2020. február 13.

holnap Valentin nap. készülj fel Nathaniel, véged van.

a lányok teljesen be fognak zsongani, mint legutóbb.
reggel frissen és üdén pattanak ki az ágyukból, hogy a reggeli ’magamra mosolygok
a tükörben, miközben elénekelek egy Taylor Swift számot’ rutinjuk után,
kilibbenjenek a szobájuk ajtaján. a tápláló reggelijük, ami lehetőség szerint gofri vagy
egy tál müzli esetleg palacsinta, kávéval vagy narancslével, után visszarebbennek a
szobájukba, hogy egy újabb Taylor Swift szám megszentségtelenítése közben
kiválasszák a megfelelően aprócska szoknyát és haspólót. majd a tökéletes
sminküket felkenve magukra készen is állnak a napra. vagyis általában Nathaniel
elcsábítására. az amerikai tini filmek tanúsága szerint legalábbis.
ezzel szemben ott vagyok én. reggel igyekszem nem hússzor lenyomni a szundi
gombot. miután sikeresen kikászálódtam a meleg takaróm alól, első utam a fürdőbe
vezet, ahol igyekszem nem halálra rémülni a saját arcképemtől a tükörben. ha ez
sikerül és nem kell mentőt hívni hozzám, útba ejtem a konyhát is, ahol Anyám pöröl
velem egy sort, mert már megint el fogok késni. elmenekülök előle, gyorsan kerítek
valamit, amit el tudok fogyasztani suliba menet is, majd irány a szobám. kényelmes
és meleg ruha, mert tél közepe van, odakint mínuszok röpködnek, én meg nem
akarok idő előtt megfagyni.
egy ideges hívás Nathantól vagy Jacobtól, hogy hol vagyok már, mert itt várnak rám
már negyed órája és kezd lefagyni a micsodájuk. ilyenkor el szoktam játszani a
gondolattal, hogy hagyom ténylegesen megfagyni őket, ezzel megmentve az
elkövetkező generációt a mini Nathanoktól és Jacoboktól, de sose váltom valóra.
szerencséjük van.