Molnár Szandra

A film mint áru és műalkotás

A filmalkotás természete

A film nemzetközi kultúrmédium: műalkotás, amely sajátos esztétikai szabályokat követ,

amely egyben hordozója és közvetítője is az emberi gondolkodásnak.

A film összetett jelrendszerrel dolgozik; egyéni-eredeti jellegét több tényező együttesen

alakítja, befolyásolja, például a felvett (filmszerűen rögzített) képek egymásutánja, a távlati és
közeli képek kötetlen változtathatósága. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy egy
szöveg mindig új értelmet nyer a hozzá kapcsolódó képpel, ezáltal a film egyben a finomabb
(manipulatívabb?) jelentések kialakításának eszköze is. A filmek kultúrpolitikai szerepe a
magatartásminták közvetítésében, társadalmi szerepek megjelenítésében áll.

A film – mint műfaj – első megjelenése óta hatalmas fejlődésen ment keresztül: az első filmek
még fekete-fehérek s nem túl hosszúak voltak, nem is beszélve arról, hogy ’némák’ maradtak.
Az első hangos film 1927-ben jelent meg az Egyesült Államokban (A dzsesszénekes),
Magyarországon pedig 1930-ban (Kék bálvány, illetve Hippolyt, a lakáj). “A filmzene
némafilmek idején kialakult szerepe, azaz a cselekmény kiegészítése, a feszültség fokozása a
mai napig megmaradt.”1 Sőt, a hang először továbbfejlődött sztereóvá, majd a digitális
hangrögzítés megvalósulása folytán a minden mozinéző számára ismert Dolby Digital, illetve
Digital Theatre Surround rendszerré. Emellett a filmzene a hanghordozón (hangkazetta, CD-
lemez) való önálló hasznosítás nyomán jövedelmező iparággá is vált. Hasonló a fejlődés a
filmek színeződése területén is: az első színes film 1935-ben a Vanity Fair volt, ezt követte
1937-ben Walt Disney Hófehérkéje. A számítástechnika fejlődése az 1980-as évektől kezdve
lehetővé tette régi, nagysikerű filmek megfestését. A digitális technika, a számítógépes
animáció fejlődéséről pedig olyan filmek tanúskodnak, mint a Jurassic Park, a Star
Wars/Baljós árnyak vagy a Mátrix. A technika fejlődése nyomán a számítógépek már képesek
arra is, hogy felismerjék és rögzítsék az emberi arcot: Marlene Dietrich digitalizált arcképe
már bejárta a sajtót2, s a virtuális színészek, illetve digitális klónok működtetése változásokat
okozhat a filmgyártásban is.
A filmek fejlődésével lépést tartott a mozik és a házimozizás műszaki megoldásának fejlődése
is: elegendő csak a térhatású hangra, valamint az egyre inkább “gomba módra” terjedő a
multi- és megaplexekre gondolnunk.

A számítógépes technikának köszönhető könnyű javítás és szerkeszthetőség megváltoztatta az

alkotás folyamatát. Az alkotási folyamat megváltozása kapcsán felmerül az a kérdés, hogy
egyáltalán szerzői mű-e a számítógépi programokból létrejött alkotás, ha igen, a
közreműködők hadából ki az, aki újat, önállót s ami a szerzői jogvédelem szempontjából még
fontosabb: egyénit, eredetit alkotott. De megkérdőjelezi a személyiség műben való
tükröződését az is, hogy a műszaki fejlődés és a termelési viszonyok átalakulása
következtében megnőtt a munkaviszonyban, illetve csoportmunkában alkotott művek száma.
A szerző kilétének bizonytalanná válása és a felhasználási módok átalakulása (egymásba
csúszása) miatt pedig a felhasználás engedélyezése nehézkessé válhat.

Noha a filmben megtestesülő nem vagyoni, művészi alkotómunka gazdaságilag nem mérhető,
maga a film (filmszalagok, kópiák) gazdasági jószágként is értelmezhető, amelynek az
előállítása és piacra dobása jelentős munka- és tőkebefektetést igényel. A filmiparban
tevékenykedő vállalkozások – filmstúdiók, filmkölcsönző társaságok, filmszínházak – egyre
emelkedő száma is azt bizonyítja, hogy nem tekinthetjük a filmet kizárólag csak a kultúra
hordozójának. Az olyan klasszikus megkülönböztetések, mint gazdaság és kultúra, művészet
és ipar, műalkotás és áru a ‘filmipar’ területén már elvesztették jelentőségüket. A film
napjainkban áru és műalkotás.3

A film fogalma, sajátosságai

A film fogalmát a szerzői jogról szóló 1969. évi III. tv. (a továbbiakban: régi Szjt). nem
határozta meg, nem így az 1999. évi LXXVI. tv. (a továbbiakban: új Szjt.), melynek 64. §-a
szerint “filmalkotás az olyan mű, amelyet meghatározott sorrendbe állított mozgóképek hang
nélküli vagy hanggal összekapcsolt sorozatával fejeznek ki, függetlenül attól, hogy azt milyen
hordozón rögzítették.”

A film tipikusan összetett alkotás: szerzői művekből álló olyan közös mű, amelynek
megalkotásában is többen vesznek részt.
GYERTYÁNFY PÉTER kategorizálását alapul véve a közös műveket4 két csoportra oszthatjuk.
Az első csoportot a származékos művek alkotják: azon művek, amelyek valamely már
meglévő mű(vek)re épülnek, s ezáltal az alapul szolgáló mű egyéni, eredeti vonásai
módosulnak. A Szjt. 4. § (2) bekezdése szerint “szerzői jogi védelem alatt áll más szerző
művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása, ha annak egyéni, eredeti jellege van.” A
mű származékos volta tehát – amennyiben a mű az oltalmi kritériumoknak egyébként
megfelel – nem befolyásolja a szerzői műként való elismerését. Az alapul szolgáló mű
szerzőjének jogai természetesen nem sérülhetnek (Szjt. 4. § (2) bekezdés). Az irodalmi és
művészeti művek védelméről szóló Berni Uniós Egyezmény (a továbbiakban: BUE) 12.
Cikkében pedig külön is biztosítja az irodalmi és művészeti művek szerzőinek, hogy
engedélyezzék műveik adaptálását, zenei átírását és egyéb átdolgozását.
A közös művek második csoportját az eredeti többszerzős művek alkotják: e művek
jellemzője, hogy szerzőik egységes elhatározással hozzák létre, az egyéni hozzájárulások
egymást erősítik, kiegészítik.
E felosztást szem előtt tartva elmondhatjuk, hogy a filmek mindkét csoportba besorolhatók.
Filmek esetén különösen gyakori, hogy valamely irodalmi mű kerül megfilmesítésre. Az
alapul szolgáló mű szerzőinek védelme vonatkozásában a BUE kimondja: “az irodalmi és
művészeti művek szerzőinek kizárólagos joga, hogy engedélyezzék: műveikről
5
filmreprodukció készítését” (14. Cikk (1) bekezdés).
A film eredeti többszerzős alkotásként különféle műfajú műveket egy minőségileg más, új
művé olvasztó műfaj6, amely szintén védelemben részesül. “A filmalkotás, mint eredeti mű
részesül oltalomban. A filmalkotást megillető szerzői jog jogosultja ugyanazokat a jogokat
élvezi, mint amelyek valamely eredeti mű szerzőjét megilletik.”7

CHRISTINE REUPERT a filmet mint közös művet akként fogja fel, hogy az olyan művek
sorozatából áll, amelyek már a filmet megelőzően léteztek (ún. vorbestehende Werke). Ezeket
a műveket két csoportra osztja, megkülönböztetve a filmtől függetlenül (ún.
filmunabhängige), illetve a kifejezetten a filmhez készült (ún. filmbestimmte) műveket. A
nem kifejezetten film (megfilmesítés) céljára készült művek feldolgozásához a filmben az
UrhG 3. és 23. §§-ai szerint a szerző hozzájárulása szükséges, mivel ezek a művek szerzői
jogilag önálló műveknek tekinthetők. A film számára készült művek megítélése akképpen
alakul, hogy azok mennyire felelnek meg az önálló (új), egyéni-eredeti alkotás
kritériumainak.8
A két osztályozást egybevetve láthatjuk, hogy azok csak terminológiájukban különböznek, a
filmtől függetlenül készült művek (amelyek a filmben származékos módon kerülnek
felhasználásra) és a film számára készült művek (amelyek eredetileg is a filmhez készültek)
szerzői jogi megítélése lényegében azonos.

