You are on page 1of 20

Zsadá nyi Reformá tus Á ltalá nos Iskola

Fizika 7.
FI-505040701/1
Tanmenetjavaslat
rugalmas, ú j

Készítette: szakmai munkakö zö sség


Á tdolgozta: 54 ó rá s tanmenetre: 1. félév 1 fizika / hét, 2. félév 2 fizika /hét
Nagy Sá ndor
Bevezetés
A kerettanterv számos olyan változást tartalmaz a fizika tantárgy tartalmában, a tananyag elrendezésében, a követelményekben és sok más tekintetben, ami
szükségessé tette új tankönyvek kidolgozását. A kerettanterv fejlesztési követelményei közül szeretnénk hangsúlyozni a tankönyvek szemszögéből a
feldolgozási, fejlesztési és ismeretszerzési képességeket. A tankönyv az egyik eszköze a nevelés – oktatás folyamatának.
A következő oldalon ismertetett tanmenet javaslat jellegű, ezért ezt szükségesnek tartjuk az iskola adottságaihoz, illetve a helyi tantervhez igazítani.

Az alábbi tanmenetjavaslat a hetedikes ÚJGENERÁCIÓS fizika tankönyvhöz készült. A tankönyv és a tanmenet is az „A” kerettanterv előírásainak felel
meg.
A kísérleti tankönyv kipróbálását követően a pedagógusok javaslatokat is tettek, amelyeket az újgenerációs könyv szerkesztésekor figyelembe vettünk.
A tanmenet 72 tanórára készült, ami heti 2 tanórát jelent. Ha az iskolában heti 1,5 óra áll rendelkezésre fizika tanítására, javasoljuk a rugalmas tanmenetet,
vagy vigyünk át 2 témakört a következő tanévre.
A tanmenet „használati utasítása”:
 A fizikaórák lényege az általános iskolában a kísérletezés, ezért az egyes tananyagokhoz nem tüntettük fel a tanmenetben, hogy milyen kísérleteket
végezzünk el az adott órán, ezt a helyi viszonyok, a szertár felszereltsége úgyis meghatározza.
 A tanmenetben is igyekeztünk hangsúlyozni azt a szemléletet, amit a kerettantervnek megfelelően a tankönyv is képvisel. Vagyis az általános iskolai
fizikaoktatás minél inkább kapcsolódjon a hétköznapi tapasztalathoz, a fizikai jelenségek gyakorlatban való felhasználhatóságához. Fontos látni még, hogy
szinte minden tantárgyhoz kapcsolható mindaz, amit fizikaórán megismerünk.

2
 A tankönyvhöz munkafüzet is tartozik, ami segíteni szeretné a kollégák munkáját. Kiválóan alkalmas a megszerzett tudás elmélyítésére, gyakorlásra,
ellenőrzésre, a képességek egyéni fejlesztésére.
 Az egyes tananyagok feldolgozásának módszerét ne keressük a tanmenetben, ez a tanári szabadság hatáskörébe tartozik. Célszerű a XXI. századi technikai
eszközök használata is, de tudjuk, hogy ebben nagy eltérések lehetnek az egyes iskolák között.
 A tanmenetben az ENERGIA témakört a tananyag legvégére tettük. A fogalom kialakítása ilyen sorrendben sokkal egyszerűbb.
Képességfejlesztés,
Új tananyag Teljes
Témák összefoglalás,
feldolgozása óraszám
gyakorlás, ellenőrzés

I. Testek, folyamatok mérhető tulajdonsága 2 1 3

II. Testek mozgásának jellemzése 4 2 6

5 2 7
III. Az erő

IV. Kölcsönhatások 6 2 8

V. Hőmérséklet, halmazállapot 6 2 8

VI. A hang, hullámmozgás a természetben 4 2 6

VII. A fény 9 2 11

VIII. Az energia 4 1 5
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója

I. TESTEK, FOLYAMATOK MÉRHETŐ TULAJDONSÁGA

1. Bevezető óra: Ismerkedés a tankönyvvel, munkafüzettel, Motiváció, környezet- és Baleset megelőzési


szaktanteremmel, szertárral, a fizikaóra munkarendjével. balesetvédelem. ismeretek, a tankönyv és a
Miért tanulunk baleset-megelőzési szabályok megismerése. munkafüzet használatának
fizikát? Tanulókísérleti mérések ismerete.
Hosszúság, térfogat mérése. (matematikai, technikai,
A mérés társas kapcsolat fejlesztése). Hosszúság és térfogat
Mérőeszközök használata. mértékegységeinek
Hosszúság és térfogat ismerete, átváltása.
mérése

