Николай Васильевич Гоголь- Мёртвые души

Nyikolaj Vasziljevics Gogol

(1809 - 1852)
 Szorocsinci falujában született ukrán nemesi családban
 Apja: Vaszilij Afanaszjevics Gogol-Janovszkij földbirtokos
 Testvérek: a családban 12 gyerek született, de csak 5 nőtt fel
Tanulmányok:
 poltavai iskola
 1821:Nyezsin város líceuma - hét évre diákfolyóirat, szépirodalmi művek
 1825: apja meghalt - folytatta tanulmányait
 1828: a gimnáziumot elvégezve Szentpétervárra utazott

 Szentpétervár: irodalom, színház, színészi pálya, a történelem és a festészet vonzása

 Színésznek jelentkezett - alkalmatlannak találták
 írnok lett
 1831: kilépett a hivatalból, történelemtanár
 novellák kiadása álnéven
 barátság irodalmárokkal: Zsukovszkij, Puskin
 Első novellagyűjteménye: Esték egy gyikanykai tanyán, első kötete 1831 őszén,
második a következő évben jelent meg
 A főváros életének ismert és elfogadott irodalmi alakja
 1836: A revizor - színmű Elutasító kritikák: elhagyta az országot
Külföldi évek
 Németország, Svájc, Párizs, Róma
 A Holt lelkek elkészítésén dolgozott
 1841: hazautazik megjelentetni művét, miután kiadták, ismét elhagyta az országot
 lelkiállapotának romlása, alkotóerejének fokozatos kihunyása
 1847: utolsó könyve: Válogatott szemelvények barátaimmal folytatott levelezésemből
 1848: Jeruzsálem, csalódás

Utolsó évei
 1851: Moszkvában telepedett le. Továbbra is dolgozott a Holt lelkek folytatásán, de
állandóan kételyek gyötörték, a munkával alig haladt.
 Gogol lelki válsága, belső meghasonlása egyre erősödött.
 A koplaló, aszkézist vállaló író szinte orvosai kezei között hunyt el, akik félrekezelték
Művei:
Prózai művek:
 Esték egy gyikanykai tanyán (novellák)
 Arabeszkek (elbeszélések, cikkek, tanulmányok)
 Mirgorod (kisregények)
 Az orr
 A köpönyeg
 Válogatott helyek barátaimmal folytatott levelezésemből (levelek, tanulmányok)
 Holt lelkek
Színművek:
 A revizor
 Háztűznéző
 Kártyások
Keletkezése:
Alapötlete, akárcsak Gogol vígjátékának, A revizornak anekdotája, Puskintól származik. A
történetet a szerző 1835 őszén kezdte írni, a következő év tavaszán Puskinnak már felolvasta
az első fejezeteket. Hamarosan azonban elhagyta Oroszországot; a fejezetek többségét
külföldön írta és amikor a végleges változattal 1841-ben elkészült, hazautazott. Könyvét
eredetileg egy nagyobb lélegzetű mű első részének szánta. Miután otthon barátai segítségével
nagy nehezen megszerezte a cenzor engedélyét, a könyv végül 1842 májusában jelent meg.
Gogol művét háromrészesre tervezte és a teljesség igényével, Dante Isteni színjáték mintájára
igyekezett írni. A második rész megírásával hosszú ideig, lényegében élete végéig viaskodott,
meghasonlása és alkotói válsága azonban megakadályozta az elképzelés megvalósítását. A
megírt részeket többször elégette, utoljára halála előtt tíz nappal; néhány fejezet töredékesen
maradt fenn. A harmadik rész egyáltalán nem készült el.
Alapötlete Puskintól származik. A történetet a szerző 1835 őszén kezdte írni. Hat évig tartott
befejezése. A fejezetek többségét külföldön írta.