A film létrejöttének folyamata, a filmkészítés lépcsőinek szerzői jogi értékelése

A film, illetve a filmalkotás fogalma az alkotási folyamat végső fázisát, a sajátos, többlépcsős
folyamat eredményeként létrejött kész művet helyezi a középpontba, nem hagyhatjuk
figyelmen kívül azonban a megelőző fázisokat sem, mivel ezek során is keletkezhetnek
szerzői jogi védelemre érdemes művek. A régi Szjt. (pontosabban a Vhr. és a Fr.9)
szabályozási körébe vonta ezt a kérdést: az egyes lépcsőfokokon megjelenő alkotói
tevékenységek mennyisége és minősége kifejezésre jutott a szerzői jogi védelem
terjedelmében. Ennek a szabályozási megoldásnak a hátterében az állt, hogy a szocializmus
időszakában a filmgyártás állami kézben volt, ezáltal a szerzők általában munkaviszony
keretében alkottak: a vagyoni jogok a munkáltatót illették meg – annak jogszabályi rögzítése,
hogy ki, miért, mire jogosult, egyfajta garanciát jelentett az alkotók számára, hogy munkájuk
nem marad díjazás nélkül.

Miért szükséges a korábbi jogi helyzet részletes bemutatása? Bár az új Szjt. hatályon kívül
helyezte az említett jogforrásokat, az egyes elemek továbbra is a filmkészítés lépcsőiként
értelmezhetők. Ezen túlmenően pedig azért is indokolt, mert maga az új törvény csak a
hatálybalépését követően kötött felhasználási szerződésekre irányadó, ezért a korábban (1999.
szeptember 1. előtt) megkötött szerződésekből eredő jogviták esetén a bíróságnak ezek
alapján kell döntenie.

A filmkészítés lépcsői

A filmötlet
Általában elmondhatjuk, hogy önmagában az ötlet vagy a gondolat nem tarthat igényt szerzői
jogi jogvédelemre. A szellemi tulajdonjogok egyes kereskedelmi vonatkozásairól szóló
TRIPS-egyezmény és a WIPO Szerzői Jogi Egyezmény is leszögezi: “a szerzői jogi védelem
a kifejezésre és nem pedig önmagában az ötletre vonatkozik.”10 A bíróság egy eset kapcsán
konkrétan is kifejtette: az, hogy a felperes ötletéből készült a filmnovella, illetve, hogy a
felperes a filmnovella írásához irányt mutatott, nem nyújt kellő alapot ahhoz, hogy bármilyen
szerzői jogi igényt érvényesítsen. “A szerzői mű ugyanis formában megtestesített gondolat,
amely a szerző egyéni alkotása, s a jelen esetben az alperes volt az, aki a filmnovellát
megírta.” (BH 1971. 6726.) A filmötlet tehát nem részesül szerzői jogi védelemben, jóllehet a
film létrejötte szempontjából igen fontos a léte. Ehhez hasonló elveket követ a német
joggyakorlat is, több esetben kimondva: “önmagában az ötlet nem alapoz meg szerzői
jogvédelmet”.11 A ’Lied der Wildbahn’ jogesetben a természetfilm alkotói az évek
körforgását használták fel filmjük alapjául, a ’Wolfsblut’ jogesetben pedig egy farkaskutya
volt az emberi konfliktushelyzeteknek, illetve magának a hősnek a “kísérője”. A bíróság
véleménye szerint az idézett esetekben az alkotás egyéni-eredeti jellege hiányzott, és emiatt
nem részesítette védelemben a filmötleteket. A ’Forsthaus Falkenau’ jogesetben, ahol az
alkotók az erdész sajátos élethelyzetét aknázták ki filmjükben, az ötlet egyéni-eredeti jellegét
elismerte a bíróság, a személyes, egyedi alkotás, megformálás hiánya miatt (ti. a film valós
élethelyzetet dolgoz fel) azonban nem tartotta szerzői jogi védelemre érdemesnek.12
Az új Szjt. már megfelel nemzetközi kötelezettségeinknek, illetve tükröződik benne a bírói
joggyakorlat irányjelzőinek figyelembe vétele – az 1. § (6) bekezdése kimondja, hogy
“valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem
lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek.”

A filmvázlat
Az Fr. szerint a filmvázlat – a filmötlettel ellentétben – az az írói mű, amely a filmtörténet
cselekményének rövid, vázlatos leírását tartalmazza és filmnovella vagy filmforgatókönyv
megalkotásához alapul szolgálhat.13 A német bírói gyakorlat szerint – a fentebb
megfogalmazottak mellett – szükséges az is, hogy a filmvázlat szóljon a forgatási helyszínek,
a miliő, a karakterek leírásáról (Forsthaus Falkenau-döntés). A jogszabály értelmében tehát a
filmvázlat önálló szerzői műnek volt tekintendő, amely a film megalkotásának folyamatában
az alsó lépcsőn foglal helyet, s ennek megfelelően az Fr. a szerzője számára a vagyoni
jogosultságok közül csak a megfilmesítési díjat biztosította.14
A filmnovella
A filmnovella – a filmvázlathoz hasonlóan – írói mű, amely filmforgatókönyv alapjául
szolgálhat. Ami a filmvázlattól megkülönbözteti: a filmnovella a filmtörténet cselekményének
teljes leírását tartalmazza. A német gyakorlat megkívánja a cselekmény részletekbe menő
leírását, a dialógusokat; a filmnovella szerzői jogvédelemre alapvetően csak akkor alkalmas,
ha a szerző egyéni elképzeléseit tartalmazza, s a filmvázlat részletes, önálló
továbbfejlesztése.15 A filmnovella szerzője alkotói és megfilmesítési díjra volt jogosult (Fr.
11. §).

A filmhez készült irodalmi művek zárköve: a filmforgatókönyv

A filmhez készült irodalmi művek közül a forgatás szempontjából a forgatókönyv kiemelkedő
jelentőségű, ugyanis lezárja a film megalkotásának “szellemi” folyamatát abban az
értelemben, hogy a forgatókönyv birtokában elkezdődhet a tényleges (technikai) forgatás.
Ugyanis a filmforgatókönyv az az írói mű, amely már a filmtörténet részletes (a mimikára,
gesztikulációra, a helyszínekre, a kameravezetésre, a fényviszonyokra is kiterjedő), a film
elkészítésére alkalmas módon való leírását tartalmazza. Alkotóját ugyanazok a vagyoni
jogosultságok illetik, mint a filmnovella alkotóját (Fr. 12. §).

Az új Szjt. a film alkotásának lépcsői közül csak a forgatókönyvre utal, s expressis verbis
csak a forgatókönyvírót ismeri el mint a film szerzőjét (64. § (2) bekezdés). Ez természetesen
nem jelenti azt, hogy a megelőző fázisokban létrejött művek védelem nélkül maradnának: a
törvény hatálya minden alkotásra kiterjed, tehát ha egy adott filmnovella megfelel a szerzői
mű kritériumának (vagyis egyéni-eredeti), akkor alkotója a felhasználás fejében arányos
díjazásra jogosult (új Szjt 1. § (3) bekezdés, 16. § (4) bekezdés).

A film szerzőségének kérdései

Valamely irodalmi, tudományos, művészeti mű szerzője az, aki a művet megalkotta – a szerző
a szerzői jogok alanya (új Szjt. 4. § (1) bekezdés). Mindez azt jelenti, hogy a szerző jogosult
rendelkezni a művével kapcsolatban őt megillető személyhez fűződő és vagyoni jogokról. A
szerzőség megállapítása a mű megalkotásának függvénye, lévén a szerzővé válás az alkotói
tevékenységgel párhuzamos folyamat, amely a szerző és műve közötti intellektuális
kapcsolatot feltételezi.
A film tipikusan többek közös munkájaként (csapatmunkában) keletkezik, ezért felmerülhet a
kérdés, kit tekintsünk a film szerzőjének-szerzőinek a film előállításának komplex
folyamatában s milyen e szerzők egymáshoz való viszonya.

A film lehetséges szerzőinek köre

A film megalkotása szempontjából a film szerzőjének lehetséges körébe tartoznak: a

filmrendező, a producer – kettőjük bokszmeccse különösen meghatározó –, az operatőr, a
vágó, a forgatókönyvíró és a filmzene szerzője. Nem vitás, hogy mindegyiküknek része van a
film végső megformálásában, tevékenységük azonban alapvetően eltérő.

A filmrendező: privilegizált szerző?

