Első írói korszaka: 1850-65. legnagyobb regényei, az Egy magyar nábob (1853.

), Kárpáthy
Zoltán (1854.), valamint 1851-es novelláskötete, az Egy bujdosó naplója (1851.). Világára a
francia romantika hatása, különc alakok titokzatos környezetbemutatása a jellemző, de hamar
nemzetibb, egyénibb stílust hozott létre. 

A kiegyezés utáni stílusváltást a reformkori hősöktől való elfordulás jellemezi (A kőszívű

ember fiai, 1869. Fekete gyémántok, 1870, Az arany ember 1872.), s elfoglalja helyét a hazáért
harcoló, az újító hős, bár alakjainak mindig számolnia kell az arisztokraták avitt világával, a papi
szűklátókörűséggel, az előítéletekkel.

Harmadik alkotói korszakát a 90-es évek első felére tehetjük. A Sárga rózsa (1893.), A gazdag
szegények (1890.) témái személyes élményekre támaszkodnak. Művei a romantika és a realizmus
motívumainak összekapcsolásai, örök magyar klasszikusok. Regényírói munkássága mellett
jelentős az újságírói- szerkesztői- közéleti (gondoljunk csak 1848-49-re) tevékenysége is. Az
Életképek című újság szerkesztője, 1861-től országgyűlési képviselő, akadémiai tag, a Hon című
lapot ő indította; ebben kezdődött meg Az arany ember közlése 1872. január 1-jén.

Jókai utópiája részben erkölcsi és társadalmi, részben politikai és történelmi. Az első

értelmében a modern polgári világ, a kapitalista civilizáció egyre nagyobb iszonnyal tölti el,
és regényeiben legkedvesebb hősei számára a menekvést teremti meg egy-egy sziget
fölrajzolásával. Ennek a társadalmi utópia-törekvésnek legnagyszerűbb alkotása egyúttal
Jókai legjobb regénye, Az arany ember.

(SZÖRÉNYI LÁSZLÓ)

A regény közlését A Hon című napilap 1872. január 1-jén kezdte meg. Valószínű, hogy ekkor
a mű nagy része, esetleg már az egész készen állt. Könyvalakban is ugyanebben az évben
jelent meg. Jókai két életrajzírója, Mikszáth és Eötvös Károly egybehangzóan állítják, hogy
egy regénye sem készült olyan gyorsan, mint Az arany ember.
S Balatonfüreden készült el az egész alig pár hónap alatt." A német kiadás kapcsán Jókai arról
ír, hogy Az arany ember legjobban fog tetszeni a német közönségnek a többi regényem
között, mert csupa regényesség lesz, minden politika nélkül."
A korabeli közélet eseményei is jelen vannak a történetben. Timár Mihály legnagyobb sikerét
a Brazíliába való magyar lisztkivitel megszervezésével éri el. A regény cselekményének
idején erről még nem lehetett szó, a mű keletkezésekor, a gőzmalmok tömeges elterjedése
után azonban a magyar liszt magas sikértartalma miatt keresett cikk lett a világpiacon. Jókai
1869. november 8-i országgyűlési beszédében hivatkozik is a brazil exportra. A Bach-korszak
egyik leghíresebb korrupciós botrányát szintén feldolgozta Jókai. Kacsuka hadnagy A jó
tanács című fejezetben azt javasolta Tímárnak, hogy a Duna fenekéből kimentett nedves,
romlott gabonából készíttessen kenyeret a Komáromban gyakorlatozó katonák számára. Az
1859-es francia-olasz-osztrák háborúban elkövetett hasonló ügyek miatt a felelősségrevonás
elől több magasrangú tisztviselő öngyilkosságba is menekült.
A regény létrejöttében életrajzi mozzanatok is szerepet játszottak. Noémi harmóniát sugalló
alakját az a szerelem ihlette, mely az 1870-es évek elején Jókai és gyámleánya, Lukanics
Ottilia között szövődött. Mikszáth szerint: A kisasszony is ábrándos, költői természetű lény
volt, valóságos képmása hajban, természetben, arcban Az arany ember Noémijének. Amiről
nappal beszéltek, amit elgondoltak, azt este a költő beleöntötte Az arany emberbe. így készült
a regény, az egyik a világ számára, a másik nagy titokban+"
A mű egyik helyszíne Komárom, az író szülővárosa. Jókai alkotásai közül részben vagy
egészben itt játszódik Az elátkozott család, a Politikai divatok, A tengerszemű hölgy és A mi
lengyelünk cselekménye is. Komárom éppen Az arany ember története időpontjában élte
fénykorát. A felvidéki és alföldi kereskedelem fő víziútjainak kereszteződésénél fekvő város
virágzó gabona- és fakereskedelme, valamint feldolgozó ipara jólétet és folyamatos
gazdagodást biztosított polgárainak. A környezetrajz elevensége és plaszticitása onnan
adódik, hogy Jókai saját gyermekkorának világát idézi fel. A másik fontos helyszínt, a
Balatont a hatvanas évek végén ismeri meg alaposabban az író. Rokonai többször is
meghívják Tihanyba, majd Balatonfüredre, Jókai 1871-ben itt építi fel villáját. A regény
legfestőibb leírása, a Vaskapu a képzelet szülötte. (Amikor később az író utazást tett az Al-
Dunán, felkérték számoljon be élményeiről. Nem tudom leírni, mert láttam" - válaszolt Jókai.)
Jókai nem határozza meg egyértelműen a cselekmény időpontját. A regényben elszórtan
felbukkanó, támpontul kínálkozó dátumok ellentmondanak egymásnak. Annyi bizonyos, hogy
a történet az 1820-as évek végén, vagy az 1830-as évek elején kezdődik. A végkifejletig,
Athalia gyilkossági kísérletéig mintegy kilenc-tíz év telik el.
A regény fő szervező elve két antik eredetű mítosz. Midász király történetére már a regény
első amerikai kiadásának címe is utal (Modern Midas, 1884.). A legendás fríg király azt kérte
Dionűszosztól jutalmul, hogy minden változzék arannyá, amihez csak hozzáér. Jókai többször
is utal Tímár kapcsán a mondára, anélkül, hogy említené Midász nevét: És akármihez kezd, az
mind arannyá változik a kezében" (Az aranybánya). A másik mítosz Polükratészt idézi. A Kr.
e. VI. században Szamosz uralkodójaként nagy politikai és katonai sikereket ért el, vagyona
és szövetségeseinek száma egyre nőtt. A hagyomány szerint - a témát Schiller Polycrates
gyűrűje című balladája is feldolgozta - rendkívüli szerencséjét maga is megsokallta, ezért - az
isteneknek szánt áldozatként - egy nagy értékű gyűrűjét a tengerbe dobta. A gyűrű azonban
egy kifogott hal gyomrából újra előkerül. Tímár, sikerei csúcsán, ezt a mítoszt idézi föl:
Eszébe jutott Polycrates, aki nem tud veszíteni, s végre rettegni kezd nagy szerencséjétől" (Az
első veszteség).
Tímár Mihály története e két mítoszt példázza. A főszereplő teljesíti Ali Csorbadzsi
végakaratát, elviszi Tíméát a Brazovics-házba. Az elázott búza és a török kincs révén
megalapozza szerencséjét. Az arany ember" kifejezést a Szent Borbála továbbhaladási
engedélyét megadó inspiciens használja először Kacsuka úrnak írt levelében: Ez egy arany
ember" (A szigorú vizsgálat). Ettől kezdve a frázis mint állandó jelző végigkíséri a főhőst. A
külső szemlélő számára az elnevezés egyértelműen a gazdagságot, az üzleti szerencsét és
rátermettséget jelenti. Pénzügyi hatalmával Timár mások sorsát is irányítja: a Tíméát
megalázó Brazovics-házat tönkreteszi, a családfőt öngyilkosságba kergeti, s ezzel akaratlanul
is meggátolja Athalie és Kacsuka házasságát. Másoknak kitüntetést szerez, a hűséges Fabula
Jánost gazdaggá teszi. A hajóírnokból a legmagasabb körökben is szívesen látott
nagyvállalkozó lesz. A felemelkedéssel azonban együtt jár a kétség is. Timár belső monológ
formájában megjelenített vívódásai ritmikusan tagolják a regényt. A dilemma a szándékok,
tettek mögöttes tartalmára vonatkoznak: jótevő vagy tolvaj, mások boldogságának elősegítője,
vagy a boldogság gyilkosa Timár? Beavatkozhat-e az ember mások életébe? A
megoldhatatlan erkölcsi problémák az öngyilkossági kísérletig sodorják a főhőst.
Az arany ember bölcseleti alapját az ember és polgár ellentéte adja. Paradox módon a polgári
világot uralomra juttató felvilágosodás vetette fel nagy erővel a civilizáció és a természet
szembenállását, az egység végérvényes megbomlását. A kérdést leghatásosabban Rousseau
fogalmazta meg. Felfogásában az egyén válaszút előtt áll: vagy mint ember a természet része
lesz, vagy polgárként a társadalomé. Rousseau értelmezésében az ember értéke önmagában
mint abszolút egész számban van, a polgár pedig a társadalom függvénye, tört szám. Az
egyén nem lehet mindkettőnek a tagja, mert természet és civilizáció kizárja egymást. Timár
sorsa ezt példázza. A polgári világban a pénz a legfőbb érték, ez adja a társadalom
megbecsülését. Minden megvásárolható, mindent átsző a korrupció. A Szent Borbála"
továbbhaladását az arany biztosítja, a bécsi minisztériumban jó pénzért kitüntetéshez lehet
jutni. Aki híján van a pénznek, azt kiveti magából a társadalom. Teréza retorikusan felépített
nagymonológja sorra veszi a polgári világ tartópilléreit a vallástól a törvényen át az
adminisztrációig. Majd fölteszi a végső kérdést: Mire való az egész világ?" (A szigetlakók
története). De ugyanezt kérdezi az önmagával és sorsával meghasonlott Athalie is anyjától:
Miért szültél a világra!" (A védördög).
A polgári világ megosztottságát, az egység megbomlását jelzi a vallási sokszínűség is. Noémi
mohamedán, Brazovicsék katolikusok, Timár protestáns. Jókai ironikusan mutatja be az
átkeresztelkedésre kényszerített Tíméa bolyongását a keresztény hitelvek között. Muzulmán
vallásához közel áll a katolicizmus pompája, és kijózanítólag hat a protestáns puritanizmus a
keresztelőkor és esküvőkor. Nem érti, miért énekli a kántor az Űh, Izraelnek Istene" kezdetű
zsoltárt, amitől Timéának az a gyenge kétsége támadt, hogy őtet most talán izraelitának
keresztelték meg" (Az alabástrom szobor mennyegzője).
A haszonelvűség világával szemben Jókai megteremti az eszményi életforma színterét, a
Senki szigetét. Amikor a főhős először lép a partra, amit maga előtt látott, az a paradicsom
volt" (A Senki" szigete). A Sziget mítosza: legtalálóbban így jelölhetjük meg műveinek
tematikus magvát. Ez a sziget lehet a Föld valamelyik óceánján, vagy az Al-Dunán vagy
valamely más folyón (például a Tiszán vagy Körösön), de elképzelhető a szárazföldön.[+] Ez
a sziget a színhelye a hősök társadalommal dacoló vállalkozásainak, amelyben megkísérlik
boldogságukat létrehozni Istennek a természetbe rejtett parancsai szerint, melyeket a világ
megtagad vagy üldöz" (Szörényi László). A Senki szigete ugyan a világtól elzárt hely, mégis
állandó kapcsolatban áll a külvilággal. Területenkívüliségét a török porta és a bécsi udvar
ötven évre biztosította, az idillt, a harmóniát a pénz és a fegyverek kiiktatása hozta el. Az itt
lakók cserekereskedelemre rendezkedtek be. Napjaik nem tétlenségben, hanem állandó és
nyugodt munkálkodásban telnek. A természet részeként önmaguk lehetnek, teremtőként a
környezettel vívott küzdelemben teljesítik a rájuk bízott isteni parancsot, miközben
teremtményként ráhagyatkoznak a Gondviselőre. A tételes vallás dogmái helyett deista-
panteista istenfelfogást hisznek, kapcsolataikat, vonzalmaikat a szív döntése irányítja.
Timár a két világ között ingadozik és ingázik. Amikor a Senki szigetén tartózkodik, Timéa és
az üzleti ügyek izgatják, Komáromból pedig Noémihez vágyik. Boldog volt itthon, és szerette
volna tudni, mi történik otthon" (Az édes otthon). A dilemma szinte feloldhatatlan Timár
számára. Két esetben is a cserehalál" Jókainál gyakran előforduló motívuma téríti vissza az
életbe. Az első esetben Dódika, fogadott fia halála, másodszor Krisztyán Tódor Balatonból
kibukkanó holtteste.
Nehezíti a főhős döntését a kétféle szerelem is, mely magába sűríti a két világ jellemzőit.
Timár vonzalma Timéa iránt kettős természetű. A bűntudat és a kötelességteljesítés éppúgy
munkál kapcsolatukban, mint az alabástrom test birtoklásának a vágya. Timár a regény elején
háromszor merül alá a Dunába, hogy kimentse a török lányt. Timéát a hála érzése viszi a
házasságba, s ezt meg is vallja a nászéjszakán: Én tudom, hogy mi vagyok: önnek a neje.
Önnek fogadtam ezt, s Istennek megesküdtem rá. Hűséges, engedelmes neje leszek önnek. Ez
a sorsom. Ön velem annyi jót tett, hogy egész életem önnek van lekötve" (Az alabástrom
szobor mennyegzője). Timéát az alabástrom szobor" kifejezés kíséri végig a regényben. Az
írói megoldás, az állandó jelző - éppúgy mint Timár esetében az arany ember" - az eposz
műfaját idézi. Timéa tökéletes feleség, tiszteli férjét, elvégzi a rábízott feladatot, helytáll az
üzleti életben. A szerelmi szenvedély hiánya azonban felőrli a kapcsolatot. Pedig a szobor"
képes lenne a teljes életre is, felizzik, mikor Kacsuka vonzáskörébe kerül.
Timéa tökéletes és hideg szépségével áll szemben Noémi életteli alakja. Jókai már az első
bemutatáskor hangsúlyozza ellentétét a török leánnyal: Talán az egyes vonások külön nem
volnának a szobrász ideáljai, talán ha márványból volna, nem találnánk szépnek, de az egész
főt és alakot, úgy ahogy van, valami rokonszenves sugárzat derengi körül, mely első tekintetre
megigéz, és mentől tovább nézik, annál jobban megnyer" (Almira és Narcissza). Noémi
harmóniateremtő személyiség, aki nem csupán magához köti a férfit, de szerelmével föl is
szabadítja. Kapcsolatukban az egymás iránti kötelesség a szeretetben olvad föl.
Bár az értékelések Az arany embert a legjobb Jókai-alkotásnak nevezik, a regény művészi
színvonala nem egyenletes. Az író nagyon erős motívumhálót szőtt a cselekmény köré. Az
egyes motívumok felbukkanása sajátos lüktetést ad a műnek. A vörös félhold" kissé
külsődlegesen jelzi az emberi sors végzetszerűségét. A fehér cica kétszeri bemutatása
funkciótlan. A regény koncepcióját tekintve kétséges az első Dódi szerepeltetése. Amilyen
váratlanul viszi be a történetbe a kisgyereket Jókai, olyan hirtelen ki is emeli onnan. Már csak
azért is, mert emberképében fontos szerepet játszik az átörökléstan, s Timár csak saját
gyerekeivel népesítheti be a Senki szigetét, csak értük vállalhat felelősséget. A
legszerencsésebb művészi megoldások az életkép-jelleggel függnek össze: Milyen élő s meleg
tónusú rajz a komáromi kereskedővilágé, s milyen kimódolt s hihetetlen Athalie
bosszúmanővere, milyen telt és feledhetetlen a Senki szigetének egy-egy munkanapja, s
milyen erőszakolt s kedvszegő Krisztyán Tódor brazíliai kalandja" (Németh G. Béla). írói
bravúr a Senki szigetének első, festményt idéző bemutatása. A festmény három síkra
tagolódik: az első, mintegy a premier plan, a gyümölcsös, a második a virágos kert, a
harmadik a kép középpontja és egyszersmind a háttere, a hajlék. De akármilyen
festményszerű a kép, mégsem mozdulatlan, álló kép, statikus leírás. A látogató, a regény
főhőse és vele együtt az olvasó mozog, halad benne. Bár a képet egységben látjuk, bizonyos
fokig mégis történéssé alakul, mintegy a közeledő ember szemével érzékeljük, mint változik a
szín. Ily módon lehetséges, hogy a virágos kert, mely az első síknak, a gyümölcsösnek eleinte
hátterül szolgál, maga a kép lényeges alkatrészévé, második síkjává szélesül, és
hasonlóképpen a hajlék a háttérből középponttá léphet elő" (Bárczy Géza).
Jókai az Utóhangokban írja: Be kell vallanom, hogy nekem magamnak ez a legkedvesebb
regényem. Az olvasóközönségnél is ez van legjobban elterjedve." Mi volt Az arany ember
sikerének titka? Bizonyára nem a történet gyakran kimódolt fordulatai. Jókai ráérzett a
korhangulatra, az otthontalanságra, a polgári világból való menekülés vágyára. Az arany
ember határhelyzetet foglal a magyar széppróza történetében: a romantikus regény betetőzője
és a magyar szecessziós próza első megnyilvánulása. A stílus- és ízlésirányzat jelenlétét
mutatja a gazdag, túlburjánzó ornamentika, az életösztön mellett jelentkező halálvágy, a
fojtott erotika. És élteti a regényt napjainkban
is az ember örök vágya az elveszett paradicsom visszaszerzésére, az édenkertbe való
visszatérésre.
A regényt Jókai 1884-ben dramatizálta, s drámái közül ez aratta a legnagyobb színpadi sikert.
1918-ban némafilm készült belőle, a rendező Korda Sándor volt. Másodjára 1936-ban vitte
vászonra Gaál Béla, 1962-ben pedig Gertler Viktor filmesítette meg Az arany embert.

