A János Vitéz keletkezése

Petőfi Sándor 1846. május végén írt önéletrajzának I. változatában írja:

„Verseinek első kötete után még ugyanabban az évben (1844) kiadta A helység kalapácsát
(komikus hősköltemény); 1845-ben a János vitézt (népmese).”
1844. november derekán Vahot Imrének feltűnik, hogy lakója, szokása ellenére, „honn
(otthon) maradt estvénként, s jól befűtötte kis szobáját, pongyolára vetkőzött, rá-rágyújtott
hosszú szárú pipájára, s egész füstfelhőt csinált maga körül, s olykor egyet kortyantva a hevítő
piros borból, nyugtalanul járt fel s alá; mint egy oroszlán a szűk kalitban.” A szoba leírása
találó: lépcsőházi nyomorúságos zugoly az, nap, levegő sohasem hatol be egyetlen ablakát a
lépcső eltakarja; csak forogni lehet benne.
„Csak néhány est és éjfél kellett ahhoz” (pontosan hat nap és hat éjszaka), hogy a magaképzelte
magyar eposzt, a Kukorica Jancsit Vörösmartyéknak felolvassa. Az elragadtatás általános. A
népi, tündéri hősköltemény akkor még a mai alakjának körülbelül felénél fejeződött be,
hihetőleg ott, ahol Jancsi a francia udvarból hazaérkezik.
Az elragadott kézszorítások hatása alatt a fiatal költő "hozzácsapja" a műhöz, ami a tárgyról
még a lelkében motoszkál; a földi megpróbáltatások után hősét, mintegy ráadásképpen fölröpíti
a mesék küzdelmei közé; a földi ábrázolása után az érem másik felére kivési a népi álomország
képét, s anélkül tán, hogy maga is tudná, mit csinál, megalkotja a magyar népies költészet
legegységesebb, legtisztábban csengő aranypénzét.
Sohasem bizonyított tétel az Illyés Gyulánál olvasható közlés: „A népi tündéri hősköltemény”
1844 decemberében, első felolvasásakor „még a mai alakjának körülbelül felénél fejeződött
be”, és a siker hatására folytatta volna művét, átemelve azt a mesék szintjére. Igaz azonban az
is, „semmi toldást-foldást, utólagos hegesztést nem találni a szövegen”.
December 8-án a Pesti Divatlap már a János vitéz, a hallgatók (első felolvasáskor jelenlévő
hallgatók) tanácsolta cím alatt emlékezik meg a szerző „legújabb nagy költeményéről”. Ezt
már megveszi Vahot, s száz forintot ad érte.
A mű eredeti címe Kukoricza Jancsi volt, a Pesti Divatlap december 8-i számában viszont már
János vitéz néven emlegeti. Vahot Imre magának tudta a címcserét:
„Szeretném látni azt a kéziratot – mondám én – s (Petőfi) azonnal átadta nekem olvasás végett
s csakhamar lemorzsoltam én a Kukoricza Jancsit, még akkor az volt a címe, utóbb én
kereszteltem János vitézzé".
Vahot Imre, Pesti Divatlap, 1844. december 8., 156. lap:
„A napokban Vörösmarty, Vachot Sándor s e lap szerkesztője előtt olvasá föl Petőfi legújabb
nagy költeményét, illy czim alatt: János vitéz, s ezen irodalmunkban még szokatlan modorú
népmese szép költői kidolgozása mindnyájunk tetszését nagy mértékben megnyeré. Magas
phantázia, sajátos népi elem, meglepő regényes irány bélyegzi az egészet, s ezen kalandoros
csodás mesében költő annyira eltalálá a népies nyelvet, s mese-előadás modort, hogy azt mind
a mivelt közönség, mind a közép nagy gyönyörrel fogja olvashatni. – Petőfi ez új műve nem
sokára sajtó alá kerülend, s biztosan merjük állítani, hogy nagy tetszésben részesülend.”
Ha nem is december 8-án, de mindent optimális rövidséggel számítva – felolvasást, a hír
leadását, kiszedését, a lapba való beillesztését - , s feltéve még azt is, hogy Petőfi egyvégtiben
olvasta föl az egész költeményt – december első napjaiban a János vitéz már kész volt – vagyis
a „zord téli napok” beköszönte előtt. Előbb nem, mert a december 1-jei szám még nem hozza a
hírt.
Petőfi állítólag maga fordul Vahot Imréhez ezen kéréssel:
„Nemrég írtam egy nagyobb költeményt, kínáltam már fűnek-fának, s a könyvárus közül egyik
sem akarja kiadni, pedig már Vörösmarty is ajánlotta nekik.”
Petőfi tehát már Vörösmarty ajánlásával futkosott kiadó után, Vahot Imre pedig már az első
elolvasás után vállalja a kiadást. Petőfi valószínűleg nem akart közösködni a kiadatásban
Vahottal, viszont az alig néhány hete (1844. október 27-én) megjelent A helység kalapácsa
kedvezőtlen fogadtatása miatt a kiadók látatlanban nem kaptak egy újabb, hosszabb Petőfi-
művön.
Az irodalmi triász (Vörösmarty Mihály, Vahot Imre, Vachott Sándor) előtt való felolvasása a
mű nagy mértékű tetszését váltotta ki, s Vahot Imre (Pesti Divatlap) ekkor mert belevágni a
kiadatásba.
Mindent összevetve a János vitéz már legkésőbb 1844. november 20-a körül készen volt.
Mennyi időbe telhetett a János vitéz megírása?:
• Zilahi Károly: „Hat nap és hat éjjel.”
• Ferenczi Zoltán: „Két hét.” (1844. november második felében írta)
• Gyulai Pál: „30 nap.”
•Havas Adolf: „1844. október és november havában írta Pesten.”
A János vitéz 1480 sorból és 27 „énekből” áll. Petőfi ebben az időben egyszemélyes
szerkesztőség is volt a Pesti Divatlapnál, naponta átjárt Budára és vissza, éppen ezekben az
időkben felvillanyozta a felpezsdülő politikai élet, az eddigi kiadások november hónapra még
legalább tíz verset is beosztanak. Vagyis a János vitéz megírására november első három hete
látszik legvalószerűbbnek.
Akárhogyan is történt, hat nap – három hét nagyon rövid idő egy ilyen terjedelmes mű
megírására, s itt kell tudomásul vennünk az egyik Petőfi-csodát.
A teljes mű megjelenésére 1845. március 6-án kerül sor a Pesti Divatlap révén, ez valószínűleg
összefüggött a tavaszi, József-napi országos vásárral.
A Pesti Divatlap (legyen szégyene ez a kornak) nem csinál vele nagy üzletet, a példányok a
költő haláláig sem fogynak el a pesti könyvárusok polcairól.
Az érte kifizetett 100 forintot a költő egyenesen és teljes egészében a szüleinek utalja segítségül.
forrás: http://www.tananyag.almasi.hu/farkase/janosvitez/oldalak/megjelenese.htm