You are on page 1of 30

A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL

2021 ÉS 2024 KÖZÖTTI IDŐSZAKRA VONATKOZÓ


STRATÉGIÁJA
ELŐSZÓ

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a központi költség- fenn kell tartani a szervezet szigorú és következetes
vetés adóbevételeiért felelős szervezetként kulcs- hatósági szerepét is. Ezen kettőség egyensúlya
fontosságú feladatot lát el az állam működése alapozza meg céljaink elérését.
szempontjából.
Az innovációra és gyors reagálásra alkalmas
A létrehozása óta eltelt mintegy tíz év eredményei szervezeti működés azonban azt is feltételezi, hogy
egyértelműen bizonyítják, hogy ez a hivatal csak nem söpörjük szőnyeg alá az időközben felmerülő
akkor töltheti be ezt a szerepet, ha képes a fejlő- problémákat és nehézségeket. A megoldásokat
désre és a változásokhoz való alkalmazkodásra. keresve el kell ismernünk, hogy mindig vannak és
Ennek szellemében kialakított új szemléletünk lesznek olyan területei a munkánknak, amelyek
középpontjában az adózás egyszerűsítése és fejlesztésre szorulnak.
a partneri hozzáállás, ügyfeleink támogatása áll,
Ennek megfelelően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
nem mellőzve a törvények betartatásának
működésének racionalizálása állandó feladat, mint
hatósági eszközeit.
ahogy az eredményorientált szemléletmód és
Célunk továbbra is az, hogy Magyarországon erő- a támogató szervezeti kultúra erősítése is. Ennek
södjék az adómorál. Ehhez a kormányzati és ügyféli következő lépéseit, a 2021 és 2024 közötti időszakra
elvárásoknak megfelelően a leginnovatívabb, úgy- szóló stratégiai terv foglalja össze. A célok és
nevezett online szolgáltató hatóságként ki kell az azok eléréséhez vezető eszközök meghatáro-
vívnunk az ügyfelek elismerését, támogatását, zásakor olyan fejlesztéseket tűztünk ki, amelyek
DR. SORS LÁSZLÓ ösztönöznünk kell az önkéntes jogkövetést. nyomán szervezetünk a társadalom megbecsülését
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Ugyanakkor, csak úgy, mint eddig, érvényt kell élvező, a magyar közigazgatás meghatározó és
vezetője szereznünk a jogszabályoknak, amihez továbbra is elismert hivatala lehet.

3
BEVEZETÉS
Egy szervezet megalapozott és jövőbe mutató szándék, elvárás – adtak választ arra, hogy • a kitűzött célok, intézkedések, feladatok
stratégiai célrendszerének megalkotása mi a NAV rendeltetése, milyen alapvető megvalósíthatók legyenek;
komplex és időigényes feladat. A stratégiai értékek mentén kell működnie, illetve mi
• a megvalósítás pénzügyi háttere adott
irányok és célok kijelölése, valamint azok a szervezet küldetése.
legyen, valamint a pénzügyi ráfordítások
folyamatos felülvizsgálata, értékelése két
egymástól jól elkülöníthető folyamat mentén A másik munkafolyamat célja a NAV aktuális arányban álljanak az elérendő eredmé-
valósítható meg. Az egyik folyamat a szer- helyzetének analizálása útján objektív, meg- nyekkel;
vezet külső környezetének vizsgálatából, bízható és valósághű képet alkotni a szervezet
• az eredmények társadalmi, gazdasági,
a másik a szervezet belső működésének állapotáról, működéséről, a felmerülő problé-
környezeti szempontból fenntarthatók
elemzéséből áll. mák és megoldandó feladatok azonosítására,
legyenek;
kategorizálására és kezelésére. Ennek ered-
Az első munkafolyamat célja – a NAV társa- ményeként képet kaptunk a szervezet érté- • az érintett szakpolitikai területre vonat-
dalomban betöltendő szerepéből és funkció- keiről, rendelkezésére álló erőforrásairól, kozó vagy ahhoz kapcsolódó stratégiai
jából kiindulva – annak meghatározása, hogy lehetőségeiről, valamint mindazon stratégiai célrendszerek egymásra épülő rendszert
milyen kormányzati és társadalmi elvárások, jelentőségű területeiről, problémáiról, alkossanak, valamint illeszkedjenek
alapelvek befolyásolják, illetve határozzák amelyek kijelölik a fejlesztés irányait. az összkormányzati célkitűzésekhez és
meg a szervezet működését. Ezen folyamatnál
a más szakpolitikai területekre vonatkozó
nem lehet figyelmen kívül hagyni továbbá Ugyanakkor a stratégiai tervezéskor figyelmet
stratégiai tervdokumentumokhoz;
a különböző nemzeti és nemzetközi trendeket, kell fordítani a kormányzati stratégiai irányí-
legjobb gyakorlatokat sem, melyek szintén tásról szóló 38/2012. (III.12.) Korm. rendelet • a stratégiai irányok, célok releváns és
alapvető hatással vannak a szervezet jövőbeni előírásaira is. Ennek megfelelően a stratégiai megalapozott adatokra, információkra
működésére. Ezen környezeti tényezők – irányok, célok meghatározásakor, megvalósí- épüljenek, és mutatókhoz legyenek
azon belül is elsősorban a kormányzati tásakor biztosítani kell, hogy rendelve.

