voltak egyezéseim, és mindenkivel találkoztam. Meg akartam
tapasztalni, hogy az Alapegyezés érzésre tényleg különbözik-e az Ezüsttől.
- És különbözik? - kérdi Connor.
- Igen, úgy éreztem, de romantikus értelemben sokszor pontosan azt
jelenti a szerelem, hogy túl lássunk az alapvető feltételezéseinken. Ha
kiderül, hogy Titán egyezésem van valakivel, akkor vajon tudat alatt nem
dolgozom-e keményebben a kapcsolat sikeréért, mint egy Alapegyezés
esetén? Ez a nagy talány a technológiai megoldással kapcsolatban.
Connor hümmög és bólogat.
- Ez logikusan hangzik.
- Azt hiszem, ez a show tökéletes lesz arra, hogy visszakerüljek az
ismerkedés normál terepére. Nem fogom tud.ni, milyen egyezések vesznek
körül. Nem fogom túlgondolni a dolgokat. Csak arra kell hagyatkoznom,
amit érzek a kettőnk közti rezgésekkel kapcsolatban, és mondhatom, hogy a
nézők aggódjanak a többi miatt. Szóval, ha saját magam nem tudok sikert
elérni, miért ne hagyjam, hogy egy csomó idegen döntsön helyettem?
- És utána nem használtad újra az alkalmazást? Egyszer sem, az elmúlt
néhány évben?
- Hát, egy ideje nem nagyon érdekek, hogy találkozgassak valakivel.
Valamiért megszűnt bennem a vágyakozás, hogy partnert találjak, és a
kiégés nagyjából akkoriban ért, amikor a DNSDuóval játszottam...
hozzáteszem, hogy az applikációtól függetlenül.
Ügy tűnik, Connor alaposan megrágja a szavakat, mielőtt végül
megkérdezi:
- És mi a helyzet azokkal, akik nem a DNSDuón keresztül érkeznek? -
mosolyog rám. - Már ha nem baj, hogy megkérdezem.
- Ó. Hát... - Kevés dolog létezik, amelyről igazán utálok beszélni, de a
listám élén ott szerepel a hangosan kimondott nedvesedni szó. Az is
megakaszt, ha valaki konkrét beszélgetés során az FML, LOL és ehhez
hasonló kifejezéseket használja, és ha lehet, inkább örökre hallgatnék a Rob
nevű fickóval folytatott viharos, de igen kurta kapcsolatomról is. -
Nagyjából abban az időben, amikor bevezették a piacra a DNSDuót, egy
buliban megismerkedtem egy fickóval. Egy ideig együtt jártunk, és úgy
gondoltam, nagyszerűen alakulnak a dolgok köztünk, egészen addig, amíg
ki nem derült, hogy felesége van.
Connor arca eltorzul.
- Ó!
- Rettenetes volt. Feldúlt az eset, és végigmentem mindenen, ami várható
egy ilyen helyzetben. De nagyjából egy éve megkeresett a nő.
Connor arca megint megrezzen.
- És mi történt?
- Nem volt szándékos - olyan értelemben, hogy nem kutatott utánam.
Éppen találkoztam valakivel, és úgy alakult, hogy a feleség is épp ott volt
akkor az étteremben. Megismert, mert, gondolom, látott néhány fotót rólam
Rob telefonján, és odajött az asztalomhoz, hogy közölje, elváltak, és Rob az
enyém lehet, ha még mindig szeretném.
- Basszus... - motyogja Connor.
- Bármilyen más helyzetben annyit mondtam volna neki, hogy nem,
köszönöm, abszolút nem akarom, hogy Rob az enyém legyen - és
felvilágosítom, hogy fogalmam sem volt róla, hogy Rob házas, amikor
randizgattunk-, de teljesen lefagytam. Az egy dolog, hogy az ember elkövet
egy hibát, és feltehetően együtt él vele. De az teljesen más, amikor
konkrétan szembesül a következményeivel.
- Tényleg elég rettenetes lehetett. Sajnálom, hogy ez történt, Fizzy.
- Előtte sokat gondolkodtam rajta, vajon mi történt velük. Vajon a nő
megbocsátott Robnak? Vagy szakítottak? Az étteremben legalább választ
kaptam ezekre a kérdéseimre. Mindenesetre. .. - kézbe veszem az italomat.
A jég zörögve ütődik a hungarocellpohárnak, ahogy áldomásra emelem. - A
terapeutám felújíttatta a konyháját abból a pénzből, amit nála hagytam,
mialatt ezen dolgoztunk, szóval ebben az ürömben is megvan az öröm.
Connor halványan mosolyog a megjegyzésemen.
- Most már értem, miért riadtál vissza egy időre az ismerkedéstől. De mi
a helyzet most? Készen állsz egy kapcsolatra?
A szavait hosszú csend követi, mert úgy ütközöm bele a kérdésbe, mint
egy téglafalba. Eddig is világos volt előttem, hogy a show egyetlen célja,
hogy partnert találjunk nekem, de valamiképpen egyáltalán nem tettem
magamévá a gondolatot. Ha Connorral sikerre visszük a műsort, akkor
többet fog jelenteni annál, mint hogy szórakoztatom a célcsoportot. Lehet,
hogy a végén szert teszek egy szeretőre, barátra, lelki társra. Hideg
borzongás kúszik fel a tarkómon, és Connornak is láthatóan feltűnik, hogy
reszketek.
- Azt hiszem - felelem végül, és arra gondolok, hátha valóra válik.
Connor galacsinná gyűri az utolsó taco csomagolópapírját, és bedobja a
papírzacskóba.
- Mondd el, mit kerestél, amikor azokkal az Alap és Ezüst fickókkal
találkoztál. Mi volt, ami vonzott valamelyikükben? Mi nem? Alapvetően kit
kellene keresnem, amikor holnap megkezdjük a szereplőválogatást?
- Hát, azt például mindenképp tudni szeretném, kire szavaztak, és mi az
álláspontjuk a fontosabb politikai és társadalmi kérdésekben. Tudom, hogy
azt kellene állítanom, hogy simán túllépek ezen, de tisztában vagyok vele,
hogy nem így van. Van pár dolog, amely eleve esélytelenné teszi az ügyet,
és a DNSDuo nem kérdez rá a mintaszolgáltató politikai nézeteire.
Connor bólint, és előveszi a telefonját, hogy beírja ezt is a jegyzetei közé.
- Egyetértek.
- És azt hiszem, azt akarom, amit a legtöbb nő: valakit, aki megnevettet,
és nem veszi magát túl komolyan. Aki ambiciózus, de jó ember, aki támogat
engem, és mindazt, amit szeretek. Legfőképp pedig azt szeretném, hogy
totálisan odáig legyünk egymásért.
Elnézek a víz felé, és arra gondolok, milyen képet vág Jess, amikor River
belép a szobába. Hasonlót, mint ahogy apám szeme ragyog fel, ha meglátja
anyámat; és az is átfut az agyamon, hogy a sógorom is mennyire imádja
Alice-t. Tudom, hogy néz ki a szerelem... és ó, hányszor írtam róla én
magam is... de érezni nem éreztem soha.
Connor engem néz az asztal fölött. A szemében nem látok ítélkezést, sem
sajnálatot, csak együttérzést, mintha pontosan értené.
- Ezek elég észszerű kérések.
- El sem tudom képzelni, hogy sül majd el ez az egész, de remélem, a
végére kiderül, hogy az voltam, amit kívántál a műsorodba. Már éppen azon
kezdtem gondolkodni mostanában, hogy talán meg is békélek azzal, hogy
egyedül maradok. Éppen ekörül forogtak a gondolataim akkor is, amikor
először jártam nálad a megbeszélésen az irodádban, tudod?
- Hát igen - hagyja helyben Connor, gyengéd megértéssel.
 - Meg azt is gondolom, hogy mindketten olyan okok miatt is
beleegyeztünk a projektbe, amelyek nem rólunk szólnak.
A szemembe néz, és kimondatlan egyetértés csillog a tekintetében.
- Aggódtam, hogy a North Star munkatársainak fogalmuk sincs, mire
készülnek - folytatom. - És úgy véltem, seggfej vagy!
Nevetéssel kevert „Hát igen” a válasz.
Rámosolygok.
- Érted, ugye. Csak ösztönös feltételezésekről van szó. De ha segít,
hozzáteszem, hogy már nem gondolom így.
Connor elereszt egy sokatmondó vigyort.
- Segít, köszönöm.
A többit nem teszem hozzá hangosan. Azt, hogy nem csupán nem
gondolom többé úgy, hogy seggfej, de ami azt illeti, olyan mély vonzódást
érzek iránta, hogy egyáltalán nem tudom, képes leszek-e a show kedvéért
figyelmen kívül hagyni.
Ismerve magam, valószínűtlen.
összeszedjük a holminkat, és én még beugróm a mosdóba, míg Connor
megvár odakint. Amikor kilépek, éppen leteszi a telefont.
- Minden rendben? - kérdezem.
- Csak jó éjszakát kívántam a lányomnak. - Int, hogy kövessem.
Elindulunk a kocsija felé. Az elmúlt időszakból nem tudok visszaemlékezni
hasonlóan szép estére. A levegő meleg és simogató, súlyos pára üli meg; az
óceán felől fújó, sós illatú szél úgy vesz körül, mint egy selyemköntös.
- Csodás az idő, nem? - Kihasználom az utolsó percet, hogy kiélvezzem.
Végre kezdek magamhoz térni, és a bennem élő vad amazon legszívesebben
rávetné magát Connorra, széles mozdulattal átölelné, és elmondaná neki,
hogy sejtelme sincs róla, milyen sokat segített nekem csupán azzal, hogy
vonzó, nyugodt, és jó hallgatóság. De sikerül visszafognom a késztetést, és
csak annyit mondok: - Legszívesebben megtöltenék ezzel a boldogsággal
egy pitét, és fagyival megkoronázva felfalnám! - Lehunyom a szememet, és
eljátszom, hogy falatokat harapok le az égből. - Nyami!
Aztán újra Connor felé fordulok, és látom, hogy kiismerhetetlen
tekintettel néz rám.
Elektromosság tölti meg a levegőt, és nem tudom eldönteni, hová nézzek.
A szemem újra vissza akar vándorolni rá, delejesen vonzza a nyaka, az ajka,
a válla meg az a hatalmas kéz. Nem szoktam ennyire szürke zónában járni,
mint most, hogy én határozottan vonzódom valakihez, és úgy gondolom -
de nem merem biztosan állítani -, hogy ő is vonzódik hozzám, és ha úgy
van is, valószínűleg nem kellene egyetlen lépést sem tennünk ebben az
ügyben egymás felé. Most döbbenek rá, hogy a korábbi szerelmi életem
rettentő fekete-fehér volt. Elfogadni vagy visszautasítani. Ágyba vinni,
vagy sem. Sehol semmi finomság, sehol egy árnyalat.
A kocsihoz érve közelebb hajol hozzám, és csak akkor döbbenek rá, hogy
nem megcsókolni akar, amikor már felé billentem az arcomat. Csak kinyitja
előttem a kocsiajtót. De nem húzódik el azonnal. Rám néz, és egy ideig
elveszettnek látom.
- Indulhatunk? - kérdezi.
- Azt hiszem.
Az út, még a San Ysidróba tett kitérővel együtt is túl rövid. Kibámulok
az ablakon, amikor megállunk a házam előtt. Connor átnéz rám a
középkonzol fölött, és a helyzet hirtelen ahhoz hasonlít, mintha készülnénk
megcsókolni egymást. A szemkontaktus, az, ahogy ellágyuló tekintete
körbecirkál az arcomon. De aztán élesen beszívja a levegőt, elfordul, és
nagy lendületet véve kiszáll a kocsiból.
Hát jó.
Én is követem, és lassú gyászmenetben elindulunk a bejárati ajtó felé.
- Minden rendben? - kérdezem.
- Abszolút.
- Remek kis este volt, nem?
Felnevet, de nem mond semmit.
Megérkezünk a verandámra.
- Most akkor tényleg úgy fogunk tenni, mintha nem lett volna olyan az
egész, mint egy randi?
Connor úgy fordul, hogy az arcomba nézhessen.
- Egy kis gyakorlás a bevetés előtt - feleli sután.
Felé nyújtom a kezemet, kísérletképpen, hátha elhajol, de nem. Engedi,
hogy elsöpörjem a haját a homlokából.
- Gyakrabban kellene így hordanod a hajadat.
- Nagyon kócos.
- Klasszul néz ki.
- Belelóg a szemembe - mondja még halkabban.
- Szerintem szexi.
Lehunyja a szemét.
- Fizzy...
 - Gyere be.
Lassan emelkedik fel a szemhéja, és a tekintete a számra vándorol.
- Miért?
- Te iá tudod, miért.
Erre felnevet, de nem úgy, mint akit mulattat a helyzet, vagy mintha
gúnyolódni akarna. Megadó nevetés. Egyetértés. És egy pillanatra elönt az
öröm.
De aztán így szól:
- Te is tudod, hogy nem tehetjük.
- Technikailag tökéletesen megengedett. A szerződésem szerint csak a
forgatás alatt tilos férfiakkal ismerkednem, és külsős személlyel bármiféle
romantikus helyzetbe belemennem. Megnéztem.
- Fizzy... Tényleg nem tehetjük meg.
Zsebre vágja mindkét kezét. A szememmel nem látom őket, de beleégtek
a retinámba, és semmi másra nem tudok gondolni, mint arra, hogy azok a
szép kezek megragadnak, elindítanak hátrafelé, uralkodva irányítanak, neki
egy falnak, vagy egyenesen lefektetnek az ágyra. És Connor két karja
átölel, hosszú ujjai felfedezőútra indulnak a testemen. Azt akarom, hogy
fölém boruljon a teste, és eltakarjon előlem minden fényt. Hogy semmi
másról ne vegyek tudomást, mint a hőről és illatról, amit a bőre áraszt, meg
a nyers hangokról, amik kiszakadnak a torkán, miközben elélvez.
- De miért nem? - kérdezem a nyakától. Láthatóan megemelkedik az
ádámcsutkája, amikor nyel egyet.
- Te is tudod, miért. Az a célunk, hogy megtaláljuk a lelki társadat. Én
már... - elharapja a mondatot. - Egyszerűen nem tehetjük meg.
- De még el sem kezdődött a show. Tekintheted további gyakorlásnak. -
Közelebb hajolok hozzá, és két kezemmel megtámaszkodom a derekán.
Istenem, milyen szilárd a teste az érintésem alatt. - Keressük meg az
örömöt. Hidd el, hogy élvezni fogod.
- Nem is ez aggaszt.
- Annyira hosszú idő eltelt már - vallom be. - Nagy megkönnyebbülés,
hogy akarom ezt. Én...
- Fizzy...
- Higgy nekem. Remekül el tudom különíteni a szakmát és a magánéletet.
- Hát pont ez az - mondja Connor, és közelebb hajol, hogy lágy, de
határozott csókot adjon az államra. - Én viszont nem.
 tizennégy

CONNOR

Mit tesz a férfi, miután felajánlkozott neki San Diego egyik legszebb
nője, és ő visszautasította?

1. Arra gondol, hogy a fejét a falba kellene verdesnie, amiért

ekkora hülye, és képes volt ilyen marhaságot kiejteni a száján,
hogy a könnyed szexuális kaland nem az ő világa.
2. Olyan sokszor maszturbál, maga elé képzelve mindazt, ami
nem az ő világa, hogy másnap kimerültén ébred.
3. Elmegy dolgozni - ahol az a feladata, hogy megkeresse a
szóban forgó nő lelki társát, miközben ő maga vágyik rá, és a
vágyakozás láthatóan kölcsönös -, mert a megélhetése múlik rajta,
és az, hogy a gyereke közelében maradhasson.
4. Magában megjegyzi, hogy a nap végén durván be fog rúgni.

És a berúgás ötlete annál is inkább helyénvalónak látszik, amikor a

munkahelyére belépve azt találja, hogy a korábban oly visszafogott helyen
elképesztően sok férfi gyűlt össze, többségük igen vonzó és izmos.
Az előcsarnokban ácsorognak, a rendezvény termekben beszélgetnek
kisebb csoportokban, meg csak úgy, könnyedén - de szexi mozdulattal -
könyökükre támaszkodva nézelődnek az irodai válaszfalak fölött.
Megjelenik előttem a világ összes típusa: öltönyös üzletemberek, szörfös
fiúk rövidnadrágban, tetovált pasasok szakadt farmerban, de vannak
mackós alkatúak is, kinyúlt pulóverben. Mindegyikükben megvan a
potenciál, hogy pont ő legyen Fizzy lelki társa. Csodás.
Épp befordulok az irodám felé vezető folyosóra, amikor meg- csörren a
telefonom. Mély levegőt veszek, hogy lenyugtassam magam. Nem tudom,
kész vagyok-e rá, hogy ma reggel bármilyen tűzoltásban segédkezzek, de
aztán megnyugodva látom, hogy felvillan a kijelzőn Nat és Stevie fotója.
- Helló...
- Szívességet szeretnék kérni - szól bele Nat habozás nélkül.
- Ki vele!
- Insut felkérték egy konferencia-előadásra Vegasban hétvégén, és
szívesen elvinne magával. Csütörtökön kellene elindulnom, ezért azon
gondolkodtam...
- Hát persze. Tudod, hogy mindig ott van a lista élén.
- Köszönöm - mondja megkönnyebbült sóhajjal. - Stevie mondta, hogy
tegnap randira mentél, és nem akartam bármit készpénznek venni.
- Pedig meg is mondtam neki, hogy nem randi. - Nem is egyszer, ami azt
illeti. Lehet, hogy aggaszthatna is, hogy a tízéves gyerekem ennyire mélyen
beleártja magát a szerelmi életembe, de épp elnyeléssel fenyeget az
egyedülálló, huszonhat és negyvennyolc év közötti férfiak tengere, és nincs
rá időm. - Munkával kapcsolatos találkozó volt. - Aztán hozzáteszem: -
Fizzyvel.
A vonal végén csönd; szinte hallom, hogyan vigyorodik el Nat. Azonnal
megbánom a külön magyarázatot.
- Ó. Tehát most már Fizzy.
Az első ösztönös reakcióm az, hogy megmondom Natnek, semmi sem
történt köztünk, de sohasem tudtam eltitkolni előle semmit. Együtt nőttünk
fel. Stevie örökre összeköt minket.

Látta a legszebb arcomat, meg a legrosszabbat, jobban ismer bárkinél, és

még így is szeret. Beosonok egy üres tárgyalóba, és becsukom magam
mögött az ajtót.
- Nem annyira izgalmas, mint ahogy elsőre hangozhat. - De akkor vajon
miért ver úgy a szívem, mintha futva tettem volna meg az utat a nyolcadik
emeletre ahelyett, hogy a liftet választottam volna? - Jól van, lehet, hogy
igen, de nem kellene úgy hangoznia. Együtt vacsoráztunk egy író-olvasó
találkozó után, és a show-ról beszélgettünk. Utána... khm... meghívott, hogy
töltsem vele az éjszakát.
- Azt akarod mondani, hogy te és Felicity Chen...
- Nemet mondtam neki, Nat. - Másodjára is ugyanolyan hülyén hangzik.
- Megmondtam neki, hogy nem tehetem. Én vagyok a randishow-jának a
producere.
- Jól van - hallom Nat hangján, hogy időbe telik feldolgoznia a hírt. -
Helyes, felfogtam, de...
- Nincs „de”. Még ha akarnám, sem tehetném meg.
- De akarnád?
- A könnyű válasz az igen. A másik, a tényeken alapuló, és azon, hogy
most milyen az életem... az sokkal bonyolultabb.
- Hogy fogadta? Feldúlta a visszautasítás?
Nem fogom abba a hamis illúzióba ringatni magam, hogy Fizzy ajánlata
több lett volna, mint pillanatnyi reagálás a kölcsönös vonzalomra, és az,
hogy szeretett volna egy újabb trófeát. De jó arra gondolni, hogy nem csak
képzelegtem.
- Szerintem nem túlzottan. - Fizzy a világon bármelyik férfit
megkaphatja. Nem fogom megtéveszteni - vagy kínozni - magam azzal,
hogy elhiszem, többet jelentett az egész annál, mint amit jelentett. -
Mindegy is - keresem gyorsan az új témát -, a lényeg, hogy gond nélkül el
tudom hozni Stevie-t, és velem lehet, ameddig csak akarod. Sosem
nehézség, hogy a kölyökkel legyek, tudod. Amúgy is biztosra veszem, hogy
nekem is muszáj lesz egyszer-kétszer szívességet kérnem tőled, ha
elkezdődik a forgatás. És ha már itt tartunk - nézek az órámra -, le is kell
tennem.
- Kösz, Conn. Insunak nagyon fontos ez az előadás. Ráadásul Vegasban!
Az egész országból lesznek majd ott ügyfelek.
- Mondd meg neki, hogy gratulálok. - Insu meg egy barátja néhány éve
hozott létre egy apró szoftvercéget, és azóta egy VR-játékon dolgoztak.
Biztosan madarat lehetne fogatni vele örömében, hogy megkapta ezt a
lehetőséget. - Na persze lehet, hogy a kaszinóba nem engedik majd be, de
azért érezzétek jól magatokat, gyerekek!
- Nem azt mondtad, hogy menned kell?
Letesszük a telefont, aztán tovább-baktatok az irodám felé, de az ajtó
előtt megtorpanok.
Úgy tűnik, az én szorgalmas, egyenesen Kansasből érkezett
asszisztensem arra utasítgat két igen edzettnek tűnő fiatalembert, hogy
helyezzék át az íróasztalát a helyiség egyik végéből a másikba.
- Jó reggelt, Brenna! - üdvözlöm.
Felém pördül. Látványosan ki van pirulva az arca.
- Nem panaszkodhatok!
 Trent is bekanyarodik a folyosóra, egyik kezében az aktatáskája, a
másikban még mindig a kocsikulcsát szorongatja, Ő is ugyanolyan
fáradtnak látszik, mint amilyennek én érzem magam.
Zavartan szemléli a körülöttünk uralkodó zűrzavart.
- Mi a jó fene folyik itt?
- Szereplőválogatás - felelem neki. - Most alakítjuk ki a végső gárdát a
randishow-mhoz, az Igazszerelem-kísérlethez.
Továbbra is riadtan jár a tekintete ide-oda, és úgy sejtem, az én
arckifejezésem is ugyanilyen volt alig tíz perce.
- Egyáltalán, mit keresel itt? - kapok észbe. - Eddig úgy tudtam, hat hétig
le sem szállsz a buszról.
Elcsigázottan dörzsöli meg az arcát.
- Még találkoznom kell néhány ügyvéddel, aztán este indulok. Négy
napja alig aludtam; a versenyzők folyton dumálnak, és iszonyú sok szabály
van! Tudtad, hogy ebben a műfajban külön kitételek vonatkoznak a
biztosítási szerződésekben a különféle herevédő felszerelésekre?
Brenna zavartan oldalra billenti a fejét:
- Különféle... óóó.
- Így van - bólogat Trent. - Sosem fogom megbocsátani Blaine-nek, hogy
az utóbbi időben olyan kifejezések kerültek a szókincsembe, mint a
„herebőrletépés”. - Riadt arckifejezésünk láttán hozzáteszi: - Pontosan
olyan rémes, mint ahogy hangzik. Tanuljatok a hibámból, és rá ne
keressetek a neten!
Brenna gyengéd mozdulattal a konyha felé taszítja.
- Rád férne egy kávé a megbeszélésed előtt, nem? - Trent engedelmesen
elindul, de közben még motyog valamit a pénisz- törésekről, aztán a válla
fölött hátraveti:
- Légy hálás, amiért te a randishow-t kaptad, Connor.
Valamivel később a délelőtt folyamán Brenna, Kathy, a casting-
igazgatónk és Rory, a rendező társaságában ülünk a North Star legnagyobb
konferenciatermében. Szerencsésen aláírtuk a szerződést egy Lanelle
Turner nevű YouTube-hírességgel, aki vállalta a háziasszony szerepét. Ez
csak annyit jelent, hogy megszakításokkal jelentkezik majd be, az egyes
epizódok elején és végén. De a munka dandárja még ott magasodik
előttünk, nagyjából hetven naptárpasi jelentkezési lapját tartalmazó kupac
formájában.
 Fizzy ragaszkodott hozzá, hogy testi szempontból nincs olyan, hogy
zsánere, de ahogy végigsétáltam a North Star Media folyosóin,
megállapítottam, hogy nem túlzás kijelenteni, ezek a fickók mindenkinek a
zsánerei.
Az első lehetséges Hőst Isaac Moore-nak hívják. Magas, izmos, fekete
bőrű, egészen rövidre nyírt hajú, és olyan mosolya van, hogy Brenna fülig
pirul, miközben kezet fognak. Isaacnek két lánytestvére van, antik
társasjátékokat gyűjt, mesterséges- intelligencia-modellezéssel és -
fejlesztéssel foglalkozik.
Jegyzetelek, és kipipálom a neve mellett a Tűzkocka rubrikát.
- Ez pontosan mit jelent? - kérdezi Kathy, és alaposan szemügyre veszi
Isaacet a teknőckeretes szemüvege mögül. Az ötvenes évei közepén jár,
vörös, göndör haja van, és a gyűrűsujján akkora gyémánt csillog, hogy
biztosra veszem, a bal karja lényegesen erősebb, mint a jobb. Kathyt
konzulensnek hívtuk; általában nem olyan szereplők válogatásában vesz
részt, mint amilyenek az általam készített filmekben tűnnek fel -
nyilvánvaló, lévén hogy a fő profilom a tengeri emlősök -, ezért még sosem
dolgoztunk együtt. - Mármint az, hogy a mesterséges intelligencia területén
modellez és fejleszt?
- Olyan mesterségesintelligencia-rendszereken dolgozom, amelyek az
elköteleződési algoritmusokat kezelik. Specifikusan az történik, hogy én
programozom a rendszerekbe foglalt etikát és megbízhatóságot.
- Azaz, például... azt, hogy hogyan lép fel a trollok ellen a Twitter? -
kérdezi Kathy.
- Pontosan. - Isaac mosolya nevetéssé alakul át. - Szép volt!
Brenna újra kuncog. Elkapom a tekintetét. Szedd össze magad,
Brenna/Még Rory is felkapja a fejét a jegyzeteiből, pedig őt nem gyakran
lehet mosolyogni látni. Számomra ő is új ismerős, bár a hírét már hallottam.
Az elmúlt néhány évben több nagyon sikeres forgatókönyv nélküli show-n
dolgozott, és egész kedvesnek tűnik, bár egy kicsit intenzív személyiség. Az
a hír járja róla, hogy gyakran kissé drámaira szoktak fordulni körülötte a
dolgok, de miután először szóba jött a neve, Blaine úgy viselkedett, mint a
kutya a csonttal, és addig nem nyugodott, míg Rory aláírása oda nem került
a pontozott vonalra. Nem olcsó munkaerő, de a North Star új szeszélyének
hála, miszerint szívesen szórjuk a pénzt, ez sem okozott problémát.
Végigmegyünk Isaackel a kérdőíven, érdeklődünk a családja felől, arról,
hogy miért döntött a részvétel mellett, és a politikai nézeteiről - ahogy Fizzy
kérte. Én is mindent végighallgatok, jegyzetelek, és felteszem neki a saját
kérdéseimet. Egy kamera mindent vesz a háttérből.
- Isaac, ön szerint a férfiak mit keresnek egy partnerben? - kérdezem.
Elgondolkodva oldalra billenti a fejét, és az ujjait egymáshoz érinti az
asztal fölött.
- Szerintem a legtöbben olyasvalakit szeretnének találni, aki okos,
szeretetteljes és kedves. Nem riad vissza a kalandos élményektől. Ami
engem illet, valódi társat szeretnék. Valakit, akivel osztozhatunk a jó és a
rossz élményeken, akivel nagyokat tudunk nevetni, és jól szórakozunk
együtt, akivel tiszteljük és támogatjuk egymást, és elmesélhetjük
egymásnak mindazt, ami azzá tesz minket, akik vagyunk.
Isaac tökéletes. Elragadó, izgalmas, figyelmes és támogató. Még a kötött
mellény is jól áll rajta. Fizzy imádni fogja.
Irracionális, de én máris szívből gyűlölöm Isaacet. Bevesszük a gárdába.
A kettes számú pasas testre feszülő sötét farmert visel, hozzá egy
zenekarlogós, bő fekete pólót, elnyűtt fekete Converse cipőt. Vajon ilyesmit
értett Fizzy a Vámpíron? Úgy döntök, aligha. Amikor elmegy, a neve mellé
egy nemet írok.
A következő órákban nagyjából ugyanez zajlik le újra meg újra - sok
karikatúraszerű alak, meg néhány alkalmas jelölt. Vannak olyanok, akik
azonnal nemet kapnak, például egy lehetséges Tetovált Rosszfiú, akit
nyilvánvalóan csak az a vágy hozott ide, hogy mindenáron szerepelni akar a
tévében; egy Darcy, aki egészen biztosan részt vesz a fehér nacionalista
rendezvények többségén. Egy rémesen közhelyes Milliomos Vezérigazgató,
aki úgy néz ki, mintha szándékosan kent volna egy kis fehér port az orra
alá, hogy igazán megfeleljen a típusnak.
Nagyon érdekelnek az Aki Egyszer Megúszta kategóriában szereplő
nevek azon a listán, amelyet Fizzytől kaptunk. Mondhatnám, hogy
tökéletesen önzetlen indítékok vezérelnek, de ezt még a saját anyám sem
hinné el. Végül az interjúk nagy része elég érdektelennek bizonyul. Nem
lehet felfedezni a jelentkezők közt közös szálat, sem olyan jellemzőt, amit
azonosítani tudnék a férfiakban, akiket meghallgattunk. Vannak jóképűek,
és vannak kevésbé azok. Némelyiknek sok a pénze, másoknak kevés.
Legtöbbjük rokonszenves. De nagy titok nem derül ki Fizzyről, és engem
még mindig ugyanannyira megrémít és vonz a személye, mint a kezdet
kezdetén. A végén egy Evan Young nevű fickót felírunk az A csoportba, és
beletelik két percembe, mire rádöbbenek, hogy őt meg a rémes Bárt
Simpson-tetoválását említhette Fizzy az első alkalommal.
Úgy tűnik, sikeresen összeszedte magát a Fizzy nélküli életében:
visszament az egyetemre, és gépészmérnöknek tanul, amikor pedig nem az
iskolapadot koptatja, részmunkaidős barista egy közeli kis kávézóban. Evan
emellett vonzó és elragadó. Ahogy Fizzy is mondta, rendkívül kedves
ember. Csupa ragyogó, szép dolgot mondott a volt barátnőjéről.
Alig várom, hogy lássam Fizzy arcát, amikor Evan besétál a színre. Előre
elfog a kísértés, hogy belesuttogjam a fülhallgatójába: „Ay, caramba”*
A nap végére hétre csökkentettük a lehetséges résztvevők listáját, benne a
Fizzy által legfontosabbnak talált archetípusokkal, kivéve egyet, a
Cukrosbatyut.
Az utolsó jelentkező Nick Wright. A hosszú, egész napon át tartó
várakozás után ugyanolyan fáradtnak kellene lennie, mint mindenkinek,
mégis fényes, bár szerény mosollyal lép be. Papíron százkilencven centi,
nyolcvankét kiló, szereti a kosárlabdát, és Orange megyében vezet egy kis
állatorvosi rendelőt. A valóságban úgy néz ki, mintha egyenesen Fizzy
valamelyik könyvének lapjairól lépett volna elő. Nem kevés jóképű pasast
láttunk ma, de amikor Nick belép, Brenna és Kathy lélegzetvétele
hallhatóan kihagy egy ütemet. Végigmegyünk vele a rutinkérdéseken, és
mindenre helyes válaszokat ad. Járt már jegyben, de vége lett a
kapcsolatnak, amikor kiderült, hogy a menyasszonya külföldre akar
költözni, ő viszont úgy érezte, tartozik azzal a munkatársainak és az
ügyfeleinek, hogy marad. Ő a legidősebb egy ötgyerekes családban, és úgy
érzi, már csak a házasság hiányzik az életéből, a hosszú, stresszes
munkanapok végén pedig levezetésként rendszeresen kötni szokott,
miközben a BBC bűnügyi drámasorozatait nézi. Houston, megvan a
Cukrosbatyunk!
- Nick, maga szerint mit keresnek a férfiak egy partnerben? - teszem fel a
legutolsó kérdést.
Az asztalra mosolyog, és paradox módon sikerül megoldania, hogy
egyszerre látsszon félénknek, egyszersmind Chris Evans és a Bond-
korszakából ismerős Pierce Brosnan keverékének.
- Szerintem a legtöbb ember azt mondja, hogy olyasvalakit, aki mellett jó
embernek érezhetik magukat - feleli. - De én olyasvalakire vágyom, aki
kihívásokat hoz az életembe. - Napbarnított, izmos alkarjával
megtámaszkodik az asztalon. - A nagy- szüleim házassága több mint hatvan
éve tart, és amikor a nagymamám belép a szobába, a nagyapám ma is olyan
szemmel néz rá, mint egy tizenkilenc éves kamasz, aki nem szűnik meg
csodálkozni azon, hogy az iskola legszebb lánya hogyhogy vele akarja
múlatni az idejét. - Felnevet. - Én is ezt akarom. A fejem búbjáig elmerülni
a szerelemben, nyolcvanévesen is ugyanúgy, mint harmincasként. Együtt
lenni, és egyszerűen... örülni egymásnak.
Fogalmam sincs, miért ebben a pillanatban érzem úgy, hogy mindez
valóság. A show elindul, Fizzy találkozni fog ezekkel a fickókkal, és ha
erőfeszítéseink kifizetődnek, akkor a műsor sikeres lesz. Fizzy szerelembe
esik, én megtarthatom a munkámat, és továbbra is San Diegóban élhetek.
Amikor visszazuhanok a jelenbe, mindnyájan állunk. Kathy az ajtóhoz
kíséri Nicket, és amikor becsukja mögötte, hitetlenkedve elkerekedik a
szeme.
- Atyaúristen... Fantasztikus volt. Ez a fickó tényleg ennyire nagyszerű?
- Szerintem egyszer sem pislogtam, amíg beszélt. - Brenna megkerüli az
asztak. - El tudjátok képzelni Nicket Fizzyvel a képernyőn?
- És Fizzyt Daxszel? Vagy Evannel? Isaackel?- sorolja Kathy. - Még
sosem láttam valóságshow-t ilyen csapattal. - Roryhoz fordul. - És már
elvégeztük a DNSDuo-teszteket, ugye?
Rory bólint.
- Mind megvolt. Jó a választék.
- Annyira... valóságosnak hatnak - mereng Kathy. - Úgy értem, őszinték.
- Ha Fizzy nem házasodik össze valamelyikükkel, hát majd én
megteszem! - Brenna felém fordul. - Connor, ez óriási lesz!
Rory még mindig az ajtóra mered, amelyen át Nick távozott az imént.
- Eddig megvoltak a magam kételyei, de... még az is lehet, hogy sikerül
összehoznunk.
Azt hiszem, igazuk van. A kirakós darabkái lassan összeállnak, és ha az
ösztöneim nem csalnak, ebből valami jó sül ki.
Pontosan megkaptam, amit akartam. És ezért senkit sem hibáztathatok,
csak magam.

* „Istenem! Ó, ne!” (spanyol-portugál). Meglepett felkiáltás, A Simpson család című sorozatban Bárt
Simpson szavajárása. £4 ford.)
 tizenöt

FIZZY

Bár az még a jövő titka, hogy lesznek-e saját gyerekeim, de azt máris
kétség nélkül ki lehet jelenteni, hogy én vagyok a valaha volt legkínosabb
néző a gyerekek focimeccsén.
Még Jess és River is kerüli, hogy a társaságomban lássák őket.
Előremasíroznak a pálya felé, cipelik a székeket, egy hűtőtáskát meg egy
napernyőt, amit szemlátomást olyan helyen akarnak leszúrni, ami a lehető
legtávolabb esik a parkolótól. Tudom, hogy nem azért vonulnak így, mert
zavarná őket a tény, hogy a fluoreszkáló pink pólómon kerek perec
kijelentettem nagy, fekete betűkkel, hogy én vagyok JUNO LEGÓRIÁSIBB RAJONGÓJA, mert
ez relatíve igaz: tényleg csak Juno legnagyobb rajongója viselne ilyen
förmedvényt nyilvánosság előtt. De az én kedves kis táncosom úgy döntött,
kipróbál valami újat, és míg mentálisan van annyira szilárd, hogy nem
remeg látványosan a félelemtől, úgy hírlik, az első focimeccse előtti héten
nem aludt túl jól éjszakánként. Azaz ha mindenki másnál nagyobb idiótának
látszom a pálya környékén, akkor hátha Juno is kevésbé aggódik, hogy
elszúr valamit. A szatyromban pomponokat is hoztam, de azok már tényleg
a „sürgős esetben használandó” kategória. Remélhetőleg nem fajulnak
odáig a dolgok.
Ám amikor végül megállapodunk a pálya szélén, arra gondolok, hogy
talán túllihegtem kissé az ügyet. Lényegesen kevésbé intenzívek az
események, mint vártam. Nem meglepetés, hogy látok egy gyereket, aki a
legmodernebb felszerelést villogtatja magán, hozzá tükörfényes, új stoplis
cipőt és a hajában a mezhez illő színű szalagokat. A szüleit sem nehéz
kiszúrni a nézők között, ők azok, akik megállás nélkül fotózzák a
bemelegítést, hozzá bátorító megjegyzéseket és/vagy instrukciókat
ordítanak le a pályára. De összességében mégsem más fogad minket, mint
egy csapat tízéves gyerek, köztük olyan is, aki egyértelműen az idősebb
testvéreitől megörökölt sortban van: derékban szorosan meghúzták a gumit,
az alja a térde alatt lebeg; meg olyannal, akinek a szülei annyira élhetnek
sportos életet, mint én magam, mert farmerban eresztették el a lányukat
focizni.
Junót egy kisebb csapat lány közt pillantom meg, akik egy férfibőrbe bújt
mamutfenyő körül gyülekeznek. A férfi egy tábla fölé görnyed, és ír
valamit. Ahhoz túl távol van, hogy igazán alaposan szemügyre vehetném,
de azt innen is látom, hogy sötét haja van, és vaskos felkarja a pólója
ujjának szakítószilárdságát feszegeti.
- Hellóóó, uram... - A két kezemből látcsövet formálok a szemem elé, és
eljátszom, hogy Mr. Duzzadó Felkarra közelítek. - Aaa...
A Connorral töltött este óta össze vagyok zavarodva. Alig tudok másra
gondolni, mint a szexre. Jessnek meg sem említettem, mert szerintem
annyira megrázta, amikor bevallottam, hogy elvesztettem a szexuális
inspirációmat, hogy ő lenne a legrosszabb tanácsadóm. Már azt is épp elég
nehéz volt megállni, hogy ne üzengessek Connornak, és ne kérdezzem meg
naponta, „Na, és most?”, és végképp nem hiányzik Jess buzdító
rikoltozása, hogy »Igenis megérdemled a jó szexet!”.
- Ő az edző - jegyzi meg Jess, és helyére pattintja az árnyékoló egyik
karját.
- Ez esetben az én gyerekem sosem hagyna ki egy edzést sem. Jess nevet.
- Eredetileg szülő. Ő Stevie apja.
Stevie Juno egyik újonnan szerzett barátnője. Nekem csak néhányszor
volt hozzá személyesen szerencsém, de az biztos, hogy a két gyerek őrülten
rajong egymásért. Eközben csak úgy, maguk jogán, egyszerűen okosak és
aranyosak, és szórakoztatóbb a társaságuk, mint sok általam ismert felnőtté.
Ki gondolta volna, hogy manapság ilyen klassz kölykök születnek?
Állítok egy kicsit a képzelt távcső fókuszán.
- Hát, az biztos, hogy Stevie apukája igencsak szexi darab.
- Tényleg az.
River bújik be a napsátor alá három összecsukható széket cipelve.
- Ki a szexi darab?
- Te - nyújtózik felfelé Jess, hogy megcsókolja. - Meg Connor.
Úgy sejtem, River röviden elmereng az állításon. És úgy gondolom,
visszakérdez, „Stevie apja? Van benne valami.” De nem vagyok benne
biztos, mert az agyműködésem leállt.
- Connort mondtál? - kérdezem görcsbe ránduló gyomorral.
 Jess figyelmét leköti a szék, ami nem akar kinyílni.
- Igen. Connor Prince. Így hívják az edzőt, akit megcsodáltál.
- Ne!
Jess lassan emeli fel a fejét, mint aki veszélyt szimatol.
- Mi van?
- Az totálisan lehetetlen. - Azonnal félrehajítom a képzeletbeli látcsövet.
- Hát neked meg mi bajod? - nevet rám River.
- Az... az ott Stevie apja? - A távolba mutatok, arra az óriásra, akinek
körvonalai, most már belátom, valóban megdöbbentően emlékeztetnek arra
a férfira, akit a minap szerettem volna rávenni, hogy a konyhapultra
ültessen, és úgy fedezzük fel újra az örömöket. - Annak a cuki Stevie-nek,
aki olyan nagy bele- érzéssel mesélte a minap a szomorú mesét a globális
felmelegedésről meg a tengeri teknősökről, hogy a hatására busás összeget
adományoztam az Oceanic Societynek? - Ó, basszus, ez igazán beleillik a
képbe.
Felnyögök, és lerogyok a székbe, amit Jessnek sikerült kinyitnia.
- Ülj csak le, kérlek - jegyzi meg fanyarul, aztán kinyit egy másikat, és
letelepszik mellém.
- Olyan fordulat ez, amire számíthattam volna - morgok.
- Hát író vagyok én vagy egy darab fa?
- Valaki végre elárulja, mi a francról van szó? - kéri River.
Jess védekezőn feltartja két kezét.
- Ne rám nézz!
- Tudjátok, mi Connor polgári foglalkozása? - kérdezem tőlük.
Jess megránduló arccal próbálja összeszedni, amit tud.
- Mintha Juno valami környezetvédelmet emlegetett volna, vagy nem?
Riverre nézek.
- És te mit mondasz?
Meglepetten a mellére tapasztja a tenyerét.
- Hogy én?!
- Igen. Mindünk közül leginkább te. Mit tudsz róla?
- Mi ez a „mindünk közül”?
- Mert Connor Prince, a hármas számú, éppenséggel annak a hamarosan
adásba kerülő randishow-nak a kiagyalója és producere, amelyben életed
főművét használják fel csalinak.
Jess a szájára nyomja az ujjhegyeit, és azokon át szűri a szavakat:
- Atyám, te végig ezzel a mi Connorunkkal szívóztál?
 - Mostanában sokkal szebben viselkedtem. De a dedikálás után
beinvitáltam.
Jess megránduló arcából látom, hogy pontosan érti, miről beszélek, de
kínál egy menekülőutat.
- Kérlek, mondd, hogy beinvitáltad a házba egy kávéra.
- Nem. Beinvitáltam magamba.
River felköhögi a korty vizet, amit lenyelni készült.
- De visszautasított, ami az ő baja!
River halk, együttérző füttyentést hallat: Hü, de kínos!
- Semmi baj ezzel - mondom. - Őszintén szólva, valószínűleg szerencse,
hogy egyikünknek helyén volt az esze. Egy örökkévalóság óta először
éreztem magamban némi vibrálást, ő meg épp jókor volt jó helyen.
Szép mondat volt, Pinokkió. .
A barátnőm kételkedve bólogat.
- Értem. Csak úgy véletlenül ott volt a közeledben egy magas, izmos
Adonisz, akihez kizárólag azért vonzódtál, mert már eluntad a hosszú ideje
tartó aszályt.
- Örülök, hogy te megértesz - felelem eltúlzott hálával.
- Bocs, várjunk csak! Most kezdek felfogni valamit! - Jess a homlokára
nyomja az ujjait. - Te a házadba akartad hívni a fickót, aki annak a
műsornak a producere, amelyben téged akarnak összehozni a lelki
társaddal?
- Csak múló hangulat volt - hangsúlyozom. - Egyszeri alkalom lett volna.
- Jobban ismerem Natáliát, mert hétközben Stevie nála szokott lenni -
jegyzi meg Jess. - De Connor igazán kedves pasasnak látszik. Nem az volt
róla a benyomásom, hogy az egyszeri alkalmak híve.
- Azt akarod mondani, hogy a kedves pasasoknak sosem jár a fejében a
szex? - vigyorgok Riverre. - Előfordul, Jóképű Zsenikém, nem igaz?
River azzal köti le a figyelmét, hogy kinyitja a hűtőtáskát, aztán
szórakozottan odaveti:
- Bocs, egy pillanat!
- Én csak úgy értettem - folytatja Jess -, hogy korábban az volt a
véleményed a producerről, hogy seggfej. Olyan neveket aggattál rá, mint
Szexi Milliomos meg Szexi Brit... - Elharapja a mondatot, és összehúzott
szemmel méreget. - Elvégezted rajta a kategorizálást, igaz?
- Védelmemre elmondanám, hogy nagyon nehéz besorolni. Először más
rezgéseket érzékeltem - esküszöm, amikor először megláttam, abszolút
beleillett a Szexi Vezérigazgató skatulyába.
- Connor? Soha! - berzenkedik Jess.
- Nyilvánvaló, hogy nem fogom megnyerni ezt a vitát ma, amikor a sortja
alól izgalmas, izmos combok bukkannak elő, és a kelleténél négy számmal
kisebb sportmez feszül a testére. De el kell hinned, hogy az első
benyomásom az volt Connor- ról, hogy Kendall Roy és egy legófigura
keresztezése, beleértve a haját is.
Ahogy megszoktuk, túlságosan hamar jár a szám. Az utolsó szavak
kimondása közben érzékelem, hogy a hosszúkás árnyékot, amire rálátunk a
székünkből, nem a napsátor veti.
- Nos - jegyzi meg Connor üdvözlésképpen -, annyit kérdeznék, hogy
most akkor a Lego Batman vagyok-e, vagy a Jóképű Parti őr?
 tizenhat

CONNOR

Először biztosra veszem, hogy csak a képzeletem játszik velem, amikor

meglátom a pálya túloldalán. De igen, mégis itt van, szombat délelőtt
tízkor: Felicity Chen, és azért morgolódik, mert túl szűk a felsőm, és a
combom túlságosan... látszik. A Kendall Royra vonatkozó megjegyzését
egyszerűen eleresztem a fülem mellett, de az izmos combomra vonatkozó
dicséretet a halálomig nem fogom elfelejteni.
Egészen máig azt hittem, képtelenség kilendíteni az önuralmából. Fizzy
kimondja, amit gondol, elveszi, amit megérdemel, és egyikért sem kér
bocsánatot. De amikor most végül felém fordul, láthatóan elvörösödik.
- Batmanben számomra van valami túlzott, mérgező maszkulinitás - feleli
Fizzy, és kisöpör az arcából egy hajtincset. Azt hiszem, ez alapvetően
könnyed lazaságot sugalló gesztus lehetne, de eszembe jut, hogy a legelső
estén is felfigyeltem nála erre a mozdulatra a bárban, és eltűnődöm, hogy
talán nála inkább nyugtalanságot jelez. - De a Parti Őr legófigura akár meg
is felelhet párhuzamként - fut végig a tekintete a felsőtestemen. -
Mindketten keményen dolgoztok, és nyilvánvalóan nagyon erős a
felsőtestetek.
- Köszönöm... azt hiszem, igazad van. Es annyit hadd jegyezzek meg,
hogy a kelleténél egy számmal sem kisebb a felsőm.
Fizzy szája sarka felfelé húzódik. A feszélyezettség utolsó nyoma is
eltűnik, és kihívó szikra veszi át a helyét.
- Nem panaszképpen mondtam.
- Technikailag nem lehetne kivetnivalót találni sem az öltözékben, sem a
beszélgetésben - szólal meg valaki a közelben -, de mégis úgy érzem,
mintha el kellene takarni az összes gyerek szemét. - Követem a női hangot,
és csak ekkor veszem észre, hogy egy pár figyel minket a közelből: Juno
szülei, Jess és River. Most olvasom el a feliratot Fizzy pólóján, és hirtelen
minden a helyére kerül.
- Várjunk csak, te ismered Junót?
- Igen. - Vádló pillantást vet Jessre, mielőtt visszafordul felém. - Amit
viszont nem tudtam, hogy te is ismered!
- Nemrég kezdtek Stevie-vel ugyanabban a focicsapatban játszani. -
Felemelem a nyakamban lógó sípot. - Én vagyok az edzőjük.
- Szia, Connor! - Jess feladja a tettetést, hogy nem figyeli, mit beszélünk,
és odalép hozzánk.
- Szia, Jess! - Most tör rám a felismerés. - Á. Szóval River az a barát,
akiről Fizzy mesélte, hogy részt vett a DNSDuo-technológia
kifejlesztésében. Minden világos.
- Te meg az a vonzó tévés figura lehetsz, akiről Fizzy oly szépeket... és
oly sokat szokott mesélni! - Jess túlzó mosollyal fordul Fizzy felé. - Nekem
is minden világos.
Elfojtok egy mosolyt. Valamilyen rejtett háttérsztorit érzékelek, és azt,
hogy Jess valószínűleg ebben a pillanatban állt bosszút a barátnőjén.
- Jól van, Jessica - feleli neki Fizzy. - Fogd a nagyszerű férjedet, és
ücsörögjetek ott, a távolban.
Jess még mindig vigyorogva integet nekünk, aztán eltűnik a napsátor
alatt.
River kezet nyújt, és röviden megrázom.
- Helló, Connor!
- River!
Szóra nyitná a száját, de aztán gyors pillantást vet Fizzy irányába, és úgy
tűnik, meggondolja magát.
- Sok szerencsét a meccshez! - mondja inkább, és csatlakozik a
feleségéhez. Egyiküket sem ismerem túl jól. Annyit tudók, hogy Jess
mindig barátságosnak tűnt, és elsőként szokott jelentkezni, ha gyerekeket
kell szállítani vagy nassolnivalót kell hozni. Riverrel viszont alig egyszer-
kétszer találkoztam, és még sohasem beszélgettünk egymással
hosszasabban.
Amikor újra kettesben maradunk, súlyossá válik a csend.
- Azt mondtad, Stefániának hívják a lányodat - jegyzi meg végül Fizzy
vádló hangon.
- A beceneve Stevie - magyarázkodom. - Elég hosszadalmas volna
mindig úgy kiáltozni utána otthon, hogy Stefánia Elena Garcia Prince!, nem
igaz?
Fölénk borul a csönd. Nem kínos, de éber. Meglehet, nemet mondtam
Fizzynek a háza küszöbén, de gyanítom, mindketten tudjuk, hogy szerettem
volna bemenni. Vajon innen merrefelé mozdulunk tovább?
Szellő éled fel a pálya környékén, megborzolja a fák levelét, és néhány
elszabaduló napernyőt meg pikniktakarót kergetni kezd a füvön. Felnyúlok,
hogy a hajamat elsöpörjem a homlokomból, Fizzy követi a tekintetével a
mozdulatot. Erről eszembe jut, hogy azt mondta, többször kellene így
hordanom, mert tetszik neki.
Megköszörülöm a torkomat, felkészülök rá, hogy kevésbé veszedelmes
vizekre evezzek.
- El is felejtettem mondani, hogy nagyon jól sikerült a válogatás.
Szerintem megvannak a Hőseink.
Felragyog az arca.
- Jaj, istenem, mindent el kell mondanod! Mindenekelőtt azt, hogy
mindegyikük tébolyítóan jóképű, ugye?
Ettől a hirtelen lelkesedéstől megbicsaklik a figyelmem, és
megállapítom, hogy nem örülök neki.
- Minden határon túlmenően azok - felelem. - Még nem akarok túl sokat
mondani erről, mert semmi sincs véglegesítve, de sikerült leszűkíteni nyolc
főre a listát. Mind megfelel az archetípusoknak.
Már éppen válaszolna, amikor a látómezőm szélén mozgás támad, és két
tornádószerűen mozgó test csapódik belénk. Stevie átöleli a derekamat,
onnan néz fel rám, Juno pedig Fizzyhez bújik.
- Fagyizunk meccs után? - kérdezi Stevie.
Adok egy puszit a feje búbjára.
- Naná! De be kellene mutatkoznod Fizzynek, nem? Ő lesz a főszereplő a
show-ban, amit most készítünk.
Fizzy felé fordítom a lányomat, ő pedig a fejét félrebillentve néz fel újra
rám.
- Már ismerjük egymást Fizzyvel - tiltakozik. - Párszor hazakísért
minket.
Fizzy üdvözlésképpen az ujja köré tekeri Stevie egyik hosszú
hajtincsének végét.
- Útközben néha iszunk egy forró csokit. Vagy koktélt, attól függően,
hogy ment a napunk.
 A kislányok kuncognak, aztán Stevie szeme a Fizzy telefonjára ragasztott
matricára esik. Közelebb lép, és megvizsgálja.
- Nem is mondtad, hogy szereted a Wonderlandet!
- Imááádja őket! - énekli Juno.
- Nem is értem, hogy nem került még szóba! - csodálkozik Fizzy. - Ők
számomra a megnyugvás.
Közelebb hajolok, megnézem a kicsi, hologramos lógót. Meglep, hogy
nem tűnt fel, hiszen Stevie holmijának nagyjából ötven százalékán ott
látható. Talán azért, mert amikor Fizzyvel vagyok, nem fecsérelem az időt
arra, hogy a telefonját nézegessem.
- Láttad már őket koncertezni? - kérdezi Fizzy.
Stevie megrázza a fejét.
- Egyáltalán nem voltam még koncerten.
- Két hét múlva itt játszanak, San Diegóban! El kell menned!
- Elfogyott a jegy - szólok közbe.
Fizzy legyint.
- Tudok jegyet szerezni. Egyszer találkozgattam a stadion egyik
vezetőjével, és hadd mondjam meg... - elharapja a mondatot, észbe kapva,
hiszen ki tudja, mi hagyta volna el a száját, és annyit mond - .. .jó
ismerősöm.
- De elég későn van. - Máris megjelenik a szemem előtt, hogyan cipelem
az alvó lányokat egy kilométeres parkolón keresztül. - Másnap nagyon
fáradtak lennének.
Fizzy gúnyosan horkant.
- De hiszen nyár van! És emellett, az után fáradtnak lenni másnap, hogy
az ember egy teljes estén át kivisította a lelkét, része a rajongólányrítusnak.
- Könyörgő pillantást vet rám, és halkan hozzáteszi: - Öröm, ne feledd!
Kifújom a levegőt. Úgyis képtelen vagyok ellenállni ezeknek a nőknek,
meg a csendes meggyőzőerejüknek.
- Hát, ha Fizzy tényleg ismer valakit... - Hosszú hatásszünetet tartok,
hátha visszatér a józan eszem, és megment. De nem. - Akkor szerintem
tényleg elmehetünk megnézni a Wonderlandet.
- Mehetünk? - visítja Stevie és Juno egyszerre, és máris vad
ugrándozásba kezdenek.
- Igen!
- Te vagy a világ legjobb apukája! - mondja Stevie, és egy nagy öleléssel
ad nyomatékot a szavainak.
 - Fizzynek köszönd, Sztívia, ne nekem.
A lányom megöleli Fizzyt, és míg figyelem őket, önkéntelenül is az jár a
fejemben, hogy legalább száz szempontból rettenetesen rossz ötlet ez a
közös koncertlátogatás. Az, hogy még több időt töltsék Fizzy társaságában,
az utolsó, amire szükség van. Vidámság, öröm és a lelkes Fizzy. A bensőm
görcsbe rándul a rémülettől és a várakozástól.
- Nagyon jó lesz - jegyzi meg Fizzy, miközben a két lány énekelve
körbetáncol minket. A legszélesebb mosolyával néz fel rám, azzal, amiről
olyan szavak áradnak az agyamba, mint eleven, pezsgő, üde, mint egy
pohár Gin Fizz.
 tizenhét

FIZZY

Még csak nem is panaszkodhatok Jessnek, hogy nyakamba szakadt ez a

feladat, mert ott volt, amikor én magam kimondtam, hogy elviszek két
tízéves gyereket meg egy Szexi DILF Fociedzőt egy Wonderland-koncertre.
De olyan rettenetes tömeg várakozik a helyszín előtt, hogy nagyon örülnék,
ha mást lehetne hibáztatni. Ácsorgás közben megnézem az Instagramot.
Megválaszolok néhány olvasói üzenetet, ám kötelességtudóan kerülöm az
újonnan beérkező leveleket. De minden egyes másodperccel sűrűbbé válik
körülöttünk a tömeg. Csak nyolc bejárat van, amelyeken egyszerre szeretne
bejutni harmincezer ember. Nincsenek korlátok, és semmiféle jelzés, hogy a
sorok hol kezdődnek és érnek véget, és egy végeláthatatlan, kanyargó
emberáradattal hömpölygünk együtt, oszlopokat és egymást kerülgetve,
miközben alapjában véve csak abban bízhatunk, hogy az előttünk álló
ember őszintén hiszi, hogy az előtte álló jó helyen áll.
És a megfeszülő állú Connor láthatóan ugyanezen gondolkodik. Abban
biztos vagyok, hogy ő ellát a tömegben lévők feje fölött, de az is biztos,
hogy én vakon araszolok előre, és Stevie és Juno, akik tágra nyílt szemmel,
nyugtalanul nézelődnek, még aprócskábbnak hatnak a hatalmas tömegben.
Az idő telik, és érezhetően egyre magasabbra hág a pánikhangulat, mintha
az emberek attól tartanának, hogy a Wonderland hamarosan kiáll a
színpadra, és mi mind lemaradunk róla.
Megrángatom Connor ingujját, hogy hajoljon le hozzám.
- Vegyél fel a válladra!

Értetlenkedve közelebb hajol.

- Bocs, hogyan?
- Onnan látnám, merre halad a sor. Aggódom, hogy egy csomó ember
egyszerre nyomakszik be egy szűk kapun keresztül, és nem fogom hagyni,
hogy a lányok elmulasszák a koncertet.
 Connornak nem kell kétszer mondani, leguggol, és a kuncogó Juno és
Stevie támogatásával felkapaszkodom a széles, izmos vállára. Connor
szinte külön erőfeszítés nélkül egyenesedik fel, én meg két méternél is
magasabbra kerülök hirtelen.
Riadtan sikkantok egyet, és mindkét kezemmel megfogom az állát.
- Mindent visszaszívok, amit arról mondtam életemben, milyen jó volna,
ha magasabb lennék!
Connor nevet.
- Nyugi, tartalak! - Két kezével megfogja csupasz lábszáramat, és
gyengéd mozdulattal úgy igazítja őket a hóna alá, hogy kampóként
megtámasszanak. Nemcsak annak ébredek tudatára, mekkora
összevisszaság van előttünk, de annak is, hogy milyen melegnek és
szilárdnak érzem Connor nyakát a két combom között, és milyen
meglepően stabil ülés esik a vállán. Végigfut az agyamon, hogy vajon ő is
érzékeli-e a testem melegét, és az, hogy vajon neki is eszébe jutott-e, ami
nekem, hogy milyen kellemes így, a fejével a lábam között.
Nem kérdés, hogy az egész estét el tudnám tölteni odafent, de a
kötelesség az kötelesség.
- Jól van, letehetsz.
Engedelmeskedik, és kérdőn rám néz, amikor újra mindketten két lábon
állunk.
- Segített?
- Sokat! - Juno feje búbjára teszem a kezemet, és a szemébe nézek: -
Mindjárt visszajövök!
És e szavakkal belevetem magam a tömegbe.

Húsz perc múlva bent vagyunk. Sörrel a kezünkben élvezzük a kis

páholyt, amit a létesítményigazgató ismerősöm - aki arra kért, hogy az
ágyban hívjam Dokinak - előjegyzett nekünk, és örömmel nézek a két
kislányra, akik vidáman táncolnak az üvegfalú erkélyen a hangszórókból
áradó zenére. Hamarosan kezdődik a koncert.
Connor úgy mosolyog rám, mint egy szuperhősre, de valójában semmi
mást nem tettem, mint közöltem a riadt biztonságiakkal, hogy hol torlódott
össze óriási tömeg. Amikor sikerült kezelniük a helyzetet, a nézőközönség
sorba rendeződött, és boldogan elindultunk befelé.
- Agyon is taposhattak volna - mondja Connor.
 - Ugyan már! - Kortyolok egy nagyot a sörömből, és lenyalom a habot a
számról. - Ha eltökélt vagyok, mindig sokkal nagyobbnak látszom. Fogadni
mernék, hogy megvoltam vagy két méter, miközben átfurakodtam a
tömegen.
- Te sosem félsz semmitől?
Nevetek, és közben a lányokra téved a tekintetem, akik a feneküket
rázzák. Micsoda kis mókusok!
- Nem! - Aztán újra átgondolom, és felnézek Connorra. - Vagyis... várj
csak! Mégis. Attól például félek, hogy valaha a múltban felhívtam valakit a
FaceTime-on, puszta véletlenségből, miközben maszturbáltam, és az illető
túlságosan elszörnyedt, de túlságosan udvarias is ahhoz, hogy elmondja
nekem, így hát talán az egész hátralévő életemet úgy töltöm, hogy nem
tudom, megtörtént-e, de mindig gyanítani fogom, hogy igen.
Connor üres tekintettel néz rám.
- Mi az? - kérdezem. - Te sohasem aggódsz ezen?
Mosolyog, megrázza a fejét, és a szájához emeli a műanyag poharat.
Rám tör a feszélyezettség, ami ritka vendég nálam. Tudom, hogy nem
könnyű velem, és gyanítom, ha Connor elviselhetetlennek tartaná a
személyemet, akkor sem adná jelét sosem. Nem tehetné meg. Mosolyogna,
és tűrne, ahogy talán épp e pillanatban is teszi. Muszáj valahogy kibírnia a
társaságomat, mert azt akarja, hogy a show sikeres legyen, mégpedig azért,
mert ha nem úgy lesz, elveszti az állását, és nagy valószínűséggel kétórányi
autóárra kell költöznie a lányától, ettől a kis batyu alig visszafogott
energiától, aki úgy táncikál, mint a csillagszóró.
- Elnézést - motyogom a poharamba.
- Miért?
- A maszturbálás emlegetése miatt - suttogom, aztán rámosolygok, és
hozzáteszem: - Meg a Kendall Royról szóló poénért, amit a focimeccsen
mondtam. Messze nem vagy olyan rémes.
Erre felnevet.
- Ebben csak ne légy olyan biztos. És most már én is elkezdtem
gondolkodni, hogy előfordulhatott-e, hogy én forródróton voltam valakivel,
véletlenül, miközben épp kivertem.
Hálásan nézek rá, amiért megpróbálja könnyíteni a helyzetet, de
érzelmileg teljesen szétzilál a képzeletbeli képsor, amelyet e pillanatban
HD-minőségben vetít elém az agyam.
 Connor megvonja a vállát, iszik egy újabb kortyot a söréből, engem
pedig földhöz szegez a vonzódás, mert ismét rádöbbenek, mennyire könnyű
a társaságában lennem, és hogy őszintén kedvelem.
Aztán újabb szavak hagyják el a számat, mielőtt lenne idejük leülepedni:
- És bocsánat a minapi estéért is.
- A min... Ó. - Azonnal feszült ráismerés hull az égből, mint a
repeszgránát. Connor a távolba meredve, összehúzott szemmel tűnődik
valamin. - Ja, igen. Ne tedd. Nem kell bocsánatot kérned miatta.
- De igen.
És minden erőmmel visszafogom magam, hogy ne töltsem ki az időt, míg
a válaszát várom, poénokkal, pajzán célzásokkal vagy akár az időjárásra tett
megjegyzésekkel. Csak pácolódom a helyzet feszélyezettségében, mert azt
akarom, hogy tudja, képes vagyok a méltóságteljességre és őszinteségre,
még ha kifejezetten rosszul csinálom is.
- Több ok miatt utasítottalak vissza - mondja végül Connor, és én elérem
a borzadály tengerének alját.
- Kérlek, ne érezd kötelezőnek, hogy felsorold őket.
Felém fordul, az arcáról meg lehetne mintázni a józanság szobrát.
- De ezek között nem szerepelt, hogy ne érdekelnél. Sajnálom, hogy ezt
nem tettem világossá előtted.
- Ó. - Muszáj elfordítanom a tekintetemet a hipnotikus, friss levelek
színében játszó szempárról. Az agyam hirtelen átváltozik ezer, egymást
túlharsogya, egyszerre felhangzó szexi szerelmes dal elektromos fehér
zajává. Connornak fogalma sincs róla, hogy alig kordában tartható tűzzel
játszik, meg arról, hogy a flörtölés az egyetlen nyelv, amelyet jól beszélek,
ahogy arról sem, hogy nagyon-nagyon hosszú ideje nem feküdtem már le
senkivel. Őszintén, csupán udvariassági gesztus volt a bocsánatkérésem.
- Mesélsz egy kicsit Jessről meg Riverről? - Connor mindkettőnket
megajándékoz egy menekülőúttal. - Honnan ismered őket?
- Jess-szel időtlen idők óta barátnők vagyunk. River pedig egyszer csak
megjelent a törzshelyünknek számító kávézóban, és onnantól minden reggel
odajárt. Ők kerten végigcsinálták az egész „flörtölni, de mégse”, Büszkeség
és balítélet-féle hercehurcát. Szórakoztató volt figyelni, de rémesen
kimerítő. Aztán rávettem Jesst, hogy végezze el a DNSDuo-tesztet. Hadd
áruljam el, ha én nem vagyok, Jess mindmáig szingli lenne. Közvetítői díjat
kellene felszámolnom!
 - Nem annyira követtem a technológiáról szóló híreket, amikor a vállalat
bevezette az alkalmazást - jegyzi meg Connor -, de felteszem, elég szépnek
számító egyezés volt köztük, nem?
- Gyémánt... ami kilencvenkilenc százalékot jelent, szóval mindmáig a
legmagasabb pontszám a vállalat fennállása óta. A vezetők még fizettek is
Jessnek, hogy megismerkedjen Riverrel. Lássuk be, én magam sem tudtam
volna szebb befejezést írni a történetükhöz.
Elkövetem azt a hibát, hogy alaposan megnézem magamnak tetőtől
talpig. Connor tőle szokatlanul idegesnek látszik, és amikor megfogja a
pulóverét a derekánál, és a fején áthúzva leveszi, aztán a széke támlájára
hajtogatja, az agyamban előáll egy jelentősebb rövidzárlat.
Új érzelem árasztja el az ereimet: meghatott gyengédség. Amikor Connor
mellére nézek, öt mosolygó férfiarcot látok rajta, és alatta a megszokott,
lendületes betűkkel kanyarított Wonderland feliratot.
- Rajtad Wonderland-póló van?
- Stevie-vel szereztünk magunknak egy kis merchöt, miközben Junóval a
vécé előtti végtelen sorban rostokoltatok.
Félig nevetek, félig suttogok.
- Merch? De jól tudja valaki a szakszavakat!
Connor vigyorog leesett állam láttán.
- Kutatómunkát végzünk, nem? Keressük az örömöt, vagy rosszul
tudom? Nem kellene megtanulnom közben ezt-azt?
Egy pillanatra egyszerűen eláll a szavam. Ebben a pólóban látva Connort,
úgy elszorul a mellkasom, mintha egy szíjat húztak volna szorosra a tüdőm
körül. Mert nemcsak viseli, de büszkén viseli. Helyeseltem, amikor Jess azt
mondta, milyen szexinek találja, hogy River ilyen jó apja lett Junónak, de
igazából nem tudok erről személyes véleményt mondani. A barátnőm és a
lánya miatt nagyon örülök neki, de csak a partvonalról figyelem. Én is
szeretnék majd családot, természetesen, de ki tudja, hogy az enyém
pontosan milyen lesz. Nekem nem úgy tűnik, mintha az én utam lenne a
megismerkedni valakivel + megszeretni + elég ideig együtt maradni vele
ahhoz, hogy gyereket akarjak. Azt hiszem, a rám szabott szerep inkább az,
hogy én legyek az a nagynéni, akihez bárki fordulhat tanácsért, ha például
tökéletes tusvonatat akar rajzolni a szeme fölé, vagy el akarja titkolni a
szülei elől a másnaposságát, esetleg egy vállat szeretne, amelyen kisírhatja
magát, ha összetörték a szívét. Szerintem minden gyereknek szüksége van
valakire, aki feltétel nélkül imádja, anélkül hogy biológiai kapocs volna
köztük. Az, hogy egy büszke apukához vonzódom, bizarrul fájdalmas
változásokat okoz a lélegzetvételemben.
Ez csak egyszerű vonzalom, emlékeztetem magam. Nem kell belőle nagy
ügyet csinálni.
- Nem is tudtam, hogy óriás méretekben is gyártanak már ilyen pólókat -
mondom, miután sikerül a hangomat átpasszírozni az érzelmektől a
torkomba gyűlt gombóc fölött. Elkövetek egy újabb hibát azzal, hogy félig
szórakozottságból, félig kíváncsiságból megérintem a pólót, és nem kerüli
el a figyelmemet, milyen masszív alatta a teste. - De ez legalább nem úgy
néz ki, mintha a gyerekosztályról származna. - Micsoda bicepsz. Úgy
rántom el a kezemet, mintha lángokba nyúltam volna.
- Néha elég zavarosak a méretek - helyesel Connor. Hátrálok egy lépést,
hátha lehűl egy kicsit a bőröm.
- Egyszer vettem magamnak egy nagy méterű női inget, mert arra
gondoltam, kényelmes hálóing lesz belőle. De kiderült, hogy úgy áll rajtam,
mint egy úszódressz.
Nevet.
- Szerintem pontosan ezért volt még meg ez a darab. A nő is azt mondta,
hogy már csak ebben a méretben kapható. A rajongótábor többsége... -
Felemeli a kezét, hogy ne is próbáljak helyesbíteni. - Nem. Én hittem úgy,
hogy itt mindenki olyan lesz, mint Stevie és Juno. - Connor int, hogy
kövessem a páholy széléig, ahol a két lány ácsorog, a tömeget szemlélve.
Valamivel alattunk egy csupa nőből álló csapat minden tagja tetőtől talpig
Wonderland feliratos ruhákba öltözött. A tőlünk balra lévő páholyban
három harmincas pár áll a kilátóerkélyen, ahogy mi is, és nevetgélve isszák
a koktéljaikat. Jobbról egy csapat tinédzser lányt látunk. Egyetlen apa a
kísérőjük, aki a telefonját bújja. Távolabbra elnézve egy sokféle korú nőből
álló csoport áll, valamivel arrább pedig LED-nyakláncokat viselő férfiak
éneklik együtt a számokat az élő koncert előtti felvétellel. Amott néhány
fehér hajú, idősebb nő készít fotókat magukról, a hatalmas kijelzők háttere
előtt.
- Egy kicsit olyan, mintha valamelyik dedikálásodon lennénk - jegyzi
meg Connor.
- Csak egy kicsit nagyobb volumenű - nevetek.
- Legalábbis egyelőre - néz rám, és egy pillanatra az ajkamra pillant. - Ha
egyszer meglát a nagyvilág, Fizzy, azonnal beléd fognak szeretni.
 tizennyolc

CONNOR

Stevie mindig is szertelen és túláradó természetű gyerek volt, akit az

érzelmei vezetnek. Körbetáncolja a házat, cigánykerekezik az
élelmiszerbolt polcai között, és amikor Baxter megérkezett hozzánk,
annyira meghatódott, hogy egy teljes órán keresztül szorongatta a kiskutyát,
és telesírta a selymes bundáját. Jól ismerem a boldog sikongatását, amikor a
legnagyobb Big Thunder hullámvasút utolsó kocsijában ülünk, és a
szobájából kihallatszó folytonos viháncolást és kuncogást, amikor ott alszik
egy-egy barátnője. De ilyennek még sosem láttam a gyerekemet.

A koncert még el sem kezdődött, és Stevie meg Juno már állnak, együtt
táncolnak és énekelnek a kijelzőkön vetített zenés videókkal, ahogy a
közönség nagy része. Fizzy nem túlzott, amikor azt mondta, hogy jó
kapcsolatai vannak. Egy teljes páholyt kaptunk, ami elég magasan van
ahhoz, hogy lelássunk a küzdőtérre, de így is kellőképp közel a színpadhoz.
Ételeket és italokat - még alkoholt is - készítettek be nekünk, és van saját
vécénk is. Lehet, hogy ideköltözünk!
Fizzy pedig... képtelen vagyok levenni róla a szememet. Egyértelmű,
hogy valóságos önsorsrontás azon merengeni, mennyire szép nő, és milyen
kívánatosán tárul fel a nyaka a feltűzött haja alatt, de hiába, az agyam nem
törődik vele.
Amikor felmászott a nyakamba kint, az épület előtt, nagyjából úgy hatott,
mint amikor egy kézigránátból kihúzzák a biztosítószeget. Éreztem a bőre
melegét a rövidnadrágja alatt, és attól, ahogy a combja megfeszült a
nyakam két oldalán, villámként borzongott végig a vágy az egész testemen.
Nem az az élmény, amit felkészülten tudtam volna fogadni több ezer ember
előtt. Kettesben szerettem volna lenni vele, végigsimítani a combját, a
tenyerem alatt érezni a hőt, ami áradt belőle. És rám tört a vágy, bárcsak
térdre hullhatnék előtte, hogy a számmal mutassam meg neki, mennyire
sajnáltam, amikor legutóbb egyedül tértem haza. Munka? Állás? Ugyan, mi
szükség ezekre?
De nem voltunk kettesben. Elég volt egyetlen pillantást vetnem Stevie-re
- aki teljes áhítattal meredt Fizzyre -, hogy visszazuhanjak a valóságba.
Szerencsére olyan kitörő visongás támad, hogy most is visszahúz a
valóságba. A fények felgyúlnak, és a stadion nézőközönségéből
elképzelhetetlenül hangos üdvrivalgás tör ki. Majdnem elviselhetetlen. Egy
hangnak nem kellene, hogy színe legyen, de amikor behunyom a szememet,
piros és sárga csillagok táncolnak a szemhéjam mögött. Fülsiketítő a
hangzavar, a dübörgés tapintható a bordáim alatt, és a padlót is
megremegteti. Stevie és Juno izgatottan ugrálnak, és együtt kántálják a
tömeggel az együttes nevét.
Fizzy közelebb húz magához, az alkaromba kapaszkodik. Látom, hogy
mozog az ajka, de a kakofón hangok közepette nem értem, mit mond, csak
annyit látok, hogy a lányok felé biccent. Amikor a fejemet rázom,
felnyújtózik, én meg lejjebb hajolok. Az ajka a fülemet súrolja, miközben
belesúgja:
- Örülök, hogy te is láthatod ezt.
- Szívesen rájuk tennék egy lépésszámlálót, hogy lássuk, mennyi kalóriát
égetnek el a buli végére.
- Csak várj, még el sem kezdődött.
Fizzy olyan közel van hozzám, hogy elképzelni sem tudom, hogyan
lehetnék képes bármi másra figyelni, de amikor a koncert első hangja
belehasít a sötétségbe, mégis könnyedén eltereli a figyelmemet. Még soha
életemben nem hallgattam meg önként egyetlen Wonderland-számot sem,
de lehetetlenség volna itt állni az események sodrában anélkül, hogy ne
ragadjon magával a mindent elárasztó kollektív várakozás. Ez az öröm,
amiről Fizzy beszélt. A közös adrenalinfröccs, az, hogy mindenki
ugyanazért van itt. Körülöttünk még az apák is úgy döntenek, hogy
felállnak, némelyikük a melle előtt összefont karral figyel, mások egyik
lábukról a másikra ugrálva igyekeznek minél jobban rálátni az
eseményekre, mert kíváncsiak, mire fel ez a nagy hűhó.
A színpadon tűzijáték robban, és a zenekar óriási ovációt kiváltva bukkan
elő végre. Elkezdik az első számot játszani, három társam minden szavát
kívülről fújja, de meglepetten jövök rá, hogy nekem is ismerős a zene. A
két kislány átadja magát a zenének és a koncert körüli eufóriának. Fizzy
álltában ringatózva táncol, minden feszélyezettség nélkül. Stevie
valamiképpen mindig tudja előre, mi fog történni. Ismeri a dalok sorrendjét,
azt, hogy a zenekar tagjai mikor merészkednek közelebb a közönséghez, és
azt is, hogy mikor áll meg valamelyikük közvetlenül velünk szemben.
Annyira magukkal ragadnak az események, hogy amikor a lányom felemeli
a kis transzparenst, átveszem tőle, hogy magasabbra kerüljön.
Az utolsó szünetben, izzadtan és meglepően kimerültén baktatok át a
helyiségen, az erkélyről a vécére. Amikor előbukkanok, Fizzy éppen italt
önt magának. Innen is látjuk a lányokat, de az üvegfalak körbevesznek
minket, és tompítják a koncert hangjait.
Én is a bárpulthoz lépek, újratöltöm a vizeskulacsomat, és lehunyt
szemmel kortyolok belőle egy nagyot.
Arra nyitom ki a szememet, hogy Fizzy engem figyel.
- Nos? - Könnyedén nekidől a pultnak. - Mi az ítélet?
- Őszintén szólva, arra számítottam, hogy óriási lesz a zaj, és iszonyatos a
közlekedés, amit két nyűgös, fáradt tízéves gyerek társaságában kell
kiélvezni - mellesleg ebben a részében még mindig biztos vagyok -, és arra,
hogy minden percét utálni fogom. Tévedtem. Halljam az önelégült
megjegyzéseket.
- Táncoltál! - vigyorog rám Fizzy.
- Csak ringatóztam.
Erre nem válaszol.
- Elég válogatós vagyok, kivel járok koncertre, de te egész jól teljesítesz,
Szexi DILF. Még az is lehet, hogy máskor is meghívlak, ha úgy esik, hogy
szükségem van egy koncertjáró haverra. Viszont azt előrebocsátom, hogy
általában kevesebb a tízéves gyerek, több a pia, és előfordul, hogy az ember
a végén egy nem tervezett, rosszul betűzött tetkóval tér haza.
- Már alig várom - felelem, és visszafordulok a lányok felé. Váratlan
mértékben megráztak Fizzy dicsérő szavai. A zenekar újabb számba kezd,
és Stevie benéz a helyiségbe, engem keresve. Ez az egyik legnagyobb
kedvence, amit onnan tudok, hogy hétfőn reggelente mindig ez indul el a
lejátszóban munkába menet, miután Stevie ezzel fejezte be vasárnap este a
zenehallgatást. Izgatottan a színpad felé mutogat, aztán visszafordul, hogy
lássa őket.
- A lányod rajong érted - állapítja meg Fizzy.
Nem tudom, miért kezdik szúrni a könnyek a szememet a megjegyzése
hallatán. A legtöbb gyerek szereti a szüleit. Az apám nem szimpatikus
ember, de még én is szeretem őt, a magam módján. A szeretetem
szomorúsággal, fájdalommal és további, bonyolult érzések keszekusza
gubancával fonódik össze, de határozottan él bennem. Rajongani valakiért
más: azt jelenti, különlegesen értékesnek tartjuk az illetőt, aki fontos
számunkra, és a gondolatra, hogy Stevie ennyire nyilvánvalóan így érez
irántam, azok után is, hogy olyan sok szempontból kudarcot vallottam,
annyira elönt a büszkeség, hogy alig kapok levegőt.
Ha Fizzynek feltűnik is bármi ebből, elég udvarias hozzá, hogy ne tegye
szóvá.
- Kösz, hogy addig bosszantottál, hogy elhoztam ide - nyögöm ki végül. -
Még sohasem láttam ilyennek.
Fizzy szeretetteljesen nézi egy darabig a két kislányt.
- Határozottan elemében érzi magát!
- De vajon honnan tudja mindig előre, hogy mi történik? A dallistát, vagy
akár azt, hogy mit viselnek. Hol tanulta meg mindezt?
- A rajongólányok ilyenek - vonja meg a vállát Fizzy. - Ez ugyanaz a
mechanizmus, mint az, hogy te is tudod, mikor dob piacra a Shimano új
sebességváltót a szuperbicajodhoz.
Újra teljes figyelmemmel felé fordulok, és a szám mosolyra húzódik.
- Nézzenek oda, valaki hogy ért a kerékpáralkatrészekhez!
Fizzy elvesz egy sütit a tálcáról, kettétöri, és a felét nekem nyújtja.
- Egyesek szerint óriási szaktekintély vagyok a keresőbe gépelésben. - A
kezében tartott süteményt tanulmányozza. - Még rólad is vadásztam
képeket.
- Rólam?
- Érted: forgatás vagy hegyi kerékpározás közben. - Egy pillanatra
elhallgat, és könnyedén vállat von. - Vagy barátnőkkel.
- És? - Én is a pultnak dőlök mellette, és elnyomok egy mosolyt. Ami a
szívén, az a száján. - Na, és mire bukkantál?
A szája egyik fele felfelé húzódik, amitől a bal arcán kis gödröcske
keletkezik.
- Semmire. Az Instagram-neved csak egy rakás random betű meg szám,
és azt is csak azért találtam meg, mert ismerem Jesst, aki ismeri Natáliát,
aki egyszer megjelölt egy képen téged úgy öt éve. Négy követőd van, és két
posztod. Egyszerre volt megkönnyebbülés és csalódás!
- Az lenne a feladatunk, hogy a te szerelmi életedre fókuszáljunk, Fizzy.
- Egy kicsit igazságtalannak tűnik - feleli könnyed mosollyal, de a
tekintete komoly, amikor rám néz -, hogy most, amikor kezdünk
összebarátkozni, kizárólag arra összpontosítunk, hogy nekem találjunk
valakit, és rád egyáltalán nem.
Elnézek a színpad felé, ahol a koncert a végéhez közeledik. A
Wonderland búcsúzkodik a közönségtől. Ebből semmi jó nem sülhet ki. És
ezt mindketten tudjuk, mégis folyton itt kötünk ki.
- Hát, eléggé meglepődtem volna, ha találsz rólam fotókat nők
társaságában. Mostanság nem sokat randizom.
- A DNSDuót kipróbáltad már?
- Én? Dehogy - rázom a fejemet. - Nem mintha nem hinnék benne, vagy
ilyesmi, csak... ha valakivel összehozna, akkor komolyan akarnám venni, és
most nem lehet.
- Jess is hasonló helyzetben volt. Mármint Junóval - magyarázza Fizzy. -
Azt mondta, hogy egészen addig nem akar senkivel kapcsolatot, míg a
lánya főiskolás nem lesz.
- Ismerősen hangzik.
- Neked is azt mondom, amit neki mondtam: ebből rém unalmas regény
lenne!
- Hát, talán egyszer eljön a pillanat - felelem neki. - Néhányszor
próbáltam találkozgatni ezzel-azzal, amikor Stevie kisebb volt, de minden
nő, akivel érdemes volt megismerkedni, többet akart, mint alkalmanként
egy-egy hétköznap éjszakát együtt tölteni. Emellett, akivel kapcsolatom
lesz, az nemcsak engem kap meg, de Stevie-t és Natet is.
- Mikor váltatok el?
- Stevie kétéves korában.
- Húha. Az még elég kicsi.
Voltak idők, amikor egy ilyen megjegyzés - még ha jó szándékú is -
azonnal beletaszított volna a bűntudat legmélyebb bugyrába. Stevie valóban
kicsi volt még, és a válás az egyik legnehezebb dolog volt, amit valaha
tettem, de ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna helyes döntés.
- Igaz.
- De Nattel még most is közel álltok egymáshoz, nem? Stevie már beszélt
róla párszor, és majdnem biztos vagyok benne, hogy néhányszor őt láttam
az iskolánál, amikor Junóért mentem. És ha igen, hát, nagyon szexi.
Nevetek.
- Az. És van egy nagyon fiatal, szintén nagyon szexi barátja, aki
gyaníthatóan hamarosan feleségül kéri.
 - De jó neki. - A perc hosszúra nyúlik, feszült és sokatmondó. Arra
számítok, hogy Fizzy elfordítja a tekintetét; de nem teszi. Helyette
együttérzőn csettint a nyelvével. - És milyen kellemetlen, hogy te nem vagy
ügyes a szakmai és a magánéleted szétválasztásában.
Elhatározom, hogy megálljt parancsolok magunknak, és nem táncikálunk
tovább a téma körül.
- Közelebbről: nem vagyok jó az alkalmi szexben.
A szex szó úgy villan fel köztünk, mint a lángszóró. Fizzy mosolyog.
- Hát, igazából úgy gondoltam, számomra kellemetlen, hogy nem vagy
ügyes a dolgok szétválasztásában.
Felnevetek.
- Felicity, te maga vagy a veszedelem.
- Neked meg tetszik.
Eljátszom, mintha fontolóra venném a kijelentést, ő pedig lábujjhegyre
áll, és rosszallón belemorog az arcomba.
Végül meghunyászkodom.
- Elviselhető vagy.
Leereszkedik a talpára, és újra a pultnak dől mellettem.
- Nem is. Vidám!
- Tűrhető alak.
- Tehetséges és karizmatikus.
- Nyomulós és önfejű.
- Az új jóbarátod. Mondd csak ki!
A keze az enyém mellett támasztja a pultot. A kisujjam megrándul, és
megsimítja az övét. Ha most arrább mozdulok, úgy tehetek, mintha véletlen
lett volna. De nem tudom rávenni magam. Ehelyett arrább mozdítom,
ráteszem a kezére.
Az ujjával körbeöleli az enyémet. Végigfut a testemen a forróság, és
elfog a vágy, hogy szembeforduljak vele, felültessem a pultra, és a két lába
közé lépjek...
Lassan, mélyen beszívom a levegőt.
- Az új jóbarátom.
 tizenkilenc

Juno már nem kicsi.

