Samuel Barclay Beckett

Godotra várva
Élete

Nobel-díjas ír költő, író és Az abszurd dráma egyik

(1906–1989)
drámaíró legnagyobb európai alakja.

1969-ben kapott irodalmi

Dublinban született, angol Nobel-díjat alkotásai újsze­
és francia nyelven írt, Hírnevét a Godot-ra várva rűségéért, melyekben az
1937-től Párizsban élt és című színművel szerezte emberi nyomorúságot és az
alkotott. abból való fel­emel­­kedés
lehetőségeit ábrázolta.
Az abszurd dráma világa
 A drámai alkotások azt a végleg elidegenedett magányt kívánták
ábrázolni, amely a kor európai emberének általános tapasztalata
volt.
a háború okozta pusztítás
a hagyományos értékekbe és az Istenbe vetett hit megrendülése
a közösségek felbomlásának élménye:

 Az emberi hiába keresi az élet értelmét.

 Ez a tapasztalás magát a létezést kezdte abszurdnak mutatni; a
felismerés pedig az abszurd drámák világában tükröződött
leginkább.
 Az abszurd dráma műfaji kellékei
újszerű ábrázolásmóddal festették
le a megváltozottnak és
céltalannak tartott világot.
A művek nyelvezete nem
törekszik az esztétikumra.
A drámai cselekmény szinte
teljesen visszaszorult.
 A tér leegyszerűsödött, a művek
időbeli viszonyai metaforikussá
váltak.
A céltalan, sehová sem tartó
világban az emberi kapcsolatok
széthullását a
látszatpárbeszédek, az önismétlő,
tartalmatlan monológok, valamint
gyakran a testbeszéd jelölik.
Cselekmény
 I. felvonás

 Egy végtelen kopár tájon, semmibe vesző országút mentén, egy keresztre vagy
akasztófára emlékeztető kiszáradt fa tövében két korosabb férfi, két csavargó, Estragon
és Vladimir vár Godot érkezésére. Godot azt ígérte, hogy eljön értük, s ételt, italt,
otthont ad nekik.

 A két ágrólszakadt figura azonban hiába várakozik. Godot helyett egy furcsa emberpár
csörtet be a színpadra, az öntelt Pozzo és szolgája, Lucky, akit ura kötélen vezet. Pozzo
a földi élet hívságaival kérkedik, hordozható székével, pipájával, órájával, majd
bőröndjeit cipelő szolgáját arra kényszeríti, hogy produkálja magát, táncoljon és
szavaljon. Ezt követően távoznak.

 Amikor leszáll az éj, egy kisfiú Godot üzenetét hozza: közli, hogy gazdája csak másnap
tud jönni.
Cselekmény
 II. felvonás
 A komédia második részében nagyjából megismétlődnek az események, de Pozzo
időközben megvakult, és szolgája, Lucky megnémult. Pozzo öntelt hencegéseire
rácáfolt az idő.
 Godot megint csak a kisfiút küldi maga helyett, azonos üzenettel. A két
csavargó elkeseredésében úgy dönt, felkötik magukat a fára. A kötél - Estragon
nadrágöve -, azonban elszakad. Nincs más megoldás, eljönnek holnap is a fához,
hogy tovább várják Godot eljövetelét.
 Azt tapasztaljuk tehát, hogy fokozatosan vesztik el képességeiket. A főszereplőket
épp az egyéníti, hogy nincs semmijük, főleg otthonuk. Csavargók, csak azért
topognak mégis ugyanazon a helyen állandóan, mert Godot-t várják. Egyébként
megverik őket, árokban alszanak, répát esznek, koldulnak. Üldözöttnek,
kiszolgáltatottnak érzik magukat, hisz a helyzetük valóban bizonytalan.
 A természet egyetlen jele a háromágú, kiszáradt fa, talán az Éden fája, amely valaha a
tudás és halhatatlanság gyümölcsét kínálta az embernek. De a lekonyuló ágait kétfelé
nyújtó fácska azokra a keresztekre is emlékeztethet bennünket, amelyekre az
időszámításunk kezdetén Jézus Krisztust két latorral együtt felfeszítették. Vajon ez a
két csavargó nem a két lator utóda-e?
 A fa a tragikomédia második részében egy levelet hajt, jelezve, hogy a természet,
az ember akaratától, sorsától függetlenül is, tovább él.
 Az előadás kezdetén csak Estragon van a színpadon. A földön ül, és egyik bakancsának
a lehúzásával bajlódik. Megjelenik Vladimir.
 "- Hiába, nem megy - mondja Estragon."
 Ez a kijelentés nyilvánvalóan nemcsak a cipő lehúzására vonatkozik, hanem a darab
egészét értelmezi.
 Erre a megállapításra rímel a komédia utolsó mondata:
 - Menjünk - határozzák el a csavargók, miután másodszorra is hiába várakoztak
Godot-ra.

 És nem mozdulnak.
Értelmezés
 A Godot-ra várva c. drámának lényegében nincs cselekménye.