5
A szervezeti célok, valamint az azok elérését bizto- minél hatékonyabb és eredményesebb biztosítása,
sító intézkedések, feladatok, programok közép- továbbá az ehhez kapcsolódó ellenőrzési tevékenység
távra vonatkozó erőforrás-szükségletének pontos magas szintű ellátása.
meghatározása nem lehetséges. Ugyanakkor
A szervezet hosszútávú feladata tehát adott, azon-
az intézményi stratégia kialakításánál törekedtünk
ban a folyamatosan változó környezet mindig újabb
az objektív, racionális, megvalósítható és a stratégia
megközelítési módot és szervezeti választ követel
időtávjára ütemezett stratégiai irányok, célok
a feladat eredményes és hatékony teljesítéséhez.
meghatározására, figyelembe véve azt, hogy azok
Ennek megfelelően – a kormányzati adópolitika
ne haladják meg a szervezet teljesítőképességének
elvárásainak és ügyfeleink igényeinek eleget téve
határait.
– elengedhetetlen az online szolgáltatások kiter-
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi jesztése és fejlesztése és hosszútávon a teljes körű
CXXII. törvény indokolása alapján a NAV legfontosabb elektronikus ügyintézés megvalósítása, valamint
feladata az államot megillető adó- és adójellegű-, a gazdasági versenyképességet támogató hatósági
illetve az Európai Uniót megillető vámbevételek működés fejlesztése.

6
HOVA TARTUNK?
Online kommunikáció
A NAV középtávú célja a jogkövetési modellen és szolgáltatások Az online szolgáltatások gyors kiszolgálása
alapuló teljeskörű online ügyintézés lehető- konszolidált és az új technológiákat haszno-
ségének, a papírmentes belső folyamatoknak, A digitális technológiák fejlődése, az elektro- sító IT-hátteret igényel. A szervezet rövidtávú
az ehhez igazodó, folyamatvezérelt szervezeti nizáció térnyerése és a gazdaság fehérítését célja ezért az adatok hasznosítását lehetővé
struktúrának és működésnek a kialakítása. szolgáló intézkedések (online pénztártgép, tevő integrált adattárház kialakítása, Big
online számlaadat-szolgáltatás, EKÁER) Data technológia bevezetése és a tranzakciós
Ehhez szükséges
hatására keletkező mind hatalmasabb adat- adatokon alapuló gépi tanulás megvalósítása,
- a jogszabályi feltételek megteremtése, vagyon újabb kihívás elé állította a Nemzeti ami lehetőséget teremt a jövőben a hatósági
egyszerűsítése, Adó- és Vámhivatalt. Az adatvagyon minél munka és az ügyfélszolgáltatások részbeni
szélesebb körű felhasználása elengedhetetlen automatizálására is.
- a szükséges infrastruktúra rendszerbe
többek között az online szolgáltatások bizto-
állítása, Mindezek segítségével lehetővé válik annak
sításához, fejlesztéséhez, az ügyfélélmény
a jogkövetési modellnek a bevezetése, ami
- az egyszerű, gyors és felhasználóbarát növeléséhez. Az adatvagyon-gazdálkodás
az adózói életút nyomon követésével, és
ügyintézési felületek kialakítása, érinti például a bevallások kiajánlását,
a rendelkezésre álló adózói adatok komplex,
a foglalkoztatással összefüggő NAV-adat-
- az informatikai kommunikációs techno- strukturált elemzésével egy újszerű, össze-
szolgáltatást (eFIP), az automatikus adat-
lógiákban való jártasság (IKT-képesség) tett és a szervezet valamennyi szakmai
átadásokat, az ügyféli adatszolgáltatások
külső és belső fejlesztése, területére kiterjedő ügyfélminősítést tesz
csökkentését, a begyűjtött adatok strukturált
lehetővé.
- a célzott, közérthető, interaktív kommuni- visszamutatását. Ugyancsak az adatvagyonra
káció biztosítása és épül az egyre szélesebb körű kockázatelemzés, Az utóbbi évek tapasztalatai, a fokozódó ügy-
a jogkövetési modell kidolgozása, illetve féligények, valamint az idei rendkívüli járvány-
- az adótudatosság fejlesztése. az ennek megfelelő hatósági válaszok. helyzet is egyértelműen rávilágított arra,

7
hogy a személyes ügyfélmegjelenés az online adatok visszamutatását (adózói adatok, OPG séhez szükséges az innovatív és közérthető
ügyintézési lehetőségek biztosításával, illetve adatok, online számlaadatok, foglalkoztatotti kommunikációs eszközök és csatornák alkal-
kizárólagosságával, valamint az ügyfelek adatok stb.) nemcsak számítógépen, hanem mazása, ezáltal az ügyfélélmény fokozása,
tájékoztatásával és az adótudatosság formá- mobileszközökön is. a NAV társadalmi elfogadottsága, és végső
lásával csökkenthető, illetve kiváltható. soron az adótudatosság erősítése.
Az új ügyintézési felületen egy azonosítással
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfőbb stra- intézhető valamennyi eddig külön-külön felü- A kommunikáció azonban nem lehet csak
tégiai célja az adózók meghatározó részénél leteken elérhető ügy. Az ügyfél adatai auto- egyirányú és öncélú, hiszen a szolgáltatások
a teljes körű online ügyintézés elterjesztése, matikusan szerepelnek a digitális nyomtatvá- fejlesztése, az ügyfélélmény növelése csak
az ügyfelek átterelése erre az ügyintézési nyokon. Ezzel párhuzamosan át kell alakítani az ügyféli igények és vélemények folyamatos
csatornára. a telefonos és a személyes ügyfélszolgálati gyűjtésével, azok tényleges figyelembe véte-
tevékenységeket, az online ügyintézést kell lével lehet sikeres.
Ehhez első lépésben a jelenleg alkalmazott
előtérbe helyezni és népszerűsíteni.
ügyintézési felületeket egy közös felületre Cél, hogy közérthető, az ügyfelek igényeinek
kell strukturálni, majd végső célként ki kell A modern kori, változó ügyféli igények, valamint megfelelő konnunikációval támogassuk
alakítani egy „online banking” mintára a digitalizáció szükségessé teszi a szervezet a stratégiai célok elérését és vívjuk ki szer-
működő komplex ügyintézési felületet, amely kommunikációjának folyamatos megújítását, vezetünk elismerését.
képes biztosítani az ügyfelek számára a teljes fejlesztését is. Éppen ezért az online tér elsőd-
körű online ügyintézést, valamint az ügyfél- leges, majd kizárólagos használatának eléré-