Vagyis amikor megállunk Jess és River háza előtt, a hátsó ülésen a két
kislánnyal, akik félájultan hevernek, mint két liszteszsák, világos, hogy nem
fogom tudni a karomban elcipelni a bejáratig, és célba juttatni.
Ami azt illeti, abban sem vagyok biztos, hogy magamat képes lennék-e
elvonszolni odáig. Nem akarok hencegni, de írtam én már olyan jeleneteket,
hogy a belőlük sütő szexuális feszültséggel tapétát lehetne vágni, ám
bevallom, egyik sem ért a közelébe sem annak a húsz percnek, amit az
imént Connor mellett ülve a kocsiban magam megtapasztaltam.
- Majd én viszem. - Connor kikerül, és behajol a kocsiba, hogy
kikapcsolja Juno biztonsági övét.
A combja megfeszül a mozdulattól a farmerban, és a válla kirajzolódik az
új póló lágy pamutanyaga alatt, míg könnyedén felemeli az ernyedt kis
testet az ülésről.
- Attól tartok, a petefészkem nem fogja ezt tovább bírni... - mormolom
halkan magam elé.
Connor felém fordul, miközben megigazítja a gyereket a karján.
- Hogyan?
Finom úrinő módjára a tenyerembe köhintek.
- Milyen szép este, szerintem nem fog esni.
Connor szkeptikusnak látszik, de nyilvánvalóan bízik benne, ha
cenzúrázom magam, alighanem kár firtatni, mi hangzott el az imént. Intek
neki, menjen előre, mire sarkon fordul, és emelt fővel masírozik a ház
irányába.
 Az ajtó közben kitárul, Jess jelenik meg. A háta mögül meleg, arany fény
sugárzik ki barátságosan, és szemlátomást mit sem érzékel a mentális
mentőpisztoly-lövedékekről, amelyeket sorozatosan a levegőbe küldök.
River is mögé áll, és átveszi Junót Connortól, aki halkan megkérdezi tőle
közben:
- Mehet, fogod?
A szívem kiveti magát a tizedik emeleti ablakból.
A kislány csak annyival árulja el, hogy nem teljesen ájult, hogy a pótapja
nyaka köré fonja karját, és azt motyogja:
- Köszönöm, Mr. Prince.
Ez az a pillanat, amikor sikerül annyira összeszednem magam, hogy
képes vagyok némi tettetett sértettségre:
- Hé, és velem mi lesz? Ki szerzett jegyet, hahó?
Válaszképp álmos morranás érkezik felőle, mialatt River már cipeli is a
folyosón a szobája felé.
Most, hogy Junót biztonságban hazavittük, Stevie pedig a hátsó ülésen
alszik, Connor ugrik néhányat lefelé a lépcsőn, aztán várakozásteljesen
hátranéz rám.
- Indulhatunk?
Majdnem teszek egy lépést, mintha selyemszál kötne össze minket, de
megtorpanok. Eszembe jut a kocsiban a meleg meg a zene idegnyugtató
hatása. Connor nagy keze a kormányon, aminek láttán felrémlik előttem,
hogy úgy fogódzkodik bele, mintha lián lenne, amin kapaszkodva egy
sziklacsúcsról lóg lefelé. Az alkarjára gondolok, ami csupa izom, és
kiduzzadó erek hálózzák be, meg arra, hogy így, két lépcsővel lejjebb került
velem szemmagasságba. Felragyogó szemére gondolok, ahogy figyelte a
lányát, aki elemében volt, táncolt és énekelt, és arra, milyen érzés volt a két
válla a combom alatt, amikor a magasba emelt. A legyőzött morranásra
gondolok, Az új jóbarátom, és úgy érzem, egyetlen másodpercet sem fogok
kibírni mellette az utasülésen. Végtére is, hús-vér nő vagyok, és lássuk be,
egy dolgot akarok igazán, azt, hogy a hármas számú Connor Prince maga
alá gyűrjön, mint egy kidőlt fatörzs a törékeny virágot.
Persze úgy, hogy a jelenet forrósággal töltsön el.
- Azt hiszem, én még maradok egy kicsit - felelem neki.
- Nem nagy kitérő - próbál megnyugtatni. - Tényleg nem gond.
- Nem erről van szó.
 Összehúzza a szemét. Érti: konkrétan azért nem megyek vele, mert nem
ilyen jellegű utazásra vágyom a társaságában.
Helyette betérek a barátnőmhöz, hogy elmeséljem neki, milyen fojtogató
vonzalom működik közöttünk ezzel az óriással.
- Ha biztos vagy benne... - vigyorog.
- Ó... - felelem. - Igen, biztos.
Még mindig ott fénylik a szemében az önelégültség, miközben jó
éjszakát kíván Jessnek, majd lekocog azzal a szép testével a lépcsőn.
Olyan elmélyült figyelemmel bámulunk utána, mintha csak a Nyerd meg
az életedet! végjátékát figyelnénk, aztán tizenöt köbméter oxigén szakad ki
a tüdőmből:
- Jézusom!
- Neked véged.
Követem Jesst a házba, és lerúgom a cipőmet.
- Nincs végem. Tudatosságra ébredtem. Újra élek!
- Hát persze.
- Jessica, figyelmezz szavamra: Connor katalizátor, Ő a szikra! Az
előétel, ami beindítja a libidót. Hát nem örülsz? Korábban érzelmi droid
voltam. Abból nem lehet jó tévéműsort csinálni!
Jess a kanapéra rogy.
- Emlékszel, amikor eljátszottuk, hogy randizom Riverrel?
- Hogyne emlékeznék! Minden alkalommal, amikor belépett a Twiggsbe,
úgy néztél rá, mintha meg akarnád csókolni.
- És mégis, esküszöm, hogy nem voltam belezúgva.
Értem, mire akar kilyukadni, de tiltakozom a párhuzam ellen.
- Igaz, de téveszmés... az igen. Félig már igenis beleszerettél addigra.
- Pont, ahogy te is Connorba.
- Szó sincs erről! - tiltakozom. - Te szerelmes lettél Riverbe, oké. De én
csak szeretném meglovagolni a szexi producert.
River, aki ebben a pillanatban lépett be a nappaliba, hogy csatlakozzon
hozzánk, a szavaimat hallva fürgén sarkon fordul, és eltűnik a folyosó
irányába.
- Jó éjt! - kiált vissza elmentében.
- Gyere vissza! Nagyra értékelném, ha elmondanád a véleményedet! - Az
egyetlen reakció, ami érkezik a megjegyzésemre, a felgyorsuló lépések
zaja. Jessre vigyorgok. - Hoppá!
Fáradtan ingatja a fejét.
 - Miért ragaszkodsz mindig ahhoz, hogy minden kapcsolatod csak
alkalmi szex legyen?
- Talán mert a legutóbbi kapcsolatomban is egy tőrőlmetszett szemétláda
volt a partnerem? Meg azért, mert inkább enném meg egy valódi kuka
tartalmát, mint hogy még egy házasságot tönkretegyek?
- Úgy mondod, mintha viccelnél, pedig teljesen igaz. Rob tényleg
szemétláda. Szörnyűséget csinált. Te viszont nem követtél el semmit.
Jessnek igaza van. Az eszemmel tudom is, még ha beletelt is egy kis
időbe, mire a bensőmben is elkezdtem érezni. Végre túl vagyok azon, hogy
a kettős játékával mintha mérget fecskendezett volna az ereimbe. Ebből
felgyógyultam. (De a neve mellett mindig csillag szerepel majd nálam,
hozzá kendőzetlen, bár apró betűs megjegyzések.) Leereszkedem a
barátnőm mellé a kanapéra.
- Tudom, Jess.
- Nem minden pasas olyan, mint Rob.
- Hát, remélem, hogy tényleg így van, mert az optimizmusnak kell
vezérelnie a közeljövőben! Hinnem kell benne, hogy a lelki társam
hamarosan ott vigyorog mellettem, bele a kamerába.
Jess feláll, és átszeli a szobát. A látványos italkocsiról elvesz egy üveg
whiskyt, és mindkettőnknek tölt egy kis pohárnyit.
- Tehát bízol benne, hogy Connor és csapata jó munkát végzett a
szereplőválogatásnál?
- A hírek szerint igen. - Mosolyogva elveszem Jess kezéből a poharat, és
belekortyolok. Hagyom, hogy a forróság végigáramoljon a torkomon, és
lágyan eltöltse a gyomromat. - Az az érzésem, hogy a producerem nagyon-
nagyon válogatós volt.
- Az klassz. - Jess az italát forgatja a pohárban. - Figyelmes pasasnak
látszik. - Hosszú, sűrű csönd. - Kíváncsi lennék, ő hogyan érzi most magát.
Valahogy az volt az érzésem titeket látva, hogy ő is eléggé odáig van érted.
- Hát ja, én is érzékelem, hogy vonzódik hozzám. - Oldalra billentem a
poharamat, és figyelem, hogyan halad át a fény a borostyánszín folyadékon.
- Az este folyamán bevallotta, hogy nem azért utasított el, mert ne
érdekelném.
- Még szép, hogy nem, hiszen rólad van szó!
- Bár most, hogy Connor-mentes levegőt szívok, és újra tisztán tudok
gondolkodni, inkább azt szeretném, bárcsak ne tudtam volna meg - vallom
be. - Attól, hogy ez kiderült, szabályos démonná változtam. Akarom, ami a
nadrágjában lapul!
Jess a fejét csóválja.
- Koncentrálj a műsorra. Mikor kezdődik a forgatás?
- Öt hét múlva.
- És megegyeztetek már az ütemezésben?
Bólintok, és iszom még egy korty whiskyt, mielőtt válaszolok.
- Pont ma reggel küldte át, és a véleményemet kérte. Az első héten
kávézós tandíjaim lesznek. Utána minden érintett elmondja, szerinte hogy
ment, majd adásba kerül a műsor. A nézők kiszavaznak két fickót az
alapján, hogy szerintük kikkel rezonáltunk a legjobban egymásra, és így
tovább. A két utolsó versenyző a családtagjaimmal is találkozni fog.
Próbálom elfelejteni, hogy ilyen is várható! - Jess együttérző, „Sok
szerencsét hozzá!” arccal néz rám. - Ezután következik az utolsó rész,
amelyben kiderül, hogy a nézők ugyanazt jelölik-e meg lelki társamként,
mint a DNSDuo. A közönségszavazás nyertese kap százezer dollárt, én
pedig kiválaszthatom, kit akarok magammal vinni a Fidzsi-szigetekre. Jeee!
- Lehet, hogy tévedek, de mintha nem éreznék valódi lelkesedést áradni
belőled.
Körbekémlelek a fejemben és a bensőmben, hátha ott meggyőző
ellenválaszra lelek.
- Pedig igen! Elég izgatott vagyok emiatt.
- Fizzy, igazából ez tényleg nagyon menő dolog. Ott lesz nyolc
romantikus hős, akik a te kegyeidért versengenek!
- Tudom - nyüszítem. - De közben Connornak olyan combja van, hogy
bort tudna préselni vele belőlem. És én ezt akarom, mielőtt bármilyen más
hőssel találkozom. - Jess nevet, én meg hátradöntöm a fejemet a kanapé
háttámlájára, és nagyot sóhajtok. - Esküszöm, tényleg csak arra van
szükség, hogy kisöpörjem valahogy az idegrendszeremből a fickót.
- Ha nem tévedek, ez az a romantikus fordulat, amit messze a legkevésbé
kedvelsz, nem?
Felemelem a fejemet, és panaszos hangon jegyzem meg:
- Igaz, de ki gondolta volna, hogy ez a valóságban is létezik?!
- Senki - visítja vissza Jess. - Mert nem létezik! - Az égre emeli két kezét.
- Jól van, beszéljünk komolyan. Többé ne menj vele randikra.
- Ezek nem azok! - tiltakozom. - Ezek örömkereső kirándulások!
- Fizzy, kérlek. Több komolyságot!
 - Micsoda? Hótt komolyan mondom! Ez az ember eddig
természetvédelmi filmeket készített az óceán élővilágáról. Csak azt
akartam, hogy kicsit közelebbről megismerje ezt a közönséget.
- És szerinted most már ismeri?
Borzongás fut végig rajtam. Nem hideg, de nyugtalanító.
- Igen, és az, hogy figyelhettem, miközben egyre jobban felnyílik a
szeme erre az iparágra, és ráadásul még élvezi is... hát... számomra is
élvezet volt. Nem csak arról van szó, hogy jól néz ki. Egyszerűen szeretek
vele lenni. Tud vicces lenni. Szórakoztató a társasága. És a kedvenc
vonásom az benne, hogy nem felemlítik meg a kis szarságaim. Még azt is ki
merem mondani, hogy tetszenek neki!
Brrr. Érzések.
- Ez rendkívül fontos része a produceri munkának is - jegyzi meg Jess.
Nyögve eldőlök a kanapén mellette.
- Ha egyszerűen megdugott volna, már rég túljutottam volna ezen az
egész nyomorúságon!
Jess beletúr a hajamba, aztán gyengéden simogatni kezdi a fejemet.
- Ha érdekel a véleményem, szerintem nem jutottál volna túl rajta.
 húsz

CONNOR

Előre sejthettem volna, hogy Fizzyvel az extrém helyzetek számítanak

normálisnak, és az együtt töltött idő egyszerre lesz az életem egyik
legszórakoztatóbb, egyszersmind leggyötrőbb periódusa. Többhétnyi
megfeszített munka után az Igazszerelem-kísérlet kezd valóságos formát
ölteni, és Fizzyvel minden pénteket lecsippentjük a munkaheteinkből, hogy
folytassuk az örömkeresgélést. Vonatra szállunk, és elutazunk a Los
Angeles-i Broad múzeumba, és közben az önmagunkat megfigyelve átélt,
csendes örömökről beszélgetünk. Betérünk a közelben lévő, közkedvelt
Last könyvesboltba, ahol Fizzy vesz nekem egy gyűjtők számára készült
Borzalmak városát, én pedig az egyik kedvenc romantikus regényének
bekeretezett borítóját. Utána következő héten az egész stábnak jegyeket
szerez a The Rocky Horror Picture Show esti előadására. Miután hazaérek
aznap, többet vedelek, mint kellene, abban a reményben, hogy sikerül
megtisztítani az agyamat az emlékektől: hogyan ragyog fel az egész lénye,
amikor elengedi magát; mennyire rosszul énekel, és mégis mennyire
csodálom, mert ettől függetlenül óriási élvezettel teszi; milyen örömmel
fogadja a stáb tagjainak rajongását, és sikerül duplán visszaadnia nekik; na,
meg hogy lassan határozott rettegéssel tölt el a kilátás, mi lesz, ha néhány
héten belül megtalálja az igaz szerelmet.
A forgatás hivatalosan holnap kezdődik, de annak dacára, hogy
valószínűleg hajnal előtt neki kell majd állnom a munkának, ragaszkodom
hozzá, hogy még egy helyre el akarom vinni.

Végigsöprünk az autópályán. Az autó ablakait lehúztuk, a szél odabent

kavarog. A narancsszínű napkorong súlyosan és csábítón függ a horizonton.
Ez az utolsó örömkirándulásunk - legalábbis azok közül, amelyek be voltak
tervezve -, és tudatában vagyok, hogy a mai tervem a legjobb indulattal is
meggondolatlanság. Kettesben leszünk, sötétség meg a hullámok zaja vesz
majd körül minket. Előre el tudom képzelni, hogyan futkározik majd Fizzy
mezítláb a homokban, és már a gondolat is majdnem elég, hogy
szétszaggassa amúgy is szánalomra méltón gyengécske önuralmamat.
Torrey Pines hét kilométeres tengerpartja Del Mar és La Jolla között
húzódik. A forgalom szokatlanul gyér, és pontosan akkor érkezünk meg a
parkolóba, amikor a nap a vízbe ereszkedik. Leparkolok, és kiszállunk.
Ismét felkészületlenül ér, amikor megkerüljük két oldalról a kocsit, és előtte
megpillantom a farmerba- pólóba-sportcipőbe öltözött Fizzyt, aki a
biztonság kedvéért bolyhos pulóvert is hozott magával, a hóna alá
gyömöszölve.
Rengeteg tenni- és aggódnivaló van a műsor körül, de az ilyen
pillanatokban, amikor Fizzyt bámulhatom, ahogy a homokos part felé
ballag, mintha nem is léteznének. Amikor olyasmiről beszél, ami
szenvedélyesen érdekli, vagy nevetésben tör ki, amikor fölényes győzelmet
arat vagy épp közszemlére teszi a sebezhetőségét, gyakran azon kapom
magam, hogy racionalizálni kezdem az okokat, miért kellene megadnom
magam a kínzó vágynak. Talán elkerülhetetlen. Talán nem kellene
megtudnia senkinek. Lehet, hogy csak túlgondolom a helyzetet, és nem
tennék tönkre vele mindent. Mindketten felnőttek vagyunk;
mindkettőnknek volt már olyan szexuális élménye, hogy az nem volt több
szexnél. Lehet, hogy mégis el tudom választani egymástól a szakmát és a
magánéletet.
Napközben siklórepülők és ejtőernyős vízisízők ugrálnak le a távolban
álló, vörös homokkősziklákról, a parton és a vízben napozók, szörfösök és
úszók hemzsegnek. De ma estére kiürült a hely, csak néhány ember
bandukol a parton, és páran még újra vízre teszik a deszkájukat, kihasználva
a közeledő dagályt. Az ég szinte pillanatról pillanatra változik, mintha
vászonra festett kék olvadna lilába, majd pirosba és narancsszínbe.
- Tehát akkor? - Fizzy nyújtózkodik, ettől kivillan egy keskeny sáv a
bőréből a felsője meg a nadrágja között. - Strand?
Mosolygok, mert a hangjába némi rosszallás vegyül.
- Nem vagy rajongója?
- Ó, azt én is látom, hogy nagyon szép - telepszik le a homokba. - De
kicsit olyan, mint a szex a menzesz alatt. Az ember úgy gondolja, nagy
erőfeszítést igényel, és határozottan nem szívesen csinálná mindig így, ám
ha egyszer ad neki egy esélyt, azt gondolja utóbb: „Hát, végül is, nem olyan
rossz!”
- Atyám, Fizzy! - nevetek.
Rám emeli a szemét.
- Mi az?
Én is leereszkedem mellé, és megpróbálom lenyelni a torkomba,
mellkasomba áradó rajongást.
- Ehhez a témához nem tudok mit hozzátenni, attól tartok.
Nevet, és lehúzza a lábáról a cipőt, hogy a lábujjait a hűvös, nedves
homokba fúrja.
- Most, hogy már tudod, hogy érzek a strandolás kapcsán, mondd meg,
mit keresünk itt.
- Az a helyzet, hogy én viszont a vízen nőttem fel. Azért hoztalak el ide,
mert itt, a parton végtelen nyugalmat érzek. De a mai este mégsem
konkrétan a tengerről szól. Hanem egy pillanatról.
Fizzy felhúzza két térdét az áliáig, és a karjával átöleli a lábszárát, úgy
hallgatja a mondandómat. A nap már lesüllyedt a horizont alá, az ég úgy
sötétül el, mint egy véraláfutás.
- Stevie-vel a hétvégéink elég rutinszerűen folynak - folytatom a
magyarázatot. - Biciklizni megyünk, elvisszük Baxtert sétálni egy parkba,
vagy valahová, ahol futkározhat és játszhat, filmeket nézünk, együtt
megcsináljuk a házi feladatait, és főzőcskézünk. Semmi különös. Hatéves
lehetett, amikor Baxter mancsát meg kellett műteni, és nem jöhetett el
Stevie-vel a hétvégére. Úgy döntöttünk, kipróbálunk valami megszokottól
eltérő programot. Telepakoltunk egy hűtőtáskát, és eljöttünk ide piknikezni,
meg a szörfösöket bámulni, és végül egész napra itt ragadtunk. Haza kellett
volna indulnunk, amikor lement a nap - egyre hűlt az idő, és tudtam, hogy
másnap morcos lesz, ha nem alussza ki magát -, de annyira jól érezte magát
pusztán attól, hogy szaladgált, meg cigánykerekezett a partot nyaldosó
vízben, hogy úgy döntöttem, maradhatunk még egy kicsit. Végül teljesen
besötétedett, és szedelőzködni kezdtünk, amikor kék szikrákat láttunk a
vízben egy helyen, aztán másutt is. Amikor a hullámok partot értek, olyan
volt, mintha több száz szentjánosbogár röppent volna fel.
- Ó, erről már hallottam. - Fizzy az ujjával csettintgetve próbálja felidézni
a szót. - Biolumineszcencia! Az algák miatt, igaz?
- Igen. Némelyik algaféle a ragadozók ellen használja a
biolumineszcenciát, ami azt jelenti, hogy ha valami megmozdul a közelben,
vagy elhalad mellette, kitör belőle ez a kék fényrobbanás, hogy elijessze. -
A távolba mutatok. - Nézd csak, ott!
Fizzy arra fordul, és követi a tekintetemet. Egy szörfös könnyedén szeli a
víz felszínét, útban a part felé, és a nyomában kék fény kavarog.
- Mintha nem is lenne valódi - állapítja meg Fizzy.
- Emlékszem, milyen ámulat jelent meg Stevie arcán, és arra, mennyire
szerettem volna elraktározni az emléket, hogy aztán újra meg újra
megtapasztalhassam.
Fizzy rám néz.
- Ezt kellett volna válaszolnod nekem az irodában.
- Mire? Mikor?
- Amikor megkérdeztem, miben leled örömödet.
Az ajka mágnesként vonzza a tekintetemet.
- De akkor hogyan sajátíthattalak volna ki magamnak ennyi időre az
elmúlt hetek folyamán?
Nevet.
- Emellett - felelem neki - elmulasztottam megkérdezni, hogy neked mi
szerez örömet.
Fizzy nagy lendülettel a vállamnak dől.

- Ez. Veled tölteni az időmet.

- Na, de mielőtt én lettem a legújabb jóbarátod?
- Jess és Juno társasága. A családtagjaim. Az utazás. - Nagy levegőt vesz.
- A szex. Az írás.
- Még mindig meg vagy akadva vele?
Bólint.
- Idejét sem tudom, mikor nyitottam meg utoljára Word-dokumentumot.
- Légy igazságos magadhoz: sok volt a dolgod. Egy teljes valóságshow
tervét el kellett készítenünk.
- De lehet, hogy ez csupán kényelmes kifogás. - Kézbe vesz egy kis
hínárdarabot, és úgy húzza végig a homokon, mintha rajzolni akarna vele. -
Minden ötletem kihuny, mielőtt neki- állnék kidolgozni.
- Nem teszek úgy, mintha teljesen meg tudnám érteni, milyen lehet, de
erről tudtál beszélni a terápián?
- Ó, hát persze - feleli. - De végül belefáradtam, hogy újra meg újra
végigmegyünk ugyanazon, és sehová sem jutunk. Próbálkoztam kis
írásgyakorlatokkal is, de semmi sem segített. - Egy ideig némán bámulja a
vizet. - Tudom, hogy én megleszek akkor is, ha soha többé nem írok egy
sort sem. Az írás halála nem az én halálom is egyben. De hiányzik az az
önmagam. Kedveltem az író énemet, de egyszerűen nem jövök rá, hogyan
találhatnék rá újra. Amikor erre fókuszáltunk a terápiában, csak még
rosszabb lett a helyzet, ha ennek van egyáltalán értelme.
- Van.
- Normál esetben elég öntudatos vagyok, és a legtöbb problémán túl
tudok jutni... de ez... - A fejét csóválja. - Ez teljesen legyőzött. És csaknem
minden érdeklődésemet elvesztettem a férfiak iránt is, amíg te... - Elharapja
a mondatot, és hunyorogva elnéz az óceán felé. - Amíg te meg nem kerestél
a show ötletével.
Amíg te nem jöttél az életembe? Talán ezt akarta mondani. A szívem
nyugtalanul vergődik.
Fizzy megköszörüli a torkát.
- Hát igen. A szerelmes sztorik. Ezek megrekedtek az agyamban.
- Lehet, hogy az agyad szeretne egyet valóban átélni, és akkor újra tudna
velük foglalkozni.
- Mit nem mondasz, producerkém! - mosolyog rám. - Hát már megint itt
tartunk.
Figyelem, ahogy az ég felé fordítja az arcát, aztán lehunyja a szemét, és
mélyen beszívja a tengeri levegőt. Végül, ma este, az utolsó pillanatban,
mielőtt nekiállok, hogy segítsek neki beleszeretni valaki másba,
bevallhatom.
Kezdek beleszeretni Fizzybe.
- Mit is mondhatnék? - mormolom. - Igyekszem!
 huszonegy

FIZZY

Én lennék az első, aki elismeri, hogy nagy dumás vagyok, de hallgatni is

tudok. Jess-szel sok-sok munkanapot eltöltöttünk egymással szemben ülve,
termékeny nyugalomban. A Junó-val kettesben töltött szeretetteljes
pillanatok csöndjét is szeretem, amikor a kanapén ülök, ő pedig a fejét az
ölembe hajtva olvas. Szeretem a széles ég nyújtotta derűt, amikor az
öcsémmel, Péterrel túrázunk, és azt a laza, békés hangulatot is, ami
körbevesz minket, amikor anyámmal madzsongozunk. Persze, igaz,
nemigen lehet olyan könyvkedvelő emberrel találkozni, aki ellenségének
tekintené a csendet.
De most, a könnyedén áradó, egymásra reagáló beszélgetésünk után
súlyosnak érzem a csöndet Connorral. Egymás mellett ülünk a homokban, a
lábunk kinyújtva, időnként megmozgatjuk égnek meredő lábujjainkat.
Connor felgyűrte a nadrágszárát, jól láthatom a lábfejét, a bokáját és a
lábszára alsó részét. A bőre napbarnított, izmos lábszárán szökés a szőr.
Hátratámaszkodik a kezére, és az arcát úgy fordítja, hogy érje az éjszakai
szellő... mintha afféle dicsőítésre kínálná fel a testét. A mértanilag szépen
rajzolt szuperhősmellkasát. A hosszú, inas nyakát, a válla masszív
domborulatát. Érzem, hogy az agyam kifulladva sikoltozza kétségbeesett
gondolatait, például azt, hogy Nem is lehet valódi ez a test, meg Azt akarom,
hogy hozzám érj, meg Dugj meg azonnal, itt, a homokban.
Ám nagy meglepetésemre, a súlyos csöndbe nyugodtabb gondolatok is
vegyülnek. Mint az, hogy Őszintén megkedveltelek, meg Az utóbbi időben
nagyjából te vagy a kedvenc személy az életemben, és Nagyon szeretném
izgatottan várni a holnapot, de csak arra tudok gondolni, mennyire nem
akarom, hogy a mai estének vége legyen.
Utóbbi gondolat természetesen akkor érkezik, amikor Connor köhint
egyet a tenyerébe, megtörve a csendet.
 - És... - mosolyog rám félénken, mint aki elismeri, menynyire súlyossá
vált hirtelen a helyzet, milyen forrón és szinte tapinthatóan feszül köztünk a
levegő, de reméli, ha beszélgetünk, esetleg eloszlik. - Készen állsz a
holnapra?
Élesen beszívom a levegőt és feljebb tornázom magam. Rendben. Szedd
össze magad, Fizzy.
- Igen. Remélem, aludni is tudok éjjel! Nem szeretnék holnap duzzadt és
karikás szemmel felbukkanni.
- Pont azt akartam mondani, hogy ahhoz képest nagyon nyugodt vagy,
hogy holnap tévés forgatáson veszel részt.
- Nem tagadom, amióta igent mondtam a felkérésre, rendszeresen járok
masszíroztatni az arcomat, és beruháztam egy új, a gravitáció létezését is
tagadó melltartóba. - Connor nevet. - De már olyan sok dedikáláson vettem
részt, ahol az emberek rémes szögekből fotóztak le, aztán kiposztolták,
hogy nem sok értelme volna úgy tenni, mintha valami szupermodell lennék.
- Nem kell tettetned - feleli Connor. - Ha csak rád nézek, eláll a
lélegzetem.
Mindketten elnémulunk, és a hullámverést nézzük. Connor iménti
szavainak visszhangja ott kering körülöttünk. A pulzusom egy pillanatra
megáll, aztán olyan hirtelen éled fel, mintha felrobbanna, és lüktetni kezd a
nyakamban. És szinte érzem, hogy Connor azt kívánja, bárcsak a hullámok
elhömpölyögnének idáig, és elmosnák az iménti pillanatot.
- Nos... hát. Mindegy is - tör elő végre a hangja, mintha büszkélkedne,
hogy így is tud szólni, hú, de jó... és el akarná terelni a figyelmet. -
Legalább izgatottabb vagy a filmezés kezdete miatt, mint eddig hittem. Ez
jó.
Elevenembe vágott az iménti kijelentés. Connor valódi tölgyfa, és minél
több időt töltök vele, annál jobban felfigyelek rá, hogy én magam milyen
gyakran érzem úgy, hogy kósza levél vagyok, amit ide-oda sodor a saját
impulzív döntéseim, a hullámvasútszerű munkám, sőt változó hangulataim
szeszélye. Ha csak rád nézek, eláll a lélegzetem, ezt mondta. Connor nem
lezser az ilyesmiben, ahhoz nem ért. Hát persze. És sajnos részben pont ezt
kedvelem benne. Azt, hogy szilárdan, eltökélten halad előre a világban.
Annyira vonzódom hozzá, mintha Fizzy-mágnest ültettek volna bele a
játékos kedvű istenek.
- Izgatott vagyok - ismerem be óvatosan. - És biztosra veszem, hogy
remek munkát végeztél a szereplőválogatással. Azaz remélem, lesz a
csapatban egyvalaki, aki iránt képes leszek legalább a töredékét produkálni
azoknak az érzelmeknek, amelyeket ma este érzek.
A tekintetem a vízre tapad, de érzem, hogy Connor megmozdul
mellettem, és rám néz.
- Ez mit akar jelenteni? - kérdezi.
Válasz helyett én is megmozdulok, és elég lassan ahhoz, hogy
megállíthasson, ha akar, szembefordulok vele, és az ölébe ülök.
- Azt jelenti, hogy... iszonyatosan vonzódom hozzád.
A Connor iránti érzéseimre nem mernék címkéket ragasztani e
pillanatban, de rémülettel tölt el a gondolat, hogy egyszer fel kell hagyni a
kísérlettel, hogy mégis megnevezzem őket.
- Fizzy...
- Igen?
Merőn néz rám. A szeme elsötétedik, és úgy helyezkedik el, hogy az
egyik meleg tenyerét a csípőmre tegye.
- Hát nem szögeztük még le, hogy ez nem jó ötlet?
Nincs vádló él a hangjában. Gyengéd, kíváncsi, és talán egy icipici éhes
vágyakozást is hallok benne.
- De igen. - Nyelek egyet, hátha sikerül a saját vágyakozásomat az
uralmam alá vonni. - De ahogy itt ültem, nem tudtam kiverni a fejemből,
mennyire szeretnélek megérinteni, és azt, hogy mennyire megijeszt a
gondolat, hogy ma este hazamegyek, és soha többé nem érzek hasonlót,
mint most.
Connor felemeli a kezét, és egy elszabadult hajtincset kisöpör az
arcomból.
- Szerinted ez tényleg lehetséges?
- Nem tudom - vallom be. - Korábban is vonzódtam emberekhez.
Állandóan! Imádtam a szexet. Szerettem a saját szórakoztató és kalandos
oldalamat. Amikor veled vagyok... mintha hirtelen újra magamra találtam
volna, csak a korábbinál egy sokkal kiegyensúlyozottabb formában.
- Ez nagyon jó dolog, Fizzy - feleli halkan. - Hadd egészítsem ki azzal,
hogy amit mostanában érzel, az növekedés. Fejlődés. - A szél újabb tincset
sodor az arcomba, amit gyengéden a fülem mögé simít. - Te sokkal több
vagy, mint a játékos, szexi, kalandos író éned. Az is vagy, persze, de
emellett olyan nő is, akiben gondolatgazdag mélységek és érzékeny rétegek
rejtőznek. Azon tűnődöm, nem lehetséges-e, hogy az, ahogyan mostanság
érzel, kevésbé van miattam, mint inkább amiatt, hogy most kapcsolódsz
össze jobban ezzel az újonnan megismert oldaladdal.
Képtelen vagyok elfordítani a szememet kitartó pillantásáról. A vérem
együtt vibrál azzal, amit kimondott.
- Valószínűleg ez a legmélyebb gondolat, amit valaha mondott nekem
valaki.
Erre felnevet.
- Mindenesetre örülök, hogy a show előtt újra eszedbe jutott a
szexualitásod. Az, hogy így is tudsz kapcsolódni valakihez.
- Én meg, tessék - vigyorgok rá -, itt ülök, és veled kapcsolódom össze.
Egy pillanatig újra az enyémet keresi a tekintete, és ellágyulnak a
vonásai.
-Hm... hmm.
- Nem arra kérlek, hogy csókolj meg, vagy ennél többet tegyél. Csak
most az egyszer szerettem volna minél közelebb lenni hozzád. - Felemelem
a kezemet, és végigsimítom az ujjhegyemmel a fülkagylóját. - Hiányozni
fogsz holnaptól.
Erre elmosolyodik, de a tekintete az ajkamon időzik.
- De holnaptól éppenséggel többet fogsz látni.
- Tudod, hogy értettem.
- Tudom.
- Osztoznom kell rajtad másokkal - felelem. - Fura lesz.
Talán amiatt, ahogy az álla moccan. Mintha egy apró, leheletnyi, ki nem
mondott „akkor mire vársz” mozdulat lenne.
Közelebb hajolok, egészen lassan, hogy el tudjon húzódni. De nem teszi,
és abban a pillanatban, amikor az ajkam megérinti a száját, megrohan és
spirálszerűen magával ránt az érzés, hogy soha életemben nem csókolt még
meg senki. Connor maga a hegy, meleg és masszív szikla alattam. A szája
lágy és erős, egyszerre parancsoló és rugalmas. A gyönyör egy édes nyilat
lő keresztül a mellkasom közepén, és az egyszerű csók hirtelen lángra
lobban, és kiömlik minden eddigi, visszafogott érzésünk, ahogy a szánk
együtt mozog.
Atyaég.
Életem legjobb csókja.
Connor oldalra billenti a fejét, hogy jobban és mélyebben hozzám férjen,
az ajka elnyílik az enyém között, az egyik kezével a csípőmet öleli, hogy
egészen közel húzzon magához, míg a másik végigsimítja a nyakamat
fölfelé, hogy aztán megállapodjon az arcomon.
Nem ismeretlen előttem a szenvedély - a forró pillanatokban nyomódtam
már neki falaknak, és törtek össze körülöttem bútorok -, de ez most egészen
más. Sokkal több, mint késztetés és ösztön; nem, ez összekapcsolódás, és
bezárt vágyak kiszabadulása. Connor testéből olyan erő árad, hogy
kétségem sincs afelől, bármit összetörnénk a házamban, de az egymás iránti
éhségünk bensőséges is, és szent; a lelkemben is fellángol és melenget.
Elvesztem: ahogy reszkető lélegzete az ajkamat éri, és a halk nyögéseit
hallva, amelyeket elfojtani igyekszik, amikor a nyelvemmel végigsimítom
az övét, a két karommal átölelem a nyakát, és az ujjaimmal a hajába túrok.
Kétségbeesett fájdalom hasítja át a felsőtestemet, amikor a keze elhagyja a
csípőmet, és bekúszik a pulóverem alá, hatalmas tenyere a bordáimat
súrolja, aztán a mellemre téved, és keresi a melltartóm alá vezető utat,
miközben kutató, csábító ajka egy pillanatra sem engedi el a számat.
Érzékelem, hogy azt akarja, hogy az egyszeri alkalommal minden
négyzetcentiméteremet felfedezhesse. Engem is ezt hajt, belefeszülök a
kezébe, hangokkal biztatom, meg az alsó ajkába kapaszkodó fogammal,
aztán lejjebb haladok, az áliára, majd végig a nyaka szép, éles vonalán.
Mögöttünk zúg az óceán, a hullámok egymásra futnak a homokon.
Végigsimogatom a vállát, aztán elindulok lefelé a mellkasán, a hasa lapos,
kemény területére. A hold fényében jól látszik, hogy kipirult az arca, az
ajka megduzzadt és megszínesedett, a szeméből súlyos vágy sugárzik
felém. A nyakán foltot ejtettem, olyan tisztán, mintha a nevemet
graffitiztem volna oda. Ez a terület Felicity Chen tulajdona. Ezt a jelet
szeretném elhelyezni a teste minden pontján, hogy magaménak követeljem
az egészet. Lenyúlok magunk között, és a tenyerem masszív domborulatot
érzékel, az agyam egy pillanatra végképp megáll, hogy aztán lökésszerűen
induljon újra, és regisztrálja a tapasztalatokat. Connor ott is nagy, és az
alhasam görcsbe rándul, mert hirtelen fájdalmas ürességet érzékelek
magamban.
A csípőmet közelebb tolom, de megkönnyebbülés helyett csak még
jobban megvadulok a mozdulattól. A csókunkba belefeledkező szája
eltompítja a hangot, ami kiszakad belőlem, miután az ő csípője is felém
mozdul, és a kemény, vaskos rúd pontosan ott feszül nekem, ahol szerettem
volna. A két keze a fenekemre tapad két oldalról, hogy eltoljon magától,
majd visszahúzzon, újra és újra, oda-vissza. Képes lennék akár ettől
elélvezni. Hiszen máris ott lappang az érzékelésem szélén az orgazmus, és
nem tudom eldönteni, hogy maradjak-e így mohó testemmel, és hagyjam
beteljesedni a vágyamat, vagy rángassam el Connort az autóig, és ott
szeretkezzünk.
De mielőtt kigombolnám a nadrágját, gyengéden elhúzza a kezemet, és a
csípőmnél fogva közelebb ültet magához.
- Vigyél haza! - könyörgők. - Iszonyúan vágyom rád, Connor. Csak
egyszer!
A lehelete a nyakamat éri, és a bőrömön érzem, hogy kinyílik a szája,
amikor kimondja a nevemet. Látom, milyen monumentális erőfeszítést
követel, hogy elhúzódjon tőlem annyira, hogy rám nézhessen. Alig egy-két
centire van az arca az enyémtől, de ennyi is elég, hogy a hideg, nyirkos
óceáni levegő közénk furakodjon. Connor tekintete kitisztul, és mély,
reszketős levegőt vesz. Aztán lehajtja a fejét, és a homlokával a vállamra
támaszkodik, miközben hosszan, lassan kifújja.
Végül egyszerűen annyit mond:
- Nem.
Belül éles, csattogó fogú szörnyeteggé változom. Karmos kezem
megragadja a ketrec vasrúdjait, és tébolyultan rángatom.
- De miért?
- Nem tehetjük, Fizzy. - De nem enged el. Közelebb húz magához, és
szorosan ölel. Aztán újra nagy levegőt vesz, érzem, ahogy nekem feszül a
mellkasa közben, aztán leereszt. - Egyszerűen nem.
A két karja között ez a mély, nyugodt lélegzetvétel ritmust ad az
enyémnek is, és lassan leülepszik a lázasan felkavarodott por.
- De nem jelentene többet, mintha két jóbarát kiélné a szükségleteit -
suttogom.
- Sajnos attól félek, hogy kiderülne, ennél sokkal-sokkal többet jelent.
Elnémulok. Megráztak a szavai.
- Fizzy. - Gyengéd megadás borul fölénk. - Tényleg muszáj, hogy a show
jól alakuljon - folytatja halkan. - Ezt, ami most történt, egy kicsit sem
bánom, de nem folytathatjuk.
Hátradőlök, és összehúzott szemmel nézek rá, aztán rajzolok az ujjammal
egy vonalat a homlokától lefelé, végig az orra egyenesén, és az ajkain
keresztül, közben halkan felnyögök.
- Jól van. Vigyél haza, és előásom az éjjeliszekrényemből a legnagyobb
vibrátort, amim csak van.
 Felnevet, és újra átölelem. Beleöntöm a mozdulatba minden hálámat.
Connor nagyszerű. Belegondolok, milyen új barátra tettem szert: nyílt,
kíváncsi, állhatatos és józan férfi. Lehet, hogy nem lehet az enyém, de
legalább velem lesz.
- Nagyon élveztem az örömkeresősdit - súgom a nyakába.

- Hát, ja - feleli. - Én is.

- De te vetettél véget egy őrjítően jó fajta örömnek, ezért neked kell a
kocsihoz vinned.
- Tényleg?
- Nem én írom a szabályokat! Csak követem őket.
A hajamat meleg levegő borzolja: a nevetéséből kihallom a
megkönnyebbülést.
- Hát jó.
Belekerül némi feszengős ügyetlenkedésbe, kemény részek préselődnek
lágyakhoz, arc nyomódik egy női mellbe, de végül Connor feltápászkodik.
Rajta csimpaszkodom, a két lábam a derekát öleli, a karom a nyakát.
Connor ad egy utolsó, kurta, lágy puszit az arcomra, aztán visszacipeli
mindkettőnk felhevült testét a parkolóba.
 huszonkettő

CONNOR

Egy szemhunyásnyit sem aludtam az éjjel. És ez nem azt akarja jelenteni,

hogy hosszan hánykolódtam, míg végül nagy nehezen elaludtam egy
riasztóan kései, vagy inkább korai órán. Hanem azt, hogy kitettem Fizzyt a
háza előtt, miközben a szememmel kísértem a bejárat felé, és láttam, hogy
bezárja az ajtót, átéltem egy óriási belső krízist, onnan egyenesen
hazahajtottam, megpróbáltam elolvasni néhány dolgot a munkával
kapcsolatban, de kudarcot vallottam, vízszintesbe helyeztem magam az
ágyban, aztán újraéltem minden pillanatot onnantól, hogy az ölembe
mászott, maszturbáltam... aztán tusoltam, és ott is... és attól a pillanattól
kezdve, hogy beléptem az ajtómon, egészen addig, hogy reggel
bekapcsoltam a vízforralót, egy tizedmásod- percre sem élvezhettem az
áldott öntudatlanságot.
Még csak hat óra van, de a nap mintha máris száz órából állt volna eddig.
A nevetségesen bőséges költségvetésnek köszönhetően a következő
napokban a Gázlámpás negyed egy barátságos kávézójában forgatunk. Az
egész hely csak a miénk, de a személyzetnek fizettünk, hogy kiszolgálják a
stábtagokat, és színészeket vettünk fel, akik visszafogottan beszélgetnek a
háttérben. Kellemes a hely, a homlokzaton hívogató zöld árnyékoló, a
falakon helyi művészek alkotásai, egymáshoz nem illő asztalok és székek
vidám összevisszaságban. A bárpult tetején festőién kopott fadeszka, a
süteményespult üvege mögött fejedelmi édességek. A baristák feladata,
hogy mindenkiben szinten tartsák a koffein mennyiséget, és a kávé- meg
cukorillat - együtt azzal a három eszpresszóval, amit ledöntöttem
ideérkezésem óta - majdnem elégnek bizonyul ahhoz, hogy elfelejtsem,
tegnap beledöngölhettem volna Fizzyt a kaliforniai tengerpart homokjába.
Most már mindegy, kerítsünk neki lelki társat, mielőbb!
 Természetesen nagyszerűen néz ki ma is. Amikor belép, a szívem
kicsusszan a mellkasomból, és eltűnik valahol a padlódeszkák alatt.
Megkönnyebbülten látom, hogy követte az utasításokat - mert Fizzynél nem
lehet biztosra menni -, és kényelmes ruhákban érkezett, az arcát sem festette
ki. És mégis, most hogy ilyen édesen ziláltnak, sebezhetőén pőre arcúnak és
lágynak látom, ezerszer nehezebbnek érzem a helyzetet.
A stábtagok üdvrivalgással fogadják, aztán elvezetik a helyiség hátsó
részébe, ahol egy kis félreeső munkaállomáson dolgoznak a stylistok.
Fizzyt három nő veszi körbe, egyikük a sminkjére koncentrál, másikuk a
haját fésüli, a harmadik megmutatja neki a választható öltözékeket.
Körülöttem kirobbanó energiával zsonganak az események, de én úgy
érzem magam, mint egy szikla a folyó fehéren fodrozódó, rohanó vizében.
Mert a káosz közepette még egy megfigyelést tettem: Fizzy rám sem néz.
Amikor megérkezett, futólag odaintett, és semmi több. Természetesen
fontos, hogy a forgatáson minden rendben legyen köztünk. Az utolsó, amire
szükség van, hogy bárki feszültséget érzékeljen, miután olyan jóbarátok
voltunk az elmúlt hetekben. Ám ami ennél is fontosabb, kedvelem Fizzyt.
Sőt, több mint kedvelem. Nem akarom, hogy félrecsússzanak a dolgok
kettőnk között.
Odalépek a pulthoz, rendelek két kávét, és elindulok velük Fizzy felé, aki
a homlokát ráncolva nézi a telefonját.
- Minden rendben? - kérdezem.
Bezárja az e-mailjeit, és a telefont a táskájába dobja.
- Jól sejtem, hogy véletlenül sincs a birtokodban egy szexi kis kézirat,
teljesen kész állapotban? Csak kölcsönkérném, úgy... nagyjából... örökre,
meg persze engedélyt szeretnék kérni, hogy a saját nevem alatt
publikálhassam.
Viccel tereli el a figyelmet, ez Fizzyre vall.
- Nincs, sajnos. - A kezébe adom a kávét. - Csak ez.
A papírpohárra pillant, amelynek oldalán szép, cirkalmas betűkkel a
Vaníliás latié felirat áll. Ezek a baristák nem sajnálják a fáradságot!
- Honnan tudtad, hogy ilyet szoktam inni? - kérdezi Fizzy.
- Ilyet kértél a Broad múzeum után.
A három stylist ekkor félrehúzódik.
Vajon ennyire erősek körülöttünk a Privát beszélgetés! rezgések?, fut át
az agyamon. Kortyolok egyet a kapucsínómból, aztán leteszem a poharat.
Nem hiányzik már a további koffein.
 Odalép Fizzyhez egy srác a hangosítóktól, a kezében egy kis méretű
csiptetős mikrofon.
- Készen állsz?
Fizzy bólint, és a fickó már matatni is kezd a selyemblúz elején.
- Majd én, haver, oké? - bukik ki a számon.
A srác a kezembe nyomja, és nem mutatja jelét, hogy feltűnt volna neki a
hangom élessége. De Fizzy hallotta. Harsányabban regél róla a szája
sarkában megjelenő vigyor, mint bármilyen hangos nevetés.
- Maradj nyugton - mormolom, aztán mosolyogva a kezébe adom a
kábelt. Mutatom neki, hogy csúsztassa fel a felsője alatt deréktól a nyakáig.
A karomon érzéki emlékek vibrálnak, elektromos jeleket küldve az
ujjhegyeimig. Eszembe jut, milyen érzés volt Fizzy tenyerem alá simuló
melle, meg a zihálás, ami feltört belőle, amikor az ujjaim körbezárták
keményen meredő mellbimbóját.
Felcsúsztatja a kábelt, kihúzza a gallérja mellett, és felém tartja a végét.
Elveszem, lehajolok, és a csipeszt a ruhájára rögzítem melltájékon, úgy,
hogy amennyire lehet, ne legyen zavaró. Munka közben a mellével
szemben kérdezem:
- Hogy vagy, Fizzy?
- Kiválóan, Connor - feleli robothangon, és amikor felkapom a fejemet,
szélesen mosolyogva néz vissza rám.
- Azt látom, hogy a gézengúz még megvan benned. - Az ujjaimmal
véletlenül végigsimítom a nyakát és a kulcscsontját, mire Fizzy levegő után
kap. - Bocsánat - súgom.
- Semmi gond - suttogja vissza játékosan. A mikrofonhoz kapcsolom a
kábelt.
Lüktet körülöttünk a feszültség. Meleg és lágy a bőre, sima és csókolni
való. Ilyen közelről még a samponja és a testápolója illatát is érzem.
Szédelgek tőle. Inkább felegyenesedem, és eligazgatom a gallérját, hogy
elrejtse a mikrofont.
- Akarsz beszélgetni a tegnap estéről? - tör ki belőle.
Mögülem köhintést, zihálást, halk, horkantó nevetést és torokköszörülést
hallok. A vállam fölött hátravetett pillantás segít megbizonyosodnom arról,
hogy minden fejhallgatót viselő stábtag osztatlan figyelmet szentel a
beszélgetésünknek.
- Mármint arról, amit tegnap találtunk ki a műsorhoz? - kérdezem.
 Fizzy észbe kap, és lassan bólint néhányat, aztán szándékolt
meggyőzőerővel, és lényegesen hangosabban hozzáteszi:
- Jobb későn, mint soha, mi? Egyáltalán nem hülyeség. Mit hittél, miről
akarok beszélni?
A kitörni készülő nevetést leküzdve odanyúlok, és kikapcsolom a
mikrofonját.
- Gyanítom, szükségtelen a hangszinteket ellenőrizni.
Megrezzen az arca.
- Az orrom előtt kellene lengetned valami jelet, amikor azt szeretnéd,
hogy óvatos legyek. Sosem volt erős oldalam az ilyen finom különbségtétel.
- Szerintem megfelelően biztonságos ökölszabály, hogy légy óvatos, ha
kettesben vagyunk a forgatási helyszínen.
Csettint és rám mutat.
- Jó meglátás. Ezért vagy te a főnök!
Fizzy blúzának elején rendelésre készült címke hirdeti, Igazszerelem-
kísérlet, a show lógójával, fölötte pedig ott virít a felirat, Hősnő. A
Hősöknek is lesz hasonló névtáblájuk, és vele az archetípus, amibe soroltuk
őket. Ez csupán egy vicces ötlet, hogy a show más legyen, mint a többi, de
közben emlékeztető számomra, hogy nekem kinek kell lennem. Ami azt
illeti, valószínűleg rám is kellene csíptetni egy névtáblát, csak az a kár,
hogy szerintem nem lenne rajta elég hely ahhoz, hogy minden
figyelmeztetést feltüntessünk: Connor Prince, Szexi DILF, kizárólag belső
használatra, viccből, vezető producer, nem randipartner, nem szerető, nem
epedezik a hősnő után.
- Na, de vissza a tegnap estére - emelkedem fel, mire Fizzy arca furcsán
szétesik egy pillanatra, és a homlokán sekély ráncok jelennek meg. Az
agyamból egy pillanat alatt elpárolognak a szavak. - Csak annyit, hogy
nagyon kellemes volt, és tudom, hogy ezt te is tudod, csupán
megerősítésképpen... - Fizzy várakozásteljesen néz fel rám ültében, és a
tekintete ellágyul, ahogy figyeli a küszködésemet. - De valószínűleg nem
volna szabad újra megtennünk.
Fizzy bólint.
- Tökéletesen egyetértek. Az a helyzet, hogy miután hazaértem, egyszer
sem gondoltam rá. Egyszer sem. Vagy legalábbis kétszer egymás után
biztosan nem.
Mogorván nézek rá.
 - Megpróbálhatnánk legalább, hogy őszintén és komolyan beszélünk
róla?
Rory kiabál, hogy már csak két percünk van a forgatásig. Fizzy jelzi neki,
hogy megértette.
- ígérem, meg fogom próbálni. Csak jóbarátok. De mondhatok még
valamit, mielőtt nekilátunk a munkának?
- Hát persze.
A mikrofonjára mutat.
- Biztos, hogy ez az izé ki van kapcsolva?
Biztosra veszem, hogy látja az aggodalmat a szememben. Megfogom a
nyitott gallérjából kilógó kábelvéget, és megmutatom neki:
- Ki van húzva.
- Ígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek ma. Ne aggasszon, hogy
talán nem vagyok elég elkötelezett a projekt mellett. Mert az vagyok. - Alig
észrevehető, csábító mosoly jelenik meg az ajkán. - Viszont hadd mondjam
meg... - A tekintete lustán végigsimítja a testemet, és rövid időre
megállapodik a sliccemen, majd elindul újra fölfelé, az arcomra. - ...Ez
igen!
Pajtáskodva megpaskolja a mellkasomat, vet még felém egy utolsó
mosolyt, aztán elindul a jelenete helyszíne felé, én meg csak bénultan
bámulok utána.
Azt hinném... jól gondolom, hogy megdicsérte a farkamat?
Elképesztő, hogy ennyire fel tudott forrósodni az arcom, amikor teljesen
világos, hogy a vérem homlokegyenest ellenkező irányba halad. Teljes
zavaromban beteszem a papírpoharat az edényeknek kitett ládába, ahonnan
az egyik harisra azonnal ki is veszi. Bármilyen megdöbbentő is néha Fizzy
viselkedése, el kell ismernem, hogy üdítő ilyesvalakinek a társasága, aki
egyszerűen kimondja, amit gondol. Furcsán fordulnak a dolgok?
Beszélgessünk róla! Szeretnénk lefeküdni egymással, de nem lehet? Lássuk
be, fogadjuk el, és lépjünk tovább mindketten. Még sohasem találkoztam
senkivel, aki ilyen lett volna, mint ő.
Rory utasításokat harsog, aztán buzdító beszédet intéz Fizzyhez, és
megmutatja neki a jelzéseket. Mindenki lázasan tevékenykedni kezd. A
fodrász és a sminkes még egyszer beveti magát, hogy elvégezzék az utolsó
simításokat, Fizzy mikrofonját most valóban tesztelik, és a statiszták is
leülnek a helyükre a háttérben. Vibrálva árad szét a helyiségben az izgalom.
Minden jól fog menni. A csontjaimban érzem, hogy a műsor sikeres lesz.
Nem könnyű feladat túljutnom Fizzyn, de megoldom.
Öntudatosnak és higgadtnak érzem magam, és elönt valamiféle új kreatív
erő. Nagy levegőt veszek, hagyok magamnak egy-két pillanatot, hogy
átjárjon a tudat, milyen nehéz feladat vár ránk, és emellett a büszkeségnek
is adok egy kis helyet, amiért vállaltam a feladatot. Minden fantasztikusan,
kurvára klassz.
Ekkor kinyílik a kávézó ajtaja, és belép Fizzy első Hőse.
 huszonhárom

FIZZY

Nagyon tehetséges tagadómester vagyok. Ott van például az, hogy

következetesen mindig meglepődöm rajta, amikor eljön az idő, hogy be kell
fizetni a negyedéves adót. Ha karaoke- partit tartunk Jess-szel és Junóval,
meg vagyok győződve róla, hogy tényleg úgy hangzik a dalom, mintha
Adélé énekelné. Senki le nem beszélhet róla, hogy ha négysaroknyit sétál az
ember a reggeli kávéjáért, azzal egy sütit is kiérdemel.
És itt ez a mai nap is. Jó ideje világos volt, hogy eljön a pillanat, amikor
megkezdődik a forgatás, de egészen addig, amíg Liz, a sminkes oda nem
lép hozzám, néhány utolsó ecsetvonás erejéig, a fények nem melegítik az
arcomat, és a háttérben folyó csacsogás nem halkul az egész helyiségben
fojtott morajjá, nem tudatosodik bennem, hogy Basszus, még az is lehet,
hogy rémesen fogok festeni a képernyőn. Meg az is lehet, hogy nem jön
vissza a régi lelkesedésem. Hogy feszengeni fogok, unalmas leszek, és
összességében túl öreg ehhez az egészhez.
Liz hátrál egy lépést, onnan veszi szemügyre a sminket, amit nagy
odafigyeléssel és olyan mennyiségben vitt fel az arcomra, hogy kezdem úgy
érezni magam, mint egy frissen vakolt fal. Mögötte megpillantom Connort
a háttérben, tekintete az egyik kamerára tapad, míg halkan beszélget a
rendezővel. Nyugodt- nak és felkészültnek látszik. Valószínűleg hetek óta
gondolkodott ezen a percen, meg hosszú ideje ízlelgette, alakítgatta
magában a teljes forgatási tervet, és tessék, vele szemben itt vagyok én, aki
most döbben rá, hogy tényleg benne lesz a tévében.
- Mi most tényleg meg fogjuk ezt csinálni? - kérdezem Lizt, aki velem
szemben áll, az egyik keze ujjai közül legyezőszerűen szétálló ecsetekkel. -
A műsort? Itt és ma?
- I... igen.
- Hát jó - felelem dermedten. - Remek, remek, remek.
 Érzem, hogy rövid ideig az arcomat tanulmányozza, mialatt én egy
rendkívül izgalmas alakú egyenetlenségre összpontosítok, amire
felfigyeltem az egyik padlódeszkán.
- Jól vagy, Fizzy?
- Nem. - Felpillantva elém tárul rémült arca, és rájövök, hogy nem ez volt
a megfelelő válasz. - Igen. Úgy értem, igen. Nagyszerűen.
Sarkon fordul, és otthagy. Láthatóan nem győztem meg. Atyaég, benne
leszek a tévében. Francért nem dobtam fel este egy arcmaszkot? Miért
hagytam, hogy belepréseljenek egy ilyen szűk nadrágba? Miért csókoltam
meg Connort? Miért bámulom Connort ebben a pillanatban is? A kamerák
rám szegeződnek, megörökítendő, hogyan reagálok, amikor az egyes számú
Hős besétál az ajtón. A várakozásteljességtől elakadó lélegzettel kellene
figyelnem, de a tekintetem Connor profiljára tapad, mert teljesen elbűvöl,
milyen fantasztikusan néz ki, amikor koncentrál.
Édes istenem, ebből az egészből egy durva leégés lesz a végén. Egy
katasztrófa. Koncentrálj, Fizzy!
A rendező odakiált a székéből, amely az egyik nagyobb kamera mellett
áll. Találkoztam néhányszor Roryval, de itt, kamerákkal és fényekkel
körbevéve, még jobban mellbe vág, milyen fiatalnak látszik. Harmincnál
nem lehet több, és tépett farmerjában, Black Keys feliratú pólójában és
hosszú, sötét hajfürtjeit eltakaró fakó baseballsapkájában tökéletesen hoz
egyfajta hollywoodi lezserséget. Ám mind között az abszolút kedvenc
vonásom benne - ami mellesleg Connort a leginkább bosszantja - az a
hangsúly, amivel Connort rendszeresen őrinek szólítja, minden szándékolt
humoros él nélkül.
- Jól van, Fizzy - mondja Rory. - Csak tedd, amit normál esetben egy első
randin tennél, és fantasztikus leszel.
Hat ökörrel sem lehetne visszatartani attól, hogy ellenőrizzem, Connor
vajon milyen arcot vág az esetleg akár botrányos következményekhez
vezető jótanács hallatán, és ahogy számítottam rá, amikor ránézek, épp
elfojt egy sokatmondó mosolyt. Aztán beleszól a mikrofonjába:
- Ezt a tanácsot érdemes egy csipetnyi távolságtartással kezelned.
Pontosan az az előtti pillanatban tör ki belőlem a nevetés, hogy teljes
csendbe burkolózna a helyszín, és néhány másodpercig még ott
visszhangzik a helyiségben. Egy középre húzott kétszemélyes asztalnál
ülök, kicsinosítva és készen a mai három randevú közül az elsőre.
Hordozható reflektorokat állítottak fel a kamerák látószögén épp csak kívül
eső távolságban, és a hőség, amit a jelen lévő emberek várakozásteli
feszültsége még tovább fokoz, máris fullasztó. De hiszen voltam én már a
figyelem középpontjában korábban is. És általában kivirulok. Számtalan
nyitóbeszédet tartottam már különféle eseményeken, megszámlálhatatlan
kerekasztal-beszélgetésen vettem részt, szerepeltem kisebb reggeli show-
műsorokban, és a világ sok pontján szerveztek velem író-olvasó
találkozókat. De ez most más. Fényes, nagy volumenű és nagy pénzeket
megmozgató műsorkészítés. Olyan show lesz, amit a nyafogósabb nézők
megnéznek majd, és éles kritikával illetnek, aztán azt kérdezik: Miért pont
ez a nő? Hatalmas felelősséget vállaltam, és ahogy most itt ülök, amikor
már túlságosan késő kifarolni... hirtelen egyáltalán nem érzem magam
felkészültnek.
Aztán nagy erőfeszítéssel a kávézó ajtaja felé fordulok, amelyet épp egy
csoda szép ázsiai férfi nyit ki, és olyan mosollyal lép be, hogy attól az
ember szíve is megáll. A szemembe néz, és még szélesebbre húzódik a
szája, a két sarka úgy görbül felfelé, hogy a mosoly valódinak hat.
Fekete farmerban és fekete pólóban van. Mindkét karján, teljes
hosszában tetoválásokat visel, és a gallérja alól kibújva, a nyakán is fölfelé
kacskaringózik egy-két ábra. Amikor közelebb ér hozzám, már a kitűzőjén
látható nevet is el tudom olvasni:

DAX: TETOVÁLT ROSSZFIÚ

A nevetést sikerül visszanyelnem, de a mosoly szétárad az arcomon. Erős

koncentrációt igényel, hogy ne nézzek Connorra, de lássa az arcomon, hogy
mennyire mulattat a helyzet, és ne akarjam megnézni, mennyire büszke
magára, amiért ezt ilyen jól elintézte. Connor nagyon sokat dolgozott ezért.
És igazán figyelt arra, amiket mondtam.
De ha már a figyelemnél tartunk, itt van előttem Dax, ezért felállók,
öleléssel üdvözlöm, cserébe könnyű puszit kapok az arcomra.
Érthető mértékű feszélyezettséggel ülünk le egymással szemben az
asztalhoz, és ugyanabban a pillanatban nyúlunk a vizespoharunkért. A
jégkockák az üvegnek koccannak, miközben mindketten a szánkhoz
emeljük az italunkat, aztán belenevetünk. Minden idegszálunkkal tudatában
vagyunk a kamerák, a stáb és a fények jelenlétének, és annak, hogy milyen
természetellenes látványosság vagyunk.
 Nem akartam, hogy előzetes forgatókönyv szerint dolgozzunk, de most
azt kívánom, bárcsak begyakoroltam volna valamit - szó szerint bármit,
amivel nyithatom ezt az első találkozót. Szombaton több millió ember fog
leülni a nappalijában, és figyelhetik, hogyan ügyetlenkedem végig ezt a
pillanatot.
De ha létezik a világon szakértő randizó, az nem más, mint Felicity Chen.
Sikerül száműznöm ezt a picike, ösztönös rémületet egy poros sarokba, és
egyenesen belenézek Dax szemébe.
- Azonnal magasra tesszük a mércét, nem igaz?
Dax nevet, és játékosan kétszer is megnéz magának.
- Én is így látom.
Kinyújtom a kezemet felé az asztal fölött.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Dax.
- Számomra az öröm, Felicity.
Egy flörtölő pillanattal hosszabban tartja a kezében a kezemet, mint
általános. Természetes mély a hangja, és kissé rekedtes, az ujjain durva és
száraz a bőr, a tenyerén bőrkeményedéseket érzek. Minden
megnyilvánulását átható nyersesége nagyon bejön. Tökéletes elegye a
szexinek és bűnösnek. Ügyes választás, Connor!
De vajon mondjam-e neki, hogy hívjon Fizzynek? Tetszik, ahogy
kimondja a Felicityt. Egyszerre szemérmetlenül és játékosan, és pontosan
ezt a szerepet kapta, ezt a karaktert kell hoznia. Belegondolok, hogy a
nézők figyelnek minket, meg azt, hogy nem fogják tudni, mire gondolok, ha
nem mondom ki hangosan, és átfut az agyamon, hogy nem szeretném, ha
azt gondolnák, a formálisabb helyzet az érdeklődésem mértékét mutatja.
- Mindenki Fizzynek hív - közlöm Daxszel, és eleresztem a kezét. - De a
te hangodon nagyon tetszik a Felicity.
- Akkor legyen Felicity!
Egyetértő mosollyal reagálok.
- Nos tehát, Tetovált Rosszfiú?
Bólint.
- A tetovált része magától értetődik. De miért rosszfiú?
- Lássuk, ki tudod-e találni.
Közelebb hajolok, és hümmögve vizsgálgatom. Van a tekintetében
valami éles, nyílt magabiztosság. A bőrkeményedésekre gondolok a
tenyerén.
 - Valami vakmerő fenegyerekkel hozott volna össze a sors? Fogadjunk,
hogy extrém sportoló vagy.
Dax nevet.
- Ejtőernyőzöm, sziklát mászom... hát, igen.
- Mi a fene? - ütök az asztalra. - Nagy ász vagyok, nem?
Az asszisztens, akit Connor bízott meg, hogy emlékeztessen rá, ne
káromkodjak, mint egy kocsis, meglenget egy piros kártyát. Ennek van egy
olyan pluszhatása is, hogy eszembe jut, Connor is figyel, meg az, hogy
milyen hatalmas és meleg a keze, és az, hogy hogyan kúszott fel a
pulóverem alatt előző este, miként tapadt a mellemre, hogyan körözött
megkeményedett mellbimbómon az ujjbegye, miközben a csókjai egyre
türelmetlenebbé és nyersebbé váltak.
Koncentrálj, Fizzy!
- Árulj el nekem valamit - hajolok közelebb Daxhez, mert így a
látómezőm széléről is eltűnik a háttérben ácsorgó Connor széles vállának
körvonala.
Dax is közelebb hajol, és óvatosan rám mosolyog.
- Kérdezz bármit.
- Milyen a legcsúnyább tetoválásod?
Amikor erre hátraveti a fejét, és meglepetten felnevet, a régi Fizzynek
egészen biztos feltűnt volna hosszú nyaka, meg a férfiasán kiálló
ádámcsutkája, és még ezer további dolog, mert Dax egyszerűen
fantasztikus. A régi Fizzy minden szabályt áthágva szervezne külön
találkákat a versenyzőkkel a forgatási idő után. Például a sikátorban
leállított lakókocsi nagyszerűen megfelelne.
De most nem számít, mennyire karizmatikus személy, és mennyire
nagyra értékelem a vonzerejét, egyszerűen üresnek érzem magam belül, ha
arra gondolok, hogy később találkozhatnék Daxszel kettesben. Nem tehetek
mást, csak erősen koncentrálok arra, nehogy Connor felé fordítsam a
tekintetemet, aki a háttérben állva figyeli a flörtölésünket, és ne próbáljam
kitalálni az arckifejezése alapján, mire gondolhat.

De összességében kifejezetten jól alakult a találkozó Daxszel. Az, hogy

milyen vidáman mutatja meg az igazán rémes tetoválást a vállán, ami egy
hableányt ábrázol, sokat elárul arról, hogy milyen humorérzéke van, és
ostobaságokat is hajlandó elkövetni a kamera előtt, ezért végül őszintén
élvezem a beszélgetésünket. Harmadik generációs koreai-amerikai,
különféle BMX-versenyeket nyert már (amelyeknek pontos neve biztosan
nagyon mély benyomást tesz azokra, akik bármennyit is érteneka BMX-
ekhez), és meglepetésemre kiderül, hogy nagy ínyenc, akinek sok étterem-
tulajdonos barátja van szerte a városban.
A következő Hőssel, ha lehet, még jobban sikerül a randi.

ISAAC: TŰZKOCKA

Egy százkilencven centis, fekete bőrű, szemüveges férfi lép a kávézóba, és

hirtelen várakozásteljes csend hull a helyiségre.
Leül velem szemben, a névtáblája alatt olyan mellizom duzzad, hogy a
körvonalai átsejlenek az egyszerű fehér pólón, és sikerül a mesterséges
intelligenciáról úgy beszélnie, hogy épp csak alig tűnik rémisztőnek, aztán
őszinte figyelmét teljes mértékben rám irányítja. Amikor végre ismét
megtalálom a szavakat, könyvekről beszélgetünk, a legidősebb testvéri lét
nehézségeiről, a kedvenc mémjeinkről, és arról, hogy mostanság már
mindketten neheztelünk, ha személyesen kell postai vagy banki ügyeket
intéznünk. A több mint egy órája folyó munka során első ízben sikerül
megfeledkeznem róla, hogy kamerák vesznek körül minket, és rögzítenek
minden egyes arckifejezést, minden rezzenést, ami átfut a vonásaimon.
Isaac szimpatikus nekem, és a kiszabott időnk végén őszinte csalódottságot
érzek, amikor látom elmenni.
A harmadik randi az első nagy mellélövés.

BENJI: COWBOY

Fizikai adottságait tekintve Benji - aki Texnek szereti hívni magát -

nagyszerű, az energiamező mégis kellemetlen körülöttünk. A beszélgetés
közben rálátok Connorra, aki a háttérben, egy képernyőfal mögött járkál,
miközben Tex és én küzdünk, és folyton idegesen egymás szavába vágunk,
mert egyszerre igyekszünk kitölteni a csendeket, Ő megkérdezi tőlem, mit
szól hozzá apám, hogy a lánya abból él, hogy romantikus regényeket ír, én
pedig cserébe azt, hogy az ő anyjának mi a véleménye arról, hogy a fia
lovaglásból szerzi a napi betevőt. Tex ettől szemlátomást teljesen
összezavarodik.
Valóságos áldás, amikor elérünk a jelenet végére, és Tex kisétál.
Robotpilóta-üzemmódra kapcsolva, egyenesen Connor- hoz megyek, aki
egy monitor előtt állva nézi a felvételt. Amikor megérzi a kezemet a karján,
felém fordul, és követ egy eldugottabb sarokba.
- Mi a helyzet? - kérdezi aggályosán. Lejjebb hajol, hogy a szemembe
nézhessen. - Jól vagy?
Rádöbbenek, hogy nincs szükségem semmire. Csak követtem az
ösztönömet, hogy közel legyek hozzá, és megetessem a bennem lakó fura
vámpírt, akit Connor jelenléte táplál. Azt akarom, hogy megnyugtasson.
És ezúttal van annyi eszem, hogy a mikrofont is kikapcsoljam.
- Csak egy hellóra jöttem.
- Helló! - mosolyog rám.
- És te? Te jól vagy?
- Persze - feleli vidoran. - Miért kérded?
Abból látom, hogy hazudik, hogy a homloka hirtelen merevvé és
feszültté válik. De elképzelhető, hogy tévesen gondolok emögé okokat, és a
jelenségnek semmi köze ahhoz, hogy a világrengető ölelkezésünk után
kellett figyelnie, amint pasikkal ismerkedem, mindössze annak a
feszültsége, hogy a megélhetése és a jövője függ ettől a projekttől.
- Semmi különös oka nincs. Helyes! - Elnézek mellette a kávézó ablaka
felé, ki, az utcára, ahol néhány bámészkodó lézeng, mert kíváncsiak, mi
történhet a helyen, amit megszálltak a kamerák. - Úgy tűnt nekem, mintha
stresszelnél, látva, hogy Tex- szel eléggé megfeneklettünk.
Connor mély hangú nevetésétől végigborzong a karom.
- Kezdtek kínossá válni a dolgok... ami nem mutat túl jól a tévében. De
az, hogy leckét adtál neki arról, mit is jelent valójában a BDSM, visszaterelt
minket a helyes útra. Az szerintem a televíziózás egyik nagyszerű pillanata
volt.
Olyan büszkén húzom ki magam erre, mintha valóban óriási dicséretet
kaptam volna.
- Akkor tehát jól értem, hogy nem baj, ha vannak bénázások is?
- Dehogy baj, sőt! Nincs benne sok izgalom, ha mindenkivel jól
rezonálsz. - Megvakarja az állát. - Úgy tűnt, Isaackel azonnal egy
hullámhosszon voltatok.
- Hát persze. A szereplőválogató tehetséged páratlan!
 Feszült mosoly érkezik válaszképpen.
- Kösz.
- De - folytatom - valamire csak ma döbbentem rá. Tudod, mire?
-Na?
- Nem lehet, hogy te tudod, kivel volt köztünk a legmagasabb egyezés?
Connor a fejét rázza.
- Nem.
- Tényleg? - Ez aztán a megkönnyebbülés. Máskülönben könyörtelenül,
megállás nélkül nyaggatnám.
Connor nevet.
- Tényleg! Ismerem a spektrumot, tudom, hogy van néhány komoly
jelentkező, de azt csak Rory tudja, kivel volt a legnagyobb egyezés. -
Mindketten a rendezőre nézünk, aki úgy tűnik, az egész szünetet arra
szánta, hogy Brennára zúdítsa szóáradatát. - De azt mindenki örömmel
veszi, ha spekulálsz ezen, és a vallomásos részek alatt hangosan is
megteszed.
- Azt mikor készítjük?
- Az elsőt holnap este, miután lement az összes randi. Szerinted jó lesz
így?
- Ezeken te leszel a beszélgetőpartnerem?
- Én? - Aranyos, még a mellkasára is bök. - Miért?
- Mert jól nézel ki, és akcentusod van. Talán meglep, de a csajok kajálják
az ilyesmit.
- De én a producer vagyok!
- Miii? Te vagy a producer? - kérdezem tettetett rémülettel.