 Két ember várakozik valakire, aki sohasem jön el. Helyette két másik ember érkezik mindkét
felvonásban, majd ismét távoznak, s a két várakozó magára marad.
 Estragon és Vladimir azért szeretne Godot-val találkozni, mert csak Godot adhatna célt, értelmet
életüknek. Godot azonban nem jön el és nem is üzen, a Fiú ismétlődő közlései nem tekinthetők
tartalmas üzenetnek, inkább az üzenet hiányának. A Fiú alakja ennek megfelelően értelmezhető úgy is,
mint egy új, meg nem nyilvánuló Isten előhírnöke. A Fiú alakjának ezt a lehetséges értelmezését az
alapozhatja meg, ha a Godot nevet az angol Isten szó (God) torzított változataként olvassuk. Ezt a
lehetőséget egyébként a szövegben felfedezhető számos bibliai allúzió is támogatni látszik. A dráma tehát
megnyit egy második, metafizikai világszintet, amely azonban nem létesít kapcsolatot az első szinttel.
 Az antikvitás, a középkor vagy a romantika drámáiból jól ismert metafizikai világszint Beckett drámájában
azonban teljesen passzív, vagy nem is létezik. Estragon és Vladimir más lehetőséget híján mégis hinni
látszanak benne, mert nem képesek mást tenni, mint valamely felettük álló erőre várni és tőle célt
remélni.
 A mű eseményei a két világszint határán történnek meg. Mind a négy drámai alak élete abban a helyzetben
jelenítődik meg, hogy létüknek változnia kellene, új minőségre kellene jutnia, ami azonban mégsem
következik be. Estragon és Vladimir élete azért nem változik, mert Godot nélkül nem képesek értelmet
adni életüknek, s mivel ő nem nyilvánul meg, egyáltalán nem cselekszenek. Pozzo és Lucky élete azért
nem változhat, mert őket nem foglalkoztatja Godot léte, s így nem reflektálnak saját világuk
értelmetlenségére sem. Estragon és Vladimir viszonya a várakozás közös helyzete miatt mellérendelő,
Pozzoé és Luckyé az úr és szolga lecsupaszított viszonyával azonos. E páros léthelyzete még az Estragon-
Vladimir párosénál is rosszabb, a második felvonásra Pozzo megvakul, Lucky pedig néma lesz.
Szereplők: Vladimir és Estragon
 Estragon (becenevén Gogo) földhözragadtabb, ha teheti, mindig leül, leheveredik a földre.

 Vladimir (Didi) viszont filozofikus hajlamú, mintha az ideák világában, a fellegekben élne. Ő
sohasem ül le. Didi hisz Godot eljövetelében, és arra kényszeríti barátját, hogy maradjon vele. Gogo
nem mer egyedül maradni, mert fél, hogy ismeretlenek újra megverik. Így is, úgy is
mindketten boldogtalanok. A két csavargó kapcsolatában az egymás mellé rendeltség, a barátság, a
szeretet viszonyát jelzi.
 Csavargók, csak azért topognak mégis ugyanazon a helyen állandóan, mert Godot-t várják.
Egyébként megverik őket, árokban alszanak, répát esznek, koldulnak. Üldözöttnek,
kiszolgáltatottnak érzik magukat, hisz a helyzetük valóban bizonytalan.
 Az általánosabb szintű kérdésfelvetést, a létproblémák bemutatását alantas életmódjuk képe
groteszk módon ellenpontozza. Egész életük szánalmas vergődés, hiábavaló próbálkozások
sorozata, fokozatos leépülés. A Godot-ra várakozásában üres fecsegéssel töltik ki az idejüket.
Estragon a cipőjét húzza föl-le, azzal bajlódik, Vladimir többször akar öngyilkos lenni, de ez nem
sikerül neki.
 A primitív környezetnek, életmódnak és figuráknak megfelelően a bohóctréfák alantasabb poénjai
viszik sokszor előre a mű cselekményét. A szereplők veszekednek, rugdossák, leköpik egymást.
Godot
 Godot is azonosíthatatlan: a központi hiány, aki nem jön. Egyes találgatások szerint
„God-ot” az angol ’god’ francia kicsinyítő képzővel; de a beszélt ír nyelvben maga a
’Godo’ hangalak istent jelent. Ha Godot tehát isten-allegória, akkor az alakok
megváltásra várnak - és az isten nem nyilatkozik meg. (A hírhozók biblikus jelentést
sejtetnek, küldönc-próféták, szimbolikusan foglakozásuk is ezt a magyarázatot erősíti;
Beckett Szent Ágostonra utal, Vladimir a latrok sorsán, az evangélium
ellentmondásosságán töpreng; ki nem mondottan pedig: ők maguk a latrok.)
 Tágabb értelmezésben Godot többértelmű alak, akire azért várnak, mert munkát
adhat, értelmet, célt az életüknek - de bárki, bármi, amire az ember várhat: az
ember(iség) beteljesületlen vágyainak szimbóluma.
 Természetesen a szerzői állásfoglalás a mű pesszimizmusával kapcsolatosan is
talányos:
 „Nem hiszem, hogy művem pesszimista. Nem állíthatom, hogy szereplőim kétségbeesése
optimizmust sugallna. De azt igen, hogy embereim mégis makacsul követik útjukat...
darabjaim kulcsszava a talán.”