2. A tömeg mérése, a Tömeg, térfogat meghatározása becsléssel és méréssel, a Mérési adatok táblázatos és Tömeg, térfogat, sűrűség
becsült és mért értékek összehasonlítása. grafikus ábrázolása. betűjele, mértékegysége.
sűrűség
Sűrűség, átlagsűrűség fogalma, kiszámítása Néhány Mért adatok leolvasása a A sűrűség meghatározása.
anyag sűrűségének leolvasása táblázatból és értelmezése. mérőeszközökről. Mérési
adatok rögzítése.

Testek sűrűségének
meghatározása tömeg- és
térfogatmérés eredményei
alapján.

3. Gyakorló óra Időmérő eszközök bemutatása. A naptárkészítés és a Tört mértékegység Időmérés módszerei,
szökőév csillagászati háttere. A napóra működése. értelmezése. Ismerkedés az mértékegységek hibátlan
Az idő mérése Ingamozgás alkalmazása időmérésre. Időzónák jelentése. óra, napóra, stopper, átváltása.
világóra használatával,
működésével.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója

II. TESTEK MOZGÁSÁNAK JELLEMZÉSE

4. A testek mozgásának Pálya, út, elmozdulás. A sebesség értelmezése, jele, Szövegértés gyakorlása. Pálya, út, elmozdulás.
jellemzése mértékegysége. Átlagsebesség. Sebesség számítása, a
A sebesség jelentése. mértékegységek helyes
használata.
A sebesség különböző
mértékegységeinek Átlagsebesség
jelentése, kapcsolata.

5. Mozgások grafikus Az egyenes vonalú egyenletes mozgás fogalmának Mozgások leírása Egyenes vonalú egyenletes
ábrázolása, egyenletes bevezetése. grafikonok alapján. mozgás.
mozgás
Kísérlet: Mikola-cső. Az egyenletes mozgás út
−idő és sebesség − idő
Út-idő grafikon, sebeség-idő grafikon. grafikonja. Mikola Sándor

6. Egyenletesen változó Sebességváltozás, egyenes vonalú egyenletesen változó Az egyenletes és az Gyorsulás.


mozgások mozgás. A szabadesés egyenletesen változó
mozgás közötti különbség Egyenes vonalú
vizsgálata. egyenletesen gyorsuló
mozgás.

Szabadesés, a szabadon eső


test gyorsulása.

7. A körmozgás jellemzői Kísérlet: egyenletes körmozgás vizsgálata Az egyenes vonalú Egyenletes körmozgás.
lemezjátszóval. Keringési idő, fordulatszám, kerületi egyenletes és az egyenletes
sebesség. körmozgás közötti
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Az egyenletes körmozgás jellemzőinek bemutatása. különbség vizsgálata. Fordulatszám, periódusidő,
kerületi sebesség.
Egyenes vonalú mozgással kapcsolatos analógiák
felhasználása.

8. Összefoglalás A fejezet fogalmainak, ismereteinek, megfigyeléseinek Szövegértés, Az eddig tanult fogalmak


felelevenítése. lényegkiemelés,
Gyakorlás vázlatkészítés fejlesztése.

9. Témazáró dolgozat   Áttekinthető, precíz Az eddig tanult fogalmak


munkavégzés.
Az eddig tanult ismeretek számonkérése.

III. Az erő

10. Az erő Az erő fogalma. Az erő mérése, rugós erőmérő készítése. Az erő értelmezése Erő, erőmérő, Newton
Az erő iránya. törvénye. Több erő együttes
hatásainak áttekintése hatása,
Egyensúlyi helyzetek: biztos, bizonytalan, közömbös. alapján.
GÖMBÖC Egyensúlyi helyzetek.
Egy testre ható több erő
hatásának megismerése. Gömböc
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
11. Az erő fajtái Gravitációs erő, gravitációs gyorsulás. A tapasztalatok megfelelő Gravitációs erő, gravitációs
lejegyzése. Erők rajzolása. gyorsulás. Tartóerő. Eötvös
A súly Tartóerő. Lóránd.
A szaknyelv és a köznyelv
Súly, súlytalanság. Tömeg és erő mérése. összehasonlítása. Tömeg és Súly, súlytalanság.
súly megkülönböztetése.

