Liza

Egy sötét folyosón vezettek. Pontosítok, egy újabb sötét folyosón vezettek. Mindegyik ugyan
olyan lehangoló.
Már három hete itt vagyok. Azt ígérték, segítenek a beteg édesanyámon, ha eljövök és nekik
dolgozom. Eljöttem. Nem segítettek. Elkezdtek kísérletezni rajtam. Mindenféle szereket
juttattak a szervezetembe. A legtöbbet kihánytam. De néhányat befogadott a testem, ezzel
gyökeresen meg is változott.
Tudom telekinetikusan mozgatni a tárgyakat, gondolatátvitellel kommunikálni,
megfagyasztani az időt. Amint ezek kiderültek, rengeteget bántottak. Elő akarták hozni a
tudásom, hogy a javukra fordíthassák. De ellenszegültem, ezért legtöbbször megvertek.
Most pedig kérdéses, hogy hova megyünk, mert ezeken a folyosókon még nem jártam.
- Mozogj már! - dörrent rám az egyik kísérőm.
- Hová visztek? - kérdeztem ingerülten. Csend, senki meg se mukkant.
Elértünk egy vörös ajtóhoz. Kinyitották és belöktek rajta. Én pedig szépen pofára estem. Míg
feltápászkodtam körül néztem az apró helységben. Falai halványzöldek, a bútorzata
egyszerűen két székből és egy polcból állt.
Mivel senki sem volt ott rajtam kívül, leültem az egyik székre és próbáltam lebegtetni a
másikat. Fel, le, fel, le, fel... majd kopogtak az ajtón és gyorsan letettem.
- Na ez meg ki lehet... - morogtam a nem létező bajszom alatt.
Az ajtón pedig belépett egy fura férfi. Kezében kalapácsot pörgetett, haja a válláig ért, egyik
szeme ha jól láttam üvegből volt. Köpenyt viselt, asszem válltöméssel.
- Szevasz! - köszönt rám lazán. - Te Liza vagy igaz?
- Igen. - néztem rá megszeppenten. - Maga kicsoda?
- Thor vagyok, Odin fia, a mennydörgés istene! - szavalta fennhangon.
Ez megőrült, lehet hogy rajta is kísérleteztek, gondoltam magamban.
- És miért van itt?
- Hosszú sztori! - ült le a másik székre. - Úgy kezdődött, hogy Tony kitalálta, alakítsunk egy
Midgardi csemetékből álló csapatot, akik, ha mi már nem leszünk, védelmezni fogják
Mitgardot és lakóit. Na most, a csapatot elkezdték szervezni. Az első választásunk rád esett.
Hallottunk a kísérletekről, amiket rajtad végeztek, ezért ígyis-úgyis eljöttünk volna érted. Én
elsőnek ajánlottam fel, hogy megmentelek, de nem tudtam mit cselekszem. Mert a drága
Tony elfelejtette mondani...
- Várjon csak egy kicsit! Tony, Tony Stark? A Bosszúállóktól, Vasember? - kérdeztem
kikerekedett szemekkel.
- Igen ő, de hagyd hogy folytassam. Szóval, elfelejtette megemlíteni, hogy mentorálni,
tanítani kell majd az ifjú Midgardiakat. És mivel érted engem küldtek, én téged foglak
mentorálni. - mosolyog rám.
- Hűha... Ez eléggé hihetetlen... - motyogtam.
- Akkor hagyok időt, hogy megemészd. Aztán kijuttatlak innen.
- Miért pont én? - kérdeztem kis idő múlva, elgondolkodva.
- Mert különleges vagy! Mitgardon kincset érsz.
- Nem hiszem, hogy kincset érek, ez egy félreértés lesz.
- Nem, nem az, mivel mielőtt beléptem a szobába konkrétan lebegett a szék. És szerintem
nem magától. - mutatott rá a székére.
- Háát, lehet, hogy én voltam. - vallottam be. - De akkor sem értem miért én!
