Timothy Zahn - Kobraharcosok

Első könyv

1. fejezet

Az újonc: 2403

Hetek óta katonai indulók dallamai töltötték ki a műsoridő jelentős részét, de a kifinomult fülek számára ez
inkább komornak hatott; mint lelkesítőnek, mert a troft invázió kezdetét jelentette. Amint a zene hirtelen
elhallgatott, és a hatalmas képernyőn látható tájképet a hírközlő riporter ismerős arca váltotta fel, Jonny Moreau
ösztönösen közelebb hajolt a készülékhez.
A hír éppoly rövid és elszomorító volt, ahogy Jonny várta.
- Az Asgard katonai parancsnoksága közölte, hogy az Adirondackot négy nappal ezelőtt elfoglalta a troft
inváziós haderő.
Azután a riporter jobb válla fölött megjelent egy háromdimenziós térkép, amelyen hetven fehér pont jelölte a
Galaktikus Birodalom lakott naprendszereit, és vörös ködfolt a troft világot. A birodalom szélén elhelyezkedő
fehér pont vörössé változott.
- A flotta újabb védelmi vonalat alakít ki a Palm és az Iberiand közelében, míg az Adirondackon maradt
szárazföldi haderő gerillaharcot folytat az inváziós csapatok ellen. Hírösszefoglalónkkal legközelebb este hat
órakor jelentkezünk.
A képernyőn ismét megjelent a bolygó tájképe, és folytatódott a zene. Jonny felegyenesedett, amikor egy
határozott kéz érintette meg a vállát.
- Elfoglalták az Adirondackot, apa - mondta Jonny, anélkül hogy hátrafordult volna.
- Hallottam - felelte Pearce Moreau csendesen. - És mindössze három hét alatt…
- Ebből még nem lehet következtetni a háború kimenetelére - jegyezte meg Pearce. - A troftok majd belátják,
hogy sokkal nehezebb megtartani a hatalmat egy bolygón, mint megszerezni. És azt se felejtsd el; hogy a
támadásuk váratlanul ért bennünket. Ha a teljes flottát összevonjuk, nem hiszem, hogy könnyű lesz
visszaszorítaniuk a csapatainkat. Attól tartok, addigra elveszítjük a Palmot és az Iberiandot, de ott megállítjuk
őket.
Jonny megrázta a fejét. Hihetetlennek tűnt számára több milliárd ember fogollyá válása. Mintha csupán
egyszerű figurák lettek volna egy kozmikus méretű sakkjátékban.
- És mi lesz azután? - kérdezte elkeseredetten. - Hogyan szerezzük vissza az elfoglalt bolygókat anélkül,
hogy közben a lakosság fele el ne pusztuljon? Mit teszünk, ha a troftok visszavonulás közben a "felperzselt
föld" politikáját fogják alkalmazni?
- Hé! Hé! - szakította félbe Pearce, majd a fia elé állt és a szemébe nézett. - Túlságosan messzemenő
következtetéseket teszel. A háború még csak három hónapja tart, és a birodalomnak mindössze néhány bolygóját
érintette. Tehát verd ki a fejedből ezeket az ostoba gondolatokot, és inkább a tanulással foglalkozz! Oké?
- Rendben van - sóhajtott Jonny. Megpróbálta figyelmét elterelni a háború eseményeiről, de apja utolsó
megjegyzése szöget ütött a fejébe.
- A háború kimenetele egyébként sem itt fog eldőlni…

Aznap este Jonny szótlan volt a vacsora alatt, de egyetlen személy némasága nem határozta meg alapvetően
a Moreau család étkezésének átlagos zajszintjét. Mint általában, ezúttal is a hétéves Gwen irányította a
társalgást, mindenféle ostobaságot összehordva az iskoláról meg a barátairól. Néha kissé elkanyarodott ezektől a
témaköröktől, és olyan kérdéseket tett fel, hogy megáznak-e a meteorológusok a tornádósban, vagy hogyan
tudja kivágni a hentes a púpos teve lapockáját. A Jonnynál öt évvel fiatalabb Jame a legújabb főiskolai
pletykákról számolt be, és Jonny belátta, hogy Jame sokkal otthonosabban mozog a főiskola társadalmi
útvesztőjében, mint annak idején ő. Pearce és Irena bámulatra méltó türelemmel válaszolt Gwen bugyuta
kérdéseire, miközben azon igyekeztek, nehogy a háború kerüljön szóba.
Jonny megvárta, míg leszedik az asztalt, mielőtt előhozakodott a kérésével.
- Apa, kölcsönadnád ma estére az autót, hogy bemenjek vele Horizon Citybe?
- Úgy tudom, ma nem lesz semmilyen rendezvény - jegyezte meg Pearce.
- Valóban nem. Csak néhány apróságot kéne elintéznem - mondta Jonny, miközben érezte, hogy elpirul. Nem
szeretett hazudni, de tudta; hogyha elmondja a teljes igazságot, akkor hosszas családi megbeszélések várnak rá,
és erre még nem készült fel.
- Apróságokat elintézni…?
 - Igen. Csak egy-két helyre ugranék be…
- Mint a katonai parancsnokság önkénteseket toborzó irodája? kérdezte Pearce csendesen.
A tányércsörgés egy pillanat alatt abbamaradt, és a hirtelen beállt csendet anyja kétségbeesett hangja törte
meg.
- Jonny?!
Jonny nagyot sóhajtott, és felkészült az elkerülhetetlennek látszó beszélgetésre.
- Nem fogok jelentkezni, míg veletek meg nem beszéltem a dolgot - mondta. - Csak a bevonulással
kapcsolatos formaságokról szeretnék információt szerezni.
- Jonny, a háború távol van az otthonunktól… - kezdte az agymosást Irena.
Tudom, anya - szakította félbe Jonny. - De ott távol emberek halnak meg…
- Eggyel több ok, hogy itt maradj!
-…Nem csak katonák, hanem civilek is. Apa ma azt mondta, hogy mi nem segíthetünk rajtuk. Talán nem…
de én ebbe nem tudok belenyugodni.
Halvány mosoly suhant át Pearce arcán. - Kíváncsi vagyok, mikor jutnak az érveid arra a pontra, hogy
mindezt én sugalmaztam neked. - Mi lesz a tanulmányaiddal? Egy éved van hátra a záróvizsgáig mondta Irena. -
Legalább addig várnod kéne. Jonny megrázta a fejét.
- Lehetetlen. Nézzétek meg mire jutottak a troftok az elmúlt három hónap folyamán. Egy év alatt leigázzák
az egész birodalmat:
- De a tanulmányaid is fontosak…
- Rendben van, Jonny - jelentette ki csendesen Pearce. - Menj be Horizon Citybe, és keresd fel a
toborzóirodát.
- Pearce! - nézett döbbenten a férjére Irena. Pearce megrázta a fejét.
- Természetesen ezt a beszélgetést még nem zártuk le - nyugtatta meg az asszonyt. - De Jonny már felnőtt,
aki bizonyos jogokkal és felelősségérzettel rendelkezik, tehát maga dönthet a sorsáról. Keresd fel a
toborzóirodát Jonny, de ígérd meg, hogy a végső döntésed előtt még egyszer megvitatjuk ezt a kérdést!
Megegyeztünk?
- Igen - bólintott megkönnyebbülten Jonny. Bevonulni a hadseregbe, részt venni a háborúban, még nagyon
távoli dolognak tűnt. Inkább a családdal folytatandó vita nyugtalanította, amelyen meglepően könnyen sikerült
túljutnia: - Néhány óra múlva visszajövök - mondta. Elvette a kulcsokat az apjától, majd a kijárat felé indult.

A katonai parancsnokság önkénteseket toborzó irodája több mint három évtizede ugyanabban az épületben
működött. Jonnyt különös érzés fogta el az épület felé közeledve, amint arra gondot, hogy apja ugyanott haladt
végig huszonnyolc évvel korábban. Akkor a minthistik ellen viseltek háborút, és Pearce Moreau a flotta egyik
csatahajóján teljesített szolgálatot.
Az a háború másabb volt, mint a mostani. Jonnyt mindig bámulatba ejtették a flotta csatahajóinak
hőstetteiről szóló történetek, ő mégis inkább a felszíni haderőnél szeretett volna szolgálni.
- A hadseregbe…? - kérdezte csodálkozva a sorozást végző hölgy. - Ne haragudjon, amiért meglepődtem; de
viszonylag kevesen jelentkeznek a hadsereghez. Az önhöz hasonló korú fiatalemberek jobban szeretnének
űrhajókon vagy repülőgépeken röpködni. Elárulná, miért választotta mégis a felszíni haderőt?
Jonny bólintott, majd röviden előadta az indokait.
- Az a véleményem, hogyha a troft inváziót nem sikerül megállítanunk, rengeteg lakott bolygó kerül az
ellenség kezébe. Ez pedig azt jelenti, hogy a civil lakosság ott marad teljesen kiszolgáltatottan az ellenségnek.
Hacsak a hadsereg nem hagy hátra gerillaharcosokat, akik koordinálják az ellenállást.
Az asszony egyetértően bólintott.
- Tehát maga gerillaharcos akar lenni?
- Az embereken akarok segíteni - helyesbített Jonny.
- Értem - mondta az asszony. A komputer klaviatúrája fölé hajolt, majd betáplálta Jonny nevét és azonosítási
kódját. Azután felvonta a szemöldökét. - Hihetetlen… Érettségi, főiskolai tanulmányok, magas
intelligenciahányados… Nem akar tiszti iskolára jelentkezni? Jonny vállat vont.
- Nem különösebben. De megteszem, ha ezáltal hasznosabb lehetek. Viszont azt sem bánom, ha közlegény
maradok; ezt önökre bízom. Az asszony néhány másodpercig Jonny arcát figyelte.
- Nos, akkor én megmondom, mit tegyen, Mr. Moreau. - Ujjai végigfutottak a billentyűkön, majd a
képernyőn megjelenő szöveget kezdte tanulmányozni. - Tudomásom szerint jelenleg nincsen folyamatban
semmiféle speciális tervezet a gerillaharcosok kiképzésére. De egyetértek abban, hogy ez hamarosan
szükségessé válik.
Jonny átfutotta a listát. Alfa kommandó, űrdeszant-alakulatok, dzsungelharcosok; csupa ismerős kifejezés.
- Hogyan jelöljem meg, amelyiket választom? - kérdezte Jonny. - Nem kell megjelölnie. Jelentkezik a
hadseregbe, azután kitölt egy halom tesztet, és annak eredményétől függően választhat az egyes alakulatok
közül.
Jonny végignézett a helyiségen. Mindenütt csodálatos űrhajók háromdimenziós képeit és díszes egyenruhát
viselő katonatiszteket látott. - Köszönöm a kedvességét - mondta az asszonynak. - Hamarosan visszajövök, ha
valóban úgy döntök, hogy beállok a hadseregbe. Azt hitte, hogy már mindenki aludni fog, amikor hazaér, de a
szülei és Jame a nappaliban várták. Azután késő éjszakáig beszélgettek, végül Jonny meggyőzte őket arról, hogy
mit kell tennie.
Másnap este valamennyien bementek Horizon Citybe, ahol Jonny aláírta a belépési nyilatkozatot.

- Tehát holnap lesz a nagy nap.

Jonny a holmiját pakolta, majd az ágyon fekvő Jamére pillantott, aki nagy erőfeszítéssel igyekezett
nyugodtnak és közönyösnek látszani. De belső feszültségét nem sikerült lepleznie.
- Igen - bólintott Jonny. - Reggel indul Horizon City űrkikötőjéből a Skylark 407-es járat az Aeriére,
ahonnan a katonai szállítmányokat juttatják el az Asgardra.
Az elmúlt három nap folyamán reggel héttől este kilencig Jonnyval különféle teszteket végeztek. Orvosi
vizsgálatnak vetették alá, tanulmányozták a fizikai képességét; a helyzetfelismerését, pszichológiai
beállítottságát és hasonlókat.
- Azt mondták, hogy ezek a vizsgálatok normális esetben hetekig tartanak. De a hadseregnek most rövid idő
alatt rengeteg újoncot kell toboroznia.
- Szóval azt gondolod, hogy a vizsgálatok ezzel lezárultak? - kérdezte Jame.
Jonny betett két pár zoknit a táskájába, azután leült az ágy szélére. - Jame, túl fáradt vagyok ahhoz, hogy
sokáig kerülgessük a témát. Nyögd ki végre, hogy mit akarsz!
Jame nagyot sóhajtott.
- Nos, arról van szó, hogy Alyse Carne rendkívül szomorú, amiért nem beszélted meg vele a jelentkezésed.
Jonny valóban nem találkozott a lánnyal a vizsgálatok megkezdése óta, de akkor nem látszott sértődöttnek.
- Ha haragszik rám, akkor miért nem nekem szólt? Kitől hallottad ezt?
- Mona Biehltől - felelte Jame. - Én megértem, hogy Alyse nem beszélt neked erről, hiszen már úgysem
változtathatott volna semmin. - Akkor te minek mondtad el?
- Mert úgy érzem, el kéne menned hozzá ma este. Biztosan jólesne neki, ha érezné, hogy ő is fontos
számodra, nem csak az emberiség többi tagja.
Jonny egy darabig szótlanul ült.
- Te ugye nem helyesled, amit teszek? - kérdezte csendesen. Jame megrázta a fejét.
- Nem erről van szó. Engem csupán az aggaszt, hogy nem tudod, mire vállalkoztál.
- Huszonegy éves vagyok, Jame…
- És az egész életedet itt élted le egy átlagos méretű városban, a határvidéken. Fogalmad sincs arról, milyen a
hadsereg és a háború. - Azt javaslod, hogy itt éljem le életem hátralévő részét, ebben a szobában?
- Sohasem akartalak befolyásolni a döntéseidben… - felelte Jame. - Igen, tudom - mondta szomorúan Jonny,
miközben végignézett a szobán. A bútorok, az apró tárgyak, amelyek körülvették, hozzátartoztak az életéhez.
Most, egy héttel a döntése után arra gondolt, hogy talán örökre el kell hagynia őket. - Gondolod, hogy Alyse
szeretne találkozni velem? - kérdezte Jamére pillantva.
A fiú bólintott.
- Biztosan nagyon vár. És te is könnyebben fogod elviselni a távollétet, ha érzed, mennyi minden köt ide.
Jonny megadóan felemelte a kezét.
- Oké, meggyőztél. Ha te egyszer elkezded a szentbeszédet, jobb, ha azonnal feladom.
Jonny felállt, majd kivett a szekrényből néhány inget.
- Ha igazán hasznossá akarod tenni magad, akkor összepakolhatnád a holmimat.
- Rendben van, menj csak - felelte vigyorogva Jame. - Kellemes időtöltést! A hajón majd alhatsz eleget, míg
az Asgardra értek!

2. fejezet

A búcsúzkodás Horizon City űrkikötőjében éppoly elszomorító volt, mint ahogy Jonny előre sejtette. Szinte
megkönnyebbült, amikor az űrsikló a levegőbe emelkedett, és az orbitális pályán keringő űrhajó felé közeledett.
Még sohasem ment ilyen messzire a családjától, a barátaitól, az otthonától. Amint az űrsikló elhagyta az
atmoszférát, és az ég kékjét felváltotta a világűr sötétsége, arra gondolt, hogy famének talon igaza volt. Mégis
úgy érezte, hogy könnyebb egyetlen pillanat alatt elszakadni a megszokat környezettől, mint apránként megválni
egy-egy részletétől.
Körülötte megjelentek az első csillagok, és Jonny szomorkásan elmosolyodott. Huszonegy évet élt a
Horizonton, nyugodt, családi környezetben, és ezalatt egyszer sem jutott eszébe, hogy elhagyja az otthonát. Fájó
gondolataitól csak akkor sikerült megszabadulnia, amikor a távolban megpillantotta a hatalmas csillaghajót.
A Skylark 407 kereskedelmi járat volt, háromszáz főnyi utasa főleg üzletemberekből és turistákból állt. De
akadt közöttük néhány önkéntes hadba vonuló is. A következő napok során a hajó megállt a Rajputnál, a
Zimbwénél, valamint a Kékmennyországnál, és az újoncok aránya rohamosan növekedett. Amikor elérték az
Aeriét, az utasok több mint egyharmadát már ezek a fiatalemberek alkották. Ott átszálltak egy hatalmas katonai
teherhajóra, amely azonnal elhagyta az orbitális pályát. A nyílt űrbe érve fénysebességre gyorsított, és eltűnt a
hipertérben. Nyilvánvalóan igen sietős dolga lehetett.
A következő öt nap folyamán Jonnyt tovább kínozták az otthon emlékei. Annak ellenére, hogy társaival volt
összezsúfolva a társalgóban, mégis magányosnak és elesettnek érezte magát. De azt is észrevette, hogy a többiek
közül sokan hasonló érzésektől szenvednek. Néhányan kisebb csoportokba verődtek, és nem törődve a
társadalmi különbségekkel, igyekeztek barátságot kötni egymással. Jonny azokhoz a fiatalemberekhez húzódott,
akik a Horizontról érkeztek á fedélzetre. Életében először figyelt fel arra, hogy a Galaktikus Birodalmat alkotó
bolygókon milyen sokféle népcsoport él. Hihetetlennek találta, hogyan tud a hadsereg ebből a rendkívül
változatos emberanyagból, homogén állományt kialakítani. De tudta, hogy hamarosan megérkeznek az Asgard
kiképző táborába, ahol minden megváltozik: csupán katonák lesznek valamennyien.

A bejegyzési iroda csarnoka csaknem akkora volt, mint Horizon Cityben a hangversenyterem, mégis
zsúfolásig telt emberekkel. A tömeg lassan sodródott az ügyintézők felé, ahol mindenki kapott egy azonosítási
kártyát, és a megfelelő folyosó felé irányították. Menet közben Jonny átfutotta az azonosítási kártyája szövegét,
mely nem sokat mondott számára.

JONNY MOREAU
HORIZONT HN-89927-238-2825p
KIJELÖLT HELYISÉG: AA-315 FREYR KOMPLEXUM
EGYSÉG: KOBRA
JELENTKEZÉS: C-662 FREYR KOMPLEXUM, 15.30

Kobrák. Az utazás folyamán Jonny rengeteget olvasott a hadsereg speciális alakulatairól. De a kobrákra
vonatkozóan nem talált semmiféle utalást.
Kobrák. Vajon miért neveznek el egy katonai alakulatot a Földön élő halálos mérgű kígyóról? Talán valami
egészségügyi vagy fertőtlenítőrészleg lehet, vagy aknatelepítést végző egységet jelent. De bármi legyen is, nem
az, amit az elmúlt hetek folyamán elképzelt.
Valaki meglökte, és a kártya kiesett a kezéből.
- Ne álld el az utat! - mordult rá egy tagbaszakadt alak. Az akcentusa meglehetősen idegennek tűnt.
- Sajnálom - mondta Jonny, miközben a férfi továbbhaladt a folyosón. Jonny a falon lévő jelzéseket követve,
meggyorsította a lépteit. Úgy gondolta, jobb, ha minél előbb felkeresi a rendeltetési helyét, és megtudja, mit
takar a kobra elnevezés. A helyi idő már 15.12 volt, és a tisztek bizonyára nem kedvelték a pontatlanságot.
Ha jól értelmezte a kártyája szövegét, akkor a C-662-es szobát kellett felkeresnie. Az előzőhöz hasonló
méretű csarnokra számított, de ezzel szemben a helyiség mindössze akkora volt, hogy a benn ülő negyven
ember számára is szűknek bizonyult. Az asztal mögött helyet foglaló két ügyintéző fekete-vörös mintázatú
tunikát viselt. Jonny átadta kártyáját a fiatalabbiknak.
- Neve? - kérdezte a fiatalember, Jonnyra pillantva.
- Jonny Moreau, uram.
Az ügyintéző bólintott, majd az órájára nézett. Az idő 15.28 volt, így a fiatalember tovább folytatta munkáját
a komputerén, Jonny pedig leült az egyik üres székre.
Pontosan 15.30-kor az idősebbik férfi felállt.
- Jó napot, uraim - mondta. - K2 Rand Mendro vagyok, a kobraegység parancsnoka. Örülök, hogy
üdvözölhetem önöket az Asgardon. Ezen a bázison férfiakat és nőket képezünk ki katonának a hadsereg,
valamint a hadiflotta számára. Itt a Freyr komplexumban csak a felszíni haderő katonáinak kiképzését végezzük,
és önöket, vagyis negyvenöt főt a birodalom legújabb, legelitebb alakulata számára választottunk ki.
Természetesen, ha önök is csatlakozni akarnak az alakulathoz. - Tekintetét végighordozta a hallgatóságon. - Ha
igen, a legveszélyesebb megbízatást kapják: a troftok által elfoglalt területen kell gerillaharcot folytatniuk.
Ismét szünetet tartott, és Jonny érezte, hogy összeszorul a gyomra: Egy elit alakulathoz kerül, amire
mindvégig vágyott, és segíthet a foglyul ejtett civil lakosságon. Bár az a tény, hogy a troftok által megszállt
területen kell tevékenykednie, inkább tűnt öngyilkosságnak, mint szolgálatnak. A teremben hallható morajlásból
arra következtetett, hogy a többiek is hasonlóan vélekednek.
- Természetesen - folytatta Mendro - a feladatot ne úgy képzeljék el, hogy kirakjuk önöket egy bolygó
felszínén, egy sugárfegyverrel és egy adó-vevővel. Speciális kiképzésben fognak részesülni, és a hadsereg
csúcstechnikáját képező fegyverek állnak majd a rendelkezésükre. - A mellette ülő fiatalemberre mutatott. - K3
Shri Bai lesz az alakulat kiképző parancsnoka. Most egy rövid bemutatót fog tartani arról, hogy önök mint
kobrák, mire lesznek képesek.
Bai lassan felemelkedett a helyéről, de a mozdulat felénél, hirtelen a mennyezet felé szökkent. Kezéből két
vakító fénycsík csapott ki, és a termen váratlanul átsuhanó rakéta szétroncsolódott törzse a földre zuhant.
Mindez olyan gyorsan játszódott le, hogy Jonny nem tudta szemmel követni az eseményeket. Csupán a vakító
fénycsíkokat látta, majd azt, hogy a vörösen izzó fémtömeg a földre hullva porrá töri Bai székét.
A teremben feszülten figyelő nézőközönség felmorajlott. Bai sértetlenül állt az ajtó mellett; arcán mosoly
futott át.
- Gondolom, valamennyien tisztában vannak vele, hogy mennyire veszélyes lenne antigravitációs eszközt
alkalmazni egy ilyen zsúfolt teremben. Most ismét nagyon figyeljenek!
Behajlította a térdét, elrugaszkodott a földtől, és egy pillanattal később ismét az asztal mögött állt.
- Nos, kinek sikerült megfigyelnie, hogy mit csináltam?
Á teremben általános csend keletkezett, majd az egyik jelölt bizonytalanul felemelkedett a helyéről.
- Felugrott a mennyezetig, azt hiszem… A vállával érintette…?
- Vagyis, nem látta pontosan - bólintott Bai. - Ugrás közben csináltam egy fél szaltót, a talpammal érintettem
a mennyezetet, és onnan rugaszkodtam el ismét. Újabb fél szaltóval talpra érkeztem.
Jonny érezte, hogy szája kiszáradt. A mennyezet öt méter magasságban volt, tehát elég szűknek látszott a
hely ilyen manőver elvégzéséhez.
- Döntő fontosságú a gyorsaság, és az akció pontos kivitelezése mondta Mendro. - Hiszen még önök sem
tudták szemmel követni Bai mozdulatait, annak ellenére, hogy előzőleg felhívtuk rá a figyelmüket. Képzeljék el,
mennyise hatásos fegyver lehet ez egy csapat gyanútlan trofttal szemben. Most pedig…
Szavait az ajtó nyitódása szakította meg, majd egy újabb jelölt lépett a helyiségbe.
- Viljo? - kérdezte Bai.
- Igen, uram - bólintott az újonc. - Bocsásson meg, hogy elkéstem, uram, de a felvételi irodán elhúzódott az
idő.
Bai lenyomott néhány billentyűt a komputer klaviatúráján.
- Önnek 14.50-kor kellett volna megérkeznie. Vagyis tizenhét perccel Moreau előtt, aki viszont hét perccel
ön előtt ért ide.
Viljo arca céklaszínűvé változott. - Egy kicsit eltévedtem, uram.
- Az egész komplexumban egyértelmű jelzések mutatják az útirányt. Nem beszélve a folyosókon tartózkodó
katonákról, akiktől útbaigazítást kérhetett volna.
Viljo úgy nézett ki, mint egy csapdában vergődő vad.
- Én… én megálltam egy fegyverkiállításnál, uram. Azt hittem, hogy ez a terem közelebb van…
- Értem - mérte végig szúrós szemmel Bai az újoncot. - A pontosság a jó katona egyik igen fontos jellemzője.
Ha kobraharcos akar lenni, akkor viszont még fontosabb. Jegyezze meg, hogy a pontatlanságával a társai életét
is veszélybe sodorhatja, és nem háríthatná másra a felelősséget.
- Értettem, uram.
- Rendben van. Jöjjön ide; egy kis segítségre lesz szükségem a következő bemutatóhoz.
Viljo nagyot nyelt, majd odament az asztalhoz.
- Amit az imént mutattam önöknek - fordult Bai ismét a teljes hallgatósághoz -, az a hadászat
csúcstechnikájának eredménye.
Tunikája alól előhúzott két fémkorongot, amelyek átmérője tíz centiméter lehetett.
- Fogja az egyiket a bal kezébe, és nyújtsa ki a karját! - utasította Bai az újoncot. - Amikor jelt adok, hajítsa a
másikat a szoba távoli sarka felé.
Mendro közben a szoba megadott sarkába ment. Bai a két korongra pillantott, majd jelt adott:
- Most!
Viljo a sarok felé hajította a korongot. Mendro egy pillanat alatt elkapta, és Bai felé dobta. Bai villámgyors
mozdulattal kitért a korong útjából, és széttárt kezeiből két vakító fénycsík csapott ki egymással ellentétes
irányban. Viljo meglepett kiáltásával egy időben a korong a falnak ütközött, majd a földre hullott.
- Remek - mondta Bai. - Viljo, mutassa meg a többieknek a korongot!
Jonny még abból a távolságból is látta a korongon keletkezett lyukat. Ködben Bai felvette a földről a másik
korongot, és azt is felmutatta. Azon nem látszott semmi, az apró lyukat csak akkor lehetett észrevenni, amikor a
korongot a fény felé fordította.
- Persze az ellenségtől nem várhatjuk el, hogy álljon mozdulatlanul, amíg lelőjük - jegyezte meg mosolyogva
Bai. Jonnyt valósággal lenyűgözték a látottak. A gyorsaság, a mozdulatok pontossága… sőt még azt sem sikerült
felfedeznie, hol rejtegeti Bai a fegyvereit.
- Láthatják tehát, mire képes egy kobra - mondta Mendro visszatérve az emelvényre, majd intett Viljónak,
hogy keressen magának egy széket. - Most pedig bemutatom önöknek mindazt, amelynek segítségével ezt
véghezvihetik. A komputer néhány billentyűjének lenyomása után megjelent egy emberi csontváz holografikus
képe. - Külsőre a kobraharcost nem lehet megkülönböztetni az átlagembertől. De testének belső szerkezete
egészen más. - Újabb gombok lenyomása után a csontváz jelentős része kék színűvé vált, néhány apró fehér
folttól eltekintve. - A kék színű részeket hihetetlenül ellenálló porcelánlemezek burkolják, amelyek
megakadályozzák a csontok eltörését nagy gravitációs terhelések esetén is. A fehér foltok azokat a helyeket
jelölik, amelyeket nem fednek porcelánlemezek. A csontvelőben termelődő vörösvérsejtek ezeken a helyeken
juthatnak a vérkörbe. - Újabb gombok lenyomásával a kék csontok találkozásánál, vagyis az ízületeknél, apró
sárga tojások jelentek meg. - Szervomotorok - folytatta Mendro. - Ezek teszik lehetővé a hihetetlenül gyors és
nagy erőkifejtést igénylő mozdulatokat. Ezekhez hasonló szerkezetek találhatók a hadsereg kommandósainak
védőöltözetében is. De a testbe építve sokkal nehezebb felfedezni. Az energiaforrást a gyomor közelében
elhelyezett magfúziós reaktor biztosítja. Ennek működését nem ismertetem, mivel én sem értem tökéletesen. Az
viszont kétségtelen, hogy kifogástalanul működik.
Jonny gyomra összeszorult, amikor visszagondolt Bai hihetetlen ugrásaira. A porcelánlemezek és a
szervomotorok némi magyarázatot adtak a bámulatos tevékenységre, de úgy gondolta, hogy a gyakorlatok
végrehajtásához óriási rutinra is szükség van. Tehát a kobrák kiképzése több hónapot vesz igénybe, vagy Bai
már korábban is kiváló tornász lehetett. Ez utóbbinak ellentmondott az a tény, hogy Jonnyt is kiválasztották az
önkéntesek közül, bár sohasem atletizált vagy szertornázott.
A hologram ismét átalakult; néhány helyen vörös foltok jelentek meg.
- Ez a kobraharcos védelmi és támadó rendszere - folytatta Mendro az ismertetőt. - Mindkét kéz kisujjába
lézerfegyvert építettek, melyek közül a bal kézben lévő fegyver lézersugara képes átütni egy erős páncéllemezt
is. Valamint páncéltörő lézert helyeztek el a láb sarok részén is. A fülbe és a szembe ültetett parányi műszerek
fokozzák a kobraharcos látását és hallását. Van valakinek kérdése?
- MacDonald újonc, uram - állt fel az egyik jelölt. - Ez a szembe ültetett készülék ugyanolyan optikai
célzóberendezést jelent, mint amilyennel a kommandósok védőruháját látják el? Arra gondolok, hogy a
szálkereszt állandóan a látómezőben van?
- Természetesen nem. Ez csak harchelyzetben jelenik meg - felelte Mendro. - És most jutottunk el a
kobraharcosok legfontosabb sajátosságához.
A vörös foltok eltűntek, és egy zöld színű, dió nagyságú gömb jelent meg a koponya hátulsó részében,
közvetlenül az agy alatt. Ebből kiindulva vékony szálak hálózták be az egész szervezetet. Jonnynak eszébe jutott
a biológiaórákon látott emberi idegrendszer modellje.
- Ez itt - mutatott Mendro a dió nagyságú gömbre -, parányi mérete ellenére a legtökéletesebb
nanokomputer, amit eddig létrehoztak. A belőle kiinduló érzékelő és működést szabályzó idegszálak
összeköttetésben állnak az optikai rendszerrel, a szervomotorokkal és a fegyverekkel, vagyis a szervezetbe
épített valamennyi egységgel. A célzóberendezés azonnal megjelenik a látómezőben, amint a kobraharcos ezt
akarja. A komputer ugyanis teljesen összhangban áll az aggyal, így valamennyi rendszer a test szerves részét
alkotja. Működtetésük szabályozása tudatos cselekvés, annak ellenére, hogy a komputer segítségével történik.
MacDonald bólintott. Az elv tulajdonképpen nem volt újdonság, hiszen az űrhajók műszereit, berendezéseit
és fegyverzetét évszázadok óta komputerek irányították. De a testbe épített nanokomputer és az emberi agy
összehangolt működése valóban csúcstechnikát jelentett. A kobrák voltak a legveszedelmesebb gerillaharcosok,
akiket az emberiség valaha megalkotott.
Mendro kikapcsolta a hologramot, majd visszaült a helyére.
- Mint kobraharcosok, önök képezik majd annak a haderőnek a legfontosabb részét, amely a troftokat
kiszorítja a megszállt bolygókról és a Galaktikus Birodalomból. De mindenekelőtt néhány dolgot tisztáznunk
kell. Már említettem, hogy a feladat rendkívül veszélyes, és egyelőre nem tudhatjuk pontosan, mekkora
veszteséggel kell számolnunk. De az elhalálozási arány feltehetően igen magas lesz. Mindenekelőtt több
műtéten kell átesniük, és ez sem lesz kellemes. A csontok porcelánbevonatát, a szervomotorokat és a komputert
sohasem lehet majd eltávolítani a testükből. A műtétek során felmerülhetnek olyan problémák, amelyekre nem
számítottunk. Mivel önök lesznek az első kobrák, ezért a tervezési hibák is önöknél fognak jelentkezni.
Rövid szünetet tartott, miközben végignézett a hallgatóságon.
- Gondolom, mindannyian azért jöttek ide, mert tudják, hogy szükség van önökre. A tesztek alapján
valamennyien alkalmasak arra, hogy kobraharcossá váljanak. Erre büszkék lehetnek, mivel a számtalan
önkéntes közül nem sokan feleltek meg a követelményeknek. Minél többen csatlakoznak hozzánk, annál
hamarabb űzzük ki hazánkból a troft hódítókat. A nap további részét a szobájukban tölthetik, amelyeket a Freyr
komplexumban találnak. - Egy pillantást vetett Viljóra. - Vagy megtekinthetik a fegyverkiállítást, ha kedvük
tartja. Holnap reggel ismét ugyanitt találkozunk, amennyiben sikerül addigra dönteniük.
Fejbólintásával jelezte, hogy a megbeszélés véget ért.

Jonny a napot Mendro javaslatának megfelelően töltötte. Megismerkedett a szobatársaival, majd végigjárta a
Freyr komplexum épületeit és szabad tereit. Bár az előtte álló döntés nem volt egyszerű, Jonny mégis azt tartotta
szem előtt, hogy kobraharcosként tudna legtöbbet segíteni a megszállt bolygók lakóinak. Nem akart meghátrálni
pusztán azért, mert ennek érdekében többet kell adnia, mint amire számított.
Emellett a kobraharcosokat olyannak képzelte, mint a filmek szuperhőseit, akiket valósággal csodált
gyerekkorában. Most lehetőség kínálkozott számára, hogy ő is ilyen szuperhőssé váljon.
Szobatársai késő estig beszélgettek, Jonny viszont a fejére tette a párnát, és hamarosan elaludt. Reggel ő volt
a hat újonc közül az egyetlen, aki nem ébredt kialvatlanul. Társai karikás szemmel, káromkodva öltözködtek.
Jonny sietve magára kapta a ruháját, majd lement az étkezdébe. Amikor visszatért a szobába, a többiek is
összeszedték magukat, és reggelizni mentek. Kivéve Viljót, aki még mindig aludt.
 A C-662-es szobába érve meglepetten tapasztalta, hogy ő a harmadik újonc, aki kobraharcosnak jelentkezett.
Mendro gratulált neki, majd átnyújtott egy félelmetesnek tűnő műtéti tervet. Kissé nyugtalanul indult az orvosi
részleg felé, de biztos volt benne, hogy helyesen döntött.
Az elkövetkezendő két hét folyamán ez a magabiztossága néhányszor cserbenhagyta.

3. fejezet

- Nos, kobrák, jól figyeljenek!

Bai hangja mennydörgésként harsogott. A félelmetes hangtól és az Asgard hűvös hajnali levegőjétől Jonny
gyomra összeszorult. Pontosabban, ami a műtétek után a gyomrából megmaradt. Azelőtt sohasem rázta a hideg,
de szervezete olyan traumán esett át, amely ezt indokolttá tette. Az egész teste sajgott a feje búbjától a Iába
ujjáig, és néha heves borzongás-futott végig rajta. Amint ott állt a maradék harmincöt újonc között, úgy érezte,
hogy szervezete ösztönösen tiltakozik a mesterséges szervek és anyagok jelenléte ellen, és ki akarja magából
lökni őket. Nagy nehezen sikerült leküzdenie rosszullétét, és figyelmét Bai szavaira fordította.
- …megpróbáltatást jelent, de saját tapasztalatom alapján, megnyugtathatom önöket, hogy ezek a tünetek
néhány napon belül megszűnnek. Ezalatt kezdik majd megszokni új testüket. Bizonyára kíváncsiak arra is, hogy
miért hordják a komputerüket a nyakukra rögzítve, és miért nem az agyukban. Az elmúlt két hét során ez a
kérdés bizonyára gyakran felmerült önökben. Nos, van valamelyiküknek elképzelése erről?
Jonny a mellette álló katonára pillantott, aki hozzá hasonlóan a nyakára simuló vastag pántként viselte a
komputerét.
- Noffke újonc, uram - szólalt meg Parr Noffke, Jonny egyik szobatársa. - Azért, mert nem akarják
üzemképes állapotba hozni a fegyverzetünket, amíg el nem hagyjuk az Asgardot.
- Közel jár a valósághoz - bólintott Bai. - Moreau? Önnek mi a véleménye?
Jonny meglepetten pillantott Baire. Nem várta ilyen nyíltan a kérdést.
- Szerintem inkább azért, mert azt akarják, hogy fokozatosan szokjunk hozzá az új szerveink létezéséhez és
használatához.
- Pontosan erről van szó - mondta Bai. - Míg meg nem szokták az új testüket, míg nem urai Tökéletesen a
mozdulataiknak, nem helyezhetjük üzembe a komputert, mert könnyen bekövetkezhet néhány baleset. Tehát a
kiképzés első szakaszában arra fogunk törekedni, hogy tökéletes összhangba hozzák saját és mesterséges
szerveiket. A hátam mögött láthatják a megfigyelőtornyot. Ezt a távolságot az atlétikai világbajnokság
versenyzői tizenkét perc körül képesek lefutni. Mi megtesszük tíz perc alatt. Tehát, rajta!
Megfordult, és a távoli torony felé iramodott. Az újoncok laza tömeget alkottak mögötte. Jonny a
középmezőnyben haladt, figyelmét az egyenletes légzésre és az összehangolt mozdulatokra összpontosítva. Öt
kilométer kétszer akkora távolság volt, mint amennyit élete folyamán valaha végigfutott. Mire a toronyhoz ért,
alig kapott levegőt, és apró karikák táncoltak a szeme előtt.
Bai a torony tövében állt, amikor Jonny botorkálva megállt.
- Tartsa vissza a levegőt, míg harmincig számol! - mondta, majd a többi beérkezőnek is ugyanezt tanácsolta.
Jonny legnagyobb meglepetésére, minden nehézség nélkül sikerült visszatartania a lélegzetét. Mire harmincig
számolt, tüdeje ismét a megszokott ütemben dolgozott, és a karikák is eltűntek a szeme elől.
- Nos, ez volt az első lecke - kezdte Bai, amikor valamennyien összeszedték magukat: - A csoport jelentős
része kifulladásig hajszolta magát, mert izmai segítségével akarta végigfutni a távot. Meg kell tanulniuk, hogy
az ilyen erőkifejtéseknél a szervomotorok segítségét vegyék igénybe. Amint a komputert üzembe helyezzük, ez
a folyamat automatikusan fog végbemenni, addig viszont teljes figyelmükkel erre koncentráljanak!
- Második lecke: ugrás. Azzal fogjuk kezdeni, hogy különböző magasságokba ugrálunk. Mindenekelőtt
figyeljenek engem. Ne felejtsék el, hogy még nincs üzembe helyezve a komputer, ezért legyenek óvatosak. Igaz,
hogy a lábukat nem tudják kitörni, de földet éréskor könnyen elveszíthetik az egyensúlyt, és beütik a fejüket.
Tehát figyeljenek és tanuljanak!
A következő néhány órában elsajátították az ugrás technikáját. Azután Bai bemutatta nekik, hogyan tudnak
leggyorsabban felmászni a megfigyelőtorony külső oldalán. Mire Bai ebédszünetet rendelt el, már gyíkként
kúsztak fel az épület oldalán, és másztak be a legfelső ablakon. Ebédre hideg élelmiszert fogyasztottak az épület
falán csüngve.
Délután olyan gyakorlatokat végeztek, melyek során a karízületek szervomotorjainak pontos működtetését
sajátították el. Különböző nagyságú súlyokat emeltek a magasba, miközben arra koncentráltak, hogy izmaik és
érrendszerük a legkisebb terhelésnek legyen kitéve. A feladat nem bizonyult olyan egyszerűnek, mint ahogy
Jonny gondolta. Néhányan túlságosan megerőltették magukat. Őket Bai azonnal az orvosi szobába küldte. A
többiek addig gyakorlatoztak, míg a nap eltűnt a horizont mögött. Azután újabb futás vissza a komplexumig.
Gyors vacsora, majd elméleti oktatás a gerillahadviselésről a C-662-es teremben.
Végül testileg és szellemileg teljesen kimerülve visszatérhettek szobáikba.

A két hétig tartó műtétek és kezelések megkezdése óta Jonny először lépett a szobába, de mindent ugyanúgy
talált, ahogyan hagyta. Kimerülten leroskadt az ágyra. Meglepődve tapasztalta, hogy súlya a beültetett szervek
és anyagok ellenére alig változott. Megdörzsölte a karján kéklő zúzódást, és arra gondolt, vajon hogyan lesz
képes elviselni négy hét ilyen kiképzést.
Szobatársai is megérkeztek, és alaposan kitárgyalták a nap eseményeit.
- Az összes kiképzőtiszt azt hiszi, hogy az újoncok robotok zsörtölődött Cally Halloran.
- A legnagyobb szívatás az ebéd volt, amit tíz méter magasan a falhoz tapadva kellett elfogyasztanunk -
jegyezte meg Parr Noffke. - Szerintem nem volt hülye ötlet, hiszen evés közben nem koncentrálhat az ember
teljes figyelmével a kiálló kövek szorítására tűnődött Imel Deutsch.
- Ez igaz - bólintott Halloran. - A figyelem összpontosítása a lényeg. Ez a kiképzésünk legfontosabb eleme.
- Hé, Druma! Rolon! - kiáltott oda szobatársainak Noffke. - Gyertek ide közénk ti is!
- Azonnal - hallatszott egy bátortalan hang a fürdőszobából, ahová néhány perce Druma Singh és Rolon
Viljo bevette magát. Singh karját az orvos befáslizta, és Viljo segített neki átöltözni.
- És ön, Mr. Válaszoló Ember, mit szólna egy parti pókerhez? kérdezte Noffke Jonnytól, miközben előhúzott
egy pakli kártyát. Jonny vállat vont, majd odaült a szoba közepén elhelyezett kerek asztalhoz.
- A katonai szabályzat nem tiltja a szerencsejátékot, csak abban az esetben, ha pénzre játsszák.
- Szerintem jobb lenne, ha lefeküdnénk aludni - javasolta Singh. - Holnap megint kemény napunk lesz.
- Ne kínlódj már annyit! - mondta Deutsch, helyet foglalva Noffke mellett. - Legalább kikapcsolódunk egy
kicsit, és közben jobban megismerjük egymást.
Halloran elmosolyodott, majd ő is odament az asztalhoz. - Rendben van, de csak néhány partit játszunk!
Jonny szerette a pókert, és elég magabiztosan játszott. A győzelem nem volt fontos a számára, csupán arra
törekedett, hogy ne kövessen el durva hibákat. Meg akarta mutatni nekik, hogy egyenrangú fél. A többiek mind
a birodalom központi naprendszereiből jöttek, ezért felsőbbrendűnek képzelték magukat. Csak Jonny és Deutsch
érkezett a határvidékről de Deutsch az Adirondackon lakott, amelyet a troftok megszálltak. Ezért a
keménykötésű újonc úgy viselkedett, mintha egyedül neki lett volna joga kobraharcossá válni. Jonny örült a
lehetőségnek, hogy a játék révén közelebb kerül társaihoz. Abban bízott, hogy ezáltal feloldódik a köztük lévő
feszültség, és megszűnik a bizalmatlanság.
A hatodik parti után Singh ismét nyafogni kezdett a másnapi erőpróbákra hivatkozva, így a játékot
abbahagyták.
Miután ágyba bújtak, Jonny végiggondolta a játék során elhangzott megjegyzéseket, poénokat, és úgy érezte,
hogy megtették az első lépést a közeledés terén. Neki is jólesett, hogy odahívták az asztalhoz, hiszen egyszerűen
kihagyhatták volna a játékból. Mielőtt mély álomba zuhant, ismét eszébe jutott a négyhetes kemény kiképzés,
amit valahogy túl kell élnie.

4. fejezet

Az első hét végére már elsajátították a szervomotorok használatát, és az optikai rendszer aktiválása után
megkezdték a lőgyakorlatokat. A balesetek elkerülése érdekében a kisujjukba épített lézerfegyverek hatásfokát
minimálisra csökkentették. A félautomata célzóberendezés eleinte nagyon zavarta, mert ha véletlenül elfordította
a fejét, és egy pillantást vetett valamire, a készülék azonnal bemérte az újabb célpontot. Tehát ennél a
gyakorlatnál még fontosabbnak látszott a teljes figyelem-összpontosítás. Szerencsére Bai tanácsai rengeteget
segítettek a gyakorlás során.
A második hét elején már egész rutinosan használták mesterséges rendszereiket.
- Nos, kobrák! - mondta Bai, megfeledkezve a szakadó esőről, amely befolyt Jonny gallérja alá, és
végigcsorgott a hátán. - Ma egy összetett feladatot fognak végrehajtani. Négyszáz méternyire mögöttem
láthatnak egy négyzet alakú belső udvart, amelyet magas kőfalak zárnak el a külvilágtól. Az udvar közepén áll
egy épület, amelyben elhelyeztünk egy vörös dobozt. A belső udvart és a falakat fotocellás riasztóberendezés
infrasugarai szövik át. Az udvart troft katonák is őrzik. Az a feladatuk, hogy az épületből elhozzák a vörös
dobozt, természetesen halkan és a lehető legrövidebb idő alatt.
- A troft őrök makettjeit a legjobb érzékelőrendszerrel és reakcióidővel láttuk el - folytatta Bai -, tehát
legyenek rendkívül óvatosak. A troftok fegyverei festékgolyót lőnek ki, és akit eltalálnak, azt gyakorlatilag
halottnak tekintjük. A falakat biztosító fotocellás rendszer komputervezérlésű fegyvereket hoz működésbe. Aki
megszakítja az infrasugarat, az szintén kiesett. Természetesen a belső épület további meglepetésekkel szolgálhat,
csapdák, trükkös kis szerkentyűk, amelyek pontos helyét és mibenlétét nem ismerjük. Van kérdésük? Ha nincs,
akkor Aldred indul elsőként. Amíg visszatér, a többiek a sátorban várakozzanak!
Az újoncok bevonultak a sátorba, és izgatottan várakoztak. Bai nem említette, hogy találat esetén megszólal
egy sziréna: Ezt csak akkor tudták meg, amikor Aldred akciója kudarcot vallott. A következő újoncok indulása
után a feszültség tovább fokozódott, mert minden esetben megszólalt a sziréna hangja. Deutsch volt a nyolcadik,
és elsőként neki sikerült teljesítenie a feladatot. Társai megkönnyebbült sóhajjal és hatalmas ovációval fogadták.
Amikor Jonnyra került a sor, Bai felhívta a figyelmét néhány apróságra.
- Oké, Moreau, ne felejtse el, hogy az akció sikere nem csupán a gyorsaságon, hanem a pontos
helyzetfelismerésen múlik. Jusson eszébe minden, amit az elmúlt hetek során tanult. Rendben van? Akkor rajta!
Jonny nekiiramodott; Iába magasra csapta a sarat. Futás közben arra koncentrált, hogy a legkisebb
erőfeszítéssel a lehető legrövidebb idő alatt érje el a magas falat. Néhány méternyire a faltól lelassított, majd az
érzékelő rendszereivel a mászásra alkalmas helyet, és a riasztóberendezés érzékelőit kereste. Azután megállt,
majd hatalmas ugrással a magasba lendült. Ujjai megragadták a kiálló köveket, és néhány gyors mozdulattal
elérte a fal tetejét.
Eddig minden rendben ment. Benézett a zárt udvarra, amelyet infravörös sugarak hálóztak be olyan sűrűn,
hogy közöttük alig lehetett olyanhelyet találni, ahol egy ember elfért.
Figyelmét a fülébe helyezett hangérzékelőre koncentrálta, miközben a készülék érzékelési küszöbértékét
többször a maximumig erősítette. Az esőcseppek csendes kopogása ilyenkor hangos dobolássá változott. De
egyéb zajokat nem érzékelt.
Az udvar közepén álló épület sokkal kisebb volt, mint gondolta. Az egyemeletes épület a belső udvar
tizedrészét sem foglalta el. Az őröket jelképező makettkatonákat sehol sem látta. Arra gondolt, hogy az udvar
túloldalán helyezték el őket, vagy az épületben.
De nem volt más választása, tovább kellett mennie. Lekuporodott a fal tetején; majd egyetlen ugrással arra a
helyre szökkent, ahol az infrasugarak a legnagyobb szabad teret hagyták.
De amint földet ért megpillantotta az épület sarka mögött elhelyezett őrt. Habozás nélkül tüzelt, majd újabb
ugrással elérte az épületet. Az acéllemezből készült őr közben hanyatt dőlt. Mégsem örülhetett a győzelemnek,
mivel a többi katonára szerelt készülék érzékelté a társukat ért találatot. Tehát valamennyi őr aktivizálódott.
Jonny végiglopakodott a fal mentén, majd egy villámgyors mozdulattal kinézett a sarkon. Nem látott újabb
őröket, ezért a bejárathoz osont. Mély lélegzetet vett, majd belökte az ajtót. Egy automata riasztóberendezés
azonnal búgni kezdett. A harc most már elkerülhetetlennek látszott. Arra gondolt, hogy több az esélye, ha
bemegy az épületbe. Amint belépett az ajtón, megjelent előtte egy őr. Villámgyorsan célzásra emelte a fegyverét,
amikor észrevette a tőle balra álló katonát, amelyik mindvégig arra várt, hogy belépjen az ajtón.
Jonny azonnal a lesben álló ellenség felé fordult, de már elkésett. A festékgolyó az oldalának csapódott, és
vörös folt terült szét a ruháján, mintha valóban halálos sebet kapott volna. A falra szerelt sziréna éles hangja
hírül adta a világnak, hogy vesztett.
Jonny szomorúan nézett körül; nem tudta, mit kell tennie. A makettkatona mögül kilépett egy férfi, aki a
kobraalakulat egyenruháját viselte.
- Hadd szolgáljon ez az eset tanulságul - mondta. - Amikor belép valahová, nézzen körül! És ha több
ellenséget észlel egyszerre, először mindig azzal végezzen, amelyiket a legveszélyesebbnek találja. De nem kell
elkeserednie, a legtöbben az épületig sem jutottak el.
- Köszönöm, uram - bólintott Jonny. - Hogyan jutok ki innen?
- Kerülje meg az épületet, és meglátja a kaput.
Jonny nagyot sóhajtott, azután elindult a kijárat felé. Egy cseppet sem vigasztalta az a tudat, hogy
messzebbre jutott, mint a társai. Tökmindegy, hogy az akció elején, vagy a végén hal meg valaki. A halál az
halál.