12. Az erő Súrlódás, és fajtái. A súrlódási erőt befolyásoló tényezők. Közlekedésbiztonsági A súrlódás fajtái. Súrlódási
sebességváltoztató alapvető ismeretek erő nagysága, iránya.
hatása Közegellenállás. figyelembevétele.
Közegellenállási erőt
befolyásoló tényezők.

13. Munka Fogalma, számítása. A munka nagyságát befolyásoló A szaknyelv és a köznyelv Munka, erő, elmozdulás.
tényezők. összehasonlítása.
A teljesítmény Teljesítmény, munka, idő
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
A fizikai teljesítmény fogalma, számítása. Az energiafelhasználás betűjele, mértékegysége. A
gyorsasága. köztük lévő összefüggés
helyes használata.
Összehasonlítás, a gyakorlat
és az elmélet
összekapcsolása.

14. Egyszerű gépek Egyszerű gépek: lejtő, ék, emelő, csavar, csiga, Mindennapi élet egyszerű Egyszerű gépek: lejtő, ék
hengerkerék. Munkát nem tudunk megtakarítani csak gépeinek jelentősége, emelő, csavar, csiga,
erőt! történeti fejlődése. hengerkerék.

15. Gyakorló óra A fejezet fogalmainak, ismereteinek, megfigyeléseinek Összefüggések felismerése, Az eddig tanult fogalmak.
felelevenítése. szövegértés,
Összefoglalás lényegkiemelés,
vázlatkészítés fejlesztése,
probléma megoldás.

16. Témazáró dolgozat  Az eddig tanult ismeretek számonkérése. Áttekinthető, precíz Az eddig tanult fogalmak.
írása munkavégzés.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója

IV. KÖLCSÖNHATÁSOK

17. A nyomás A nyomás meghatározása. A nyomás hogyan függ a A nyomás csökkentése, Nyomás, nyomóerő,
nyomóerőtől és a nyomott felülettől. illetve növelése a nyomott felület közötti
gyakorlatban. Helyes kapcsolat.
fogalom, és mértékegység
használat.

18. A hidrosztatikai A hidrosztatikai nyomás fogalma, a nagyságát Arányosságok felismerése, A hidrosztatikai nyomás,
nyomás meghatározó fizikai mennyiségek kísérleti megfigyelése. kísérleti eredmények folyadékoszlop magassága,
Manométer rögzítése. folyadék sűrűsége közötti
reláció. .Manométer.
Folyadékok nyomása zárt térben. Hétköznapi tapasztalatok
felidézése. Folyadékok nyomása zárt
térben.

19. A légnyomás A légnyomás fogalma, nagysága. Torricelli-cső, A légnyomás leolvasása, Légnyomás mitől függ?
barométer. helyes mértékegység
használata. Barométer leolvasása.
Nyomáskülönbségen alapuló eszközeink.
Időjárás-jelentés. Nyomáskülönbségen
alapuló eszközök.

20. Közlekedőedények Közlekedő edény fogalma, az egyes ágaiban a Közlekedőedények a Közlekedőedény fogalma,
hidrosztatikai nyomás nagysága. Víztorony, szintező, mindennapokban. felhasználása a
Hajszálcsövesség bűzelzáró gyakorlatban.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Hajszálcsövesség fogalma, gyakorlati jelentősége. A jelenség felismerése, Hajszálcsövesség fogalma,
példák gyűjtése. gyakorlati jelentősége

21. Arkhimédész törvénye A felhajtóerő kísérleti kimutatása, a nagyságát Rugós erőmérő leolvasása. Felhajtóerő.
meghatározó fizikai mennyiségek vizsgálata. Összefüggések felismerése.
Arkhimédész törvénye, és
Arkhimédész munkássága. alkalmazása.

