1
ócs Péter ironikus címét idézem egy tava­
P lyi kiállításra készített alkalm i plakátjá­
ról, am ikor a nagy m űcsarnoki tárlat
előkészületei folytak. 100+ 1, m ondja a
relatív igazságot tükröző blickfangos cím. A k ö ­
zönség és a sajtó éppen eleget ironizált azon,
hogy m iért nem készült el a kerek évfordulóra.
A nyitvatartás hosszú hetei alatt azonban ezek
a szem pontok elvesztették jelentőségüket. Azt
a több m int százezer em bert, aki eddig látta - a
cikket augusztus elején írom - , az évszámok egé­
szen más aspektusból érdeklik. M agyar történe­
lem „plakátnézetből” ? A m agyar plakát művé­
szettörténete? A m agyar művészet változásai
plakátban elbeszélve? Mindegyik. A plakát
ugyanis, mint az egyik leghatékonyabb töm eg­
kom m unikációs eszköz, könyörtelenül leleplezi
vagy képviseli a kort, a politikát, a művészetpoli­
tikát, a megbízó jó vagy rossz választását, és nem
utolsósorban a művész invencióját vagy fantázia­
szegénységét.
A M űcsarnokban összegyűjtött mintegy kilenc-
száz plakát annak ellenére vall m inderről, hogy
nincs M agyarországon önálló plakátm úzeum :
hét közgyűjtemény és számos magángyűjtemény,
valam int a kiállítók szolgáltatták az anyagot.
A m agyar plakát tudom ányos feldolgozása a T a­
nácsköztársaság időszakának kivételével nem
történt m eg; a katalógust az úttörők erényei és
hibái jellemzik, de talán kedvet csinálnak a to­
vábblépésre. Végül a kiállítás egy, a m agyar pla­
kát szám ára igen válságos időszakban jelentkezik,
am ikor a kulturális plakátok egyre fogynak, a
m egbízóknak ha ízlésük van, pénzük nincs, hódít
a kommersz, könnyen „fogyasztható” poszter­
iskola, a dilettantizm us. A grafikusok elkeseredve
és tehetetlenül szemlélik az eseményeket. A kö­
zönség viszont a legnagyobb melegben is feltar­
tóztathatatlanul özönlik a kiállításra: „töm eg­
igény” tehát létezik, még akkor is, ha m a a tele­
víziót tekintjük a leghatékonyabb töm egkom m u­
nikációs eszköznek. Mi akkor a megoldás?
R ánki Júlia a 168 óra című rádióm űsor számá­
ra készített riportokat ebben a tém ában, többek
között velem is. A rról faggatott, hogy vajon a
200 plusz 2 éves kiállításra milyen anyagot fognak
utódaink összegyűjteni, ha a m agyar plakát ago-
nizálása ilyen m értékben igaz. N em vagyok jós,
term észetemet tekintve pedig javíthatatlanul op­
tim ista lennék. A folyam atot mégis csak akkor
látom m egállíthatónak, ha a m agyar plakátból
nem zeti ügy lesz, valahogy úgy, ahogy Lengyel-
országban. A lengyel Plakátm úzeum (a Varsó
melletti W ilanówban) igazgatója, Janina Fijal-
kow ska Budapestre jö tt a mi m egnyitónkra, hogy
kiválogasson mintegy 250 darab o t lengyelországi
kiállításra. Irigykedve hallgattam beszámolóját
és terveit, szinte behozhatatlan hátrány szám unk­
ra, még ha azonnal intézkedhetnénk is. A lengyel
plakát páratlan világkarrierje az iskolaterem tő
mestereken kívül m indenekelőtt annak köszön­
hető, hogy V arsóban megszervezték a nemzetközi
plakátbiennálét, a díjnyertesek anyaga autom ati­
kusan a múzeum gyűjteményébe került. Hogy
milyen ez a gyűjtemény, azt két budapesti kiállí­
táson m ár alkalm unk volt tapasztalni. Mi m a­
gyarok ismét csak esetlegesen veszünk részt a
nagy nemzetközi „buliban” is, nincsenek m ene­
dzserek, nem vagyunk benne a zsűrikben, így az­
tán csak elvétve kapnak a m agyar plakátosok dí­
jak at, pedig hazánkfiai m ellett a külföldiek is el­
csodálkoznak m ost a m agyar plakát sokszínűsé­
gén és kvalitásain. Ö röm m el vásárolják a nosztal­
gia jegyében készült reprinteket és természetesen
megkérdezik, hogy hol lehet kapni a mai, kortárs
plakátokat. Itt sajnos m egakad a dolog, m ert
nincs M agyarországon olyan galéria vagy üzlet,