Az arany ember" Jókai Mórnak egyik legpoétikusabb regénye. A regény líraiságát,

hangulatgazdagságát magyarázza, hogy az írót sok személyes szál fűzi a regényhez, hiszen
szülővárosának a XIX. század eleji Komáromnak a sajátos világát idézi és alig van a regénynek
olyan szereplője, akit ne gyermekkora Komáromának valamelyik jól ismert lakójáról mintázott
volna. A cselekményt is át- meg átszövik az egykori kereskedőélet kalandos, fordulatos epizódjai,
melyek még a szülői házban ragadták meg a gyermek Jókai képzeletét. Személyes élményt őriz
Noémi, oly sok gyöngédséggel megrajzolt alakja is. Jókainak, már idős korában fellobbant
szerelmét gyámleánya, a 18 esztendős Lukánics Ottilia iránt. A regényben a romantikus
ábrázolásmód  eszközeivel a kapitalizmus világát rajzolja meg Jókai, akárcsak a "Fekete
gyémántok"-ban. Szereplőinek élettörténetével azt a mondanivalóját példázza, hogy ebben a
társadalomban az ember sorsa és jelleme alá van rendelve a pénz hatalmának, mely megront
minden igaz ember érzést. Hőseinek boldogtalansága, sivár élete fejezi ki Jókai szenvedélyes
tiltakozását a pénz mindenható uralmára épülő társadalom ellen. Ez a tiltakozás a regény
befejezésében éri el tetőpontját, azzal, hogy Timár Mihály szakít régi életével, s a vagyon és
hatalom helyett a Senki szigetének idilli egyszerűségét választja, mintegy arra figyelmezet Jókai,
hogy igazi, őszinte érzés, igazi boldogság csak a pénz világán kívül születik. Ahogy a regény
utolsó fejezetében megfogalmazza: "Volt egyszer egy ember, aki odahagyta a világot, amelyben
bámulták és csinált magának egy másik világot, amelyben szeretik." Ez a megoldás
természetesen csak az egyén számára jelent kiutat, nem a társadalom egésze számára. A benne
kifejeződő társadalom bírálatban ezért sok a romantikus illuzió. Jókai antikapitalizmusának
romantikus jellegét mutatja az is, hogy a kapitalizmus rideg embertelenségével csak a
természetes környezetben élő emberek egyszerűségét, romlatlanságát tudja eszményképként
szembeállítani. 
A REGÉNY SZERKEZETE: "Az arany ember"-ben a romantika uralkodó vonásai a realizmus
jegyeivel szerencsésen keverednek. Realisztikus részletekben (pl. a polgárosuló kisváros képe),
festői tájleírásokban (pl. a Vaskapu vagy a téli Balaton) igen gazdag. Szerkezete a
Jókai- regények többségétől eltérően arányos, kiegyensúlyozott. A főhős kettős életének színterei
szinte filmszerűen váltogatják, követik egymást. Egyes hangulatkeltő motívumok sejtelmesen
ismétlődnek (pl. a hajó, a malom, a holdfény stb.). Újra meg újra megjelenik a belső monológ,
Jókainak egyébként ritkán használt stíluseszköze. A refényt először maga Jókai írta át 5
felvonásos drámává, melynek századik előadását Jókai is megérte. "Az aranyember" c.
regényének nagy népszerűségre tett szert nem csak könyv, hanem színpadi dráma, illetve film
formájában is. "Az aranyeber"-t eddig 3 ízben filmesítették meg (1918-ban, 1936-ban és 1962-
ben). Nem kétséges, hogy Jókai művei közül az egyik az a regénye, amelynek a legnagyobb  az
olvasóközönsége.

Jókai Mór: Az arany ember

A mű 1872-ben jelent meg. Jókai jelenében játszódik, és annak a legérzékenyebb pontját érinti:
az egyéni boldogság lehetőségeit vizsgálja a kapitalizálódó társadalom valóságában. Főhőse most nem
egy eszme megszállott harcosa, hanem vívódó, meghasonlásra kényszerülő ember. Tímár Mihály a
siker minden kellékét megszerzi magának (vagyont, társadalmi pozíciót, az áhított hölgy kezét), valódi
boldogságát azonban csak a társadalomból kivonva, a természet menedékében meghúzódó családi
közösségben találja meg.
A kapitalizálódás, a polgári életlehetőségek kritikus ábrázolása tehát Az arany ember,
romantikus eszközrendszerrel, utópisztikus feloldással. Rousseau gondolatvilágának megidézése a mű,
hiszen Rousseau vélte úgy, hogy az ember vagy a természet része lesz emberként, vagy a társadalomé
polgárként. Sőt, akár azt is mondhatjuk, hogy ez a mű az illúziókkal való leszámolás, a kiábrándulás
regénye, melynek kiúttalanságát az mutatja, hogy Tímárt kora társadalmából egy utópisztikus világba
menekíti.
A főszereplő a Jókainál megszokott, kivételes képességű, abszolút főhős: Tímár Mihály kiváló
hajós, előrelátó és szerencsés üzletember, sikeres gazdálkodó. Olykor (pl. Ali Csorbadzsi hullámsírba
temetésekor) a véletlen is a kezére játszik; Krisztyán Tódor váratlan halála a biztos lelepleződéstől
menti meg a mű tetőpontján, sőt a halott ruházata teszi lehetővé Tímár számára az elvonulást Senki
szigetére.

Egyetlen ponton azonban megtörik Tímár minden próbálkozása, és ez Tímea szerelme. Hálát és
végtelen szeretetet ugyan ki tudott váltani a török lányból, de az igazi szerelmet nem kapta meg.
Ügyeskedés és önzés, „igazolható tolvajlás” az üzleti életben természetes, sőt szükséges, de az emberi
kapcsolatok így nem alakíthatók. Tímár bűntelen bűnössége, a boldogság lehetőségeinek eljátszása
elzárja előle Tímea szerelmét. Senki szigetére azonban nem kell magával vinnie vétkeit. Amikor teljes
énjét majd át tudja adni Noéminek, akkor révbe érhet egy olyan szigeten, ahol a pénz, egyház, erőszak
(puska sem használható!) és törvény nem léteznek.

Tímár és Tímea érzelmi válságát Jókai finom lélekrajzzal jeleníti meg; a többi szereplő belső
alkata egyszerűbb. Noémi a szelíd jóság, természetes nőiesség megtestesítője, Athalie-t szélsőséges
szenvedélyek fűtik, féktelen gyűlölet motiválja. Krisztyán Tódor a főhős legnagyobb ellenfele, maga a
megtestesült gonoszság. Árnyaltabb jellemrajzot Jókainál rendszerint a mellékalakokban találunk.
Ebben a műben például Brazovics Athanázné figurája reálisabb, színes, zsánerszerű.
Jókai ebben a műben a lélek történéseire koncentrál, Tímár boldogságkeresése alkotja a
cselekmény fővonalát. A szerkezet igazából kisebb, elváló és összefutó epizódok szövevénye, tehát
sajátosan többszálú többi művéhez képest. A romantikus cselekményvezetésben hatásos jelenetek (a
menyegző napja Brazovicséknál), kiélezett értékhelyzetek (Tímea és Athalie), fordulatok, megkapó
költőiségű leírások (pl.: a Vaskapu leírása), váratlan találkozások, tömegjelenetek, hirtelen
ritmusváltások fordulnak elő. Stílusában is a hangulatváltások, kifejező előadásmód, ellentétezés
érvényesül.

Jókai a mesélés nagymestere volt. A romantikus ábrázolásmód mellett írói eszköztárának másik
részét az anekdotázás elemcsoportja alkotja: életkép (például a Senki szigetéről), idill, adomák, a
komáromi hétköznapok életanyaga. Tanulságos kitérő Teréza mama férjének és az idősebb
Krisztyánnak az életútja.

Az arany ember romantikus prózánk talán legkiemelkedőbb alkotása, ugyanakkor bizonyos

szempontból az első magyar szecessziós regény is: azzá avatja többek között az elvágyódás és
kiábrándultság motívuma, a kétféle szerelemkép és a lefojtott-túlfűtött erotika.

A mű életrajzi hátteréről
A regény 1872-ben jelent meg, mikor Jókai politikai és írói karrierjének csúcsán állt. 1867 és
1875 között a parlamentben ellenzéki képviselő, 1869. március 23-24-én pedig a terézvárosi
választókerületben legyőzi Gorove István minisztert. Anyagi helyzete is egyre szilárdabb (1871-ben
felépítette balatonfüredi villáját).
Családi élete azonban válságba jutott: feleségét 1869-ben méltatlanul nyugdíjazták, aki
meggyűlölte az embereket, férjét pedig féltékenységével gyötörte. Az író az 1870-es évek elején egy
nagy érzelmi válságon is átment: beleszeretett gyámleányába, a 18 éves Lukanics Ottiliába (őt
ismerhetjük fel Noémi alakjában!), s már válásra is gondolt. A konfliktust végül is a leány korai halála
„oldotta meg”.
 Valószínűleg mindez hozzájárult ahhoz, hogy Az arany ember az illúziókkal való leszámolásnak
és a kiábrándulásnak regénye legyen.

A történet röviden:

Szereplők:

Levetinczy Timár Mihály, a Szent Borbála hajóbiztosa, később földbirtokos nemes, kereskedő
Fabula János, a Szent Borbála kormányosa, később komáromi sáfár
Trikalisz Euthym (eredeti nevén: Ali Csorbadzsi), Kandia kormányzója, később sztambuli khazniár
Csorbaffy Timéa Zsuzsánna, Trikalisz Euthym lánya, Timár felesége, majd Kacsuka felesége
Teréza, özvegy parasztasszony
Bellováry Noémi, Teréza lánya
Almira, Terézáék kutyája
Narcissza, Terézáék macskája
Krisztyán Tódor, csavargó, később brazíliai kereskedő
Berkics Józó, pleszkováci paraszt
Jaksics Mirko, pleszkováci paraszt
Sándorovics Cyrill, pleszkováci esperes
Kacsuka Imre, komáromi főhadnagy, kapitány, majd őrnagy, Timéa férje
Brazovics Athanáz, komáromi nagykereskedő
Zófia, Brazovics úr felesége
Brazovics Athalie, Brazovics úr lánya
Timár Adeodat (Dódi), Timár és Noémi első gyermeke
Timár Deodát (Dódi), Timár és Noémi második gyermeke
Galambos úr, balatoni halászmester
Timár Noémi, Timár és Noémi dédunokája

A történet röviden:
A Szent Borbála nevû hajó tulajdonosa és kapitánya gyanús hirtelenséggel menekülô titokzatos
görög kereskedôt (Trikalisz Euthym) és annak madonna szépségû, alabástromarcú

lányát, a 13 éves Tímeát szállítja az Al-Duna örvényein, gyilkos zuhatagjain, alattomos

zátonyain át. Lovak vontatják egy ideig a hajót, azután Tímár Mihály elvágja a köteleket, és a hajó
lendületbôl, elszabadulva halad tovább.
Tímár Mihály fortélyosan megvesztegeti a parti ôrséget, és a huszonnégy evezôs török
ágyúnaszád elôl egérutat nyernek. 
Békésebb vizeken lakatlannak látszó szigetre érnek (ez a Senki szigete) -- az expozíció még itt is tart. 

Teréza asszony lakik itt Noémivel, természetes szépségû lányával. Almira, a kutya megismeri a
jó embert, még csak meg sem ugatja ôket. Betoppan azonban egy hívatlan vendég is, Krisztyán Tódor
(még mindig a szereplôk bemutatása és a helyszínek bemutatása zajlik (expozíció). Teréza elmeséli
életét. Lényege, hogy Krisztyán Tódor csaló apja miatt egy lelketlen üzletember, Brazovics Athanáz
öngyilkosságba hajszolta az ô férjét. Akkor kerültek ide a szigetre, azóta itt élnek, és
cserekereskedelmet folytatnak. (A Szent Borbála tulajdonosa egyébként Brazovics Athanáz.) A hajóra
visszatérve Trikalisz felfedi a titkát. Ô Ali Csorbadzsi, a török szultán halálra és vagyonelkobzásra
ítélt fôembere. Ráimert a szultán kémjére Krisztyán Tódorban, ezért mérget vett be. Félholtan is még
rábízza a lányát és a kincseit Tímárra, és a titokzatos vörös félholdra hívja fel a figyelmét. (Misztikus
SORS-motívum; gondolatritmus érvényesül általa.)
 A Szent Borbála Komárom alatt a Dunán tôkére szaladt, és süllyedni kezdett. Tímár Mihály
háromszor is alámerülve csak a lány életét és az ezer aranyat rejtô ládikát tudta megmenteni. (A török
Brazovics Athanázra, távoli rokonára bízza Tímeát.)