“A művészek élén a rendező áll, akinek kezében a forgatókönyv

– hasonlóan mint bíró kezében a törvény – eleven életté válik.”16

A filmrendezés mindig is mitikus szakma volt, hiszen a rendező parancsol mindenkinek,

bármit mond, megvalósul, lábai előtt tehetséges írók és gyönyörű színésznők hevernek. A
rendező koordinálja, illetve mozgásba rendezi a többi szerző munkáját, a filmkészítés
folyamata alatt minden nap önálló, súlyos anyagi következményekkel is járó döntéseket hoz.17
A rendezői tevékenység azonban nem pusztán szervezői – technikai - irányítói, hanem alkotó
jellegű is, a film vizuális kifejezésmódot tükröz, így a rendező egyéni kifejezésmódja,
rendezési stílusa alkalmas arra, hogy művét más szerzők műveitől megkülönböztesse.18 (Itt
elegendő csak Peter Greenaway, Federico Fellini vagy Krzysztof Kieslowski rendezte
filmeket felidéznünk.)

A producer (fogalma és) szerzősége

BALÁS P. ELEMÉR szerint a mozgófényképészeti mű (a film) kettős absztrakciónak a
kifejezése: a gépé és a pénzé.19 Ez a megfogalmazás hűen kifejezi, hogy a filmek készítésében
nem csupán művészi szempontok, hanem a film gyártásában érdekeltek (jellemző módon a
producerek) gazdasági érdekei is felszínre kerülnek. A rendező-producer viszony mutatja
továbbá a filmben megtestesülő kettős értéket, a szellemi és vagyoni értéket is.
Az angolszász ’producer-modell’ a producer fogalmát több szinten értelmezi. Executive
producernek a film finanszírozóját, a vagyoni jogok jogosultját tekintik, s ettől
megkülönböztetik a line producert, a napi produkciós feladatokkal megbízott, a film gyártását
felügyelő személyt. E személyek mellett elismerik (főként Angliában) producerként azokat a
társaságokat is, amelyek társfinanszírozóként vesznek részt a film gyártásában.20
A kontinentális szerzői jogban a producer (filmgyártó) “viseli a film előállításával
kapcsolatos gazdasági, pénzügyi, szervezeti, technikai és jogi felelősséget,”21 illetve őt terheli
a filmgyártás gazdasági kockázata is.

Arra a kérdésre, hogy kit kell a különböző személyek szellemi munkájával létrejött
mozgófényképészeti mű szerzőjének tekinteni, arra a szerzői jogról szóló 1921. évi LIV. tv.
nem adott választ, de természetesen a kérdés nem maradt megválaszolatlanul, habár a film
természetéből adódóan speciális nehézséget jelent azok kiválasztása, akik önállót, újat
alkottak. A Kúria azonban P.I. 1684/1934. számú ítéletében törvénymagyarázat útján pótolta
a hiányt. Az indoklásban a Kúria két kategóriát különböztetett meg: az egyik kategóriába
mindazok tartoznak, “akik a mozgófényképészeti mű létrehozásában közreműködnek, s
szerzői joguk már annak a szerződésnek a folyományaként, amellyel kötelezettséget vállaltak
a mű előállítása iránt a filmvállalkozóra száll át”, a másik csoportba pedig azok, “akik a
mozgófényképészeti műhöz felhasznált írói és zenei művek szerzői”, az ő szerzői jogaik
ugyanis csak átruházás folytán szállnak át a vállalkozóra. Tehát például a filmszövegkönyv
írója mint írói mű szerzője a második kategóriába tartozik, ha a vállalat egy már kész
szöveget szerez meg tőle, egyébként pedig az eset körülményeiből lesz eldönthető, hogy a
filmszövegkönyv írójának joga mennyiben száll át már annak a szerződésnek a
folyományaképpen a vállalkozóra, amely szerződéssel kötelezettséget vállalt a
filmszövegkönyv megírása iránt. Hasonló megállapításokat olvashatunk a P.I. 5577/1930.
számú döntésben is, amely kimondja, hogy “ha a vállalkozó írót, költőt vagy dramaturgot
alkalmaz azért, hogy a filmhez ötleteket adjanak, ahhoz kísérő feliratokat szerkesszenek,
akkor ezek szerzői joga is már a vállalattal kötött szerződésnél fogva az utóbbira száll.”
Láthatjuk, hogy a bírói gyakorlat a filmek esetén abba az irányba mozdult el, amely
alkalmazkodott a gazdasági élet és a forgalom biztonságának követelményeihez, s amely
szerint egyszerűbb a film szerzői jogát egy személytől – nevezetesen a gyártótól –
megszerezni.
A törvény e hiányossága, azaz hogy nem rendezte a film szerzőségének a kérdését,
megosztotta a jogászokat is: a jogirodalmi vitából jelentősége miatt különösen BALÁS P.
ELEMÉR és SZENTE ANDOR polémiája emelhető ki.

BALÁS P. ELEMÉR szerint mozgófényképészeti művek esetén “a közreműködők egész sora fejt
ki olyan tevékenységet, amely egyébként szerzői jogi tevékenység alá esik, azonban egyik
közreműködő tevékenysége sem áll meg egymagában, de nem is áll a szerzőtársi
együttműködés szokásos viszonyában, hanem valamennyi egy tőle idegen szempont körül
kristályosodik ki. (…) Ez a külön szempont az üzleti értékesíthetőség szempontja”22 –
ugyanis “a filmszerzőnek főfigyelmét a képszerűen megragadható eszmére kell irányoznia,
amelyből érdekfeszítő cselekményt lehet kifejleszteni”, és “a legszélesebb körű közönség
színvonala határozza meg, mi lehet a film szövege.”23 A film szerzőjéül BALÁS P. szerint
közvetlenül a vállalkozót kell elismerni, mivel annak szerzősége nem pusztán a filmalkotás
kollektív jellegén, hanem azon alapul, hogy “az összes közreműködők tevékenységét a
vállalkozó döntően irányítja, úgyhogy ebbéli pozitív szerepének elismerésre kell jutnia a
szerzői jogban is.”24 Tehát “nem pusztán a célszerűségi megfontolás a filmvállalat
szerzőségének alapja, hanem hogy a film igazi alakítója, az összes szellemi tevékenységek
meghatározója a vállalkozó.”25 BALÁS P. egyébként véleményem szerint elég kritikus a film
mint műfaj megjelenésével és elterjedésével szemben, egy tanulmányában ugyanis ezt írja: “a
film önálló új műfaj, ha nem is a kultúrának, hanem csak a civilizációnak szülötte.”26

SZENTE ANDOR felfogása szerint a gyakorlati élet kívánalmainak megfelelő megoldás –

vagyis hogy célszerű a film szerzői jogát egy személytől megszerezni – a szerzői jog
alapelveivel áll ellentétben. A művek szerzője ugyanis az, aki a művet megalkotta, “a
filmgyár pedig ilyen alkotó tevékenységet már csak azért sem fejt ki, mert jogi személy.”27
BALÁS P. ELEMÉRREL szemben szerinte “szerzői jog csak azt illethet, aki önálló szellemi
művet alkotott, már pedig a filmvállalkozó csupán a tőkéjét bocsátotta rendelkezésre ahhoz,
hogy mások önálló művet alkothassanak.”28 Természetesen SZENTE nem kívánja negligálni a
forgalom érdekeit, de csak olyan megoldást tart elképzelhetőnek, amely ex lege cessióval
lehetővé teszi, hogy az értékesítési jogok (vagyis nem a szerzői jog egésze!) a filmvállalkozót
illessék.29
A jogfejlődés a SZENTE által javasolt megoldást váltotta valóra, a régi Szjt. a filmgyárat mint
ex lege származékos jogosultat ismerte el.
A szerzői jog által szerzőként elismert alkotók (közreműködők)

A film többszerzős jellegéből kifolyólag mind a régi, mind az új Szjt. eltekint a film
szerzőinek kimerítő felsorolásától, amikor úgy rendelkezik, hogy “a film szerzői a film
számára készült irodalmi és zeneművek szerzői, a film rendezője és mindazok, akik a film
egészének kialakításához ugyancsak alkotó módon járultak hozzá” (régi Szjt. 41. §, új Szjt.
64. § (2) bekezdés).30

A film számára készült irodalmi és zeneművek alkotóinak szerzősége kétségtelen, mivel ők a

film egészének kialakításához alkotó módon járultak hozzá. Sajátos helyzetben azok a
szerzők vannak, akik nem a film számára készítették műveiket, de műveik a filmben
felhasználásra kerültek – ők a film közvetett szerzőivé válnak. (Esetükben ez nem más, mint
az új Szjt. 4. § (2) bekezdésében szabályozott adaptáció konkretizálása.)

