Moszkva tér: filmelemzés

Budapest, 1989 tavasza. Petya (Karalyos Gábor) a tizennyolcadik születésnapját ünnepli. A barátaival
a Moszkva téren találkoznak és bulizni indulnak. A politikai helyzet közben napról napra változik, de
az érettségire készülő fiatalokat mindez legkevésbé sem érdekli. Petyát a rendszerváltás helyett a
haverok, az első szerelem, az első nyugati út és a vágyott autó foglalkoztatják. Az epizodikus
szerkezetű filmet a szereplők e sajátos attitűdje és jellegzetes világlátása fogja egybe. Török Ferenc a
saját emlékeit írta a forgatókönyvbe és a népszerű tinifilmek ismerős csomópontjait követi. A
Moszkva tér nagy bravúrja, hogy miközben egy adott hely és pillanat személyes lenyomatát közvetíti,
attól függetlenül is érvényes marad. A rendező a dokumentarista stílusjegyeket az egyszerűségre és
érthetőségre törekvő tömegfilmek eszköztárával keveri. A felnőtté válás egyetemes kérdései és a
megidézett hangulatok szétválaszthatatlan egységbe forrnak, a valószerűség és a nosztalgia egymást
erősítik. A film lazán és könnyedén mesél, precízen idézi meg a kort és közben lényeges dolgokat
érint.

Török Ferenc bemutatkozása az „így jöttem” filmek itthon is komoly hagyományokkal bíró vonulatába
illeszkedik, de az író-rendező némileg más nézőpontból tekint a saját nemzedékére. A Moszkva tér jó
értelemben vett közönségfilm, egyszerre szórakoztató, személyes és hiteles. A hazai rendszerváltás és
a korszak Budapestjének emblematikus filmes lenyomata, az ezredforduló egyik legnagyobb sikere és
ma már sokak kultikus kedvence. Mindkettő középpontjában önfeledt fiatalok állnak, akik a maguk
módján próbálják átvészelni az érettségi időszakot bulizással, csajozással, az új kocsival és persze
valami könnyű pénzszerzéssel. A Moszkva tér csodája igazából szerintem abban rejlik, hogy egyszerre
elképesztően korhű és időtálló is: apró villanásokban és dialógusokban betekintést nyerünk ugyan a
'89-es rendszerváltás legfőbb eseményeibe, de a karakterek számára ez "hót érdektelen" és,
bocsánat a vulgáris, de tűpontos kifejezésért, sz*rnak ők bele nagy ívről, mi történik épp az
országban. A filmben a történelmi események végig a háttérben vannak jelen; hiába hal meg Kádár
János, vagy temetik újra Nagy Imrét („Ki a csöcs az a Nagy Imre?” – teszi fel a kérdést Rojál), a
szereplőket ezek az események nem foglalkoztatják. Ám nézőként is inkább merülnénk el a
hullámmedencében, vagy ennénk kiflit napfelkeltét nézve a Szabadság hídon, amit ha épp nem
tehetünk meg, hát nézzük meg a Moszkva tér című filmet, amitől garantáltan pofán vág a
gondtalanság nosztalgiája. A film záró epilógusa telitalálat egyébként, tökéletesen összefoglalja a
klasszikus magyar mentalitást és a Petyához hasonló fiatalok életérzését.

Személy szerint egy időutazás volt a Rendszerváltás korszakába, az akkori fiatalok mindennapi
életébe való betekintés.