Nevet.
- Ezekben a részekben egyedül fogsz szerepelni. Csak egy rövid
összefoglalót kell adnod mindegyik Hősről, akit megismertél. Egy fülesen
keresztül segíteni fogunk néhány kérdéssel, és...
- Képes vagy egyedül betenni egy helyiségbe kamerával, és bízol benne,
hogy nem fog az egész teljesen elfajulni?
Connor elcsendesedik, és vesz egy mély levegőt az orrán keresztül.
Felemeli az egyik kezét, int Brennának, aki azonnal odafut hozzá.
- Mit gondolsz, mi lenne, ha a háziasszonyunk, Lanelle készítene interjút
Fizz...
 - Én téged akarlak, Connor! - Brennára nézek, és gyorsan hozzáteszem: -
Na, ez elég hülyén jött ki! Tökéletesen szakmai értelemben akarom őt.
- Fogalmam sincs, miről beszélünk - vallja be az asszisztens -, de
miattatok kihagyom a sztorit, hogyan vesztette el Rory a kontaktlencséjét
egy Social Distortion-koncerten a küzdőtér sűrűjében, és miként állt le egy
emberként az egész tömeg, hogy megkeressék neki. Örülök, hogy
idehívtatok.
Connorral mindketten rövid, együttérző csenddel adózunk a hallottaknak,
aztán Connor felém fordul, és bocsánatkérőn néz rám.
- Fizzy, én nem kerülhetek képernyőre. Lanelle-lel megismerkedtetek
már?
- Meg, és nagyon bírom a csajt. De tudom, hogy te jobb lennél erre a
szerepre. És ez a képernyőn keresztül is át fog menni.
- De én nem vagyok színész! - hangsúlyozza Connor.
- Ahogy én sem. - Széles gesztussal rámutatok, a szexi feje- búbjától
indulva lefelé, végig az egész csodás, masszív testen. - És csak magadat
csapod be, ha azt hiszed, hogy ez az egész nem kamerára termett. -
Brennára nézek. - Neked mi a véleményed? Képzeld el, mit szólna hozzá
egy főként nőkből álló közönség.
Brenna, aki eddig nem sejtette, hogy döntőbírónak hívtuk, most olyan
arcot vág, mint aki legszívesebben visszamenne, hogy Rory küzdőtéri
kalandjait hallgassa.
- Azt hiszem - kezdi megránduló arccal -, van abban igazság, amit Fizzy
mond. Te is vagy olyan szexi, mint bármelyik Hős - persze csak egy
kívülálló, objektív, „nem keverjük a munkát a magánélettel” szemszögből
nézve. És kettőtök közt is működik a vonzalom.
Brenna felé intek.
- Fizetésemelést az okos hölgynek!
- De én... - nyögné Connor, ám én újra közbevágok, hátha meg is
adhatom neki a kegyelemdöfést.
- Te magad mondtad: nem akarod, hogy a műsort teljesen megírjuk előre.
Hát nem tartozik ebbe bele az is, hogy olyan jeleneteket vágunk be,
amelyek úgy néznek ki, mintha beszélgetnék valakivel, pedig nem is?
Beszéljük meg igazából! Hadd láthassák a nézők, hogy meghallgatom a
kérdéseket, és valós időben válaszolok.
Connor elkeseredetten dörzsöli az arcát, aztán felém fordul a zöld
szempár.
 - Hát jól van. De nekem is van egy kérésem.
- Valamit valamiért. Rendben, halljuk!
- Azon gondolkodtam, milyen fantasztikus volna, ha rá tudnád beszélni
Rivert, hogy egy rövid megjelenést vállaljon az első epizódban. Hogy
röviden ismertesse a nézőkkel a tudományos hátteret.
Ezen harsányan nevetnem kell. Ez a szegény, naiv ember!
- Te nem ismered River Penát. Hamarabb hal meg, mint hogy erre igent
mondjon.
- Ezt már eddig is sejtettem - feleli Connor. - De azt is pontosan tudom,
neked milyen meggyőzőerőd van!
Egy másodpercnyi zavart csönd.
- Nekem most muszáj odamennem a... - Brenna elmutat valahová maga
mögé, majd sietve távozik a másik irányba.
Újra Connorra nézek.
- River úgy tesz, mintha ez most meg sem történne. A világon senkinek
nincs akkora meggyőzőereje, hogy ebből kilendítse.
- Személyes tapasztalataimra hivatkozva nem értek egyet.
Connor sokatmondó mosollyal a szemembe néz, és bár semmi mást nem
szeretnék jobban, mint a nap további részében is flörtölni vele, tudom, hogy
van abban valami, amit mond.
- Nem vagyok biztos benne, hogy meg tudom győzni Rivert bármiről, de
egy jó ötlet az jó ötlet. Nem ígérek semmit, csak azt, hogy megpróbálom.
- Ugyanez a helyzet a személyes vallomásokkal: nem ígérhetek semmit -
feleli Connor, és kézfogásra nyújtja felém a kezét -, de átgondolom.
Nagy kezével átfogja az enyémet, és megrázza egyszer... kétszer. .. majd
kelletlenül elereszti. Aztán kurtán a válla mögé néz, végül vissza rám.
- Minden rendben?
Bólintok, aztán figyelem, ahogy odasétál Roryhoz, és beszélgetni
kezdenek. Liz közeledik, hogy megkérdezze, van-e még valamire
szükségem, mielőtt hazamegyünk. Azt felelem, semmire, de ez nem teljesen
igaz. Arra van szükségem, hogy harmadik Connor Prince varázsoljon
valamit, hogy ne akarjam a nap minden percét vele tölteni, és ezt tegye meg
minél hamarabb.
 huszonnégy

CONNOR

Kedden napkelte előtt felriadok, és egy pillanatra átjár a szakmai öröm,

mielőtt lecsap rám a rémület, mint egy rabló az árnyékból. A tegnapi
forgatás jól sikerült - briliáns anyag, ha pontos akarok lenni -, ám ha azt
gondoltam, hogy nehéz lesz figyelnem, amint Fizzy egy csapat fantasztikus,
izgalmas férfival flörtölget, csak részben volt igazam. Elviselhetetlen kín,
ez lett volna a helyes kifejezés. És még csak most kezdtük.
Igazából már a szereplőválogatáson is sejtettük, látva a felsorakozó
fickókat, hogy rátapinthattunk valamire, de most megtízszereződött a
várakozásunk, miután Fizzy kamera elé került. Volt néhány kínos pillanat,
és nem mindenki volt vele egy hullámhosszon, de azokkal, akikkel
egymásra hangolódtak, olyan, szinte kézzelfogható kémiát tapasztalhatott
meg a nagyérdemű, ami párját ritkítja. Ezt megerősítették azok a
nagyfejűek is, akik a monitorokon figyelemmel kísérték az eseményeket. A
nap végén többen gratuláltak nekem közülük, és csak úgy villogtak a
dollárjelek a szemükben, mert máris valami nagyszerűt orrontottak.
Eksztázisban kellene lebegnem, felemelkednem az ő lelkesedésük szárnyán,
és azon kellene agyalnom, hogyan profitáljak ebből a legtöbbet. És persze
meg is teszem.
De eközben némiképp gyötör a féltékenység.
A sportnál nincs jobb módszerem arra, hogy eltereljem a figyelmemet a
dolgokról. De még olyan korán van, hogy bőven marad elütni való időm a
futás után is. Felhívom Stevie-t, felteszek neki pár utolsó gyakorló kérdést,
aztán sok szerencsét kívánok az állami tanulmányi vizsgához. Egy kicsit
még teszek- veszek, majd már épp az ajtón lépnék ki, amikor megcsörren a
telefonom. Arra gondolok, megint Stevie hív, ezért minden további nélkül
felveszem.
De nem Stevie az.
 - Szia, apa! - kocogok le a lépcsőn. - Épp munkába megyek.
Visszahívhatlak?
- Csak egy percet adj.
Megállók a kocsibeálló közepén, és mélyet lélegzem. Mindig ugyanaz a
hülyeség: az én időm lényegtelen; ha ő hív, mindig sürgős. És azt is tudom,
mi következik. Beülök a kocsiba, a telefon átkapcsol a Bluetoothra, és apám
hangja a kihangosítón keresztül betölti az utasteret.
- Telefonáltam múlt héten Stefániának, és azt mesélte, hogy reality-
tévéműsort készítesz. Igazat mondott? - Senkivel nem kell megosztanom
semmit, a lányom megteszi helyettem. Nem is tudom hirtelen eldönteni,
hogy az bosszant-e jobban, hogy egy hete fortyog magában, és csak most
kérdezi meg tőlem, vagy az, hogy több mint négy hónapja beszéltünk
egymással. Annak örülök, hogy - valamivel - jobb a kapcsolat közte és
Stevie között, mint annak idején velem volt, de mindannak, amit apámtól
kap az ember, meg kell fizetni az árát. - Amikor veled beszéltem, azt
mondtad, egy újabb természetvédelmi projekten dolgozol.
Ez nem az a beszélgetés, amit szívesen folytatnék apámmal. Egyik reggel
sem, de ma különösképp.
- A vállalat idén új dolgokat próbál ki. Én is részt veszek benne.
- Los Angelesben sokkal jobb stúdiók vannak, Connor.
Mereven bámulom az utat a szélvédőn keresztül.
- Apa, hagyd már ezt a témát! Nem akarok Los Angelesben élni. Akkor
havonta egyszer láthatnám Stevie-t, ha egyáltalán.
- A gyerekek alkalmazkodóképesek - feleli, és miután erre inkább semmit
sem mondok, folytatja. - Figyelj, fiam, pontosan tudod, mi a véleményem
erről. Meglett volna a lehetőséged, hogy nálam dolgozz, ami kezdettől
csúcsvezetői pozíciót jelentett volna, és hét számjegyű fizetést, de rendben.
Fontos munkát végeztél. - Annyira kihallatszanak a mondatból a
képzeletbeli idézőjelek, hogy vissza kell nyelnem egy káromkodást. De
sosem éri meg vitába szállni vele. - És most azt kell lenyelnem, hogy
elszórtam a fiam iskoláztatására egy vagyont, csak hogy egy csapat csipogó
háziasszonyt filmezgessen?
A nyelvem hegyén a tiltakozás, de visszanyelem, mert semmin sem
változtatna, ha kimondanám.
- Nem háziasszonyokról szól, apa. De nem számít, a lényeg, hogy
egyszeri alkalomról van szó. A vállalatvezetők azt remélik, hogy
termékmegjelenítésből jelentősebb összegekre tehetünk szert, és ebben
segítek. Nagy büdzsével dolgozunk, és már megkaptam a zöld jelzést a
következő dokumentumfilmemhez, miután ez elkészül.
Megrándul az arcom, hallva a saját dicsekvésemet, amivel szánalmas
módon igyekszem elnyerni a megbecsülését.
- És akkor mi van? Továbbra is a fejedre szarnak, és amint legközelebb...
- Apa... Elég!
A vonal végén azonnal jeges csönd támad. Ritkán emelem fel a
hangomat vele szemben.
Apám nem sokkal azután, hogy megtörtént az a kis szünidei baleset az
anyámmal, feleségül vette a nőt, akivel az egyetem alatt afféle se veled, se
nélküled kapcsolatban álltak, és született két közös gyerekük. Miután az
Államokba költöztem, velük éltem két éven át. Apám multimilliomos, az ő
tulajdonában van néhány az ország legnagyobb ingatlanfejlesztési cégei
közül, és kamaszkoromban nagy hatalommal bírt felettem a pénze, főként,
miután egy nincstelen egyedülálló anya nevelt. Apám félelmet keltő és
szigorú ember; és sohasem akaszkodtunk össze vele, mert akárcsak a
féltestvéreim, én sem mertem visszabeszélni neki. Jellemző jelenet, hogy
ülünk a konyhában, ő prédikál, mi meg a villánkkal döfködjük a
tányérunkon a kissé túlfőtt spagettit. Abban a pillanatban elköltöztem,
amint tudtam, részleges ösztöndíjjal kezdtem járni a Los Angeles-i
Kaliforniai Egyetemre, és pincérkedtem, hogy a tandíj fennmaradó részét is
fizetni tudjam, és elküzdjem magam a Dél-kaliforniai Egyetemig, ahol
beiratkozhattam filmszakra.
Amikor Stevie megszületett, azt hittem, talán apám most, látva ezt a
tökéletes kis emberi lényt, varázslatos módon maga is temberi külsőt ölt, de
persze semmi ilyesmi nem történt. Szereti az unokáját, amennyire képes
szeretni bárkit, ám a történethez az is hozzátartozik, hogy életemben
egyszer kaptam tőle dicséretet, amiért valamit jól csináltam: amikor Nattel
különváltak útjaink. A jó véleményét azonban sikerült azonnal ellentétébe
fordítanom, amikor követtem őket San Diegóba. Apám szavaival: Milyen
férfi az, aki ilyet tesz?
-Jól van - szólal meg végül. - És mi a műsor? A Nagy Ő ezeregyes
variációja?
Vajon Fizzy is szokott hasonlót kapni az arcába, amikor valaki megtudja,
hogy romantikus regényeket ír? Azonnali összehasonlítást valamelyik
közismert művel, amit mindenki ismer?
 - Igen, apa, jól gondolod. Olyasmi. De most muszáj elköszönnünk.
Mindjárt beérek egy helyre, ahol nincs térerő...
Befejezem a hívást, hátha azt hiszi, hogy megszakadt a vonal.
Mire belépek a forgatási helyszínként szolgáló kávézóba, a vérnyomásom
visszatér annyira a normális szintre, amennyire ma lehetséges. És
meglepetten tapasztalom, hogy a pulzusom még jobban elcsitul, csupán
attól, hogy eszembe jut, Fizzy is itt lehet már.
Nem lenne pontos a fogalmazás, ha azt állítanám, a helyszín hasonlít a
tegnapira, mert történetesen pontosan ugyanolyan, mint tegnap. Azt
akartuk, hogy úgy nézzen ki, mintha minden randi ugyanazon a napon
történne, ezért ugyanolyan sütemények sorakoznak a pultban, és a csészéket
is ugyanúgy rendezték el. A statiszták is ugyanúgy helyezkednek el, mint
amikor tegnap befejeztük a forgatást. Még Fizzy is ugyanolyan öltözéket
visel: puha selyemblúzt szűk fekete nadrággal, és - ha lehet - ma még szebb,
mint tegnap volt.
Annak ellenére, hogy a reggelem úgy indult, ahogy, csak egy kevéssel
több koffein kering a véremben a kelleténél, amikor belép az első Hős.

EVAN: AKI EGYSZER MEGÚSZTA

Egy dolgot biztosan el lehet mondani Felicity Chenről: sosem okoz

csalódást. Amikor Evan belép az ajtón, Fizzy tekintete azonnal a férfi
ágyékára vándorol, mielőtt vadul felém fordulna. Nekem sikerül
visszatartanom a nevetést, de Fizzy nem ennyire szerencsés. Kitör belőle
egy hang, amit nem lehet másnak, mint röhögésnek nevezni, aminek
hallatán Evan sóbálvánnyá válva megtorpan. A stábtagok közt is nevetés
morajlik fel itt-ott. Fizzy a szája elé kapja a kezét. Rory rám néz, és a
tekintetével azt kérdezi, újraforgassuk-e Evan belépését, de én a fejemet
rázom, mert biztosra veszem, hogy Fizzy meg tudja menteni a helyzetet egy
poénnal, hogy rögtön könnyeddé váljon a pillanat. Mégis Evan az, aki
meglep vele, hogy továbblépked az asztal felé, aztán megáll előtte, és a
mosolyán egyértelműen látszik, mennyire szórakoztatja a helyzet.
- Aggodalomra semmi ok - jegyzi meg üdvözlésképpen, mélyen
önkritikus nevetéssel, és a csípőjére bök. - Eltűnt onnan. Bárt Simpson
nincs többé.
 Fizzy nevet.
- Így a legjobb, hidd el. - Fizzy feláll, és megkerüli az asztalt, hogy
megölelje Evant. - Valószínűleg sokan összezavarodva néznek most minket
- jegyzi meg aztán, amikor mindketten leülnek.
Evan lesüti a szemét, és elpirul. Néhány méterrel mögöttem a stáb egy
női tagja reszketős sóhajt hallat.
Aztán Evan felemeli a fejét, és Fizzyre mosolyog.
- Az embereknek annyit kell tudniuk, hogy volt egy rosszul sikerült
tetkóm egy nagyon rosszul megválasztott helyen, és Fizzy volt az egyetlen,
aki őszintén megmondta a véleményét. Az igazat megvallva, a szakításunk
óta ekeit években a szexuális életem kilencven százalékának nagy előnyére
vált, hogy visszajeleztél.
Fizzy a szája elé kapja a tenyerét, és nevet.
- Boldog vagyok - minden érintett nevében.
- És ha már itt tartunk, hogy mindenki nevében... - Evan a körülöttük
lévő reflektorok és kamerák felé int. - Milyen érzés számodra ez a sztárlét?
- Hát, tudod - feleli Fizzy -, csak itt ülök, profi kezek által kicsinosítva,
miközben udvarlók hada adja egymásnak a kilincset. Voltam már
rosszabbul is. - Fizzy Evanre mosolyog, látszik az arcán, hogy nyugodtabb.
Romantikus szikrákat nem érzékelek köztük, de azonnal lazának és
nyugodtnak tűnnek egymás társaságában, amit imádni fognak a nézők. - Na,
és te mivel foglalkoztál mostanában?
- Miután szakítottunk, és végre összeszedtem az életem darabkáit - kezdi
Evan ravaszkás mosollyal -, félállású baristaként próbáltam szerencsét,
miközben a Dél-kaliforniai Egyetemen igyekszem még jobbá formálni
magam. Immár nyolc éve.
- Nyolc év alatt bőven nyílik lehetősége az embernek, hogy jobbá
formálja magát.
- Sokan járnak egyetemre nyolc évig.
- És saját helyük van a kórházak parkolójában, meg a nevük előtt ott
szerepel a doktor szócska.
Evan közelebb hajol.
- Te összebeszéltél az anyámmal?
A stábtagok visszafogják a nevetést, én pedig hosszan kifújom a levegőt.
Fizzy vitathatatlanul sztár.

ARJUN: MR. DARCY

 A nap második Hőse Gucci öltönyben érkezik, hozzá aligátorbőrből
kézzel varrt Oxford cipőben, ami valószínűleg többe került, mint a legtöbb
ember első kocsija. Fizzyt szemmel nagyon is láthatóan hidegen hagyja. A
randi végén üres pillantást vet rám, amit most már tökéletesen tudok
fordítani: Mr. Darcy mogorva, de kedves. Ez a pasas ellenben egyszerűen
egomán.
A harmadik randi ígéretesen kezdődik.

COLBY: TENGERÉSZGYALOGOS

Colby testmagassága bőven meghaladja a száznyolcvan centit, és olyan,

mint egy csupa izom fal. Fekete haját rövidre nyíratta, a napbarnított
összhatást egyfelől a bőre veleszületett olajos színének, másfelől azoknak a
kora reggeleknek köszönheti, amelyeken a Breakers Beach áramlataival
küzdött. Amikor helyet foglal Fizzyvel szemben, nagy erőkkel kell
dolgoznom azon, hogy elnyomjam a rám törő féltékenységet, látva, milyen
szépen mutatnak együtt. Ami viszont a beszélgetésüket illeti, nos...
őszintén, elég unalmas. Fizzy javára kell írni, hogy nagyon igyekszik
fenntartani a párbeszédet, ami ettől függetlenül lagymatagon folyik. Amikor
pedig kiderül, hogy Colby nem olvasott rendes könyvet, amióta 2003-ban
kiadták A Da Vinci-kódot, hallhatóan elakad a lélegzete.
A bennem élő producernek arra van szüksége, hogy a következő percek
elmozdítsák a dolgokat a parkolópályáról.
De a fickó, aki két napja megcsókolta Fizzyt, titokban azt reméli, hogy az
egészből lebőgés lesz. Nagy bánatára: nem. Mert belép:

NICK: CUKROSBATYU

Nick ugyanazt hozza, mint a meghallgatáson, és olyan kedvesség sugárzik

belőle, keveredve a szexuális vonzerő cseppjeivel, ami beragyogja az egész
helyiséget. Fizzy azonnal elkezdi álló helyzetbe tornázni magát, ahogy
megpillantja, láthatóan anélkül, hogy tudatában lenne. A szokásosnál
hosszabb ideig tartó öleléssel üdvözlik egymást, és mellbe vág a felismerés,
hogy valami közvetlenül bensőséges élménynek vagyok szemtanúja. Olyan
kapcsolódást látok közöttük, hogy átfut az agyamon, milyen szívesen
megnézném őket szex közben, aztán a reflexeim azonnal képzeletbeli tökön
rúgásban részesítenek a gondolatért.
A stáb megbabonázva figyeli őket. Egy ponton Nick elmeséli, hogy egy
alomnyi kiskutya születését várják a munkahelyén, és Fizzy megígérteti
vele, hogy beszámol majd a fejleményekről.
Ösztönös önvédelemből sikerül kizárnom az agyamból a beszélgetésük
további részét.
És a következő...

JUDE: VÁMPÍR

Nem tudom biztosan, Fizzy mire számított, amikor a vámpírt felírta az

archetípusok listájára, de remélem, Jude megfelelő választás volt. Azt
hiszem, talán még meglepetést is okozhatok neki. Jude belép az ajtón, és
néhány lépéssel Fizzy asztalánál terem, aki ragyogó mosollyal áll fel, és
öleléssel üdvözli az érkezőt. Jude fülében ezüstpiercingek, az ajkában és az
orrában is karika csillog, amihez nyaktól bokáig monokróm, fekete,
szemlátomást drága öltözék társul. Sugárzik belőle valami Fizzyhez hasonló
szexi, pimasz menőség.
Jude lovagiasan kihúzza Fizzy székét, mielőtt ő maga leülne, és
türelmetlenül várom, hogy alakul a beszélgetésük.
- Tehát te vagy a Vámpírom. - Fizzy elismerő pillantással végigpásztázza
a Hőst. Az egyik kamera ráközelít Fizzy magas sarkúba bújtatott lábára,
hogyan keresztezi az asztal alatt, és hogyan hagyja, hogy lazán Jude
lábához érjen. Ez a részlet, vágóképként, az értékelésnél sokat jelenthet
majd, a lelki egészségemet viszont egy szempillantás alatt tökéletesen
aláássa.
- Úgy tűnik - feleli Jude vigyorogva. - Nagyon jó végre találkozni veled,
Fizzy. Már egész ideges voltam. Nem gondoltam, hogy ez lehetséges, de a
valóságban még szebb vagy, mint a képeken.
A kijelentésben cseppnyi őszintétlenség sem érezhető. A mellettem ülő
Brenna torkán halk, rajongó nyöszörgés tör ki, aztán gyorsan a szájára
tapasztja a kezét. Az én külsőm tökéletes közönyt sugároz. A bensőmben
feltartott középső ujjammal közlöm Vámpír Jude-dal a véleményemet.
 Koccintásra emeli a kávéját.
- Igyunk arra, hogy ez remélhetőleg sok-sok randi közül a legelső.
Fizzy, akit láthatóan sikerül elbűvölnie, nekikoccintja a csészéjét Jude-
énak, aztán mindketten kortyolnak az italukból.
- Mesélj magadról, Jude. Mivel keresi a kenyerét manapság egy vámpír?
- Én veszem a vért a páciensektől a laborvizsgálatok előtt - feleli
sokatmondó vigyorral Jude.
És igen. Istenem... a pillanat, amire annyira vártam, eljött.
Fizzy az asztalra csap, és hangosan, meglepetten nevetni kezd. Közben
épp csak alig moccan el a tekintete, és Jude bal válla fölött egyenesen a
szemembe néz a kávézón keresztül.
Ez a nevetés csak nekem szól.
 huszonöt

Vallomások, 1. epizód - forgatókönyv

CONNOR PRINCE: Na, Fizzy. hogy érzed magad?

FIZZY CHEN: Most már jól, hogy veled beszélgetek.
CONNOR: (nevet) Mivel ez az első rész, el kell mondanunk a nézőknek, mi történik most. A nevem
Connor Prince, én vagyok az Igaz- szerelem-kísérlet egyik producere. Meg kell bocsátaniuk, ha
kissé ideges vagyok, mert rendszerint nem a kamera innenső oldalán végzek feladatokat.
FIZZY: EZ nagy balfogás volt, örülök, hogy orvosolhattam.
CONNOR: Akik figyelték eddig a műsort, már láthatták, Fizzynek mekkora a meggyőzőereje.
FIZZY: Nem te vagy az első ember, aki így véli.
CONNOR: Azt elhiszem! Mostanra mind a nyolc Hőssel találkoztál. Hogy érzed magad?
FIZZY: Hogy is érzem magam? Lássuk csak. A Paradicsomi álmodozások című könyvem főszereplője,
Jacqueline, egy hajótörés után három évre egy szigeten találja magát. Erős nő. ezért túléli, de
annyira ki van éhezve, hogy miután megmentik, és teljes biztonságba kerül a kapitány kabinjában,
teljesen elgyöngül a hajón található sok finomság láttán, és addig tömi magát, míg a saját nevét
sem tudná megmondani. Na, hát egy kicsit így érzem magam.
CONNOR: Túl sok a jóból?
FIZZY: Lehetséges.
CONNOR: Jól tudom, hogy a hajóorvos a regény főhőse?
FIZZY: Igen, ő! Egész éjjel ott virraszt Jacqueline betegágya mellett, és ápolja meg életre szeretgeti.
CONNOR: (nevet) Ez a sztori nagyon fizzys.
FIZZY: Ezt bóknak veszem.
CONNOR: JÓ, mert annak is szántam. Nem Akarjuk befolyásolni a nézőket, akik azonnal elkezdik a
szavazást, miután az epizód adásba kerül. De kérlek, mondd el az első benyomásaidat a
Hőseinkről. Kezdjük Daxszel. a Tetovált Rosszfiúval.
FIZZY: Ó. szegény Dax. Ő kapta meg az épp csak éledező, feszengő Fizzyt.
CONNOR: Nekem egyáltalán nem úgy tűnt, mintha ideges lennél.
És azt mondanám, kettőtök közt voltak jó rezgések.
FIZZY: Én is így gondolom. Egyértelműen nem ugrálnék ki vele együtt a repülőkből, nem másznék
vele sziklát, és nem próbálnék vele fej fej mellett harcolva szembeszállni egy megvadult
medvével, de remek ember.
CONNOR: Daxet Isaac követte, a Tűzkocka.
FIZZY: Őt is nagyon szimpatikusnak találtam. Láttad a karját?
CONNOR: Szerintem egész Amerika látta a karját.
FIZZY: ÉS szerintem egész Amerika szerencsés emiatt. Nagy pimaszság volna, ha azt kérném, hogy
Isaac legközelebb meztelen felsőtesttel érkezzen?
CONNOR: Egy picit talán igen. Ti ketten azonnal megtaláltátok a közös hangot.
FIZZY: Én is így érzem.
CONNOR: Hármas számú Hős. Benji, alias Tex, a Cowboy.
FIZZY: Tudom, hogy nem kellene befolyásolnom a nézőket, ezért kivághatjátok ezt a részt, de feltett
nekem egy olyan kérdést, hogy mit szól hozzá apám, hogy romantikus regényeket írok.
Udvariatlan és fura megnyilvánulás volt.
CONNOR: Menjünk tovább! Őt Evan követte, Aki Egyszer Megúszta.
Ö az egyetlen Hős, akit korábbról is ismertél.
FIZZY: így igaz. Néhány hónapig együtt jártunk a húszas éveink végén. Evan klassz srác.
CONNOR: Akinek annak idején volt egy kevésbé szerencsés tetoválása egy kevésbé szerencsés helyen.
FIZZY: Ay, caramba.
CONNOR: Hát igen, kellemetlen. De Evan igazán hálásnak tűnt a visszajelzésed miatt.
FIZZY: (nevet) Mert Evan laza. Az ő pohara mindig félig tele van. CONNOR: Megkockáztatom, hogy ez
rád is igaz.
FIZZY: Attól függ, mi van a pohárban...
CONNOR: Szemtelenség! Lássuk Arjunt, a mi Mr. Darcynkat.
Róla mit gondolsz?
FIZZY: Azt. hogy szerintem a zoknisfiókját is színek szerint rendezi el, és listát készít róla.
Színkódokkal.
CONNOR: (nevet) Na. és Nick, a Cukrosbatyu?
FIZZY: Ezt az archetípust talán csak az igazán bennfentesek ismerik, ezért azok kedvéért, akik most el
sem tudják képzelni, miről beszélünk, elárulom, hogy ők azok a kedves, gyengéd főhősök, akik
mindenben támogatják a számukra fontos személyeket. Akik mindig a Hősnő érdekeit tartják
szem előtt.
CONNOR: így van.
FIZZY: Tudod, például benned is ott munkál néhány Cukrosbatyu- hajlam az öltöny páncélja alatt. Igen
sokrétű személyiség vagy, harmadik Connor Prince!
CONNOR: ÉS te addig tanulmányozol, míg sorra lehántod rólam a rétegeket, mint a vöröshagymáról,
hogy minél jobban megismerj.
FIZZY: Vagy egy tortáról. De térjünk vissza Nickre. Megkedveltem.
CONNOR: EZ remek, és biztos vagyok benne, hogy a nézőknek is átjön. Mondj valamit Colbyról, a
Tengerészgyalogosról.
FIZZY: Nagyon szeretném, ha kicsit tágítana a látókörén az olvasmányai terén.
CONNOR: (nevet) Biztosra veszem, hogy a végén még élvezetét is lelné benne. Utána jött Jude.
FIZZY: A Vámpír. Nagyon vicces volt.
CONNOR: Fontos számodra a humorérzék?
FIZZY: Igen, rettentően. Olyasvalakit szeretnék társnak, aki nem veszi magát túl komolyan, aki képes
elengedni magát, és jól tud szórakozni akár a komfortzónáján kívül is.
CONNOR: Táncikálni, amikor senki sem figyeli?
FIZZY: Vagy együtt énekelni egy fiúbandával a koncertjükön, mintha senki sem hallaná.
(mindketten nevetnek)
 huszonhat

FIZZY

Az első húsz percben, miután megérkezem Jesshez péntek este, nagyjából

lélegzetet sem véve elmesélek minden részletet, amit fel tudok idézni a
nyolc Hőssel való találkozásaimból. Az arcukat, öltözéküket,
beszédhangjukat, munkájukat, azt, hogy tetszettek-e, miről beszélgettünk
velük, és milyen vicceket mondtak.
Amikor leírom a fergeteges pillanatot, ahogy az exem bebattyog a
kávézóba, vonzó arcán tudálékos vigyorral - és hogy még annál is szélesebb
mosolyt láttam Connorén -, Jess úgy bólogat, mint aki most ismert fel
valamit.
- Evan az a srác, akinek a rémes tetkója van? - kérdezi. - És iszonyú
magával ragadó a nevetése?
- Frissíteném az infót: az, akinek rémes tetkója volt. Leszedette. És igen,
tudod, kínai-amerikai származású, együtt softballozott az öcsémmel. Azért
az ő nevét írtam fel a listára, mert a pasihistóriámat számos taposóakna
pöttyözi, miközben Evan rendes fiú, még ha úgy sejtettem is, hogy nem ő
lesz a szexuális életem megmentője. És most már annál is hálásabb vagyok
magamnak, hogy nem hagytam ki - felelem Jessnek. - Jó ember, és ha az
összes többi férfi esetleg zsákutcának bizonyul, még mindig biztos lehetek
benne, hogy Evannel jól szórakozunk majd a Fidzsi-szigeteken.
- Vagy esetleg egészen más lesz a helyzet, most, hogy Bárt Simpson már
nem áll közétek.
- Még az is lehetséges.
- Akkor halljam, eddig ki a legmagasabb pontszámot elérő versenyző!
- Valószínűleg Isaac. Mert ő... - pillanatnyi szünetet tartok a drámaibb
hatás kedvéért, és megrázom a fejemet, hogy kitisztítsam. - Iszonyúan
szexi, Jess. És érdekes.
 - Ééértem. - Jess előrehajol, emészti a hallottakat. - És a szikrák?
Tűzijáték? Harangok zúgása a háttérben?
- Ki tudja... Ezt majd a nézők döntik el, azt hiszem. - Ha Jess érzékeli is
az apró betűs megjegyzést - hogy az első kör után azon töprengek, talán
nem fogok tudni beleszeretni az objektíve szemlélve oly fantasztikus Hősök
egyikébe sem, mert képtelen vagyok felhagyni azzal, hogy a válluk fölött a
producert vizslassam a háttérben -, akkor sem mutatja jelét. Túlságosan
lefoglalja a saját élete ahhoz, hogy az őrült randikalandjaimat teljesen
komolyan vegye. Ahogy a régi szép időkben.
- Akkor holnap együtt nézzük meg az első epizódot?
- Meg kell kérdeznem előtte Connort, hogy nem az volt-e terve, hogy
vele nézzem, de egyébként persze.
Jess összehúzott szemmel néz rám.
- Mármint ti, édes kettesben?
- Nem. - Ám a szó bizonytalanul cseng, mintha valójában azt akarnám
mondani: Talán igen.
- Fizz - figyelmeztet Jess komoly hangon.
- Miért? Lehet, hogy tervezett valamit!
- Miért tervezné azt, hogy veled kettesben nézi meg?
- Jól van, van valami, amit el akarok mondani, de nem szabad, hogy
dühös legyél rám - fújom ki a levegőt, és megrándul az arcom.
- Ilyen felvezetés után semmit sem ígérhetek.
- Akkor nem mondom el.
- Jól van, ne mondd.
-Jól van, nem mondom.
Ebben a patthelyzetben egy darabig némán nézzük egymást, végül
elfordítom a tekintetemet, és könnyedén vizsgálgatni kezdem a
körömlakkomat. Általában egyenlő az esély, melyikünk adja fel hamarabb,
de ha azt vesszük tekintetbe, hogy az én birtokomban van a szaftos
információ - és tudom, hogy Jess az elmúlt nyolc órát azzal töltötte, hogy
valami rémségesen sok számból álló izén statisztikai elemzéseket futtatott
le -, igencsak magabiztosan fogadhatok arra, hogy ezúttal nekem áll a
zászló.
A szoba csöndjében mintha valamiféle fantomhang zümmögne. Es... a
mai táblázat igencsak unalmas lehetett, mert Jess sokkal hamarabb
megtörik, mint amire számítottam.
- Atyaég, jól van, mondd el!
 - Vasárnap este - hajolok közelebb a barátnőmhöz -, mielőtt a forgatás
megkezdődött, Connorral elmentünk az utolsó kirándulásra.
- Randira.
- Kirándulásra. Elmentünk Torrey Pinesra, megnézni a
biolumineszcenciát a vízben.
Jess gyanakvóan hümmög. Máris pontosan tudja, hová fut ki a dolog.
- Nos... figyelem, spoiler következik! Az lett a vége, hogy csókolóztunk.
Jess a tenyerébe temeti az arcát.
- Fizzy...
Vádlón felé bökök a mutatóujjammal.
- A szabályok szerint nem szabad dühösnek lenned rám! - Jess felemeli
az arcát, és hamis mosolyt villant felém. - Szóval, ahogy mondtam,
csókolóztunk, majd egy kissé elfajultak a dolgok, és az ölébe ültem, és... -
tágra nyílt szemmel nézek rá, és összeesküvő módjára lehalkítom a
hangomat. - Jessica Marié, nem vagyok benne teljesen biztos, mert látni
nem láttam, de könnyen lehet, hogy Connornak van a leghatalmasabb farka
mindazon férfiak közül, akikkel valaha találkoztam.
Csönd. Jess üres tekintettel bámul rám.
- Várj! Ehhez borra van szükségem. - Egy percre eltűnik, és visszatérve
két pohár vörösbort tesz le az alacsony dohányzóasztalra, aztán leül velem
szemben. - A világért sem akarlak bátorítani, és nehogy azt hidd, hogy nem
viszonyulok az egészhez mély rosszallással, de... pontosan mekkoráról
beszélünk?
Vetek a hátam mögé egy óvatos pillantást, hogy meggyőződjek róla,
nincs a környezetünkben egyetlen, befolyásolható tízéves fül sem.
Jess gyorsan kortyol egyet a borából, és megrázza a fejét.
- Juno Nanáéknál van.
Megnyugodva, hogy kettesben vagyunk, a két mutatóujjamat felemelem,
egymástól impozáns, de szerintem hozzávetőlegesen pontos távolságban,
majd az ujjammal rajzolok egy kört, az átmérőt szemléltetendő.
- Valami ilyesmi.
Jess füttyent.
- Fizz, ez nagyjából akkora, mint a csuklód!
- És tény! - Fél kezemmel az asztalra csapok. - Mintha a saját öklömet
használnám a szexhez!
Jess újra a kezébe temeti az arcát, és sóhajt. Ekkor döbbenek rá, hogy
River ebben a pillanatban lépett be egy tálcával, rajta némi borkorcsolyával.
De azonnal sarkon fordul, és egyetlen szó nélkül távozik.
- Várj, River! Beszélnem kell veled - kiabálom utána. - Tökéletes az
időzítésed!
- Sok szerencsét, Fizzy, hogy visszacsalogasd.
- Jaj, ne már. Mintha még képes volnék megdöbbenteni. Emlékszel,
amikor le kellett vetkőztetnie? - A közös skóciai utazásunkon történt a
dolog. Jess éppen tusolni készült volna, és pánikszerűnek ható üzenetemre:
Segítsééég!, Rivert küldte maga helyett, mert nem tudta, hogy a vészhelyzet
nem más, mint az, hogy bennragadtam a ruhámban. River javára szóljon,
hogy bejött, átrángatta a fejemen a szűk ruhát, aminek beakadt a cipzárja,
aztán késedelem nélkül, ahogy jött, úgy távozott is a szobámból. Azt hinné
az ember, hogy rendíthetetlen a pasi. - Mindenesetre - folytatom a sztorimat
-, ahogy sejtheted, azóta képtelen vagyok kiverni a fejemből. Semmi másra
nem tudok gondolni, míg újra meg nem érinthetem.
Jess azonnal tiltakozni kezd.
- De hiszen már nyakig vagytok a forgatási munkákban!
- Igaz, de ennek az ügynek nem kell hogy köze legyen a műsorhoz!
Hiszen nem érzésekről van szó, csak puszta figyelemelterelés. Kedvem
szottyant rá. - Sóhajtok. - Vadász vagyok, tudod.
Jess bólogat, hogy érti.
- Mint James az Alkonyatbán}
- Pontosan! Mint James az Alkonyatbán.
- Már eltekintve attól, hogy Alice letépte a fejét.
Megint az asztalt ütöm.
- Miért értelmezed mindig szándékosan félre a szavaimat? Miért teszel
úgy, mintha nem értenéd a lényeget?
- Értem én. A lényeg az, hogy ebből katasztrófa lesz.
- Én egyáltalán nem így látom. Ez csak puszta szexualitás. Nem fogunk
szerelembe esni, ugyan már! Itt vagyok én, a harsány, kalandvágyó, makacs
nő. Ő meg egy magas, sportos, fehér férfi, olyan névvel, hogy „a harmadik”
Connor Prince. Úgy vélem, egyetértünk abban, hogy csak idő kérdése
volna, mikor teszek valamit, ami túlságosan sokkoló az ő számára, vagy ő
mikor tesz valamit, amivel jól felbosszant és/vagy halálra untat.
A telefon rezegni kezd kettőnk közt az asztalon. Connor arca jelenik meg
a kijelzőn, és Jess sasszeme regisztrálja, mielőtt felkaphatnám,
lefordíthatnám, és úgy tehetnék, mintha az öcsém hívott volna.
 - Még fotót is tettél róla a kontaktinfóba? - Az undor, amivel ezt kérdezi,
teljességgel megjátszott. A bő pulcsi meg a strapacipő takarásában Jess
valódi drámakirálynő. Az efféle izgalmak éltetik.
Széles mosollyal veszem fel a telefont.
- Mizujs, főnök?
- Szia! Van néhány perced egy kis postmortem eszmecserére?
- Az attól függ. Netán én vagyok a halott? - Velem szemben Jess arca
rosszalló grimaszba torzul. Megkocogtatom a homlokomat, jelezve, hogy
ha ilyen arcokat vág, hamarabb megráncosodik. Milyen rendes barát
vagyok, de Jess szemernyi hálát sem mutat soha!
Connor mély hangú, vibráló nevetése visszhangot vet az alhasamban.
- Ez csak egy mondás, Fizzy!
Lenémítom a készüléket egy pillanatra, és odasuttogom Jess- nek:
- Tök mély a hangja! Hogyhogy nem tűnt fel az elejétől fogva, hogy
ennyire mély a hangja? - Visszatérek Connorhoz: - Tudom, csak poén akart
lenni. Igen, ráérek, hogy megvizsgáljuk a mondás szerinti holttestet.
Megint nevet.
- Akkor jó. Otthon vagy? Átmennék, ha alkalmas.
- Tíz percen belül otthon tudok lenni.
- Remek - mondja halkan, és leteszi.
És hát, basszus. Ha kihúzzuk a lehetséges okok listájáról, hogy esetleg
izgatott vagyok, amiért találkozhatok Connorral, akkor nem marad rá
magyarázat, miért ugróm fel azonnal, hogy összekapkodjam a cuccaimat.
Jess követ az ajtóig.
- Mit csinálsz?
- Connor átjön hozzám egy megbeszélésre. - A telefonomat betuszkolom
a táskámba.
- Jó ötlet ez?
- Hogy jó ötlet-e beszélgetnünk a közös munkánkról? - Úgy teszek,
mintha eltűnődnék a kérdésen. - Szerintem az!
- És az, hogy nálad teszitek? - érdeklődik.
Kinyitom az ajtót, belelépek a cipőmbe.
- Szerintem ki fog derülni. - Amikor erre még jobban elmélyülnek a
homlokán a ráncok, hozzáteszem: - Jól van. Megígérem, hogy távol
maradunk a hálószobámtól.
- Mintha annyira nagy szükséged volna hálószobára! - akadékoskodik.
Egy pillanatra rámeredek, kezemben a kilinccsel.
 - Milyen igazad van! - Aztán: - Na jól van, most már tényleg muszáj
lelépnem.
- Csuklóvastag! - bömböli Jess, miközben lefelé ugrándozom a lépcsőn.
- Holnap nem kell gyalogolnom!
- És amúgy: hogy megy az írás, Felicity?
- Ez hozzá a kutatómunka! - ordítom vissza.
Integet, és közben ingerülten akkorát nyög, hogy elhallatszik az autóig.
 huszonhét

Connor hamarabb ér oda a házamhoz, és már a verandán vár rám, a lépcső

szélén, széles vállával az oszlopnak dőlve. Már nem a korábbi finom
öltönynadrágot és legombolt galléros inget viseli, átvedlett a kedvenc,
gyengéd és lágy Connor-verziómmá: fakó ing, kopott farmer, sportcipő. A
hold és a veranda lámpájának szórt fényénél úgy néz ki, mint egy életre kelt
képeslap.
- Hogy vagy? - kérdezi, amikor közelebb érek hozzá.
- Nagyszerűen. - Odalépek, és felnyújtózva adok az arcára egy puszit,
mielőtt rájönnék, hogy ilyesmit az ember nem szokott tenni a merőben
plátói producerbarátjával. Amikor elhúzódom, világosan látom az arcán,
hogy egyszerre szórakoztatja és aggasztja a helyzet. - Elnézést! - mondom
neki, aztán úgy döntök, miért ne lehetnék őszinte. - Annyira megörültem,
hogy megláttalak, hogy sajnos nem sikerült időben rátaposnom a
képzeletbeli fékre.
Az arcán átfut egy fura hullám, ami nevetéssel kezdődik, grimaszba
olvad, végül ürességben állapodik meg.
- Semmi gond. - A lágy Connor e pillanatban merev, mint egy deszka. -
Csak meg akartam kérdezni, hogy érzed magad az első forgatási hét után,
meg azt, hogy szükséged van-e valamire.
- Nekem? - kérdezem, miközben elfordítom a kulcsot az ajtóban.
Belépek, Connor követ. - Jól vagyok.
- Részünkről minden fantasztikusnak látszik - jegyzi meg, és egyik
lábával lehúzza a másikról a Vans cipőt. - Tényleg őstehetség vagy a
képernyőn, Fizz. Ma megvágtuk az összes részt, amire szükségünk lehet a
randik felvételéből, és este befejeztük a háttérsztorik intróit meg az
ajánlókat.
- Azaz kész lett az epizód?
- Kész. Nagyszerű lesz, és ez neked köszönhető.
Leteszem a táskámat, és pont abban a pillanatban fordulok felé, amikor
még láthatom, az iménti gondolattól hogyan melegszik át a tekintete.
- Szerintem sokkal inkább neked!- bizonygatom. - Te voltál az, aki
elfogadta az archetípusokra vonatkozó ötletet, és hajlandó voltál vállalni a
feladatot. Tökéletes a szereplőgárda. Tökéletesek a srácok! - Finoman
megveregetem a vállát. - És vonzók. Jóképűek. Remek munka. Valóságos
svédasztal. Férfiszépségverseny, extrákkal.
Természetesen őt és az erőfeszítéseit dicsérendő lelkendezem így, de
mégis, mintha a szavaimat hallva kihunyna a szemében a melegség.
- Hát... - mondja végül tompán. - Akkor jó. Szeretnéd esetleg velem
együtt nézni a bemutatót? Nálam. Persze a stábbal együtt, nem csak
kettesben.
- Persze! Nagyon izgalmas, vajon mi hogy fog kinézni a képernyőn. Nem
gondolnám, hogy az jön majd át, hogy Texszel vagy Arjunnal csak úgy
izzott köztünk a levegő...
- Gyanítom, a közönség is így véli majd.
- .. .de szerintem a többiek totálisan rendben voltak. Mindegyiküknek
szabadjegye van a Fizzy expresszre! - Vigyorogva nézek Connorra,
miközben bolondosán meghúzom a képzelt gőzmozdony sípját. - Jó buli
lesz!
Connor pislog, és elfordítja a tekintetét, az ajtó mellett letett cipőjét
tanulmányozza, ami azzal jár, hogy én közben megbámulhatom. Könnyed
emelkedettség jár át az első forgatási hét sikeressége miatt, és kábaság, mert
kettesben vagyok egy helyiségben Connorral. Váratlanul elszabadul egy
sunyi gondolat, és védtelen vagyok ellene: Bármennyire nagyszerű férfiak is
a Hősök, van egy nagy hibájuk: egyik sem ő.
- Nem kérsz egy sört vagy más italt? - kérdezem, hogy eltereljem a
figyelmemet a rettenetes hangról a fejemben.
Kurta bólintás.
- De igen, kösz.
Követ a konyhába, ahol mindkettőnknek kiveszek egy-egy sört a hűtőből,
aztán a pultnak dőlök.
- A te kedvenced ki? - kérdezem.
 - A kedvenc Hősöm? - Én bólintok, Connor iszik egy kortyot. - Nincs.
- Ne már! - Hitetlenkedve hümmögök. - Komolyan? Nem hiszem. Látom
rajtad, hogy nagy Isaac-fan vagy!
- Mind rendes fazonoknak látszanak. Ezért őket válogattam be a
műsorba.
- Hát akkor elmondom, hogy nekem eddig Nick, Dax és Isaac jött be
igazán. Jude is jó ember, de nem vagyok benne biztos, hogy hosszú távon is
rezonálnánk.
- És Evan?
- Először sem működött a dolog... de persze ki tudja?
- Jól van. Csak maradj nyitott!
- Ó, bízz bennem, úgy lesz - legyintek. - De ha megkérdeznéd, hogy
ebben a pillanatban melyikükhöz vonzódom, akkor ez a válaszom. Csak
ezért mondtam.
Úgy látszik, Connor egy darabig tépelődik valamin, mielőtt megszólal:
- És ez vezet el az egyetlen megjegyzéshez, amit tenni akarok a
munkádra. Talán jobb lenne, ha egy kicsit lejjebb tekernéd a „bújjunk
azonnal ágyba” pillantásod intenzitását a beszélgetések közben.
Szó szerint érzem, hogyan olvad le az arcomról a mosoly.
- A... micsodát?!
- A nézők azt akarják látni, hogy valódi kapcsolatokat építesz.
- És az nem flörtöléssel kezdődik? Ó, vajon egész eddigi életemben rossz
végét fogtam volna meg az ismerkedésnek?
- A baj azzal van, ahogyan flörtölsz. - Connort szemlátomást nem
mulattatja a humorom.
- Ahogyan flörtölök? - ismétlem tompa hangon, és biztonságos
távolságban leteszem a sörösüveget. Mindkét kezemre szükségem lehet, ha
meg akarom fojtani.
- A Nagy Ő nézőinek csupán harminchárom százalékát érdekelte a show
női változata. És tudod, miért?
Ó, hát hogyne tudnám.
- A patriarchátus miatt.
- Igen. A nézők sokkal könnyebben elfogadják, ha egy férfi találkozgat
egyszerre több nővel, mint a fordítottját, amikor egy nő tart több vasat a
tűzben. Nem öröm, hogy így van, de attól még igaz.
- Nézzék már, valaki hirtelen milyen szakértője lett a popkultúra tévés
szokásainak!
 - Mondtam, hogy komolyan veszem ezt a munkát.
- Tehát játsszam el a megközelíthetetlent? A romantikus regény már
hosszú ideje harcol azért, hogy eltávolodjon attól, hogy a szűzi, szerény
naivákat állítsa be egyetlen követendő ideálnak. Ha azt hiszed, hogy
hajlandó leszek engedelmesen eljátszani ezt a szerepet, előre szólok, hogy
csalódni fogsz.
- Nem kértelek ilyesmire.
- Akkor mire kértél?
Egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát, és a nyaka elvörösödik.
- Nem úgy értettem, hogy ne lenne szabad... Figyelj... - kezdi újra a
mondatot, aztán elharapja. - Mindegy, hagyjuk a fenébe. Jó leszel, úgy,
ahogy vagy.
- Ó, nahát. Kösz.
Némaság borul ránk, és mintha egy gyufát oltottak volna ki, az energia
elszivárog a helyiségből.
- Miért vagy hirtelen dühös rám? - kérdezem egy idő után. - Mit tettem?
- Nem vagyok dühös. - Connor megrázza a fejét, és egy kis ideig
elveszettnek látom. - És bocsánat.
- Azért mondtam igent erre a műsorra, mert szerettem volna gondoskodni
róla, hogy a nézők a te gyakorlatlan kezedben nehogy...
Szárazon felnevet.
- Ezt rögtön a kezdettől alaposan a tudomásomra hoztad.
- ...de végül azért nagyon szórakoztató, mert veled együtt készítjük -
fejezem be, és megfogom a kezét.
Végre felnéz. És azt hiszem, már tudom, mi történik. Atyám, néha
mekkora hülye tudok lenni!
- Nagyon jól érzem magam a társaságodban - mondom neki, és közelebb
vonom magamhoz. - Ez az első hét is azért sikerült ilyen jól, mert ha te ott
vagy, nyugodt vagyok. Azért ragaszkodtam hozzá, hogy te készítsd az
összegző interjút, mert szeretek veled lenni. Az életemet kockára téve még
Riverrel is megpróbáltam beszélni, mert szerintem fantasztikus ötleteid
vannak. Nagyon jól végzed a munkád, és sajnálom, hogy...
A szavaim elhalnak, amikor Connor tesz egy lépést előre, és két kezével,
két oldalról megfogja az arcomat. Aztán a szája haladék nélkül megtalálja
az enyémet, és minden további gondolatom elolvad.
Egyszerű a csókja, lágy ajakkal, egyenletes nyomatékkal, aztán más
szögből is ad még egyet, mielőtt elhúzódik. Zöld szeme az enyémet keresi,
és kérdőn ide-oda villan. Valami visítva követeli bennem, hogy ne hagyjam
megint visszahúzódni, de mielőtt újra odavonhatnám magamhoz, ő már
elszánja magát, és megint közelebb húzódik hozzám, a legbensőségesebb
távolságon belül. Lábujjhegyre állok, ő meg lehajol hozzám, és a szája
ezúttal lágyabb és követelőzőbb, keresi azokat a szögeket, amelyeket
legutóbb megismertünk, de még szenvedélyesebb. A nyelve csábító és
forró. Felnyög, és a hang beleránt a vágyakozás tavába. Már nem tudok
másra gondolni, mint arra, hogy szeretnék lemerülni a mélyére, és
megkeresni a nyers vágyából minél többet, amit odalent rejteget. Közben
folyamatosan arra számítok, hogy abbahagyja, elhúzódik, és bocsánatot kér,
majd emlékeztet rá, hogy azt ígértük, nem tesszük ezt többé... de csókjának
az ereje csak egyre nő.
Aztán felemel, és felültet a konyhapultra magával szemben. Fél kezével
széttárja a combomat, hogy közéjük léphessen. A tenyere felfelé kúszik a
hátamon, aztán a bordám környékén előrekúszva rásimul a mellemre,
miközben a másik keze a csípőmnél fogva közelebb ránt, és a testéhez
szegez. Újabb nyögés jelzi az élvezetét, amit másik követ, amikor
hozzádörgölőzöm. Nem állít le akkor sem, amikor kigombolom az ingét, és
szétnyitom, hogy a kezemmel nekitámaszkodhassak a mellkasa meleg
falának, ami csodásán széles és feszes.
A szája a nyakamra vándorol, az ujjai a felsőm vállpántjára fonódnak, és
lehúzza a vállamról, aztán még lejjebb, megnyújtva a textilt, és vele húzza a
melltartómat is, hogy kiszabadítsa a bőrömet, és átadhassam a szájának és a
fogának. Aztán végre-végre: maga a tömény élvezet érezni a csókját és a
fogát a mellbimbómon. A világ is elmosódik előttem, ahogy a testem
mohón igyekszik beszippantani minden rendelkezésre álló
oxigénmolekulát.
Connor haja lágyan simul a kezem alá, és úgy tűnik, örömmel tölti el,
amikor belekapaszkodom, és magam felé húzom, mert a bőrömbe nyög, és
bosszúból még szenvedélyesebben harap, ami isteni, és csak még jobban
elönt tőle a vágy. Aztán a hajánál fogva feljebb emelem magamhoz, ő
együtt mozdul a kezemmel, és álló helyzetbe emelkedik, majd a számra
hajol. Órákon át akarom csókolni. Még soha, senki nem csókolt így, ilyen
uralkodón és magabiztosan, akkora energiával, hogy szinte dühösnek hat.
Ma este nem látom annak a jelét, hogy abba akarná hagyni, és az izgalom
várakozás teljes forróságot pumpál az ereimbe.
 A fogával bejárja az állam vonalát, és közben a keze a szoknyám alá
kúszik, hogy lerángassa rólam a bugyit.
- Minden rendben? - kérdezi reszelős hangon a nyakamtól, és én bólintok
egyet, aztán tovább bólogatok, mert igen, engedélyt adok neki, hogy tegyen
velem, amit csak akar. Bármit a világon. Szeretnék legalább egy koherens
gondolatot összerakni azzal kapcsolatban, milyen is ez most itt vele, ahogy
a keze impozánsan a combom köré fonódik, ahogy a bőrömet a leheleté
forrósága legyezi, és a foga karistolja, de máris világos, hogy csak később
leszek képes feldolgozni bármit is ebből az érzéki áradatból, és abból, hogy
teljesen el akarok veszni a Connor iránti vágyakozásban. Élettel teli
energiabombák, csupasz idegek vagyunk, csak az ösztön mozgat minket e
percben.
A tenyere felfelé kúszik a combom hátulján, ingerlőén lassan, a csókja
egyszerre nyers és játékos, a fogával időnként az alsó ajkamat cibálja.
Aztán az ujjhegyeivel megérkezik a két combom közé, ahol már síkosán és
felforrósodva várom. A szája ellágyul és az enyémre borul, mielőtt épp csak
egy kicsit elhúzódna, és a figyelem és az irányítás közt egyensúlyozva, az
arcomat figyelve, őrjítő lassúsággal belém hatol, először egy ujjával, aztán
kettővel. A száját bámulom, ahogyan félig megszülető szavakat formál, és a
fogát, ahogy beszívja az alsó ajkát, miközben a hüvelykujja nekem
nyomódik és körözni kezd, meg a felvillanó pimasz mosolyt, amikor
önkéntelenül felkiáltok.
Türelmetlenül gombolgatni kezdem a nadrágját, ami nemsoká a térdére
csúszik, és végre a kezembe foghatom azt a csoda szép, hatalmas farkát, és
közelebb húzhatom magamhoz, mindkettőnket addig ingerelve, míg
egyetlen lázas gubanccá változik kettőnk teste, a csókjaink nedvesek,
harapósak, és a makkja már a bejárathoz feszül, és...
Hirtelen megállunk, mert az ész győzedelmeskedik az érzékek felett.
Gyors kutatás kezdődik a kósza óvszer után a kacatosfiókban, és
belenevetünk a csókunkba, mert milyen kényelmes ez így, és néha mennyire
hasznos rendetlennek lenni. A feladatot rábízom, mert az én kezem
túlságosan reszket, az övé szilárd, de figyelem, mert nem vagyok bolond, és
igen, a meztelen Connor valóban a legszexibb látványt nyújtja, amiben
valaha részem volt.
Amikor újra közelebb lép, kimondom a nevét, és a végére kérdőjelet
teszek, de Connor megcsókol, és annyit mond a számba:
- Nem tudok még egyszer nemet mondani - miközben előrenyomul.
 Lassú, tökéletes kínzás. Nagyon törékeny a józanság, fut át az agyamon,
aztán centinként vesztem el a fejemet egyre jobban, ahogy belefelé nyomul,
óvatosan, az arcomra és a hangjaimra koncentrálva. De aztán, amikor
teljesen elfoglalja a benti teret, mint kőszikla a selyemben, az óvatoskodás
átadja a helyét az éhségnek, bennem pedig úgy kezdenek hömpölyögni a
gondolatok, mint a szélcsatornában, az apró részecskék és töredékek
túlságosan gyorsan száguldanak ahhoz, hogy el tudjam kapni őket. Önző
szörnyeteg vagyok, aki sokkal többet akar. Varázsló vagyok, aki megbűvöli
az időt, hogy ez a pillanat örökké tartson. Az első nő vagyok, akit valaha
férfi ölelt, és sohasem voltam biztosabb semmiben.
Továbbra is a pulton ülök, de ez puszta formaság. Connor két keze a
fenekem alá csúszik, és erős karjával emelve olyan szögbe dönt, hogy a
mozdulatai adta gyönyörtől mindketten levegő után kapkodunk. Minden
lökésben óriási energia rejtőzik, a kordában tartott vágyak most törnek ki.
Bármennyire élveztem is mindig a szexet, sosem voltam hangos szerető, de
Connorral nem tudok másra figyelni, és túl sok az érzéki tapasztalat ahhoz,
hogy magamban tartsam, valahogyan ki kell áradnia. Éles hangú, ritmikus
zihálás. Meglepett kiáltások. Izzadt, síkos bőrfelületek találkozásának
hangjai. Kívülről hallom magam, és csodálkozom, mintha jórészt
elveszítettem volna az uralmat a saját testem és elmém fölött. Talán valóban
így is van, de nem érdekel. Semmi sem aggaszt, és egy pillanatig sem
kérdés, hogy Connornak jó érzés-e, amit tapasztal, mert bele van írva a
homloka mély ráncaiba, az ajka lágy ívébe, amint kettőnk közé néz, és
lelassul a mozdulata, hogy többet lásson, aztán a keze felém indul, és
megsimogat a hüvelykujjával.
- Ez jó? - kérdezi halkan.
Bólogatok, és azt suttogom:
- Gyere ide - aztán közelebb húzom magamhoz az arcát.
El kellene időznünk, de nem könnyű, amikor a bensőmben mintha
mindent túl szorosra fűztek volna, és mostanra szétpattanni készülne.
Connor felnyúl, tenyerével a konyhaszekrénynek támaszkodik a fejem
mellett, így kerít be, és így figyeli, hogyan adom át magam az érintésének.
Szinte azonnal érzem, ahogy zuhanni kezdek.
Talán visszatérhetnék még, de kiderül, hogy elkéstem. A gyönyör elborít,
és lerombol. Azt hittem, hogy erre csupán egyetlenegyszer kerülhet sor;
végtére is azt gondoltam, ennyire lesz szükségem. Hogy kiűzhessem
Connort a gondolataim közül.
 De az még azelőtt volt. Mert volt már részem mindenféle szexben, de ez
egyik korábbi tapasztalatomhoz sem hasonlított. Bárcsak tudnám, mi volt ez
pontosan!
 huszonnyolc

CONNOR

Szombat kora reggeli Google-keresési előzményeim:

♦ munkatársak közti szex káros hatásai;
♦ mi a teendő, ha lefeküdtem valakivel, akivel nem kellett volna,
és fantasztikus volt;
♦ hogyan kerüljük el, hogy lefeküdjünk valakivel, akihez
vonzódunk;
♦ hogyan kerüljük el, hogy másodjára is lefeküdjünk valakivel;
♦ kirúghat a főnököm a kaliforniai szabályok szerint;
♦ produceri munkák San Diegóban;
♦ produceri munkák San Diego közelében;
♦ munkák San Diegóban;
♦ hiányzó apa hatása lánygyerekekre;
♦ időgépek.

Nem meglepő módon, egyik sem volt segítségemre.

Nem azért mentem el Fizzyhez, mert le akartam feküdni vele. Azért
mentem, mert meg akartam ünnepelni vele, hogy jól sikerült az első
forgatási hét, megbeszélni vele, hol lehetne javítani a munkán, és
megkérdezni, van-e bármi, amivel komfortosabbá tehetném számára a
helyzetet. De ezzel együtt abban a tudatban mentem el hozzá, hogy ha
megcsókolom, vissza fog csókolni. Meg abban a tudatban, hogy iszonyúan
vágyom rá, hogy egy kicsit beleszerettem, és azt is pontosan tudtam, hogy
nem kezelem jól a féltékenységet. Azt akartam, hogy az enyém legyen.
Fizzynek igaza volt abban, amit a parton mondott; egészen addig nem
voltam tudatában, milyen nehéz lesz osztozni rajta másokkal, míg a forgatás
el nem kezdődött.
 Visszatekintve rá kell döbbennem: elkerülhetetlen volt, hogy lefeküdjünk
egymással. Meg az sem volt meglepetés, hogy Fizzy- vel a szex
elkerülhetetlenül kusza, egyszerre nyers, gyengéd és fantasztikus lesz. És
most óriási szarban vagyok, mert semmi másra nem tudok gondolni, csak
arra, hogy újra ezt akarom.

A bemutató előtt néhány órával Nattel futok össze a konyhámban, aki

épp egy üveg bort bont fel. A Hősök nem csatlakoznak hozzánk ma este -
ők nem tölthetnek időt Fizzy társaságában anélkül, hogy ne rögzítené
kamera -, de a stáb sok tagja igen. Néhányan már rárepültek az extravagáns
büféasztalra (egy újabb előnyös hozadéka a magas költségvetésnek), a
többiek pedig csoportokban beszélgetnek. Mind nyugtalanul várjuk, vajon a
mi kis show-nk siker lesz-e, vagy holnap reggel elkezdhetünk új állást
keresni. Olyan sok pénzt öntöttek bele ebbe, hogy akár siker lesz, akár
kudarc, a mértéke érezhető lesz.
Fizzy is bármelyik pillanatban itt lehet, ezért ácsorgók a konyhaajtóban,
mint egy lopakodó.
Nat érzékelheti a jelenlétemet, mert hirtelen hátrapillant a válla fölött.
- Helló! - köszönt, abban a pillanatban, amikor a dugó kipukkan a
palackból.
Belépek, és megállók a tűzhely mellett. Nem vagyok biztos benne, hogy
vágyom erre a beszélgetésre, de azt tudom, hogy megbolondulok, ha nem
öntöm ki a lelkemet valakinek.
- Helló!
Benyúl a szekrénybe egy pohárért.
- Merre van a kiskölyök?

- A szobájában. - Stevie az előkertben akarta várni Fizzy érkezését, de

meggyőztem, hogy ilyentájt este az Óceán Beach negyedben mindig rémes
a forgalom, hétvégén meg végképp. Elfogadta ugyan, de csak miután
megígértem neki, hogy abban a pillanatban szólok neki, amint Fizzy
megérkezik. - Ki gondolta volna, hogy elég lesz Felicity Chen egyetlen
látogatása hozzá, hogy a lányunk végre rendet rakjon?
Nat horkantva nevet, és bort tölt a poharába.
- Fizzy nem rossz választás. Az utódunkban erős a rajongó hajlam.
Az emlékeztetőre azonnal összeszorul a gyomrom, mert nemcsak az én
életem megy gajra, ha a dolgok rosszul sülnek el, de Stevie életére is nagy
hatással lesz, sőt Natére is. Még sohasem mentünk keresztül hasonlón, mert
még sohasem bonyolódtam bele senkivel semmibe. Na, nem mintha ez
amolyan belebonyolódós belebonyolódás lett volna, hiszen csak szexről volt
szó. Mindenki szexei, mindennap.
Bár... nem mindenkinek van része mindennap ilyen szexben.
A hosszú csendre felfigyelve Nat újabb pillantást vet rám.
- Minden rendben?
- Hát persze, persze. - Újabb perc telik el, én pedig minimum ötödjére
gondolom meg magam, hogy nem kellene-e inkább sarkon fordulni, és egy
szót sem szólni. - Lefeküdtem Fizzyvel tegnap este.
Nat álla leesik; nagyokat pislog.
- Bocs, micsoda?
- Tényleg azt szeretnéd, hogy újra elmondjam?
- Én csak... - Jogos, hogy nem találja a szavakat. - A legutóbbi
értesülésem szerint elutasítottad, mert úgy gondoltad, nem működhetne. Ez
hetekkel ezelőtt történt. - Grimaszolok, mert Nat nem tud a tengerparton
történtekről. - Azt hittem, azt mondtad, csak szakmai kapcsolat lesz
közterek.
- Úgy is volt. - Bár ez sem egészen igaz. A kapcsolatunkban volt egy
milliszekundum, amikor szakmai jellegű volt; de ha most belenézünk a
visszapillantó tükörbe, jól láthatók az összetört határok törmelékéből
rakódott halmok. - De aztán mégse.
Felkapom a fejemet, amikor jóbarátom, Ash hangja bömböl végig a
folyosón.
- Mindenki nyugodjon le, itt van a chips! - Felnyögök, amikor Ellával
együtt belépnek a konyhába, minimum tíz-tizenöt tortillachipses zacskóval
a hónuk alatt. Ash fordítva vette fel a pulóverét, de most túl ideges vagyok
ahhoz, hogy szórakoztasson.
- Ugye, az megvan, hogy csak körülbelül tizenöten leszünk? - kérdezem.
- És ebből kettő ti vagytok.
- Annyira izgatott vagyok, hogy még csak arra sem emlékszem, jártam-e
a boltban! - feleli Ella. - Valóságos vérengzést rendeztünk! - Eljátssza,
ahogy a polcról mindent lesöpör. - Bele a bevásárlókocsiba!
Mit sem sejtve arról, hogy egy beszélgetés közepébe sétáltak bele, Ella a
pultra halmozza a szatyrait.
Ash viszont, aki akkor sem tudna a külsődleges fizikai részletekre
koncentrálni, ha az élete múlna rajta, néha túlságosan is figyelmes, ha
emberekről van szó. Némán lecövekel Ella mellett, és ide-oda jár a szeme
Nat és köztem.
- Mi ez a fura hangulat? Félbeszakítottunk valamit?
Nat rám néz, és pillantásából kiolvasható, hogy az én sztorim, nekem kell
elmondanom. Nem így készültem elárulni, de egészen biztosra veszem,
hogy előbb-utóbb úgyis mindenki megtudná. Gyorsan körbenézek, hogy
megbizonyosodjam róla, valóban nincs más körülöttünk, aki meghallhatná a
mondandómat, és suttogva közlöm a jelenlévőkkel:
- Azt meséltem Natnek, hogy tegnap este lefeküdtem Fizzy- vel. - Olyan
hosszú, mély és sötét csend követi a kijelentést, hogy végül én magam
teszem hozzá: - Mondjon már valaki valamit!
- Fizzyvel? - kérdezi Ella. - Annak a randishow-nak a sztárjával, amit
most készülünk megnézni?
Ashből kibukik az őszinte vélemény:
- Ez egyáltalán nem tűnik jó ötletnek, Connor.
- Nem volt szándékos! - védekezem.
Ash a homlokát ráncolja.
- Megpróbálom elképzelni, hogyan lehet valakivel véletlenül lefeküdni,
de elég nehéz.
- Jól van, nyugi - szól közbe Nat. - Te vagy a legkevésbé impulzív
személy, akit csak ismerek. Korábban kijelentetted, hogy részedről szó sem
lehet ilyesmiről. Mi változott?
- Nem tudom pontosan - felelem. Mint amikor kihúzzák a lefolyó
dugóját: minden objektivitásom és racionalitásom spirális vonalban elindult
lefelé. Nem volt jogom kritizálni a viselkedését, mert fantasztikus volt.
Nem volt jogom féltékenynek lenni, és most sincs. - Egy kicsit
megsértődtem, amikor a többi fickóról beszélgettünk, és...
- A többi fickón a show-ban szereplő Hősöket kell érteni? - kérdezi Ash,
a hangjában kifejezetten éles Mekkora szarházi vagy! típusú felhangokkal.
- Jól van, hagyj már! Aztán úgy tűnt, megértette, hogy... - próbálkozom. -
őszintén, Fizzy teljesen átlát rajtam.
Natből örömteli kis nyöszörgés tör ki.
- Ezzel nem segítesz ám! - bökök felé a mutatóujjammal.
- Bocsánat, csak nagyon vicces belegondolni, hogy Fizzy Chen átlát
rajtad.
- Hát, mindenesetre ez most jó nagy szarba kevert minket, nem igaz?
 - Ugye, most nem azt akarod mondani, hogy azért dugtad meg, mert
annyira jó ítélőképességű? - kérdezi Ash. Ella vállon bokszolja.
- Nem. Hanem azért, mert... - kutatok lázasan az agyamban a megfelelő
szavak után - Fizzy annyira... - Egy nagy nyögéssel feladom. - Fizzy.
- Connor - jegyzi meg Natalia gyengéd hangon. - Te kedveled őt.
Nagyon.
- Igen. - A vállam úgy görnyed le, mintha gyomorszájon vágtak volna,
miután felszínre került az igazság: az érzéseim összessége nem más, mint
egy rakás gubancos bonyodalom, és nincs rá mód, hogy biztonságosan
kimanőverezzem magam belőle. - És az a feladatom, hogy lelki társat
találjak neki.
- És most mit fogsz csinálni? - kérdezi Ella.
- Ez a munkám - vonok vállat. - Miféle választásom lehetne? Az persze
egyértelmű, hogy többször nem fekhetek le vele.
- Már ha nem történik újabb baleset - szól közbe Ash.
- Menj a francba!
Nevet.
- Hátha a show bukás lesz.
Ella megint vállon üti.
- Dehogy lesz bukás! - tiltakozik. - Miért mondasz ilyet?
- Mert hátha ez jelenti Connor számára a kiutat. Ő nem akarta ezt! Mások
ötlete volt. Ha kudarc lesz, akkor nyilvánvalóan nem volt jó ötlet, és ez nem
Connor, hanem Blaine hibája!
- Blaine nagyon világosan megmondta, mit vár tőlem. És beleökek egy
vagyont, szóval nincs kifogás. Sikeresnek kell lennie.
Amikor megszólal a csengő, mindenki megdermed.
- Íme. - Ellököm magam a pulttól, aztán megállók a folyosóra vezető
ajtóban, és a barátaim felé fordulok. - Kérlek, ne bámuljatok minket egész
idő alatt. Anélkül is épp elég fura lesz.
- Hát persze hogy nem fogunk bámulni - ígéri Nat.
- És ne zúdítsatok a nyakába ezer kérdést! - egészítem ki az intelmet. -
Mindennek tetejébe, valószínűleg elég ideges.
- Az biztos, hogy te elég idegesnek látszol - jegyzi meg Ash.
- Akadj már le rólam! - morgom oda neki.
Miközben végigmegyek a folyosón, intézek magamhoz egy kis hegyi
beszédet. Harminchárom éves múltam. Egy hatalmas költségvetéssel
készülő show producere vagyok, amit épp most fognak bemutatni egy
országos csatornán. Sikerült már a legrosszabb körülmények között, a világ
legkevésbé barátságos helyszínein is felügyelnem teljes produkciók
elkészültét. Több mint tíz éve folyamatosan életben tartok egy valódi
emberi lényt, és ez alatt a hosszú idő alatt egyszer sem vesztettem el, és
megóvtam attól, hogy nagyobb sérülés érje a törékeny kis testét. Képes
leszek erre is. Irányításom alatt tartom a Felicity Chen iránti érzéseimet.
Aztán kinyitom az ajtót, és abban a pillanatban világossá válik előttem,
hogy csak magamat áltattam. Csoda szép - Fizzy mindig az de ráeszmélek,
hogy a világon élő emberek két csoportra oszthatók: az egyikbe azok
kerülnek, akik tudják, milyen szeretkezni Fizzy Chennel, a másikba azok,
akik nem. Én immár a szerencsések, ám összetört lelkűek közé tartozom.
Tudom, milyen ízű a bőre, és azt, hogy milyen érzés addig csókolni, míg
elolvad. Ismerem a hangjait, és azt, hogyan csukódik be a szeme, miközben
elélvez. Ám arról fogalmam sincs, hogyan tudom életem hátralévő részében
tettetni, hogy nem vágyom rá olyan erővel, ahogy a hold vonzza a dagályt.
Este végül megigazítottuk a ruhánkat, és Fizzy az ajtóhoz kísért.
Megálltunk egymással szemben, és csak ácsorogtunk. Duzzadt volt az ajka,
az arca kipirult. Odahajoltam hozzá, és ami egyszerű jóéjt-puszinak indult,
valahol félúton forróvá és mohóvá változott. Az idő értelmét vesztette.
Azonnal újra elöntött a vágy legszívesebben ott, rögtön a falhoz szorítottam
volna, vagy a kanapén térdeltem volna fölé, hogy a combja kétfelől
átölelhesse a csípőmet. Még el sem indultam, és már úgyis mindent
összezavartunk, mit számítana?
De igenis számít. Az életemben - sem személyesen, sem szakmailag -
nincs helye kósza kalandozásnak. Fizzy pedig sosem jelezte, hogy bármi
másnak gondolná ezt. A fenébe is, hiszen még csak el sem vállaltam volna
ezt a show-t, ha Blaine nem kényszerít, és nem kényszeríthetett volna, ha
nem lenne olyan istentelenül nagy szükségem a munkára. Az, hogy érzek
valamit Fizzy iránt, nem változtat semmin.
Egyik kezemmel megfogtam az állát, és végighúztam a nyakán az
ajkamat, úgy csókoltam meg az arcát. Aztán felegyenesedtem, hogy a
szemébe nézhessek, és a saját vágyamat és zavarodottságomat láttam
visszatükröződni a szeméből. Egyikünk sem tudta, mit mondhatna, inkább
némák maradtunk. Aztán egy szó nélkül kisétáltam az ajtón, el a kocsimig,
mert tudtam, ha nem indulok el abban a pillanatban, akkor nem is fogok.
- Szia! - üdvözlöm most Fizzyt, teszek egy lépést hátra, és intek neki,
hogy lépjen be.
 - Szia! - A haját sima copfba fogta, a bokáját szabadon hagyó nadrágja és
a felsője fekete, de élénk narancsszínű, magas sarkú cipőt visel hozzá, ezért
néhány centivel jobban megközelíti a szemmagasságomat. A szemét fekete
ceruzával hangsúlyozta, a száján tűzpiros rúzs. Azonnal úgy érzem, látni
akarom, hogyan hagy foltokat a bőrömön.
Örülök, hogy kettesben vagyunk, mert a levegő csak úgy pulzál a lángoló
vágytól.
- Essünk túl a kínos részén most - kérdezem -, vagy nyújtsuk el a dolgot,
hogy a kellemetlenség később csúcsosodjon ki?
Fizzy halkan, megkönnyebbülten nevet.
- Kegyelmezzünk meg a többieknek, és rugdossuk ki az elefántot a
szobából most! - Nagy levegőt vesz, hogy megacélozza magát. -
Gyakoroltam ám előtte!
- Mindenképp szeretném hallani.
- A tegnap esti találkozásunk nagyszerű módja volt, hogy megtörjük az
aszályt. - Elég közel van hozzám, és elég halk ahhoz, hogy a közeli
helyiségben lévők se hallják a szavait, a szeméből meleg és bensőséges
fény sugárzik. - De emellett rettentően bonyolult is az egész. Szerintem ezt
mindketten értjük.
Bólintok, Ő elmondja, én pedig elfogadom. Igen, elfogadom, és beérem
ezzel, aztán minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kizárjam az agyamból a
tudatot, milyen naivak vagyunk, és a fejemet a homokba dugjam.
- Hát persze.
- Mindenkit az őrületbe kergetnénk ezzel a zabolátlan szexuális
feszültséggel - mosolyog rám. - írtam erről, tudod. Szakértője vagyok a
témának.
- Én is elég jól tudom, hogy végződnek azok a könyvek.
- Akkor egyezzünk meg, hogy azt a haverkodós játékot játsszuk, nem a
románcot. - Alig észrevehetően rám kacsint, aztán megszorítja az
alkaromat, és ellép mellettem, be a házba. Követem, és közben
elgondolkodom, mi lehet a véleménye mindarról, amit lát. Szép hely, magas
mennyezetek, viharvert fagerendák, tágas légtér, remek konyha. Körülbelül
három éve vettem, és bár sohasem munkált bennem különösebb vágy vagy
akarat, hogy felújíttassam, mindig igyekeztem, hogy Stevie otthon
érezhesse magát benne.
Fizzy megáll egy fotó előtt, ami a huszonhárom éves önmagamat
ábrázolja, az újszülött Stevie-vel a karomban.
 - Ó, ez milyen igazságtalan... - veszi kézbe a bekeretezett fényképet.
Kimerültnek látszom, fiatalnak és bután, naivan boldognak. Fogalmam
sem volt róla, mit teszek, sem arról, hogy mit jelent apának lenni, de
azonnal úgy imádtam azt a kislányt, amire nem is gondoltam volna
képesnek magam. Már akkor törések mutatkoztak köztem és Nat közt, de
úgy képzeltem, meg fogjuk találni a megoldást. Majd ezt is megoldom.
- Senki sem szólt, hogy itt van Fizzy! - ront elő a sarokból Stevie
zokniban, és széles mozdulattal magához öleli a vendéget.
- Csak most érkeztem - nyugtatja meg Fizzy. - Es hoztam neked valamit.
Stevie elereszti, Fizzy a táskájába túr, és elővesz egy kis csomagot,
amelyen a Wonderland lógója díszeleg, színjátszó betűkkel. Stevie feltépi,
és kiderül, hogy az egyetlen koncert-DVD, ami még nem volt meg neki.
- Köszönöm! - Stevie lehunyt szemmel örül az ajándéknak, és újra
megöleli Fizzyt.
- Mindenképp az apukáddal együtt nézzétek meg. Pár táncmozdulatot
még be kell gyakorolnia, mielőtt elstartol a következő turné. - Fizzy
tekintete egy pillanatra az enyémbe mélyed Stevie feje fölött, és rám
kacsint.
- Jól van, elég. Gyerünk! - Felemelem Stevie-t, és viccesen átvetem a
vállamon, hátha ezzel képes leszek tompítani a várakozás és rémület fura
elegyét, ami a következő órákra gondolva azonnal rám tör. Stevie visít, én
meg hátranézek Fizzyre, aki kuncogva baktat mögöttünk. - Hamarosan
kezdődik, és van itt néhány ember, akikkel jó volna találkoznod.
Amint Fizzy belép a konyhába, látom, hogy Nat és Ella nem tudnak
uralkodni magukon. Az exem a regényeiről áradozik, arról, hogy minden
egyes kötetet elolvasott, hozzátéve, hogy alig várja a következőt. Kedvesen,
mit sem sejtve érdeklődik, mikor várható a legközelebbi megjelenés, és
Fizzy javára szóljon, hogy olyan választ ad neki, amit nyilván már sokszor
elmondott korábban, és a „még beletelik némi időbe” részt szépen
kiegyensúlyozza a „nagyon izgatott vagyok miatta” kiegészítéssel. Nat
elmeséli neki, hogyan sétált be azon az első napon a szobába arra, hogy épp
Fizzyről keresek információkat a neten, de Ella egyszer csak közbevág, és
szinte levegővétel nélkül elmondja, hogy ő nem olvas túl sokat, de a
világon minden randishow-ról mindent tud, és alig várja, hogy ezt a mait is
láthassa. Ash az idő nagy részében a pultot nézi, félmosollyal a szája szélén,
és azon igyekszik, hogy senkivel ne kerüljön közvetlen szemkontaktusba.
 Annyira lefoglalt, hogy a helyzet fizzységén merengjek, hogy eddig nem
is nagyon gondoltam a show-ra. De amikor elérkezik az idő, és mindenki
betódul a nappaliba, az idegeim hirtelen vitustáncot járnak. Ugyanez
játszódhat le Fizzyben is, mert visszautasít minden kínálást, mondván, nem
biztos, hogy az étel vagy a bor megmaradna benne. Mindenki kérleli, hogy
a szoba közepén álló kanapéra üljön le - hiszen ő a sztár -, de Fizzy azt
mondja, csak még idegesebb lenne tőle. Azt akarja, hogy járkálhasson, sőt
kisurranhasson, ha arra van szükség. Mindenki nevet, végül Fizzy megáll,
és úgy esik, hogy épp a falnál, hátul, mellettem.
A szobában mindenki elcsöndesedik, amikor felhangzik a főcímzene első
néhány taktusa. A képernyőn feltűnik az Igaz- szerelem-kísérlet díszes
lógója, ezt pedig a műsor háziasszonyának bejelentkezése követi. Pontosan,
ahogy reméltük, egyszerre vicces és rokonszenves, ahogy Lanelle Turner
bemutatkozik, és elmondja a tudnivalókat a show körülményeiről és a
helyszínről. Adott egy Hősnő, akivel hamarosan megismerkedhet a néző és
a nyolc Hős. Fizzyhez hasonlóan minden jelentkező elvégezte a népszerű
DNSDuo-vizsgálatot, és az eredmények bekerültek egy lezárt, titkos
borítékba. Még a producerek sem tudják, mi lesz a végkimenetel. A
közönség dolga lesz, hogy megnézzék a találkozókat, és eldöntsék, kit
tartanak Fizzy lelki társának. A szavazatokat minden héten összesítik, és két
Hős kiesik. Az utolsó epizódban eláruljuk a korábban titkosított DNSDuo-
eredményeket, és meglátjuk, hogy a nézők vagy a tudomány tudta-e jobban
előre jelezni, ki Fizzy valódi lelki társa. A közönség által megszavazott Hős
százezer dollárt kap készpénzben, és miután kiderülnek az eredmények,
Fizzy eldöntheti, kinek a társaságában szeretne elutazni egy álomnyaralásra
a Fidzsi- szigetekre. Remélhetőleg a nézők helyesen döntenek, amikor
kiválasztják Fizzy igazi társát, akivel onnantól boldogan élnek, míg meg
nem halnak.

