Petőfi

Petőfi neve az elmúlt kétszáz évben szorosan összefonódott a 48-49-es forradalom és

szabadságharccal.
Ugyan közismert tény az, hogy a Nemzeti dal című verset még március 13-án írta, és a 19-ére
tervezett reformlakomára szánta, de azt már csak kevesen tudják, hogy eredetileg mást
szánt a forradalom jelképének, mégpedig a Dicsőséges nagyurak…-at.
A versben annyira radikális nézeteket vallott, hogy maga Jókai biztatta a vers elégetésére,
amit rá nem jellemző módon meg is tett. Vörösmarty személyesen kérte számon Petőfin a
vers mondanivalóját, hiszen a főnemesek kiirtására buzdított, amibe beletartozott Széchenyi
és Eötvös is. Petőfi csak annyit mondott a bírálatra: „Kettőjükért csak nem érdemes kivételt
tenni.”.
Azonban a mű nem csak ebből a szempontból volt botrányos. Sokan egy új Dózsa Györgyöt
láttak Petőfiben, és elterjedt az az álhír, hogy negyvenezer fegyveres paraszt élén áll Rákos
mezején, és a parasztfelkelést utánozni készül, Dózsa pedig abban a korban igazán nem volt
pozitív történelmi hős. Szerencsére ebből végül semmi sem lett.
Na de térjünk is át a Nemzeti dalra. Általános iskolában a március 15-ei műsor egyik
legfontosabb eleme az, amikor Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén elszavalja a Nemzeti
dalt. Sajnos ez korántsem így történt, csak Vahot Imre egyik cseles üzleti fogásáról van szó,
aki a múzeum lépcsőin szavaló Petőfi képét választotta a Nemzeti dalt tartalmazó füzetecske
borítójának. Ugyan a múzeum lépcsőjén nem, de a Pilvaxban, valamint az orvosi egyetemen,
a Szeminárium téren és végül a nyomda előtt elszavalta versét.
Az anekdota szerint, amikor a nyomdában Szikra Ferenc meglátta az eredeti kezdősort:
„Rajta magyar, hí a haza!”, akkor egy megjegyzést tett Petőfinek: „Barátom, elébb talpra kell
állítani a magyart, aztán rajta!”. Így született meg az általunk ismert Nemzeti dal.
Nem mehetünk el amellett sem szó nélkül, hogy Petőfi mennyire szigorúan vette a
magyarság fogalmát. Ő nem azt tartotta igazi magyarnak, akik a nemességhez tartoztak, de
nem tettek semmit a magyar nemzet önállóságáért, hanem azokat az egyszerű embereket,
akik szenvedtek az elnyomástól, és mégsem féltek fegyvert ragadni a szabadságharc során.
Jókai időskori visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogy a márciusi ifjak a bécsi forradalom
hírén felbuzdulva a francia forradalom eseményeit szerették volna lemásolni, ámde ez
koránt sem sikerült olyan hősiesre, mint tervezték. Mivel nem találtak lerombolandó
épületet, és ellenálló karhatalmat sem, ezért csak a mit sem sejtő Táncsis kiszabadítása és
Landerer nyomdájának elfoglalása jutott nekik. És hogy miért hallgat Petőfi a Nemzeti
Színházban félig előadott nagy sikerű Bánk bán színdarabról? Az a helyzet, hogy a költő
egyszerűen nem ment vissza a színházba. Annyit tudunk a mentségére felhozni, hogy Júlia
asszony nem engedte el Petőfit a 30-i tüntetésre sem, a tőle rettegő Jókaival kívülről
bezáratta az ajtót, hogy a költő ne tudjon távozni. Pár hónap múlva megszületett a
forradalom gyermeke, Zoltánka.