Károli Gáspár Református Egyetem

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet
Szabadbölcsészet alapszak

SZAKDOLGOZAT

Molière Tartuffejében megjelenő etikai problémák különböző rendezések

tükrében

Konzulens: Dr. Rákóczy Anita Készítette: Dobák Cintia

Egyetemi docens Szabadbölcsész alapszak,
Művészettörténet szakirány

Budapest, 2023.
 Tartalomjegyzék

I. Bevezetés ……………………………………………………………………..2
II. Jean-Baptiste Poquelin és a commedia dell’ arte kapcsolata…………….4
III. Molière, a lázadó…………………………………………………………. 11
IV. Erény, vagy minden sántít?……………………………………………… 18
1. Tartuffe, az „egoista”……………………………………………………....18
2. Orgon, a báb………………………………………………………………..21
V. A Tartuffe a XXI. században…………………………………………….....23
1. Tiszta színek nélkül, avagy Bocsárdi László Tartuffe rendezése a Katona József
Színházban………………………………………………………………………23
2. Itt még a falnak is füle van, avagy az Örkény István Színház Tartuffe
előadása Bagossy László rendezésében………………………………………...29
VI. Konklúzió: A halhatatlanság garanciája?……………………………….35
VII. Bibliográfia……………………………………………………………….37

1
 Bevezetés

Rengetegen állították és a mai napig állítják, hogy a bizonyos Molière néven ismert drámaíró
művei örökéletű alkotások. Ezen szakdolgozat célja, hogy a művész pályafutását és az őt ért
behatásokat – az általa megírt Tartuffe darabig – megvizsgálva fényt deríthessünk a bizonyos
etikai kérdésekre melyek hozzásegítették Molière-t halhatatlansága eléréséhez. Elsőként az
alkotó kilétéről esik majd pár szó, életkörülményeiről és az őt ért impressziókról melyek
elindították a művészt azon az úton, mely írói mivolta megszületéséhez vezetett. Beszélhetünk
itt olyanokról, mint a Béjart családdal való ismerettsége és a velük való közös munka, vagy
éppen Tiberio Fiurelli a maga akkoriban még újszerűnek számító játékstílusával, illetve maga
a commedia dell’ arte és annak sajátosságai.

Molière pályafutása, habár a tragédiával indult, azonban sikereit mégis a komédia

területén érte el, sőt ennek köszönhetően lelt rá a számára halhatatlanságot ígérő hivatásra,
amely nem más, mint a drámaírás. Azonban bizonyos más, humoros hangvételű darabok
megalkotásából, és előadásából élő írókkal szemben, Molière célja nem csupán az emberek
megnevettetése volt. Sőt, karakterei nevetséges volta olykor inkább szánalmat ébreszthetett az
emberekben vagy gondolkodóba ejthette őket, ahelyett, hogy felhőtlen vidámságot idézett
volna elő. Ennek oka pedig a nála megjelenő jellemkomikum 1 és a Molière elméjében
megvilágosodó feladat, miszerint drámái segítségével meg kell próbálnia az embereket a jó felé
terelni és tökéletesíteni őket, illetve le kell lepleznie a társadalom gazdagabb rétegeinek bűneit.2
Az alkotó ezen elhatározásai azok, melyek az etika mezsgyéjére vezetnek bennünket, és ezáltal
feltehetően segíthetnek eljutni a válaszig, hogy amennyiben a Molière által megírt művek
tényleg időtállóak mégis mi az a megírt anyagon belüli mozzanat, mellyel e hatást képes lehet
elérni. A Molière Sganarelle típusával foglalkozó fejezet már tartalmaz az erkölcstanhoz
kapcsolódó megjegyzéseket, azonban az igazi, ebben a témakörben való vizsgálat csupán az
etikai fejezetben jön el, mely a szakdolgozat címében is megnevezett Tartuffe darab morális
szempontból való vizsgálatából áll.

Majd ezek után következik a két általam választott huszonegyedik századi Tartuffe
rendezés elemzése, melyeknek vizsgálatával megbizonyosodhatunk arról, hogy Molière 1664-
ben írt darabja még több, mint négyszáz év eltelte után is képes lehet-e megállni helyét egy
színház színpadán és olyan bölcsességekkel szolgálni, melyek töretlenül, kortól függetlenül

1
DOBOSSY 238.
2
UDVAROS 13-14.
2
érvényesek. Végül pedig az adott két előadás összehasonlításával teszünk pontot kérdésünk
végére.

3
 Jean-Baptiste Poquelin és a commedia dell’ arte kapcsolata

A komédiás mesterek egyik legnagyobbika a 17. században alkotó Molière volt.

Személyazonosságával és szerzőségével kapcsolatban ugyan az idők során vetődtek fel
kérdések, tekintve, hogy nem igen maradtak fenn tőle írásos emlékek, de a
legvalószínűsíthetőbb feltevés továbbra is az, hogy e neves drámaíró azonos az 1622
januárjában született Jean-Baptiste Poquelin-nel. Emellett szólnak a kortársak
megnyilvánulásai, illetve Poquelin életútjának ismerete.3

Jean-Baptiste egy népes kereskedő család elsőszülött gyermeke, ahol a

mesterség továbbvitele magától értetődő volt a szülők számára, így bizton hitték, hogy
fiuk egyszer még követi apját és kárpitos babérokra tör. Ennek többek közt az is az oka,
mivel Jean Poquelin-nek az édesapa élete során sikerült megkapnia a király kárpitosa
rangot, amelyet az öröklési jog folytán elsőszülöttjére, Jean-Baptiste-ra ruházott át. Az
ifjú Poquelin, bár elfogadta a címet apjától, azonban hamar ráeszmélt arra, hogy ez a
világ messze áll tőle, így 1643-ban letette.4 Mindeközben jezsuita kollégiumba járatták
szülei, ahol apja vágyai szerint ügyvédi vizsgát tett, azonban jövendőbeli tervei között
ennek a hivatásnak sem volt nagy szerepe.5

Poquelin 1640-ben találkozott az akkor még csak pályakezdő Tiberio Fiurelli-

vel, ki Scaramouche néven hidakon, vásárokban és különböző francia köztereken
igyekezett szórakoztatni a közönséget6, majd idővel Domenico Locatelli társulatának
tagjaként színházi előadásokban lépett fel.7 Fiurelli játékstílusa ekkor még újnak hatott
Franciaországban, mivel az általa megszemélyesített karakter csupán később került be
az olasz commedia dell’ arte maszkjai közé. Tiberio és előadása nagy hatással volt a
fiatal Poquelin-ra, aki ekkor határozta el, hogy színésznek szeretne állni.8

A commedia dell’ arte egy, a 16. században, a reneszánsz virágzása után

keletkezett hivatásos színház Olaszországban 9 . E műfaj több más Olaszországban
népszerű, vagy éppen keletkezésben lévő műfaj által kialakított elemet vett át, azokat a

3
DOBOSSY 232-234.
4
UDVAROS 5.
5
DOBOSSY 234.
6
UO. 234 – 235.
7
KOTTE 217.
8
DOBOSSY 235.
9
Színház, mert Olaszországban a ’la commedia’ nem csupán komédiát, hanem színházat, színjátékot is jelent. A
szó másik fele a l’arte pedig az ismert „művészet” jelentés helyett ebben az esetben szakmát, vagy hivatást takar.
A commedia dell’ arte név a másfajta, előkelőknek szóló színházaktól való eltérést jelöli. - DŽIVELEGOV 45.

4
saját stílusához formálva. Az új színházi játék megteremtéséhez minden adott volt,
kezdve a drámairodalomtól, és annak színpadi formáitól, a kivitelezésen keresztül a
gesztusművészetig, azonban a feudális-katolicizmus negatív reakciót mutatott az éppen
kialakuló új színházi szervezet felé. Ez a negatív fogadtatás megnehezítette a szervezet
létrejöttének folyamatait, és ezáltal azt, hogy a reneszánsz motívumokat szélesebb
közönség előtt megjeleníthesse az akkori jelenkor hiteles ábrázolásával. A nép azonban
igényt tartott egy olyan színházra, amely az alsóbb rétegeket is kiszolgálja nem csupán
az előkelőket, így ez eldöntötte a kérdést. Az új színház megvalósult és mindenki
számára nyitott lett.10

E színjáték többek között sajátos maszkokkal is rendelkezett, amelyek

különböző karaktertípusokat jelenítettek meg. Minden karaktertípusnak voltak jellemző
tulajdonságai, amely által felismerhetőek lehettek, illetve emellé még saját jelmez is
dukált. Fontos sajátossága ezen színháznak, hogy állandó szerepköröket tartalmaz,
vagyis minden színésznek rögzített karaktere volt, így a szerepek között nem létezett
átjárás, és ha egy karakterrel nem rendelkezett az adott társulat, akkor annak
létjogosultsága sem volt előadásaikban. Ezek mellett érdemes leszögezni, hogy a
karaktertípusok az olasz társadalom rétegeinek kiemelkedő típusait jelenítik meg, azok
jellemző vonásainak eltúlzásával komikussá téve őket. Mivel a színész keze meg volt
kötve a karakterét illetően, így feladata az ábrázolás volt. Meg kellett mutatnia, hogy
hogyan érezhet, hogyan beszélhet, vagy hogyan kell cselekednie egy ahhoz a típushoz
tartozónak, egy, a darab által megadott helyzetben, ez a folyamat pedig rögtönzés útján
történik, ugyanis a commedia dell’ arte a rögtönzés vígjátéka. Ezen színészi játék
felszínes, külsődleges, mivel nincs elég idő a pszichológiai elemzésre és arra, hogy
elmélyítsék kapcsolatukat a karakterrel.11

A karaktertípusok két csoportba sorolhatóak, amelyekbe négy-négy szerep

tartozik, azonban az idő folyamán rengeteg vállfaj keletkezett. Az első csoport az északi
négyes, amely magába foglalja Pantalone, Dottore, Brighella és Arlecchino szerepét; a
második pedig a déli négyes, vagyis Coviello, Pulcinella, Scaramuccio és Tartaglia.
Ezek mellett pedig még érdemes megemlíteni a különálló szerepeket, vagyis a Kapitányt,
a Szerelmeseket és Fantesca alakját. A commedia dell’ arte először Észak-
Olaszországban honosodott meg, így az első szereplőtípusok is erről a részről kerültek

10
DŽIVELEGOV 67.
11
UO. 104-106.

5
elő. Először is ott voltak a szerelmesek, akiknek kapcsolata maga volt a bonyodalmak
okozója; hozzájuk társultak az öregek, a cselekmény lefolyását lassító szereplők, ők a
feszültségkeltés eszközei voltak; illetve az öregekkel viaskodó zannik, akiknek a
szerencsés végkifejletig kellett eljuttatniuk a történetet. Nem sokkal később a
szerelmespár női tagja kapott egy szolgálót, aki a Fantesca nevet kapta, illetve egy, a
zannik nyomában járó éltesebb öregasszonyt és a Kapitány alakját. Ezzel szemben a
déliek fellépésstílusa teljesen más volt, ez pedig a szereplőiken is meglátszott. Az
északiak inkább arra törekedtek, hogy betartsák a drámai szabályokat, a délieknél
viszont sokkalta nagyobb hangsúlyt kapott a vidámság fokozása. Habár a szerepkörök
itt is megmaradtak, de szerepük változott. A zannik sokkalta inkább a bohózati elemek
kihangsúlyozására törekedtek, az öregek szerepének jelentősége csökkent.12 Ezen déli
maszkok közé tartozik a már említett Tiberio Fiurelli13 által megjelenített karakter is,
Scaramouche vagy olasz nevén Scaramuccio. Ez a szereplő a 17. században került a
repertoárba, mint a Kapitány maszk felváltója, mi kezdte elveszteni reális voltát. A
Kapitány az olasz nép idegen erőszak elleni tiltakozását foglalta magába, mivel a
spanyol zsarnokságot idézte fel a nézőbe, azonban a spanyol elnyomás megszűntével
elvesztette értelmét. Egy lassú folyamat követte a váltást, de végül a hetvenkedő katona
régi alakját egy univerzálisabb maszk váltotta fel, minek nincs szüksége a korhoz
kötésre, ahhoz hogy érvényesnek hasson egy történetben. A Kapitány maszk
átformálódása Francesci Andreinivel kezdődött, ki különböző típusokat próbált alkotni,
azonban a tényleges váltást Tiberio Fiurelli hozta el a Scaramuccio maszk
megteremtésével.14

Tiberio saját művészetét délen dolgozta ki, ott ahol nem kötötték olyan nagy
mértékben a velencei-lombardiai hagyományok, és egyéni elgondolásai és
cselekményvázlata nem volt keretek közé szorítva. Ennek köszönhetően párizsi léte alatt
ösztönösen harcba indult az ott fennálló északi hagyományokkal, ahol sokkal nagyobb
megkötések vannak. Végül Fiurelli magatartásával és egész munkásságával, ha nem is
szándékosan, de lerombolta a Franciaországban játszó olaszok biztos formáit. Tiberio
játéka szabad volt és fontos szerepet játszott nála az arcjáték, ezáltal Scaramuccio
karakterének is erős velejárója lett. Ezt a commedia dell’ arte előtti állapotot
szemlélhette meg Poquelin is Fiurellinél. Fiurelli Scaramouche -ként mímes volt, akinek

12
DŽIVELEGOV 103-104, 107.
13
A színész nevének két változata is ismert: Tiberio Fiurelli és Tiberio Fiorilli.
14
DŽIVELEGOV 146-151.

