2020. február 14.

tisztán emlékszem az első napra, mikor szemüveggel mentem iskolába. nagyjából

tizenkét éves lehettem. már régóta halogattam szólni anyuéknak, arról, mit mondott
az iskolaorvos. a szokásos, éves szűrésen kiderült, hogy a szemem már nem olyan
jó mint hittem. a vizsgálat utáni napon az osztályfőnököm a kezembe nyomott egy
papírt, azt mondta adjam oda anyuéknak.
az iskolaorvos küldte, amolyan beutaló volt a szemészetre. féltem megmutatni
anyuéknak, nem akartam szemüveget.
a baj az volt, hogy Nathaniel is hallotta az osztályfőnököm és Jacobbal karöltve
rávettek, hogy mégis adjam oda a papírt anyuéknak.
egy héttel később, fekete keretes szemüveggel keltem útra. tavasz révén virágzott a
cseresznyefa, virágait a hajamba fújta a szél.
az iskola kapuján belépve rögtön belefutottam egy csapat ’most élem a tinikorom
fénypontját’ nyolcadikosba. azt hiszem engem szemeltek ki reggelire.
az egyikük megvetően végigmért, majd a társaihoz fordulva, olyan hangosan, hogy
még az udvarán másik felén is érteni lehessen, ezt monda:
- nézzétek már a pápaszemest, tele van a haja levelekkel!
a társaság hangosan felröhögött, pedig szerintem semmi vicceset nem mondott.
- még valami? - sóhajtottam.
egy pillanatra döbbenet suhant át az arcán, de olyan gyorsan, hogy akár
képzelhettem is.
- nézzétek, ez beszél! - mutatott rám. ismét kiröhögtek.
- bocs, nekem erre nincs időm! - kerültem ki őket.
- hé, még nem végeztem! - kapott a karom után.
- én viszont igen! - fordultam meg, majd egy hirtelen mozdulattal felrántottam a
térdem, hogy pont a legfájóbb részén érje. - viszlát!
idegesen siettem tovább. nehogy már velem akarjon kikezdeni, ma nem vagyok
olyan hangulatban.
- láttuk mi történt! - csapódott mellém Nathan.
- jól kiosztottad őket. - karolta át a vállam Jacob.
- kösz, asszem. - pirultam el. - tényleg van valami a hajamban?
- csak virágszirmok. - mosolyodott el Nathan.
gyorsan a hajamhoz kaptam és amennyit elértem, kipiszkáltam a tincseim közül.
- cseresznyevirág. - szagolta meg a hajam Jacob. - jó az illata.
másnap addig kérleltem anyut, míg elvitt a közeli drogériába, cseresznyevirág illatú
sampont nézni.
a cseresznyevirág név pedig rajtam ragadt. azóta a nap óta, Jacob nem hajlandó a
nevemen szólítani, néha Nathan is csatlakozik hozzá.
cseresznyevirág, annyira nem is szörnyű!