- Tehát a Horizont reménysége végül befuccsolt - gúnyolódott Viljo, miközben letette tálcáját az étkező
asztalára, és vigyorogva leült Jonnyval szemben.
Jonny úgy tett, mintha nem is hallotta volna a megjegyzést. A tányérját bámulva evett tovább, bár érezte,
hogy a haragtól az arcába szökik a vér. Az utóbbi napok során Viljo állandóan kötekedett vele. Mindenre akadt
egy-egy gúnyos, sértő megjegyzése, melyek leggyakrabban arra vonatkoztak, hogy Jonny a határvidékről
érkezett.
Szerencsére többi szobatársának is elege volt már Viljo otromba megjegyzéseiből.
- Úgy emlékszem, te sem dicsekedhetsz jobb eredménnyel - vágott vissza Halloran Jonny helyett. - Imel
kivételével egyikünk sem tudta végrehajtani a feladatot.
- Ez igaz, de Bai mindig úgy kezeli Jonnyt, mintha ő lenne a kobraharcosok mintapéldánya. Nem vettétek
észre?
- Belőled csak az irigység beszél, Viljo - szólt közbe Singh. - De még ha Bai valóban kivételezne vele, Jonny
akkor sem tekét semmiről. - Ó, igazán? - gúnyolódott tovább Viljo. - Ti is nagyon jól tudjátok, hogyan megy az
ilyesmi. Jonny szülei biztosan letejeltek Mendrónak meg Bainek…
Ezt a sértést már nem tudta Jonny elviselni. Átugrott az asztal és a meglepett Viljo fölött. Majd megragadta
Viljo ruháját, és egyetlen rántással - maga felé fordította pimaszkodó szobatársát.
- Most már elég legyen, Viljo! - förmedt rá dühösen. - Ez volt az utolsó megjegyzésed, amit eltűrtem.
Megértetted?!
- No nézd csak! - mondta Viljo csendesen. - Szóval te egy ilyen tökös gyerek vagy. A tanyasi fiúk így intézik
el a nézeteltéréseket? Ezzel végképp betelt a pohár. Jonny elengedte a ruha gallérját, és
ökle Viljo álla felé lendült. De Viljo ügyesen kitért az ütés elől, Jonny pedig elveszítve egyensúlyát, az
asztalra zuhant. Szervorendszere segítségével egy pillanat alatt felpattant, és újabb ütéssel próbálkozott, de Viljo
ezúttal is kitért előle. Amikor harmadszor akart lesújtani, Deutsch lefogta a karját.
- Nyugi, Jonny! Nyugi! - mondta valaki. A düh tovább fortyogott benne, de Noffke és Deutsch erősen
tartotta. A velük szemben álló Viljo pedig önelégülten vigyorgott.
Ekkor megszólalt a hangszóró, és Jonny azt a parancsot kapta, hogy azonnal jelentkezzen Mendro
irodájában.

A kihallgatás rövid volt, de rendkívül fájó. Amikor Jonny kilépett Mendro irodájából, úgy érezte, nem tud
visszatérni a kiképzőtérre és a többiek szemébe nézni. Legszívesebben azt kérte volna, hogy helyezzék át egy
másik alakulathoz. De tudta, hogy ez lehetetlen; belekezdett valamibe, és ezt végig kell csinálnia. Lassan
elindult a kijárat felé.
Deutsch és Halloran a falnak dőlve várta.
- Jól vagy? - kérdezte Deutsch, miután Jonny becsukta maga mögött az ajtót.
- Igen, minden rendben - felelte Jonny lehajtott fejjel. - Csak úgy érzem magam, mint akit elevenen
megnyúztak. Ennyi az egész.
- Jól van, ne lógasd az orrod, hiszen még mindig az alakulathoz tartozol - vigasztalta Halloran.
- Igen, legalábbis azt hiszem - bólintott Jonny. - Bainek biztosan lesz egy-két szava, ha értesül a történtekről.
- Bai már tudja - jegyezte meg Halloran. - Ő mondta, hogy várjunk meg itt. Azt üzente, hogy ha
megnyugodtál, menjünk vissza mindhárman a gyakorlótérre. Nos, mehetünk?
Jonny elhúzta a száját.
- Azt hiszem, igen. Ott legalább hamarabb túlteszem magam rajta. - Bai nem fog letolni. Elmondtuk neki,
hogy mi történt.
- Gondolom, Viljo rendesen bemártott nála. Halloran csodálkozó tekintettel meredt rá.
- Te tényleg nem tudsz semmiről?
- Nem hát. Én csak annyit tudok, hogy Viljo rühell mindenkit, aki tíz fényévnél messzebb lakik a Földtől.
- Ugyan, dehogy. Csak nem szereti, ha valaki megjátssza magát. Jonny hirtelen meglepődött.
- Miről beszélsz? Én sohasem akartam különbnek mutatni magam, mint amilyen vagyok.
- A te értékrended szerint nem, de egy olyan fazon, mint Rolon, másképp látja a dolgokat. Emlékezz csak
vissza az első találkozásunkra, amikor Viljo elkésett. Bai éppen téged hozott fel ellenpéldának.
- Ez igaz, mivel én érkeztem utolsónak.
- Persze, de Rolon ezt nem tudta. Azután az sem hagyta nyugodni, hogy jobban pókereztél, mint ő. A földiek
roppant büszkék a pókertudásukra.
Jonny megrázta a fejét.
- Egyáltalán nem törekedtem győzelemre…
- Biztos vagyok benne, hogy nem - fűzte hozzá Deutsch. - De Rolon számára a játék célja a győzelem. Észre
sem vetted, mekkora lett a feje, amikor kikapott.
- Szerintetek most mit tegyek?
- Folytasd a kiképzést ugyanolyan lelkesedéssel, ahogy eddig tetted - javasolta Deutsch. - Előbb-utóbb úgyis
leszáll rólad. De ha mégis ilyen kötekedő, ilyen kibírhatatlan marad, akkor nem szívesen fogjuk látni őt az
Adirondackon. - Jonny Deutschra pillantott.
- Tudod, néha nem látszik rajtad, hogy különösebben érdekelne, ami ott történik - jegyezte meg Jonny
bátortalanul.
- Mert nevetek és tréfálkozom, ahelyett hogy egész nap a vállatokra borulva zokognék? Hidd el, Jonny,
nagyon is érdekel, hogy mi történik a hazámban, de eddig nem tehettem semmit az ott élők érdekében. Most
viszont az a cél vezérel, hogy a legjobb kobraharcos váljon belőlem. Sőt benneteket is erre ösztönözzelek.
- Gondolom, ezzel arra céloztál, hogy menjünk vissza a gyakorlótérre - mosolyodott el Halloran.
- Látom, nem lehet becsapni egy pszichológiailag képzett elmét tréfálkozott Deutsch. - De most már tényleg
ideje visszamennünk. Az étkezdében lejátszódott incidenssel az ügy végleg lezárult. Viljo valóban nem
kötekedett tovább, vagy ha mégsem tudott magába fojtani egy-egy megjegyzést, Jonny sem vette annyira a
lelkére. Belátta, hogy Deutschnak igaza van: a felkészülésük a legfontosabb, hiszen milliók várják a
segítségüket. Valahogy el kell viselnie Viljo társaságát.
- Induljunk - mondta végül Jonny.
Amint áthaladtak a kijáraton, Jonny meglepetten nézett körül. - Rossz irányba jöttünk. A komplexum túlsó
oldalán van a gyakorlótér.
- Na és? - kérdezte Halloran. - Csak nem fogjuk végigjárni az összes folyosót. Erre rövidebb.
Egy kis belső udvaron álltak, és minden irányban nyolc emelet magas épületek vették körül őket.
- Átmászunk az épületen, így gyorsabban odaérünk - vigyorgott Halloran. - Egy kobraharcosnak ez nem
jelenthet problémát!

5. fejezet
 A második hét az előzőhöz hasonlóan telt: napközben testgyakorlatok, lövészetek, harcászati kiképzés,
esténként pedig elméleti oktatás. Közben megtanulták használni a szónikus fegyverüket, valamint felfedezték a
kisujjukba épített lézerpisztoly ionizáló és elektromos sokkot okozó hatását. A sarkukba helyezett páncéltörő
lézerek lehetővé tették, hogy különleges testhelyzetben is tüzelhessenek.
Az elkövetkezendő napok során Jonny két dologról megbizonyosodott. Az egyik, hogy Viljo nem kötekedik
tovább az incidens óta bár a többi újonc hűvösen viselkedett Jonnyval szemben. A másik pedig, hogy Bai
valóban nagyobb figyelmet fordít az ő kiképzésére, mint a többiekére.
Ez utóbbi tény zavarta Jonnyt. A családja természetesen nem pénzelte le a kiképzőtisztet, de ezt az alaptalan
vádat mégsem tudta lemosni magáról teljesen. Azt sem értette, hogy Bai miért teszi ezt, hiszen nem Jonny volt a
legjobb újonc. Deutsch bizonyult a legügyesebb harcosnak. Sokat töprengett ezen; de végül mégsem talált
megfelelő magyarázatot.
A harmadik hét folyamán üzembe helyezték a komputereket, majd megkezdték az agy és a komputer
összehangolt tevékenységét kifejlesztő gyakorlatokat.
- A művelet rendkívül egyszerű - mondta Bai a két méter magasban lévő mennyezetre mutatva. - Bemérik a
távolságot a célzóberendezéssel, majd elrugaszkodnak a talajtól. Azután ellazítják izmaikat, és hagyják, hogy a
komputer irányítsa a szervorendszert. Ne engedjék, hogy izmaik ösztönösen segítsék az ugrást! Van kérdésük?
Ha nincs, akkor Aldred hajtsa végre a gyakorlatot!
A szokásos, ábécé szerinti sorrendben elvégezték az ugrást. Négyheti kiképzés után ez volt az első
kobraképességet igénylő feladat. Jonny erősen koncentrált a szervorendszer pontos működésére, de az ugrás
pillanatában rájött, hogy ezt már a komputer végzi automatikusan. Neki a saját izmaira kell ügyelnie. Hirtelen
úgy érezte, mintha rázuhant volna a mennyezet, de az egész gyakorlat olyan hihetetlenül gyorsan játszódott le,
hogy mielőtt pánikba eshetett volna, már ismét a talajon állt. Csak később értette meg, hogy pontosan ezért
választotta Bai bevezető gyakorlatnak ezt az ugrást.
A feladatot többször megismételték, miközben Jonny félelme és feszültsége fokozatosan megszűnt. Végül
már, tökéletesen rá merte bízni magát, a testét irányító robotpilótára.

Másnap egy ötemeletes ház tetejére másztak fel, és onnan nézték a tizenöt méternyire lévő betonfalat.
- Ez meg akar szívatni bennünket - súgta oda Halloran Jonnynak. Jonny bólintott, miközben Bai ismertette
velük a feladat lényegét, valamint ellátta őtet a végrehajtásra vonatkozó tanácsokkal.
- Először átgondolják a feladat minden részletét, majd bemérik a távolságot, és ugranak. A többit a
komputerre bízzák - mondta, azután bemutatta a gyakorlatot.
Lábait enyhén behajlította, és ellökte magát a földtől. Egy pillanattal később a betonfalon landolt
ötméternyivel lejjebb. Azután ismét elrugaszkodott, és az épület falára érkezett. Többször megismételte az
ugrást oda-vissza, minden esetben további öt méterrel lejjebb érintve a betonfalat, míg végül megállt a talajon az
épület tövében.
- Ne csináljanak semmit! - kiáltott fel, a tetőn várakozó újoncoknak. - Azonnal visszatérek önökhöz, azután
közösen végrehajtjuk a gyakorlatot.
- Azt hiszem, jobban járok, ha egyenesen leugrom a földre - jegyezte meg Noffke.
- Öt emelet magasságból még meg lehet kockáztatni - rázta meg a fejét Deutsch -, de magasabb épület esetén
már veszélyes lehet. És az Adirondackon akadnak nagyvárosok.
- Fogadni mernék, hogy a Horizont reménysége még további tíz érvet tudna felsorolni, hogy miért fontos
végrehajtanunk ezt a manővert - vigyorgott Viljo.
- Akarsz hallani néhányat? - kérdezte higgadtan Jonny. - Az egyik: ha egyszerűen leugrasz ilyen
magasságból, könnyű célponttá válsz. A másik ok, hogy a lézerfegyvereid és a célzórendszer kedvezőbb
helyzetbe kerül minden elrugaszkodáskor, a tetőn és a talajon tartózkodó ellenséggel szemben egyaránt.
Jonny elégedetten tapasztalta, hogy a közelében álló újoncok egyetértően bólintanak, és Viljo fölényes
vigyorgása grimasszá torzul az arcán.

A következő napok során már összetett feladatokat hajtettak végre. A feladatok egyre nehezebbé és
veszélyesebbé váltak. Az ellenséges katonákat stilizáló maketteket valódi fegyverekkel látták el. Ez eleinte több
kisebb sérülést okozott, de megtanította az újoncokat, hogy komolyan vegyék a harcászatot, és ne csak játéknak
tekintsék a gyakorlatokat. Az esténként megtartott elméleti foglalkozásokon hihetetlen mennyiségű
információval látták el őket. Mindannyian érezték, hogy kiképzésük hamarosan befejeződik, és kezdetét veszi az
igazi harc.
- Minden újonc életében elérkezik az az idő - mondta Bai az utolsó délutánon -, amikor már nincs értelme a
további kiképzésnek. Egy sportoló addig folytatja az edzéseket, amíg lehetőséget Iát további eredmények
elérésére. De önök nem sportolók, hanem katonák. A harcászat pedig rendkívül bonyolult dolog. Lehetetlen
felkészülni valamennyi harchelyzetre. Az igazi rutint a bevetések során fogják megszerezni. A kiképzésüket
négynapos hadgyakorlattal fejezzük be. Ebből két nap folyamán önálló harci feladatokat kell végrehajtaniuk, a
további két nap során pedig csoportos akciókban vesznek részt. A hadgyakorlat holnap reggel veszi kezdetét, és
annak végeztével, vagyis öt nap múlva beoperálják koponyájukba a személyi komputert. A mai délután további
részét kötetlen programokkal tölthetik. Kérdés? Nincs. Oszolj!
Vacsora után komor hangulatban ültek az asztal köré.
- Kíváncsi vagyok, milyen lesz a gyakorlat - jegyezte meg Noffke, a kártyát kevergetve.
- Hát nem lesz könnyű, az biztos - sóhajtott Singh. - Már akkor is könnyebb sérüléseket szenvedtünk, amikor
ismertették velünk a konkrét feladatot. Talán néhányan meg is halnak közülünk…
- Ez bizony előfordulhat - bólintott Halloran. Ő és Jonny az ablaknál álltak, és a komplexum épületeit
bámulták. Távolban látni lehetett Farnesee City fényeit. Jonnyt megrohanták az emlékek; eszébe jutott az
otthona, a családja, a barátai.
- Nem hiszem, hogy ez lenne a szándékuk - mondta Noffke. Hiszen nem azért képeztek ki minket. Egyrészt
szükség van ránk, másrészt pedig nem kevés pénzbe kerülhetett ez a sok szerkentyű, amit belénk operáltak.
- Éppen ez az! - tűnődött Halloran. - Persze hogy nem akarnak megölni minket, de biztosan előfordul majd
néhány végzetes baleset. Mit gondoltok, miért nem operálták még be a koponyánkba a nanokomputert…?
- Hogy megspórolják a költségét, ha valaki meghalna a gyakorlat során - válaszolta Jonny. - Parr, hagyd már
abba a kevergetést! Vagy osszál, vagy tedd el a kártyát!
- Tudjátok, mit kéne csinálnunk ma este? - csillant fel Viljo szeme. - Csapunk egy görbe estét! Bemegyünk a
városba, iszunk valamit, zenét hallgatunk, és beszélgetünk az emberekkel.
- Azt hiszed, hogy Mendro engedélyezné? - kérdezte szomorúan Deutsch.
- Őszintén szólva, eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem tőle felelte Viljo.
- Akkor az engedély nélküli távolmaradás - jelentette ki Halloran. - Marhaság. Bai engedélyezte, hogy
kötetlen programmal töltsük az estét. De azt egy szóval sem említette, hogy itt kell maradnunk a Freyr
komplexumban.
- Ez igaz - tűnődött Halloran. - De…
- Semmi de! Úgysem tudja meg senki. Innen könnyedén megpattanhatunk; ezt a helyet még annyira sem
őrzik, mint a katonai bázis többi részét. Igazán megérdemlünk egy kis szórakozást.
Mert holnap talán meghalunk. Bár senki se mondta ki hangosan, mégis valamennyien erre gondoltak.
- Rendben van. Miért ne? - bólintott Halloran.
- Én benne vagyok - mondta Noffke. - Azt hallottam, hogy remek kaszinók vannak a város központjában,
ahol kártyázni is lehet. - Ha mindenki megy, akkor én is - jelentette ki Deutsch. - Druma, Jonny?
Jonny még habozott, bár úgy gondolta, hogy Viljónak igaza van: nem kaptak arra parancsot, hogy a
komplexumban maradjanak.
- Gyónjál már, Jonny! Rád várunk - sürgette Viljo. - Rendben van, megyek.
- És te, Druma? - kérdezte halk szavú szobatársukat Viljo.
- Azt hiszem, én is veletek tartok - egyezett bele Singh. - De ne maradjunk túl sokáig.
- Akkor jössz vissza, amikor akarsz - nyugtatta meg Halloran. És természetesen a többiek is. Nos, az ablakon
át távozzunk?
- Az ablakon át, és felfelé - javasolta Viljo.
A komplexumot könnyebb volt elhagyni, mint Jonny gondolta. A tetőről leereszkedtek a gyakorlótérre,
amelyet csupán egy magas betonfal választott el a külvilágtól. Optikai rendszerük érzékelte a fal tetején a
riasztóberendezés infravörös sugarát, de ez nem akadályozta őket az átjutásban.
- Ez gyerekjáték volt - jegyezte meg Deutsch vidáman a kerítés túloldalán.
Azután futásban megközelítették a várost. A házak közé érve lelassították a tempót. Még fél óra sem telt el a
szobájuk elhagyása óta.
Deutsch jól ismerte a várost, mivel két hetet lődörgött az utcákon, mielőtt a hadseregbe jelentkezett. Így ő
vezette a társaságot, megmutatva nekik az éttermeket, éjszakai sportpályákat, szórakozóhelyeket. A kivilágított
utcákon rengeteg járókelő sétált. Jonny számára kissé szokatlannak tűnt a sokszínű ruhát viselő, nyüzsgő
embertömeg. Kissé kényelmetlenül érezte magát, és egy idő után belefáradt a látványba. Addigra már csak
Deutsch, Singh és ő maradt együtt; a többiek szétszéledtek. Elnézést kért két társától, azután visszatért a várost
övező pusztaság csendjébe. Végül visszatért a szobájukba. Levetkőzött, majd a lámpát továbbra is égve hagyva,
leheveredett az ágyra.
Megpróbált elaludni, de nem jött álom a szemére. Fél óra múlva halk neszt hallott az ablak felől.
- Ki az? - suttogta.
- Viljo - válaszolta szobatársa. - Egyedül vagy?
- Igen - felelte Jonny. Valami különös volt Viljo hangjában. - Mi történt?
Viljo bemászott az ablakon, majd hanyatt vetette magát az ágyán.
- Azt hittem, Mendro és a katonai rendőrség már ideért. Nem vagyok benne biztos, de úgy érzem bajba
keveredtem.
- Micsoda? - Jonny felült, és kérdőn nézett rá. Viljón nem látszott sérülés nyoma, csak sugárzott róla a
nyugtalanság. - Miféle bajba keveredtél?
- Az egyik bár mögött nézeteltérésem támadt valakivel. Kissé helybenhagytam a tagot. - Hirtelen felpattant,
és bement a fürdőszobába. - Feküdj vissza! Ha a pasas súlyos sérüléseket szenvedett, akkor legjobb lesz, ha úgy
teszünk, mintha aludnánk, amikor a kivizsgálás megkezdődik.
- Felismerne az illető?
- Nem hiszem, hogy megvakult azóta, vagy analfabéta lett volna. - Úgy értem, elég világos volt-e ahhoz,
hogy lássa az arcodat, vagy elolvassa a nevedet a jelvényeden?
- Igen, elég világos volt. Próbálj meg aludni.
Jonny belefúrta a fejét a párnájába. Vajon mi történt pontosan? Csak nem vert Viljo félholtra valakit?
- Mit akarsz tenni? - kérdezte társát.
- Lefekszem aludni. Miért, mit gondoltál? - Nem jelented az esetet?
Viljo elzárta a zuhanyt, és kidugta a fejét a fürdőszobából:
- Senkinek sem fogok beszámolni róla. Azt hiszed, hülye vagyok? - És ha az illető súlyosan megsérült…?
- Magának kereste a bajt. Minek kötekedett?!
- Kitérhettél volna előle, ehelyett visszaéltél a képességeiddel.
- Ezt te úgysem érted - mondta Viljo, miközben befeküdt az ágyba. - Nyugodj meg, nincs semmi baja. De
már úgysem változtathatunk a dolgokon. Minden azon múlik, hogy feljelentést tesz-e ellenem.
- És ha igen? Ha nem jelented a történteket, azt a látszatot kelted, mintha megpróbáltad volna eltitkolni.
- Igen. De ez az én dolgom. Maradj ki belőle!
Jonny nem válaszolt. Nyomasztó csend nehezedett a szobára. Néhány perc múlva egyenletes szuszogás
jelezte; hogy Viljo elaludt. Nyugodtan, békésen aludt, mint akinek tiszta a lelkiismerete.
De Jonnyt nem érdekelte Viljo lelkiismerete, csak a sajátja. Nem tudta, mit tegyen. Ha a civil súlyosan
megsérült, akkor Viljo bűncselekményt követett el. Ő pedig azzal, hogy falazott neki, a bűntársává válik.
Mégsem köpheti be, hiszen szobatársak, és mindketten ugyanahhoz az alakulathoz tartoznak. Az összetartás
számukra rendkívül fontos, az életüket mentheti meg. Egész éjszaka vívódott, alig aludt valamennyit. Közben a
többiek is sorra megérkeztek, és aludni tértek. Jonny kissé megnyugodott, hogy egyiküket sem fogta el a katonai
rendőrség. Arra gondolt, hátha a civilnek mégsem esett baja, és nem jelentette fel Viljót. Hajnal felé végre
sikerült elaludnia.
Reggel fáradtan, kialvatlanul ébredt. Nagy nehezen felöltözött, és a többiekkel együtt lement az étkezdébe. A
reggeli ideje alatt nem látott egyetlen katonai rendőrt sem. Fél óra múlva mindannyian a légijárműben ültek,
amely elszállította őket arra a százezer hektárnyi területre, amelyet a hadgyakorlat színhelyéül kijelöltek. Ott új
komputert szereltek a nyakukra, valamint megfelelő instrukciókkal és különleges felszereléssel látták el őket.
Jonny már teljesen megfeledkezett az éjszakai eseményekről, és az előtte álló feladatokra koncentrált.
Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor az első akció sikeres végrehajtása után visszatért a
főhadiszállásra, és ott egy csapat katonai rendőrt talált. Még jobban meglepődött, amint megtudta, hogy a
rendőrök éppen őt várják.

A fiatalember nyugtalanul feszengett a Mendro melletti széken. Látszott rajta, hogy tisztességesen
helybenhagyta valaki. Arca nagy részét ragtapaszok borították, jobbkarját és vállát pedig műanyag szövettel
vonták be, amelyet a csonttörések rögzítésénél szoktak használni. Arcának épen maradt része haragot és
elszántságot sugárzott.
- Ez az az ember? - kérdezte Mendro, amikor Jonnyt bekísérték a rendőrök az irodába.
A fiatalember alaposan megnézte Jonnyt, azután szeme megakadt a tunika jelvényén feltüntetett néven.
- Túl sötét volt ahhoz, parancsnok, hogy lássam az arcát. De a név azonos.
- Értem - bólintott Mendro, majd Jonny szemébe nézett. - Moreau, Mr. P'alit azt állítja, hogy ön megverte a
múlt éjszaka a Thasser Eya bár mögött. Igaz ez?
- Nem, uram - felelte Jonny, megnedvesítve kiszáradt ajkát. - Volt ön Farneseeben múlt éjszaka?
- Igen, uram. Átmásztam a kerítésen, mert egy kis kikapcsolódásra vágytam a hadgyakorlat megkezdése
előtt. De csak néhány órát maradtam, és nem verekedtem senkivel.
- Hazudik! Ő volt az! - kiáltotta Palit. Mendro kézmozdulata csendre intette. - Egyedül ment a városba?
Jonny habozott.
- Nem, uram. Valamennyi szobatársam bement a városba, és ott szétszéledtünk. Tehát nincs, alibim, de…
- De?
Jonny mély lélegzetet vett.
- Egy idő után zavarni kezdett az utcákon nyüzsgő tömeg, és visszatértem a szobába. Én érkeztem elsőként.
Fél órával azután, hogy lefeküdtem aludni, megjött az egyik szobatársam, és beszámolt arról, hogy megvert
valakit a városban.
Mendro szúrós szemekkel nézett rá. - Miért nem jelentette?
- A társam azt állította, hogy az illetőnek nem esett komoly baja. - Ahogy a szerencsétlen civilre nézett,
belátta, hogy ez az állítás igen messze volt a valóságtól. Ezért nem akarta Viljo, hogy átöltözzön, mielőtt
elindultak. - Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az a szobatársam tegnap este kölcsönkérte a tiszta
tunikámat, és azt viselte a városban.
 - Hmm. Nevezze meg ezt a szobatársát!
- Rolon Viljo, uram.
- Viljo. Akire rátámadt az étkezdében néhány nappal ezelőtt. Jonny lehajtotta a fejét.
- Igen, uram - mondta csendesen.
- Nekem úgy tűnik, másra akarja kenni a dolgot - jegyezte meg F alít.
- Lehetséges. Hogyan kezdődött a verekedés, Mr. Falit? A civil vállat vont.
- Tettem néhány megjegyzést a határvidékkel kapcsolatban. Nem is emlékszem, hogy került szóba ez a téma.
De ő nagyon a lelkére vette a szavaimat, és kihajított a hátsó ajtón. A társaim is tanúsíthatják.
- Ugyanígy kezdődött az eset annak idején Viljóval is, Moreau? - Igen, uram - ismerte be Jonny, majd a
civilhez fordult. - A barátai sem látták a támadó arcát, Mr. Falit?
- Nem, egyikük sem látta tisztán. De erre nincs is szükség. Számíthatok arra, Mr. Mendro, hogy a támadóm
példás büntetésben részesül? - A hadsereg mindig igazságot szolgáltat, és megbünteti a vétkeseket - felelte
Mendro. - Köszönöm, hogy idefáradt, és tájékoztatott a történtekről. Costas őrmester elkíséri önt a kijárathoz.
- Köszönöm - mondta Palit, miközben felállt. Mendro felé bólintott, majd az őrmesterrel együtt távozott.
Mendro intett a másik rendőrnek is, hogy távozhat. Így végül kettesben maradtak Jonnyval. - Kíván még
mondani valamit?
- Semmi értelme, uram - felelte elkeseredetten Jonny. - Nem én tettem, de ezt semmivel sem tudom
bizonyítani.
Mendro mélyen a szemébe nézett.
- Nos… legjobb lesz, ha visszamegy a gyakorlat színhelyére. - Nem távolít el az alakulattól? - kérdezte
Jonny meglepetten. - Úgy gondolja, hogy egy ilyen incidens indokolttá tenné ezt? - Nem tudom…
- Az, aki ilyet tesz, megérdemelné, hogy áthelyeztessem. De egyelőre nem nyert bizonyítást, hogy maga
követte el a bűncselekményt. A végső döntésig folytassa a hadgyakorlatot; az egységének szüksége van a
segítségére a csoportos akciók végrehajtásánál.
Más szavakkal ez azt jelenti, hogy nyugodtan kockáztathatja az életét, és ha nem éri végzetes baleset a
hadgyakorlat folyamán, akkor eldöntik, hogy mit tegyenek vele.
- Igen, uram - mondtat- Megteszek minden tőlem telhetőt. - Ezt el is várom - bólintott Mendro. - Leléphet!

6. fejezet

A hadgyakorlat feladatai könnyen elfeledtették vele gondjait. Minden idegszálával az akciók végrehajtására
kellett koncentrálnia. Ügyessége és tapasztalata révén mindössze néhány zúzódással megúszta az egyéni
akciókat.
Ezután következett a csoportmunka, melynek során együtt kellett harcolnia Viljóval. A személyes találkozás
ismét felszínre hozta a régi sérelmeket, ellentéteket, és gyakran nem tudott teljes figyelmével a feladatra
koncentrálni. Több alkalommal csak komputerizált reflexei mentették meg az életét. Tudatába befészkelte magát
az a gondolat, hogyha hibázik, társai életét is veszélybe sodorhatja, és ez további lelkiismeret-furdalást okozott.
Pedig a feladatok enélkül is rendkívül veszélyesnek bizonyultak. Az egyik bevetés során Singh karján égési
sérüléseket okozott egy ellenséges sugárvető, Noffkét pedig Jonny és Deutsch kapta el az utolsó pillanatban,
mielőtt beleesett volna egy halálos csapdába.
A két nap folyamán Jonny többször is megpróbálta társai előtt tisztázni a Viljóval kapcsolatos esetet, hogy a
többiek is láthassák, milyen aljas féreggel kell együtt harcolniuk. De az események sohasem alakultak úgy, hogy
szóba hozhatta volna a témát. A pihenők alkalmával örültek, hogy sikerült túlélniük a nehéz próbatételeket, és
valamennyien saját sérüléseikkel voltak elfoglalva.
A gyakorlat folytatódott, Jonny nyugtalansága pedig továbbra sem csökkent. Hat főből álló csoportjuk
behatolt egy tízemeletes épületbe, és megsemmisített húsz ellenséges katonát; azután elfoglalt, majd
felrobbantott egy föld alatti bázist, később pedig kiszabadított négy civilt a troftok fogságából. Az éjszakát egy
erdőben töltötték, majd másnap hajnalban újabb foglyokat szabadítottak ki, és a megszállt területen át,
biztonságos helyre juttatták őket.
A feladatokat sikeresen végrehajtották, egyikük sem szerzett komoly sérüléseket, és a hadgyakorlat végén,
útban a Freyr komplexum felé, Jonny úgy érezte, hogy kiképzőik elégedettek lehetnek velük.
Bármilyen büntetést fog rá kiszabni Mendro, ő bebizonyította, hogy igazi kobraharcos.
Amikor elérték a Freyr komplexumot, a katonai rendőrök már ott várakoztak. Jonny nem is bánta. Arra
gondolt, hogy jobb, ha minél előbb megtudja, milyen büntetés vár rá.

- K3 Bai jelentette, hogy kiválóan hajtották végre a hadgyakorlatot - mondta Mendro, végigtekintve az előtte
helyet foglaló hat fiatalemberen. - Mivel úgy látom, könnyebb sérülésekkel megúszták, magam is egyetértek
vele. Akad néhány észrevételük a gyakorlattal kapcsolatban?
- Igen, uram - szólalt meg Deutsch, néhány másodpercnyi gondolkodás után. - A legnagyobb problémát a
civilek kimenekítése okozta. Az ő hibás cselekedeteiket rendkívül nehezen tudtuk kompenzálni. A viselkedésük
megfelelt a valóságnak?
Mendro bólintott.
- Sajnos igen. A civilek gyakran tesznek olyat, amit önök őrültségnek tartanának. Az önök feladata ilyen
esetekben még nehezebb, hiszen ezeket a hibákat is ki kell küszöbölniük. Egyéb észrevétel? Ha nincs, akkor
rátérhetünk arra az ügyre, amellyel kapcsolatban idehívattam önöket: a Moreau újonc ellen felmerült vádak
tisztázására.
A szobában döbbent csend keletkezett.
- Miféle vádakról beszél, uram? - kérdezte Deutsch.
- Azzal vádoljuk, hogy engedély nélküli távolmaradásuk idején megvert egy polgári személyt a városban. -
Ezután Mendro részletesen ismertette velük a civil által előadott történetét. - Moreau azt állítja, hogy nem ő
tette. Nos, mi a véleményük?
- Én nem hiszem, uram - felelte Halloran. - Ő nem az a fajta, aki hazudozik. Talán az illető rosszul olvasta a
nevét.
- Vagy látta Jonnyt aznap éjjel, és később összeverte valaki. Az ápolás költségeit pedig megpróbálja a
hadseregre terhelni - tette hozzá Noffke.
- Lehetséges - bólintott Mendro. - De tételezzük fel, hogy a történet igaz. Mit gondolnak, leszereltetem-e
ezért Moreau-t?
Kínos csend következett. Jonny tisztán látta az arcokról leolvasható érzelmeket. Annak ellenére, hogy
kedvelték őt, mégis valamennyien belátták, hogy ez a cselekedet megfelelő büntetést érdemel. Nem vádolta
társait ezért, a helyükben ő is ezt tartotta volna helyesnek.
- Azt hiszem, nincs más választása, uram - mondta ki hangosan közös véleményüket Deutsch. - Polgári
személyek bántalmazása, olyan visszaélés szuperképességeinkkel, amely megengedhetetlen. Mendro bólintott.
- Örülök, hogy valamennyien egyetértenek ebben. A következő néhány napot ismét kötetlen programokkal
tölthetik. Azalatt kielemezzük a személyi komputerük adatait, amelyeket a hadgyakorlat során regisztrált, hogy
eldönthessük, milyen speciális feladattal bízzuk meg önöket. - Egy pillantást vetett a fásultan ülő Jonnyra, majd
folytatta. - Ezért kaptak mindennap új komputert, mert már az alapkiképzés során is figyelemmel kísértük
tevékenységüket. Ezt titokban kellett tartanunk önök előtt, nehogy ennek tudata befolyásolja cselekedeteiket,
döntéseiket. Így már a gyakorlat megkezdése előtt számtalan információ állt rendelkezésünkre… - Nagyot
sóhajtott. - A Thasser Eya bár mögött sötét volt. Ezért használnia kellett az optikai berendezését, amikor
megverte azt a civilt, Viljo újonc. Ennek pedig minden részletét rögzítette a komputer.
Viljo egy pillanat alatt elsápadt. Szóra nyitotta a száját, de amint társai vádló tekintetére nézett, ózonnal
belátta, hogy nincs értelme a magyarázkodásnak.
- Ha mondani akar valamit, most tegye meg - szólította fel Mendro. - Nincs mit mondanom, uram - jelentette
ki Viljo lehajtott fejjel. Mendro bólintott.
- Halloran, Noffke, Singh és Deutsch: elkísérik Viljót az orvosi szárnyba! A sebészek már megkapták a
pontos instrukciókat. Távozhatnak.
Viljo lassan felállt, gyűlölettel nézett Jonnyra, majd a kijárat felé indult. A többiek elszánt tekintettel mentek
mögötte.
Amint valamennyien távoztak, Jonny Mendróra pillantott.
- Ön mindvégig tudta, hogy nem én voltam a bűnös… - mondta csodálkozva.
- A komputer memóriájában rögzített információk elemzése hosszadalmas feladat. De amikor megnevezte a
valódi bűnöst, csak Viljo anyagát kellett végignéznünk, és ez meggyorsította a munkát.
- Ön mégsem közölte velem, hogy nem vádolnak a bűncselekmény elkövetésével…
- Megtehettem volna - felelte Mendro. - De ez kiváló lehetőséget nyújtott számunkra, hogy megvizsgáljuk az
érzelmi beállítottságát.
- Azt akarták tudni, hogy ilyen pszichikai terhelés mellett is képes vagyok-e a feladatra koncentrálni? Vagy
arra gondoltak, hogy tehetetlen haragomban nekiesem Viljónak?
- Ha elveszíti a fejét, és rátámad a társára, akkor önt is áthelyeztük volna - jelentette ki Mendro határozott
hangon. - Ne felejtse el, hogy mi a háborúra készítjük fel önöket, ahol komoly megpróbáltatások között kell
majd megállni a helyüket. Ezért nem akarok elnézést kérni, hogy ezzel a lelki konfliktussal nehezítettük a
feladatát. Biztos vagyok benne, hogy az életben hasznára fog válni az így- szerzett tapasztalat.
- El szeretném mondani, uram, hogy úgy vettem észre, K3 Bai nagyobb figyelmet fordít a kiképzésemre,
mint a többiekére. Viljót ez határozottan ingerelte…
- És ezáltal fontos információt szereztünk a jelleméről - fejezte be a mondatot Mendro. - A történelem
folyamán mindig akadtak olyan emberek, akik lenézték a vidéken élőket. Felsőbbrendűnek képzelték magukat,
pusztán azért, mert a fővárosban vagy a birodalom központi rendszerében éltek. Ugyanilyen volt Viljo is, és
örülök, hogy ez még idejében kiderült. A magam részéről sohasem kedveltem az ilyen alakokat, de az emberiség
most egy idegen faj ellen harcol, ezért mindenkinek össze kell fognia a közös ellenséggel szemben.
Jonny belátta, hogy Mendrónak igaza van. De legjobban annak örült, hogy kiállta a próbákat, és kobraharcos
lehet. Mégis foglalkoztatta a kérdés, hogy mi történik Viljóval.
 - Mi történik azokkal, akik nem felelnek meg az elvárásoknak? kérdezte bátortalanul. - Úgy emlékszéni, ön
azt mondta, hogy néhány mesterséges szervet sohasem lehet eltávolítani.
- Ez valóban igaz. Ezért más megoldást választottunk. Az orvosok kioperálják az illető testéből a
lézerfegyvereket, és az optikai célzóberendezést. A csontokat borító kerámialapokat és a hozzájuk csatlakozó
szervorendszert valóban nem lehet eltávolítani. Ezért a működésüket biztosító energiatelepet sem, hiszen
anélkül a test saját izomzata képtelen lenne mozgásba hozni a szervorendszert, és a test megbénulna. Viszont az
orvosok a koponyába helyeznek egy mikrokomputert, amelynek egyetlen funkciója, hogy a szervorendszer
működését korlátozza. Amikor az illető kisétál az orvosi intézetből, nem több, mint egy átlagos képességű
ember, törhetetlen csontokkal.

Egy héttel később Jonny, Halloran, Deutsch, Noffke és Singh mint a kobraegység 2/03 tagjai a többi
kobrával együtt elhagyták a kiképzőbázist. Egy csatahajó fedélzetén erős fedezet mellett áthatoltak a troftok
védelmi vonalain, majd antigravitációs ejtőernyő segítségével leereszkedtek az Adirondack felszínére nyolcszáz
kilométernyire Essek külvárosától.
A partraszállás kész katasztrófa volt. A troftok túl korán észrevették Jonny egységét, és már a város szélén
meleg fogadtatásban részesítették őket. Szerencsére Deutsch jól ismerte a terepet, így könnyebb sérülések árán
sikerült elmenekülniük. Sajnos a tűzharc során három civil - akik rossz időpontban, rossz helyen tartózkodtak -
életét vesztette. Jonny napokig maga előtt látta a holttestek arcát, és akkor értette meg, hogy Mendrónak igaza
volt.

7. fejezet

Az Asgard felszínén, a Freyr komplexummal éppen ellentétes oldalon, helyezkedett el egy város, amelyet
Kupolának neveztek. A város történetének kétszáz éve során több kísérlet történt arra vonatkozóan, hogy a
metropolisnak hangzatosabb, méltóságteljesebb nevet adjanak. De ezek a kísérletek mind csődöt mondtak. A
város az ősrégi geodéziai kupola köré épült, és erről kapta a nevét, amelyet azóta sem lehetett kiirtani a
köztudatból.
Ebben a metropolisban működött a szenátusi bizottság, a bolygó irányítását végző államapparátus, és innen
küldték szét parancsaikat a provinciák kormányzói.
Sarkiis H'orme szenátor irodája pontosan olyan fényűző volt, mint a birodalom legmagasabb posztot betöltő
tisztségviselőié. Plüssszőnyegek, ritka fából készült bútorok, képek a falakon. Egy oldalajtó a nyolcszobás
lakosztályba vezetett, ahol még egy kis belső kertről is gondoskodtak a tervezők, ahol a szenátor csendes
környezettben összeszedhette mélyenszántó gondolatait, és meghozhatta nagy horderejű döntéseit.
Természetesen bármikor hazarepülhetett a vidéki birtokán épült villájába is, de H'orme nem az a fajta ember
volt. Főleg éjszaka szeretett dolgozni, és erre alkalmasabbnak bizonyult az irodája, a hozzá tartozó lakosztállyal.
Mivel már nem volt túl fiatal, gyakran a kimerültség jelei mutatkoztak az arcán.
Éppen ezeket a jeleket tanulmányozta Vanis D'arl, a személyi titkára, miközben H'orme átolvasta a jelentést.
D'arl ezalatt arra gondolt, milyen jó lenne, ha főnöke váratlanul meghalna, vagy nyugdíjba vonulna, és akkor őt
neveznék ki a helyére. Mert ki lehetne erre alkalmasabb személy, mint ő, aki tizenkilenc éve dolgozik együtt a
szenátorral.
Kikapcsolva a komputer képernyőjét, H'orme hátradőlt a karosszékében, és D'arlra nézett.
- Harminc százalék - mondta. - Az előzetes tesztek alapján a kobraújoncok harminc százaléka
alkalmatlannak bizonyult.
- Pedig nem csökkenthetjük tovább a létszámukat - jegyezte meg D'arl.
- Talán a tesztekben van a hiba. Tökéletes gépezeteket akarunk létrehozni, és figyelmen kívül hagyjuk a
pszichikai beállítottságukat.
- Éppen ebből adódóan még ránk nézve is veszélyessé válhatnak. - Mire gondol?
- Felruházzuk őket különleges képességekkel, azután a gerillaharc során hihetetlen tapasztalatra tesznek
szert. Egy idő után rájönnek, hogy nem közönséges halandók.
- Talán így van. De talán nem. Az első hullámban háromszáz kobrát vetettünk be, és további hatszáz
kiképzése éppen folyamatban van. Korai lenne még messzemenő következtetéseket levonni. Egyébként is
pillanatnyilag a birodalom léte forog kockán. A kobrákra szükségünk van a bolygók felszabadításához. - Ujjai
türelmetlenül doboltak az asztalon. - Mindenesetre hívja össze az Adirondackon és a Silvernen működő
szervezetek vezetőit! Tudni akarom, hogyan boldogulnak a kobrák, hogyan viszonyulnak egymáshoz, és milyen
a kapcsolatuk a polgári lakossággal. Minden információra szükségem van.
- Igen, uram - bólintott D'arl. - Megkönnyítené a munkámat, uram, ha pontosan tudnám, milyen
információkra van szüksége.
- Azt hiszem, az iménti kijelentésével fején találta a szöget - mondta elgondolkodva H'orme. - A
kobraharcosok olyan képességékkel és fizikai erővel rendelkeznek, hogy azt hihetik, rájuk nem vonatkoznak a
törvények és társadalmi szabályok. Ez pedig veszélyes lehet.
 - Akarja, hogy beszámoljak erről a központi rendszerben?
- Egyelőre nem - felelte H'orme, majd ismét a jelentés adatait kezdte tanulmányozni. - Azt hiszem, ma
éjszaka sokáig fogok dolgozni.
- Óhajtja, uram, hogy vacsorát hozassak. - Igen, kérem, intézkedjen.
- Rendben van, uram. Késő estig én is az irodámban maradok, ha szüksége lenne valamire.
H'orme bólintott, majd teljesen belemerült az adatok tanulmányozásába. D'arl halkan távozott. A
kobraharcosok nem jelentenek veszélyt a számukra amíg az ellenséggel harcolnak. Tehát egyelőre növelni kell a
létszámukat.
De ha a háború véget ér. Úgy döntött, hogy dupla adagvacsorát hozat fel a szobapincérrel. Alaposan át kell
gondolnia ezt a kérdést.