6
törekvése, hogy táncával változatos érzelmeket tudjon kifejezni, illetve az életből
ellesett figurákat és jeleneteket jelenítsen meg.15 Röviden, képes volt a mozdulataival
beszélni, mint ahogyan azt Rabelais is igényelte egy komédiástól, vagyis hogy
„beszéljen a mozdulataival”. 16
Molière azonban nem csupán Fiurelli személyén
keresztül kapcsolható össze a commedia dell’ arte műfajával, ugyanis élete későbbi
szakaszában is kapcsolatba kerül majd e színházzal.

Tiberio mellett a Béjart család gyakorolt még nagy hatást Jean-Baptiste-ra,

ugyanis a velük felépített kapcsolat volt az, amely egy végleges irányt adott az ifjú
Poquelin életének. A Béjart család gyermekei voltak azok, akikkel Poquelin az első
társulatát megalapította Illustre Théatre néven, ahol ő maga kezdetben csak tragikus
színészi szerepkörben tevékenykedett. 17 Az ő színtársulatok volt az első az európai
színháztörténetben, ahol színésznőt is foglalkoztattak, mégpedig Magdeleine Béjart-ot,
ki Jean-Baptiste szerelme volt. Egy évvel a létrehozás után 1644-ben azonban
hanyatlani kezdett társulatuk, így aztán a sikertelen próbálkozásuk után 1645-ben
vándoréletbe kezdtek. Ekkortájt hagyta el Jean-Baptiste családja nevét és váltott
Molière-re. Ezen névváltás oka nem más volt, mint az, hogy a Franciaországban
uralkodó Bourbon-ház alatt, az egyház a színészeket hasonlóképp elítélte, mint a
prostituáltakat vagy az uzsorásokat, így Jean-Baptiste a családnevének a szégyentől való
megvédése érdekében úgy érezte, muszáj ezt a lépést megtennie. Az elkövetkezendő
korokban ismerté vált nevét illetőleg pedig egy kortárs író Louis de Mollier nevéből
inspirálódott.18

A társulat, minek vezető pozícióját ekkor már Molière töltötte be, főképpen
Lyon-ban játszott a labdajáték számára készült épületekben, ahol művelt és igényes
közönség előtt irodalmi műveket adtak elő, azonban e mellé az előadások végén a nézők
kivonulásakor rövid bohózatokat is bemutattak. Ezen komédiák akkoriban amolyan
ráadás-műfajnak számítottak. 1659-ben aztán Corneille politikai tragédiája mellett
Molière egy ilyen kísérő-műsorként mutatta be bohózatát az akkori király, XIV. Lajos
előtt. Műve nagy sikert aratott az udvar körében, mégpedig olyannyira, hogy a király
jóváhagyásával, és annak öccse védnökségével, Molière szervezhette meg a harmadik
párizsi állandó színházat saját társulatának tagjaival. Ez volt az az időszak, amikor

15
DŽIVELEGOV 154-158.
16
DOBOSSY 235.
17
UO.
18
UDVAROS 5-7.
7
tudatosult Molière-ben, hogy sokkalta könnyebben el tud érni a közönséghez a saját
maga által írt darabokkal.19

A siker után az év további része műfaji kísérletezésekkel telt. Ezekből született

a még a commedia dell’ arte jegyeit magán viselő egyfelvonásos darabja a Kényeskedők.
Természetesen már ezen művébe is társadalomkritikát fogalmazott meg a szellemi élet
elnőiesedésével, az erkölcs eltorzításával és egyéb mással szemben. Emellett pedig
vetélytársát, a Bourgogne-színház királyi társulatát is kigúnyolja. Műveinek állandó
elemei, mint a mértékletesség, a természetesség követelése és a józanság már itt is
megjelentek, ebből is látszott, hogy hű maradt a néphez, akik közül származott és nem
csatlakozott a csupán felsőbb réteget szórakoztató művészek közé. Molière munka
közben tanulta meg mestersége fortélyait – minthogy bár a művészetnek is vannak
törvényei, de egy igazi alkotó képes úgy mozogni, hogy az őt határoló keretek
láthatatlanná váljanak –, és ezek tudatában készítette műveit. 20

1660-ban társulatuk immár végleges otthont kapott a Királyi Palotában, így

ennek köszönhetően az írónak még több alkalma volt rá, hogy szabadelvű
filozófusokkal, költőkkel és kritikusokkal találkozzon. Többek közt tartós barátságba
került a kor vezető kritikusával Boileau-val is, illetve rokonszenvezett La Fontaine-nel
és egy ideig Racine-nal is. Boileau-val való baráti vitái gyümölcsözően hatottak
művészetére, erre pedig szüksége is volt, ugyanis gyors ütemben kellett elkészítenie
műveit. Alkotói munkájának ekkor két területe volt: a „komoly komédiák”, amelyeknek
megalkotása akár egy évet is igénybe vehetett, és amelyben meghonosította a
típusalkotást és a jellemábrázolást, illetve a rögtönzött kisművei, ahol a zene, a költészet
és a tánc összehangolásán igyekezett.21

Locatelli olasz társulata már 1639-től járt Franciaországba commedia dell’ arte
előadásokat tartani, azonban csak 1662-re intézményesültek Comédiens du roi de la
troupe italienne22 néven XIV. Lajos uralkodása alatt. Molière társulata felváltva játszott
az olasz komédiásokkal 1658-tól a Hôtel du Petit-Bourbon-ban, és később a Palais-
Royal-ban is. Molière ezáltal naponta konfrontálódott a Commedia dell’ arte
maszkjaival, minek hatására végül az ő típuskomédiájukkal szemben megteremtette a
jellemkomédiát. Ennek az is oka, hogy szerette az olaszok virtuozitását, azonban a

19
DOBOSSY 235-236.
20
UO. 236-237.
21
UO. 237-238.
22
A király olasz színtársulatának komédiásai.
8
francia irodalmi hagyományhoz is vonzódott és végül arra jött rá, hogy ezt a kettőt
összekeverve előnybe kerülhet az olasz színházzal szemben. Ezek után nem is meglepő,
hogy Molière-nek több olyan figurája van, amely a commedia dell’ arte
karaktertípusaihoz hasonló, vagy egy abból ismert funkciót tölt be, amint az többek közt
a Tartuffe egyes szereplői esetében is felfedezhető. Molière többek közt átveszi a
commedia-ból azt, hogy a hasonló karakterek más-más történetekben ugyanazt a nevet
viselik23, illetve a figurakonstellációt és egyes alapjellemeket is, azonban más nevet
adva nekik. Az alapon túl viszont Molière karakterei sokkal egyénibb vonásokkal
rendelkeznek, mint a commedia szereplői, illetve az előadás gyakorlatában is eltérések
vannak. A Molière-i drámák esetében a cselekményt nem az egész társulat, hanem
csupán egy központi figura, vagy annak valamely fogyatékossága alakítja. Ez viszont
azzal jár együtt, hogy a Molière drámáiban szereplő figurák soha sem alakulhatnak át
teljesen valami mássá, mert bizonyos jellemvonásból kiindulva lettek egyéni
karakterekké alkotva, akik a saját személyiségüknek esnek áldozatul. Ezt mutatja egyes
művek címe is, mint például a Fösvény. 24 Ezen darabok azonban „tanulsággal is
szolgálhatnak, amit a közönség nevetése közvetít.”25

Molière, drámái megalkotása közben, a commedia dell’ arte egyes történeteit

vette alapul, azonban, ahogy előrefelé haladunk az időben művei egyre inkább elkezdtek
eltérni a kiinduló darabtól. Az 1656-ban megírt Szerelmi bosszúság-ban Molière már
teljes mértékben átdolgozta a cselekményt, új szereplőkkel és jelenetekkel gazdagítva a
történetet. 1658-ban aztán megírta a Kényeskedők-et, mi művészetének nagy
fordulópontja volt. Nem csupán azért, mert ez volt az első, mások által elismert nagy
vígjátéka, de emellett ennek megalkotása és sikere volt az, amely igazán azt éreztette
vele, hogy végre megtalálta önmagát. 26 Ez volt az a pont, amikor megfogalmazta
életprogramját és véglegesen céljává vált az arisztokrácia leleplezése, művein

23
Ilyenre példa többek közt Sganarelle, ki olyan darabokban jelent meg, mint Sganarelle a képzelt szarvak és a
Férjek iskolája; illetve Gorgibus és Valér, kik szintén szerepeltek az előbb említett két műben, sőt Valér később
a Tartuffe-ben is feltűnik.
24
KOTTE 217-219.
25
UO. 219.
26
Molière idejében, vagyis az 1600-as években igen népszerű volt a finomkodás és a kényesség az irodalom
területén, többek közt Olaszországban, Spanyolországban, Angliában és Franciaországban is. A Kényeskedők
egy gúnyos szatíra, amely mondhatni a francia préciosité – az ezen álérzelgős vonal képviselői – ellen, annak
leleplezésére íródott. – UDVAROS 13-14.
9
keresztül. 27
Ekkor változott meg műveinek fókusza helyzetkomikumról
jellemkomikumra.28

27
UDVAROS 13-14.
28
DOBOSSY 238.
10
 Molière, a lázadó

1660 tavaszán Molière megírta a Sganarelle, avagy a képzelt szarvak bohózatot, mit
már áthat jellemszemléltető szándéka. 29
Ennek témája a hitvesi hűtlenség.
Témaválasztását számos darabja esetében, többek közt ennél is, magánélete
befolyásolta 30 . Az alapötlet még itt is egy ismeretlen olasz szerzőtől származik 31 ,
azonban innentől kezdve Molière munkáinak nagy részében helyzet- helyett már
jellemkomikumról beszélhetünk, illetve olyan szituációkról, amelyek az
alaptermészetet világítják meg. Sganarelle az első igazán Molière-i figura, ki csupán az
adott körülményeknek köszönhetően, kívülről szemlélve komikus, azonban, amint
azonosulunk vele, máris egy tragikus hőshöz válik hasonlóvá. Ő az ember
esendőségének, megalázottságának, félelmének és szorongásának példája, vagyis egy
báb a sors kezében. E Sganarelle báb és történetének szereplői pedig egy kezdet, ugyanis
ezek után Molière művei nem csupán önálló történetekként elemezhetőek, hanem mint
e bohózat szereplőinek fejlődési állomásai.32

A Sganarelle ou le cocu imaginaire után következő említendő műve a három

felvonásos – családokban uralkodó zsarnokságról, szigorról és kényszerről szóló –
Férjek iskolája, ahol ezt a báb alakot – mi az emberi sors torz képét mutatja – viszi
tovább, immár kicsivel árnyaltabban. Míg az első változatban Sganarelle az egyetlen,
akinek jelleme van, addig a következő, továbbfejlesztett drámában már a főszereplőn
kívüli karakterek is egyéniséggel gazdagodtak, ezen jellemekkel pedig az adott
Sganarelle éles ellentétben áll. Ebben a verzióban a főszereplő azt az időtlen típust
személyesíti meg, aki a hagyományt, mint törvényt kezeli és elvárja hogy mások is így
tegyenek, vagyis egy maradi férfit, akit az élet legyőz.33 Ezen műhöz talán Terentius
szolgáltatta a témát, de ez már vérbeli francia komédia lett.34

Ezután 1662-ben jött következő alkotása a Nők iskolája, ahol ez a Sganarelle

figura egy szánalmas hős képében jelenik meg, aki az Arnolf nevet kapta. Arnolf már
sokkal nyugtalanítóbb és egyetemesebb a kiindulási báb figuránál, mivel felemás érzést
kelt az olvasóban vagy nézőben azzal, hogy történetében oly közeli a tragédia lehetősége