De a nézőközönség először Rivert ismeri meg. Amikor Lanelle kimondja

a nevét, a szobában üdvrivalgás tör ki. A leghangosabban - füttyögve és
hurrázva - Nat és maga a Hősnőnk örvendezik. Amikor megkérdeztem
Fizzyt, hogyan sikerült meggyőznie a húzódozó Rivert, azt mondta, hogy a
természet hitelkártyáját használta fel. Amikor értetlenkedtem...
A szexet, Connor, az ég áldjon meg. Lehangoló, amikor azért hal meg egy
pajkos kis vicc, mert magyarázni kell!
 .. .elmesélte, hogy azzal érvelt Rivernek, ha megosztja a nagyérdeművel,
milyen tudományos tények támasztják alá a műsort, azzal ő irányíthatja a
narratívát, és azt, hogy az emberek milyen szemmel tekintenek az
eseményekre. Ezzel nem szükségszerűen a show-t támogatja, csak a
technológiát.
Felvételt látunk, amelyen River végigsétál a Salk Intézet folyosóján,
majd egy laboratóriumban folyó munka képei töltik be a képernyőt, és
River narrátorként elmagyarázza a kiinduló elképzelést, meg elmeséli,
hogyan folytak éveken át a kutatások és fejlesztések, amelyek eredményét,
a DNSDuót, most már bárki a kezében tarthatja. Körültekintően leszögezi,
hogy a technológia lényege nem az, hogy egyszerűen nagyon hasonló DNS-
sel bíró embereket találjunk. Sőt, épp ellenkezőleg: a kompatibilitást sok
száz igazolt természettudományos és pszichológiai eredmény alapján jelzi
előre. Annak ellenére, hogy korábban vonakodott, River megfontolt és
szimpatikus figura a képernyőn is, miközben teljesen elfogulatlanul és
távolságtartón áll hozzá a show ötletéhez. Tökéletes.
Amikor a formai megoldások világosak, megismerkedünk Fizzyvel, és a
szoba nézőközönsége ismét fellelkesül, ezúttal még túláradóbb örömmel
fogadja a képernyőn zajló eseményeket. Egy videós összeállítást látunk,
például a San Diegó-i Egyetemen tartott beszédének részletét, rövid
összefoglalót pompás irodalmi karrierjéről, aztán egy beszélgetést, amelyet
az otthonában, a kanapén ülve készítettünk vele.
- A saját sikeremet és boldogságomat már elértem - szól Fizzy a
kamerába. - Azt hiszem, olyasvalakit keresek, aki egyszerre jó barátom és
szeretőm. Valakit, akivel még a legapróbb butaságokat is szórakoztató
együtt csinálni, csak mert együtt vagyunk közben.
Ezt látva Fizzy felnyög mellettem, és az arcát a két tenyerébe temeti.
Amikor előrehajol, egy kis lila folt tűnik fel a füle mellett, ahol valaki
kiszívta a finom bőrt. A látványtól elönt a forróság.
- Te most hülyéskedsz? - Oldalba bököm, aztán újra teljes figyelmemmel
a tévé felé fordulok. - Egyszerűen tökéletes vagy.
Most következik a Hősök bemutatása. Miután Fizzy nem érzett mindent
elárasztó közös rezgéseket Arjunnal vagy Texszel, a szerkesztésnél
valamivel rövidebb időt hagytunk az ő történetükre, mint a többiekére. Nem
úgy készülünk, hogy mindig ennyire mélyen beavatkozunk, de így, hogy
nyolc fickót kell megismertetni a nézőkkel, és csak kevés idő áll
rendelkezésünkre, figyelembe vettük Fizzy véleményét, és így döntöttünk.
Látjuk a férfiakat az otthonukban, és összefoglaljuk a történetüket.

Isaacet az anyja és a nagyanyja társaságában, aztán egy üvegfalú

tárgyalóban, ahol kutatási megbeszélést vezet. Stevie hamar kijelenti, hogy
azt akarja, Isaac nyerjen. Nick bemutatkozását jórészt az állatorvosi
rendelőben vettük fel. Vágóképeken kiskutyákkal és macskákkal látjuk, és
ez elő is hívja a megjósolható mély óóó! sóhajokat a szobában tartózkodók
legtöbbjéből. Dax szó szerint épp egy repülőből ugrik ki a felvételen, aztán
egy arizonai sziklán függ, végül a szülei házában az asztalnál ülve arról
beszél, mit remél a show-tól. Evan a San Diegó-i Egyetem campusán felfelé
szalad a gépészmérnöki kar bejáratához vezető lépcsőn. Aztán követjük a
kávézóba, amelyben részmunkaidőben dolgozik, és látjuk, hogyan nevetgél
a kollégáival, akik jóindulatúan ugyan, de ugratják, amiért randishow-ban
szerepel. Alig néhány percre jelenik meg a képernyőn, de világos, hogy
Evant mindenki kedveli.
A mellettem álló Fizzy a show első felét olyan arccal nézi, mintha fizikai
rosszullét gyötörné, de a harmadik reklámblokk idejére már annyira ellazul,
hogy hajlandó elfogadni egy pohár bort. Jó jel.
Követ a konyhába, miközben a reklámok mennek. A hátunk mögött, a
nappaliban nagy a zsivaj, mindenki összevissza kiabál, vélemények
hangzanak el, és közösen lelkendeznek a show miatt. Az idő
előrehaladtával a kérdőjelek, hogy vajon mennyire lesz majd nézhető, és
mennyire lehet sikeres a műsor, egyre jobban elhalványodtak.
Egyértelműen szórakoztató lett a show. Brenna a közösségi médiát
ellenőrzi, és állítólag imádják az emberek. Egyre többen osztják meg és
tagelik. Egy örökkévalóságnak tűnő idő óta először lélegezhetek fel.
Fizzy a pultnak dől, miközben kihúzom egy borospalack dugóját.
- Hogy érzed magad? - kérdezem tőle.
- Jobban, mint amire számítottam. Ez tényleg jó lett, Connor.
- Te voltál tényleg jó!
- Komolyan beszélek. Elfogadtad a javaslataimat - amik valójában,
legyünk őszinték, eredetileg csupán egy hülye liba erőfitogtatási kísérletei
voltak -, és valami elképesztően egyedit alkottál belőle. Nagyon sokan
fogják végignézni a műsort, és minden percéért odáig lesznek. Öregem,
még én is nézném! Már ha más volna benne a Hősnő, nyilván.
- Ez rohadt nagy megkönnyebbülés, és nem túlzók.
 Most jut eszembe, hogy a borospalackot a kezemben szorongatom, ezért
kinyújtom a kezemet a Fizzy feje fölött lévő szekrényajtó felé, hogy
kivegyek egy poharat, aztán megdermedek. A pillanat nagyon emlékeztet az
előző estére: egymáshoz közel a testünk, a lélegzetünk összekeveredik, a
tenyeremmel megtámaszkodom a szekrényen, és egyre mélyebben
belemerülök, aztán újra és újra, egyre keményebben előrenyomulok.
Fizzy lélegzete elfúl, és látom, hogyan ütközik ki a libabőr a nyakán.
Megcsókolhatnám, és szerintem visszacsókolna. Ha megkérném, hogy
maradjon, miután mindenki hazament, azt hiszem, maradna.
A nappali felől a reklámblokk végét jelző zene szeli át a levegőt.
Elindulok Fizzy nyomában, és akkor lépünk be a helyiségbe, amikor az első
benyomásaikról beszélnek a szereplők. A férfiak egyesével megjelennek, és
mindnyájan sármosak, mindnyájan nyilvánvalóan érdeklődnek Fizzy iránt.
Őszintén szólva maga az elképzelés is röhejes, hogy bármelyikük ne lenne
magánkívül az örömtől, ha Fizzyvel lehet, de a szerkesztőcsapat - köztük én
is - jó munkát végzett annak érdekében, hogy Tex és Arjun látható
lelkesedését kissé mérsékeljük, nehogy bárkit túlságosan szíven üssön,
miután várhatóan őket kettejüket fogják kiszavazni a nézők a következő
huszonnégy óra leforgása alatt.
Ezután következik az interjú, amit én készítettem Fizzyvel.
Elmulasztottam előre közölni ezt a részletet a családtagjaimmal és
barátaimmal, ezért amikor az arcom feltűnik a képernyőn, a helyiség
szabályosan felrobban meglepett üdvrivalgásuktól. Nat is rettentően el van
ragadtatva, Stevie pedig ugrálni kezd a kanapén, és azt kiabálja, hogy Apa
benne van a tévében!, miközben Ash harsányan kijelenti, hogy ezt a
fejleményt úgy tekinti, mint visszavonhatatlan engedélyt arra, hogy a
jövőben bármikor ezzel hecceljen.
A mellettem álló Fizzyt még életemben nem láttam ilyen önelégültnek.
- Figyelitek ezt a karizmát? - kiáltja hangosan, poharát maga előtt tartva,
az egész helyiségnek szánva a megjegyzést. - Hollywood, jövök, ha jó
szereplőválogató szakemberre volna szükség!
Amikor újra megnyugszanak a kedélyek a következő reklámblokk alatt,
megpaskolja a karomat, és a tévé felé int.
- Most végre kimondod, hogy igazam volt?
- Még ne szaladjunk ennyire előre. - A szoba jórészt kiürült a szünet
idejére, az emberek egy része a fürdőszoba előtt áll sorban, mások a konyha
felé vették az irányt, hogy újratöltsék a poharaikat. - A pontos számokat
csak holnap látjuk majd. De a telefonodra valószínűleg áradnak az
üzenetek. Mit mondanak az emberek?
Fizzy felhörpinti a pohara tartalmát, és hátradől a kanapé támlájára.
- Még nem vagyok kész rá, hogy ilyen sűrűségben szembesüljek a
valósággal. Hadd maradjak legalább holnap reggel kilencig ebben a
lelkesítő kis soft launch’ buborékban. Akkor majd beóvakodom a
vélemények területére. De egyelőre... - int a tévé felé - .. .abban biztos
vagyok, hogy igazam volt veled kapcsolatban. Mondd ki!
- Időnként tudsz okosakat mondani.
- Mindig!
- Egész gyakran.
- Mondd, hogy én vagyok a legjobb!
Mosolygok.
- Fizzy, te vagy a legjobb!
- Köszönöm... Hű, erre azért nem számítottam. Ilyen szép bókot! Sokat
jelent. - Kezembe adja a kiürült poharát. - Most kérlek, hozz még egy kis
bort.

’ „Szelíd nyitás”. A közösségi oldalakon egy bimbózó szerelemről posztolt első kép, amelyről nem
állapítható meg a szerencsés illető pontos kiléte, csak az új kapcsolat ténye (például két
összekulcsolódó kéz). (A ford.)
 huszonkilenc

FIZZY

Beszállok az autóba, elindítom, aztán egy ideig még üresben hagyom, és a

szélvédőn keresztül kibámulok a sötét utcára. Az érzés, ami átjár most - a
remegős, izgatott nyugtalanság -, azé az emberé, aki látta magát egy
randishow-ban, és szemtanúja volt, hogy a mesteri szerkesztőmunka
hogyan keltette életre az egész epizódot; aztán a nap végén még egy
telefonhívást is kapott a hírrel, hogy a show öles léptekkel halad a „Valaha
volt legnagyszerűbb valóságshow-indítás” megtisztelő cím irányába.
De ismerem magam, és tudom, hogy végső soron mégis ugyanaz az ok
áll a szívremegésem mögött, ami annak idején elindított a regényírói
pályán: imádom a romantikus történeteket. Imádom, ahogy elöntik az
érzések a mellkasomat, amikor egy szép csókjelenetet olvasok, meg azt,
ahogy a tüdőmből kiszorul a levegő, amikor szorongat a félelem, hogy
elérünk-e valaha az „Es boldogan éltek, míg meg nem haltak” megrázó,
bugyborékoló öröméig. Nyolc nagyszerű férfit figyeltem, akik a kegyeimért
versengtek, de mégsem ők okozták a szívremegést. Attól repes így, mert ma
este láthattam a legújabb legjobb barátomat.
Nyújtózkodom egyet, és közben megpillantom a képmásomat a
visszapillantó tükörben. Mogorván a szeme közé nézek a ringyónak:
- Figyelj ide! - utasítom határozottan. - Nagy megkönnyebbülés, amiért
nem fordultak a dolgok nagyon-nagyon rosszra, miután lefeküdtél a műsor
producerével. Légy hálás, amiért végre újra képes vagy vonzódni valakihez.
Azért tetted, hogy végre ne érezz kísértést. Rendben. És most szedd össze
magad, és hagyj fel vele, hogy üres óráidban a szemére meg a mosolyára
gondolsz. És igen, a farkára se!
Elégedetten egyesbe teszem a kocsit, és hazahajtok.
Mindegy, mennyire magabiztos az ember, olyankor senki sem akar
összefutni senkivel, amikor melltartó nélkül, lényegében pizsamában
vásárol fémdobozos borokat a szupermarketben. Ám én, vasárnap délben,
az alkoholos italok polcsorai közül kilépve, arccal nekicsapódom egy
nagyon-nagyon masszív mellkasnak.
- Elnézést! - rebegem, és leguggolok, hogy összekapkodjam a szanaszét
guruló rozésdobozaimat.
- Fizzy?
Felnézek, és a tekintetem először hosszan pásztáz egy izmos lábszárat,
majd egy ideig megszakítja az élvezetet egy fekete, rövid futónadrág, de
onnan felfelé ugorva, végül megállapodik az egyik legszebb mosolyon, amit
valaha láttam.
- Isaac!
Letérdel, és segít összeszedni a kincseimet. Egy kissé kínos, hogy olyan
sok van belőlük. Fogalmam sincs, hogyan tudtam a kezemben
egyensúlyozni őket.
- Bespájzolok a hibernálódás előtt poénkodom, miután felállunk. Még én
magam is úgy érzem, kár ilyen, a szónak minden értelmében nagy
formátumú férfiakat egy ilyen egérke méretű nőre pazarolni, mint Fizzy
Chen, de ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem az univerzum
bölcsességét?
Isaac aranyosan rám mosolyog.
- Rozé: a tökéletes téli bor! - Óvatosan elhelyezi az utolsó dobozt a
bizonytalan piramis tetején. - Mégis mennyi esélye volt, hogy itt futunk
egymásba?
- Biztosra veszem, hogy te ki tudnád számolni, Tűzkocka!
- Egyértelműen! - Nevetve szemügyre veszi a rakományt, amit a
kezemben tartok. - Minőségi italokat vásárolsz valami napközbeni iszogatós
mókához?
A bal kezében tartott magányos sportitalra nézek.
- Mindenki a maga módján intézi a teste hidratálását. - Miután Isaac ezen
is nevet, hozzáteszem: - Úgy tűnik, te nem szenvedsz hasonlóan, de engem
annyira kimerített mentálisan a tegnapi adás, hogy egész nap
használhatatlan vagyok.
Isaac bólogat.
- Hát igen, az én napom is hasonlóan indult. Végül elmentem futni, csak
azért, hogy megmeneküljek a húsz kilométeres körzeten belül lakó
rokonaim elől, akik kivétel nélkül mind kötelességüknek érezték ma reggel,
hogy elzarándokoljanak a házamig, és a show-ról beszélgessenek.
 Felnyögök.
- Az anyám szünet nélkül hívogat este óta. Most megfontoltan otthon
felejtettem a telefonomat, és úgy éreztem, két legyet üthetek egy csapásra,
ha emellett még bort is szerzek.
Isaac újra felnevet, de ezúttal a hangba keveredik valami halk rekedtség,
mint amikor valaki a másikkal közös, bennfentes poénon mulat. A hang
hallatán forróság remeg végig az alhasamban, és... Mi ez, kérem szépen?
Bugyikörnyéki izgalmak valakivel, aki nem Connor? Itt, a szupermarket
polcsorai között? Uramatyám! Fizzy, bébi, te tényleg visszatértél!
- Miközben ez volt egy rettentő furcsa nap abszolút fénypontja - szól
Isaac -, megjegyezném, hogy legalább száz fontos szabályt szegünk meg
azzal, hogy itt cseverészünk műsoron kívül.
- Ó, basszus, igazad van! - Gyorsan elnézek a környező polcsorok felé.
Szereplőként mindketten olyan szerződést írtunk alá, amely sok más mellett
kifejezetten tiltja, hogy a forgatási helyszínen kívül találkozzunk. Büntetést
fizettethetnek velünk, kirúghatnak, sőt akár pert is akaszthatnak a
nyakunkba. És mégis, a lábam nem akar elindulni. - Félig-meddig máris
arra számítok, hogy felharsan egy sziréna, és Connor előbukkan egy nagy
hálóval, amilyeneket a rajzfilmekben látni, hogy elkapjon minket.
- Én el tudnék futni előle - vigyorog Isaac, és hátrál egy lépést. - A jobb
futócipőm van rajtam!
- Engem sem kell félteni - felelem. - Meglepően mozgékony vagyok!
- Arra fogadni mertem volna - mér végig tetőtől talpig. - És jelent
számomra bármiféle előnyt, hogy ugyanabba a szupermarketbe járunk?
- Nem én fogok dönteni, elfelejtetted?
Csettint a két ujjával.
- Francba! Na jól van, rendben, úgy érzem, most már muszáj, hogy itt
hagyjalak. - Egy szexi kis kacsintással elfordul, aztán még visszaint a válla
fölött. - Viszlát holnap!
A tekintetemmel követem, hogyan sétál ki a képből. Közben odalent
továbbra is érzem az édes rebbenéseket.
- Profi íróként úgy jellemezném a helyzetet - mormolom egyre távolodó,
igencsak szemrevaló hátsójára meredve -, hogy van pár ötletem, miket
tennék azzal a melléknevekkel szinte leírhatatlan, úri társaságban
kimondhatatlan nevű testrésszel.
- Elnézést, ön Felicity Chen?
 Egész testemben összerándulok a hangra. Balról szólított meg valaki, és
arra fordulva két a tízes évei végén járó lányt látok, akik rágcsákkal meg
néhány doboz Red Bull-lal a kezükben ácsorognak a közelemben. A
mellemhez szorítom a kis borgyűjteményemet, és rászólok a pulzusomra,
hogy lassítson. Korábban is felismertek már itt-ott, rendszerint könyvekhez
köthető helyszíneken, például egy lakásomhoz közeli, független
könyvesboltban. Olyankor azonban soha, amikor úgy voltam öltözve, mint
egy író, akinek Damoklész kardjaként függ a feje fölött a közeli leadás, és
annyi bort hurcol, hogy azzal egy teljes focicsapatot megvendégelhetne.
Aztán ráébredek valamire. Vajon hallhatták, miket motyogtam
magamban? Vajon úgy nézek ki, mint egy begerjedt hobó?
Majd mellbe vág egy még riasztóbb gondolat: Azt vajon láthatták, hogy
Isaackel beszélgetek? A francba!
- Igen, én vagyok.
Izgatottan néznek egymásra, aztán vissza rám, és a szemükből alig
visszafogott rajongás sugárzik.
- Ó, atyám! - kiáltanak fel egyszerre, aztán az egyikük magas hangon
hozzáteszi: - Annyira nagyot alakított tegnap a show-ban!
Ö kettejük közül a magasabb, smaragdzöld fejkendőt visel, és a sminkje
olyan makulátlan, hogy azonnal magasabb régiókba emeli egyszerű fekete-
fehér melegítőjét és sportcipőjét.
- Nem tudja véletlenül, nem fogják feltenni az összes epizódot egyszerre?
- kérdezi. - Már kétszer láttam az első részt, de meghalok, ha várnom kell
még egy hetet.
- Csak egy epizód készül el hetente - felelem, és egyáltalán nem örülök,
hogy én vagyok, aki kipukkasztja az örömbuborékot. - Folyamatosan
forgatjuk, párhuzamosan az adásokkal.
Színpadiasán felnyög, de a San Diegó-i Egyetem lógójával díszített
pulóvert viselő társnője átveszi a szót.
- Imádom a könyveit, és majd megőrültem, amikor kiderült, hogy vállalt
egy szerepet egy randishow-ban. Négyszer olvastam a Bázispárok-at - És
még mielőtt bármit válaszolhatnék, hozzáteszi: - Kérdezhetünk még
valamit? Tudjuk, hogy iszonyúan elfoglalt!
- És a pizsamanadrágom vagy a nagy halom doboz rozé indította arra a
következtetésre, hogy hektikus az ütemtervem? Halljam a kérdést!
A lány felnevet, úgy fordítja a telefonja kijelzőjét, hogy én is lássam, és
rábök:
 - Nem tudja véletlenül, ez Connor Prince Instagramja?

A nap folyamán Connor neve újra és újra felbukkan: délután az anyám

magával cipel vásárolni, és egy nő ezúttal a fagyasztott termékeknél ismer
fel, majd miután engem kurtán megdicsér, áradozni kezd, és arról
kérdezősködik, Connor szerepelt-e már bármi másban; majd később, este,
amikor Juno balettelőadása előtt az egyik szülő szinte szó szerint
megtébolyodik, miközben Jess-szel és velem beszélget. Mindkétszer
legszívesebben azonnal küldenék egy üzenetet Connornak, hogy
sütkérezzek a tudatban, milyen okos vagyok, amiért ilyen remek ötlettel
álltam elő.
De ellenállok a késztetésnek. Az Instagramjára viszont ránézek. Hétfő
reggelre a követői, ami eddig az anyja, Natalia, Ash és egy ismeretlen fickó
alkotta csoportot jelentette, kiegészülnek huszonkétezer fővel. És fel
merném tenni rá a teljes rozékészletemet, hogy neki eszébe sem jutott
ránézni.
Hétfőn, miután elkészül a frizurám meg a sminkem, bevezetnek a Hilton
Bayfront Hotel üzemi konyhájába. Előrevesszük a rossz híreket: ahogy
megjósolható volt, Texet és Arjunt kiszavazták a nézők. De aztán a
megmaradt hat főt - Daxet, Isaacet, Jude-ot, Evant, Colbyt és Nicket -
egymás után behívják. A fiúk könnyed eleganciával öltöztek, hozzá széles
mosoly terül szét az arcukon.
Isaac észrevétlenül rám kacsint, nekem pedig az ajkamba kell harapnom,
nehogy rávigyorogjak.
Lanelle ismerteti a heti tervet: nekem kell kiválasztanom, melyik Hős
társaságában szeretnék részt venni az egyes programokon - gourmet ételsort
készítünk az ágyban fekvő húgomnak, mélytengeri halászatra indulunk, fát
ültetünk a Balboa Parkban, koktélkészítő leckét veszünk, manikűröshöz és
pedikűröshöz megyünk, valamint körbebicajozzuk Coronadót. A nézők
természetesen egymás után szerkesztve láthatják majd a randikat, de
leforgatni a következő három napon fogjuk őket, aztán az interjúkat a tervek
szerint szerdán vesszük fel.
Az első a főzős randi. Tíz percet kapok, hogy kitaláljam, mit szeretnék,
aztán a kamerák forogni kezdenek, és engem vesznek, ahogy „átgondolom”
a kérdést, majd spontán választ adok. Na persze, nem húzhatjuk ki
magunkat az iskolaudvari párválasztások szabályai alól - bárki mellett
döntök is, a nézők azt fogják feltételezni, hogy azért ő az első, mert a
leginkább vele szeretném tölteni az időmet. De közben azt a stratégiát sem
hagyhatom figyelmen kívül, hogy úgy kellene elosztani a programokat,
hogy a nézők a lehető legjobban megismerhessék az egyes Hősöket a
természetes közegükből kiragadva.
Colbyt, a Tengerészgyalogost választom főzőpartnernek. Egyrészt azért,
mert jó arra gondolni, hogy figyelhetem majd, hogyan feszül meg az
alkarja, miközben a zöldséget aprítja Alice ebédjéhez. Másrészt azért, mert
a múlt heti beszélgetésünk során kiderült, hogy az anyjáé a Querida, ami az
egyik legkedvesebb tacós helyem San Diego megyében. Fogadni mernék,
hogy a srác elég otthonosan mozog a konyhában.
És nem tévedek. Sajnálatos módon azonban a szakértelme ahhoz vezet,
hogy hosszasan oktat arról, hogyan kell helyesen kezelni a kést - ami,
persze, bizonyos fokig a szakmája hozadéka is lehet -, és arról, hogyan
tisztít meg az ember egy egész halat. Flörtölgetek, poénokat eregetek, és
nem adom át magam a célozgatás örömének, mert szeretném támogatni.
Biztosra veszem, hogy a hősködése nagy részét idegesség okozza, de sajnos
újra és újra a szavamba vág. Nem lesz könnyű a szerkesztőknek olyan
anyagot összehozniuk, ami rokonszenvesnek láttatja.
Aznap délután Jude-dal facsemetéket ültetünk a Balboa Parkban, és
elsütök egy viccet arról, hogy egy kicsit csalódott vagyok, amiért a teste
nem csillog a napfényben. Ám a humorérzéke szabadságra mehetett, mert
válaszképp hosszú, kéretlen monológot önt a nyakamba arról, hogy az
Alkonyat-történetek hogyan segítenek „legitimálni a vámpírirodalmat”. Én
pedig azon tűnődöm, ha majd összerakják az epizódot, Connor vajon
kivágatja-e az anyagból a kamera felé forduló közönyös tekintetemet, vagy
épp benne hagyja.
Es ha már Connornál tartunk, ő is jelen van. Jézusom, de még mennyire
jelen... Ott magaslik a háttérben, és különféle eszközöket tart azokban a
nevetségesen izmos és erős karjaiban. Rekedten nevet, amikor felemelek
egy cukkinit, és sokatmondón a kamerába kacsintok. Bosszúsan ingatja a
fejét, amikor megmondom Jude-nak, hogy szerintem a következő randinkat
szervezzük Volterrába, és ő készségesen beleegyezik, nyilvánvalóan úgy,
hogy fogalma sincs róla, miről beszélek.
De legalább Connor tudja, hogy Volterrában laknak a csillámló bőrű
vámpírok.
A koktélkészítő leckén Nickkel veszek részt - a program meg van
spékelve katasztrofális eredménnyel végződő palackdobálásokkal és sok-
sok fintorgással, amiért túl sok lime-ot használtam -, és csak Connor, Rory
meg egy operatőr van jelen rajtunk kívül. A kellemes, ólomüveg ablakos
bár hirtelen apró takarítószeres szekrény méretűre zsugorodik. Amikor Nick
koktélcseresznyével etet, ahelyett hogy mélyen a szemébe néznék,
ösztönösen arra fordítom a tekintetemet, ahol Connort sejtem a
kameraállvány takarásában. Újra kell venni a jelenetet.
A közelség, ha lehet, még nagyobb gondot okoz a mélytengeri
halászaton, amelyen Evannel veszek részt. Connor a lábam előtt ül, és tartja
a mikrofont, míg Rory, áthajolva a hajó oldalán, a tengerbe üríti
gyomortartalmát, és a két operatőr igyekszik értékelhető munkát végezni a
kézi kamerákkal a meglepően háborgó vízen. Egy ponton Connor támasztja
meg a kezével a combomat, hogy szilárdan tartson, míg sikeresen a
fedélzetre húzok egy hatalmas tonhalat.
Ez egészen biztos nem kerüli el Evan figyelmét sem, de nincs ideje
kérdéseket feltenni, mert amint eljut az orráig a lábánál landoló hal sós
tengervízzel keveredő szaga, ő is a hajókorláthoz ugrik, és a tenger
istenének adja az ebédjét - amit, örömmel jelenthetem, megörökítenek a
kamerák is.
A hullámok egy idő után mérséklődnek, Evan is jobban lesz, és leülünk
egymás mellett a lágyan ringatózó hajón, miközben a stáb kicseréli az
akkumulátorokat. Minél több időt töltök Evannel, annál inkább visszatér az
emlék, mennyire könnyű és jó társaságot jelentett, nagyokat nevettünk, és
ugrattuk egymást. De eközben az is újra szemet szúr, hogy az immár nem
létező Bárt Simpson-tetoválástól eltekintve is csupán kósza szikrákról
beszélhetünk kettőnk között, nem tűzijátékról.
Csak néhány hónapig jártunk, de Evan az öcsémmel együtt játszott az
amatőr softballcsapatban, és egyszer még a családommal is találkozott. Fura
belegondolni, hogy a sok év alatt, míg kiterjedt és változatos szerelmi életet
éltem, a randipartnereim közül csupán néhánynak sikerült eljutnia erre a
szintre.
- Én is kaptam meghívót Peter esküvőjére - közli. - Remélem, tudja, hogy
azért utasítottam el, mert muszáj volt - széles intéssel mutat körbe, a
műsorra utalva -, és nem azért, mert nem szívesen mentem volna el.
- Ne aggódj, tudja.
- Rokonszenvesnek találod Kailey-t?
- Szerintem Peter valami varázsitallal csábíthatta el, mert fantasztikus nő.
Evan nevet.
 - Úgy hallottam, több mint hétszáz fős a lista.
Bólintok.
- Szerintem én nem is ismerek összesen hétszáz embert.
Evan megigazítja az orsót a horgászbotján, és a fejét hátra- döntve felnéz
az égre.
- Biztosra veszem, hogy elképesztő lesz a menüsor.
- Mondtam is nekik, hogy én koszorúslányruha helyett gumis derekú
macinaciban megyek!
Evan lehalkítja a hangját.
- Neked is feltűnt, hogy amióta lement az első epizód, kicsit furcsa
emberek közé menni? Nagyon szürreális, amikor megismernek az utcán.
- Én már előre félek attól a millió kérdéstől, amivel a családtagjaim
fognak bombázni. Miért is kell nekem egy show ahhoz, hogy férjet találjak?
- Es hogyan oldod meg a kísérő kérdését? Gondolom, nem vihetsz
magaddal randipartnert, de ez mégiscsak az öcséd esküvője. - Megrándul az
arca. - Több okból is rád szegeződik a figyelem.
Megvonom a vállamat. Normális körülmények között Jesst vinném
magammal, de ő épp akkor Costa Ricán múlatja majd az idejét Riverrel a
jól megérdemelt vakációjukon. Na, persze semmi bajom azzal sem, hogy
egy családi eseményen szólóban jelenjek meg, de Evannek igaza van: ez az
esküvő más lesz. Még Hongkongból is iderepülnek a rokonok az alkalomra.
Alice-t, aki nagyon terhes és nagyon boldog házasságban él, egy kényelmes
fotelban helyezzük el. Petet jövendőbelije pedig közismert bőrgyógyász, aki
történetesen egy nagyon sikeres San Diegó-i plasztikai sebész lánya.
Bármennyire vígan meglennék egyedül is, az esküvőket a családnak
rendezik, és az anyám azt akarja, hogy kísérőt is vigyek.
- Felteszem, muszáj lesz partner nélkül odamerészkednem - felelem.
- Partner nélkül? Hová? - kérdezi a közelben egy hang.
Evannel egyszerre fordulunk Connor felé. Mennyire jellemző, hogy épp
most nem tartottam folyamatosan rajta a szememet.
- Az öcsém, Petet esküvőjére.
- E hét végén lesz, jól tudom? - kérdezi Connor.
- Igen - feleli neki Evan. - Annak idején Peteren keresztül ismertem meg
Fizzyt. De én nem megyek, nyugi!
Connor vet egy óvatos pillantást a válla fölött hátrafelé, aztán leguggol
elénk, és lehalkított hangon figyelmeztet minket:
 - Kerek perec megmondtam Rorynak, hogy nem toljuk oda a képünket,
és készítünk felvételt az esküvőn, szóval jobb, ha nem emlékeztetitek rá,
hogy most lesz.
- Értettük, főnök! - szalutálok vidoran.
- Jesst nem tudod elvinni? - kérdezi Connor.
- Vakáción lesz - legyintek. - De miattam egyet se aggódj. El tudok
menni egyedül is. Lehet, hogy a hétvégét azzal töltöm, hogy cápák közt
úszom, de végtére is, én is cápa vagyok!
Pontosan tudom, hogy miután ennyire népszerűvé vált az első epizód,
aligha tudom elkerülni a figyelmet. Az elmúlt két napban jó néhányszor
megállítottak nyilvános helyeken. És többségükben nagyszerű közjátékok
ezek. Néhányan az olvasóim voltak, de sokan nem. Egyesek a Hősökről,
mások a DNSDuó-ról kérdezgettek, vagy csak valamilyen bennfentes
információt szerettek volna hallani tőlem, de kivétel nélkül mindegyikük
megemlítette Connort is.
Jess szerint, aki Junótól tudja, aki Stevie-től tudja, Connort is megszállták
a rajongók. A tízéves gyerekek hajlamosak túlozni, de úgy gondolom, ha
velem megeshet, hogy leszólítanak a Barnes & Noble könyveskereskedés
mosdójában, akkor Connorral is. A szokásos: a legtöbb néző szívesen
meglovagolná a szép csődört.
Connor felém irányuló figyelme semmivel sem kevésbé forrósít fel, mint
a reflektorok, és maga a megkönnyebbülés, amikor végre újra forgatni
kezdünk. Inkább nézem Evant, aki ismét a korláton áthajolva öklendezik,
mint hogy még egy további gondolatot szenteljek Peter esküvőjének.
Félig arra számítok, hogy a szépségszalonban Dax, megszabadulva a
zoknijától, közszemlére tesz egy hiányzó lábujjat vagy egy meztelen nőt
ábrázoló tetkót - mindkettőt elragadónak találnám, de más-más okból -, ám
a lábfeje érintetlen, és nincs rajta semmiféle ábra. Teljes ellentétben azzal,
amire számítottam, és ami aggasztott, nem izeg-mozog bosszantóan
unalmában, sőt olyan óriásit alakít a szépségszalon kezelőszékében, mintha
egyenesen odaszületett volna. Elhatározza, hogy sárgára lakkoztatja a kezén
a körmét. Aztán amikor a pedikűrös előveszi a habkövet, hogy
megszabadítsa a bőrkeményedésektől, kiderül, hogy csiklandós.
Szégyentelenül flörtöl a manikűrössel... ami egyben kifejezetten aranyos is,
mert a nő a nagyanyja lehetne.
Amikor Connor azt mondta este a kikötőben, hogy a délelőttöt a
szerkesztőszobában tölti, és néhány órán át az operatőr lesz a főnök,
megkönnyebbülten gondoltam arra, hogy a távollétében kicsit
fellélegezhetek végre.
Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Az agyam tudja, hogy nincs
itt, de a reflexeim nem fogták fel. Folyton arra a pontra pislogok, ahol
általában állni szokott munka közben, és azon kapom magam, hogy a
helyiséget pásztázom, hol lehet. Durva ráébrednem, milyen gyakran
figyelem, mire hogyan reagál.
- Jól vagy? - kérdezi Dax, míg ücsörgünk, óvatosan pihentetve kezünket-
lábunkat, várva, hogy száradjon a körömlakk. A stábtagok pakolnak,
gondolom, elkészült a kellő mennyiségű felvétel. De Connornak még
mindig nyoma sincs.
Vajon csatlakozik hozzánk Coronadóban a délutáni biciklitúra előtt,
amelyen Isaac lesz a partnerem? Vagy egész nap az eddigieket fogja
szerkeszteni?
- Hogy mondod? - kérdezem szórakozottan.
-Jól vagy? - ismétli Dax, és kedvesen mosolyog rám. - Sietnél valahová?
- Nem, nem, dehogy. - Biztosan megint önkéntelenül a helyiséget
pásztázta a tekintetem. Miért nem tudok a helyzetre összpontosítani?
Hiszen nem először esik meg velem hasonló - lefeküdtem valakivel, aztán a
továbbiakban mással kezdtem találkozgatni, akár még azon a héten! A szex
az szex, nem kell akkora hűhót csapni körülötte! Fölösleges úgy tenni,
mintha ez jelentene mindent.
Miközben nem kellene úgy tenni, mintha semmit sem jelentene.
Basszus.
- Elnézést - mondom Daxnek. - Csak szörnyen megszomjaztam.
Dax felemeli a kezét, és int a legújabb nagymama-barátnőjének.
- Kérhetünk egy pohár vizet Fizzynek?
A kedves nő már hozza is, és miközben iszom, Dax aggodalmas
pillantást vet rám.
-Jobb már?
Bólintok.
- Igen, sokkal, kösz.
- Egy kicsit nagy a nyomás rajtunk, mi?
- Hát, igen.
- És hozzá még nekem is ezer kérdésem volna - folytatja - a munkádról
és az életedről.
 - Tényleg? - mosolygok rá. Hiszen itt vagyok egy pasi társaságában, aki
ráadásul figyelmes és szórakoztató társaság. Úgy csapódik a tudatomba egy
váratlan gondolat, mintha egy ajtót rántott volna fel a huzat.
Lehet, hogy Dax a lelki társam.
A kamerák nem forognak, és mégis lefegyverző a kedves mosolya:
- Tényleg nagyon remélem, hogy lesz harmadik alkalom is.

Connor nem vár Coronadóban. De egy tandembicikli igen, vele Isaac,

azzal a sokatmondó, szarkalábas mosolyával meg a ragályos, mélyről jövő
nevetésével. Körbetekerünk a félszigeten, a bicaj vázára erősített
kamerákkal, meg az előttünk haladó Vespáról hátrafordulva minket filmező
operatőrrel. Isaac egyértelműen nagyon okos ember, és igazán meg tud
nevettetni a könnyed, élesen szellemes, kapásból odamondott poénjaival.
Nagyon szexinek találom ezt a fajta humorérzéket. És nem lehet figyelmen
kívül hagyni a tényt, hogy valóban van kettőnk között valami különleges
rezonálás. Így történik, hogy ahányszor azt javasolja útközben, álljunk meg
egy-egy spontán tejes turmixra, mindig azonnal igent mondok, mert minél
több időt szeretnék tölteni vele, szemtől szemben, a közelében. Leülünk egy
piknikasztal mellé, ahonnan rálátni a nyílt óceánra, gyerekkori sztorikat
mesélünk egymásnak, és úgy érzem, először történik meg a show kezdete
óta, hogy tökéletesen elfeledkezem a körülöttünk forgó kamerákról.
És amikor Connor befut, szó szerint olyan izzadtan és ki- fulladtan,
mintha valóban futott volna idáig, az is feltűnik, hogy amióta Isaackel
elkezdődött a randink, egyszer sem jutott eszembe.
Talán épp Isaac a lelki társam.
És én mégis Connort akarom.
Szedd már össze magad, Fizzy!, dörrenek magamra szigorúan, és
visszafordítom a figyelmemet Isaacre, a karamellás turmixra, meg a
cseresznyére, amit felém nyújt, hogy én egyem meg. Kétségtelen, hogy a
nézők össze fogják hasonlítani ezt a pillanatot azzal, amikor Nick etetett
koktélcseresznyével. Isaac cseresznyéjét lehunyt szemmel, mosolyogva
fogadom. Kizárólag a nyelvem használatával csomóra kötöm a szárát, majd
pajzánul megmutatom, a számat kinyitva, a kinyújtott nyelvem hegyére
helyezve. A mutatvány pontosan olyan lelkes reagálást csal elő
egyszemélyes nézőközönségemből, amilyenben reménykedtem - Isaac
tapsol, és a „Hűha, te nő!” felkiáltása mélyen megremegtet. De közben
minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy visszafogjam magam, és ne
fordítsam a szememet Connor felé, kideríteni, vajon ő hogyan vélekedik a
művészetemről, és a látványról eszébe jutott-e, hogy ez a nyelv miképp
simogatta végig a nyakát, alsó ajkát, az álla vonalát.
Még felvesszük a benyomásokról szóló beszámolóinkat, de úgy
készülök, hogy amint Rory kimondja, vége a felvételnek, elmenekülök. A
fejemben óriási összevisszaság uralkodik, és muszáj kicsit elgondolkodnom
a két férfi iránti érzéseimen: az, hogy vonzódom Isaachez, valamiképp
árulásnak hat a szememben Connort illetően, pedig épp az volna a show szó
szerinti lényege, hogy más férfiakkal kerüljek minél mélyebb érzelmi
kapcsolatba. Ám miután felvesszük az összes vallomást, és Isaac - aki
megvárta, hogy én is végezzek - búcsúzóul gyengéden megölel, majd ad
egy puszit az arcomra (alhasi rebbenés, találkozunk még), Connor ujjai
ráfonódnak a karomra.
Arra gondolok, hogy Isaackel kapcsolatban kérdez majd, vagy elmondja,
miért jött később, és átfut az agyamon még néhány lehetőség.
Az viszont nincs közöttük, hogy odahajol, és halkan így szól:
- Hadd legyek én a kísérőd Peter esküvőjén. Igazán nem nehéz
megmagyarázni, miért vagyok ott, és nem akarom, hogy egyedül kelljen
végigcsinálnod.
 harminc

Vallomások, 2. epizód - forgatókönyv

CONNOR PRINCE: NOS, Fizzy. újra itt vagyunk.

FIZZY CHEN: Szia, Connor! Elég sokat távol voltál a forgatásoktól a héten. Fura volt.
CONNOR: Tudom, és elnézést kérek. Sajnálatos módon volt néhány egyéb feladatom a show-val
kapcsolatban, amit meg kellett oldani. De szerencsédre, na meg a nézők szerencséjére, itt volt hat
nagyszerű férfi, akik szórakoztattak.
FIZZY: Ettől függetlenül szabad olyat mondanom, hogy sajnáltam, hogy nem vagy itt? Hiányoltalak.
CONNOR: Kedves tőled.
FIZZY: Nagy volt a kánikula, és mivel te magas vagy, örültünk volna az extra árnyéknak.
CONNOR: Vagy úgy. Brenna, kérlek, jegyezd fel, hogy utólag ide be kell vágnunk egy bánatos, kongó
hangot.
FIZZY: Álljon csak meg a menet! Egész életemben arra vágytam, hogy varázslatos szikrázó hang
kísérje a belépőmet valahová. Ha tudom, hogy a szerkesztés során hangeffektekkel is dolgoztok,
beveszem magam veletek a szerkesztőszobába, és eleresztem a fantáziámat!
CONNOR: Pontosan ezért nem engedünk a szerkesztőszoba közelébe! Visszatérhetünk a Tandíjaidhoz?
Elég forgószélszerű hét volt ez.
FIZZY: Igen, tényleg zsúfolt volt a program, de a Hősök egytől egyig nagyszerűek voltak. Nagyon
remélem, hogy kivágjátok azt a jelenetet, amikor megcsúsztam a Balboa Parkban a lépcsőn, a
ruhám felcsúszott a nyakamig, és mindenki megcsodálhatta a hátsómat... de gyanítom, vérmes
remény.
CONNOR: Jól sejted. De egyet se aggódj, Felicity, ezt is tudjuk szerkeszteni, majd kis képekkel
eltakarjuk, amit kell, hogy védjük az erényeidet. Barackot szeretnél vagy integetős kezet?
FIZZY: (feláll, és egyenesen belenéz a kamerába) Amerika, hát hová leszel így?
CONNOR: (nevet, és visszahúzza Fizzyt ülő helyzetbe) Halljuk végre, hogy mentek a randik, rendben?
 harmincegy

CONNOR

Gyere fel! 1402-es szoba.

Az agyam egy pillanatra leáll.
Amikor üzentem Fizzynek, hogy megérkeztem, arra számítottam, hogy
az előcsarnokban vár, vagy megírja, hol találom a báltermet. De a
hotelszobában találkozni vele éppenséggel az a probléma, amitől előzetesen
is tartottam, miközben kemény és szigorú beszédet intéztem magamhoz az
otthoni tükröm előtt.
- Elkíséred - mondtam a tükörképemnek. - Te afféle segítője vagy, a
vezető, aki felelős a jóllétéért. Nem jártok együtt. Nem vagy a szeretője. A
munkádat végzed.
Megvárhatlak itt is - írom, de ha odafentről kéri, hogy menjek fel, könnyen
előfordulhat, hogy segítségre van szüksége.
Törlőm, inkább beírom helyette: Van veled valaki? - amiből egyfelől
birtoklási vágy süt, másfelől nettó kínos. Ezt is törlőm.
Látom, hogy írogatsz - írja Fizzy. - Ne hülyéskedj már, segítened kell.
Nevetek, mindent törlők, és egyszerűen beírom: Jövök.
Megnyomom a lift gombját, és nagy levegőt veszek; érzem, hogy a
szívem a torkomban dobog. Ha az ideális esetet nézem, félórás liftút talán
elég lenne, hogy rendbe szedjem magam. Sajnos az a gyanúm, hogy a mai
napom emlékeztetők szakadatlan sorozata lesz, miért nem kellett volna
felajánlanom, hogy elkísérem Fizzyt erre az eseményre, többek között azért,
mert egyáltalán nem biztos, hogy képes leszek jól kezelni a helyzetet, ha
kettesben maradunk.
Az ajtajához közeledve látom, hogy ki van támasztva, de inkább
kopogok, amire vidám Gyere be! érkezik válaszképp oda- bentről.
Csak annyira nyomom be az ajtót, hogy bekukkanthassak, és bekiáltok:
- Bárki jöhetett volna, és te csak úgy látatlanban behívsz?
 - Statisztikai számítások alapján valószínűtlen, hogy bűnöző lennél! - A
hangja visszhangzik, valószínűleg a fürdőszobában van. - Az imént üzentél,
ráadásul az emeleten lévő szobák minimum felében rokonok és barátok
laknak.
- Hát, ez esetben hallatlanul boldoggá tesz a gondolat, hogy valamelyik
ismerősöd nagy eséllyel megláthatja, amint épp besétálok a szobádba.
A hangja egyre hangosabban szól, ahogy közeledik a hálószobához.
- Majd azt mondom nekik, hogy a szobaszolgálattól...
Egy levegővételnyi időre elhallgat, amikor meglát, és a következő szavai
feldolgozás nélkül eltűnnek a koponyám üres sötétjében, mert teljesen
leköti a kapacitásaimat, hogy a vállpánt nélküli ruhába öltözött Fizzyt
bámuljam, akinek mintha gyöngyöket öntöttek volna a testére. A ruhája
aranyszínű, amelyre bonyolult, látványos mintát varrtak gyöngyökből.
Fentről a combja közepéig a testére simul, ahonnan lefelé csillámló,
hullámzó áradatként öleli körül a lábát. A haját magas, ünnepélyes kontyba
tűzte, de néhány sötét hajtincse lazán lóg le a csupasz válláig.
- Connor...
Összerezzenek. Fogalmam sincs, mennyi ideje bámulom némán.
- Igen... ez... na, itt vagyok!
Az arcára emelem a tekintetemet, és látom, hogy igyekszik elnyomni egy
mosolyt.
- Azért kértem, hogy gyere, mert segítened kellene.
- Ööö... rendben... De pontosan miben?
- A ruhámmal! Mire gondoltál?
Megfordulva mutatja, miről van szó. Felfogom ugyan végre, de ha innen
nézem, még rosszabb a helyzet. A nyitott gombok között elém tárul a
napbarnított, hibátlan bőr hosszú V-je. Leküzdök egy nyögést, ám nem
sikerül teljesen, és ami marad belőle, halk nyüszítésként hagyja el a számat.
Ezt a hangot muszáj átfordítanom az elkínzottság erotikamentes
megnyilvánulásává:
- Gyors számításaim alapján legalább nyolcezer gombról lehet szó.
- Negyven - közli Fizzy. - Tudom, hogy egy nagynénit kellett volna
beszerveznem a munkára, mielőtt ideértél, de sajnos mindenki rémesen
elfoglalt, így hát nálad landolt a feladat. Nyilvánvaló okokból - eleve
hajolni is alig tudok ebben, nemhogy arra az akrobatamutatványra
vállalkoznék, hogy én magam férjek hozzá a gombokhoz - szükségem van
egy segítő kézre.
 Az akrobatamutatvány hallatán nagy sivítással kisiklik a gondolataim
vonata.
- Semmi gond, hát persze. - Megremeg a hangom, és ez csakis a kép
miatt lehet, amit elém idézett a szó, hiába veszem könnyedre a mozdulatot,
ahogy közelebb lépek.
Ám aztán, mielőtt tudatosodna bennem, mit teszek - mégpedig Fizzy
megborzongó bőre láttán tudatosodna -, végigsimítom az egyik
ujjhegyemmel a gerince vonalát.
- Ha ezt csinálod, nem a ruha felvételében segítesz. - A válla fölött néz
rám. - És tudom, mi a véleményed a korlátokról.
- Őszintén, kezd fárasztani, hogy én vagyok az egyetlen, aki korlátokat
állít fel - mormolom.
Fizzy vidáman rám nevet, és újra előre fordul.
- Megnyugtatóan kiszámítható vagy - mondom neki.
- Nos, szerintem éppenséggel te voltál, aki megsimogatott, aztán
kimondta a felállít szót.
Sóhajtok egy nagyot. Drámaian elcsigázott a hangom.
- Az csak önkéntelen, futólagos érintés volt.
- Kezdek elgondolkodni rajta, hogy kellemetlen fejlemény vagy
szerencsés véletlen volt-e, hogy nem akadt másik vállalkozó kedvű
gomboló.
Már az első majdnem kifog rajtam. A gomblyukak szűkek, a parányi
gombokat szaténnal vonták be, ami azt jelenti, hogy megfogni is nehéz
őket. De a harmadiknál kezdek rájönni a módszerre. Mindketten
elcsendesedünk. Óvatosan haladok felfelé a dereka görbületétől a lapockái
közti finom terület felé. És mielőtt az utolsó gombbal is elbánnék, sikerül
leküzdenem a késztetést, hogy közelebb hajolva csókot leheljek a bőrére.
Amikor elkészültem, megjutalmazom magam azzal, hogy a tenyeremet a
nyakára téve előrehajolok, hogy az arcába nézzek. Kipirult az orcája, a
pupillái kitágultak.
Jézusom, tehát ő is ugyanúgy beindult, mint én.
- Az erkölcseidet is megvédem - mondom neki -, mert nincs az az isten,
hogy én ezt még egyszer végigcsináljam.
Fizzy rám mosolyog, és megköszörüli a torkát, mielőtt felém fordulva
alaposabban is megnézne magának:
- De jól nézel ki!
 - Kösz. Te meg... - nyelek egyet, mert kissé fojtottan szól a hangom. - Te
meg lélegzetelállítóan.
Fizzy keze a csokornyakkendőmre rebben.
- Abban reménykedtem, hogy teljes zavarban leszel, hogy kell ezzel
bánni, és megköthetem neked.
Vigyorogva odanyúlok, meghúzom a nyakkendő egyik végét, hogy
kibomoljon.
Fizzy rám ragyog.
- Úgy vélem, valamivel muszáj viszonoznod, hogy magam alá gyűrtem a
rád támadó gombhadsereget.
Az akaratomon kívüli erotikus utalás súlyosan függ közöttünk. Fizzy,
még mindig mosolyogva, tesz egy lépést felém, megfogja a nyakkendő
végét, és eligazgatja, hogy szépen meg tudja kötni.
- Fel sem tűnt, hogy ekkora harcot kell vívnod.
- Majd továbbküldöm az ínhüvelygyulladásra kapott gyógyszerem
számláját.
Hümmög, és a mosolya ellágyul.
- Felkészültél a mai estére? Lehet, hogy időnként nyomasztó lesz a
nagyszerűség.
- Remélem is. Jó idő eltelt már, amióta utoljára vettem részt különleges
esküvőn.
- A sajátodon?
Nevetek.
- Nem. Valakinek a kísérője voltam pár éve.
- És az erkölcseid makulátlanok maradtak aznap éjjel?
Ezen hangosan nevetnem kell.
- Nagyon is. Az egyik kollégám barátját kísértem el, aki nemrég költözött
vissza Kaliforniába Arizonából. Abban a pillanatban, ahogy megérkeztem
érte, tudtam, hogy valami nincs rendben, de erősködött, hogy jól van.
- Atyám.
- Atyám, bizony. A szertartás alatt végig pityergett...
- Ez érthető.
- Persze, de aztán folytatta a vacsora alatt és az első tánc közben is.
Amikor végül újra megkérdeztem tőle, biztosan jól van-e, elárulta, hogy
nem igazán, mert a férje nemrég hagyta el a titkárnőjéért, és ezért akart újra
közelebb költözni a szüleihez. - Fizzy arca megrezzen, de láthatóan erősen
koncentrál közben a nyakkendőkötésre. - Amikor a vendégeken volt a sor,
hogy pohárköszöntőt mondjanak, a társnőm magasra emelt pohárral közölte
az ifjú párral, hogy érdemes kiélvezniük ezt az estét, mert a szerelem csak
illúzió, és a férfiak képtelenek a gatyájukban tartani a farkukat.
- Ugye, tudod, hogy máris elloptam ezt a sztorit?
Bólintok.
- Szóval, igen alacsony a mérce, bármi történik is ma, alig hinném, hogy
ne volna jobb, mint az volt.
Fizzy nevet.
- A pohár félig tele. Ezt már szeretem. De gőzöd sincs ám, hogy milyen
kiterjedt a családom. És ha a statisztikát nézzük, ez nem kevés őrültet is
jelent.
Mivel még mindig a nyakkendőt igazgatja, nyíltan figyelem az arcát
közben.
- Evan félrevont, és ellátott néhány hasznos belső információval.
Fizzy keze megáll a levegőben.
- Tényleg?
- Igen. Hogy milyen ajándékot hozzak, meg elmesélte, szerinte milyen
szertartásokat tartottatok délelőtt, például a teaceremóniát. ..
Fizzy nevetése félbeszakítja a mondatomat.
- Azt mondta, hogy Peremek meg kell keresnie az elrejtett ajándékokat.
Csak a fejemet rázom, mert megbabonáz az ajka látványa. Csücsörítve
gondolkodik, hogyan magyarázza meg.
- A mi közösségünkben nagyon fontos a teaszertartás. Általában délelőtt
tartjuk, amikor a vőlegény és a menyasszony még nem láthatják egymást. A
vőlegény kap egy feladatlistát, hogy bizonyítsa a menyasszony iránti
szerelmét, mielőtt a lány családja eldönti, érdemes-e arra, hogy feleségül
vegye. Ez csak játék, de Kailey három lánytestvére szervezte, és nem
finomkodtak. Peremek reggel hétkor sörpongoznia kellett...
- Valódi sörrel?
Fizzy vidáman bólogat.
- Aztán meg kellett innia még valami random kotyvalékot is - minden
jóérzésű ember elborzadt tőle, és öklendezett. Aztán meg kellett válaszolnia
néhány Kailey-vel kapcsolatos kérdést, majd táncolnia és énekelnie kellett a
díszes vendégsereg előtt.
- Az ének és tánc nagyközönség előtt...
- A legnagyobb rémálmod?
 Már éppen kimondanám, hogy persze, de hirtelen, egyetlen lázas
pillanatig elképzelem azt az alternatív univerzumot, amikor én vagyok a
vőlegény ezen a ceremónián, és be kell bizonyítanom, mennyire szeretem a
jelen lévő nőt. Elolvad az ellenkezésem.
- Nem - tör ki belőlem. - Ha szerelmes lennék, vállalnám az összes
megpróbáltatást.
- Negyven liter vizet elhordanál egy fél utcával arrább, úgy, hogy
kizárólag egy lyukas vödör áll rendelkezésedre?
Elsöprők egy hajtincset, ami a szájára tapadt.
- Hát persze.
- Meginnád a gusztustalan keveréket is?
- Totál lazán.
- Lazán? - hitetlenkedve pislog. - Hoisin szósz, majonéz, rizsecet,
mandulatej, fokhagyma és mangólé...
- Úgy állítod be, mintha cián lenne! - nevetek. - Szerinted egy férfi, aki
szeret egy nőt, nem lenne hajlandó meginni valami rémeset, csak azért,
hogy aztán láthassa, hogyan lépked szemben vele, a széksorok között, az
oltár felé?
Összeakad a tekintetünk. A jobb szemében van egy arany folt, mintha
egyszer túl sokáig nézett volna a napba, és egy apró szilánk csapdába esett
volna az íriszében. Látom, hogyan zsugorodik, miközben a pupillája tágul.
Francba.
Pislogva elfordítja a tekintetét.
- És futnál öt kilométert az éjszaka közepén ezért a hipotetikus nőért?
- Csak ötöt? - kérdezem. Eltűnik az arcáról a mosoly, és a kezére nézve
látom, hogy még mindig a nyakkendővel foglalatoskodik. Nem úgy tűnik,
mintha túl sokat haladt volna. - Biztosan tudod, hogy kell megkötni?
- Csak furcsa a szög, mert olyan nagy mélák viking vagy.
- Én meg úgy gondolom, talán azért, mert esetleg még sosem csináltál
ilyet.
- Elképzelhető, hogy igazad van - ráncolja a homlokát. - De nem vagyok
az az ember, aki a közepén feladja.
Felemelem az államat, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz, és arra
gondolok, felőlem elácsoroghatunk itt egész éjjel.
- Na jó. Ez esetben elképzelhető, hogy még eltart egy darabig. Mesélj
erről a szertartásról.
 - Hát... - Fizzy kibontja, ami eddig elkészült, hogy elölről kezdje. -
Miután a vőlegény bizonyította érdemességét, végre megláthatja a
menyasszonyt. Gyönyörű hagyományos öltözéket viselnek mindketten, és
tiszteletüket fejezik ki az összes családtag iránt - a legidősebbtől a
legfiatalabbig -, cserébe egy-egy csésze teával kínálják őket. A
családtagoktól lai sít kapnak ajándékba, ami pénzt tartalmazó vörös
borítékot jelent, és az idősek életbölcsességeket osztanak meg velük... -
Elharapja a mondatot, aztán félrebillentett fejjel nagy levegőt vesz. -
Igazából nagyon szeretem ezt a szertartást.
Belefájdul a mellkasom, hallva, milyen vágyódó a hangja. Fizzy ritkán
ennyire sebezhető, és most egyszerre csodás és ijesztő látni, hogy apró
repedés keletkezett a páncélján.
- Azt látom.
- Na, mindegy. - Kihúzza magát, és rövid belégzés után folytatja: - Ez
Kailey szüleinek házában történt délelőtt, aztán mire visszajöttünk ide, már
csak annyi időnk maradt, hogy átöltözhessünk, és ekkor jutott eszembe a
ruhámon lévő nyolcezer gomb. - Hátrál egy kicsit, megszemléli a művét,
aztán grimaszol. - őszinte leszek, Connor, ez nem sikerült túl jól.
Lenézek, kibontom a fura göcsörtöt, amit gondos munkával elkészített, és
Fizzy mogorva tekintetétől kísérve gyorsan megkötöm, ahogy kell.
- Ne vágj olyan önelégült arcot, mert így azt az összbenyomást kelted,
mintha egy nagydarab, pökhendi seggfej volnál.
- Én csak igyekeztem segíteni, hogy hasznosnak érezhesd magad, de az
imént mintha azt mondtad volna, hogy sietni kell.
Végigfut a keze a mellkasomon, és a tenyere nyomán melegség szikrázik
fel az ingem alatt. Aztán megáll a mellkasomnál, és megpaskolja.
- Ez az, amire gondolok?
Benyúlok a belső zsebembe, és kihúzom a piros borítékot.
- Mondtam, hogy Evan ellátott tanáccsal, mit hozzak ajándékba.
Fizzy az arcomat fürkészi.
- De aranyos!
- Én is egész megkedveltem - ismerem el kissé mogorván. - Rendes
fazon.
- Igaz, de én rád értettem. Te vagy aranyos!
Erre aztán végképp összeráncolódik a homlokom.
- Dehogy vagyok én aranyos!
Fizzy felnyúl, és gyengéden megcsippenti két ujjával az államat.
 - Márpedig az vagy. Igazából te vagy a legaranyosabb viking, akit csak
ismerek.
 harminckettő

CONNOR

Miközben Fizzy ruháját gombolgattam, ő pedig úgy tett, mintha tudná, mit
kezdjen a nyakkendőmmel, a hotel előcsarnoka kész őrültekházává
változott. Fekete öltönyös, nyak- kendős vendégek nyüzsögnek mindenfelé,
ölelgetik egymást, bemutatkoznak, sőt van, aki sírva fakad a találkozás
feletti örömében. Körbenézve, és látva a hihetetlen fényűzést, ami a
bálteremből az előcsarnokba is kiáramlott, az a benyomásom támad, hogy a
menyasszony családja olyan vagyonos, ami a legtöbb halandó számára
nehezen értelmezhető.
- Hétszáz vendég - jegyzi meg Fizzy halkan, míg keresztülvezet a
tömegen. - Peter azt mondta, hogy több emeleten kibérelték az összes
szobát, hogy legyen elég hely mindkét részről a családtagoknak, akik
iderepülnek a világ minden tájáról.
Halkan füttyentek, és alaposabban megszemlélem a nagy bálteremhez
vehető folyosó dekorációját - kis koktélasztalok, rajtuk ízléses
virágcsokrok, üvegtálakban bonbonhegyek és az esküvő nyomtatott
programja -, aztán odabent majdnem felbukom a saját lábamban, mert a
díszítés valójában semmihez sem hasonlítható, amit eddig láttam: a falakat
krémszínű selyemmel burkolták, legalább hetven asztal, amelyek
mindegyikén magas vázákban mindenfelé vörös és narancsszín virágokból
összeállított hatalmas csokrok. Kifelé igyekszünk a hotel kertjébe, ahol az
esketést tartják majd, amit, mint Fizzy ígéri, az evés-ivás-táncolás éjszakája
követ. De közben minden lépésnél megállít minket valaki, akit Fizzy ismer,
és ő mindenkit nagy örömmel köszönt. A nőket boldog kiáltással, széles
mozdulattal öleli át; a férfiakat valamivel visszafogottabban, de legtöbbjük
részesül mellé egy kis Fizzy-féle ugratásban is. Legalább ötven embernek
bemutat, akiknek a nevét abban a minutában el is felejtem, leginkább azért,
mert leköt, hogy ámulva figyeljem Fizzyt, aki elemében van: mindenkivel
barátságos, szeretetteljes, és bármikor előkap egy sztorit vagy anekdotát.

Egypáran megjegyzést tesznek a show-beli szereplésemre, de én mindig

gyorsan visszairányítom a figyelmet Fizzyre. Még szoknom kell, hogy
idegenek állítsanak meg és halmozzanak el dicséretekkel a kamera előtti
alakításom miatt. Nem arról van szó, hogy ne szívesen készíteném az
interjúkat; mert nagyon is szívesen. A Fizzyvel folytatott szócsaták hamar
felkerültek a legkedvesebb időtöltéseim listájának élére, és még én is látom,
milyen szórakoztató a kettősünk. De érzelmileg nem voltam rá felkészülve,
hogy nyilvánosan felismerjenek.
Tovább törjük az utunkat a tömegben, és csak egy benyomás marad meg
bennem igazán: az, hogy Fizzy szájából hallva mintha minden egyes
személy, akivel találkoztunk, a valaha élt leglenyűgözőbb, legizgalmasabb
vagy éppenséggel legkaland- vágyóbb, legkreatívabb ember lenne. Végül
kilépünk az épületből, és egy jókora füves területre jutunk, amit szintén
elárasztanak a virágdíszek és a szaténszalagok, és szembetaláljuk magunkat
Fizzy szüleivel, akik az érkező vendégeket üdvözlik.
Fizzy a könyökömnél fogva kormányoz előre:
- Anya, bemutatom Connor Prince-t. Connor, ismerd meg az anyámat,
Lányíng Chent. - Miután elvégzem a szükséges számításokat, úgy
saccolom, a hatvanas évei elején járhat, de Fizzy anyjának bőre káprázatos,
és a szeme körül is csak itt-ott látható egy-két apró ránc.
Fizzy finom változáson megy keresztül, ami azonban egyértelmű annak,
aki le sem veszi a szemét róla: a szülei társaságában ellágyul, és inkább a
gyerekükként viselkedik, mint központi szereplőként. Inkább gondoskodó,
mint bulikirálynő. Látom, hogyan igazítja meg az anyja nyakláncán
félrecsúszott medált.
Kézfogásra számítok, de Fizzy anyja megölel, amit óvatosan viszonzok;
még apróbb termetű, még törékenyebb, mint a lánya. Amikor elhúzódom,
találkozik a tekintetünk. A szeme is mosolyog, és hirtelen eszembe jut
anyám, aki éjjel-nappal kimerültnek látszott, és az, hogy egy ehhez hasonló
esemény pánikba kergette volna.
Mrs. Chen mellett ott áll a férje, Ming. A hórihorgas férfival már
találkoztunk Fizzy dedikálásán, és most újra megállapítom, hogy csintalan
mosolyát egy gyerekére egészen biztosan sikerült átörökítenie.
- íme, az új barátom, aki szupersztárt fog csinálni a lányunkból!
 Mialatt kezet rázunk, Fizzy közelebb hajol, és tettetett felháborodással
kijelenti:
- Szia, apa! Elfelejted, hogy máris szupersztár vagyok!
- És mikor hívsz el végre egy vörös szőnyeges eseményre?
A beszélgetésük ebben a szellemben folyik tovább. Mrs. Chen az
enyémbe fűzi karját.
- Tetszik a show-ja - mondja. - Ön igen jól mutat a tévében.
- Köszönöm - mosolygok rá. - Meglep, hogy Fizzy engedélyezte, hogy
nézhesse.
Szerencsémre csak nevet rajta.
- Maga világosan látja, milyen a lányom, és ezt nagyra értékelem.
Egy pillanatra elhagynak a szavak.
- Szerintem a legnagyobb elismerés mégis Fizzyt illeti. Ritka, hogy
valaki ennyire ösztönös és természetes a kamera előtt. Lassan kezdem úgy
hinni, semmi sem lehetetlen számára.
- Ha ír egy rendes regényt, kérem, készítsen belőle filmet, rendben? .
Ezzel több okból is sikerült összezavarnia.
- Fizzy...
Fizzy legyintve közbevág.
- Anya, amikor Connor nem nekem keres lelki társat, akkor a föld
megmentésén dolgozik! Nincs ideje romantikus regények adaptálására.
Egy nő, aki valószínűleg az esküvőszervező, elkapja Fizzy tekintetét, és
az órájára bök.
- Úgy néz ki, eljött az idő - mondja Fizzy.
Elindulunk a fehérbe öltöztetett, vörös szalagokkal díszített székek
végtelen sorai között. Amikor a hirtelen feltámadó szellő egy tincset Fizzy
arcába fúj, odanyúlok, és anélkül, hogy átgondolnám, félresöpröm.
A tekintetünk összefonódik, és a szívem meleg, csábító mélységbe
süllyed.
- Mit értett az anyád „rendes” regényen?
Vállat von, és úgy fordul, hogy megszemlélhesse a vendégeket, akik
egyre nagyobb számban áradnak, a helyüket keresve.
- Olyan könyvre gondol, ami valamiféle elgondolkodtató szenvedést
ábrázol.
- Elég rémesen hangzik.
- Sokan úgy tekintenek a romantikus regények írására, mintha buta kis
hobbi lenne - magyarázza Fizzy, és felém fordul. Nem látok rajta
feszültséget, sem megbántottságot. - Biztosra veszem, hogy anyám úgy
gondolja, még mindig csak bemelegítek, mielőtt megalkotnám életem
remekművét.
Ez jó alkalom lehetne, hogy bevalljam, korábban én is ezek közé
tartoztam. De arra is, hogy elmerengjek, milyen érdekes kapocs köztünk az
is, hogy erősen hasonló eredményre jutunk, ha a pályánk eddigi alakulását
összevetjük a szüléink elképzeléseivel arról, mivel kellene foglalkoznunk
helyette. Mégis inkább az első gondolatom tör elő belőlem:
- Szerintem te magad vagy a remekmű.
Úgy nyitja ki a száját, mintha szellemes visszavágásra készülne, de végül
semmi sem történik. A szája sarka fanyar mosolyra húzódik, és a fejét
csóválva néz rám.
- Te valami más vagy.
- Remélem, valami jó.
A székek felé int.
- A vőlegény oldala a bal. Oda kellene leülnöd. Menj, és barátkozz!
- Igenis!
- Találkozunk a szertartás után. - Megfogja a szoknyája bő alját, és
sarkon fordul, hogy visszatérjen az ifjú pár közeli hozzátartozói közé. -
Remélem, hiányozni fogok! - kiált még vissza a válla fölött.
A tekintetemmel kísérem, ahogy távolodik, közben csendben beismerem:
- Máris hiányzol.
 harminchárom

FIZZY

Irdatlan mennyiségű esküvőn jártam már. Eddig kétszer voltam a

menyasszony tanúja (Alice-é és Jessé), koszorúslány tizennégyszer,
háromszor én vezettem a ceremóniát, és kétszer szövegfelolvasással
igyekeztem emelni az esemény fényét (ebből az egyik alkalommal a saját
regényem egy részletét, ami rémesen furcsán hatott). Biztosra veszem, hogy
sokan azért járnak esküvőkre, hogy megfigyeljék, mi nyeri el a tetszésüket,
és mit csinálnának másképp. Elgondolkoznak, milyennek látják a
dekorációt, mi a véleményük az ételekről és a vendégekről. Az
ismerőseikhez közelebb hajolva elsuttogják, hogy ők sosem ültették volna
egy asztalhoz ezt és ezt meg a hogy is hívjákot. És talán még
névjegykártyát is kérnek a szállítóktól.
Én másképp gondolkodom erről. Elképzelhető, hogy a fényezés aközben
kopott le az esküvőkről, miközben átéltem őket, és mint mondtam, nem volt
belőlük kevés, de nekem az a véleményem, hogy a romantikus történetek
legkevésbé romantikus részét jelentik. Na, persze van valami magával
ragadó a fényűzésben, a fantasztikus ételekben és abban, hogy az embernek
végre alkalma nyílik valami egészen földöntúli öltözéket viselni. De
mindezek mögött ott munkál a családi kapcsolat, a szorongás meg a
kemény valóság, hogy sokan egy ház foglalójának megfelelő összeget
elköltenek egyetlen nap megünneplésére. A szerelem nem az egyméteres,
csupa virág asztaldíszben rejtőzik, de nem is a hétemeletes csokitortában. A
valódi romantikát az apró, csöndes részletek jelentik. Ki, hogyan veti fel a
házasság ötletét, milyen körülmények között. Hogyan néz egymásra a két
ember egy helyiség két sarkából. A várakozások, hogy melyiküknek mit
jelent házasnak lenni, a hosszúra nyúló esték, amit kettesben töltenek el az
örökké tartó jövőjük tervezgetésével. Az első pillanat, amit valaki egyedül
tölt, miután elkötelezte magát. A következő nap, amikor valóban elindulnak
a közös kalandra. Na és persze az a sok-sok szex.
De mindezen az ember nem szokott töprengeni az öccsével kapcsolatban.
Hú, dehogy! Kerüli az efféle gondolatokat.
A tekintetem az immáron feleségre, Kailey-re vándorol, aki az első
hitvesi csók után épp elhúzódik ama illető felnőtt változatától, aki annak
idején nem egyszer, de nem is kétszer szorított le, hogy az arcomba fingjon.
A felnőtt változat mosolyogva néz vissza Kailey-re, és igen, végre
meglátom rajta azt, amiért jöttem: a mindent elöntő, vegytiszta csodálatot.
íme, az első szemkontaktus, közben a néma visítás: Mi most tényleg
összeházasodtunk? Peter tud önző seggfejként viselkedni, és soha, de soha
nem fogom megbocsátani neki, hogy tizenhárom éves koromban levágta a
copfomat, de világos, hogy szerelmes Kailey-be. Jó lesz hozzá.
És remélhetőleg hamarosan összehoznak egy gyereket, ami remekül
eltereli majd a figyelmet rólam és az egyedülálló családi állapotomról.
Mármint, emlékeztetem magam gyorsan, ha nem kötök ki valamelyik Hős
mellett, örökre, míg a halál el nem választ.
A gondolat ide-oda pattog az agyamban, de csak mint egy üres falhoz
ütögetett teniszlabda. Ránézek a vendégek hadára, akik üdvrivalgásban
törtek ki, és a tekintetem Connoron állapodik meg, aki úgy áll köztük, mint
felhőkarcoló a kertvárosban. És mi a legmeglepőbb? Ő is egyenesen rám
néz.

Tíz percbe telik, mire sikerül áttörnöm magam a tömegen Connorig.