Cím, műfaj, szerkezet:

Gogol művének a poéma (elbeszélő költemény) műfaji meghatározást adta. Ebben nyilván a
világirodalmi minta és Puskin Anyeginjének példája is közrejátszhatott. Bár a könyv prózában
íródott, mű valóban nem „igazi” regény, számos lírai része és eposzi eleme is van
(„seregszemle”, hosszú körmondatos hasonlatok, stb.).
A cselekmény mozgatója a közepes rangú hivatalnok, Csicsikov alakja. Érkezésével kezdődik
és elutazásával fejeződik be a történet. Az ő igyekezetére, alakoskodására fűzi fel az író az
eseményeket, és az ő látogatásait, utazgatásait követheti nyomon az olvasó. Ebben az
értelemben a könyv egyfajta „utazási regény”, felépítése is viszonylag egyszerű: egymáshoz
lazán kapcsolódó, önálló epizódok sorozata.
A könyv tizenegy fejezetből áll. Az első és néhány utolsó fejezet eseményei egy meg nem
nevezett oroszországi városban, N. kormányzóság székhelyén zajlanak. A 2–6. fejezetekben
Csicsikov kocsiján (csézáján) öt földbirtokost keres fel kúriáikban. Látogatásainak egyetlen,
képtelennek látszó célja: a holt lelkeket, vagyis meghalt jobbágyok tulajdonjogát vásárolja
fel. A feudális Oroszországban a jobbágyokat „lelkek”-nek (dusi) nevezték. Erre utal a mű
címe, melynek azonban átvitt jelentése is van: az ábrázolt figurák lényegében maguk is „holt
lelkek”, egy halódó társadalmi osztály szatirikusan megrajzolt, torz képviselői.

 poéma (elbeszélő költemény)