8
Rugalmas szervezet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal stratégiai céljának része- tenciák szerepének felértékelődése és a folyamatok
ként újjá kell szervezni a működési folyamatokat, be kell újraszervezése miatt ki kell alakítani egy olyan korszerű
vezetni a folyamatalapú szervezeti működést. Ez szükség- HR-menedzsment rendszert, ami a folyamatokhoz
szerű az informatikai rendszerek konszolidációja, a digita- igazodó, új munkaköri struktúrában képes biztosítani
lizáció előnyeinek egyre nagyobb arányú kihasználása, a megfelelő számú, képzett, kompetens és elkötelezett
a papírmentes működés, valamint az online ügyintézés munkatársat. Kiszámítható jövőképet, hivatást és
előtérbe kerülése miatt is. Az újjászervezés feltétele megfelelő képzési, átképzési rendszert biztosítva
az erőforrások újragondolása és allokációja. a jövőbeni feladatellátáshoz.

Mindez egy jövőbe mutató IT-infrastruktúra és egy Kulcsfontosságúak a vezetői tréningek, hogy a vezetői
– a megváltozó működési folyamatokhoz igazodó – feladatokat továbbra is irányításra és ösztönzésre alkal-
korszerű HR-menedzsment és képzési rendszer meglétét mas személyek lássák el.
9
feltételezi. Hiszen a papírmentesség, a digitális kompe-
KÜLDETÉS

AZ ÁLLAMOT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓT MEGILLETŐ BEVÉTELEK BIZTOSÍTÁSA,


A FEKETE- ÉS SZÜRKEGAZDASÁG VISSZASZORÍTÁSA, A GAZDASÁG ÉS
A TISZTESSÉGES GAZDASÁGI SZEREPLŐK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK NÖVELÉSE,
A TÁRSADALOM ADÓTUDATOSSÁGÁNAK ERŐSÍTÉSE.

10
ALAPELVEK

Az elkötelezettség és Az ügyféligények folyamatos felmérésével és kockázatelemzési rendszerrel differenciáljuk


a jellemző ügyfélcsoportok magatartásának az ügyfeleket, és magatartásuk, társadalmi
szakszerűség elve elemzésével biztosítjuk a leghatékonyabb jellemzőik alapján célzott intézkedésekkel,
Működésünkben előtérbe kell helyezni ügyintézési formák, módszerek elterjesztését. preventív módszerekkel támogatjuk a hely-
a szervezet küldetése és stratégiai céljai telen gyakorlatok megelőzését, megszünte-
iránti elkötelezettséget, a szakszerű feladat- A jogkövetés támogatásának tését, illetve szigorú szankciókkal gyengítjük
ellátást, az együttműködő hozzáállást és és kikényszerítésének elve az adóelkerülés vonzerejét. A hatósági mun-
a felkészült és motivált személyi állomány kában mérlegeljük a szabályszegés súlyát és
támogatását. Fel kell használni a korszerű kommuniká- az adóbevételkiesés kockázatát. A hatósági
ciós eszközöket a közteherviselés létjogo- eljárásokat szakszerűen, jogszerűen, korrekt
A szolgáltató jelleg sultságának bemutatására, a társadalom tájékoztatás mellett végezzük.
erősítésének elve adótudatosságának erősítésére, a jogkövető
magatartás támogatására, elismerésére, Az együttműködés elve
Közérthető kommunikációval és a technikai a jogsértés elítélésére. Minden feltételt
fejlődés lehetőségeinek kiaknázásával biztosítani kell az önkéntes jogkövetés A hivatal mind hatékonyabb működésének,
biztosítani kell az ügyfelek számára, hogy elterjedéséhez. Módszeresen ösztönözzük és a közös célok elérésének elengedhetetlen
kötelezettségeiket egyszerűen, és egyéni az új generációk jogkövetési hajlandóságát. feltétele a szakterületek és a funkcionális
igényeiknek megfelelően teljesíthessék. A szakterületeket átfogó ügyfélminősítési és területek összefogása, valamennyi munka-