Közben több családtag megállít, kérdezgetjük egymást, kivel mi történt az
utóbbi időben, vannak, akik közös fotót akarnak, és egyszer valakit
útbaigazítok, merre találja a mosdót. Közben időnként elkapok egy-egy
pillanatot, hogyan beszélget a körülötte állókkal. Atyám, de imádom, hogy
olyan könnyen meg lehet találni, meg azt, hogy olyan fess látványt nyújt
szépen szabott szmokingjában, ahogy azt is, hogy a haja lágyan és kuszán
göndörödik, nem készített belőle gondos munkával szobrot a fejére. De
többé már nem a külsejét találom a leginkább lenyűgözőnek és
legérdekesebbnek. Hanem például azt, hogy olyan melegszívű, és annyira
őszinte a pillantása. Imádtam hallgatni, ahogy anyámmal beszélgetett, meg
azt, hogy kifejezetten érdeklődött mindenki iránt, akivel csak
összefutottunk a kertbe vezető utunkon. Azt, hogy teljes valóját beleadja,
bármit csinál, és azt, hogy megengedi magának az érzelmességet,
akárhányszor a lányáról beszél. Connor Prince egyértelműen aranyérmet
érdemel a romantika olimpiáján a figyelmes hallgatás versenyszámban.
Nehéz elhinni, hogy néhány hónapja csak egy kimért karakternek láttam.
Nem, nyoma sincs már a Szexi Vezérigazgatónak, a Szexi Britnek, a
Finomlelkű Favágónak, sőt a DILF is felszívódott útközben... már csak
Connor van.
Nem is értem, hogy gondolhattam valamikor róla, hogy unalmas,
kellemetlen, sablonos alak. Most éppenséggel az okoz gondot, hogy ne úgy
tekintsek rá, mint nagyon is alkalmas lelki- társ-alapanyagnak.
De igencsak jól teszem, hogy felülkerekedem e késztetéseimen, mert
mire elérek hozzá, éppen Peter egyik egyetemi barátnőjével cseveg, egy kis
termetű szőkével, akit - nem viccelek - Ashley Simpsonnak hívnak. És ha
azt mondom, Ashley Connor karjába kapaszkodik, akkor úgy kell
elképzelni, hogy ott egy hatalmas szikla... és ott egy kis kullancs. Kedvelem
valamennyire Ashley-t - annak ellenére is, hogy éveken át játszott Peter
szívével, még azokban az időkben, amikor az öcsém azt hitte, a külcsín
fontosabb, mint a belbecs, például az ész, hogy aztán haladéktalanul és
rettenthetetlenül nekiálljon üldözni Pétért, amikor az végre észhez tért, és
elkezdte a belbecsét előnyben részesíteni -, ám most, hogy arra lépek oda
hozzájuk, amint Ashley felajánlkozik Connornak, mondván, elrabolhatná-e
majd az első táncra, a bensőmet elönti valami izzó, erőszakos forróság.
Egyetlen rándulással megállók. Connor nem látta, hogy jövök, el kellene
fogadnia a felkínált örömöket. Nem örülnék, de remek módszer lehetne
arra, hogy végre elinduljunk azon az úton, ami oda vezet, hogy
megszabadulunk végre ettől az abszurd, tökéletesen alkalmatlan és
tarthatatlan izétől, ami kettőnk között folyik. Hiszen nekem Isaacet, Daxet
vagy Nicket kellene egyre jobban megkedvelnem. (Esetleg Jude-ot.
Gondolom, abban mindenki egyetért, hogy Evan nem igazi versenytársuk e
téren. Akit viszont határozottan nem kellene, az Connor.)
Ám Connor kedves mosollyal csak annyit felel erre:
- Sajnálom, de ma este ez a két táncos láb Fizzyé - amitől a szívem
kihagy egy ütemet, majd elrugaszkodik, és szabadeséssel a gyomromba veti
magát.
Jess lánybúcsúján igen sok időt szántunk rá, hogy - ahogy megjósolható
volt - egyre részegebben és egyre érzelmesebben soroljuk azokat a
nagyszerű tulajdonságokat, jelentőseket-jelentékteleneket, amelyek Rivert
tökéletes társsá teszik számára. Mivel rajtam kívül minden más vendég
házas volt, egy idő után elkerülhetetlenül rám terelődött a szó, meg a
katasztrofális végkimenetelű afféromra Robbal. Kicsi volt a csapat -
összesen hatan voltunk -, de a másik öt nő hamarosan egymást túllicitálva
bizonygatta, hogy milyen csodás lény vagyok, megérdemlem a világon
valaha élt legfantasztikusabb férfi szerelmét, és bár még titok homálya fedi,
ki ez a varázslatos lény, az biztos, hogy rám vár valahol a nagyvilágban.
Akkor nem hittem el, és annak ellenére, hogy most forgatjuk ezt a show-
t, most sem vagyok biztos benne, hogy elhiszem. Az elmúlt két évtizedben
nem kevés férfival ismerkedtem meg. Mindig úgy gondoltam magamra,
mint aki nem válogatós; még. dicsekedtem is vele, hogy nincs kifejezett
zsánerem. Ezernyi csodás első randim volt, és jó néhány szórakoztató
második. És nagyjából ennyi történt, semmi más. Sok férfit találtam
vonzónak, és ez mostanra, hála istennek, visszatért, sokukhoz vonzódóm,
de ritkán éreztem bármi mélyebbet irántuk. Visszatekintve már látom, hogy
a Rob iránti érzéseimet is leginkább az vonta különleges fénybe, ami River
és Jess szerelméből rájuk vetült. Mert az a kapcsolatom is zavarba ejtően
felületes volt. Semmit sem tudtam az életéről (nyilvánvalóan), és ami
szintén biztos, sosem éreztem iránta így.
Hű, basszus, ez nem is rossz! A táskám után kapok, kotorászni kezdek
benne a jegyzetfüzetem után, de hiába. Bár mostanában már újra
mindenhová hurcolom magammal, ebbe a keksz méretű táskába nem
tudtam beletuszkolni.
Most, ahogy ott állok Connor háta mögött, és hallom, hogyan utasít el
finoman, de határozottan egy objektíve szemlélve egész szemrevalónak
mondható nőt, hirtelen rádöbbenek valamire. Tudom, hogy Connor nem
híve az alkalmi kapcsolatoknak. Tudom, hogy annyira megért és csodál
engem, hogy képes volt a szakmai pályafutása további sorsát a kezembe
tenni, és most már tudom, ha csak egy töredékét is érzi irántam annak, amit
én érzek iránta, akkor elég fájdalmas élmény lehet végigcsinálnia ezt a
forgatást. És ott, a sziklát és a kullancsot figyelve vág mellbe a felismerés,
hogy milyen igazat szóltam, amikor néhány hete azt mondtam Connornak,
hogy nincs olyan férfitípus, amelyért rajonganék.
Miközben talán mégiscsak van ilyen.
Tegye fel a kezét, akit már vágtak pofon. És aki saját magát? Én
nagyjából úgy érzem most magam. Lehunyom a szememet, erősen
összeszorítom a szemhéjaimat, hátha ezzel sikerül messzebbre kergetnem a
feltörő pánikot. Ha le kellene írnom ezt a percet, gondosan válogatott
szavakkal megjeleníteném, hogyan árasztják el a hősnőt váratlanul azok az
érzések, amelyekről egészen eddig nem vett tudomást. Lehet, hogy
megtántorodna a tűsarkain, de az is lehet, hogy egy kortyra felhajtaná a
pezsgőspohara tartalmát, hátha ezzel sikerül tompítania a szédítő
nyugtalanságot. Ám a valóságban az efféle nagy felismerések inkább
olyanok, mintha az ember lelke eltátaná a száját, és panaszosan felnyögne:
Ó, hogy én mekkora hülye vagyok!

Odalépek a szikla-kullancs-kettőshöz, és nyelek egyet, hátha eltűnik a

torkomból a gombóc.
- Na, sziasztok! Mi a helyzet?
Connor felém fordul, kihúzza a karját Ashley karmai közül, és meleg
tenyerét a derekamra tapasztva közelebb húz magához. A mély és meleg
hangú „Szia, Fizzy!”-je ezerféle jelentést hordoz. A szemébe nézek, és
tudom, hogy nem csak képzelődtem. Ebben a Sziá!-ban egyszerre van
benne a De jó, hogy itt vagy!, a Lehetséges, hogy hallottad az iméntieket?, a
Már nagyon hiányoltalak, és az Emlékszel, amikor a konyhapultra
fektettelek, részünk volt egy kemény, gyors menetben, és észbontóan jó
volt?.
Ashley behajol a képbe Connor túloldaláról, és rám mosolyog:
- Helló, Fizzy!
Sikerül elszakítanom a tekintetemet Connorról:
- Helló, Ashley! Köszönjük, hogy eljöttél!
- Jaj, atyám, hát hogyne jöttem volna. Épp a producereddel beszélgetek.
Ha velem készül majd randishow, szerepelhetne benne Connor is?
Mereven mosolygok, és Connorra nézek: Akarod visszaütni ezt a labdát?
Connor az arcomba néz. Aranyos. Szórakoztatja a jelenet.
- Már meséltem, hogy sokkal szívesebben dolgozom a kamera mögött, és
csak a te rábeszélőképességednek köszönhető, Fizzy, hogy én készítem az
interjúkat.
Ashley továbbra sem nyugszik.
- Komolyan hihetetlen, hogy belekerültél ebbe, Fizzy. Hallottam már
róla, de fogalmam sem volt, hogy ez ekkora durranás. Connor mondta,
hogy ma este kerül adásba a második epizód.
- Azért alakult minden ilyen nagyszerűen, mert Connor tényleg
fantasztikus munkát végzett.
 - De akkor is furcsa! - Úgy gyöngyözik a kacaja, mint a harangjáték. ..
amit apró, tüskés csengettyűk alkotnak. - Korábban beszélgettünk róla,
hogy mégiscsak neked, ugye, aki romantikus regényeket írsz, kellene a
legjobban tudnod, hogyan és hol lehet legjobban ismerkedni! Márpedig ha
még te sem tudsz összejönni senkivel a hagyományos úton, akkor nekünk, a
maradéknak, végképp esélyünk sem lehet, nem igaz?
Érzem, hogy a mosoly lefagy az arcomról, de semmit sem tudok tenni
ellene. Csak egy kényszeredett nevetésre futja tőlem. Pedig általában egy
kilométerről is megérzem az ilyen kétértelmű döfések közeledtét. Általában
már abban a pillanatban, ahogy elhangzanak, a nyelvemen van egy találó
visszavágás.
Hogyan lehetséges, hogy a romantika e nagy szakértője még mindig
szingli?
Tudod, muszáj folyton piackutatást végeznem!
Nehéz megtalálni a megfelelő személyt, miután az ember megírta a
tökéletes hőst.
Még az egyszerű, „Mostanában nincs elég időm egy kapcsolatra” sem
ugrik be a megfelelő időben. Úgy érzem, csapdába estem, és reflektorok
világítanak rám a legfiatalabb testvérem esküvőjén, a háttérben a koktélozó
tömeg vidám morajával. A ruhámban, amit Connor olyan gondosan
begombolt, meg a családtagjaim körében, a szívemben ezekkel az új,
hatalmas érzésekkel legyőzhetetlennek éreztem magam... de... hát, igen. Én
vagyok a vénlány. Milyen egyszerű néhány éles szóval lerombolni
valakinek az életét, és új formába önteni.
- Szerintem nehezebb úgy rátalálni a megfelelő személyre, ha az emberre
rászegeződik a nyilvánosság figyelme - lép közbe Connor könnyedén. -
Érthető, hogy Fizzy óvatos.
Ashley horkant.
- Ó, atyám, milyen kedves, hogy ezt mondod. De ne felejtsük el, hogy
Fizzy korábban lényegében bárkivel hajlandó volt randizni.
- Hát igen, lehet - feleli Connor. Aranyos, ahogy kitör belőle a nevetés. -
Azért, mert mindenki randizni akar vele.
Ashley arcán különös változás megy végbe. Egy alig leplezett Ha te
mondod, haver... meg egy visszafojtott nevetés ül ki rá.
Connor arcáról továbbra sem hervad le a mosoly, de már nem ragyog
teljesen természetesen.
- Olvastad már Fizzy valamelyik könyvét?
 Ashley a fejét rázza.
- Á, nem szoktam romantikus könyveket olvasni. Ennél valami
bonyolultabb cselekményre vágyom.
Connor arca nyugodt és acélkemény.
- Pedig bőven van bennük cselekmény. És a műfajban Fizzy regényei
abszolút mérvadók. - Szeretetteljesen felnézek a regényeim szakértőjére. Ez
a hazudós alak még mindig úgy tesz, mintha olvasná a könyveimet!
- Ó, biztosra veszem...
Connor megállíthatatlanul folytatja, és valamiképp sikerül anélkül
belefojtania a szót Ashley-be, hogy nem marad ott a sértés súlyosan a
fejünk fölött lebegve.
- Az emberek azt gondolják, hogy a romantikus regények semmi másról
nem szólnak, mint a szexről - és persze vannak példák erre is, amivel nincs
semmi baj -, de közülük sok a társadalmi változásokra, a status quo
megkérdőjelezésére is felhívja a figyelmet, például arra, hogy a világnak mi
a véleménye arról, kik érdemlik meg a párkapcsolati boldogságot.
- Meg a kalózok! - jegyzem meg. A szívem úgy felizzott a
mellkasomban, mint egy vegasi hirdetőtábla. - Azokról se feledkezz meg!
- Van köztük kalózos is, igen - mosolyog rám Connor, aztán visszafordul
Ashley felé. - Fizzy az egyik legjobb író, akinek valaha a kezembe akadt a
könyve, és világszerte több millióan olvassák a műveit. - A keze lustán
megtesz egy kört a hátamon. Vajon tudatában van egyáltalán, hogy ezt
tette? Én mindenesetre azonnal szédelegni kezdek a vágytól. - Fizzy nagy
szívességet tett a csatornának, amikor igent mondott a felkérésre, és a jó
nézettség egyértelműen az ő személyes karizmájának és vonzerejének
köszönhető, és annak, hogy milyen jól kezel minden egyes versenyzőt. -
Felnevet, a hangja kellemes és könnyed. - Atyám, pont úgy beszélek, mint
egy producer! - Önironikus félmosollyal legyint egyet. - Na, de most már
abbahagyom a dicsekvést. Örültem a találkozásnak, Amy.
Határozott mozdulattal elterel Ashley közeléből.
Megengedem a karizmatikus tévésztár Fizzynek, hogy átadja magát az
irányító mozdulatoknak. Áthaladunk a pázsiton, és belépünk az épületbe. A
bálteremben zenekar szolgáltatja a hátteret a koktélhoz. Connor leemel két
pohár pezsgőt a mellettünk elhaladó pincér tálcájáról, és az egyiket felém
nyújtja.
- Mindjárt elalélok! - mondom neki.
 - Ugyan már, levettem a tálcáról, nem nagy ügy. Valamivel tehetnéd
magasabbra is a mércét!
Nevetek, és a szabad kezemmel belebokszolok abba a klassz masszív
vállba.
- Nem erről beszélek! Arról, hogy milyen mesterien helyretetted az imént
a csajt!
Connor kortyol egyet a pezsgőből, és rám emelt tekintettel nyeli le.
- Azért értem meg az előítéletes megnyilvánulásait, mert valamikor én is
hasonlóan gondolkodtam. Az elképzeléseim nem tényeken alapultak -
ugyanis soha életemben egyetlenegy romantikus regényt sem olvastam. És
arra gyanakszom, hogy ő sem.
- De aztán mi történt?
- Nat leszidott, és elolvastam a könyveidet.
- Aha. De gondolom, csak egyet.
- Majdnem mindet - mosolyog rám Connor. - Nagyon sok van!
Megdermedek a számhoz emelt pohárral. A pezsgő buborékjai pattognak
és csiklandozzák a bőrömet.
- Micsoda?
- Mondtam, hogy elolvasom őket!
- Persze, tudom, de ezt az emberek csak úgy mondani szokták.
Connor a fejét rázza.
- Én nem.
- Na, és a te előítéleteiddel mi lett?
A fejét hátravetve kortyol egyet a pezsgőből, a nyaka szép ívben feszül.
Aztán leereszti a poharát, és a szemembe néz.
- Képes vagyok beismerni, ha tévedek.
A vér a fülemben lüktet. Ez lenne talán a harminchét éves Fizzy
gyengéje? Az őszinteség, a megbízhatóság és a nyílt kommunikáció?
- Ja, tudod, mi a helyzet azzal az iménti nővel? Ashley a neve, nem Amy.
- Tudom! - feleli Connor komisz kis vigyorral.
El sem tudom képzelni, mit kezdjek a felsőtestemben léggömbszerűen
duzzadó rajongással. Az örömbuborék mindjárt feldönt, és háttal a földre
zuhanok, ha nem ölelhetem át ezt az embert valahogy. Peter és Kailey még
odakint vannak, a szertartás utáni fotók készülnek róluk. Hosszú este vár
ránk, vacsorával, pohárköszöntőkkel, tánccal-tortával meg a többivel, de ezt
a csendes üresjáratot kihasználhatom. Elveszem Connor- tól a poharat, és
leteszem egy magas asztalra, aztán kézen fogom, és a tenyérnyi
táncparketthez vezetem, ahol néhány pár ringatózik lustán a zenére.
Először kérdő pillantást vet rám, de amikor felcsúsztatom a tenyeremet a
mellén, és átfogom a nyakát, az ő karja is a derekam köré kulcsolódik.
- Ez elég izgató mozdulat - súgja a fülembe.
- Elég sok gerjesztő gondolat kavarog most a fejemben veled
kapcsolatban.
- De csak így, az emberek szeme láttára? - kérdezi.
- Csak egy tánccal ajándékozz meg, te szexi DILF.
Érezhetően ellazul a karom alatt, és a keze melegen tapad a derekamra.
Az arcommal nekidőlök a mellkasának.
- Szép izmaid vannak.
- Köszönöm.
- Olyan vagy, mint egy irdatlan nagy, elegánsan öltözött téglafal.
Halk nevetését a halántékommal is érzem.
Lehunyom a szemem.
- Nem könnyíted meg a dolgomat, hogy beleszeressek valaki másba.
A kijelentésem igazsága lehúz, mint egy horgony, amit magam mögött
rángatok.
Connor nem felel semmit, sem öt, sem tíz, sem harminc másodperc
múlva. Várom, hogy lecsapjon rám a lelkifurdalás, vagy úgy erezzem, a
csöndből elutasítás süt felém, de inkább egyetértésnek hat. Connor szorosan
ölel.
- Esetleg később elosonhatnánk, hogy megnézzük a mai epizódot -
javaslom egy idő után.
- Szerintem is.
- Nem trükközöm ám! - teszem hozzá. - Annak ellenére, amit az imént
mondtam. Tudom, hogy csak munkabarátság a miénk, és egyszerűen
megtekintjük a művünket. - Feltűnik, hogy erre sem válaszol semmit. És
hirtelen eszembe villan valami. - Várjunk csak! Nem kellene az irodában
lenned, vagy... nem is tudom... valahogyan elérhetőnek lenned?
- Nem - feleli. - Blaine vállalta. Tudja, milyen fontos feladat volt ma
elhoznom téged ide.
- Feladat?
- Úgy teszek, mintha nagyon sok munkát jelentenél. Az ilyesmi mindig jó
pont a főnök szemében.
- De én tényleg sok munkát jelentek!
 Connor nagyot nevet.
- Felicity, te vagy a legkönnyebb feladat, amit valaha a nyakamba vettem.
- Felemelem a fejem, hogy lássam az arcát, miközben megvilágosodik
előtte, mit is mondott. Először a nyaka vörösödik el, aztán a füle is
rózsaszínre változik. - Tudod, hogy értettem.
- Tudom, hogy értetted, de azt is, hogy hazudsz. Objektíve nézve elég
nehéz feladat vagyok.
Az álla alá vonja a fejemet.
- Túl sokat foglalkozol magaddal!
Belenevetek az ingébe, és lehunyom a szemem. A francba, Connor
tökéletes. Ez szörnyű.
 harmincnégy

CONNOR

Nagyjából négy órára elfeledkezhettünk a nyugalomról, amiben a lassú

táncunk alatt részünk volt. Életemben nem voltam ennél fényűzőbb és
gondosabban tervezett eseményen. Nyolc pazar fogás, meglepően gyengéd
hangú köszöntők, vad táncolás, tortaszeletelés, és eközben végtelen számú
ember, akik beszélni akartak Fizzyvel, meg akarták ölelni, és közös fotót
akartak készíteni vele. Fizzy folyton azzal viccelt, hogy ő a család
szégyene, de mindig úgy érződött, mintha lenne benne némi igazság. Ezen
az estén mellbe vág, hogy Fizzy mennyire magáévá tette ezt a tévedést.
Számomra teljesen világos, míg figyelem a vendégsereget és az
interakciókat, hogy a helyiségben ülők közül mindenki csodálja őt, és bár ez
nem az ő esküvője, a rá irányuló figyelem úgy követi, bárkihez lép is oda,
mint egy lágy fénysugár.
Vagy talán csak a tekintetem.
Őszintén, képtelen vagyok levenni róla a szemem. És amikor később egy
bontatlan palack pezsgővel közeledik felém, és biccent, hogy meg akar
szökni, a szívem fájdalmasan ugrik egyet a mellkasomban. Egészen eddig
nem tűnt fel, hiszen alkalom sem lett volna rá, mennyire szeretnék megint
kettesben maradni vele még egy kicsit, mielőtt vége az estének.
- Indulnod kell, vagy feljössz a szobámba, hogy megnézzük a mai
epizódot?
Tudom, az volna a helyes válasz, hogy haza kell mennem. Mert azt is
tudom, hogy ha ezzel a nővel vagyok, mindig nekem kell határokat
szabnom és betartanom, és az iránta való érzéseim nagyon vékony, nagyon
törékeny fal mögött rejtőznek. Ügyesebbnek kellene lennem, ha meg
akarom óvni a szívem épségét.
De a két pohár bortól, meg az egész esti közelségének nyilvánvaló
narkotikus hatásától mégis a rossz válasz csúszik ki a számon:
 - Nem kell sietnem sehová. Stevie Natnél alszik.
Még mindig nagy a zsivaj, amit a hátunk mögött hagyunk, és az
előcsarnok esti csöndje visszhangos buborékként vesz körbe minket. Fizzy
megnyomja a lift hívógombját, és egyszerre fordítjuk oda a fejünket,
amikor az ajtó fölött felvillan a felfelé mutató nyíl.
- Fantasztikus családod van.
Fizzy nevet.
- Az a vicces, hogy úgy érzem, mintha komolyan mondanád.
- Mert komolyan mondom.
- Nos, ha szeretnél beházasodni, Cindy nénikém bármikor kapható, ha
netán a háromszáz alkalom, ahányszor említette, nem lett volna elég.
Erről eszembe jut valami. Kihúzok a zsebemből egy koktélszalvétát,
amit, ha jól sejtem, szájceruzával írt az illető, és kihajítom a kukába.
- Elég volt, kösz. És akkor ezzel is megvolnánk.
- Ashley száma volt?
- Igen.
Amikor a lift megérkezik, Fizzy rám ragyog, és belépünk.
- Te vagy a kedvenc barátom.
- Még szép!
- Láttad már a mai epizódot? - kérdezi.
Kérdő pillantást vetek rá.
- Én szerkesztettem a nagy részét.
- És jó?
- Kérlek! Milyen kérdés ez?
- Szükségem lesz rád a kigombolásnál is - murát Fizzy olyan könnyedén
a ruhájára, mintha arra kérne, hogy hozzam el a tisztítóból a blézerét.
Kiszárad a szám.
- Sejtettem.
-Jól fogok viselkedni.
- Nem, nem fogsz - nevetek.
- Megígérem, hogy megpróbálom. Ez hogy hangzik?
- Komolytalanul és képtelenül, de értékelem a gesztust.
A liftajtó kinyílik, és Fizzy, továbbra is mosolyogva végigvezet a
folyosón a szobájáig, aztán a kártyájával kinyitja az ajtót. Csendbe
burkolózunk, amikor a táskáját és a kártyát egy kisasztalra dobja. Küzdők a
rám törő pánik ellen. Nem vagyok bolond; pontosan tudom, hogy ez a
szexhez vezető út első lépése. Már lefeküdtünk egymással, és mostanra
félig beleszerettem, ráadásul mindkettőnket elkábít a buli hangulata meg a
pezsgő. Iszonyatosan rossz ötlet volt feljönnöm ide.
Fizzy odalép hozzám, és háttal felém fordul.
- Láss munkához.
Szerencsére - vagy épp szerencsétlenségemre, ahogy nézzük - a
kigombolás lényegesen gyorsabb művelet, mint a begombolás volt. De nagy
megkönnyebbüléssel látom, hogy Fizzy ígéretéhez híven nem dobja le
rögtön a ruhát a padlóra, és nem fordul teljes testével felém abban a
csipkecsodában, ami a ruha alatt nyilvánvalóan rejtőzhet. Ellép előlem,
közben a kezével tartja a ruha elejét, és a válla fölött rám mosolyog.
- A fürdőszobában öltözöm át, te addig keresd meg a műsort.
Kézbe veszem a távirányítót, rácsatlakozom a megfelelő alkalmazásra, és
beállítom, hogy azonnal lehessen indítani. Míg Fizzy átöltözik, kilépek az
erkélyre, hogy felhívjam Stevie-t. A hűvös tengeri levegő kellemesen
simogatja felforrósodott bőrömet, és veszek egy nagy, lélekerősítő levegőt,
mielőtt előhúzom a telefont a zsebemből.
Amikor Nat felveszi, rögtön meghallom Stevie izgatott hadarását a
háttérből.
- Üdvözlet a rajongóközpontból! - köszönt Nat.
- Már megint? - kérdezem nevetve. Nem voltam biztos benne, hogy
Stevie még ébren lesz, de több eszem is lehetett volna. Amióta a gyerekem
megkapta ajándékba Fizzytől a Wonderland koncertfelvételét, nem
kevesebb mint tízszer nézte meg.
- Most épp Insuval nézik, és ő is aprólékos beszámolót kap a koncertről,
amin voltatok. Legjobb úton haladsz afelé, hogy megkapd az Év Szülője
díjat, te balek. Na, és milyen az esküvő?
- Fantasztikus.
- És Fizzy hogy van?
Ó, ez az igazi kérdés, ami felé igyekeztünk.
- Ő is hasonlóképpen fantasztikusan - felelem fájdalmas kilégzés közben.
- Értem.
- A hotelszobájában vagyok, mindjárt megnézzük a show mai adását.
Épp átöltözik.
Szinte hallom, hogyan emelkedik meg Nat szemöldöke a vonal végén.
- Eéértem.
Félresöpröm az agyamból Fizzy csupasz hátának képét, amit véletlenül
megláttam, amikor beugrott, hogy kivegye a pizsamáját a fiókból, majd
eltűnt a mosdóban.
- Hát jó - mondom Natnek. Azt viszont nem mondom el neki, hogy ma
reggel néhány óvszert is a tárcámba csúsztattam. Nem mintha úgy
készülnék, hogy lefekszem Fizzyvel. Nem úgy készülök. De az életre szóló
lecke, hogy sosem szabad hagyni, hogy felkészületlenül érje az embert a
váratlan, januárban lesz tizenegy éves. Engem nem kell kétszer
figyelmeztetni.
Az erkélykorláthoz lépek. Napközben fantasztikus kilátás nyílhat innen
az óceánra. Most is látok belőle valamit, de inkább csak egy sötét, kavargó
foltot. A közelséget a parton megtörő hullámok zaja jelzi. A szüntelen
örvénylés pontosan visszatükrözi a mellkasomban zajló eseményeket.
- Egyébként csak Stevie-nek akartam volna jó éjszakát kívánni. De ha
nem ér rá, majd hívom reggel.
- Biztos? Idevonszolhatom.
- Ne. Hadd tanítsa Insut. Hadd lásson bele, mire készül. - A hátam
mögött lévő szoba felé fordulok, amikor meghallom, hogy Fizzy visszatért.
- Mennem kell. Mindenképp nézd meg ma! És aztán halljam a verdiktet!
- Hát nem úgy van mindig?
Mosolygok, mert, nos, igen, mindig úgy van.
- Mondd meg a kölyöknek, hogy szeretem. Jó éjt, Nat!
- Úgy lesz. Szeretlek.
- Én is, Nat, én is.
Belépek a szobába, és mozdulat közben megállók a küszöbön. Fizzy azt
mondta, hogy átöltözik valami kényelmesbe. Bolond módon azt reméltem,
hogy hosszú ujjú flanelpizsama lesz, és nem egy apró sort meg egy rövid
pulóver. Ez így... egyszerűen túl sok bőrt jelent.
- Hát te meg mi a francot vettél fel? - tör ki belőlem a kérdés, kissé
nyersen és rekedten.
- A pizsimet. Azt szeretnéd, hogy jakbundában aludjak?
- Igen.
Az állával az erkély felé bök.
- Minden rendben?
Erre muszáj összeszednem a gondolataimat.
- Persze. Csak jó éjt kívántam Stevie-nek.
- Fogadjunk, hogy szomorú, amiért nem kapta meg a szokásos szombat
estéjét veled.
 - Nem vészesen. - Leteszem a telefonomat a komód tetejére, meglazítom
a nyakkendőmet, és kigombolom az ingem felső gombját, közben hallom
magam. - Mármint, ne értsd félre, jól szoktunk mulatni együtt, de szenvedni
azért nem szenved most sem. És nem magányos: Insuval a Wonderland-
videót nézik.
- Minden lány álma.
- Az biztos! - A nyakkendőmet a székre dobom, és bevallom: - Bele
kellett tanulnunk, hogyan tudunk alkalmazkodni, amikor a munkarendem
felborul. Szerencsés vagyok, hogy Nat ilyen rugalmas, különösen
mostanában.
Fizzy megfogja a pezsgőspalackot, halk pukkanással kibontja, aztán
felmászik az ágyra, és a közepén elhelyezkedik törökülésben.
- Ti kerten vagytok a világ leginkább egymáshoz illő elvált házaspárja. -
Kortyol egyet az üvegből. - Van egy barátnőm, ő kizárólag ügyvéden
keresztül hajlandó kommunikálni az exével.
- Fel kellett nőni a feladathoz, de megtanultuk kezelni a helyzetet. -
Körbenézek a szobában. Csupán egy ágyból meg egy fiókos szekrényből áll
a berendezés, ülőalkalmatosságként pedig egy nagyon látványos, de igen
kényelmetlennek tűnő szék kínálkozik a sarokban. Muszáj lesz odaülnöm
Fizzy mellé az ágyra. Francba!
Fizzy érzékelheti a habozásomat, mert megpaskolja a matracot maga
mellett.
- Gyere ide! Nézzük már meg!
Leereszkedem mellé, annyi távolságot hagyva kettőnk között, amennyi
az adott helyzetben lehetséges - ami nem sok, tekintve, hogy Fizzy az ágy
kellős közepét foglalja el. A szemében játékos fény csillog, miközben felém
nyújtja a palackot, én pedig űzött tekintettel meredek vissza rá. Inkább
kortyolok egy nagyot.
A buborékok megmelengetik a gyomromat. Fizzy elindítja a lejátszást,
elkezdődik a show. Megkapó a főcímzene, sőt ha engem kérdeznek, szinte
bosszantó, mennyire fülbemászó, de ez nyilvánvalóan a mi malmunkra
hajtja a vizet. A közösségi médiában nem kevés videó készült az utóbbi
időben ezzel az aláfestéssel, és mémeket gyártanak belőle az emberek -
legalábbis Brennától így értesültem. Fizzy ugrándozva fogadja a képernyőn
megjelenő Lanelle-t.
- Iszonyúan bírom a csajt.
 - Nagyszerűen csinálja. - Istenem, mennyire élvezem a helyzet energiáját.
Csak mi kerten, miközben nézzük, amit együtt alkottunk.
Lanelle röviden összefoglalja, hol tartanak a show eseményei, aztán
gyors vágásokban látjuk a korábbi, most kiesett versenyzőket. Ezt könnyű
átmenettel követi egy jelenet, amelyben Fizzyt és a megmaradt Hősöket
látjuk egy üzemi konyhában. Lanelle elmondja, milyen programok lesznek
a héten, és a rész azzal zárul, hogy Fizzy eldönti, melyiken kivel szeretne
részt venni. Játékos, szexi, karizmatikus.
- Te tényleg képernyőre termettéi.
- Nehéz megállnom, hogy ne kritizáljam folyton magam - feleli.
- Azt látom. - Mielőtt tovább nyugtathatnám Fizzyt, megjelenik Colby, és
maga elé köti a kötényét a főzőcskézéshez. Az első pillanattól kezdve
világos volt, hogy bármiféle vonzalom munkált is közte és Fizzy közt az
első alkalommal, a másodikra semmi nem maradt belőle. A stáb persze
minden tőle telhetőt megtett, hogy az együtt töltött idejük kevésbé látsszon
a képernyőn fájdalmasnak, mint élőben.
Reklámblokk következik. Fizzy kiveszi a kezemből a pezsgősüveget, és
kortyol belőle egy nagyot.
- Szerinted milyen reakciót váltott volna ki, ha egyszerűen pofán verem,
miközben önelégülten magyaráz, jelezve, hogy még ehhez is mennyivel
jobban ért nálam, a buta kis nőnél?
- Mint a műsor producere, határozottan lebeszélnélek róla.
- És mint a barátom?
Széles mosollyal kiveszem a kezéből a pezsgőspalackot, és a számhoz
emelem.
- Azt mondanám, szerintem megérdemel egyet!
Fizzy nevet, aztán hasra fekszik az ágyon, a lábát felteszi az ágytámlára.
A tekintetem csupasz lábszárára téved. Totálisan és végképp szarban
vagyok, ha úgy kell figyelnem a képernyőn szereplő Fizzy találkozásait más
férfiakkal, hogy közben a hús-vér Fizzy pimasz popsija ingerlőén feszül az
orrom előtt, és a bőre egy része kivillan a rövidnadrágja alól.
Inkább én is elheverek mellette, ugyanabban a pózban.
- Fogadok, hogy Colby nem marad velünk a jövő hétre.
- Sem Jude. - Fizzy feljebb emeli az állát, úgy követi a férfi
felbukkanását. Jude Fizzy felé lépked a parkban, ahol fákat fognak ültetni. -
őszintén nagyra becsülöm, milyen jó munkát végzel.
- Mire gondolsz?
 - Itt van ez a találkozó - biccent a tévé felé. - Ez a jelenet annyira
bensőséges, mintha édeskettesben volnánk egy csodálatos parkban. Úgy
ábrázol a felvétel, mintha teljesen odáig lennék a pasiért. És Jude... őt is
érdemes alaposan megnézni. Milyen szűrő ez? Állandóan az arcomon
akarom viselni! Jude-ot iszonyú vonzónak mutatja, mintha nem lenne a
lényében semmi fura. - Felnevet. - És a valóságban hőség volt, csupa pára,
és csak úgy nyüzsögtek körülöttünk az emberek. - A képernyőre mutat. -
Vajon itt Jude-ra nézek, vagy rád? Esküszöm, ez alatt a randi alatt végig
téged bámultalak.
- Ezen nem ártana dolgoznod egy kicsit! - bököm meg a vállát. - Az én
egomnak jólesik, de a közönségnek azt kell látnia, hogy bármelyikükbe
beleszerethetnél.
Fizzy az égre fordítja a tekintetét, aztán a tévére néz.
- Senki sem fogja elhinni, hogy képes volnék beleszeretni olyasvalakibe,
aki minden irónia nélkül használta a „legitimálni a vámpírirodalmat”
kifejezést.
- Egy igazi vámpírszakértő azonnal fogta volna a Volterrára vonatkozó
viccedet.
Fizzy felül, és rám néz.
- Tudtam, hogy te értetted!
- Csak a filmek hárommilliárdot hoztak világszerte. És Nat annak idején
az összes csoporttársunkkal együtt elhurcolt megnézni az Újhold-ot.
Fizzy újra hasra fekszik, amikor a reklám után tovább folytatódik a
műsor, és önkéntelenül is arra gondolok, vajon a közönség mit fog érezni,
miután Jude is majdnem olyan rossz színben tűnik fel, mint Colby. Ám őt
Isaac követi.
A valós idejű találkozó nagy részéről lemaradtam, ezért meglepetten
figyeltem a vágószobában, hogyan bontakozik ki a szemem előtt a jelenet.
Szerkesztetlenül is világos, milyen erős szexuális feszültség munkál
kettejük közt. Miután Fizzy elveszti az egyik cipőjét biciklizés közben,
térdcsapkodósan vicces jelenetek sora következik, mert úgy próbálják
megkeresni, hogy nem szállnak le a tandemről, és egyfolytában nevetnek.
Amikor Fizzy beszél, és Isaac rá figyel, teljesen el van varázsolva. És úgy
tűnik, Fizzy is nagyon jól érzi magát, nem kell kreatívan megvágni az
anyagot hozzá. Folyton viccelődik, és úgy néz ki, mintha ösztönösen
igyekezne minél jobb benyomást kelteni a partnerében. Arculcsapásként ér
a felismerés: korábban még sosem tapasztaltam, hogy Fizzy bárkire is jó
hatást akarna tenni.
- Jól néztek ki együtt - jegyzem meg.
- Kedvelem Isaacet.
A hangjából olyan szeretetteljesség árad, hogy azonnal felborzolódnak az
idegeim. Hát persze hogy kedveli, objektíve tekintve remek ember,
érdeklődik Fizzy iránt, és elérhető. Támogatnom kellene, bátorítanom
Fizzyt, nem pedig elnyomni magamban a feltörni készülő kiáltást, „Ezt
vágjuk ki!”, akárhányszor sikerül Fizzyből előcsalnia egy mosolyt.
Egész testemben megrándulok, amikor Fizzy megbök a mutatóujjával.
- Egy kicsit mintha szomorú lennél.
- Egyáltalán nem. Csak nyugodtan figyelem, ahogy kibomlik előttem ez a
kétségkívül remekül szerkesztett epizód.
- Ahha.
A tekintetem az ajkára rebben. Ivott egy kortyot a pezsgőből, ami nedves
nyomot hagyott. Fizzy a kézfejével törli le. Imádni való, ahogy kitör belőle
a nevetés, amikor valami kínosat fedez fel a saját képernyős jelenlétében.
Elgyengülök, látva, mennyire hiányzik belőle a feszengés meg a
fondorlatosság. És az is, ahogy szórakozottan mozgatja a lábát a hátunk
mögött, két sima, láthatóan puha és finom csupasz lábszára újra meg újra
egymást súrolja.
Fizzy hirtelen felém fordul, és alaposan megnéz magának.
- Te engem bámulsz!
- Mert kisajátítottad a pezsgőt. - Tudom, hogy könnyednek kellene
lennem, de őszintén, erről már lemaradtam. - Ide vele!
Önelégült vigyorral nyújtja felém a palackot, aztán új pozíciót vesz fel
fektében. Az ál Iával letámaszkodik két összekulcsolt kezére, úgy nézi
végig Isaac vallomását a show vége felé, amelyben beismeri, hogy fél kicsit
Fizzytől, de úgy gondolja, valójában jó jel egy férfinál, aki igazán kedvel
egy nőt.
- Rendes fazon.
A bordakosaramban valaki újra kiabálni akar.
- Az.
Fizzy a válla fölött hátrafordulva néz rám.
- Hűha, jól hallottam, hogy majdnem megfulladtál, miközben elismerted?
A torkomra bökök.
- Csak a pezsgő. Épp nyeltem!
 - Istenem, miért találom annyira szexinek, amikor hazudni próbálsz?
Eleresztem a fülem mellett. Fizzy a hátára gördül, és felnéz rám, a tévé
fénye megvilágítja az arcát.
- Szerinted ki fog nyerni? - kérdezi.
- Fogalmam sincs.
- Muszáj, hogy valamilyen elképzelésed legyen. Jövő héten már csak
négyen maradnak!
- Szerintem Isaac elég jó esélyekkel indul. Brenna szerint imádja az
internet.
- Hogyhogy Brenna? Te egyáltalán nem élsz online életet?
- De, nagyon is gyakran élek online életet. Viszont a közösségi médiát
kerülöm, ha csak tehetem.
- Akkor már mindent értek. - Elveszi tőlem a palackot. - Egy kicsit
szaglásztam az Instádon. Van egy képed Stevie apró lábáról egy
biciklipedálon, meg egy kutyáról, ami kábé négy éve készült. Ennyi.
Nevetek.
- Nem igénylem, hogy a világ tudja, melyik percben mit csinálok.
- Ez vonzó. - Fizzy az arcomat tanulmányozza. - De producerként nem
kellene tudnod, mi a menő?
- Szükség van olyan emberre is a csapatban, aki képes izoláltan, magában
szemlélni a műsort, biztosítva, hogy a sztori íve, ami arról szól, hogy valódi
lelki társra lelsz, következetes és őszinte maradjon. - Fizzy szemöldöke
olyan meglepetten ugrik fel, mintha azt vallottam volna be, hogy szigorúan
elköteleztem magam a vegán életmód mellett. - Fizzy, ez nem valami
emberbaráti gesztus. A csapat más tagjai követik a szavazások állását. Én
csak az összesített számokat kapom meg. Tényleg óriási a kavarodás, míg le
nem zárul a szavazóablak, és nekem nem okoz önfeledt kikapcsolódást, ha
valós időben figyelhetem.
Fizzy az oldalára fordul, és a szemembe néz.
- Tehát azt szeretnéd, hogy Isaac nyerjen?
Erre a kérdésre képtelenség őszintén válaszolni anélkül, hogy ne
hangozzék birtoklón, féltékenyen vagy épp téveszmésnek.
- Szerintem ő a legjobb a megmaradt versenyzők közül.
- Ez nem igazi válasz a kérdésre.
- Kár, mert csak ezt tudom mondani.
- Van köztük olyan, aki szerinted jobb lenne, ha bennmaradna?
 - Jude - feltéve, hogy a héten kiesik - és kizárólag a komikus vonal miatt.
- Megérintem Fizzy orra hegyét. - Colbyt meg azért tartanám meg, mert jó
figyelni, ahogy civakodsz vele.
- Jude nem tudná, mihez kezdjen velem.
- Drágám, ezek közül a szegény fazonok közül egyiknek sincs halvány
fogalma sem, mihez kezdjen veled, beleértve azt a srácot is, aki egyszer már
kapott esélyt tőled.
Fizzy nagyot nevet.
- De te igen, úgy gondolod?
- Hát persze. - Kikapom a kezéből a palackot, és egy hosszú korttyal
kiiszom belőle a maradékot. - Napközben el kell fogadni olyannak, amilyen
vagy, éjjel pedig sebesre szeretni. - Meg- törlöm a számat, aztán a kiürült
üveget az éjjeliszekrényre teszem.
Mellettem Fizzy elcsendesedik. Most én fordulok oda, hogy jobban
megnézzem, mi történt; a tekintete ellágyult, a szája résnyire nyílt.
- Mi a baj? Rosszul gondolom?
- Nem.
Nevetek, mert olyan szemeket mereszt rám, mintha fel akarna falni.
- Lehetetlen, hogy én lennék az első, aki átlát azon a sok poénkodáson
meg a szenvedélyes kiselőadásokon, Fizzy. Olyan férfi társaságát élveznéd
igazán, aki megérti, hogy te egy jóképű jóbarátot szeretnél, a barát szót a
lehető legjobb értelemben véve, azaz valakit, aki ugyanolyan jól meg tud
nevettetni, mint amilyen jól képes erotikus értelemben is örömöt adni.
Őszintén, nem kell hozzá óriási ész.
Hátradől, és a mennyezetet fürkészi.
- Na, mi az? - hajolok fölé. - Támadón hangzott, amit mondtam? Vagy
nem tartottam tiszteletben a rejtett mélységeidet?
- Élveznéd... - mondja Fizzy.
- Ezt mire mondod?
Felém fordítja a szemét.
- Úgy fogalmaztál, élveznéd. Elveznek egy férfi társaságát. Nem azt
mondtad, hogy akarsz vagy szükséged van, netán olyat érdemelnél meg. -
Visszafordul a mennyezet felé, és elmosolyodik. - És milyen igazad van.
Kurvára élvezném egy ilyen férfi társaságát. Imádom ezt a megfogalmazást.
- Miért hiszed azt magadról, hogy annyira bonyolult vagy?
- Mert mindenki más is így gondolja.
 A fejemet rázom, aztán én is az oldalamra fekszem, hogy szembekerüljek
vele, és a könyökömre támaszkodom.
- Én nem így gondolom. Egy négy darabból álló Rubik-kocka vagy.
Felnevet, aztán közelebb hajol, és belebokszol a mellkasomba.
-Na!
- Olyan labirintus, amelynek a közepén egyenes út vezet. Csak a legtöbb
férfi túl ostoba.
Pontosan látom rajta, hogy szeretne dühös lenni rám, de közben ott
ragyog a szemében az öröm. Felemeli a kezét, és kisöpör egy hajtincset a
homlokomból.
- Csak óvatosan! - mondja.
- Hogyhogy óvatosan? - Lágy és nedves az ajka, szépen ívelő, hosszú,
csupasz nyaka mintha a számat hívogatná a puhaságával. Az álla alatt
közvetlenül egy ér lüktet, és legszívesebben odanyomnám hozzá az
arcomat, hogy elveszhessek abban az érzésben, hogy az ereiben lüktető
tüzet érzem. - Pofán versz, ha őszinte vagyok, és kimondom, hogy igazából
csak egy nagy, rendetlen és pimasz plüsscica vagy?
Végighúzza az ujjait a halántékomon, aztán le az állkapcsomig.
- Most megpróbálsz felizgatni, hogy vágyjak rád?
- Szerintem épp ez a probléma - felelem, és megigazítom a tenyerembe
támaszkodó fejemet. - Nem nagyon kell próbálnom.
Fizzy zavartan mosolyog.
- Mert annyira vonzó férfi vagy?
- Nyilvánvaló.
Újra az oldalára fordul, és végigsimítja a hüvelykujjával az alsó ajkamat.
Egy sebesen közeledő tehervonat sem vehetne rá, hogy elhúzódjak az
érintése elől. Látom a szemében, hogy megértette, pontosan hogy értettem,
amit mondtam. Azért nem kell próbálkoznom semmivel, mert köztünk
minden túlságosan könnyedén megy. Minden túlságosan nyilvánvaló. Túl
jó. Az elképzelés, hogy Fizzy összejöjjön Jude-dal vagy Nickkel, most már
nevetségesnek hat.
De az is, hogy velem.
Megpróbálom megtisztítani az agyamat az alkohol és a vágy ködétől, és
elhúzódom a kezétől. Elfordítja a szemét a számról, új fókuszt keresve.
- Hát így - suttogja. - Megtört a varázs.
- Késő van. Biztosra veszem, hogy holnap korán reggel folytatódik az
ünneplés. Indulnom kell haza.
 Fizzy összehúzza a szemöldökét.
- Nézzünk meg egy filmet előtte. Ittál.
- Majd taxit hívok. - Megmozdulok, hogy feltápászkodjam, de Fizzy
egyik kezét az alkaromra téve megállít.
- Connor, tényleg maradnod kellene. Képes vagyok jól viselkedni.
Tényleg!
Nevetek.
- Nem te vagy az egyetlen, akinek jól kell viselkednie, drágaságom.
Egyszerűen arról van szó, hogy emlékeim szerint ennél több önuralmam
szokott lenni. De most nincsen.
Fizzy éles hanggal beszívja a levegőt, aztán reszketősen kifújja.
- Akkor majd nekem lesz elég, kettőnk érdekében. Tudom, hogy nem
szabad szórakoznunk ezzel.
- Nagyjából száz okunk van rá - mondom. - A legnyilvánvalóbb a show.
A második, ugyanilyen fontos ok, hogy te talán tudnál úgy viszonyulni az
afférhoz, hogy csak szex, de számomra ez nem járható út. Én komolyabban
venném. Én nem akaróm egyiket a másik nélkül, és sajnos a komoly
kapcsolat nem szerepel a lehetséges kimenetelek között.
- Tényleg nem? - kérdezi Fizzy halkan.
Felkapom a fejemet és rábámulok. Elgondolkodva csücsörít, és a
szempillái legyezőszerűen szétterülnek, ahogy lehunyja a szemét, és újra
kifújja a levegőt.
- Hogy értsem ezt?
- Szerintem - feleli - ami köztünk van, nem csupán a szexuális
feltámadásomról szól.
- Nem?
Fizzy megfázza a fejét.
- Szerintem én mélyebb érzésekkel viszonyulok hozzád.
A bor és a pezsgő adta zsongás egy lecsapó kalapács erejével tér vissza a
koponyámba, és minden gondolatom elködösödik, a vérem sűrűvé, súlyossá
válik. Basszus. A francba, a francba, az átkozott francba...
- Komolyan mondod?
Fizzy bólogat.
- Emlékszel, amikor a parton arról meséltem, hogy úgy érzem, mintha
összekapcsolódtam volna egy olyan részemmel, amit elveszettnek hittem?
- Igen.
 - Ez rólad szól. A hősnőim mindig azt a személyt választják, aki mellett a
lehető legjobb önmaguk tudnak lenni. A te társaságodban így érzek.
- De nem kell hogy szükségszerűen romantikus kapcsolat legyen
köztünk, Fizzy - felelem elszoruló torokkal. - Én nagyon szeretnék a
barátod lenni, miután ennek az egésznek vége van.
- És mi van, ha én azt akarom, hogy a legjobb barátom legyél? Olyan,
akivel csókolózni is szoktunk? - kérdezi halkan.
Lehetséges, hogy a pezsgő hatására egy kicsit ellazultam, de ettől
eltekintve még sohasem éreztem magam ennél józanabbnak. Mindez
hirtelen teljesen elkerülhetetlennek látszik. Még csak vissza sem tudok rá
emlékezni, hogy volt, amikor ellen akartam állni Fizzynek.
- Csak kérned kell.
A pillantása az ajkamra esik, a szája egyszerre lágyul el és válik
követelőzővé.
- Csókolj meg.
A tenyerével az arcomon gyengéden a szájához vezeti a számat. Röviden,
vágyódva megérintem szép, telt ajkát, aztán elhúzódom.
- Még! - nyüszít játékosan, és a mosolya most már pajzán. - A nyelvedet
is akarom.
Nevetek.
- Biztos jó ötlet ez?
- Nem. Rémes ötlet, de én azoknak vagyok szakértője. - Fizzy
kinyújtózik, és végigsimítja a szájával a nyakamat. - Atyavilág, de jó ízed
van. - A foga élével súrolja a megfeszülő izmot, aztán közelebb húzódik
hozzám, egészen nekem feszülve. - Folyton vágyom rád, Connor.
A vérem tűzzé változik, és az alhasamba fájdalom hasít. Megadom
magam, és megengedem a kezemnek, amit akar - végigsimíthatja a combján
a mézszínű, meleg bőrt, majd a csípője ívét, és végül bekúszhat a
hihetetlenül lágy anyagú rövidnadrág alá, ami alatt még lágyabb test
rejtőzik. A gondolatra, hogy milyen szexben lehetne részünk itt, a
képzeletem fehér zajba olvad.
- Mit szólsz ahhoz a tervhez - szól Fizzy, és finoman megharapja a
nyakamat -, hogy ami ebben a szobában történik, az itt is marad?
“ Úgy érzem, mintha hallottam volna már hasonlót. - A hangomat
elmélyíti a vágy, miközben az ujjaim élvezik, hogy a feneke buja ívén
kószálhatnak.
 - Kezdhetjük csókolózással - mondja Fizzy, és a lábával közelebb húzza
magához az egyik lábamat. Ide-oda ringva a két combja közé fogja az
enyémet. - Ha nem lesz rossz, esetleg egykét ruhadarabot is levehetünk. Ha
nem akarsz lefeküdni velem, az se baj. - Elhúzódom, ő meg rám mosolyog.
- Kinyalsz, hazamész, mindenki boldog.
Kiszakad belőlem a nevetés. Akkor sem tudnék ellenállni ennek a nőnek,
ha a csuklómat és a bokámat a falhoz bilincselnék. Totálisan, végképp
elvesztem. Az egyetlen dolgot teszem, amit tehetek: megadom magam,
ráhajolok, és hagyom, hogy az éjjel szétolvadjon közöttünk.
 harmincöt

FIZZY

Korábban úgy gondoltam, hogy az első csók a leghatalmasabb az összes

csók közül. Az első hipertudatos kontaktus a másik ember különlegesen
lágy, fogékony bőrével. A felfedezés, milyen hangokat ad ki a másik,
milyen az íze, a vágya. A mindent eldöntő pillanat: valódi szenvedély
munkál-e két személy közt?
De tévedtem. Az első csók nagyszerű, de a századik, aztán az ezredik
még jobb. A meghittségükkel, a barátságosságukkal kielégítenek egy
vágyat, de már jól tudják, hogyan csábítsanak és játsszanak a másikkal.
Egyértelműen az az ember a kedvenc történelmi személyem, aki feltalálta a
csókolózást.
- A hétvége hátralévő részében csókolózni akarok veled - mormolom
Connor szájának.
Nevetve fölém gördül, a keze fel-le jár a combomon, itt megmarkol, ott
megsimogat, míg nekifeszülök az érintésének, úgy csalogatom feljebb az
ujjait a csípőmön, végig a bordáimon és a mellemen.
Megelégedhetnék a csókolózással, de minden másra is vágyom.
Connorral lenni maga a mindent elsöprő elkerülhetetlenség. Mintha egy
beláthatatlanul mély üreg aljából áradna fel a vágy bennem, hogy ne csak
gyors kielégülésben legyen részem, hanem valami ráérősben és teljesben.
És benne is ugyanezt a megadást érzékelem. Abban, hogy a csókjai lassúak,
szenvedélyesek, abban, hogy a keze türelmes mozdulatokkal térképezi fel a
testemet a ruhámon keresztül, aztán az egyes darabokat szándékolt,
határozott, lassú céltudatossággal húzza le.
- Gyönyörű vagy - suttogja a fülem alatti érzékeny bőrfelületbe, aztán
halkan elismétli a nyakamnak, a vállamnak és a mellemnek is.
Ez nem valami elsietett előjáték. Mintha valaki megnyomta volna a
pillanatmegállító gombot a világon. Connor masszív és erős teste fölém
borul, én pedig hajlítható, erőtlen végtagokból és bőrből összefont
gombolyaggá válók. A szája elidőz a mellemen, gyengéd szívogatással
ismerkedik vele, a nyelve és foga szakértő módon fokozza az izgalmamat.
Villámcsapásként hasít belém a felismerés: csak az az ember tudja így,
egyenlő mértékben nyújtani nekem az élvezetet és a kínt, aki kívül-belül
ismer.
Még sohasem éreztem ilyen vágyakozást aziránt, hogy valakié legyek,
mint Connorral. Innentől a birtokló, nyitott szájú, éhes csókjait kérem
minden étkezéskor. Azt akarom, hogy emlékeket gyűjtsön, hogyan csókolta
végig a testem minden négyzetcentiméterét. Azt akarom, hogy a kezem
ösztönösen olvadjon bele a teste formájába. Azt akarom, hogy a testem
forrósága és a hangom változása tudassa vele, milyen közel járok máris.
Connor elmondja, hogy képtelen másra gondolni, mint rám, és semmi
másra nem vágyik, csak arra, hogy megérintsen. Végigcsókolja a testemet,
és lejjebb-lejjebb haladva végül megállapodik a lábam között, egyik kezét
felnyújtja a számig, hüvelykujjával végigcirógatja az ajkamat, mintha a
hangjaim alakját akarná megvizsgálni, miközben ad valamit, amit én is
szopogathatok és haraphatok, ahogy a gyönyör kiömlik belőlem. Szívesen
hátra- dönteném a fejemet, hogy lehunyt szemmel átadjam magam a nyelve
széles mozdulatainak és eltökélt ajkának, de félek elszalasztani egyetlen
másodpercet is. Lenézve a feje tetejét látom, es a szemét, amit lehunyt
élvezetében. A kezem a hajába téved, az ujjaim összefonódnak a tincseivel,
de amikor egy sóhajtással kitör belőlem a neve, felnéz. Az ujjai bennem, a
szája egy pillanatra megáll rajtam, és az iménti hangjai végigvibrálnak a
gerincemen. Újra kimondom a nevét, mert azt akarom, hogy beleégjen a
memóriámba, nem más, mint Connor teszi, hogy így érezzem magam, és
nem akarom, hogy valaha más vonjon így magával, közelebb, közelebb a
peremhez, hogy végül eleresszen és elengedjen, hogy egyedül zuhanjak
lefelé. Aztán, ahogy elgyengülve fekszem, mintha eltűntek volna a
csontjaim, átfordít a hasamra, és a testem minden ívét felfedezi. Kutató ujjai
a bőrömbe mélyednek, óvatosan végigharapdálja a lábamat, aztán a
fenekem domborulatán érzem a fogait, majd visszafelé haladva, a hátam
felé, újra és újra végigborzongatva a gerincemet. Közben lassú döfések érik
hátulról a combomat, érzem, milyen kemény, ahogy azt is, hogy a
lélegzetvétele hogyan reszket a bőrömön.
A vállam fölött hátranézek rá, megrészegülve a csókoktól, elnehezedett
végtagjaimmal a matracba süllyedve.
 - Nemigen hinném, hogy a védekezésre...
- De igen. - Megcsókolja a hátamat, majd felegyenesedik. - A tárcámban.
- Nyugtass meg, hogy nem a válásod óta hurcolod ott. Nevet.
- Csak ma reggel óta.
- Minő magabiztosság!
- Életem vezérelve: mindig felkészülten! - tépi fel a tasakot.
- Semper paratus. ST!
- SP - helyesbítek gyenge hangon.
Connor fújtatva felnevet.
- Ó, tényleg. Nem nagyon jut pillanatnyilag vér az agyamba! - jegyzi
meg szórakozottan, aztán mindkettőnk szeme a kezére tapad, ahogy magára
gördíti az óvszert, kínzó centiméterről kínzó centiméterre haladva.
- Azt látom.
Megfogja a kezemet, és álló helyzetbe húz, úgy hajol le, hogy
megcsókoljon. A sürgetést a csípőmet szorosan markoló kezéből érzem, az
önuralmat abból, ahogy megfordít, és egy sima mozdulattal az ölébe ültet.
- Azt akarom, hogy te irányíts - húz közelebb magához. - És csak lassan.

A lassú rémesen hangzik. Fel akarom nyársalni magam rá, és szörnyet

halni!
Enyhíteni akarja a türelmetlenségemet, amit nem értek, hiszen ránézésre
ugyanolyan nyugodt, mint én: felforrósodott és feszült. Olyan erővel
akarom meglovagolni, hogy nyomokat hagyjak a combján. Egészben fel
akarom falni. Túl gyorsan tágul bennem a belső galaxis, száguld a
világvége felé. Az érzés, ahogy türelemre kényszerítve magát, remegő
kezekkel fogja a derakamat, és szájával a hátamra tapad, míg a teste egyre
jobban betölt, boldog transzállapotba lök. Lassan kezdem, de hamarosan
átveszik fölöttem a hatalmat az állati ösztönök, síkosán és vadul. Jólesik ez
a szótlan, ziháló erotika, és az, hogy benne rejtőzik az ágyon hempergő
szex, amikor az ember feje megfeszülve túllóg az ágy peremén, meg az
összegyűrt, az ágyról elszabaduló takarók-párnák. Benne van a másik
ember fülébe sikítás, a csókokkal elegyedő nevetések, amikor lassítunk, és
egymáshoz igazítjuk a ritmust. Benne vannak a lassú, közös lélegzetvételek,
finom, apró mozdulatok, meg a ritmikusan az ágytámlának ütődő fejű, vad
szex. Miután Connor elélvez - a hátam mögött, a hátamat ölelve gyengéd-
vad ketrecbe zárva engem, a szoba hirtelen elnémul, mintha egy
örökkévalóság óta először borulna rá a csend. Connor masszív teste zihálva
hullámzik, és látom, mennyire remeg a kezem mellett a matracra
támaszkodó ökle.
- Atyaég - leheli a gerincem mellett, aztán nyirkos homlokát a hátamnak
szorítja a két lapockám között. - Atyaég...
Csöng a fülem, a bőröm csupa libabőr, úgy érzem, új formába öntöttek. A
szívem a torkomban lüktet; a gondolataimba repedéseket hasít az öröm és
az élvezet, meg az éles, hipertudatos felismerés, hogy azt akarom, ez az
ember innentől kezdve minden egyes napomon velem legyen. A bőrébe
akarom tetoválni a nevemet, és ezerszer hangosan el akarom kiabálni a
nevét, hogy biztos lehessek benne, mindenki meghallotta.
Aztán elhúzódik tőlem, és felegyenesedik az ágy végénél. Még sohasem
éreztem magam így: fizikailag ennyire kimerültnek, és egyszerre ennyire
teljesnek lelkileg. Leomlok a felforrósodott matracra, aztán a hátamra
gördülök, és felbámulok a mennyezetre.
Connor szemügyre veszi a helyzetet:
- Durván néz ki az ágy.
- Igazítsuk meg, hogy újra tönkretehessük.
Nevet.
- Lehet, hogy egy percre szükségem lesz előtte.
- Na jó. - A fél karomat a fejem fölé emelem. - De csak egyet kapsz!
Kimegy a szobából, aztán hallom csupasz talpát a fürdőszoba kövén.
Halk motozás. Folyó víz zaja.
Lebegek.
Visszatér, és gyengéden megérinti ujjaival a belső combomat, aztán
érzem, hogy meleg, nedves törülköző nyomódik a keze helyére, és
végigsimít vele fölfelé, egészen addig a pontig, ahol örömteli fájdalom
lüktet az iméntiek után, és lassú, óvatos mozdulatokkal letisztogat.
- Készen állsz? - kérdezi végül, mint aki hiszi is, nem is.
Feltámaszkodom a könyökömre.
- Naná. És te?
Megrázza a fejét, de aztán lehajol, és megcsókol. Eltereli a figyelmemet
az alsó ajkamon végigkúszó foga, aztán újabb, ezúttal hűvösebb törülköző
nyomódik a combom közé. Az első sokk után hamarosan érzem, milyen
megnyugtató és jóleső ez a hűs érintés.
- Elég hosszan elfeledkeztünk magunkról. Félek, hogy fájni fog.
Az ajkába hümmögök.
- Ez jó fájdalom.
 A fürdőszoba felől érkező fény aranyszínre festi a karját és az ujjait.
Mintha Connor csillagporral festené be a bőrömet. Őrület, de máris újra
vágyom rá. Fullasztó érzés, amitől rám tör a pánik. Teljesen odáig vagyok
ezért a férfiért, megbabonáz minden, bármit tesz. Amikor felegyenesedik,
hogy visszamenjen a fürdőszobába, megragadom a karját. Kirángatom a
kezéből a nedves törülközőket, és félredobom őket, hogy ne is lássam.
- Ne menj!
- Csak...
- Nem érdekel. Nem akarom, hogy kikerülj a látókörömből.
Mosolyogva fölém ereszkedik.
- Nézzenek már oda! - suttogja a nyakamba. - Szegény cica, mindenáron
oda akar bújni valakihez. Ki hitte volna?
- Általában nem vagyok ilyen.
- Nem?
- Mit tettél velem, Connor Prince?
Elhelyezkedik mellettem, közel húz magához, és a lábamat a csípőjére
teszi.
- Ez csak egy apró szelete volt mindannak, amit tenni terveztem.
- Szoktál rám gondolni, amikor egyedül vagy?
Connor mély, reszelős hangon hümmög.
- Állandóan rád gondolok.
- Én is.
Elhúzódik tőlem, és rám vigyorog.
- Tényleg?
- Hát persze - vallom be. Connor a fülem mögé igazít egykét tincset a
kusza kóctömegből, amivé a hajam vált mostanra. - Néha erotikus
gondolataim támadnak, de sokszor egyszerűen csak veled szeretnék lenni.
Kedvellek.
- Én is kedvellek. - Végigsimítja az oldalamat, aztán tovább, a
combomat. - Hogy lehet ilyen puha a bőröd?
Hirtelen magam előtt is abszurdnak látszik, de még sohasem tapasztaltam
meg személyesen ilyen alapvető intim kapcsolódást - a szex utáni lazítást, a
lusta csókokat és érintéseket, amelyek egyszerre tudatosak és ködösek.
Most döbbenek rá, hogy eddig még sosem adtam át magam teljes valómban
az ilyen helyzetnek. Az apró, sehová nem vezető csókoknak, a bőrömbe
suttogott szavaknak, annak, hogy az iménti közös élményről beszélgessünk,
sebezhetőségeinket feltárva, őszintén és kábán. Egy titkos ajtó nyílik meg
bennem, élesen nyikorgó zsanérokon mozogva.
- Ez volt életem legjobb szexuális élménye - szakad ki belőlem.
Connor arcán semmi nyoma meglepettségnek vagy kételkedésnek. Csak
annyit mond:
- Nekem is - és megcsókolja a nyakamat.
- Megint akarom!
Nevet.
- Látod, hogy még mindig milyen izzadt vagyok?
- Hm... na igen. - Megsimítom a vállát. - Mossuk le együtt, mit szólsz?
Felállunk, és most látom csak igazán, tényleg milyen katasztrófa az ágy.
Connor megfogja a kezemet a fürdőszobába vezető rövid úton, és jól teszi,
mert a lábaim furán reszketősek. A hasával a hátamnak simulva áll
mögöttem, míg várjuk, hogy megmelegedjen a víz, a karjával átfogja a
derekamat. Egy egész bolygó mögöttem, egy nap, ami a vonzásával
megtart.
A zubogó víz alatt csókokat váltunk, szappanos kezünkkel egymást
simogatjuk, és nem telik bele sok idő, Connoron is erőt vesz a
türelmetlenség. A talpa nedves nyomokat hagy a padlón, amikor elindul
kifelé egy másik óvszerért. Micsoda magabiztosság munkált benne, amikor
felkészült az esküvői kísérőm szerepére!
Ezúttal a tusoló hűvös falának simul szeretkezés közben a hátam,
miközben elölről Connor forró bőre tapad rám. Először lassúak, óvatosak a
mozdulatai, amelyek aztán tébolyultan intenzívvé válnak, az ujjai nyomokat
vájnak a combomba, és olyan mélyen hatol belém, újra meg újra, hogy
minden egyéb érzéki élményt kitöröl. Fogalmam sincs, hogyan tudok majd
tovább létezni, működni és úgy viselkedni, mintha minden a szokott
kerékvágásban haladna, miután elhagyom ezt a hotelszobát. Nem tudom,
hogyan leszek képes úgy tenni ezentúl, mintha nem akarnám folyton őt,
szenvedélyesen, akárhányszor csak meglátom.
298
Az ágyban kötünk ki, a kezemmel és a számmal elégítem ki, miközben
az ujjai a nedves hajamban, és a reszelős hangon elsuttogott, szemérmetlen
szavak visszapattannak a falról. Hosszú, mozdulatlan csönd borul ránk
utána, az arcom a hasának nyomódik, a szívverése ott lüktet az egész
felsőtestében.
- Megőrülök érted - mondom.
 A hangja mély rezgést kelt odabent, a fejem alatt.
- Nekem meg elment az eszem.
- Holnap is akarlak, meg utána is, és szó szerint minden azt követő
napon.
Connor olyan hosszan hallgat, hogy arra gondolok, talán elszundított, de
végül megszólal a sötétben.
- Szerinted tudunk tettetni? - kérdezi. - Ahogy itt fekszünk, azon
tűnődöm, meg tudjuk-e csinálni mindkettőt. Ezt is, meg azt is.
- Ígérem, hogy életem legjobb alakítását fogom nyújtani, és tekintve,
hogy ötödikben nem más játszotta a napot, mint Fizzy Chen, sejtheted,
hogy ez nem kis szó.
Felnevet, és a könyökére támaszkodik, gyönyörteli tekintettel szemlél:
- A napot?
- Csak állnom kellett egy helyben. - Megcsókolom a köldökét. - Es
ismersz. Elhiheted, hogy nem kis harc volt megállnom, hogy ne
csatlakozzam a bolygók táncához.
A mosolya ezúttal nem ragyogja be az egész arcát, mint amire
számítottam.
- El kell rejtenem a féltékenységemet.
Ó.
- Nem fogok beleszeretni egyikükbe sem, Connor.
Feljebb húz, közelebb magához, hogy egy vonalba kerüljön a szemünk.
A szívünk egy ütemre dörömböl, lassan csitul.
- Es mi lesz, ha muszáj lesz ahhoz, hogy a műsor működjön? Ezt
egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Isaackel remek közterek a
vonzalom. Lehet, hogy engednem kellene, hogy átadd magad ennek. Ez - te
meg én - iszonyúan rossz ötletnek látszik, de nagyon vágyom rád. Nem
tudok nemet mondani neked.
- Egyszerűen mondjuk azt, hogy egyelőre nem tudunk tervezni semmit,
sodortassuk magunkat az árral, mit szólsz?
Még sosem éreztem hasonlót. Olyan egyszerű kijelentés, és egyelőre csak
magamban mondhatom el. Minden hazugság, amivel eddig áltattam
magam, hogy könnyű lesz, hogy képes leszek elsétálni, és a show-ra
koncentrálni, egy csapásra porrá omlott. Egy univerzum tágul egyre jobban
a bordáim alatt, csillagok, bolygók és egy rakás további szikrázó
törmelékanyag, ami mind tönkretehet. Elepedek a kínzó fájdalomtól, az
éles, kétségbeesett vágyakozástól, ami az iránt fog el, amit valójában a
karomban tartok. Tudom, mi történik velem, pedig még sosem éreztem
hasonlót. Szerelmes lettem.
 harminchat

FIZZY

Szerelembe estem, és most álomba zuhanok Connor meleg karjában, a

kemény izmok hihetetlenül puha matracán. Mindketten hagy rándulással
riadunk fel, amikor egy részeg hangosan bedörömböl egy ajtón valamivel
arrább a folyosón.
Felforrósodtam, lecsúszom Connor testéről a hűvös, össze- kuszálódott
takarók közé. Felnyög, és az oldalára gördülve egy palack vízért nyúl.
Először nekem kínálja, aztán hosszan kortyol belőle.
- Hány óra? - kérdezem.
- Három körül.
Alig volt húsz perc, mégis úgy érzem, órákat töltöttem mély álomban.
- Kíváncsi vagyok feltűnt-e valakinek, hogy leléptünk - jegyzem meg.
- Biztos vagyok benne.
- Nem kevés kérdésre számíthatok a holnapi villásreggelinél.
- Különösen a húgodtól - mondja Connor.
Nevetek. Connor elfordul és visszateszi az éjjeliszekrényre a vizet, én
pedig kihasználom, hogy megsimogassam, feltérképezve széles, izmos
hátát. Aztán visszafordul, és ugyanolyan örömmel futtatom végig az
ujjaimat a mellkasán és a hasán is.
- Nem túl nehéz megválaszolni, nem igaz? - folytatja. - Megnéztük együtt
a legújabb epizódot.
- Hm... tudom, hogy mondasz dolgokat - hümmögök kirajzolva a bordái
vonalát -, de csak egy meztelen férfit látok.
Az ujjaival az állam alá nyúl, és úgy billenti az arcomat, hogy
belenézhessek mosolygó szemébe.
- Meg akartam kérdezni, hogy érezted magadat az esküvőn, de
elterelődött a figyelmünk.
 Az első, ösztönös reakcióm az lenne, hogy elnézek a válla fölött, és
viccesen kijelentem, hogy mindig nagy örömömet lelem benne, ha
szembemehetek a családom elvárásaival, de az új, mindent felülíró hajlam
azt súgja, legyek őszinte Connorral.
- Nem volt olyan nehéz, mint Alice-é - vallom be neki. - Az ő esküvőjén
mindenki miattam sajnálkozott, és ez készületlenül ért, mert ünnepelni
mentem, ehelyett szánalmat és aggodalmat kaptam a nyakamba, amiért a
húgom hamarabb megy férjhez, mint én. Tegnap legalább inkább mémnek
érződött, hogy szingli vagyok, nem pletykának.
Néhány másodpercig némán tanulmányozza az arcomat, aztán csak
halkan hümmög.
- Mindegy, férjhez megyek-e, vagy sem - folytatom. - Senkinek az életét
nem befolyásolja. De tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. A szüleim azért
aggódnak, mert szeretnek, ők azért akarják, hogy megházasodjak, mert ők
maguk boldog házasságban élnek; és azt akarják, hogy gyerekeim legyenek,
mert őket boldoggá teszi, hogy vagyunk mi hárman. És bár mindig rosszul
érint, tudom, hogy anyám azért beszél olyan gyakran a „rendes”
regényemről, mert bár szerinte egyike vagyok a legjobb élő íróknak, tudja,
hogy a világ lenézi a románcokat. Nem akarja, hogy olyan helyzetbe
keverjem magam, amelyben nem értékelik az emberek, amivel
foglalkozom. Nem mintha nem tartaná nagyra a képességeimet, csak épp az
a véleménye, hogy szépirodalmat írni ambiciózusabb vállalkozás.
- Nem is tudom - jegyzi meg Connor elgondolkodva. - Nekem úgy tűnik,
elég nehéz lebilincselő könyvet írni, ha az olvasó előre tudja, hogyan fog
végződni.
Tökéletes, gondolom. Connor tökéletes. Muszáj új témát keresnem,
különben ismét rámászom, és nem tudom, vajon belefér-e két óvszernél
több a tárcájába.
- És a te apád? - kérdezem. - Felteszem, már ő is tud a show- ról, igaz?
- Beszéltek Stevie-vel. Ő mondta el neki.
- És? Mély benyomást tett rá, hogy milyen sokan követik a fiát a
közösségi médiában?
- Nem igazán. - Megfogja az egyik hajtincsemet, és szórakozottan
tekergetni kezdi az ujja körül. - Meglehet, az anyád nem érti a románcokat,
mindazonáltal ő büszke rád. Az ő aggodalmait a szeretet és a jó szándék
táplálja. Velem az a probléma, hogy nem az vagyok, akinek az apám szerint
lennem kellene.
 - Nem tudom elhinni, hogy ez igaz.
- Korábban úgy gondoltam, hogy van emögött valami beteljesületlen
vágy, de most már, őszintén szólva, egyszerűen azt hiszem, hogy nem jó
ember. - A homloka csupa gondterhelt ránc. Megfogom az arcát, lejjebb
húzom magamhoz, és megcsókolom a két szemöldöke közti területet, míg
el nem lazul a szám alatt a bőr. A puszta gondolattól, hogy valaki képes úgy
nézni rá, hogy nem vesz tudomást Connor nagyszerűségéről, forrni kezd
bennem a harag. - De ott van nekem Natalia és Stevie - teszi hozzá egy
mosollyal. - Ez mindenért kárpótol.
- A te esküvőd milyen volt?
- Natáliával?
- Igen. Kire gondoltál? - vigyorgok rá. - Van egy másik feleséged is
elbújtatva a padláson?
Nevet.
- A városházán tartottuk. Nagyon egyszerű volt.
- Mennyi idősek voltatok?
- Amikor összeházasodtunk? Huszonkét évesek.
- Atyám! Gyerekek.
- Hát igen. Plusz még egy gyerek. - Rám mosolyog. - Natalia terhes volt.
- ó.
Connor bólint, aztán a hátára gördül, és az egyik alkarját a tarkója alá
csúsztatja. A mozdulattól kirajzolódik a bicepsze, de megdorgálom magam,
és úgy teszek, mintha nem akarnám veszettül megérinteni, mert most fontos
dolgokról beszélgetünk.
- Néhány éven át jóbarátok voltunk, de csak hat hónapja voltunk egy pár.
Szerintem már akkor is tudtam, hogy a romantikus kapcsolódás nem túl
mély köztünk, de vidám és könnyed kapcsolat volt. Tudtam, hogy az első
találkozásunktól kezdve tetszettem neki. És azt hiszem, visszatekintve,
amiatt aggódtam, hogy tönktreteszem a csoportunk dinamikáját, ha véget
vetek a dolognak.
- Ez elég durva.
- Ebben a helyzetben derült ki, hogy terhes, és meg akarta tartani a babát
- ami teljesen az ő döntése, és nekem semmi bajom nem volt vele soha,
hogy azt tegye, ami neki megfelelő. De miután az én életemből hiányzott az
apám, aki - sóhajt - ráadásul valójában egy seggfej, helyesen akartam
cselekedni, és azonnal feleségül kértem.
- Ó - mondom újra.
 Connor az oldalára fordul, és újra az egyik hajtincsemmel kezd játszani.
- Hát, igen... - Érzékelem, hogy ezt a sztorit nem gyakran szokta
elmondani, mert tovább tart összeraknia a szavakat, mint általában. -
Először kellemes volt. Stevie nagyon könnyen kezelhető babának bizonyult.
Imádtam a családot, amit Nattel összehoztunk. Tudtam, hogy jó szülők
leszünk.
Hümmögök, hogy értem.
- De nem voltam belé szerelmes, és egyre nehezebb volt tettetni. És
szinte megbetegített a döntési kényszer, hogy vajon mi a rosszabb, maradni
vagy menni, amiben benne rejtőzött a lehetőség, hogy el fogom követni
ugyanazokat a hibákat, amelyeket az apám. Nem akartam, hogy Stevie
bármikor is ugyanazt érezze, mint én annak idején.
- Értem.
- Örülnék, ha azt mondhatnám, hogy Nattel megbeszéltem mindezt -
folytatja Connor -, de nem. Szerettem őt, de nem voltam szerelmes, és
visszatekintve egyszerűen valami módot kerestem rá, hogy elérjem, ő se
szeressen többé. Éretlen voltam, és nem túl kifinomult.
Amikor kimondja, azt hiszem, értem. De a testéből áradó hő és a
kulcscsontomra finom vonalakat rajzoló ujjbegyei azt sugallják, hogy a
következő szavait láthatatlan tintával írták.
- Megcsaltam őt.
hagyja, hogy a mondanivalója leülepedjen, és a megértés úgy jár át, mint
a méreg. Először a felszínen egy szúrás, aztán fájdalmas robbanással
szétárad az ereimben, és fekélyeket okoz.
- Nincs rá mentségem. - Érzem, hogy Connor az arcomat fürkészi, de én
csak a vállán lévő kis sebhelyre tudok koncentrálni. A szívem annyira
elszorul, hogy alig tudok nyelni. Minden bezárul bennem. - Összevesztünk
telefonon, míg a munkahelyemen voltam, és aztán... nem mentem haza.
Bementem egy bárba, megismertem egy nőt... csak a szokásos unalmas
történet. Tudtam, ha egész éjjel távol maradok, nem fogok tudni hazudni
másnap reggel. Csak ültem a kocsiban, míg fel nem jött a nap. Nat azonnal
tudta, amint meglátott. És, hát, igen... - teszi hozzá Connor csendesen - ..
.ezzel valóban lezárult a kapcsolatunk.
Még mindig nem tudom, hogy tudnék valami hangot kicsiholni
magamból. Némán bólintok.
- Lehet, hogy mindenképp megtörtént volna. Ezt már sosem tudjuk meg.
Ez volt életemben a legrosszabb dolog, amit tettem - folytatja Connor. -
Sokat dolgoztam magamon. Terápiába jártam. Nat megbocsátott, de sok
időbe telt. - A váll, amit bámulok, megemelkedik. - És azt hiszem, ezért
nem tudom elviselni többé az alkalmi kalandokat. Mert még a nő arcára
vagy nevére sem emlékszem. Rettenetes dolgot tettem. - Hosszan kifújja a
levegőt. - Azóta sem múlik az érzés.
Hallom, amit mond; még az érzelmek súlyát is érzem a szavaiban: a
megbánást, az önostorozást, az őszinteséget. De az ellentmondás, hogy
elvette Natet, mert így tartotta helyesnek, aztán a lehető legkönyörtelenebb
módon vetett véget a házasságnak, mintha izzó szögesdrótként tekeredne a
légcsövemre.
Felpattanok, már állok, már a táskámban kutatok valami ruha után.
Bugyi, melegítőalsó, póló. Az ízületeim úgy mozognak, mintha
programozható robot lennék, izommemóriából dolgozom, mindent
lokalizálok, és pánikban magamra rángatom a ruhadarabokat a sötétben.
Connor feltámaszkodik.
- Fizzy!
- Most jöttem rá, hogy talán vannak még páran lenn a bárban. - Még
nevetek is hozzá, hamisan, mintha azt mondanám: Én ostoba!
Kurta hallgatása mély, mint egy kanyon.
- Hajnali három van!
- Tudom, de én vagyok a nővér, és úgy jöttem el, hogy nem köszöntem el
a családtagjaimtól.
- De igen, elköszöntél.
- Nem mindenkitől!
Connor elnémul, és képtelen vagyok ránézni. Az agyamban kavarog a
megtört bizalom, a félelem, a harag és a szomorúság. Émelygek és
nyugtalan vagyok, de valahonnan kívülről, távolból látom azt is, hogyan
történik mindez. Milyen vad tekintettel nézek rá most.
Connor hangja határozott.
- Az a baj, amit az imént elmondtam. Teljesen megértem, miért dúl fel
ennyire. De muszáj visszajönnöd, hogy megbeszéljük.
Megbotlom, miközben a cipőmet rángatom a lábamra.
- Esküszöm, nem arról van szó. Biztosra veszem, hogy nagyon nehéz volt
elmondanod mindezt nekem. És sajnálom, hogy ez pont most jön rám, de
muszáj megnéznem odalent, hátha még fent van valaki olyan, akivel
beszélgetnem kell.
 Az ajtónyitó kártya a komód tetején hever, felkapom, és a pulóverem
zsebébe gyömöszölöm.
- Fizzy... Kérlek, állj meg!
Mély levegőt veszek, és ránézek. Felült, és egy takarót húzott az ölébe. A
haja kócos, a szeme még a félhomályos szobában is csillog. Elképesztően
vonzó emberpéldány, és azt hiszem, beleszerettem, de azt is hiszem, hogy
ha valaki egyszer meg tudja magának magyarázni, hogy miért csalt meg
valakit, akkor máskor is megteheti. Valaki vagy csaló, vagy nem az.
- Fizzy... Gyere vissza, kérlek.
- Nem tehetem.
- Beszéljük meg, mi történik most köztünk. Ostoba kölyök voltam! Már
rég nem ugyanaz vagyok, mint akkoriban.
- Tudom. Nem erről van szó.
- Dehogynem. És ez érthető. Én sem gondolok erre szívesebben vissza,
mint te most, de azt akarom, hogy együtt tudjunk élni a legnagyobb
baklövéseinkkel is. Azt akarom, hogy tudjunk beszélni róluk.
Elfordítom a tekintetemet, és a ronda bambusztapétát nézem. Mintha nem
is egy szobában lennék most Connorral.
Egy zsúfolt étteremben ülök, Rob felesége ott áll az asztal mellett, és
haragosan néz le rám. Tudatában vagyok, hogy a velem szemben ülő
randipartnerem lassan összerakosgatja fejben a kirakós darabjait. Később
otthon ülök, és még mindig feldúltan megállapítom, hogy azt tettem, amit
legrosszabb álmaimban sem akartam: tönkretettem egy családot.
Előtte azt hittem, sebezhetetlen vagyok. Azt, hogy mindig elég leszek
saját magamnak, hogy sosem lesz szükségem senkire, és nincs férfi, aki
kihasználhatná az érzéseimet, vagy alááshatná az önértékelésemet. Aztán
Rob és a kialakult helyzet arra kényszerített, hogy mindent
megkérdőjelezzek. Akkor megígértem magamnak, hogy soha többé nem
kerülök olyan helyzetbe, hogy így kelljen éreznem.
Most látom csak, hogy Rob apró szúnyogcsípés volt. Connor ezzel
szemben akár el is pusztíthat, és még csak nem is kell hozzá olyan súlyosat
tennie, mint az, hogy megcsal.
Ránézek.
- Akarod, hogy őszinte legyek veled?
Azonnal, határozottan bólint.
- Persze. Mindig.
 - Hát, jó. - Összeszorítom a számat, és megragadom az első hazugságot,
ami eszembe jut. - Szerintem mindketten be voltunk rúgva, aztán elragadott
minket az erotikus hév. Ezért mentünk túl messzire. Fogalmam sincs, mit
képzeltem. Hiszen alig ismerjük egymást.
Connor hitetlenkedve felszisszen.
- Igenis ismerjük egymást. Hónapok óta kizárólag az állt mindkettőnk
figyelmének középpontjában, hogy minél jobban megismerjük egymást.
A szavak gondolkodás nélkül hagyják el a számat.
- Akkor is tévedtem veled kapcsolatban. Nem az vagy, akinek hittelek.
Mivel erre nem tud mit mondani, sarkon fordulok, és otthagyom a
szobában.
 harminchét