8. fejezet

A katona: 2406
A lakás nappalija nem volt túlságosan tágas, mégis iszonyú rendetlenség jellemezte. A rendszeres rendrakást
az idő hiánya okozta, nem pedig a szoba lakóinak igénytelensége. Jonny kimerülten üldögélt a szoba közepén
elhelyezett fotelben, és a falon függő, kék tónusú festményt bámulta. Már három éve tartott a háború, és a
városok nagy-része romokban hevert. De az összeomlott épületek alatt még mindig álltak a falak, és az emberek
tovább folytatták a harcot.
Jonny az asztalon lévő füzetre és a megoldott számtanpéldákra pillantott.
- Az első három feladat jó - bólintott. - De a negyediket elrontottad…
- Várj, kijavítom - vágott a szavába Danice, majd kiradírozta a végeredményt. - Ne segíts!
Jonny szeretettel nézett a kócos, vörös hajú kislányra. Danice tízéves volt, akárcsak Gwen, Jonny kishúga.
Danice ugyanolyan áhítattal tekintett a házukban élő kobraharcosra, mint annak idején Gwen a felnőtt bátyjára.
Bár Danice a megszállt területen élt, ahol súlyos harcok dúltak, mégis mindvégig sikerült épen maradnia.
Ennek ellenére a háború borzalmainak látványa, a nehéz körülmények kihatottak az életére.
Az utóbbi hónapok során a kobráknak sikerült felszabadítaniuk Cranach városát, és a közeli területeken is
meggyengítették az ellenséges állásokat. Jonny mégsem volt elégedett az eredménnyel. Azt hitte, a kobrák
hadba lépésével a háború sokkal hamarabb befejeznék.
A nyitott ablakon át távoli mennydörgés hangja hallatszott.
- Mi volt ez? - kérdezte Danice; ceruzája megállt a papírlap felett. - Szonikus bomba - felelte Jonny. -
Néhány kilométernyire csapódott be.
- Ó. - A ceruza tovább húzta a vonalat.
Jonny felállt, és az ablakhoz sétált. A lakás a hatodik emeleten helyezkedett el, az ablakból mégsem lehetett
messzire látni. Cranachot magasba-nyúló épületek alkották. A laza talajból kiemelkedő gránittalapzat viszonylag
kis alapterületet biztosított a város számára. Az utca túloldalán állt egy hatemeletes ház, azon túl pedig a
belváros épületei magasodtak. Jonny az eget kémlelte, ahol hamarosan megpillantotta az ejtőernyősöket. Előző
este kódolt üzenet érkezett a főhadiszállásról, amelyben közölték, hogy a kobrák újabb hulláma kerül bevetésre.
Ezt jelezte az űrben folyó heves harci tevékenység is amely előkészítette a terepet a partraszálló egység számára.
Az újabb alakulatok bevetése várható volt, ezért a troftok erős védelmi vonalat építettek ki a város körül.
Jonnynak összeszorult a szíve, ha arra gondolt, hogy a kobrák éppen beleszaladnak az ellenség megerősített
állásaiba. Ók pedig nem tudnak segíteni a szerencsétleneknek. Jonny az üzenet vétele után minden lehetséges
módon megpróbálta értesíteni a főhadiszállást, hogy figyelmeztesse őket: a troftok számítanak a kobrák
érkezésére, és megerősítették állásaikat. Sajnos igyekezete hiábavalónak bizonyult.
- Látsz valamit? - kérdezte Danice. Jonny megrázta a fejét.
- Csak a kék eget, és egy kislányt, aki nem csinálja a házi feladatát.
Danice kislányosan kuncogott, nem érezve a férfi nyugtalanságát. Jonny néha elgondolkodott azon, vajon
mennyit tud a szülei harci tevékenységéről. Sejti-e, hogy most éppen egy figyelemelterelő támadást hajtanak
végre amellyel elvonják az ellenség figyelmét a kobrák partraszállásáról. Jonny úgy érezte, hogy Danice
tisztában van a körülötte folyó eseményekkel. Visszaült mellé, és igyekezett mindkettőjük figyelmét a
matematikaleckére fordítani.
Három órával később elfordult egy kulcs a bejárati ajtó zárjában. Jonny azonnal készenléti állapotba hozta a
kisujjába szerelt lézerfegyvereket, azután izgatottan figyelte, amint a hat ember csendesen bejön a lakásba.
Jonny alaposan megnézte valamennyiüket, sebesülések nyomait keresve. Komolyabb sérüléseket egyikükön
sem észlelt. A két kobra és a négy civil legalábbis a saját lábán tért vissza.
Jonny felpattant a fotelból, és eléjük sietett. Danice anyja ép karjával átkarolta férje nyakát. Úgy nézett ki,
mint aki azonnal összeesik. Jonny felemelte az asszonyt, és a heverőhöz vitte.
- Mi történt? - kérdezte a bekötözött karra pillantva.
- Eltalálták a karomat a rakétaelhárító lövedékek - felelte Marja Tolan. Szemei félig lecsukódtak a
fájdalomcsillapító injekcióktól, Két civil félretolta Jonnyt, és sietve hozzáláttak a seb ellátásához.
 - Sikerült bemérniük a rakétapuskáját - mondta Kem, Marja férje, majd fáradtan leroskadt Jonny foteljába.
Kimerültsége ellenére első dolga volt, hogy kislányát megnyugtassa.
Jonny komoran bólintott. A rakétapuska az egyik legbiztonságosabb kézifegyvernek számított. Parányi
rakétáit sűrített levegő röpítette ki a csőből, és a lövedék rakétahajtóműve csak a csőtől tizenöt méternyire lépett
működésbe. Így a fegyver helyét semmilyen eszközzel nem lehetett bemérni a rakéta kilövésének pillanatában.
Nagy távolságú célok esetén a rakétát sokszor sikerült az ellenségnek bemérnie és apró, nagy tömegben kilőtt
lövedékekkel megsemmisíteni a becsapódás előtt, elsősorban a hajtómű által termelt hő érzékelése alapján. De
mind ez ideig a troftok nem tudtak olyan módszert kidolgozni, amelynek révén a kézifegyver tulajdonosát
elpusztíthatták. Lehetséges, hogy mégis találtak rá módot, vagy Marját véletlenül találták el a rakétaelhárító
lövedékek.
Jonny kérdőn nézett Cally Halloranra, akit szemmel láthatóan ugyanez a gondolat foglalkoztatott.
- Nem lehetünk biztosak benne, amíg több ilyen esetet nem tapasztalunk - jelentette ki Halloran. - De nekem
úgy tűnt, hogy nem véletlenről van szó. Mindenesetre meg kell győződnünk róla, mielőtt a rakétapuskákat
kivonjuk a forgalomból.
- Az utóbbi időben semmi sem sikerül - jegyezte meg Imel Deutsch, kezét ökölbe szorítva. Azután az
ablakhoz sétált, és komoran bámult maga elé.
A szoba elcsendesedett. Jonny érezte, hogy összeszorul a gyomra. - Mi történt? - kérdezte.
- Kobraveszteség - felelte Halloran. - MacDonald egységének egyik tagja esett el. Az egyik védelmi vonalat
nem tudták tartani a civilek, és feladták az állásaikat. Legalább tizenöt troft hatolt be a bázisra. Hallottuk a
segélykérő jelzését, de túl messze voltunk ahhoz, hogy segíthessünk.
Jonny maga is ugyanazt az elkeseredést, tehetetlen haragot érezte, amely Deutschból szinte sugárzott. Parr
Noffke és Druma Singh is a civilek alkalmatlansága miatt vesztette életét. Hosszú időbe telt, mire Jonnynak
sikerült túltennie magát két társuk halálán.
- Mennyi lehet a teljes veszteség? - kérdezte.
- A kobrák közül csak ő esett el, a többiekről nem tudok - felelte Halloran. Szavaiból érződött társa
értékítélete, miszerint a kobrákat sokkal értékesebbnek tekinti, mint a polgári személyeket. - Nem hiszem, hogy
magasak lennének a veszteségek, hiszen csak elterelő hadmozdulatot hajtottunk végre. Az ejtőernyősök baj
nélkül földet értek?
- Fogalmam sincs róla - rázta meg a fejét Jonny. - Semmiféle üzenet nem érkezett.
- Nem tudom, miért közölnek minden információt az utolsó percben - jegyezte meg Deutsch.
Jonny vállat vont, majd megnézte, mit tudott kezdeni a két civil Marja sérülésével.
- A karját érték a parányi lövedékek, amelyeket már sikerült eltávolítanunk. Elég sok vért vesztett, de rendbe
fog jönni. Bár egy darabig nem tud részt venni az akciókban.
A két civil gondosan bekötözte az asszony karját, azután távoztak. Magukkal vitték a kis csapat fegyvereit és
hadi felszerelését, hogy az egészet elrejtsék. Kem és Danice segítettek Marjának átmenni az egyik hálószobába,
majd ágyba fektették. Magukra hagyták a kobrákat, hogy lehetőségük legyen megvitatni a végrehajtott
hadműveletet, és újabb stratégiát dolgozhassanak ki a következő napokra, mielőtt a többi lakó is hazatér a
munkából.
Jonny visszagondolt arra, hogy az első hónapok folyamán valóban minden este így telt. De három év után
már nem sok mondanivalójuk akadt az akciókról, és a terveket is néhány szóban megbeszélték. Teljesen
elfásultak a véget nem érő háborúban.

9. fejezet

Az asztalnál ülő három férfi éppen úgy festett, mint Cranach bármelyik lakója: piszkos, elcsigázott emberek,
tele aggodalommal. Nehéz lett volna elhinni róluk, hogy ők az ellenállás vezetői, és rendkívül eredményes
tevékenységet fejtenek ki.
- Az eddigi jelentések szerint a legutóbbi kobraegységek partraszállása sikerrel járt - közölte Borg
Weissmann a szobában ülő alegységparancsnokokkal. Weissmann rövid, kefeszerű haja olyan poros volt, hogy a
férfi inkább látszott kőművesnek vagy építési vállalkozónak, mint annak, ami valójában volt. Húsz éve ment
nyugdíjba a hadseregtől, ahol hadműveleti programozóként tevékenykedett.
- Hányan érkeztek? - kérdezte valaki a sarokból.
- Cranachba harminc kobrát küldtek: hat új csoportot - felelte Weissanann. - Legtöbbjük az északi szektorba
kerül, hogy leváltsa azokat, akik a legnagyobb veszteségeket szenvedték egy hónappal ezelőtt a repülőtér elleni
támadás során.
Jonny egy pillantást vetett Deutsch fájdalmas arckifejezésére. Az alegységük nem vett részt az akcióban, a
részletekről csak később számoltak be a túlélők. De az emlékek még egy hónap után is rendkívül fájdalmasnak
bizonyultak.
- Az egyik csoport hozzánk kerül - folytatta Weissmann. - Ama már gondoskodott az elszállásolásukról.
Tekintve, hogy a troftok harctevékenysége növekedett az elmúlt hetek során, azt hiszem, ránk férne egy
szusszanásnyi pihenő. Addig az újonnan érkezett csoportnak is sikerül beilleszkednie.
- Más szavakkal: azt akarja, hogy addig rajtaütéseket hajtsunk végre, civil támogatás nélkül - jelentette ki
Halloran.
Weissmann rövid habozás után bólintott. - Azt hiszem, mindannyiunk számára ez lenne a legjobb.
- Talán inkább az önök számára! - csattant fel Deutsch hangja. Deutsch az Adirondackon született és nőtt fel,
tehát ismerte a helyi viszonyokat, az emberek gondolkodásmódját. Ezért az összekötő szerepét töltötte be a
kobrák és a civilek között. A nézeteltéréseket korábban ügyesen elsimította, de az utóbbi időben egyre
türelmetlenebbé vált.
- Ha akarják, a rendelkezésükre bocsátunk néhány alegységet javasolta Weissmann. - Mi is kivesszük a
részünket a…
- Láttuk, mennyire kiveszik a részüket a harcból, tegnap, amikor az egyik kobrát megölte az ellenség a
civilek töketlensége miatt! - mondta Deutsch nyugalmat erőltetve magára. - Inkább magunk hajtjuk végre az
akciókat.
- A kobrák közül te tudod legjobban, Imel, hogy túl sokat követeltek tőlünk - szólt közbe Ama. - Ez itt
Adirondack, nem a Föld. Nekünk nincs történelmünk, itt nem voltak háborúk.
- Minek nevezed az elmúlt három évet? - kérdezte Deutsch.
- Azt hiszem, Imelnek igaza van - jelentette ki Jonny. - De egy kis pihenés mindenkinek jót tenne. A
látványos összecsapások helyett utcai harcra kényszerítjük az ellenséget. Közben pedig felkészülhetünk egy
nagyszabású akcióra.
Weissmann megkönnyebbülten sóhajtott fel, és a szobában is enyhült a feszültség. A hosszú hónapok
folyamán egyre inkább Jonny vette át az összekötő szerepét. Deutsch jobban ismerte a helyi viszonyokat, de
túlságosan heves vérmérsékletű volt, nagyon hamar berágott. Jonny nem szívesen vállalta a békebíró szerepét,
de valakinek meg kellett tennie. Halloran szótlan, zárkózott természetű fiatalember volt, tehát ő alkalmatlan lett
volna a feladatra.
- Egyetértek Jonnyval - bólintott Halloran. - De úgy vélem, már van konkrét elképzelésük az akcióink
célpontját illetően.
Weissmann Jakob Dane felé fordult, aki szintén az asztalnál ült.
- Összesen négy célpontot jelöltünk meg - mondta Dane. - Természetesen már belekalkuláltuk azt is, hogy
egy új, teljes tétszámú kobracsoport tart majd önökkel…
- Csak nevezze meg a célpontokat! - szakította félbe Deutsch.
- Igen, uram. - Dane előhúzott egy papírfecnit a zsebéből, és felolvasta a neveket.
- Egyik sem éri meg a fáradságot - jelentette ki Halloran, amint Dane befejezte.
- Jobban szeretnéd inkább a "kísértetbázist"? - kérdezte fagyosan Anna.
- Nem csoda - jegyezte meg Jonny, amikor látta, hogy Hallorant kezdi elönteni a harag. Hónapok óta
biztosan tudták, hogy a troftok létrehoztak egy erős bázist valahol Cranachban, de eddig nem sikerült felderíteni
a "kísértetbázis" helyét. Halloran azért tartotta sértőnek a megjegyzést, mert már fél tucat felderítőexpedíciót
vezetett a bázis felkutatására, eredménytelenül.
Ama belátta, hogy Halloran személyes sértésnek fogta fel a megjegyzést, és ezért kezét bocsánatkérően
felemelte.
- Igazad van, Jonny; elnézést kérek. Ez valóban nem vidám dolog. Halloran dörmögött valamit a
bocsánatkérésre, maid megkérdezte a jelenlévőket:
- Van más javaslat?
- Mi a véleményetek arról a hajórakomány elektronikai cikkről, ami tegnap érkezett? - kérdezte Deutsch.
- A hajdani Wolker-gyárban raktározták el - tájékoztatta őket Dane. - De oda nem könnyű bejutni.
Deutsch kérdőn nézett Jonnyra, majd Halloranra.
- Miért ne? - jelentette ki Halloran. - A legjobban őrzött helyre is be lehet jutni valahol.
- Akkor ez azt jelenti, hogy mára már találtunk programot magunknak - mondta Deutsch. - Köszönöm, hogy
eljöttek.
Hivatalosan a kobrák nem rendelkeztek olyan jogkörrel, hogy önhatalmúlag befejezettnek nyilvánítsák a
megbeszélést. De ezt most senki sem tette szóvá. A szoba hamarosan kiürült, csupán a kobrák maradtak, és a
három civil vezető.
- Most pedig nézzük meg a gyár tervrajzát! - javasolta Deutsch. Ama vonakodva tett néhány mágneslemezt
az asztalra. Ezek egyike tartalmazta a nagyobb épületek tervrajzait és szerkezeti adatait. Amikor a lemezt a
komputerbe helyezte, kiderült, hogy a Wolker műanyaggyár adatai meglepően részletesek.
A tervek vizsgálata késő délutánig tartott; Jonny éppen hazaért alkonyat előtt a Tolan család lakásába. Jonny
a hálószobáját Marja fivérével és unokaöccsével osztotta meg, akik a lerombolt Parisból menekültek hozzájuk.
A két fiatalember házon kívül töltötte az éjszakát, így Jonny aznap éjjel zavartalanul kialhatta magát. A család
tagjai közül senki sem kérdezősködött a tanácskozásról, de mindannyian érezték, hogy Jonny hamarosan újabb
bevetésre indul. Magukba zárkóztak, mintha arra számítottak volna, hogy utoljára látják a fiatal kobrát.
Késő éjszaka, a vékony matracon fekve Jonnyban is felvetődött ez a gondolat. Egy napon talán utoléri őt is a
végzet, akárcsak a többieket. Mégis úgy érezte, hogy ez a nap még nem érkezett el. Sokan vannak az életében,
akik szeretik őt, és akik miatt nem szabad meghalnia. Mint mindig, ezúttal megint rájuk gondolt. Kezdte a
családja tagjaival, és mielőtt elaludt, még eszébe jutott a kis Danice.

A személyi komputer időmérő szerkezete a kobraharcos nélkülözhetetlen eszközei közé taftozott. De a többi
katonától eltérően ezeket az órákat nem lehetett szinkronba hozni a többiekével. Viszont olyan pontosak voltak,
hogy még a szervorendszer által végzett mikroszekundumnyi mozdulatokat is ezek irányították. Miközben
Jonny lefelé ereszkedett a henger alakú szellőzőcsatornán, folyamatosan ellenőrizte, hogy mennyi ideje maradt a
lejutásra. A csatorna alján a troftok riasztóberendezést helyeztek el, amelyet hatástalanítania kellett, mielőtt átjut
a szellőzőaknák találkozási pontjánál tartályszerűen kiszélesedő részbe. Ez a csőtágulat közvetlenül az épület
hátsó bejárata alatt helyezkedett el. Mindehhez annyi idő állt rendelkezésére, míg az őrök szokásos ellenőrző
körútjuk végeztével visszatérnek a bejárathoz.
Régebben a troftok mindenütt önműködő riasztóberendezéseket helyeztek el, de hamarosan belátták, hogy a
ravasz kis szerkentyűket az emberek könnyen hatástalanítják. Ezért az automata berendezések felszerelésén
kívül megnövelték az őrök számát is. A csapdák és a halálos fegyverekkel sétáló őrök szinte lehetetlenné tették a
bejutást az ellenséges bázisokra.
De a kobrák ügyessége és találékonysága nem ismert lehetetlent. Jonny látta a feketeség közepén a kis
szürke foltot, amely az akna ráccsal fedett kijáratát jelentette. A halvány fény bizonyára onnan szűrődött be a
csőrendszerbe. Remélte, hogy a helyiségben nem tartózkodnak troft katonák. Nem akart az akció elején harcba
bocsátkozni. Minden azon múlt, hogy a kobraharcosok bejussanak a gyár területére. Ehhez pedig Jonnynak
végeznie kellett az őrökkel, és hatástalanítani a riasztóberendezéseket.
Elérte a rácsot, majd megnézte, hogy nem biztosították-e riasztóberendezéssel. Azonnal felfedezett négy
gyanús vezetéket. Lézerfegyverével elvágta a rácsot, miközben ügyelt arra, nehogy megszakítsa az áramkört.
Ezáltal bejutott a két méter átmérőjű csőtágulatba. Ennek nyílását nem látták el biztonsági berendezéssel, mivel
értelmetlennek tűnt, hogy valaki belülről próbáljon a szabadba jutni a szellőzőaknákon át. Kinyitotta a kis
vasajtót, óvatosan kidugta a fejét, és körülnézett.
Ötméternyire lehetett a földtói. A helyiségben több hasonló csőtágulatot látott, de az övé volt a legnagyobb.
A szemközti falon, mely négy méterre volt tőle, megpillantott egy vasajtót, amelyhez lépcső vezetett.
Jonny az akciók során már annyira kiismerte a troftok észjárását, hogy tudta: a földön nem helyeztek el
semmiféle csapdát. De nem látta értelmét, hogy leugorjon a földre. Még hét perce maradt arra, hogy a lépcső
tetejére érjen, és megkezdje a támadást. Egy kobra számára pedig a négyméteres ugrás gyerekjátéknak tűnt.
Átbújt a nyíláson, és elrugaszkodott.
A távolság felénél járhatott, amikor azt érezte, hogy rázuhan a szemközti fal. Egy mikromásodperc alatt
aktiválódtak a lézerfegyverei, de szinte abban a pillanatban belátta, hogy a harc értelmetlen. A troftok mesteri
módon tőrbe csalták. Bámulatos előrelátással dolgozták ki tervük minden részletét. A fontos katonai célpont, az
őrizetlenül hagyott szellőzőnyílás, a könnyen hatástalanítható riasztóberendezések mind azt a célt szolgálták,
hogy bejöjjön ebbe a helyiségbe. De a legügyesebb trükk a foglyul ejtés módja volt. Tudták, hogy nem a lépcsőn
fog felsétálni a vasajtóhoz, hanem a szellőzőnyílásból átugrik a lépcső tetejére. És így a levegőben kapják el, a
mozdulatsor felénél, amikor nincs lehetősége újabb ugrásra.
A szemközti falról egy háló repült felé, és köré tekeredett, teljesen befonva testét, akár egy selyemgubó. Egy
pillanattal később fejjel lefelé lógott a hálóba csavarodva, a szoba közepén.
Jonnyt tehát elfogták, ami egy kobra számára a halált jelentette.
De a teste nem akarta elfogadni ezt a tényt, ezért tovább küzdött a ragacsos szálakkal, amelyek egyre jobban
belemélyedtek a ruhájába. Tudta, hogyha a háló tovább szűkül, hamarosan áthatol a ruháján, majd a húsán, és
csak a csontok fogják megállítani. Leadott egy lövést a sarkába helyezett lézerfegyverből, amely kis lyukat
vágott a hálón, majd leszakított egy darab vakolatot a mennyezetről. De kezének lézereit nem tudta olyan
mértékben elmozdítani, hogy komolyabb kárt tegyen a hálóban. Ha legalább el tudná találni valamelyik szálat,
amely a magasban tartotta, de sajnos nem látta azokat.
Tudata mélyén elindult egy folyamat, amely a komputert arra kényszerítette, hogy állítsa meg a szívverését.
De az előrelátó ellenség végső trükkje ebben is megakadályozta. A testére szoruló háló néhány helyen
áthasította a ruháját, és a húsába mélyedt. Az erős altatóval impregnált szövedék a hajszálvékony sebekbe
juttatta a vegyi anyagot, és Jonnyra mély álom nehezedett.
Félig kábultan, megnyomta nyelvével a szájpadlásába helyezett rádióadó kapcsolóját.
- Csapdába… kerültem… - suttogta. Még hallotta, hogy valaki válaszolt a jelzésre, de a szavakat már nem
értette.
Végtelen csend és sötétség vette körül.

A Wolker-gyártól százméternyire állt egy elhagyott raktárépület. Annak tetején lapult Cally Halloran, és a
fogát vicsorgatva figyelte a gyárat. Jonny mielőtt elaludt vagy meghalt, csapdát említett. De vajon milyen
jellegű csapdáról beszélt? Valami trükkös szerkentyűről, vagy egy nagyszabású, előre kitervelt ellenakcióról?
Ha az utóbbiról van szó, akkor Deutsch sem hagyja el élve a gyárat. Sőt esetleg az akció valamennyi tagjának
élete veszélyben van.
Jonny halála abban a percben nem foglalkoztatta gondolatait. Később persze elfogja majd a szomorúság, de
akkor és ott az élők megmentését kellett szem előtt tartania. Készenlétbe helyezte a lézerfegyvereit, amelyek
képesek voltak megtisztítani az előtte elterülő terepszakaszt, majd várakozott.
Optikai rendszerének az éjszaka nem tűnt sötétebbnek, mint egy borongós délután. Ennek ellenére mégsem
látta Deutschot, míg társa el nem érte a hátsó bejáratot, a támadásra kijelölt helyét. Az őrök csaknem
ugyanakkor vették észre, amikor Halloran. Egy pillanat alatt lézerfegyverek vakító villanásai és fénycsíkjai
keresztezték egymást. Halloran azonnal bekacsolódott a harcba, és igyekezett fedezni Deutsch visszavonulását.
A kobraharcos gyors ugrásokkal eltávolodott a kaputól, majd eltűnt a raktárépület mögött.
De az már bizonyossá vált, hogy a troftok felkészültek a támadásra, és nem hagyják elmenekülni a kobrákat.
Amikor Halloran leugrott a raktár tetejéről, a gyár már teljesen felbolydult.
Deutsch az épület mögött várta. A tompa fény ellenére látszott az arcán az aggodalom.
- Tűnjünk el innen! - javasolta Halloran. - Egy perc múlva nyüzsögni fognak itt, mint a hangyák.
Deutsch megrázta a fejét.
- Én nem megyek. Itt maradok, hogy megbizonyosodjam róla. Halloran visszafordult, és társa szemébe
nézett.
- Meghalt, Imel - mondta olyan hangon, mintha egy kisgyereknek magyarázna. - Te is hallottad…
- Az önmegsemmisítő mechanizmus nem lépett működésbe - szakította félbe Imel. - Ha pedig életben van…
Nem fejezte be a mondatot, Halloran anélkül is megértette.
Már régóta tudták, hogy a troftok szeretnének élve felboncolni egy foglyul ejtett kobrát. Jonny többet
érdemelt, semhogy ilyen sorsra jusson.
- Rendben van - sóhajtott Halloran. - De ne kockáztass túl sokat. Nem éri meg feláldozni a saját életed,
pusztán azért, hogy Jonny tisztességgel haljon meg.
- Tudom. Ne aggódj! Nem csinálok semmi őrültséget. De most már indulj!
- Rendben van. Megteszek minden tőlem teltvetőt, hogy eltereljem a figyelmüket.
Deutsch megszorította Halloran karját, azután felugrott a raktár tetejére. Halloran pedig futni kezdett
ügyesen kihasználva a tereptárgyak által nyújtott fedezéket.

10. fejezet

Az égető fájdalomra ébredt, mely a hajszálvékony sebekből áradt szét egész testében. Azután érezte, hogy
lábait és kezeit valami szilárd anyag tartja fogva. Amint tisztulni kezdett a feje észrevette; hogy hanyatt fekszik
valamin. Hirtelen rádöbbent, hogy még mindig életben van.
Óvatosan kinyitotta a szemét, és megpillantotta a fehér mennyezetet. A mennyezet négy acélfallal
találkozott, amelyek öt méterre voltak egymástól. A rejtett fényforrások ragyogása kórházra emlékeztette. Egy
erős keretbe foglalt acélajtó alkotta az egyetlen kijáratot. Az egyik sarokból csőszerű tárgy meredt elő, ami
feltehetően vízcsap lehetett, mivel alatta tíz centiméter átmérőjű rácsot helyeztek el. A vízcsap és a nyílás
nyilván a szükségletek elvégzésére szolgált. A felszerelését elvették, de a ruháit rajta hagyták.
Az egész helyiség olyannak látszott, mint egy műtő.
Felemelte a fejét, és alaposan megnézte a karjait és lábait az asztalhoz bilincselő pántokat. A pántokhoz apró
műszerek kapcsolódtak, amiből arra következtetett, hogy a troftok már tudják, hogy felébredt.
Bár egy kicsit émelygett az altatótól, feje teljesen kitisztult.
Az elró gondolata az volt, hogy a szervorendszere segítségével leszakítja magáról a bilincseket, majd a
lézerrel kiolvasztja az ajtó zárját, és megpróbál kitörni. De azután úgy döntött, hogy vár még a cselekvéssel, míg
megtudja, hogy mit akarnak csinálni vele a troftok.
De bármi legyen is a szándékuk, kétségtelenül parancsellenesen cselekszenek. Néhány hónappal ezelőtt
sikerült megfejteniük a troftok néhány kódolt üzenetét. A parancs úgy szólt, hogy az elfogott kobrákat azonnal
végezzék ki, vagy élve boncolják fel őket, és tanulmányozzák a mesterséges szerveik működését. Tehát ami itt
történik, az parancsellenes, bár kétségtelenül céltudatos tevékenység.
De mit akarnak kezdeni egy élő kobrával?
A vallatás kizárható. Bizonyos mértékű fizikai fájdalom hatására működésbe lép az önmegsemmisítő
mechanizmus. Ezért is alkalmaztak altatót. Talán váltságdíjat követelnek érte, vagy fogolycserére akarják
felajánlani? Nevetséges; az ilyesmi nem jellemző a troftokra. De még ha ez lenne is a szándékuk, ahhoz
szükségük van Jonny együttműködésére. Anélkül nem tudnák bebizonyítani, hogy még mindig él. Vagy hagyják
megszökni, hogy nyomon követve elvezesse őket a föld alatti bázisokhoz? Ez is ugyanolyan képtelen ötlet. Erre
alkalmasabb lenne bármelyik civil ellenálló.
Vagy laboratóriumi környezetben akarják tanulmányozni a kobra fizikai képességeit, fegyvereinek
hatékonyságát?
Ezúttal alaposabban szemügyre vette a falakat. Azonnal felfedezte a rejtett kamerákat és egyéb érzékelő
műszereket. Jó sok volt belőlük! Tehát erre megy ki a játék. Ebben az esetben viszont elég valószínűtlennek
látszik, hogy sikerül élve elhagynia az épületet. Viszont a troftok a harc során hihetetlen mennyiségű
információhoz jutnak. Végül pedig várja valahol egy halálos csapda…
Nincsenek kikerülhetetlen csapdák. K3 Bai ezt olyan sokszor hangsúlyozta a kiképzésük során, hogy Jonny
hitt benne. De azután belátta, hogy azt sem tudja, mi történt a társaival, számíthat-e a segítségükre, és egyáltalán
az Adirondack melyik részén van éppen?
Végül belátta, hogy nincs más választása: teljes figyelmét összpontosítania kell, azután széttörni a
bilincseket, és harcolni az életben maradásért.
Valamennyien figyelmesen hallgattak, és amikor Deutsch a végére ért beszámolójának, tudta, hogy nem
győzte meg őket.
Ama Nunki foglalta szavakba a véleményüket.
- Túl nagy a kockázat - jelentette ki. - A siker esélye pedig elenyésző.
A teremben az ellenállási mozgalom és a kobraalegységek vezetői tanácskoztak. Egyikük sem értett egyet
Deutsch véleményével.
- Nézzék - folytatta Deutsch. - Tudom, hogy őrültségnek tűnik, de láttam, amint Jonnyt felrakják arra a
repülőgépre, amely azután délnek indult. Ha valóban fel akarják boncolni, akkor olyan bázisra szállítják, amely
műtővel rendelkezik. Szerintem viszont valami mást terveznek vele. Valamit, amihez élve kellett elfogniuk. Ha
pedig életben hagyták, akkor ki lehet szabadítani.
- De ahhoz mindenekelőtt meg kell találnunk - jegyezte meg Jakob Dane. - Az ön által megjelölt terület
pedig elég nagy kiterjedésű.
- Komoly bázisnak kell lennie, ahová a troftok egy élő kobrát elszállítanak, ez pedig leszűkíti a lehetőségek
körét.
- Leszűkíti, de nem teszi egyértelművé.
- És mit fogunk kezdeni, ha megtaláljuk azt a helyet? - kérdezte Kennet MacDonald, a város keleti
szektorából érkezett kobraparancsnok. - Minden erőnket bevetve megrohamozzuk a bázist? Ez végzetes hiba
lenne. Elég, ha bezárják Moreau-t egy különálló épületbe, azután az egészet felrobbantják, amikor a
mentőegységek behatolnak az épületbe.
- Nekem úgy tűnik, mintha a troftok azt akarnák kiprovokálni, hogy megtámadjuk a bázisukat - tűnődött
hangosan Ama.
- Ha igazán nagyszabású csapdát akarnának állítani nekünk, azt megszervezhették volna a Wolker-gyárban is
- mondta Deutsch, érezve, hogy érvei egyre hatástalanabbak. Segélykérőn nézett Halloranra, de az nem
avatkozott bele a vitába. Mintha nem érdekelte volna Jonny sorsa.
- Én egyetértek Kennettel - jegyezte meg Pazar Oberton, aki MacDonald szektorából érkezett. - Mi sohasem
kértük tőletek, hogy szabadítsátok ki valamelyik emberünket.
- De hiszen mindannyian ugyanazért harcolunk - csattant fel Deutsch. - És elfelejted, hogy mi, kobrák
vagyunk az egyetlen fegyver a troftokkal szemben. Csak a mi segítségünkkel érhet véget a háború, és
szabadíthatjuk fel a bolygótokat.
- A bolygónkat, Imel - javította ki Dane. - Vagy neked már nem ez az otthonod?
Deutsch keze ökölbe szorult a haragtól. Éppen neki mondják ezt azok a civilek, akik bénáskodása miatt
számtalan kobratársának meg kellett halnia. Azoknak az embereknek, akik hajlandók voltak alávetni magukat a
testátalakító műtéteknek; a kemény kiképzésnek, és önszántatokból idejöttek, hogy segítsenek a polgári
lakosságon. A civilek pedig nem voltak hajlandók harcolni saját hazájuk felszabadításáért.
Azután meglátta ökölbe szorított kezét az asztalon, és nyugalmat erőltetett magára.
- Borg - fordult Weissmann felé. - Te vagy a parancsnoka ennek a csürhének. Mi a véleményed?
Weissmann Deutsch szemébe nézett.
- Tudom, hogy felelősnek érzed magad a történtekért, hiszen te javasoltad a Wolker-gyár elleni akciót. De
amit tenni akarsz, az rendkívül kockázatos.
- A háború kockázatvállalással jár - jelentette ki Deutsch, majd végignézett a szobában tartózkodó
ellenállókon. - Mindannyian tudják, hogy nem kell a beleegyezésüket kérnem. Jogomban áll parancsot adni,
hogy vegyenek részt Jonny kiszabadításában.
- Imel - szólt közbe Halloran. - Hivatalosan nem vagyunk felhatalmazva…
- Az engem nem érdekel. Én a tényleges hatalomról beszélek. A szobára feszült csend nehezedett.
- Fenyegetsz minket? - kérdezte végül Weissmann.
Deutsch nyelvén volt a válasz: Pontosan azt teszem! De mielőtt kimondhatta volna, emlékei közt megjelent
egy szomorú kép. Maga előtt látta Rolon Viljo arcát, amint Mendro közölte vele, hogy kizárja a
kobraalakulatból. És eszébe jutott, miként ítélte el önmagában Viljót az elkövetett bűnéért. Szuperképességeit
sohasem szabad az Adirondack civil lakosai ellen fordítania.
- Nem, természetesen nem - válaszolta Weissmann kérdésére. Azután megvetően végignézett az embereken.
- Maguk azt csinálnak, amit akarnak. Én megkeresem Jonnyt.
Azzal felállt, és szó nélkül elhagyta a helyiséget. A lépcsőházban még felmerült benne a kérdés, vajon mit
gondolnak róla a többiek. De azután rájött, hogy ez egy cseppet sem érdekli.
Kilépett az utcára, és elindult dél felé.

- Azt hiszem, felhúzta az orrát Adirondack önjelölt kormányzója - jegyezte meg gúnyosan Jakob Dane.
- Fogd be a szád! - szólt rá Halloran. Már régen felfigyelt arra, hogy az ellenállási mozgalom tagjai jól
kijönnek a kobrákkal. Egyedül Dane próbált éket verni közéjük, kibírhatatlan magatartásával. Ráadásul a
többieket is állandóan a kobrák ellen hangolta, és ez előbb-utóbb veszélyessé válhatott. Látta Deutsch ökölbe
szorított kezét, az aktivált lézerfegyvert, és tudta, hogy Dane élete csak egy mikromásodpercen múlt. -
Egyébként Imelnek mindenben igaza volt.
- Úgy érted, abban is, hogy indítsunk mentési akciót, és támadjuk meg a troft támaszpontot? - kérdezte Dane.
Halloran Weissmann felé fordult.
- Úgy látom, Borg, hogy még nem döntöttedet, hogy az embereid segítsenek-e Jonny felkutatásában. Mielőtt
meghozod a végső döntést, hadd emlékeztesselek rá, hogy már régóta szeretnénk megtalálni a troftok titkos
bázisát.
- A "kísértetbázisra" gondolsz? - szólt közbe Ama. - Ez őrültség. Jonny olyan, mint egy időzített bomba.
Nem lehetnek annyira ostobák, hogy a titkos bázisukra vigyék.
- Attól függ, mit akarnak csinálni vele - mondta elgondolkodva MacDonald.
- Utólag elemeztük az őrök reakcióidejét - folytatta Halloran -, és arra a következtetésre jutottunk, hogy
aznap éjszaka nem számítottak a Wolker-gyár elleni akciónkra. Jonny egy olyan csapdába botlott bele, amit
talán hónapokkal ezelőtt helyeztek el. Ennek ellenére szinte nyüzsögtek a troft katonák. Igen valószínűnek tűnik,
hogy a Wolker-gyár alatt erős föld alatti bázist építettek ki. Tehát akkor sem vállalnak kisebb kockázatot, ha
Jonnyt a Wolker-bázison hagyják.
- Semmit sem hallottam föld alatti bázisról - jegyezte meg Ama. Halloran vállat vont.
- Sok minden létezik, amiről te még nem hallottál - mondta. Legközelebb gyere el velünk egy ilyen
támaszpontra, és mutatunk néhány érdekes dolgot. Addig viszont el kell fogadnod, amit mi állítunk.
Elégedetten látta, hogy Ama szája tátva marad. Az Aurához hasonló emberek számára a tudás jelentette a
legfőbb hatalmat.
- Nos, Borg? - fordult Weissmannhoz.
Az idős férfi megdörzsölte az állát, majd Halloranra pillantott.
- Rendben van - mondta végül. - Kaptok néhány embert, akik segítenek a kutatásban. De azzal a feltétellel,
hogy csak passzív tevékenységet végeznek, és nem kell harcba bocsátkozniuk.
- Áll az alku - bólintott Halloran. Tudta, hogy ennél többre úgysem számíthat. - Kennet?
- A kutatásban nem segíthetek - válaszolta MacDonald. - Hosszú időre nem nélkülözhetem az egységem
tagjait. De ha megtaláljátok a titkos bázist, valamennyien részt veszünk a támadásban.
- Köszönöm - mondta Halloran, azután Aurára pillantott. - Emeld fel a feneked a székről, és vetítsd ki a
város térképét! Ideje munkához látni.

Jonny addig várt, míg szomjúsága elviselhetetlenné vált, azután széttépte a bilincseit, és odament a szoba
sarkában elhelyezett csaphoz. Részletes elemzés nélkül nem tudta megállapítani, hogy a víz tartalmaz-e
kórokozókat vagy mérgező anyagokat, de ez a kérdés különösebben nem is érdekelte. A troftoknak más
lehetőségeik is voltak, hogy mérget juttassanak a szervezetébe, az idegen kórokozókkal pedig egyáltalán nem
törött.
Miután eleget ivott, körbejárta a celláját, és alaposabban szemügyre vette a rejtett kamerákat és egyéb
műszerek érzékelőit.
Az ajtó zárját mechanikus és elektronikus nyitószerkezettel egyaránt ellátták. Tehát a kód megfejtésével,
vagy az áramkör rövidre zárásával éppúgy kinyithatta az ajtót, mint puszta testi erejével. Nyilvánvalónak
látszott, hogy a troftok a szökési kísérletére vártak.
Visszament az asztalhoz, félresöpörte a bilincsek és műszerek maradványait, azután leheveredett. A
komputer időmérője szerint három órát töltött öntudatlan állapotban. Az ébredése óta pedig öt óra telt el. Ez azt
jelentette, hogy délelőtt tíz körül járhatott az idő. Cranach lakói már elmentek dolgozni, Danice Tolan az
iskolában volt, az ellenállás tagjai pedig… elfogadták azt a tényt, hogy ő meghalt, és tovább folytatták szokásos
tevékenységüket.
Jonnyban hirtelen felmerült a kérdés, vajon mi történt Callyval és Imellel. Sikerült-e elmenekülniük? Vagy
ők is besétáltak a troftok csapdájába? Talán egy ugyanilyen szobában vannak bezárva, mint ő. Hátha éppen a
szomszédos cellákban helyezték el őket. Ha belelőne az acélfalba, jelzést adhatna nekik, és együttesen már
lényegesen nagyobb esélyük lenne a szabadulásra.
De azonnal elvetette ezt a gondolatot. Senkire sem számíthat; szembe kell néznie ezzel a ténnyel. Ha két
társa életben maradt, bizonyára van annyi eszük, hogy nem próbálkoznak a kiszabadításával. Ha pedig
meghaltak, nemsokára csatlakozik hozzájuk.
Váratlanul Danice Tolan arca jelent meg előtte. Jonny arra gondolt, hogy a kislány hamarosan elveszíti egy
igaz barátját.
Remélte, hogy nem okoz neki túl nagy fájdalmat.

11. fejezet

Az ember már csaknem hét vfohra óta tartózkodott a cellában, és annak ellenére, hogy megszabadult a
bilincseitől, nem tett semmiféle kísérletet a szökésre. A városparancsnok leeresztette szárnyszerű bőrredőit,
amelyek a karjaira simultak. Ezek a bőrredők a test hőszabályozását segítették elő. A parancsnok azon
töprengett, mit kéne tennie.
A xenológus közelebb lépett hozzá, és megköszörülte a torkát, jelezve, hagy szólni kíván.
- Beszéljen! - mondta a városparancsnok.
- A műszerek adatait alaposan kiértékeltük - jelentette a xenológus, légszomjjal küszködve. Szervezete
nehezen tudta megszokni a bolygó atmoszférájának túlságosan magas nitrogéntartalmát. - Az ember testének
biokémiai vizsgálata nem jelez sérülést vagy traumát.
A városparancsnok fellebbentette hőszabályozó redőit, jelezve, hogy megértette a hallottakat: a fogoly tehát
úgy döntött, hogy nem próbálkozik szökéssel. Különös elhatározás, még egy idegen részéről is. Hacsak nem
következtette ki, hogy mire készülnek.
De bármi alapján jutott erre az elhatározásra, a legrosszabb időpontot választotta, hogy fajának konokságát
bizonyítsa. Az általános érvényű parancs értelmében az elfogott kobraharcosokat azonnal ki kellett végezni. De
a városparancsnok úgy gondolta, hogy ilyen lehetőséget nem szabad elszalasztani, amikor a katona teljes harci
erejét, képességeit rejtett műszerekkel tanulmányozhatják, szökési kísérlete során.
A városparancsnok komoran ült a képernyő előtt. Dühítette, hogy terve nem vált be, de nem adta fel ilyen
könnyen. Megpróbált úgy gondolkodni, mint egy ember, majd néhány perc múlva a mellette Kilő összekötő
tiszthez fordult.
- Küldjön egy szakaszt, teljes fegyverzetben, az egyes számú járatba! - adta ki a parancsot.
Az összekötő tiszt bólintott, azután a kommunikátorhoz hajolt

Egy órával múlt dél, amikor Jonny végiggondolt mindent, amit a kiképzése során a szökésről megtanult.
Ekkor motoszkálást hallott az ajtó túloldaláról, ezért készenlétbe helyezte lézerfegyvereit. Néhány másodperc
múlva kinyílt az ajtó, és valaki beugrott a helyiségbe.
Jonny agyában két olyan részlet tudatosult, amely megakadályozta, hogy a komputer üzembe helyezze a
lézerek Az egyik, hogy a jövevény ember volt, a másik pedig, hogy a cellába belökték, nem pedig önszántából
lépett be. A két felfegyverzett troft azonnal becsapta az ajtót. A tompa puffanás mennydörgésként hatott a szűk
helyiségben. Jonny lassan megkerülte az asztalt, hogy közelebbről szemügyre vegye új szobatársát.
Az asszony közben felállt a földről, és fájdalmasan dörzsölgette a térdét.
- Ezek az átkozott csirkefejűek hagyhatták volna, hogy a saját lábamon jöjjek be - dünnyögte
felháborodottan.
- Rendben vagy? - kérdezte Jonny. Az asszony valamivel alacsonyabb volt nála, és körülbelül hét vagy nyolc
évvel idősebb. Karcsú alakja, ruganyos mozgása fiatalossá, szinte kislányossá tette. Ugyanolyan szűk overallt
viselt, mint a lakosság legnagyobb része. Testén nem látszott sérülés nyoma.
Egy pillantást vetett a cella fehér acélfalaira. - Mi folyik itt tulajdonképpen? - kérdezte. - Mondd el mi
történt!
- Bárcsak tudnám. Éppen a Strassheim utcán mentem végig; amikor egy troft őrjárat befordult a sarkon.
Megkérdezték, mit keresek ott, én pedig azt válaszoltam, hogy menjenek a fenébe. Erre megragadtak, és
idehoztak.
Jonny elmosolyodott. Tudta, hogy a troft járőrök nem kísérnek be senkit, aki tisztelettudóan válaszol a
kérdéseikre, és nem tartózkodik valamelyik tiltott zónában.
A Strassheim utca neve viszont ismerősen csengett. Úgy emlékezett, hogy a város déli részén található, ahol
az ipari centrumok működtek:
- Mit kerestél ott? - kérdezte az asszonyt. - Úgy tudom, az a terület már lakatlan.
Az asszony hűvösén végigmérte.
- Megismételjem azt a választ; amit a troftoknak adtam? Jonny vállat vont.
- Ne fáradj, csak érdeklődtem - felelte, majd felült az asztalra, és hátat fordított az asszonynak.
Tulajdonképpen tényleg semmi köze hozzá. Ezenkívül pedig jobb, ha minél kevesebbet beszélget ezzel a nővel.
Nincs értelme közelebbről megismerni azt a személyt, akivel hamarosan együtt kell meghalnia.
Úgy tűnt, az asszony is ugyanerre a megállapításra jutott. Felült az asztal túlsó szélére, de a szeme sarkából
Jonnyt figyelte.
- Sajnálom - mondta végül bűnbánó arccal. - Csak nagyon félek… Nem tudom, mi a szándékuk velem. És
amikor ideges vagyok, le tudnám harapni bárkinek a fejét. Azért voltam a Strassheim utcán, mert szét akartam
nézni a régi gyárakban. Arra gondoltam, hátha akad még néhány elektronikus cucc, amit pofon csaphatok. Oké?
 Jonny lebiggyesztette az ajkát.
- Azokat az épületeket már teljesen kirámolták az elmúlt három év során.
- De főleg olyanok fosztogattak, akik semmit sem értenek ezekhez a berendezésekhez. Biztos vagyok benne,
hogy még rengeteg értékes holmit lehet ott találni. Ha tudja valaki, hogy mit és hol kell keresni.
- Tagja vagy az ellenállásnak? - kérdezte Jonny, de azonnal megbánta. A falak tele voltak kamerákkal,
mikrofonokkal, és ezt az asszony nem tudta. Ha őszintén válaszol, esetleg elveszíti a szabadulás utolsó esélyét.
De az asszony nem vette zokon a kérdést.
- Meghülyültél? Én csak egy piti kis tolvaj vagyok, aki a saját megélhetéséért küszködik, de nem vagyok
önkéntes holdkóros. - Azután tágra meredt szemmel nézett Jonnyra. - Remélem, te sem! Na, várjunk csak! Ezek
ugye nem képzelik rólam…?! Jóságos ég! Te mit csináltál itt? Talán az öreg Tylert kerested?
- Öreg Tyler? Ki az?
- Az ő kastélyában vagyunk. Legalábbis azt hiszem. Nem tudtad? - Eszméletlenút hoztak ide. De mit nem
képzelnek rólad?
- Miután letartóztattak, egy lepusztult épületbe vezettek, amely néhány háztömbnyire lehet. Azután egy
hosszú alagúton át vezettek ide. A fenti szobák bútorai és berendezési tárgyai arra utaltak, hogy ez egy gazdag
ember háza.
Az Öreg Tyler neve most már ismerősen csengett. Jonny emlékezett rá, hogy Ama beszélt róla egy
alkalommal, amikor a helyi szokásokról, környezetről és történelemről tartott előadást. Tyler egy különc
milliomos volt, akinek kastélya a város déli részén épült, mielőtt azon a vidéken ipari centrumot hoztak létre. Az
invázió kezdete óta senki sem tudta, hová tűnt az öreg, de sokan azt állítják, hogy több száz méterrel a kastély
alatt építtetett magának egy titkos bunkert, és ott húzódott meg.
- Azt állítod, hogy egy föld alatti folyosón hoztak ide? - kérdezte az asszonyt. - Milyennek látszott a folyosó?
Réginek tűnt, vagy inkább olyannak, ami csak pár éve épült?
Az asszony különös tekintettel nézett rá.
- Ki a fene vagy te, hogy még sohasem hallottál az Öreg Tylerről? Mert az nyilvánvaló, hogy nem
Cranachban nőttél fel.
Jonny nagyot sóhajtott. Az asszonynak jogában állt megtudni, hogy kitől függ az élete. És ezzel a troftoknak
sem árul el különösebb titkot. - Igazad van - bólintott Jonny. - Elég messze van innen az a hely, ahol felnőttem.
Én kobra vagyok.
- Kobra, ugyan már. Egyáltalán nem úgy festesz, mint valami szuperharcos.
- Külsőm semmiben sem különbözünk az átlagembertől. Pontosan ez a gerilla-hadviselés lényege.
- Ne vedd a szívedre, de már találkoztam néhány fazonnal, aki kobrának adta ki magát, hogy lenyűgözze
vagy megfélemlítse az embereket.
- Akarsz valami bizonyítékot? - kérdezte Jonny, majd leugrott az asztalról, és közelebb lépett a falhoz.
Optikai rendszere érzékelte a rejtett kamerákat. Felemelte a kezét, azután az asszonyra pillantott. Figyelj! -
mondta. A lézersugár vakító fénye lecsapott néhány helyre, fülsiketítő mennydörgés kíséretében. Az asszony
ösztönösen hátrább húzódott.
- Nos, elégedett vagy a demonstrációval?
Az asszony tágra meredt szemekkel bólintott.
- Egy igazi kobra - suttogta áhítattal. - Ha ilyen fegyverek vannak a birtokodban, miért nem törsz ki innen?
Jonny egy pillanatig nézte az asszonyt. Nem tudta, mit válaszoljon. A troftok azonnal rajönnének, hogy
ismeri a tervüket. De talán már korábban rájöttek erre, és ezért hozták ide az asszonyt. Mint kobraharcosnak,
segítenie kell az embereken, ki kell szabadítania, tehát ezáltal akarják harcra kényszeríteni. Végül nem válaszolt
a kérdésre, inkább témát váltott.
- Beszélj az alagútról! - javasolta.
- Oké. Tehát az alagút olyannak látszott, mint amit már nagyon régen építették.
Tehát ez Tyler egyik titkos kijárata lehetett, amelyet most a troftok használnak.
- Mennyire őrizték a troftok?
- Csak úgy nyüzsögtek mindenütt. - Aggodalmas pillantást vetett a férfira. - Csak nem azt tervezed, hogy
azon át próbálsz kijutni? Vagy igen?
- És ha igen?
- Öngyilkosság lenne. Mivel pedig én azt tervezem, hogy mögötted megyek, ezért feltehetően nekem sem
lesz semmi esélyem. Jonny rosszallóan nézett rá, mivel az asszony nyilván megsejtette, hogy itt többről van szó,
mint az ő biztonságáról. De azt úgysem értené meg, hogy a legjobb lenne a cellában maradni, és egyszerűen,
harc nélkül meghalni.
De már nem tudta az asszonyt statisztikai adatként, háborús veszteségként kezelni. Hiszen beszélt vele, látta
az arcát, a tekintetéből áradó félelmet, és érezte, hogy tőle vár segítséget, ő az egyetlen reménye a menekülésre.
El kellett ismernie, hogy a troftok ravasz sakkhúzása ismét bevált.
Másrészt viszont az asszony nagy segítséget jelenthet a számára, hiszen elég talpraesett teremtésnek látszott.
- A nevem Jonny Moreau - mutatkozott be. - És a tiéd?
 - Ilona Linder.
Jonny komoran bólintott. A bemutatkozás után már nem tekinthette idegennek az asszonyt, és ez
végérvényesen meghatározta, hogy mit kell tennie.
- Nos, Ilona, megpróbállak kivinni innen. Ha az alagutat túlságosan reménytelen lehetőségnek találod, akkor
keressünk másik kijáratot. Mondj el mindent, amit a Tyler-kastélyról tudsz!