Egyes műfajok, illetve a film jellegétől függően a film alkotásában egyes tevékenységek vagy
alkotások kiemelt szerepet kaphatnak, megalapozva a film szerzőségét. Ilyen sajátos
alkotások a filmhez készült grafikai művek. Rajzfilmek esetén például a figuratervezők,
rajzolók eredeti munkája alkalmas lehet arra, hogy szerzői műként elismerésben és szerzői
jogi védelemben részesüljenek A bíróság az előtte folyó konkrét ügyben kikérte a Szerzői
Jogi Szakértő Testület véleményét arra nézve, hogy egy animációs filmben végzett
mozdulattervezői, kulcsrajzolói, illetve fázisrajzolói munka során létrejöttek-e (létrejöhetnek-
e) olyan alkotások, amelyekről elmondható, hogy azok önálló szerzői művek, s így
alkotójukat szerzői jogi védelem illeti meg. A Testület 35/1994. számú állásfoglalásában
kifejtette, hogy az általános és elfogadott filmszakmai gyakorlat szerint csak a
mozdulattervezői tevékenység olyan alkotó munka, amely a végzője számára a létrejött
alkotás tekintetében megalapozza a szerzőséget: a mozdulattervező tehát az animációs film
szerzőjének tekintendő.

Az alkotói hozzájárulás törvényben előírt feltétele következtében nem válnak a film szerzőivé
az olyan személyek, akiknek csupán a film alkotásának technikai, szervezési munkálataiban
vannak feladatai (például világosító, főberendező, gyártásvezető) – bármily fontos szerepük is
van a film elkészítésében.
Szerzői jogi törvényünk a rendezőt a film szerzői között ismeri el, de az angolszász modellel
ellentétben – és követve a kontinentális modellt – nem ismeri el a gyártó szerzői státuszát. A
filmgyártó (=producer) fogalmát a régi Szjt. nem határozta meg pontosan, de származékos
módon elismerte a filmgyárat mint a filmre vonatkozó felhasználási (vagyoni) jogok – ex lege
– jogosultját (régi Szjt. 41. § (3) bekezdés).31 Az új Szjt. változtatott ezen a struktúrán és az
előállító fogalmát a filmkészítés valóságos folyamataihoz igazítva akképp definiálja, hogy “a
film előállítója az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem
rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely saját nevében kezdeményezi és megszervezi a
film megvalósítását, gondoskodva ennek anyagi és egyéb feltételeiről” (új Szjt. 64. § (3)
bekezdés).

A film a kollektív létrehozás ellenére egységes alkotásként kerül a nyilvánosság elé, ezért a
filmen fennálló vagyoni jogok egy kézben (nevezetesen a filmgyár/tó kezében) való
összpontosítása a mű felhasználásának (nyilvánosságra hozatalának, terjesztésének
forgalmazásának stb.) optimális kihasználtságát szolgálja, s az új Szjt. ezt a megfilmesítési
szerződés tartalmává teszi, mikor kimondja: a filmalkotás létrehozására kötött szerződés
alapján a szerző – kivéve a szöveges vagy a szöveg nélküli zenemű szerzőjét – ellenkező
kikötés hiányában átruházza az előállítóra a filmalkotás felhasználására és a felhasználás
engedélyezésére való jogot.

A filmelőállító tehát az új Szjt. alapján nem minősül a film szerzőjének, mégis védelmet nyer
mint szomszédos jogi jogosult.

A szomszédos jogi védelem körében szabályozásra kerülő jogviszonyok közel állnak a

szerzői jog területéhez, mégsem nevezhetők szerzői jogviszonynak. Szomszédos jogi
jogosultak általában a szerzői alkotások felhasználását szolgáló tevékenységek végzői, akik
tevékenysége a szerzői művek gyártására, forgalmazására, közvetítésére irányul. A
filmelőállító jelentős mértékben hozzájárul a film elkészítéséhez (szervezési, forgatási
feladatok elvégzésével, az anyagi feltételek biztosításával, stb.), szomszédos jogi jogosultként
való elismerésének hátterében azonban nem csupán ez, hanem az EU joganyagának való
megfelelés kötelezettsége is áll.
Az EU 92/100. Irányelv a filmelőállító jogait is a szerzői joggal szomszédos jogként
szabályozza, a hangfelvétel-előállítók, az előadóművészek és a rádió- és televízió szervezetek
mint “hagyományos” szomszédos jogi jogosultak mellett. Az Irányelv 7. Cikke a
többszörözés joga (reproduction right), a 9. Cikke pedig a terjesztés joga (distribution right)
vonatkozásában biztosítja az előállító számára a kizárólagos jogot, hogy ezen
felhasználásokat mások számára engedélyezze vagy megtiltsa.
Az új Szjt. 82. § (1) bekezdése kimondja, hogy “a film előállítójának hozzájárulása szükséges
ahhoz, hogy a filmet a) többszörözzék; b) terjesszék, ide értve a nyilvánosság részére történő
haszonkölcsönbe adást is, c) vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy
tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés
helyét és idejét egyénileg választhassák meg.” A c) pont alatti felhasználás szabályozása
révén az új Szjt. az Irányelvnél korszerűbb, az információs társadalom új (internetes)
felhasználási lehetőségeire is normákat alkot. Az említett felhasználásokért díjazás jár, kivéve
ha a törvény ettől eltérően rendelkezik. Ilyen törvényi kivétel például a 39. §-ban szabályozott
nyilvános közkönyvtárakban történő haszonkölcsönbe adás. A díjazás arányos mértékére
vonatkozó rendelkezést (új Szjt. 16. § (4) és (5) bekezdés) a szomszédos jogi jogosultak
esetében is alkalmazni kell.
A filmelőállító teljesítményének védelme érdekében a 84. § (1) bekezdés d) pontja úgy
rendelkezik, hogy a filmelőállító jogai “a filmnek annak az évnek a végétől számított 50 évig,
amelyben a filmet forgalomba hozták, illetve – ha ezalatt nem hozták forgalomba a filmet –
annak az évnek a végétől számított 50 évig, amelyben a film elkészült” részesülnek
védelemben.

A film szerzőinek egymáshoz való viszonya

A régi Szjt. alapján általában “több szerző közös művére, ha azt nem lehet önálló részekre
szétválasztani, a szerzői jog a szerzőtársakat együttesen és egyenlő arányban illeti meg” (5. §
(1) bekezdés), ezzel szemben, ha a közös mű önálló részekre szétválasztható, a társszerzőket
az egyes részekre önálló szerzői jog illeti meg (régi Szjt. 5. § (2) bekezdés).32
A rendező tevékenységéről elmondható, hogy az kizárólag a filmhez kötődik, alkotásának
önálló hasznosíthatósága – mint a társszerzői státusz kritériuma – nehezen realizálható. Mivel
a rendező a régi Szjt. értelmében a film szerzőjének minősül, viszonya a többi szerzőhöz
általában szerzőtársi.
A közös mű társszerzőségének kérdése tehát csak a filmben felhasznált irodalmi, zeneművek
vagy képzőművészeti alkotások tekintetében releváns. Hasonlóképpen foglalt állást a Szerzői
Jogi Szakértő Testület is 3/1977. számú szakvéleményében,33 amikor kifejtette, hogy a
különböző műfajban alkotott részekből összeálló műveknél nyilvánvaló, hogy az ilyen
alkotást általában nem lehet oszthatatlannak tekinteni. A szerzők kifejezésmódja más és más,
az egyes szerzők önálló műfajban alkotott művekkel járulnak hozzá a közös alkotáshoz, ebből
következően a közös mű szétválasztható, a szerzők egymásközti viszonya társszerzői.
Ezen elméleti álláspont ellenére a Legfelsőbb Bíróság az ún. Vuk-perben a film alapjául
szolgáló regény szerzőjét (a film közvetett szerzőjét) és a filmben szereplő sajátos
rajzfilmfigura rajzolóját egymás szerzőtársainak minősítette, mondván, hogy az állatfigura a
regénybeli szereplő jellemét, sajátos egyéniségét jeleníti meg (BH 1986. 363.).

Az új Szjt. a közös művek szerzőinek egymáshoz való viszonyára vonatkozóan új szabályokat

vezetett be, a közös mű részeinek önálló hasznosíthatóságát jelölve meg immáron törvényi
szinten, s ez nem igazítja el jobban a jogalkalmazót, mint a korábbi megoldás. A törvény
viszont az általánostól eltérő szabályokat is megad a filmeknél, ahol a rendezőt képviseleti
joggal ruházza fel az utolsó vágás jogának gyakorlása, illetve a kész filmmel való rendelkezés
vonatkozásában (új Szjt. 65.§ (3) bekezdés).

Az EU 93/98. Irányelve szerint audiovizuális művek szerzőinek kapcsolata szerzőtársi,

mindenképpen a szerzőtársak közé sorolandók: a rendező, a forgatókönyvíró, a
“dialógusszerző” és a filmzene szerzője (2. Cikk), szerzői jogi szabályozásunk tehát a szerzői
jogosultak kérdéskörében kvázi megfelel az európai normáknak.