29
DOBOSSY 238-239.
30
Ezen esetben az Armande Béjart-al való kapcsolata.
31
UDVAROS 14.
32
DOBOSSY 238-239.
33
UO. 239-241.
34
UDVAROS 16-17.
11
és olyan mélyről jövő az emberi panasza, hogy ez meggátolja a szemtanút a nevetésben.
Azonban a férfi főszereplő mellett, lassan de biztosan fejlődik a főbb női szereplő is,
ezen műben pedig ellentétpárt is alkotnak egymással. E drámájában Molière több teret
ad a lelki rezzenések számára és a cselekmény kevésbé sűrített, inkább szimbolikára
korlátozott. Vége erőltetetten és mesterkélten hat, mint ahogyan később az sok más, az
író által írt műnél felhozható. Ezzel olyan érzést kelt, mintha a lényeg felfedése után,
már bárhogy alakulhatna a történet, ez nem számítana többé. Többek közt emiatt is
felszólaltak ellene a kortárs kritikusok. Ezen mű tanulsága csakugyan hasonló, mint
előző alkotásaié, mégpedig az, hogy az élet rendjén nem fogsz tudni változtatni és ha
mégis megteszed, akkor nevetségessé válsz, még akkor is, ha vannak vonásaid, amelyek
megszánásra késztetik a nézőt és elveszik a kedvét a nevetéstől.35

Két egyfelvonásos darab megírása után, karakterének továbbfejlesztését 1644

elején folytatta a Kénytelen házasság vígjáték-balettjával. Ez a mű a már sokszor
említett bábfigura házassági kalandjáról szól, amely bár egy igénytelen bohózat, de
megjelenik benne egy, a Molière-művekben később fontos motívum, a társadalmi
osztályok érdekellentéte és ízlésbeli különbsége. Ezek után látott napvilágot végül, még
ugyanebben az évben a Tartuffe.36

Habár a magyar fordítók közül igen kevesen használtak hosszabb címet, mint
szimplán a Tartuffe37, azonban lényeges, hogy Molière műve nem csupán a fő karakter
nevét, de az arra leginkább jellemző tulajdonságot is belefoglalta az eredeti címbe,
amely nem más, mint a Le Tartuffe ou l'Imposteur vagyis Tartuffe, az imposztor. Ez
azért is kiemelendő, mivel e mű megjelenése után Tartuffe neve összefonódott az álszent
jelzővel. 38 A darab első előszavában Molière megvallja, hogy Tartuffe karakterét a
„természet után rajzolta” és e művel „századának bűneit támadta” 39 . Ezen alkotás
megírására pedig több ösztönző körülmény is közrejátszott, többek közt az is, hogy
Molière-t már a Nők iskolájának megjelenése óta támadták, mégpedig többek közt azzal
a váddal, hogy művészete vallásromboló és erkölcstelen. S habár az őt ért vádakra még
az 1640-es évek elején választ adott, de valószínűsíthetőleg így is tüske maradt benne
ezen vádak miatt, ezért is lehetett csábító számára, hogy megmutassa bírálóinak, mit is
jelent valójában vallástalannak és erkölcstelennek lenni, és hogy mit is takar igazából

35
DOBOSSY 241-243.
36
UO. 245.
37
MOLIÈRE 93.
38
DOBOSSY 245-246.
39
UO. 246.
12
az ő vallása és erkölcse. A korban fennálló probléma volt, hogy egyes nagyobb hatalmú
emberek a vallást arra használták, hogy társadalmilag és politikailag minél inkább
érvényesülni tudjanak. Ez a társadalmi hatalom volt, az amelyet Molière meg akart
jeleníteni művében, amely már az ellenreformáció óta terjeszkedett és mindenhová
beférkőzött az országban az intézményektől a családokig. Emellett az is vonzhatta őt, –
aki hitt az ember és az erkölcs javíthatóságában –, hogy e mű főszereplője óriási
mértékben torzítottan példázza a visszaélést más ember legbensőbb hitével és azt a
visszataszító túlzást, amelyre Molière minden Sganarelle típusú művében felhívja a
figyelmet.40

Molière a király előtt előadott eredeti Tartuffe-je egy háromfelvonásos darab volt,
azonban olyan szintű szóbeli támadás érte a művet a klerikális körök részéről, hogy
végül az író úgy döntött, kiegészíti darabját. Így állt össze a mai öt felvonásos verzió,
amelyet már az éppen Franciaországban állomásozó pápai követ, Chigi is elfogadott.
Mindennek ellenére a Tartuffe színházban való előadását a király végül több évre
betiltotta az országban, mégpedig politikai okok miatt. Ez az oka annak, hogy egy ideig
csak magánelőadásokon volt megszemlélhető. Az anyakirálynő halála után aztán 1669-
ben – amikor az Oltáriszentség Társulat támogatójuk elvesztése miatt már nem bírt
akkora befolyással – a darab ismét színpadra kerülhetett41. Molière a második, enyhébb
változatot véglegesítette és engedte színpadra, az eredetit pedig hagyta homályba veszni.
Feltételes állítás, hogy az akkori királynak, XIV. Lajosnak is volt némi köze ahhoz, hogy
ez a mű létrejött, ugyanis politikai okok miatt nem volt számára pozitív, hogy az
anyakirálynő támogatásával az Oltáriszentség Társulat működhetett, mivel az az
egyházi reakció híveit mozgósítani tudta. 42

A molière-i vígjáték sajátossága a komikum és a tragikum keveredése egy adott

művön belül, mint ahogyan ez az író egyéb alkotásain is jól látszik. Ez a jellegzetesség
természetesen ebben az alkotásban is megtalálható, mégpedig azáltal, hogy Tartuffe
figurája túlságosan igazi és bonyolult ahhoz, hogy képesek legyünk rajta nevetni.
Tartuffe maga csupán a harmadik felvonásban lép színre, azonban léte mégis nagyban
belengi a teret és hatással van a többi szereplőre, ugyanis bár fizikailag nincs ott, de
befolyása így is érezhető legfőképpen Pernelle asszonyon és fián Orgonon, illetőleg az

40
DOBOSSY 245 – 247.
41
A Tartuffe betiltásához nagyban hozzájárult az anyakirálynő és az általa támogatott Oltáriszentség Társulat
Tartuffe ellenessége, így miután a Társulat hatalma meggyengült az anyakirálynő halálával, a király végre
önállóan dönthetett a darab engedélyezésével kapcsolatban. - UDVAROS 40.
42
DOBOSSY 245 – 246.
13
őáltaluk generált helyzeteken.43 Tartuffe Antoine Adam elmondása alapján „piszkos,
hitvány, de ugyanakkor kitartó és erős” 44
. Céltudatos, azonban céljainak
megvalósításában a feltételezett szerelem, – amelyet Elmira iránt táplál – gátolja.
Szélhámos, azonban nem állítható róla bizton, hogy egyáltalán nem hívő, ugyanis voltak
olyan felszólalásai, amelyek ennek ellenkezőjét állítanák, mint például az Elmirának tett
vallomásában, ahol arról beszél, hogy isten tökéletes teremtményét csodálja a nőben.45

Azonban fontos, hogy e történetben nem Tartuffe az egyetlen komplex figura,

ugyanis a társszereplők is nagy fejlődésen mentek keresztül a kiinduló dráma óta, így
immár ezen műben szinte minden megjelenő karakter valamifajta egyéniséggel
rendelkezik. Többek közt ott van Cléante figurája, ki Orgon sógora és az okoskodó típus
egy árnyaltabb változata, akinek elődjeit Molière korábbi drámáiban szintén
megismerhettük. Ő már sokkal mélyebb és szenvedélyesebb, mint elődei. Az ő személye
az, aki egyrészt megnyugtatja az őszintén hívőket, másrészt Cléante egy rezonőr, vagyis
az a karakter, amely az író hitvallását tolmácsolja a nézőnek46, illetve próbálja jelezni,
hogy a vallást nem szabad összekeverni a vakbuzgalommal47. Ő nem hitetlen, csupán a
kereszténység humanizált változatát vallja, amely kritikai gondolkodás által valósult
meg. E karakter mondataival tulajdonképpen, mint ahogyan előzőleg megírt műveiben,
itt is az emberi mérték megtartására teszi a hangsúlyt és arra, hogy következetesnek kell
lennünk magunkkal. A drámába beleszőtt, Cléante által tolmácsolt igazságai és
véleményformálása által nyugodtan mondhatjuk, hogy Molière folytatja a 15. század
szellemi kezdeményezéseit és előkészíti a 18. századi „filozófusok” tanításait, vagyis ő
az a bizonyos láncszem Rabelais és Voltaire között.48

Habár Molière ekkor már jó ideje továbbment a commedia dell’ arte határain
azonban művei egyes szereplőiben még mindig felfedezhetőek a commedia egyes
típusai, még ha csak kiinduló vonásként is.49 A Tartuffe esetében megtalálható többek
közt a szerelmes pár, Valér és Marine képviseletében, habár ezen történetben már közel
sincs olyan nélkülözhetetlen szerepük, mint a commedia műveiben50. Azonban az ő
esetükben még érdemes említést tenni arról, hogy a Tartuffe cselekményének egyes

43
DOBOSSY 247 – 248.
44
UO. 247.
45
UO.
46
UO. 248.
47
UDVAROS 36.
48
DOBOSSY 248 – 249.
49
KOTTE 218.
50
DŽIVELEGOV 158.
14
velük kapcsolatos mozzanatai szinte már megkívánják Shakespeare Rómeó és Júliájával
való összehasonlítást. Ilyen jelenet például Orgon és Marine beszélgetése a leszervezett
házasságról. Emellett Dorine és Marine kapcsolata is enyhén hasonló Júlia és az ő
dajkája viszonyára.51

Orgon, ezen mű igazán nevetségessé váló Sganarelle típusa, a becsapott polgár,

aki öntelt, erőszakos52, és alvajáró létében igen hasonlít a korábban a Nők iskolájából
megismert Arnolf-ra.53 Ő személyesíti meg a Pantalone figurát, aki egy könnyen lépre
csalható, gazdag, öregebb férfi54. Orgon szélsőséges rajongása az őt átverő Tartuffe-ért,
a lányával való konfrontáció, fiának kiutasítása, de legfőképp az asztal alatti jelenet –
ahol Orgon szánalmasága és tehetetlensége tetőzik, miközben azt hallgatja, hogy az ő
általa becsben tartott ember a feleségével szeretne közelebbi viszonyba kerülni,
miközben az adja alá a lovat –55 mind azt mutatja, hogy ahogyan az a többi Sganarelle
típusra is jellemző, Orgon egy sokkalta inkább tragikus karakter, mint azt elsőre
feltételeznénk egy komédia esetében.

Tartuffe, a bizonyos imposztor a zannik egyike, kik a commedia dell’ arte fontos
szereplői voltak, mégpedig azok, akik által a cselekmény előre tudott haladni. Ők voltak
a plebejusok, akik nem tudtak beletörődni saját helyzetükbe. Érdekes azonban, hogy ezt
a típust választotta az író, tekintve, hogy ezen maszkhoz hozzátartozott a feudális-
katolikus reakció befolyásával szembeni állásfoglalás.56 A zannik több típusa is ismert,
ezek közül Tartuffe leginkább a Brighella maszkhoz hasonlatos, mivel okos, ravasz és
intrikus karakter.57

Illetve ezek mellé talán még odasorolható Marine komornája Dorine is, aki a
népi józanságot képviseli és Orgon gyermekeinek próbál segíteni, hogy azok
visszakaphassák jogaikat és reményeiket, amelyeket elvesztettek Tartuffe javára.58 Az
ő karaktere a Fantesca szerepkörhöz mutat hasonlóságot. A Fantesca vagy más néven
Servetta egy szobalány, szolgáló vagy komorna, aki a zanni karakterek egy női
megfelelője volt, egy parasztlány. Ez a típus eredetileg vidám, jókedélyű, ostoba és
becsületes, azonban miután a commedia dell’ arte elterjedt Franciaországban, ezen

51
UDVAROS 36 – 37.
52
UO. 36.
53
DOBOSSY 248.
54
DŽIVELEGOV 110.
55
UDVAROS 36 – 39.
56
DŽIVELEGOV 119.
57
UO. 125.
58
DOBOSSY 248.
15
karaktertípus is változáson ment keresztül, sőt szétszakadt, majd idővel egyre több és
több változat bontakozott ki belőle. A kettészakadás időszakában a Fantesca maszk
éltesebb verziója is megjelent, ki kezdettől fogva férjes volt.