ahol a legjobb kiállítási, film- vagy kereskedelmi
plakátokat árulják. A kiállítási plakátokból el­
vétve még készül valamennyi helyszíni eladásra,
a többiből azonban nem. Helyettük léteznek a
poszterek - itt fontos a fogalm akat tisztán kü­
lönválasztani - , melyek részben m űalkotások
reprodukciói, részben alkalm i, az utcán soha meg
nem jelenő nyom atok szép nőkről, kutyákról és
rocksztárokról, valam int gigantikus m éretű alpe­
si tájak, kanári-szigeti pálm afás strandok, am e­
lyek a lakótelepi lakás falára varázsolnak álmo-
3
k át tapéta gyanánt. A plakát pedig az utcai kira­
§1® , . * . w LY l W í % i J k d
H B r l ^ r V ^ ^ t V ™
y l i P f i CTwJHhI
BBtB8aP m ?>» 1 i f . I
.-■ ■<••
gasztás mellett lehetne üzlet is - valamennyien
cipeltünk m ár haza külföldről szép plakátot
netán eltarthatná m agát, bár ez talán merész
következtetés. Lehetetlen feladatot vállal az, aki
egy Schmal, egy Kemény vagy egy Helényi pla­
k áto t ak ar megszerezni (félek tőle, hogy sok „hi­
vatalos” gyűjteményben sem teljes a sor). Viha­
ros történelm ünk és történeti nem törődöm ségünk
mellett valószínűleg ez is csoda, hogy ennyi je­
lentős plakátunk is m egm aradt. Á llapotuk a res­
taurálások ellenére aggodalom ra ad okot, külö­
nösen azokban az esetekben, am ikor szakszerűt­
len kasírozás tö rtén t kartonlapra. Sok tehát a
mulasztás és a tennivaló: a kiállítás az évforduló
m ám orában talán a vészjeleket is leadta.
M iután írásom m űfaja semmiképpen nem ki­
állításkritika, inkább szubjektív vallomás arról
a történetről, amely a kiállításból kirajzolódik,
kezdjük az elején.
A plakát világtörténetét a francia Jules Chéret
Bal Valentino című, 1869-es litográfiájával szokás
kezdeni, mely az u rak at 3, a hölgyeket 1 francos
belépővel invitálja egy párizsi m aszkabálra. Ché­
ret mozgalmas, táncos figurái részben saját ké­
sőbbi plakátjait, részben m ár Toulouse-Lautrec
nagyszerű falragaszait előlegezi két esztendővel a
kiegyezés után. Benczúr G yula 1885-ös, Országos
Általános Kiállítást reklám ozó plakátja, melytől
a „m űvészi” magyar plakát történetét számítjuk,
inkább egy díszes könyvcím lapra emlékeztet. T er­
| mészetesen ezt megelőzően is léteztek képes, pla­
kátfunkciót betöltő falragaszok M agyarországon,
de ez az első olyan darab, am it megbízásra az o r­
szág vezető akadém ikus festője készített egyéb­
ként magas színvonalon. H a kötözködni ak ar­
nánk, itt is kim utathatjuk azt a másfél évtizedes
fáziskésést, am it mindig a m agyar művészet szám­
lájára írnak, de ennek sincs sok értelme. H a a
szám okkal akarnánk játszani, elképzelhetjük,
hogy ha Toulouse-Lautrec a harm inchét eszten­
deje helyett kilencvenhét évet élt volna, mint sze­
rencsésebb elődje, Jules Chéret, ak k o r 1961-ig
alk o th ato tt volna.
M indenesetre az árum intavásárokat és színhá­
zi előadásokat reklám ozó ősplakátok, majd az
ezredéves kiállítás eseményeit hirdető óriáspla­
kátok diadalra ju ttatn ak egy m űfajt: a plakát
közli az em berekkel az aktuális híreket. Igen h a­
m ar m egtalálja saját nyelvét is, amely m ár jócs­
kán elrugaszkodik a könyvillusztrációtól, az új­
ságreklám tól és a történeti festészettől, kialakul
a plakát stílusa. A szecesszió és a szimbolizmus
form avilága igen kedvez a plakátnak. A cseh
A lphonse M ucha Párizsban lesz világhírű, min­
denekelőtt a nagy tragika, Sarah B ernhardt
image-ának megalkotásával, de terveznek plaká­
to t a k o r nagy festői és tervezői Pierre Bonnard-
tól Aubrey Beardsley-ig, Charles Rennie M ackin-
tosh-ig, Rippl-R ónai Józseftől és Ferenczy Ká-
rolytól F aragó Gézáig. A festők stílusa, a festé­
szet új nyelve megjelenik a plakátm űvészetben és
a tipográfiában, a plakát nyelve hat a festészetre.