A megfilmesítési szerződés mint nevesített felhasználási szerződés

A filmalkotások felhasználására engedély – főszabály szerint – felhasználási szerződéssel

szerezhető, s az új Szjt. a felhasználási szerződések általános szabályaira helyezi a hangsúlyt
(speciális szabály csak a kiadói és a megfilmesítési szerződésre vonatkozik), ellentétben a
régi Szjt.-nyel, amely a felhasználási szerződések szabályozásában azt a módszert követte,
hogy a felhasználási szerződések általános szabályai mellett műfajspecifikus rendelkezéseket
is tartalmazott, nem is beszélve a kapcsolódó miniszteri rendeletekről. A filmek
vonatkozásában korábban az általános szabályok mellett a Szjt. 42-43. §-ai és a Fr. szabályai
vonatkoztak a “filmfelhasználási” (megfilmesítési) szerződésekre.
1. A megfilmesítési szerződés fogalma

A megfilmesítési szerződés alapján “a szerzők filmalkotás létrehozása céljából saját már

elkészült vagy a jövőben elkészítendő művük felhasználási jogait a filmelőállítóra ruházzák és
a szerződés alapján a filmelőállító – ellenkező kikötés hiányában – az összes felhasználási
jogot megszerzi”34, de a törvényi kivételeket – a kötelezően közös jogkezelés alá eső
felhasználási jogokat – természetesen nem, mivel ezek nem képezhetik a szerződés tartalmát.

Habár a régi Szjt. a megfilmesítési szerződés fogalmát nem tartalmazta, a ma már nem
hatályos Fr. olyan tartalmi követelményeket határozott meg a megfilmesítési szerződés
tartalmát illetően, mint a szerzői mű faja (például filmforgatókönyv), a mű felhasználásával
készítendő film műfaja (például játékfilm, dokumentumfilm stb.), a film hossza, a mű
átadásának határideje és a díjazás (Fr. 4. § (1) és (2) bekezdés). Ezen kellékek meghatározását
és előírását az államilag irányított szerződéskötési rendszer indokolta.

2. A megfilmesítési szerződés alanyai

A felhasználási szerződések egyik oldalán minden esetben a felhasználó áll (aki bármely
személy lehet, gyakorlatilag azonban gazdasági társaságok fordulnak elő felhasználóként), a
másik oldalon azonban a szerzőn kívül állhatnak a szerző általános jogutódjai is.

A régi Szjt.-ben a filmek hasznosítására kötött szerződésekre vonatkozó sajátos szabály az

volt, hogy a szerzőkkel megkötött szerződés alapján a filmre vonatkozó szerzői vagyoni
jogokat jogutódként a filmgyár szerezte meg, és harmadik személyekkel szemben kizárólag a
filmgyár gyakorolta, és a filmgyár a szerzők személyhez fűződő jogai védelmében is
felléphetett (régi Szjt. 41. § (3) bekezdés). Megfilmesítési szerződés esetén tehát a szerződő
felek a filmgyár és mindazon szerzők voltak, akiknek műveit a filmben fel kívánták használni,
függetlenül attól, hogy a művek közvetlenül a film számára készültek-e vagy sem.
A film szerzőségével foglalkozó részben már részletesen elemeztük, kik állhattak a
megfilmesítési szerződés szerzői oldalán, ezért az itt következőkben a filmgyárra vonatkozó
rendelkezéseket tekintjük át.35

A szocialista jogrend kialakítása során 1948-ban megtörtént a filmipar államosítása, és a

szocialista jogrend keretei között a filmgyártás és a filmforgalmazás is egy hierarchizált,
pártstruktúrának alárendelt rendszerben működött, amelyben az ellenőrzést és felügyeletet a
Művelődésügyi Minisztérium látta el.
1948-ban kialakításra került a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat, a Magyar Filmforgalmi
Nemzeti Vállalat és Mozgóképüzemi Nemzeti Vállalat (MOKÉP). Ezt a struktúrát 1949-ben
átszervezték, amelynek során a Filmforgalmi Vállalatot megszüntették, a Filmgyártó
Vállalatot átszervezték (Híradó és Dokumentumfilmgyár vált ki belőle), és csak a MOKÉP
maradt érintetlen. 1959 után a filmgyártó vállalatok újabb átszervezése zajlott le: először
kialakították a Hunnia, illetve a Budapest Filmstúdiót, majd a kettőt egybeolvasztották
Magyar Filmgyártó Vállalat (MAFILM) néven. A forgalmazás területén a 1960-as években
elvált a belföldi és külföldi forgalmazó állami vállalat, ez utóbbit Hungarofilm néven
szervezték meg.
A három filmszakmai állami vállalat (MAFILM, MOKÉP, Hungarofilm) együttműködésére
épülő struktúra volt a döntő tényező a filmgyártás és filmforgalmazás területén, ahol az állami
vállalatok monopolhelyzetük révén uralkodó szerepet játszottak.
A MAFILM-en belül önálló alkotói egységként ún. stúdiókat alakítottak ki, amelyek egyre
nagyobb függetlenséget vívtak ki maguknak főként a hatvanas-hetvenes években, 1987-ben
pedig már 7 önálló stúdió működött.36
Az 1969. évi Szjt. megalkotása utáni időkben a filmgyártásra és filmforgalmazásra vonatkozó
legfőbb jogforrás a mozgófilmek gyártásának és forgalmazásának engedélyezéséről, valamint
egyes filmgyártói munkakörök képesítéshez kötéséről szóló 4/1971. (VII. 31.) MM rendelet
(a továbbiakban: R.) volt. A rendelet fogalommeghatározó szabályai értelmében filmnek a
mozgófilmek minősültek, filmgyártásnak a filmre vételt, filmgyártónak a filmre vevőt,
filmforgalmazásnak pedig a film nyilvános bemutatását és többszörözés útján való terjesztését
kellett érteni. A R. a filmgyártás megkezdését és a film forgalmazását a Művelődésügyi
Minisztérium Filmművészeti Főosztálya vezetőjének engedélyéhez kötötte, amely iránt a
kérelmet filmgyártásnál a költségvetési előirányzat és a szerzők nevét is tartalmazó technikai
forgatókönyv benyújtásával, forgalmazás esetén az elkészült standard kópia benyújtásával
kellett előterjeszteni.
Ebben a rendszerben a 21/1981. MM rendelet csak kisebb módosításokat eredményezett, nem
így azonban a 9/1982. (VII. 5.) MM rendelet, amely új fogalommeghatározást és a
forgalmazás tekintetében új engedélyezési eljárást vezetett be.
A film fogalmának meghatározása során a szabály kiegészült azzal, hogy a filmek bármely
hordozón és bármely eljárással készült kópiáira is kiterjesztette a rendelet hatályát. A
filmgyártás fogalma is kibővült, már nemcsak a filmfelvételt foglalta magába, hanem a
rögzítést és a többszörözést is, ennek megfelelően változott a filmgyártó meghatározása is.
Még jelentősebb fogalomkiterjesztés vonatkozott a film forgalmazására. A R. szerint
filmforgalmazásnak volt tekintendő nemcsak a film – bármilyen módon, belépődíj ellenében
vagy ingyenesen történő – nyilvános bemutatása, hanem a film eredeti felvételének vagy
másolatának eladása vagy kölcsönzése.
Az engedélyezési eljárás változása pedig abban ragadható meg, hogy a forgalmazás iránti
kérelem előterjesztésére a forgalmazás céljára készített belföldi film esetén a standard kópia
benyújtásával a filmgyártó, egyéb esetekben pedig a nyilvános előadási jog megszerzésének
igazolásával és a film egy példányával együtt a filmforgalmazó vált jogosulttá. A
filmforgalmazás és filmgyártás ezen engedélyezési rendje egészen 1989-ig volt hatályban.37

Az előzőekben láthattuk, hogy 1989 előtt filmeket a filmgyártó állami vállalatok készítettek,
így az állami jelenlét ezen a területen igencsak meghatározó volt. A filmek alkotói a gyártóval
általában munkaviszonyban álltak, az elkészült művek szolgálati művek voltak, ezáltal a
vagyoni jogok a gyártóra (mint munkáltatóra) szálltak át (régi Szjt. 14. § (1) bekezdés). A
munkáltatóra a vagyoni jogok (a felhasználás joga) a mű átadásával szállnak át, és ezt a jogot
a munkáltató a munkaviszony tartalma által meghatározott körben és csak működési körén
belül használhatja fel. Ez magában foglalja a jogot, hogy az így elkészített művet a működési
körében alkotott más műben felhasználja, de joggyakorlása természetesen nem sértheti a
szerző személyiségi jogait és nem gyakorolható társadalmi rendeltetésével ellentétében. Ez a
követelmény kiegészül a Fr. 4. § (4) bekezdésében meghatározott korlátozással, hogy a film
csak más filmben kerülhet felhasználásra. Erre mutatott rá a bíróság a BH. 1989. 57. számú
esetben: itt a perbeli kisjátékfilm rendezőjének és operatőrének a jogai sérültek azáltal, hogy a
munkáltató az elkészített kisjátékfilmet videoműben használta fel, ráadásul olyan módon,
hogy az átvett képsorok az eredeti mű művészi és gondolati tartalmától különböző, egy
könnyűzenei együttes reklámozását szolgáló műben puszta eszközzé váltak. Mivel a
szerzőknek az eredeti játékfilm nemzetközi elismertséget hozott, különösen sérelmes volt
számukra, hogy filmjüket ily módon használták fel.