A Brazovics -házban Zófia asszony, a szobalányból lett úrnô sikoltozva, Brazovics úr dörgô
ordítással, lányuk, Athalie jeges megvetéssel fogadja a búzája elsüllyedése miatt szegény árvát, akit
félig kisasszony, félig cseléd sorsra ítélnek. (Gyakori típus a Jókai-regényekben, pl. Edith A kôszívû
ember fiaiban.)

Brazovics azt parancsolja Tímárnak, hogy árvereztesse el a vizes búzát, Athalie vôlegénye,
Kacsuka (élelmezési) hadnagy pedig azt, hogy adja el az illetékesek megvesztegetésével a
hadseregnek. Tímár megvette az árverésen a hajóterhet, és a vizes búzát kihordva észrevette a vörös
félholdas zsákot. Azt felhasította, és kiderült, hogy hatalmas kincset rejt a zsák, ékszereket, rubintokat,
zafírokat, aranyat, ezüstöt. Tímár nagy lelki vívódás után elteszi magának a kincset.
A hadszállításból gazdag emberként kerül ki, és hiába jelenti fel Brazovics, hogy vizes búzából
sütetett kenyeret a hadseregnek, kiderül, hogy ô száraz búzát adott. Egyre többször derül ki, hogy
üzletei becsületesek, ugyanakkor ellenfeleit fortélyosan kijátssza. Hatalmas pártfogókat szerez,
birtokot vásárol az Al-Dunánál, nemességet kap a bécsi udvartól, Komáromban szép házat vesz... Csak
a lelkiismeret gyötri állandóan.

Mindennap megfordul a Brazovics-házban, hogy vigyázzon a lassan nôvé cseperedô Tímeára,

és látja, hogy milyen kegyetlenül "cudarul" bánnak vele. Nevetségessé teszik, maskarában járatják,
Athalie elhiteti vele, hogy Kacsuka kapitány ôt fogja feleségül venni, az esküvô napján pedig kiderül,
hogy Athalie a menyasszony.

Tímár Mihály kegyetlen bosszút áll a Brazovics-házon. A csôdbe sodorja ôket néhány ravasz
üzleti fogással. Brazovics Athanáz épp az esküvô napján értesül róla, hogy mindenét elvesztette, és
szörnyethal. A vôlegény visszaküldi a jeggyûrût Athalie-nak. Levetinczy Timár Mihály pedig
felajánlja szívét és vagyonát Tímeának. Az esküvô után derül ki, hogy Tímea mindenben kiszolgálja
ôt, de nem szereti. (Továbbra is Kacsuka hadnagyot szereti.) Athalie és Zófi mama ott marad a házban
mint "kedves rokon". Athalie a Szent György-kép mögül leskelôdik Tímea után, de az hûséges a
férjéhez. ("Védördög")
Tímár Mihály végül nem bírja tovább, elmegy a szigetre, és ott ismét találkozik Teréza
mamával, Noémivel, és az éppen érkezô Krisztyán Tódorral. Krisztyán azzal fenyegeti meg ôket, ha
nem adják neki Noémit, és a sziget fáit, feljelenti ôket. Erre Tímár elôhúz egy 90 évre szólô bérleti
szerzôdést, melyet a Sztambuli és a bécsi kormány egyaránt aláírt. Krisztyán átkozódva elrohan, és
késôbb meg akarja gyilkolni Tímárt. Az "arany ember" állást ajánl neki nagy fizetéssel, és elküldi
Brazíliába.
Ettôl fogva Tímár kettôs életet él. Tavasztól ôszig a szigeten forró szerelemben Noémival,
ôsztôl tavaszig jeges házasságban, üzleti és nagyvilági sikerekben Tímeával.
 Lassan azonban választásra kényszerül, meghal az elsô gyereke a szigeten, meghal Teréza
mama is. Atahalie Tímea hûtlenségérôl tudósítja, és elbújtatja a Szent György-kép mögé, ahonnan
azoban azt látja Tímár, hogy felesége halálig hû hozzá. Úgy rohan el hazulról, mint egy ámokfutó.
Kiderül, hogy Krisztyán Tódor, akit brazíliai piacának vezetésével bízott meg, tönkretette az üzletet,
és bár gályarabságra ítélték, megszökött onnan is.

Tímár végsô kétségbeesésében, ámokfutásában balatonfüredi házában köt ki. Itt elébe toppan,
mint egy rémalak, Krisztyán Tódor. Tímár zsibbadtan tûri, hogy a fegyveres rabló tárcáját, ruháját,
iratait, még óráját is elvegye, és szabadon távozzon. Ezután öngyilkos akar lenni, de a balatoni rianás
szélén meglátja a rianásba fulladt Krisztyán Tódort, ezért úgy dönt, hogy megszünteti egyik életét, és
csak a Senki szigetén él tovább, a társadalomtól elvonulva, mint egy remete. Athali mindenképpen
bosszút akar állni Tímeán, ezért meg akarja gyilkolni a lányt, mikor az alszik. Tímea azonban
fölébred, harcol az életéért, és segítségért kiált. Minden kiderül, Athalie-t életfogytig tartó fogságra
ítélik. Márianosztrára viszik, azonban még elmondja Tímeának, hogy a Szent György szobor titkát,
amirôl levélben tudósították Tímeát, csak Tímár Mihály ismerte, tehát Tímea volt férje él. Így Tímea
nem lehet boldog Kacsuka hadnaggyal.

A regényíró saját gyerekkori élményeirôl és felnôttkori emlékeirôl szólván arról beszél, hogy a
legendának, amirôl szólt, igazság-magva van. Hitelesíti a történetet.

Jokai, élete és munkássága

JÓKAI MÓR (1825 - 1904) ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
Jókai Mór (1825 - 1904) Élete, egyénisége Komáromban született, nemesi családból. Apja ügyvéd. A
szülői ház szellemét a kálvinista erkölcs mellett a liberális felvilágosultság jellemezte. Szülővárosának
is sokat köszönhetett: Komárom, mint kereskedelmi központ jelképe volt a polgárosodásnak. A félénk
kisfiú csodagyereknek számított, első verseskötete tízéves korában jelent meg. A pápai önképzőkörben
ismerkedett meg Petőfivel, s barátságuk Kecskeméten mélyül el igazán. Bár ügyvédi oklevelet is
szerzett, első regényének, a Hétköznapok (1846), sikere után az írói pályára lépett. Az ellenzéki
középnemesség fiai közül kerültek ki barátai, társai. Pesten tagja lett a Tízek Társaságának, 1847-ben
átvette az Életképek c. folyóirat szerkesztését. Petőfi és Vasvári Pál társaságában a francia
forradalommal és az utópista szocialistákkal ismerkedett. Demokratikus érzelmeit az is kifejezte, hogy
nevében az y-t i-re változtatta. 1848. március 15-én a 12 pontot - melynek fogalmazásában is részt vett-
ő olvassa fel a Pilvax kávéházban. Állásfoglalásaiban szívesen engedte, hogy nála határozottabb
egyéniségek irányítsák. Március 15-én ismerkedett mag a Nemzeti Színház színésznőjével, laborfalvi
Rózával, akit rövidesen feleségül vett. Jókai anyja és barátai ellenezték a házasságot, s ez is szerepet
játszott abban, hogy Petőfivel megromlott a kapcsolata. A szabadságharc idején újságíróként részt
vállalt a politikai életben. Elkísérte Kossuthot körútjaira, de támogatta a Békepártot is (kritikai
hadjáratával érték el, hogy a rendőrminiszter, Madarász László lemondjon). Világos után bujdosni
kényszerült. Az üldözésektől felesége kapcsolati óvták meg: felíratta Jókai nevét a komáromi várvédők
listájára, akik menlevelet kaptak. Jókai kezdetben álnéven (Sajó) kénytelen írásait közölni,s az 1854-
ben megjelenő Vasárnapi Újság is csak főmunkatárskánt tüntette fel, jóllehet ő volt a lap gazdája.
Művészete az ötvenes évekre ért be. Elismerést az elbeszéléskötetei (Csataképek, Egy bújdosó naplója;
mindkettő 1850) és regényei, pl.: az Egy magyar nábob (1853 - 54) hoztak. A humoros és elégikus
múltidézés reményt keltett az önkényuralom éveiben. Világképe különbözött pályatársaitól, pl.:
Kemény Zsigmond vagy Arany János álláspontjától. Őszintén hitt a nemzet jobb jövőjében. A korlátok
ellen az egyén és a közösség feltétlenül győzedelmesnek képzelt akaratát szegezte. Megértést mutatott a
nemzetiségi sérelmek iránt, ugyanakkor a felekezeti és társadalmi ellentétek okaihoz értetlenül
közeledett. A politikába 1861-ben kapcsolódik be: képviselőnek választják, s a határozati párthoz
csatlakozik. Életre szóló barátságot köt Tisza Kálmánnal, aki Teleki László öngyilkossága után a párt
vezetője lett. Mint A Hon c. hírlapnak (1863 - 1882) szerkesztője mindig pártjának népszerűsítésére
törekedett. Jókaival esztétikai és politikai szempontok is szembeállították a Deák Ferencet követő
írókat. Jókai nem ítélet Kossuth 1848 - 49-es politikáját illúziókergetésnek. 1867-től ellenzéki, 1875-től
pedig - Tisza hatalomra jutásával - kormánypárti képviselő. Az uralkodóházhoz, így Rudolf
trónörököshöz is baráti viszony fűzte. A hetvenes évektől ünneplésben volt része. 1876-ban az ellenzéki
írók által alapított Petőfi Társaság az elnökévé választotta. Felesége halála (1886) után fogadott lánya és
annak férje, Feszty Árpád próbált kisebb irodalmi szalont kialakítani körülötte. A politikától
fokozatosan visszavonult. 1894-ben ötvenéves írói jubileumát az egész nemzet ünnepelt, s ekkor
jelentették meg műveinek százkötetes díszkiadását. Néhány év múlva feleségül vett egy fiatal
színésznőt, mely esemény országos felháborodást keltett. Utolsó éveit külföldön töltötte, s itthon is
visszavonultan élt. 1904. május 5-én halt meg.

MŰVÉSZETÉNEK NÉHÁNY SAJÁTOSSÁGA Művészetét a magyar romantikus prózairodalom

legnagyobb teljesítményeként tarthatjuk számon. Művei, főleg regényei teremtették meg a mai
értelemben vett olvasóközönséget. Élete folyamán ontotta műveit. Számtalan író és áramlat hatását
fogadta be. (Nemcsak az angol és francia romantikusoktól - Walter Scott-tól, Dumas-tól - hanem
Dickens-től, Vernétől és Zolától is igyekezett tanulni.) Életműve mégis egységes, látásmódja korán
kialakult. Az egészen korai és kései műveit leszámítva, melyekben a kalandos elem jut túlsúlyra,
művészetét sajátos kettősség: romantika és népiesség keverése jellemzi. A romantika jellegzetes
eszközei: a látomásszerű leírás, a fordulatos cselekmény, a szélsőséges jellemek, az ellentétező nyelv. A
népiesség vívmányi: az eleven életanyag hol idilli, hol tréfás bemutatása, az életképszerű, a népies és az
anekdotikus előadás. Jókai a fellépő népies irány képviselője és a francia-angol romantika honosítója.
Nyelvezete magyaros, árnyalt, eleven, mely kiváló elbeszélő tehetséggel párosul. Gyulai Pál írta róla:
"Valódi magyar hangsúly vezérli szófűzéseit", illetve máshol "Elevenebb és magyarosb minden eddigi
regényírónknál". Műveiben gyakran előfordul, hogy a leírt nyugalmas helyzet feszültté válik az
ellentétező előadásmód révén. A hosszabb, aprólékos leírást már-már csattanószerűen ható mondatok
követik, s ez a ritmusváltás újabb feszültség forrása. A műveit stílusegység és jelentésbeli egység
jellemzi. Fordulatos cselekménybonyolítás nélkül is nagyfokú feszültséget képes kelteni pusztán az
előadásmódja révén. Regényeinek szerkezete általában egyszerű: a cselekmény vonalszerű, színhelyek
és a bonyodalmak váltakozása kronologikus, hosszabb leíró vagy értekező rész ritkán szakítja meg a
történetmondást, a háttér szerepe elhanyagolható. Regényei mégsem egyhangúak. A kaland padig csak
egyik építőeleme műveinek. A szerkezet sokszor a pikareszk (pikareszk: A kalandregénynek a
spanyoloknál a XVI. században kialakult változata, mely általában realisztikus, de gunyoros és keserű
életszemlélet is jellemzi.) regényre emlékeztet, de az egyes epizódok műfaj eltér. Jókai különböző
műfaji elemeket egyesít, társít: a humoros anekdota, a bensőséges életkép, a játékos kaland és a
komolyan vett mese keverednek műveiben. Legtöbb regényében az egyik vagy a másik műfaji elem
kerül túlsúlyba. (Az Egy magyar nábob fő cselekményszálának két anekdotakör adja pillérét: az egyik a
parlagi magyar oligarchia viselt dolgait, a másik az örökösödési per történetét foglalja magában. A
kőszívű ember fiai (1869) kiinduló helyzete, Ödön és Richárd kalandos utazása, a hármas szám s az,
hogy a legkisebb fiú vállalja az áldozatot, a népmesék logikáját követi.) Hasonló módon válik
uralkodóvá a kaland (A lőcsi fehér asszony, 1855) vagy az életkép (Sárga rózsa, 1893).A vallomás
ritkán válik meghatározóvá (A tengerszemű hölgy, 1890), az első személyben előadott önéletrajz is
formális keretnek bizonyul különféle kalandok elbeszéléséhez (Egy hírhedett kalandor a XVIII.
századból, 1879). A különféle műfaji elemek vegyítése miatt regényeiben nem találunk egységesen
ábrázolt következetesen viselkedő jellemeket. Jókai regényeinek legfeltűnőbb figurái kivételes testi-
lelki tulajdonságokkal felruházott mesehősök, akik eltüntetnek minden akadályt az útjukból. Nemcsak
verhetetlenek, hanem sérthetetlenek is, de ezért néhány vonásra korlátozott lelki életet élnek. Jókai,
regényeinek szereplőit eszmék szócsöveivé alakítja. (Pl.: a Fekete gyémántok (1870) Berend Ivánja s a
többi szereplője egyben a boldogító eszmék szócsövei is) Jókai hajlamos a mesét példázattá emelni. A
mese és a kalandtörténet világa kétértékű. A hősökkel szemben felvonulnak a gonoszok, akik a legtöbb
esetben kicsinyes céloktól vezetett intrikusok, és nem is igazán nagyszabásúak. A negatív figurák
komikus megvilágításba kerülnek. A cselszövés és árulás ritkán okoz katasztrófát, a bűnösök pedig
feltétlenül meglakolnak. Más a helyzet az életképszerű ábrázolásban megjelenített mellékszereplőkkel.
Az eltérő műfaji lehetőségek magyarázzák Jókai jellemábrázolásának kettősségét: a főszereplő hősök és
gonoszok elrajzolt, képtelen tulajdonságaival szemben a mellékszereplők hihető motiválást kapnak. Az
anekdotikus bemutatás is gyakran vegyül életképszerűvel. (Kárpáthy János az Eppur si mouve, É mégis
mozog a föld, illetve az Egy magyar nábob. regényben a vidéki nemesúr anekdotikus figurájának az
életképszerű részletezés miatt is jelentősebbek "méretei": létmódja meghasonlottságot takar. De János
úr hazafias érzelmű. Az Egy magyar nábob nemzeti típusalanyt nyújt: Kárpáthy Jánost egyfelől a
hazafiatlan, hivalkodó arisztokrata (Kárpáthy Abellino), és a haza felemeléséért felelősséget érző,
reformer arisztokrata (Szentirmay Rudolf) típusával szembesíti. A főhős az ellentétes erők között alakul
tevékeny emberré.) Az átlátszó értékszerkezet a magyar félmúltban és jelenben játszódó regényeiben
egy korszerű és hatékony nemzeti mitológia megteremtését szolgálja. E mitológiát a távlattalálás hite és
bizalma hatja át. Ugyanakkor alábecsüli a visszahúzó erők szerepét, súlyát. Nem alaptalanul vetették
Jókai szemére, hogy osztozik a széles körű illúziókban, és még erősíti is azokat. Nemcsak az a feltűnő,
hogy mindig elejét veszi a tragikus kifejletnek (akár a legképtelenebb eszközökkel is), hanem az is,
hogy azonos távolságból szemléli regényvilágának valamennyi szereplőjét és jelenségét. Művészi
világképének e sajátosságai okozzák, hogy ha elbeszélői varázsa által hagyjuk magunkat vezetni, nem
érzünk hiányt (a részek egy nagy értelmes egész felé mutatnak), ha azonban az egész felől nézzük a
részt, az összefüggések esetlegesnek bizonyulnak. Ezzel magyarázható, hogy Jókai művészetét az
igényesebb irodalmi közvélemény kisebb lelkesedéssel fogadta. 1890-től két fő irányban próbált újat
alkotni: egyrészt realista témák feldolgozásával (Gazdag szegények, 1890), másrészt népi motívumok
falhasználásával (Sárga rózsa, 1893). Írásművészetének összefoglalt jellemzői: 1.- életszerű (az akkori
regényekhez képest) 2.- életélmény jellemzi 3.- a hősök magasabb "hőfokú" érzelemvilággal
rendelkeznek 4.- általánosítások, megérzések (intuíciók) sora a regényekben 5.- mesei funkciók, mítikus
elemek felvállalása 6.- egyszeri, különleges és tökéletes hősök pl.: démoni hősök a "jók" - Kárpáthy
Zoltán 7.- a hősiesség tisztító ereje pl.: Kárpáthy Zoltán 8.- kedveli a különlegest, az egyedit; az
egyéniséget ellentétbe állítja az átlagossal (a típussal) 9.- regénystílusa nem egynemű, hanem kevert
műfajú; fellazítja a regény, az elbeszélés kereteit és megtalálhatóak: pl.: anekdoták mondai elemek
mesei motívumok eposzi kellékek 10.- változatos esztétikai hatások pl.: tragikum, fenség, komikum,
groteszk, fantasztikum, irónia, szép,rút keveredése