Arkhimédész

22. Úszás, merülés, Úszás, merülés, lebegés fogalma. Különböző sűrűségű Az úszás, a lebegés, Úszás, merülés, lebegés.
lebegés anyagok vizsgálata, összefüggések felismerése.
az elmerülés feltételeinek Felhajtóerő, gravitációs erő,
vizsgálata. Gyakorlati tartóerő, eredő erő,
jelentősége. nyugalom feltétele.
Mindennapi életből vett
Tűzoltás! példák.

23. Összefoglalás A fejezet fogalmainak, ismereteinek, megfigyeléseinek Szövegértés, Az eddig tanult fogalmak.
felelevenítése. lényegkiemelés,
Gyakorlás vázlatkészítés fejlesztése.

24. Témazáró dolgozat   Áttekinthető, precíz Az eddig tanult fogalmak.


írása munkavégzés.
Az eddig tanult ismeretek számonkérése.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója

V. HŐMÉRSÉKLET, HALMAZÁLLAPOT

25. Gyakorló óra, Hőmérséklet mérése, hőmérséklet leolvasása a Celsius- Hőmérő, hőmérsékleti Hőmérő leolvasása, Celsius-
féle hőmérőn. Alappontok meghatározása. A skálák, mérési hiba. fok, kelvin, Fahrenheit-fok
tanulókísérlet leggyakoribb hőmérséklet mértékegységek. ismerete

A hőmérséklet mérése

26. Hővezetés, hőáramlás, Hővezetés, hősugárzás, hőáramlás a minden napi életben. Mindennapi tapasztalatok és A hő terjedésének módjai a
hősugárzás (Adventi angyalkák, hőkígyó, infrakamera.) Hőterjedés a a kísérletek kapcsolata,
különböző halmazállapotok esetén. magyarázata. -hővezetés

Hővezetők, hőszigetelők. Mindennapi életben való -hőáramlás


alkalmazása a hővezetésnek,
hőáramlásnak, -hősugárzás
hősugárzásnak.
Hővezető, hőszigetelő
anyagok.

27. Olvadás, fagyás Olvadáspont, olvadáshő. Mindennapi tapasztalatok és Olvadás, olvadáspont,


a kísérletek kapcsolata, olvadáshő, fagyás,
Mérési adatok rögzítése, grafikonon ábrázolás magyarázata. fagyáspont.

A víz különböző Jégtömb dróttal, teherrel való átvágása. Nincs minden anyagnak
halmazállapotai olvadás illetve fagyáspontja.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Fagyáspont mérése.

Olvadáskor, fagyáskor bekövetkező térfogatváltozás


vizsgálata.

28. Párolgás Különböző anyagok párolgásának feltételei. Mindennapi tapasztalatok és Párolgás fogalma. A
a kísérletek kapcsolata, párolgás sebessége függ az
A sólepárlás bemutatása. Páratartalom magyarázata. anyagi minőségtől, a
folyadék hőmérsékletétől, a
párolgó felület nagyságától,
a levegő páratartalmától.

29. Forrás, Lecsapódás A víz melegítéséhez kapcsolódó jelenségek vizsgálata, Baleset-megelőzés! Forrás, forráspont.
forráspont mérése. (Csak demonstrációs kísérlet!)
A víz melegítéséhez Forrás közben nő az anyag
A párolgás és a forrás megkülönböztetése. kapcsolódó jelenségek. energiája.

A kuktafazék használatának előnyei. Mindennapi tapasztalatok és A forráspont függ a


a kísérletek kapcsolata, légnyomás értékétől.
A forráspont nyomásfüggésének megismerése. magyarázata.

Túlhevítés mikrohullámú sütőben.


Lecsapódás.
A lecsapódás fogalma. Pára, köd.
Lecsapódás közben csökken
az anyag energiája.

30. Tanuló kísérlet: Különböző hőmérsékletű testek termikus Megfordítható és Termikus kölcsönhatás.
termikus kölcsönhatás kölcsönhatásának megfigyelése. megfordíthatatlan
folyamatok. A termikus kölcsönhatás
A hőmérséklet-változás mértékének megfigyelése, közben kialakuló közös
mérése. Adatok ábrázolása grafikonon. hőmérséklet függ a
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Gyakorlati tapasztalatok kiindulási hőmérséklettől, a
gyűjtése. két test tömegétől és a két
test anyagi minőségétől.

