Janusz A.

Zajdél - Tudósítás a pincéből

Úgy érzem, elég sok időm van… Valamivel el kell töltenem. Most, amikor mindent alaposan átgondoltam,
nem marad más hátra, csak a várakozás. Talán sikerül kijátszanom éberségüket, és kijutok innen, aztán majd
csak adódik valamilyen alkalom…
Gondoltam, jó lenne lejegyezni mindent, sorjában. Nem mintha arra számítanék, hogy már nem lesz alkalmam
senkinek elmondani… Egyszerűen így jobban fel tudom idézni a részleteket. Noteszem van, tollam is, a fény
egy kicsit gyenge, de azért valahogy boldogulok.
Hogy minden világos és érthető legyen, ott kell kezdenem, amikor váratlan vendégem megborotválkozva és
kimosdva, az én házikabátomban nekiült a teának és szendvicseknek, amit neki készítettem, míg a
fürdőszobámat bitorolta.
Most összehasonlíthatatlanul jobban festett, mint ott, az utcán, amikor váratlanul hozzám lépett és
megszólított. El kell ismernem, egy pillanatra igencsak megrémültem. Az utca üres volt, a világítás
meglehetősen gyér, ő pedig - napok óta borotválatlan képével - zsebmetsző, de legalábbis csavargó benyomását
keltette. Úgy nézett ki, mint akit a szemétládából húztak ki, s csak nagyjából poroltak le. Csak kifogástalan és
kulturált kifejezésmódjának köszönheti, hogy nem hagytam ott azonnal a járda szélén, ahogyan ott állt gyorsan
mozgó, valahol az esőcsatornán és az alacsony pinceablakokon vizslató szemével.
Gyorsan, szaggatottan beszélt, s szeme egy pillanatra sem szűnt meg valamit lent, a földhöz közel keresni.
Még most is, ahogy a kényelmes fotelban ül, és issza a teáját, időnként nyugtalan pillantásokat vet az
állólámpa fénykörén túlra. Jó étvággyal, sőt mohón evett, bár láthatóan igyekezett uralkodni akaratlan,
reflexszerű mozdulatain.
- Nagyon hálás vagyok önnek, uram, köszönök mindent, és biztosíthatom, hogy igazán nem volt
szándékomban ennyi gondot okozni - mondta az evést befejezve. - Ahogy bizonyára észrevette, a toprongyos
csavargó szerepébe véletlenül kerültem. Tiszta szerencse, hogy ennek a régi kabátnak a zsebében találtam ezt az
igazolványt. Nélküle bizonyára nem kerülhettem volna ide, az ön lakásába. Bízott bennem, segített rajtam. Úgy
vélem, kötelességem néhány dolgot megmagyarázni.
Bátorítóan bólogattam, és cigarettával kínáltam, de elhárította, és poharába egy kis szódavizet töltött.
Kortyintott egyet, letette a poharat, majd így szólt:
- A lakásomat sebtében hagytam el, és nem saját jószántamból. Ezért volt rajtam ez az ócska kabát, amit az
előszobafogasról le tudtam kapni. Négy napja kóborlok a városban, liftekben vagy sehol sem alszom. Nincs
nálam egy fillér se, nem ismerek senkit, a hatóságot pedig nem szeretném belekeverni… Nem, nem… nincs szó
semmiféle családi vagy szomszédok közötti konfliktusról. Egyedül lakom, szép s meglehetősen nagy házam
van a déli negyedben, nemrég vettem. Egy éve lakom itt, ide költöztem, hogy befejezzek… egy bizonyos…
munkát. Igen, tovább dolgozom, bár már nyugdíjas vagyok. Ezt helyettem senki nem végzi el. Remélem,
sikerül befejeznem, hetvenöt évem ellenére… Nem látszom annyinak, ugye? A fiatalság csodaszerét ugyan nem
találtam fel, de biokémikus vagyok, és különböző preparátumokkal, amelyeket régi ismerőseim küldenek az
intézetből, kicsit késleltetni tudom az öregedést. Van néhány barátom, de mind elég messze vannak innen, s
ilyen helyzetben nem számíthatok a segítségükre…
Gondolom - szerencsére - sikerült valamelyest megőrizni arcom hasonlóságát ehhez a régi fényképhez itt,
ebben a tíz-egynéhány éve érvénytelen igazolványban… Annyi baj legyen, maga hitt nekem, bár a Borel név
valószínűleg szintén semmit nem mondott, hacsak nem érdeklődött valamikor a biokémia és a fiziológia
bizonyos speciális problémái iránt.