Az arany ember (1872) Jókai legnépszerűbb regénye, kései utószava szerint írójának is legkedvesebb
alkotása, mely romantikus nemzeti irányregény. Szokatlan mű rendhagyó hőssel. Timár Mihály a
regény elején még mesehős. Szemünk láttára alakul át hajósból üzletemberré. S a regény túlnyomó
részében ez a mesehős változik meghasonlott emberré. Jókai műveiben nem ritka a válsághelyzet sem a
magánéletben, sem a közéletben, de a kettő mindig együtt jár, vagy legalábbis ellensúlyozza egymást. E
művében azonban megbomlik a kettő egysége, s egymást kizáró értékként kerülnek szembe. Timár
választás elé kerül: vagy a közéleti sikert, vagy a boldogságot nyerheti el. Jókai egyetlen hőse, aki
tragikus határhelyzetbe kerül. Mert ez a "mesehős" erkölcsileg nem feddhetetlen. Az eltulajdonított
kincs hozza meg szerencséjét, s e vétek árnya minden sikerére rávetül. A tolvajlás érzete fűződik előbb
a gazdagsághoz, majd bűntudata egyetemessé válik. A regény szereplői romantikusan megrajzolt
alakok. Velük szemben áll Timár, aki bonyolult jellem. A regény elején úgy ismerjük meg, mint, aki
irtózik minden becstelenségtől. Erkölcsi igényessége az "első lopás" után is megmarad. Lelkiismeret
nemcsak az erkölcsi kisiklástól óvja meg, hanem még az üzleti élettől is elidegeníti. Az első és egyetlen
vétség mégis olyan súllyal nehezedik rá, hogy összeroppantja, és végül az öngyilkosság szélére sodorja.
Bűn és bűntelenség egyensúlya teszi romantikusan talányossá Timár alakját. Az mű líraian megjelenít a
romantika eszközeivel. Egyrészt a hatalmas ívű belső monológokkal: az elbeszélő azonosítja
nézőpontját Timáréval. Ezért az arany ember "vallomás-regény" is, bár nem egyes szám első személyű,
s nincs önéletrajzi jellege sem. A lírai megjelenítés másik eszköze a tájrajz. A regény látomásszerű tájai
Timár lelkivilágának változásait fejezik ki. A műben igen sokszor megjelenő "vörös félhold" mintegy
jelzi Timár életének fordulatait. Az arany ember cselekménye nem végződik tragikusan. (A rianás,
amelybe magát ölni akarja, Krisztyán holttestét mutatja meg, majd bezárul előtte. Tehát elveszíti múltját
üldöző démonát.) A megoldásban Jókai erősen támaszkodik a francia romantika kelléktárára. A mű
világában az erkölcsi értékek fölé rendelődik az erkölcsfeletti értékek szintje: a Senki sziget édeni
állapota. E sziget törvényen és társadalmon kívüli terület. Timár itt találja meg az igazi boldogságot. A
"sziget" az irodalom hagyományos toposza. A rousseau-i gondolat és a romantikus nosztalgia formálták
ezt a szigetet, ahol a pénz hatalma megszűnik.
 Tartalom, részletes

Az arany ember /1872/

A regény öt fejezetből áll. Az első rész az expozíciós rész, amelyben
megtalálható a Senki szigetének leírása és az al-dunai vihar leírása. Tímár
Mihály a délceg, szőke hajóbiztos bátran viszi át a Vaskapu
sziklakatlanában a lóvontatta gabonaszállító hajót. A hajó utasa Trikalisz
Euthym egy görög kereskedő, és csodálatos szépségű leánya, Timéa.
A hajót egy huszonnégy evezős török ágyúnaszád követi, hogy elfogják a
kereskedőt. Tímár Mihály sikeresen viszi át a hajót, a Szent Borbálát a
gyilkos zuhatagokon, a zátonyokon, és úgy nyernek egérutat, hogy sikerül
megvesztegetnie a parti őrséget. A Komárom felé vezető úton fedezik fel a
"Senki" szigetét és lakóit. A parti zsombék mögött gyümölcsfa-labirintus,
virágoskert, sziklába vájt házikó búvik meg. A sziget és a ház tulajdonosa
Teréza asszony, aki Timéához hasonló korú lányával, Noémivel, és
hűséges házőrzőjükkel, Almirával él e szigeten. Férje üzleti kezességet
vállalt barátjáért, Krisztyán Tódor apjáért. Később derült ki, hogy a férfi
tönkrement, így férjének vagyonával kellett barátjáért jótállni. 1816-ban
házukat elárverezték, férje öngyilkos lett, mert semmi haladékot nem
kaptak a károk kifizetésére.
A komáromi kereskedő, aki a családot a nyomorba taszította, nem más,
mint a Szent Borbála tulajdonosa, Brazovics Athanáz. Teréza asszony
ezután költözött a szigetre, amely egyetlen ország fennhatósága alá sem
tartozik, és ahol már tizenkét éve élnek. Itt mindent ő teremtett meg a
két keze munkájával. Teréza asszony vacsorával vendégeli meg az
utazókat, az étkezést azonban egy váratlan látogató, Krisztyán Tódor
zavarja meg. Az aljas, kétszínű férfitől minden rossz kitelik, csak a
szigeten tartózkodó görög érdekli. Másnap reggel folytatják útjukat, a
hajón Trikkalisz Euthym elmondja a hajóbiztosnak, hogy az ő igazi neve
Ali Csorbadzsi, és a szultán egyik fő embere, Kandia kormányzója volt.
Megmérgezte magát, és élete utolsó órájában fölfedi a titkát Tímár Mihály
előtt. A szultán birodalmában újításokat szeretne, minden új dolog
emberéletekbe kerül. Az ő és lánya élete is veszélybe került, ő ugyan a
haláltól nem félt, lányára, Tímeára, szeráj és koldussors várna.
Elhatározta, hogy megmenti vagyonát és leányát, és megszökik. A tengeri
menekülést nem választhatta, hiszen a gyors és új kerekes hajókkal
gyorsan utolérnék, így Magyarország felé, álruhában mint görög
kereskedő kísérelte meg a szökést. Álutakon sikerült így eljutnia Galíciába,
innen már nem lehetett volna szárazföldön tovább mennie, ezért fogadta
fel Tímár Mihályt a hajójával, pénzén búzát vásárolt, hiszen így menthette
egyedül vagyonát. Mikor megtudta, hogy a hajó tulajdonosa Brazovics
Athanáz, hiszen ő a rokona, reméli, hogy a segítségére lesz majd. Allah
eddig is segítette, hiszen a vaskapun is átjutottak, kijátszották az
üldözőket és a vesztegzárat.
 És az utolsó pillanatban vesztek el. A férfi, aki a szigeten megjelent, az a
török kormány kémje volt, mindketten felismerték egymást, így ő most
elveszett. Senkinek nem sikerült a nyomára bukkannia, Krisztyán
Tódornak azonban sikerült, megelőzte őt, s most már minden bizonnyal
Pancsovánál várnak rá. A haldokló azt kéri Tímár Mihálytól, hogy viselje
gondját Tímeának, vigye el Brazovics Athanázhoz, hogy az a házában
viselje gondját. Ezer arany az összes készpénze, ezt is adja át
Brazovicsnak, a hajórakománnyal együtt. Arra kéri, hogy holttestét
hajósszokás szerint dobják a vízbe.
Tímár Mihálynak Tímeára is figyelnie kell, hiszen az apja neki is adott a
mákonyból, a lányt fel kell ébresztenie, Ali Csorbadzsi megesketi, hogy
nem hagyja elaludni. Utolsó, szinte alig érthető szavaival a "vörös
félhold"-ra figyelmezteti a hajóbiztost. Tímárnak sikerült megmentenie a
lányt, később hajósszokás szerint eltemeti az apját. Tímárnak sikerül
csellel kijátszania a pancsovai kapitányt, így megmenti Timéának az apja
vagyonát. A sors azonban nem segíti őket, a Szent Borbála Komárom
partjainál tőkére fut és elsüllyed. A hajóbiztos elviszi a lányt és vagyonát,
az ezer aranyat a Brazovics-házba, hogy viseljék gondját az árvának.
Brazovics először kedvesen fogadja a lányt, amikor azonban kiderül, hogy
a lánynak alig van valami vagyona, hiszen a hajórakomány elsüllyedt,
Brazovics viselkedése megváltozik. Timéát végül is a háznál tartják mint
fogadott leányt, de a kisebb cselédmunkák is rá hárulnak. A dühöngő
Brazovics végül megbízza a hajóbiztost, hogy árvereztesse el a vizes
búzát, nem teljesíti Ali Csorbadzsi kérését, és nem vesz részt személyesen
a kirakodásnál. Athalie vőlegénye, Kacsuka hadnagy azt tanácsolja
Mihálynak, hogy ő maga licitáljon a vizes búzára, és a hivatalos személyek
megvesztegetésével adja el a hadseregnek, így nyer az üzleten
hetvenezer forintot. Tímár rövid töprengés után elfogadja az ajánlatot,
hiszen így Timéa elvesztett vagyonából is visszafordíthat a leánynak
valamennyit.
Tímár a kirakodáskor megtalálja azt a zsákot, amelyre a vörös félholdat
festették, ebben egy kis bőrtasakban drága ékszerek és pénz volt. Ali
Csorbadzsi lányával együtt egymilliónyi értéket menekített meg a Szent
Borbálán. Hosszas vívódás után végül megtartja a kincset magának azzal
a gondolattal, hogy ehhez még szerez, és mint vagyonos ember, megkéri
a lány kezét. Tímár a hadiszállítósból gazdag emberként került ki, a
megtalált kincsekről nem beszélt. Tímárnak sikerül leleményességével
túljárnia Brazovics úr eszén, aki feljelenti, amikor Tímár megjátszotta,
hogy részeg és maga mondta el neki, hogy a katonáknak vizes lisztből
sütött kenyeret szállított.
Vizsgálat indul ellene, ahol azonban tisztázza magát, kiderül, hogy a vizes
búzát elajándékozta a környékbeli molnároknak, amiből kenyeret
süttetett, az hibátlan minőségű alapanyag volt. Brazovics további
próbálkozásait is kivédi, ellenfeleit fortéllyal ki tudja játszani, szerencsés
üzleteket köt, befolyásos pártfogókat szerez és hatalmas vagyonra tesz
szert, nemesi rangot kap. Senki sem érti, hogy gazdag emberként miért
maradt Komáromban, miért nem megy Bécsbe. Tímár azonban nem
 akarja elhagyni Komárom városát, vigyáznia kell Timéára. Csodálatos
háza van Komáromban, és a nemesi névhez nemesi tettei is társulnak,
kórházat alapított a város szegényeinek, protestáns tanodában
ösztöndíjakat hozott létre, a régi ezüst kehely helyett aranyat
adományozott az egyháznak. Minden pénteken pénzt osztott a
szegényeknek; amelyik hajóslegénye vízbe fulladt, az árván maradt
gyermekek felnevelését magára vállalta, az özvegynek évdíjat fizetett.