1989 abból a szempontból is fordulatként értékelhető, hogy ekkor kezdte meg működését a
Duna Film, a VICO és az InterCom, amelyek önálló jogi személy gazdasági vállalkozások
voltak és nem volt közük az addigi viszonyokhoz.
A piacgazdaság keretei között a filmgyártás és a filmforgalmazás is a vállalkozási szabadság
körébe tartozó tevékenység lett, amelyekre külön államigazgatási-engedélyezési szabályok
nem, csak a megfelelő társaságalapítási szabályok vonatkoznak – így tehát a filmgyár
fogalom és az erre épülő szabályozás elavulttá vált.

Az új Szjt. szakít a kizárólagos állami filmgyártást tükröző “filmgyártó vállalat” fogalmával:

az új Szjt. alapján a megfilmesítési szerződés másik oldalán az előállító áll, aki (amely) már
nem ex lege származékos jogosult, hanem szerződéses alapon jogszerzővé vált személy, akit
megilletnek a szerzői vagyoni jogok.
A filmelőállító fogalmát a törvény részletesen meghatározza, így az előállító törvényi fogalma
alapján pontosan tudható, hogy kit, illetve mely társaságot illetnek a film felhasználási jogai.
Az előállító a megfilmesítési szerződés értelmében megszerzi egyrészt a filmalkotás
felhasználására vonatkozó jogokat, másrészt a filmalkotás felhasználásának engedélyezésére
való jogot is. Az előállító nem köteles arra, hogy a felhasználást saját maga végezze: az egyes
jogokat bizonyos időtartamra átengedheti (34/1995. SZJSZT vélemény), illetve megilleti az a
jog is, hogy – akár belföldi, akár külföldi – természetes vagy jogi személlyel együttesen
gyakorolja (új Szjt. 66. § (4) bekezdés).

3. A megfilmesítési szerződés tartalma38

1. A szerződés tárgya
A megfilmesítési szerződés tárgya egyrészt a szerző(k) kötelezettségvállalása filmalkotás
létrehozására és a létrejött alkotás felhasználási jogainak időbeli és térbeli korlátozással vagy
anélkül történő átruházására, valamint a felhasználás engedélyezésére vonatkozó jognak az
előállítóra való átruházására, másrészt az előállító(k) kötelezettségvállalása, hogy
megszervezi a film megvalósítását, gondoskodva az anyagi és nem anyagi feltételekről –
például az elkészítéshez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről (új Szjt. 64. § (3)
bekezdés és 66. § (1) bekezdés). A szerződésből nem maradhat el az elkészítendő mű és az
egyes szerzők feladatainak részletes meghatározása, gondolunk itt a filmalkotás műfajára,
hosszára, rendeltetésére; a produkciós költségvetés tételeire; a rendező feladatainak
vonatkozásában például a színészek kiválasztására, irányítására, forgatási helyszínek
rögzítésére, filmelőzetesek készítésére stb. A feladatmeghatározások során rendelkezni
szükséges az előállító elszámolási kötelezettségének, illetve megfilmesítési kötelezettségének
részleteiről.

2. A szerzőt megillető díjazás

A szerzőt megillető díjazás megállapítása a felek szerződéskötési autonómiája körébe
tartozik, lehetősége van a szerzőnek, hogy alkotói közreműködéséért és a felhasználási jogok
egyszeri átruházása fejében is díjazást követeljen. A díjazás szabad megállapításának korlátja
a 66. § (3) bekezdése, amely a szerzőt megillető, bevétellel arányos díjazás általános részbeli
szabályát (16. § (4) bekezdés) emeli ki, s amely szerint a film szerzőjét felhasználási
módonként külön-külön díjazás illeti meg. Ez a szerzők jogait védő szabály a filmek széles
skálájú felhasználási lehetőségeivel indokolható: gondoljuk csak el, a kész film milyen
csatornákon keresztül jut el a nézőkhöz. Az előállító éves beszámolási kötelezettsége is a
bevétel pontos megállapíthatóságát, ellenőrizhetőségét, így a bevétellel arányos díjazás
szabályának jobb érvényesülését szolgálja.

3. Személyhez fűződő jogok

A személyhez fűződő jogok bemutatása kapcsán írottakon túl itt csak arra utalunk, hogy a
szerződésben hasznos rendezni például annak a kérdését, hogy az előállító a nyilvánosság
számára történő tájékoztatásnyújtásra milyen terjedelemben jogosult, a reklámozás során és
az elkészült kópián milyen módon (vagy sorrendben) köteles a szerző(ke)t feltüntetni.
Az új Szjt. 65. §-a meghatározza a filmszakmában elismert és gyakorolt ún. utolsó vágás
jogát, amely azt jelenti, hogy a rendező és az előállító a film végleges változatát (= befejezett
film) elfogadják, bár az utolsó vágás jogának gyakorlására vonatkozó e szabálytól felek
eltérhetnek. Amennyiben az előállító ezt a jogot a rendező hozzájárulása nélkül gyakorolná, a
rendezőnek a mű nyilvánosságra hozatalához való joga sérülne, és a rendező sikerrel
érvényesíthetné igényeit személyhez fűződő joga megsértése miatt.
Sajátos kérdés a filmalkotások reklámokkal való megszakítása a kereskedelmi televíziókban.
A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (médiatörvény) 17. § (2) bekezdése
szerint “filmalkotás reklámokkal történő megszakítása nem sértheti a szerző jogát vagy jogos
érdekét.” Ha tehát a szerző a szerződésben hozzájárult alkotása megszakításához, akkor
reklámok közbeiktatása jogszerű, nem korlátlan azonban: a törvény 17. § (6) bekezdése
ugyanis rendelkezik arról, hogy a szerzői jogi jogosult engedélye megléte esetén hányszor van
lehetősége a tévészervezetnek a film reklámmal való megszakítására.39

4. Határidők
A filmalkotás elkészítésére, a megfilmesítés megkezdésére, a jogdíjak kifizetésére vonatkozó
határidők szerződésbeli meghatározását célszerűségi szempontok indokolják, ezek rögzítése
egy esetleges jogvita esetén a bíróság számára támpontul szolgálhat.

5. A szerződés megszűnése és egyéb kikötések

A szerződés egyoldalú megszüntetésének eseteiben – például a határozatlan időre kötött
szerződés felmondásának vagy a felhasználási engedély visszavonásának esetén – célszerű
rögzíteni a felmondási jog gyakorlásának feltételeit, természetesen a törvény keretei között.
A határozott időre kötött szerződés a szerződésben foglalt idő elteltével szűnik meg az
általános kötelmi szabályok szerint. Speciális rendelkezés a megfilmesítési (és más
felhasználási) szerződésnél, hogy a szerződés legkésőbb a védelmi idő elteltével megszűnik
(új Szjt. 54. §).
Az egyéb kikötések alatt joghatósági, illetékességi és alkalmazandó jogra vonatkozó
kikötések jöhetnek szóba.