Azonban meg kell említeni még, hogy ebben az időben egy másik típus is
kialakult a Servetta maszkjából, mégpedig a Colombina.59 Habár a darabban nem kap
szót, azonban Flipote, Orgon édesanyjának szolgálója ehhez a típushoz tartozik.60 Sőt a
Dottore figurája is szerepet kapot, amikor Lojális úr az utolsó felvonásban színre
lépett.61 A Dottore maszk a jogásztudóst személyesítette meg, kik ellen a humanisták
harcot indítottak. Ő az, akiből árad a tudás, de összességében csak káosz van fejében,
torzít és összekeveri a dolgokat.62

Ahogyan a Nők iskolája esetében, ez a mű is deus ex machinával zárul, vagyis

az ötödik felvonás eseményei igen gyorsan pörögnek le szemünk előtt. A gyors és szolid
befejezésben azonban Molière nem felejtette el kifejezni háláját és hódolatát az őt hűen
támogató XIV. Lajos király felé sem, azáltal, hogy a darab befejezésének kulcsát a
műben lévő király kezébe adta, ki elfogatta a szélhámos főszereplőt és megbocsájtott a
szánalmas vétkezőnek.63

Érdemes megemlíteni még Molière a Tartuffe után készült következő drámáját,

a Don Juan-t, amelyet 1665-ben írt. Ezen mű a Tartuffe-öt ért támadások után látott
napvilágot, többek közt annak kiegészítése és magyarázása céljából, éppen ezért
tanácsos a két művet együtt elemezni. A Don Juan egy még erősebb kritikai szemlélettel
megírt mű, amelyben az előző darabhoz hasonlóan az erkölcs és a hit a mozgatórugó,
azonban ez már sokkalta inkább a paródia síkján mozog és az Erzsébet-korabeli angol
színházat, illetve a spanyol komédiát veszi alapul. Ezen alkotásban egy ateista és
cinikusan romlott főúr – kit a legmagasabb körökben tevékenykedő urak után mintázott
– és a Sganarelle alak gyáva és sunyi szolga figurája jelenik meg. A darab paródia
hatását Molière a torzan komikus Sganarelle karakter kiemelésével éri el. Az író a
korabeli műfaji szabályokat sutba vágva állít fel helyzeteket szereplőinek, majd a főúr
elbukásakor a szolga felszólalása bizonyítja a mű bohózat létét. Az ötödik fejezet hozza
meg végül a csúcspontot, ahol a Sganarelle figura elhatározza, hogy a képmutatókhoz
társul és egy jellemrajzot mond a bizonyos tartuffe-ökről, amellyel Molière méltó

59
DŽIVELEGOV 135 – 137.
60
KOTTE 218.
61
UO.
62
DŽIVELEGOV 114 – 116.
63
UDVAROS 39 – 40.
16
kommentárt fűz az akkoriban még betiltott Tartuffe szándékához, amely a képmutatás
felett való elsiklás kiküszöbölése volt. Ezzel a művel a Tartuffe-figura a legfőbb
társadalmi rossz képévé vált.64

64
DOBOSSY 249 – 250.
17
 Erény, vagy minden sántít?

Molière számos művében megfigyelhetőek erkölccsel kapcsolatos felszólalások és ez alól a

Tartuffe sem kivétel. A darab hangsúlya főképpen a hit és a hit által való befolyásolás kérdésén,
illetve a szülő-gyermek viszonyon van, azonban számos más téma is felmerül a történet közben.
Szó esik például azokról akik másokat rágalmaznak, hogy a saját bűnük kisebbnek tűnjön; a
kacér nők nagy fordulatáról , mi egyenlő az erkölcsös élet felé fordulással, miután a hódító
éveket már maguk mögött hagyták és sokkal kisebb lett irántuk az érdeklődés; illetve
felmerülhet az elhallgatás vagy éppen egyfajta zsarolás kérdése is Elmira és Tartuffe
beszélgetése közben; illetve akár kis mértékben a női erkölcs kérdése a 17. században. Habár a
mű mindegyik szereplője valamilyen témakörhöz köthető, azonban a legfőbb fókuszt így is
leginkább a címadó figura, vagyis Tartuffe és az általa félrevezetett Orgon kapta.

Tartuffe, az „egoista”

Tartuffe hűen képviseli a commedia dell’ arte figuráját, amiből karaktere kiindult,65 vagyis az
okos és intrikus Brighellát 66 . Ő a darab legerkölcstelenebb szereplője, aki bármit képes
megtenni annak érdekében, hogy céljait elérje. Többek között az orránál fogva vezette és
kifosztotta Orgont, illetve ezek mellett még a feleségét is megpróbálta elcsábítani, mindezt
vallásos, etikus ember címkéje alatt. Ezt végigtekintve ő a legtökéletesebb példa arra, milyen is
egy önmagáért való ember.

Mivel Molière a 17. század derekán élt, ezért talán nem is meglepő, hogy művében már
a humanizmus is felüthette fejét, ez esetben a humanista etika. A humanista etika – mint ahogy
az egész áramlat – lényege az emberközpontúság, vagyis ezen morál az embert helyezi a
középpontba, őt teszi a normák hordozójává és szabályozójává ahelyett, hogy egy magasabb
tekintélynek rendelné alá.67 Alaptétele, hogy

Valóban az emberi természet egyik jellemző vonása, hogy az ember kiteljesedését és boldogságát
csakis az embertársaihoz fűződő kapcsolataiban és a velük való szolidaritásban lelheti meg. Ám a
felebarátok szeretete nem az embert meghaladó jelenség. Sokkal inkább olyan valami, amely ott
lakik őbenne és belőle indul ki. A szeretet nem az emberre alászálló magasabb erő, de nem is rá

65
KOTTE 218.
66
DŽIVELEGOV 125.
67
FROMM 17.
18
 kirótt kötelesség. Az ember saját ereje ez, amelynek segítségével kapcsolatba kerül a világgal és
igazából magáévá teszi azt.68

Ennek leszögezése után felvetődik az objektív és szubjektív etika kérdése, mivel

egyesek az alapfelvetést hallva megkérdőjelezik, hogy az ember képes-e objektíven határozni
az alaptételekkel kapcsolatban. 69
Ezen etika egyik vonulata „egyetért azzal, hogy az
értékítéleteknek nincsen általános érvénye; azok csupán az egyesek valamivel kapcsolatban
megnyilvánuló önkényes hajlandóságának vagy elutasításának kifejeződései” 70 , ami annyit
jelent, hogy az erény egyenlő azzal, amire vágyunk, szóval ebben az esetben „A vágy igazolja
az értéket és nem az érték a vágyat avagy óhajt.”71 Ez az, amit szubjektív etikának nevezünk,
azonban, ez a szubjektivizmus nagyban ellentmond az egyetemesség igényének, amire az etika
alapvetően törekszik. A radikális szubjektivizmus kiküszöbölésére így először is segítségünkre
van az etikai hedonizmus, minek keretei közt arra a megállapításra jutunk, hogy „a vágyak
osztályozhatók: csak azoknak a vágyaknak van értéke, amelyek kielégítése örömet szerez,
másoknak pedig nincs.”72 Ez az öröm fókuszú felfogás azonban mégsem állja meg a helyét,
mivel vannak emberek, akik számára mások szenvedése és balsorsa okoz boldogságot, ami
viszont egyértelmű ellentétben áll az etika céljával, ami az erkölcsi jóra való nevelés, vagyis
valami olyanra, ami objektíven jó az emberek számára. Ezen probléma megoldásában végül
Epikurosz tudott segítséget nyújtani a hedonisták számára, azáltal, hogy megkülönböztette az
örömök két csoportját, a „magasabb”-at és az „alantasabb”-at. 73 Azt hiszem, egyértelműen
kijelenthetjük ezeket levezetve, hogy Tartuffe karaktere valahol a szubjektív etika szintjén
horgonyzott le, mivel a saját igényei és érzései az egyetlenek, amikre figyelemmel van a
történetben, és a „jó” jelentése az ő szótárában egyenlő a számára kedvezővel.

E szereplő életfelfogása többek közt az emberi esendőségből is ered, ugyanis az

embereknek hiányzik „a környező világhoz fűződő viszonyában a megfelelő ösztönös
szabályozás”74, vagyis az állatokkal ellentétben az ember sokkal nehezebben alkalmazkodik és
él együtt harmonikusan a világgal. Azonban ezzel szemben az evolúciós fejlődés során az
ember értelmet kapott, mi önmaga és a világ megismerésében és megértésében segítheti. Az
ember ugyan biológiája által esendő és gyámoltalan, azonban ereje is ebben gyökerezik, mivel

68
FROMM 21.
69
UO. 22.
70
UO.
71
UO.
72
UO.
73
UO. 23.
74
UO. 41.
19
ez biztosítja az emberi faj mibenlétét, vagyis azt, hogy képes gondolkodni és szabad akarata
van.75

Az emberek az emberi természet mellett még birtokolnak többek között

karakterjellemzőket is. 76
A karakterelmélet legelső megalkotója Freud volt, kinek
meghatározása szerint „a karakter azon törekvések rendszere, amelyek ugyan meghatározzák a
magatartást, de nem azonosak azzal”77. Habár Freud megállapításával ellentétben voltak olyan
a témával foglalkozó tudósok – például R. G. Gordon vagy W. McDougall –, akik vele éppen
ellenkezőleg azt állították, hogy a karakter tulajdonságai és a viselkedésmód megegyezőek,
azonban ez cáfolható azzal, hogy míg a viselkedésmód az, amit a külső szemlélő lát az adott
személyből, annak belső indíttatásai több eltérő karakterjellemzőből is származhatnak, például
bátorságra buzdíthat hiúság, öngyilkos hajlam vagy éppen a félelem hiánya. A karaktertípusok
közt léteznek dinamikus, illetve passzív változatok is.78

A produktivitásra nem hajlamos típusok egyike az úgynevezett „kihasználó

orientáció”79, amelynek jellemzője, hogy a jó forrását magán kívülre helyezi – abban a hitben,
hogy az ember maga nem rendelkezik teremtő képességgel –, majd ha szüksége van rá, magáévá
is teszi, akár erőszakkal vagy átverés útján. Fontos hozzátenni, hogy az ilyen típusú ember
minden téren ezt az eljárásmódot követi, többek közt a szeretetet és érzelmeket illetőleg is,
vagyis ehhez az irányultsághoz hozzá tartozik, hogy csak olyanok iránt éreznek vonzalmat, aki
már valaki máshoz tartozik. Szintén igaz ez az anyagi javakra vonatkozólag is. Sőt, más
embereket a kizsákmányolhatóságuk és átverhetőségük mércéje szerint mérnek. Az ellenséges
és számító viselkedés nem áll távol tőlük, illetve jellemző rájuk, hogy irigyek, cinikusak és
bizalmatlanok.80 Azt hiszem, a kihasználó típus leírása igen közel áll Tartuffe személyéhez, és
akár még meg nem fogalmazódott kérdésekre is választ kaphatunk, minthogy miért pont Orgon
felesége lett az álszent csaló kiszemeltje vagy éppen arra, hogy milyen indíttatás vezérelhette
Tartuffe-öt a csaló élet felé, hiszen ezen típus esetében akár karakterirányultsága is
magyarázattal szolgálhat cselekedeteire, nem csupán az, hogy esetleg valamiben hiányt szenved
az adott személy. Mondhatjuk, hogy életfelfogásuk lényege, hogy a mástól megszerzett dolgok
sokkal több értékkel bírnak és sokkal nagyobb örömet okoznak nekik.81

75
FROMM 42.
76
UO. 54.
77
UO. 55.
78
UO. 54-60.
79
UO. 62.
80
UO.
81
UO. 62-63.
20
 Orgon, a báb

Molière művei közül többen, így a Tartuffe-ben is megjelenik a szigor és kényszer kérdése,
legfőképpen is a családon belül. Orgon, a családfő viselkedése lányával és fiával szemben is
hagy némi kívánni valót maga után ebben a kérdéskörben. Damis, Orgon fia lázadó magatartása
és látszólagos rosszindulata jóvoltából elbocsátásra kerül a háztól apja által, míg Mariane-t
Orgon arra kényszeríti, hogy házasságot kössön az általa választott férfival, miközben már
ígéretet tett a lány szerelmének, hogy az ő felesége lesz. Ezen a ponton fontos megemlíteni
Orgon mérhetetlen ragaszkodását és tiszteletét Tartuffe felé, mivel ez az, ami leginkább
befolyásolja a családapa döntéseit. Tartuffe, Orgon szeretetének tárgya – mint azt a darab több
jelenetében is olvashattuk például már rögtön Orgon első megjelenése pillanatában, a negyedik
jelenetben, ahol felesége hogyléte helyett az általa erényesnek hitt férfi felől kérdez –, és így az
őt ért rágalmazás volt az, ami igazán rábírta a családapát a gyermekei felett birtokolt hatalma
gyakorlására, vagyis arra, hogy szavaikat és akaratukat semmibe véve úgy rendelkezzen felőlük,
ahogy az számára kedvező.82 Az apa ezáltal gyermekeit tárgyi lét szintjére kényszeríti, és lányát
megfosztja emberi szabadságától vagyis a döntés jogától. Ez többek között azért is negatív
cselekedet Orgon részéről és üthetne vissza lányán a későbbiekben – mint ahogyan az Júlia
esetében is történt Shakespeare művében 83 –, mivel az életünkben felmerülő választások
fontosak, abból a szempontból, hogy ezek segítségével építhetjük személyiségünket és ezáltal
tapasztalhatjuk meg, hogy életünk nem egy előre megírt forgatókönyv alapján játszódik, ami
által ki vagyunk szolgáltatva a körülöttünk lévő erőknek.84