Timéával nem bánnak jól a Brazovics-házban, Athalie folyton gúny

tárgyává teszi a kis török lányt. Brazovics úr a maradék vagyonát is
elvesztette az árvának. Timéa mindent elviselt a büszke Athalie-tól, ő nem
ismerte az európai divatot, örömmel vette, amikor a lány nekiajándékozta
divatjamúlt, rikító selyemruháit, amikor felcicomázta. Nem vette észre a
rajta nevetőket, háta mögött csak a "bolond török leány"-nak hívták.
Athalie azt a kegyetlen tréfát eszelte ki, hogy elhiteti Timéával, hogy
Kacsuka hadnagy szerelmes belé és megkérte a kezét. Ahhoz azonban,
hogy a hadnagy hitvese legyen, meg kell keresztelkednie, templomba kell
járnia, s el kell sajátítania a katekizmust, a bibliai történeteket, a
zsoltárokat és imádságokat. Azzal hitegetik, hogy már kitűzték az esküvő
időpontját is, csak addig el kell készülnie mindazokkal a ruhákkal,
melyekre a menyasszonynak szüksége van.
Timéa boldog szorgalommal látott hozzá a menyasszonyi köntös
hímzéséhez, művészi munka készült a keze alatt, miközben azt hitte,
hogy saját menyasszonyi köntösét varrja a pompás ruhadarab Athalienak
készült. A kegyetlen térfa célba talált, Timéa valóban szerelmes lett az ifjú
hadnagyba. Tímárnak, aki mindennapos vendég volt a Brazovics-házban
végig kellett néznie, hogy milyen kegyetlen tréfát űznek a leánnyal, és
még csak nem is szólhatott. Hiszen mit is mondhatott volna. Timéa
különben is úgy tudta ,a háziaktól, hogy a gazdag Tímár úr a szép Athalie
kezére pályázik. És Timéa ezt így is tartotta rendjén valónak, hogy a
gazdag nemes a gazdag kisasszony kezét kéri, a szegény magyar
katonatiszthez pedig leginkább egy török katona szegény leánya illik.
Tímár egyre jobban szenvedett, ahogy látta, hogy közeleg az a nap,
amelyet Timéa úgy vár, a menyegző ideje. Csakhogy azon a napon nem
Timéa lesz Kacsuka úr hitvese, hanem a büszke Athalie kisasszony.
"Óh! hányszor távozott el a háztól oly keserűséggel szívében, hogy mikor
a lépcső alján azt a két márványoszlopot két kezével megfogta, Sámson
jutott eszébe, aki magára dönti a filiszteusok házát."
Ahhoz azonban, hogy Kacsuka hadnagy elvehesse Athalie-t, annak volt
még egy feltétele. Kacsuka úr nem vagyonos ember. Jövedelme arra elég,
hogy katonai tisztéhez méltóan egyedül megéljen, arra azonban, hogy egy
kényelemhez és fényűzéshez szokott nőt eltartson, arra nem. Csak abban
az esetben gondolhat a nősülésre, ha arájának hozománya fedezi a
jövendő háztartás fenntartásának költségeit. Brazovics úr azt fogadta,
hogy a menyegző napján százezer forint hozományt ad az az ifjú párnak,
amikor ő ezt az ígéretet tette, akkor ennek teljesítésére készen is állt.
Azonban az azóta eltelt időben Tímár minden hasznot elorozott Brazovics
elől, minden lehetőségtől megfosztotta, most igen nagy nehézségbe
 ütközne számára a hozomány előteremtése. Brazovics mindent
megpróbált, hogy Kacsukát jobb belátásra bírja, felajánlotta a leendő ifjú
párnak egy elfekvő birtokát, vagy az ígért összeg kamatját, a hadmérnök
azonban ragaszkodott a százezer forinthoz.
Amíg ezt az összeget ő meg nem kapja, addig nincs esküvő. Brazovicsnak
az a mentő ötlete támad, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha a lányát
az immár gazdag és nemes emberré lett Tímár Mihály venné el. Aki ugyan
az ő meglátása szerint egy akasztófára való gazember, de ha a veje
lenne, már nem egy gaz rabló, egy ellenfél, hanem egy üzlettárs, egy vő
lenne. Tímár, Brazovics számonkérésére elmondja, hogy a házukba nem
Athalie, hanem Timéa miatt jár, mert ígéretet tett Ali Csorbadzsinak, hogy
árvája gondját viseli. A kereskedő fejére olvassa, hogy egész családja
milyen cudarul bánik a lánnyal. Úgy hagyja magára Brazovicsot és
búcsúzik Timéától, mint aki ebbe a házba soha többé be nem teszi a lábát.

Tímár megtudja Kacsukától, hogy az állam kisajátít egy földterületet, és ő

itt kezd el földet vásárolni potom áron, amit az állam majd dupla értékben
vesz meg. Versenytársainak is fülébe jut. Tímár földvásárlása, és
Brazovics is követni akarja a példáját. Ő is megtudja Kacsukától, hogy az
állam mely területet akarja kisajátítani, és milyen áron akarja a földeket
megvenni. A hatalmas nyereség reményében Brazovics vagyonát pénzzé
teszi és mindent a földvásárlásba fektet. Csak egyetlen kérdést felejt el
feltenni a hadmérnöknek, hogy melyik területet és mikor akarja
megvásárolni az állam. Azt a részt, amit ő vett meg, arra csak harminc év
múlva kerül sor. Míg Tímár Mihály megint nyereséggel zárja azt a
befektetését is, Brazovics az esküvő napján tudja meg, hogy az ő földjét
csak harminc év múlva veszik meg, így mindenét elvesztette, koldussá
lett. Az esküvő napján tudja meg Timéa, hogy milyen gonosz térfa
áldozata lett, a menyasszonyi köntös, amelyet oly nagy gonddal hímzett,
az Athalie menyegzőjére készült, hiszen ma őt veszi feleségül a hadnagy.
"- Már mai nap, kedves kicsikém, majd csak én leszek az, aki az esküvőre
megy, te pedig még járhatsz az iskolába, s várhatsz még öt esztendeig, s
akkor majd férjhez mehetsz, ha valaki elvesz.

De már e szónál a nők nem bírták visszatartani a kacajt. Hogy vihogott

ifja, véne a rászedett bohó gyermeken, ki így meg hagyta tréfálni magát!"
Az esküvőre már minden készen áll, mindenki csak az örömapát várja,
azonban már csak a halálhírét viszik a házába, hiszen holtan esett össze,
amikor megtudta, hogy koldussá lett.
A vőlegény visszaérkezik. A kinyitott ajtóban megáll, és onnan szól a
menyasszonyának.
- Brazovics úr meghalt!... A menyasszony rémülten kap kezeivel a légbe, s
azzal eszméletlenül vágja magát hanyatt. Ha Timéa fel nem fogja estében,
fejét szétzúzza a márvány mozaik asztalon. A büszke szép menyasszony
arca most fehérebb, mint Timéáé. És Timéa midőn Athalie fejét ölében
tartja, azt gondolja: "No lám, a menyasszonyköntös hogy hever a
porban!" A vőlegény ott marad az ajtóban állva, és nézi sokáig Timéa
arcát, s aztán megfordul, s a támadt zűrzavarban elhagyja a házat.
 Még csak fel sem emelte a menyasszonyát a földről."
A fényes esküvő tehát semmivé foszlik. Brazovics Athanáz halálával a
családja sorsa is megpecsételődik. A vőlegény rögtön visszaküldte a
jegygyűrűt, még a temetésen sem jelent meg. Brazovics úr üzletei oly
szerteágazóak, spekulációi oly kibogozhatatlanok voltak, hogy a hitelezői
egészen elárasztották házát. Olyan összegeket is elköltött, melyek
becsületére voltak bízva, halálával árvák vagyona, az eklézsia
alapítványtőkéi, kórházak pénzei is elvesztek. A hitelezők kielégítésére a
ház minden berendezésével együtt árverésre kerül. Athalie-nak mindössze
két kincse maradt, a visszaküldött jegygyűrű, és egy szelence mindenféle
méreggel, amit egy külhoni útján vásárolt egyszer rég.
Nincs bátorsága végezni magával, Athalie az árverés előtti utolsó éjszakán
úgy dönt, még beszél volt kedvesével, és éjjel egyedül felkeresi a
hadnagyot szállásán. Athalie-nak át kell mennie a város rossz hírű
negyedén éjszaka, egyedül, őt azonban semmi sem tartja vissza. Athalie
azt kéri, hogy vigye őt a hadnagy édesanyjához, és mint menyasszonya,
majd ott vár rá, hiszen gazdag rokona van Brassóban, aki rájuk hagyja
vagyonát, és ők újra gazdaggá lesznek. Kacsuka azonban ezt a kérését
nem teljesíti, arra kéri, menjen Brassóba a rokonához, és ő sem fog
megnősülni. Athalie-nak az őrnagy szavaiból rá kell döbbenie, hogy
Kacsuka nem őt, hanem Timéát szereti. Még Kacsuka szavát veszi, hogy
másnap, az árverés napján felkeresi Athalie-t a házban, és maga kíséri
Brassóba.Az árverés napján a három gyászruhába öltözött asszony
hallgatja az árverést kísérő dobszót. Athalie reménykedik, hogy Kacsuka
mégiscsak felkeresi őket, de csalódnia kell. A hölgyeknek feltűnik, hogy
hiába kelt el egy-egy tárgy, senki nem jelenik meg, mint más árverésen,
hogy azonnal elvigye azt. Az árverést követően egyetlen ember jelenik
meg a házban, Levetinczy Tímár Mihály. Athalie gyűlölködő, Zsófia
asszony félelemmel teli pillantással, Timéa szelíden nézett a belépőre. A
vevő nemes Levetinczy Tímár Mihály volt, aki mindent megvásárolt, és
mindent Timéa nevére íratott.
"- Én - kezdé Tímár, előre bocsátva az "én"-t, mint valami római pápa a
bullában -, én most a bírói árverésen megvettem ezt a házat és mindent,
ami benne eladó volt. Nem azért vettem, hogy magamnak tartsam,
hanem azért, hogy odaadjam annak, aki e házban egyedül nem
megvehető, nekem pedig egyedüli kincs a világon. Timéa kisasszony,
kegyed mától fogva ennek a háznak az úrnője. Minden az öné, ahogy áll.
Ruhák, ékszerek a szekrényben, a lovak az istállóban, értékpapírok a
pénztárban, ahogy a bírói lefoglalás itt találta. Minden az ön nevére van
írva, s a Brazovics-ház hitelezői ki vannak elégítve mind. Mától fogva ön e
ház úrnője. Fogadja el ön azt tőlem... S ha volna e házban egy kicsiny kis
hely, amelyben egy olyan csendes ember, mint én, elfér, ki önnek csak
bámulatával, csak tiszteletével alkalmatlankodik, s azt a helyet ön nekem
engedné; s ha volna az ön szívében számomra egy kis menedék, s ha
kezemet ön meg nem vetné, úgy én végtelenül boldog lennék, s fogadom,
hogy egész életemnek nem volna más célja, mint hogy önt oly boldoggá
tegyem, mint ön engem."
 Timéa igent mond Tímárnak, mindössze egyetlen kérése van, hogy "Zófi
mama" és Athalie a házban maradhassanak, mint kedves rokonai. Tímár
szívesen teljesíti ezt a kérést, sőt még többet is, hiszen bármit megtenne,
hogy a "két némber" távozzon házából és Timéa mellől. Felajánlja Athalie-
nak, hogy kifizeti az édesapja által felajánlott százezer forint hozományt
az őrnagynak. Így Kacsuka már nyugodtan elveheti a lányt Athalie
azonban elutasítja ezt az ajánlatot.

"Büszkén, mint egy megtérésre hívott rossz angyal, aki inkább választja a
kárhozatot, mint büszkesége megtörését, fordult el Tímártól, s indulattól
elfojtott hangon így szólt:
- Köszönöm, uram. De énnekem Kacsuka úr sem az életben, sem a
másvilágon nem kell többéi Én hozzá nőül nem megyek; hanem itt
maradok Timéánál - cselédnek."
Tímár határtalanul boldog, hogy elnyerte a tündéri szépségű leány kezét.
Lelkiismerete is megnyugszik, hisz így vissza tudja adni a leánynak az
apja által Magyarországra menekített kincseket. Timéának az esküvő előtt
meg kell keresztelkednie, a keresztségben a Zsuzsánna nevet kapja.
Tímár Mihály boldog, mikor végre kettesben lehet ifjú feleségével, ám
csalódnia kell. Timéa nem szerelmes belé, nem szereti, csupán hálát érez
iránta.
"Timéa! - szól hozzá hízelgő suttogással. - Tudod-e, hogy te az én nőm
vagy? Timéa szemébe néz, és nyugodtan felel: - Az vagyok.
- Szeretsz-e engem?
Ekkor bámulva nyitja fel nagy, sötétkék szemét reá a hölgy, s e szemek
tekintetéből annyit tanul meg a kérdező, mintha a csillagos ég minden
titkaiba adatott volna meg egy pillanatot vethetnie. Azután bezárja
szemeit hosszú szempilláival a hölgy.
- Nem érzesz hozzám szerelmet? - eseng a férj epedő sóhajjal. Még
egyszer e tekintet. A fehér arcú nő azt kérdezi: - Mi az?
Mi az? Mi az? Világ minden bölcse meg nem tudja azt magyarázni annak,
aki azt nem érti. Mi az? Mi az? Egy szó nem kell ahhoz, aki azt meg tudja
magyarázni.
- Oh, te gyermek! - sóhajtja Tímár, felállva a neje mellől. Timéa is felállt.
- Nem, uram, én nem vagyok gyermek. Én tudom, hogy mi vagyok:
önnek a neje. Önnek fogadtam ezt, s Istennek megesküdtem rá. Hűséges,
engedelmes neje leszek önnek. Ez a sorsom. Ön velem annyi jót tett,
hogy egész életem önnek van lekötve. Ön nekem uram. És éri mindig
tenni fogom azt, amit ön kíván, amit ön parancsol.
Mihály félrefordult, és eltakarta arcát. Ez a minden fájdalmát eltagadó,
lemondásteljes tekintet megfagyasztá vérének minden vágyát. Kinek
volna bátorsága megölelni egy mártírnőt? a szentkép szobrát pálmaággal
és a töviskoszorúval? kinek a vére forma fel egy visszatérő halott
menyasszonyért?

"Tenni fogom, amit ön parancsol?"

Mihály most kezdé sejteni, hogy minő rossz diadalt szerzett! Nőül vett egy
 csodaszép alabástrom szobrot."
Tímár mindent megszerzett: vagyont, hímevet, megbecsülést, az emberek
csodálatát, egyedül felesége szívét nem kaphatja meg soha. Tímár a
külvilág előtt irigyelt, boldog férj, felesége a hűség mintaképe, de egymás
mellett mint két idegen élnek, abban a házban, ahol állandóan mellettük
él Athalie, a ház "védördöge".
Athalie egy éjszakán beszélt Tímárral, és Tímámak most először kellett
Athalie gyűlöletével nyíltan szembesülnie. Athalie elmondta neki, amit ő is
nagyon jól tud. Felesége nem szereti, és soha nem is fogja szeretni,
hiszen a szíve Kacsuka őmagyé, Tímár iránt csak hálát érez. Hűséges
mintaasszonya férjének, senki egy rossz szót nem szólhat rá, de
boldogtalan.
,,...Én látom őt szenvedni, de nem hallom panaszkodni. Hogy is
panaszkodhatna nekem? Nekem, aki ugyanazt a poklot szenvedem, amit
ő. És őmiatta szenvedem. Mert amióta az ő szellemarca e házban
megjelent, azóta vagyok szerencsétlen. Addig boldog voltam. Szerettek.
Ne féljen ön, nem fakadok sírva. Nem szeretek már, csak gyűlölök. Rám
bízhatja a házát. És ön járhat e világba szerteszét, és nyugodt lehet:
itthon hagyott engem. És amíg ön visszatértében nejét élve találja, addig
tudhatja, hogy az önhöz hű maradt. Mert én, uram, ha azzal az emberrel
csak egy édes szót váltana valaha, ha csak egy nyájas mosolygást
viszonozna neki, ha csak egy levelét elolvasná: nem várnék önre, hanem
megölném őt magam, s ön csak a temetésre jönne haza. Mármost tudja
ön, hogy mit hagy idehaza. A kifent gyilkot, melyet a szerelemféltő düh az
ön felesége szívének tart szegezve. S ön e gyiloknak az árnyékában fogja
mégis mindennap a fejét nyugalomra hajtani, s ugyanakkor, mikor irtózik
tőlem, kénytelen hozzám kétségbeesetten ragaszkodni.

Tímár lelkének minden erélyét zsibbadni érzé e baljóslatú szenvedély

kitörése alatt.
- Én elmondtam önnek mindent, amit Timéáról és önről és magamról
tudok. Még egyszer elmondom. Ön nőül vett egy leányt, aki mást szeret;
az a más az enyém volt. Ön elvette tőlem a házat, apám, vagyonom mind
az ön keze alatt hullott a porba; s aztán úrnővé tette ön e házban Timéát.
És most láthatja, hogy mit; önnek a neje nem nő, hanem mártír. És önnek
nem elég az, hogy maga szenved, hanem még amellett azt is kell tudnia,
hogy akinek elnyeréséért annyit küzdött, azt is szerencsétlenné tette,
hogy Timéa boldogtalan fog lenni addig, amíg ön él. Ezzel a fullánkkal
hagyhatja ön el a házát, Levetinczy úr, és nem fog e fájdalmára írt találni
sehol; és ennek én örülök, szívemből örülök.
A hölgy lángoló arccal, csikorgatott fogakkal, villogó szemekkel hajolt a
férfi fölé, ki lankadtan roskadt egy karszékbe, s a leány összeszorított ökle
mintha egy láthatatlan tört döfne annak szívébe.