12. fejezet

- Reménytelen - sóhajtott Cally Halloran, egy toronyház nyolcadik emeleti ablakából figyelve az előttük
elterülő városrészt. - Napokat tölthetünk azzal, hogy végigjárjuk az összes épületet, és nem találunk semmi
támpontot.
- Bármikor abbahagyhatod - jegyezte meg Deutsch, aki a földön ült, és a város háború előtti térképét
tanulmányozta.
- Mivel ilyen kedves vagy hozzánk, továbbra is segítünk neked. - Jól van, na! Ne vedd annyira a lelkedre!
- Nem veszem a lelkemre a megjegyzéseidet, de előbb-utóbb szembe kell nézned az igazsággal. Az emberek
morgolódnak, és te nem tudsz semmiféle eredményt felmutatni.
- Úgy érted, hogy az emberek már nem hisznek az ügy sikerében? - Attól tartok, belefáradtak már, és
reménytelennek találják a további keresést.
- Nem követelek tőlük többet, mint önmagamtól - mondta Deutsch. - Hidd el, rosszul ítéled meg a helyzetet.
Az Adirondack a birodalom peremvidékén található, és az itt élő embereknek keményen kellett dolgozniuk,
hogy ezt a bolygót lakhatóvá tegyék. Ezért is vállalták, hogy részt vesznek az ellenállásban. Mindenáron ki
akarják űzni otthonukból a troft hódítókat. És a kobrák jelentik számunkra a legnagyobb segítséget, talán az
egyetlen lehetőségek. Tehát tisztelnek és becsülnek bennünket.
- Igen ez volt az alapvető ideológia, amikor ide jöttünk. De a háború túlságosan hosszúra nyúlt, és az
emberek belefáradtak az állandó harcba. Három éve folynak a szabotázsakciók, a kisebb csatározások, és mit
értünk el vele? Semmit. Mivel biztathatjuk őket? Semmivel. Mégsem adják fel soha a reményt. Néha csodálom
a bátorságukat és a kitartásukat.
Deutsch elmosolyodott.
- Ha nem sikerül, amire vállalkoztunk, ha kudarcot vallunk, senki sem fog emlékezni ránk, annak ellenére,
hogy minden tőlünk telhetőt elkövettünk. Csak a győztesek kerülnek bele a történelemkönyvekbe.
- Lehetséges - bólintott Hallosan. - De lehet, hogy nem. Hallottál már a Maszadáról?
- Még nem. Mi volt az, valami csata?
- Egy ostrom. A Földön történt még az első században. A Római Birodalom leigázott néhány országot,
köztük Izraelt. A lakosság és a katonák egy része felmenekült a Maszada-fennsíkra. A rómaiak körülzárták a
fennsíkot, és egy éven át ostromolták.
Deutsch feszült figyelemmel hallgatta a történetet.
- És végül elfoglalták?
- Igen. De a védők megesküdtek, hogy nem fogják el őket élve… Amikor a rómaiak bevonultak a táborba,
csak holttesteket találtak. A védők inkább választották az öngyilkosságot, mint a rabságot.
Deutsch megnyalta kiszáradt ajkait.
- Én inkább magammal vittem volna néhány rómait a halálba. Halloran vállat vont.
- Én is. De nem ez a lényeg. Meghaltak, de nem tudták leigázni őket. És annak ellenére, hogy a háborút a
rómaiak nyerték meg, a Maszadát sohasem felejtik el az emberek.
- Aha. - Deutsch alaposan megrágta magában a halottakat, azután tovább tanulmányozta a térképet. - Nézz
csak ide, ez a hely elég érdekesnek látszik.
Halloran a térkép fölé hajolt.
- Igazad van. A déli iparvidék kifosztott épületei remekül megfelelnek egy titkos bázis létrehozásához. Az
épületeket bizonyára föld alatti folyosók kötik össze.
- Ez itt a Tyler-kastély - bólintott Deutsch, a térképre mutatva. Hatalmas park veszi körül, amely bizonyára
teljesen elvadult. Olyan lehet, mint egy dzsungel.
- Gondolod, hogy ott a troftok titkos bázisa?
- Elképzelhető. Bár kissé érthetetlen, hogyan tudták komolyabb harc nélkül elfoglalni a kastélyt. A kerítést öt
méter magas falak veszik körül, és automata vezérlésű lézerfegyverek biztosítják. A birtokon rengeteg
biztonsági őrt alkalmaztak. Tulajdonképpen senki sem látott troftokat a birtok közelében.
- Egyre valószínűbbnek tartom, hogy ott a titkos bázis.
- De az ellenállás hónapokig szaglászott a környéken, és semmi gyanúsat nem észlelt.
- Azt javaslom, nézzük meg személyesen - mondta Deutsch, miközben összetekerte a térképet.

13. fejezet
 Kiderült, hogy Ilona két lábon járó adatbázis a Tyler-kastéllyal kapcsolatos információk terén.
Ismerte az épület külső részleteit, a parkot, az öt méter magas fal szerkezeti felépítését és elhelyezkedését.
Jonnyt lenyűgözte az asszony tudása, míg rá nem eszmélt, hogy az információk többsége hasznavehetetlen.
Csupa olyan adat, amelyekhez a képes magazinokból bárki hozzájuthat. Ilonának fogalma sem volt a biztonsági
rendszerekről, a riasztóberendezésekről, a fegyverek elhelyezkedéséről. Valószínűleg csupán felkeltette az
érdeklődését a Tyler-kastély rejtélye, és ezért elolvasott mindent, amit vele kapcsolatban az újságok közöltek.
Szerencsére Jonny sokat tanult a biztonsági rendszerekről, ezért apró részletek összeillesztésével
messzemenő következtetésekre jutott. Míg végül kialakult előtte a teljes kép.
És ez nem látszott túlságosan biztatónak.
- A főkapu, a itt helyezkedik el - mutatott Ilona a vázlatra, amit körmével karcolt az asztal lapjába. - A
működését elektronikus szerkezet vezérli. Az anyagát pedig húsz centiméter vastag kyreliumacél alkotja,
akárcsak a fal burkolatát.
Jonny azon gondolkodott, vajon mennyi időbe félne lyukat olvasztania a kyreliumacélba. Végül belátta,
hogy ehhez több órára lenne szüksége.
- Akkor az egyetlen megoldás, hogy a fal tetején jussunk ki. Mi történik azzal, aki feljut a fal tetejére?
- Tudomásom szerint semmi. Jonny elhúzta a száját.
- Valamilyen biztonsági rendszer mindenképpen védi a falat, Ilona. Öt méter magas fal nem nyújt
biztonságot a támadókkal szemben, a létra feltalálása óta.
A falat bizonyára fotocellás rendszer infravörös sugarai hálózzák be, és a komputervezérlésű
lézerfegyvereket az épületben helyezték el. Tehát ha valaki megjelenik a fal tetején a rendszer önműködően
végez vele. De ezen kívül még egyéb meglepetéseket is készíthetett Tyler az illetéktelen behatolókkal szemben.
Parr Noffke utalt rá egy alkalommal, hogy az ő bolygóján a fal tövében is helyeznek cl rejtett lézerfegyvereket.
Tehát ilyesmire is számítania kell. Ez viszont igen lehangoló gondolatnak tűnt. Két irányból várható támadás. A
fal tövében elhelyezett lézerek csak viszonylag szűk dőlésszögben mozgathatók, ezért a fal teljes védelméhez
úgy kell elhelyezni őket, hogy érintsék egymás hatósugarát. A fal teljes hosszának biztosításához igen sok
lézerre van szükség, ami hihetetlen mértékben megnöveli a védelmi berendezés költségeit. Az egyetlen
pozitívum mindössze annyi, hogy á védelmi rendszert külső behatolók ellen tervezték.
De a vállalkozás még így is rendkívül kockázatosnak látszott, hiszen a troftok számítottak a szökésére, sőt az
volt a Céljuk, hogy egy kobrát akció közben tanulmányozhassanak. De megszökni semmiképpen sem hagynák,
tehát a műsor végére beiktattak néhány halálos csapdát.
Ha nem sikerül hatástalanítania a védelmi rendszert, Ilona és ő sohasem jutnak át élve a falon.
Észrevette, hogy Ilona türelmesen várakozva őt nézi.
- Nos? Találtál megoldást arra, hogyan juthatunk át a kapun? kérdezte.
Jonny megrázta a fejét.
- Attól tartok, az valóban lehetetlen feladat. De a kerítés fölött megpróbálhatjuk.
- A kerítés fölött? Úgy érted, átmászni az öt méter magas falat? - Inkább átugrani. Azt hiszem, nem okoz
különösebb nehézséget. Valójában nem a fal magassága jelentette a legfőbb problémát, de ezt nem akarta a
hallgatózó troftoknak elárulni. - És mi lesz a védelmi rendszerrel?
- Azzal sem lesz gondunk - hazudta Jonny. Attól félt, ha túlságosan naivnak tetteti magát, felkelti a troftok
gyanúját. - Inkább az aggaszt, hogyan jutunk el a kerítésig. Mondj el mindent, amit sikerült megfigyelned,
amikor a troftok idehoztak a cellába.
Az asszony bólintott, majd pontosan ismertette az útvonal valamennyi érdemleges részletét; a lépesőket, a
kanyarokat, az elágazásokat és az ajtókat. Valóban bámulatos megfigyelőképességgel és memóriával
rendelkezett. Már csak az kellett, hogy a troftok engedjék őket egészen a halálos csapdáig eljutni. És ő találjon
megoldást, melynek révén a végső akadályt is leküzdik.

Komputerének időmérő egysége szerint este tíz óra volt.

Jonny eleinte nem tudott dönteni, hogy az akciót nappal vagy éjszaka hajtsák végre. Napközben sok ember
járt az utcákon, így a Tyler-birtokot körülvevő magas kerítés közelében is bizonyára mindig tartózkodtak
néhányan. Tehát szökésüknek számtalan szemtanúja lett volna. Ez kedvező körülménynek látszott, de azután
belátta, hogy a troftok habozás nélkül rájuk lőnének, nem törődve azzal, hogy esetleg civileket is eltalálnak.
Éjszaka a sötétség nem jelent túl nagy előnyt a szökevényeknek, hiszen az infravörös fényt kibocsátó
készülékek ugyanúgy érzékelik őket, mint nappal.
Miután ismertette ezeket az érveket Ilonával, leheveredett az asztalra. Ilona ott ült mellette, felhúzott térdeit
átkarolva. Az asszony nyugodtnak látszott, mivel az akció kezdetét tíz óra harmincra tervezték. Addig még fél
óra volt hátra.
Jonny mély lélegzetet vett, majd aktiválta szónikus fegyverét. A hatalmas intenzitású ultrahangot az emberi
fül nem hallhatta, de a troftok műszereiben olyan interferenciát okozott, amely néhány másodpercre
megbénította az érzékelőket. Ezzel egy időben Jonny felegyenesedett, és egyetlen lövéssel cafatokká roncsolta
az ajtó felső sarokvasát. Ilona ijedtében felsikoltott, és ösztönösen talpra ugrott. Jonny újabb lövései a többi
sarokvasat zúzták szét, végül az ajtó kibillent a helyéről, és tompa puffanással a földre borult. Jonny azonnal a
kijáratnál termett, és végignézett a folyosón.
- Azt mondtad, tíz harminckor kezdjük… - jegyezte meg az asszony, majd ő is az ajtóhoz ugrott.
Jonny egy pillanatra visszafordult.
- Igen, azt mondtam, és reméltem, hogy ezt ők is hallják. Gyere, nem látok őröket.
Az ajtónyíláson át tompán megvilágított folyosóra értek. Jonny végigpásztázta a falakat, de semmi gyanúsat
nem észlelt.
Lassú kocogással megindult, majd néhány lépés megtétele után hirtelen megállt. A két fal között,
térdmagasságban, fotocellás riasztóberendezés infravörös sugara húzódott. Jonny bevárta az asszonyt.
- Érzékelő - mondta, mivel Ilona nem láthatta az infravörös fényt. További magyarázkodás helyett megfogta
az asszony két felkarját, és egyszerűen átugrotta vele a fénysugarat.
Túl egyszerű- gondolta nyugtalanul. Tudta, hogy a troftok próbára akarják tenni a képességeit, de hagyják
eljutni a halálod csapdáig. Hiszen minél több próbatétel során bizonyítja ügyességét, a troftok annál több
információt szereznek. Ez az akadály mégis nevetségesen egyszerűnek tűnt.
De amint a folyosó végén lévő kijárathoz ért, már nem találta annyira nevetségesnek a helyzetet. A hatalmas
teremben, félkör alakban, tucatnyi felfegyverzett troft várakozott.
Jonny visszalökte Ilonát a folyosóra, majd behajlította térdeit, és elrugaszkodott a talajtól.
A mennyezet itt nem volt annyira szilárd, mint a Freyr komplexumban, ahol Bai az első bemutatót
végrehajtotta. De mégis elég szilárdnak bizonyult ahhoz, hogy Jonny a visszaérkezést követően megtarthassa
egyensúlyát. A mozdulatot olyan rutinnal és gyorsasággal hajtotta végre, hogy a troftok képtelenek voltak
követni lézerfegyvereikkel. Rögtön a földet érés után oldalra vetette magát, és miközben átgördült a hátág,
fegyvereinek teljes tűzerejét a troft katonákra irányította. Amint ismét talpra érkezett, a tucatnyi troft közül már
csupán hárman voltak életben, akikkel a következő átgördülése során végzett.
Amikor Jonny ismét felállt, a halálos sebet kapott troftok még akkor csuklottak össze. Körülnézett, de nem
érzékelt újabb veszélyforrást.
- Ilona! - suttogta a hirtelen beállt csendben. - Gyere!
Az asszony bátortalanul benézett a terembe, majd odasietett a férfihoz.
- Te jó isten! Ezt mind egyedül csináltad? - kérdezte őszinte csodálattal.
- Igen, de a troftok éppen erre számítottak - mondta. Tehát sejtése beigazolódott: a traftok valóban le akarják
tesztelni. - Arra az ajtóra gondoltál?
- Igen. Úgy emlékszem, egy lépcsőházba vezet.
- Menjünk!
Akárcsak a folyosó, a lépcsőház is biztonságosnak látszott. Ennek ellenére Jonny arra gyanakodott, hogy
rejtett érzékelők próbálnak adatokat gyűjteni fegyverzetének akció utáni állapotáról. Ezért ismét üzembe
helyezte a szónikus fegyvert, miközben átvitte Ilonát a két fotocellás akadályon.
A troftok először nyílt támadással próbálkoztak, ezúttal viszont rejtett csapdákra számított. A lépcsőfeljáró
végén egy rövid folyosószakaszon három méter széles fekete sáv húzódott a talajon.
- Gyorsragasztó - mondta Jonny. - Ha belelépünk, megfog minket. Ugyanazt a különös szagot érezte, mint
annak idején a Wolker gyárban, amikor a ragacsos háló foglyul ejtette. Optikai rendszere végigpásztázta a
falakat és a mennyezetet. A fekete sáv fölötti teret fotocellás érzékelők infravörös sugarai szőtték át. A
szemközti falon pedig hat darab lapos doboz helyezkedett el.
Ilona megállt Jonny mellett, és a lapos dobozokra pillantott.
- Ha átugorjuk a ragasztósávot, a levegőben ejtenek foglyul minket, ugrásközben… - vélte az asszony.
- Igen, úgy tűnik - bólintott Jonny. - Megpróbálom egyszerűen szétlőni a dobozokat. Addig menj vissza a
lépcsőhöz!
Lézerfegyvere felvillant, de abban a pillanatban rádöbbent, hogy lebecsülte a troftok ravaszságát.
Az egyik doboz fedele felpattant, és sötét massza repült Jonny felé, amely a levegőben hálóvá bontakozott. A
hálóval szemben nem értek semmit a fegyverei, ezért megpróbált villámgyorsan félrehúzódni előle.
Szerencsére komputerizélt reflexei képessé tették ilyen gyors cselekvésre. Elrugaszkodott, majd a folyosó
jobb oldali falához simult. De a helyiség annyira szűk volt, hogy nem hagyott számára elegendő teret, így a
mellette elsuhanó háló széle beleakadt a vállába, és lerántotta a földre.
Ilona azonnal odaszaladt hozzá. - Jól vagy? - kérdezte riadtan.
Jonny félretolta az asszonyt, majd az oldalára fordult. Eszébe jutott, hogy a hálót, amely annak idején foglyul
ejtette, nagy hatású altatóval impregnálták. Nem akart ismét belegabalyodni a hálóba, nehogy az altató a
szervezetébe jusson. Ezért egyetlen mozdulattal letépte a ruhája kar- és válli részét.
- Most mit fogunk tenni? - kérdezte Ilona.
- Egy biztonságos helyről szétlövöm a többi dobozt is - jelentette ki határozott hangon Jonny. Bár kissé
aggasztotta, hátha a troftok erre is számítva, más jellegű csapdákat is elhelyeztek a folyosón, amelyeket a
dobozok megsemmisítése hoz működésbe. De nem volt más lehetősége, ezért a lépcsőfeljáróhoz húzódva sorra
szétlőtte a dobozokat. A troftok nem próbálkoztak újabb trükkökkel.
 - Tartsd vissza a lélegzeted - mondta, majd a karjaiba vette az asszonyt, és átugrotta a fekete ragacsot.
De azután sem tette le, mivel úgy sokkal gyorsabban tudtak haladni. Hamarosan újabb ajtóhoz értek, amely
zárva volt. Jonny hatalmasat rúgott a zárszerkezetbe, és az ajtó azonnal megadta magát. Jonny, Ilonával a
karjaiban, egy viszonylag kis méretű helyiségbe lépett. A szobát zsúfolásig pakolták bútorokkal. Jonny először
arra gondolt, hogy felderíti a csapdákat, de hirtelen megérezte a háta mögül közeledő gáz szagát, ezért habozás
nélkül, néhány ugrással a túlsó ajtónál termett. A troftok nyilván nem erre a reakcióra számítottak, ezért az ajtót
be sem zárták. Jonny kilépett a szobából, majd becsapta maga mögött az ajtót. Ismét egy folyosóra jutottak, ahol
letette az asszonyt. Készenlétbe helyezte lézerfegyvereit, majd Ilonára pillantott. - Rendben vagy? - kérdezte.
- A zúzódásoktól eltekintve, igen - dörzsölgette karját. - Errefelé hoztak. Úgy emlékszem, a második ajtón
jöttünk be.
- Remélem, nem tévedsz - jegyezte meg Jonny. Ha elvétik az útvonalat, a folyosók és termek olyan
labirintusába kerülnek, ahonnan nem menekülhetnek. - Oké, menjünk tovább!
Amint a falakat vizsgálta, váratlanul különös érzés kerítette hatalmába. Gyomra összeszorult, izmain
remegés futott végig, mint amikor saját szónikus fegyverét használta.
- Mi történik velünk? - kérdezte Ilona, levegő után kapkodva.
- Infrahang-generátort alkalmaznak a folyosónak ezen a szakaszán. Azonnal tovább kell mennünk!
Kapaszkodj belém!
Jonny úgy ítélte meg, hogy az infrahang néhány másodpercen belül halálos elváltozásokat okoz a
szervezetükben. Mivel a hang minden irányban terjed, ezért a generátor helyét lehetetlen volt meghatározni. Így
ezzel a fegyverrel szemben lézerei hatástalannak bizonyultak. Az egyetlen lehetőségnek az látszott, hogy minél
előbb elhagyják a folyosónak ezt a részét. Felkapta a rosszulléttel küszködő asszonyt, és futni kezdett. Közben
üzembe helyezte saját szónikus fegyverét, melynek frekvenciáját folyamatosan változtatta.
Talán a szerencsén múlt, hogy néhány másodperc múlva szónikus fegyverének frekvenciája elérte a
generátor frekvenciáját, és az interferencia hatástalanította a generátort. A rosszullét hamarosan megszűnt,
csupán izmait merítette ki a fizikai terhelés.
- Gyere! Nem maradhatunk itt - mondta, majd tovább indult az ajtó felé.
- Igen, tudom… - bólintott az asszony. De annyira elgyengült, hogy Jonnynak kellett vinnie. Szerencsére
szervorendszerében nem tett kárt az infrahang.
Kinyitotta az ajtót, és ismét telezsúfolt helyiségbe lépett. De ezúttal minden bútordarab mögött egy-egy
ellenséges katona lapult.
Jonny a másodperc töredéke alatt felmérte az esélyeit, és belátta, hogy az infrahangtól meggyötört szervezete
nem veheti fel a harcot a lesből támadó ellenséggel szemben. Azonnal visszaugrott a folyosóra, becsapta maga
mögött az ajtót, majd szónikus fegyverével eldeformálta a zárszerkezetet. Tudta, hogy ez nem állítja meg a troft
katonákat; de legalább néhány másodpercnyi előnyhöz juthat. Megragadta Ilona karját, majd az asszonyt a
másik ajtóhoz vonszolta.
- Ez nem az az ajtó, amelyiken behoztak - mondta Ilona, miközben a férfi a zárat vizsgálta.
- Nincs más lehetőségünk. Hasalj le a földre, és kiálts, ha valakit közeledni látsz!
Lézerfegyverével sorra megolvasztotta a sarokvasakat, majd egyetlen hatalmas rúgással beszakította az ajtót.
Ilona azonnal felugrott a földről, és követte az újabb helyiségbe.
Jonny rögtön észrevette, hogy letértek a számukra gondosan előkészített útvonalról. A szobában idegen
tervezésű bútorokat és egyéb berendezési tárgyakat láttak. Hosszú, különös formájú fekhelyek helyezkedtek el a
szoba közepén álló félgömb alakú asztal körül. A falakat ismeretlen rendeltetésű készülékek borították, melyek
leginkább televíziónak tűntek. A helyiség túloldalán egy riadt tekintetű troft hátrált pánikszerűen, majd a
döbbent csendet a troft vészjelző jellegzetes vékony hangú szirénázása törte meg.
- Mi lehet ez…? Étkezde? - kérdezte Ilona.
- Társalgó - felelte Jonny csalódottan. Azt remélte, hogy egy irányítóközpontra bukkannak, ahol
semlegesítheti a külső fal védelmi rendszerét.
- Siessünk tovább! - javasolta türelmetlenül Ilona. Attól félt, hogy az előző helyiségben lapulókatonák
hamarosan kiszakítják az ajtót, és a nyomukba erednek.
- Egy pillanat - bólintott Jonny, optikai rendszerével végigpásztázva a falakat, végül megtalálta, amit
keresett: egy ablak körvonalait, melyet még optikai rendszere is csupán hajszálvékony vonalként érzékelt.
Miután a troftok elfoglalták a kastélyt, azt valóságos erődítménnyé alakították. Az ablakokat húsz centi vastag
kyreliumacéllal helyettesítették. Ezt pedig még egy kobra lézerei sem tudták megolvasztani. De Jonny arra
gondolt, hogy talán beválik egy másik megoldás.
Behajlította térdeit, majd teljes erőből elrugaszkodott a földtől. A levegőben átfordult, és ismét talppal
érkezett az ablakot helyettesítő acéllap középpontjára. A hatalmas lökéstől a lemez valósággal kirobbant a
falból, és a kinti talajra esett.
Jonny üzembe helyezte éjjellátó készülékét, majd kinézett az ablakon át a szabadba. A kastélyt valaha
csodálatos park vehette körül, amelynek már csak maradványai látszottak. A pázsitot, virágoskertet benőtte a
gaz. A gondosan alakított sövények elvadultak, sűrű bozóttá alakultak. A kerítés közelében facsoport
magasodott, mely ötvenkét méternyire volt az épülettől. Ezt a távolságot nem takarta semmiféle tereptárgy,
amely fedezéket nyújthatott volna. Sőt azt a harminc métert sem, amely a facsoportot és a kerítést választotta el
egymástól.
Háta mögött egyre erősödött a zaj. Nyilván a bezárt troftoknak sikerült kinyitniuk az ajtót. Ilona az ablakhoz
szaladt, majd kiugrott a puha talajra. Jonny azonnal követte.
- Szép rúgás volt - jegyezte meg az asszony, amint egymás mellé értek.
- Nem nagy ügy. Ezeket a fémtáblákat úgy helyezik az ablaknyílásba, hogy külső támadás ellen nyújtsanak
védelmet. Sejted, hol lehetünk?
- Az épület nyugati részén. A kapu az északi falon van.
- Ne foglalkozz a kapuval! A kerítésen mászunk át, azt pedig itt is megtehetjük. - Egy pillanatra arra gondolt,
hátha a troftok nyomkövetőt vagy lehallgatókészüléket helyeztek el rajtuk. Ezért válaszaival igyekezett
félrevezetni őket. - Mindenekelőtt meg kell győződnöm arról, hogy a házban elhelyezett lézerek a kifelé igyekvő
célpontokra is tüzet nyitnak-e.
Ellenséges katonát egyelőre nem láttak sehol. Jonny odalépett az ablaknyílásból kirúgott lemezhez, és
alaposan megvizsgálta. Kyreliumacél volt, ahogy sejtette, és legalább öt centiméter vastag. Felemelte a feje fölé,
majd szervorendszerének teljes kapacitását felhasználva, a fal felé hajította. Ehhez hasonló gyakorlatot még
sohasem végzett, ezért hirtelen megijedt, hogy a lemez túl messzire repül, és a falnak ütközve beindítja az
automata vezérlésű lézerfegyvereket. De a dobás sikeresnek bizonyult. A lemez magasan ívelve a fák koronáján
landolt.
A lézerek nem tüzeltek a célpontra.
Jonny megnedvesítette ajkait. Tehát a komputerizált fegyverektől nem kell tartaniuk. De a troft katonáktól
annál inkább. Mostanra már bizonyára szép számmal összegyűltek a búcsúztatásukra. Ez ellen viszont nem
tehetett semmit. Csak abban bízott, hátha a troftok azt hiszik, hogy az öt méter magas fal útját állja
menekülésüknek. Ha valóban azt gondolják… és ha a terve beválik…
- Készen állsz a futásra? - súgta Ilonának. Az asszony még mindig a fémlemezt bámulta.
- Nem semmi dobás - jegyezte meg, majd a férfira pillantott. Készen állok. Egészen a falig szaladjak?
- Igen. És olyan gyorsan, ahogy csak tudsz. Én mögötted leszek, és megpróbálom lepuffantani a támadókat. -
Még egyszer körülnézett, de továbbra sem látott senkit. - Oké. Indulj!
Az asszony úgy futott a viszonylagos biztonságot jelentő hely felé, mintha a teljes troft hadsereg üldözné.
Jonny öt méterrel mögötte haladt, és teljes figyelmével a várhatótámadásra koncentrált. De a Tyler kastély olyan
csendesnek tűnt, mintha lakatlan lett volna. A facsoport közelében utolérte Ilonát, majd mindketten behúzódtak a
fák közé.
- Várj! Meg kell keresnem a kyreliumlemezt - mondta Jonny.
- Micsoda? - lihegte az asszony. - Minek?
- Ne kérdezz semmit. Ott van.
A nehéz fémlemezen nem látszott sérülés. Jonny felemelte a földről, azután pajzsként maga elé tartotta.
- Mit csinálsz? - kérdezte az asszony.
- Kimegyünk innen. Állj ide közvetlenül elém!
Ilona engedelmeskedett. Bebújta férfi kinyújtott karja alatt, a fémlemez és Jonny közé.
- A karjaiddal öleld át szorosan a nyakam, a lábaiddal pedig kulcsold át a derekam! Erősen szoríts magadhoz,
bármi történik! Oké? - Oké - bólintott az asszony. Hangjából érződött a félelem. Ötven méter választotta el őket
a faltól, és Jonny további tíz métert hátrált, hogy nagyobb lendületet vehessen.
- Szoríts magadhoz, amennyire csak tudsz…! Indulunk! - mondta, majd hatalmas léptekkel nekiiramodott a
távnak. Érezte, hogy a túlsúlytól sokkal mélyebben nyomódik talpa a talajba, mint máskor. Ennek ellenére
sebessége egyre fokozódott, majd a fal közelébe érve teljes erőből elrugaszkodott.
Ezt az ugrást a kiképzés során számtalanszor végrehajtotta, amikor zárt helyiségben gyakorlatoztak, és a
talpával kellett ellöknie magát a mennyezettől. Most ugyanezt tette. Miközben csaknem vertikálisan a magasba
röppent, nyújtott testtel teljes fordulatot végzett. A kerítés fölé érve éppen fejjel lefelé helyezkedett el, mintha
kézen állt volna a magasban lebegő fémlemezen. Azután elengedte a lemezt, átölelte Ilonát, és tovább fordulva
ismét talpra érkezett a fal külső oldalánál.
Amint sejtette, a fal tövében elhelyezett lézerek azonnal aktiválódtak, amint a kerítés fölé ért, de a lövéseket
a fémlemez felfogta. Miután földet ért, a legközelebbi épület felé kezdett szaladni. Itt már nem kellett tartania a
falat biztosító komputerizált lézerektől. Szerencsére a troftokat meglepte váratlan cselekedetével, így néhány
másodpercnyi előnyhöz jutott, mire az épület magasabb pontjain elhelyezkedő katonák tüzet nyitottak rá.
Cikcakkban futott, a földbe csapódó találatok nagy port vertek körülötte. Végül elérte az épület sarkát,
amelyen túl már biztonságban voltak.
Jonny megállt, és körülnézett. Az épület valaha gyár lehetett, de már nem üzemelt.
- Tudsz valami helyet, ahol elrejtőzhetünk? - kérdezte Ilonát.
Az asszony továbbra is szorosan átölelte, fejét szinte belefúrta a férfi vállába, és egész teste reszketett.
- Csak menjünk el innen minél messzebb… - suttogta.
 Jonny tovább futott, időnként irányt változtatva, hátha eléri a város ismert részét. Egy kilométerrel odébb
rábukkant egy ismerős helyre, és ott északnak fordult. Meg akarta keresni a titkos telefonhálózat egyik
készülékét. Már csak egy háztömbnyire jártak a telefon feltételezett helyétől, amikor meghallotta a közeledő
helikopterek hangját. Jonny a hang alapján felbecsülte a gépek távolságát és sebességét. Úgy döntött, hogy nem
kockáztat, ezért inkább a legközelebbi ajtóhoz lépett. Azt természetesen zárva találta. De azok után, amin
keresztülmentek, egy zárt ajtó nem jelenthetett akadályt. Egy másodperccel később már benn voltak az
épületben.
- Biztonságban vagyunk itt? - kérdezte Ilona, amikor Jonny letette. - Nem igazán, de pillanatnyilag ez is
megteszi - felelte Jonny, majd talált egy széket, és leült. Mivel közvetlen veszély nem fenyegette őket,
lehetősége nyílt arra, hogy ellenőrizze szervezetének fizikai állapotát. Az eredménnyel nem lehetett tökéletesen
elégedett. Bőre több helyen égési sebeket szenvedett, a bal sarka pedig iszonyúan fájt, mivel a heves
küzdelemben a sarkába épített lézerfegyver túlhevült. Izmai sajogtak, és tele volt zúzódásokkal. A ruha néhány
helyen hozzátapadt a testéhez. De nem tudta megállapítani, hogy ezt az izzadság vagy szivárgó vér okozza.
- Megvárjuk, amíg a helikopterek eltávolodnak, azután átszaladunk a másik háztömbbe - magyarázta Jonny.
- Onnan értesítem a társaimat, akik majd biztonságos helyre visznek téged. Én pedig visszamegyek a kastélyba.
- Mit csinálsz?! - kérdezte döbbenten az asszony.
- Visszamegyek. Te nem tudtad, de azért hagytak megszökni minket, hogy akció közben tanulmányozhassák
különleges képességeimet. Rengeteg információhoz jutottak, amelyet felhasználhatnak a kobrák ellen. Tehát
vissza kell mennem, hogy megsemmisítsem ezeket az adatokat.
- Ez öngyilkosság! - kiáltotta az asszony. - Az egész erőd felbolydult, mint egy méhkas.
- De a katonák most éppen utánunk kutatnak. Az erődben alig maradtak, és eszükbe sem jut, hogy esetleg
visszamegyek. Remélem, sikerül kijátszanom az őröket. De mindenképpen meg kell próbálnom.
- Ez esetben arra sincs időd, hogy értesítsd a társaidat… Ha vissza akarsz menni, akkor indulj azonnal!
Jonny tágra nyílt szemekkel bámult rá. Ilona nem vitatkozott vele, nem próbálta meggyőzni, sem lebeszélni a
veszélyes vállalkozásról. Jonny hirtelen rádöbbent, hogy tulajdonképpen nem tud semmit az asszonyról.
- Mit is mondtál, hol éltél eddig? - kérdezte. - Nem mondtam semmit. De hogy jön ez ide?
- Sehogy. Csak az jutott az eszembe, hogy én elárultam neked a kilétem. Rólad viszont nem tudok semmit.
Az asszony Jonny szemébe nézett.
- Azt gondolod, hogy troft bérenc vagyok? - kérdezte csendesen. - Csak annyit tudok rólad, amennyit te
mondtál magadról, és az sem sok. A troftok belöktek a cellámba. Bármelyik embert letartóztathatták volna, de
ők éppen téged választottak. Egy védtelen nőt, aki tőlem várja a segítséget, aki könnyen befolyásolhatja az
érzelmeimet, ha mégsem akarnék kitörni a cellámból.
- Valóban ezt tettem?
- Nem. Vagyis nem szándékosan. De a jelenléted kényszerhelyzetbe hozott. Most pedig azt javaslod, hogy
menjek vissza mielőtt értesíteném a társaimat.
- Ha kém lennék, nem éppen azt akarnám, hogy juttass el az ellenálláshoz?
- Úgy látom, mindenre találsz megfelelő választ - mordult fel Jonny. - Akkor arra felelj, mit kéne tennem
veled! Ha kém vagy, nem engedhetlek az ellenállás közelébe. És nem hagyhatlak magadra, mert azonnal
értesítenéd a troftokat a visszatérésemről.
- Márpedig én nem megyek vissza veled az erődbe - jelentette ki az asszony diadalmasan.
- Nem is akarom. Inkább megkötözlek, és itt hagylak, amíg visszajövök.
Ilona arca megrándult.
- És ha nem jössz vissza…?
- Reggel majd megtalál valaki.
- Vagy a troftok még az éjszaka. Ne felejtsd el, hogy a járőrök minket keresnek.
Hátha mégsem kém az asszony… Ha a troftok megtalálják, azonnal megölik, nehogy elárulhassa valakinek,
hogy hol van a titkos bázisuk. - Be tudod bizonyítani, hogy nem vagy kém? - kérdezte Jonny.
Érezte, hogy hideg verejték gyöngyözik a homlokán.
- A következő harminc másodperc folyamán? Ne légy ostoba! Nem, Jonny, ha be akarsz jutni az erődbe még
ma éjszaka, akkor két választás áll előtted. Vagy hiszel nekem, vagy ha nem, akkor megkötözöl, és itt hagysz
meghalni.
Miközben kimondta ezeket a szavakat, Jonny belátta, hogy nincs választása, csak egy dolgot tehet.
Kockáztatta az életét ezért az asszonyért, és kém vagy nem, együtt szöktek meg az erődből. Szökésük közben
pedig a troftok nem kímélték volna az asszony életét sem.
- Azt tanácsolom, keress valami búvóhelyet, mielőtt az őrjárat ideér - javasolta Jonny. - És figyelj a
helikopterekre!
Vissza sem nézett, amint kilépett az ajtón. Elindult a Tyler-kastély felé, és közben arra gondolt, hogy talán ez
lesz élete utolsó hibás döntése.
Mivel a helikopterek továbbra is ott cirkáltak a házak felett, a visszaút sokkal tovább tartott, mint gondolta.
Időnként behúzódott valamelyik kapualjba, nehogy észrevegyék a magasból. Mire az erőd külső falához ért,
troft katonák hemzsegtek mindenütt. Nyilvánvaló volt, hogy a troftok hamar felismerték a helyzet veszélyét, és
támadástól tartva visszarendelték a kiküldött egységeket az erőd védelmére. Így viszont Jonny terve szinte
megvalósíthatatlannak tűnt. Ezért felment a közelben álló épület felső szintjére, és éjjellátó készülékével
végigpásztázta a környéket.
Azonnal belátta, hogy elveszett.
A támadástól tartó troftok igyekeztek erős védelmi vonalakat kiépíteni. Eltorlaszolták az utcákat, valamint
mesterlövészeket helyeztek el a háztetőkön. A védelmet úgy szervezték, hogy a bázis helye továbbra is titokban
maradjon. A katonák nagy része az erőd falain kívül helyezkedett el. A helikopterek a magasban cirkálva
igyekeztek elterelni a támadók figyelmét a Tyler-kastélyról. Ennek érdekében a kerítés tövében elhelyezett
védelmi rendszert időnként kikapcsolták, amikor egy-egy helikopter átrepült a kastély felett.
Az előkészületeket látva Jonny letett arról, hogy megpróbáljon behatolni a bázisra: Sőt már abban is
kételkedett, hogy észrevétlenül kijuthat az épületből. Nem kellett volna visszajönnöm. Most itt kuksolhatok
addig, míg odalenn kicsit megtisztul a terep.
Éppen el akart menni az ablaktól, amikor az egyik épület alsó szintjét hatalmas erejű robbanás rázta meg,
majd a ház falai leomlottak. A mennydörgésszerű zajt lézerfegyverek fényvillanásai követték. Tehát a troftok
gyanúja nem volt alaptalan. Az ellenállás kiszagolta a titkos bázis helyét. Jonny éppen azon töprengett, hogyan
tudna bekapcsolódni a harcba, amikor újabb robbanás hallatszott, és a Tyler kastély ablakain lángnyelvek
csaptak ki.
Egy óra múlva a harc véget ért.

14. fejezet

Halloran egész testét annyira bekötözték, hogy inkább hasonlított múmiára, mint élő emberre. De arcának
szabadon maradt része mégis sugárzott a boldogságtól. A három kobrának sikerült túlélnie a heves küzdelmet.
- Ha elmegyünk innen, javasolni fogom, hogy Imelt és téged vizsgáljon meg egy pszichológus, mert
szerintem nem vagytok épelméjűek.
- Miért? Hiszen ugyanazt tettük, amit te is terveztél? - kérdezte Halloran ártatlanul.
- Amikor foglyul ejtettek, megpróbáltalak kiszabadítani - mondta Deutsch, aki kisebb sérülésekkel megúszta
az összecsapást. - Így láthattam, hogy felraknak egy helikopterre, és dél felé visznek. Sejtettük, hogy ezen a
környéken lehet a troftok titkos-bázisa, ezért a kutatásodra indultunk. Már éppen az erőd közelében jártunk,
amikor ti megszöktetek, és a troftok az üldözésetekre indultak. A zűrzavar, amit keltettetek, éppen kapóra jött.
- Nagyon sokat köszönhetek nektek… - jegyezte meg Jonny.
- Felejtsd el! - intette le Deutsch. - Te is mindent megtettél volna értünk. Nagyszerűen végrehajtott akció
volt, Cranach ellenállásának legalább a fele részt vett benne. Miután Ilona értesített bennünket, és megmutatta
azt a helyet, ahol kijutottatok az épületből, már gyerekjátek volt behatolni az erődbe.
Jonny elmosolyodott. Mint megtudta, Ilona az ellenállási mozgalom déli szektorának tagja volt, és már ők is
régóta keresték a troftok titkos bázisát. Így a Tyler-kastély elleni támadás a déli és a keleti szektor ellenállóinak
közös akciója volt.
- Ama szerzett nekem egy tágasabb szobát - jegyezte meg Jonny. - Ilona segít átköltözni.
- Akkor menj, ne várakoztasd a hölgyet! - vigyorgott Deutsch. Ilona a folyosón várta Jonnyt. Az épület előtt
beszálltak az ott parkoló gépkocsiba. A szökésük óta eltelt két nap során most maradtak először kettesben.
Jonny megköszörülte a torkát.
- Szóval… sikeresen végződött az erőd elleni támadás?
- Igen - pillantott Jonnyra az asszony. - Szerencsére a keleti csoport éppen utánad kutatott a közelben, és
amint értesítettem őket, azonnal a segítségünkre siettek. Az erődöt olyan rövid idő alatt elfoglaltuk, hogy a
troftok nem tudtak minden adatot megsemmisíteni. Így rengeteg értékes információhoz jutottunk.
- A rólam szerzett adatokat sikerült visszaszerezni?
- Nem, de ez nem számít. Ezeket az adatokat közvetlenül a szökésünk után továbbíthatták.
- Gondoltam. De ha sikerült volna hozzájutni az eredeti anyaghoz, pontosan tudnánk, hogy mennyire
veszélyesek számunkra a kiszivárgott információk.
- Igen, ez valóban logikusan hangzik. De azt hiszem, nincs okod az aggodalomra.
- Alábecsülöd a troftok leleményességét. Mint ahogy az én önzetlenségem is alábecsülted.
- Elárulhattad volna, hogy tagja vagy az ellenállásnak. De valószínűleg nem bíztál bennem.
Arra számított, hogy az asszony valami magasztos szöveggel próbálja hasba akasztani, hogy a mozgalom
biztonsága mindenekelőtt, meg hasonlók. De ehelyett csak annyit mondott:
- Megtehettem volna - bólintott, majd Jonny szemébe nézett. - És el is árulom, ha hibás döntést hozol: De te
teljesen ésszerűtlen következtetésre jutottál, minden alap nélkül. Kíváncsi voltam, végül mit teszel. Tudod,
Jonny, mi, akik együtt harcolunk a kobrákkal, tisztában vagyunk különleges képességeikkel, és egy kicsit
valamennyien félünk tőletek. Az Asgardon korlátlan hatalommal ruháztak fel benneteket… Jogotokban áll
bármit tenni annak érdekében, hogy elűzzétek innen a troftokat.
 - Ez ostobaság - jelentette ki Jonny.
- Gondolod? A birodalom kormánya nem korlátozhatja a cselekedeteiteket sok-sok fényévnyi távolságból. Ti
képviselitek az igazi hatalmat ezen á bolygón. Néha azon csodálkozom, miért nem váltjátok le a hivatalos
kormányt.
- Mert ezzel nem szabadítanánk fel az Adirondackot.
- De vajon ugyanígy vélekednek-e az Asgard katonai és politikai vezetői is? Ha valóban meg akarnák törni a
troftok haderejét, a mi kis világunkat egyszerűen feláldoznák.
Jonny megrázta a fejét.
- Ezt nem tudom elhinni. A kobrákat azért küldték ide, hogy minél kisebb veszteség érje a polgári
lakosságot. Ha tudnád, milyen pokoli nehéz és veszélyes volt végigcsinálni a kiképzést…
- Sejtem, de a katonai szempontok gyakran változnak - mondta, majd vállat vont. - De egy kis szerencsével
hamarosan mindez csupán elméleti kérdéssé válik.
- Hogy érted ezt?
Az asszony Jonnyra mosolygott.
- Ma reggel kaptuk az értesítést, amelyben valamennyi ellenálló és kobraegységet felszólították, hogy
nagyszabású szabotázsakciókkal készítsék elő az inváziót.
- Az inváziót? - ismételte meg döbbenten Jonny.
- Igen. És ha az invázió sikerrel jár… Tudom, hogy sokat köszönhetünk a kobráknak, Jonny, és sohasem
fogjuk elfelejteni, amit értünk tettetek, de nem fogjuk bánni, hogy elmennek.
Jonny torka összeszorult, és az utazás hátralévő részében nem szólt egyetlen szót sem. Járművük elhajtott
Jonny régi szállása előtt, majd néhány háztömbnyivel odébb megállt. A bejáratnál egy fáradt tekintetű asszony
fogadta őket, majd megmutatta nekik Jonny szobáját. A férfi holmiját már valaki átszállította. A csomagok
tetején egy boríték feküdt.
Jonny kinyitotta, és elolvasta a néhány soros levelet.