A szabadsággal kapcsolatos probléma azonban nem csupán apa és gyermekei között

merül fel a műben, hanem Tartuffe és Orgon között is. Habár Molière nem avanzsálta egyházi
elöljáróvá Tartuffe karakterét, de a vallásos vonatkozása igen erős az egész mű alatt, egészen
lebukása pillanatáig szinte mint szent jelenik meg Orgon és annak édesanyja szemében. Ennek
oka, hogy az író szerette volna felhívni a figyelmet a mű keletkezésének idejében fennálló vallás
általi visszaélésekre, miket az egyházi hivatalt betöltő egyes személyek vittek véghez.85 Ez a
visszaélés pedig abban mutatkozik meg leginkább, ahogyan Tartuffe a feltételezett erényes
létéből való felsőbbrendűségét érezteti és a megfelelő szavak elejtésével képes kihasználni
vendéglátóját annak vak hite jóvoltából, majd később, lebukása után egyenesen áldozatává
tenni Orgont, a birtokában lévő vagyon és a bizonyos kazetta által, miket a ház ura bizalma

82
UDVAROS 36 – 38.
83
UO. 36-37.
84
BERAN 18-19.
85
DOBOSSY 245 – 247.
21
jeléül adott át az álszent főszereplőnek. A kölcsönös egymásrautaltsággal ellentétben – mely
nem sérti az ember önállóságát, sőt szükséges feltétele az önállóság kialakulásának és
egyéniségük kifejlődésének – , e két esetben inkább beszélhetünk kiszolgáltatottságról, vagyis
egy olyan állapotról, amelyben a ráutalt fél védtelenné válik a hatalmat birtoklóval szemben.86

Mindezen kapcsolatok létrejöveteléhez érdekes módon mégis az erény vezetett, mivel a

vallás a morál egy kifejeződése és „az emberi nem erkölcsi törekvéseinek legősibb,
legtiszteletreméltóbb jegyei jelennek meg”87 benne. Orgont pedig vallásos hite vezérelte, ami
abban állt, hogy a szent életű Tartuffe az üdvösség felé vezetheti őt és akár családját is. Mivel
Orgon meg volt róla győződve, hogy az őt kihasználó férfi a hit embere, kérdés nélkül bízott
abban, hogy Tartuffe erkölcse kritizálhatatlan. Ezért amikor nemtetszésének valaki mégis
hangot adott az illetőt automatikusan a jó erkölcs ellenségének titulálta és fellépett ellene. Ő
maga pedig Tartuffe minden óhaját leste, ezzel is saját esélyeit próbálva növelni a halál utáni
kedvező élet eléréséhez.

86
BERAN 38.
87
HARTMANN 86.
22
 A Tartuffe a XXI. században

Tiszta színek nélkül, avagy Bocsárdi László Tartuffe rendezése a Katona József
Színházban

A Katona Színház 2019. december 21-től megtekinthető Tartuffe előadása – amit én online
formában tudtam megtekinteni – a színház épületében, annak kukucskáló nagyszínpadán,
formális térben játszódott, amely két oldalt egy-egy háromszög alakú résszel volt megtoldva.
Ezeknek a darab során külön, metaforikus szerepet szántak. A színpad maga fémes hatású
anyaggal lett borítva, miáltal a szereplők árnyékai kirajzolódhattak a díszleten, miközben a
rivaldafényben tartózkodtak. A színtér hátulsó egyharmada egy mozgó fallal volt elválasztva a
többi résztől, minek olykor egy téglalap alakú lyuk, máskor pedig egy kereszt alak rajzolódott
ki a közepén. Az eredeti Molière által megírt szövegben is már nagy szerepe volt a
vallásosságnak, azonban, mint ahogyan az már a díszleten is látszik, ezen előadás csak még
inkább rájátszott erre a témára. A Krisztus jelképét hordozó díszlet mögött végül elhelyezkedett
még egy utolsó, röpködő madarakat ábrázoló fal, mely négy vastag tejüveg elemből állt össze.
Ezen háttér díszítése bennem leginkább a fecskés vonatokat idézte, de ha a történet részeként
tekintek rá, talán több értelme lehet galambokként azonosítani őket – a hitbéli egyéb utalások
után, amelyeket az előadás tartalmaz –, vagy esetleg tekinthetőek szimbólumként is, hiszen
több vallás szerint egyes madarak jelképezhetik az emberi lélek szabadságát 88. A katolikus
Szentírásban foglaltak által szintén felfoghatóak akár, mint engesztelő áldozat89, sőt a magyar
néphagyomány égi lények lévén az ember és isten közötti közvetítőként, a szellemi szférához
tartozóként értelmezi ezen állatokat, szimbólumnak tekinti őket.90

Az előadás tere egészen stilizáltnak mondható, tekintve, hogy nem idéz természetes
életteret és a körbe határoló falakat leszámítva nincs maradandó díszletelem sem, olyanok mint
ülőalkalmatosság, szekrény vagy bármi hasonló, ami egy családi ház belső terére jellemző
lehetne. Tulajdonképpen a szereplők környezete enyhén egy kísérleti közeget idéz, amelyben
össze vannak zárva, hogy aztán a kapcsolataik alakulásának közönség elé tárása által
szórakoztathassák a publikumot, azonban ezen esemény emellett magában foglalja a színész
önmaga szerepében való becsatlakozását és a nézőkkel való fizikai vagy verbális kontaktot is,
akár, mint színész, akár mint szereplő. Ezek mellett pedig még kizökkentő elemként említhető
meg, hogy a közönség tisztán láthatja mind a világosító, mind a hangosításhoz tartozó

88
http://lexikon.katolikus.hu/M/madarak.html [2023-04-02]
89
UO.
90
https://arsnaturae.hu/hu/madarak-szimbolikaja-magyar-nephagyomanyban [2023-04-02]
23
eszközöket, vagyis a lámpákat és hangszórókat. Az eddig felsoroltak egy részről a közvetlen
érintkezés és megszólítás által képesek a közönséget bevonni és segítenek abban, hogy az
előadást sokkalta bensőségesebben élhessék meg, azonban más részről el is idegenítik a
megtekintő felet az által, hogy láttatják az előadás nem valós létét a technika megjelenítésével.
Ezeknek oka a komikum erősítése, de mégis az állásfoglalásra sarkallás lehet – mint ahogyan
az Brecht esetében is történt, ki az epikus színház megteremtője volt91 –, ugyanis a Katona
József Színház előadása leginkább arra akar rávilágítani, hogy az életben semmi sem fekete-
fehér, vagyis nem létezik olyan egy történetben, hogy abszolút rossz és abszolút jó, ahogyan a
karakterek sem tartozhatnak csak az egyik oldalhoz. Persze mindenkinek a saját
gondolkodásmódján múlik, hogy az ő történetében kit és miért tart hibásnak, vagy éppen
erkölcsi jót birtoklónak és hogy mennyire ért egyet az egyes szereplők döntéseivel.

Az előadás szereplői sajátos jelmezekkel rendelkeznek, melyek mind színben, mind

stílusban eltérnek egymástól. Ez azért lényeges, mert ruháik, mint felszínes személyleírás,
ékeskednek testükön. Erre talán a legjobb példa Valér, ki leginkább egy fiatal, illegális
ügyletekbe könnyen belekeveredő rosszfiú benyomását kelti öltözéke alapján, amely
valószínűleg pontosan bemutatja azt, ahogyan Orgon látja lánya udvarlóját, a
szerencsejátékfüggő fiút, akinek nem sikerült szeretetét kiérdemelnie, vagyis valószínűleg az
apa szerint bűnös lélek, az ő hőn szeretett Tartuffe-jével szemben. Mindeközben a fiú
viselkedése sértődékeny, érzelmes és gyerekes, de ugyanakkor segítőkész, amikor a szükség és
érdek úgy hozza. Valér szerelme Mariann szintén hasonlóan gyermeteg és érzelmekkel teli,
azonban a fiú ellentéte, az ő öltözéke sokkalta inkább tükrözi személyiségét a tinilányokhoz
méltó öltözékkel, amit visel, illetve szoknyáján a két szerelmes anime figura tükrözi Mariann
darabban betöltött szerepét, vagyis azt, hogy ő a darabokból nem hiányozható szerelmes pár
egyik tagja. Hasonló szerepet tölthet be Valér pólójának „Love” felirata is.

Mariann társalkodónője Dorine ebben az előadásban talán az egyik legkülönlegesebb

alak. Nem csupán zöld, szokatlan esésű, a ruha alján műanyagot tartalmazó öltözéke miatt,
hanem magatartásából adódólag is. Habár megszokott pimaszsága megmaradt, de az eredeti
verzióval ellentétben jelleme egy sokkalta agresszívebb irányba fordult át. Néhol pedig olyan
érzést kelt, mintha csak Mariann anyja lenne, ami egy, az ő munkapozíciójában lévő nő
esetében kicsit sem furcsa, tekintve, hogy ő tölti a legtöbb időt a lánnyal, és ő ismeri Mariannt
a legjobban. Ruhája és haja viszont egy baljós érzést kölcsönözhet az embernek, hiszen haja,
mint két szarv feje tetején, ruhája színe és kígyóbőr mintás cipője pedig nem másra, mint
magára Luciferre enged következtetni. Ez az ördögre való utalás azonban nem csak a

91
https://zanza.tv/fogalom/epikus-szinhaz [2023-04-02]
24
szolgálónő esetében jelenik meg, hanem Orgon fiánál, Damis-nál is, kinek pólóján rocker
kinézete lévén egy metálvilla látható, azonban az ujjak ördögszarvban végződnek. Ezek az
utalások nagy valószínűséggel Tartuffe szempontjából szándékoznak bemutatni a történetet,
ugyanis a mű főszereplője az előadás közben több alkalommal is Jézust idézően jelenik meg,
akár a Krisztus a kereszten beállásaira gondolunk, akár egy piéta kép megidézésére Orgon és
Tartuffe által, akár az időnkénti Tartuffe megjelenítésre, mely a főszereplő távollétében egy kis
alakú reflektorfénnyel történik, ezzel jelezve a fénnyel való azonosságát. Tartuffe
szemszögéből, pedig a két leginkább ellene áskálódó ember nem más, mint Damis és Dorine,
kik nem akarják hagyni, hogy a főszereplő győzedelmeskedjen a házban, pontosan, mint
ahogyan az ördög is igyekszik Jézus és a jó útjába állni. Lebukásához azonban mégsem e két
karakter jelenlétére volt szükség, hanem a szintén zöld ruhát viselő és kígyó bőr mintázatú
csizmával rendelkező Elmiráéra. Az ő színei világosabbak, mivel karaktere a főszereplő
szemszögéből sokkalta kevésbé ellenszenves, épp ellenkezőleg. A feleség szintén lehet az
ördög egy megjelenési formája, azonban Dorine-al szemben Elmira az édenkert béli kígyóval
vonható párhuzamba, mely csábításával hozzásegítette az első emberpárt bűnük elkövetésére.
Mint ahogyan az az előadás szövegéből kiderül, Tartuffe-nek nem ez volt az első átverése,
azonban még sosem sikerült kézre keríteni, egészen mostanáig. Ez alkalommal azonban
találkozott azzal, amivel eddig nem, mégpedig a kísértéssel. A dráma olvasása közben
felvetődhet a kérdés, hogy vajon Tartuffe ténylegesen beleszeretett Elmirába, avagy csupán a
vonzalom hatására kezdett közeledni felé. Erre a mű elolvasása után talán úgy lehetne felelni,
hogy Tartuffe egy agyafúrt alak, akinek a csalás a megélhetése, nem ez volt az első esete és
valószínűleg nem is ezt akarta utolsóként, vagyis ha egy ilyen tapasztalt emberről beszélünk,
egyáltalán nem tűnik logikusnak, hogy egy apró vonzalom miatt feladná az álcáját, miközben
tudja, mit kockáztat. Ezek után a válasz valószínűleg az lehet, hogy ténylegesen lehettek a nő
iránt érzelmei. A Katona előadásában azonban ez a kérdés már fel sem merül igazán, hiszen a
főszereplő testbeszéde tökéletesen egy szerelmes viselkedését tükrözi.

Az előző felvetés – miszerint egyes személyek a Tartuffe-höz, vagy általa a valláshoz

való kapcsolatuk alapján birtokolnak bizonyos színeket – Orgon esetében is érvényesül. Ő az a
szereplő, aki a legvilágosabb az előadás összes karaktere közül, mégpedig világosszürke, ezzel
jelezve, hogy ő áll legközelebb a tisztasághoz. Ezen előadás a mai modern világunkba téve a
történetet mutatja be a szereplőket, ennek megfelelő foglalkozásokkal, vagy stílussal, ebből
következtethető, hogy Orgon nagy valószínűséggel ez esetben egy üzletember, megjelenését
elnézve. Orgon az a karakter, aki talán ezen előadásban még az eredeti műben felvázolt
önmagán is túltesz rajongás és elvakultság tekintetében.