- És most ... űzzön el ön házából, ha tud."

Tímár Athalie szavai után szeretett volna bemenni Timéához, s a lánnyal
együtt elmenni ebből az elátkozott házból, de nem tette. Csöndben, hogy
semmi neszt ne csapjon, összeszedte útiszereit, és elhagyta házát,
 csendben, mint egy tolvaj. "Kiűzte őt abból az a leány!
Tímár Athalie gyűlölködő szavai után elutazott, céltalannak érezte az
életét, úgy érzi, őt nő nem képes szeretni. Baján kapott egy levelet,
amelytől újra visszanyerte régi életkedvét. Újra elutazott a Senki
szigetére, ahol utoljára harmadfél esztendeje járt, Teréza asszonyhoz és
Noémihez. Az eltelt évek alatt Noémi gyönyörű hajadonná serdült, aki
örömmel fogadta a férfit. Noémit teljesen elbűvölte Tímár, aki segített az
asszonyoknak a rózsaszüretben. A két nő még mindig a szegény
hajóbiztost látja a férfiban. Az idilli hangulatnak a betoppanó Krisztyán
Tódor megjelenése vet véget. A férfi, aki Noémi jegyesének mondja
magát, jegyajándékul a sziget fáit kéri, hogy jó áron eladja őket egy
gazdag hajókereskedőnek. Teréza asszony azonban átlát rajta, szerinte a
férfi szorult helyzetében az első mészégetőnek adná el a fákat. Krisztyán
Tódor azonban megfenyegeti őket, ha nem teljesíti a kérését, feljelenti
őket akár a Bécsben, akár Sztambulban. Mihály azonban megnyugtatja a
hölgyeket, ő ezt már megtette, és egyúttal engedélyt kért mind a
sztámbuli, mind a bécsi kormánytól, hogy a szigetet bérleti díj fejében
adják át neki kilencven évre. Ezt meg is kapta, ezeket a leveleket kapta
meg Baján. A levelek kézhezvétele után a szigetet azonnal a telepítők
nevére íratta, így tehát a sziget még jogosan anyáé és lányáé, ahol
Krisztyán Tódornak kilencven évig semmi keresnivalója nincsen. A férfi
dühtől tajtékozva vonta felelősségre Tímárt, hogy mi jogon avatkozik a
család életébe.
"- Az, hogy én szeretem! - kiálta föl Noémi egész kitörő szenvedéllyel, s
odaveté magát Mihály keblére, és átfonta nyakát karjaival.

Tódor nem szólt többet. Néma dühében megfenyegeté Tímárt öklével, s

ezzel kirohant a szobából. De néma tekintetében minden fenyegetés
benne volt, ami fegyver után nyúl, és mérget kever. A leány pedig még
azután is ott maradt Mihály kebléhez tapadva."
Tímár Mihály ettől fogva kettős életet élt. Az év egyik felét, tavasztól őszig
a szigeten töltötte Noémival, ősztől tavaszig Timéa mellett élt mint a
gazdag üzletember és "boldog" férj. Tímár mikor elmegy a szigetről, a
parton Krisztyán Tódor várja, aki le akar vele számolni. Tímárnak azonban
sikerül visszavernie a támadást, és nemcsak megkegyelmez az
orgyilkosnak, de még segíteni is szeretne rajta, hogy visszatérjen a jó
útra. Állást ajánl neki Brazíliában, ahol hasznosíthatja tudását, jó fizetést,
amelyből tisztességesen élhet. Tímárnak régi terve volt, hogy Brazíliába
magyar lisztet küldjön. Bár kevesen bíznak a sikerben, de Tímárnak
sikerül végrehajtania a tervét, és három hét leforgása alatt már a
kikötőben állt hajója, a Pannónia, mely magyar liszttel megrakódva indult
Brazíliába. Tímár üzleti ügyeit a Scaramelli cég neve alatt intézte, az
egész idő alatt Pancsován vagy Levetincen tartózkodott. Üzleti sikerei nem
jelentettek számára semmit, egyre csak a szigeten látott aranyhajú
leányra gondolt, akit a szigeten látott. Hol vissza akart hozzá menni, hol
örökre el akarta felejteni. Kezdett hinni az égi jelekben, hogy majd azok
segítségére lesznek a döntésben.
 Egy napon a rengeteg levél között, az egyiken felfedezte Timéa írását.
Megdobbant a szíve, ez az az égi jeladás, amire várt. A levélben valami
nehezebb tárgy is volt. Tímár boldog örömmel bontogatta a levelet.
Másnap lesz a születésnapja, nyilván valami kedves ajándék lapul a
levélben, Timéa gyengéd szavai kíséretében. A levélben azonban csak
ennyi állt:
""Kedves uram!
Ön íróasztala fiókában feledte a kulcsot. Nehogy nyugtalankodjék miatta,
utána küldöm. Isten áldja önt. Timéa"
Tímárnak a levél olvasása után rémisztő gondolat jutott eszébe, ha Timéa
elküldte neki a kulcsát, akkor esetleg mint az a nőknek szokása, talán
kutatott is a fiókban. Ha ezt tette, akkor meg kellett találnia azokat az
ékszereket, melyeket nem adott el, hiszen bárki rájuk ismerhetett volna.
Itt volt egy olyan medalion is, amely valószínűleg Timéa anyjának
arcképét rejtette magában, ha Timéa megtalálta, akkor már mindent
tudnia kell, és megveti a férjét.
"Ha kíváncsi volt Timéa, akkor mindent tud - s akkor megveti férjét. S
nem azt bizonyítják-e a levél szavai? Nem azt mutatja-e maga a kulcs
elküldése? Nem azt akarta-e a nő ezáltal tudatni férjével: "ismerlek".
Ez a gondolat határozott Mihálynál: fölfelé induljon-e vagy lefelé a lejtőn?
- Lefelé! Mindegy már. Azt hitte. A nő előtt már le van álcázva. Ott többé
az "arany embert" játszani nem lehet. A nagylelkűt, a bőkezűt, a jótevőt!
Ott már el van árulva, hogy kicsoda.
- Mármost lehet rohanni lefelé. Most már el volt határozva, hogy vissza
fog menni a szigetre."
Tímár mielőtt elutazott volna, levelet írt feleségének, hogy távollétében
intézze ügyeit, bontsa fel a leveleit, és visszaküldte a kulcsokat is, ha
szüksége van valamire, kéznél legyen. A szigeten megtalálta a
boldogságot Noémi mellett.
"Az árvíz leapadta után nagy munkája lett a sziget lapályain megrekedt
vizek lecsapolásával. Egész nap levezető árkokat ásott; a két tenyere úgy
felkérgesedett, mint egy napszámosé; hanem aztán, mikor este későn a
vállára vetett ásóval, kapával visszatért a kis tanyához, messziről várták,
szeretve fogadták."

Tímár öt hónapot töltött el Noémival a boldogság szigetén. Mikor

visszatért otthonába, megdöbbenve tapasztalta, hogy íróasztalánál Timéa
ül és dolgozik. Az asszony mindennap várta a férjét, mindennap
megterítettek számára, tiszta ruhája minden nap ki volt készítve. Timéa
bámulatosan helytállt férje helyett az üzleti életben. Timéa miután látta,
hogy Tímár új ötlete busás hasznot hajt, a megkeresett pénzt újra
visszaforgatta az üzletbe, és ura befektetéseit megtöbbszörözte, túljárva a
többi kereskedő eszén. Tímár bámulattal tekintett Timéára, hogy milyen
óriási munkát végzett az asszony. De a kulcs még mindig nem hagyta
nyugodni. Ha Timéa tisztában van vele, hogy mit követett el, akkor a
mostani viselkedése csak színjáték. Tímár, hogy kiderítse, mi történt,
átadja feleségének a medaliont, amelyről azt mondja, hogy
 Törökországban, Scutariban egy ékszerésznél vette, mivel úgy elbűvölte
az arckép Timéához való hasonlatossága.

"Minden kockára volt téve. Ha Timéa ez ékszer láttára is a régi hideg

egykedvűségében marad, ha feddő, sötét szemei szárazon villannak az
ékszerről a férj arcára vissza, akkor ez azt fogja olvashatni azokból: "te
nem vetted az ékszert Scutariban - itt hever a fiókodban régen; ki tudja,
hol vetted? ki tudja, hol jártál; mely sötétség vesz téged körül?" És akkor
Tímár el van veszve... De nem az történt. Amint Timéa meglátta azt az
arcképet, egyszerre átváltozott az arca. Oly indulat, minőt nem lehet
tettetni, de nem lehet eltitkolni sem, jelent meg márványvonásain; két
kézzel kapott az arcképhez, s azt hévvel szorítá ajkaihoz, és mind a két
szeme megtelt könnyel. Ez érzelem volt, mely elárulá magát.
Timéa arca elkezdett élni. Mihály meg volt mentve. Timéa kebléből kitört a
rég fojtva tartott érzelem, elkezdett hevesen zokogni. Athalie belépett a
mellékszobából a zokogásra; bámult; sohasem halotta ő azt Timéától. Ez
pedig, amint meglátta azt a másik nőt, önfeledten, mint egy gyermek
futott oda hozzá, és sírással, kacagással vegyült hangon mondá neki:
- Nézd, nézd! Az én anyám! Ez az én anyám... Ő megszerezte ezt nekem!
És azzal visszasietett Mihályhoz, s két karját annak nyaka körül fonva,
forró hangon suttogá:
- Köszönöm... Oh! nagyon köszönöm. És Tímárnak úgy jött, mintha itt
volna az idő, hogy ezt a hálarebegő ajkat megcsókolja, és aztán örökké
csókolja. Hanem a szívdobogás azt mondá neki; "ne lopj!" Most már
rablás volna ez ajkról a csók. A "senki szigetén" történtek után
Tímár tavasszal újra Noémihez megy a szigetre. Noéminak gyermeke
született. A nők a gyermeknek az Adeodat /Istenadta/ nevet adták. Tímár
elhatározza, hogy egy gyönyörű faházat épít Dódinak. Tímár csodálatos
ácsnak bizonyul, valóságos műremek születik a keze munkája által. Majd
az ősz beálltával újra elhagyta a szigetet, hazatért Komáromba.
Otthonában mintaférj, nyáron pedig, amilyen hamar csak tud, siet
szeretteihez a senki szigetére. Tímár élete legszebb napjait töltötte a
szigeten, Dódi már egyéves, és Tímár megfogadta, hogy felépíti neki a kis
házat. A sors azonban újra közbeszólt. Előbb Mihály lett beteg. Noémi
önfeláldozóan ápolta, mire állapota javulni kezdett, a gyermek betegedet
meg. A kis Dódi meghalt, és Noéminek tartania kellett magát a lassan
lábadozó beteg előtt, és hazudnia kellett a gyermekről, hiszen Mihály csak
felőle érdeklődött.
Tímárnak csak akkor tudja meg az asszonyoktól, hogy a gyermek
meghalt, mikor már teljesen felgyógyult. Búskomorság vesz rajta erőt,
egyedül Noémi tudja rövid időre jobb kedvre deríteni. Még Noémi is, látva
levertségét, azt javasolja neki, hagyja el a szigetet és térjen vissza
otthonába. Tímár hallgat Noémire, de otthonában sem találja a helyét,
mindenki észreveszi rossz állapotát, mintha egy más ember tért volna
vissza hozzájuk. Mihály állapota egyre romlott, végül orvosai tanácsát
megfogadva, úgy döntött, hogy lemegy a Balatonra, ahol van egy kis
kastélya. Az azonban senkinek sem jutott eszébe, hogy a nyár végén az
egész Balaton környékét elverte a jég, és igen melankolikus látványt
nyújtott. Tímár állapota egyre rosszabb lett, az öngyilkosság gondolata is
eszébe jutott, és úgy döntött, visszamegy a szigetre, meghalni. Ha sikerül
Noémit rábírnia, hogy tartson vele, akkor együtt halnak meg. A szigeten
azonban csodálatos meglepetés várja. Noémi újra fiúnak adott életet,
Tímár szinte újjászületik, boldogan lát fia házának építéséhez. Mire
elkészült a ház, Dódi (a második) már négyéves volt, innentől Mihályra
más feladat várt, olvasni tanította a gyermeket. Tímár boldogan élt a
szigeten, melynek lakóit nyolc éve pillantotta meg először, amikor még
Noémi és Timéa is szinte gyermek volt még. Most Timéa huszonegy,
Noémi huszonkettő, Athalie huszonöt, Teréza asszony elmúlt negyvenöt,
míg Tímár negyvenkét éves.