11
társ együttműködésének biztosítása, egymás Az eredményesség kritériuma biztosítja, hogy kell a racionális, egyszerű és átlátható meg-
munkájának kölcsönös támogatása, az azonos a kitűzött célok - az elfogadott módosításokat, oldások, alternatívák alkalmazására. Ezzel
szervezeti gondolkodás megvalósítása. változó körülményeket figyelembe véve - biztosítható az ügyfelek szervezet iránti bizal-
megvalósuljanak, a tevékenység tervezett és mának erősítése, valamint a munkatársak
Tudatosítani szükséges azt a szemléletet,
tényleges hatása közötti különbség a lehető feladatellátásának egyszerűsítése, a felesleges
miszerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
legkisebb mértékű legyen, illetve a tényleges erőforrás felhasználásának kiküszöbölése.
működése, teljesítménye szempontjából
hatás kedvezőbb legyen a tervezettnél. Míg
minden ellátandó feladatot, az abban közre-
a gazdaságosság kritériuma azt fogalmazza Az integritás elve
működő szerveket, szervezeti egységeket, meg, hogy az erőforrások felhasználásához
személyi állományt egyenlő fontosságúként kapcsolódó kiadás vagy ráfordítás az elérhető Kiemelten fontos, hogy a munkatársak meg-
kell kezelni. legkisebb legyen, a jogszabályban meghatá- becsülésével, az integritásszemlélet elter-
rozott vagy általánosan elvárható minőség jesztésével, ezáltal a korrupciós kockázatok
Az eredményesség, mellett. minimalizálásával a szervezetbe és a köz-
a hatékonyság és igazgatásba vetett társadalmi bizalom kiér-
a gazdaságosság elve Az egyszerűség és demelhető és fokozható legyen. Ezzel együtt
az átláthatóság elve biztosítható a szervezet munkájának elis-
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a jogszerű- merése, társadalmi támogatása és az, hogy
ség követelményén túl hatékonyan, eredmé- A szervezeti működés, a strukturális felépítés a munkatársak büszkeséggel gondoljanak
nyesen és gazdaságosan kell működnie. és a folyamatok szervezése során törekedni munkájukra.

12
A fenntarthatóság elve A biztonságos adatkezelés elve
Ez az alapelv a környezeti, társadalmi és Magyarország egyik legnagyobb adatbázisának
gazdasági felelősségünket, az értékeink birtokosaként elkötelezettek vagyunk abban,
tudatos és szüntelen védelmét jelenti. hogy az adatokat célhoz kötötten használjuk
Legyen a védelemre szoruló érték a munka- fel, maximális biztonsággal megőrizzük, és
helyünk, a családunk, a barátaink vagy ter- szándékos károkozás, helytelen kezelés vagy
mészeti környezetünk. Védelmük olyan köte- üzemzavar eredetű károsodások elleni védel-
lesség, ami önmagunkat is értékesebbé tesz. müket biztosítsuk.
A fenntarthatóság ugyanakkor a racionális
munkafolyamatokra is jellemző, tehát mű-
ködésünk rendszerét is úgy kell kialakítani,
hogy az képes legyen a változások követésére
és hosszútávú garanciát jelentsen küldeté-
sünk beteljesítésére.

13
ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG

ÉRTÉKEK
SZAKMAISÁG

ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG FEDDHETETLENSÉG INNOVÁCIÓ


SZAKMAISÁG

INNOVÁCIÓ

SZAKMAISÁG FEDDHETETLENSÉG ELKÖTELEZETTSÉG


FEDDHETETLENSÉG HATÉKONYSÁG
SZAKMAISÁG ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG
ELKÖTELEZETTSÉG

SZAKMAISÁG ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG
SZAKMAISÁG ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG

Munkatársainkkal szemben alapvető


HATÉKONYSÁG
RUGALMASSÁG EGYSÉGESSÉG
Munkatársaink lojalitása és a szervezet
FEDDHETETLENSÉG INNOVÁCIÓ ELKÖTELEZETTSÉG

Munkatársaink képzett szakemberek,


elvárás a becsületes, jogilag és erkölcsileg céljainak szem előtt tartása sikereink
akik folyamatosan bővítik tudásukat.
FEDDHETETLENSÉG INNOVÁCIÓ INNOVÁCIÓ

kifogástalan, részrehajlás nélküli


EGYSÉGESSÉG feladat-
FEDDHETETLENSÉG TÖRVÉNYESSÉG

HATÉKONYSÁG
SZAKMAISÁG
RUGALMASSÁG
ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG
egyik alapvető feltétele.
ELKÖTELEZETTSÉG
ellátás.
HATÉKONYSÁG TÖRVÉNYESSÉG HATÉKONYSÁG
FEDDHETETLENSÉG INNOVÁCIÓ
ELKÖTELEZETTSÉG ELKÖTELEZETTSÉG

RUGALMASSÁG EGYSÉGESSÉG

SZAKMAISÁG ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG

RUGALMASSÁG HATÉKONYSÁG EGYSÉGESSÉG


EGYSÉGESSÉG
HATÉKONYSÁG
RUGALMASSÁG
RUGALMASSÁG
TÖRVÉNYESSÉG EGYSÉGESSÉG ELKÖTELEZETTSÉG

INNOVÁCIÓ TÖRVÉNYESSÉG

Az új helyzetekre innovatív megoldásokkal,


FEDDHETETLENSÉG

Az erőforrások optimális kihasználásával,


TÖRVÉNYESSÉG RUGALMASSÁG EGYSÉGESSÉG

Eljárásainkban illetékességi területtől


újításokkal keresünk választ, munka- a ráfordítások hasznosulásának folyama-
TÖRVÉNYESSÉG
függetlenül azonos lehetőségeket,
társaink tudásának és képességének HATÉKONYSÁG
tos mérésével törekszünk az eredményes
ELKÖTELEZETTSÉG
azonos bánásmódot biztosítunk.
folyamatos megújítására törekszünk. szervezeti működés fenntartására.
SZAKMAISÁG ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG

RUGALMASSÁG EGYSÉGESSÉG

INNOVÁCIÓ

TÖRVÉNYESSÉG ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG INNOVÁCIÓ


ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG FEDDHETETLENSÉG
TÖRVÉNYESSÉG SZAKMAISÁG

HATÉKONYSÁG

Szervezetünket az ügyfélorientált szem-


INNOVÁCIÓ

A digitális kor kihívásainak és ügyfeleink


FEDDHETETLENSÉG
ELKÖTELEZETTSÉG

Működésünk minden mozzanatában


lélet, ügyféli magatartásformák szerint elvárásainak megfelelően bátran és
a jogszabályok érvényre juttatását tartjuk
specializált szervezeti válaszok, szolgál-
HATÉKONYSÁG RUGALMASSÁG
újítóan alkalmazzuk
EGYSÉGESSÉG
az online tér adta
szem előtt. ELKÖTELEZETTSÉG

tatások jellemzik. lehetőségeket, eszközöket.


14 RUGALMASSÁG EGYSÉGESSÉG
TÖRVÉNYESSÉG

TÖRVÉNYESSÉG
FEJLŐDÉS

ÜGYFÉLKAPCSOLATOK online eszközök bevezetése, az önkiszolgáló mindegyikében egyedi megítélést, és az adózó


lehetőségek kialakítása, és az elektronikus életútjának nyomon követését jelenti. Ezek
Ügyféligények felmérésre ügyintézési és kommunikációs lehetőségek révén hosszú távon megalapozható a jogkö-
kiterjesztése. vetés elterjedése, az adómorál erősödése,
Az ügyintézés és az egyéb ügyfélkapcsolati
a gazdaság fehéredése.
mozzanatok fejlesztésekor első számú szem-
pont, hogy mit várnak el az ügyfelek, a jogkö- Komplex ügyfélminősítés
vető, precíz adózáshoz milyen szolgáltatásokra
eNAV ügyintézési felület
A NAV adatvagyonára alapozva komplex ügyfél-
van szükségük. Ahhoz, hogy az új online felület A következő időszak legfontosabb célja
minősítési rendszer jön létre, ami a jogkövetési
az ügyfelek számára hasznos, teljes körű, gör- a teljes körű, online ügyintézés alapjainak
szintekhez igazodó online ügyintézési felület
dülékenyen használható, informatív, sallan- megteremtése, ami érinti és meghatározza
kialakításában is szerepet játszik. A rövidtávú
goktól mentes felület legyen, szükség van a NAV szinte valamennyi működési területét
célok között szerepel az adatok hasznosítását
az ügyféli igények felmérésére, és azok és célját. Egy olyan online ügyintézési felület
lehetővé tevő integrált adattárház kialakítása.
folyamatos monitorozására. Ezzel nem csak (eNAV) kialakítása a cél, mely „online banking”
A Big Data és a tranzakciós adatokon alapuló
az ügyfélélmény és az online ügyintézés mintára biztosítja specifikusan a magánsze-
gépi tanulás technológiáját is alkalmazva,
népszerűsége, hanem a NAV társadalmi mélyek, és külön a vállalkozások számára is
bizonyos mértékig automatizálhatók az ügy-
elfogadottsága is megalapozható. a teljes körű online adózást és adatelérést,
intézési folyamatok, illetve gyorsíthatók a cél-
valamint a társszervek számára az automa-
zott hatósági reakciók. A jövőbeni nézőpont
Ügyfélkiszolgálás fejlesztése tizált adatszolgáltatást és adatlekérdezést.
újdonsága, hogy az adózó teljes életútján
Folytatódik az ügyfélszolgálatok megújítása, az adóügyi és hatósági eljárásokat garantáltan Első lépés a már meglévő online szolgáltatások
és ugyancsak a következő időszakra időzíthető az egységesség és szervezettség jellemzi. közös felületre rendezése. A megvalósítás
az interaktív tájékoztatás fejlesztése, a korszerű Az ügyfélre szabott adóztatás az eljárások tervezése, ütemezése után kerülhet sor

15
a megújult nav.gov.hu portálon az eNAV tematikus oldalak, úgynevezett microsite-ok ségességét és hasznát. A magyar emberek,
felület kialakítására, ami biztosítja a belépő és saját igény szerinti automatikus gyűjtések vállalkozások adózási ismeretei hiányosak,
felhasználó számára specifikusan a teljes segítik a tartalomszűrést és a precíz találatokat. az adózás és az adóhivatal elfogadottsága
körű elektronikus ügyintézés lehetőségét, nem kielégítő. Az adótudatosság fejlesztése
az információk elérését. Közérthető kommunikáció már középtávon biztosítja a hiányosságok
pótlását, és a különböző társadalmi csoportok
eNAV-mobilapp Az önkéntes jogkövetés mindaddig csak szemléletformálását.
elméleti lehetőség, amíg az adóhivatal nem
Jogos elvárás, hogy az online ügyintézési képes az adózói logika szerinti közérthető SZERVEZET
lehetőségek nemcsak hagyományos plat- kommunikációra. Következetesen és mód-
formokon, hanem mobil eszközökön is szeresen, az adózói csoportok igényeire IT-környezet
működjenek. A NAV célja olyan mobilappli- szabva kell egyértelmű, jól strukturált,
káció fejlesztése és folyamatos megújítása, az online térben is alkalmazható szövegeket Cél a modern, gyors, szabványosított, jövőre
ami lehetőséget ad a lehető legszélesebb szerkeszteni. A megértést segítő audiovizuális tervezett és megbízható szoftver- és hardver-
körű online ügyintézésre és adatelérésre. megoldásokkal szemben is első számú köve- környezet kialakítása mind a szakrendsze-
telmény az érthető és esztétikus formavilág. rekben, mind az ügyintézők munkájában.
Új NAV-portál A NAV informatikai környezetének fejlesztése
Adótudatossági program során elengedhetetlen a stabil informatikai
Az eNAV alapja egy olyan honlap, amely for- megoldások alkalmazása, a hardverelemek,
májában, tartalmában is képes élménnyé A társadalom tagjai ne csak ismerjék az adó- hálózati megoldások, valamint az alkalmazás-
tenni az érdekes és fontos információk el- kötelezettségeket előíró szabályokat, hanem állomány újragondolása. Azért, hogy a tranz-
érését. Adózói logika szerint csoportosított felismerjék a jogi normák betartásának szük- akciókból kinyert adatok maximális hatékony-