CONNOR

Az ajtóra bámulva várom, hogy a kártya súrolja kívülről, Fizzy belépjen,

hogy észbe kapott, és beszéljünk meg mindent. De a hotelra éjszakai
némaság borult, és az egyetlen hang, amit hallok, az érkező lift jelzőhangja
az előcsarnokban, aztán az ereszkedő fülke mechanikus zümmögése.
Mi a fene történt?
Hátrahanyatlom az ágyra, és a mennyezetre bámulok. Fizzy- nek már sok
arcát megismertem - tudom, hogy szenvedélyes, bátor, magabiztos,
öntudatos és erős -, de azt eddig nem sejtettem róla, hogy ilyen ingatag is
tud lenni. Fizzy az a hősnő, aki hátrafordul, hogy szemtől szemben fogadja
a közeledő veszélyt. Nem olyan ember, aki néhány nyamvadt kifogást
odavetve kiviharzik az ajtón. Most, ahogy egyedül ülök a megviselt ágyban,
úgy érzem, mintha a szeretkezésünk visszhangját sugároznák a falak.
Valamivel később felülök, és ledobom magamról a takarókat. A korábbi
terapeutám szavai szűrődnek be a gondolataimba: Nem kell ebben a
másodpercben foglalkoznod vele, de egyszer igenis kell vele foglalkoznod.
Én is hasonlóan nagyvonalú leszek Felicity Chennel. Nem kell rögtön
foglalkoznia velem, de végül muszáj lesz szembenéznie mindezzel.
Szándékosan magamra kényszerített türelemmel tusolok le újra, aztán
felöltözöm. Amennyire tudom, rendbe teszem a szobát, és próbálom kizárni
a képeket, amelyek bevillannak az agyamba, ahogy eligazgatom a takarókat
- hosszú ívben hátrafeszül a nyaka, és felkiált -, ahogy helyükre akasztom a
törülközőket - víz csöpög az ajkáról, miközben lenéz kettőnk közé, és figyeli,
hogyan mozgok benne-, ahogy kidobom a szelektív kukába a palackot -
duzzadt, nedves ajka fel-felemelkedik a bőrömről, míg végighalad a
testemen.
Aztán leülök az ablak melletti székre, és lassan elszámolok százig, majd
vissza egyig. Végig arra gondolok, hogy most már biztosan úton van
visszafelé.
Biztosan jön - most már jön.
Vagy talán most. Belép a szobába, én pedig félresöpröm a haragomat, és
mindent megbeszélünk, a lehető legaprólékosabban.
De amikor valamivel négy óra után elhagyom a szobát, minden folyosó
üres, a lenti bár, ahogy várható volt, elsötétült és néma. Fogalmam sincs,
hová ment, de nem fogok vadászni rá. Nem küldök üzenetet, nem
hívogatom. A francba ezt az egészet. Az álmos parkolóőr elveszi a
jegyemet, és előhozza az autómat.
Micsoda átkozott, kusza helyzet.
 harmincnyolc

FIZZY

Ezt ki kell mondanod még egyszer! - Jess két keze közé fogja a
teásbögréjét, és a lábát behúzza a takaró alá. - Azt akarom, hogy te is halld,
milyen őrülten hangzik.
- Én beismerem, hogy mélyebb érzéseim vannak iránta - ismétlem
gépiesen, és ide-oda járkálok a nappalimban. - Életem legfantasztikusabb
szexélménye következik. Órákon át. Kétszer. Aztán elmeséli, hogy azért lett
vége a házasságának, mert megcsalta a feleségét. Így hát leléptem.
- Oké, de én a következő részre gondoltam.
- Azt, hogy bementem a bálterembe, és ott ültem a padlón egy óráig?
Bólint, aztán egy szó nélkül a szájához emeli a csészéjét, hagyja, hogy a
szavaim ide-oda pattanjanak a néma helyiség falairól. Igen, ezt tettem.
Otthagytam Connort meztelenül a hotelszobában, az ágyon, lerohantam a
földszintre, és elrejtőztem a sötét bálteremben egy órára, és a gondolataim
tébolyultan kavarogtak.
Hajnali ötkor küldtem egy segélykérő üzenetet Jessnek, hogy amint
megérkezik Costa Ricáról, és amint hazaérek az esküvő lezárásaként tartott
vasárnapi villásreggeliről, találkoznunk kell, mert bajban vagyok. De olyan
sok mindent kellett a kocsikba bepakolni, olyan sok vállalkozót kellett
kifizetni, olyan sok családtagot kellett elvinni a reptérre, hogy már
majdnem este tíz van. Pánik tört rám, és émelygek, de nem tudom
eldönteni, hogy ezt a megbánás okozza-e, a beletörődés vagy egyszerűen a
kialvatlanság miatti kimerültség teszi.
- Meg akarta beszélni veled - jegyzi meg Jess a csészéje gőzölgő pereme
fölött.
Nem kell emlékeztetnie. Az önuralmam elvesztésének minden
szánalmasan túlreagáló pillanatát úgy őrzi az agyam, mint egy rémes,
részegen készíttetett tetoválást.
 Elérem a nappali egyik falát, sarkon fordulok, és elindulok a helyiség
túlsó vége felé, körülbelül ötszázadjára.
- Tudom, hogy erre készült volna. És azt is, hogy mindez nagyjából nyolc
éve történt, és akkor nagyon össze volt zavarodva, most már idősebb és
bölcsebb, de a tény, hogy akkor úgy döntött, nem csupán véget vet a
házasságnak, hanem felrobbantja. ..
- Fizzy, mindnyájan ostobák voltunk fiatalon. Gondolj csak rá, milyen
párhuzamokat lehet vonni: én azért estem teherbe, mert Aleckel védekezés
nélkül estünk egymásnak egy buliban a fürdőszobában. Connor csúnyán
elszúrta a dolgokat, de aztán igyekezett jóvátenni. Terápiába járt;
ideköltözött, hogy jelen legyen az életükben. Juno évente egyszer, ha látja
Alecet.
Belém hasít a fájdalom, lecövekelek a szoba közepén, és eltorzuló arccal
nézek a barátnőmre.
- Basszus, Jess, tudom. És szemét vagyok, amiért épp neked hőzöngök
emiatt.
- Jaj, ne már, pontosan én vagyok az a személy, akinek „hőzönghetsz”!
Úgy érzed, megbántottak és elárultak? Ez mindenkiből furcsa dolgokat hív
elő. Én tudom, hogy ez a téma gyenge pontod, és senki sem vádolna amiatt,
ahogy reagáltál.
Újra nekiindulok, megcélozom a szoba túlsó falát, de közben érzem Jess
tekintetét magamon.
- De az embernek bíznia kell benne, hogy a számára fontos személyek
tudatosan cselekszenek és megbízhatók - folytatja. - Az, hogy mindezt
elmondta neked, meg az, hogy valódi lépéseket tett azért, hogy fejlődjön...
lássuk be, a legtöbb harminchárom éves férfi nem gondolkodik ilyen
éretten.
Felnyögök, és elindulok visszafelé.
- Ezt én is jól tudom.
- Ha ugyanaz az ember volnál, mint huszonnégy éves korodban, akkor
minden héten más pasival randiznál, és nem azon járna az eszed, hogy lelki
társat keress magadnak, akár egy show keretében, akár máshogy.
- Nem minden héten.
- Hagyd már abba ezt a járkálást, és mondd el, aztán mi volt. Hirtelen
megállók, és lerogyok a kanapé másik felére.
- Amikor összeszedtem magam, azt mondtam, ha még fenn van a
szobában, amikor felérek, akkor bocsánatot kérek, és megkérem, hogy
beszéljük meg.
Jess felegyenesedik.
-És?
- Már nem volt ott. Elment, míg lent rostokoltam. És talán így a legjobb -
folytatom -, mert a magammal kötött alku másik fele úgy szólt, ha viszont
nem vár odafent, akkor az égi jel, azt mutatja, hogy a Connorral való
kapcsolat átkozott és kudarcra ítélt, jobb, ha továbblépek.
- De te nem hiszel az égi jelekben.
- De igen.
- Emlékszel, amikor a Twiggsből kilépve ott ült egy fekete macska a
kocsid motorháztetőjén, és nem telt bele két másodperc, miután beültetted a
kocsidba, és kiderült, milyen rémes kritikát kaptál a New York Timesban?
- Egyáltalán nem tetszik, amerre most halad ez a beszélgetés.
- Hazahoztad ide azt az elátkozott macskát, aztán felháborodottan és
elszörnyedve hívtál, hogy elpanaszold, a sors e rémes, macskabőrbe bújt
küldötte fél óra alatt összetépte az összes függönyödet, jól emlékszem?
- Azt hiszem, jól. - Felemelem a mutatóujjamat, mintha a szél irányát
határoznám meg. - Igen, azt hiszem, itt az ideje, hogy új legjobb barátnőt
keressek magamnak.
Jess felnevet.
- Kérdezzek egyáltalán bármit Isaacről? Mert korábban azt mondtad,
alakulgat valami jövőféle vele.
- Tudod, mennyire utálom az érzelmi háromszögeket! - nézek fel a
mennyezet felé. - Olyan, mintha ez a nő egyáltalán nem ismerne!
Jess felém nyújtja a kezét a kanapé fölött, aztán közel húz magához, és
megölel.
- Connor elkövetett egy hülyeséget, amikor a húszas évei elején járt. Ha
valakinek, Fizz, hát neked aztán igazán meg kellene értened!
Jess nem gonosz megjegyzésnek szánta ezt. A harcban szerzett sebeim, a
kalandokért a mellemre tűzött érdemrendek és a szexuális felfedezéseim
történetéből visszamaradt raktári példányok előtt tiszteleg. És igen: ugyanez
volt a gondolatmenet, amin én magam is végighaladtam a bálterem
sötétjében ücsörögve. Először ott volt a felháborodásom, meg a forró,
szikrázó pánik, hogy a férfi, aki iránt mély érzések és erotikus vágyak
támadtak bennem, csaló és ígéretszegő. De aztán lehűlt a vérem annyira,
hogy más mondatai visszhangzottak hangosabban. Hogy ez volt a
legszörnyűbb dolog, amit valaha tett. Hogy sokat dolgozott magán,
terápiába járt. Hogy Nat megbocsátott neki.
De még így is, hogy képes voltam egy kicsit más perspektívából
szemlélni Connor múltját, az „üss vagy fuss” pillanatom után
bizonytalanság, bűnbánat és nyugtalanság kerített hatalmába. Hogyan
lehetnek a könyveimben szereplő hősnők olyan biztosak magukban meg az
illetőben, akibe beleszeretnek? Hogyan tudhatja bárki igazán, hogy mit és
kit akar? Hiszen ez hatalmas kockázat: ki az, aki azt választja, hogy
kitaszítja a szívét a fekete űrbe, a bizonytalanságba, vakon reménykedve
benne, hogy valaki elkapja, mielőtt lezuhan?
- Az a helyzet - mondom Jess vállának -, hogy aláírtam egy olyan
szerződést, amelyben az áll, hogy a show időtartama alatt nem ismerkedem,
nem randizgatok más férfiakkal. És nagyon sok pénzt fizetnek a munkáért.
Ez viszont nem csupán egy aprócska hazugság. Akár be is perelhetnek
szerződésszegésért, ha rajtakapnak Connorral. Szóval akár valódi, nagy jogi
probléma is kerekedhet az ügyből. Ő elveszítheti az állását. Én egy éve nem
írtam meg az új regényemet, már ott tartok, hogy nem veszem fel a telefont,
ha az ügynököm hív, mintha a maffia elől bujkálnék, és határozottan kezd
olyan érzésem lenni, hogy talán nem is tudok már egy normális randit
összehozni senkivel. És mégis, tegnap éjjel a hotelszobában ezek közül
semmi sem érdekelt, csak az, hogy vele akarok lenni.
Jess hümmögve hallgat.
- Korábban még sosem éreztem ilyet - tudod, ilyen kielégíthetetlen
éhséget. Minden másodpercben vele akarok lenni. Ha valami nagyon
finomat eszem, azt szeretném, bárcsak neki is adhatnék egy falatot belőle.
Ha valami szépet látok, szeretném megmutatni neki. Ha valami vicceset
hallok, azonnal úgy érzem, fel kellene hívnom, hogy elmondjam neki.
-Jaj, drágám...
- De ha kiderül, mi van köztünk, vagy nem tudjuk jól eltitkolni, az ő
életét is tönkreteheti, és az enyémet is. - Nyelek egyet, aztán kibukik
belőlem a legsúlyosabb megjegyzés: - Mindezt jól tudom, és mégsem
számított semmi.
- Az ember csinál őrültségeket, ha beleszeret valakibe, Fizz.
- Hát, igen. De tudod végül mi rémisztett meg annyira, hogy elég erőm
lett elhagyni a szobát?
- Mi?
 - Az, hogy még ha valami csoda folytán mégis minden jól megy, akkor is
megsérülhetek.
Jess belesóhajt a hajamba.
- És ha Connor bántana, akkor végképp nem tudom, képes leszek-e
valaha újabb szerelmes történetet írni.
Várom a poént. Valamelyikünknek most már muszáj lesz; túl súlyos a
pillanat.
Eszerint nem túloztál, amikor a hatalmas varázsvesszejéről áradoztál,
ugye?
Nagyon adná magát.
De Jess ehelyett olyasmit mond, amire a legkevésbé sem számítottam:
- Innen tudhatod, Fizz, hogy ő az igazi.
Elaludtam, és Jess nagyon szakavatottan bontakozhatott ki az
ölelésemből, mert nem arra ébredek, hogy kióvakodik, hanem arra, hogy
lezuhanok a kanapéról, és a földön landolok, mint egy krumpliszsák.
Egy ideig nem moccanok, mert nem akarom, hogy az álom, amiből
ébredtem, azonnal semmivé váljon, szeretnék még néhány percig
belekapaszkodni. Connor ölelő karjába álmodtam magam, itt, a kanapén.
Melegben éreztem magam, és eltöltött az elégedettség. Együtt lélegeztünk,
és beszélgettünk, nevettünk, aztán könnyed csöndbe burkolóztunk. A testem
lassan felébred, de a mindenemet átjáró, bensőséges érzés, hogy tartozom
valakihez, még egészen addig tart, míg végképp eloszlik az alvás köde, és
belém hasít a felismerés, mit is álmodtam valójában: Connorral együtt
éltünk.
Innen tudhatod, hogy ő az igazi.
Még soha fel nem merült bennem korábban, hogy bárkivel együtt
szeretnék élni. Igaza lehet Jessnek? Ez ilyen? Amikor úgy érzed, ismernek,
szeretnek, és még a legcsendesebb percekben is biztonságban vagy a
közelében? De vajon a biztonságot és a kötődést miért szövi át mély
rémület amiatt, hogy mi lesz, ha átadom magam a helyzetben rejlő
erőtlenségnek és tehetetlenségnek, hiszen a szívemet és a jóllétemet Connor
kezébe helyezném?
Aztán elképzelem, milyen volna, ha többé nem érinthetném meg
Connort, és szinte fizikai fájdalom hasít belém. A keze, az ajka, a nevetése,
a súlya, a mély, dallamos hangja, a határozott, okos tekintete és igen... jól
van, na... a fenséges... jelenléte. Legszívesebben a padlódeszkákba
mélyeszteném a körmömet, ha arra kell gondolnom, hogy ezt el kellene
engednem.
Éjfél van, de az ereimet elárasztja a sürgető nyugtalanság. Elveszem a
dohányzóasztalról a telefonomat. Nem érkezett tőle hívás, és üzenetet sem
küldött. De én folytatom, amit elkezdtem, nem engedem meg magamnak,
hogy azon tipródjam, vajon ez mit akar jelenteni.
Fenn vagy? - írom neki. - Remélem, igen, mert úton vagyok hozzád.
Nem várom meg, hogy válaszoljon. Nem állok meg, hogy gondolkodjam.
Behajítom a telefont a táskámba, meg sem állva rángatom fel a lábamra a
cipőt, és még azzal sem bajlódom, hogy kulcsra zárjam a bejárati ajtót.
A háza előtt kiszállok a kocsimból, és felnézek a sötét verandára meg az
ablakokra, amelyekből sehol sem szűrődik ki fény.
Itt vagyok - írom neki.
Semmi válasz.
Erre felhívom, de csak csöng, csöng, végül bekapcsol a hangposta.
Ekkor röviden elvesztem az önuralmamat. Vasárnap este van. Úgy
képzelem, Stevie Natnél lehet, mert Connor eljött velem az esküvőre, de mi
van, ha ma elhozta magához? A kislányt nem szívesen ébreszteném fel egy
romantikus hősnő dörömböl az ajtón típusú jelenettel, de ha Connor netán
lehalkította a telefonját, akkor reggelig is itt járkálhatok fel-alá a járdán a
ház előtt, akkor sem fogja tudni, hogy itt vagyok. Hogyan tudják a könyvek
és regények szereplői olyankor megvallani a szerelmüket valakinek, amikor
előfordulhat, hogy az illető házában gyerekek alszanak?
Felnézek az égre, és fájdalmasan felnyögök. A való élet menynyivel
bonyolultabb!
Nincs mit tenni, küldök még egy üzenetet. Szia! Igen, tényleg eljöttem ide az
éjszaka közepén. Mondd, hogy ébren vagy!
Miután vagy fél percig vészjósló tekintettel meredek a készülékre, végre
megjelenik a három pont. Válaszol. A szívem a torkomba ugrik.
Csak most láttam ezeket. Fenn
A verandán fény gyúl, és én futva elindulok felfelé a lépcsőn. Connor
kinyitja az ajtót, és az ajtónyílásban megállva egyik vállá- val az
ajtófélfának támaszkodik. Vajon tudja, hogy ebben menynyire jó? Senki
sem tud ilyen jól támaszkodni, mint ő: türelmes magabiztossággal, egyik
keze a zsebében, a lába keresztbe téve.
A haja, ahogy a legjobban tetszik, lágyan hullik a homlokába, szürke,
kerek nyakú pulóver és egy fakó farmernadrág van rajta. Ráadásul mezítláb.
De legfőképpen: ő maga, az egész ember, a teste masszív tömbje,
barátságos szeme, telt ajka és az orra egyenes vonala. Találkozik a
tekintetünk, és annak ellenére, hogy visszafogott óvatosságot látok a
szemében, csak egy száguldó kamion vehetne rá, hogy elforduljak.
Halk „Sziá!”-val üdvözöl, mielőtt oldalra lép, hogy beengedjen.
- Szia! - köszönök én is, miután becsukja az ajtót és felém fordítja az
arcát. A levegőben forróság remeg köztünk. Legszívesebben térdre hullanék
előtte, hogy imádjam. Soha életemben nem éreztem senki iránt ilyen
vonzalmat és odaadást.
- Örülök, hogy ébren voltál - mondom neki kifulladva... remélhetőleg az
izgalomtól, és nem azért, mert futva tettem meg a nyolc lépést a
verandájára.
- Bocsánat, de le volt halkítva a telefonom.
- Semmi baj. - Nem tudom visszanyerni a rendes lélegzetvételemet.
Lehajolok, megtámaszkodom a térdemen, és nagy levegőt veszek. -
Bocsánat, szerintem csak ideges vagyok. - Úgy érzem, végre sikerült
összeszednem magam, és felegyenesedem. Már ezer hasonló jelenetet
megírtam, de, hűha, sokkal rémisztőbb megélni. - Két fontos dolgot akarok
mondani - fordulok Connorhoz.
- Jól van. - Nagyot nyel, megemeli az állát. - Menjünk be, és üljünk le.
Kiváló terv: első pont a bocsánatkérés, a második a vallomások, a
harmadik a szex.
Elindulok a nappali felé, leülök a kanapé közepére, és meg- paskolom a
mellettem lévő helyet. Connor egy pillanatra odamered, mielőtt leülne, de
nem kerüli el a figyelmemet, hogy próbál a lehető legnagyobb távolságot
hagyni kettőnk között.
- Bocsánatot kérek, amiért úgy faképnél hagytalak - kezdek bele azonnal.
Minden korábbinál jobban túl akarok esni ezen, miután Connor testbeszéde
egyértelműen feszültségről árulkodik. Connor magas és izmos, de mindig
úgy mozog és viselkedik, mintha kevésbé volna hatalmas. Ám ezúttal
minden korábbinál jobban tudatában vagyok a testméreteinek.
Nos, igen, nagyjából ugyanannyira, mint akkor, amikor rajtam feküdt ez
a hatalmas...
Koncentrálja Fizzy!
- Megrémültem - folytatom, miután visszanyerem az önuralmamat. - Te
is láttad, és tudod. A hűtlenség a szememben túl van egy határon.
Csak egy lámpa ég a helyiségben, Connor arckifejezését árnyék takarja.
 - Tudom.
- De nem kellett volna elrohannom. Veled kellett volna maradnom, és ki
kellett volna találnom, mi is forrong bennem, mit is akarok mondani
valójában. Rettenetesen éreztem magam Natalia nevében. Meg a névtelen
nőében is, akinek fogalma sem lehetett róla, hogy csupán bábu egy fiatal
srác kamikazeakciójában. Miközben talán úgy gondolta, élete egyik
legszebb éjszakáját éli át.
- Sokat szoktam gondolni rá.
A szívem megolvad kissé.
- Egyszer én magam is ilyen nő voltam, és nemcsak az én szívem tört
össze, hanem egy másik nő összetört szívéért is felelős voltam.
Connor közbevethetné, hogy Ha ez számít bármit, a nő nem tudta, hogy
házas vagyok, de nem teszi. Ám még ha igaz is, akkor is értékelem, hogy
nem próbál védekezni. Csak hallgatja, amit mondok.
- Sajnálom, hogy úgy reagáltam - mondom neki.
Connor bólint.
- Most már tényleg nem vagyok az az ember. Majdnem egy évtizeddel
idősebb vagyok, mint akkor, Fizzy. A hűtlenség mindkettőnk szemében
súlyos bűn.
- Tudom. És bárcsak ne rohantam volna el úgy. Nagyon sajnálom, hogy
elhúztam mindazok után, amiben részünk volt előtte. Amiket mondtunk
előtte. - Megint veszek egy nagy levegőt. - Nagyon sok időt töltöttem el
odalent azzal, hogy gondolkoztam.
Connor hümmög. Egy kimondatlan Akkor ki vele.
- Először pánikba estem - mondom. Egyre csak nő bennem a
nyugtalanság a hallgatagsága miatt. Más helyzetben még az oly türelmes,
kimért Connor is mondana valamit, hogy enyhítse a feszültséget, és kicsit
könnyebbé tegye a dolgomat, de most nagyon csendben van, mintha
felvértezné magát valami ellen. - De aztán elkezdtem feldolgozni, amiket
mondtál, és rádöbbentem valamire. Az irántad való érzéseim kapcsán.
A tekintetét a padlóra szegezi, én pedig egy kis ideig szemlélem a szép
férfiarcot, hogy megnyugodjak. Olyan érzés kimondani ezeket a szavakat,
mintha egy szalmaszálon kellene keresztülpréselnem magam. Azt, ami
következik, még sosem mondtam senkinek.
- Egész életemben szeszélyes és állhatatlan voltam - kezdem a vallomást.
- Sohasem voltam olyan ember, aki behunyja a szemét, és képes azt
mondani, hogy ezzel vagy azzal a személlyel örökre együtt maradna. Úgy
gondoltam, hogy nagyjából ugyanez jellemzett a menekülésem közben is,
de...
- Fizzy...
- Ne, várj, hadd mondjam végig.
- Szerintem nem...
- ígérem, hogy soha többé nem leszek ilyen seggfej.
- Nem, nem, nem erről van sz...
- Valami nagyon fontos dologra jöttem rá az éjjel.
- Fizzy, figyelj...
Tudom, milyen jelzéssel lehetne ezt a beszélgetést jellemezni egy
forgatókönyvben. Átfedésben, ezt kellene zárójelbe tenni.
A szavaink staccatóban törnek elő, betöltik a teret, és zajkitörésekbe
fulladunk. Felnevetek, elhessegetem a feltörő gyanút, hogy Connor nem
akarja hallani, amit mondani készülök.
És kirobban belőlem, elég hangosan ahhoz, hogy elfedje a tiltakozását:
- Szerelmes vagyok beléd.
Egy szívdobbanásnyi idő eltelik, mielőtt tudatosodik bennem, hogy a
szavaim ezzel kerültek átfedésbe:
- Képtelen vagyok ezt csinálni.
A nukleáris tél némasága telepszik ránk. Ennél nagyobb csönd nem
lehetne a szobában. Amit aztán, ki tudja, mennyi idő múlva, Connor
torokköszörülésének fülsiketítő hangja tép szét.
- Istenem... - Zavaromban felnevetek, de belül összetöpörödtem a
megalázottságtól. - Te most tényleg azt mondtad, aminek hallottam?
A tekintete lágyan, de határozottan szegeződik rám.
- Sajnálom.
- Ha a show miatt mondod - hadarom -, visszatérhetünk ám az eredeti
tervhez! Titokban tudjuk tartani, ha szükséges. - A kétségbeesés egyre
jobban duzzad a mellkasomban, ezzel a merev, rideg Connorral
szembesülve. - Nem hagyom, hogy bárki az útjába álljon a mi ügyünknek,
ha hajlandó vagy adni egy esélyt. Azt, amit a hotelban mondtam, hogy
teljesen odáig vagyok érted... a lehető legkomolyabban gondoltam. Teljesen
átadom magam ennek. Képesek vagyunk óvatosságra. Lopakodó
üzemmódban működni! Kicsi vagyok; nagyon jól álcázom magam. A
középsulis karriertanácsadóm két életutat vázolt nekem: romantikusregény-
szerző vagy titkos ügynök!
 Erre már Connornak is el kellene vigyorodnia, de semmi reakció.
Helyette elfordul tőlem, és a sötét kandallóüregre mered. A halvány fény
megvilágítja a profilját, és csak most látom, milyen fáradt. Szépen metszett
arccsontja kísértetiesnek hat, és rádöbbenek, hogy azért, mert nem
mosolyog a szeme.

A rémület ólomsúlyként nehezedik a gyomromra. Hát persze.

Tönkretettem mindent. Azzal, ahogy elhagytam a hotelszobát, meg azzal,
hogy felfedtem előtte ezt a szeszélyes, impulzív oldalamat... ennél
rosszabbul nem is viselkedhettem volna Connorral. Tudtam, hogy eredetileg
milyen önuralommal közelített hozzám, és milyen óvatos mérlegelés után
ereszkedett bele a kapcsolatkezdeményünkbe. Azt is pontosan tudtam, hogy
olyan titkot osztott meg velem, amit valószínűleg nem sok embernek árult
el, én mégis összezúztam ezt a kemény munkával felépített bizalmat a nagy
Fizzy-kalapáccsal.
- Elszúrtam, igaz? - kérdezem halkan. - Az, hogy tegnap este cserben
hagytalak, mindent megváltoztatott, igaz?
Connor lassan, mélyen beszívja a levegőt.
- Megmondtam neked az elején - ismétli el aztán a két térdének -, hogy
nem akarok belemenni semmibe, ami csak a szexről szól.
- Tudom.
Amikor felém fordul, a pillantása olyan távoli és idegen, hogy libabőrös
lesz a karom.
- Ami köztünk volt, Felicity, sokkal mélyebbnek tűnt a puszta szexnél, de
te a legelső problémával szembesülve azonnal elmenekültél. Az elmúlt
huszonnégy órában dühös voltam, megbántott, és hihetetlenül hülyének
éreztem magam, amiért bíztam benned. Ezek után nagyon nehéz hinnem
neked.
Az önvád és a megalázottság nem hirtelen gyomorszájon vágásként ér;
lassan kúszik be az ereimbe, mint a jéghideg víz. El sem tudom képzelni,
miket gondolhat most rólam Connor - vajon sajnálja-e, hogy a Hősök
szívének sorsát a kezembe helyezte, arról nem is beszélve, hogy az ő saját
szívének sorsát is. Életem legrosszabb és legmakacsabb írói válsága idején
egyeztem bele, hogy szerepeljek a műsorban, amit azzal igazoltam magam
előtt, hogy a közönségért és az olvasókért teszem. És most képes voltam azt
mondani neki, hogy találkozgassunk titokban, tegye kockára az állását meg
az itteni életét, ráadásul azok után, hogy úgy otthagytam a hotelszobában a
vallomását követően. Az első jelre, hogy talán nem tökéletes, fel akartam
adni mindent. Kerten, vállt vállnak vetve kellett volna harcolnunk a világ
ellen, és én mindent elszúrtam.
Soha életemben nem éreztem még magam ekkora rakás
szerencsétlenségnek.
 harminckilenc

CONNOR

Ezúttal, miután Fizzy elmegy, csupán ürességet érzek. Szerettem volna

megkapaszkodni a haragomban - az egész napomat azzal töltöttem, hogy
ingerültségemet megbántottság váltotta fel, majd a csalódás, és így tovább -,
de látva, hogyan olvad le az arcáról az izgatottság pírja, hogyan veszi át
rajta a zihálva-hadarva lelkesedő reményt a zord felismerés, minden dühöm
elillant, és csupán... fáradtságot éreztem. Most is csak a csönd visszhangzik
bennem, és betölti a gondolataimat a határozottan becsukott ajtó szürke
sivársága, szó szerint és átvitt értelemben is.
Megkönnyebbültséget kellene éreznem, hogy végre túl vagyok ezen, és
újra arra figyelhetek, ami idehozott annak idején, azaz a munkámra és a
családomra, de szó sincs fellélegzésről. Rettenetesen érzem magam.
Fizzy azt mondta, szerelmes belém.

Blaine az utolsó, akivel szeretnék összefutni hétfő reggel, de rám tör az

irodámban, mialatt a holmimat pakolom össze, amit a forgatási helyszínre
akarok vinni.
- Látom, hogy indulni készülsz, de előtte muszáj beszélnünk - közli, és
már be is csukja maga mögött az irodám ajtaját.
- Tudod már a végső adatokat? - Brenna küldött egy sms-t reggel hatkor,
amiben az első hetinél magasabb nézettségi értékek szerepeltek, és
közeledünk egy újabb rekord megdöntéséhez.
- Le vannak szarva a számok - legyint Blaine. - Csak annyit mondj, hogy
a te stábodnál nem kell valami kibaszott drámát megoldanom.
Elnémulok, és leteszem a kocsikulcsomat az íróasztalomra. Vajon annak
lehetősége, hogy Fizzyről és rólam készültek fotók. ..
- Mire gondolsz?
 - A közösségi médiában egyre csak megy az anyázás Trenték meg a
Vasököl körül, a miatt a doppingbaromság miatt.
Az első reakcióm a megkönnyebbülés. Aztán a homlokomat ráncolva
közelebb hajolok, mintha közelebb kellene lennem Blaine szavaihoz, hogy
felfoghassam őket. Annyira lefoglaltak ezen a hétvégén a Fizzyvel
kapcsolatos drámai események, hogy minden mástól eltávolodtam, aminek
nincs köze hozzá, hozzám vagy az Igazszerelem-kísérlethez.
- Milyen doppingbotrány? Ez egyáltalán nem Trentre vallana. - Hiszen a
srác egészen a közelmúltig könyvtárakban forgatott dokumentumfilmeket,
meg alacsony költségvetésű sitcomokkal foglalkozott, az ég szerelmére!
- Hogy milyen dopping...? - Blaine szava elakad a hitetlenkedéstől. -
Connor, de hiszen hetek óta ügyvédekkel viaskodik! Ahogy ma reggel
láthattad a kurva interneten.
Elnézek a válla fölött, mert hirtelen megvilágosodik valami. Trent azért
jött vissza San Diegóba, hogy ügyvédekkel találkozzon. Még csak eszembe
sem jutott, hogy megkérdezzem, milyen céllal.
- Még nem néztem a netet - felelem Blaine-nek. - Csak beugrottam ide,
mielőtt megyek a helyszínre.
Blaine röviden összefoglalja a helyzetet: a Trent show-jának egyik
forgatási helyszínén dolgozó létesítménymenedzser közzétett egy videót,
amely bizonyítja, hogy két másik producer teljesítményfokozó drogokat
adott az egyik versenyzőnek.
- Oké, ez durva, és elég szar helyzet lehet - mondom. - De ez mégiscsak
kereskedelmi tévé, nem az olimpia.
- Azt mondod? Hogy nem az olimpia? És mégis, mi a faszomat mondunk
a SuperHuman meg a Rockét Fuel vezetőinek? Talán fel kellene hívnom a
legnagyobb szponzorainkat, és elmagyarázni nekik, hogy felvesszük ugyan
a szemérmetlenül magas hirdetési zsozsót, hogy az edzéshez ajánlott
táplálékkiegészítőiket hirdessük a reklámszünetekben, de közben hagyjuk,
hogy a versenyzők a kamerán kívül bármilyen doppingszereket
fogyasszanak? Ez neked nem elég nagy gáz? - Költői kérdésnek szánja,
nem hagy időt, hogy megválaszoljam, nem mintha próbálkoznék vele. - És
akkor azzal mi van, hogy az egyik producer konkrétan meg is dugta ezt a
versenyzőt a turnébusz fürdőszobájában? Mondd, hogy ez se számít.
Elszorul a gyomrom.
- Jézusom.
 - Te vagy most a nagyágyú, Conn, de Trent show-ja is egész szépen
muzsikált eddig: a maga idősávjában az is a lehető legjobb értékeket
produkálta. Te is láthatod, hogy a nézők úgy kezelik ezeket a híreket,
mintha az életük múlna rajta. Bevonódnak, és ha a tetejébe hatalmat is
kapnak a kezükbe a szavazással... rögtön úgy érzik, tulajdonjogot is kaptak
a kezükbe. Adj nekik ilyen hatalmat, és abban a pillanatban véged, ha
bármiféle ballépést elkövetsz. Mindenünket beletettük ebbe az átkozott
műsorba, és nem vesztíhetjük el a nézőket, mert Trent csapata törvényt
szegett, és sztárokkal dugott.
- Értem. - Nekidőlök az asztal peremének, és a tenyeremmel
megtámasztom a tarkómat. - És tőlem mit vársz, mit tegyek most?
- Nyugtass meg, hogy a te csapatod háza táján minden tiszta. A szádból
akarom hallani, hogy ezek a te Hőseid kurvára csupa gentleman. Hogy
Fizzy akár az elnöki címért is indulhatna. Hallani akarom, hogy a stábodban
senki se szokta fogdosni az embereket, és arra sincs hajlamuk, hogy mások
előtt maszturbáljanak. - A rémület ólomsúlyként nehezedik a bensőmre. -
Hallani akarom, hogy ebben a rohadt show-ban az egyetlen baszás az lesz,
amit Felicity Kibaszott Chen művel majd a nyertessel a kibaszott Fidzsi-
szigeteken, ha már egy kisebb vagyont elköltünk arra az utazásra!
Száraz, legyőzött nevetés tör ki belőlem. Milyen remek, hogy véget
vetettünk az ügynek; hiszen most végképp muszáj lenne befejeznem.
Mennyire kibaszottul utálom ezt az egészet.
Blaine mogorva arcot vág, és tesz egy lépést felém.
- Connor? Hadd halljam.
Egyik kezemmel megdörzsölöm az arcomat.
- Hát persze. Mi tiszták vagyunk.
- Nem pofáztam mellé, Connor - egyenesedik fel. - Most már csak te
maradtál, és ha a te show-d is becsődöl, mi is vele megyünk. Az pedig,
gondolom, sejted, mit jelent: hogy neked is lőttek.
 negyven

CONNOR

Ash átnyúl az asztal fölött, és megrángatja a galléromat.

- Mintha magamat látnám.
Lenézek az öltözékemre, mire gondol. Amikor eljöttem az irodából,
fordítva kaptam magamra a pulóvert, a címke elől kandikál ki a nyakából.
Milyen kedves, hogy a két nő, akik közös fotót kértek tőlem, mielőtt Ash
ideért volna, nem vette a fáradságot, hogy szóljon. Lerángatom magamról,
és újra felveszem, ezúttal úgy, ahogy kell.
- Egy kicsit dekoncentrált vagyok.
- Azt el tudom képzelni. - Rövid ideig vizslat. - Ma nem mész a forgatási
helyszínre?
Megvonom a vállamat, és a tányéromra bökök.
- Oda indultam, amikor Blaine rám tört. Muszáj volt egy kicsit
összeszednem a gondolataimat. Hamarosan indulok. Háromkor kezdenek
forgatni, Rory és Brenna addig kézben tartják a dolgokat.
- Ó. Kerülöd őt.
Eszem egy falat sárgadinnyét válasz helyett.
- Ahogy elnézem, nem ártana egy kis alvás. Úgy nézel ki, mint akin
átment egy úthenger.
Felmordulok, bár tudom, hogy igaza van. Ash kivett egy napot valami
tanári továbbképzés miatt, ami csak délben kezdődik, és ahelyett, hogy az
ágyban ejtőzne a feleségével, itt ül velem szemben a reggelizőasztalnál, és
hallgatja, hogy megint arról mesélek neki, most épp miért katasztrófa az
életem.
Tudom, hogy helyes volt véget vetni ennek az ügynek Fizzy- vel, de egy
részem azt remélte, hogy Ash majd azt mondja, amit mélyen belül én
magam is tudok: időt kell adnom neki, hogy feldolgozza, amit hallott tőlem,
hiszen ez volt az eddigi legnehezebben emészthető dolog, amit megtudott
rólam. Ám sajnos, miután Ash meghallgatta az egész sztorit - a hotelbeli
drámát, Fizzy vallomását és a Trent show-jával kapcsolatos híreket -,
egyetértett, hogy valószínűleg ez a jó megoldás.
Én viszont soha, még életemben egyszer sem habarodtam ennyire bele
egyetlen nőbe sem, hogy szóba került volna nálam akár az is, hogy kockára
tegyem a megélhetésemet is, csak hogy vele lehessek. Rémes a tegnapi
beszélgetésünkre gondolnom, arra, hogy Fizzy most úgy érzi, nem
beszélhet őszintén arról, ha pánikba esik, és nem hibázhat. És ami még
ennél is rosszabb, hogy Blaine ma reggeli ultimátuma után mindez már
úgysem számít.
Ash a nyakát nyújtogatva próbál a szemembe nézni, és felhívni magára a
figyelmet.
- Conn!
A szemébe nézek. A hangom halk, és gyengének hat:
- Igen?
- Tudod, Fizzy mit mondana ebben a pillanatban?
- Majd meghalok a kíváncsiságtól.
- Csak egy regényhősnél számít szexinek, ha az életén borong, úgy
nagyjából a regény háromnegyedében.
Erre őszintén felnevetek.
- Tényleg pontosan ezt mondaná.
Ash vigyorogva fogadja a bókot.
- És akkor még nem is említettük a nyilvánvaló örömöt az ürömben -
teszi hozzá vidáman.
- Éspedig?
- Most már tudod, hogy készen állsz egy kapcsolatra.
Ismét nevetek, de ebben a hangban újra sok a keserűség. Nem
hibáztathatom, amiért próbálkozik, hiszen vele sohasem történt jobb annál,
mint az, hogy Ellával egymásra találtak.
- Ez nem sziklaszilárd bizonyíték, Ash. Fizzyvel felültünk egy kis
erotikus viszony libikókájára néhány hete, és az egésznek vége lett, mielőtt
egyáltalán elkezdődött volna.
- De nyitott voltál rá.
A kanalat a számhoz emelve mormolom:
- Akaratom és józan eszem dacára belezúgtam - kóstolom meg az ételt. -
De igazad van. Ha minden igaz.
 - Lehet, hogy eljött az idő, és adnod kellene egy esélyt a DNS- Duónak -
jegyzi meg, és akkurátusán levág egy kis darabot az omlettjéből. - Most már
sokkal több felhasználója van a rendszernek, ami valószínűleg azt is
jelentheti, hogy az emberek sokkal több jó egyezést találhatnak. Az Arany
sem számít ritkának manapság - az egyik kollégámnak kettő is van! És
mindkettejükkel találkozgathat, hogy kiderüljön, melyikük a tökéletes
választás. El tudod képzelni, hogy csak úgy a kezedbe kapsz egy listát? - A
szájába veszi a falatot, és leplezetlen kíváncsisággal méreget. - örülnék, ha
megtudnám, ki számodra az igazi.
Félresöpröm a gondolataimból Fizzy arcát, és diplomatikusan
hümmögök. Néhány hónapja még úgy jellemeztem volna, hogy harsány és
hajthatatlan. Most már nem érzem ezeket a tulajdonságokat bántónak.
- Emellett, ne feledd, Connor, most már női vágyak tárgya vagy! - ^s^
újabb falatot tesz a szájába, és rágni kezdi.
Még mindig Fizzy harsány száján jár az eszem, meg azon, amiket tett
velem az a száj, ezért beletelik pár másodpercbe, mire eljut az agyamig a
megjegyzés.
- Mármint az interjúkra gondolsz? Ó, az csak egy apró részlet. Egy rövid
bejátszás.
- Hát, valószínűleg nagyrészt az az apró részlet az oka, hogy Blaine
próbál megfélemlíteni.
Meghökkenve nézek rá.
- Miről beszélsz?
Úgy tűnik, Ash végigküzdi magát egy képzeletbeli akadálypályán,
mielőtt leteszi a kését-villáját. A szalvétával megtörölgeti a száját.
- Te tényleg nem tudod, mi történik online?
- A nézettségi értékekre gondolsz? - Bólogatok, mert Brenna minden
reggel átküldi a számokat. - Nagyszerűek.
- Nem, én a rajongótáborodra céloztam.
- Néhányan megállítottak a napokban, de az csak a szokásos: felismertek
valakit a tévéből.
- Néhányan? - kérdezi nyomatékkal, és követem a tekintetét, ami az
étterem túlsó fala melletti bokszra vándorol, ahol egy kisebb csapat nő ül.
Amint meglátják, hogy arra fordulok, hirtelen mind az asztalukat kezdik
tanulmányozni. - Connor Prince odaadó híveiről beszélek.
A fejemet rázom.
- Ők azok, akik nem léteznek.
 Leereszkedő göcögéssel előhúzza a telefonját, és az orra elé mosolyog.
- Pedig én mindig mondom neki, hogy a telefon másra is jó, mint
üzeneteket küldeni meg híreket olvasni, de hallgat ez az ember rám?
Dehogy hallgat! - Megérinti néhányszor a képernyőt, keresgél valamit,
aztán szélesen vigyorogva felém fordítja. - Először is, az Instagram-
profilod. Majdnem háromszázezer követőd van.
Értetlenül pislogok. Évek óta nem posztoltam semmit.
- Mi van?
Bosszúsan sóhajt, és újra böngészni kezd a telefonon, aztán leteszi elém
az asztalra:
- íme.
Bámulom a készüléket, megpróbálok eligazodni rajta, mit is látok.
- Ez micsoda?
- A Twitter, Connor, az ég áldjon meg. - Az ujjával a képernyőre bök, egy
betűsorra. - Na, és mi ez a hashtag itt?
- Ez... - Egy kis időbe beletelik, mire kibogarászom, mert nincsenek
szóközök. - Prince Apuka Igazszerelem-kísérlet? - Ashre meredek. - Ki a
franc az a Prince Apuka?
- Te! így emleget az Igazszerelem-kísérlet rajongótábora.
- A rajongó...? - Elharapom a szót, mert egyre jobban összezavarodom. -
Prince Apuka?!
- A Twitter felrobban, amikor elkezdődik egy interjú.
- De még csak nem is szerepelek túl sokat! Ezrével nyüzsögnek a nálam
sikeresebb, jóképűbb és egyértelműen kellemesebb természetű férfiak a
világban, akikért rajongani lehet.
- Ezzel nem tudok vitatkozni - vigyorog Ash. - És látod, mégis,
emlegetnek és számításba vesznek. Úgy tűnik, Apuka, mindennek ellenére
szeretik azt a csodás mély hangodat meg a szexi akcentusodat, és azt, ahogy
Fizzyvel évődtök egymással. - Egyre jobban elszörnyedek, és Ash felkapja
a fejét, hallva elfojtott nyögésemet. - Jaj, ne nézz már ilyen rémülten! A
„Prince Apuka” lényegesen enyhébb, mint a becenevek többsége. -
Folytatja a görgetést, és a vigyor helyét lassan homlokráncolás veszi át az
arcán. - Nem is tudtam, hogy a „mélytorkozás” ennyire elterjedt kifejezés.
Ezt eleresztem a fülem mellett.
- Mégis, mit jelent, hogy „számításba vesznek”? Nem csak a Hősökre
lehet szavazni?
 - Na, persze, te ezt sem tudhatod, hiszen egy barlanglakó is többet tudna
nálad a közösségi médiáról, de nem. A csapatod úgy találta ki a rendszert,
hogy amikor valaki betageli a show-t, a követőprogram szavazatnak veszi,
és beszámítja az eredménybe. Mit tudom én, ha valaki beírja
„#AnakondaFarkuJoeIgazszerelem-kisérlet”, akkor Anakonda Farkú Joe
kap egy szavazatot.
Tátott szájjal bámulok rá.
- Mi van?
- Csak nyugi, Apuka. A legtöbben rendeletetésszerűen használják, és
Colbyt meg Isaacet, vagy fene tudja, melyik Hőst hashtagelik. Eközben
nagyon okos kis rendszer; tudomásom szerint például az igazán nagy zenei
díjak odaítélésénél is ezt használják. Sőt, ha nem tévedek, az Oscar-
közönségdíj és a nézők véleménye szerinti legjobb jelenetek
megszavazására is. Tényleg nem hülyeség, mert ösztönzi az embereket az
állásfoglalásra. A tageket mindenki látja, és az ember annyiszor twittelheti -
azaz annyi szavazatot adhat le -, amennyit csak akar, és az említések meg az
újra említések ott landolnak mindenki feedjében. Ilyen hirdetést nem lehet
vásárolni. Miközben ott az ember zsebében a miniszámítógépen, ha
hajlandó egy kicsit figyelni.
Minden hidegvérem oda, mire a maga mélységében felfogom, amit Ash
mond. A nézők rám is szavaznak? Blaine nem tud annyit, amennyit el akar
hitetni magáról, és felteszem, ha tudott volna erről - vagy ami még
rosszabb, Fizzyről és rólam -, akkor bizonyára megemlíti, nem igaz? De
bárhogyan is, nagyon- nagyon óvatosnak kell lennem a következő néhány
hétben.
- Na, persze, vannak olyanok is, akik hülyeségeket írnak - folytatja Ash
az eszmefuttatást. -Anyád, meg légből kapott marhaságok. Szerintem
Amerika Kapitány egész szépen hasított az első héten.
- Remek - felelem szárazon. - Hibátlan rendszer.
- Idióták mindig vannak. - Ash nem reagál a megjegyzésre, csak arrább
tolja a tányérját, és közelebb hajol. - Eddig Isaacé a legtöbb szavazat,
mindkét héten. De határozottan törsz előre.
A torkomból széllökésként szakad ki az eddig visszatartott levegő.
Hátradőlök, és végig magamon érzem Ash figyelmét, míg emésztem a
hallottakat.
- Brenna biztosan látja ezt. És mégis, vajon miért nem szólt nekem erről
senki?
 - Talán egyszerűen nem veszik komolyan. - Ash felemeli a poharát, és
iszik egy korty vizet. - Lássuk be, megnyerni úgysem tudnád.

Ezek a szavak visszhangoznak a fejemben.

Megnyerni úgysem tudnád.
Na igen, Ashnek igaza van. Hiszen még csak nem is szerepel a nevem a
hivatalos versenyzők közt. Mégis, halványan úrrá lesz rajtam az önsajnálat.
Nem győzhetek.
Szorongat az a fajta mentális feszültség, amikor az embernek túlságosan
sok minden jár egyszerre a fejében, és nincs ideje foglalkozni velük. Akár
egy hétig is el tudnék merengeni azon, milyen érzés volt Fizzyvel részt
venni az öccse esküvőjén, és akkor még el sem jutottam az utána következő
éjszaka eseményeihez. De ha ehhez még hozzáveszem Fizzy vallomását,
majd a Blaine- nel folytatott beszélgetést az irodámban meg mindazt, amit
Ash mondott a szavazásokról... csak úgy kavarognak a gondolataim.
Ám mindezt félre kell söpörni, mert fontosabb feladatok várnak.
Valamiképpen Fizzynek is, és nekem is sikerül a munkára
összpontosítanunk. Miután összesítettük a hétvégi szavazatokat, négy
Hősünk maradt: Isaac, Nick, Dax és Evan. Nem is tudom eldönteni, hogy
megkönnyebbülés-e, vagy kínzás, hogy a stáb zökkenőmentesen dolgozik,
és nem szükséges figyelnem, miképpen zajlanak Fizzy barátságos kis
vacsorái a Hősökkel, majd hogyan andalognak a tengerparton, hogyan
bowlingoznak, és milyen felvételek készülnek róluk almaszedés vagy a
szörfleckék közben, de az biztos, hogy jót tesz a távolságtartás, mert
valószínűleg mindkettőnknek szüksége van rá. A hét folyamán
egyetlenegyszer találkozunk személyesen, egy elég feszült és erőltetett
interjú erejéig. Ezen kívül bevackolom magam a szerkesztőszobába, és
összerakom a narratívát minden lehetséges Fizzy- Hős-variációra, és
mindeközben végig hangosan üvölt a fülemben a zene a fülhallgatóból,
hátha sikerül végre elhallgattatnom a visszhangot, amikor Fizzy szerelmet
vallott nekem. Elkészül a legsikeresebb epizód, rekordnézettséget
produkálva a hálózat számára. De egyértelműen üres győzelem.

Jól megérdemelt hétvégém után, amit Stevie társaságában töltöttem, újra

visszatérek a forgatási helyszínre. Azt reméltem, hogy most már kevésbé
ráz meg a Fizzyvel való találkozás, de tévedtem. Ezen a napon elhagyja a
stábot Dax és Nick, és újra a látókörömbe kerül Fizzy, aki isten tudja, kivel
és mivel töltötte a hétvégét. Azt nem képzelem róla, hogy mindenféle
pasasokkal hempergett volna - elsősorban, mert tudom, hogy az irántam
való érzései őszinték, másrészt pedig, mert szerződés tiltja -, ám az elmém
racionális része nem jut szóhoz, amikor meglátom, hogy besétál az
étterembe hétfő délután. Rám tör a birtoklási vágy: Fizzy, akit egy egészen
rövid farmersortba meg vékony fehér vállpántos felsőbe csomagoltak. A
kezem meg a szám meg akarja érinteni a bőrét, és szeretném egy falhoz
dönteni, hogy újra előcsalogassam belőle a szerelmi vallomást.
Ehelyett magamon tartom az álarcot. A nézők az utolsó két randi alapján
választják ki a nyertest, és ma este Isaac vacsorázik Fizzyvel és a szüleivel
a kamerák előtt. Alig egy hete találkoztam velük, akkor még eltelve a
büszkeségtől. Most a kamera mögül figyelem, hogyan púderezi Liz Mrs.
Chen homlokát, és Mr. Chen hogyan viccelődik Roryval a jó és rossz
profiljáról, és arra gondolok, hogy Fizzy szülei találkozni fognak a jóképű,
okos és a lányukhoz méltó férfival, aki valószínűleg megnyeri a versenyt.
Ha jól ismerem Fizzyt - és úgy érzem, hogy nagyon jól ismerem -, további
nagyjelenetek nélkül elfogadja a visszautasításomat, és mindent megtesz
majd, hogy továbblépjen. Elindulnak az álomútra Isaackel, és Fizzy azon
lesz, hogy kiélvezze a férfi társaságát és az utazást. És vajon Fidzsin el is
felejti, milyen volt a karomban? Egyszerűen lefekszik Isaackel, ha már
mindketten ott vannak? Vagy elmélyül a kapcsolatuk, és erősebbé válik,
mint amilyen velem volt?
Mindkét forgatókönyvet utálom, de őszintén szólva képtelen vagyok
elképzelni, hogyan is nézhetne ki egy ilyen erősebbé válik, mint a miénk
volt. Figyelem Fizzyt a férfiak társaságában, és folyamatosan el kell
nyomnom magamban a birtoklási vágyat, hogy magamnak követeljem a
társaságát. Igen, a szinte már megszokottnak mondható ösztön tér vissza,
átalakulva, de tagadhatatlanul, amikor Mr. és Mrs. Chent figyelem, akik egy
remek férfival készülnek találkozni, és rájövök, hogy azt akarom, az én
anyósom és apósom legyenek.
- Minden rendben? - kérdezi Rory, visszatérve a kamerák mögé.
Már ott formálódik a számon a nem, amikor sikerül visszarántanom
magam a valóságba.
- Persze, minden remek - felelem hunyorogva.
Épp akkor állok fel az asztaltól, amikor Fizzy kilép a hevenyészett
sminkesszobából, és visszatér az étkezőbe. A haját két kontyba tekerték a
tarkóján, az arca körül kósza tincsek táncolnak. A szemét fekete vonal
hangsúlyozza, tépett farmernadrágot és viharvert pólót visel, hozzá férfias
bakancsot. Mint aki valódi harcra készül. Egy másodpercig, egy lázas
szívdobbanás erejéig elönt a legmélyebb felismerés, hogy egész életemben
nem akartam ennyire senkit és semmit, mint őt. De az érzés utóbb sem
oszlik el teljesen, még azután sem, hogy kilépek a szabadba, és néhányszor
mélyen teleszívom a tüdőmet friss levegővel.
 negyvenegy

Mivel az univerzum unatkozó macska, én meg gyenge kisegér vagyok,

Connort ma nem a szokásos skatulyából kihúzott öltönyös formájában
vetette elém, hanem testre simuló fekete pólóban és farmerban. És bár ma
páncélt öltöttem, hogy megtámogassam érzékeny bensőmet, alig tudom
megállni, hogy ne szeljem át a helyiséget, és kezdjem tapogatni az
egérpraclijaimmal ezt a csodát. Múlt héten alig láttam, és annyira hiányzott,
hogy az egész hétvégét pizsamában töltöttem, és újra meg újra végignéztem
az Igazszerelem-kísérlet első három részét, csak hogy láthassam az
interjúkban. És most végre itt áll előttem a maga valójában, a lazán
homlokába hulló hajával, meg a puha pamut alatt kirajzolódó bicepszével és
mellizmával. Mialatt Roryval megvitat valamit, a védjegyének számító
nyugodt türelem sugárzik belőle, és... Istenem, most nézd meg. Szeretem
ezt az embert, és ez az egész tényleg, igazán nagyon fáj most.
Azaz, rá kellett jönnöm, hogy utálom a szerelmet.
Tegnap este vázlatot készítettem egy új könyvhöz. Alapvetően
egyszerűen egy nőről szól, aki beleszeret egy férfiba. A nő funkcionálni is
képtelen, annyira magával ragadják az érzései, de a férfi elutasítja, ezért
leveti magát egy szikláról. A klasszikus megoldáshoz képest annyi a
különbség, hogy a szikla lábánál lévő területet párnák borítják - mert nem
vagyok igazán szakavatott horrorszerző -, és a nő megfullad a párnák közt.
Aztán kiderül, hogy mégsem fullad meg, kimászik, és egészen addig
sajnálja magát, míg az Uber meg nem érkezik a rendek cukormázas
fánkjaival.
Aztán ezt a vázlatot is kihajítottam a kukába.
 Megpróbáltam aludni, mert valószínűleg ez lesz az eddigi legfontosabb
forgatási hetünk, de az „alvás” leginkább úgy nézett ki, hogy hasmánt
fekszem az ágyon, és a párnámba zokogok.
Oda akarok menni hozzá, félrevonni, és megígérni neki, hogy soha többé
nem teszek ilyet, nem fogom így faképnél hagyni, és elrohanni. Vajon tudja,
hogy mennyire csodálom az óvatosságát? Ő a nyugalmam a viharban, az
árnyék a tűző napsugaraimhoz, a Styles a Harrymhez.
A randim Isaackel fantasztikus. Mármint kifelé, természetesen. Belül
nincs más, mint marionettzsinegek és önmagam buzdítása. Apából dőlnek a
szokásos egyszerre butuska és csodás viccei, Isaac a
mesterségesintelligencia-kutatásairól beszél, és világosan látom anyámon,
ahogy fokozatosan elveszti az eszét, mert máris három gyönyörű, okos
unokát vizionál. Kortyolok egyet a lime-os Perrier-mből. Amerre nézek,
mindenhol reklámozandó termékeket látni, az ásványvíztől a naptejig, sőt a
ruházati márkák is kezdenek feltünedezni, ezért gondosan kifelé fordítom a
címkét, míg iszom. Látod, Connor? Képes vagyok rá, hogy csapatjátékos
legyek!
A szüleim arról mesélnek, milyen volt huszonévesen Hongkongból az
Egyesült Államokba költözni, meg arról, hogy milyen küzdelmes volt
három ilyen különböző személyiségű gyereket felnevelni, mint mi, a
testvéreimmel. Ebből hihetetlenül jó, hiteles műsor lehet. Az eltávolodás
csendes pillanataiban jól látom ezt, valahonnan fentről, és tudom, hogy
mindnyájan nagyszerű munkát végzünk.
Van abban valami kielégítő, amikor az ember jól csinál valamit - és
profin tettetek, kizárva az agyamból a kamerák mögül figyelő szexi óriást.
Isaac fantasztikus és okos - anyám már félig bele is szeret, mielőtt az
előételeket megennénk, apám pedig folyamatosan a Hm. Nem rossz srác!
típusú pillantásaival bombáz, ami azt jelenti, hogy a következő hónapokban
kérdezgetni fog, mi a helyzet Isaackel. Pontosan ezért nem mutattam be a
pasikat a szüleimnek korábban. Egyetlen randit félévnyi kérdezősködés
követne, hogy szerintem mennyi ideig kell még várnom a lánykérésre.
Aggaszt, hogy nem teljesen világos számukra, mi folyik most itt pontosan -
az, hogy lényegében csak kipróbáljuk a randizást ezzel a férfival, és ez nem
a megszokott Végre ismerd meg a családomat! típusú vacsora -, de még
csak aggódni sem tudok túl sokat, mert iszonyú szomorú vagyok, és ebben
a percben minden erőmmel arra kell fókuszálnom, hogy végigcsináljam a
forgatást.
 - Szimpatikus fiú - jelenti ki anyám a még élő mikrofonjába, miközben
felállunk az asztaltól. - Őt kellene választanod. Gondolj csak bele, milyen
okos és szép kisbabáitok lennének. - Megmondtam.
Hallom, hogy a háttérben a stábtagok felhorkannak, ezért gyorsan
odanyúlok, és lecsatolom a gallérjáról a mikrofont.
- A nézők fogják eldönteni, ki legyen a nyertes, anya.
- De neked pont ilyen barát kellene. - Anyám nem veszi észre, hogy a
mikrofonján matatok, mert ki akarom kapcsolni. - Annyira jól mutattok
együtt.
Ösztönösen a kamerák felé nézek. Connor felnyúl, leveszi a headsetet, és
leteszi a mellette lévő székre, aztán kézbe fog egy írótáblát, és könnyedén
lefirkant valami jegyzetet. Semmi reagálás, és egyértelműen semmi
szörnyülködés. Még csak nem is úgy néz, ahogy korábban, nem izzik a
szemében az a féltékeny láng. Csak a nyugodt Connort látom magam előtt,
azt, aki nem törődik vele, hogy valaki más lesz a barátom.
Hát, jól van, részemről rendben.
Hadd vessem le magam a szikláról egy jókora kupac párnára.
Megölelem a szüléimét, elkísérem őket a lakókocsihoz, amelyben a
vallomásokat veszik fel, aztán leülök, és várom a soromat.
Fél óra telik el, mire a szüleim visszatérnek, hogy elköszönjünk
egymástól.
- Megmondtuk Connornak is, hogy szerintünk Isaachez kellene feleségül
menned - „súgja” apám kiabálva a fülembe, és arcon csókol.
A lehető legfényesebb mosolyomat vetem a szüléimre, amit csak sikerül
kipréselnem magamból.
- Remek, szerintem ő is egyetért.
Isaacen a sor, hogy kamerába mondja a tapasztalatait, és őszintén, sokat
fizetnék, ha légy lehetnék a falon. Gyanítom, egy teáscsészényi hely sem
marad a két bepréselődött nagy test, meg Connor csendes ereje és Isaac
sugárzó sármja mellett.
Persze lehetséges, hogy minden rendben van. Talán semmiféle hűvösség
nem érződik köztük, Connor egy hajszálnyit sem viselkedik furcsán
Isaackel, annak dacára sem, hogy az a testrésze, amely az egyik legnagyobb
kedvencem a sok, szívemnek kedves közül, egy hete és negyvennyolc órája
még bennem volt, és felületes szemlélő bizonyára úgy vélte volna, hogy
mindketten igen drámaian nyilvánulunk meg a mély érzéseinkkel
kapcsolatban. Ám mivel még sosem voltam szerelmes, arra sem volt
alkalmam, hogy megfigyelhessem, milyen, amikor elmúlik. Lehet, hogy
egyes emberek esetén így néz ki: mint amikor egy kapcsoló átkattan, vagy
elfújunk egy gyufát.
A hátam mögül motozást hallok, és odafordulva látom, hogy a stábtagok
elkezdik összeszedni a felszerelésüket. A szívem csak úgy dörömböl a
mellkasomban. Most már alig néhány pillanat, és valamelyik kedves
asszisztens szólítani fog, hogy menjek interjúzni. Felidézem a randi
részleteit, beszélek róla, mi tetszett, mit éreztem kevésbé jónak - még ha
nem is emlékszem igazán semmire, és biztosra veszem, hogy monoton lesz,
kiérezni belőle a vágyódásomat meg a bennem dúló káoszt, de nem érdekel,
mert legalább Connorral lehetek. Kizárólag ez tette a múlt hetet
elviselhetővé, még akkor is, ha Connor összesen ötven milli- szekundum
erejéig nézett a szemembe a tíz perc alatt. Elvonási tüneteim vannak;
annyira szeretnék kettesben lenni vele, hogy úgy érzem, mintha a szívemet
szorosan körbetekerték volna egy tüskés indával.
Brenna közeledik felém, a telefonját nézve.
- Úgy néz ki, hogy hazamehetsz!
A fejemet rázom.
- Még nem készítettük el az interjút.
A kezében lévő telefonról olvassa:
- Connor azt írja, hogy veled nem ma készítjük az interjút, hanem
összevonjuk holnap a kettőt.
- Várjunk... de miért? - Az előre megírt programban minden forgatási nap
végén interjú szerepelt.
- Ennyit írt nekem - vonja meg a vállát Brenna, és visszagörget az
üzenetekben. - Úgy nézem, már el is kellett mennie.

Az alvás szeszélyes kis ribanc. Bár az valószínűleg eleve nem segít, hogy
a hétfő éjjelt azzal töltöm, hogy az önsajnálat ágyán hemperegve
megcsalom őt az ezer alkalom, amikor elszúrtam a dolgokat elnevezésű
neurózissal. Mivel elfelejtem beállítani az ébresztőórámat, kifejezetten jó,
hogy a telefonommal a párnám alatt alszom el (arra az esetre, ha Connor
felhívna az éjszaka közepén azzal a hírrel, hogy meggondolta magát, és ő is
szerelmes belém), és arra riadok, hogy vibrálni kezd.
Jess hív. Olyan hangon veszem fel, ami elvárható, amikor az ember szája
a telefonra nyomódik.
- Hát... jó reggelt! - feleli.
 - Idő?
- Nyolc múlt kicsivel.
Feltámaszkodom, és körbenézek túlságosan világos szobámban. Este
nem bajlódtam vele, hogy behúzzam a függönyöket, és úgy betűz a nap,
mintha lenne bármi ünnepelnivaló.
- Francba!
- Mikorra kell odaérned a forgatásra?
A falat nézem hunyorogva.
- Tízre, ha minden igaz.
- Akkor bőven van időd még addig.
- Tudom. - Felnyúlok, megdörzsölöm az arcomat. - Úgy értettem, hogy
Francba, ma megint úgy kell tennem, mintha minden rendben lenne!
- Valamiről elfeledkezel.
- És mi az?
- Na, ki kísér el ma titeket a randin Evannel? - visítja-suttogja bele a
telefonba Jess.
Megkönnyebbült nyögéssel hanyatlók hátra az ágyon.
- Ó, hála istennek, tényleg! - Annak ellenére, hogy a lelkemre sötét felhő
ereszkedik, kuncogok örömömben. Evan és én eredetileg az öcsémmel és az
újdonsült feleségével vacsoráztunk volna, de aztán az ütemezéskor
rájöttünk, hogy épp nászúton lesznek. A húgom lett volna a következő,
nyilvánvaló választás, de ő időközben átment a „lazítani kellene” fázisból a
szigorú ágynyugalomba. Választhattam volna egyet a kismillió nagynéném
közül, de az valóságos cirkusz volna, amilyet még az önutálat jelenlegi
mélységeiben sem kívánok magamnak.
- Hogy érzi magát River a második tévészereplés előtt?
- Morgott egy kicsit, de most már sztoikus és rezignált.
- A kedvenc River-verzióm.
Jess nevet.
- Nemsoká találkozunk. Edd meg őket reggelire, tigris!
A világ legszánalmasabb tigrisüvöltésével válaszolok.

Az csak természetes, hogy az első, amivel a kinti fényes napsütésből az

étterem elegáns félhomályába lépve találkozom, nem más, mint a Connor
széles mellkasa alkotta fal. Nem sokban különbözik attól, mintha valódi
kőfalba ütköztem volna - fizikailag, érzelmileg és spirituálisán.
 Azonnal egész testünkben megrándulva hátrálunk, mintha
szétrobbantottak volna minket, aztán eltáncolunk egy rémes, egymással
átfedésben lévő bocsánatkérést, majd hirtelen ki-ki elindul az útjára,
ellenkező irányban: én hátra a stylistok kuckója felé, ő pedig a kamerákhoz,
amelyeket már felállítottak egymás mellett a mai forgatáshoz.
Az étteremben nagy a nyugalom: én érkeztem elsőként az
asztaltársaságból. Még elöl is csak Connor és Rory tüsténkedik a kamerák
körül. Esküszöm, akárhányszor megüti a fülemet Connor hangjának mély
moraja, úgy érzem, végigvibrál a gerincemen. Liznek folyton
figyelmeztetnie kell rá, hogy emeljem feljebb az államat, és fordítsam felé
az arcomat, mert önkéntelenül mindig az étterem elülső része felé dőlök,
amerről Connor vonzerejét érzékelem öntudatlan, fájó szenzoraimmal.
Egész eddigi életemben biztos voltam benne, ki vagyok, és mit akarok,
de mostanában... mintha nem lenne identitásom. Nem vagyok író, nem
vagyok randizgatós vadmacska, de még csak néha bosszantó és alkalmatlan
barátnő vagy trágár nagynéni sem. Es az elmémnek ebben a nagy
csendjében a Ki vagyok én valójában? kérdés üvölt a leghangosabban. Az
egyik legjobb dolog, amit Connor társaságában megtapasztaltam, az volt,
hogy nem tartotta szükségesnek, hogy bármilyen meghatározható valaki
legyek. Lehettem butácska, harsány, figyelmes vagy merengő, és mindig...
én voltam. Azt mondta nekem, hogy több vagyok, mint a játékos, szexi,
kalandvágyó írószerep, amit előszeretettel játszom. Azt mondta, hogy
gondolatgazdag mélységek és érzékeny rétegek lapulnak alatta. Mintha
hordana a zsebében egy Fizzy-dekódert (és nem, nem csupán a farkáról
beszélek).
(Bár kétségtelen, hogy a farka is inspirálóan hatott rám.)
Evan öltönyben érkezik, és objektíve tekintve egész jól néz ki.
Hatalmába kerít egy belső konfliktus. Egyfelől tudom, hogy választhatnám
őt útitársnak. Nem fog történni köztünk semmi - szerintem ezt mindketten
tudjuk -, és elképzelhető, hogy pontosan egy olyan utazásra van szükségem,
amit Fidzsire teszek, egy megnyugtató exből barát társaságában. Ám
másfelől, a show népszerűségét figyelembe véve, azt is tudom, hogy nem
akarnék valamilyen nyilvános „szakítást” eljátszani, úgy téve, mintha
szerelmesek lettünk volna, de elhidegültünk egymástól.
De ha Isaacet választom, akkor mindkettőnknek kárt okozok. Ő az, akiről
valamikor azt jósoltam volna, hogy ha valakibe, valaha, hát egy hozzá
hasonló férfiba fogok beleszeretni, de ebben a valóságban csupán plátói
vonzalmat érzek iránta. Vajon benne romantikus érzések nyiladoznak
irántam? Nem lehet, hogy a vele való utazás életem legrettenetesebb,
legkínosabb tíz napja lenne? Megtanulhatnám valaha, hogyan szeressem
Isaacet?
Felnyögök, és Liz gyengéden megcsippenti az államat, jelezve, hogy
maradjak nyugton, míg a szememet festi.
- Mi van veled? - kérdezi. A leheletét édesnek, mentolosnak érzem a
bőrömön. - Nagyon feszültnek látszol.
- Mert az is vagyok.
- Aggaszt, hogy a közönség nem azt választja, akit te szeretnél?
Liz még soha semmit nem kérdezett tőlem a műsorral kapcsolatban.
Mindig azt feltételeztem, hogy ez valamiféle „ne kérdezd, ne mondd”
politika nála, de könnyen lehet, hogy egyszerűen csak nem mindenki olyan
kíváncsi, szaglászó bolond, mint én. Egy okos nő azt mondaná erre, hogy
„ó, igen”. A hülye -én - azt feleli:
- Azt hiszem, én egyiküket sem szeretném.
Hátrahúzódik, és suttogva kérdezi:
- És melyiküket szeretnéd legjobban?
Mindent vagy semmit, gondolom, és kibököm:
- Azt, amelyik két méter magas, és olyan csontszerkezete van, mint egy
istennek.
Liz nevet, de mintha egyáltalán nem leptem volna meg:
- Hát, ja, ti kerten őrületesek vagytok együtt.
Az első pillanatban nem értem teljesen, mire gondol, és zavaromban
önkéntelenül elpirulok. Mert aztán, egy szívdobbanással később, már
igenis, pontosan értem. Azt, amit én is érzek: hogy az igazi sztori arról szól,
hogyan virágzott ki a barátságunk a főnökével, Connor Prince-szel. A
kamerák nem rögzítették a legcsodálatosabb történetet, ami onnan ível,
hogy a toronyszerű testű, határozott férfi meg az apró termetű, zűrzavaros
nő súrlódásokkal indít, aztán kölcsönösen csodálni kezdik egymást, odáig,
hogy az egymás iránti érzéseik már leginkább szerelemre hasonlítanak.
Végig ott volt előttem a legigazibb mese, és én elszúrtam.
- Az utóbbi időben nem önmaga - jegyzi meg Liz, megszakítva a
gondolatmenetemet. - Mindnyájan érezzük.
Az utolsó szavaival a felszínre húz, hirtelen új tudatosság ébred bennem.
- Ezt hogy érted?
 Vállat von, és az ecsetjével még egy utolsó réteg arcpírt hint az
arccsontomra.
- Ó, hát tudod...
Nem kérdezősködhetek tovább anélkül, hogy ne lenne fura.
Liz hátrál egy lépést, és megtekinti a művét, aztán kiszabadítja a
védőköpenyt a gallérom alól.
- Jól nézel ki - állapítja meg. Felszegi az állát. Vetek egy pillantást a
hátam mögé, ott áll az egyik asszisztens, és engem vár.
- Kész vagy? - kérdezi, és a kint álló lakókocsi felé int. Az ereimben
lángorkánként száguld a pánik. - Rory először az interjút akarja felvenni.
Már mehetsz is. Connor vár rád.
 negyvenkettő

Az elmúlt hetekben már vagy tucatszor jártam ebben a lakókocsiban, és

egészen máig ez volt a kedvenc vadászterületem. A tér kicsi, de kényelmes
a berendezés, és a megfelelő helyekre, egyenletesen elosztva kamerákat
szereltek fel, hogy könnyebben fel lehessen venni az interjúkat, bárhová
vessen minket a forgatókönyv szeszélye. Két kanapé található benne, az
egyik Connoré, a másik az interjúalanyé. A sötétítők le vannak húzva, a
megvilágítást úgy tervezték, hogy a bent ülők számára bensőséges és intim
hangulatot teremtsen. Palackozott ásványvíz (címkével kifelé tartandó!), és
egy doboz zsebkendő, amit segítőkészen könnyen elérhető távolságban
helyeztek el. Itt szoktam elmondani a gondolataimat arról, szerintem
hogyan alakulnak a dolgok, mit érzek, és mik a benyomásaim a Hősökről.
A nézők csak ilyenkor láthatják Connort, ahogy epizódról epizódra
végigvezet minket az egyes találkozók történésein. Nem követem a show-
val kapcsolatos hashtageket, mert nem vagyok mazochista (és mert a
becsületkódexben is így szerepel, hogy nem figyelem, hogy áll a szavazás),
de Jess újra megemlítette a minap, hogy Junótól úgy értesült, aki Stevie-től
tudja, hogy az emberek imádják Connort. Olyan a mi kis csapatunk, mint a
Pony Express - csak épp pletykaszállításra szakosodva.
Nem vádolom az internet nőit a lelkesedésükért. Ki tudná megállni, hogy
látja ezt a férfit a képernyőn, és nem szeret bele? Remélhetőleg ez a tény
rávezeti Blaine-t is, hogy milyen értékes ember Connor, és a változatosság
kedvéért végre valódi esélyt ad neki.
Épp elhelyezkedem a kanapén, amikor kinyílik a lakókocsi kis ajtaja, és
Connor bepréseli rajta magát. A jelenlététől összezsugorodik a tér, és
hirtelen mintha az oxigént is kiszippantották volna.
 Semmi szia vagy helló. Csak egy csöndes „Kérek egy gyors
mikrofonpróbát”.
Tehát ma nem leszünk jóbarátok. Rendben, megjegyeztem.
Connor az ülőhelyéhez lép, és a tenyerével végigsimítja az
öltönynadrágja combját. Herkulesnek is becsületére vált volna az az erő,
amivel visszafogom magam, hogy ne vetődjek az ölébe.
- Egy, kettő. Egy, kettő. Le a patriarchátussal, éljen a románc, hadd
szeressék a nők azt, akit és amit akarnak.
Rövid szünet, míg Connor megvárja, hogy a stábtól visszajelezzenek a
fülhallgatóján keresztül, majd közli velem:
- Oké vagy.
Rövid idő még eltelik, mire a szemembe néz, és az arcát megfelelően
barátságos - bár nem túl barátságos - alakzatba rendezi.
- Hogy érzed magad ma, a legutolsó randid előtt?
- A tegnap estéről nem is kérdezel semmit?
Épp csak észrevehető szünet, majd megköszörüli a torkát.
- Igaz. Helyes felvetés. Kezdjük azzal. Hogy mentek a dolgok tegnap?
- Nehéz volt - felelem.
Olyan feszengve várja a folytatást, mint aki tisztában van vele, hogy
valóságos időzített bomba vagyok. Tovább kellene taglalnom a tegnapi
vacsora részleteit; végtére is az a dolgom, hogy beszéljek, de hirtelen
mintha lekattintották volna bennem a villanyt: hideg, sötét űr, amerre nézek.
Végül megkérdezi:
- Miért volt nehéz?
Legszívesebben nevetnék. Ébresztő, Connor, a tegnap este azért volt
nehéz, mert alig néztél rám, pedig én azt akarom, hogy a show-nk mindenkit
lenyűgözzön, aminek következtéken a karriered felszárnyaljon, és te újra
belém szeress. De a szomorúság, úgy tűnik, nemcsak azt a fájdalmas
gombócot jelenti a torkomban, ami miatt folyton nyelnem kell, hátha
eltűnik, de azt is megakadályozza, hogy az ember csilingelve kacarásszon.
Elveszem az egyiket a mellettünk lévő kis asztalra kikészített palackos
vizek közül, lecsavarom a kupakját, és iszom egy kortyot. Számolj tízig,
igyál még egy kortyot, és most már kurvára itt az ideje a munkádat végezni,
Fizzy!
- Az nehezítette, hogy rádöbbentem, talán ez lesz életemben az utolsó
randim Isaackel.
És íme. Lám. A kemény áll alig láthatóan megrezzent.
 - Eltekintve attól, ha ő nyer. A szüleid, mint tegnap megtudtam, erősen
szurkolnak neki. - Az akcentusára meg a személyisége bűverejére
támaszkodva sikerül elérnie, hogy a hangja barátságosan és melegen
csengjen, de én jobban ismerem ennél: az arcán tisztán látom a feszültséget.
Igenis ismerjük egymást, mondta nemrégiben. Hónapok óta kizárólag az
állt mindkettőnk figyelmének középpontjában, hogy minél jobban
megismerjük egymást.
Én is megpróbálkozom egy természetes vigyorral.
- Igen, a szüleim imádták.
Connor nyel egyet.
- Hosszú beszélgetést folytattunk este velük arról, hogy Isaac miért lenne
tökéletes társ neked.
- Tényleg?
Connor a saját vize után nyúl, és semlegesíteni próbálja megfejthetetlen
arckifejezését.
- Evannel már találkoztak korábban is, jól tudom?
Őszintén lenyűgöz - és bosszant -, amilyen hirtelen meg tudta zabolázni
magát. Megszállottan sóvárgok a féltékenységére. Pirítósra kenve akarnám
enni.
- Igen - felelem. - Az öcsém barátja.
- És róla mi volt a vélemény?
- Azt hiszem, akkor régen nem tett rájuk túl mély benyomást. De most,
tárgyilagosan tekintve, remek ember. És nagyon vonzó férfi.
- Nos, mint producer és a szereplőválogató gárda tagja, ezt bóknak
veszem - feleli Connor könnyedén, bármiféle megtorpanás nélkül, sőt a
szemében felizzik valami, amiből tudom, hogy pontosan látja, mire megy ki
a játék. - És Evannel, a Hősünkkel, Aki Egyszer Megúszta, ma este a
legjobb barátnőd, Jessica és a férje társaságában vacsoráztok. River Pena
nem mellesleg a DNSDuo technológia feltalálója.
- Így igaz. És e tényt mindenképpen emlegesd sokszor. Mint tudjuk,
River imádja a figyelmet!
Connor nevet, és a válla láthatóan ellazul.
- Látom, ma este a topformádat hozod!
- Csak a tegnap esti vacsora utóhatása. Milyen csalódott lenne mindenki,
ha kezes és illedelmes lennék?
- Mindnyájan el lennénk keseredve. - A mosolya melegsége a
csontjaimig hatol. Hogyhogy nem veszi észre, milyen nagyszerűek vagyunk
együtt? - És most, a legutolsó randi előtt, hogy érzed magad?
- Megkönnyebbültem.
- Miért?
- Mert ez azt jelenti, hogy hamarosan már nem kell úgy tennem, mintha
bárki másra vágynék rajtad kívül.
Connor megrezzen, elnémul, és a ránk szegeződő kamerákra néz.
- Fizzy, hé... nem mondhatsz ilyeneket.
- Akkor vágd ki!
Előrehajol, és szelíden kikapcsolja az egyik kamerát, majd a másikat.
Mindkettőnk keze a mikrofonunk kapcsolójára rebben. Connor kiveszi a
fülhallgatót a füléből, és hosszan kifújja a levegőt.
- A francba.
- Hiányzol - mondom neki, amikor végre tényleg kettesben vagyunk. -
Bárcsak elmondhatnám, mennyire sajnálom, amit tettem. Tudom, hogy azt
mondtam, nem az vagy, akinek hittelek, de csak azért, mert megrémültem.
- Tudom.
- Pontosan olyan vagy, amilyennek lenned kell. Amilyennek szeretném,
hogy legyél!
Nem felel semmit. A fény megcsillan a haján, ahogy előrehajol, és a két
kezébe temeti az arcát.
- Utálom ezt - mondom, aztán hangosan beszívom a levegőt. - A
gondolatát is utálom annak, hogy a végén kiköthetek majd valaki mellett,
aki nem te vagy. Tudom, hogy állhatatlan vagyok, és szeszélyes. Igen,
mindenben, Connor, de ebben az egy dologban nem. Nagyon sajnálom,
hogy megbántottalak. Úgy értettem, amit mond...
- Tudom. - A hangja nyugodt, de eltökélt, és már tudom, mi következik,
amikor kihúzza magát ültében, és a szemembe néz. Újabb módját találja,
hogy nemet mondjon. Vajon hányszor könyörgök még ennek a férfinak,
hogy utasítson el? - Én pedig azt sajnálom, hogy ebbe a helyzetbe löktelek -
mondja végül. - Sajnálom mindazt, amivel hozzájárultam a mostani
küzdelmeidhez. Ahogy azt is, hogy most úgy kell tenned, mintha
bármelyiket is akarnád a versenyben maradt Hősök közül. De, Fizz, milyen
fantasztikus vagy ebben a műsorban. Ha erre gondolok, úgy érzem, én
vagyok a világ legokosabb embere, amiért téged szerződtettelek a szerepre.
- Egy hosszú pillanatig egymás szemébe nézünk. Magamban újra és újra
elismétlem, hogy szeretem ezt a férfit. Most pótolom be, hogy egész eddigi
életemben nem mondtam ezt senkinek, és még ha ő nem érez ugyanígy
irántam, akkor is jó érzés felé kiáltanom a pillantásommal.
Aztán Connor kifújja a levegőt.
- Ha bármennyit számít, elmondom, hogy nekem is nehéz most.
A bensőmre furcsa némaság ül. Nem tudom, hogy ez a kijelentés miért
segít folytatnom, de segít.
- Ezt hallanom kellett. Annyira összeszedettnek látszottál. Annyira...
olyannak, aki már túl van rajtam.
- Szó sincs... - Elharapja a mondatot. - Egyáltalán nem vagyok
összeszedett. - Lehunyja a szemét, és nyel egyet. - Nem vagyok érzéketlen.
- Előrehajol, és elidőz a keze a kamera kapcsológombja fölött, mintha az
engedélyemet kérné.
Megadom neki az engedélyt:
- Folytathatjuk. Elnézést a közjátékért. Készen állok!