Tehát, mint említettem, száműzetésem nem a szomszédokkal való feszült viszony következménye. Nem
keresnek a nyomozó hatóságok sem, erről telefonon meggyőződhet.
Bár bizonyos értelemben itt-tartózkodásom okozói mégis a "kellemetlen lakótársak"… De, hogy minden
világos és érthető legyen, ott kell kezdenem, amikor érdeklődni kezdtem két kollégám kísérletei iránt, akik
megismételték a Biochemistry Journalban ismertetett - már nem emlékszem, ki volt a szerző - kísérletet az
információk biokémiai átvitelének lehetőségeiről… Először talán elmondom, mi volt a lényege ennek a
kísérletnek. A laposférgek fajtájába tartozó tejfehér örvényféregpéldányokat használták fel hozzá. Ezeknek a
férgeknek nagyon egyszerű az "idegrendszere", érdekesek viszont abból a szempontból, hogy a központi
idegrendszer kialakulásának első lépcsőfokát jelző bizonyos idegköteg figyelhető meg bennük. Kollégáim
néhány örvényférget idomításnak vetettek alá, fizikai ingerek által kiváltott néhány feltételes reflex kialakítása
céljából. A többi férget az akváriumban hagyták "tudatlan" állapotban. Aztán a "tudós" férgeket összevagdalták
és megetették a többivel. Bizonyos idő után megfigyelhető volt, hogy az örvényférgek nagy része szabályosan
reagál azokra az ingerekre, amelyekre elfogyasztott társaikat beidomították. A jó eredmények hatására
kollégáim megpróbálták továbbfejleszteni a kísérletet. Tekintettel az egyes örvényférgek korlátozott
táplálkozási lehetőségeire, a következő szakaszban megpróbálták őket csak a kipreparált "kisagyakkal" etetni.
Akkor még tréfálkoztam is a kísérleteiken. Egyszer a szemináriumon azt mondtam, hogy íme, új fejezet
következik a tudományos életben: eddig az intézeti hierarchia magasabb fokán állókat a fiatalabb kollégák csak
"kikezdték", míg ezek után már meg is fogják enni őket saját tudományos karrierjük hasznára.
A módszer megváltoztatása után azonban a kísérlet eredményei romlottak, kollégáim elvesztették a kedvüket,
és más kutatási témába kezdtek. Én azonban elkezdtem azt, aminek jelenleg nem tudok a végére járni a négy
nappal ezelőtt történt ostoba história miatt…
Akkor, az örvényférgekkel végzett kísérletek után, arra gondoltam, hogy az olyan mondások, mint "tele hassal
jobban fog az ész" vagy "jóllakott ember angyallal álmodik", rövid idő múlva talán konkrét tartalmat nyernek.
A "tudásnak" az agyszövetek elfogyasztásával történő átviteli lehetősége tulajdonképpen azt jelenti, hogy a
"tudás" valami anyagi dolog, s egyszerűen az agyban lévő különleges vegyületek molekuláiban helyezkedik el.
Feltételezéseim hamarosan beigazolódtak. A kezembe került néhány külföldi - román vagy jugoszláv, már
nem emlékszem pontosan - tudós publikációja, akik bebizonyították, hogy a tanulás, az információk rögzítése
egyértelmű bizonyos fehérjestruktúráknak a központi idegrendszerben végbemenő szintézisével.
Ekkor kezdtem komolyan, bár nem hivatalosan foglalkozni az ilyen molekulák különválasztásával különböző
állati organizmusok agyából…
Gondolja csak el, micsoda szédítő perspektívák nyílnak a tudomány előtt, ha az emberi tudást így lehet átadni!
A zsenialitás és a butaság, a tehetség és annak hiánya az adott egyén tisztán biokémiai és fiziológiai
prediszpozíciójától fog függeni. Az ember, akinek nehézséget okoz a tanulás, bizonyos ismeretek elsajátítása,
ezeket az ismereteket közvetlenül az agyba való "beoltás" után - valószínűleg nehézség nélkül - képes lesz
felhasználni. A szervezetnek az információhordozó fehérjestruktúrák, az informinek szintézisére való
képtelensége, amit eddig a "tehetség hiányának" neveztek, könnyűszerrel helyrehozható a "tehetséges"
egyedektől vett anyagból készített kész preparátumok adagolásával Kialakítható például az informingazdák
csoportja a tudomány különböző területeit képviselő olyan szakemberekből, akik a szakadatlanul felszívott
információkat azok részére alakítanák át informinekké, akik saját szervezetükben ezeket nem képesek
szintetizálni. A hasnyálmirigy inzulinszintézisének tökéletlensége, ami cukorbetegséget okoz, az inzulin
injekcióban történő adagolásával kiegyenlíthető, a vérképző rendszer nem kielégítő működése egészséges
embertől vett transzfúzióval szabályozható… Nem lenne-e valóságos jótétemény az emberiség számára a
szellem ilyen kisegítése, különösen ma, a szakosodás és az ismeretek nyomasztó tömegének időszakában?