16
sággal hasznosuljanak, a hivatal jelenlegi beérkezéskor digitalizálni kell, ezáltal a NAV-on sítani a megfelelő számú, képzett, kompetens
szakrendszereit új logika mentén kell össze- belüli papírmozgás megszüntethető. és elkötelezett munkatársat. Kiszámítható
kapcsolni. Ez egyúttal megteremti a jelenleg jövőképet, életpályát és megfelelő képzési,
széttagolt működés egységességét is. Az infor- Folyamatalapú szervezet átképzési rendszert kell biztosítani a hatékony
matikai rendszerek, alkalmazások számát feladatellátáshoz. Különösen fontos az infor-
drasztikusan csökkenteni kell az elavult plat- Az informatikai rendszerek konszolidációja, matikai, és szakmai területek informatikai
formok, fejlesztői környezetek kiváltásával és az online ügyintézés előtérbe kerülése képességének felmérése, és a fejlesztési
komplex, integrált, megbízható szakrend- magában hordozza a NAV folyamatainak irányok meghatározása.
szerek kialakításával. újragondolását, racionalizálását, az ehhez
szükséges erőforrások új elosztását, és SZAKMAI MUNKA
Papírmentes NAV ezeken keresztül egy egyszerűbb, átláthatóbb
és hatékonyabb szervezeti működés meg- Tudástár
Az online ügyintézés kialakítása magában valósítását. Be kell vezetni továbbá a mindezt
hordozza, hogy nemcsak az ügyféloldali folya- támogató vállalatirányítási rendszert. A naprakész szakmai ismeretek megszer-
matok, hanem a szervezet belső folyamatai zését és a hatékony munkavégzést biztosítja
és társhatósági kapcsolatai is papírmentesek, Új HR-rendszer a szervezetben felhalmozott szakmai tudás
és elektronikusan, akár automatizáltan elvé- összegyűjtése, rendszerezése. A cél egy
Az elektronizációval, a papírmentes műkö- felhasználóbarát, rendszerezett nyilvántartási
gezhetők legyenek.
déssel, valamint a folyamatok újraszerve- rendszer létrehozása, ami részletes kereső-
Cél, hogy a NAV bármely ügytípusában a doku- zésével párhuzamosan ki kell alakítani egy funkcióval áll a felhasználók rendelkezésére.
mentumok előállítása, továbbítása elektronikus olyan korszerű HR-menedzsment rendszert, Tartalmát tekintve valamennyi, a szakmai
legyen. Ha a bejövő irat papíralapú, akkor azt ami új munkaköri struktúrában képes bizto- feladatellátáshoz szükséges információ egy

17
helyen történő nyilvántartása felváltja és egye- Bűnügy, vám, rendészet Rendészeti Koncepció
síti az elmúlt években megsokszorozódott infor-
mációs felületeken szétszórt ismeretanyagot.
Az új erőtér
Az adóelkerülés, az adócsalás, a szervezett
bűnözés elleni fellépés eszközeként az állam 2021. január 1-jétől
VEKTOR-rendszer bűnüldözési, büntetőjogi igényének érvénye-
A NAV rendészeti feladatainak hatékony,
sítésére a hatékony és időszerű felderítés
Cél a NAV hatáskörébe került végrehajtási célirányos és a nap 24 óráját lefedő végre-
és nyomozás céljából folytatódik a modern
feladatok informatikai hátterének megújítása hajtása a jövőben központi kockázatelemzéssel
bűnügyi értékelés és elemzés, a felderítési
a tömeges feldolgozást automatizmusokkal, támogatott, egységes rendező elvek mentén
eszköztár fejlesztése.
az ügyintézői munkavégzést gyorsabb emelkedik magasabb minőségi szintre.
információ-megjelenítéssel támogató Az uniós vámjogszabályok nemzeti szintű
rendszer (VEKTOR) és adattárház-funkciók Az egész országra kiterjedő átalakítás egy-
végrehajtása, a vámeljárások átfutási idejének
megvalósításával. séges stratégiai tervezés alapján komplex
csökkentése. A kockázatos termékek és
és korszerű rendészeti tevékenységet ered-
forgalmazásuk koncentrált vizsgálata révén
Általános közigazgatási a tisztességes vállalkozások versenyképes-
ményez, amely szakmai célok szerint össze-
hangolt működéssel támogatja a hivatal jobb
végrehajtás ségének támogatása. A 2020-ban előkészített
teljesítményét és a gazdaság fehérítését.
Rendészeti Koncepció bevezetése, a rendészeti
Az általános közigazgatási végrehajtásból feladatok központi koordinációja, ütőképes,
adódó feladatok ellátásához a végrehajtást egységes eljárásrendet követő, és az egész
támogató rendszert fejleszteni kell, ki kell országot lefedő járőrszolgálat működtetése.
alakítani a NAV saját elektronikus árverési
felületét és a munkafolyamatokat elektroni-
zálni kell.