6. A felhasználás terjedelme a megfilmesítési szerződés alapján

A filmalkotások vonatkozásában a régi Szjt. 42. §-a a felhasználás terjedelmét akként
szabályozta, hogy “megfilmesítési szerződés alapján a filmgyárat megilleti a film egyszeri
filmre vitelének joga, a film terjesztésének (forgalmazásának) joga, a film nyilvános
előadásának joga és a filmnek más nyelvű felirattal vagy hanggal való ellátásának
(szinkronizálásának) joga.” A Fr. rendelkezései ezt kiegészítették azzal, hogy a gyártó jogot
szerez arra is, hogy az általa készített filmből rövidfilmet, diafilmet készítsen, és a film egyes
részeit más filmben is felhasználja (Fr. 4. § (4) bekezdés).
A gyártó által megszerezhető jogok jogszabályi felsorolásából azonban nem volt egyértelmű,
hogy azok a felhasználási jogok taxatív vagy exemplifikatív körét határozzák-e meg.
Gyakorlati oldalról közelítve meg a kérdést, a filmekhez fűződő gazdasági érdekből
kifolyólag a felsorolás nyilvánvalóan exemplifikatív volta mellett kellett és kell állást
foglalni: a felsorolt jogok a minimumot jelentik ahhoz, hogy az egész filmes vállalkozás
gazdaságos legyen.
Nem szólt a törvény az ún. másodlagos (merchandising) jogokról, amelyek általában a mű
jellegzetes szereplőjének vagy más jellemző vonásának kereskedelmi forgalomban való
feltüntetésére irányulnak és különösen animációs, illetve rajzfilmek esetén különösen nagy
bevételt jelenthetnek a gyártónak.40
A régi Szjt. értelmében a filmterjesztés joga a megfilmesítési szerződés alapján egyértelműen
megillette a gyártót, de a törvény csupán terjesztési jogot említett anélkül, hogy meghatározta
volna a terjesztés fogalmát. Még ebben az esetben sem volt köteles azonban a gyártó arra,
hogy ezt a jogát ő maga gyakorolja (Vhr. 30. § (1) bekezdés). A SZJSZT 34/1995.
szakvéleménye, amely a filmek forgalmazása és a videotékák jogállása kapcsán született,
szintén kimondja, hogy “a gyártó szerződés keretében engedi át a film valamennyi
forgalmazási jogát vagy ezek közül néhányat, például a videokazettán való forgalmazás
jogát.”41
A felhasználási jogok terjedelmével kapcsolatos másik ügyben értelmezte a bíróság a
megfilmesítési szerződésbe foglalt jogok tartalmát (BH 1992. 754). Kimondta, hogy bár a
felek a szerződés tartalmát szabadon állapíthatják meg, egy televíziós filmsorozat
elkészítésére és sugárzására a forgatókönyv szerzőjével kötött szerződés nem foglalja
magában a forgatókönyv kiadására vonatkozó jogot – a forgatókönyvíró szerződési
nyilatkozata nem értelmezhető kiterjesztően.

Az új Szjt. megfilmesítésre vonatkozó szabályai alapján nyilvánvaló, hogy a megfilmesítési

szerződés nyomán – ellenkező kikötés hiányában – az előállító minden felhasználásra jogot
szerez, ezért az egyedi szerződések megkötésekor lényegbevágó, hogy a szerzők a számukra
fontos hasznosításokat a maguk részére fenntartsák. Az új Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján a
mű felhasználása bármely anyagi és nem anyagi formában történhet, az új Szjt. azonban –
szemben a régivel – nem próbálja a felhasználást mint folyamatot definiálni, csupán a
felhasználási módok példálózó és értelmező felsorolását adja meg.
Vizsgáljuk meg, hogy az általános részben szabályozott felhasználási módok közül a
filmalkotásra vonatkoztatva milyen specifikus rendelkezések találhatók!

A többszörözés a törvény 18. § (1) bekezdése szerint a mű anyagi hordozón való rögzítését,
illetve erről egy vagy több másolat készítését jelenti. Filmalkotásnál tehát bármely
audiovizuális hordozóra, színes vagy fekete-fehér változatban, hanggal vagy hang nélkül
készülhet. A másolatok számáról, illetve arról, hogy kit illet a másolatok számának
meghatározása, célszerű a szerződésben rendelkezni.

Az új Szjt. rendelkezése alapján terjesztésnek minősül “a mű eredeti példányának vagy

többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele forgalomba
hozatallal vagy forgalombahozatalra való felkínálással,” amely magában foglalja különösen
“a műpéldány tulajdonjogának átruházását és a műpéldány bérbeadását,” ráadásul
“filmalkotások esetében a terjesztés joga kiterjed a mű egyes példányainak a nyilvánosság
részére történő haszonkölcsönbe adására is” (23. § (1)-(3) bekezdés).

A nyilvános előadás joga a 24. § (1) bekezdés értelmében annyit jelent, hogy a szerző
jogosult arra, hogy “művét nyilvánosan előadja, és hogy erre másnak engedélyt adjon.” Az
előadás fogalmát akképp definiálja, hogy az a mű érzékelhetővé tétele jelenlévők számára
bármilyen műszaki eszközzel vagy módszerrel – így például a filmalkotás vetítése, a
közönséghez közvetített vagy (műpéldányon) terjesztett mű hangszóróval való
megszólaltatása, illetve képernyőn való megjelenítése (24. § (2) bekezdés b) pont).

A nyilvánossághoz közvetítés fogalma alatt a 26. § (1) bekezdés értelmében a szerző azon
kizárólagos joga értendő, hogy “a művét sugárzással a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy
erre másnak engedélyt adjon. Sugárzás a mű érzékelhetővé tétele távollévők számára
hangoknak, képeknek és hangoknak vagy technikai megjelenítésüknek vezeték vagy más
hasonló eszköz nélkül megvalósuló átvitelével.”

A új Szjt. 29. § biztosítja a szerző számára a kizárólagos jogot, hogy “művét átdolgozza,
illetve hogy erre másnak engedélyt adjon.” Átdolgozásnak minősül a filmalkotás színházi
adaptációja, irodalmi művé való átírása és a mű minden más olyan megváltoztatása is,
amelynek eredményeképpen az eredeti műből származó más mű jön létre.
Az új Szjt. 16. § (2) bekezdése a mű sajátos címének felhasználását vagyoni jogként
szabályozza, amely a megfilmesítési szerződés alapján az előállítót illeti meg, hacsak nincs
ettől eltérő megállapodás a felek között – amire igen ritkán kerül sor, mivel az előállító
érdeke, hogy a mű mindenféle hasznosítását megszerezze a minél nagyobb haszon elérése
érdekében.

A műben szereplő jellegzetes és eredeti alak kereskedelmi hasznosításának joga (ún.

merchandising jog – 16. § (3) bekezdés) ugyancsak olyan vagyoni jog, amit az előállító a
megfilmesítési szerződés alapján – ellenkező kikötés hiányában – a film alkotójától
megszerez. A másodlagos felhasználások elterjedése különösen szembetűnő rajzfilmek,
illetve az abban szereplő figurák esetén: gondoljunk csak a Mickey egér, a Tom és Jerry és a
Micimackó mintázatú pólók, bögrék, pénztárcák stb. tömegére, ráadásul az elmúlt években a
hagyományos filmek területén is hódít a másodlagos felhasználás – erről tanúskodik a
bevezetésben már említett Jurassic Park és a Star Wars is.

Az újramegfilmesítési jog (ún. remake) “olyan felhasználási jogot enged a jogosultnak, hogy
egy már meglévő és szerzői jogi védelem alatt álló művet feldolgozzon, ám egy alapjában
véve új, önálló szerzői művet hozzon létre.”42
Az új Szjt. kimondja, hogy “a szerző az előállítás befejezésétől számított tíz éven belül
ugyanarra a műre csak az előállító hozzájárulásával köthet újabb megfilmesítési szerződést.
Ez a korlátozás kiterjed a rajz- vagy bábfilmben szereplő jellegzetes alakra, valamint - a felek
megállapodása esetén - a szerzőnek a film céljára készített és felhasznált művével azonos
témájú másik művére is” (66. § (8) bekezdés).

Egyéb, a szerzői jogi törvényben fel nem sorolt felhasználások, például a filmből sorozat
készítése, eredetileg fekete-fehér film későbbi színezése, a mű internetes vagy más digitális,
interaktív módon történő hasznosítása stb. is képezhetik a szerződés részét. Ezen
felhasználásokra az általános szabályok irányadók.

Záró gondolatok

Az alkotó tevékenység, az ember önkifejezési igénye, a valóság tükrözésére való törekvése

elválaszthatatlan az emberiség fejlődésétől: már az őstörténet tanúskodik magas színvonalon
álló művészi alkotásokról (pl. barlangrajzok, termékenységszobrok), korszakos
találmányokról (pl. kerék). Annak ellenére, hogy az alkotók anyagi és társadalmi
megbecsültsége nem maradt el, a szellemi alkotásokkal kapcsolatos társadalmi viszonyok
kezdetben igencsak jogon kívül estek.
A XIX. századtól kezdődően azonban a jogrendszerek következetesen elismerték az alkotások
és alkotók oltalmát.

A szerzői művek ipari-kereskedelmi jelentőségének nagymértékű növekedése – gondoljunk a

számítógépi programok széles körű felhasználására vagy a szerzői alkotásokat értékesítő ipar
növekvő részesedésére a gazdaságban – egyértelműen jelzi a szerzői jog, illetve tágabb
értelemben a szellemi alkotások joga fontosságát.