Teréza egy nyári délutánon elmondja Tímárnak, hogy hosszú ideje már
súlyos beteg. Teréza mama ősszel halt meg, és a tél beköszöntével, mikor
Tímár elhagyta a szigetet, Noémi egyedül maradt a gyermekkel. Tímár
úgy búcsúzott el tőle, hogy még a télen vissza fog hozzájuk térni. Azzal a
szándékkal tért haza, hogy elválik Timéától, így még az asszonynak is
lenne esélye arra, hogy boldog legyen. Mikor a házába lépett, úgy tűnt
neki, hogy házában valami változás történt, láttára mintha felesége
megijedt volna. Athalie kárörömmel újságolja, hogy felesége hűtlen lett
hozzá.
Mihály, bár el akarta hagyni Timéát, ez a hír mégis megrendítette. Athalie
elmondja a férfinak, hogy amikor apja ezt a házat építette, csináltatott
egy rejtekhelyet, ahonnan mindent lehet látni, ami a szobában történik,
ahol a vendégek beszélték meg az üzleti ügyeiket. Most az a szoba, mely
hajdan Brazovics úr üzletfeleit fogadta, Timéáé. Athalie elmondja a
férfinak, hogyan juthat be e rejtekbe.
"Annak a szobának a lépcső feletti falában egy üreg van, ahol a
csigalépcső fala gömbölyűen hajlik, a belső fal pedig szögletet képez. Ebbe
az üregbe a folyosó felől lehet bejutni. Egy faliszekrény van ott, melyben a
régi, megcsorbult edények állanak, ritkán van az nyitva. De ha mindig
tárva állna is, akkor sem jutna eszébe senkinek, hogy a szekrény polcai
alá illesztett csavarokat sorba próbálgassa.
A harmadik polc középső csavarja kijár. Még ha azt kihúzza is valaki, nem
tud meg belőle semmit. Egyszerű szeg az, semmi más. Hanem aki
birtokában van egy sajátszerű kulcsnak, mely e szeg helyébe illeszthető,
annak a kulcs fejét meg kell nyomni, s akkor abból egy toll kiugrik; a
kulcsnak egy fordítására aztán az egész szekrény nesztelenül félretolható
lesz. Onnan abba a rejtekbe lehet jutni, mely világosságot és levegőt a
háztetőn kijáró kürtőn keresztül kap. Ez a falban járó üreg egész addig a
szobáig vezet, mely most Timéa belső szobája, s melyben azelőtt
Brazovics úr vendégei voltak elszállásolva.
E rejtett folyosó egy ajtóüregben végződik. Belül azt egy kép takarja,
gyöngyház mozaik. Szent Györgyöt ábrázolja a sárkánnyal. Úgy látszik,
mintha fogadalmi kép volna, a falba illesztve. Ön sokszor el akarta
távolíttatni onnan azt a képet, de Timéa nem engedte, s ott maradt.
Ennek a képnek egyik mozaikdarabja félrefordítható, s akkor a támadt
 résen keresztül mindent lehet látni és hallani, ami a szobában történik,
amit ott beszélnek."
A nőtől azt is megtudja Mihály, hogy a Szent György-képnek sarkai
vannak, a rejtek felől, mint az ajtószárny, kinyílik. Tímár megretten,
amikor megtudja, hogy Athalie bármikor észrevétlen Timéa szobájába
juthat, akár éjszaka is, amikor a nő alszik. De Athalie visszautasítja ezt,
hiszen Timéa nyitott ajtók mellett alszik, bármikor bejuthat hozzá,
mindenféle bujkálás nélkül. Athalie átadta a férfinak a rejtekhely kulcsát.
Tímár úgy tett, ahogy a nő tanácsolta, otthon azt mondta, lemegy a
Balatonra, megtekinteni a halászatot. Majd este lopva hazatért, és a
rejtekhelyen elbújt. Tímár így szemtanúja felesége és az őrnagy
találkozásának. Az őrnagy szavaiból tudja meg Mihály, hogy egy idegen
jött a városba, akivel az ő, és neje, Timéa becsülete miatt párbajozott.
Csak azért nem ölte meg a férfit, mert a kardja kettétört, ezt küldte el egy
levél kíséretében Timéa számára. Az idegen férfi tengerésztiszti
egyenruhát viselt, így bebocsátást nyert az előkelőbb társaságba is.
Mindenhol csak Tímár felől érdeklődött, majd amikor az őrnagy kérdőre
vonta, titkolózni kezdett, mikor megpróbálták megtudni tőle, hogy milyen
kényes természetű ügye lenne, egy olyan becsületes és tisztességes
üzletemberrel, mint Levetinczy úr, aki példás férje asszonyának. A férfi
szerint, ha találkozik vele ez a "nemes, becsületes és hűséges férj",
mindent: üzletet, feleséget hátrahagyva menekül el, úgy, hogy soha senki
még a hírét sem fogja hallani. Kacsuka őrnagy megpofozta ezt a férfit,
majd párbajra hívta, ahol ha a karja nem tört volna el, végzett volna a
kalandorral. Most azért jött el Timéához, hogy lehet-e abban bármilyen
igazság is, amit az idegen férfi állított. Hiszen ha igaz, és Timéa
boldogtalan, akkor ő meneküljön el a házból.
Timéa azonban az üzleti ügyekben teljesen feddhetetlennek tartja férjét,
és kiáll mellett. Tímár számára világos, hogy ez a két ember szereti
egymást, de mindketten tisztelik őt. Timéa sírig kitart mellette, hűséges
marad megmentőjéhez mindörökre, soha nem hagyná el.
"- Nézzen ön ide, uram! - szólt az őrnagyhoz, egy szekrénybe felakasztott
öltöny hímzett uszályát terjesztve szét előtte. - Ismeri ön ezt az öltönyt?
Ez azon köntös, melyet én hímeztem. Ön látta azt hosszú heteken át,
midőn a hímzés mellett ültem; minden öltés rajta egy eltemetett ábránd,
egy szomorú emlék énnekem. Azt hitették el velem, ez az én
menyasszonyi köntösöm lesz. S mikor elkészült, azt mondták: "már most
vesd le, ez más menyasszonynak készült" Ah! uram, ez a tőrdöfés halálos
volt az én szívemen. Ezzel a gyógyíthatatlan sebbel a lelkemben kínlódom
azóta éveken keresztül. És most váljak meg attól a nemes, nagy jellemtől,
ki nem jött elém hízelegve, csábítgatva, hanem megvárta, míg más eltép,
elgázol, a földön fekve hagy, s akkor jött oda, hogy fölvegyen, keblére
tűzzön; ki azóta nem tett egyebet, mint emberfölötti, angyalhoz méltó
türelemmel törekedett gyógyítani halálos bajomat, és osztozott
szenvedéseimben. Én váljak meg attól az embertől, akit mindenki tisztel,
szeret? Én mondjam azt, hogy gyűlölöm? Én, aki mindenemet neki
köszönöm, s aki nászhozományként nem hoztam hozzá mást, mint egy
 szeretet nélküli, beteg szívet?
(...)

- De uram - folytatá Timéa a női méltóság ellenállhatatlan varázsával

tiszta arcán -, ha mindannak ellenkezője állna is, ha koldussá lenne, én el
nem hagynám őt akkor sem. Akkor éppen nem. És ha gyalázat tetézné
nevét, én el nem dobnám magamtól ezt a nevet, osztoznám a
szennyében, mint osztoztam a ragyogásában. Ha megvetné az egész
világ, én örök tisztelettel tartoznám neki. Ha földönfutóvá lenne, kísérő
társa lennék. Ha rabló volna, az erdőn laknám vele. Ha meg akarna halni,
vele együtt ölném meg magamat...

(Mi az? Sír az a sárkány ott azon a képen!?) Timéa még mindig tudott mit
mondani.
- És végül, uram, ha azt tudnám meg, ami minden nőre nézve a
legérzékenyebb, a legkeserítőbb bántalom, hogy a férjem hozzám hűtlen
volt, hogy mást szeretett, azt mondanám: "az Isten áldja meg azt, aki
őneki megadta azt a boldogságot, amitől én őt meg fosztottam!" és nem
válnék el tőle. - Nem válnék el tőle, még ha ő maga kívánná is; nem
válnék el tőle soha; mert én tudom, hogy mivel tartozom esküvésemnek,
és mivel tartozom saját lelkemnek idebenn."
Tímár örülten rohant ki a házból.
 Mivel nem tudott átkelni a Dunán, ezért az éjszakát a Rác utcai házában
tölti. Itt olvassa el azt a Brazíliából kapott levelet, amelyben értesítik,
hogy ügynöke, Krisztyán Tódor hatalmas összeget sikkasztott, és csalása
miatt összeroppantotta a brazil piacot. Bűntettei miatt tizenöt év
gályarabságra ítélték, de megszökött.

Másnap elhagyta a házát, és elutazott a Balatonra, füredi palotájába.

Miután részt vett a halászoknak rendezett mulatságon, egyedül tért haza,
ahol egy rémalak, a szökött gályarab, Krisztyán Tódor köszönt rá. A férfi
mindent tud Tímárról, tudja, hogy jutott a kincsekhez. Krisztyán a
gályarabok között találkozott régen nem látott apjával is, akitől megtudta,
hogy Ali Csorbadzsi kincsekkel megrakodva utazott a Szent Borbálán Az
öreg Krisztyán a török titkosrendőrségnél dolgozott, itt tudta meg, hogy
Csorbadzsi is szerepel az összeesküvők nevét tartalmazó lajstromon. Ő
ezt elmondta a főúrnak, aki üzletet ajánlott neki, ha segít neki elszöknie a
lányával együtt az országból, minden kincsének negyedét nekiadja, és
Timéa a fia jegyese lesz.
Ali Csorbadzsi azonban túljárt az öreg Krisztyán eszén, kincseiből semmit
nem juttatott neki. A gályarabokat szállító hajón kitört a sárgaláz
amelyben meg is halt. Fiának sikerült megszöknie, és egyből Komáromba
ment. Itt párbajozott Kacsuka hadnaggyal, melynek emlékeként egy
szörnyű vágást visel fején. Először a Senki szigetén kereste, itt tudta meg,
hogy Mihálynak gyermeke született Noémitől, itt Almira, hogy védje a
szigetlakókat, harapta meg. Testét olyan sebek borítják, amelyeket mind
az "arany ember"-nek köszönhet.
 "-... Egy eleven album az én bőröm, tele a teérted kapott sebekkel;
bélyegsütés, lánctörés, kardvágás, kutyaharapás, mind, mind a te baráti
emlékjeleid a testemen. Most mondd, hogy mit csináljak én teveled, hogy
ki legyünk egymással egyenlítve.
Mikor azt mondta a szökött fegyenc Tímárnak: "mármost mondd meg, mit
csináljak és most teveled?" akkor egészen le volt vetkőzve előtte.
És Tímárnak látnia kellett őt azokkal a borzasztó sebekkel, mikkel fejétől
bokájáig meg volt bélyegezve. Ezeket a sebeket őmiatta hordja.
És a lelke is éppen olyan meztelenül állt előtte, az is tele volt utálatos
sebhelyekkel, és azokat is az ő keze verte rajta. Ez az ember tudja jól,
hogy Tímár ővele csak játszott, mikor Brazíliába oly nagylelkű ajánlattal
elküldé -; hogy számított az rossz hajlamaira, mikor pénzében sáfárrá
tette -; hogy csak el akarta őt tenni lába alól. - Ez az ember tudja azt,
hogy Tímár hogyan gazdagodott meg, s irigy rá érte. - Ez az ember tudja
azt, hogy Tímár megcsalta Noémit, s megcsalta Timéát, elvette mind a
kettőt, s ez az ember most féltékeny rá és dühös mind a kettő miatt. -
Minden emberi rossz indulat elmérgesült kelevényként rágódik lelkén. - És
most ő ennek az embernek a kezében van, kényre-kegyre. - Még csak
anyagi, testi védelemre sem érzi magát képesnek vele szemben. Olyan
gyöngeség állta el tagjait, mint egy álmában üldözöttét. - Ez összesebzett
alaknak látása varázsló rontást követett el rajta."

Krisztyán négy levelet írt, melyben részletes megírta Tímár viselt dolgait.
Az első levelét a sztambuli kormánynak címezte, melyben fölfedi, hogy Ali
Csorbarizsi a török kincstár kincseivel szökött el az országból, és ezek a
kincsek Tímár Mihály birtokában vannak. A második levél a bécsi
kormánynak szól, és ebben feljelentette az "arany ember"-t, mint Ali
Csorbadzsi kincseinek elrablóját és gyilkosát. A harmadik levél Timéához
íródott, ebben Krisztyán megnevezi Tímárt, mit a lány apjának gyilkosát,
hogy jutott az ékszerekhez, és felfedi előtte a férfi kettős életét.
A negyedik levél Noémihez szól, és leleplezi előtte a férfit, aki a világban,
gazdag előkelő üzletember, tisztes férj. Ha Tímár nem teljesíti kérését,
akkor ő ezt a négy levelet a tihanyi perjelnél helyezi el, akit arra fog kérni,
hogyha ő a megbeszélt időben nem jelentkezik, juttassák el azokat a
címzettekhez. Tímár adott neki ruhát, átadta a pénztárcáját. Krisztyán
hallgatásáért a senki szigetét kéri cserébe, Tímár tehetetlen dühében
kilökte zsarolóját a házból, és kastélyának erkélyéről nézte, ahogy a férfi
távozik a házból. Mihály úgy érzi, minden elveszett.

"Itt a vég. Tovább nincs hová menni. Sem előre, sem hátrafelé.
Futott, amíg futhatott; most már a mélység előtt áll, melynek túlpartja
nincsen. Az első vágy: a csodaszép, a gazdag úrleányt elérhetni, volt
balsorsának alapja. Erre épített egész életpályája olyan, mint a szfinx
rejtélye, amint ki van találva, meghal az... Hogyan élhessen tovább,
fölfedezve a világ előtt, fölfedezve Timéa előtt - és Noémi előtt! Letaszítva
arról a magaslatról, hol bel- és külföld látta éveken át, uralkodója kegyétől
s honfitársai tiszteletétől körülragyogva. Hogy lássa még egyszer azt a
 nőt, ki őt vetélytársa előtt oly szent fájdalommal felmagasztalá, azon
pillanaton túl, amelyben az a nő megtudja, hogy ő ellenkezője volt
mindannak, amit férjében tisztelt? Hogy egész élete egy nagy hazugság
volt. S hogy lássa még egyszer Noémit, mikor az már tudni fogja azt,
hogy ő Timéának férje? Hogy vegye ölébe még valaha Dódit? Nincs, nincs
neki az egész világon hová menekülni! Úgy van, ahogy az az ember
mondá.
Szökni az ísmerös világból, miként ő, eltagadni nevét, miként ő...
lappangva bujdokolni városról városra, miként ő! Körülfutni a földet."
Tímár az öngyilkosság gondolatával hagyta el kastélyát, egyenesen a
rianás felé vette az útját. A rianásból azonban egy rémalak, egy fantomarc
tekintett vissza rá. Krisztyán Tódort a Balaton magához ragadta. Tímár
azonnal a senki szigetére ment, és nem is jött el onnan soha többé.
A halászok tavasszal találtak egy hullát a Balaton partjánál, az arc mar
nem volt azonosítható, de a foszladozó ruhafoszlányairól Levetinczy Tímár
Mihályt ismerték fel. A belső zsebében megtalálták a Timéa által hímzett
pénztárcát telis-tele ropogós bankokkal, és négy levéllel, a víz azonban
már minden írást lemosott róluk.
 
Az "arany ember"-t főúrnak kijáró pompával temették el, pompás
síremléket emeltek számára, Timéa naponta friss virágot vitt a sírkőre.
A szép özvegy hűségesen gyászolta a férjét, már minden kijelölt gyászidő
letelt, ő azonban hűségesen hordta gyászruháját, házát alig hagyta el, és
férfi látogatót egyáltalán nem fogadott.
Tímár boldogan élt, immáron másfél esztendeje a szigeten Dódival és
Noémival. Gyönyörűséges munka várt rá ezalatt, Dódit megtanította
olvasni és írni. Úgy érezte, végre rátalált a boldogság. Noéminek
elmondott mindent, a Szent Borbálával kezdődött utazáson át, a talált
kincseket, házasságkötését Timéával, Krisztyán Tódor halálát. Így minden
adósságát kifizette, Timéa visszakapta a vagyonát és a szabadságát.
Noémi szerint azonban még nem egyenlítette ki minden számláját, hiszen
Timéa minden éjjel védtelenül alszik a mellett a nő mellett, aki
féltékenyen figyeli sorsának alakulását. A Timéának írt levelet, melyben
felfedik a rejtekajtó titkát, Dódi írja meg. A levelet a kisfiú pecsételte le,
mivel a házban nem volt sem viasz, sem pecsétnyomó vagy pénz, amivel
ezt megtehették volna, fogott egy szép aranyzöld bogárkát, és azt
ragasztotta oda a viasz közepébe.

Májusban van Timéa-nap, ezt azonban nem ünnepelték, hiszen ő a

keresztségben a Zsuzsánna nevet kapta, és a komáromi társaság ezt
tartotta számon. Timéa azonban az elmúlt években mindig kapott egy
gyönyörű fehér rózsákból álló bokrétát. Hogy ki küldte, senki nem tudta.
Másfél évvel Tímár úr halála után Szent Timéa napján rendezett estélyt a
szép özvegy, az egyetlen meghívott vendég Kacsuka úr volt Az estély után
az őrnagy mindennapos vendég lett a háznál, a menyegző napját
Zsuzsánna-napra, augusztus tizenegyedikére tűzték ki. Athalie is
menyasszony, őt Fabula János, apja hajójának volt kormányosa jegyezte
 el, aki Mihály segédletével lett gazdag ember. Igaz, hagy jóval idősebb
már, mint szép menyasszonya, özvegyember, de Zsófi mama okoskodása
szerint ez csak azt bizonyítja, hogy jó "asszonytartó" s bátran nőül lehet
hozzá menni. Timéa százezer forint hozományt akart Athalie-nak
ajándékozni menyegzője alkalmából. Athalie látszatra elégedettnek tűnt
sorsával, egyedül Kacsuka őrnagy nem bízott benne.