A későbbiekben is igen bonyolult kölcsönhatás­
ban m arad egymással a grand art és az alkalm a­
zott művészet, igen sokszor veszik át egymás
funkcióját. Az első korszaknál m aradva, a sok
szellemes, precízen litografált és bravúrosan
nyom ott, változatos m éretű és form ájú plakátot
nézegetve két tém a tűnik fel: a kiállítási plakát
és a kereskedelmi p lak át; valam int két név: F a­
ragó G éza és Bíró Mihály. A párizsi M ucha-
műhelyt is m egjárt, eredetileg festőnek készülő
Faragó G éza a magyar plakát történetének egyik
legelementárisabb tehetsége. Hogy milyen sze­
rencse, hogy nem a festészetet erőltette tovább,
arról m eggyőződhetünk a M agyar Nemzeti G a­
léria „Lélek és form a” kiállításán, ahol néhány
festménye látható. F aragó igazi „plakátos” alkat,
bravúrosan rajzol, ugyanakkor m egtalálja a he­
lyes arányt a részletezés és az elhagyás között.
Hogy nem tartják szám on a világ nagy plakát­
történeti könyveiben, az tulajdonképpen m éltat­
lan. így osztozik m indazok sorsában, akik itthon
akarnak próféták lenni. Inkognitóban ugyan fel­
bukkan még m a is: döbbenten láttam Andy W ar-

Berény Róbert, 1930
hol híres lapjában, az lnterview -ban üldögélni a
Törley-plakát közism ert férfialakját H olbrooks
felirat alatt, am int egy New Y ork-i olasz étterm et
hirdet. Bíró Mihály hírnevének „használt” az
emigráció, őt ismerik a világban nemcsak mint
a kalapácsos em ber nagyszerű alkotóját, és álta­
lában remek politikai plakátok szerzőjét, hanem
a Palm a gum isarok szellemes tervezőjeként is. Va­
lószínűleg igazságtalan voltam Földes Imrével,
vagy a Földes-Tuszkay párossal, pedig a buda­
pesti és a m agyar „belle époque” utcaképéből ők
is kiragyognak. A propos utcakép! H a régi fotó­
kat nézegetünk, feltűnik, hogy a hirdetőoszlopok
mellett a palánkokon milyen szellemes a plaká­
tok kiragasztása és mennyire jó l kom ponáltak a
tűzfalak hirdetései. Irigykedve gondolunk arra
a korra, am ikor a szabványtól eltérő m éretek is
segítették a kompozíció hatását, sem a „kira­
gasztás” merev szabályai, sem pedig a nyomdai
lehetőségek nem béklyózták meg a tervező fantá­
ziáját és a megrendelő lehetőségeit. Én legalábbis
nem ismerek semmiféle dokum entum ot azoknak
az időknek a konfliktusairól, az eredm ény pedig
m agáért beszél. Maurice Denice, a nagy szimbo­
lista festő, aki m aga is tervezett plakátokat, ezt
így fogalmazza meg: „A z a legfontosabb, hogy
megtaláljuk a kifejező sziluettet, azt a szim bólu­
m ot, amely pusztán formáival és színeivel képes
m agára vonni a figyelmet és megragadni a já ró ­
kelőt. A plakát az egy zászló, egy em blém a, egy
jel: in hoc signo vinces."
Meg kell írni tehát a m agyar plakát első nagy
korszakának történetét, benne a nagy egyénisé­
gekét, akikről viszonylag keveset tudunk. Feltér­
képezni a pályázatokat, megrendeléseket, cége-
Konecsni György 1935
két, a „gründolások” korát, a M onarchia álm ai­
nak és valóságának m agyar vonatkozásait. A m ű­
vészettörténet perifériájára szorult vagy még ott
sem létező plakáttörténet helyét a m agyar képző­
művészet történetében, valahogy úgy, ahogy ez
az 1919-es plakátok esetében m egtörtént, am ikor
a plakát hirtelen főszereplővé vált, a k o r legjobb
progresszív művészei tették azzá egy impulzív,
forradalm i helyzetben. Hogy ez sikerült, abban
nyilván az előzményeknek is szerepük van.
Meg kell természetesen írni a két háború kö­
zötti m agyar plakát történetét is, melynek nagy
tanulsága a merész és jó ízlésű megbízó és a kor
nyelvét magas fokon beszélő grafikus találkozása.
A M űcsarnokban egy egész teremnyi „bauhaus-
os” plakátot sikerült összeszedni, melyek így
együtt olyan dinam ikus gazdasági életet sugall­
nak, amely a nagy gazdasági válságot ugyancsak
megszenvedő H orthy-M agyarországon hihetetlen.