31. Gyakorlás A fejezet fogalmainak, ismereteinek, megfigyeléseinek Szövegértés, Az eddig tanult fogalmak
felelevenítése. lényegkiemelés,
Összefoglalás vázlatkészítés fejlesztése.

32. Témazáró dolgozat  Az eddig tanult ismeretek számonkérése. Áttekinthető, precíz Az eddig tanult fogalmak
írása munkavégzés.

VI. A HANG, HULLÁMMOZGÁS A TERMÉSZETBEN

33. A hangkeltés Hangforrás. A hang keletkezésének vizsgálata. Zene vagy zaj? Hangforrás. Ütős, húros,
Hangszerek és azok csoportosítási lehetőségei. Zajszennyezés. fúvós hangszerek
Hallás. A fül hangkeltése.
A fülkagyló, hallójárat, dobhártya. Zenélés fontossága
A fülkagyló, hallójárat,
A hallás, hangerősség, hallásküszöb, hangtompítás. A hallás fizikai alapjai, a dobhártya.
túlzott hangerő – a
Hangszigetelés, hangerősítés. halláskárosodás megértése. Hangerősség, hallásküszöb.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Hangtompítás. Hangszigetelés,
hangerősítés

34. A hang terjedése A hang terjedése, terjedési sebessége, a közvetítő közeg Hangszigetelés fontossága, Hangsebesség.
jelentősége. A hang sebességét befolyásolja a zajártalom.
hőmérséklet. Hangsebességet
befolyásolja a hőmérséklet
Hangszigetelés, hangrobbanás. és a közvetítő közeg
minősége.

35. A magas és mély Hangmagasság, frekvencia, infrahang, ultrahang. A túlzott hangerősség Hangmagasság és a
hangok egészségkárosító hatásának frekvencia kapcsolata.
A „hallható” hang, a hangszín. ismeretében a megfelelő
A hangerősség mérése magatartásra való törekvés. Az emberi fül által hallható
Az infrahang és az ultrahang szerepe az élővilágban. hang. Infrahang, ultrahang,
hangszín.

36. Hullámok a Hullámforrás, hullámhossz, visszaverődés. A hullám szó köznapi Hullám, hullámforrás,
természetben jelentésének vizsgálata. Hullám visszaverődése,
Kísérletek elvégzése vízhullámmal és rugóval. Hullámok terjedése.
a hétköznapi életben, a víz hullámzása, vízhullám A fizika hullám fogalmának
terjedése. és a hullám szó köznapi
jelentésének vizsgálata,
megkülönböztetése konkrét
példákon keresztül.

37. Gyakorlás A fejezet fogalmainak, ismereteinek, megfigyeléseinek Szövegértés, Az eddig tanult fogalmak
felelevenítése. lényegkiemelés,
Összefoglalás vázlatkészítés fejlesztése.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
38. Témazáró dolgozat   Áttekinthető, precíz Az eddig tanult fogalmak
írása munkavégzés.
Az eddig tanult ismeretek számonkérése.

VII. A FÉNY

39. A fény terjedése Fényforrás, a fény terjedése, árnyékjelenségek. Fény egyenes vonalú Fényforrás, másodlagos
terjedése, az árnyék. fényforrás.
Napfogyatkozás, holdfogyatkozás.
A fény terjedése.
Napfogyatkozás,
holdfogyatkozás.

40. A fény visszaverődése Víztükörről, vetítővászonról való visszaverődés. A valódi és látszólagos kép A fény visszaverődése.
közötti különbség megértése
Visszaverődés síktükörről. A síktükör által alkotott kép a kísérleti tapasztalatok A síktükör képalkotása.
tulajdonságai. alapján.
Látszólagos kép.

41. Gömbtükör Fény visszaverődése gömbtükrökről. A valódi és látszólagos kép Homorú tükör, domború
közötti különbség megértése tükör és az általuk alkotott
Tankönyvi rajzok megértése. a kísérleti tapasztalatok kép tulajdonságai.
alapján.
Gömbtükrök képalkotása, nagyítás, kicsinyítés.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Gömbtükrök a gyakorlatban. A sugármenet megértése. A gömbtükrök gyakorlati
alkalmazása

42. A fény törése A fény törésének megfigyelése. Különböző optikai közegek A fénytörés.
határán átlépve hogyan
Lencsék, prizmák Gyűjtőlencse, szórólencse. Dioptria. Lencsék terjed tovább a fény. Szórólencse képalkotása,
képalkotása. Prizma fénytörésének kísérleti vizsgálata. gyűjtőlencse képalkotása,
Lencsék, prizmák gyakorlati Prizma fénytörése. Dioptria
alkalmazása.