Kedves Jonny!

Anya azt mondta, hogy neked most el kell menned máshová, és nem maradsz velünk tovább. Kérlek, nagyon
vigyázz magadra, és látogass meg, amint tudsz. Szeretlek.

Danice

Jonny elmosolyodott, majd visszatette a levelet a borítékba. Te is nagyon vigyázz magadra, Danice! -
gondolta. - Te legalább szeretettel fogsz emlékezni ránk.

15. fejezet

A tárgyalások befejeződtek, az egyezményt aláírták. Az általános lelkesedés, amely a szenátusi bizottság

üléseit övezte az elmúlt hónapok során, lassan alábbhagyott. Vanis D'arl már várta, mikor hozakodik elő ismét
H'orme tanácsos a kobrák kérdésével.
- Ez nem hálátlanság vagy igazságtalanság a részünkről, de ebben a kérdésben feltétlenül döntenünk kell-
szólt H'orme tanácsos az egybegyűltekhez. D'arl köpetlenül mögötte ült, és aggodalommal figyelte az idős
embert. Vajon a teremben lévők tudják-e, hogy mennyi erőt vett ki H'orméból a háború, és milyen nehezére
esett, hogy személyesen vegyen részt a tanácskozáson.
Amikor kifejtette álláspontját, az arcokon nem látszott meglepetés. Majd egy fiatal tanácsos emelkedett
szólásra.
- Remélem, nem veszi rossz néven, H'orme, de a bizottság valamennyi tagja éppen eleget hallott a kobrákkal
kapcsolatos manipulációiról. De ha még emlékszik rá, éppen ön ragaszkodott hozzá, hogy a hadsereg szabad
kezet kapjon a kobrák kifejlesztésében. Mivel ezekre a katonákra már nincs szükség, a hadsereg javaslatára úgy
határoztunk, hogy egyelőre huszonöt százalékukat visszahelyezzük a polgári életbe. Ha most azzal állnánk elő,
hogy a kobrák maradjanak továbbra is a hadsereg kötelékében, nevetségessé tennénk magunkat, és csak
felesleges bonyodalmakat okoznánk.
- Nem látom be, miért csinálnak ebből ekkora problémát, uraim jegyezte meg egy másik szenátor. - A kobrák
különleges képességeit az agyukba helyezett személyi komputer biztosítja. Ha ezt eltávolítjuk, a kobrák
hétköznapi emberré válnak.
- Az a helyzet, hogy a személyi komputert nem lehet eltávolítani az agyukból anélkül, hogy súlyos lelki
traumát szenvednének. Ez pedig bűncselekménynek számít - mondta H'orme. - És arra sincs lehetőség, hogy a
komputert hatástalanítsuk, vagy a programját megváltoztassuk.
- Ezt miért nem közölték velünk eddig?
- Mert a hadseregnek feltétlenül szüksége volt ezekre a szuperharcosokra a győzelem érdekében. Ezért
titokban tartották, nehogy a bizottság megvétózza a kobraprogramot. És akkor, a háború közepén ennek a
részletnek nem volt túl nagy jelentősége.
Ezután hosszas vita következett, melynek végén a bizottság tizenkilenc szavazattal tizenkettő ellenében, úgy
határozott, hogy nem változtatja meg korábbi döntését. Tehát nem akadályozza meg a kobrák huszonöt
százalékának leszerelését.
- Tökéletes győzelem sohasem létezett - jegyezte meg H'orme, amikor D'arl kíséretében visszatért az
irodájába. - De azt sikerült elérnünk, hogy elgondolkodjanak ezen a kérdésen. A kongresszusi bizottság
figyelemmel fogja kísérni a leszerelt kobrák tevékenységét, és szükség esetén megteszi a szükséges
intézkedéseket.
- Jobb lett volna, ha már a kobraprogram bevezetésétől nagyobb figyelmet fordítanak erre - dünnyögte D'arl.
H'orme vállat vont.
- Ez senkinek sem jutott eszébe. Az általános szemlélet szerint a kormány és a hadsereg, céljaikat és
intézkedéseiket tekintve, tökéletes egységet alkot. Csak néhányan látják, hogy a katonai érdekek eltérnek a
kormányétól. Létrehozták a kobrákat, kifejlesztették a nanokomputert, a győzelem érdekében. De minden
háború egyszer véget ér. Csakhogy erre akkor még senki sem gondolt.
- Talán legközelebb körültekintőbbek lesznek - jegyezte meg D'arl. - Talán. Bár én erősen kétlem. Most
mindenesetre ezt a problémát kell megoldanunk. Van valami javaslata?
D'arl látta, hogy az idős embert mennyire kimerítette a tárgyalás. Tudta, hogy hamarosan lemond posztjáról,
és akkor ő ülhet a székébe; - Pontos nyilvántartást kell vezetnünk a leszerelt kobrákról. Tudnunk kell, hol
telepednek le, és mivel foglalkoznak. Azután pedig figyeljük, mikor követnek el valamilyen bűncselekményt,
mikor és hogyan élnek vissza különleges képességeikkel.
H'orme bólintott.
- Egyetértek. Keressünk erre a feladatra valakit. Joromo talán megfelel. Kezdjen hozzá azonnal.
- Igen, uram - mondta D'arl. - De azt hiszem, jobb lesz, ha én magam veszem kézbe ezt az ügyet.
H'orme arcán halvány mosoly futott át.
- Úgy látom, támogatja egy öreg ember rögeszméjét, D'arl. Ezt nagyra értékelem. De ön valószínűleg
eltúlozza a kobrák veszélyességét. Én egyelőre csak azt akarom tudni, hogy milyen hatással lehetnek a
birodalom közéletére.

16. fejezet

A veterán: 2407

A késő délutáni napfényben vakító fehérséggel ragyogtak a távoli hegyek hófödte csúcsai, amint az űrsikló
lassan a leszállópálya felé ereszkedett. Földet érve kinyílt a sikló ajtaja, és Jonny kiszállt a gépből. Horizon Cityt
sohasem ismerte elég jól, mégis azonnal észrevette, hogy a város képe megváltozott. Az űrkikötőből fél tucat új
épületet lehetett látni, a régiek egy része pedig eltűnt. Az egész környék úgy festett, mintha Horizon City meg
akart volna szabadulni vidékies jellegétől. De az erős északi szél most is ugyanúgy végigborzolta a hatalmas
kiterjedésű erdők lombját, mint azelőtt. Három éve indult el innen viszontagságos útjára, és szívét melegség
töltötte el az ismerős környezet látványától.
Tüdejét teleszívta a friss levegővel, majd elindult a vámhivatal épülete felé.
A helyiségbe lépve egy mosolygó férfi fogadta.
- Üdvözlöm önt Horizon Cityben, Mr. Moreau. Bocsánat, szólítsam inkább K3 Moreau-nak?
- A Mr. megfelel - bólintott Jonny.
- Már civil vagyok.
- Persze, persze - mondta a férfi még mindig mosolyogva. Kedélyeskedése mögött feszültség érződött. -
Harti Bell vagyok, a vámhivatal vezetője. A csomagjait azonnal lehozatom a siklóból. Gondolom nincs kifogása
ellene, ha addig átvizsgálom a hátizsákját. Az egész pusztán formaság.
- Természetesen - felelte Jonny, majd az asztalra tette a zsákot. Bell közelebb akarta húzni magához a zsákot,
de az olyan nehéznek bizonyult, hogy meg sem mozdult, és Bell majdnem elvesztette az egyensúlyát. Gyanakvó
tekintettel nézett Jonnyra. Közben behozták a másik két bőröndöt is, és a vámtiszt alaposan átvizsgálta
mindhárom csomag tartalmát. Azután ismét Jonnyra mosolygott.
- Készen is vagyunk, Mr. Moreau - mondta.
- Köszönöm. - Jonny a vállára vette a hátizsákot, a két bőröndöt pedig letette a földre. - Üzemel még a
taxiszolgálat? - kérdezte. Szükségem lenne egy járműre, ami elvisz Cedar Lake-be.
- Hogyne. De a központjuk három háztömbnyivel odébb költözött. Majd telefonon rendelek önnek egy taxit.
- Nem, köszönöm, inkább gyalog megyek odáig.
Jonny kezet nyújtott a vámtisztnek, aki rettenetesen zavarba jött. A kényszeredett mosoly ráfagyott az arcára,
de végül vonakodva elfogadta a felé nyújtott kezet.
Jonny felvette a bőröndöket, majd távozott a vámhivatal épületéből.
 Teague Stillman polgármester fáradtan megcsóválta a fejét, amint a komputere képernyőjén megjelenő
információhalmazra pillantott, amely Cedar Lake legutóbbi tanácsüléséről készült. El sem tudta képzelni, hogy
miről tud ennyit tanácskozni egy tizenhatezer lakosú város vezetősége.
Halk kopogtatás hallatszott, majd Suttop Fraser tanácsos lépett az irodába.
- Gyere csak - intett Stillman, majd hellyel kínálta a tanácsost.
- Néhány perce értesített Harti Bell Horizon Portból, hogy Jonny Moreau visszajött - mondta Fraser, miután
helyet foglalt.
Stillman szótlanul nézett rá, majd vállat vont.
- Végül haza kellett jönnie. A háború befejeződött. A legtöbb katona már hetekkel ezelőtt visszaérkezett.
- Igen, de Jonny nem közönséges katona. Harti azt mondta, hogy egy harminckilós hátizsákot fél kézzel vett
a vállára, erőlködés nélkül. Az ilyen képes lerombolni egy épületet, ha dühbe gurul.
- Ne izgasd fel magad, Sut! Jól ismerem Moreau családját. Jonny nyugodt természetű fiú.
- Vagyis az volt - jegyezte meg Fraser. Három évig harcolt kobraként, miközben troftokat gyilkolt, és látta,
hogyan ölik meg a troftok a barátait. Ki tudja, mindez mit váltott ki benne?
- Valószínűleg gyűlöletet a háború iránt, mint a többi katonában. Ettől eltekintve, azt hiszem, nem tehetünk
semmit.
- Pontosan tudod, miről beszélek, Teague. Az a fiú veszélyes! Ezt tudomásul kell vennünk.
- Veszélyesnek nevezed? Mi a szándékod, pánikot akarsz kelteni? - Szerintem mindenképpen kitör a pánik.
Az emberek látták a tévében a szuperhőseinkről készült felvételeket. Mindenki tudja, hogyan számolták fel a
kobrák az Adirondackon és a Silvernen állomásozó troft haderőt.
Stillman nagyot sóhajtott.
- Nézd, tisztában vagyok vele, hogy Jonnynak némi problémát fog okozni a beilleszkedés a civil életbe.
Őszintén szólva magam is jobban örültem volna, ha a hadsereg kötelékében marad. De ő inkább hazajött.
Nekünk pedig el kell fogadnunk ezt a tényt. Az életét kockáztatta az Adirondackon, a legkevesebb, amit
tehetünk érte, hogy segítünk elfeledtetni vele a háború borzalmait.
- Igen. Igazad van - bólintott komoran Fraser.
- Ez a beszéd, Sut! Máskor is voltak háborúk, és a katonák végül hazatértek.
- De amióta a kard kiment a divatból, ez az első eset, hogy a katonák hazaviszik a fegyvereiket.

Jonny megkönnyebbült sóhajjal szállt ki a taxiból. Az út Horizon City és Cedar Lake között sokkal
göröngyösebbnek bizonyult, mint ahogy várta. Már bánta, hogy nem rendelt inkább egy légitaxit.
Jonny éppen kivette bőröndjeit a kocsi csomagtartójából, amikor valaki megérintette a vállát.
- Isten hozott, fiam! - köszöntötte mosolyogva Pearce Moreau, amint Jonny megfordult.
- Szervusz, apa! - mondta Jonny kitörő örömmel, miközben kezet rázott az apjával. - Hogy vagy?
Pearce válaszát boldog visítás szakította meg. Kivágódott a ház ajtaja, és a tízéves Gwen rohant végig a
lépcsőn, majd Jonny nyakába vetette magát. Jonny magához szorította a húgát, majd megfogta a derekát, és a
kacagó kislányt a magasba dobta. Azután könnyed mozdulattal elkapta, és letette a földre.
- De megnőttél! - mondta Gwennek. - Nemsokára el sem bírlak. - Gyere, nézd meg a szobámat! - kiáltotta
boldogan a kislány, miközben megfogta Jonny kezét, és a lakás felé vonszolta.
- Azonnal megnézem, de előbb köszönni akarok anyának. A konyhában van?
- Igen - bólintott Pearce. - Miért nem mész előre, Gwen? Szeretnék néhány szót váltani Jonnyval.
- Oké - felelte Gwen. Elengedte fivére kezét, és beszaladt a házba. - Az elmúlt három év során teleragasztotta
a szobája falát a kobrákról szóló újságcikkekkel - magyarázta Pearce.
- Te nem örülsz ennek?
- Miért ne örülnék, hogy Gwen istenít téged? - Kissé idegesnek látszol.
- Megijedtem, amikor Gwent a levegőbe dobtad az imént.
- Már elég régóta használom a szervorendszeremet - felelte Jonny. - Pontosan tudom, mekkora erő szükséges
egy adott mozdulathoz.
- Igen, tudom. Én is használtam a páncélozott védőruhába szerelt szervorendszert a minthisti háborúban. De
az sokkal nehézkesebb volt, és az ember folyton érezte, hogy rajta van a ruha. Egy pillanatra azt hittem, hogy te
megfeledkeztél a szervorendszerről.
Jonny vállat vont.
- Erről nem lehet megfeledkezni, a mozdulataim teljes összhangban vannak a szervorendszert működtető
nanokomputerrel. Az pedig alá van rendelve az agy tudatos irányításáriak. A mesterséges szerveimtől nem tudok
megszabadulni soha többé; velük kell leélni életem hátralévő részét.
Pearce bólintott.
- Néhány napja levelet kaptunk a hadseregtől, amelyben tájékoztattak minket, hogy a kobrafegyvereid
jelentős részét eltávolították a szervezetedből. Mi az, amit meghagytak?
Jonny nagyot sóhajtott.
 - Jobb lett volna, ha mindent részletesen leírnak, ahelyett hogy ilyen homályos utalásokba bocsátkoznak.
Tulajdonképpen a fegyvereket távolították el, a páncéltörő lézert a sarkamból, és a szónikus fegyvert. De
meghagyták a csontok porcelánbontását, a szervorendszert, és az azt működtető reaktort, mivel ezek nélkül meg
sem tudnék mozdulni. Valamint a nanokomputert, amely az egész rendszer működését szabályozza, végül a
kisujjaimba helyezett két kis energiájú lézert, mert ezeket csak az ujjak amputálása révén lehetett volna
eltávolítani. Továbbra is működőképes maradt az önmegsemmisítő mechanizmus is, de erről Jonny nem akart
említést tenni.
- Oké - mondta Pearce. - Ne haragudj, hogy ennyire kifaggattalak, de anyád és én egy kicsit aggódtunk a
levél elolvasása után.
- Ez természetes.
Közben a házhoz értek, és mindenekelőtt Jonny régi szobájába mentek, amelyet azóta Jame kisajátított
magának.
- Hol van Jame? - kérdezte Jonny, miközben letette a bőröndöket az ágyra.
- Bement New Persiusba, hogy vásároljon egy új lézerhegesztőt. A régi már nem bírja sokáig. Mostanában
elég nehéz volt hozzájutni az ilyesmihez. Minden lézert a hadiipar alkalmazott. - Megérintetté Jonny kezét. -
Ezek alkalmasak hegesztésre?
- Ponthegesztésre igen. A találat helyén gyakorlatilag megolvad a fém.
- Nagyszerű. Akkor segíthetsz a munkákban, amíg sikerül beszereznünk az új hegesztőt.
Jonny komoran nézett az apjára.
- Őszintén szólva, ezt inkább nem tenném. Túl sok mindent juttatna eszembe…
- Nem értelek, fiam - ráncolta össze a homlokát Pearce. - Talán szégyenkezned kell valamiért?
- Természetesen nem. Azért lettem kobra, mert segíteni akartam az embereken. És a harcok során minden
tőlem telhetőt elkövettem. De ez a háború más volt, mint amelyikben te is részt vettél. Állandó veszélyben
voltam, és másokat is veszélybe sodortunk. Szabotázsakciókat hajtottunk végre, hátba támadtuk az ellenséget,
majd elvegyültünk a gyanútlan civilek között, akiket azután miattunk öltek meg a troftok. Bizonyára megérted,
hogy szeretném mindezt elfelejteni.
Pearce a fia vállára tette a kezét.
- Igazad van, Jonny. A világűrben harcolni csatahajók fedélzetén, sokkal másabb. Nem tudom, mi mindent
kellett átélned, de igyekszem elfeledtetni veled. Oké?
- Igen, köszönöm, apa.
- Gyere, anyád már bizonyára nagyon vár. Azután megnézheted Gwen szobáját.

A vacsora vidám hangulatban telt. Irena fia kedvenc ételét készítette, és az egésztársaság felszabadultan
nevetgélt, beszélgetett. A szobát a szeretet melege árasztotta el. Amióta Jonny elhagyta az Asgardot, először
érezte tökéletes biztonságban magát.
A család minden tagja az eltelt három év eseményeiről számolt be. Végül Irena megkérdezte Jonnytól, hogy
mik a további tervei.
- Még nincs konkrét elképzelésem - felelte Jonny. - Azt hiszem, befejezhetném a főiskolát, azután pedig
elhelyezkedek valahol komputertechnikusként. De a főiskola még egy év, és én nem akarok megint iskolás
lenni. Legalábbis egyelőre nem.
Az asztal túloldalán Jame gyümölcslevet kortyolgatott.
- De ha nem fejezed be a főiskolát, milyen állásra számíthatsz? kérdezte.
- Arra gondoltam, hogy dolgozhatnék apa mellett a műhelyben, de úgy látom, te már elég jól ellátod ezt a
munkát.
Jame az apjára pillantott.
- Akad ott bőven tennivaló hármunk számára is. Nem, apa? - Persze - bólintott Pearce.
- Köszönöm - mondta Jonny. - De nem akarok a nyakatokon élősködni. Úgy terveztem, hogy néhány
hónapig valami más cégnél dolgozom, azután kibővítjük a műhelyt, hogy mindhármunk számára biztosítson
megélhetést.
- Ezt jó ötletnek tartom - jegyezte meg Pearce.
- De visszatérve az eredeti kérdéshez: milyen munkát képzeltél el? Jonny a szájához emelte a poharát. A
gyümölcslé hasonló ízű volt, mint amit a hadseregben fogyasztott, de azt telenyomták stimuláló szerekkel, ami
elvette a zamatát.
- Az elmúlt három év folyamán sokat megtanultam a civil életben használatos gépekről. Megpróbálkozom
valamelyik bányatársaságnál, vagy az útépítőknél.
- Jól van, de ne siesd el a dolgot! - javasolta Pearce. - Pihenj előbb néhány napot!
- Nem. Holnap reggel elindulok. Ma este pedig még körülnézek a városban. Bizonyára sokat változott három
év alatt. Segítsek leszedni az asztalt, mielőtt elmegyek?
- Ugyan, dehogy! - mosolygott rá Irena. - Pihenj, és érezd jól magad!
- Legalábbis ma este - tette hozzá Jame. - Holnap már robotolni fogsz a sóbányában a többi rabszolgával
együtt.
Jonny felemelte az ujját.
- Te pedig légy óvatos éjszaka! - mondta tréfásan. - Lehet, hogy reggel a ház előtt ébredsz. - Azután ismét a
szüleihez fordult. - Tényleg nem bánjátok, ha most elmegyek? Hozzak valamit a városból?
- Már bevásároltunk - felelte Irena. - Menj csak, fiam! - bólintott Pearce.
- Nem jövök túl későn… Köszönöm a vacsorát, anya. Nagyon finom volt.
Felállt az asztaltól, és az ajtó felé indult. Legnagyobb meglepetésére Jame is vele tartott.
- Te is jössz? - kérdezte Jonny.
- Csak az autóig kísérlek el - felelte Jame, azután szótlanul követte. - Adnék néhány jó tanácsot, mielőtt
bemész a városba - mondta, amikor kiértek a ház elé.
- Jól van, ne kímélj!
- Először is: sohase emeld fel így az ujjad, mint az előbb tetted. Különösen, ha dühös vagy valakire.
- De hát csak tréfáltam.
- Én tudom. De aki nem ismer eléggé, az rögtön lebukik az asztal alá.
- Miért?
Jame vállat vont, majd fivére szemébe nézett.
- Egy kicsit tartanak tőled. Mindenki végignézte a háborús beszámolókat a tévében. Tudják, hogy a kobrák
mire képesek.
Jonny elfintorodott. Mintha csak Ilona Linder szavait hallotta volna.
- Ugyan, kinek árthatnék? - kérdezte Jamét kissé éles hangon. A legtöbb fegyveremet eltávolították. De ha
nem tették volna, akkor sem használnám soha emberek ellen. És már egyébként is elegem van a harcból.
- De az emberek még ezt nem tudják. Rengeteg sráccal beszéltem a háború befejezése óta, és valamennyien
félnek találkozni veled. Majd magad is tapasztalni fogod, ha összefutsz valamelyik iskolatársaddal. - Ez
nevetséges, Jame.
- Én is ezt mondtam nekik, de szemmel láthatóan nem sikerült meggyőznöm őket. És a szüleik is
hasonlóképpen vélekednek. Azt javaslom, menj be a városba, és mutatkozz olyan ártalmatlannak, mint egy ma
született bárány. Próbáld meg bebizonyítani nekik; hogy nem kell tőled félniük.
Jonny összevonta a szemöldökét.
- Elég ostobán hangzik az ötleted, de megpróbálom felvenni a birkapofát.
- Nagyszerű - bólintott Jame. - A másik dolog: gondolom, meglátogatod ma este Alyse Camét.
- Megfordult a fejemben - felelte Jonny. - Miért, elköltözött?
- Nem, még mindig ott lakik a Blakeley utcán. De hívd fel, mielőtt elmész hozzá, hogy nincs-e más
programja.
Jonny szeme összeszűkült.
- Hová akarsz kilyukadni? Együtt él valakivel?
- Nem, arról szó sincs. De állítólag Doane Etheregével jár mostanában.
Jonny lebiggyesztette az ajkát, és a kert ismerős fáit nézte Jame válla fölött. Nem haragudhatott Alyse-re,
hogy a távollétében talált magának valakit. Nem fogadtak örök hűséget egymásnak, mielőtt elment, és három év
igen hosszú idő. Az Adirondackon mégis gyakran eszébe jutott a lány, amikor igen rosszul mentek a dolgok. A
családja és Alyse jelentette az egyetlen kapcsolatát egy olyan világgal, amely nem volt tele vérrel, borzalmakkal
és halállal. Szeretett volna találkozni, beszélgetni vele, tudta, hogy ez a kapcsolat hozzásegíti a beilleszkedéshez
a civil életbe. Elhatározta, hogy nem áll félre pusztán azért, mert a lány körül ott legyeskedik ez a Doane
Etherege.
- Azt hiszem, valamit tennem kell ebben az ügyben - mondta csendesen, majd amint megpillantotta Jame
riadt arckifejezését, hozzátette: - Ne aggódj, civilizált módon fogom visszaszerezni őt.
- Oké. Sok szerencsét! De figyelmeztetlek, Doane Etherege már nem olyan nyuszigyerek, mint amilyen volt.
- Jó, majd gondom lesz rá - mondta, miközben végighúzta ujjait a kocsi sima acélfelületén. Itt alig változott
valami, mégis minden távolinak, idegennek tűnt. Az ösztöne azt súgta, hogy maradjon otthon, amíg jobban
megismeri a helyzetet.
Jame valószínűleg ugyanígy vélekedett. - Tehát mégis elmész?
- Igen. Egy kicsit körülnézek - mondta, majd beszállt a kocsiba, és beindította a motort. - Ne maradj fenn,
amíg visszajövök! - tette hozzá, azután elhajtott.
Végül is nem azért ment harcolni a troftok ellen, hogy hazatérve a háborúból, bujkálnia kelljen az emberek
elől.
De az első útja Cedar Lake-ben mégsem tűnt diadalmenetnek, mint ahogy azt annyiszor elképzelte.
Végighajtott az utcákon, de nem intett régi ismerőseinek, és a kocsiból sem szállt ki egyszer sem. Alyse Carne
lakását messze elkerülte, végül egyórai autózás után hazament.

17. fejezet
 Éveken át az egyetlen összeköttetést Cedar Lake és Boyar, a farmergazdaságokból álló település között, a
keskeny országút jelentette, amely a Shard-hegység vonulataival párhuzamosan futott nyugat felé. Hosszú ideig
ez az út elegendőnek bizonyult, mivel Cedar Lake lakói nem tartottak fenn élénk kereskedelmi kapcsolatot
Boyarral. A farmergazdaságok áruja egyenesen Horizon Citybe és New Persiusba került, ahonnan visszafelé
gépeket, alkatrészeket és egyéb ipari termékeket szállítottak.
De az utóbbi évek során mindez gyökeresen megváltozott. Boyartól északra cézium tartalmú ércre
bukkantak. A bányatársaság feltárta a lelőhelyet, és az érc, a felszerelés, valamint a munkások szállításához új
utakra volt szükség. A céziumfeldolgozót Cedar Lake közelében építették föl, ezért a város és a lelőhely között
többsávos országutat kellett létesíteni.
Jonny az útépítők munkavezetőjét egy hatalmas gránittömb mellett találta, amely éppen a tervezett
nyomvonalon helyezkedett el. Ön Sampson Grange? - kérdezte Jonny.
- Igen, és maga?
- Jonny Moreau vagyok. Mr. Oberland azt javasolta, hogy önnel beszéljek az állásról. Értek a lézerek,
robbanóanyagok és szónikus zúzók használatához.
- Nos, gyakorlatilag… Várjunk csak! Jonny Moreau, a kobra? - Az egykori kobra, igen.
Grange összevonta a szemöldökét.
- Jól van, tudom magát alkalmazni. Nyolcas szintű bérkategóriában.
Ez mindössze két kategóriával volt magasabb a minimálbérnél.
- Rendben, köszönöm - mondta Jonny, majd fejével a hatalmas gránittömb felé biccentett. - Akarja, hogy
eltüntessem az útból?
- Persze, de az ráér. Jöjjön velem!
Grange odavezette Jonnyt egy teherautóhoz, amelyről hatalmas papírtekercseket pakolt le nyolc ember. Egy-
egy tekercset négy ember mozdított meg óriási erőfeszítéssel.
- Fiúk, ez itt Jonny Moreau - mutatta be a munkavezető. - Jonny, le kéne ezeket a tekercseket pakolni, hogy a
teherautó azonnal visszaindulhasson. Segítenél a fiúknak? - Választ sem várva sarkon fordult, és elment.
Jonny vonakodva ment közelebb az egyik tekercshez. Nem egészen ilyen jellegű munkára gondolt. A
többiek hűvös tekintettel méregették; és többször megütötte a fülét az a szó, hogy "kobra". Elhatározta, hogy
nem veszi a lelkére. Odalépett az egyik papírhengerhez, és megragadta a végét.
- Segítene valaki? - kérdezte, de senki sem mozdult.
- Talán rossz helyen állunk? - jegyezte meg gúnyosan egy tagbaszakadt fickó.
Jonny továbbra is nyugodt maradt.
- Nézzétek, hajlandó vagyok kivenni a részem a munkából.
- Ez igazán rendes tőled - mondta egy másik. - Éppen elég adót fizettünk azért, hogy szuperembert
csináljanak belőled. És biztos vagyok benne, hogy Grange négy ember fizetését adja neked. Na tehát: mi
lepakoltunk nyolc hengert, te meg leszeded a maradék ötöt. Ez igazságos munkamegosztás, igaz emberek?
Egyöntetű helyeslés hallatszott. Jonny végignézett az arcokon, hátha valamelyikük szemében megcsillan az
együttérzés szikrája. De mindannyian ellenséges tekintettel bámultak rá.
- Rendben van - mondta csendesen.
Enyhén behajlítva a térdeit, a mellkasára húzta a nehéz papírhengert, majd megfordult vele, és óvatosan a
plató szélére helyezte. Azután leugrott a kocsiról, ismét felemelte a hengert, és a többihez vitte. Visszatérve a
teherautóhoz, felugrott a platóra, és megismételte a műveletet a következővel.
Egyik munkás sem mozdult, de az arckifejezésük megváltozott. Szinte sugárzott róluk a félelem. Egész más
volt a tévében látni, amint egy kobra lelövi az ellenséges troftokat, mint közvetlen közelről figyelni, hogyan visz
arrébb egy kétszáz kilós papírtekercset. Miután magában káromkodva lepakolta a hengereket, elindult, hogy
megkeresse a munkavezetőt. Grange azonnal újabb feladattal bízta meg. Különféle felszerelést kellett a
megfelelő helyekre szállítania. Közben a híre gyorsabban terjedt, mint ahogy várta. A legtöbb munkás már nem
viselkedett annyira ellenségesen, mint az első csoport, de egy-egy pillantásukból, mozdulatból észrevette
félelmüket.
Dél körül ismét találkozott a munkavezetővel.
- Nem tetszik, ahogy az emberek viselkednek velem, Mr. Grange - jelentette ki felháborodottan Jonny. -
Maga robbantási szakembernek vett fel, nem kifutófiúnak.
Grange a szája sarkába tolta a szivarját, miközben hűvös tekintettel végigmérte Jonnyt.
- Nyolcas bérkategóriába soroltam. Nem közöltem, mi lesz a dolga. - Ez szemétség volt, hiszen tudta, hogy
milyen munkára jelentkeztem.
- Mi a fenét képzel maga? Kiváltságokat akar magának? Hivatalos okmányokkal rendelkező robbantási
szakembereim vannak. Azt hiszi, hogy egy taknyost fogok alkalmazni helyettük, aki még egy rohadt papírral
sem tudja igazolni, hogy ért az ilyesmihez?
Jonny szóra nyitotta a száját, de amit mondani akart, azt jobbnak látta lenyelni.
- Nézze - folytatta kelletlenül a munkavezető. - Nekem semmi bajom magával. A fenébe! Én is veterán
vagyok. De maga nem rendelkezik semmiféle szakképzettséggel. Segédmunkásokra természetesen szükségünk
van, és a maga fizikai ereje felér legalább két emberével. Ezért soroltam nyolcas kategóriába. De őszintén szólva
nem sok hasznát tudjuk venni. Magán múlik, hogy elfogadja-e az állást.
- Köszönöm, de nem - felelte Jonny.
- Oké. - Grange elővett egy papírt a fiókból, és kitöltötte. - Vigye ezt Cedar Lake-be, á központi hivatalba,
ott megkapja a mai fizetését. És ha meggondolja magát, jöjjön vissza!
Jonny elvette a papírt, majd távozott.
A házat üresen találta, amikor hazaért. Nem is bánta; arra gondolt, hogy legalább lehiggad egy kicsit, mire a
család tagjai megérkeznek. Egy kobra nem érzett soha csüggedést. Ha a troft túlerő megállította a támadásukat,
visszavonultak, és máris újabb akció kidolgozásához kezdték. De itt egészen más volt a helyzet.
De a vereségtől még nagyon messze állt. Elővette az újságot, és végignézte az álláshirdetéseket. A legtöbb
helyen minimum tízes kategóriájú munkaerőt kerestek. Elővett egy darab papírt és egy tollat, azután megjelölt
egy tucatnyi hirdetést. A délutánt azzal töltötte, hogy végigtelefonálta a megjelölt helyeket.
Az eredmény elszomorító volt. Mindössze két lehetőség maradt, de azokat másnap reggelre halasztotta.
Közben elérkezett a vacsora ideje. Zsebre gyűrte a hirdetéseket, majd lement a konyhába, hogy segítsen
Irmának a főzésben.
Irena rámosolygott, amint Jonny belépett a konyhába. - Szerencsével jártál az új munkahelyeden? - kérdezte.
- Nem mondhatnám - felelte Jonny. - Holnap megpróbálkozom a Svetlanov Elektronikai Műveknél, és a
külhoni bányatársaságnál.
Az asszony megérintette a fia vállát.
- Majd csak találsz egy megfelelő helyet. Ne aggódj! - Azután zajt hallott odakintről, és az ablakhoz lépett. -
Apád és Jame érkezett haza. Úgy látom, valaki jött velük.
Jonny kinézett az ablakon. A másik autó éppen akkor állt meg Pearce kocsija mögött. Magas, középkorú férfi
szállt ki az autóból, és a ház felé indult. - Ismerősnek tűnik, de nem tudom, ki lehet jegyezte meg Jonny.
- Teague Stillman polgármester - válaszolta az asszony. - Vajon mit keres itt? - Irena levette a kötényét,
megtörölte a kezét, azután bement a nappaliba. Jonny kissé vonakodva követte.
Az ajtó kinyílt, és Pearce lépett be. Miközben üdvözölte feleségét, Stillman is beljebb került, végül Jame.
- Teague éppen megállt a műhely előtt, amikor zártunk. Meghívtam egy kis baráti beszélgetésre - mondta
Pearce.
- Milyen kedves, hogy eljöttél - mosolygott Stillmanra Irena. Már olyan régen találkoztunk, Teague… Hogy
van Sharene?
- Köszönöm, jól van, Irena - felelte Stillman. - Csak sokat panaszkodik, hogy mostanában alig vagyok
otthon. Tulajdonképpen azért jöttem, hogy megnézzem, hazajött-e már Jonny a munkából.
- Igen, már itt vagyok - felelte Jonny közelebb lépve. - Örülök, hogy megnyerte a választásokat, Mr.
Stillman. Gratulálok. Sajnálom, hogy nem vettem részt a szavazáson.
Stillman elnevette magát, majd kezet nyújtott Jonnynak. Nyugodtnak és barátságosnak látszott, mégis a
szemében ugyanaz a félelem bujkált, mint amit Jonny a munkások tekintetén figyelt meg.
- Isten hozott, Jonny. - Köszönöm, uram.
- Miért nem ülünk le? - kérdezte Irena.
Mindannyian bementek a nappaliba, majd helyet foglaltak. Jame diszkréten félrehúzódott, és egyszer sem
szólt bele a társalgásba.
- Azért szerettem volna beszélni veled, Jonny - kezdte Stillman -, mert a város elöljárói és jómagam,
szeretnénk egy kis ünnepséget rendezni a hazaérkezésed tiszteletére, jövő héten a parkban. Nem akarunk túl
nagy felhajtást csinálni, csak néhány rövid szónoklat, azután tűzijáték, meg ilyesmi. Mit szólsz ehhez?
Jonny kissé habozott a válasszal, de amit mondani akart, azt nem lehetett diplomatikusan előadni.
- Köszönöm, uram, de nem akarom, hogy ünnepséget rendezzenek.
Pearce arcáról lehervadt az elégedett mosoly. - Hogy érted ezt, Jonny? Miért nem?
- Mert nem akarok parádézni egy-csomó ember előtt. Nem kell nagy hűhót csapni a hazaérkezésem körül.
- Jonny, a város ki akarja fejezni tiszteletét mindazért, amit tettél - mondta Stillman csendesen, mintha attól
félt volna, hogy Jonny hirtelen dühbe gurul, és az beláthatatlan következményekkel járhat.
- A legnagyobb tiszteletet azzal fejezhetik ki, ha a továbbiakban nem tekintenek szörnyetegnek.
- Fiam…
- Apa, ha Jonny nem akar hivatalos megemlékezést, akkor le lehet zárni ezt a témát - szólt közbe Jame.
Kínos csend következett. Végül Stillman is belátta, hogy Jamének igaza van.
- Nos, ha Jonny valóban nem akarja, akkor felesleges több szót ejtenünk róla. De azt hiszem, most már
mennem kell - jelentette ki, majd felállt.
- Add át üdvözletemet Sharenének! - mondta Irena.
- Igen, köszönöm - bólintott Stillman. - Remélem, hamarosan találkozunk… Viszontlátásra!
- Elkísérlek az autóig - javasolta Pearce. Rendkívül dühös volt, de igyekezett leplezni.
A két férfi kilépett az ajtón. Irena kérdőn nézett Jonnyra, de csak annyit mondott:
- Mossatok kezet, fiúk, és hívjátok le Gwent is. A vacsora azonnal készen lesz.
 - Minden rendben? - kérdezte Jame, amikor kettesben maradtak Jonnyval.
- Igen. Köszönöm, hogy közbeszóltál. Ők ezt nem értik…
- Hogy őszinte legyek: én sem. Mindez azért van, mert én azt mondtam, hogy félnek tőled az emberek?
- Annak semmi köze ehhez. Az Adirondackon is féltek tőlünk az emberek. A Horizont legalább ötven
fényévnyire van á háború színhelyétől. Az Adirondackon természetesen megünneplik, hogy a troftok elhagyták
az otthonukat. De itt mit ünnepeljen a sok fontoskodó alak? Hiszen nem láttak semmit a háborúból, csak az
ostoba tévériportokat. Hogyan tudnám végignézni ezek után Cedar Lake tűzijátékát. Jame megérintette Jonny
vállát.
- Megyek, szólok Gwennek…
Pearce visszatért a házba. Nem szólt semmit, de csalódottan pillantott Jonnyra, mielőtt kiment a konyhába.
Jonny szomorúan sóhajtott.
Vacsorájukat meglehetősen fagyos hangulatban fogyasztották.
A másnap délelőtti álláskeresések teljes kudarccal végződtek. A munkaadók meglehetősen udvariatlanul
elutasították. Jonny felháborodottan tért haza, majd ismét elővette az újságot, és kijegyzetelte a hirdetéseket.
Ezúttal teljes háromoldalnyi jegyzet gyűlt össze, amelyeket végigtelefonált.
Mire Jame vacsorázni hívta, már telefonszámok ugráltak a szeme előtt.
- Még személyes találkozót sem sikerült kieszközölnöm - jegyezte meg csüggedten Jonny, miközben
lementek az ebédlőbe, ahol a többiek már asztalhoz ültek.
- Ne add fel ilyen könnyen, Jonny - biztatta Jame. - Biztosan akad valaki, akit nem zavar, hogy kobra voltál.
- Talán lejjebb kéne adnod az igényeidet - jegyezte meg Pearce. Fizikai munkásként bárki alkalmazna.
- Vagy elmehetnél rendőrnek - vetette fel az ötletet Gwen. Jonny megrázta a fejét.
- Sehol sem fogok munkát kapni. Az emberek félnek tőlem.
- De ha majd jobban megismernek, megváltozik a véleményük mondta Irena.
- Vagy ha megtudják, hogy mennyit köszönhet a birodalom a kobráknak… - tette hozzá Pearce.
- Nem, apa - jelentette ki Jonny, majd elmondta, miért nem akarja, hogy Cedar Lake-ben tiszteljék háborús
hőstettei miatt. Pearce végül megértette fia álláspontját. - Rendőr pedig azért nem leszek, Gwen fejezte be
magyarázatát -, mert az a munka a hadsereget és a háborút juttatná eszembe.
- Akkor pedig be kéne fejezned a főiskolát - javasolta Irena. L Nem! - csattant fel Jonny.
Kínos csend nehezedett a szobára. Jonny igyekezett lehiggadni.
- Nézzétek, tudom, hogy mindannyian megpróbáltok segíteni, és én hálás vagyok érte. De már elmúltam
huszonnégy éves, és képes vagyok önállóan megoldani a problémáimat. - Letette a villát az asztalra, azután
felállt. - Nem vagyok éhes. Azt hiszem, jobb lesz, ha elmegyek egy kicsit.
Néhány perc múlva az utcákon hajtott végig, miközben azon töprengett, hogy mivel üsse agyon az időt
aznap este. Nemrégiben nyílt néhány új szórakozóközpont, de nem vágyott a tömegre. Számba vette régi
barátait, de tudta, hogy valójában Alyse Carnével akar találkozni. Eszébe jutott Jame intelme, hogy előbb hívja
fel a lányt, de Jonny nem foglalkozott ilyesmivel. Egyenesen a Blakeley utca felé vette az irányt.
Alyse meglepettnek látszott, amikor Jonny felszólt hozzá a hatalmas épület kaputelefonján. De arca csupa
mosoly volt, amint kinyitotta a lakás ajtaját.
- Örülök, hogy látlak, Jonny - nyújtotta felé a kezét a lány.
- Helló, Alyse - mosolygott rá Jonny, majd megfogva a lány kezét, belépett a lakásba. - Olyan sokáig voltam
távol, hogy attól féltem, közben elfelejtettél.
Alyse szeme szinte ragyogott.
- Nem felejtettelek el - mondta Alyse, majd hirtelen Jonny nyakába borult.
Kis idő múlva gyengéden kibontakozott Jonny karjaiból.
- Gyere, üljünk le! - javasolta. - Három év eseményeit kell elmondanunk egymásnak.
- Valami baj van? - kérdezte Jonny. - Nem. Miért?
- Kicsit idegesnek látszol. Randid van? A lány elpirult.
- Nem ma estére. Gondolom, tudod, hogy Doane-nel járok. - Igen. És komoly a dolog?
- Kedvelem őt - felelte Alyse. - Azt hiszem, kezdetben csak így próbáltam leküzdeni a félelmem… hogy
sohasem jössz vissza.
Jonny bólintott.
- Ismerem ezt az érzést. Egy családnál laktam az Adirondackon, és láttam az egymás iránt érzett
aggodalmukat.
- De később jobban belebonyolódtam ebbe a kapcsolatba, mint eleinte gondoltam - folytatta Alyse. -
Sajnálom.
- Nem kell mentegetőznöd. Csak annyit mondj, hogy együtt vacsorázol-e velem valamelyik este!
Alyse feszültsége, szemmel láthatóan, feloldódott.
- Vacsoráztál már? - kérdezte kedves hangon. - Vagy főzzek egy kávét?
Csaknem éjfélig beszélgettek, végül Jonny elbúcsúzott, és hazafelé indult. Cedar Lake-be érkezése óta ez
volt az első alkalom, amikor ismét boldog volt, hogy otthon lehet. Doane Etherege hamarosan lekopik a színről,
azután Alyse és a családja körében ismét megtalálja a helyét a civil életben. Tele volt tervekkel és reménnyel.
Közben hazaérkezett, majd halkan beosont a szobájába.
- Jonny? - hallatszott a suttogás a szoba túlsó sarkából. - Minden rendben?
- A legnagyobb rendben, Jame!
- És mi van Alyse-szel?
- Aludj már, Jame! - kuncogott Jonny.
- Nagyszerű! Jó éjszakát, Jonny!

18. fejezet

De a nagy tervek sorra romba dőltek.

A vállalatok továbbra sem akarták alkalmazni, és be kellett érnie fizikai munkával. Alapvetően nem is a
munka minőségét tartotta megalázónak, hanem azt a légkört szerette volna elkerülni, amelyet a többi munkás
ellenszenves viselkedése keltett körülötte.
A folytonos álláskereséssel párhuzamosan kezdett megfakulni Alyse-szel kialakult kapcsolata. A lány
továbbra is barátságos maradt, és néha együtt töltöttek néhány estét, de az a bizonyos távolság mindig
megmaradt közöttük. A helyzetet az is nehezítette, hogy Doane nem volt hajlandó lekopni, sőt egyre
rámenősebben próbálta Alyse-t kisajátítani.
De a legidegesítőbbnek mégis a családja segítőkészségét érezte. Apja és Jame valóságos lelki problémát
csinált a veteránkérdésből, és ez egy idő után kezdett az idegeire menni. Már a kis Gwen sem látta benne a
háború hősét, csak egy szánalmas, lepusztult alaknak tartotta. Jonny sokszor arra gondolt, hogy itt hagyja a
Horizontot, és visszatér a hadseregbe. De ezáltal elismerte volna vereségét.
Így teltek a napok három hónapon keresztül, míg az a sajnálatos baleset be nem következett. Vagy
gyilkosság; aminek legtöbben nevezték.

Jonny egy parkolóban ülve nézte a naplementét, és várta, hogy teljeseri lehiggadjon. Közben azon
töprengett, mit tegyen. Néhány perce távozott Alyse lakásából; ez volt körülbelül a tizedik találkozásuk a
hazatérése óta. Akárcsak az álláskeresés lehetősége, a kettőjük kapcsolata is egyre romlott.
A nap már szinte teljesen eltűnt a látóhatár mögött, mire annyira lecsillapodott, hogy biztonságosan tudjon
vezetni. A legésszerűbb dolognak az látszott, ha egyenesen hazahajt. De eszébe jutott a család
aggodalmaskodása, és ettől már előre borsódzott a háta. Igazán arra lett volna szüksége, hogy egy időre teljesen
megfeledkezzen a problémákról. Elindította a kocsit, és behajtott Raptopiába, Cedar Lake új
szórakozóközpontjába.
Bevonulása előtt gyakran megfordult barátaival a város szórakozóközpontjaiban, de a Raptopia ezekhez
képest pazar látványosságot nyújtott. Az épületkomplexum tizenöt hatalmas teremből és csarnokból állt, melyek
közül valamelyikben mindenki megtalálhatta a neki való szórakozási lehetőséget. Zene, tánc, ital, játékok,
kiállítások és vásárok között válogathatott az érdeklődő. De itt lehetett hozzájutni a kemény drogokhoz és a
prostituáltakhoz is.
Jonny néhány percig céltalanul lődörgött, majd leült egy helyiségben, ahol fények villogtak, és hangos zene
szólt, a dobogón pedig néhány hiányos öltözött lány mutogatta formás testét.
Arra gondolt, hogy a félhomályban senki sem ismeri fel. A zenét egészen kellemesnek találta, és lassan
oldódni kezdett a feszültsége. Fel sem figyelt arra, hogy mögötte egy csoport tinédzser gyűlt össze, míg az
egyikük meg nem szólította.
- Helló, kobra! - mondta az egyik, amint Jonny odapillantott. Mi újság?
- Semmi különös - felelte Jonny. A fiatalok heten voltak: három lány és négy fiú. - Ismerlek benneteket?
A lányok vihogtak.
- Nem - rázta meg a fejét a másik fiú. - Mi csak keresünk valakit, akinek ünnepséget kéne rendeznünk. Mit
szólsz ehhez?
Jonny lassan felállt, és a kölyök szemébe nézett. - Nincs rá szükségem - felelte.
- Hát nem ezért harcoltál? - jegyezte meg a másik, miközben önvédelmi mozdulatokat parodizált. - Mutass
nekünk valamit!
Jonny szó nélkül a kijárat felé indult. A gúnyolódó csoport pedig követte. Amint az ajtóhoz ért, a két
szemtelen ifjú elállta az útját.
- Nem mész ki, amíg nem mutatsz nekünk valami trükköt - mondta az egyik.
Jonny igyekezett megőrizni a nyugalmát, bár legszívesebben a falra kente volna a pimasz kölyköt. Ehelyett,
megragadta mindkét fiatalembert a derékszíjánál fogva, a feje fölé emelte, azután letette őket az ajtótól egy-egy
méternyire.
- Azt javaslom, maradjatok itt, és élvezzétek a zenét! - figyelmeztette a tágra nyílt szemmel bámuló
fiatalokat.
- Nyuszi, hopp! - szólt utána az egyik nagypofájú. Jonny figyelemre sem méltatva kisétált a helyiségből. Úgy
látta, nem követik. Az estéjét viszont sikerült elrontaniuk. Még végigjárt néhány termet, de a hangulata már
elmúlt, ezért úgy döntött, hogy hazamegy. A Raptopiától egy háztömbnyire éppen átvágott az úttesten, amint egy
eszeveszett tempóban száguldó gépkocsi majdnem elgázolta.
Az emberi izmok és reflexek képtelenek lettek volna megmenteni az életét. Optikai rendszere érzékelte a
közeledő járművet, és a komputervezérlésű szervorendszer a magasba lendítette. A levegőben félfordulatot
hajtott végre, és a vállára érkezve tovább gördült a földön, hogy lefékezze lendületét. De a szemközti épület
olyan közel volt, hogy gurulását megállította, mielőtt befejezhette volna a manővert. A kocsi tovább száguldott,
és Jonny csak arra eszmélt, hogy a két kisujjába szerelt lézerfegyver automatikusan tüzet nyit a támadóra. A két
jobb oldali gumi szinte szétrobbant, a kocsi irányíthatatlanná vált, és ágyúgolyóként csapódott be az út szélén
parkoló járművek közé.
Jonny felugrott a földről, és az autóhoz rohant. Félrelökdöste a hirtelen odagyűlt járókelőket, majd
leszakította a gépkocsi összelapult ajtaját. De fáradozása hiábavalónak bizonyult. Az autó vezetője a helyszínen
meghalt, utasa pedig a kórházba szállítás közben, súlyos belső sérülések következtében életét vesztette.
Az áldozatok azok a tinédzserek voltak, akik a Raptopiában belekötöttek Jonnyba.

