Korea kettészakadásának története

/Harmat Árpád Péter/

A Koreát alkotó két ország a világ egyik legfeszültebb és legérdekesebb területének számít,
részben azért, mert a térségben található - a két állam határvonalán - a világ legnagyobb
aknamezője, részben pedig azért, mert 1953 -ben lezáródott háborújuk óta nem kötöttek békét
és konfliktusaik miatt rendszeresen szerepelnek a hírekben. Hol egymással, hol a világgal
helyezkednek ellenséges viszonyba. Utóbbi magatartás főleg az Északi Koreai kommunista
köztársaságot jellemzi, mely az USA talán fő ellensége napjainkban. A második világháború
végétől Kim Ir Szen, majd 1994 -től 2011 -ig fia Kim Dzsong Il, végül 2011 decemberétől az
unoka Kim Dzsong Un vezeti az országot, teljes személyi kultusz és maradéktalan diktatúra
közepette.

Néhány éve, 2010 nyarán Észak- és Dél-Korea viszonya nemzetközi válsággá alakult. A
politikailag kommunista, bár gazdaságilag tőkés berendezkedésű Kína, a Dél-Koreát
mindenben támogató USA és a két Korea mind részese a konfliktusnak. Az Egyesült Államok
legfőbb ellenségei közé sorolja (Irán és néhány radikális iszlámista ország mellett) Kim
Dzsong Un országát, melyben jelentős szerepe van annak, hogy Észak-Korea atomprogramja
az utóbbi években - Jongbjon közelében lévő központtal - egyre sikeresebb, így feltételezhető,
hogy az ország hamarosan akár interkontinentális atomfegyverekkel is rendelkezhet. Eddig
három sikeres atomrobbantáson van már túl, és legfejlettebb, 80 tonnás rakétáival már 6 ezer,
más szakértők szerint 3 ezer km -es távolságra is képes atomtölteteket eljuttatni. (A
Taepodong X elnevezésű, BM25 Musudan típusú rakéták Észak - Korea legmodernebb
fegyverei.) Azonban ezen rakéták hatótávolsága sem elég arra, hogy Kim Dzsong Un csapást
tudjon mérni az USA nyugati partjára, csupán Alaszkát és Guam szigetét érhetné el velük.
(Természetesen a közeli Dél-Koreát és a Japánban lévő amerikai támaszpontokat azért így is
képes volna rakétatámadásokkal sújtani.) Idén márciusban, egy Dél-Koreában megrendezett
nagyszabású koreai-amerikai hadgyakorlat miatt újra nagyon feszültté vált a viszony Észak-
Korea és déli szomszédja között és ezen keresztül fagyos lett a légkör a kommunista ország és
az USA viszonylatában is. (Mint ismeretes délen közel 26 ezer amerikai katona állomásozik,
Japánban pedig 50 ezres létszámú az amerikai kontingens.) A helyzet odáig fajult, hogy
március 11 -gyel, Phenjan felmondta az 1953 óta fennálló fegyverszüneti megállapodást és
nyíltan kezdett fenyegetőzni egy háború lehetőségével.

Korea történelme, a kettészakadásának története

Az egységes koreai állam i. sz. 668-ban jött létre, Csoszon néven. Koreát külső hatások főleg
Kína felől érték. Onnan érkezett a buddhizmus, a konfucianizmus és számos más ismeret. Az
ország mai neve a középkori Korjo dinasztia nevét őrzi. Az országban 1395-től egészen a
japán megszállásig (1910) a Ji- vagy Csoszon-dinasztia uralkodott. A gazdaságilag
megerősödő Japán a századfordulón befolyása alá tudta vonni az országával szomszédos
koreai államot, majd 1910 -ben hivatalosan is annektálta Koreát. Később a második
világháború idején rendőri diktatúrát vezettek be, és az ország gazdaságát katonai céljaik
szolgálatába állították. A szövetséges hatalmak 1943-ban megállapodtak abban, hogy a
háború befejezte után helyre kell állítani az ország függetlenségét.
Később, 1945 -ben az egymással szövetséges szovjet és amerikai hadsereg vállvetve harcolt a
japánok ellen. A háború a Észak-Kína területén és a koreai félszigeten folyt a legnagyobb
intenzitással, ám a két nagyhatalom végül legyőzte a fasiszta Japánt. A második világháború
végén – 1945 nyarán – megtartott potsdami értekezleten a szövetséges nagyhatalmak
megállapodtak: a Koreai-félszigeten a 38. szélességi foktól északra a szovjet, délre pedig az
amerikai hadsereg fogadja a japán csapatok kapitulációját. 1945 augusztusában a Vörös
Hadsereg, szeptemberben pedig az USA csapatai bevonultak Koreába. Így két megszállási
övezet jött létre. Ezzel ugyanúgy, mint Európában is a szovjet hadsereg által ellenőrzött
terület kommunista érdekszférává, míg a déli rész kapitalista és tőkés uralmi rendszert követő,
vagyis Amerika barát érdekszférává vált. Északon a szovjetbarát Kim Ir Szen vezetésével,
míg az amerikai övezetben Li Szin Man (nyugaton Syngman Rhee) irányításával alakult meg
az állami felső vezetés.

Az amerikai csapatok nagy része 1949-re elhagyta Dél-Koreát, ekkor a KK-t csak a saját
hadserege védte, amely akkoriban gyenge és tapasztalatlan volt. A KNDK (Észak Korea)
hadserege erősebb volt, s Kim Ir Szen számított a szovjet és kínai támogatásra is. Kim Ir
Szennek azonban nem sikerült rávennie Sztálint arra, hogy a Vörös Hadsereg is részt vegyen
Korea egyesítésében; fegyveres segítség helyett a szovjetek haditechnikával, szakértőkkel és a
csapatok kiképzésével működtek közre a küzdelemben. A felhívására a déli országrészben
1948 májusában nemzetgyűlési választásokat tartottak, majd a parlament a szovjet segítséggel
megalakított Észak-Korea 1948. augusztus 15-én kikiáltotta a Koreai Köztársaságot.