Lendít valamennyit a hangulatomon, amikor megpillantom Kivert, aki

mogorva arccal baktat be, és megrohanják a hízelgő stábtagok meg a
sminkesek. Elszörnyedt arca láttán, amikor Brenna autogramot kér tőle a
tenyerébe, akkorát nevetek, hogy az egész helyiségen végighömpölyög, és
valamivel fényesebbé teszi. Világosan látszik az arcán, hogy eltöpreng:
Ugyan mit kezdhetne bárki az autogrammal ellátott kezével? Aranyba önti?
Rátetováltatja az aláírást? Soha többé nem mossa meg? Végül, úgy tűnik,
egyik megoldást sem találja elég vonzónak, ezért inkább szalvétákra,
alátétekre és névjegykártyákra firkantja le a nevét a statisztáknak és a
stábtagoknak, miközben Jess-szel lejátszunk egy gyors „Suttogva
beszéljünk meg minden fontosat egy perc alatt!” menetet.
- Az imént, az interjú alatt kettesben voltunk a lakókocsiban - sutyorgom
a fülébe. - Tökéletes volt - csak mi ketten -, és egy kicsit elkezdett megtörni
a jég, és én mondtam neki, hogy hiányzik, és hogy utálom, hogy mással kell
lennem, nem vele, és ő bevallotta, hogy neki is nehéz!
Jess levegő után kap.
- Micsoda?
- Tudom! - kiabálom suttogva. - És azt is mondta, hogy „Nem vagyok
érzéketlen”.
Jess halkan füttyent.
- Ez milyen szexi!
 Sajnos nem marad időnk, hogy tovább elemezzük, mindez vajon mit is
jelenthet, mert megérkezik Brenna, együtt megkeressük Rivert és Evant,
aztán négyünket odavezet egy tökéletesen megvilágított asztalhoz az
étterem közepén. Milyen fura érzés, hogy mintha az életem minden egyéb
területén megrekedtem volna, miközben most mégis túl gyorsan
száguldanának körülöttem az események.

Amikor a barátnőm szemébe nézek, úgy érzem, lazul egy kicsit a

lelkemen a szomorúság és sajnálkozás szoros görcse.
Melletted állok, mondja Jess tekintete.
Tudom, és szeretlek, feleli rá az enyém.
Mármint, mondja erre az övé, számíthatsz rám ezen a vacsorán, és jössz
nekem eggyel!
A férjed lázadozik.
Fanyar tekintet a válasz. Egész nap zsörtölődött.
River zsörtölődik, mert emberek közé kell mennie? Nem hiszek neked!
River megköszörüli a torkát.
- Fejezzétek már be!
- Mit? - kérdezi Jess.
- Ezt a hangtalan társalgást - mormolja.
Felé hajítom a szalvétámat, de ekkor a kamerák mögül Connor
emlékeztet minket:
- Forgatunk!
Az utasításoknak megfelelően folytatunk egy kis előre megírt társalgást
River legutóbbi szerepléséről, a Kromantikáról, a technológiáról,
emlékeztetve a nézőket arra, hogy River volt a tudományos módszer egyik
szülőatyja. De a vacsora hangulata hamarosan könnyedebbé válik, időnként,
röviden még arról is megfeledkezünk, hogy a kamerák vesznek minket:
sztorizgatunk a múltról, olyan történeteket elővéve, amelyeket már százszor
elmondtunk egymásnak, és olyanokat, amelyeket még sosem - és mindez
nem számít, mert bár a szó romantikus értelmében nem érdekel Evan,
valójában nagyon kedvelem őt. Tudom, hogy a kamerák szorgalmasan
rögzítik a könnyed bensőségességet, ami körbevesz kettőnket. Ez jó pont
Evannek, és jól szolgálja Connor érdekeit is.
De mégis, istenem, mennyire szeretném, ha inkább ő maga ülne
mellettem!
 negyvenhárom

CONNOR

Natalia üzenete csak három szóból áll, de mindegyiknek szentelek

nagyjából tíz másodpercet.
- Francba! - káromkodom hangosan az utastér csöndjében, a háza előtt
parkoló kocsimban.
Fizzynél vannak Junóval.
A show körüli őrületben csak szórványosan valósultak meg a Stevie-vel
közösen töltött hétvégék. A mai este tökéletesnek ígérkezett, hogy elvigyem
magamhoz, és egy hangulatos, pihentető estét együtt töltsünk. Abban
viszont, hogy Fizzyhez menjek el érte, semmi nincs, amitől ellazulnék.
Tudom, hogy valószínűleg nem igaz - és nyilvánvalóan nem fair - azzal
vádolni a volt feleségemet, hogy szándékosan Fizzy közelébe kényszerít,
amikor eleve túl rozoga állapotban vannak már az érzelmi viharok elleni
védőfalaim, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy elviselnének akár
csak egy kis időt is a társaságában. A mai nap már így is elég kemény volt.
Az interjút inkább brutálisnak mondanám, aminél már csak az volt
rosszabb, hogy aztán figyelnem kellett a dupla randin vidáman fecserésző
társaságot, pedig én is szerettem volna részt venni rajta.
Ám Nat ezt nem tudhatta, ezért alakult így.
Nem is töltöm az időt azzal, hogy beugróm hozzá köszönni, még ha
jólesne is mesélnem egy kicsit a megpróbáltatásaimról olyasvalakinek, aki
ugyanolyan jól tudja, mi forog kockán, mint én magam. Inkább
megfordulok a kocsival az utca végén, és elindulok az alig három
kilométerre lévő, kis krémszínű-kék, bougainvilleával befuttatott falú ház
felé. Amikor megállók a járdaszegély mellett, ismét dermedtnek érzem
magam, hiába van odabent a gyerekem, akit minél hamarabb szeretnék
hazavinni, pizzát rendelni, és párnaerődöt építeni a kanapén, hogy
megnézzünk valami rendes filmet. Nem akarok a show-ra gondolni, sem a
nőre, aki mintha megállás nélkül futná a köröket az elmémben, az
arckifejezésére meg végképp nem, ahogy ma újra beszélt az érzéseiről.
Másodpercek választottak el attól, hogy összeomoljak. Korábban sosem
éreztem ilyet, a szívem súlyos volt a mellkasomban, miközben mintha
lebegett volna. Annyira beleszerettem, hogy levegőt is alig kapok.

Kiszállok a kocsiból, felszaladok a lépcsőn, egy pillanatra lehunyom a

szememet az ajtó előtt, és veszek néhány lassú, mély levegőt, mielőtt
bekopogok, és elmondom magamnak a vezényszavakat. Mindenkinek
köszönni, gyereket kézen fogni, indulás haza.
A szívemet óvni. Stevie-t óvni. Továbblépni.
A kopogásomra három vidám hang felel.
- Gyere be! - Benyitok, és ott találom Fizzyt meg a két lányt a kanapén,
egy rakás bolyhos takaró alatt.
- Jöhetett volna egy rossz ember is - nézek rájuk szigorúan. - Láttuk az
ablakból az árnyékodat a verandán - feleli Stevie. Juno bólogat.
- Magasabb vagy mindenkinél!
Fizzy játékos Szerintem is igazuk van! pillantást vet rám, de nem tudok
vele játszani. Erre azonnal rádöbbentem, amint megpillantottam. Annyi
nehezen kordában tartott vágyat hurcolok a mellkasomban, hogy félő, ha
megpróbálnék mondani bármit, üvöltés formájában törne elő. Ha még egy
lépést teszek befelé, nem fogom megállni, hogy ne emeljem fel a kanapéról,
és ne rángassam be a hálószobába, ne zárjam magunkra az ajtót, hogy
rávethessem magam.
- Fogd a cuccod, Sztívia! - bökök az állammal a lányom hátizsákja felé,
ami a szoba túlsó felében hever, körbevéve egy nagy halom papírral, színes
ceruzákkal és a legkülönfélébb színű és formájú radírokkal.
A helyiség elnémul; a túláradóan vidám hangulat úgy tűnik el, mintha
kihúztunk volna egy dugót. Remek, idejött a goromba seggfej, és
tönkretette a bulit.
- Minden oké, apa? - kérdezi Stevie, és kiszabadítja magát a végtagok és
takarók gombolyagjából. - Mérges vagy valakire?
Kicsit megnyugszom, de az elcsigázottságom nem tűnik el.
- Nem, Stevie, csak fáradt vagyok - dörzsölöm meg az arcomat.
- Biztos? - vizsgálgatja az arcomat. - Nagyon ráncolod a homlokodat.
Fizzy az ilyenre mondja, hogy még a végén botoxoltatni kell!
 Eleresztem a fülem mellett, és a feladatra koncentrálok.
- össze van rakva az összes holmid?
- Mert ha mérges vagy - folytatja Stevie zavartalanul -, akkor te is
gondolj arra, amit nekem mondtál, hogy az emberek nem gyümölcsök. Nem
keres az ember másikat helyettük, csak azért, mert ütődöttek! - Na, tessék,
könyöröghet ennek a gyereknek ezerszer az ember, hogy vegye föl a vizes
törülközőjét a padlóról, vagy ne rajzoljon csillogós filctollal az ágyra, mégis
ez marad meg belőle?
Juno az orrát fintorgatja.
- Nem szeretem a megnyomódott banánt - jelenti ki.
- Na most már nemcsak fáradt vagyok, hanem éhes is! - A két kezemet a
vállára téve igyekszem az ajtó felé kormányozni Stevie-t. - Menjünk haza,
és szerezzünk valami kaját!
- Van még pizza! - mutogat izgatottan a konyha felé Stevie. - Megmaradt
egy csomó, mert Fizzy már megint túl sokat rendelt.
- Ez az egyik szupererőm - szólal meg Fizzy. Érzem magamon a
tekintetét, és tudom, szeretné, ha ránéznék, de nem tudom megtenni. Az
interjún kapott nagy, érzelemdús gyomros után képtelen vagyok rá.
- Köszönöm, de tényleg mennünk kell. - Megcsörgetem a zsebemben a
kulcsaimat. - Gyere, Sztívia!
- Connor... - Fizzy hangja maga a csábítás. Túlságosan ismerős, és
túlságosan sokatmondó. - Tényleg nem kell elrohannotok! Iszonyatos
mennyiségű kaja maradt. Gyere, ülj le egy kicsit, hosszú napod volt.
- Kösz, de most tényleg nem - hárítom el újra az invitálást.
Juno feláll, követi Stevie-t a szoba másik felébe, aki elkezdi berakosgatni
a holmiját a táskába. Ha nem lennék ilyen lelkiállapotban, nagyon
mulatságosnak találnám, milyen alkalmatlan a kis reszelős hangja rá, hogy
suttogjon.
- Az apukád is randizik Fizzy nénivel abban a műsorban?
De így csak egy türelmetlen nyögést nyomok el magamban, és inkább
úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna. Fizzy tekintetét végig
magamon érzem, miközben előhalászom a zsebemből a telefonomat, és
kinyitom az első applikációt, amit a hüvelykujjam eltalál a kezdőképernyőn,
mert egyszerűen muszáj elfoglalnom magam valamivel. Számológép.
Bepötyögök néhány random számot, és mindet elosztom kettővel.
- Nem! - Istenem, Stevie majdnem ugyanolyan tehetségtelenül suttog.
Más körülmények között Fizzyvel egymásra néztünk volna, és rázna minket
a röhögés. - Ő a producer.
- Az mit jelent? - kérdi Juno.
Hirtelen az a fontos és sürgős feladatom támad, hogy random számokat
osszak el néggyel, majd kivonjak belőlük 15,6-et.
- Ő készíti - súgja szakértőn és nagyon harsányan Stevie. - Ő a főnök!
Kösz, Stevie, de ebben a pillanatban egyáltalán nem érzem úgy, mintha
bármit irányítanék. Sokkal inkább vagyok barométer, ami mindjárt
szétrobban a szélsőséges légnyomásértékek miatt.
- És most utálják vagy szeretik egymást? - Azonnal elszorul a szívem.
Érdekes volna tudni, hogyan jutott Junónak eszébe a kérdés, de
tanácsosabbnak ítélem, ha közbeszólok, mielőtt Stevie felelne rá.
- Sztívia, igyekezz már!
Fizzy most áll fel a kanapéról, és lassú léptekkel felém indul.
Melegítőalsó van rajta, meg egy Wonderland feliratú kapucnis pulóver, és
ezekben maga a megtestesült nyaralás, lusta villásreggelikkel és szex utáni
eufóriával. Az agyam és a testem már elkezdte kikövezni a közös utunkat,
és most nagyon nehéz hátramenetbe kapcsolni. De már döntöttem.
Oldalra billentett fejjel keresi a tekintetemet. Egy tizedmásodpercnyi
szemkontaktus után, elfordulva aggodalmas arcáról, újra a telefonomra
nézek.
- Te most... - Fizzy mellém lép. - Mit számolsz?
Grimaszolok, és a zsebembe tuszkolom a telefont.
- Csak babráltam, míg várom Sztívia kisasszonyt.
- Itt állsz az ajtómban, számolgatsz, és mogorva vagy! - állapítja meg
Fizzy, és a hangjából úgy árad a napfény, hogy legszívesebben
megcsókolnám. Egyszer, kétszer, aztán megnyalnám az édes ajkát.
Stevie végre elkészül, és odaüget, megfogja a kezemet, és felnézve rám
mosolyog. A szeméből kérdés árad felém, és én válaszképpen minden
szeretetemet beleöntöm a mosolyomba, hogy tudja, minden rendben van.
- Köszönd meg Fizzynek a vendéglátást, Sztívia.
- Kösz szépen, Fizzy néni!
Fizzy néni.
Junóra mosolygok, míg Fizzy ad egy puszit Stevie homlokára, aztán
sietősen az ajtó felé kormányzom a lányomat. Rossz hír: tartok tőle, a
szívfájdalom tartós nyomot hagyott a gondolataimon. Jó hír: már csak
néhány nap ebből a rémségből, és soha többé nem kell látnom Fizzyt.
 negyvennégy

Connor után nézek, ahogy kézen fogva odavezeti Stevie-t az autóhoz, és

beszállnak, közben azon töprengek, vajon mostantól a feszült csönd lesz-e
az állandó társunk, akárhányszor találkozunk. Bevallom, nem tetszik ez a
helyzet. Becsukom az ajtót, aztán kulcsra zárom, majd visszafordulok a
lányos esténk maradványai felé. Tudatában vagyok, hogyan tapad rám egy
szempár, mialatt átszelem a szobát, és hajtogatni kezdem a takarókat.
Tapasztalataim szerint a legtöbb gyerek nemigen törődik vele, hány felnőtt
tartózkodik vele egy helyiségben, arról nem is beszélve, hogy pattognak-e
köztük bármiféle szikrák. De Juno Merriam hihetetlenül érzékeny és éles
szemű, és pontosan tudom, hogy ezt az estét nem úszhatom meg vallatás
nélkül.
- Anya azt mondta, hogy megnézhetem a műsorodat, de csak miután vége
lesz. - Úgy hunyorog le a színes radírra, mintha alapos vizsgálatnak vetné
alá.
- Íme.
- Igen? - Biccentéssel jelzem, hogy kövessen a konyhába. - Pedig nagyon
ártalmatlan. Stevie is nézni szokta. Mit mondott anyukád, miért kell
várnod?
Utánam szalad, és szerez magának egy sütit, mielőtt időm lenne
visszatenni a dobozt a szekrénybe.
- Először látni akarja, mi lesz a vége.
- Akkor már ketten vagyunk!
Juno leharap egy darabot a sütiből, és rágni kezdi. Komótos, mint egy
zsákmányra leső velociraptor.
- És akkor bárki nyer most hétvégén, az lesz a fiúd?
 - Csak akkor, ha mindketten úgy döntünk, hogy szeretnénk. - Odahúzok
egy széket a kis konyhai asztalomhoz, és lényegében ráomlom. Hirtelen
dögfáradtnak érzem magam.
Juno leül velem szemben, és köröket kezd rajzolni az asztallapra az
ujjával.
- És neked tetszenek a fiúk, akik maradtak?
- Igen... - A hangom a végén furcsán elhal, és a Csak nem úgy bágyadt
visszhangként lóg a végén.
Juno hosszan bólogat.
- Hogy hívják őket?
- Evannek és Isaacnek.
- És valamelyikük jobban tetszik?
A tökéletesen logikus kérdés hallatán megint rám tör a szomorúság.
- Azt hiszem, Isaac.
- Ő milyen?
- Aranyos - felelem, és a mennyezetre felnézve gondolkodom. - Jól néz
ki. - Atyaég, Felicity, szedd már össze magad. Isaac nagyszerű ember és
remekbe szabott férfi, te meg úgy írod le, mintha az új kanapédról lenne
szó. Junóra nézve nagy levegőt veszek, és megpróbálok valamennyi
lelkesültséget csepegtetni a szavaimba. - Ő is tudós, mint az apukád.
- Genetikus? - kérdezi kétkedő hangon.
Ez a kiscsaj okosabb, mint én.
- Nem. Ha jól értettem, robotokat épít, vagyis inkább arról gondoskodik,
hogy a robotok ne vegyék át az uralmat a világ fölött. .. vagy valami
hasonló, tudod, azzal összefüggésben, amiért mindig kedvesen bánok
Alexával is.
Juno nevet.
- Ez egyáltalán nem is hasonlít a genetikára, Fizzy néni!
Felé dobok egy összegyűrt szalvétát. Elhajol előle, és felnevet, aztán
mintha a hirtelen kitörő hang csalná elő a következő kérdését:
- Szerinted Mr. Prince is azt szeretné, hogy Isaac nyerjen?
Az arcomon hagyom a mosolyt, és közelebb hajolok. Juno nem
megvetendő bokszpartner. Az ereimben egyszerre forr a büszkeség, és árad
el a hideg nyugtalanság.
- Szerintem Mr. Prince nem törődik vele, ki nyer, míg a show sikeres.
- De, szerintem igen. - És mindent vagy semmit: - Szerintem tetszel neki,
Fizzy néni.
 - Igen?
- Ahhaaa. Például emlékszel a koncertre? Tökre látszott, hogy tetszel
neki. Végig téged nézett.
- Csak azért, mert elragadó vagyok, Juno. Tanuld el tőlem!
Kuncog.
- Fogadjunk, hogy egyáltalán nem örül, hogy más fiúkkal randizol.
Hümmögve tanulmányozom az arcát. Meg sem rezzen.
- És... hát, tudod... ismered Aiden R.-t? - Bólintok, mert tudom, hogy
négy Aiden van az osztályukban. - Tetszik neki Stevie, és mindig együtt
ülnek ebédnél. De most Stevie Eric párja lesz a kultúrák világnapján, együtt
készítik az előadást Indonéziáról, és Aiden pontosan olyan szomorú volt,
mint Mr. Prince.
- Ó, igen? És ezt honnan tudod?
Juno az arcára bök.
- Így összeszorította az állkapcsát. - Szigorú arcot vágva illusztrálja is. -
És aztán úgy tett, mintha nem látná Stevie-t ebédnél. Pedig Stevie nem tehet
róla, mert a tanár jelöli ki, hogy ki az ember párja a kultúrák világnapján.
- Értem - felelem együttérzéssel, és közben megállapítom magamban,
hogy keresve sem találhatott volna ennél jobb párhuzamot. Témát váltok. -
És te kivel fogsz együtt dolgozni?
- Kyle Pyunnal - feleli grimaszolva. - Tökre hiperaktív, de legalább jó
jegyeket szokott kapni.
- Az nagyon nem hátrány! - hajolok hozzá közelebb vigyorogva. - És
aranyos?
Juno őszinte undorral mered rám.
- Fizzy néni, mi még csak ötödikesek vagyunk!
- Nem azt kérdeztem, bogárka, hogy eljegyeztétek-e egymást, csak azt,
hogy van-e benne potenciál.
- Anya szerint az összes fiú elég hülye, míg főiskolás nem lesz.
- Hű, milyen nagyvonalú.
- Szóval, ha Isaac nyer - tesz egy ügyes U kanyart Juno -, kap majd
pénzt, vagy valamit?
- Elvileg engem kap meg.
Úgy nevet, mint aki életében nem hallott még ilyen vicceset.
- Hát, jó... de érted! Valami igazi nyereményt!
Rövid időre összeszorítom a számat, majd elmagyarázom neki:
 - Kiválaszthatom, kivel akarok a Fidzsi-szigetekre utazni, és az a Hős,
aki a legtöbb szavazatot kapja, pénznyereményben is részesül, ha erre
gondolsz.
A szeme akkorára kerekedik, mint két bolygó.
- Együtt utaztok? - Bólintok. - És ugyanabban a szobában fogtok aludni?
- Kérhetünk külön szobát is, ha akarunk.
Juno szája sarka enyhén felfelé kunkorodik.
- És te szeretnél egy szobában aludni vele?
- Alapvetően nincs bajom vele, hogy egy szobában aludjunk, de nem
vagyok biztos benne, hogy már ott tartok, hogy éjszaka szeretném hallani a
szuszogását. Majd akkor eldöntjük, ha odaértünk.
Bólint, aztán a távolba meredve elmélkedik egy ideig. Lenézek a
telefonomra. Mindjárt kilenc óra. River lassan jöhetne már, hogy
megmentsen ettől a lézeres átvilágítástól.
- És ha Lucas Ayad is versenyezne? - kérdezi végül Juno.
Színpadiasán elgondolkodom a felvetésén. Vitán felül Lucas a
kedvencem a Wonderlandből.
- Elég egyértelmű. Ha Lucas is versenyezne, de nem nyerne tisztán, a
szavazatok alapján, feltalálnám az időgépet, visszamennék, és
meghackelném az eredményeket.
- Szerintem indíthatnánk egy petíciót, hogy írják bele őt is - jegyzi meg
Juno. - És mindenkinek megmondanánk, hogy tagelje be Lucast a
szavazatokban.
- Csak azért mondod ezt, mert akkor nem lopom el előled Suchint, és
nem az ő felesége leszek!
Juno ragyog.
- Suchin kizárólag az enyém, még ha ő nem is tud róla!
Haláli ez a kölyök.
- Hogy lehet, hogy Suchint ilyen könnyedén emlegeted, de azt nem
mondod meg nekem, hogy kultúrák világnapi Kyle aranyos-e?
- Mert Kyle-t ismerem - és undi. - Közelebb hajol hozzám. - És ha Mr.
Prince-re szavaznánk?
Tudtam előre, hogy megkapom tőle a sakk-mattot, mégis váratlanul ért.
- Tudtam, hogy készülsz valamire, te kis rin... - Elharapom a mondatot,
és javítok: - Boszorka! - De már késő. Juno kuncog, vidám nevetése ártatlan
kiskutyákat és szivárványt idéz fel, majd felém nyújtja a tenyerét.
- Ide az egy dolláromat!
 Hátrafordulok ültömben, kotorászni kezdek apró után a kacatosfiókban,
aztán a tenyerébe pottyantok négy negyeddollárost.
- Szívesebben beszélgetnék Lucasról meg Suchinról.
- Mert neked is tetszik Mr. Prince?
- Juno Merriam, törődj a saját dolgoddal!
- Van pár lány az osztályban, akiknek tetszik Mr. Prince. És az
anyukájuknak is!
Csakis utánam, hölgyeim!
Egyetértőn hümmögök, és gyorsan megjegyzem magamban, hogy ezzel
milyen jól lehet majd ugratni Connort. Csak aztán jut eszembe, hogy
Connor nem szeretné, hogy bármit mondjak neki bármiről. És íme, megint
elszomorodtam.
- Az apukám szerint, ha az ember igazán akar valamit, akkor nem
érdekes, mennyire megvan ijedve, össze kell szednie magát, és legalább
meg kell próbálnia.
Rámeredek, és ezredjére is megkérdezem magamban, hogy ez a gyerek
biztosan a földről érkezett-e.
- Apukád ezt mondta?
Juno bólogat.
- Mesélte, hogy anyukám eleinte megijesztette. De aztán elkezdett attól
félni, mi lesz, ha többé nem láthatja. - Rám vigyorog. - Szóval, ha így érzel
Mr. Prince, vagy... hogy is hívják?
Rábámulok. Juno sohasem felejt el semmit. Ez a gonosz kis színlelő túl
okos.
- Isaacre gondolsz?
- Ahha, tényleg - nyugtázza ravaszkás mosollyal. Napról napra jobban
hasonlít az anyjára! - Szóval, ha így érzel Isaac iránt, akkor ne hagyd, hogy
az ijedség az utadba álljon!
A bejárati ajtó felől ekkor hangzik fel három határozott koppantás, egy
perccel sem hamarabb. Ferde mosollyal Juno felé fordulok, aztán
hátratolom a székemet, felállók, és elindulok a nappalin át az ajtó felé.
- Nem tudtál volna három perccel korábban jönni, hogy megments a
spanyol inkvizíciótól? - fogadom Rivert.
Felnevet.
- Atyavilág. Inkább téged vallassanak az inkvizítorok, mint engem!
- Ugye, tudod, hogy amint okosabbak lesznek nálam, óránként negyvenöt
dollárt kiszámlázok a bébiszitterkedésért?!
 Juno a vállára kanyarítja a hátizsákját, aztán kijön hozzánk a konyhából.
- Kösz a vacsorát, Fizzy néni!
- Jó, jó, szívesen, és imádlak, de most már indulás haza!
Kuncog, és átölel, aztán kézen fogva sarkon fordulnak.
River hirtelen megtorpan a veranda szélénél.
- Hé, Fizzy, figyelj csak! - fordul felém, arcán szokatlan bizonytalanság. -
Kérdezni akartam valamit.
- Ez nagyon vészjóslóan hangzik. - És még annál is inkább azzá válik a
helyzet, amikor Junóhoz lehajolva megkéri, hogy várja meg a kocsi mellett.
- Minden rendben van a műsor körül? Connor jól van? - teszi hozzá.
- Ezt meg hogy értsem?
- Így, hogy a másik North Star-produkció becsődölt a doppingbotrány
miatt, és már a producert is menesztették...
- Bocs, várj! Miféle másik produkció?
River a homlokát ráncolja.
- Én nem nézem, de úgy tudom, van egy másik műsoruk, amelyben
különféle fizikai erőpróbákat kell teljesíteniük a versenyzőknek.
Halványan emlékszem rá, hogy Connor említett egy másik műsort,
amellyel a fiatalabb férfi nézőket célozták meg.
- Ó, igen, tudom már. Valami Pofánverés vagy Seggrepacsi, vagy
ilyesmi.
- Vasököl - helyesbít tanár bácsisan River. - És ha jól tudom, a producerek
teljesítményfokozó drogokat adtak az élen járó versenyzőnek. Az egyikük
össze is jött vele az úton, és kikerült a netre az ügy.
- Ó, basszus.
- Hát, igen. Le is fújták a műsort. - River megvakargatja a nyakát.
Aranyos, hogy ennyire zavarban van, amiért beleüti az orrát más dolgába. -
Azok után, ami közterek történt Connorral, szerettem volna tudni, hogy jól
van-e.
Mintha köd szállna fel, úgy világosodik meg hirtelen minden, ami a
Connorral folytatott interjún, a vallomásom után történt. Ha a North Star
elvesztette az egyik fejőstehenét a botrány miatt, akkor biztosan nagy
nyomást helyeztek Connorra, hogy kemény kézzel irányítson. Ha kiderül,
hogy Connor és köztem volt valami, onnantól a show nem lesz több puszta
csalásnál. Ez véget vethet az egész karrierjének, sőt az egész vállalat mehet
a süllyesztőbe.
És Connort hibáztatnák érte.
 negyvenöt

CONNOR

Az Igazszerelem-kísérlet utolsó előtti epizódja közel egy évtizedes

főműsoridős nézettségi rekordot dönt meg. A teljes stáb részt vesz a kora
reggeli megbeszélésen, ahol világossá válik, hogy a számok majdnem
felfoghatatlanok. Ha találnánk az irodában reggel kilenckor pezsgőt, egész
biztosan felbontanánk egy-két palackkal.
Az irodám felé haladva Brenna mögöttem kocog, és a Tik-Tok-trendeket
ecseteli, vele a vírusszerűen terjedő kis videókat - és néhányat át is küld
mutatóba. Ám mostanra talán világos számára, hogy azzal, ha valódi
bizonyítékokat látok arról, micsoda online hisztéria övezi a műsorunkat,
csak még nagyobb nyomás kerül rám, mert tudom, hogy az élő finálénak
milyen óriási durranásnak kellene lennie. Az is rosszul érint, hogy a 14J- ököl
körül nem csitulnak a kedélyek. Manapság, amikor a nap huszonnégy
órájában hírekkel bombázzák az embereket, a nyilvánosság memóriája
sokszor rövidnek bizonyul, de ebben az ügyben nap mint nap új részletek
kerülnek napvilágra, újra meg újra felborzolva a kedélyeket. Ez annyira jól
rímel arra a helyzetre, amibe Fizzyvel kerültünk, hogy az ember azt
gondolná, megnyugtatja a lelkemet, hogy helyesen cselekedtem, és
könnyebbé válik távol maradnom tőle. De az az ember, aki ezt gondolja,
súlyosan tévedne.
Amikor nem sokkal tíz után befut, Blaine úgy járkál körbe az épületben,
mint egy túlságosan ingergazdag környezetbe került véreb, és találomra be-
bekukkant az irodákba. Hosszan ömleng, hogyan mutatják meg a kishalak
Hollywoodnak, hogy is kell ezt csinálni, meg arról, hogy milyen bölcs
döntést hozott, amikor rám bízta ezt a műsort, és arról, hogy legközelebb
jobban kellene bíznom az ítéletében. Ez a túláradó dicséret keserédes, mert
természetesen nagyon örülök, hogy Fizzyvel sikerült olyan műsort
alkotnunk, ami ilyen sok néző lelkében rezonál, de a nyilvánvaló
konfliktusforrás, hogy eközben beleszerettem, vészjósló árnyékként
lappang az ünnepi hangulatom hátterében. A tönkrement házasságomat a
világ legkönnyebb feladata lett volna megtartani - szenvedély nem volt
köztünk Nattel, de kellemes és barátságos volt a kapcsolat -, és most
lehetetlennek bizonyult, hogy azzal a nővel, akiért igazán rajongok,
felépítsünk valamit.
Talán néhány hónap múlva, miután a reflektorfény elfordul rólunk, és a
világ továbblép, hogy a következő csillogó dolgot imádja, adhatnánk egy
esélyt kettőnknek. De a szerelem nem így működik. Bármit mond is a
költészet, a szerelem nem mindig türelmes; sőt, inkább sürgető és éhes,
felfalja a fejemben létező összes szabad helyet.
A szerkesztőszobába menekülök, abban a reményben, hogy minden mást
kizárhatok, és a napot azzal tölthetem, hogy segítek összerakni a Hősök
visszatekintő klipjeit az élő fináléba, az összefoglaláshoz. De Blaine rám tör
a csendes visszavonultságban, és egy papírt csap a keverőpultra.
- Blaine...
- Arra az esetre, ha nem baltázol el mindent - mondja, mit sem törődve
vele, hogy egyetlen óvatlan mozdulattal törölte a klipet, amin épp
dolgoztunk -, itt egy szerződés, hogy vállalod az Igazszerelem-kísérlet
második évadában a produceri és házigazdái teendőket.
Pat, az utómunkák vezetője, hátralöki a székét, feláll a számítógépe elől,
és menekülőre fogja.
- Szerintem szerzek magamnak egy kávét.
Becsukódik mögötte az ajtó, én pedig lebámulok a papírlapokra.
Tudtam, hogy számítanom kell erre - őszintén szólva óriási ostobaság
lenne tőlünk, ha nem indítjuk el a második évadot -, de fehéren-feketén
leírva mégis olyan megdöbbentően hat rám, hogy rövid időre elhagynak a
szavak. Biztosra veszem, hogy a struktúrára alapozva, amit kitaláltunk, a
stábbal együtt képesek leszünk újra műsort készíteni egy másik Hősnővel
vagy Hőssel a középpontban, és még ha csak feleannyira lesz is sikeres,
mint az első évad, akkor is pénzügyi sikert fog jelenteni a vállalat számára.
És számomra is.
De egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bárki mással képes lennék
hasonlót véghez vinni, mint Fizzyvel. Arról nem is beszélve, hogy egy
újabb évad azt is jelentené, hogy a nyilvánosság szeme továbbra is rám
szegeződne, ami tovább odázná a lehetőségét, hogy megpróbáljunk igazi
kapcsolatba kezdeni.
 - Kaphatok egy kis gondolkodási időt? - kérdezem Blaine- től.
- Gondolkodási időt? - Blaine sürgetően rábök a mutatóujjával a
harmadik bekezdésre, megnyomva az alatta rejtőző kézelőgombokat. -
Fiacskám, látod te, mit ajánlunk? Több pénzt, több időt, nagyobb stábot és
nagyobb keretet!
Hogyne látnám. Éppenséggel az, amit ajánlanak, a fő oka, hogy
alaposabban szeretném átgondolni a válaszomat.
Gyors mozdulattal arrébb terelem a kezét, és felé pördülök a székemmel,
hogy az arcába nézhessek.
- Pontosan látom az ösztönző pénzügyi oldalt, és tudom, hogy a show
könnyen újragyártható. De még ha teljes ostobaságnak hangzik is - mert
tudom, hogy ebben a pillanatban a mi műsorunk körül a legnagyobb az
őrület -, nem a pénz foglalkoztat leginkább. Tudod, Blaine, én igazán
élveztem, amit korábban csináltam. Nem vagyok biztos benne, hogy
végképp el akarom hagyni a dokumentumfilmek világát.
Legyint.
- Jól van. Kapsz még negyvenezret valami óceános izére. Megcsinálhatsz
egy olyat meg egy ilyet ebben az évben. Ez végre elég ahhoz, hogy aláírd?
- Nem ebben egyeztünk meg, Blaine.
- Hatalmas lehetőséget kínálok neked, őstehetségként mozogsz ebben a
közegben.
- De akkor is szükségem van egy kis időre - mondom neki. - Ez nem
valami igen-nem tipródás, hanem az, hogy „Légy szíves, térjünk vissza rá
az utolsó epizód sugárzása után”.
Blaine kurtán felnevet, és elkeskenyedő szemmel vizslat.
- Értem. Hát, jól van. Többet akarsz kicsikarni, és ezt tiszteletre méltónak
találom.
- Nem erről van szó. Csak...
Nem várja meg, hogy végigmondjam. Rám kacsint, és csap egy nagyot a
vállamra.
- Meglátom, mit tehetek.
Kemény erőfeszítést igényel, hogy a pénzzel, a rám nehezedő nyomással,
Blaine-nel, a pályafutásommal, a családommal és - leginkább - Fizzyvel
kapcsolatos gondolataimat félresöpörjem, és az előttem álló feladatra
összpontosítsak. Több kameráról származó, összesen kétszáz órányi
anyagot kell átnézni a klipekhez és a visszatekintő összeállításokhoz,
amelyeket a fináléba szánunk. Ehhez bizony minden segítő kézre szükség
van a fedélzeten. Olyan pillanatokat akarunk megosztani a közönséggel a
Hőseinkről, amelyekben felszabadultak, kendőzetlenül önmagukat adják, és
olyan vonzók, mint a való életben. Úgy érzem, sikerült megörökítenünk egy
csapatnyi remek embert - irónia vagy gúnyolódás nélkül -, és ez az
eredmény valóban nagyszabásúnak tűnik. Lehet, hogy e miatt a mély
hitelesség miatt rezonál a műsor olyan sok ember lelkében. Azt akarom,
hogy az utolsó epizód érzelmes legyen, és vicces, őszinte és inspiráló.
Ám mivel Fizzyről szóló klipeket szerkesztünk, amelyekben vagy ő
maga szerepel, vagy róla beszélünk, nem menekülhetek előle. Ami még
rosszabb, hosszú-hosszú órákon át szemlélhetem az ékes bizonyítékokat
arra, hogy komolyan mondta, amit mondott: nem vágyik ezekre a férfiakra.
Mostanra alaposan megismertem a mosolyait, és világos, hogy ezekre a
férfiakra ragyogó, őszinte és tökéletesen plátói mosolyt villant. Ismerem a
nevetéseit, és a felvételeken, bár őszintén nevet, a Hősök nem tudják
előcsalni belőle azt a mélyről jövő nevetést, amelybe teljes valóját beleadja,
azokat a vidám, gyöngyöző kacajokat, amikor Fizzy eggyé vált a pillanattal.
Ismerem az érintéseit - francba, de még mennyire -, és bár ezeket a férfiakat
baráti kedvességgel veszi körül, sem az ujjbegye, sem a pillantása nem
perzsel. A jelenetekben egy szikrányi erotika sincs.
Muszáj valamit összeraknunk, de... hiába, semmi mást nem látok a
felvételeken, csak azt, ahogy Fizzy egyre jobban belém szeret. Állandóan a
kamerák felé pislog - figyeli, mire hogyan reagálok, máskor valami közös
poénra hívja fel némán a figyelmemet, vagy épp mintha az elméje saját
elszántságból tenné: ha a gondolatai elkalandoznak, szükségképp felém
szállnak. De talán ez csak az, amit én akarok belelátni.
Mindenesetre nem tudok mit tenni, többé nem vagyok elfogulatlan
szemlélő.
Leveszem a fülhallgatómat, ledobom a keverőpultra. Rory ebben a
pillanatban lép be.
- Minden rendben?
Megdörzsölöm két oldalról az arcomat, aztán bólintok.
- Minden objektivitásom oda. Elkészültek az Arjunról, Jude-ról, Texről,
Colbyról és Daxről szóló részek a visszatekintéshez. Azokkal nincs is
semmi baj. De Nicknél, Isaacnél és Evannél megtorpantam, és nem tudok
továbblépni, őszintén szólva, Ror, e pillanatban marhára nehéz
elképzelnem, hogy ebből valami jó sül ki a végén. Fizzy remek, de lehet,
hogy én megőrültem. Mert egyszerűen semmiféle szerelmi történetet nem
látok itt kibontakozni. Szerinted?
Rory egy hosszú pillanatig engem szemlél.
- Nem látsz semmit?
- Nem én.
A fejem fölött a képernyőre néz, ahol Isaac kimerevített, nevetős képe
látható.
- Ne aggódj, öreg, ott van az.
- Nagyon nem szeretném elcseszni, itt, a finisben.
Rory nevet.
- Ezt kurvára nem tudod elcseszni.
- Boldog vagyok, hogy ilyen optimista vagy.
- Szerintem csak az a baj, hogy e pillanatban túl közelről szemléled a
képet.
Hát, Rory, nem rossz meglátás.
 negyvenhat

FIZZY

Kedd délután megszólal a Twiggs ajtaja fölötti csengő, és minden - a

csengés hangereje, az utána következő léptek, a táskára akasztott
kulcscsomó csörgése - olyan ismerős, hogy fel sem kell néznem hozzá,
hogy tudjam, ki lépett be a kávézóba.
- Fizzy! - kiált fel Jess.
Vidám meglepettség keveredik a hangjába, és nem vádolom, amiért
váratlanul érte a találkozásunk. Én is meglepődtem.
Leírom a mondat végét, és csak aztán nézek fel rá. Közben a lattém után
nyúlok.
- Helló, drága barátném!
- Helló! Mit látnak szemeim? Egy laptop?! Telefirkált jegyzetfüzetek? -
Látványosan felszalad a szemöldöke. - Te... csak nem... írsz?
- Támadt reggel egy ötletem. - Ami azt illeti, egy forró szexjelenet
részletei villóztak az agyamban, és hirtelen arra gondoltam... hogy talán
leírhatnám. Ha igazán őszinte akarok lenni, hozzátehetem, hogy a fantáziám
főszereplője Connor szája volt, de ettől eltekintve az ihlet pontosan
ugyanúgy tört rám, mint fénykoromban, hozzá átjárt a régi, lázas izgalom,
hogy mindenképp feljegyezzem a gondolatot, nem akartam veszni hagyni.
Bedobtam a laptopomat a táskába, és ideloholtam, ahol természetesen
kiderült, hogy mindaz, ami oly szép kereknek hatott gondolatban, papírra
vetve puszta zagyvaság, ám bölcsen figyelmeztettem magam: a vázlatnak
szabad borzalmasnak lennie. Es mindez jobb, mint a semmi, márpedig épp
elég semmiben volt részem mostanság. A borzalmasat legalább át lehet
szerkeszteni!
Jess leül velem szemben.
- Ez fantasztikus hír.
 - Ugyanez nem mondható el az irományról - vigyorgok rá. - Az egész egy
nagy baromság, de boldog vagyok, amiért végre nemcsak egy magamnak
szóló gyűlölete-mailt sikerült összehoznom. - Megvonom a vállam, de aztán
eszembe jut valami. - És, atyám, mindenképp megérte eljönnöm, mert
véletlenül nagyon izgalmas kis beszélgetést csíptem el.
Közelebb hajol.
- Mondd gyorsan. Mostanában vészesen alacsony a véremben a
pletykaszint.
- Az imént még két nő ült a billegős lábú asztalnál...
- De utálom azt az asztalt!
- .. .és az egyik azt mesélte a másiknak, hogy a férje kirúgta a dadát, mert
rájött, hogy fent van egy eszkortoldalon.
- Na, várjunk csak - néz rám Jess. - Mit keresett a drága ember az
eszkortoldalon?
- Pontosan! És nem lenne ez nagyszerű indítás a könyvemhez? Az
ősgörény férj felfedez egy ismerős arcot az oldalon, de amilyen hülye, nem
gondol rá, hogy nem kellene elmondania a feleségének. Vagy épp annyira
pofátlan? A feleség elhagyja, és belezúg a szerelőbe, aki végre megjavítja a
klotyót, amire az exét hiába kérte. - Az államat kocogtatva forgatom az
agyamban az ötletet. - Vagy ezt húzzuk ki, és legyen a tető, hogy le-
vehesse az ingét.
Gyorsan a jegyzetfüzetemért nyúlok, és leírom, hogy el ne felejtsem,
aztán elégedetten visszafordulok a barátnőm felé.
- És te amúgy mi járatban itt?
- Dolgozom. - Megrándul az arca. - Unatkozom otthon. River Sanjeewel
tárgyal, mert úgy tervezik, alapítanak egy új startupot... és hiányzott az
itteni forgatag. Lehangoló az elképzelés, mi lenne, ha soha többé nem
dolgozhatnék. Nem a pénz miatt tanultam matekot, hanem mert élveztem.
- Lehet, hogy mindketten újra rátalálunk az ihletre?
Rám vigyorog.
- Basszus, Fizzy, nagyon remélem. - A pillanat kitágul, a tekintetünk
egymáséiba kapaszkodik, aztán Jess mosolya lassan leolvad. Felteszem,
olvassa a szememben lappangó árnyékot. - Hé... - Átnyúl az asztal fölött, és
megfogja a kezemet. - Nagyon sajnálom, hogy Connorral így alakultak a
dolgok. Ez végképp nagy szívás, most, hogy a másik show becsődölt.
Bólintok. Semmi értelmeset nem tudok hozzátenni. Tényleg nagy szívás.
 - De nem segít kicsit, hogy nemcsak az okozta a galibát, ami a hotelban
történt közterek, hanem más fontos tényezők is? - kérdezi Jess. - Felteszem,
nem sok választási lehetősége volt.
- Hogy én mit gondolok erről? - Nevetek, de egy kicsit sírásra sikeredik;
fel sem tűnt, hogy könnyek gyűltek a szemembe. - Pontosan tudom, milyen
bonyolult ez a helyzet. Tudom, hogy Connorra többfelől is nyomás
nehezedik, és több területen kell felelősséget vállalnia. Mindez fontosabb
nálam meg az érzéseimnél.
- Nézzék már ezt a karakterfejlődést, emberek! - mosolyog rám Jess. -
Csillagos ötös! - Az asztalra támaszkodva feláll. - Hozok egy kávét. Te
kérsz egy újat?
- Kösz, még van. - Nagyon közel járok hozzá, hogy elkészüljön ez a
rémes iromány. Valószínűleg az életben nem mutatom meg másik emberi
lénynek, de nem is ez a lényeg most.
Két órával ezelőtt felhívott Amaya, az ügynököm azzal a hírrel, hogy arra
számít, a raktáron lévő könyveim közül néhány felkerül a sikerlistákra a
héten. Úgy tűnik, új olvasók fedezték fel maguknak az írásaimat, és most
már egyre többen vannak, akik fotókat-videókat posztóinak, szórakoztató
kihívásokat találnak ki, és recenziókat írnak róluk. Továbbított is párat, és
én könnyes szemmel nevettem rajtuk. A szerzők sokszor éveken át
dolgoznak egy-egy művükön, mégsem tudhatják soha előre, mit hogyan
fogad majd az olvasóközönség. És így, hogy emlékeztetőt kaptam róla, a
szavaim milyen hatással vannak az olvasókra, máris haladéktalanul újra
akartam kezdeni. Esküszöm, a könyvimádók egyszerűen jobbak. Az
ügynököm megszidott, amiért nem reagáltam a hívásaira (jogos), de azt
mondta, elsősorban mégis miattam aggódik, és ha az életben nem akarok új
könyvet írni, elfogadja. Nem veszi úgy, hogy cserben hagytam, és nem
veszi a szívére. Tegyem azt, ami a legjobb nekem. Négy hónappal ezelőtt
mindez maga lett volna a megkönnyebbülés, óriási kő gördült volna le a
szívemről, de most, amint Amaya kimondta, hogy felhagyhatok az írással,
rám tört a fájdalmas üresség.
Rádöbbentem, hogy nem állok készen erre. Nem akarom abbahagyni.
Azért vállaltam a szereplést a show-ban, mert meg akartam találni magam,
nem a hírnév vágya vezérelt, és ha el kell felejtenem Connort, akkor
legalább egy dolgot szeretnék megtartani, ami azzá tesz, aki vagyok. És én
író vagyok. Szóval nem számít, hogy amit ma írtam, egy rakás baromság,
nem fogom feladni.
 És holnap felteszem a lelki szemellenzőmet, leülök, és egy széndarabból
gyémántot faragok. Mert holnap már minden erőmet megfeszítve ellenállok
a vágynak, hogy Connorra meg a show-ra gondoljak, és azon sem fogok
tépelődni, hogy négy nap múlva elvárják tőlem, hogy elinduljak a
kéjutazásra egy olyan férfi társaságában, aki nem az, akivel ilyen
kirándulásra akarnék menni.
Amikor a telefonom megrezzen az asztalon, azonnal elfut a reménykedés,
hogy ő jelentkezik. Hát igen, ezen még dolgoznom kell. De aztán megint
rezeg a készülék. És újra. Erre már megfordítom, hogy ránézzek, és a
szívem egészen más okból kezd galoppozni. Alice írt.

Fizzy!

Fizzy, basszus...

Gyere a kórházba!

Szülök!

Sokan mondják, hogy az újszülöttek csúnyácskák, mert mogorva

öregemberhez hasonlítanak, vagy épp kicsi, összepöndörödött falevelekhez.
Ráncosak, vörösek; itt-ott fekete pelyhesek, és panaszosak, amiért ki kellett
jönniük. Aztán semmi mást nem csinálnak, mint alszanak, esznek, sírnak, és
telerakják a pelenkájukat.
És ez talán igaz is más babákra, de Helena Ying Kwok, bár még alig hat
órája érkezett, egyértelműen a legszebb és legszórakoztatóbb lény, aki
jelenlétével megörvendezteti e sárgolyót. Léna baba - én választottam a
becenevét - az anyja pisze orrát és az apja töprengő, folyton komoly
arckifejezését örökölte. Az anyai nagyanyjától pedig a telt ajkát, az apai
nagyapjától hosszú nyakát, míg az anyai nagyapjától azt, hogy nagydumás.
A gödröcske az arcán viszont egyértelműen tőlem van. Ez a kölyök óriási
csirkefogó lesz. És én nem tehetek mást innentől, mint azt, hogy a lába elé
helyezem az életemet.
Megsimogatom a kis öklét, aztán óvatosan kihajtogatom az ujjacskáit, és
mindre adok egy puszit. Azok az édes kis körömholdak egyesével maga a
csoda. A szívem túl szűk ezekhez az érzésekhez; minden lélegzetvételnél
majd megfulladok a boldogságtól, úgy érzem, elsüllyedek benne.
 - Én vagyok Fizzy néni, kis Léna - suttogom neki. - Sosem fogom
hagyni, hogy szenvedj egy rossz méretű melltartó miatt. Szólni fogok, ha
ételmaradék van a fogad közt. Hozzám gyere majd, ha nem tudsz dönteni,
milyen ruhákat hordj, vagy azt, hogy mire költsd el a pénzedet. Én csak
annyit kérek cserébe, mindig hadd nézzem meg előre az illetőt, akivel
randizni akarsz!
- Jól van, jól van, kérem vissza!
Fojtott, imádattól áthatott nyögéssel teszem vissza a kisbabát Alice kitárt
karja közé. Több mint negyvennyolc órája itt vagyok ebben a helyiségben,
és nem aludtam többet három óránál, de még életemben nem voltam ilyen
energikus. Alice viszont úgy néz ki, mint aki bármelyik pillanatban elalhat.
Nehéz szülés volt. Az én drága kishúgom huszonhat órát töltött el azzal,
hogy körbejárkált a helyiségben a korai fájások közben, aztán tizenöt óra
telt el a vajúdással, és egy epidurális fájdalomcsillapító beadásával, ami
nem hatott. A férje, Henry, aki maga is szülész, már majdnem ott tartott,
hogy a kezelőorvost ráveszi a császármetszésre, de mintha a kis Helena
meghallotta volna az apukáját, és ennek hatására úgy döntött volna, elég a
hülyéskedésből, a következő nyomással előjött, fényesen ragyogó szemmel,
és csak egy rövid, döbbent, tiltakozó kiáltást hallatott közben. Egy napja
sem született meg, de a szobát máris elözönlötték az emberek, elöntötték a
virágok, ajándékok és léggömbök.
Anya mögém áll, és hátulról átfogja a derekamat. Együtt nézünk le az
Alice karjában alvó kis Lenára.
- Tökéletes! - suttogja anya.
- Újradefiniálja a tökéletesség fogalmát - helyeslek.
- Emlékszem, amikor ugyanígy tartottalak titeket újszülöttként - mondja
anyám. - Az az érzés minden mást a háttérbe szorított. Mindenem megvolt
abban a pillanatban, amire szükségem volt. Gyakran eszembe jut, amikor
rátok nézek.
Keserédes öröm tölt el. Soha máskor nem érzem annyira erősen az
engem körbevevő szeretetet, mint a családtagjaim körében. .. és rossz érzés
arra gondolnom, hogy ezzel talán sosem fogom tudni megajándékozni az
anyámat: egy unokával, akit többünk mellett ugyanolyan feltétlenül
szerethet, ahogy csak ő tud.
De eközben, hiszen ő az anyám, máris tudja, mire gondolok. Maga felé
fordít:
- Akkor is tökéletes voltál, Felicity, és most is az vagy.
 Könnyes szemmel nevetek.
- Lássuk be, te nem vagy megbízható forrás!
- Én vagyok az egyetlen megbízható forrás! Hiszen egész életedben
ismertelek.
Nem maradt erőm, hogy visszafogjam magam. Az elmúlt napokban
fogtam a sikoltozó húgom kezét, szinte én magam is megtapasztaltam a
brutális fájdalmat, ugyanúgy, ahogy a földöntúli örömöt is. Most, hogy
mindenki itt van ebben a szobában, akiket szeretek, körbevesszük Alice-t,
Henryt és Helénát, hirtelen csupasznak érzem magam. Mint egy műanyag
borítás nélküli, feszültség alatt álló fémdrót.
- Lehet, hogy én sosem teszem meg, amit Alice - figyelmeztetem
anyámat. - Lehet, hogy még csak férjhez sem megyek. Lehet, hogy sosem
írok olyan könyvet, amilyet szeretnél látni tőlem. Még az is lehet, hogy
mindig ugyanilyen leszek, mint most.
- És?
- És? - ismétlem. - Csak nem akarok csalódást okozni.
Anyám megfogja az arcomat kétfelől.
- Kislányom, amikor te nézel a tükörbe, mindig csak azt látod, mivel
okozhatsz esetleg csalódást. Amikor én nézek rád, azt látom, aminek
mindig is látni szerettelek volna. A csodálatomból fakadnak az elvárásaim,
dat leu, nem a csalódásból. És ha azt kívánom, bárcsak megházasodnál és
gyereked születne, csak azért teszem, mert engem ezek tettek igazán
boldoggá. És látom, milyen sok idődet szenteled annak, hogy másoknak
örömöt szerezz, ezért azt szeretném, hogy te is igazán boldog légy.
Megdöbbentő, milyen erővel rángatják elő az elmémből Connor képét
ezek a szavak. Kétség sem fér hozzá, hogy e pillanatban ő a boldogságom
igazi forrása, és ha van bármi, ami miatt nem várom, hogy a show
befejeződjön, az, hogy elszomorít a tudat, hogy onnantól nem fogok
mindennap találkozni vele.
És ebben a pillanatban hasít belém egy gondolat.
- Anya! Milyen nap van ma?
Zavartan pislog rám:
- Csütörtök.

Az órára nézek. Háromnegyed öt van, és ha valóban csütörtök, akkor épp

egyórányira vagyok a záróbulitól, ami negyedóra múlva kezdődik.
Alice fölé hajolok, és adok egy puszit a homlokára.
 - Este még eljövök látogatóba, jó?
- Hová mész? - kérdezi, de közben le sem veszi a szemét az újszülöttről.
- A záróbulira.
Erre felém fordul a sötét, fáradt, karikás szempár.
- Mondd meg neki, hogy szereted.
Már épp sarkon fordulnék, de megtorpanok.
- Micsoda?
- Tudod, miről beszélek.
Rábámulok. Senki másnak nem meséltem Connorról, mert féltem
elárulni, nem akartam ezzel nyomasztani a terhes húgomat, aggasztott,
nehogy túlragyogja a show az öcsém esküvőjét, ahogy az is, hogy a műsor
amúgy is csak egy újabb, rajtam esett szégyenfolt lesz a családom
szemében. És mégis: az emberek, akik szeretnek valakit, átlátnak rajta,
hiába minden trükk.
- Ez nem olyan egyszerű - felelem. - Bárcsak az volna, de egyszerűen
nem csak rólam van szó ebben a sztoriban.
- Akkor is! - A húgom kimerültén felemeli a kezét. Közelebb hajolok,
mert azt hiszem, megsimogatja az arcomat, de helyette meglegyint. -
Mindenképp tedd meg.
 negyvenhét

CONNOR

Minden külső rendezetlensége dacára Fizzy mindig idejében szokott

érkezni. Valójában ez a pontosság tűnt fel először, akkor kezdtem gyanítani,
hogy ez a „zűrös kis szexi” személyiség lényegében színjáték. A második
jel az volt, milyen részletes listát kaptam a feltételeiről, és azóta is, minden
egyes alkalommal tökéletesen megbízható volt. Nem csoda, hogy most már,
háromnegyed órával a buli kezdete után, kifejezetten aggaszt, hogy még
mindig nem érkezett meg.
És úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen. Egyszer csak Brenna jelenik
meg mellettem, mintha a semmiből tűnt volna elő, és meredten nézi a
lépcsősort, ami odalentről felvezet az emeletre, amit kibéreltünk ma estére a
Stone Brewery sörözőben. A stábtagok már körülöttünk nyüzsögnek,
iszogatnak, eszegetnek, beszélgetnek. Ám annak ellenére, hogy már elég
ideje itt vagyunk ahhoz, hogy mindenki otthonosan mozogjon,
hangoskodjon, és eleressze magát, világosan érzékelhető a hangulatból,
hogy még várjuk, hogy igazán elkezdődjön a buli.
- Hol van?
- Gőzöm sincs - rázom a fejem.
- Üzentél neki?
- Nem - felelem. Nem, nem üzentem Fizzynek, és erre nincs semmi
okom. Vagy legalábbis olyan, amit elmondhatnék az asszisztensemnek.
Azért nem üzentem még neki, mert minél több idő telik el anélkül, hogy
felbukkanna, annál jobban aggódom, hogy valami baja történt, és minél
tovább halasztóm, hogy megtudjam, mi volt az, annál tovább megmarad az
életem olyannak, amilyen volt, míg nem őrültem bele a fájdalomba.
Most veszem észre, hogy Brenna közelebb hajolt hozzám, ahogy annak is
most ébredek tudatára, hogy olyan erősen meredek a lépcső irányába, mint
a célra fókuszáló mesterlövész. Élesen beszívom a levegőt, és a számhoz
emelem a korsó sörömet.
-Jól vagy? - kérdezi Brenna.
- Persze.
- Kicsit feszültnek látszol.
- Pedig nem vagyok az.
- Biztos?
- Ja.
- Hát akkor jó, mert szerintem most lépett be az étterembe.
Két ugrással a korlátnál termek, ahonnan belátni az alsó szintet, és az
egyik kezemmel megkapaszkodom a kovácsoltvas rúdban, úgy kémlelem az
étterem forgatagát. Szinte azonnal felismerem a kusza kontyot. Fizzy
ragyogó mosollyal töri át magát a tömegen a pult felé. Bennem végre
ellazul az eddigi görcs, és most, úgy tűnik, az adrenalinon a sor, hogy
gyötörjön. Forró izgatottság önti el az ereimet. Miközben Fizzy kerülgeti az
akadályokat a lenti teremben, egy nő megállítja, hogy közös szelfit
készítsen.
- Baj nélkül ideért - jegyzi meg Brenna, csendesen odalépve mellém.
- Hát persze - mormolom szórakozottan, és a két férfit figyelem, magam
is érzem, hogy ráncba futó homlokkal, akik az iménti nőt váltva odalépnek
Fizzyhez. Mintha túlságosan is bizalmaskodók lennének.
- Bocs - kocogtatja meg a körmével Brenna a kézfejemet. - El ne törd a
korlátot!
Lazítok a szorításon, de végig szemmel tartom a lenti eseményeket.
Tudom, hogy nem kellene aggódnom; Fizzy meg tudja védeni magát.
Megengedi a fickóknak, hogy fotót készítsenek vele, aztán udvariasan és
határozottan megrázza a fejét a kérdésre, ami még elhangzik, majd a
lépcsőre mutat. Azt is végignézem, hogyan szalad felfelé.
Amikor megteszi az utolsó lépést, mindenki felé fordul, és harsány
éljenzés kezdődik, ami aztán elhal... mert mindnyájan őt vesszük
szemügyre. Ez nem hivatalos buli, semmi valódi formaság - nem az a parti,
amelyen egyenruhás felszolgálók járkálnak körbe a kristály
pezsgőspoharakkal, a kötelezően koktélruhába öltözött vendégek között. De
tudva, hogy a lazán öltözött Fizzy sokszor elegánsabb és stílusosabb, mint
az emberek többsége a legjobb formájában, mindenkit meglep a látvány: a
haját kusza, kócos kontyba fogta a feje tetején, ami úgy néz ki, mintha így
aludt volna. A ruhái is gyűröttek, az arca fáradt és sápadt. Itt-ott
aggodalmaskodó mormolás hangzik fel.
Egészen addig, míg széles mosoly nem terül szét az arcán, mint amikor
felkel a nap, és el nem kiáltja magát:
- Nagynéni lettem!
Erre valóban üdvrivalgás támad, és mindenki Fizzy köré seregük, ő pedig
eltűnik az emberek gyűrűjében. Magamba szívom a látványt és a pillanatot,
mert már elég régóta dolgozom ebben a szakmában ahhoz, hogy tudjam,
nem minden stáb ilyen összetartó, nem minden projekt ilyen varázslatos,
kincset ér, ha ilyen összhang létezik az emberek között. És a varázsló
egyértelműen Fizzy, hiszen család épült körülötte vadidegenekből. Isaac és
Evan nyilvánvalóan itt van - de a többi Hős is, ami fantasztikus: azok a
versenyzők is visszatértek közénk, akik kiestek, mert úgy érzik, bár nem
szerepelnek tovább, még mindig részesei ennek a csodának, amit együtt
alkottunk.
Fizzy mindenkivel ölelkezik, fotókat mutogat az újszülöttről a telefonján,
és az első késztetésemet, hogy odarohanjak, és kisajátítsam magamnak,
váratlanul félretaszítja a büszkeség, ami átjár, figyelve, hogyan uralja a
személyisége a helyiséget, és menynyire csodálja mindenki. Hátha lesz
kettőnk számára közös út, ha ennek vége. Hátha nem lesz belőle botrány, ha
néhány hónapon belül egy pár leszünk; hátha az, hogy egymásba szeretünk,
nem fogja aláásni a második évad hitelességét. Tudom, hogy ezt nem lehet
készpénznek venni, de az biztos, hogy a bensőmet mardosó, forró
fájdalommal vágyakozom ez után a karcsú, zilált, erős nő után, aki elrabolta
a szívemet, és az összes gondolatomat meg a testem minden sejtjét a kisujja
köré tekerve hordja magával.
 negyvennyolc

FIZZY

Tudom, hogy Connor is itt van. Magamon érzem a tekintetét. Úgy figyel,
mint büszke apa, a háttérből, mintha nem is ő volna ennek az egésznek a
szülőatyja és megtervezője. Azt akarom, hogy ő is jöjjön ide, legyen része
ennek a lelkes sokaságnak. Hát nem tudja, hogy csak azért sikerült a show
ilyen jól, mert ő állt mögötte? Az ő elképzelései, a hozzáértése, az energiája
és a megnyugtató jelenléte miatt, és mert az egész stábot jól irányította,
arról nem is beszélve, hogy milyen remek munkát végzett a
szereplőválogatáson. Meg mert annyira bűnösen vonzó és jóképű, hogy
óriási sikerük lett az általa készített interjúknak.
De így, hogy valósággal hömpölyögnek bennem az érzések, és úgy
érzem, mintha stroboszkóp villogna az ereimben, talán valóban nem
megfelelő az időpont ahhoz, hogy Connort a közelemben tudjam. Azt
hiszem, Alice-nek igaza van, és most van az utolsó pillanat, amikor ismét
elmondhatom neki, hogy szeretem, függetlenül attól, mi lesz az eredmény
szombaton, de ismerem magam. Ebben a lelkiállapotban könnyen
elveszteném a hidegvéremet, és elárulnám neki, mit tudtam meg a North
Starról, és teszek mindenkire, aki azt hiszi, hogy megmondhatja, mit
tegyünk és mit ne.
Pontosan ezért nem mondta el nekem ő sem, mi a helyzet.
De van két fontos beszélgetés, amelyekre, mint rádöbbentem, muszáj lesz
időt szakítanom ma este, azokkal a férfiakkal, akikkel már nem lesz
alkalmam találkozni szombatig. Egyikük nyerni fog, és arra gyanakszom,
Isaac lesz az, de ha nem, Evan várakozásairól is muszáj lesz eszmét
cserélnünk. Benne vagyok, hogy bármelyikükkel elutazzam Fidzsire, de le
fogom szögezni, hogy barátokként, külön szobával.
Minden szem engem figyelne a helyiségben, ha egyenesen odamennék
hozzájuk, ezért egy ideig még elbeszélgetek a többiekkel. Daxszel
megbeszéljük, hogy egyszer együtt vacsorázunk, ha vége ennek a
zűrzavarnak - mint leszögezi, teljesen plátóiak a szándékai. Jude elárulja,
hogy időközben megértette a volterrás poénomat, de nem találja túl
viccesnek.
- Semmi baj, Judie - vigyorgok rá. - Az ízlésekről nem lehet vitatkozni.
Colby részletekbe menően elmagyarázza nekem - szemlátomást azért,
mert hátha egy nő nem érti meg -, miért csak én gondolom, hogy bármi
leereszkedő és tudálékos lett volna abban, ahogy tanítgatott a konyhában,
de miután sikerül eljutnunk odáig, hogy együtt nevessünk ezen,
rádöbbenek, hogy a kameráktól távoli Colby lényegesen lazább. Mindenki
találgat, vajon ki fog nyerni, mindenkinek van egy gondolata arról, kinek
kellene nyernie, és mindenki tűkön ülve várja, hogy kiderüljön,
valamelyikükkel Arany egyezést mutatott-e a DNSDuo.
Az évszakhoz nem illő csípős este van, ezért mindenki a benti
helyiségben tolong, és egyre jobban lerészegedik. Egyre nagyobb a zaj, az
emberek többsége már csöpögősen érzelmes, és egyre jobban eláraszt
mindenkit a nosztalgia. Tudom, hogy szabályt szegek, ha kihívom Isaacet
az udvarra, de láthatóan szívesen velem jön, és az arcán
megkönnyebbültséget látok.
- Kéred a dzsekimet? - kérdezi, és olyan mozdulatot tesz, mintha levenni
készülne.
Megrázom a fejem, és feljebb húzom a kapucnis pulóverem cipzárját.
- De azért kösz! Még mindig egy kicsit fel vagyok forrósodva, és kába
vagyok az élménytől, hogy ma hivatalosan is a világ legjobb nénikéjévé
koronáztak.
- Érthető! - nevet, és a korlátra támaszkodva a söröző kertjét szemléli. -
Én is jól emlékszem rá, amikor a húgom első gyereke megszületett. Előtte
soha nem értettem a kisbabák körüli nagy felhajtást, és nem is voltak
körülöttem gyerekek. - Rám néz. - Nem értettem, mi ebben a nagy dolog.
De egész más, ha az ember rokonáról van szó.
- Én mindig szerettem a gyerekeket, de ez másik szint. Elképesztő
belegondolni, hogy egy ilyen kis csöppséggel ennyire szoros kapcsolatba
kerül az ember. Nem akarom elszúrni.
Isaac nevet.
- Nem fogod!
Elcsendesedünk, és hirtelen furcsának érzem, hogy kettesben vagyok
vele. Attól az alkalomtól eltekintve, amikor összefutottunk a
szupermarketben, még sosem beszélgettünk négyszemközt; igazán nem
mondhatjuk, hogy túl jól ismernénk egymást. Más show-kban együtt laknak
a versenyzők, hosszú órákat és napokat töltenek kényszerű közelségben.
Vannak műsorok, amelyekben még akár együtt is alszanak. Nagyon tetszik,
hogy ez a show más, hogy úgy támaszkodik a szereplők személyiségére és a
köztük működő energiákra, ahogy a hétköznapi valóságban is számítani
szokott, de közben az is igaz, hogy a valódi vonzalmat az hozza elő, amikor
zárt ajtók mögött, bensőséges körülmények között ismer meg az ember
valakit. Eltűnődöm, hogy ha Isaackel véletlenül botlunk egymásba, vajon
működött volna-e a kettősünk.
Egymás mellett állunk. Oldalra fordul, és az állát megtámasztja a vállán,
úgy szemlél egy ideig.
- Egyébként tudom ám, miért vagyok itt kint veled.
- Igen? - utánzóm a mozdulatát.
- Ahha - mosolyog rám. - Tudnod kell, hogy részemről rendben.
- Mire érted ezt?
- Arra, hogy ez... mi ketten... akkor sem működne, ha nyernék.
- Miből gondolod, hogy ezt akartam mondani?
Felegyenesedik, és megfordul, a derekával támaszkodik a korlátnak, és
az arcomba néz.
- Ugyan már, Fizz. Nyilvánvaló, hogy visszafogtad magad. Bólintok, és a
vonásait tanulmányozom.
- Vajon miért érzem úgy, hogy te is?
Isaac nagy levegőt vesz, és az arcát az ég felé fordítja.
- Nagyjából három nappal azután, hogy leforgattuk az első randit, kaptam
egy üzenetet a gimis barátnőmtől. Visszaköltözött ide.
Meleg, aranyszínű megkönnyebbülés árad szét az ereimben.
- Ó.
- Még nem találkoztunk vele személyesen. Nem akarom megszegni a
szabályokat! - teszi hozzá nevetve. - De azóta is üzengetünk egymásnak,
és... hát igen. Úgy érzem, ebből lesz valami, érted?
- Ez csodálatosan hangzik, Isaac.
- Tehát, ha igazam volt, és valóban visszafogod magad, akkor tudnod
kell, hogy részemről rendben. - Bólintok. - Ha viszont tévednék, és te
mélyebben érzel, vagy nagyobb várakozásaid vannak velem kapcsolatban,
akkor is őszinte akartam lenni. Nem akarlak megbántani. - Kinyújtja a
kezét, és a hüvelykujjával végigsimítja az arccsontomat. - Tényleg te vagy
az egyik legizgalmasabb, legvonzóbb nő, akit valaha ismertem. Es
valószínűleg a gimis szerelmem az egyetlen nő a világon, aki miatt mégsem
adok bele apait-anyait, hogy veled, kettőnk között legyen valami.
Tökéletesen fogalmazott. Nagyon rokonszenves ember. Egy párhuzamos
világban, ahol nem ismerném Connort, Isaackel talán nagyszerű párost
alkotnánk.
- Mindent felfogtam.
- Tudom.
- Mi zajlik itt, gyerekek?
Isaackel a hang felé fordulunk. Evan közeledik, és három korsó sört
egyensúlyoz a kezében. Hozzánk érve, az egyiket Isaac-nek, a másikat
nekem nyújtja, majd a sajátját köszöntésre emeli.
- Arra, hogy milyen rettentő csekély esélyem van rá, hogy megnyerjem
ezt a versenyt, és a legszebb nőre, akivel valaha randiztam.
Mindnyájan nevetünk, koccintunk, aztán kortyolunk az italunkból.
Letörlöm a habot a felső ajkamról.
- Szerintem fej fej mellett haladtok.
- Lehetetlen. - Evan gyorsan lenyeli a kortyot, hogy ellenkezhessen. -
Isaac fog nyerni, és azt akarom, hogy tudjátok, bennem nem lesz emiatt
tüske.
- Evan...
- Nem, tényleg, Fizz. Mi már kaptunk egy esélyt, de nem működött a
dolog. Örülök, hogy újra összehozott minket a sors, és újra tarthatjuk
egymással a kapcsolatot. Meg annak, hogy leszedettem azt a tetkót. A
Goldschláger az ördög itala! - teszi hozzá magyarázatképpen, és újra
megemeli a sörét. - Bárhogy alakulnak is a dolgok, ez jó buli volt!