Stillman polgármester gondolatait az ajtó nyitódása szakította meg, amint Sutton Fraser lépett a helyiségbe.
- Te sohasem szoktál kopogni? - kérdezte Stillman a tanácsost.
- Beszélnünk kell - jelentette ki Fraser, miközben közelebb húzott egy széket az íróasztalhoz, és leült rá.
Stillman nagyot sóhajtott. - Jonny Moreau?
- Eltaláltad. Az eset már több mint egy hete történt, Teague, és a lakosság nyugtalansága továbbra sem
csökkent. Az emberek tudni akarják, miért nem állítják Jonnyt bíróság elé.
- Ezt már többször megmagyaráztuk nekik. Nem emlékszel? A rendőrség kivizsgálta az ügyet, meghallgatta
a szemtanúk állítását, és ezek alapján megállapította, hogy önvédelemről volt szó.
- Ezt elismerem; de nem akarták Jonnyt elgázolni. Erre utal az a hülye "Nyuszi, hopp!" kijelentés. Csakhogy
Jonny ezt nem tudhatta. Mindenesetre a szemtanúk állítása szerint a lövéseket azután adta le, hogy a kocsi már
elhajtott mellette.
- Igen, ezt mondták a rendőrök is. És éppen ezt nem értem. Talán a kiképzése tette gyilkológéppé.
- Remek.
- Stillman asztalán kigyulladt egy kis piros fény, majd személyi titkára jelentkezett a szomszédos szobából.
- Mr. Vanis D'arl szeretne beszélni önnel, polgármester úr. Sillman kérdőn nézett Fraserre, aki megrázta a
fejét, jelezve, hogy nem ismeri az illetőt.
- Engedje be! - mondta Stillman a titkárnak.
Az ajtó kinyílt, és egy karcsú, fekete hajú férfi lépett az irodába. Öltözékén, viselkedésén látszott, hogy
külhoni.
- Mr. D'arl - üdvözölte Stillman, miközben Fraserrel együtt felálltak. - Teague Stillman polgármester vagyok,
ő pedig Sutton Fraser tanácsos. Mit tehetek önért?
D'arl előhúzott egy arany azonosítási kártyát.
- Sarkiis H'orme szenátor megbízottjaként jöttem - jelentette ki csendesen.
Stillman Fraserre pillantott, miközben érezte, hogy lábai elgyengülnek.
- Megtiszteltetés számunkra, hogy találkozhatunk önnel. Kérem, foglaljon helyet!
- Köszönöm - mondta D'arl, majd leült Fraser korábbi helyére. A tanácsos kissé távolabb húzódva keresett
magának helyet. - Ez természetesen nem hivatalos látogatás, Mr. Stillman - nyugtatta meg a kedélyeket D'arl. -
Mindemellett tájékoztatnom kell önöket, hogy ami itt elhangzik, az szigorúan bizalmas jellegű. - Megvárta, míg
a két férfi egyetértően bólint, azután folytatta. - Éppen most érkeztem Horizon Cityből, ahol a Kobra-3 Jonny
Moreau ellen felhozott vádat elejtették.
- Szabad tudnom, miért érdeklődik ennyire a kongresszusi bizottság az ügy iránt? - kérdezte Stillman.
- K3 Moreau gyakorlatilag még mindig a hadsereg fennhatósága alá tartozik, tehát bármikor visszahívható
aktív szolgálatra. H'orme szenátor pedig kezdettől fogva figyelemmel kíséri az egész kobraprogram alakulását.
- Ismeri ön a Mr.…illetve a K3 Moreau-val kapcsolatos incidens részleteit?
- Természetesen, és megértem az önök aggodalmát. Mindamellett Moreau nem vonható felelősségre, mivel
támadás érte, és ő ennek megfelelően cselekedett.
- Ennyire kemény a kiképzésük?
- Nem erről vari szó. - D'arl habozott, majd folytatta. - Nem szívesen tájékoztatom önöket, mivel mindez
még mindig hadititok. De azt akarom, hogy megértsék a helyzetet. Tudják, honnan ered a kobra elnevezés?
- Miért…? - kérdezte értetlenül Stillman. - A kobra egy mérges kígyó, amely a Földön él.
- Ez igaz. De az egység neve nincs vele összefüggésben. A kobra elnevezés a Komputerizált Biomechanikus
Reflexű Alakulat szavak kezdőbetűinek összeolvasásából ered. Biztos vagyok benne, hogy már hallottak a
kobrák csontjait borító törhetetlen porcelánlemezekről, és a fizikai erejüket, gyorsaságukat növelő
szervorendszerről… és talán az agyba épített nanokomputerről is… amiben a problémák gyökere rejlik.
- Tudniuk kell - folytatta D'arl -, hogy ezeket a katonákat az ellenség által megszállt területen vetettük be, és
a testükbe épített mechanizmusok a túlélésüket biztosították. Normális esetben az agy kontrollálja a
nanokomputer működését, de a jelenlegi helyzetben Moreau életveszélyben volt, és ebből csak komputerizált
reflexei révén menekülhetett. Elugrott a felé száguldó kocsi elől, de továbbra is fedezék nélkül maradt. Mivel a
menekülésre nem volt lehetősége, a komputer ellentámadást hajtott végre.
Halálos csend nehezedett a szobára.
- Ez azt jelenti, hogy a hadsereg Jonny Moreau-ból önműködő harci gépezetet csinált, amely mindenkit
elpusztít, akit ellenségnek vél? - jelentette ki Stillman. - És visszaengedték a polgári életbe anélkül, hogy
megpróbálták volna blokkolni ezt a mechanizmust?
- Ezt a rendszert azért fejlesztették ki, hogy védelmet nyújtson a katonának a megszállt területen - mondta
D'arl. - És tökéletesen biztonságos, hiszen az agy kontrollálja a nanokomputer működését. A háborúnak vége, a
katonákat haza kellett engedni. A komputer pedig nem távolítható el a koponyából az agy károsodása nélkül.
- A pokolba! - csattant fel Fraser. - Ki volt az az idióta, aki ezt kieszelte?
D'arl hűvös tekintettel fordult a tanácsos felé.
- A szenátus figyelembe veszi a tevékenységével kapcsolatos bírálatokat, Mr. Fraser. De ez a hangnem
megengedhetetlen.
- Bocsánat - mondta Fraser. - De ön szerint hogyan kéne vélekednem egy támadásról, melynek során két
gyerek életét vesztette. - Nézze, nem engedhettük, hogy a troftok átprogramozzák az elfogott kobrák
komputerét, és úgy küldjék vissza a katonákat.
- Senkinek sem jutott eszébe, hogy a háború egyszer véget ér, és a kobrák visszatérnek a civil életbe?
- Kevésbé hatékony fegyverrel a háború sokkal tovább tartott volna, és közben civilek százezrei, talán milliói
eshettek volna áldozatul. De ezen kár vitatkozni. Meg kell tanulniuk együtt élni a leszerelt kobrákkal!
- Mégis mekkora szintű ez a probléma? - kérdezte Stillman. D'arl ismét a polgármester felé fordult.
- Megpróbáltunk minél több kobrát a hadsereg kötelékében tartani a háború befejeztével. De nem tilthattuk
meg senkinek, hogy hazatérjen. Körülbelül kétszázan lehetnek, akik az utóbbi lehetőséget választották.
Legtöbbjüknek gondjai vannak a beilleszkedéssel. Megpróbálunk a segítségükre lenni, de ez nem könnyű
feladat. Az emberek félnek tőlük.
- És hogyan tudnak segíteni Jonnynak? D'arl vállat vont.
- Nem tudom. Ő még nehezebb helyzetben van, mint a többiek. Egy kis városban él, ahol mindenki ismeri
egymást. Úgy vélem, az lenne a legjobb, ha elköltözne egy másik bolygóra, és új személyazonosságot kapna. De
az emberek előbb-utóbb rájönnének, hogy kobra volt. A fizikai erejét nem tudná sokáig titokban tartani.
- És a kobrareflexeit - bólintott komoran Stillman. - Ráadásul Jonny családja itt él. Nyilván nem szívesen
válna el tőlük.
- Ezért nem emutettem ezt a lehetőséget - mondta D'arl. - A legtöbb kobrát nem fűzi szoros kapcsolat sehová,
ezért az elköltöztetése könnyen megoldható. Holnap reggel elhagyom a Horizontot, de a jövő hónapban ismét itt
fogok tölteni néhány napot. Ha közben történne valami, a kormányzósági hivatalon keresztül kapcsolatba
léphetnek velem.
- Bízom benne, hogy a szenátusnak sikerül megfelelő megoldást találnia - jelentette ki Stillman.
D'arl hűvös pillantással végigmérte a polgármestert.
- Mr. Stillman, önök csak egy vidéki kisváros problémáját látják. De a szenátusnak hetven lakott rendszer
gondját kell megoldania. Higgyék el, ha létezik megfelelő megoldás, akkor meg fogjuk találni.
- És mit tegyünk addig? - kérdezte aggodalmas hangon Fraser.
- Amit jónak látnak - felelte D'arl, miközben felállt. - Viszontlátásra, uraim!

Jame bekopogott a hálószoba ajtaján, de nem érkezett válasz. Felemelte a kezét, hogy újra kopogtasson,
azután meggondolta magát. Tulajdonképpen ez az ő hálószobája is. Ezért egyszerűen belépett a helyiségbe.
Jonny az íróasztalnál ült, és az ablakon át a kertet bámulta. Jame megköszörülte a torkát.
- Helló, Jame - mondta Jonny meg sem fordulva.
- Helló - üdvözölte fivérét Jame. Az asztalon papírlapok és mágneslemezek hevertek. - Csak azért zavarlak,
mert anya azt üzeni, hogy tíz perc múlva kész a vacsora. - Jame az asztalra pillantott. - Mivel foglalkozol?
- Kitöltöttem néhány felvételi kérelmet.
- Ó. Rászántad magad, hogy visszamenj a főiskolára? Jonny vállat vont.
- Lehetséges.
Jame közelebb lépett, és átfutotta a kérelmek címjegyzékét. A rajpun, zimbwei és aeriei egyetem jelentkezési
lapjain csak a hadászati fakultás rovatok lettek kitöltve.
- Elég sokat kell utaznod, ha haza akarsz látogatni - jegyezte meg Jame.
- Nincs szándékom túl gyakran jönni - mondta csendesen Jonny. - Szóval feladtad…? - kérdezte szomorúan
Jame.
De szavai nem gyakoroltak túl nagy hatást Jonnyra.
- Visszavonulok az ellenséges területről - helyesbített Jonny.
- Azok a kölykök meghaltak; ezen nem tudsz változtatni. A város lakói nem vádolnak téged, hiszen bíróság
elé sem állítottak. Ne gyötörd magad, fogadd el, ami történt.
- Összekevered a hivatalos és a morális bűncselekményt. Hivatalosan ártatlannak nyilvánítottak. De
morálisan…? Nem, a város lakói sohasem fognak megbocsátani nekem. Mindig látom majd a gyűlöletet és a
félelmet a szemükben. Már gúnyolódni sem mernek velem.
- Ennek csak örülhetsz, legalább kivívtál némi tekintélyt magadnak. - Kösz. De inkább lemondanék róla.
- Emlékszel, beszéltünk arról, hogy hármunk számára egyelőre nem biztosít megélhetést a műhely - váltott
témát Jame.
- Igen, emlékszem rá.
- Nos, apa és én úgy gondoljuk, hogy te dolgozz helyettem a műhelyben, és én megyek el külső céghez
dolgozni.
Jonny egy pillanatig hallgatott, majd megrázta a fejét. - Nem - mondta végül. - Ez nem lenne igazságos.
- Miért nem? Az a munkahely téged is megillet. Én pedig könnyebben kapok állást.
- Ha elfogadnám ezt a lehetőséget, holnaptól senki sem jönne a műhelybe.
Jame elhúzta a száját.
- Ugyan, dehogy. Apa régi kuncsaftjai azért járnak oda, mert ismerik és tisztelik őt. Te csak kifogásokat
keresel.
Jonny egy pillanatra behunyta a szemét.
- Nézd csak meg, mit tettem Gwennel! A legtöbb barátja szóba sem áll vele.
- Az ilyen barátokért nem is kár. Az igazi barátai viszont nem hagyták cserben. Ami Gwennek legjobban fáj,
hogy látja, amint a hősként tisztelt fivére magába roskad, és feladja a küzdelmet az első kudarcok után.
Elvesztette, néhány barátját, és most azt akarod, hogy a fivérét is elveszítse?
Jonny ismét kinézett az ablakon, majd az asztalon heverő nyomtatványokra pillantott.
- Igazad van - bólintott; majd mély lélegzetet vett. - Oké. Mondd meg apának, hogy új munkaerő jött a
céghez. Holnap reggel munkába állok.
Jame szeretettel megfogta bátyja vállát.
- Közölhetem az örömhírt anyával és Gwennel is?
- Anyával igen - felelte, majd Jamére mosolygott: - Gwennek magam akarom elmondani.

19. fejezet

A parányi folt kékesen ragyogott; még a védőszemüveg fényszűrő üvegén keresztül is szinte vakítónak tűnt.
Amint a fény elhalványult, Jonny feltolta homlokára a szemüveget, és ellenőrizte az összehegesztett felületet. A
varrat egyik részét még meg akarta erősíteni, amikor hallotta, hogy egy autó állt meg a műhely előtt. Jonny
bosszúsan elfintorodott, levette a szemüveget, majd kiment, hogy megnézze, ki lehet a látogató.
Az autóból Stillman polgármester szállt ki, és az épület felé indult. - Helló, Jonny! - üdvözölte mosolyogva a
fiatalembert, amikor találkoztak a műhely bejáratánál. - Hogy megy a munka? - kérdezte, majd habozás nélkül
kezet nyújtott.
- Nagyszerűen, Mr. Stillman - felelte Jonny, miközben kezet fogtak. Már három hete dolgozott a műhelyben,
de még mindig feszélyezetten viselkedett apja régi ügyfeleivel. - Apa nincs itthon. Segíthetek valamiben?
Stillman megrázta a fejét.
- Csak beugrottam, hogy üdvözöljelek, és elújságoljak néhány dolgot. Ma reggel hallottam, hogy a Wyatt
Brothers Vállalat összeállít egy csoportot, akikkel lebontatja az öreg Lamplighter Hotelt. Érdekelne egy állás
ennél a cégnél?
- Nem. Jól megvagyok itt. De azért köszönöm… Szavait hatalmas mennydörgés szakította félbe.
- Mi volt ez? - kérdezte Stillman, a felhőtlen eget kémlelve.
- Robbanás - felelte Jonny. Egy pillanatra úgy érezte magát, mintha megint az Adirondackon lenne. -
Hatalmas erejű robbanás, tőlünk délnyugatra. Nézze! - Vékony füstoszlop kígyózott felfelé a megadott irányban.
- A céziumdúsító! - kiáltott fel Stillman. - Oda kell mennünk! Siessünk!
- Én nem mehetek magával… - jelentette ki Jonny.
- Ne törődj most a műhellyel! Nem fog eltűnni semmi. - Stillman már be is szállt a kocsijába.
- De… ott biztosan nagy tömeg gyűlt össze… Nem mehetek…
- Erre most nincs időnk, Jonny. Ha valóban a gyárban történt robbanás, akkor pokoli tűz lehet. Az
embereknek segítségre van szükségük. Gyere már!
Stillmannak minden tekintetben igaza volt. A négy emelet magas céziumdúsító lángokban állt, és hatalmas
tömeg verődött össze a gyár területén. A rendőrség és a tűzoltóság már nagy erőkkel kivonult a helyszínre. A
tűzoltók fehér habanyagot fecskendeztek be az ajtókon és ablaknyílásokon. Jonny és a polgármester nagy
nehezen átverekedte magát a tömegen. Az egész első emeletet elborították a lángok, amelyek az épület körül is
egyre magasabbra tornyosultak. Nyilvánvalóan valaki belülről kiömlő folyadék táplálta az égést.
- Húzódjanak hátrább! - kiáltott rájuk az egyik rendőr.
- Stillman polgármester vagyok - nevezte meg magát Stillman. Miben tudunk segíteni?
 - Csak húzódjanak hátrább! - mondta a rendőr. - Nem. Inkább segítsenek kialakítani egy kordont. Távol kell
tartanunk a tömeget, hátha újabb robbanás következik be.
Jonny és Stillman csatlakozott három rendőrhöz, majd megpróbálták visszaszorítani a tömeget.
- Hogyan történt? - kérdezte Stillman, túlkiabálva a lármát.
- Állítólag egy iaphaninetartály megrepedt, és a kiömlő anyag lángra lobbant. Mielőtt a tartályt el tudták
volna távolítani, a hőtől újabb tartályok olvadtak meg. De azt hiszem, még több százezer köbméternyi ilyen
anyag van odabenn. Ha az is lángra lobban, az egész gyártelep a levegőbe repül.
- Maradt valaki az épületben?
- Igen. Féltucatnyi munkás a harmadik emeleten.
Jonny hunyorogva nézett az erős fénybe. A harmadik emeleti ablakokban látott néhány riadt tekintetet.
Közvetlenül alattuk emelkedett Cedar Lake egyetlen létrás kocsija, mely tízméternyire közelítette meg a lángoló
épületet.
Ekkor újabb robbanás következett be, és az egyik fal szinte teljesen kiszakadt az épületből. Helyén kékes
fényű lángoszlop emelkedett. Szerencsére a közelben dolgozó tűzoltók közül senki sem sérült meg.
- Jóságos isten! - kiáltotta az egyik rendőr, a létrás kocsit bámulva. Van másik létra, amelyik felér a harmadik
szintig? - kérdezte Stillman?
- Odáig nem ér fel egyik sem - felelte a rendőr.
- Kérnünk kell egy helikoptert Horizon Cityből! - javasolta Stillman.
- Erre már nincs elég idő - jelentette ki Jonny az épületre mutatva. - A tűz elérte a második emeletet. Azonnal
tennünk kell valamit! A tűzoltók is ugyanerre a következtetésre jutottak. Előhozták a tartalék létrát, és a kocsira
rögzítették.
- Úgy látom, a második emeleten akarnak behatolni, és az épület belsejében próbálnak feljutni a harmadik
szintre - jegyezte meg a rendőr.
Stillman megrázta a fejét.
- Ez öngyilkosság. Nincs a közelben egy felfújható légzsák, amelyre leugorhatnának a benn rekedt
munkások?
- Annyira heves az égés, hogy a légzsákot nem lehet az épület közelében elhelyezni.
- De egy jó erős kötéllel biztosan rendelkeznek - mondta Jonny. - A kötél egyik végét át tudom nekik dobni a
létráról.
- Éppen a lángok közé fognak leereszkedni… - vélte Stillman.
- Nem, ha a kötél másik végét a tűzoltókocsihoz rögzítjük, úgy tizenöt, húszméternyire az épülettől. Jöjjön,
beszéljük meg a tűzoltókkal!
A tűzoltó parancsnokot a tartalék létra felállításánál találták.
- Nagyszerű ötlet - jegyezte meg a parancsnok, amint Jonny felvázolta előtte a tervét. - De nem hiszem, hogy
az épületben rekedt munkások végre tudják hajtani a leereszkedést. Valószínűleg már füstmérgezést kaptak, és a
hő is kezd elviselhetetlenné válni odafenn. Hamarosan elvesztik az eszméletüket.
- A derekukra lehetne erősíteni egy hevedert, melynek segítségével végigsiklanának a kifeszített kötélen.
A tűzoltó parancsnok megrázta a fejét.
- Nézze, nincs most időm ilyesmivel foglalkozni. Azonnal be kell juttatom az embereimet a második szintre.
- Nem küldheti őket oda! - jelentette ki Stillman. - Mostanra már a teljes második emelet lángokban áll.
- Ezért kell sietnünk!
Jonny vegyes érzelmekkel küzdött. De végül belátta, hogy nincs idő az önsajnálatra.
- Van másik megoldás - mondta végül. - Beviszem nekik a kötelet idekintről.
- Hogyan?
- Majd meglátja. Legalább harmincméternyi kötélre lesz szükségem, valamint egy pár hőálló kesztyűre és tíz
darab csík erős vászonra. Hozassa ide azonnal!
Szavait olyan határozott hangsúllyal mondta, hogy a parancsnak engedelmeskedni kellett. Néhány perccel
később már ott állt a harmadik emeleti ablak alatt, olyan közel az épülethez, amennyire az iszonyatos hő ezt
lehetővé tette. A kötelet a derekára kötötte, a többi részét pedig lazán maga mögött hagyta. Azután mély
lélegzetet vett, enyhén behajlította térdeit, majd a magasba ugrott.
Az eltelt három év során sikerült tökéletesre csiszolni mozdulatait. Kezei megragadták az ablak párkányát,
felhúzta magát, és beugrott az épületbe.
A tűzoltó parancsnok megítélése a hőség és a füst tekintetében, helytállónak bizonyult. A hét ember egy
viszonylag kisméretű helyiségben ült vagy feküdt. Már olyan állapotban voltak, hogy meg sem lepte őket Jonny
megjelenése a harmadik emeleti ablakban. Hárman már eszméletlenül feküdtek.
A legfontosabb feladatnak az ablak teljes kinyitása látszott, hogy az emberek levegőhöz jussanak. A
fémkeret már eléggé megolvadt a hőtől ezért néhány jól irányzott lövéssel sikerült kilazítani a sarokvasakat,
majd egy hatalmas rúgástól az ablak keretestül kiszakadt.
Jonny leoldozta derekáról a kötél végét, azután egy erős betonoszlophoz kötözte. Amint ezzel végzett, jelt
adott a tűzoltóknak, hogy feszítsék ki a kötelet. Mindenekelőtt az eszméletlen embereket kellett lejuttatni, ezért
odalépett az egyikhez, és a derekára kötött egy vászoncsíkot. A vásznat átvezette a férfi hóna alatt, rögzítette a
csuklónál, majd átvetve a kifeszített kötél fölött, a másik végét ismét lehozta az övhöz. Ezáltal az eszméletlen
munkás magasba tartott kezekkel, csaknem függőleges testhelyzetben, a kifeszített kötélen csüngött. Jonny
ismét jelzett a tűzoltóknak, majd lassan kiengedte a férfit az ablaknyíláson. Az eszméletlen munkás végigsiklott
az enyhén lejtős kötélen, amelynek végén a tűzoltók elkapták, és eloldozták.
Ezután ugyanezt a műveletet megismételte a többi férfival is. Mire az utolsó munkás is elhagyta az épületet,
a hő már szinte elviselhetetlenné vált. Jonny letépett egy darab vásznat, átdobta a kifeszített kötél fölött, majd
megragadva a két végét, ő is lesiklott a kötélen.
A füst könnyeket csalt a szemébe, alig látott valamit. Csak a tömeg hangos éljenzését hallotta, amikor földet
ért. Körülnézett, és akkor vette észre, hogy a tömeg őt éljenzi. Mosolygó arcok vették körül, az emberek
megveregették a vállát, megszorították a kezét.
Stillman polgármester odalépett hozzá.
- Megcsináltad, Jonny! Sikerült! - próbálta túlharsogni a tömeget.
Jonny elmosolyodott. Legalább a fél város szemtanúja volt, amint az élete kockáztatásával kimentett hét
embert a lángok közül. Mindenki láthatta, hogy ő nem szörnyeteg, akitől rettegni kell, hanem
szuperképességekkel rendelkező ember, aki segít a bajba jutottakon. Lelké mélyén úgy érezte, hogy ez a
cselekedete fordulópontot jelent az életében. Talán ezután másként fognak vélekedni róla az emberek…

20. fejezet

Stillman komoran csóválta a fejét.

- Azt hittem, hogy a tűzesetet követően megváltoznak a dolgok. Fraser vállat vont.
- Én is azt reméltem. De valójában mindvégig sejtettem, hogy nem változik semmi. Még amikor éljenezték
az emberek, akkor is látni lehetett a félelmet a szemükben. Ez a félelem pedig sohasem múlik el. Stillman
kinézett az ablakon.
- Szóval az emberek még mindig úgy tekintenek rá, mint egy fenevadra.
- Ezért nem hibáztathatod őket. Tudják, mekkora pusztításra képes a szervorendszere és a lézerfegyvere, ha
felbőszítik.
- Nem kell szemétkedni vele, és akkor nem bánt senkit! - csapott öklével az asztalra Stillman.
- Én tisztában vagyok ezzel - mondta a tanácsos. - De gondolom nem akarod mindenkinek a tudtára adni,
amit D'arl közölt velünk.
- Természetesen nem. Azzal csak tovább rontanánk a helyzetet felelte Stillman, majd az ablakhoz sétált. - Ne
haragudj, hogy az előbb dühbe gurultam! Nem a te hibád; mi mindent elkövettünk Jonny érdekében, és mégsem
fogadták el az emberek.
- Ne vedd annyira a lelkedre, Teague. A hadsereg biztosan talál megoldást a problémára. Emlékezz vissza
D'arl szavaira: a kobrák gondot jelentenek az egész birodalom számára. A kormánynak előbb-utóbb tennie kell
valamit.
Stillman asztalán hívást jelzett a készülék. A polgármester visszament az íróasztalhoz, és lenyomta a piros
gombot.
- Igen?
- Uram, Mr. Do-sin hívott az imént a hírügynökségből. Olyan információ érkezett, amelyről önnek
feltétlenül tudnia kell.
- Köszönöm - mondta Stillman. Leült a helyére, és a megfelelő számot hívta.
A képernyőn azonnal megjelent a legfrissebb üzenet.
A Katonai Parancsnokság Főhadiszállása, Asgard.
A hadsereg szóvivője bejelentette, hogy valamennyi tartalékos kobrát aktív szolgálatba kell állítani a
következő hónap végéig. Ezt az intézkedést a minthistik határmenti zavargásainak erősödése teszi indokolttá. A
bevonulási parancs egyelőre nem vonatkozik a hadsereg és a hadiflotta egyéb alakulatainak tartalékosaira.

- Nem tudom elhinni - mondta Fraser. - Azok az eszelős minthistik újra megpróbálják…? Azt hittem tanultak
a leckéből.
Stillman szótlanul meredt maga elé.

Vanis D'arl beviharzott Stillman polgármester irodájába, köszönésképpen biccentett a rá várakozó két férfi
felé, majd helyet foglalt.
- Remélem valóban halaszthatatlan közlendőjük van - mondta. Fontos megbeszélést kellett elhalasztanom;
hogy a Horizontra utazzam. Tehát térjenek azonnal a tárgyra!
Stillman bólintott, miközben igyekezett nyugalmat erőltetni magára. - Engedje meg, hogy bemutassam Jame
Moreau-t, K3 Jonny Moreau öccsét - mutatott a sarokban szerényen meghúzódott fiatalemberre. - Megvitattam
vele a tartalékos kobrák behívásának kérdését, amelyet az állítólagos minthisti támadás veszélye tett indokolttá.
 - Állítólagos?! - kérdezte D'arl fenyegető hangon. Stillman érezte, hogy veszélyes vizeken hajózik.
- Igen, állítólagos - szólt közbe Jame. - Mindannyian tudjuk, hogy ez csak egy mondvacsinált ürügy,
amelynek révén visszahívhatják a kobrákat a hadseregbe, azután elviszik őket valami isten háta mögötti helyre.
D'arl szúrós szemekkel meredt Jamére.
- Ön elfogultan ítéli meg ezt a kérdést a fivére miatt. Ez természetes, de az állítását nem bizonyítja semmi.
Egyébként is, mi hasznunk lenne egy ilyen manipulációból?
- Éppen erről van szó - felelte Jame, nyugalmat erőltetve magára. - Ez a manipuláció nem oldja meg a
kobrák kérdését, csupán elodázza a problémát.
- A kobráknak nem sikerült beilleszkedniük a civil életbe, nem érzik jól magukat - mutatott rá D'arl. - Talán
jobb lenne nekik ismét a hadseregben.
Jame megrázta a fejét, majd D'arl szemébe nézett.
- Nem. Mert nem tarthatja ott őket életük végéig: Előbb-utóbb megint haza kell engednie a kobrákat, és
akkor kezdődik minden elölről. Vagy arra gondol, hogy addig hátha kialakul magától a megoldás?
D'arl arca kifejezéstelen maszknak tűnt. - Hová akar kilyukadni?
Jame egy pillanatra elveszítette a türelmét.
- Hiába mesterkednek azon, hogy háborút indítsanak egy idegen faj ellen. A kobrákat nem sikerül
elpusztítaniuk, mert a hadsereg azonnal pótolni fogja a háborús veszteséget.
- Ön is jól tudja, hogy a birodalom csak önvédelemből folytat háborút. Ezért alaptalannak tartom ezt a
vádaskodást. D'arl Stillmanra pillantott. - Ez volt hát az a halaszthatatlan ügy, amiért idehívtak? Ne
haragudjanak, de erre nincs időm. Viszontlátásra! - mondta, majd felállt, és az ajtó felé indult.
- Nem csupán ezért kérettük ide - válaszolta csendesen Stillman. - Találtunk másik megoldást a problémára.
D'arl megfordult, végignézett az arcokon, majd visszaült a helyére. - Hallgatom önöket.
Stillman egyenes háttal ült, kezeit az asztalon nyugtatta, majd belekezdett mondandójába.
- Tudjuk, hogy a kobrákat szupergyorsasággal, reflexekkel, testi erővel és fegyverzettel látták el. - D'arl
bólintott, Stillman pedig folytatta… - De ezeket a képességeket nem csupán a háborúban lehet hasznosítani…
Mi a véleménye új bolygók gyarmatosításáról?
D'arl összevonta a szemöldökét, de Stillman nem hagyta szóhoz jutni. - Néhány hete olvastam a
gyarmatosítás gyakorlati kivitelezéséről, és felkeltette az érdeklődésem. A szokásos eljárás négy fázisban
történik. Először egy kisebb expedíciót küldenek ki, amely megállapítja, hogy a bolygó alkalmas-e az emberek
számára. Azután részletes vizsgálatok következnek. A harmadik fázisban megérkeznek azok az emberek, akik
nehéz, és nem veszélytelen munkával megtisztítják a felszínt a telepesek számára. És csak ezután jön a telepesek
első hulláma. Az évekig tartó folyamat rendkívül költséges, mivel mindenekelőtt ki kell építeni egy katonai
bázist, amely megvédi a telepeseket az ismeretlen veszélyektől. Több száz ember felszerelésének,
ellátmányának a szállítása pedig nem olcsó dolog…
- Tudom, mennyibe kerül - bólintott D'arl. - Térjen a lényegre!
- Ha kobrákat küldenének a tényleges katonák helyett, az sokkal olcsóbb és biztonságosabb lenne - folytatta
Stillman. - A felszerelés, fegyverzet a testükbe van építve, tökéletes védelmet nyújtanának a telepeseknek, és
hihetetlen testi erejük révén sokat segíthetnének a munkákban. A kobrák előállítása természetesen rengeteg
pénzbe kerül, de a kobrák már elkészültek, rendelkezésünkre állnak.
D'arl türelmetlenül megrázta a fejét.
- Csak azért hallgattam végig mindezt, mert azt hittem, valami új ötlettel állnak elő. H'orme szenátor már
hónapokkal ezelőtt foglalkozott a kérdéssel. De a határvidéken mindössze néhány lakható bolygó létezik, és
ezek vizsgálata sem fejeződött be. Mindenfelől idegen birodalmak vesznek körül minket. Ha terjeszkedni
próbálunk, előbb-utóbb háborúba keveredünk velük.
- Nem feltétlenül - jegyezte meg Jame. - Kereshetünk lakható bolygókat az idegen birodalmakon túl is.
- Micsoda?
- Igen, erről akartunk beszélni - mondta Stillman. - A troftokat legyőztük, és tudják, hogy elég erősek
vagyunk. Bármikor szétzúzhatjuk a birodalmukat, ha inváziót indítunk ellenük. Tehát könnyen rávehetjük őket,
hogy biztosítsanak számunkra egy folyosót a távoli naprendszerek felé. És ott újabb kolóniákat hozhatunk létre.
D'arl elgondolkodva bámult a semmibe.
- És mi lesz, ha nem találunk lakható bolygókat? - kérdezte végül. - Akkor nincs szerencsénk - felelte
Stillman. - De ha találunk, milyen sokat nyerhetünk vele! Újabb világok, nyersanyagok, talán idegen
kapcsolatok, kereskedelem… Sokkal hasznosabb cél a kobrák számára, mint feláldozni őket egy értelmetlen
háborúban.
- Igen. Persze a troft birodalomtól elég távol létesítünk kolóniákat, nehogy a troftok elpusztítsák őket -
kezdett lelkesedni D'arl. A nagy távolság miatt valóban előnyösebb kobrákat küldeni, mint reguláris csapatokat,
hihetetlen mennyiségű felszereléssel. Ha pedig a kolóniák megerősödnek, a troftok nem mernek háborút indítani
ellenünk, mivel két fronton kéne harcolniuk.
- Tehát egyetért velünk? - kérdezte Jame. - Tájékoztatja H'orme szenátort a javaslatunkról?
D'arl bólintott.
 - Természetesen: Rengeteg fantáziát látok benne, a birodalom sokat profitálhat belőle, és ezzel együtt
megoldódik a kobrák problémája is… Azt hiszem, a minthistik határsértéseit sikerül rendeznünk a kobrák
bevetése nélkül is… - Hirtelen felállt. - Mondanom sem kell, hogy ez a beszélgetés szigorúan bizalmas jellegű
volt. A nyilvánosság sokat árthat az ügy sikerének. Nem ígérhetek semmi biztosat, de a szenátus hamarosan
megtárgyalja ezt a lehetőséget.
Igaza volt. Nem egészen két hét elteltével megszületett a döntés.

A hatalmas katonai űrsiklót meglepően nagy tömeg vette körül, annak ellenére, hogy Jonny mindössze húsz
társával készült a Horizontról az Asgard kiképzőtáborába. A hosszú útra indulókat elkísérték az űrkikötőbe
hozzátartozóik és barátaik. A Moreau család tagjainak és Stillmannak mégsem okozott nehézséget, hogy
átjussanak a tömegen. Az emberek félelemmel húzódtak félre a kobrák vörös-fekete egyenruháját viselő Jonny
elől. De a húsz fiatal telepes tisztelettel nézett rá. Ők pontosan tudták, hogy hamarosan a kobrák félelmetesnek
tartott fegyverein múlik az életük.
- Sok szerencsét, Jonny! - mondta Stillman, amint az űrsiklóhoz értek. - Remélem, egyenesbe jön végre a
sorsod!
- Köszönöm, Mr. Stillman - felelte Jonny megszorítva a felé nyújtott kezet. - És köszönöm
mindannyiótoknak, hogy kitartottatok mellettem - fordult a családjához.
- Értesíts minket, mielőtt elhagyod az Asgardot! - kérte Irena könnyes szemmel.
- Természetesen, anya - ölelte át Jonny. - Talán néhány év múlva meglátogattok.
- Naná! - mondta diadalmasan Gwen.
- Vigyázz magadra, fiam! - szorította meg Jonny karját Pearce. - Légy óvatos! - tette hozzá Jame.
Jonny még egyszer sorra megölelte őket, azután belépett az űrsiklóba. A sikló még üres volt, de amint
kiválasztott egy helyet magának, egymás után beszállt a többi telepes is. Mintha az ő elindulása adta volna meg
számukra a jelet.
A gondolat mosolyt csalt az arcára. Az Adirondackon is mindig a kobrák töltötték be a vezető szerepet. De
amióta visszatért a polgári életbe, ezt a tiszteletet nem tapasztalta. Talán az új világban minden másként Lesz,
mint a Horizonton. Számtalan veszély leselkedik majd rájuk, a kudarc halált jelent, de Jonny már megtanulta,
hogyan nézzen szembe a halállal. Ez az érzés nem töltötte el félelemmel. Gondolatait inkább az foglalkoztatta,
hogy a távoli bolygók meghódításáért vállvetve kell küzdeniük a kobráknak és a telepeseknek. Ott majd
megtanulják tisztelni egymást.
Mosolyogva hátradőlt, és kényelmesen elhelyezkedve várta a felszállást.

Második könyv

1. fejezet

A kis haiku kert, mely H'orme rezidenciájához tartozott, a belső építészet valóságos remekműve volt. A
növekedésgátló hormonnal kezelt fák és bokrok között csordogáló patak; a mesterségesen előteremtett napfény
és szellő hatását fokozta a falakra vetített holografikus tájkép, amely a kis belső kertet valóságos parkká
varázsolta.
A két férfi a fák között sétálva beszélgetett.
- Pendrikan szenátorral legyen óvatos! - mondta H'orme. - Ő sohasem kedvelt engem, és az irántam érzett
ellenszenvét önnel is éreztetni fogja.
D'arl bólintott. Már volt alkalma tapasztalni Pendrikan magatartását.
- Igyekeztem megfigyelni, ön hogyan szerelte le a szenátort a tárgyalások folyamán. Megpróbálom követni a
taktikáját, uram.
- Helyes. Az a legfontosabb, hogy ne akarjon nyíltan állást foglalni vele szemben. A szenátus meglehetősen
konzervatív testület, és a tagjai nem szeretik, ha egy fiatal szenátor okosabbnak bizonyul, mint ők.
- A fiatalok viszont azt nem szeretik, ha az idősebbek lekicsinylően bánnak velük.
H'orme elmosolyodott.
- Nem féltem önt, D'arl. Magában megvan minden képesség ahhoz, hogy jó szenátor legyen. Mint ezt a
kobrakérdés megoldása is bizonyítja. Ön kidolgozott egy nagyszerű tervet, amelyet elfogadtatott a szenátussal.
- Köszönöm, uram, de az ötlet nem tőlem származik.
- Az ilyesmit nem kell mindig hangsúlyoznia. Ön dolgozta ki a részleteket, és fogadtatta el a kongresszussal,
tehát az érdem is önt illeti. Na persze nem szabad abba a hibába esnie; hogy minden érdemet magának akar
tulajdonítani.
- Igen, uram.
- De biztos vagyok benne, hogy ettől nem kell tartanom. Ön kiváló politikus, és tőlem is sokat tanulhatott.
D'arl gondolatai elkalandoztak. Eszébe jutott az a tizenhárom év, amelyet H'orme szárnysegédjeként eltöltött.
Tizenhárom év hosszú idő, mégis úgy érezte, hogy még nem készült fel tökéletesen az előtte álló feladatra.
- Mik a legújabb hírek az Aventinéről? - kérdezte H'orme. A kérdés kizökkentette D'arlt a gondolataiból.
- Aventine…? Ja, igen, az új kolónia. A telepesek első hulláma megérkezett a bolygóra. Egyelőre nem
találkoztak semmiféle veszéllyel, vagy ellenséges életformával.
- Legalábbis ez volt a helyzet három hónappal ezelőtt - jegyezte meg H'orme.
- Valóban; a kommunikáció meglehetősen nehézkes a nagy távolság miatt. Nem könnyű ilyen messziről
kormányozni az új kolóniát. A kongresszusnak hamarosan ki kell jelölnie egy megbízható embert
főkormányzónak.
- És mi a helyzet a troftokkal?
- Egyelőre semmi gondot nem okoztak, uram.
- Hm. Nem erre számítottam - jelentette ki H'orme. - Bár az űrhajók telepeseket és kobrákat egyaránt
szállítanak. Talán nem akarnak ujjat húzni a kobrákkal. Legalábbis egyelőre nem… De a troftok hamarosan
belátják majd hogy az Aventine potenciális fenyegetést jelent a számukra. Remélem, addigra megerősödik
annyira az új kolónia, hogy képes lesz megvédeni önmagát.
- Ebből a szempontból kedvezőbb lenne, ha a bolygó felszínén több települést hoznánk létre, lehetőleg
szétszórtan. Így egyetlen légitámadással nem tudnák megsemmisíteni a teljes gyarmatot.
H'orme nagyot sóhajtott.
- Ez elég logikusan hangzik. Legalábbis rövid távon ez lenne a legbiztonságosabb.
Visszatértek az iroda ajtajához, ahol H'orme megállt egy percre, hogy még egy pillantást vessen kedvenc
helyére.
- Ha elfogad egy utolsó tanácsot, D'arl, azt ajánlom, keressen maga mellé egy megbízható embert. Olyan
személyre gondolok, aki igazán megérti a kobrakérdést.
D'arl elmosolyodott.
- Azt hiszem, már megtaláltam a megfelelő embert. Emlékszik arra a fiatalemberre, aki az Aventine
gyarmatosítását javasolta? A fivére kobraharcos, és jelenleg az új kolónián tartózkodik.
H'orme is mosolyra húzta a száját.
- Úgy látom, többet tanult tőlem, mint gondoltam. Büszke vagyok rá, hogy maga lesz az utódom… D'arl
szenátor.
- Köszönöm, uram - felelte a fiatal politikus. - Remélem, később sem okozok csalódást önnek.
Mindketten elhagyták a gyönyörű kertet, ahová H'orme soha többé nem tért vissza.

2. fejezet

A hazafi: 2414

A szántóföldet és az erdőt elválasztó határsáv olyan keskeny volt, mint egy lézersugár. A szántóföldet sűrűn
vetett búzatáblák borították, az erdőt pedig a bolygó természetes flórája alkotta. Jonny a két vegetáció
találkozásánál szembetűnő kontrasztot figyelte. Magas növényzet találkozott az alacsonnyal, emberek által
meghonosított növényfajok találkoztak a természet alkotta, őshonos vegetációval.
Jonny a fiatalemberre pillantott, aki a katonai parancsnokság levelét kézbesítette.
- Mit jelent ez? - kérdezte a levélre bökve.
- Az üzenet egyértelmű, uram… - felelte a fiú.
- Igen, olvastam - szakította félbe Jonny. - De ha még egyszer uramnak szólítasz, ellátom a bajodat. Az
egészben azt nem értem, miért hívat Challinor az irodájába, hiszen itt a telefon a zsebemben, ha beszélni akar
velem.
- K2 Challinor szeretné elkerülni; hogy a beszélgetésről más is tudomást szerezzen. Bizalmas jellegű
közlendője lehet.
- Akkor mondd még Challinornak, hogy hamarosan felkeresem. Egy tüskés leopárd ólálkodik az erdő szélén.
Ha nem kapom el még ma, egész éjjel őrködnöm kell Chinnel együtt.
- K2 Challinor azzal bízott meg, hogy hívjam fel a figyelmed a megbeszélés fontosságára.
- Megígértem Chinnek, hogy elkapom a leopárdot - jelentette ki Jonny, majd a telefonjáért nyúlt. - Ha
akarod, felhívom Challinort, és beszélek vele.
- Nem. Majd én elmondom neki - bólintott Almo, azután átvágott a búzatáblán, és beszállt a terepjáróba.
Jonny arcán mosoly futott át, amint a távolodó tinédzser után nézett. Azután elkomorodott. A telepesek első
két hulláma egyedülálló férfiakból és gyermektelen házaspárokból állt. Almóval egykorú fiatal nagyon kevés élt
a bolygónak ezen a részén, ezért néha sajnálta a fiút magányosságáért. A tinédzserek csodálattal tekintettek a
kobrákra, valóságos hősként tisztelték őket. És ez a megbecsülés jólesett a kobráknak.
Miután Almo terepjárója eltűnt a távolban, Jonny ismét az erdő felé fordult. Tudta, hogy Challinor dühös
lesz rá, de most a legfontosabbnak a leopárd elejtését tartotta. Miután meggyőződött arról, hogy valamennyi
felszerelési tárgya rendben van, óvatosan belopakodott az erdőbe.
 Már csaknem hét éve élt az Aventinén, mégis mindig megborzongott, amikor belépett az erdő fái közé. A
különös formájú levelek olyan sűrű lombot alkottak, hogy alattuk örök félhomály uralkodott. Az erdő
hihetetlenül öreg lehetett, a fák szinte az égbe nyúltak, és az ember eltörpült közöttük. A bolygó felszínének
jelentós részét ilyen erdők alkották, amelyek élővilágáról alig rendelkeztek információval. Jonny felerősítette
hang- és fényérzékelő rendszerét, azután beljebb hatolt a fák közé.
Néhány lépés megtétele után halk levélzizzenésre lett figyelmes. Nanokomputere egy pillanat alatt bemérte a
hang forrását, így Jonnyt nem érte váratlanul a tüskés leopárd támadása. Az állat egy magas ágról vetette rá
magát kiszemelt áldozatára, de Jonny szervorendszere segítségével kitért előle. Mire a leopárd földet ért, Jonny
már néhány méternyire állt eredeti helyétől, és mindkét kisujjának lézerfegyvere egyszerre tüzelt. A lézersugarak
átfúrták az állat koponyáját, amely hörögve terült el. De néhány másodperc múlva összeszedte magát, és újabb
támadásra lendült. Az egész jelenet olyan volt, mint amikor valaki álmában kergeti az embert, és sehogyan sem
lehet elmenekülni előle. A koponyán áthatoló két lézersugár bármelyik ember azonnali halálát okozta volna. De
ez a szörnyeteg újra támadott. Jonny ismét félreugrott; és a levegőben végrehajtva egy teljes fordulatot, a
sarkába épített páncéltörő lézerrel lőtt a leopárd koponyájába. Ez már elegendőnek bizonyult. Az állat
végigterült a földön, de maradék erejével még mindig megpróbálta belemélyeszteni a lábfején lévő borotvaéles
karmokat ellenfelébe.
Jonny óvatosan felállt. A sarkában ugyanazt az égető fájdalmat érezte, mint az Asgardon, amikor kitört a
Tyler-kastélyból, és közben a páncéltörő lézer csöve túlhevült. Úgy tűnt, hogy ezek a háborús sérülésék élete
végéig gyötörni fogják.
Még egy pillantást vetett a leopárd tetemére, azután elővette a telefont, és felhívta a központot.
- Ariel - jelentkezett kellemes, női hangon a komputer. - Chin Reston - közölte Jonny a keresett személy
nevét. - Itt Chin Reston - válaszolta egy férfi a vonal túloldalán.
- Jonny Moreau vagyok. Elkaptam a tüskés leopárdot. Remélem, nem akartál trófeát készíttetni belőle,
ugyanis a fejéből nem sok maradt.
- Nem számít! Te jól vagy?
- Túl sokat aggódsz - jegyezte meg Jonny. - Egyébként minden rendben. Ha akarod, hagyok itt valami
jelzést, hogy megtaláld. Bármikor elviheted a bundáját.
- Az nagyszerű lesz! Köszönöm, Jonny. Valóban nagyra értékelem a segítséged.
- Szóra sem érdemes. Később még beszélgetünk. - Azzal visszakapcsolt a központhoz. - Kennet MacDonald
- mondta a komputernek.
Néhány másodperc múlva ismét a komputerhang jelentkezett. - A hívott személy nem jelentkezik.
Jonny különösnek találta a dolgot. Mint minden kobra, MacDonald is mindig magánál tartotta a telefonját.
Ha nem jelentkezik, akkor valószínűleg éppen az erdőben vadászik ő is, és nem akarja a telefonálással magára
vonni a vadállat figyelmét.
- Üzenetrögzítés. - Értettem.
- Ken, itt Jonny Moreau. Hívj vissza, amint tudsz! Lehetőleg még ma este.
Jonny kikapcsolta a készüléket, majd a zsebébe csúsztatta. Azután levett az övéről egy apró
jelzőberendezést, amelyet üzembe helyezett, és letett a leopárd mellé. Tekintete megakadt az állat lábfejéből
kiálló éles pengéken. A bolygót felderítő biológusok szerint ezek a késpengeszerű karmok védekezésre
szolgáltak, nem pedig más állatok elejtésére. Az egyetlen problémát csupán az jelentette, hogy még senki sem
látott olyan állatot, amellyel szemben a tüskés leopárdnak szüksége lett volna ezekre a félelmetes fegyverekre.
Jonny viszont egy cseppet sem vágyott arra, hogy a közelben legyen, amikor ezzel az idefen lénnyel először
találkoznak.
Érzékelő rendszerét visszaállította a normális szintre, azután megindult az erdő széle felé.