- Mert csak, és kész! - csattant fel.
- Jól van, na! És ha belemennék, hova vinne? - néztem rá.
- Hát a Bosszúállók erődjébe! - vágta rá.
- Hogy vinne ki innen?
- Egyszerűen, gyere! - intett, felállt és kilépett az ajtón. Én meg utána mentem. Ki a
folyosóra, el jobbra, be egy fekete ajtón, át a polcsorok között, be egy zöld ajtón, végig a
folyosón, a végén balra. Aztán egyenesen, majd jobboldalon a harmadik ajtón be, át az üres
laboron.
- Már bocsánat, kedves Thor! De tudja egyáltalán, hogy merre van a kijárat? - álltam meg
hirtelen.
- Nem éppen és kérlek tegezz!
- Jó, akkor te megőrültél!! Hogy akarsz kivinni innen ha azt se tudod merre van a kijárat??!
- Egyszer úgyis kijutunk.
- De addigra elkapnak! - ellenkeztem.
- Nem fognak! Gondoskodtam róla!
- Hogyan? - néztem rá megütközve.
- Összetereltem az összes itt dolgozót, majd elkábítottam és megkötöztem őket. - indult meg
újonnan.
- Ezt nem hiszem el... - morogtam, majd utána mentem.
Egy fél óra bolyongás után, kezdtem kifáradni, amit szóvá is tettem.
- Thor, figyelj! Álljunk meg egy kicsit! Csak körbe körbe megyünk fél órája.
- Jó! - sóhajtott egy nagyot. - Gondoljuk át logikusan, nincs egy térképed esetleg?
- De, persze! Minden zsebemben azt hordok! - forgattam meg a szemem ingerülten.
- Akkor, hogy jussunk ki? - néz rám.
- Te akartál kimenteni! Azt hittem tudod mit csinálsz!
- Persze, tudom! Csak nem mindig...
- Thor, te állat! Engem valószínűleg már keresnek és ha elkapnak, megint bezárnak és
bántanak!! - sírtam el magam.
- Jaj, ne sírj már! Nem hagyom, hogy elkapjanak! - ölelte át esetlenül a vállam. - És most
gyere, felhívom Tonyt, majd ő segít nekünk.
- Igen... Nem... Persze... Nem találunk ki... - hallottam Thor hangját. Tudom nem szép dolog
de hallgatóztam, végül is rólam van szó. - Jól van... Persze... Igen... viszem...
- Na, mit mondott? - kérdeztem mikor visszajött, és tettetem az ártatlant.
- Küldött egy térképet az épületről, ami alapján kitalálunk innen. Gyere! - intett és elindult a
folyosón.
- Ó, istenem add, hogy ne tévedjünk el megint! - morogtam magamban és utána siettem.
- Tessék, a kijárat! - mutatott maga elé egy kis idő múlva. Amint megláttam az ajtón keresztül
beszűrődő napfényt, azt hittem megint elbőgöm magam. Eszembe jutott minden amit kint
hagytam mikor elraboltak. A beteg anyám, a barátaim, a családom. Vajon mi van most
velük? Hiányzom nekik? Kerestek egyáltalán? Anya még él? Mi lesz velem ezután? Tényleg
csatlakozni akarok a Bosszúállók új alakulatához? Ez lenne a helyes döntés? Ha, igen, be
tudnék illeszkedni a többiek közé? Én lennék a legfiatalabb? A legbénább? A
legszerencsétlenebb? Mi van ha igazából nincsenek is szuper képességeim, csak
beképzeltem magamnak, a szerek hatása miatt? Vagy ha kívül álló leszek? Nem Liza!
Helyesen fogsz dönteni! Nem lesz baj! Ne félj! Most már Thor vigyáz rád, na meg a
Bosszúállók! Biztonságban leszel! Találsz új barátokat!
- Öhm... Liza? - kérdezte óvatosan Thor. - Minden rendben?