Odabent nem nehéz megtalálnom Connort: az óriást, akit rajongók hada

vesz körül - ezen a stábtagokat értem, de ha őszinték akarunk lenni,
legalább a nyolcvan százalékuk szerelmes belé. Mintha érzékelné, hogy
beléptem a helyiségbe, azonnal a szemembe mélyed a tekintete a terem
túloldaláról. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy azonnal ellágyul az
arckifejezése, mintha nem örült volna, hogy nem lát sehol, és most
megkönnyebbült volna.
De az is lehet, hogy csak a reménykedés beszél belőlem.
Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy visszafogjam a bizakodást.
Nagyon megbántottam, és még ha úgy dönt is, hogy újra megbízik bennem,
a racionális Fizzy tudja, hogy ez sem változtat semmin. Ha Connort
figyelmeztették, nehogy elszúrja a dolgokat, akkor ez holnap is igaz lesz, és
jövő héten is, és három hónap múlva is, mert úgy tűnik, a nagyító, ami alatt
létezünk a show népszerűsége miatt, egyelőre nem fordul el rólunk.
Összességében el kell ismernem, hogy talán csakugyan az a legjobb, ha
valóban távolságot tartunk egymástól, mert még egy erotikus élmény, és
könnyen lehet, hogy valamiképp szerét ejtem, hogy elrángassam őt, a
vaskos gyűrűsujját meg a vaskos farkát egészen Vegasig, hogy hivatalossá
tegyük a szerelmünket.
Kihúzom magam, és felkészítem a lelkemet a beszélgetésre, ami
valószínűleg nem lesz könnyű, aztán oldalra billentem a fejemet, hogy
tudja, négyszemközt akarok vele beszélni. Alig észrevehetően bólint, és
közelebb hajol a két nőhöz, akikkel beszélget, mond nekik valamit, aztán a
szemével követi a mozgásomat a teremben. Elindulok a helyiség távoli
sarka felé, ahol a félhomályos sarokban megláttam egy üres asztalt.
Leülök háttal a falnak, és a tekintetemmel kísérem a közeledő Connort.
Rám tör, milyen furcsa, hogy eddig még csak írásban tapasztaltam meg
ezeket az érzéseket, a valóságban sosem. Most jövök rá, hogy amikor azt
mondom, annyira fáj a szívem, mintha két kéz feszítené két ellenkező
irányba, abban nincs semmi túlzás. A szerelem fájdalmas.
Connor leül velem szemben, és a fél korsó sörét az asztalra teszi.
- Szia!
Egy kis felkészülésbe telik, hogy ugyanilyen egyszerűen köszöntsem,
mert nagyon sok egyéb szó tolakszik a felszín felé. Végül a biztonságos
Helló!-nál maradok.
- Mi a helyzet?
Ügy döntök, nem kertelek:
- Hallottam a híreket a Vasökölről.
A szemhéja megrándul, az álla megfeszül.
- Igen?
- Igen. Sajnálom. Most nagyon feszült lehet a helyzet a North Starnál.
Bólint, aztán felemeli a sörét, és komoran szemléli egy darabig.
- Elég nehéz volt mostanában, igen, köszönöm. - Hosszan kortyol.
- Mivel többé nem fogunk találkozni egymással ugyanígy, és
valószínűleg nem vallana profizmusra, ha felhívlak, miután a finálé is
lemegy szombaton a tévében, ezért úgy gondoltam, most mondanék el
néhány dolgot.
 - Fizzy... - Connor előredől, és a karjára támaszkodik.
Felemelem a kezemet.
- Nem arra akarlak kérni, hogy gondold meg magad. Mindent felfogtam.
De még nem volt alkalmam megtenni a romantikus vallomásomat, és
amikor egyszer megpróbáltam... a házadban... akkor is félbeszakított a
visszautasításod. Egyszerűen szeretném kiadni magamból, mert szerintem
jó érzés volna. - A szemöldökömet felvonva nézek rá. - Rendben?
Bólint, és nyel egyet. A figyelmemet magára vonja hosszú nyaka, és az,
ahogy a pír elindul rajta a gallérja alól, felfelé, az ál- láig.
- Szeretlek - mondom a nyakának, aztán végül sikerül felemelnem a
tekintetemet a szeméig. Friss levelek színére emlékeztető szeme árnyékban
van, hátulról világítják meg a helyiség lámpái, de még így is látom, hogyan
járnak kutatva, ide-oda a két szemem közt. - Még soha életemben egyszer
sem éreztem így senki iránt. Amikor készültél a szereplőválogatásra,
megkérdeztél, milyen partnerre vágynék, és én azt feleltem, hogy olyanra,
aki a megfelelő dolgokkal törődik, aki jó ember, és keményen dolgozik, de
nem veszi magát túl komolyan. Te ezeket jelented nekem, és ennél még
sokkal többet is. Kedves vagy, és szorgalmas. Türelmes, becsületes,
hűséges. Nagyon csodállak.
Átható tekintettel néz rám, és ismerem annyira, hogy tudjam, ezúttal nem
fog közbevágni. És azt is tudom, hogy nem fogja rám vetni magát az asztal
fölött, hogy rongyosra csókoljon, még ha titokban erre vágyom is. Imádom,
hogy ilyen tiszteletteljes, még ha sóvárgok is rá, hogy nagyon tiszteletlen
legyen.
- Azt is mondtam, hogy olyasvalakit, akiért testileg is majd
megbolondulok - folytatom -, és még sosem vágytam annyira senkire, mint
rád.
Connor megint nyel egyet. Csak most engedi el a tekintete az enyémet, és
lenéz a sörére.
- Ezt nem fogom részletekbe menően ecsetelni - mondom neki -, mert
mások is vannak körülöttünk, és az is világos, hogy nem menő egyoldalúan
beszélni a szexről valakivel, aki határozottan kimondta, hogy nem akar
velem lenni.
Connor halkan felnevet, és újra rám emeli felforrósodott tekintetét.
Kihívás sugárzik a szeméből, amit a reményem úgy fordít le magának: Nem
emlékszem rá, hogy valaha azt mondtam volna, nem akarok veled lenni.
 - De elmondom, hogy szeretlek - folytatom -, mert néha úgy érzem, olyan
társadalomban élünk, ami túl sok mindent magában tart. Félünk tőle,
nehogy sebezhetővé váljunk, vagy visszautasításban legyen részünk,
rettegünk, hogy furák vagyunk, esetleg olyasmit mondunk ki, amit senki
más nem gondol. És ez rendben van. De én nem félek ezektől, ha rólad van
szó. Mert tudom, hogy visszautasítottak, tudom, hogy fura vagyok, és azt is
pontosan tudom, hogy senki sem gondolja azt, amit én gondolok, mert senki
sem ismer téged annyira, mint én. Senki sem szeret ilyen tökéletesen, ilyen
epedve.
- Fizzy... - mondja halkan, és megrándulnak az ujjai az asztalon. Lassan
felemeli az egyik kezét, és az ujjhegyeivel súrolja a kézfejemet.
- Ezért, amikor később otthon leszel, és rád törnek az érzések a mostani
beszélgetésünk miatt - akár elborzaszt, akár örömmel tölt el, vagy
elszomorít, összezavar -, csak azt akarom, hogy tudd, él valaki ezen a
bolygón, aki feltétel nélkül, mélyen szeret, önmagadért és a viselkedésedért.
Örülök, hogy megismerhettelek, Connor.
Újra lefelé néz, és lassan, mélyen beszívja a levegőt.
- Nem tudom, mit mondjak erre.
- Én tudom. Sok volt ez egyszerre. Nem kell...
- Ne! - szól közbe sietősen. - Csak arra értettem, hogy nagyon sok
mindent szeretnék mondani, de nem nagyon tudom, hogyan önthetném
szavakba a mondanivalómat.
Az alsó ajkamba harapok, figyelmeztetve magam, hogy ne szóljak közbe.
- Ha tudod, mi a helyzet a Vasököllel - kezd bele a szavakat keresgélve
Connor -, akkor felteszem, azt is megérted, miért kellett továbbra is
távolságot tartanom tőled.
A remény lobbanva éled fel, mint a láng, és forrón felcsap a bordáim
mögött.
- Igen.
Connor kérdőn vizsgálja az arcomat.
- Arra számítottam, azt fogod mondani, hogy ez baromság.
-Az! - felelem. - De neked kell eldöntened, hogyan kezeled a helyzetet.
Nyilvánvalóan tisztában voltál vele, hogy engem nem fog érdekelni, mit
szól Blaine vagy bárki más, és azt a megoldást választottad, ami számodra a
legjobb. Hogyan lehetnék rád dühös emiatt?
Ezzel sikerült meglepnem, látom az arcán.
 - Hát nem érted, Connor? - nézek a szemébe. - Hiszen arról beszélek,
hogy szeretlek. Azt akarom, ami neked a legjobb, még akkor is, ha nem én
vagyok az.
Connor éppen szóra nyitná a száját, hogy feleljen, de megpillantom
Brennát, aki a háta mögött közeledik felénk.
- Brenna mondani akar valamit - szakítom félbe.
Connor hátrafordul ültében, és az asszisztensére mosolyog.
- Na, mi az?
Brenna ziláltnak tűnik.
- Van egy perced? - kérdezi.
- Gyere, ülj le hozzánk egy kicsit! - mutatok a mellettem lévő székre.
- Bocs - rázza meg a fejét -, de azt... azt hiszem, ezt Connorral kell
megbeszélnem. - Lehalkítja a hangját, és közelebb hajol Connorhoz. -
Megvannak az eredmények.
Erre már én is odadugom a fejemet.
- Az én eredményeim?
Egyikük sem néz rám. Brenna Connor felé biccenti a fejét.
- És azt akartam... - elhallgat, és reszketegen elmosolyodik. - Csak annyi,
hogy beszélnetek kellene Roryval a szerkesztés pontos menetéről.
- Ó, rendben. - Connor visszafordul felém.
Megpróbálom leolvasni az arcáról, mire számítsak.
- Minden oké?
- Abszolúte. - Egy pillanatra megrebben az ajka, ennyi a mosolya. - Most
muszáj abbahagynunk ezt a beszélgetést, de folytathatjuk máskor?
Ettől a fura hangulatváltozástól azonnal ideges és feszengős lettem.
- Naná, hát persze. Oké. - Felállók az asztaltól.
- Fizzy...
- Minden oké. - Megkerülöm a széket, de az egyik kezét az alkaromra
téve megállít.
- Komolyan mondtam. Be kell fejeznünk ezt.
Bólintok, de nem mondok semmit. Úgyis csak valami fojtott, reszketeg
nyögdécselés jönne ki a torkomon. Örülök, hogy mindent elmondtam neki,
amit akartam, de nem érzem annyival jobban magam tőle, mint amire
számítottam. Sőt, ha érzek bármit, hát csak még jobban összetört ez a
beszélgetés, különösen, ha arra a kilátásra gondolok, hogy egy ilyen „be
kell fejeznünk” pillanat elé nézek.
 negyvenkilenc

Nem lep meg, hogy Connor már nem ad hírt magáról, mielőtt az élő finálé
megkezdődne, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy az utolsó másfél
napban nem voltam feszült, és nem éreztem magam magányosnak.
Mindenki azt feltételezte, hogy valami vagy valaki más lefoglalja az
időmet, de igazából csak ültem a nappalimban, faltam a jégkrémet az extra
nagy dobozból, miközben újra és újra lejátszottam fejben a Connorral a
Stone-ban folytatott beszélgetést, és a Totál szívás korábbi epizódjait
néztem sorra, hátha ettől jobbnak érzem az életemet. Igaz, hogy szerelmet
vallottam egy férfinak... zsinórban harmadjára, bármiféle viszonzás nélkül,
de legalább nem hever egy holttest a fürdőkádamban odafent.
Délben kötelességtudóan megjelenek a tévéstúdióban a belvárosban,
hogy nekiláthasson a fodrász és a sminkes a feladatának, és abba a
reménybe kapaszkodom, hogy hátha legalább egy szempillantásra láthatom
Connort - még ha csak a szoba túlsó végéből is... nem vagyok én túl mohó
-, de az is ott lappang a tudatom hátterében, hogy esetleg kettesben
beszélhetek vele pár szót. Ám még ha itt van is az épületben, nem bukkan
fel.
Brennával, Lizzel, Isaackel és Evannel találkozom, és az összes Hőst is
látom, akiket kiszavaztak ugyan, de most visszatértek, hogy ők is részt
vegyenek a show fináléján. Helyiségről helyiségre terelnek minket, itt egy
kis púdert kapunk az arcunkra, ott a hajunkat igazítják, kicsinosítanak
minket a szereplés előtt. Itt a stúdióban úgy érzem, mintha egy szinttel
fontosabbá váltunk volna; a barátságos kávézó, a parkbeli randik már a
múlté, és vele az az illúzió is, hogy egy alacsony költségvetésű, független
műsorocskát készítünk. Ez nagy produkció. Eddig az új követők, az utcán
engem megszólító ismeretlenek, a sikerlisták, az interjúmeghívások dacára
nem fogtam fel teljesen, valójában mennyire óriásivá nőtte már ki magát a
show. Biztonsági őrök kísérnek át minket a stúdióba. Az épületben
mindenütt élénk sürgés-forgás fogad minket, de már az utcán hosszú
sorokban kígyóznak az emberek, akik belépőt remélnek az élő műsor
forgatására.

Négyféle öltözék közt dönthetek, de az igazság az, hogy nem nagyon

érdekel, mi van rajtam. Rám nem jellemző módon érzéketlennek érzem
magam, amikor belépek az öltözőbe, és magamra rángatom a piros, A
vonalú ruhát, amiről már most tudom, hogy anyámnak nagyon fog tetszeni.
Most döbbenek rá, hogy semmivel sem lesz könnyebb az életem, ha ennek
vége lesz. Azért vállaltam a show-beli szereplést, mert ösztönzést és
inspirációt reméltem tőle, meg azt, hogy segít új perspektívára lelnem. És
meg is találtam magamban egy új Fizzyt - azt, aki őszinte szerelemre és
szenvedélyre képes -, de máris érzem, hogy ez az új tapasztalat hogyan
keseredik meg egyre jobban, és hogyan alakul át fájdalmas ösztönzővé,
mint egy oldalamba vájódó, éles sarkantyú. Sok mindent vártam ettől a
show-tól a képzelgéseimben, de az meg sem fordult a fejemben, hogy
szomorúbb leszek a végén, mint előtte.
Miután a stylistok elkészülnek a küllemünkkel, egy kis eligazítást kapunk
arról, hogyan zajlik majd a show: a Hősök csoportos interjújával kezdünk,
amelyek közt rövid videóbejátszások lesznek róluk. Ezek után engem is a
színpadra szólítanak, hogy beszélgessünk velük a tapasztalataimról. Végül
fény derül rá, ki a közönségszavazás nyertese, ez után következik a
DNSDuo- eredmények ismertetése. A nyertest megkoronázzák, aztán a
karjába kap engem, hogy kivigyen az épületből, egyenesen a Fidzsire tartó
gépig.
Lehetséges, hogy az utolsó részlet kidolgozásába az én regényes
képzeletem is belejátszott némiképp.
Brenna megmutatja, hová álljak a színpad szélén, ahonnan észrevétlenül
figyelhetem az ott zajló eseményeket, és egy közeli monitor is a
segítségemre van. A férfiak a színpad túloldaláról indulva besereglenek a
színpadra, ahol tapsvihar fogadja őket, és Lanelle röviden mesél a show-ról,
hogyan kezdődött, miként nőtt iránta az érdeklődés, és végül hogyan vált
népszerűbbé, mint valaha álmodni mertük volna.
 A mellkasomban a szívem mintha felhúzós játék volna, aminek
túlságosan feszesre húzták a rugóját.
Nick, Dax, Colby, Jude, Arjun és Tex a Lanelle széke mellett álló hosszú
kanapékon ülnek egymás mellett, Isaackel és Evan- nel együtt, akik a sor
műsorvezetőhöz legközelebb eső végén kaptak helyet.
- A nyolc Hős arra vállalkozott, hogy a műsorban a közkedvelt
romantikusregény-szerzővel, Felicity Chennel randizzanak - újabb
üdvrivalgás. Kikukkantok, hátha sikerül megpillantanom a nézők árnyékba
boruló tengerében Jesst, Junót vagy Rivert, esetleg valamelyik
családtagomat. - Nem az volt a cél, hogy kimozdítsuk a szereplőket a
megszokott környezetükből, hanem az, hogy megnézzük, Fizzy kivel
hogyan rezonál, kivel alakul ki mélyebb kapcsolódás köztük... és kivel nem.
Minden héten önök - a nézők - szavaztak, véleményük szerint melyik hős
Fizzy valódi lelki társa. És ma este újra összegyűltünk itt, hogy
megbeszéljük a résztvevők tapasztalatait, a reményeiket és legfőképp azt,
hogy mi a véleményük az Igazszerelem-kísérletről.
Felhangzik a főcímzene, majd egy lagymatag fényshow után következik
az első reklámszünet. Amikor visszatérünk, egy videómontázsban
elmagyarázzák az archetípusokat, és bemutatkoznak a hozzájuk tartozó
arcok. Részleteket látunk a hétköznapjaikból, a show-beli szereplésükről, és
ki-ki elmondja a gondolatait a velem való találkozásról. A nézőtéren
füttyögés kezdődik, amikor Colby meztelen felsőtesttel húzódzkodik egy
rúdon, és itt-ott nevetgélnek, amikor Arjun cipőjét egy utcai cipőtisztító
fényesíti. Rajongólányok sikongatnak, amikor Dax kiugrik a repülőből,
aztán még tovább élesedik a hang, amikor a vágás után Isaac sétál végig a
folyosón egy önműködő szerkezettel, amit biztosan azért tanácsoltak neki,
hogy még Tüzesebb Kockának látsszon.
A közönség kitörő nevetéssel fogadja a felvételt, amelyen Dax kilép a
kávézóból az első találkozásunk után, és kifulladva ennyit mond:
- Atyám, ez a nő tényleg [sípolás] szexi.
A számra csapok, hogy visszatartsam a vihogást.
- Fizzynek nagyon sajátságos aurája van, nem? - véli Nick a
bejátszásban. - öntudatos, erős és karakán. És emellett [hosszabb sípolás]
vonzó.
Újabb nevetés, ami még harsányabbá válik, amikor Arjun kijelenti:
- Hát, szerintem nem volt köztünk vonzalom.
 Az Isaacről szóló újabb felvételt óriási üdvrivalgással fogadja a stúdió
közönsége.
- Fizzy az a fajta nő, akire nagyon sokan várnak életükben, de sosem
találkoznak hasonlóval. Amikor ránéz az ember, azt mondja magában,
„öregem, de jól néz ki”, aztán a beszélgetés során egyszer csak észreveszi,
hogy okosabb is nála, csak eddig nem tűnt fel neki a nagy bámulásban.
- Már akkor tudtam, hogy különleges, amikor legelőször találkoztam vele
- mondja Evan. - És ha adhatok egy jótanácsot: soha, senki ne varrassa
magára Bárt Simpsont!
A tömeg felzúg. A videó láttán elszorítják a torkomat az érzelmek. Miért
nem tudtam beleszeretni valamelyikükbe?
Amikor véget érnek a klipek, Lanelle megvárja, hogy elhaljon a taps,
mielőtt érzékenyebb vizekre kormányozná a beszélgetés hajóját.
A legkorábban kiesett Hősöknek tesz fel mosolyogva jól célzott
kérdéseket: Tex nem gondolja-e úgy, hogy kicsit szexista megnyilvánulás
volt az iránt érdeklődni, apám mit szól a románcíró karrieremhez? Mit
gondol Colby, miért szavazták ki a nézők? Arjun megnézte utólag az
epizódot, amiben szerepelt? Mi volt a véleménye a saját szerepléséről?
Aztán Lanelle Daxhez és Nickhez fordul, és mintha feljebb tekerték
volna a bűverőszabályzót, szégyentelenül flörtölve kérdezősködik arról,
hogy utólag változtatnának-e bármin, amit mondtak vagy tettek a műsorban,
és szerepelnének-e hasonlóban még egyszer. És ekkor jön a
meglepetésbejelentés: ők kerten vissza fognak térni a második évadban.
- Mi a szent szar? - mormolom magam elé. - Te jó ég!
Azonnal azon kezdek gondolkodni, hogy vajon annak is Connor lesz-e a
producere, vagy végre felszabadult. Hogy azt tehet-e, amit akar, anélkül
hogy elvesztené a munkáját, vele a San Diegó-i életét. Meg akarnám
kérdezni, de fogalmam sincs, mi jön a mai este után.
- Szia! - Olyan váratlanul hangzik fel ebben a pillanatban a mély hangú
suttogás mögöttem, hogy összerezzenek, és a számhoz kapott kézzel
fordulok arra. Már feladtam a reményt, hogy ma este egyáltalán találkozom
Connorral, mert azt feltételeztem, hogy végig a vágószobából figyeli az
eseményeket. Azonnal megrohan a késztetés, hogy széles mozdulattal
átöleljem a nyakát, de még annál is erősebb a vágyam, hogy magamba
szívjam a látványt, amit idáig nélkülöznöm kellett. A haja most is lágyan
hull a homlokába, de ezúttal jól szabott fekete öltönyt visel, keskeny fekete
nyakkendővel. Egyszerre gyengéd és ördögi az összhatás, egyszerre látom
ölelni valónak és erőteljesnek. Számos tulajdonság ott rejtőzik a vonzó
külső alatt, mintha minden hőst egybegyúrtak volna, és komoly
erőfeszítésembe kerül, hogy ne vallják neki szerelmet, immár negyedjére,
ugyanolyan hasztalanul, mint eddig mindahányszor.
- Milyen fantasztikus hír, hogy Dax és Nick visszatér!
- Szerintem is - bólogat.
- Az új évad producere is te leszel?
- Még nem döntöttem el. - Határozott a hangja, de a szeméből süt
valamiféle feszültség, amit eddig még nem ismertem.
Teszek egy lépést felé.
- Jól vagy?
- Igen. - Meghúzgálja a zakója ujját, végigsimítja a mellét, aztán a haját.
Az Izgatottan Matató Connor szürreális látvány. Vet rám egy pillantást,
aztán már el is fordítja rólam a szemét. - És te?
- Azt mondanám, ahhoz képest egész nyugodt vagyok. Veled mi történt?
- A finálé - feleli egyszerűen. - Ideges vagyok miatta.
- Minden nagyszerű lesz - mondom neki. - Hát nem nézted eddig?
- De... csak... - Connor mélyen, reszketegen beszívja a levegőt, aztán
kifújja. - Most jön a legnehezebb része.
Teljesen felé fordulok, és a mellére teszem a kezemet. Egy dolgot
biztosan tudok:
- Minden csodálatos lesz - ígérem neki. - Nem kell aggódnod semmi
miatt. Nem hagylak cserben.
Bólint, és a tekintete az ajkamra téved, szórakozottan, fókuszálatlanul.
A szívem úgy dönt, elpárolog a testemből.
- Bármi történik ezután - kényszerítem ki a torkomon a szavakat, de csak
suttogásra telik -, ne felejtsük el, milyen látványos, briliáns dolgot hoztunk
össze együtt, olyat, amilyen egyszer adódik az életben, és ezt sosem fogom
bánni. Sosem fogom bánni, ami veled volt.
Még mielőtt végigmondhatnám, Connor közelebb hajol hozzám, és az
ajka a számra tapad. Melegen, sürgetőn. Az arcomat két tenyerébe fogja.
Meglepetésemben fojtottan felkiáltok, de az ösztöneim már el is indítják a
két kezemet, hogy birtokló mozdulattal szorosan megragadjam a zakója
gallérját kétfelől, és lábujjhegyre emelkedve nyújtózkodom, hogy minél
közelebb férkőzzek hozzá, mert rabja vagyok egyszerre gyengéd és irányító
érintésének, és elkeseredetten vágyom rá. Fogalmam sincs, mi történik
most, de nem vagyok bolond. Mindent megragadok, amit Connortól kapok.
 Halk nyögéssel félrebillenti a fejét, az ajka még szenvedélyesebben
keresi az enyémet, mohó keze végigsiklik a testemen,
399
tenyere a fenekemre kúszik, és szorosan magához húz. A másik keze
ujjai a hajtincseim közé fonódva tartják meg a fejemet, és nem kétséges,
hogy minden érzése a csókunkba árad. Tökéletesen egyensúlyoz a lágyság
és a keménység között, miközben a nyelve ingerel és csábít. Aztán finoman
foga közé kapja az alsó ajkamat, és lassan hátrább húzódik, én pedig
követem, hogy ne vesszen el a kontaktus, de a hüvelykujját a számra téve
megállít.
Rövid ideig olyan tekintettel néz a saját ujjára, mint aki küzd magában,
aztán elveszi a számról, és még egyszer rám hajol egy sóvár csókra.
- Connor...
- Igazad van - mondja.
- Miben?
De a hátam mögött hirtelen tapsvihar támad. Vége a reklámszünetnek, és
a fejünk fölött világító fény engem hív a színpadra.
Connor megfordít, és finoman megtaszít, én pedig kábán kisétálok a
színpadra - kócosán, rúzs nélkül -, hogy megtudjam, kivel kellene leélnem
az életem hátralévő részét.
 ötven

FIZZY

A nézőközönség hangos rivalgása olyan érzést kelt, mintha egy csapat méh
zümmögne a fejemben. Körbenézek, megpróbálom felmérni, hány ember
lehet itt, de a reflektorok elvakítanak, semmit sem látok.
Mi volt ez az imént?
Connor búcsúcsókja?
A színpadot időközben átrendezték, egy kétszemélyes kanapé került
közvetlenül Lanelle széke mellé, a Hősök két hosszabb kanapéját arrább
tolták. Az egyik a kisebb kanapé mellé került, ahová, gondolom, én fogok
ülni a kiválasztott Hőssel, a másik emögé, egy emelvényre, gondolom, a
férfiak ezeken helyezkednek majd el, négyen-négyen egymás mellett.
Felteszem, később majd mellém ül a közönségszavazás nyertese is, de most,
egyelőre, amikor magányosan leereszkedem a kétszemélyes helyre, furcsán
védtelennek és feszélyezettnek érzem magam.
Az ajkam még mindig lázasan bizsereg Connor csókja után.
Van néhány percem, hogy összeszedjem magam, miközben az életemről
szóló videóklipet vetítik; a sötétben odarohan hozzám a fodrászból-
sminkesből álló, taktikai beavatkozó SWAT-egység, hogy helyrehozzák a
károkat. Közben a kijelzőn mutatják, ahogy írok (haha); ahogy kocogok
(valaki felnyerít az első sorban; ezt majd utólag megbeszéljük, Jessica
Marié Pena!); szörfözőm a Csendesóceánon (nos, ez aztán végképp
meglepetés). Atyavilág, utólag végiggondolva, nem értem, hogyhogy nem
mondtam nemet ezekre az ötletekre! Az igazi életemről készült
portréfilmben egy óriási tál guacamoléba marcogatnám a tortillachipset,
miközben hetvenedik alkalommal megy a tévében A szerelem siklóernyőn
érkezik, és a laptopom a sarokban porosodik. De arra gyanakszom, ez a kép
bajosan indítana bárkit arra, hogy Hősnőt lásson bennem.
 Amikor vége a bejátszásnak, végigmegyünk még egyszer mindazon, amit
már tudunk: hogy pár éve találkozgattam Evan- nel, és utáltam a tetkóját;
hogy Arjunnal nem rezegtünk egy hullámhosszon; hogy Tex és Jude a szó
rossz értelmében húztak fel; hogy Daxszel eleinte úgy néztünk ki, mintha
fel akarnánk falni egymást, de valójában nem volt bennünk túl sok közös;
meg azon, hogy Nickkel, Isaackel és Evannel ellenben volt köztünk
vonzalom.
Mind poénkodunk, mind játékosan ugratjuk egymást. Egy reklámszünet,
mindenki tovább viccelődik és beszélget, de az én pulzusom gyorsulni
kezd. Hamarosan eljön a pillanat. Mindjárt. Nagy az esély rá, hogy élő
televízióadásban fogom kidobni a taccsot.
Akarom is, hogy túl legyek ezen az egészen, meg nem is: mert eközben
szeretném, hogy ne legyen vége soha. Fogalmam sincs, hogyan tudok
kapcsolatban maradni Connorral, ha már nem lesz közös munkánk, és arról
sem, hogy kapcsolatban kellene-e maradnunk. Furcsa, hogy csak
harminchét évesen tanulom, hogyan kell mindezt: bevallani az érzéseimet,
kitartani amellett, akit és amit szeretnék a közelemben tudni romantikus
értelemben, és a visszautasítást kezelni. Sohasem számítottam rá, hogy
egyszer előbújik belőlem egy olyan személy, akinek nehezére esik
elengedni valakit.
Felgyúlnak a fények, jelezve, hogy újra adásban vagyunk. Izzad a
tenyerem, de leküzdöm a késztetést, hogy beletöröljem a ruhámba, mert
azonnal világosan látná mindenki, milyen szörnyen izgulok. Most derül ki,
kire szavaztak a nézők. Megtudom, melyik Hőssel milyen egyezés van
köztünk. Megtudom, hogy hívják a lelki társamat.
De Lanelle-nek sikerül meglepnie.
- Nos, hadd mondjam el, hogy nem csak a nyolc Hősünknek voltak lelkes
rajongói - mondja. - Megjelent köztük egy nem várt kedvenc is. Nem igaz,
Fizzy?
A tömeg őrjöng.
A kérdés felkészületlenül ér, csak pislogok, de sikerül összeszednem
magam.
- Felteszem, Lanelle, a mi szívdöglesztő producerünkről beszélsz,
Connor Prince-ről, igaz?
Lanelle nevet.
- Pontosan. Mielőtt rátérnénk a várva várt, nagy leleplezésekre, töltsünk
el egy kis időt a műsor szülőatyjával. Connor, kérlek, fáradj a színpadra!
 Ha eddig úgy véltem, hangos a közönség, nos, semmiség volt ahhoz
képest, amilyen fogadtatásban Connort részesítik. Amikor a Hősök
megjelentek, a közönség éljenzéssel reagált; most ezt az éljenzést egészítik
ki az innen-onnan érkező sikolyok, az a fajta hisztéria, amit utoljára a
Wonderland-koncerten hallottam.
Connor félénk mosollyal lép a színpadra, valamiképp sikerül a közel
kétméternyi testmagasságával alázatosnak látszania, és csak most kezdem
igazán idiótának érezni magam, mert eddig nem jöttem rá, hogy ő fog a
kétszemélyes kanapéra leülni mellém.
Miközben felém lépked a színpadon át, végig az arcomra szegezi a
tekintetét.
Aztán leereszkedik mellém, és rám mosolyog:
- Szia!
Hosszú, izmos combja az enyémnek nyomódik, és a világért nem
akarnék túl drámaian fogalmazni, de életemben nem volt még részem ennél
erotikusabb élményben.
- Szia, neked is! - mondom, és még mélyebbre merülök ebbe az intenzív
szemkontaktusos valamibe, amit elkezdtünk. - Nem is tudtam, hogy zavarba
fogunk hozni téged élő adásban!
Connor zöld szeme felcsillan.
- Muszáj volt adnom neked rá még egy esélyt, mielőtt véget ér az évad.
Lanelle közbeszól.
- Na, erről a kémiáról beszéltem - int felénk. - Fizzy, úgy hallottam, hogy
Connor kizárólag azért került be a műsorba beszélgetőpartnernek, mert te
belefoglaltad a szerződésbe, igaz?
- Így is mondhatjuk - felelem, de közben még mindig Connorra
vigyorgok. - Az első forgatási napon azt mondtam neki, hogy visszalépek,
ha nem vállalja.
Lanelle színpadiasán ráncolja a homlokát.
- Ez igazán nem mindennapi.
- És hazugság is! - tiltakozik Connor nevetve. - Csak azért mondja, mert
keménynek akar látszani!
- Igazán meghagyhatnád nekem ezt az örömöt! - játékosan vállon
taszítom, a közönség nevet. - Sosem hagyja, hogy learassam a babérokat!
- őszintén, még előttem a feladat, hogy megtanuljam, soha nem szabad
kételkedni Fizzyben - mondja Connor, mire a közönség hangosan
olvadozik.
 - Na, de figyeljetek ide - mondja Lanelle -, kettőtök közt tényleg
fantasztikus összhang van a képernyőn.
A bőröm alá kúszik valami nyugtalanság. Nem akarom, hogy így vonja
reflektorfénybe Connort.
- Ugyan már, Lanelle! Egy ilyen nagyszerű férfira egy ezeréves csontváz
is felkapná a fejét!
A közönségben helyet foglaló Connor-rajongó lányok felvisítanak.
- Nem, nem csak erről van szó. Ez valami egészen különleges. Nézzük
csak! - A kijelző felé int, amelyen egy fotó-összeállítást kezdenek vetíteni.
Elfúló lélegzettel figyelem: Connorral a forgatási helyszínen, a monitor fölé
hajolva; kerten egymás mellett a kávézóban az első héten, ő elém tartja a
jeges kávéját, és hagyja, hogy a szívószálán keresztül kóstoljam meg. Egy
másikon a villámmal teszek a szájába egy falat tésztát ebédszünetben; és
egy újabb, amelyen Connor mögött állva grimaszolok, és szamárfület
mutatok neki, miközben Roryval nézik elmélyülten az írótáblára csíptetett
papírt.
Connorra nézek, mert nem tudok rájönni, mi ez, mi a fene folyik itt, de ő
csak szórakozott mosollyal néz fel a kijelzőre, és nem fordul felém, hiába
érzi meg az arcán a figyelmem súlyát.
Vágás a képernyőn, és az a fotó tűnik fel, amit egy vendég készített
rólunk a Broadban, miután megkértük...
A szívem felfelé kúszik a torkomban, fedezéket keresve az érzelmek
támadása ellen.
...aztán egy szelfi, ami a The Rocky Horror Picture Show közben készült,
aztán egy kép rólam, amint a hámomban lógok a kötélen falmászás közben,
és visítok, Connor meg hahotázik, megjegyzem: két lábával biztonságosan a
talajon állva. Egy fotó arról, amikor mindketten megpróbáltunk a forgatás
szünetében egyetlen harapással felfalni egy tacót (ő nyert), és egy arról,
amikor a vállán átvetve cipelt át a lakókocsiba az interjúra, mert szerinte túl
hosszan fecsegtünk Lizzel és Brennával. Ezt egy olyan pillanat követi,
amire nem emlékszem, az aznap készült felvételt nézem, Connor pedig a
hátam mögött áll, két kezét a vállamra téve. Egy fotó, ami a Wonderland-
koncert kezdete előtt készült rólam, róla, Stevie-ről meg Junóról, és
lassanként a nézők éljenzése másféle hangulatot ölt. Most kezd igazán
megmutatkozni előttük a valóság - ahogy előttem is.
Azt figyeljük, hogyan szeretünk egymásba.
 A két kislány arca nincs kikockázva, ami azt jelenti, hogy Nat, Jess és
River engedélyt adott a fotó publikálására, és a döbbenetem lassan kanyon
mélységű zavarodottsággá változik. Mi történik itt? A közönség felé nézek,
oda, ahol sejtéseim szerint ülhetnek, valahol elöl, de túl sűrű a sötétség. A
pulzusom olyan ütemben ver a torkomban, mint egy gépágyú.
- Ez valódi barátság - állapítja meg Lanelle, amikor a kép éppen átvált
arra a fotóra, ami engem ábrázol a Balboa Parkban, harsány hahotázás
közben, és Connor oldalt állva figyel, arcán leplezetlen csodálattal. - Egyes
rajongók szerint a valóságos szerelmi történet ez volt.
A nézőközönség újra visítozni és éljenezni kezd. Egy női hang a többi
fölé emelkedik a sötétbe burkolózó nézőtéren:
- Csókold meg, Prince Apuka!
Connor felé fordulok, aki lassan rám emeli a szemét, és a tekintetünk
összekapcsolódik.
- Tudod, hány rajongója van a párosotoknak a nagyvilágban? - kérdezi
Lanelle.
Egy pillanatig nem fogom fel, hogy a kérdés nekem szól. Elszakítom a
tekintetemet Connorétól, mint egy lassított felvételen, Lanelle-re nézek, és a
fejemet rázom. A koponyám mintha egy mázsa súlyú lenne.
- Nem volt szabad követnem a show-val kapcsolatos online aktivitást,
ami, őszintén szólva, jó kibúvó volt, azóta teljesen leszoktam a Twitterről. -
A nézőtéren itt-ott szórványos nevetés.
- Connor! Neked mi a véleményed erről az egészről?
- Hát... mi sem nyilvánvalóbb, mint az, hogy nem úgy terveztem, hogy
kamera elé álljak. - Connor ujjai végigszántják a lágyan omló, kusza
hajfürtjeit. - Bevallom, ha filmgyártásról van szó, nem épp itt érzem magam
a legkomfortosabban.
A nézőközönség részvétteljesen felzúg.
- De Fizzynek igaza volt. - Connor úgy emeli fel a kezét, mintha engem
akarna védelmezni. - Működött az ötlete. És mulatságos volt, nem igaz? -
Felém fordul, és a tekintete megint a számra téved. - Ezt mindenki tudja,
látja. Fizzy szellemes és vicces, és a társaságában mindenki jól érzi magát. -
Lassan kifújja a levegőt. - Mindig jó hangulatba hozza az embert.
A tömeg e mondatra szabályosan eszét veszti, én meg Connorra meredek:
Te most mire akarsz kilyukadni, de komolyan?!
- Nagyon ritkán használom a közösségi médiát - mondja nekem, és úgy
néz rám közben, mintha én volnék az egyetlen ember a dugig tömött
teremben. - De még nekem is kezdett feltűnni, hogy az emberek örömüket
lelik a köztünk lévő dinamikában. - Rám mosolyog. - Ahogy én is.
Basszus, a szívem... mindjárt... nem is tudom, mit csinál.
- És a hangokból úgy ítélem - szól közbe Lanelle -, a Conzy-hívők nem
kis számban képviseltetik ma magukat a közönség soraiban!
- Conzy? - tátogom némán Connor felé, aki vállat von. Aranyos kis
mozdulat, imádom. Aztán a mikrofonba szólok: - Eddig nem tudtam, hogy
még nevünk is van, Lanelle!
- Egy időre felkapcsolhatnánk a fényeket? - kérdezi Lanelle, és a
közönségre halvány fény vetül. - Emelje fel a kezét, aki a Conzy-
különítményhez tartozik! - kiáltja Lanelle az emberek felé.
Álmélkodva pislogok, mennyi kéz emelkedik fel erre, aztán a szemem
sarkából mozgást érzékelve, a színpadon ülőket is szemügyre veszem.
Először Tex emeli fel a kezét, aztán Colby és Dax is.
Lanelle nevetve fordul feléjük.
- Ti hárman is?
Dax arcán szélesen árad szét a mosoly, és bőszen bólogat.
- Kevésbé érintett mélyen a vereség, mert elejétől fogva világos volt,
hogy labdába sem rúghatok.
- Én rájuk szavaztam! - teszi hozzá Tex.
- Szintén! - vigyorog Colby is.
- De az eredményt még nem is tudjuk! - szakad ki belőlem egy kiáltás.
Küszködve próbálom összerakni, mi a franc történik körülöttem. - Mi folyik
itt?
Connorra nézek. Ő a kezem után nyúl, és két tenyere közé fogja. Az
óriási teremre várakozásteljes csönd ül
- Az, hogy én is harcba szállók.
Az iménti némaság fülsiketítő lármának adja át a helyét. Az első
sorokban ülők felállva őrjöngenek.
Most jön a legnehezebb része, mondta nekem az imént Connor, a színpad
mögött, és most döbbenek rá a szavak valódi jelentésére: miattam
reflektorfénybe állítja magát, és nemcsak szereplőként, hanem a Hősök
egyikeként is. Mindent kockára tesz kettőnkért. A szívemet szorosan
megmarkolja az imádat.
- Ebből nem lesz galiba? - kérdezem tőle halkan. Nem látja-e kárát a
munkája, az itteni élete, meg a többi.
Közelebb hajol, és a fülembe
 - Ahogy mondtam az imént, igazad van. - Mintha olvasna a
gondolataimban. Aztán elhúzódik, és rám mosolyog. - Köszönöm, hogy
figyelmeztettél: tényleg minden csodálatos lesz!
Mintha mellbe taszítana: ő is ugyanúgy bízik bennem, mint én benne.
Azért jött oda hozzám az imént, mert ugyanúgy várta tőlem a
megnyugtatást, ahogy én szoktam tőle. Már a jelenlététől is elsimulnak az
idegeim. Valamiképp, milliók szeme láttára, megtaláltuk egymásban a
biztonságot.
Ügy érzem, képtelen vagyok ezt tovább elviselni. A szívem képtelen
ennyit befogadni. Ha ez valóban egy szerelmi vallomás, el kell ismernem,
ilyet még én sem tudtam volna írni. Soha nem képzeltem, hogy az érzelmek
ekkorára tudnak duzzadni az ember mellkasában... megakadályozva, hogy
beszéljen, vagy akár gondolkozzon.
Connor megszorítja a kezemet, és a közönséghez fordul.
- Világos, hogy engem is megilletne ugyanannyi képernyőidő, de ez
természetesen nem lehetséges. Így hát kitaláltam valami mást. - Megemeli
az állát, és újra a képernyő felé int, miközben a fények újra elalszanak
körülöttünk. Megszólalnak a kedvenc Wonderland-számom, adja a kezdő
hangjai, és ha az imént a duzzadó érzelmekre panaszkodtam, és azt hittem,
fokozhatatlan, hát elhamarkodottan ítéltem. Egyáltalán nem biztos, hogy
képes leszek megőrizni az önuralmamat.
Rövid klipek futnak a képernyőn kettőnkről: egymással poénkodunk a
forgatási helyszínen; a következőn összegyűrt szalvétát dobok felé, tettetett
felháborodással. Együtt ebédelünk; mindig néhány lépésnyire elkülönülve a
csapat többi tagjától; egy következő rövid videón egymás mellett ülünk,
mindketten a telefonunkat görgetjük, csendes egyetértésben. Megpróbálunk
betanulni valami TikTok-táncot, és egyszerre kezdünk röhögni, nincs erre
jobb szó, aztán egy gyors összeállítás azokról a pillanatokról, amikor
elmegyek mellette, és újra meg újra bordán bököm. A közönség
hisztérikusan nevet.
A következő bejátszásokban Connor türelmesen instruál minket munka
közben. Mindenki őt figyeli, a kamera rám közelít, bizakodó arccal, tágra
nyílt szemmel bólogatok. Annyira sikerült elrejtenem, hogy imádom ezt az
embert, mintha kiírtam volna a homlokomra, és most rettentően zavarban
lennék, ha az érzéseim nem nyertek volna nyilvánvaló viszonzást. Bárki
készítette is a felvételt, amelyen Connor engem figyel, miközben az üzemi
konyhában ténykedem, majd ahogy Jude-dal fákat ültetünk, nagyon jó
szeme volt; a film zseniálisan örökíti meg, ahogy Connor a kedvenc
műsorára bámul: rám.
Elhallgat a zene, a kijelző elsötétedik. Azt gondolom, ennyi, vége, de
hirtelen felhangzik a saját hangom, a háttérben halk zenével: „Akarsz
beszélgetni a tegnap estéről?”
A nézők fogják a képzettársítást, és nevetnek, és... ó, atyám. Tudom már,
mi ez. A forgatás első napján készült, amikor véletlenül bekapcsolva maradt
a mikrofonom. Jéghideg hullámban tör rám a rémület. A homlokomra
csapom a tenyerem. A közönség vibrál, nyilvánvalóan izgatottan várják,
milyen pikáns dolgok következnek.
A kijelző még mindig sötét, de aztán, hallható szünet után, Connor
válaszol, szándékolt kimértséggel. A felvétel nem hagy kétséget afelől,
hogy fedezni próbál: „Mármint arról, amit tegnap találtunk ki a műsorhoz?”
Az én rendkívül ravasz válaszom hallatán („Jobb későn, mint soha, mi?
Egyáltalán nem hülyeség. Mit hittél, miről akarok beszélni?”) felhullámzik
a közönség nevetése.
Ezek után Brenna tűnik fel a képernyőn. Rory mellett ül az
interjúkocsiban lévő kanapén.
- Ezek kerten az első pillanattól totálisan odáig vannak egymásért -
mondja.
Mire Rory:
- Atyám! Nem hiszem el, ha nem a két szememmel látom. Megszakítás
nélkül Connort bámulta.
A párbeszédet egy - igazán fergeteges - összeállítás követi, azokról a
pillanatokról, amikor Connort bámulom forgatás közben. A
dohányzóasztalnál. Az üzemi konyhában. A parkban. A szépségszalonban
kétségbeesetten keresem a szememmel... pedig tudtam, hogy aznap nem tud
a forgatásra jönni. Aztán felgyorsulnak a képek, klip klip után: Connorra
nézek, megerősítésért, bármiért... vagy épp kutatok utána a szememmel,
ugyan hol lehet. Lényegesen többször fordult elő, mint gondoltam, pedig az
nekem is világos volt eddig is, hogy nem kevésszer.

Őrjítően vicces.
Előrehajolok, és a tenyerembe temetem az arcomat. A közönség ujjong.
De aztán Brenna hangjára újra felnézek a képernyőre:
- Hát ja. De Connor sem jobb, semmivel!
 És ekkor következik az összeállítás Connorról. Egy Hős hozzám ér...
valamelyikük közelebb hajol, megnevettet... vagy épp vígan flörtölgetünk.
Ez az összeállítás is fergeteges - Daxszel az első randin, majd gyors vágás
Connor arcára, aki mogorván lesi a monitort; Nick cseresznyével etet...
majd Connor, amint mélyen beszívja a levegőt, és hátradől a székében,
szemét a mennyezetre szegezve; Evan hátulról átfog a hajón, Connor a
háttérből vasvillaszemekkel mered ránk. A közönség imádja a bejátszást,
sikítozva dőlnek a röhögéstől. A színpadon ülő Hősökről nem is beszélve.
Ezek után Isaac jelenik meg a képernyőn.
- Szerintem mindnyájan észrevettük, de először senki sem gondolta, hogy
több van köztük mély barátságnál.
Majd Dax:
- Ezek tutira egymásba gabalyodtak. - Ujjal mutatott idézőjel.
A nézők visítoznak.
Most Nick szólal meg a felvételen:
- Szerintem próbáltak küzdeni ellene, de nem lehet nem észrevenni, hogy
Connor teljesen odáig van érte.
Mire Colby, Nick mellett állva, egy előttem ismeretlen estén, hozzáteszi:
- És Fizzy azért nem került közelebb egyikünkhöz sem, mert őt akarja. És
ki tudna dühös lenni rájuk, amikor azt figyeli, hogyan esnek szerelembe
egymással.
Connorra nézek, és most veszem észre, hogy engem figyelt. Hát persze
hogy kíváncsi, mit szólok; azt mondta, ő szerkesztette egybe. Ekkor hasít
belém a felismerés - hiszen én láttam már ebben az öltözékben Nicket meg
Colbyt. A záróbulin.
- Ez tényleg a te munkád? - kérdezem halkan Connort. - Csütörtökön
készítetted?
Bólint, aztán az állával a képernyő felé bökve jelzi, hogy nézzem tovább.
Az interjúszobában ülünk, egymás felé fordulva. Mindketten végtelenül
szomorúnak látszunk, és a szívem iszonyúan elszorul. Ez a forgatás utolsó
napján készült. A rettenetes beszélgetés első fele.
A vallomásomnak az a része, ami nem került adásba.
- És most, a legutolsó randi előtt, hogy érzed magad? - kérdezi Connor.
- Megkönnyebbültem - felelem, és egyenesen a szemébe nézek.
Emlékszem, hogyan éreztem magam abban a pillanatban: oda akartam
önteni Connor elé az imádatom minden cseppjét, hogy lássa, mennyire
szeretem. A felvételen is világosan látszik.
 Connor arca megfeszül, és a tekintete kutatva mélyed a szemembe. Most,
így látva őt, nem is értem, hogy tudtam megőrizni az önuralmamat.
Aztán újra felkúszik az arcára a szakember maszkja.
- Miért?
- Mert ez azt jelenti, hogy hamarosan már nem kell úgy tennem, mintha
bárki másra vágynék rajtad kívül.
- Fizzy, hé... - Connor szeme pánikszerűen a kamerák felé rebben. - Nem
mondhatsz ilyeneket!
Megemelem az államat.
- Akkor vágd ki!
Connor kifújja a levegőt, aztán a kamera felé fordul.
Elsötétül a képernyő.
A nézőtér-világítás ebben a pillanatban újra felkapcsolódik, és egy
pillanatnyi síri csend után a közönség kitör. Viharos üdvrivalgás kezdődik,
sokan ültükből felugrálva tapsolnak.
A kezem síkosra izzadt Connor tenyerében, legszívesebben
kiszabadítanám, és megtörölném, de nem merem. Egyszer megérzem, hogy
finoman lefelé fordítja, majd, úgy gondolnánk, lopva a saját combjára teszi.
Az éles szemű nézők azonnal visongani kezdenek, látva, hogyan igazgatja
el a tenyeremet.
Ezek az emberek simán szívrohamot kapnának, ha látnák, miket művel
az ágyban!
- Nos, Connor, úgy tűnik, ezennel hivatalosan is beneveztél a versenybe -
jegyzi meg Lanelle visszafogott hangon, és a szívem ettől is elszorul,
mintha elfelejtettem volna, hogy miért vagyunk itt. - Azt hiszem, eljött az
ideje, hogy megtudjuk, hogy állnak a nézők szavazatai.
Elmagyarázza, hogy a szavazás a közösségi médián keresztül zajlott, és
egy elfogulatlan külső megbízott cég monitorozta, aztán gyors áttekintést ad
arról, hogy hány szavazat érkezett az első héten, és mennyi a finálé hetében.
Megdöbbentők a számok. A fények elhalványodnak, majd egyre erősebb
piros fény világítja be a színpadot, gondolom, a várakozásteljes izgalom
fokozása végett. És ekkor Lanelle hangja feljebb emelkedik:
- És a nézői szavazatok 41,2 százalékát megszerezve... Isaac került az
élre!
Rövid csend után a közönség hangos - udvarias - tapsolásba kezd.
- Emellett azonban... - vigyorog Lanelle a tömegre, és most derül ki
számomra, hogy ő is beavatott, és valószínűleg ő is a Cbrazy-különítményt
erősíti - .. .ért minket egy kis meglepetés. Sejti bárki, mi lehetett az? - A
közönség ezer hangon, ezerféle dolgot kiabál be, de semmit sem lehet érteni
a szavaikból. Lanelle hamarosan jelzi, hogy szót kér, a nézők elhallgatnak,
ő pedig színpadiasán vizsgálgatja egy ideig a kezében lévő kártyákat. - Egy
olyan fordulattal, amire tényleg senki sem számított, Connor Prince
megszerezte a szavazatok 38,6 százalékát, úgy, hogy még csak nem is
versenyzett! - Az ember nem gondolta volna, hogy a nézők képesek még
hangosabban ujjongani a korábbiaknál, de erre valóságos apokalipszis tör
ki, annyira, hogy az este háziasszonyának túl kell kiabálnia őket. Még a
kamerák mögött állók is éljeneznek.
Nem kell hozzá Jess matektudása, hogy világos legyen előttem, a
szavazatok 38,6 százaléka emberek millióit jelenti. Milliók akarják, hogy
Connorral egy pár legyünk. Ám a két személy, akiknek a szava igazán
számít ebben, itt ül a kanapén, egymás mellett. Oldalra nézek; ő vissza rám,
és a mosolya egyszerre félénk, önelégült és elragadtatott.
Közelebb hajolok hozzá, amire, ha lehetséges, csak még tovább
fokozódik a tetszésnyilvánítás ereje.
- Te tudtál erről?
Connor megvonja azt a csodás vállát, aztán elömlik az arcán a ragyogó
mosoly, amire a szívem hasonló ragyogással válaszol.
- Jól van, jól van - próbálja Lanelle visszanyerni az irányítást az
események fölött, és visszaterelni a műsort az eddigi kerékvágásba. - De a
fő kérdésre még mindig nincs válaszunk: vajon a közönség, azaz a nézők
összessége, ugyanazt látja-e Fizzy lelki társának a Hősök közül, mint akit a
DNSDuo-eredmények előre jeleztek?
A kiesés sorrendjében halad. Senkit sem lep meg, hogy Tex- szel
Alapegyezésünk van. Ami érdekesebb, Arjunnal Ezüst. Jude és Colby
Alapegyezés; Nick és Dax Ezüst. Sajnos Evan is csak Alap, de ekkor már
különleges vibrálás tölti be a nézőteret, hiszen tudják, ez mit jelent: Isaac az
egyetlen Arany. A nézők tehát, akiknek 41,2 százaléka rá szavazott,
helyesen ítélték meg.
Lanelle szavakkal is megerősíti a sejtést; közben a színpad körül
megbúvó konfettiágyúkból színes cédulák záporoznak ránk. Színes fények
szaladnak körbe a lógó körül, a retró villanykörték egy ütemre villognak a
zenével; a hátunk mögött tűzijáték serceg. A kamera Isaacre közelít, a
vonzó férfiarc megjelenik a nagy képernyőn. Győzedelmesen az égre emeli
a karját, integet a közönség felé, eljátssza, amit a győztesnek illik, aztán
egymás tenyerébe csapkodnak és kezet ráznak a többi Hőssel. Felállók, és
széles mozdulattal átölelem. Még Connor is éljenez.
Ám a nagy, ünnepélyes összevisszaságban újabb kérdések kezdenek
gyötörni.
Vajon Connor is elvégezte a DNSDuo-tesztet? A mi kettőnk eredménye is
ismert?
A nézők lassan elhalkulnak, és várakozásteljes moraj tölti be a termet.
Mindenki újra leül a helyére, aztán Lanelle a kanapé felé fordul, amelyen
Connorral ülünk.
- Valószínűleg mindenkiben felmerült, hogy van még egy
megbeszélnivalónk: Connor is elvégezte a DNSDuót.
A szívem úgy dörömböl, hogy attól félek, a bordáimat áttörve kiugrik a
mellkasomból.
- Gyanítottam, hogy ide fogunk kilyukadni...
- Nos, igen, ez a helyzet - nyugtázza Lanelle óvatos mosollyal. -
Elérkezett az igazság pillanata. Hogy érzed magad, Fizzy?
A válasz egyszerű, és egyenesen Connornak mondom:
- Nem érdekel, mi az eredmény.
- Engem sem! - De aztán szétárad az arcán a vigyor.
- Te tudod, mi az eredmény?
Connor bólint.
- És én vajon akarom tudni?
A közönség mulat.
- Azt én nem tudhatom - feleli Connor. - Tőled függ, drágám. - Megfogja
a kezemet, és újra a combjára teszi. - És természetesen sosem
kényszerítenélek rá, hogy élő műsorban kelljen megtudnod.
A nézők hangosan tiltakoznak. Nyilvánvaló, hogy ha Connor nem
kényszerít is, muszáj lesz. Nem vagyok ostoba. Ha a kérdés
megválaszolatlan marad, adás után, egészen biztos megkésel valaki a stúdió
mögötti sikátorban.
- És mi lesz, ha alacsony? - kérdezem.
Connor keze az arcom felé mozdul, és a hüvelykujjával megsimítja az
arccsontomat. Mosolyog. Csak engem lát ebben az emberekkel teli nagy
teremben, és igen: minden egyes szerelmes nagyjelenetben, minden érzelmi
csúcsponton ezt az arckifejezést kerestem, ezt akartam leírni. És mégis:
semmihez sem hasonlítható, ha a valóságban így néznek az emberre.
 - Egy okos nő elmagyarázta nemrégiben, hogy sokkal nagyobb esélye
van annak, hogy valaki az Alapegyezések közt találja meg a lelki társát,
mint annak, hogy valaha Gyémánt egyezéssel hozza össze a sors.
Ebből arra következtetek, hogy Connor Jess-szel is beszélt, megkereste,
hogy kikérje a véleményét, vagy megnyugtatásért. Szívmelengető gondolat.
Az agyam végigszáguld a DNSDuo segítségével kapott legutóbbi listán,
és eszembe jut, mennyire biztosra vettem, hogy az, ha tudnám az egyes
eredményeket, erősen befolyásolná az érzéseimet. Ám most már tudom, ha
Lanelle azt közölné, hogy Connorral köztünk áll fenn a világ legelső Nulla
egyezése, akkor is ezt a férfit választanám, itt és most, hogy egy életre a
társam legyen.
- őszintén szólva, én bármivel beérem, ha rólad van szó!
- És én a rabod lettem! - Connor a zakója zsebébe nyúl, és elővesz egy
borítékot. - Tényleg szeretnéd tudni?
Hazudnék, ha azt mondanám, nem reszket a kezem, amikor elveszem
tőle. Közelebb jár az igazsághoz, ha azt mondom, egész testemben
remegek, mint tollpihe a szélviharban.
Connor nyel egyet, és csendesen - áhítattal azt mondja:
- Mindegy, mennyi a pontos százalék, a lényeg úgyis az, hogy őrülten
imádlak!
A tömeg visongása szolgáltatja a hátteret a következő mozdulatához:
közelebb hajol, és száját az ajkamra tapasztja.
Úgy kezdődik a csók, ahogy egy csóknak kell, amelyet milliók látnak a
tévén. Szelíden, megfontoltan, szemérmesen. De az én mellemben ekkor éri
el a forrpontot az érzelmek koktélja - a szerelem, a megkönnyebbülés, az
emelkedettség meg a vágy -, és önkéntelenül a nyakára rebben a kezem. Az
ajkam ellágyulva adja át magát a szájának, a felső ajka szép vonalának, az
alsó ajka finom, telt ívének és a szája sarkán még mindig ott fénylő
mosolynak. Ha valaki látja ezt a csókot, nem kétséges előtte, hogy nem ez
köztünk az első.
Amikor kinyílik a szemünk, a boldog mosoly kirobban az arcomra.
- Én is szeretlek!
Azzal nagy levegőt veszek, és feltépem a borítékot.
 ötvenegy

Vallomások, finálé után - forgatókönyv

CONNOR PRINCE: NOS, Felicity Chen. hát így állunk.

FELICITY CHEN: így.
CONNOR: Hogy érzed magad?
FIZZY: Mintha átszáguldottak volna velem a városon, azzal a céllal, hogy felvegyük az interjút a
lakókocsiban, holott valójában hozzád kellett volna tartanunk, hogy legforgassuk az első közös
szexvideónkat.
CONNOR: (nevet) Arra értem, te csacska nőszemély, hogy mit érzel, ha a mai estére, a fináléra meg az
eredményünkre gondolsz.
FIZZY: Ó, ja. arra? Ez volt életem legjobb estéje. A meglepetések, az. hogy mindenki velünk ünnepelt a
színpadon, és a buli, ami következett.
CONNOR: Úgy sejtem, lesznek páran holnap, akik rettenetes macskajajjal fetrengenek majd az ágyban.
FIZZY: Tex a kalapjából itta a sört.
CONNOR: Nick elvesztette valahol a cipőjét, és szerintem sosem fogja megtalálni.
FIZZY: Hát igen, voltak néhányan, akik rossz döntéseket hoztak ma este. De mi nem!
CONNOR: Egyértelmű. A mi esténk innentől csak még jobb lesz.
FIZZY: Megígéred?
CONNOR: Hát persze.
FIZZY: Úgy gondolom, olyasmit ígérsz, ami jól illeszkedik egy rendkívül teherbíró Titán egyezéshez, (a
kamerába kacsint)
CONNOR: Ha jól sejtem, ez valami illetlen poén akart volna lenni, ezért válasz nélkül hagyom.
FIZZY: Mindig azt feltételezed, hogy pajzán vicceket pufogtatok. Eszedbe sem jut. hogy talán csak a
köztünk lévő kapocs erősségére céloztam?
CONNOR: Mert arra céloztál?
FIZZY: Nem. Pajzán vicc volt.
CONNOR: így akarod biztosítani, hogy a felvétel soha ne kerülhessen adásba, igaz?
FIZZY: ÉS mégis, mikor akarnád bemutatni? A finálé élő volt!
Túl vagyunk rajta!
CONNOR: Felteszem, jelentős igény mutatkozik majd utánkövető epizódra, vagy arra, hogy egy adás
erejéig újra összerántsuk valamikor a csapatot. Brenna nagyjából ezerszer mondta ki ma este a
..menő" és a ..megosztások száma" szavakat.
FIZZY: Jól van. akkor egyszerűen vágd ki a kitartó erekcióra vonatkozó poént, vagy sípold ki. meg
helyezz el néhány jól irányzott padlizsános emojit. Mi ebben olyan kemény?
CONNOR: Megjegyzés magamnak, a háttérben beütő cintányér hangja.
FIZZY: Pedig még csak eszembe sem jutott, hogy ebből szóvicc lehetne! Te is ugyanolyan rémes vagy,
mint én.
CONNOR: Talán emiatt ilyen mély a szerelmünk.
FIZZY: Szerintem a nyolcvannyolc százalékunkkal ennél sokkal több oka van. hogy mély a szerelmünk.
CONNOR: Akkor gyere, és mutass egyet!
(Szerkesztői megjegyzés: 3:00-27:00 szándékosan kivágva.)
CONNOR: Nyugi, kivágjuk.
FIZZY: ÖÖÖ... itt... egy kicsit rúzsos lettél.
CONNOR: Ó. KÖSZ. Hol is tartottunk?
FIZZY: AZ igaz szerelemnél.
CONNOR: Aha. Igaz szerelem.
FIZZY: Hogy boldogan élünk, míg meg nem halunk!
CONNOR: Ezt ígéred az olvasóknak, akik a könyveidet választják.
Te sokkal többet tudsz a boldog befejezésről, mint a legtöbbünk.
FIZZY: Tudod, kicsit elszomorít, ha arra gondolok, milyen sokan látták a show-t. milyen sokan
szurkoltak nekünk, milyen sokan szavaztak ránk, és sohasem láthatják, hová haladunk.
Mert a jövőnk csodálatos lesz! (a kamerába néz) Nem vállalok másik valóságshow-t. Blaine.
CONNOR: Akkor most mondd el a nézőknek, milyennek látod.
FIZZY: AZ örök boldogságunkat?
CONNOR: Persze. Hogy néz ki. szerinted?
FIZZY: Aha. Hát. lássuk csak. Hú. Most például befejezzük ezt. és kezdetnek elmegyünk hozzám, aztán
huszonnégy óráig el sem hagyjuk az ágyat.
CONNOR: Máris tetszik ez a jövő.
FIZZY: A következő hetekben sokat találkozunk a barátainkkal meg a családtagjainkkal. Isaac kiélvezi
a megnyert pénzösszeget, én pedig téged választalak útitársnak Fidzsire.
CONNOR: Nem vagyok benne biztos, hogy a North Star vezetősége örülni fog.
FIZZY: Gyakorlatilag azt választok, akit akarok.
CONNOR: Nem kétlem, hogy képes vagy kiharcolni az igazadat Blaine-nel szemben.
FIZZY: Amikor visszaértünk, még annál is jobb lesz. Jobb, mint valaha képzelni mertük volna. Az
emberek békén hagynak minket, és néhány hónap szabadságot veszünk ki, mielőtt készülni
kezdünk a második évadra.
CONNOR: Kezdünk?!
FIZZY: Én leszek a társproducer, nem tudtad?
CONNOR: Aha. Most már tudom.
FIZZY: A Comic-Conon te leszel Luké Skywalker, én meg
a Yoda-hátizsákod.
CONNOR: Életem álma válik valóra, ha téged cipelhetlek ide-oda a sűrű tömegben, az izzadt emberek
között.
FIZZY: JÖVŐ nyáron összeköltözünk.
CONNOR: Ha majd eljön az ideje, megkérdezem Stevie-t, mit szólna hozzá, ha egy másik Wonderland-
rajongó lenne a pótanyja.
FIZZY: Köszönöm, hogy feleségül kérsz majd, és jó előre igent mondok.
CONNOR: AZ esküvőnk lesz a világon valaha volt legjobb buli.
FIZZY: A dorbézolás a középső nevem!
CONNOR: És a mai naptól kezdve mindig őszintén tudom majd mondani, hogy imádlak, és testem
minden idegszálával a tiéd vagyok.
FIZZY: Jesszusom. ez nagyon érzelgősen hangzott. Kezdhetnénk ezt a jó kis jövőt ebben a pillanatban?
CONNOR: Igen, drágám. Kezdhetjük.
 Köszönetnyilvánítás

Amikor 2020-ban befejeztük A lelkitárs-egyenletet, azt feltételeztük, hogy

mindent leírtunk ezzel a társasággal kapcsolatban, amit akartunk: Jess,
River és Juno megtalálták a közös boldogságot, és ennyi. Ám nektek,
kedves olvasók, más terveitek voltak. Miután A lelkitárs-egyenlet 2021
májusában kikerült a boltok polcára, (virtuális) körútra indultunk, és szó
szerint minden eseményen elhangzott a kérdés: Es Fizzyről is írtok egy
könyvet?
Egy kicsit meg voltunk lőve. Sok oka és célja van, hogy másodlagos
karaktereket találunk ki - hogy megtűzdeljük a feszült pillanatokat
komédiával, hogy a hősnőt próba elé állítsuk az útján, vagy épp, hogy
kielégítő melléksztorit adjunk az elsődleges történethez -, de ritkán azért,
hogy saját jogukon sztárrá váljanak. Sohasem tudtunk megfelelő választ
adni a kérdésre. De minél többen faggattak minket erről, annál jobban
kezdtük kapiskálni, hogy valódi igény lenne rá; az a válasz, hogy „Sose
lehet tudni”, lassan kezdett kevésnek tűnni. És aztán, egy szép napon,
kipattant a fejünkből egy megfelelőnek tűnő ötlet. Valószínűleg nem
tökéletes hasonlat, hogy úgy, ahogy egy villanykörte kezd világítani, de
visszatekintve egy kicsit mégis az az érzésünk, mintha Fizzy története csak
úgy kipattant volna a fejünkből egy beszélgetésünk közepén, amit
egymással folytattunk: valamiképp kiveszett a napjaiból az öröm, de
egyszer csak, váratlanul rábukkan - egy olyan férfi társaságában, akivel
kapcsolatban minden kísérlete csődöt mond, hogy kényelmes címkével
lássa el. Olyanéban, aki meglátja a Fizzyben rejtőző sok különféle réteget és
mélységet, és aki a maga örömét is megtalálja Fizzy ragályosan túláradó
természetében.
Hogy világosak legyünk, ha eleve azt terveztük volna, hogy egy
romantikusregény-írót akarunk megtenni főszereplőnek, akkor valószínűleg
másmilyennek festjük le Fizzyt A lelkitárs-egyenletben. A románcok
szerzői, ne finomkodjunk, bőven kapnak hideget-meleget amiatt, amivel
foglalkoznak. Szokták kérdezni az író-olvasó találkozókon, hogy a
műveinkben a saját fantáziáinkat írjuk-e le; hogy az apánknak és a
férjünknek mi a véleménye a munkánkról; hogy mi magunk is mindent
átéltünk-e személyesen abból, amit a regényeinkben leírtunk. Így hát,
nyilvánvaló okokból, sokat küszködtünk azzal a kérdéssel, mennyire
domboríthatjuk ki Fizzy szexigenlését és burjánzó szerelmi életét. Nem
akartuk tovább erősíteni ezeket a külső sztereotípiákat. De végül a feladat
olyan könnyűnek bizonyult, mint amikor az ember begépeli: Előhang. Fizzy
úgy tört elő belőlünk, mint a kilégzés. És ez azzal járt, hogy újabb gonddal
szembesültünk: ugyan milyen hős érdemelheti meg őt?
Időbe telt, mire megtaláltuk Connort a leírt sorok között: egy csendesebb
hőst, masszív, kősziklaszerű jelenléttel. Rétegről rétegre írtuk meg, és
óvatosan faragtuk bele a sztoriba az újabb és újabb revíziók során, míg
végül teljesen kialakult, és ugyanolyan többdimenziós karakterré változott,
mint a mi bátor és vidám Fizzynk. És ma este, miközben még egyszer,
utoljára végigolvastuk a történetet, mielőtt a nyomdába menne, úgy éreztük,
ez volt a lehető legjobb megoldás, és ez az egyik legjobb könyvünk. Az
igazszerelem-kísérlet a harmincadik regény, amelyet együtt írtunk, és
egyben a szerelmes levelünk, amit a románcoknak, a rajongótábornak és a
rajongólányoknak címeztünk.
És ahogy mindig, míg a szavakat mi írtuk le, ahhoz, hogy az olvasók
kezükbe kaphassák a könyvünket, csodálatos emberek nagy csapatára van
szükség, amelynek tagjai fáradhatatlanul dolgoznak a színfalak mögött.
Holly Rootot, a mi Gyémánt egyezésünket kell először említeni közülük.
Egy giccskupac tetején találtál ránk, szinte napra pontosan tizenegy éve, és
huszonkilenc kiadott könyvvel később még mindig ugyanolyan piros szív
alakú szemekkel nézünk rád. Bölcs vagy, és kedves, vicces és intuitív,
könyörtelen és briliáns - mindenféle szempontból tökéletes társunk. Kristin
Dwyer a PR-szakemberünk, a Drága Kincsünk, a keblén a hellyel, ahol
biztonságban vagyunk. Köszönjük, hogy a könyveinket elviszed a világnak,
hogy Disneylandben te is idétlen kalapot viselsz velünk együtt, és mindig
idejében ott vagy reggelinél a könyvbemutató turnékon a szállodában.
Dracarys!
Jen Prokop az egyik legjobb szabadúszó szerkesztő, akivel valaha együtt
dolgoztunk; a szuperereje az, hogy mindig megtalálja a kéziratok gyenge
pontjait. Köszönjük a körültekintő átolvasásokat, a fantasztikus
meglátásokat, és azt, hogy mindig megbújik a cilinderedben egy tökéletes
könyvajánló szöveg.
Ahogy mondtuk már, újra elmondjuk: a Gallery/Simon & Schuster
minden egyes könyvünk számára a lehető legbarátságosabb otthont
nyújtotta. Jen Bergstrom, az a ritka fajta kiadó vagy, akinek sikerül
egyensúlyoznia a mentor, a bajnok, a coach, a barát és az üzletasszony
szerepei között anélkül, hogy akár csak egy köbmillimétert is elvesztene
közben a profizmusából. Újra és újra elámulunk azon is, hogy milyen
csapatot építettél. Hannah Braaten, Fizzy karakterén veled dolgozni a világ
legjobb mókája volt; köszönjük, hogy tökéletesen képviseltél minket
mindenhol, és segítettél, hogy ez a könyv végül azzá válhasson, amit
reméltünk. Hatalmas köszönetünk a briliáns szerkesztőcsapatnak: Abby
Zidle, Aimée Bell, Andrew Nguyén, Sarah Schlick, Mia Robertson, Frances
Yackel: köszönjük; az értékesítő zseniknek: Jen Long, Eliza Hanson,
köszönjük, ahogy minden képviselőnek, akiknek odaígértük az
elsőszülöttjeinket - reméljük, jól viselkednek, LOL; kiváló hirdetési
szakembereinknek: Lauren Carrnek és Sally Marvinnak; Mackenzie
Hickey-nak és Ana- bel Jimeneznek, a marketingzseniknek; a mindig
türelmes és hihetetlenül kreatív művészeti igazgatóknak, Lisa Litwacknek
és John (Bajusz) Vairónak (sohasem borotválhatod le; gondolj csak bele,
visszamenőleg hány köszönetnyilvánítást kellene átszerkesztenünk).
Briliáns korrektorainknak, hogy mindig megtalálják a hibáinkat, és
gondoskodnak róla, hogy a világ soha ne tudja meg, hogy nem tudjuk
helyesen használni a vesszőket, és nincs rendes naptárunk. A
kiadványszerkesztőnket, Christine Masterst szinte kizárólag „Fantasztikus
Christine” néven emlegetjük az e-mailjeinkben, és megérdemelten. A
Simon Audio csapata is csupa sztárból áll: Sarah Lieberman, Chris Lynch,
Louisa Solomon, Tom Spain, Desiree Vecchio, Gaby Audet, Taryn Beato és
Sophie Parens, köszönjük! Minden egyes embernek hálásak vagyunk, aki
foglalkozik a könyveinkkel, legyen az számítógépes szerkesztés vagy
fizikai jellegű munka, mint például a megfelelő példányszám
összecsomagolása és a rendeltetési helyére való elküldése.
Heather Baror-Shapiro, köszönjük, hogy világszerte eljuttatod a
szavainkat az olvasókhoz. Mary Pender-Coplan, varázsló vagy. A veled
folytatott beszélgetések a kedvenceink közé tartoznak. Matt Sugarman,
köszönjük, hogy mindig a legnagyobb elkötelezettséggel képviseled az
érdekeinket; fenegyerek vagy! Molly Mitchell, ha az idők végezetéig
hajtogatnánk, akkor sem tudnánk méltóképpen kifejezni, mennyire hálásak
vagyunk, hogy kézben tartod a naptárunkat, és segítesz, hogy jól
szervezettek legyünk. ARANYBÓL vagy.
Köszönet a barátainknak, kollégáinknak és író példaképeinknek, hogy
inspirálnak minket, osztoznak rajongólányos vi- songásunkban, vagy épp
segítenek elkerülnünk, hogy zavarba ejtő helyzetbe kerüljünk az interneten.
Köszönjük, és szeretünk titeket: Erin Service, Katié Lee, Kate Clayborn,
Sarah MacLean, Ali Hazelwood, Susan Lee, Jennifer Carlson, Jessica
McLin, Brie Statham, Amy Schuver, Mae Lopez, Laura Wichems, Kian
Maleki, Bianca Jimenez, Jori Mendivil, Cathryn Carlson, Ysabel Nakasone,
Adriana Herrera, Katherine Center, Jen Frederick, Diane Park, Kresley
Colé, Erin McCarthy, Sally Thorne, Sonali Dev, Alisha Rai, Christopher
Rice, Sarah J. Maas, Sarah Wendell, Tahereh Maii, Ransom Riggs,
Stephanie Perkins, Helen Hoang, Tessa Bailey, Rachel Hawkins, Rosie
Danan, Rachel Lynn Solomon, Rebekah Weatherspoon, Leslie Phillips,
Alexa Martin, Jillian Stein, Liz Berry, Brittainy C. Cherry, Andié J.
Christopher, Candice Montgomery és Catherine Lu. Lo Blue Flowers
csoportjának: mindnyájatokat csodálunk.

Köszönjük a nagy-britanniai előolvasóknak, Lindsey Keiknek, Katy

Wendtnek, Lia Louisnak és Paige Thompsonnak, hogy segítettek Connor
hangját és szókincsét megalkotni. Reméljük, úgy beszél, mint egy rendes
északi srác, de ha mégsem, az kizárólag a mi hibánk.
Miután /4 lelkitárs-egyenlet a könyvesboltokba került, örömünkre
szolgált a hír, milyen sok olvasó reméli, hogy Fizzy saját könyvet kap,
ugyanakkor nagyon is tudatában vagyunk, hogy a kulturális identitás
keresése és egy színes bőrű karakter önfelfedezésének gazdag sztorija
alapvetően nem a mi asztalunk. Mindazonáltal nagyon fontos számunkra,
hogy a könyveink visszatükrözzék a körülöttünk lévő világot, és reméljük,
hogy sikerült a két szempontot jól kiegyensúlyoznunk: Fizzy szerelmének
története autentikus, de az olvasóink nem érzik úgy, hogy a kínai-amerikai
identitáskeresés kiegészítő sztorija. Köszönjük mindazoknak, akik e széles
közösség tagjai, hogy a könyvünket választották, és adtak neki egy esélyt.
Óriási hálával tartozunk kínai-amerikai előolvasóinknak: Jennifer Yuennek,
Patty Lai- nak, Eileen Hónak, Kayla Leenek és Sandria Wongnak. Ezek a
nagyszerű nők megválaszolták minden kérdésünket, és a könyv több
egymás utáni változatát is végigolvasták. Ránk szánták az idejüket,
megosztották velünk az emlékeiket, és legfőképpen, feltárták előttünk a
lelkűket. Jan, Patty, Eileen, Kayla és Sandria: egy élet kevés, hogy
méltóképp megköszönjük. Reméljük, büszkévé tettünk titeket. Ha hiba
maradt a szövegben, az a mi tévedésünk.
Mostanra a családtagjaink is majdnem annyit megtanultak a
könyvkiadásról, mint mi. Láttak minket több mint kéttucatnyi könyv
vázlatainak írása, szerkesztése, a kiadás folyamata közben, meg sok száz
könyves eseményen és ünneplés közepette. Nélkülük nem tudtuk volna
mindezt megvalósítani. Köszönjük, K. és R., hogy örömmel ünnepeltétek
velünk a győzelmeket, mellettünk álltatok a küzdelmekben, miközben
büszke, feminista férjei voltatok túláradó természetű, rajongólány-
feleségeiteknek. És köszönjük, C., O. és V., hogy ti vagytok a világ
legcsodásabb gyerekei, és leginkább azt, hogy ha szükséges, elkészítitek a
saját vacsorátokat. Szavakkal leírhatatlan, mennyire szeretünk titeket.

Ha esetleg nem lehetne észrevenni, tudatjuk, hogy Fizzy imádja az

olvasóit, pontosan úgy, ahogy mi. A karaktereink ritkán beszélnek a
nevünkben, de vajon mi a helyzet azzal, amikor Fizzy beszél arról, mit érez,
megtapasztalván, milyen hatást tesznek a könyvei az emberekre, és látja a
TikTok-posztjaikat, a Reels-videóikat meg a csodás fotóikat? Igen: ez
egyenesen a mi szívünkből szólt. Semmi sem lenne belőlünk nélkületek, és
akár az első könyvünket olvassátok, akár a huszonkilencediket, akár
olvasók vagytok, bloggerek, booktokerek, bookstagramerek, vagy
podcastokat készítetek, esetleg csak szeretitek e-mailben leírni, mi a
véleményetek a sztorikról, amiket írtunk, nagyon hálásak vagyunk nektek.
De ha könyvkereskedők vagytok, vagy könyvtárosok, akkor is imádunk
titeket. Adassék meg nektek, hogy a bőrötök mindig ragyogjon, és a
Ticketmaster-sor mindig gyorsan haladjon előttetek! Köszönjük a
munkátokat és azt, hogy segítetek újabb olvasókhoz is eljuttatni a
könyveinket.
Ha követtek minket, találkoztatok velünk vagy részt vettetek valamelyik
általunk szervezett eseményen, tudjátok, hogy a ra- jongólányságot profi
sportnak tekintjük. Ott árad (lila) vérünkben, és ha szeretünk valamit, akkor
minden idegszálunkkal és teljes valónkkal tesszük. Fizzy és Stevie kedvenc
zenekara név szerint nem a BTS, de azt az eufóriát, amit kiváltanak a
zenéjükkel az emberekből, általuk inspirálva tudtuk jellemezni. Már négy
könyvünkben köszönetét mondtunk a BTS-nek, de a boldogság és
inspiráció, amit kapunk tőlük, e könyv minden egyes sorát betölti. Kim
Namjoon, Kim Seokjin, Min Yoongi, Jung Hoseok, Park Jimin, Kim
Taehyung és Jeon Jungkook, arra inspiráltok minket, hogy jobban
szeressünk, kedvesebbek legyünk, nagyobb szenvedéllyel működjünk
együtt, és egyénekként is gyarapodjunk. Köszönjük a kemény munkátokat,
az egymás iránti elkötelezettségeteket, és azt, hogy megosztjátok határtalan
tehetségeteket a világgal. Talán a BTS és az ARMY időlegesen távolabb
került egymástól, de mi mindig készenlétben tartjuk az ARMY bombáit,
hogy bármi jön, kéznél legyenek.

Christina, te vagy az emberi formát öltött napsugár. Te vagy a cukormáz

a fánkomon, a gödröcske a mosolyomhoz, a Namjoon a Jungkookomhoz, a
felkiáltójel minden egyes rajongólány-visításom végén. Imádom ezt az
életet, amit együtt élünk, és időnként még ma sem tudom elhinni, hogy ezt
történik velem. Harminc könyv, és most írtuk meg azt, ami csordultig tölti a
szívünket. Nem kis utazás volt!
Az én Lolómnak: idén én voltam a világ legbüszkébb legjobb barátnője.
Kiadtad a saját könyvedet (Ivy Owenstől a Scanda- lized), és mindig is te
voltál a legjobb szerzőtárs/anya/feleség/ lánygyerek/legjobb barátnő, akit
bárki remélhet. Azt mondani, hogy szeretlek, nem elég, de azt hiszem,
tudod. Remélem, megírunk még újabb harminc könyvet együtt, elmegyünk
további ötszáz koncertre, és mindeközben egyetlen fejetlen mókust sem
találunk. Aki tudja, miről van szó, legyen szíves, az is tartsa titokban!
Mindig is te leszel az idézőjelem másik fele.
 Tartalomjegyzék
Címoldal
A köszönet sorai
előhang
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
Köszönetnyilvánítás
Copyright
 A fordítás alapjául szolgáló mű:
Christina Lauren: The True Love Experiment (DNADuo #2)
Cover Design © Faceout Stúdiós
Images © Shutterstock
Copyright © 2023 by Christina Hobbs and Lauren Billings
Gallery Books, New York, 2023

Fordította: Lévai Márta

XXI. Század Kiadó, 2023

ISBN 978 963 568 415 1

Minden jog fenntartva.