You are on page 1of 6

Carl Orff

német zeneszerző, zenetanár


(1895-1982)
Életpálya
• Münchenben született 1895. július 10-én.
• A 20. századi zene egyik leghíresebb és legérdekesebb alakja.
• Tanulmányait a századforduló egyik neves német zeneszerzőjénél,
Heinrich Kaminskinál végezte, és zenei pályája mindjárt az oktatás
frontján indult el.
• Egy balettiskolának volt a zenetanára.
Életpálya
• Salzburgban iskolát is alapított.
• Münchenben létrehozta a Zene- és Mozgásművészeti Intézetet.
• Több városban dolgozott, mint korrepetitor és karmester.
• Zeneszerzői életműve színpadi alkotásokból áll.
• Első nagy színpadi sikerét 1937-ben, Frankfurtban aratta Carmina
Burana
Művei
• A hold (1939)
• Az okos lány (1943)
• Catulli Carmina (1943)
• Bernauerin (1947)
• Trionfo d’Afrodite (1953)
Pedagógiája
• „Zenei tapasztalatot csak aktív részvétellel szerezhetünk, s ennek meg kell előznie a
hangszertanulást” – vallja Orff.
• A zene kiindulópontja elsősorban a ritmus, a dallam csak másodlagos
• Fontos a zene, tánc, beszéd egysége: hangszerekről saját testük „gondoskodik” (taps,
csettintés, dobbantás, stb.)
• Népzenére is alapozza a tanítást, mert a gyermek számára ezt tartja a zenei befogadás
természetes útjának.
• Tanítási anyagának kiinduló pontja a régi gyermekdal-anyag és az ötfokúság.
• Az egyszerű többszólamúságot osztinátó kísérettel teremti meg.

You might also like