25
 Az említett felvetés azonban nem magyarázná, hogy Orgonnal ellentétben, édesanyja
mégis miért sötétebb színeket visel magán, miközben ő volt az egyetlen, aki még fiával szemben
is kitartott az álszent főszereplő ártatlansága mellett. Az ő öltözéke Dorine-hoz hasonlóan igen
összetett és szokatlan, ruhája felső része enyhén szkafanderre emlékeztető, amely tiszta
aranyszínű flitter, közepén pedig keretben, arany háttér előtt két papagáj látható. Ez talán azért
lehet érdekes, mert a papagájoktól eltekintve az arany háttér előtti ábrázolás igen népszerű volt
a középkori keresztény témákat ábrázoló művészetben. A papagáj, mint szimbólum azonban
szintén kapcsolódhat a keresztény vonalhoz, ugyanis egy Physiologus nevezetű természettudós
„példaképül állította a hívek elé: nekik is visszhangozniuk kell az ap-ok szavát Isten tiszt-ére”92.
Szintén a valláshoz köthető ruhája aranyszíne, mivel ez bár nem világos, ahogyan fiáé, azonban
e szín utalhat a hitre. 93 Pernellné az egyetlen a szereplők közül, akinek állandó kellékei is
vannak, mégpedig a lilás színű táskája, mely úgy néz ki, mintha madártollak alkotnák, és fekete
botja. Érdekesség még vele kapcsolatban, hogy ő az egyetlen szereplő, akit ellenkező nemű
színész alakít, azonban az eredeti műben feltüntetett nemet megtartva, vagyis Fekete Ernő mint
nő jelenik meg a színpadon.

Tartuffe ezen rendezésben plébánoshoz hasonlító öltözékben kerül szemünk elé, mely
szentségét és erényességre buzdító magatartását hivatottak hangsúlyozni. Más karakterek
mellett azonban ő sem maradhat ki a kérdéseket keltő jelmez témaköréből, ugyanis bár ruháján
nincs semmi túlságosan szokatlannak mondható, azonban homlokának közepén egy harmadik
szem jelent meg, ezzel az ezoterika világába vezetve minket. Ezen harmadik szem, a másik
kettővel ellentétben nem a fizikai valóságot segít láttatni, hanem egy magasabb létállapothoz
kapcsolódik.94 Ennek birtoklása szintén csak ráerősít Tartuffe vallásos voltára, vagy legalábbis
arra, amit szeretne elhitetni. Azonban érdemes a szereplő lábbelijéről is szólni pár szót, mely
nem is kicsit felemeli őt a földfelszíntől vastag talprétegével. Ezzel a cipővel egyrészről
utalhatna magasabbrendűségére, vagy éppen ellenkezőleg arra is, hogy csak szeretne az lenni,
hiszen Tartuffe maga nem gazdag és hazugságai ellenére valószínűleg nem is nemes, hanem
csupán egy csaló, ki csak álmodik arról, hogy ténylegesen fennkölt élete lehessen, egy szóval
ez egyfajta kompenzálás is lehet a részéről.

A fénytechnika ezen előadás egyik fontos eleme, amely többek között a már említett
fém színű díszlet szempontjából is érdekes, mivel a felületek visszaverik a fényt. A színpadtér
fényerejének változása igen gyakori az előadás közben, találkozhatunk a teljesen fekete színtől

92
http://lexikon.katolikus.hu/P/papag%C3%A1j.html [2023-04-02]
93
http://lexikon.katolikus.hu/A/Arany.html [2023-04-02]
94
https://hu.wikipedia.org/wiki/Harmadik_szem_(ezoterika) [2023-04-02]
26
– mely egy-egy reflektor folttal megvilágított – egészen a vakítóan világos fény minden
változatáig. A legsötétebb jelenetek leginkább azok, melyekben valamilyen összetűzés van,
vagy probléma merül fel, ilyenek, amikor Orgon közli lányával, hogy azt akarja, Tartuffe
legyen a férje és az ezt követő jelenet Dorine-al; Tartuffe és Dorine első találkozása a színen,
Cléante és Tartuffe egyet nem értése vagy éppen, amikor Orgon tudomást szerez arról, hogy a
rendőrség nemsokára eljön érte, ezért menekülnie kell. A legérdekesebb világítás terén azonban
talán a reflektor használata, hiszen ennek fénye időről-időre szimbólumként is megjelenik a
színen, egészen Dorine és Mariann beszélgetésétől kezdve. Ez szimbolizálta Tartuffe-ot, a vele
való együttélést, mint feleség, ami feltehetőleg ismét a valláshoz köthető, ha felvetjük az állítást,
hogy a keresztény vallásban Jézus maga a fényesség.

A hangokat illetően kiemelendő az egyes jelenetek alkalmával, füst kíséretében

eszközölt visszhangos beszéd, mellyel általában égi vagy belső hangot szoktak jelezni, ez
esetben az elsőről lehet szó mind Parnellné, mind Tartuffe esetében. A fehér füst takarása,
illetve kísérete által a visszhangos beszéd sokkal intenzívebb hatást kelt, ráadásul egyfajta
tisztaságot is feltételez a beszélő részéről, vagy annak mondanivalója kapcsán. Érdekes emellett
még az előadás bizonyos pontjain felhangzó zene, mely legtöbb esetben egy sci-fi hangulatot
idéző furcsa robot muzsika, amely talán szintén az elidegenítésben játszhat szerepet.

Az előadás stilizált léte jóvoltából nem igen rendelkezik állandó díszlettel, azonban
egyes jelenetekben elő-elő tűnnek egyes tárgyak, mint például a szék, amely a leggyakrabban
felbukkanó dolog a színen az összes közül. Ennek jelenlétében zajlik le az első és a legutolsó
jelenet is. Amit érdemes megemlíteni az az utolsó felvonás, melyben Cléante hét
ülőalkalmatosságot cipel be egymás hegyén, majd azokat egyben a már helyet foglalt Orgon
mellé helyezi, hogy aztán a magas torony tetejére ülve oktathassa ki még utoljára a ház urát,
arról, hogy mértékletességre van szükség, és arra, hogy meggondoltan járjunk el, ahelyett, hogy
mindenkinek elhinnénk mindent. Majd ezek után elhelyezi a székeket egymás mellett sorban,
– hat darabot Orgon rendezői jobb oldalán, a maradék egyet pedig a balon – miután pedig ezzel
elkészült a többi szereplő is egyenként beszállingózik helyet foglalva azokon. Itt személy
szerint nekem az volt feltűnő, hogy míg Orgon és felesége Elmira a rendezői bal oldalon
foglaltak helyet, világos színű ruháikban, addig a sötétebb szereplők mind a rendezői jobb
oldalra kerültek. Továbbá több jelenetben is szerepet kaptak a kávéscsészék, többek közt az
elsőben, melynek során Pernellné elég közeli kapcsolatba kerül az egyik csészéhez Dorine
felszólalása után, melyben az öreg hölgy szemérmességére tesz megjegyzést, min az illetett
felháborodott. Másodjára pedig akkor köszön vissza, amikor a ház ura, Orgon hazatér és a
távollétében történtek felől kérdez, vagyis pontosabban arról, hogy érzi magát Tartuffe. Dorine

27
beszámolója végeztére dühössé válik, mert a férfit egyáltalán nem érdekli felesége hogyléte,
így idegességében kiharap egy darabot az egyik csészéből. Említendő még ezek mellett Tartuffe
zsebkendője, melyet nadrágja ágyékrészéből húzott elő, azzal a felszólalással, hogy Dorine-nak
el kellene takarnia a kebleit, mert azok bűnös gondolatok születésére adhatnak okot, illetve a
Tartuffe által eszegetett gránátalma, mely az Ótestamentumban a törvény szimbólumaként
jelenik meg,95 ami azért lényeges, mert az adott jelenetben Tartuffe Isten akaratát emlegeti, míg
Cléante szintén azt firtatja, elvileg milyennek is kéne lennie egy tisztességes kereszténynek. Sőt
az előadás végén egy pulpitus is felkerül a színpadra, rajta néhány mikrofonnal, ezen
mikrofonok különböző televíziós csatornák logóit viselik magukon, olyanokét, mint Comedy
Central, Canal+, Boomerang vagy TV France International. Az alábbi csatornákról érdemes
tudni, hogy mindegyik kivétel nélkül valamilyen módon köthető Franciaországhoz, ez pedig
azért fontos, mivel az eredeti mű írójának és magának a drámának a hazája is ez az ország. Más
részről ha egyenként szemléljük a csatornákat, azok nézőközönségét és beállítottságát, akkor
talán azt a következtetést lehet levonni, hogy itt a lényeg az üzenet minél nagyobb körökhöz
való eljuttatása, főképp esetleg olyan befogadók felé, akik maguktól nem figyelnének az adott
üzenetre, ami nem más, mint hogy a hatalom megbízható és elismerésre méltó és az erkölcsi jó
képviselője, mivel megbocsát, megfigyel és cselekszik amikor szükség van rá, ráadásul
keményen büntet. Ezt jelzi az is, hogy a rendőrhadnagy beszéde alatt az előadás főszereplőjét a
hátulsó fal mögött holtra verik, majd aztán így hurcolják ki a színpad nézők által látható részére.
A küldött beszéde és a végbevitt utasítás azonban valamennyire mégis ellentmond egymásnak,
mivel a gyilkosság, bárhogy is nézzük, vétek és a főszereplő bűne sokkalta kisebb volt annál,
mint amiért halálát kellett volna lelnie. Itt azonban talán érdemes Tartuffe egy korábbi
jelenetben megemlített szavait felidézni magunkban, amikor is arról beszél, hogy szenvednie
kell mások miatt, vagyis a karakter ismételten Jézussal lett azonosítva. Hogy azonban a kettejük
halála összekapcsolható-e valamilyen módon, azt nehéz megmondani.

Végezetül az előadásmóddal kapcsolatban még megjegyzendő, hogy az enyhén a

Molière korabeli színjátszásra utal. A tizenhetedik századi francia színházban volt ugyanis
bevett szokás, hogy a színészek a párbeszédek alkalmával nem társaik irányába fordultak,
hanem a nézőtér felé intézték mondanivalójukat, miközben egymás mondataira reflektáltak. A
jelenlegi előadás esetében ez, és a beszélgetőtárstól elfordulva való kommunikáció – míg a
másik fél felé kémlel – több jelenetben is előfordul, vegyük példának Orgon első színrelépését,
amely során Dorine-hoz intézi szavait, azonban mindeközben a tér ellentétes oldalán lévő falat
bámulja.

95
http://lexikon.katolikus.hu/G/gr%C3%A1n%C3%A1talma.html [2023-04-02]
28
 Összességében a Katona József Színház előadása a darabot egy más szempontból
vizsgálta, mint amire az eredeti mű fókuszált, ugyanis míg abban sokkalta nagyobb szerepet
kapott a tizenhetedik században élő álszent, a vallással visszaélő papság, addig ezen rendezés,
bár megtartva, sőt kiemelve a vallási vonalat, de inkább az emberek kettősségét hangsúlyozta,
vagyis azt, hogy nincs olyan ember, aki ne lenne esendő, ne lennének hibái. Az előadás végére
egészen odáig juthatunk, hogy az említett kettősség megviláglik szemünk előtt és Tartuffe
személyét már nem csupán egy negatív, képmutató alaknak látjuk, hanem szinte már a hatalom
áldozataként tekintünk rá, sőt a család tagjainak reakciója miatt, akár rájuk is más szemmel
tekinthetünk – habár Cléante ez esetben is szószóló és az imára int, hogy a halott valaha
bocsánatot nyerhessen – , hiszen bár egy hazug tolvajról volt szó, de megnyilvánulásaik
mégsem voltak méltóak a halotthoz, sőt a kárörvendés maga is egyfajta nem kívánatos érzelem.
Természetesen a központi témák mellett ugyanúgy megjelennek ezen előadásban is a darab
egyéb más kérdései amelyek az etikai fejezetben tárgyalásra kerültek, mint a gyermeki
engedelmesség és a szülői jog, vagy a női erényesség.