És ezen túlmenően az oktatási metodika micsoda forradalma állhat előttünk! Biodidaktika, tudomány
injekcióban, sőt tablettában! Nem kellene a gyerekeknek naponta több órát gubbasztani az iskolapadban, és
ugyanannyit otthon, a tanulással kínlódva; egyszerűen informinnel töltött cukorkát kapnának. Ugyanakkor
nagyobb figyelmet lehetne fordítani fizikai fejlődésükre és egészségükre, ami a természetes biológiai környezet
pusztulása időszakában amúgyis nagyon fontos! Most már érti, uram, mi a jelentősége…
Úgy gondoltam, hogy ez különböző, fejlődésben egymástól távol eső fajokra is vonatkoztatható.
Ha például a nyúl soha nem képes olyan információkat felfogni, mint a kutya, ez azt jelenti, hogy bizonyos
informintípusokat nem tud szintetizálni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha kész formában megkapná, akkor
sem tudná felhasználni. Becsületszavamra: az én nyulam csaholt, ha macskát látott. Ez számomra annak
bizonyítéka volt, hogy…
…ezek után az eredmények után a "tablettában beszedhető tudomány" problémájának megszállottja lettem.
Sajnos! Az információk tápcsatornán keresztül történő adagolási kísérletei nem hozták meg a várt
eredményeket; vagy az emésztőrendszer enzimei bontották fel a fehérjéket, vagy - legjobb esetben - strukturális
változások mentek végbe, ami természetesen meghiúsította a várt eredményt. Arra a következtetésre jutottam,
hogy bizonyára túlságosan nagy az emlősöket a férgektől elválasztó különbség… Visszatértem hát az
utóbbiakhoz, és újra áttanulmányoztam az utolsó kísérletek anyagait, s hirtelen megértettem…
…érti, uram? Ezek az inhibitorok, negatív katalizátorok védőburkot képeznek az immunológiailag idegen
szervezetbe bevitt informinek számára! Amíg az örvényférgek társaikat teljes egészében megették, a kísérlet
kiválóan sikerült, de az idegszövet kipreparálása esetén…
…ilyenkor az informinek nagyon gyorsan felbomlanak! Az a néhány perc, amely a donor élő szervezetéből
történő kiemelés és az átvevő általi befogadás között eltelik, a gyakorlatban kizárja a pozitív eredményt.
Egyszóval az anyagnak frissnek, teljesen frissnek kell lennie, és inhibitorral együtt kell adagolni. Kísérleti
alanyaimnak agyszövetet adtam, néhány más szervvel együtt. Az eredmények jók voltak, az utóbbi időben
szinte túlságosan jók! Érti, uram, mit jelent ez? Innen már csak egy lépés…
…ismeretes intelligenciájuk és agyafúrtságuk. A kísérlet döbbenetesen átalakította őket. Ön is tudja, hogy az
emberi agy csak nagyon kevéssé van kihasználva. Ugyanez vonatkozik más gerincesekre is.
Természetesen vadon élő példányokat használok, ezek a legjobbak. Micsoda szemfüles fenevadak! A modern
nagyvárosi civilizációval megbarátkoztak, érzékelésük kiváló. Összegyűjtöttem belőlük - nem minden nehézség
nélkül - körülbelül háromszáz darabot. Kitűnő, hálás kísérleti anyag.
Mikor már minden a legjobb úton haladt, otthagyott a laboránsom. Évek óta nálam dolgozott. Ezt nem
tételeztem volna fel róla: egy nap egyszerűen faképnél hagyott. Az igaz, hogy tartoztam a bérével. De hát tudta,
hogy mi a helyzet. Velem lakott, ismerte minden nehézségemet. Ettől kezdve mindent magamnak kellett
csinálnom, így aztán a kísérletek üteme meglehetősen lelassult. Az utolsó héten el kellett látnom az állatokat,
preparátumokat kellett készítenem, elvégezni a napi megfigyeléseket…
…és bizonyára nem zártam be rendesen, mert ahogy másnap reggel lementem, megtámadtak. Igen, ez
kétségtelenül támadás volt. Erről akkor győződtem meg, mikor az első menekülés után, kissé megnyugodva
visszatértem, s be akartam menni…
…ez minden.