MacDonald hívása késő délután érkezett, amint Jonny éppen az éléskamrát fosztogatta, kedvére való vacsora
után kutatva.
- Ne haragudj, hogy nem hívtalak hamarabb - mentegetőzött MacDonald. - Egész nap az erdőben voltam, a
folyó közelében, és kikapcsoltam a telefonom.
- Semmi baj - mondta Jonny. - Tüskés leopárdra vadásztál? - Igen, és sikerült leterítenem egyet.
- Nekem is. Valószínűleg újabb migrációra kell számítanunk. Bár nem szokták ilyen hamar felfedezni a
megtisztított területet. De úgy tűnik, most egy darabig sok dolgunk lesz.
- Mire gondolsz? - kérdezte MacDonald.
Jonny habozott a válasszal. Challinornak jó oka lehetett, hogy nem telefonon beszélt vele.
- Kaptál ma valami szokatlan üzenetet?
- Nos, tulajdonképpen igen. Akarod, hogy összefussunk, és megbeszéljük? Várj egy percet, Chrys hangját
hallom a vonalban… Azt javasolja, hogy menjünk el hozzá vacsorázni, körülbelül fél óra múlva:
- Sajnálom, de már hozzákezdtem a vacsorához - hazudta Jonny. - Mi lenne, ha utána találkoznánk?
- Oké - felelte MacDonald. - Hét óra megfelel?
Challinor fél nyolcra várja.
 - Hétkor ott leszek.
Jonny kikapcsolta a készüléket, majd levett a polcról néhány konzervet. Szívesen vacsorázott volna Chrys
Eldjarn és MacDonald társaságában, hiszen ők voltak a legjobb barátai, de nem akart túl sokáig a terhükre lenni.
Összeillő párnak tartotta őket. Ha Chrys apjának nem kellett volna elutaznia, hogy elvégezzen a másik kolónián
egy sürgős műtétet, akkor habozás nélkül elfogadta volna a vacsorameghívást. Mivel Ariel négyszázhatvan
telepesére mindössze két kobra vigyázott, Jonnynak és MacDonaldnak igen sok dolga akadt. A két fiatalnak alig
jutott idő, hogy néha kettesben maradjanak.
Nem tagadhatta azt sem, hogy valahányszor Chrysszel találkozott, önfeledten bámulta a lány szépségét.
Viszont attól tartott, hogy ezt Ken is előbb-utóbb észreveszi, és megromlik kettőjük között a viszony. A
barátságuk pedig túlságosan értékes volt, hogy kockáztassa.
Komótosan elfogyasztotta vacsoráját, és pontban hét órakor megérkezett az Eldjarn-házhoz. Chrys nyitott
ajtót, bájos arcán az elbűvölő mosollyal, majd bevezette a nappaliba. MacDonald a kanapén üldögélt.
- Csodálatos vacsorát hagytál ki - mondta, majd intett Jonnynak, hogy foglaljon helyet.
- Gondolom, egyedül is sikerült megbirkóznod vele - jegyezte meg Jonny.
MacDonald fél fejjel magasabb, és jóval testesebb volt, mint Jonny. Hihetetlen mennyiségű ételt tudott
eltüntetni.
- Megpróbáltam. De most lássuk az üzenetet.
Jonny előhúzta zsebéből a rövid szövegű levelet, majd átnyújtotta. Miután MacDonald átfutotta, továbbadta
Chrysnek. A lány leült a heverőre, és figyelmesen elolvasta a levelet.
- Pontosan ugyanaz a szöveg, mint amit én kaptam - mondta MacDonald. - Sejted, miről lehet szó?
Jonny megrázta a fejét.
- A Harmatcsepp már hónapok óta kutatja a legközelebbi naprendszert. Gondolod, hogy találtak valami
érdekeset.
- Érdekeset, vagy inkább veszélyeset? - kérdezte csendesen Chrys. - Lehetséges, hogy az ügy csak a
kobrákra tartozik - tűnődött MacDonald. - Bár ezt nem tartom valószínűnek. Ha háborús veszélyről lenne szó,
akkor valamennyiünket a fővárosba hívtak volna, nem pedig Thanksgivingbe.
- Sokkal kevésbé feltűnő a híreket minden városba külön eljuttatni, mint látványosan összevonni a kobrákat -
vélekedett Jonny. - Ki adta át neked a levelet? Almo Pyre?
MacDonald bólintott.
- Rendkívül hivatalosnak akart látszani. Legalább négyszer szólított K2 MacDonaldnak.
- Velem is így beszélt. Talán Challinor hívta fel a figyelmét, hogy használja a régi rendfokozati
elnevezéseket.
- Nem tudom. Hetek óta nem jártam Thanksgivingben - jegyezte meg MacDonald, majd az órájára pillantott.
- Lassan indulnunk kell, ha eleget akarunk tenni Challinor meghívásának.
- A megbeszélés után gyertek vissza, és mondjátok el, miről volt szó! - javasolta Chrys.
- Valószínűleg csak késő este érünk haza - MacDonald búcsúzóul megcsókolta a lány arcát.
- Apa is csak későn jön, és addig úgysem fekszem le aludni: - Rendben van - bólintott végül MacDonald.
Tlianksgiving húsz kilométernyire északkeletre feküdt Arieltől. Az út rendkívül rossz minőségű volt, még az
Aventine új településein létesített utak viszonylatában is. Szerencsére MacDonald rutinosan kerülgette a
gödröket, nagyobb döccenőket, és az őshonos erdő lehajló ágait.
- Néhány nappal ezelőtt az egyik ilyen lehajló ágról egy tüskés leopárd ugrott rá az arra haladó kocsira, és
csaknem halálra rémítette a szerencsétlen farmert - mesélte MacDonald.
- Elég kellemetlen élmény lehetett - mosolyodott el Jonny, majd váratlanul Témát váltott. - Megbeszéltétek
már, hogy mikor lesz az esküvőtök?
- Hm… Még nem. Azt hiszem, előbb mindkettőnknek meg kell bizonyosodnia arról, hogy összeillünk.
- Szerintem, ha ezt a lányt nem próbálod mindenáron az oltár elé vonszolni, akkor hülye vagy. Ugyanezt
persze nem tanácsolnám neki. - Kösz. Látom, jó szívvel viseltetsz irántam… - vigyorgott
MacDonald. - Lehet, hogy gyalog mész haza.
Challinor háza Thanksgiving szélén épült. A házat gondosan művelt földterület vette körül. Már két autó
várakozott az udvaron, amikor megérkeztek.
Az ajtó kitárult, és egy karcsú férfi jelent meg előttük a kobrák egyenruhájában.
- Jó estét, Moreau és MacDonald! - üdvözölte őket, majd hűvösen megjegyezte:
- Húsz percet késtetek.
Jonny érezte MacDonald fortyogó dühét, ezért sietve megelőzte a válasszal.
- Szevasz, Lest. Nem tudtam, hogy jelmezbál lesz - mutatott a fiatalember egyenruhájára.
Simmon L'est faarccal meredt rá. Jonny rühellte az ilyen savanyú alakokat. Szerencsére MacDonaldnak is
sikerült nyugalmat erőltetnie magára. Szó nélkül félretolta az ajtóból L'estet, majd belépett a házba. Jonny
követte barátját, L'est pedig becsukta mögöttük az ajtót.
A normál méretű nappaliban elég sokan gyűltek össze. A bejárattal szemben ült a kobraegyenruhát viselő
Tors Challinor. Tőle jobbra, hétköznapi öltözetben Sandy Taber és Barl DesLone, akik Greenswardból érkeztek.
Mellettük foglalt helyet, szintén egyenruhában, Hael Szintra Oázisból, és Franck Patrusky, Thanksgivingből.
- MacDonald és Moreau - üdvözölte Challinor az újonnan érkezőket. - Gyertek beljebb, és foglaljatok
helyet!
- Remélem, valóban fontos ügyről van szó - jelentette ki MacDonald, miközben végigmentek a nappalín,
majd leültek Challinor közelében. - Nem tudom, hogy állnak a dolgok Thanksgivingben, de Arielben nem érünk
rá katonásdit játszani.
- Éppen az elfoglaltság és a szabad idő az egyik téma, amit szeretnék veletek megvitatni - kezdte Challinor. -
Mondjátok meg őszintén, szerintetek elegendő kobra tevékenykedik Arielben vagy Greenswardban?
- Hová akarsz kilyukadni? - kérdezte Taber.
- Ti is jól tudjátok, hogy Caravelben tízezer ember él, és pontosan hetvenkét kobra van a városban - folytatta
Challinor. - Ez azt jelenti, hogy száznegyven telepesre jut egy kobra. Ennek megfelelően Greenswardban három
kobrára lenne szükség, Arielben pedig a jelenlegi létszám kétszeresére.
- Ariel jelenleg elég csendes - mondta MacDonald. - Nincs szükségünk nagyobb tűzerőre. Nálatok mi a
helyzet, Taber?
- Nem csupán a tűzerő a meghatározó - felelte Szintra, Taber helyett. - Arról van szó, hogy túl sokat
követelnek tőlünk. Nem csupán a tüskés leopárdokat és a falxokat kell elpusztítanunk, hanem azt is elvárják,
hogy felkutassuk a búzakígyókat, őrizzük a csordákat, vágjuk ki a fákat, pakoljuk le a teherautókat. Mindent
velünk csináltatnak, és nem kapunk cserébe semmit!
Jonny Szintra haragtól kipirult arcát figyelte, majd végignézett a többieken. A vacsora lassan gombóccá állt
össze a gyomrában.
- Ken, azt hiszem, ideje lenne visszamennünk Arielbe - jegyezte meg csendesen Jonny.
- Ne, kérlek, várjatok még! - mondta Challinor. - Szintra egy kicsit kifakadt, de az Oázison egyedül teljesít
szolgálatot, ezért valamennyiünk közül ő tudja legjobban megítélni ezt a kérdést.
- Tegyük fel, hogy Szintrának igaza van - bólintott MacDonald. Akkor sincs értelme erről vitatkozni. Milyen
megoldást tudnátok javasolni?
- Itt nem csupán a megbecsülésről van szó. A kolónia egyre növekszik, és mi mindig a legkevesebb
ségítséget kapjuk. Úgy tűnik, mintha a kormány nem törődne velünk. És ez ellen tennünk kell valamit.
- Mit javasolsz? - kérdezte DesLone. - Küldjünk petíciót a szenátusnak a következő űrhajóval?
- Ne légy cinikus, Barl! - intette le Taber. - Éppen arról beszélnek, hogy le kéne váltani a jelenlegi kormány t:
- Ennél egy kicsit többre gondoltunk - jelentette ki Challinor.
- Azt akarjátok, hogy olyan emberek kormányozzák a kolóniákat az Aventinén, akik a legtöbbet tették értük?
- kérdezte Jonny. - Vagyis mi, kobrák?
- Sok tekintetben a kolóniák kiépítése hasonlít a gerilla-hadviseléshez - felelte Challinor. - Mi végeztük a
legtöbb munkát, nekünk kell betöltenünk a vezető szerepet.
- Tehát mi a konkrét javaslatod? - szólt közbe MacDonald. Osszuk fel az Aventinét királyságokra, és
mindegyik élére állítsunk egy kobrát?
- Alapvetően erre gondoltunk - bólintott Challinor. - Bár a gyakorlati kivitelezése sokkal bonyolultabb.
Érdekel az ötlet?
- Hányan támogatják? - kérdezte MacDonald kitérve a válasz elől. - Elegen - mondta Challinor. - Mi négyen,
valamint a három kobra Fallow-ból, kettő Wealdból és további három Headwaterből. Rajtuk kívül számíthatunk
még a Kerseage bányáknál dolgozó kobrákra is.
- Azt képzeled, hogy egy tucatnyi kobrával meghódíthatod a világot? Challinor megrázta a fejét.
- Természetesen nem. De számtalan kobrával beszéltem, és valamennyien a fejleményekre várnak.
- Vagyis arra kíváncsiak, milyen intézkedéseket tesz a kormány, ha megpróbáljátok átvenni a hatalmat -
mondta MacDonald. - Tudod, mi lesz erre a válasz? A kormány ellenetek küldi az összes kobrát, ezáltal az
itteniek sem mernek támogatni benneteket. Tizenketten fogtok szemben állni hatszázhúsz kobrával.
L'est hirtelen fele tant a helyéről.
- Nyilatkozz végre, melyik oldalon állsz, MacDonald!
- Én ugyanazon az oldalon állok, ahol eddig: a Galaktikus Birodalom oldalán. Amit ti terveztek, az
hazaárulás, amiben én nem vagyok hajlandó részt venni.
- Nem veszed észre, te hűséges kutya - vetette oda hevesen Lest -, hogy imádott birodalmad lakói veszélyes
fenevadnak tekintenek, aki csak arra jó, hogy elvégezze helyettük a piszkos munkát?! Ravaszul eltávolítottak a
civilizált világból, amelytől most százötven fényévnyi távolság és kétszáz milliárd troft választ el.
- Azzal a feladattal küldtek minket ide, hogy új kolóniát hozzunk létre - szólt közbe Jonny, állást foglalva
MacDonald mellett.
- Ez süket duma, Moreau! Minket azért küldtek ide, mert ez olcsóbb megoldásnak látszott, mint hogy
háborúban ölessenek meg. A birodalom szarik ránk. Kilöktek bennünket ezen az isten háta mögötti helyen, aztán
a mi dolgunk, hogyan maradunk életben. De ha elpusztulunk, nekik az sem fáj.
- Jössz, Jonny? - kérdezte MacDonald, majd az ajtó felé indult. De L'est elé állt.
- Nem mehetsz el, MacDonald: Túl sokat tudsz.
 - Csillapodj, Simmon! - szólt rá Challinor. - Nem állíthatunk senkit olyan döntés elé, hogy vagy csatlakozik
hozzánk, vagy meghal. Lest nem mozdult.
- Te nem ismered ezt a fazont, Tors. Ez született bajkeverő.
- Igen, ezt már korábban is említetted - jegyezte meg Challinor, majd MacDonaldhoz fordult. - Meg kell
értened, hogy nem csak önző érdekek vezérelnek minket. Aventine lakosainak erőskezű vezetőkre van
szükségük. A mi kötelességünk, hogy megvédjük ezeket az embereket a veszélyektől.
- Ha a barátod nem megy el az utamból; magam fogom arrébb tenni - jelentette ki MacDonald.
Challinor nagyot sóhajtott.
- Simmon, hagyd elmenni! MacDonald, legalább gondold végig, amit mondtam!
- Hát persze - bólintott MacDonald, és továbbment, szemmel tartva Lestet.
Jonny Patruskyt és Szintrát figyelte, miközben felállt, majd ő is barátja után indult.
- Ha maradni akarsz, Moreau - szólt utána Challinor -, a megbeszélés után hazaviszünk.
- Nem, köszönöm - felelte Jonny. - Ma estére még van egy kis dolgom.
- Oké. De gondolkodj azon, amit mondtam!
Bár Challinor szavai barátságosnak tűntek, mégis fenyegetés érződött a hangjában: Jonny kilépett az
udvarra, majd sietve becsukta maga mögött az ajtót.

3. fejezet

A hazafelé utazás elég hajmeresztőnek bizonyult. MacDonald szótlanul vezette a kocsit, de az eszeveszett
tempófeldúlt lelkiállapotáról tanúskodott.
Az Eldjarn-házhoz érve MacDonald megállította a kocsit az út szélén. Chrys apja valószínűleg későn
érkezett haza Rankinból, és már nem volt kedve beállni a garázsba, mert az autója a kertben parkolt.
A kopogtatásra Chrys nyitott ajtót.
- Gyertek be! - mondta a lány. - Korábban jöttetek, mint gondoltam. Rövid megbeszélés volt?
- Túl hosszú - morgott MacDonald. Chrys kérdő tekintettel nézett rá.
- Mi történt? Challinor arra akart rávenni benneteket, hogy követeljetek több kobrát segítségül?
MacDonald megrázta a fejét.
- Nem. Azt akarta, hogy vegyük át a hatalmat a bolygón. - Micsoda? - kérdezte döbbenten Chrys.
- Jól hallottad. Az a szándéka, hogy megdönti a jelenlegi kormányt, kisebb államokat hoz létre, és mindegyik
élére kobrákat állít.
Chrys Jonnyra pillantott. - Ugye csak tréfál?
- Nem. Challinor halálosan komolyan gondolja mindezt. Csak azt nem tudom, hogyan akarja véghezvinni…
- Várjatok! - szakította félbe Chrys. - Azt hiszem, jobb lesz, ha apa is hallja.
- Remekötlet - jegyezte meg MacDonald, majd a szekrényhez lépett, és töltött magának egy italt.
Néhány perc múlva Chrys visszatért az édesapjával.
- Ken, Jonny - bólintott feléjük Orrin Eldjarn. - Miféle államcsíny van kialakulóban?
Mindannyian helyet foglaltak, majd MacDonald elmesélte a tanácskozás részleteit. Végül hozzátette, hogy
Jonnyhoz hasonlóan, ő sem hiszi, hogy tervüket meg tudják valósítani.
- Az attól függ, hányan csatlakoznak hozzájuk - jelentette ki Eldjarn. - Ha Challinor átveszi a hatalmat
Thanksgivingben, az emberek nem tudják megállítani.
- Bizonyára akadnak lőfegyverek a városban - jegyezte meg Chrys. - A hagyományos fegyverek nem sokat
érnek egy kobrával szemben - mondta Jonny. - Legfeljebb szűk belső térben lehet próbálkozni velük, ahol a
kobra nem tud manőverezni. A puska vagy pisztoly csappantyúja akkorát kattan, amit hallani lehet, a
nanokomputer azonnal beméri a fegyver helyét, és működésbe hozza a szervorendszert. Ezáltal a kobra ki tud
térni a golyó útjából. Ezt a troftok is hamar belátták.
- De tizenkét zendülő kobra ellen felveheti a harcot tizenkét lojális kobra.
- Hacsak a zendülők nem ölik meg őket orvul, még a harc megkezdése előtt - mondta Chrys.
- Ennek nem látom túl sok értelmét - rázta meg a fejét MacDonald. - Ha a lázadókhoz további ötven kobra
csatlakozik, még akkor is csupán tizedrészét teszik ki a teljes kobrahaderőnek. És ezt Challinor is tudja.
- Akkor az a kérdés, még miről tud, amiről mi nem - tűnődött hangosan Eldjarn.
Jonny és MacDonald egymásra pillantott.
- Fogalmunk sincs róla - válaszolta Jonny. - Elképzelhető, hogy Challinor más városokban élő kobrákkal is
beszélt, és sikerült megnyernie a támogatásukat. Bár ezt nem tartom valószínűnek. A tüskés leopárdok ismét
igen nagy számban jelentek meg a települések közelében, énezek távol tartása leköti a kobrák minden idejét.
- Talán éppen ez az egyik oka, hogy Challinor ezt az időpontot választotta terve végrehajtásához - jegyezte
meg Eldjarn. - A kormány és a lakosság szintén a tüskésleopárd-migrációval van elfoglalva. Különös egybeesés,
hogy a Harmatcsepp is néhány nappal ezelőtt hagyta el Capitalia űrkikötőjét. Ez azt jelenti, hogy az
elkövetkezendő hat hónap során megszakad minden kapcsolatunk a birodalommal. Addig bőven lesz idő átvenni
és konszolidálni a hatalmat.
 - Úgy van - bólintott MacDonald. - Challinor aprólékosan kidolgozta a tervet.
- Kár, hogy nem mutattatok hajlandóságot az együttműködésre - mondta Eldjarn. - Sokkal többet
megtudhattunk volna a terv részleteiről.
- Én azt tettem, ami a kötelességem volt - jelentette ki MacDonald. - Senkinek sem fogok hazudni a
lojalitásomat illetően.
- Természetesen, megértem - bólintott Eldjarn.
- Azt hiszem, én visszamehetnék - tűnődött Jonny. - Én nem foglaltam egyértelműen állást az ügyben.
MacDonald megrázta a fejét.
- Gyanakodnának rád. És ha észreveszik, hogy információkat juttatsz el hozzánk, kémnek tekintenek.
- Persze csak akkor, ha Jonny valóban vissza akar menni közéjük - szólt közbe Chrys.
Eldjarn és MacDonald meglepetten nézett a lányra.
- Jonny azt mondta, visszamehetne T folytatta Chrys. - De ez nem azt jelenti, hogy vissza is megy. Ebben
neki kell döntenie.
- Igazad van - mondta Eldjarn. - Tehát, Jonny, hogyan döntesz? - Őszintén szólva nem is tudom - felelte
Jonny. - Hűséget esküdtem a birodalomnak, de az itteni kormány olyan intézkedéseket tesz, amely
katasztrófához vezet. Szinte agyonhajszolnak minket és a telepeseket, kimerítik a bolygó erőforrásait. Challinor
azt mondta, a mi kötelességünk, hogy Aventine lakóit megvédjük a katasztrófától.
- De amit Challinor tervez, az teljes anarchiához vezet - érvelt MacDonald.
- Ken - Chrys rátette a kezét a férfi karjára, majd Jonnyhoz fordult. - Megértem a bizonytalanságod, de,
ebben a kérdésben nem lehet semlegesnek maradni.
- Márpedig sürgősen döntened kell - hívta fel a figyelmét Eldjarn. - Challinor nem avatta volna bele ennyire
Kent az ügybe, ha nem lenne minden előkészítve.
- Ezzel egyetértek - mondta Jonny, majd hozzátette: - Azt hiszem, ideje hazamennem… ha úgy döntök, hogy
aktívan szembehelyezkedem Challinorral, akkor mindenben számíthattok rám. - Pillantása találkozott
MacDonaldéval. - Mindenesetre, ami ma este itt elhangzott, az szigorúan közöttünk marad. Challinor nem tud
meg semmit a beszélgetésünkről.
- Rendben van - bólintott MacDonald. - Azt hiszem, ez minden, amit elvárhatunk. Akarod, hogy
hazavigyelek?
- Nem, kösz. Inkább sétálok. Jó éjszakát!

Akárcsak a Horizont vidéki városaiban, Arielben is korán nyugovóra tértek az emberek. A sötét utcák
kihaltak voltak, csak egy-egy lámpa fénye pislákolt, és az égen szinte ragyogtak a fényes csillagok. Jonny
szerette nézni a csillagokat, de azon az estén tudomást sem vett róluk.
A háború borzalmai, majd a civilek ellenséges magatartása, végül pedig ez a hét, kemény munkával töltött
esztendő egy idegen világban, megtanították arra, hogy döntéseit ne befolyásolják az érzelmei.
De pillanatnyilag az a helyzet állt elő, hogy döntéshozatalához nem rendelkezett elegendő információval.
Minden jel arra utalt, hogy Challinort és híveit hamar legyőzik. De talán a zendülők alaposabban kidolgozták
tervüket, mint gondolná. Mindenesetre szeretett volna kimaradni az egészből. Nem akarta, hogy véres
polgárháború pusztítson ezen a békés, fiatal kolónián.
Másrészt viszont Jonny hűséggel tartozott a Galaktikus Birodalomnak, ezáltal Aventine kormányának is.
Csodálta MacDonaldot, hogy egyetlen pillanat alatt el tudta dönteni, melyik oldalon kell állnia.
Agyában cikáztak az érvek és ellenérvek. Közben hazaért, levetkőzött, megágyazott, és megpróbált elaludni.
Arra gondolt, hátha reggel, tiszta fejjel jobban át tudja gondolni a dolgokat. De még egy óra múlva sem jött
álom a szemére. Ezért felkelt, bekapcsolta a videót, és betette azt a kazettát, amelyet a családja küldött a
legutóbbi szállítóhajóval. Ismét visszafeküdt az ágyra, behunyta a szemét, és csupán az ismerős hangokat
hallgatta.
Már majdnem elszenderedett, amikor Gwen monológjára lett figyelmes.
-…képzeld, felvettek az Aerie Egyetemre. Ez azt jelenti, hogy néhány évig távol leszek a Horizonttól, de itt
folyik a legszínvonalasabb geológiaoktatás. Ha eredményesen elvégzem ezt a szakot, akkor munkát kapok az
Aventinén. Remélem, addigra Ariel hatalmas várossá fejlődik. Erről jut eszembe: ma azt hallottam az iskola
folyosóján, hogy az Aventine-program alapvetően katonai manipuláció volt. Azért létesítettünk kolóniát az
Aventinén, hogy a troftok két tűz közé kerüljenek, ha ismét meg akarnának támadni minket. Ettől persze nem
kell tartanunk, mert az a hihetetlen mennyiségű ritka érc, amelyet a Kerseage bányákban termeltek, és ide
küldtök, óriási erőfonást jelent…
Jonny kikapcsolta a készüléket, és amint visszabújt az ágyába, már meghozta á döntését. Gwen még mindig
a hőst látja benne, aki legyőzte az ellenséget, és most a határvidéken keményen dolgozik az emberiségért. A
nehéz helyzeteken mindig azok az erős szálak segítették át, amelyek a családjához kötötték. Úgy érezte,
sohasem tudná elárulni őket. Mekkora csalódást okozna nekik, ha megtudnák, hogy a zendülők oldalára állt.
Hirtelen arra gondolt, hogy felhívja MacDonaldot, és közli vele a döntését. De végül belátta, hogy már
nagyon későre jár az idő. Néhány perc múlva mély álomba merült.
 Az ébresztőóra kíméletlen csengésére ébredt, és miközben kidörzsölte szeméből az álmot, a válasz hirtelen
beugrott az agyába. Néhány percig fekve maradt, és átgondolta a részleteket. Azután kimászott az ágyból, majd
kezébe vette a telefont.
- Kennet MacDonald - közölte a komputerrel.
Elég sokat kellett várnia; MacDonald biztosan még aludt. - Igen - mondta végül egy álmos hang.
- Itt Jonny. Rájöttem, miben mesterkedik Challinor.
- Tényleg? - MacDonald szeméből azonnal kiment az álom. - És mire gondolsz?
- Meg akarja kaparintani a Kerseage bányákat. Néhány másodpercnyi szünet következett.
- A rohadt életbe! - mondta végül MacDonald. - Igazad lehet. Aventine ritka érceinek több mint a fele onnan
származik. Megfenyegetheti Zhut, a főkormányzót, hogy berobbantja a bányákat, ha csapatokat küld ellene.
- És minél tovább habozik Zhu, annál gyengébbnek látszik. A pártatlan kobrák látják majd, hogy mekkora
hatalommal rendelkezik, és mellé állnak. Akkor pedig Zhu két dolgot tehet: kapitulál, vagy megkockáztat egy
polgárháborút.
- Igen, a fene vigye el! Azonnal figyelmeztetnünk kell Capitaliát. Rá kell vennünk őket, hogy küldjenek
csapatokat, mielőtt Challinor akcióba lép.
- Helyes. Te akarod hívni őket, vagy beszéljek velük én? - kérdezte Jonny.
- Majd én intézem a dolgot, de maradok vonalban! Halk kattanás hallatszott, majd a női hang jelentkezett.
- Ariel.
- Kormányzósági hivatal, Capitalia - közölte MacDonald. - Sajnálom, nem kapcsolható.
- Miért nem?
- Sajnálom, nem kapcsolható - ismételte a hang.
- Lehetséges, hogy elromlott a műhold? - kérdezte Jonny.
- Nem valószínű. Központ! Az újabb hívás: Powell Stuart irodája, Rankin.
- Sajnálom, nem kapcsolható.
Mivel Rankin a közelben helyezkedett el, ezért a kapcsolat nem a műhold segítségével történt.
- Gyanúsan sok a véletlen meghibásodás - jegyezte meg Jonny. Vajon hogyan sikerült Challinornak ilyen
rövid idő alatt megszereznie a kommunikációs komputert?
- Lehetséges, hogy már néhány nappal ezelőtt blokkolták a városból kivezető vonalakat. Talán ezért küldött
üzenetet Challinor Almo Pyre révén, ahelyett hogy telefonon hívott volna minket. Kétlem, hogy bárki hívta
volna Rankint vagy Capitaliát a szállítóhajó elindulása után.
- Igen, ez elképzelhető. Ezért az lesz a legjobb, ha abbahagyjuk a telefonbeszélgetést. Találkozzunk fél óra
múlva Chrys üzletében.
- Rendben van. Tehát fél óra múlva.
Jonny kikapcsolta a készüléket, miközben azon tűnődött, vajon lehallgatta-e valaki a beszélgetésüket. Ezt
nem tartotta valószínűnek, bár ha Challinor ellenőrzése alatt tartja a kommunikációs komputert; akkor módjában
áll lehallgatni minden beszélgetést.
Jonny kiugrott az ágyból, majd sietve felöltözött.
Chrys, mint Ariel egyik legképzettebb elektrotechnikusa, egy kétszintes épületben rendezte be az irodáját, az
üzlethelyiséget és a raktárt. Az épület a város központjában helyezkedett el. Jonny a megbeszélt időpontnál kissé
hamarabb érkezett, ezért türelmetlenül várakozott, míg Chrys és MacDonald előkerült a kulcsokkal.
- Menjünk be! - javasolta MacDonald, miközben végignézett az utcákon. A munkába induló emberek
forgalma éppen abban az időben kezdett növekedni. - Challinor biztosan ide küldött néhány kémet.
Az irodában Chrys felkapcsolta a villanyt, majd mindhárman helyet foglaltak.
- Nos, elárulnátok végre, miért kellett ötórás alvás után ide jönnöm? - kérdezte Chrys.
- Megszakadt a kapcsolatunk Rankinnal és Capitaliával - közölte vele MacDonald. - Challinor feltehetően
ellenőrzése alatt tartja a kommunikációs komputert. - Ezután előadta Jonny elméletét a Kerseage bányák
elfoglalásával kapcsolatban, és említést tett arról is, hogy megpróbálták értesíteni a hatóságokat. - Ráadásul a
bányákhoz csak a Chalk-folyón felfelé hajózva lehet eljutni, valamint szárazföldi úton
Thanksgivingből és Wealdból. Challinor pedig ezeket az útvonalakat is biztosan megszállta. Ha a vízi utat is
elzárja itt Arielben, a kormánycsapatok csak légi úton tudják megközelíteni a bányákat.
- A mindenit! - jegyezte meg Chrys. Szemei szinte szikráztak a haragtól. - Legalább egy hétbe kerül egy
újabb távközlési rendszer kiépítése.
- Éppen ezt akartam kérdezni - mondta MacDonald. - De hátha te össze tudnál barkácsolni valamilyen
műszert, amelynek segítségével a műholdon keresztül kapcsolatba tudunk lépni Capitaliával, az itteni
kommunikációs komputer kikerülésével.
- Elméletileg igen. De gyakorlatilag… Évek óta nem készítettem magas frekvenciájú adókészüléket.
Legalább két- vagy háromnapi munka még akkor is, ha minden alkatrész a rendelkezésemre áll.
- Nem tudnál felhasználni egy telefonmodult? - kérdezte Jonny. Azzal rengeteg időt megtakarítanál.
- Akkor nem tudnám kiiktatni a rendszerből a kommunikációs komputert. Mindenképpen új csatornát kell
kiépíteni.
- Rendben van. Kezdj hozzá azonnal! - javasolta MacDonald, majd Jonnyhoz fordult. - Minket valószínűleg
figyeltet Challinor, mégis fel kell keresnünk Tyler polgármestert, hogy megszervezzük az ellenállást.
- Amit jelen esetben mi ketten alkotunk - jegyezte meg Jonny.
- Meg az a fél tucat puskás farmer, akiket Chrys említett tegnap este. - Látta Jonny elkeseredett
arckifejezését. - Tudom, agyaggalambvadászatnak tűnik, de ha egyszerre többen tüzelnek, a kobra nem tud
kitérni valamennyi lövedék elől. Tehát a telepesek is alkalmasak arra, hogy fedezék mögé húzódva biztosítsanak
minket.
Jonny tudatában megjelentek az Adirondackon szerzett emlékek. A kereszttűzben elesett civilek látványa…
- Mi a terved? - kérdezte. - Próbáljuk meg biztosítani a Thanksgivingbe vezető utat?
MacDonald megrázta a fejét.
- Úgysem tudjuk távol tartani őket. Bárhol letérhetnek az útról, és ott jönnek be a városba, ahol akarnak,
hiszen nem kell nehéz felszerelést szállítaniuk. A legjobb lesz, ha ezt az épületet védelmezzük, míg Chrys
elkészíti az új adót. Azután segítséget kérünk Capitaliából.
- Megpróbálkozhatnánk egy másik megoldással - javasolta Chrys. - Amíg nem kezdik meg az akciót,
elküldhetnénk valakit, mondjuk apát, Sangraalba, hogy onnan lépjen érintkezésbe Capitaliával.
- Kétlem, hogy Challinor kienged valakit a városból - mondta MacDonald. - De meg lehet próbálni. Mit
gondolsz, édesapád vállalná a feladatot?
- Hát persze - válaszolta a lány, majd felemelte a telefont. - Talán az lesz a legjobb, ha idehívom, és
személyesen tájékoztatjuk a részletekről. Challinor valószínűleg lehallgatja a telefonokat.
A telefonbeszélgetés meglehetősen rövid volt. Eldjarn nem kérdezett semmit, csupán közölte, hogy azonnal
ott lesz.
MacDonald felállt, és az ajtó felé indult.
- Én közben megkeresem a polgármestert - mondta. - Jonny, te maradj itt, és vigyázz Chrysre! Amint tudok,
visszajövök.

Eldjarn megérkezett, majd miután ismertették vele a kialakult helyzetet és a lehetőségeket, azonnal elindult.
Chrys körülbelül másfél órát dolgozott, amikor meghallották a lövést.
- Mi volt ez? - kérdezte riadtan Chrys.
- Puskalövés - felelte Jonny, miközben az ajtó felé indult. - Maradj itt, míg visszajövök…!
- Nem! - jelentette ki határozottan a lány. - Ken odakinn van! Újabb lövést nem hallottak, de mégis hamar
megtalálták a keresett helyet. A tér egyik szélén körülbelül harminc ember gyűlt össze, és még többen
igyekeztek abba az irányba. A polgármesteri hivatal épületénél egy-alak feküdt a földön, MacDonald mellette
térdelt.
- Állj! - kiáltotta egy parancsoló hang, amint Jonny és Chrys átfurakodott a kíváncsi tömegen. - Maradjatok
ki ebből!
Jonny megpillantotta Lestet, miközben nem lassította lépteit.
- A pokolba veled, Lest - mondta. - Az az ember megsebesült! Jonny szinte érezte, hogy a hátára szegeződik
a lézerfegyver, de a lövés elmaradt. Végül baj nélkül odaértek MacDonaldhoz.
- Mit segítsünk? - kérdezte Jonny. MacDonald ütemesen nyomkodta a hanyatt fekvő ember mellkasát a
tenyerével.
- Biztosítani kell a légzését! - felelte Ken. Chrys az áldozat fölé hajolt, és szájból szájba történő
lélegeztetéssel próbálkozott. Jonny közben leszakította a férfi ingét, és megvizsgálta a sebet.
- Mi történt? - kérdezte.
- Tizenöt perccel ezelőtt Challinor megérkezett, és közölte Tyler polgármesterrel, hogy átveszi a város
irányítását. Még nem volt időnk megszervezni a védelmet, de néhány ember már puskával a kezében jött, és
Insley rálőtt. Challinor természetesen kitért a golyó elől, majd fedezékbe húzódott. Az egész jelenet nem volt
veszélyes, de L: est úgy gondolta, hogy példát kell statuálni, ezért lelőtte Insleyt.
Jonny oldalra pillantott MacDonald válla fölött. Lest még mindig a tér közepén állt. Alaposabban megnézve
a terepet azt is észrevette, hogy további négy kobra vesz részt az akcióban. Challinor, az a kettő, aki Lest mellett
ült előző este, valamint…
- Sandy Taber csatlakozott hozzájuk - bólintott MacDonald. Chrys abbahagyta a lélegeztetést, és megrázta a
fejét.
- Nem tapintható pulzus a nyaki artérián - suttogta lehajtott fejjel -, amióta ideértünk. Sajnálom, Ken.
MacDonald a lány szemébe nézett, azután felegyenesedett. Arca olyannak tűnt, mintha gránitból faragták
volna.
- Vidd el innen Chryst, Jonny! - mondta, majd L’est felé indult. Mindez olyan gyorsan játszódott le, hogy
Ken már négylépésnyire járt tőlük, amikor felfogták, hogy mire készül.
- Ken! - sikoltotta a lány, és felugrott, hogy a férfi után szaladjon. De Jonny gyorsabb volt nála. Megragadta
Chrys karját, és erősen tartotta.
 - Maradj itt! - súgta a fülébe Jonny. - Nem tehetsz semmit érte. - Jonny, könyörgök, állítsd meg! - kérlelte a
lány, miközben megpróbálta kiszabadítani magát a vasmarkok szorításából. - Meg fogják ölni!
Jonny számára ez volt élete legnehezebb döntése. Egy belső kényszer arra ösztönözte, hogy lépjen a tér
közepére, és próbáljon leteríteni néhányat az árulók közül. De pontosan tudta, hogy Insley meggyilkolása nyílt
provokáció volt. Ezzel akarták MacDonaldot harcra kényszeríteni a túlerővel szemben. Az is nyilvánvalónak
látszott, hogy kettőjüknek sincs semmi esélyük. Néhány pillanattal később a téren nem egy, hanem két kobra
holtteste fog heverni, és nem marad senki, aki megvédené Ariel lakóit a lázadókkal szemben.
Fájó szívvel, de tovább fogta Chrys karját, és végignézte, hogyan ölik meg a barátját.
Rövid küzdelem volt. MacDonald lelkében fortyogott a harag, mégsem állt meg L'esttel szemben, hogy
párviadalt vívjanak. Tudta, hogy a küzdelembe a többi kobra is beleavatkozik. Ezért félúton előrelendült, majd a
vállán átfordulva széttárta karjait, és mindkét kisujjának fegyveréből egyszerre tüzelt. MacDonald tökéletesen
mérte fel a helyzetet, ugyanis elugrása pillanatában Patrusky és Szintra villámgyorsan kitért a lövés elől, és ők is
tüzet nyitottak MacDonaldra. Ken azonban továbbgördült, így a két zendülő egymást találta el.
MacDonald a gurulás befejeztével fél térdre érkezett L'esttel szemben, de már nem maradt ideje újabb lövés
leadására. Lest a magasba lendült, és ellenfele feje fölött átfordult. MacDonald hihetetlen gyorsasággal emelte
célra két kezét, de Lest került előbb tüzelő helyzetbe.
Egy vakító villanást lehetett látni, azután minden elcsendesedett. Jonny érezte, hogy Chrys teste elernyed.
Egy pillanatra azt hitte, hogy a lány elájul, de végül mégis sikerült erőt vennie magán.
- Engedj oda, Jonny… Kérlek! - suttogta erőtlenül Chrys. Jonny habozott. Tudta, hogy milyen látvány várja
őket.
- Borzalmas lesz… - Nagyon kérlek…
Jonny átölelte a lány vállát, azután odamentek Ken holttestéhez. A látvány valóban borzalmas volt. Ken
hatalmas vértócsában feküdt, mellkasán sötét üreg tátongott. Lest páncéltörő lövege a mellkas felső részén
találta el MacDonaldot, szétroncsolva a szívét és a tüdejét. Karjai ernyedten hevertek a földön, ami arra utalt,
hogy a nanokomputer és a szervorendszer közötti kapcsolat is megsemmisült.
- Mekkora veszteség - szólalt meg mellettük Challinor. Jonny elengedte Chrys karját, és Challinor szemébe
nézett.
- Úgy gondolod? - kérdezte gyűlölettel teli hangon. - Kár, hogy nem veled és a mészárosoddal szállt szembe,
hanem két palimadárral: - Ő támadott először, ezt mindenki láthatta. K3 L'est csupán megvédte az embereket,
mivel ez a kötelessége. Sajnálom a barátod, őszintén sajnálom. De nem engedhetjük meg, hogy bárki
keresztezze a tervünket. Minél gyorsabban és hatékonyabban cselekszünk, annál hamarabb fog kapitulálni a
kormányzó. Így elejét vehetjük a felesleges vérontásnak.
Taber érkezett Challinorhoz.
- Szintra halott - jelentette, elkerülve Jonny vádló pillantását. Patrusky sebe nem veszélyes. Néhány nap alatt
rendbe jön.
Challinor bólintott.
- Alábecsültem MaeDonaldot. Azt hittem, a harag teljesen elvakítja, és nem lesz képes teljes figyelmét a
harcra összpontosítani. Veszélyes ember volt… Bárcsak a mi oldalunkon állt volna!
- Meg foglak ölni, Challinor - jelentette ki Jonny. - Belekényszerítetted Kent ebbe az esélytelen küzdelembe,
hogy megölhessétek. És ezért meghalsz.
Challinor nem mozdult.
- Állok rendelkezésedre - mondta. - De úgysem akadályozhatod meg, hogy véghezvigyük, amit elkezdtünk.
Ha én meghalok, L'est lép a helyembe. Jobban szeretnéd, ha ő lenne a parancsnok? Valamennyiünkkel úgysem
végezhetsz. MacDonald szerencsés volt, hogy ennyi kárt tudott okozni.
Jonny nem válaszolt. A józan ész azt súgta, hogy küzdje le a haragját, és hideg fejjel mérje fel az esélyeket.
Challinor előtte állt, Taber egy kissé baka, Lest pedig valahol mögötte. Egy villámgyors mozdulattal képes lenne
felugrani olyan magasra, hogy lerúgja a fejét az előtte álló két ellenfélnek, különösen ha a támadással egy
időben üzembe helyezi szónikus fegyverét. És talán még arra is marad ideje, hogy L'esttel szembeszálljon…
- Nem! - szorította meg Chrys a férfi karját, mintha csak olvasott volna a gondolataiban. - Ne tedd, Jonny!
Már elveszítettem Kent, nem akarom, hogy téged is megöljenek!
Jonny egy pillanatra behunyta a szemét, és nagyot sóhajtott. Belátta, hogy az ő kötelessége Ariel lakóinak
védelme. Nem dobhatja oda az életét haragjában.
Challinor és Taber feszülten figyelték, miközben Jonny lassan lecsillapodott.
- Dr. Eldjarnnak el kellett utaznia ma reggel Sangraalba - mondta végül. - Tedd szabaddá a
telefonvonalunkat, hogy felhívhassuk!
A két zendülő feszültsége, szemmel láthatóan, felengedett.
- Erre semmi szükség - felelte Challinor. - Már valószínűheg hazaért. Az utat ugyanis lezártuk; Arielt nem
hagyhatja el senki. Felesleges megpróbálnotok ilyen trükkök révén üzenetet kijuttatni.
Ezután nem volt mit mondani. Jonny megfogta Chrys karját, és hazakísérte a szerencsétlen teremtést.
 Chrys felhúzott lábakkal, összegömbölyödve ült a fotelben, és egyfolytában MacDonaldról mesélt, amióta
hazaértek. Jonny eleinte attól félt, hogy a lány egy álomvilágba menekül a keserű valóság elől, de azután
megértette, hogy Chrys így akar búcsút venni halott kedvesétől.
Jonny csendesen ült a másik fotelben, és Chrys emlékeit hallgatta. Néha bólintott, vagy hozzáfűzött egy-egy
megjegyzést.
Már délután volt, amikor Chrys elhallgatott, és mindketten az ablakon át nézték a sötétbe boruló tájat. Jonnyt
bűntudat gyötörte, amint újra meg újra átgondolta a téren lejátszódott borzalmas eseményeket. De akárhányszor
gondolta végig, mindig kétségek merültek fel benne saját szerepét illetően. Vajon MacDonald eszét valóban
elvette a harag és a gyűlölet? Vagy pontosan tudta, mit cselekszik? Szintra és Patrusky közbeavatkozására
számítania kellett, hiszen hajszálpontosan kiválasztotta az ugrás helyét, így a tér két ellentétes oldalánál lapuló
kobra egymást találta el. Talán abban bízott, hogy Jonny követi őt, és hátulról fedezi? Lehetséges, hogy együtt
harcolva végezhettek volna az öt lázadóval…?
Önmarcangolását kopogtatás hangja zavarta meg. - Te vagy az, apa? - kérdezte Chrys:
- Igen - felelte Eldjarn, majd bejött a szobába, és leült a lánya mellé. - Hogy érzed magad?
- Jól vagyok. Mi történik a városban?
- Nem sok. Tyler polgármester megígérte Challinornak, hogy senki sem fog problémát okozni. Persze az
emberek arról sugdolóznak, hogy valakinek tenni kéne valamit.
- Ez a valaki én vagyok - jegyezte meg Jonny. - Gondolom, azt hiszik, hogy félek cselekedni.
Eldjarn Jonnyra nézett, majd kelletlenül vállat vont. - Senki sem hibáztat téged.
- Dehogynem. - Jonny…
- Semmi baj, Chrys. - Nem haragudott az emberekre. Ők nem érthették, miért nem ölette meg magát a téren.
- Orrin, hány embere van Challinornak Arielben?
- Legalább tíz kobra, és egy tucatnyi pimasz siheder - felelte Eldjarn.
Jonny bólintott. Előző este Challinor azt állította, hogy tizenkét kobra támogatja a tervét. Tehát gyakorlatilag
az összes lázadó Arielben tartózkodik. A következtetés egyértelmű.
- Még nem készültek fel a bányák elleni támadásra. Elfoglaltak egy várost, ahelyett hogy a tervüknek
megfelelően a bányákat vették volna birtokukba. Vajon miért?
Néhány percig mindhárman gondolataikba mélyedtek.
- A bányászok két hétig dolgoznak folyamatosan, azután egy hetet pihennek - mondta végül Chrys. -
Challinor talán a váltás időpontját várja.
- Ez logikusan hangzik - bólintott Jonny. - Tehát három nap van hátra a váltásig. Az elegendő lesz.
- Mihez? - kérdezte Chrys.
- Hogy felmenjek a folyó mentén a bányákig, és figyelmeztessem az embereket. Azt hiszem, a legjobb lesz,
ha azonnal indulok - jelentette ki, és máris felállt.
- Ez őrültség, Jonny - mondta Eldjarn. - Először is a távolság negyven kilométer, amit a dzsungelben kell
megtenned. Másodszor pedig utolérnének, mielőtt eljutsz a bányákig.
Jonny lassan visszaült a helyére.
- Gondolod, hogy Challinor a nyomomba küldene néhány kobrát? Eldjarn vállat vont.
- Annak ellenéré, hogy ma reggel nem szálltál szembe a lázadókkal, az egész városban te vagy az egyetlen,
aki veszélyt jelenthet a számukra. Az eltűnésedről már holnap reggel tudomást szereznének. És elképzelni sem
akarom, milyen bosszúra sarkallná őket. Az ötlet egyébként jó, de majd valaki más megy el helyetted. Mondjuk,
én.
- Te?! - nézett rá riadtan Chrys. - Nevetséges… Nem, inkább öngyilkosság fegyverek nélkül a tüskés
leopárdok közé merészkedni.
- Meg kell próbálnom. Egy jó kis csónak megvéd a tüskés leopárdoktól - mondta diadalmasan. - És tudok
magamnak fegyvert szerezni.
- Egy konyhakést?
- Nem. - Eldjarn arcán megrándult egy szóm. - Ken páncéltörő lézerét.
Chrysnek leesett az álla.
- Arra gondolsz, apa…? Nem mondhatod komolyan!
- De igen - felelte Eldjarn, majd Jonnyra pillantott. - Ugye ki lehet operálni a lézert a láb amputálása nélkül?
Mert azt Challinor is azonnal észrevenné.
- A páncéltörő lézert akkor is eltávolították, mielőtt visszaengedtek minket a polgári életbe - feselte
automatikusan Jonny. Úgy vélte;
MacDonald teljes kobrafegyverzete a rendelkezésükre áll, hiszen Kennek úgysincs rá többé szüksége. -
Beszéltél már Vitkauskas atyával a temetési szertartás részleteiről?
Eldjarn bólintott.
- Kent és Ra Insleyt egyszerre fogják búcsúztatni holnap kilenc órakor a téren. A város apraja-nagyja ott
lesz; Challinornak bizonyára nem fog feltűnni a távolmaradásom.
- Akkor most elhozzuk azt a lézert - jelentette ki Jonny. - Menjünk!
 Mint a legtöbb kisvárosban, Arielben is az orvos töltötte be a halottkém munkakörét. A műtőt és a rendelőt
az épületben rendezték be, míg a bonctermet a kert végében helyezték el. Chryst hátrahagyták őrködni, Eldjarn
és Jonny pedig a boncteremhez ment.
MacDonald holtteste ugyanabban a pózban feküdt, mint ahogy az utcán látták. Jonny egy pillantást vetett a
mellkason tátongó üregre, majd figyelmét a lézerre igyekezett koncentrálni.
- A fegyver itt helyezkedik el, közvetlenül a lábikra alatt - mutatott MacDonald lábára.
Eldjarn bólintott.
- Már sejtem, hogyan helyezték el a lézert. Hozd ide a műszereket; azonnal hozzákezdek a műtéthez.
Váratlanul lépések nesze hallatszott mögöttük. Jonny hátrapillantott a válla fölött, amikor kinyílt az ajtó,
majd Lest és Taber lépett a helyiségbe. Chrys halálra rémült arccal követte őket.
- Jó estét, dr. Eldjarn, Moreau! - mondta Lest, miközben körülnézett a teremben. - Remélem, nem zavartunk
meg semmit!
- Előkészítjük Mr. MacDonald holttestét a holnapi szertartáshoz válaszolta Eldjarn.
- Mit óhajtanak?
- Csak elejét akarjuk venni a felesleges hősködésnek - pillantott L’est a holttestre. - Úgy gondoltuk, hogy
magunkkal visszük elhunyt társunk fegyverzetét, mielőtt ez másvalakinek is eszébe jutna. Ha félreáll az útból,
néhány perc alatt végzünk.
Eldjarn nem mozdult.
- Nem - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Nem engedem, hogy megcsonkítsák a holttestet!
- Nincs más választása, mint hogy félreáll! Eldjarn felmordult.
- Úgy látom, önök még nem ismerik eléggé a hadurak lehetőségeit. Ha megölik, vagy börtönbe zárják a
város egyetlen orvosát, az egész lakosság maguk ellen fordul.
- Nézze, doktor… - kezdte Lest kissé elbizonytalanodva.
- Kivenné számunkra a lézereket a testből? - szólt közbe Taber. Ön sebészorvos, el tudja végezni az
operációt, hogy ne maradjon nyoma.
Eldjarn habozott, végül kérdőn nézett Jonnyra.
Jonny igyekezett leplezni csalódottságát. Végül vállat vont.
- Vagy te hajtód végre, vagy Lest. És én inkább azt szeretném, ha te csinálnád - mondta, majd L’est szemébe
nézett. - De Orrínnak igaza van: nem engedjük a test megcsonkítását. Senki sem vághatja le Ken ujjait! - De a
lézerek…
- Semmi de! A kezek látható helyen lesznek. Taber könyökével meglökte társát.
- Lest, mire egyezségre jutunk a lézerek terén, megvirrad. Közvetlenül a temetés előtt is eltávolíthatod a
fegyvereket, ha feltétlenül szükségesnek tartod.
Lest végül bólintott.
- Rendben van; doktor. De ha azok az ujjak reggel hiányozni fognak, akkor felelősségre vonjuk.
- Megértettem. Jonny! Menj el Chrysszel MacDonald házába, és hozzátok el az egyenruháját!
Jonny bólintott. Sajnálta a lányt, hogy végig kellett hallgatnia ezt a beszélgetést. Jobb, ha legalább nem nézi
végig, hogyan boncolják fel halott kedvesét.
- Menjünk, Chrys! Azt hiszem, mindkettőnknek jót fog tenni égy kis séta.
- Ne feledd, hogy az utakat lezártuk! - figyelmeztette Lest.
De Jonny nem is méltatta válaszra. Szó nélkül elment mellette, majd megfogta Chrys karját, és mindketten
távoztak.
MacDonald háza nem volt túl messze; nem kellett sietniük. De a lakásban megrohanták őket az emlékek,
ezért magukhoz vették Ken egyenruháját, azután azonnal távoztak. Amikor kiléptek a házból, már teljesen
besötétedett, és az égen fényesen ragyogtak a csillagok.
- Sétáljunk egy kicsit - javasolta Jonny.
- Felesleges - mondta Chrys. - Apa már biztosan végzett…
- De olyan szép este van - jegyezte meg Jonny, miközben a város felé húzta a lányt.
Chrys eleinte vonakodott, majd hirtelen Jonnyra nézett. - Eszedbe jutott valami?
Jonny bólintott.
- Nálad vannak az üzlet kulcsai?
- Igen, de még rengeteg idő kell az adó összeállításához.
- Nem baj. Tudnál készíteni egy távirányítót? Olyan kis szerkentyűre gondolok, amivel a bányászok vezérlik
a veszélyes környezetben dolgozó gépeket.
- Rádió-távirányítót? Persze… - bólintott a lány, azután megértette Jonny szándékát. - Fel akarsz küldeni egy
csónakot a folyón az üzenettel?
- Halkabban! Az a mögöttünk jövő fickó meghallhatja.
Bár ezt nem tartotta valószínűnek, amint jobban megnézte a mögöttük lépkedő alakot. A zendülőkhöz
csatlakozott tinédzser volt az illető.
A sarkon befordulva hirtelen megtorpantak. - Valaki áll az üzlet előtt! - suttogta Chrys. Jonny növelte az
érzékelő rendszere hatásfokát.
- Almo Pyre, puskával a kezében - mondta. - Challinor biztosan attól tart, hogy összebarkácsolsz egy adót.
- Mit tegyünk? - kérdezte a lány. - Almót nem bánthatod. Ő még szinte gyerek.
- Már elég idős ahhoz, hogy vállalja a döntése következményeit jegyezte meg Jonny. - Ne aggódj, én is
szeretem azt a kölyköt. Majd elmegyünk az üzlet előtt, és a sarkon befordulunk. Akkor azt fogja hinni, hogy
máshová igyekszünk. Mi pedig megpróbálunk hátul bejutni az épületbe. Ott viszont csendben kell maradnunk,
ezért néhány dolgot még most kell megbeszélnünk.
Jonny terve bevált. Az üzlet hátsó részénél senki sem őrködött. Jonny egyetlen ugrással elérte a második
emeleti ablakpárkányt. Megkapaszkodott az ablakkeretben, miközben arra is ügyelnie kellett, nehogy kitörje az
üveget. Szerencsére az ablakot résnyire nyitva hagyták, szellőztetés céljából. Egy másodperccel később Jonny
már odabenn volt.
Mindent pontosan ott talált, ahogy Chrys mondta, így néhány perc alatt összeszedte a szükséges holmikat,
majd visszatért a lányhoz. Chrys kicsit idegesnek látszott, de Jonny megnyugtatta, hogy senki sem vette őket
észre.
Mire hazaértek, Lest és Taber már régen elmentek. Jonny elmagyarázta, hogy pontosan mit akar. Eldjarn és
Chrys nem lelkesedett az ötletért, mégis azonnal munkához láttak.
Jonny magukra hagyta őket, és nyugodt léptekkel hazafelé sétált, miközben optikai rendszere segítségével
érzékelte, hogy valaki a bokrok mögé bújva figyeli.
Nagyot sóhajtott, majd halvány mosoly futott végig az arcán. Tehát tovább folyik a játék. A fiatal zendülő
ismét a nyomába szegődött. Csak abban bízott, hogy Challinor nem figyelteti Eldjarnt és Chryst.