Itt még a falnak is füle van, avagy az Örkény István Színház Tartuffe előadása
Bagossy László rendezésében

Az Örkény István Színház 2015-től játszott előadása, Bagossy László, Tartuffe rendezése – amit
én online felületen tudtam megtekinteni – a hely nagyszínpadán került előadásra. A darab
színpadképe egy burzsoá, felső középosztálybeli lakás belső terét idézi fel előttünk, mégpedig
egy nappalit, fehér bútorokkal és falakkal, illetve egy beépített televízióval. A színház maga
Budapest belvárosában helyezkedik el, ez pedig abból a szempontból lényeges, hogy az előbb
említett társadalmi csoporthoz tartozó emberek nagy része a fővárosokban él, vagyis ez az
életstílus, ha nem is testközelből, de legalábbis látszólag ismerős lehet a többség számára, aki
a színházba látogat, így hozzájuk talán mégis csak közelebb áll ez az életszféra, mint ha egy
vidéki környezetben jelenítenénk meg hasonlót. Magáról a játéktérről annyit érdemes mondani,
hogy egy tipikus kukucskáló színpadról van szó, ami a jelenetek végén megtörténő, színészek
általi, távirányító segítségével való függöny leengedése jóvoltából enyhén televíziós hatást kelt.
Az utolsó felvonásban pedig az előadás operatőrének színpadra történő behozása – egy
televíziós kameraman szerepében – egy enyhe kizökkenést okozhat a néző számára. A díszlettel
kapcsolatban ezen kívül még annyit érdemes megemlíteni, hogy az utolsó felvonás alkalmával
Tartuffe megjelenésekor a bejárat belső falait oldalra tolva egy kereszt rajzolódik ki, ott, ahol a
főszereplő áll. Ezzel talán Tartuffe azt próbálja jelezni, hogy eljött az ítélet órája Orgon számára.

29
 A szűk család tagjainak öltözködése tökéletesen tükrözi a színpadkép látványvilágát,
mind ruháik színeit, mind stílusát tekintve. Orgon első megjelenésekor a szürkés-szürkésbarna
több árnyalatát is magán viseli, öltözéke pedig egy üzletember benyomását kelti. Később aztán,
a második felvonástól egészen a negyedik felvonásig színei barna árnyalatot vesznek és ing
helyett immár garbóban díszeleg. Ezen ruhaváltás valószínűleg az idő elteltének jelzéséül
szolgált, mivel az öltönyös öltözék Orgon munkahelyéhez köthető, míg másik kinézete
valószínűleg egy itthoni viselet, így egyértelműen látható, hogy az első és a negyedik felvonás
között legalább egy nap eltelt, vagyis ezáltal egyértelművé válik, hogy a darab több, mint
huszonnégy órát ölel fel. Azonban nem csupán Orgon ruházata szolgálhat számunkra
információval az időt illetőleg, hanem lányáé és feleségéé is, ugyanis az első jelenetben mind
Mariane, mind Elmira hálóruhában jelennek meg, azonban a cselekmények előre haladtával
öltözékcserét eszközölnek. Első megjelenésük így azt tudatosíthatja bennünk, hogy Pernelle
asszony látogatása valamikor a reggeli órákban történhetett. Elmira a reggeli órákban egy fehér
selyem anyagú hálóöltözetet viselt, majd a Tartuffe-fel megejtett beszélgetése idejétől immár
egy fekete ruhában jelent meg a színen, később aztán – a Tartuffe lebuktatásáról szóló
beszélgetés Orgonnal való megejtése pillanatától – egy szintén azonos színű selyem köntöst
viselt. Ebből is látszik, hogy Elmira öltözéke, nem csupán a reggel, hanem az este
beköszöntöttét is jelezte, illetve a szín által némiképp bűnösségét is. Hiszen a sötét szín
viselésének kezdete volt az a pont, amikor is igazán belekeveredett a Tartuffe-el való történetbe
és hazugságra kényszerült, elsőként Orgon felé, majd az átverés alkalmával Tartuffe felé is.
Mariane az előadás kezdetén egy „Good Girl” feliratú hosszított felsőben jelenik meg, amely
pontosan leírja, hogy is látják őt a ház lakói, legfőképpen pedig édesapja; később aztán egy
fehértigris csíkos ruhában tűnik fel. Érdekesség, hogy az egész darab alatt ő az egyetlen szereplő,
aki csak világos színű ruhákat visel, ennek pedig valószínűsíthetőleg nagy mértékű lelki
ártatlanságához lehet köze, habár a fekete csíkok által látható, hogy ő sem teljes mértékben
bűntelen. A mai világban élő tinédzser létéhez híven pedig természetesen a telefon sem
maradhatott el esetében, mint kellék. Valér, bár nem fehér, de egészen világos szürke öltözékkel
rendelkezik, azonban cipője és bőrdzsekije fekete árnyalatokat mutat. Ez talán a szerencsejáték
szenvedélye miatt lehet, melyet Orgon említ a Cléante-tal való beszélgetése alatt, vagy éppen
heves, enyhén erőszakos természete miatt. Az erőszakos természet azonban nem csupán ezen
egy karakterre jellemző, hiszen az előadás alatt számos fenyegetés hagyta el a szereplők száját,
vagy éppen pofonok csattantak, ütések záporoztak, esetleg korbács hangja hangzott fel. Az
ilyen viselkedéssel élő intenzív szereplők egyike Damis is, kinek megjelenése a laza, de elegáns
kategória mintapéldája, színe pedig a szürkéskék. Ő az, aki mind Tartuffe-öt, mind Lojális urat
kérdés nélkül képes felindulásból megtámadni, amikor valami igazságtalanságot, vagy átverést
30
gyanít. Az erőszakos megnyilvánulások egy másik birtokosa pedig nem más, mint maga
Tartuffe. Az ő esetében ennek egyik formája a tettetett szentéletűségének demonstrálása az
önsanyargatás által. Az önbántáson kívül azonban Elmirával szemben is egészen agresszív
magatartást mutat, amikor az vonzalmáról vall neki, lebuktatása érdekében. Az ő öltözéke
mindössze egy fekete nadrágból és zakóból áll, mindez eleinte inggel, cipő vagy zokni nélkül,
azonban idővel az ing is lekerül a főszereplőről, mégpedig a Damis általi vád elhangzása
alkalmával. Ezek mellé pedig még egy fából készült kereszt társul, mi naphosszat nyakában lóg,
s mit az Elmirával folytatott első beszélgetése során nem tisztességes keresztény módjára
szájába vesz, szexuális felhívás jeléül.

Dorine egy valószínűsíthetőleg drap anyagú szobalány ruhát visel, ami pozícióját
tekintve teljesen érthető, hiszen manapság már az emberek nem tartanak társalkodónőket, sőt
szájából el is hangzott, hogy ő a ház személyzetének tagja és munkakörét tekintve házvezetőnő.
Azonban háztartásbéli posztja mellett sokkal fontosabb a család egyetlen lányának legjobb
barátnőjeként betöltött szerepe, hiszen ő az, aki kibékíti a szerelmeseket és tartja Mariane-ban
a lelket, még ha ezt egy egész sajátos, gúnyos módon is teszi. Emellett igen huncut, játékos és
legfőképpen pimasz, ahhoz képest, hol áll a család hivatalos ranglétráján. Persze nem is csoda,
hiszen ez a bizonyos ranglétra csupán Orgon fejében létezik, tekintve, hogy családfői pozícióját
senki sem látszik túlságosan komolyan venni.

Cléante szerepe az eredeti szöveghez képest annyiban megváltozott, hogy Elmira bátyja
helyett immár Elmira nagybátyjává avanzsált. Érdekesség továbbá, hogy ő és Pernelle asszony
az egyetlen, akiknek a ruhája ténylegesen színesnek mondható a többiekéhez képest.
Mindkettőjükön megjelenik a világos barna szín, illetve Orgon édesanyjának szoknyája kéken
világlik ki a fekete köténye alól. E színekben való eltérés azonban nem az egyetlen, amellyel
kitűnnek a többi szereplő közül, mivel öltözködésük is egészen sajátos a család többi tagjához
viszonyítva. Pernelle asszony egyértelműen egy falusi, parasztasszony benyomását kelti, mind
ruhája, mind szavai tekintetében, míg Cléante kinézetét illetően egészében elveti a család
elegáns stílusát és egy sokkal egyszerűbb öltözékben jelenik meg. Ha az ember a kapcsolati
hálók tudta nélkül tekint végig a színen, miközben minden szereplő a színpadon áll, talán nem
is sejti, hogy ezen két szereplő miként kapcsolódik a többiek világához. Ez pedig Lőrinc
esetében sincs másként, aki ezen előadásban – az eredeti drámában leírtakkal ellentétben –
megemlítendő szerepet kapott. Ahogyan Molière drámájában, úgy Lőrinc itt is Tartuffe
szolgálója vagy épp segédje, azonban ezen előadásban sokkalta több alkalommal jelenik meg,
ennek oka pedig az előadás végén tisztázásra is kerül, ugyanis Lőrinc egy beépített ember volt,
mégpedig a rendőrhadnagy, aki munkája végeztével tűzharcban kivégezteti az álszent, csaló

31
Tartuffe-öt, kommandós rendőrserege által. Míg az első négy felvonásban egy fekete
mackóruhás, papucsban flangáló suhanc képében mutatkozik, addig a darab végén, felfedve
álcáját immár egy teljesen fekete öltönyben lép a színre. Amint igazi valójában látszott
megmutatkozni, kisugárzása is azzal együtt változott, egy sokkalta tekintélyt parancsolóbb és
komolyabb irányba.

Ami a kellékeket illeti, rengeteg hétköznapi eszköz megfordul a színen, olyanok, mint
bögre, tál, bőrönd, esernyő, papírsárkány, gyűrűk, rózsafűzér, baseball ütő, különböző ételek,
Jim Beam – ami szintén a család gazdagságát mutatja, hiszen egy részről az emberek nem
gyakran szoktak otthonra whiskey-t vásárolni, más részről ez a márka prémium minőségű – és
hasonlók, azonban ami igazán lényeges az egyrészt például a liszt, melyet Tartuffe magára szórt.
A lisztszórás gyakorlata lehet egyrészt egy szentnek számító cselekvés, mely a temetési rítus
része és a lélek testből való kivándorlásához kapcsolódik 96 , másrészt a Biblia szerint
tekinthetünk úgy rá, mint az erkölcsi megtisztulás képére97. A lélek említése többek között azért
is lényeges, mivel Orgon a Cléante-tal való beszélgetése során maga is elejti, hogy Tartuffe arra
tanította őt, hogy a test csupán egy kárhozatra ítélt anyag, a lélek azonban egy sokkalta
nemesebb formája az embernek, mint ahogy azt egyes filozófusok is tárgyalják, olyanok, mint
például Platón vagy Arisztotelész. Ezen képpel pedig egyenesen azt éri el, hogy Orgon
semlegesen legyen képes a világra – és családjára – tekinteni, amely múlandó, anyagi valójában
létezik. Másrészt említésre méltó a Lőrinc által cipelt rádió, melyben vallásos ének hangzik fel,
miközben Tartuffe vallásos létét igyekszik igazolni, a megkorbácsoltatás és lisztszórás által.
Ezek mellett pedig, amiről még fontos szólni, az a bizonyos fehér pokróc, mely az első
felvonástól az utolsóig a színen van, és több ember kezén is végigmegy. Elsőként Elmira bájait
takarja, miközben anyósa éppen azt firtatja, miért lehet oka arra Tartuffe-nek, hogy a feleséget
a vizslató szemek elől elrejtse. Majd Tartuffe kapja meg Orgontól, a Damis általi vádak
felhangzása utáni színjátéka közben. Végül maga Orgon lesz birtokosa az átverés kiderülése
utáni nyugtalanító pillanatokban.

Világítás tekintetéből a legsajátosabb és legkiemelendőbb résznek Elmira csábítása

mondható, amelyet az előadás negyedik felvonásában visz véghez. Ez az első alkalom, hogy a
fehéres fények helyett vöröses-lilás árnyalatba borul a színpad, a hangulatot megalapozva. Ezen
kívül Tartuffe az utolsó felvonásban való megjelenése még egy megemlítendő rész, amelynek
alkalmával a színpad első háromnegyed részét megvilágító lámpák kialszanak, s a falra szerelt

96
KOVÁCS 10-11.
97
http://lexikon.katolikus.hu/S/sz%C3%B3r%C3%A1s.html [2023-04-08]
32
vörös led szalagon kívül csupán a színpad hátuljáról beszűrődő fény világítja meg a teret. Ez az
a pillanat, amikor Tartuffe belép és az ajtó kereszt formát ölt.

A már említett, Lőrinchez tartozó rádió vallásos énekein kívül is felcsendülnek

dallamok az előadás közben, mégpedig minden felvonás elején és végén, mint átvezető zene,
illetve a csábító jelenet esetében, mint hangulat teremtő eszköz. Sőt az utolsó felvonásban,
Tartuffe a ház uraként való felszólalásakor halkan felhangzik a televízióból egy klasszikus zenei
szimfonikus előadás. A legvégső jelenetben aztán, a televíziós közvetítés megkezdésével egy
vidám dallam szólal fel, mely egészen Pernelle asszony a rendőrhadnagynak adott kézcsókjáig
hallható marad.

