RINGATÓ

Holott náddal ringat,

holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.

Lehet, hogy szerelme

földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.

1928 tavasza

A cím ezekre utal: anya - gyermek vagy szerelmesek, meghittség, nyugalom, szeretet, összetartozás,
biztonságérzet, melegség.

Műfaj: modern dal. Dal: a legszubjektívebb, egyszerű, egynemű érzelmeket kifejező lírai műfaj.
Jellemzője, hogy a költő közvetlenül szólal meg, eredetileg dallammal együtt keletkezett. A klasszikus
dallal szemben József Attila dala egyszerre idézi meg a harmonikus, boldog szerelem pillanatát és
annak lehetséges elvesztéséből fakadó fájdalmat

A cím és a szöveg viszonya szoros, a szöveg teljesíti a cím keltette olvasói elvárásokat. A cím kiicsit
talányos és játékos.

Vershelyzet: egyrészt egyszerre idézi fel a tavon himbálózó csónak látványát (ring a tó), és a ringatás
bensőséges hangulatát. Másrészt felidézi az anyaöl emlékét, a gyermeknek anyjához fűződő
ragaszkodását, hiszen a szó elsődleges jelentése éppen ezt a képet hívja elő. József Attila szerelmi
költészetében többször is felbukkan az anyamotívum.

A versbeszéd személytelen, nem tudjuk eldönteni, hogy ki beszél kihez, a költő tudatosan játszik rá a
beszédhelyzet kétértelműségére

1. vsz. - leíró jellegű

2. vsz. - a lírai én nem jelenik meg ugyan közvetlenül, de szól valakihez

Ritmus: a nyelvi zene a szöveg lényegét, a ringatás képzetét sugározza a kétütemű, hat szótagos
sorok ritmusával.

1. versszak:

- a "holott" szó többféleképpen értelmezhető: - mai jelentése: 'jóllehet, bár', - de az is lehet, hogy a
régi magyar költészetre utal vissza és akkor jelentése: 'ahol' (pl. Balassinál az Egy katonaénekben)

- a megszemélyesítésekből és a halmozásokból összefont költői kép egy tóhoz, a hullámok ismétlődő

ritmikus visszatéréseihez kapcsolódik

- egybeolvad itt a mozgás (ringat), a hallás (csobogás) és a látás (kékellő derű) érzékelése, mindez
békét, nyugalmat, harmóniát áraszt

- a derű nem kitörő, harsogó jókedv, az önmagával tisztában lévő, harmonikus ember
megnyilvánulása
- a költő csupán néhány természeti elem segítségével alkotja meg a boldogság tökéletes pillanatát

- természeti kellékek: nád, tó, csobogás, ég

- a tó mindig az a természeti jelenség volt, amit a költők szívesen használtak fel idill-ábrázolásaikban
vagy harmonikus életérzés kifejezésére

- a csobogás a változás dinamizmusának a hangja

- a kékellő a vidámság, a derű, a boldogság, az idill színszimbóluma

- az ég kékje, a tó szelíd hullámzása ("tavi csókolás") a boldog szerelemre emlékeztethet

- nem derül ki közvetlenül, hogy ki vagy mi a ringató, ki vagy mi végzi a cselekvést, ez az elhallgatás is
valamiféle homályosságot, sejtelmességet kölcsönöz a szövegnek

2. versszak:

- a két versszak közötti szünetben mintha kimondatlanul is elsötétülne az égi kékség, s megsejtjük a
lírai én érzéseinek zaklatottságát: a féltést, hogy elmúlik e derű s harmónia, s kedvese máshoz pártol

- az eufória megtörik, de a szerelem sugárzása tovább tart

- a lírai én szerelmének igazi mélysége, hogy az őt elhagyó kedvesnek boldogságot kíván: „de az is
ringassa/ ilyen ringatással”

- a szerelemben nemcsak boldog, hanem jó is lesz az ember, még akkor is, ha ez a jóság fájdalmat
okoz neki

- a vers azt is sejteti, hogy ebből a felkínálkozó odaadásból mégsem születik nagy szenvedély, tartós
együttélés (5. sor), de ez nem töri össze a bókoló-kedveskedő hangulatot, a frissen fakadó szerelem
éteri tisztaságát