"Csak Kacsuka urat nem csalta meg. Az ő szemei beleláttak Athalie

lelkének sötétségeibe. - Ő tudta, hogy mivel adósa ő Athalienak. Ő tudta,
hogy mi számadása van Athalie-nak Timéával. S az adósságokat nem
szokta a sors elengedni. Vajon? Te szép, fehér arcú asszony, nem
gondolsz arra, hogy mielőtt te ehhez a házhoz jöttél, ez a másik leány
úrnő volt ebben a házban: gazdag volt, ragyogott, menyasszony volt,
szeretve a férfitől és irigyelve a nőktől? És attól a perctől kezdve, amikor
téged a víz kidobott ide a partra, elkezdődött teveled az ő balsorsa?
Koldus lett, megvetésbe, gyalázatba süllyedt, vőlegényétől elhagyatott,
kicsúfoltatott? Nem a te bűnöd, hogy így történt, de miattad történt;
magaddal hoztad ezt a balsorsot Ott ül a fehér arcodon, egymást csókoló
fekete szemöldökeiden; s elsüllyed hajó és ház, amelybe lépsz. Nem
tehetsz róla: de veled hordod. Elvész, aki üldöz, s elvész, aki
megszabadít. Nem vagy oka, hogy úgy szeretnek; s nem vagy oka, hogy
úgy gyűlölnek -; de bírod mind a kettőt. S te mersz egy födél alatt aludni
Athalie-val! "Ez" a föld alatt! Nem borzad össze minden ideged, mikor ezt
a leányt szemedbe mosolyogni látod? nem érzesz jéghidegséget végigfutni
ereidben, mikor ez lehajol, hogy a kezedet megcsókolja? Mikor a
cipőszalagot összefonja lábaidon, nem érzed-e, mintha kígyó tekergőznék
fel azokon hideg gyűrűivel? S mikor poharadat teletölti, nem jut-e
eszedbe, hogy a pohár fenekére tekints?
Nem, nem! Timéa nem gyanakodik. Hisz ő olyan jó. Athalieval úgy bánik,
mint édes testvérével. Nászhozományul százezer forintot tart készen a
számára. Ezt Athalie-nak megmondta. Ennyit szánt neki Mihály is. Ő meg
akarja alapítani Athalie szerencséjét. Azt hiszi, hogy az elveszett
vőlegényének az árát ki lehet fizetni! És hogyne hinné? Hisz Athalie maga
mondott le önként róla. Ő szólt így, mikor Tímár a nászhozománnyal
megkínálta: "Nekem ez az ember sem ezen a világon, sem a másvilágon
nem kell többé!" Timéa nem tud arról az éjjeli jelenetről semmit, amikor
Athalie titokban látogatta meg elvált vőlegényét, s egyedül, szeretetlenül
lett tőle elbocsátva. És Timéa nem tudja azt, hogy a férfit, akit gyűlöl a
nő, még kevésbé engedi oda másnak, mint azt, akit szeret. Hogy a nő
gyűlölete csak a méreggé vált szerelem; de még akkor is szerelem.
Hanem Kacsuka úr jól emlékezik arra az éji találkozásra, azért retteg
Timéa miatt, és nem meri azt neki megmondani."
A menyegző előtti nap egy felbolydult méhkasra emlékeztetett Mindenki el
volt foglalva a pompás esküvő előkészületével. Timéa ezen a napon vált
meg özvegysége utolsó emlékétől is, a fekete csipkefőkötőtől. Az új darab
már meg érkezett, csak fel kell azt próbálni. Mindenfelől érkeztek a
jókívánságok és a névnapi köszöntök, köztük Athalie vette észre azt a
különös levelet, melynek pecsétjére, címer helyett egy aranyos bogár volt
felragasztva. Timéa máskor örömmel olvasta keresztgyermekei kedves
gratulációját, most azonban lefoglalja a sok tennivaló, nem törődtek vele.
Megérkezett a boldog vőlegény is, éppúgy, mint kilenc évvel ezelőtt, akkor
is egy bokrétával a kezében. Timéa előtte próbálta fel az új főkötőt, ehhez
Athalie segítségét veszi igénybe, a lány azonban véletlenül megszúrja őt.
"Athalie keze reszketett. Az egyik hajtűvel érzékenyen megszúrta Timéa
fejét.
- "Ah, te ügyetlen!" - kiálta Timéa, fejét hirtelen félrekapva.
Ugyanaz a szó... Ugyanazon ember előtt...
Timéa nem látta, de Kacsuka látta jól azt a villámot, mely e szónál Athalie
arcát bevilágította. A pokoli düh vulkánkitörése, az elkeseredés
vésztűzfénye, a szégyen felhőpirulása volt az! Minden vonása vonaglott,
mintha egy kígyófészek volna ez az arc, melyet vesszővel megütöttek.
Minő öldöklő szemek! Minő összeszorított ajkak! Mily feneketlen mélysége
az örvénylő indulatnak ez egyetlen ránézésben!..."

Az őrnagy menyasszonyával tölti az utolsó estét, az egész házban

mindenki már a másnapi ünnepségre készül. Csak Athalie nincs sem a
egyesek mellett, sem a konyhában az ünneplő cselédekkel. Mindenki azt
hiszi, hogy a másik féllel van, senki sem keresi őt.
"Pedig jó volna, ha egy percre félbeszakítaná a beszédet mindenki, és
amott, s azt kérdezné: "hol ban Athalie?" Athalie egyedül van abban a
teremben, amelyben először megpillantotta Timéát. A hajdani bútorzat rég
újnak adott már helyet, csak egy hímzett tabourete maradt meg a régiek
közül emlékül; Athalie azon ült akkor, mikor a fehér arcú leány Tímár
kíséretében e szobába lépett. Ezen a széken ülve festette őt le Kacsuka
úr, mikor a kezében hordott pasztellel olyan nagy tévvonást rántott a
regálpapíron, Timéára elbámulva. Athalie most is ezen a széken ül. Az
arckép régen a lomtárba vándorolt már, de Athalie most is ott látja maga
előtt a fiatal hadnagyot, hízelgő arcával, amint könyörögve kéri, hogy
legyen egy kissé mosolygós, ne nézzen rá olyan büszkén.

(. ..) Athalie itt a sötétben végigálmodja azt a rettenetes álmot, aminek

neve élet. Fény, boldogság, büszkeség lakik idebenn. A legszebb hölgyet
királynénak csúfolják a hízelgők, s elhitetik vele, hogy imádják. Akkor egy
gyermek vetődik a házhoz. Egy ágrólszakadt, nevetséges váz; egy
élettelen kísértet; egy hideg béka! Feltréfálni, kigúnyolni, csúffá tenni,
ide-oda rugdalni való tárgy. S két év múlva ez a lidérc, ez a fehér árnyék,
ez a hüllő! úmóje lesz a háznak! és elfoglalja magának a szíveket; csinál
igéző fehér arca varázslatával egy szolgájából az úri családnak hatalmas
ellenséget, milliomost, s csinál a menyasszony vőlegényéből egy
hitszegőt. Minő menyegzői nap volt az! Hogy találta magát egyedül az
ájultából felocsúdó menyasszony, a földön fekve. Senki sem volt mellette.
S ha vége volt a fénynek, az imádtatásnak, legalább szeretve akart lenni:
szeretve titokban, homályban, elrejtőzve. Attól is el lett utasítva. - Minő
emlék volt az az út, amit egykori vőlegénye lakáig tett amaz éjszakán, s
 onnan vissza, kétszer végig-végig a félelmetes sötét utcán.
Hogy várt a férfira másnap hasztalanul! Hogy számlálta az óraütéseket,
mik közben a kótyavetyélés dobpergése hangzott! S ő nem jött el!

És aztán a hosszú évei a kínos tettetésnek, az eltitkolt áltatásnak.

Egyetlen ember volt a világon, aki őt megértette; aki tudta, hogy e
szívnek egyetlen gyönyöre az, hogy vágytársnőjét szenvedni, elhervadni
látja. S az az egy ember, aki őt szívének irtózatában kellő értékére
becsülni tudta. A boldogság egyedüli akadálya, a minden
szerencsétlenségét előidéző bölcsek kövének feltalálója, elmegy a jég alá,
egy ostoba félrelépéssel!
 És most hazajön a boldogság ez alá a tető alá, s nem marad itt
szerencsétlennek senki más, egyedül ő!
Óh! sok álmatlan éjszakán csepegett teli e keserű pohár!
Csak az utolsó csepp kellett hozzá, hogy kiömöljön. Ez az utolsó csepp
volt a mostani megalázó szó: "Ah, te ügyetlen!" Mikor menyasszonyi
főkötőjét tűzte fel fejére, vonagló ujjaival! Megszidatni, mint egy cseléd!
Megaláztatni azon ember előtt."
Mikor Kacsuka este magára hagyja menyasszonyát, rossz érzésekkel
távozik a házból. Arra kéri Timéát, hogy most kivételesen, az ő kedvéért
zárja be a szobája ajtaját, nem is sejti, hogy Athalie a rejtekhelyén
minden szót hall. Athalie a cselédek italába mákonyt kevert, így azok
mélyen alszanak Éjszaka rejtekhelyéről kilépve megpróbálta megölni
Timéát. Azonban a nő felébredt, és megpróbált védekezni, így csak az
arcán és a kezén sikerült megsebesíteni. Timéa kiáltására felébredt Zsófi
asszony, akinek kiabálására megrémült Athalie, és elmenekült. Timéa
ahogy védekezett, felismerte támadóját. Zsófi asszony miután nem tudta
felébreszteni a cselédséget, szaladt az őrségért. A városkapitánnyal és a
katonaorvossal együtt tért vissza az őrnagy is. Timéa ájultan feküdt a
földön, sebei nem életveszélyesek. Senki sem érti, mi történhetett.
Minden ajtót belülről zártak be, hol a gyilkos? Hol jöhetett be, és hol
mehetett ki? Bemennek Athalie szobájába, ahol a nőt az ágyában találják,
úgy, mint aki mélyen alszik.

"Egy vonás nem mozdul arcán, midőn érütését vizsgálják. Egy reszketés
nem árulja el, hogy tudja, mi történik körülötte. Mindenkit meg tud csalni
bámulatos önuralkodásával Csak egy embert nem. Azt a férfit, akinek a
kedvesét meg akarta ölni.
De valóban alszik-e? - kérdi az őrnagy.
Tapintsa ön meg a kezét - szól az orvos -, egészen hideg az és nyugodt.
Athalie érzi, hogy most kezét az őrnagy fogja meg.
De nézze ön, orvos úr - szól az őrnagy -, ha közelről vizsgáljuk, e szép
fehér kéznek körmei alatt - friss vér van...
Erre a szóra görcsösen rándulnak össze Athalie ujjai, s az őrnagy úgy érzi,
mintha egy sas körmei mélyednének egyszerre a kezébe.
Akkor felkacag a leány, ledobja magáról a takarót; fel van öltözve
teljesen; kiszáll ágyából, és végignéz démoni daccal, kevélységgel a
 bámuló férfiakon, diadalmas dühvel tekint az őrnagy szemébe, és aztán
szemrehányó haraggal anyjára. A jámbor nő nem bírja el e tekintetet,
ájultan esik le lábáról."
Bár minden gyanú Athalie ellen szólt, a nő azonban mesterien védte
magát a bíróság előtt. Ő boldog menyasszony, miért fordult volna jótevője
ellen, aki gazdag nászhozmányáról gondoskodik?
Timéa, bár tudja, ki volt a támadója, hallgat és nem vádolja őt.
Timéa miközben otthonában lábadozik, az őrnagy és az orvos tanácsára,
hogy jobb kedvre derítsék az asszonyt, felolvassák a névnapi köszöntőket.
A levelek között megtalálják a kis Dódi levelét. Az őrnagy feltépi a
rejtekajtót, és az üregben megtalálják a nő véres öltönyét, a méreggel teli
szelencéket, és a naplóját.
 

A bírósági tárgyaláson olvassák fel a levelet, és bemutatják mindazokat a

bizonyítékaikat, amelyeket a rejtekhelyen találtak. Bár Athalienak nem
sikerült megölnie Timéát, de leleplezése után, még egy utolsó, immáron
halálos sebet ejt, ezúttal vetélytársnője lelkén.
"Az őrjöngő némber térdre bocsátkozék, s két kezét úgy rázta feje fölött,
tanúnak híva az égieket és a földalattiakat:
- Esküszöm! Esküszöm, hogy azt a titkot, a rejtekajtó titkát rajtam kívül
csak egy ember tudta még: az az ember volt Levetinczy Tímár Mihály.
Másnap, ahogy ezt a titkot megtudta tőlem, eltűnt. Ha tehát neked e
titkot most valaki megírta, akkor Levetinczy Tímár Mihály nem halhatott
meg másnap. Akkor Levetinczy Tímár Mihály él, és te várhatod első férjed
visszatértét. Úgy legyen nekem irgalmas az Isten, amilyen igaz, hogy
Tímár most is él! S akit eltemettél, az egy tolvaj volt, ki Tímár ruháit
ellopta! ...Mármost élj ezzel a döféssel a szívedben tovább!"
Athalie-t halálra ítélték, amit később életfogytiglanra változtattak. Timéa
házasságán nem volt áldás, Athalie mondata a boldogság utolsó csíráját is
megölte lelkében. Halálakor Levetincre vitette magát, hogy még véletlenül
se a mellé temessék, ki férje nevét bitorolta. Házasságából egyetlen
fiúgyermek született, akinek kezében semmivé vált a roppant gazdagság,
unokája már csak azon a könyöradományon tengődött, mit Tímár kötött ki
végrendeletében.

Negyven év telt el, hogy Tímár Mihály eltűnt Komáromból, és a

közvélemény ragaszkodott ahhoz, hogy Tímár úr még él valahol, és majd
egyszer visszatér. A regényíró még kisiskolás volt, amikor ez az eset
felkavarta a komáromi közvéleményt, és évtizedekkel később egy
természettudós barátja vezette el arra az al-dunai szigetre, ahol
paradicsomi boldogságban egy népes család élt. Az utazót az lepte meg
legkedvesebben, hogy itt magyarul beszéltek, pedig ezen a környéken ez
már igen ritka volt. Az első foglalónak hat fia volt, a környékről hoztak
maguknak asszonyt, az unokák és a dédunokák száma már negyven körül
jár. Mindannyiukat a sziget tartja el, itt azt a szót, hogy szükség, senki
sem ismeri. A szépapó és a szépanyó tanítja munkára az utódait, a férfiak
 kertészkedni, állatokat tenyészteni tanulnak, közülük kerül ki az ács, a
molnár, a fazekas.
Az asszonyok szőnyegeket szőnek, és festenek, hímeznek, csipkét kötnek, mézzel,
sajttal, rózsavízzel bánnak. A szigetre érkező idegeneket a család mostani feje fogadja,
akit a család apának, az idegenek Deodatnak neveznek. Deodat a többiekhez hasonlóan
mindent az öregüktől, az édesapjától tanult, akivel az utazó is találkozik, mikor a
kilététről kezdték faggatni, az öreg csak ennyit felelt: "Az én nevem "Senki!""
 
 

Edit this page (if you have permission) | 

Google Docs -- Web word processing, presentations and spreadsheets.