A koreai háború (1950-1953)

1950. június 25-én a Kim Ir Szen pártfőtitkár vezette Észak-Korea meglepetésszerű támadást
indított Dél ellen, s csapatai gyors ütemben törtek előre, Szöul is hamar elesett. Az ENSZ
Biztonsági Tanácsa még a támadás napján összeült, s hamarosan elfogadta az amerikai
határozati javaslatot a szabad világ védelmére. A szavazásnál Jugoszlávia tartózkodott, a
Szovjetunió pedig abban az időben bojkottálta a BT üléseit, mivel ott Kínát Tajvan, és nem a
Kínai Népköztársaság képviselte. Ekkor még vita volt abban a kérdésben, hogy az egyik
állandó tag távollétében hozott BT-határozat érvényes-e, de ezt a határozatot érvényesnek
tekintették. Később, június 27-én Truman elnök – megfelelően a nevéhez kötött Truman-
doktrínának – utasította az amerikai légierőt és haditengerészetet, hogy nyújtson segítséget
Dél-Koreának. Az így felállított haderő 90%-át az USA adta. Az USA mellett - kisebb
mértékben - még Ausztrália és a Fülöp-szigetek is részt vett a felállításában. A vezetést a
Vezérkari Bizottság helyett egy amerikai tábornok vette át, és a felelősséget is az USA
vállalta az ENSZ helyett.

Az észak-koreai csapatok 1950 szeptemberére szinte a teljes Koreai-félszigetet elfoglalták,

csupán a délkeleti rész, Puszan városa maradt a déliek és a velük szövetséges haderők kezén.
Ekkor az ENSZ égisze alatt szeptember közepén jelentős amerikai erők szálltak partra Puszan
térségében, valamint az északiak hátában, a félsziget közepe táján, Incshon térségében. A
modern technikával és jól kiképzett (főleg amerikai csapatok) még 1950-ben visszaverték az
északiakat az eredeti határvonalon túlra, visszafoglalták Szöult, és bevették Phenjant. Douglas
MacArthur csapatai megpróbáltak átkelni a Kína határához nagyon közel fekvő Jalu folyón,
válaszul 1950 októberében Kína is belépett a háborúba, névleg önkéntesekkel, gyakorlatilag
reguláris hadseregével (kb. 300 000 katona), s a határa felé közeledő amerikaiakat délre
szorította. (A kommunista Kína nyilvánvalóan politikai okokból is támogatta Észak-Koreát.)
Az amerikai katonák éheztek és rossz ruházattal voltak ellátva, sok fegyverük befagyott, ezért
nem tudták a kínai támadást feltartóztatni. A legszörnyűbb helyzet a Csoszin-víztározónál
alakult ki. 1950 decemberében az észak-koreai és kínai csapatok elfoglalták Phenjant, 1951
januárjában pedig ismételten elfoglalták Szöult. 1951 márciusában azonban az amerikai-dél-
koreai hadsereg visszavette Szöult, s jelentősen visszanyomta az eddigi frontvonalat. Az
amerikaiak ekkor már jobb fegyverekkel, több élelemmel és melegebb ruhákkal voltak
ellátva, míg a kínai önkénteseknek és az észak-koreaiaknak elavult fegyverzetük volt. is.
Végül 1951 márciusára a frontvonalak – nagyjából az eredeti határvonalnál – megmerevedtek,
s a Nehru képviselte India javaslatára béketárgyalások kezdődtek, miközben a harc tovább
folytatódott. 1953. július 27-én a felek tűzszünetet kötöttek mely a határvonalat újra a 38.
szélességi foknál rögzítette.

A következmények
Békét a felek az 1953-as tűzszünet óta sem kötöttek, jelenleg e megállapodás van érvényben.
A félsziget megosztottsága rögzült, s északon a világ egyik legdiktatorikusabb kormányzata
jött létre és maradt fenn a mai napig. Délen erősen autokratikus, antidemokratikus rendszer
jött létre, amely csak az 1980-as évek második felében kezdett nyitottabbá válni. Mindkét
rendszer fennmaradásában nagy szerepet játszott az állandó katonai fenyegetettség. A koreai
háborúban Korea infrastruktúrájának nagy része elpusztult, s mintegy 2,5 millió koreai
meghalt. Kína kb. 1 millió embert veszített. A koreai háború volt a hidegháború első
fegyveres konfliktusa.

Az ezredforduló utánra Dél-Korea fejlett ipari nagyhatalommá változott, és amerikai

támogatással a világ egyik legígéretesebb országává nőtte ki magát. Észak-Korea azonban
megmaradt egy világtól elzárt területnek, ahol szinte mindenki katona, ahol teljes a diktatúra,
és ahol a kommunizmus még mindig teljhatalommal bír. Dr. Csoma Mózes (docens, ELTE-
BTK) Korea szakértő szerint Kim Dzsong Un háborúval történő fenyegetései mögött
valójában a nyomásgyakorlás terve húzódik meg, mellyel országa teljes elismerését és egy
kedvező békekötést szeretne kiharcolni. Ugyanakkor a világ félve szemléli és várja: meddig
megy el a diktátor, és sor kerül e bármelyik oldalon atomfegyverek tényleges bevetésére?