43. A látás Az emberi szem, látáshibák Szemüveg vizsgálata, rövid- Tudatos viselkedés a látás A látás fizikai alapjai.
vagy távollátás. megóvásának érdekében.
Rövidlátás, távollátás
A szem működésének megértése ábra alapján. javítása szemüveggel.
Dioptria.
A közel- és távollátás okának és javítási lehetőségeinek
gyakorlati megismerése.

44. Optikai eszközök, A fényképezőgép, távcső, mikroszkóp. A tudomány és a minden Optikai eszközeinkben
fényképezőgép, napi élet kapcsolata. található lencsék ismerete.
mikroszkóp, távcső
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
45. Színek, légköri Színkép prizmával. Az átlátszatlan testek színe. A Nap színképe, a Színkép, színkeverés,
jelenségek szivárvány színei. légköri optikai jelenségek.
Színek előállítása színkeveréssel. A színek és a fény
hullámhossza. Légköri optikai jelenségek.

46. A fény, mint A látható fény és a hétköznapi életben használt Az elektromágneses A fény terjedési sebessége.
elektromágneses elektromágneses hullámok kapcsolatának megismerése. hullámok gyakorlati
hullám alkalmazása. Az elektromágneses
Az elektromágneses hullámok terjedési sebessége. hullámok fajtái.

47. Infravörös és Terjedési tulajdonságok, a napozás és bőrrák. Egészség-védelem. Az infravörös és ultraibolya


ultraibolya sugárzás sugárzás gyakorlati
Infravörös és ultraibolya sugárzás gyakorlati A látható fény és a alkalmazása.
felhasználása. hétköznapi életben használt
elektromágneses hullámok
kapcsolata.

48. Gyakorlás A fejezet fogalmainak, ismereteinek, megfigyeléseinek Szövegértés, Az eddig tanult fogalmak
felelevenítése. lényegkiemelés,
Összefoglalás vázlatkészítés fejlesztése.

49. Témazáró dolgozat  Az eddig tanult ismeretek számonkérése. Áttekinthető, precíz Az eddig tanult fogalmak
írása munkavégzés.
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója

VIII. AZ ENERGIA

50. Az energia Az energia fogalma, fajtái: belső, rugalmas, helyzeti, Tudatos Az energia fogalma, fajtái.
mozgási energia. Jele, mértékegysége energiatakarékosság. Az energia jele,
mértékegysége.

Energiák egymásba
alakulása, energia
megmaradása.

51. Energiaforrások Energiaforrások, energiahordozók. Megújuló energia, fosszilis Energiaforrások fajtái.


energia fogalmának Elsődleges, másodlagos
Megújuló és fosszilis energiaforrások. Fűtőérték. felismerése. energiaforrások.

Számításos feladatok a kinyert energiával kapcsolatban. Fűtőérték táblázat


használata.

52. Energiaigények Energiafogyasztók, energiaigények. Gazdaság, háztartás, Élelmiszerek


emberek energiaszükséglete. energiatartalma, tápértéke.
Gőzgép működésének megismerése. Energiafogyasztás mérése.

Gőzgép működése.

53. Az energiafogyasztás Égéstermék, erdőgazdálkodás, légtisztaság, Komplex gondolkodás Égéstermékek


környezeti hatásai hulladékgazdálkodás. fejlesztése. levegőszennyezése.

Gyakorlás, Erőművek. .Az energiafogyasztás mérése a Tudatos Hőerőmű, atomerőmű.


összefoglalás háztartásokban. energiatakarékosság!
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
A fejezet fogalmainak, ismereteinek, megfigyeléseinek Szövegértés, A környezetszennyezés
felelevenítése. lényegkiemelés, csökkentése.
vázlatkészítés fejlesztése.
Az eddig tanult fogalmak

54. Témazáró dolgozat  Az eddig tanult ismeretek számonkérése. Áttekinthető, precíz Az eddig tanult fogalmak
munkavégzés.

You might also like