18
JÖVŐ

AZ ÖNKÉNTES JOGKÖVETÉS ELTERJEDÉSE


A TELJES KÖRŰ ONLINE ÜGYINTÉZÉS RÉVÉN.
INNOVATÍV, ELISMERT JOGALKALMAZÓ SZERVEZET.

19
AZ ÜGYINTÉZÉS KORSZERŰSÍTÉSE

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ONLINE ÜGYINTÉZÉSI


ONLINE ADÓZÁS
NAV ONLINE FELÜLET

személyes ügyfélszolgálat + NAVCC


+ TELJES KÖRŰ A személyes ügyintézés
telefonos ügyfélszolgálat aránya minimális,
+ Mobilapp ONLINE az adózók többsége
elektronikusan intézhető
ügyek + eÁFA ÜGYINTÉZÉS az online megoldásokat
eBEV, ANYA, ONYA + eFIP LEHETŐSÉGE alkalmazza.

20
ONLINE ADÓZTATÁS AZ ADATVAGYON FELHASZNÁLÁSÁVAL

eNAV
ONLINE SZÁMLA,
eNAV MOBIL APP
ONLINE PÉNZTÁRGÉPEK
EKÁER,
BEVALLÁSOK, INTEGRÁLT
FOGLALKOZTATÁSI ADATOK ADATTÁRHÁZ

2020 2024

ADATVAGYON

eBEV
eSZJA
eJÖVEDÉK
eFIP
eÁFA
ONLINE ÜGYINTÉZÉS

21
AZ INTÉZMÉNYI STRATÉGIA CÉLRENDSZERE ÉS
MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE
STRATÉGIAI IRÁNY, CÉL, RÉSZCÉL KEZDÉS BEFEJEZÉS

I. ÜGYFÉLKAPCSOLATOK

I.1. Ügyféligények felmérése, ügyfélvisszajelzés átfogó begyűjtése 2021.01.01 2024.12.31

I.2. Ügyfélkiszolgálás képességének fejlesztése a helyszíni ügyfélkapcsolati kontaktszám


2021.01.01 2024.12.31
csökkentése mellett

Ügyfélszolgálatok elektronikus ügyintézéssel történő harmonizálása 2021.01.01 2024.12.31

Contact Center fejlesztés 2021.07.01 2022.09.30

WIFI kialakítása a NAV-ban 2021.07.01 2022.12.31

I.3. Komplex ügyfélminősítés megvalósítása 2020.04.15 2023.12.31

Ügyfélminősítés finomhangolása az adóügyi szakterületen 2020.04.15 2022.10.01

Ügyfélminősítés fejlesztése, jogszabályi feltételeinek megteremtése 2021.01.01 2023.12.31

22
STRATÉGIAI IRÁNY, CÉL, RÉSZCÉL KEZDÉS BEFEJEZÉS

I.4. eNAV ügyfélportál kialakítása 2019.06.01 2024.12.31

Ügyfélportál kialakítás, fejlesztés 2021.01.01 2024.12.31

Meglévő alportálok továbbfejlesztése 2021.01.01 2024.12.31

eNAV funkciók, szolgáltatások fejlesztése 2019.06.01 2024.12.31

eÁFA kiajánlás megvalósítása 2020.01.01 2022.12.31

Foglalkoztatási Információs Program 2020.01.01 2024.12.31

Az eNAV teljes körű és egységes funkcionalitásának biztosítása érdekében szükséges


2021.01.01 2024.12.31
fejlesztések, integrációk végrehajtása

I.5. NAV-Mobil alkalmazás fejlesztés 2020.04.22 2024.12.31

23
STRATÉGIAI IRÁNY, CÉL, RÉSZCÉL KEZDÉS BEFEJEZÉS

I.6. NAV információs portál kialakítása, fejlesztése 2020.04.15 2024.12.31

NAV portál fejlesztés 2020.04.15 2024.12.31

Múzeumi tematikus oldal kialakítása 2021.01.01 2021.12.31

Munkaerő toborzási és kiválasztási folyamat elősegítése 2021.01.01 2021.11.30

I.7. Közérthető kommunikáció 2021.01.01 2024.12.31

Automatikus szövegjavító alkalmazás fejlesztése informatikai támogatással 2021.01.01 2022.12.31

Közérthetőségi Programiroda létrehozása 2021.01.01 2024.12.31

Közérthető tájékoztatást segítő kisfilmek, játékok, kvízek 2021.01.01 2024.12.31

Közérthetőségi Program 2.0 kidolgozása, bevezetése 2021.01.01 2021.09.30

24
STRATÉGIAI IRÁNY, CÉL, RÉSZCÉL KEZDÉS BEFEJEZÉS

I.8. Adótudatossági program 2021.01.01 2024.12.31

II. SZERVEZET

II.1. Jövőbe mutató IT infrastruktúra


2020.01.01 2024.12.31
(alkalmazás- és eszköz-konszolidáció, IT környezet integrációja, újraszervezése)

Technológiai platformváltás és fejlesztési módszertan bevezetés 2021.01.01 2021.12.31

IT kontrolling és költségelemzési folyamatok kialakítása 2021.01.01 2021.12.31

Mobil eszköz menedzsment kialakítása 2020.01.01 2022.03.02

Adatszivárgás elleni védelem (DLP) 2021.07.01 2023.12.31

Caché környezetben futó alkalmazások számának csökkentése új,


2021.01.01 2022.12.31
korszerűbb platformra történő átírása

25
STRATÉGIAI IRÁNY, CÉL, RÉSZCÉL KEZDÉS BEFEJEZÉS

Kormányzati Adatközpont integráció


2020.01.01 2023.06.30
(költözési feltételek megteremtése, infrastruktúra költözés)

Alapműködés stabil fenntartása legalább a technológiai fejlődést lekövetve.