 Bár a könyv prózában íródott, valójában nem „igazi” regény, számos lírai része és
eposzi eleme is van ( enumeráció, hosszú körmondatos hasonlatok, stb.).
 a mű 11 fejezetből áll
 A könyv egyfajta „utaztatóregény”, felépítése is viszonylag egyszerű: egymáshoz
lazán kapcsolódó, önálló epizódok sorozata.
 Az író háromrészesre tervezte, Dante Isteni színjátékához hasonlóan teljesnek,
monumentálisnak kívánta létrehozni.
 Az első könyv sikeresen el is készült, 11 fejezettel.
 A második rész megírásával hosszú ideig, lényegében élete végéig viaskodott.
 A megírt fejezeteket többször elégette, néhány töredékesen maradt fenn.
 A harmadik rész egyáltalán nem készült el.
 Egy orosz, egy német, és egy magyar kiadása a könyvnek
Történet:
1. fejezet. Csicsikov inasa és kocsisa kíséretében megérkezik a városba és a fogadóban száll
meg.
Végiglátogatja a város magas rangú személyeit, hivatalnokait és kellemes modorával
könnyen a bizalmukba férkőzik. Meghívást kap a kormányzó báljára, itt ismerkedik meg a két
földesúrral, Manyilovval és Szobakeviccsel is. Őket indul felkeresni, de útközben a sor három
személlyel, Korobocskával, Nozdrjovval és Pljuskinnal egészül majd ki.
2. fejezet. Először az ábrándozó, hiszékeny, „cukorédes tekintetű” Manyilovot keresi fel,
akinek már háza tája is lustaságra és csupa félbemaradt tervre utal. Manyilovot
meghökkenti, hogy valaki a halott jobbágyaiért pénzt kínál és baráti szívességként inkább
odaajándékozza őket Csicsikovnak.
3. fejezet. Hősünk Szobakevicshez indul, de részeges kocsisa eltéveszti az utat, és a viharos
éjszakán Korobocska udvarházába érkeznek. A jobbágyait is árgus szemekkel figyelő,
korlátolt, gyanakvó öregasszonynak nem könnyű a bizalmába férkőzni. Csicsikov „tiszta
keresztényi emberszeretetből” hajlandó „segíteni”, így ha nehezen is, de olcsón hozzájut a
„holt lelkek”-hez.
4. fejezet. A vendégfogadóban véletlenül összetalálkozik egy harsány és féktelen,
botrányokat kedvelő nemesúrral, Nozdrjovval, akit a városban már futólag megismert. Az
újabb lehetőség csábításának Csicsikov nem bír ellenállni, engedi elcipeltetni magát
Nozdrjovval, akinek birtoka a rendetlenség, a teljes széthullás állapotában van. A
jobbágyokat azonban nem tudja megvásárolni, sőt az ugyancsak szélhámos Nozdrjov őt
akarja megkopasztani. Csicsikovot a megveréstől csak egy újabb véletlen, a rendőrkapitány
megjelenése menti meg.
5. fejezet. Szelifan, a részeges kocsis útközben belehajt egy szembejövő fogatba, melynek két
hölgyutasa van. Egyikük, egy fiatal lány megtetszik Csicsikovnak, akiről az olvasó csak később
tudja meg, hogy a kormányzó lánya.
Csicsikovval végre megérkezünk Szobakevicshez. Vendéglátója hatalmas étvágyú alak,
„valóságos medve”. „Mintha ebben a testben egyáltalában nem lakoznék lélek, vagy ha
lakozik is, (…) olyan vastag kéreggel födve, hogy bármi zajlik is le a mélyén, a felületén semmi
sem moccan.” Mindenkivel elégedetlen, mindenkit lenéz, ám amikor megérti Csicsikov
ajánlatát, dicsérni kezdi régen meghalt jobbágyait, hogy belőlük is pénzt csináljon. Ő tesz
említést a közelben élő földesúrról, Pljuskinról, akinek zsugorisága miatt egymás után halnak
meg jobbágyai. Csicsikov elhatározza, hogy őt is megkörnyékezi.
6. fejezet. Pljuskin birtoka valóban lepusztult, mindent átjár a rothadás és a piszok. Maga a
„Foltozott”, a vén házigazda rongyokban jár, bár raktára tele van. Ő az egyetlen földesúr,
akinek múltjáról többet is megtudunk: valaha jó gazda volt, de felesége meghalt, lánya
megszökött, mára szinte emberi formáját is elvesztette. Egyetlen szenvedélye maradt, a
szerzésvágy, kuporgatás. Amikor megérti, hogy a halott jobbágyok átíratásával adóit
csökkentheti, azonnal elfogadja az ajánlatot, sőt még szökött jobbágyait is eladja.
7–10. fejezet. Csicsikov több száz fiktív jobbágy birtokosaként érkezik vissza a városba. A
fogadó szobájában a listákat olvassa, amikor képzeletben váratlanul „életre kelnek” a
megvásárolt jobbágyok, elképzelt sorsok és élettörténetek.
Az átíratáshoz megérkezik Manyilov és Szobakevics, ám a bizalmatlan Korobocska is a
városba kocsizik, hogy megtudja, milyen áron adják-veszik jelenleg a holt lelkeket. Mint az
első fejezetben, most is egy bálon látjuk viszont a városi előkelőségeket, Csicsikovot a
hölgyek körülrajongják, őt pedig a kormányzó lánya bűvöli el. Megjelenik az erőszakos
Nozdrjov is, jelenléte hozzájárul Csicsikov lelepleződéséhez. Találgatások kezdődnek
Csicsikov személyéről: talán pénzhamisító, vagy a kormányzó lányát készült megszöktetni,
esetleg az újonnan kinevezett főkormányzó embere. A postamester Csicsikovot egyenesen
Kopejkin kapitánynak véli, akinek történetét a szerző beleszövi regényébe.Váratlanul
azonban meghal az ügyész, és míg a város a temetéssel van elfoglalva, Csicsikov a
felelősségre vonás elől elutazik.
11. fejezet. Hősünk csézájában útnak indul, és csak ekkor ismerhetjük meg élettörténetét.
Végre Csicsikov vásárlásainak értelmére is fény derül: minél több jobbággyal, „lélekkel”
rendelkezik, annál több kölcsönt vehet majd fel a banktól. Igaz ugyan, hogy a jobbágyok már
rég meghaltak, de ez majd a következő revíziónál, csak évekkel később derülhet ki, addigra
pedig ő a pénzzel már messze jár.
A könyv a száguldó trojka képével fejeződik be, mely az utolsó bekezdésben váratlanul egész
Oroszország költői képévé növekszik.
Szereplők:
Csicsikov:
A poéma főhőse látszólag figyelemre sem méltó alak. Az első fejezetben így ismerjük meg: „A
csézában egy úr ült, nem különösen szép, de nem is csúnya, nem túlságosan kövér, de nem is
túlságosan sovány, (…) nem beszélt hangosan, de túl halkan sem, hanem éppen úgy, ahogy
illik (…) minden tárgykörben otthonos volt, és tapasztalt, világlátott embernek bizonyult.”
Magáról szinte soha nem beszél; tud udvariasan hallgatni, de tud bókolni vagy rábeszélni is,
ha a célja úgy kívánja. Látszólag segítőkész, hiszen „megszabadítja” vendéglátóit a meghalt
jobbágyok után is fizetendő adótól. A történet során persze kiderül, hogy Csicsikov nagystílű
szélhámos, aki finomkodó, sima modorával a legképtelenebb ajánlatot is képes elfogadtatni
a vidéki uraságokkal.
A hőséről alkotott ítéletet a szerző ironikus felhangokkal kísérve segít kialakítani: „Hogy nem
tökéletesség és erény hőse, az nyilvánvaló. Ki és mi hát? Gazember? Miért volna gazember?
Miért ítélnénk meg másokat olyan szigorúan? Gazemberek manapság nincsenek nálunk; csak
jó szándékú, kellemes emberek vannak. (…) Leghelyesebb, ha Csicsikovot jó gazdának,
vagyonszerzőnek nevezzük; a szerzési szenvedély az oka mindennek, amiatt történnek olyan
dolgok, amelyekre azt szokták mondani, hogy nem nagyon tiszták. Igaz, hogy az ilyen
jellemben már van valami visszataszító…” (11. fejezet.)