Borel hosszan hallgatott, majd újra megszólalt:
- Visszaélek az udvariasságával - szólt szerényen. - De ha nem utasítana vissza, igazán nagyon lekötelezne…
Sokáig kereste a szavakat, míg végül kibökte, szeretné, ha vele mennék. Beleegyeztem.
- Megérkeztünk. Az ajtó becsapódott, de a kulcs szerencsére nálam volt, amikor… eljöttem - mondta, ahogy a
külvárosi, alig beépített mellékutcában a kis villa elé értünk. - Menjünk le, ott kell lenniök…
Néhány lépcsőfokon lementünk. Borel óvatosan kinyitott egy ajtót, a helyiségből halvány fény szűrődött ki.
Bekukkantott a résen.
- Furcsa - szólt. - Úgy tűnik, mintha… - láthatóan teljesen összezavarodott. - Ennyire fáradt voltam? Vagy
hallucináltam?
A válla fölött benéztem a helyiség belsejébe.
- Mind be vannak zárra… - dünnyögte elképedve.
- A fáradtság az oka, professzor úr - mondtam, a lépcsőn felfelé haladva. Nem telt bele egy perc, már aludt is a
fotelban, lefektettem hát a díványra, lehúztam a cipőjét…
…ez az álom annyira felkavart, hogy reggel első dolgom volt felhívni a számot, amit a tudakozótól
megtudtam. A telefon nem felelt.
Lelkiismeret-furdalást éreztem. Borel tegnap nem látszott ugyan betegnek, de talán mégse kellett volna
otthagynom…
…az ajtó nyitva volt. Beléptem a kapualjba, majd felmentem a lépcsőn. Fent senki nem volt. Lementem hát a
pincébe. Az ajtót résnyire nyitva találtam…
…némelyik nyitva volt. Előttük egy termetes példány járkált, mellső végtagjainak ügyes mozdulataival
bereteszelte az ajtókat. Ahogy ott álltam az ajtórésben - most már tudom, hogy túl korán érkeztem -, rám nézett,
egy pillanatra mozdulatlanságba dermedt, majd hangos csipogásba kezdett. Csoportosan jöttek felém, egy
részük a zárt kalitkákhoz rohant, hogy kiszabadítsák társaikat. Ahogy hátraugrottam, a sarokban
megpillantottam egy ócska cipőt, amit párjával együtt tegnap este, fönt, Borel lábáról húztam le…
…most már tudom, mekkora rültség volt idejönnöm. A falak és a vasajtó biztonságot nyújtanak, de kimenni
nem tudok, legalábbis egyelőre nem. Ablak nincs. A lábam alatt a csupasz föld, a sarokban néhány láda,
bizonyára üresek. A mennyezetről piszkos, pókhálós villanykörte lóg. Ahogy ide bejöttem, rögtön észrevettem a
fal mellett azt a kupacot, amire földet szórtak, de alóla a félhomályban itt-ott fehéren kivillant valami.
Egyszerűen képtelen vagyok kényszeríteni magamat, hogy odamenjek, és ellenőrizzem feltevésemet…
…gondolkoztam rajta, s egyszerre mindent megértettem. Ezek már tudták, hogy mi a dolog lényege.
Megértették Borel módszerét. És az a laboráns, aki eltűnt…
…de még ez is kevés nekik! Tudják, hogy fajuk előtt a fejlődés határtalan perspektívái nyíltak meg.
Féltékenyen megőrzik a titkot, amit én ismerek… na és azok, akik talán megtalálják és elolvassák
feljegyzéseimet. Fel kell készülni mindenre. Kijutni innen, tenni valamit, figyelmeztetni az embereket…
…újra ez a nesz. Talán a szennyvízelvezető csövekben. Egyre hangosabb, mintha kaparás lenne… Miből
vannak ezek a csövek, csak nem műanyagból, mert ha igen… Meg kell néznem

A szerkesztőség az Olvasók szíves elnézését kéri a fenti szöveg töredékességéért, amit a kézirat - valószínűleg
patkányok által okozott - hiányossága magyaráz.
Magyar Alfrédné fordítása