Juhász Gyula: Milyen volt…

verselemzés

Az Anna-szerelem:
Juhász Gyula Nagyváradon ismerkedett meg Sárvári Anna színésznővel. Anna nem
viszonozta a költő szerelmét, a hozzá írott verseket pedig kigúnyolta. A kiábrándulás után már
nem Annához írja a verseket, hanem a Annáról, a szerelemről, de mindezt csak múlt időben.
Körülbelül 70 vers tartozik az Anna-ciklusba. A lány alakja egyre inkább a viszonzatlan
szerelem szimbólumává formálódik a versekben: ő lesz az ideális nő.

A vers keletkezése:
A vers 1912 telén keletkezett, távol Annától, távol Nagyváradtól. A költő ekkor Szakolcán él.
Ott kapott tanári állást.

A vers műfaja:
A vers elégia. Az elégiára jellemző a csendes visszaemlékezés, a visszaemlékezés során
felébredő érzelmek bemutatása. A visszaemlékezés egyszerre fájó és felemelő érzés a költő
számára. Fájó, hiszen nem emlékezik pontosan Anna külsejére (haj, szem, hang), mégis
felemelő érzés, hiszen bármerre néz, mindenhol Annát látja. Annát idézi a búzamező, az őszi
ég, a tavaszi szél. Anna és a táj teljes egybeolvadása belenyugvásra készteti a költőt.
Ahogy múlnak az évek, az emlékek egyre fakóbbak, a visszaemlékezés egyre bizonytalanabb,
ezt mutatják be az egymást követő igék: újra érzem őt, visszarévedek, úgy érzem.

Hangulatvers:
Az elégiára jellemző érzéseket Juhász Gyula tájképei felerősítik. Nem a táj, nem Anna alakja
a fontos igazán, hanem az Annára való emlékezés hangulata. Ez az emlék meghatározza a
költő életét. Minden évszak hoz számára valamit, ami Annára emlékezteti:
Az 1. versszak a nyarat idézi: dús kalásszal jő a sárguló nyár. A második versszakban az ősz
jelenik meg: a szeptemberi bágyadt búcsúzónál. A harmadik versszakban a tavasz köszönt be:
de tavaszodván, ha sóhajt a rét. Egyetlen évszak hiányzik, a tél. A tél a vers megírásának
jelene, itt pedig elsősorban az emlékekből fakadó hangulatok, érzelmek szólalnak meg.

Verselése:
A vers rendkívül zenei hatású. Időmértékes verselésű, jambusokból épül fel.

U − | − − | U − |U − | U − | −
Mil yen volt szőkesége, nem tudom már,

U − | U − | − −| − U | U −
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,

Strófaszerkezet:
Minden versszak ugyanolyan rend szerint épül fel. Az első sorban anaforaként ismétlődik a
kérdés, amelyik a lány valamilyen tulajdonságának felidézésére utal: milyen volt. Ezután jön a
beismerés, nem tudja pontosan felidézni. A harmadik sorban következik be a fordulópont
(DE), majd metaforákkal és megszemélyesítésekkel bemutatott természetben fellelhetjük a
lány tulajdonságait.
Mondatszerkezet:
A versszakok mondatrendje is a strófaszerkezethez kapcsolódik. Az első két sorban összesen
négy tagmondat található. A 2. és a 3. tagmondat egymással ellentétes mellérendelői
kapcsolatban van (nem tudom már ↔ de azt tudom). Az első és a negyedik tagmondat
alárendelői mellékmondat.

A vers stílusa:
A vers az impresszionista stílusú. Akárcsak az impresszionista festők képein, a versben sincs
semmi, ami harsány vagy kiemelkedő lenne, visszafogottak az érzelmek, a mozdulatok, a
színek, a hangok.
A vers olyan, mint egy festmény, ahol a tájban egy emberalak rejtőzik. Az állókép-jelleget a
nominális stílus biztosítja, azaz nagyon kevés az ige, a névszók uralkodnak a szövegben.
Átlagosan 20 % az ige, 50 % a névszó a versben. Az igék passzívak, ez szintén az állókép-
jelleget erősíti (volt, tudom, érzem). A névszók hatását erősíti, hogy a legfontosabb helyeken
jelzős szerkezetben fordulnak elő (dús kalász, sárguló nyár, bágyadt búcsúzó).
A versben a pasztellszínek uralkodnak, évszakonként más és más szín. A nyár sárga (dús
kalász, szőke mező, sárguló nyár). Az ősz kék (kinyílnak az egek, szeptemberi bágyadt
búcsúzó). A tavasz zöld. Bár itt nincs szín, vagy színhatást kifejező szó, a tavasz önmagában
is a zöld színt juttatja eszünkbe.
A metonímiák segítenek kialakítani azt az érzést, hogy a lány és a természet egybeolvad. A
szőke mező, a dús kalász egyszerre idézi fel a lány hajának színét, tapintását, és a
búzatáblákat.
A megszemélyesítések is ezt a célt szolgálják. A kinyílnak az egek azt mutatja meg, hogyan
nyitja ki a lány a szemét, illetve az őszi égbolt kitisztulását a felhőktől.
Az impresszionisták szeretik egyetlen összképben bemutatni a különböző érzeteket. A
szinesztéziákkal Juhász Gyula tökéletesen össze tudja vonni az érzeteket: hangja selyme,
meleg szava.
A lágy mássalhangzók is segítenek megteremteni ennek a csöndes, visszafogott képnek a
hatását. Mindhárom versszakban kiemelkednek az -s és az -sz hangok. Különösen ott, ahol
alliterációt is alkotnak. A maguk susogásával az emlékek csendes felidézését teszik lehetővé
(szőke, sárguló, ősszel, szeptemberi, szeme színére, selyme sem, szava szól, tavasz, messze).

Összegzés:
A vers utolsó sora azt sugallja, hogy hosszú idő telt el a költő és Anna találkozása óta (Egy
tavaszból, mely messze, mint az ég.). A valóságban mindössze négy év telt el. Az eltérés azt a
folyamatot mutatja be, hogyan válik egy hús-vér lányból egy elképzelt, eszményített alak, aki
a tiszta szerelmet képviseli.