 Csicsikov személyét rögtön az első fejezetben megismerhetjük külső megfigyelésből.

Gogol Csicsikovval századunk egyik legelterjedtebb figuráját rejtette el. A társadalom
illedelmes átlag emberét.
 a többi szereplőt kevésbé ismerjük meg csak néhány információt kapunk róluk.
KIVIVÉ Pljuskint az öregembert akinek életéről sok mindent megtudhatunk.
Az elbeszélő alakja:
A cselekményt és a részletező leírásokat a regény folyamán gyakran személyes reflexiók, első
személyben vagy a „szerző” nevében előadott egyéni hangú bekezdések, rövid történetek,
lírai kitérők szakítják meg. Ez a „szerző” nyilvánvalóan az író „képviselője”,
szemléletmódjának kifejeződése a regényben. Maga Gogol is elutasította azonban a
feltételezést, hogy teljesen azonos lenne vele: „Előre sejtettem, hogy a poéma lírai kitérőit
félreértik majd. (…) Az összes helyet, ahol csak bizonytalanul a szerzőről beszéltem, nekem
tulajdonították; elvörösödtem, amikor elkezdték magyarázni őket a javamra.
Megérdemeltem!”[2]
Ez a személyes jelenlét a gogoli elbeszélőmód egyik legjellemzőbb tulajdonsága. A „szerző”
kedélyesen, szinte élvezettel beszélget, megosztja velünk gondolatait, érzelmeit, máskor
értékeli a leírt eseményeket, ismét máskor váratlanul elöntik az érzelmek. A jelenet, amikor a
fösvény Pljuskin a papírral takarékoskodva írni kezd, váratlanul megszakad: „Hát ilyen
hitvány aprólékosságig, ilyen visszataszító kicsinyességig is süllyedhet az ember? Ennyire
megváltozhatik? Lehetséges, hogy mindez igaz? Lehetséges bizony, mert az emberrel
minden megtörténhetik. A mostani lángolóan lelkes ifjú irtózattal hőkölne hátra, ha
megmutatnák neki majdani öregkori arcképét. Vigyetek hát magatokkal mindent az útra…”
Itt még folytatódik egy emelkedett stílusban előadott gondolatsor, utána rögtön vissza is
térünk Pljuskinhoz. A regény legismertebb lírai kitérői a hatodik és a hetedik fejezet elején és
a könyv végén találhatók.
A mű háttere - az orosz realizmus
Jellemzői:

 a kor társadalmi viszonyait tipikus,jellemző alakokon keresztül mutatja be.

 A realista írók tapasztalataik alapján írják le műveikben a világot,beleépítik saját
véleményüket is.
 Az ország lemaradott helyzete A cári rendszer bürokratizmusa és az ország siralmas
helyzete lett a fő téma
 A művek arról szólnak, hogy hogyan nem szabad, hogyan nem érdemes élni.
 Hőseik fölösleges emberek, akik magasabb elhivatottság nélkül, tétlenül, üresen
tengetik életüket, nem használnak senkinek, semminek