- Persze, miért? - kérdetem vissza meglepetten.
- Sírsz. adta a rövid választ. És tényleg, nyúltam az arcomhoz. Észre sem vettem. Vajon
mikor kezdtem el könnyezni?
- Gyere! Már várnak minket... - hát Thor aztán tudja, hogy kell megszakítani az érzelgős
pillanatokat. De azért követtem és két hét után először léptem ki a fényre. Arcom a
melengető napsugarak felé fordítottam. Élvezettel szívtam be a friss levegőt.
Vége van. Már nem bánthatnak! A megkönnyebbüléstől megint elsírtam magamat.
 Szimonetta

- Thor te állat! - kiabáltam ki a folyósóra.

- Mi van már megint? - ordított vissza a megszólított.
- Megint te vetted el a fogkefémet?!
- Mér' én? Lehetett volna Peter is! - méltatlankodott.
- Ő miért vette volna el a fogkefémet? - értetlenkedtem.
- Mit tom' én?! Mert megtetszett neki!
- Te ökör! - röhögtem el magam. De aztán tovább vitatkoztam vele. - Amúgy is, amióta itt
vagyok, 10 fogkefém tűnt el és mindet te vetted el!
- Naaa!
- Ez az igazság! - ordítottam egy utolsót, majd végiggondoltam, hogy is kerültem ezek közé a
barmok közé.
*külső szemszög*
Este van, a hold fényesen világít. Látni lehet Szimonettát, ahogy siet haza a fodrászatból,
ahol gyakorlatát végzi, a hét minden második napján. Észre lehet venni, ahogy valaki távolról
követi. Ezt a lány is észreveszi és megszaporázza lépteit. Ám a titokzatos idegen nem tágít,
egyre közelebb ér Szimonettához. Az idegen egyre közelebb ér a lányhoz, már éppen
megérintené, mikor hirtelen valaki lecsap a magasból és odébb rúgja az idegent. Szimonetta
hirtelen megfordul és elképedve nézi végig ahogy a támadóját megtámadják. Miután a
megmentő megbizonyosodik arról, hogy az idegent kiütötte Szimonettához fordul és a lány
hirtelen felismeri...
- Maga Tony Stark, a bosszúállóktól!
- Igen, honnan találta ki? - kérdezi szarkasztikusan.
- Hát, a páncélból! Hiszen maga vasember!! - a lány majdnem kiugrott a bőréből. - Mit keres
itt ilyenkor?
- Hát éppenséggel téged! - szorítja össze a száját a páncélos és várja a lány reakcióját.
- Hogy mii?! Miért pont engem?
- Most erre mit mondjak? Különleges vagy...
A lányon látszik a meglepettség, de egyelőre nem szól semmit. Majd lassan szólásra nyitja a
száját.
- Ez tévedés lesz. Egyáltalán nem vagyok különleges! Sőt, semmilyen sem vagyok! -
védekezik.
- De bizony különleges vagy! - bizonygatja továbbra is az igazát a férfi. - Várj,
elmagyarázom! - szállt le a földre. - Nemrég összeültünk a Bosszúállókkal, hogy megosszam
velük zseniális ötletemet, mi szerint alakítsunk egy fiatalokból álló csapatot. Kik majd
vigyáznak a világra amikor mi már nem leszünk. Természetesen, kapnak kiképzést, szállást,
egyszóval mindent. Ja, a legfontosabb, minden gyereknek lesz egy vagy két mentora,
aki/akik segítik a kiképzés során, fejlesztik a képességeit.
- És, hogy jövök a képbe én? - vág közbe a lány.
- Most jön az a rész és kérlek ne vágj a szavamba, arra allergiás vagyok. - rázza meg a fejét.
- Szóval, a választásunk öt tinire esett. Rád, és még négy hozzád hasonlóan különleges
képességű gyerekre. Az egyikükért reggel ment el Thor és hozta a toronyba. De ez
mellékes.