A szellemi alkotások jogi szabályozása és a szerzők alkotásra ösztönzése során törekedni kell
az alkotói érdekek és a művek kereskedelmi értékéhez, illetve a befektetésekhez kapcsolódó
gazdasági-társadalmi érdek összhangjára. A szerzői jogi védelem ebből a szempontból
azonosnak tekinthető avval, hogy az alkotói tevékenység jelenét és jövőjét a szerzők, a
kultúrszektor vállalatai, a fogyasztók és végső soron az egész emberiség érdekében
oltalmazzuk. Vagy ahogyan azt GYERTYÁNFY PÉTER találóan megfogalmazza: “A szerzői jogi
védelem értelme, célja, lényege az alkotás egyéni és társadalmi folyamatának védelme,
együttesen a mű kereskedelmi értékének védelmével.”

A film (filmalkotás) komplex kulturális-gazdasági jelenség: létrehozatala és szerzői jogi

oltalma során ellentétes érdekek csapnak össze: a szerzőközpontú és a felhasználóbarát
megközelítések között – véleményem szerint – a válaszvonalat mindenképpen középen kell
keresnünk. A dinamikusan fejlődő műszaki-technikai fejlődés nyomán a filmek (és más
művek) felhasználása egyre újabb megoldásokban realizálódik. Sok esetben a szerzők
számára is egzisztenciális kérdés, hogy alkotásaikat kiaknázzák (részesüljenek az elérhető
anyagi haszonból), miközben nemcsak vagyoni, hanem személyiségi jogaik is védelmet
élveznek – biztosítva alkotókedvük fennmaradását.

1
CSÚRI Á.-ILLICH L.: Gutenbergtől Spielbergig. Médiaismeret és filmkultúra. Szombathely, 1998. 226. o.
2
SÓS B. P.: Digitális színészklónozás. Népszabadság, 1999. október 6.
3
A filmalkotások árujellegét bizonyítja az ún. merchandising jogok megjelenése (amikor a műben szereplő
jellegzetes alakot használják fel kereskedelmi forgalomban bögrén, füzeten, iskolatáskán és más hasonló
használati tárgyakon), valamint a videóforgalmazás is – általános tendencia egy adott filmet olyan és annyi
módon hasznosítani, amilyent és amennyit a technika fejlődése lehetővé, a reklám és a piackutatás pedig
eladhatóvá tesz.
4
Itt szeretném megjegyezni, hogy a közös mű értelmezése ebben a szövegkörnyezetben nem egyezik meg az új
Szjt. bevezette közös mű törvényi fogalmával: míg ugyanis az új Szjt. fogalomrendszerében a közös mű a
szerzők egymáshoz való jogviszonyát hivatott kifejezni, addig az itt bemutatott csoportosítás a közös művek
alkotási folyamatára (ki alkotott újat és hogyan) koncentrál.
5
Az irodalmi művekből készített filmalkotások adaptálása kapcsán pedig azt mondja ki, hogy ez a szerző
engedélyezési jogának sérelme nélkül csak az eredeti mű szerzőinek hozzájárulásával történhet (BUE 14. Cikk
(2) bekezdés).
6
Ez azt jelenti, hogy a film elkészítéséhez felhasznált egyes szerzői művek előzetesen még nem léteztek, azok
kifejezetten a film számára íródtak (“alkottattak”).
7
BUE 14bis Cikk (1) bekezdés.
8
Lásd később a filmkészítés lépcsőinek elemzése kapcsán.
9
Vhr. alatt a régi Szjt. végrehajtásáról gondoskodó 9/1969. (XII. 29.) MM. rendeletet, Fr.
alatt pedig a megfilmesítési szerződések feltételeiről és a szerzők díjazásáról szóló 12/1970.
(VI. 30.) MM. rendeletet értem.
10
Lásd a WTO-t létrehozó Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi IX. törvény 1C melléklete (a szellemi
tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól) 9. Cikkének (2) bekezdését és a WIPO Szerzői Jogi Egyezmény
2. Cikkét.
11
BGH Urt. V. 8. 2. 1957 ’Lied der Wildbahn’ és BGH Urt. V. 27. 1. 1978 ’Wolfsblut’, mindkettőt idézi
REUPERT: i.m. 91-92. o.
12
OLG München Urt. v. 15. 3. 1990 ’Forsthaus Falkenau.’ REUPERT uo.
13
12/1970. (VI. 30.) MM r. (Fr.) 10. §
14
Kivételesen a megfilmesítési díjra való jogosultságon kívül is biztosít vagyoni jogot a szerzőnek az Fr., ha a
filmvázlat úgymond ’nem szórakoztató’ filmhez készül – ekkor a szerző alkotói díjra is jogosult (Fr. 10. § (3)
bekezdés).
15
BGH Urt. v. 2. 11. 1962 ’Mit Dir Allein.’ REUPERT uo.
16
PALÁGYI R.: A szerzői jog zsebkönyve. Budapest 1957. 111. o.
17
KÉZDI-KOVÁCS ZS.: Kell-e szeretni őket? Filmvilág 1994/2.
18
Ez a felfogás korábban korántsem volt ilyen magától értetődő, a rendező tevékenysége sokáig nem nyert
szerzői jogi értékelést. A rendező munkájának szerepe fokozatosan értékelődött fel, mivel a kezdeti irodalmi
felfogás a forgatókönyvírót tekintette privilegizált szerzőnek. Lásd erről még KRICSFALVI A.: A rendező és a
producer c. munkáját is (Budapest 1996.).
19
BALÁS P. E.: A film szerzőségének problémája 2. Kereskedelmi Jog 1934/10. 174. o.
20
KRICSFALVI: i.m.
21
REUPERT: i.m. 74. o.
22
BALÁS P. E.: Szerzői magánjogunk de lege ferenda. Szeged 1938. 19. o.
23
Mindkét idézet BALÁS P.: A film szerzőségének problémája 2. című művéből való (Kereskedelmi Jog 1934/10.
174. o.).
24
BALÁS P: A film szerzőségének problémája. 134. o.
25
BALÁS P. uo.
26
BALÁS P.: i. m. 135. o.
27
SZENTE A.: Rádió, film, hangosfilm a szerzői jogban. Budapest 1934. 36. o.
28
SZENTE: A film szerzői. Kereskedelmi Jog 1935/3. 40. o.
29
SZENTE uo.
30
Az EK 93/98. Irányelv (2) Cikk (1) bekezdése szerint “a filmművészeti vagy audiovizuális mű főrendezőjét
kell tekinteni a mű szerzőjének vagy egyik szerzőjének. A tagállamok szabadon megjelölhetnek egyéb
szerzőtársakat is.” Jogharmonizációs szempontból elmondható, hogy az új Szjt.-nek a film szerzőire vonatkozó
rendelkezése összhangban van az irányelv rendelkezéseivel.
31
A BUE 15. Cikke szerint “a filmgyártójának azt a természetes vagy jogi személyt kell tekinteni, akinek nevét
a filmen a szokásos módon feltüntetik.”
32
A szétválaszthatóság kritériuma: a részek egymástól való elkülöníthetősége, illetve önálló felhasználhatósága.
33
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye. Budapest 1981.
34
Kommentár a 66. § (1) bekezdéshez.
35
Ld. BORSOS Á.: A szakmai irányítás átalakulása, valamint CSOMA B.: A filmforgalmazás és a mozi-
üzemeltetés átalakulási folyamata, in: JUHÁSZ Á. (szerk.): Útközben a magyar filmterjesztés (Budapest 1992);
KRICSFALVI: i. m.; valamint BEBŐK G.: Filmjogok (Collega 1998/2) című tanulmányokat.
36
Budapest Filmstúdió, Hunnia Filmstúdió, Objektív Filmstúdió, Dialóg Filmstúdió, MOVI, Pannónia
Filmstúdió, Magyar Szinkron Filmstúdió.
37
Hatályon kívül helyezte a hivatkozott rendeletet a 31/1989. (XI. 26.) MM rendelet.
38
A megfilmesítési szerződés tartalmának kidolgozása során nemcsak az új Szjt. rendelkezéseire támaszkodtam,
hanem arra a szerződésmintára is, amit KRICSFALVI ANITA – a FILMJUS jogász munkatársa – dolgozott ki, és
amely az interneten a www.fok.hu/filmjus/szerződések címen található.
39
A 45 percnél hosszabb filmalkotás 45 perces időszakonként egyszer szakítható meg; ha azonban a játékfilm
vagy tévéfilm időtartama legalább 20 perccel több kétszer vagy többször 45 perces időszaknál, akkor további
egy esetben szakítható meg reklámmal (Médiatörvény 17. § (6) bekezdés).
40
Magyar vonatkozásban lásd például a BH 1986. 363. számú jogesetet (Vuk-per).
41
A Szerzői Jogi Szakértő Testület Szakvéleményeinek Gyűjteménye. Budapest 1998. III. kötet.
42
Kommentár a 66. § (8) bekezdéshez.