2020.01.01 2021.12.31
Hatékonyabban menedzselhető infrastruktúra rendelkezésre állása.

IT biztonsági operatív központ (SOC) kialakítása 2020.09.01 2023.12.31

IT központi szolgáltatás menedzsment és felügyelet megvalósítása 2021.01.01 2022.12.31

Adatközpontok konszolidációja NAV privátfelhő kialakítása 2021.01.01 2024.12.31

Egységes és teljes körű adattárház, valamint a rendezetlen vagy


2021.01.01 2021.12.31
nem magas minőségű adatállományok korszerű Big Data technológiával történő elemzése

A NAV szervezetén belül a szerviz alapú központi működés kidolgozása - SKK


2021.01.01 2021.12.31
(SOA Kompetencia Központ)

Szoftverlicenc-gazdálkodás kialakítása 2021.01.01 2021.12.31

26
STRATÉGIAI IRÁNY, CÉL, RÉSZCÉL KEZDÉS BEFEJEZÉS

SM szolgáltatás menedzsment folyamatok bővítése, uCMDB bevezetése 2021.01.01 2021.09.30

KGR-CMDB rendszerek között a mozgatási bizonylatok adatainak elektronikus átadása 2021.01.01 2021.03.31

Forrásrendszerek eNAV felület teljes funkcionalitásának biztosításához szükséges


2022.01.01 2024.12.31
fejlesztése, integrációja, konszolidációja

II.2. Papírmentes NAV megvalósítása 2020.01.01 2024.12.31

Helyszíni ellenőrzések digitalizálása 2020.11.30 2023.12.31

A papírmentes működéshez igazodó nagyvállalati nyomtatási rendszer bevezetése,


2021.01.01 2024.12.31
nyomtatók konszolidálása

Papírmentes működést támogató technológiák bevezetése,


2020.01.01 2021.12.31
szükséges fejlesztések végrehajtása

27
STRATÉGIAI IRÁNY, CÉL, RÉSZCÉL KEZDÉS BEFEJEZÉS

II.3. Folyamatalapú szervezet megvalósítása 2021.01.01 2024.12.31

Folyamatorientált szervezeti működés elérését támogató feladatok végrehajtása 2021.01.01 2024.12.31

Vezetői döntéseket támogató rendszer paraméterezése 2021.01.01 2021.11.30

II.4. Új-HR rendszer 2021.01.01 2024.12.31

HR menedzsment rendszer fejlesztése 2021.01.01 2024.12.31

Képzési rendszer fejlesztése 2021.01.01 2024.12.31

III. Szakmai munka

III.1. Tudástár létrehozása 2021.07.01 2022.09.30

28
STRATÉGIAI IRÁNY, CÉL, RÉSZCÉL KEZDÉS BEFEJEZÉS

III.2. Végrehajtási eljárások korszerűsítése 2020.01.01 2023.07.30

ÁKR I. 2020.01.01 2021.06.30

ÁKR II. – VEKTOR rendszer fejlesztés 2021.01.01 2022.08.09

ÁKR III. - Elektronikus Árverési Felület rendszer fejlesztése 2022.01.01 2023.07.30

III.3. Bűnügyi szakmai fejlesztések 2020.04.15 2022.12.31

Cybercrime egység fejlesztése 2021.01.01 2022.12.31

Bűnügyi elemző és felderítő képesség fejlesztése 2021.01.01 2022.12.31

Távmeghallgatás rendszerének kialakítása (VIKI) 2021.01.01 2021.12.31

Bűnjelkezelési munka minőségének emelése 2021.01.01 2021.12.31

29
STRATÉGIAI IRÁNY, CÉL, RÉSZCÉL KEZDÉS BEFEJEZÉS

Hatékony fellépés a közigazgatási eljárás eszközével a szellemi tulajdonjogot és a jellegbi-


2021.01.01 2021.12.31
torlást sértő termékekkel szemben

Bűnügyi helyszíni eljárási cselekmények elektronikus támogatása 2021.01.01 2021.06.30

III.4. Rendészeti tevékenység korszerűsítése 2021.01.01 2024.12.31

Tevékenységirányítási rendszer fejlesztése (TEVIR) 2021.01.01 2021.07.01

Ügyeleti rendszer korszerűsítése, központosítása 2021.01.01 2023.12.31

A rendészeti/járőrtevékenység hatékonyságának növelése 2021.01.01 2024.12.31

A rendészettechnikai, híradástechnikai eszközök, fegyverzeti anyagok, szolgálati gépjármű-


2021.01.01 2024.12.31
vek folyamatos modernizációja, fejlesztése

Szolgálati kutyaállomány fejlesztése 2021.01.01 2024.12.31

30
32 BUDAPEST, 2020

You might also like