Érdemes néhány szót ejteni az előadás sajátos részeiről is, ugyanis több olyan mozzanat
vagy felszólalás is történt a cselekmény közben, amelyek a rendező önálló gondolatain
alapultak, mivel sem az eredeti szöveg, sem pedig a Parti Nagy Lajos által készített szabad
fordítás nem tartalmazza. Ezekhez tartoznak a folytonos elszólások, melyek legtöbbször Orgon
száját hagyják el és egészen erősen azt sejtetik, hogy a ház urát romantikus szállak is kötik az
álszent vendéghez. Habár ez az elgondolás egyáltalán nem újszerű, hiszen Molière művének
megszületése óta, az évszázadok alatt többek között felmerült az a felvetés is, hogy Orgon
esetleg homoszexuális, vagy éppen, hogy a családja -kik felett már családfői pozíciója dacára
nincs uralma- olyannyira elhidegedett tőle, hogy szüksége volt egy embere, akivel megoszthatja
érzéseit és gondolatait, ez pedig ebben az esetben nem más, mint Tartuffe98, kivel emiatt egyes
esetekben talán túl közelinek tűnik a viszonya, amely félreértésre adhat okot. Ezt az
elhagyottság érzést és hatalomvesztés miatti kétségbeesettséget támasztják alá Orgon egyes
helyzetekben való agresszív kitörései, illetve a jelenet, amelyben Elmira a cselre való rábeszélés
közepette egy csókkal ajándékozza meg férjét, minek hatására Orgon úgy nyilatkozik az
előadás során, hogy: „Na, most már magam sem tudom, mit higgyek”. Ez a mondat, a rendezés
kontextusában inkább tűnik egy olyan felszólalásnak, miben a férfi megingása nyilatkozik meg,
hiszen egészen eddig az elhidegülés jelei látszottak a családfő és felesége közt, azonban ez
változni látszott és kételybe került a számára fontos két személy között. E mellett az előadás
rendelkezett egy sajátos motívummal is, ami nem más, mint a sas. Ezen húsevő madár
megjelent a televízió képernyőjén, felhangzott az előadás szövegében és testi játékkal is utaltak
rá. Természetesen sok más szimbólumhoz hasonlóan ennek is többféle jelentése létezik,
azonban legtöbb értelmezésében valamiféleképpen Krisztushoz, a Naphoz vagy az uralkodóhoz
kapcsolódik.99

98
MOLIÈRE 12.
99
http://lexikon.katolikus.hu/S/sas.html [2023-04-08]
33
 Ami az előadás fókuszpontját illeti, az előadás ajánló egy Lukács evangélista írásából
vett idézet, mely arra figyelmeztet, hogy nincsenek olyan titkok, mely egy nap a világ elé ne
tárulna. Ezen megállapítás képviselőjeként talán Lőrinc karakterét vehetnénk, hiszen ő az a
szereplő, aki megfigyelőként van a színen, egészen a végéig és, aki aztán később tudása révén
le tudja zárni a történetet, mivel mondhatni az uralkodó besúgójaként van jelent a történetben,
aki az általa kapott információk segítségével képes lehet mérlegelni a helyzetet és megfelelő
döntést hozni. E mellett azonban megjelenik más mondanivaló is a történetben, többek között
itt is szó esik a női erkölcsről, amihez érdemes megemlítenünk Elmira karakterét, ki ezen
rendezés Tartuffe-fel való első találkozása során sokkalta kihívóbb magatartást tanúsított, mint
arra az ember számítana egy olyan nő részéről, aki nem érdeklődik az udvarló férfi iránt. Szintén
rengeteg olyan pillanat van a jelenetek során, amikor valaki valamilyen erőszakos cselekedet
elkövetője vagy áldozata lesz, ez a szereplők esendőségét vagy éppen forrófejűségét mutatja,
mely egy mindennapi probléma az emberek nagy részénél, hasonlóan, mint a paráznaság, ami
szintúgy megjelenik a színen az áthallások, elszólások, gesztusok és testbeszéd során.

34
 Konklúzió: A halhatatlanság garanciája?

Végső soron az előbbi két rendezés összehasonlítása is szükséges lehet számunkra ahhoz, hogy
végül egy teljes képet kaphassunk a Molière által megírt mű huszonegyedik századi
értelmezéséről, hogy ennek tudatában végül magabiztosan, saját tapasztalatainknak
megfelelően is kijelenthessük álláspontunk a felvetéssel kapcsolatban, mi szerint Molière műve
képes lehet kiállni az idők próbáját, illetve megnevezhessük azt a bizonyos összetevőt, mely
lehetőséget adhat az állítás igaz voltára. Elsősorban érdemes szemügyre venni a két előadás
közötti hasonlóságokat, melyek rávilágíthatnak olyan kérdésekre, melyek a korban a legtöbb
embert izgatják. Nem meglepően a darab fő koncepciójához tartozó vallásos vonal mindkét
rendezés tekintetében igen nagy szerepet játszik, azonban míg Bocsárdi esetében Tartuffe egy
sokkal érzékenyebb figura, kinek karaktere kisebbségi komplexussal él és nem egyszer Jézussal
való szimbolikus példálózás tárgya, addig Bagossynál egy sokkalta erőszakosabb és
dominánsabb alak, akinél a vallásos lét megjelenítése közelebb áll egy szerzetes életének
bemutatásához. A különböző ábrázolások ellenére azonban mindkét rendezés esetében
megemlítendő, hogy kiemelten mutatják fel a főszereplőt körülvevő emberek bűnösségét is,
vagyis tulajdonképpen azt a tényt, hogy az életben nem létezik homogén jó és rossz, mivel
valamilyen szempontból mindenki bűnös, akár ha apró vétek is nyomja vállát.

A két Tartuffe azonban nem csupán személyiségjegyekben különbözik, hanem ennek

megfelelően az Elmirához való viszonyukban is, mivel míg a Katona József Színház karaktere
inkább egy bohókás, szerelmes alaknak mutatkozik, addig az Örkény István Színházé egy
sokkalta vonzalomközpontúbb valaki, akinél erősen felvetődik a kérdés, hogy vajon
ténylegesen érez e többet a ház urának felesége iránt, mint intenzív szexuális vágyat.
Kételyünket pedig csak alátámasztja a Parti Nagy által megírt felszólalás Tartuffe részéről,
mely alkalmával esendőségére utal a nő kihívó létével szemben, amiről az Elmirával való első
kettesben töltött jelenetben említést tett, mint lehetséges menekülési terv a részéről. Hiszen ha
ténylegesen úgy oda lenne a nőért érzelmileg, mint ahogyan azt az eredeti szövegben állítja,
akkor nem lett volna képes ilyen higgadtan előre gondolkodni és nem megretteni, amikor titka
napvilágot látott, illetve valószínűleg nem védekezne olyan szavakkal melyekkel az általa
szeretett nőt rossz fényben tünteti fel. Azonban az Bagossy rendezésében nem csupán Tartuffe
érzelmei, hanem Elmira hozzáállása is enyhe változáson megy keresztül, hiszen míg a Bocsárdi
rendezése tapad az eredetileg megírt szituációhoz és a nő elutasítólag áll az álszent felé – még
ha nem is árulja el férjének, mi megy a háta mögött, mivel Tartuffe családsága ellenére

35
vallomása őszintén hat a nő számára 100 – , addig ezen rendezés esetében Elmirán enyhe
vonzalom mutatkozik meg – testbeszéde alapján – a csaló felé, a vele megejtett első beszélgetés
során.

Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy a két előadás rendezéstípusa különbözik – mivel
egyik korszerű színpadképpel, míg a másik stilizált díszlettel él – , illetve, hogy Molière soha
sem fedte fel Orgon tényleges állását, azonban korunk mindkét darabja azonos módon
üzletember öltözékben lépteti elénk a szereplőt, mely által napjaink jól kereső dolgozóiként
ismerik el az ezen hivatásban dolgozókat. Szintén hasonló a két előadás között, hogy
mindkettőben előjött az erőszak kérdése és a túlzott szexualitás, illetve az eredeti műben is
megjelenő szülő és gyermek közötti hierarchikus viszony és jog témaköre. Emellett mind a két
rendezés felmutatja a hit általi elvakultság problémáját is, azonban, míg Bocsárdi Orgonja
valóságosan egy ég felé néző, elkötelezett kereszténynek fogható fel, addig Bagossy szereplője
már sokkal több kérdést vet fel bennünk vallásosságával kapcsolatban. Ennek oka, hogy az
Örkény István Színházban megrendezett előadás esetében Orgon az elszólásai és
megnyilvánulásai által inkább azt erősíti az emberben, hogy Tartuffe fontos számára, azonban
nem vallási szempontból. Habár a Cléante-tal való beszélgetéséből kiderül, hogy Orgon az
álszent által egyes filozófiai nézetek birtokába került, melyeket esetlegesen tényleg vallhat, de
ő és családja kapcsolata okán feltételezhető, hogy csupán sértődöttség áll az adott elméletekkel
való egyetértése mögött. A Tartuffe-ben, vagyis az általa szentéletűnek tartott férfiben való hite,
mely vakbuzgó vallásosságának hitelét adná, a Damis által felhozott vád felhangzásakor hitelét
veszti, mivel Orgon ahelyett, hogy kérdés nélkül kiállna Tartuffe ártatlansága mellett, inkább
megkérdőjelezi a szituációt és fia szavainak igazságtartalma felől kérdez.

Egy darab fókuszpontja az alapján változhat, hogy az adott előadás rendezője mit tart
meg és mit hagy el az alapul vett cselekményből. Ez esetben a két előadás legfőbb
kérdésfelvetései részben megegyezőek, részben pedig eltérőek az eredeti darab
problémaköréhez képest, az viszont kétségtelen, hogy mind ezen rendezések, mind a Molière
által megírt mű kiemelt szempontjait egyaránt magában hordozza az eredeti tartalom is.
Összességében, egy művének átfogóbb vizsgálata eredményeképp azt lehetne mondani, hogy
Molière alkotásainak örökérvényűsége az általa felvetett, időket átívelő problémafelvetésen
alapul, mivel komédiáiban olyan etikai kérdéseket fogalmazott meg, melyek nem csupán saját
korában jelentettek nehézséget minden ember számára, hanem átfogólag az egész emberiséget
foglalkoztatták és foglalkoztatják a mai napig.

100
MOLIÈRE 54.
36
Bibliográfia:

BERAN F. (szerk.) Emberismeret és etika. Budapest: Szent István Társulat, 2002, 18-38.
COOPER, S., ÉS MACKEY, S. Színháztudomány felsőfokon Ford.: Kékesi K. Á. Budapest:
Orpheusz, 2000, 153-162.
CSÖRGŐ Z. A madarak szimbolikája a magyar néphagyományban, Ars Naturae, 2013
https://arsnaturae.hu/hu/madarak-szimbolikaja-magyar-nephagyomanyban [2023-04-
02]
DOBOSSY, L. A francia irodalom története 1. kötet. Budapest: Gondolat, 1963, 232-260.
DŽIVELEGOV, A. K. A commedia dell'arte Ford.: Siklósi M. Budapest: Gondolat Könyvkiadó,
1962, 11; 41; 67; 90; 103-164.
FROMM, E. Az önmagáért való ember – Az etika pszichológiai alapjainak vizsgálata. Ford:
Gellériné Lázár M. Budapest: Napvilág Kiadó, 1998, 17-63.
HARTMANN N. Etika. Ford.: Simon F. Budapest: Noran Libro Kiadó, 2013, 37-86.
KOTTE, A. Színháztörténet – Jelenségek és diszkurzusok. Ford.: Berta E.; Kotte, E. Budapest:
Balassi Kiadó, 2015, 217-220.
KOVÁCS K. H a a lelkek.. . - Lélekhiedelmek Salánkon. Ungvár - Budapest: Intermix Kiadó,
2002, 10-11.
MOLIÈRE. Tartuffe avagy A képmutató : vígjáték : [teljes, gondozott szöveg]. Ford.: Vas I.
Budapest: Ikon Kiadó, 1993.
PARTI NAGY L. „Molière: Tartuffe.” In Színház XXXIX. évfolyam 12. szám (2006/12), 1-24.
SOMLÓ V. (szerk.) Tartuffe. In. Molière – Hat színmű. Ford.: Vas I. Budapest: Európa
Könyvkiadó, 1978, 323-396.
UDVAROS B. Molière Tragikuma – Bevezetés műveinek a világába. Budapest: Nap Kiadó
Kft., 2014, 5-7, 35-40, 115-122.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Harmadik_szem_(ezoterika) [2023-04-02]
http://lexikon.katolikus.hu/A/Arany.html [2023-04-02]
http://lexikon.katolikus.hu/G/gr%C3%A1n%C3%A1talma.html [2023-04-02]
http://lexikon.katolikus.hu/M/madarak.html [2023-04-02]
http://lexikon.katolikus.hu/P/papag%C3%A1j.html [2023-04-02]
http://lexikon.katolikus.hu/S/sas.html [2023-04-08]
http://lexikon.katolikus.hu/S/sz%C3%B3r%C3%A1s.html [2023-04-08]
https://zanza.tv/fogalom/epikus-szinhaz [2023-04-02]

37