A M odiano-cég pályázata, és az a gesztus, amivel
nemcsak a legjobb Berény- és Bortnyik-plakáto-
kat, hanem m inden sikerült darab o t kinyom at­
tak, példa a fenti találkozásra. D e itt kell meg­
említeni Bottlik és az O rion, Irsai és a Tungsram
Padányi Gulyás Jenfi, 1937
egymásra találását, a m agyar a rt deco lecsapódá­
sát a plakátm űvészetben, majd Konecsni feltűné­
sét és a róm ai iskolás, m odernista, klasszicizáló jelentek meg, és csak az egykorú kiállításlátoga­
stílus megjelenését népies-idegenforgalmi színek­ tók tudják, hogy mennyi nagyszerű tervet nem
kel fűszerezve. Ez annál érdekesebb, m ert ezek rendeltek meg soha, éppen a megrendelők szűk­
a form ák és grafikai megoldások következetesen látókörűsége és a zsűrik packázásai m iatt. A het­
továbbélnek más ideológiai tartalom m al a felsza- venes években felbukkanó, képzőművészként is
jelentős plakáttervezők örökölték ezt a helyzetet,
erőszakosan próbáltak haladni a saját útjukon
és képzőművészetet csináltak a plakátból újra.
Az újabb szétzilálódás valószínűleg itt k ezd ő d ö tt:
az év legjobb plakátja ritkán lett az, am it az egész­
séges ösztönű fogyasztó és kritikus annak m inő­
sítene. A kiállítási és filmplakátok mellett b átor­
talanul megjelent a kereskedelmi plakát is, de
igen ritkán sikerült jóízű politikai plakátot talál­
ni. A színházi plakát pedig, amelyik a lengyelek
egyik erőssége, m ajdnem hiányzik a m agyar össz­
képből.
Egyre kevesebb a közművelődési intézmények
propagandaellátm ánya, ergo csökken a kiállítási
plakátok száma. A M O K ÉP, az elm últ két évti­
zed legnagyobb és legsikeresebb megrendelője is
némiképp visszaszorult, kezd eluralkodni az am e­
rikai mintájú fotós plakát a sztárok arcképével.
N éhányan megszállottan rajzolnak és tartják m a­
gukat, de az utcán a lézerszínház és a Petőfi Csar­
nok szokatlan form ájú-színű-betűjű ragaszaira
emlékszünk, vagy azokra az underground meg­
oldásokra, amelyek a graffitik igénytelen igé­
nyességével hirdetnek zenekarokat, perform ance-
okat, eseményeket. A m űcsarnoki kiállítás míves
Benczúr-plakátja és Bakos István M ino-cipőt
hirdető karcsú női lába szimbolikus, bár a pers­
pektíva egyáltalán nem biztató. Szeretnék hinni
Kemény György, a M űcsarnok oszlopait szét­
Berény Róbert, 1928
feszítő, a kiállításról az utcára diadalm asan ki­
tö rő szim bólum ának.
badulás után is, bizonyítva a form a és a politikai
tartalom , a stílus bonyolult összefüggéseit. Bíró NÉRAY KATALIN
Mihály Palma gum isarka, Berény Palm a kau-
csuksarka - húsz év a közöttük lévő különbség - Bortnyik Sándor, 1926
és Filo híres antifasiszta plakátjának csizm atalpa
ugyanannak a grafikai leleménynek a megjelenése
1909-ben, 1929-ben és 1955-ben. És akkor még
ki is felejtettem G áb o r Pál 1947-es Palm a-O km a
vízhatlan sarok-talp reklám ját.
N ehezebb a dolgom , ahogy közeledem a jelen­
korhoz, hiszen az 1945 utáni plakátok m ár nekem
is ismerősek, a saját emlékeim részei. Az 1960-as
első nagy plakáttörténeti kiállításra is emlékszik
m ár az én generációm, sőt em lékszünk azokra az
országos plakátkiállításokra, meg a Papp G áb o r
vezetésével toborzott csoport D orottya utcai ki­
állításaira, ahol a mai középgeneráció először
feltűnt. A képzőművészeti élet tabui a hatvanas
években az iparm űvészetben és az alkalm azott
grafikában feszegették először a h atárokat, ezért
volt sikeres a m agyar kerám ia, hiszen a magyar
szobrászat minden elfojtott, absztrakció iránti
vágyát beteljesíthette és ezért lett egy csapásra a
plakát és a kiállítási grafika a modernizm us leté­
teményese. N agyszerű film- és kiállítási plakátok