4. fejezet

Másnap reggel melegen sütött a nap, és a kék égbolton csupán néhány bárányfelhő úszott. Jonnyt rossz
előérzet gyötörte, amint lidérces álmaiból ébredve felült az ágyán. MacDonald temetésének napja volt, és tudta,
hogy a szertartáson részt vesz szinte valamennyi zendülő kobra. De talán Aventine lakóinak támogatására mégis
számíthat.
Ez a gondolat kicsit megnyugtatta. Lezuhanyozott, megborotválkozott, megreggelizett, majd magára öltötte
kobraegyenruháját, és nyolc óra harminckor kilépett lakása ajtaján.
Lest és Taber a ház előtt várt rá.
- Jó reggelt, Moreau! - mondta Lest, majd végigmérte Jonnyt. A bolygóra érkezésünk óta nem láttalak ilyen
elegánsnak.
- Nagyon kedves vagy - felelte Jonny megvetően. - De, ha nincs ellene kifogásotok, most elmegyek a
gyászszertartásra. Gondolom, ti meg ott lesztek, ahová küldtek benneteket.
Azzal a tér felé indult. A két zendülő közrefogta Jonnyt, és közvetlenül mellette haladtak.
- Sokkal szívesebben lennék másutt - jegyezte meg Lest. - De Tors úgy vélte, jobb lesz, ha szemmel tartunk.
- Talán attól féltek, hogy fellázítom ellenetek a tömeget Ken temetésén?
- A magam részéről ezt nem tartom valószínűnek - mondta Taber. - De abban egyetértek vele, hogy jobb
megelőzni a bajt.
- Már nem látszol olyan magabiztosnak. Kedded belátni, hogy Challinor elszédített a nagyhatalmi
eszméivel?
Taber néhány másodpercig szótlanul ballagott mellette.
- Én is kedveltem MacDonaldot - mondta végül. - De Challinornak igaza van: az itteni kormány nem tesz
semmit.
- Ezt másképp is be lehetett volna bizonyítani, nem csak nyílt lázadással…
- Elég legyen! - szólt közbe Lest. - A politikai eszmefuttatások ideje lejárt.
Jonny összeszorította a fogait, és nem szólt többet.
Hamarosan elérték a teret, ahol óriási tömeg gyűlt össze. A tér közepén helyezték el a két nyitott koporsót.
Vitkauskas atya a koporsók előtt állt szembefordulva az összegyűlt emberekkel. Jonny átfurakodott a tömegen,
egészen MacDonald koporsójáig. Körülnézve megállapította, hogy legalább hat kobra tartózkodik a közelében.
Nyilvánvalónak látszott, hogy Challinor tart a tömeg megmozdulásától.
- Jó reggelt, Moreau! - hallatszott egy hang közvetlenül Jonny mögött. Hátrapillantva a válla fölött, látta,
amint Challinor odalép Lest mellé. - Szép kis összejövetel; ugye?
- Nagyon szép - felelte hűvösen Jonny. - Ken rendkívül népszerű ember volt. A meggyilkolásával súlyos
hibát követtél el.
Challinor tekintete végigfutott a tömegen.
- Remélem, nem leszel olyan ostoba, hogy megpróbáld ezt kihasználni. Lest, Taber és én, itt fogunk állni
mögötted egész idő alatt. Ha ostobaságot akarnál elkövetni, azonnal végzünk veled… és azokkal az emberekkel
is, akik követik a példád.
- Ne aggódj, nincs szándékomban ilyesmi.
 A tér váratlanul elcsendesült, amint Vitkauskas atya felemelte a kezét. Kezdetét vette a szertartás.
Jonny gépiesen kántált a többiekkel együtt, és a megfelelő időpontokban lehajtotta a fejét. De gondolatai
egészen máshol jártak. Chrys és édesapja a tér egyik szélén állt, Tyler polgármester mellett. Az emberek arcáról
szomorúság és méltóságteljesség sugárzott; igyekeztek leplezni az események okozta megdöbbenésüket,
valamint szégyenüket. A hősnek tartott kobrák, a védelmezőik most ellenük fordultak.
Ekkor Vitkauskas atya végső imára szólította fel az embereket, és azok tisztelettudóan letérdeltek, amint azt
az atya is tette. Jonny szintén térdre ereszkedett, viszont Challinor, és a többi lázadó kobra állva maradt,
feltehetően taktikai megfontolásból.
Jonny a szeme sarkából látta, amint Chrys a ruhája bő ujjába csúsztatja a kezét, és üzembe helyezi a
távirányítót.
És abban a pillanatban MacDonald felült a koporsóban.
A térdelő tömeg a megdöbbenéstől felmorajlott, MacDonald pedig, mintha kezet akarna fogni valakivel,
előre nyújtotta mindkét karját, majd kisujjaiból vakító fényű sugárnyaláb tört eső.
Az első sorban álló Taber hang nélkül összerogyott. Challinor és Lest, komputerizált reflexeik segítségével
megpróbáltak kitérni a lézersugarak útjából, miközben mindketten tüzet nyitottak MacDonaldra. Lest a
mellkasába kapott halálos sebet, de estében még hasztalan tüzelt arra a személyre, akit egyszer már megölt.
Challinor könnyebb sérülést szenvedett, és átlátva a helyzetet, azonnal menekülni próbált, de Jonny páncéltörő
lézere nem sok esélyt adott neki. Szétroncsolt felsőtesttel, holtan rogyott össze. A téren álló kobrák szintén
MacDonaldra lövöldöztek, amikor Jonny teljes kapacitással belevetette magát a küzdelembe. Legtöbbjük úgy
halt meg, hogy fel sem tudta fogni, mi történt tulajdonképpen. Az összecsapás pillanatok alatt véget ért.

- Ön is tudja, hogy nem tarthatjuk titokban az esetet - jelentette ki Tyler polgármester. - Már csak azért sem,
mert a környező városoknak éppúgy, mint nekünk, újabb kobrákat kell kérniük a kormánytól.
- Ez természetes - bólintott Jonny. Eldjarn Jonny vállára tette a kezét.
- Senki sem fogja. Challinor példáját követni, ha ez aggaszt. A hadurak ideje lejárt - nyugtatta meg Eldjarn,
majd a polgármesterhez fordult. - Hangsúlyozza ki a jelentésében, hogy csupán néhány kobra lázadt fel a
törvényes hatalommal szemben. Nem hagyhatjuk, hogy az emberek ellenségesen viselkedjenek a kobrákkal
szemben, rengeteg tennivaló akad az Aventinén, amelyet csak a kobrák tudnak elvégezni:
- Igen, bízzunk abban, hogy Zhu nem fogija felfújni az ügyet bólintott Tyler, majd magukra hagyta őket.
- Azt hiszem, nekem is mennem kell - jegyezte meg Chrys. Rendbe kell hoznom a kommunikációs rendszert.
- Chrys… - mondta Jonny. - Sajnálom, hogy ezt kellett tenned Ken temetésén, és látnod, amint az újabb
találatok teljesen szétroncsolják a testét…
A lány szomorúan lehajtotta a fejét.
- Az már nem Ken volt, csupán egy élettelen emberi test. Nem érezhette a találatokat. Én inkább téged
féltettelek. Valósággal rettegtem a gondolattól, hogy téged is megölnek.
- Nem volt komoly küzdelem - nyugtatta meg a lányt Jonny. Hála Orrin, Vitkauskas atya és a te
segítségednek. Csak attól tartok, hogy mire a hír eljut más városokba, a lakosság még nagyobb félelmet fog
érezni a kobrákkal szemben. Eddig is szuperharcosnak tartottak minket, most majd azt fogják gondolni, hogy
halhatatlanok vagyunk.
- Nem biztos, hogy ez fokozza majd a bizalmatlanságukat. Idővel a félelmük alábbhagy, és csupán
legendaként fog fennmaradni a kobraharcos, aki visszatért a halálból, hogy megmentse az embereket.
- Jólesik ezt hallani - bólintott Jonny.
- Majd meglátod, hogy igazam van. De most már mennem kell. Később találkozunk - köszönt el a lány
megszorítva Jonny kezét. Jonny nagyot sóhajtott, miután Chrys elment.
- Nem is tudom, hogyan köszönjem meg nektek, amit tettetek fordult Eldjarnhoz. - Nélkületek nem tudtam
volna működésbe hozni a szervorendszert és a lézereket.
- Mindannyian megtettük, amit lehetett. De azt tudod, hogy még nincs vége! Zhu alapos vizsgálatot fog
elrendelni, mielőtt az egész ügyet a kongresszusi bizottság elé terjeszti. Azt hiszem, kifoghatnád a szelet a
vitorlájából, ha magad keresnéd fel, és felajánlanád a segítséged, valamint tennél néhány konkrét javaslatot.
Jonny megrázta a fejét.
- Én nem vagyok felkészülve az ilyen feladatra.
- Pedig ezt kell tenned. Amíg kobrák is élnek az Aventinén, mindig számítanunk kell ehhez hasonló
zendülésekre. Tehát most kell tennünk valamit annak érdekében, hogy a lázadás lehetőségét minimálisra
csökkentsük.
- Ugyan, Orrin, éppen most kezdesz politizálni, amikor ez a lehető legtávolabb áll tőlem. Azt sem tudom, hol
kéne kezdenem.
- Mindenekelőtt meg kell értetni a kobrákkal, hogy a nyílt hatalmi harc értelmetlen. Sokkal eredményesebb,
ha a kobrák szép lassan beépülnek a kormányba.
Jonny csodálkozva nézett rá. - Ezt komolyan gondolod?
- Azt hiszem, ez elkerülhetetlen - mondta Eldjarn. - Sokkal nagyobb hatalom van a kezetekben, mint
amennyit a kormány feltételez. És ezt előbb-utóbb ők is be fogják látni. Akkor viszont vagy számolnak a
Challinor-féle zendülések lehetőségével, vagy bevonják a kobrákat a kormányzásba. Belőled jó politikus lesz,
Jonny, hiszen az egész lakosság tisztel és támogat. Az első politikai megbízatásod pedig az lesz, hogy megértesd
Zhuval a kialakult helyzetet.
Jonny arcán fanyar mosoly jelent meg. Ha más eszközökkel is, de Challinor törekvése mégiscsak
győzedelmeskedett.
- Rendben van - sóhajtotta. - Azt hiszem, valóban ezt kell tennem.

5. fejezet

A gyakorlott szem azonnal észrevette, hogy minden jel ugyanarra utal.

Általában a troft jelentések, amelyeket kereskedelmi, vagy határ menti járőrhajó juttatott el a szenátushoz,
teljesen lényegtelen adatokat tartalmaztak. De amikor több jelentősen közölt információkat elemeztek, az apró
részletek összegzése gyakran ugyanarra a következtetésre vezetett.
Tizenöt évvel azután, hogy a troftok átengedték a birodalmukon a távoli gyarmattal kapcsolatot tartő
űrhajókat, kezdett elegük lenni az egyre növekvő forgalomból.
Vanis D'arl komor arccal nézte az átlátszó kupolán keresztül az éjszakai égboltot. Első perctől fogva tudta,
hogy a troftok előbb-utóbb megelégelik az átmenő forgalmat, és megpróbálják elvágni tőlük a gyarmatot. Sőt
inkább azon csodálkozott, hogy ilyen hosszú ideig meghagytuk a folyosót. Közben a hadsereg is felkészült arra
az eshetőségre, hogy a troftok elszakítják tőlük a külső provinciát.
D'arl mégis attól tartott, hogy újabb véres háború kezdődik, és a hadsereg a nagy távolság miatt nem tudja
megvédeni a három gyarmatosított bolygót. A kolóniák magukra maradnak, és az ellenség martalékává válnak.
De mit lehetne tenni? A szenátus néhány évvel ezelőtt lelkesen támogatta az új kolónia létrehozását, majd
fejlesztését, különösen amikor kiderült, hogy a bolygó hihetetlen mennyiségű ritka fémmel rendelkezik. A
hadsereg puszta jelenlétével nem tudja megvédeni a kolóniát, csak ha a troftokat háborús fenyegetésnek teszik
ki. Ehhez viszont a szenátus teljes támogatása szükséges.
Ráadásul a háborús készülődés rengeteg pénzbe kerül. D'arl megnyomta az interkom kapcsolóját.
- Igen, szenátor? - jelent meg egy fiatalember arca a képernyőn. - Ellenőrizte az Aventine botanikai adatait? -
kérdezte D'arl.
- Igen, uram - bólintott Jame Moreau. - Odatettem az íróasztalára, amikor ön a megbeszélésen volt.
- Köszönöm. - D'arl az órájára pillantott. - Hazamehet, Moreau. Az éjszakás személyzet majd segít, ha
valamire szükségem lenne.
- Igen, uram. Hadd jegyezzem meg, hogy az egyik adatot különösnek találtam, és csillaggal jelöltem meg.
Azt hiszem, ez az, amit keres.
- Köszönöm - ismételte meg D'arl, majd kikapcsolta a kommunikátort. Ha tudnám, mit keresek, már évekkel
ezelőtt megtaláltam volna! Minden részlet egybevágott, minden ugyanarra a következtetésre vezetett, valami
mégis hiányzott. És nem tudott rájönni, hogy mi lehet az.
Az asztalán egészséges rendetlenség uralkodott. Végigtúrta az iratcsomókat és mágneslemezeket, végül
megtalálta a legutóbbi jelentést. A mágneslemezt becsúsztatta a komputerbe, majd a képernyőn megjelenő
adatok között kikereste a csillaggal jelölt részt. Ez egy blussa nevű, nádszerű növény elemzését tartalmazta,
amely az Aventine alacsonyan fekvő vidékein őshonos, és egy hadifontosságú fémet halmoz fel a leveleiben.
Átfutotta az elemzést, majd megállt az egyik résznél:…klimatikus változások hatására létrejött biokémiai
módosulás…
Figyelmesen elolvasta, majd felhívta a Kupola központi komputerének főprogramozóját. Megkérte, hogy az
Aventine legújabb klimatikus adatait hasonlítsa össze az elmúlt időszak adataival.
A főprogramozó bólintott, majd közölte, hogy az elemzés néhány órát vesz igénybe. D'arl nem tehetett mást,
mint várt.
Hat órával később a főprogramozó ismét jelentkezett. Az eredmény pontosan igazolta D'arl elképzelését.
Megtalálta a hiányzó láncszemet!

6. fejezet

A politikus: 2421

Jonny megrázta a fejét.

- Sajnálom, Tam, de ezt nélkülem kell megcsinálnod. - Az órájára pillantott. - Négy perce megkezdődött a
szabadságom.
Tamis Dyon arcán csodálkozás tükröződött, amint a telefon képernyőjéről Jonnyra bámult.
- De hiszen egy szenátor érkezik…!
- Ezt már említetted. És mi a szándéka Zhunak? Általános mozgósítást rendel el? - tréfálkozott Jonny. - Ha
az a fickó arra lenne kíváncsi, hogy milyen patent itt minden, akkor nem hat órával az érkezése előtt jelenti be
magát.
- Jonny, én ugyanolyan kezdő politikus vagyok, mint te. De remélem, nem azt állítod, hogy azért hívtak meg
minket a szenátor fogadására, mert közel vagyunk Capitaliához.
Jonny vállat vont.
- Nem hiszem, hogy valamennyi képviselőt meghívták… - De mi a kobrák képviselői vagyunk!
- Azért kell neked elmenned - vigyorgott Jonny.
- Tudod, hogy a kormányzó dühös lesz, ha nem veszel részt a fogadáson. Egyébként miért olyan fontos
neked ez a szabadság? Talán Chrys megfenyegetett, hogy elhagy, ha nem töltesz vele több időt?
- Ugyan, dehogy - felelte Jonny. Bár régebben Chrys valóban sokat háborgott emiatt. - De az a hajó, amely
most állt orbitális pályára, sokkal fontosabb személyt hoz, mint a szenátor. A húgom érkezik, Gwen. Már sok
éve nem láttam, és szeretném megmutatni a várost. Azután segítek neki kiköltözni Paleenbe, a Molada-
hegységben dolgozó geológuscsoporthoz.
Dyon elhúzta a száját.
- A Dawa szektorba? Igazad van; megérdemel egy kis szórakozást, mielőtt odaköltözik. Menj a dolgodra, és
felejtsd el a hívásomat. Majd azt mondom Zhunak, hogy már nem tudtalak elérni.
- Kösz! Nyugtasd meg Zhut, egy héten belül visszajövök. Még éppen elég hivatalos vacsora marad
számomra is.
- Majd erre fogok hivatkozni - nevetett Dyon. - Viszlát!
- Viszlát! - mondta Jonny, azután kikapcsolta a telefont. Rövid habozás után zsebre tette a készüléket.
Tulajdonképpen otthon is hagyhatta volna, de ő alapvetően mégiscsak kobra volt, akinek a segítségére bármikor
szükség lehet.
Chrys az iroda előtt várta, és Jonny titkárával beszélgetett.
- Indulhatunk? - kérdezte az asszony. Jonny bólintott.
- Hivatalosan szabadságra mentem, és Theronra bízom a Caravel szektort.
Theron Yutu elmosolyodott.
- Reméljük, a Caravel szektort még a helyén találja, amikor visszatér.
- A telefon nálam lesz - mondta Jonny. - De ha el meri árulni valakinek a titkos kódot, akkor kiviszem magát
a Dawa szektorba és "megsétáltatom".
- Elképzelni is szörnyű - vigyorgott Theron. - Jó pihenést, uram! Mrs. Moreau!
Egy perccel később Rankin mérsékelt forgalmában hajtottak a repülőtér felé.
- Corwinnal nem volt semmi baj? - kérdezte Jonny. Chrys megrázta a fejét.
- Tym és Sue azt mondta, hogy vele maradnak éjszakára, ha nem érnénk vissza időben. És te? Problémák
merültek fel a másik űrhajó érkezésével kapcsolatban?
Jonny az asszonyra pillantott.
- Mindig meg tudsz lepni, drágám. Én magam is csak néhány perce tudok róla.
Chrys elmosolyodott.
- Éppen akkor hallottam a másik hajó érkezéséről, amikor beléptem Theron irodájába. Valami rossz hír?
- Nem hiszem. A kongresszusi bizottság egyik tagja tartózkodik a fedélzetén, aki szét akar nézni itt a
gyarmatokon. Engem is meghívtak a fogadására.
- Talán a birodalom csökkenteni akarja a kolóniáknak ígért felszerelést - tűnődött Chrys. - Vagy a troftok
okoztak gondot.
- Ha fontos dologról van szó, Theron majd értesít. Addig meg felejtsük el az egészet.
Néhány perc múlva elérték a repülőteret, és felszálltak a Capitaliába induló gépre. Jonny néha bánta, hogy
elfogadta a képviselői állást, és politikai tevékenységre cserélte a vidéki város nyugodt, hétköznapi életét. De
megvoltak ennek is az előnyei. Nem kellett nap mint nap kockáztatnia az életét a dzsungel leopárdjaival vívott
harcbán, és bárhová elutazhatott, ha kedve tartotta.
Az utasok már kiszálltak az űrhajóból, amikor Jonny és Chrys az űrkikötőbe érkezett. Amíg a vám- és
útlevélvizsgálat tartott, a kijáratnál várakoztak.
De Gwen hirtelen ott termett előttük. Bár Jonny rengeteg videofelvételt látott róla, mégis nagyon
meglepődött: számára Gwen mindig az a tízéves kislány maradt, aki csodálattal tekintett hős fivérére.
- Gwen! - kiáltott fel Jonny, és átölelte a felnőtté érett kishúgát. Örömében majdnem a levegőbe dobta, mint
amikor hazatért a háborúból. Szerencsére még idejében megállította az ösztönös mozdulatot.
Chrys és Gwen már jól ismerték egymást a videofelvételekről, annak ellenére, hogy személyesen csak most
találkoztak először. Gwen az unokaöccse felől érdeklődött, mire megnyugtatták, hogy ugyanolyan, mint minden
más kétéves gyerek, csak természetesen szebb. Jonny elvette Gwen csomagjait, majd megfordult, hogy a kijárat
felé vezesse őket, amikor Gwen megállította.
- Mielőtt elindulnánk, egy kis meglepetésben lesz részed, Jonny mondta titokzatosan mosolyogva. -
Megismerkedtem valakivel az úrhajón, aki ugyanabban a városban fog dolgozni, ahol én.
"Biztosan valami szoknyavadász, aki ráhajtott Gwenre a hosszú út során" - gondolta Jonny. - "Essünk túl az
ismerkedési ceremónián!" De amint hátrafordult, tátva maradt a szája.
- Cally! - kiáltott fel meglepetten.
- Szevasz, Jonny! - üdvözölte Cally Halloran.
- Örülök, hogy látlak!
- Én nem kevésbé - mosolygott Jonny, majd megölelték egymást. - Chrys, ez itt Cally Halloran, akivel együtt
harcoltam az Adirondackon. Azt hittem, Imel és te a hadseregben maradtatok.
- Imel még most is ott van - bólintott Halloran. - De a hozzád hasonló földművesek folyton arról regéltek,
hogy mennyire hasznosak itt a kobrák. Végül én is úgy döntöttem, hogy áthelyeztetem magam ide a
határvidékre.
- Ha arra számítasz, hogy a palotaőrséghez kerülsz, akkor csalódni fogsz. Vadászat a dzsungelben, veszélyes
fenevadak, fizikai munka meg miegymás.
- Tudom. De itt legalább úgy érzem, hogy önmagamnak dolgozom. És, ki tudja, talán új kolóniákat
létesítünk a közeli bolygókon.
- A Palatinén és a Caelianon? - Jonny megrázta a fejét. - Még az Aventine harmadát sem népesítettük be, a
másik két bolygón pedig szinte csak hídfőállást építettünk ki. Hihetetlen mennyiségű felszerelésre és emberre
lenne szükségünk. Főleg kobrákra…
- Jonny! - szólt rá finoman Chrys. - Azt ígérted, hogy nem beszélünk politikáról. Legalábbis az első órában
nem.
Mindannyian elnevették magukat.
- Chrysnek igaza van - mondta Jonny. - Ne beszéljünk most ilyesmiről! Azt javaslom, menjünk el valahová
vacsorázni. Chrys és én nem jövünk be túl gyakran Capitaliába, de azért ismerünk néhány hangulatos éttermet.
Az étel kitűnő volt, és az étterem valóban hangulatosnak bizonyult. Sokat beszélgettek a családról, majd
szóba került Aventine és a Dawa szektor is. Jonny keveset tudott a Dawa szektorról, szinte csak annyit, hogy a
bolygó nemrég feltárt részén található. Kissé meglepte, hogy Chrys és ő még így is többet tud, mint a telepesek,
akiket a hatóságok oda irányítanak.
Éppen a desszertet fogyasztották, amikor Chrys megemlítette a titokzatos céllal érkező szenátusi űrhajót.
- Nincs abban semmi titokzatos - mondta Halloran. - Magam is hallottam róla az Asgardon. Azt hittem,
titeket is tájékoztattak. Vanis D'arl szenátor és a hadsereg valami új kobraprogramot főzött ki.
- D'arl? - kapta fel a fejét Gwen. - Jonny, ez az a szenátor, aki mellett Jame dolgozik.
- Igazad van. Már tizenkét éve a személyi titkára. Cally, nem tudod, kit hoz magával D'arl?
- Ti, Moreau-k aztán rámenősek vagytok - jegyezte meg Halloran. - Nem, fogalmam sincs róla. Csak abból
gondolom, hogy a kobrákkal kapcsolatos az ügy, mert Mendrót és Bait egy hónapon át izzasztották a
bizottságiak, akik állandóan ott tébláboltak a Freyr komplexumban. - Konkrétan mit csináltak?
- Csak szóbeszédet hallottam. De a jelek arra utalnak, hogy fejleszteni akarják a kobraalakulatot.
- A troftokról vagy a minthistikről nem rebesgettek valamit?
- Én nem hallottam. Talán újabb bolygókat akarnak gyarmatosítani ezen a részen, és még több kobrát
képeznek ki.
- És D'arl egy utolsó terepszemlére jön…? - tűnődött Jonny.
- Lehetséges.
- Már megint a politika - jegyezte meg Chrys.
Ismét elmosolyodtak, majd másra terelődött a szó. Gwen a geológiai kutatás lehetőségeiről beszélt, de Jonny
gondolatai továbbra sem tudtak elszakadni a korábbi témától. Tors Challinor zendülése hét éve történt, és Jonny
sokáig attól tartott, hogy az események bármikor megismétlődhetnek. Azután elcsitult minden, és arra gondolt,
hogy a kobrák többé nem jelenthetnek potenciális veszélyforrást. Néhány évtizeden belül megöregszenek és
meghalnak. Azután a kolóniák élete visszatér a normális kerékvágásba. De most azt hallja, hogy a hadsereg
újabb kobrákat állít elő, és minden kezdődik elölről.
Vacsora után sétáltak a városban, Jonny és Chrys megmutatta Capitalia éjszakai életét. Gwen és Halloran
bizonyára vidékiesnek találta a környezetet, de tapintatosságból erre nem tettek megjegyzést.
Éjfél után már nem látták túl sok értelmét, hogy visszamenjenek Rankinba, ezért kerestek egy barátságos
szállodát. Gwen és Halloran a szobáikba mentek, és Jonny éppen vetkőzni kezdett, amikor észrevette a
telefonján a vörös jelzést.
Chrys követte a pillantását.
- Hagyd a csudába! - mondta az asszony. - Majd reggel beszélsz Theronnal.
- Igazad van - bólintott Jonny -, de biztosan fontos közlendője lehet, különben nem hívna ilyen későn.
Essünk túl rajta!
Yutu azonnal jelentkezett Jonny hívására.
- Sajnálom, hogy zavarom, uram, de történt valami, amiről tudnia kell - mondta Theron. - Ma délután néhány
kilométerre Paleentől, a Dawa szektorban rábukkantak egy megölt tüskés leopárdra. Az állat testét teljesen
szétmarcangolta valami.
Jonny látta Chrys rémült tekintetét. A félelmetes ragadozó lábfejét borotvaéles karmok borították, amelyek a
biológusok szerint, védekezésre szolgáltak. De még senki sem találkozott olyan élőlénnyel, amelynek prédája
lehetett volna a tüskés leopárd.
- Lehet következtetni az állat sérüléseiből arra, hogy mi ölte meg? - kérdezte Jonny.
- Egyelőre nem tudunk többet, mint amit elmondtam, uram. A tetemet Niparinba szállították, ahol szakértők
vizsgálják. Én csak arra gondoltam, hogy néhány sürgős utasítást akar adni.
- Igen. - A Caravel szektor elég jól kiépült az utóbbi időben, mégis akadtak olyan részei, amelyek
közvetlenül határosak voltak a dzsungellel. Ha az ismeretlen ragadozó migrációja várható a szántóföldek és
ültetvények közelében, az beláthatatlan következményekkel járhat. - Riadóztasson minden kobrát! Vizsgálják
meg a szokatlan nyomokat, és tartsák nyitva a szemüket, A civilek ne menjenek az erdő közelébe, és ha az
ültetvényeken dolgoznak, zárják be járműveik fülkéjét!
- Igen, uram, azonnal intézkedem. Még valamit, Zhu kormányzó kereste önt telefonon ma este. Közölte,
hogy holnap reggel kilenckor tanácskozást tart, melyen minden képviselőnek részt kell vennie:
- A szenátor tiszteletére rendezett ceremónia - jegyezte meg Jonny. - Nem hiszem - mondta Yutu. - D'arl
szenátor is részt vesz a megbeszélésen, de szerintem sokkal fontosabb dologról lesz szó. Azt válaszoltam neki,
hogy megpróbálom önt elérni.
- Köszönöm. - Jonny az asszonyra pillantott. Bizonyára nem így képzelte a szabadságot. De Chrys szemében
aggodalom tükröződött. - Rendben van, ott leszek a megbeszélésen. Addig próbálja megtudni, hogy sikerült-e
azonosítani a leopárd gyilkosát.
- Értettem, uram.
- Jó éjszakát! - Jonny kikapcsolta a telefont, és bocsánatkérőn nézett Chrysre.
- Gwen és Cally éppen Paleenbe készül - suttogta az asszony. Ha valami szörnyeteg él a közelben… -
Megborzongott a gondolattól. - Reggel vigyem őket Rankinba?
- Igen, talán az lenne a legjobb - tűnődött Jonny, majd másképp döntött. - Inkább csak Gwent vidd Rankinba!
Cally maradjon itt, és amint véget ér a megbeszélés, elmegyünk, megnézzük a leopárd holttestét.
- Azután pedig csatlakoztok a vadászathoz… - jegyezte meg Chrys, majd felemelte a kezét. - Jó, tudom.
Mégsem örülök neki, hogy az életed kockáztatod. De belátom, hogy még a középkorú kobrák is többet érnek,
mint a fiatal emberek.
- Köszönöm a bókot. Egy harminckilenc éves férfi még alig középkorú.
Chrys elmosolyodott.
- Akkor gyere, bújj ide mellém, és mutasd meg, mennyire fiatal vagy!
Később, amint egymás mellett feküdtek a sötét szobában, Jonny gondolatai visszatértek az Adirondackra.
Sokszor látta az aggodalmat az emberek arcán, amikor hozzátartozóik veszélyes feladatra indultak. Mindig attól
rettegtek, hogy soha többé nem látják őket. Megértette Chrys érzéseit, bár az asszony is jól tudta, hogy
számtalanszor került életveszélybe, mégis mindig szerencsésen megúszta.
Álmában egy hatalmas lényt látott; amint előrontott a ködös dzsungelből. Széttépte a leopárdokat és a
kobrákat, azután nyomtalanul eltűnt a ködben.

7. fejezet

A Zhu kormányzó mellett helyet foglaló Vanis D'arl szenátor külsőre éppen olyan volt, mint egy átlagos
aventinei állampolgár. Magas, vékony testalkatú, középkorú férfi, rövidre vágott fekte hajjal, akiről senki sem
gondolta volna, hogy mekkora hatalommal rendelkezik.
Zhu formálisan bemutatta D'arlt a teremben összegyűlt képviselőknek.
- Köszönöm, Zhu kormányzó - bólintott a szenátor. Kiejtésén érződött, hogy az Asgardon élte le életét. -
Mindenekelőtt szeretnék gratulálni önöknek a szenátus nevében. Igazán kitűnő munkát végeztek ezen a bolygón.
Tizenöt év alatt virágzó kolóniát létesítettek az Aventinén, és megvetették lábukat a Caelianon, valamint a
Palaönén. A szenátusi bizottság tanulmányozta a további lehetőségeiket, és arra a meggyőződésre jutott, hogy
térhódításuknak csak a kobrák hiánya szab határt.
Jonny érezte, hogy összeszorul a gyomra. Amint D'arl végignézett a hallgatóságon, tekintete megakadt
Jonnyn, és a két férfi egy pillanatra farkasszemet nézett egymással.
- Jelentéseikben gyakran utaltak arra, hogy sokkal több kobrára lenne szükségük, és a szenátus igyekezett
kérésüknek eleget tenni folytatta D'arl. - Természetesen nem küldhettük ide az összes kobrát, mivel a birodalom
védelmét is szem előtt kellett tartanunk. Ezért a szenátus a következő megoldást találta.
Jonny már elképzelte, amint a folyosón át az Aventinére érkeznek a kobrák végeláthatatlan seregei. De D'arl
még ennél is megdöbbentőbb dolgot közölt.
- Sajnos a birodalom erőfonásai sem korlátlanok, ezért hiába állítunk elő és képezünk ki egyre több
kobraharcost, az Aventinére szállításuk a szükséges felszerelésekkel együtt rendkívül költséges. Ezért arra az
elhatározásra jutottunk, hogy az egész kobraprogramot az Aventinére telepítjük át.
Jonny majdnem felkiáltott meglepetésében.
- A hajómon megtalálható a teljes sebészeti felszerelés, és a kobraharcosok testébe építendő anyagok.
Ezenkívül velem jöttek az orvosok és a kiképzést végző tisztek is. Tehát így mindössze négy hétre van szükség,
hogy újabb kobrákkal lássuk el az Aventinét, míg az ide szállilásuk az Asgardról kilenc hónapot venne igénybe.
Nem beszélve a hihetetlen költségekről. Röviden ennyit szerettem volna mondani. Most pedig várom a
kérdéseiket, javaslataikat, mielőtt a részletekbe bocsátkoznánk.
Amint D'arl utolsó szavai is elhangzottak, Jonny máris talpon termett. - A legmélyebb tisztelettel szeretném
közölni a véleményem, D'arl szenátor. Az a meggyőződésem, hogy az Aventine elárasztása kobrákkal, zavarná a
kolóniák társadalmi és politikai fejlődését.
D'arl felvonta a szemöldökét.
- Nem értem, miért állítja ezt, Mr. Moreau, hiszen a helyi kormány tagjai között is találunk kobrákat. Ezt az
ön jelenléte is bizonyítja. Tehát a kobrák ugyanolyan állampolgárok, mint bárki más.
Az asztal túloldalán Brom Stiggur emelkedett szólásra.
- Megértem Moreau képviselő aggodalmát. A kobrák számának folyamatos növelésével előbb-utóbb ők
kerülnek többségbe. Ezáltal törvényes választások útján is megszerezhetik a hatalmat. És mi lesz, ha egy
Challinorhoz hasonló őrült fogja irányítani a kobrák előállítását és kiképzését?
- Ön megfeledkezik arról, hogy kobraharcosok átlagos, civil emberekből lesznek, akik önként vállalják ezt a
veszélyes élethivatást - mondta Tamis Dyon. - Challinort ugyanolyan ambíciók, érzelmek és hatalmi törekvések
vezérelték, mint bármelyik embert. És éppen Moreau képviselő győzte le. A magam részéről nem bánnám, ha a
szektoromat sokkal több kobra védelmezné.
- Még mindig nem értem, miért lenne szükségünk több kobrára jelentette ki Jonny. - A munkák legnehezebb
részét elvégeztük. A városokban veszélytelenül lehet élni. Csupán azokon a területeken kell óvatosabbnak
lennünk, amelyek határosak az őserdővel. De azzal a néhány tüskés leopárddal magunk is el tudunk bánni…
- És azokkal a lényekkel, amelyek a tüskés leopárdra vadásznak? - jegyezte meg csendesen Jor Hemner.
Minden szempár rámeredt.
- Miről beszél? - kérdezte Zhu.
- Tegnap este az embereim rábukkantak egy tüskés leopárd szétmarcangolt tetemére, Paleen közelében. Az
állat lábait borító késszerű karmok védekező helyzetben merevedtek meg.
A megdöbbent arcok láttán Jonny arra következtetett, hogy a képviselők többsége csak akkor értesült a
történtekről.
- Véleményem szerint ebből az egyedi esetből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni -
jelentette ki Jonny. - Az is előfordulhatott, hogy az állatot megmarta egy mérges kígyó, azután a dögevők
marcangolták szét.
- A bizonyíték… - folytatta Hemner, de azonnal elhallgatott, amint D'arl felemelte a kezét.
- Egyetértek Moreau képviselővel: nem szabad elhamarkodottan ítélni. Azt javaslom, gondolják át alaposan
a szenátus indítványát. A végső döntés természetesen az önök kezében van. Még néhány hétig itt maradok, tehát
bármikor nyugodtan felkereshetnek a kérdéseikkel, észrevételeikkel.
A tanácskozás ezzel véget ért.
Húsz perccel később Jonnyt és Hallorant a Dawa szektor felé vitte a repülőgép.

Jonny átfutotta az utolsó oldalt is, majd a készüléket Halloran elé tolta.
- Nos? - kérdezte, amint Halloran az elemzést tanulmányozta. Ugye igazam volt. A bolygó valamennyi
problémáját meg tudjuk oldani a kobrák létszámának növelése nélkül is.
- Igen, de a te véleményed csak egy aventinei képviselőé, míg D'arl a szenátus tagja:
- Sajnos ez az igazság - sóhajtott Jonny, a repülőgép alatt elsuhanó tájat nézve. - Azt hiszem, sokat
változtatna a szavazás eredményén, ha sikerülne azonosítanunk a tüskés leopárd gyilkosát.
- És ha kiderül, hogy egy félelmetes fenevadról van szó, akkor valóban növelni kell a kobrák létszámát.
- Számomra ez a véletlen egybeesés tűnik a legfurcsábbnak - jegyezte meg Jonny. - Megjelenik D'arl azzal a
javaslattal, hogy növeljük a kobrák számát, sőt az egész kobraprogramot át akarja telepíteni az Aventinére. És
ugyanakkor bukkanunk rá a szétmarcangolt leopárdra, amely a szavazás eredményének alakulásában
meghatározó tényező.
Halloran összevonta a szemöldökét.
- Gondolod, hogy manipulációról van szó? Jonny megrázta a fejét.
- Nem hiszem. De azért mégis különös az egybeesés.
- A Dawa szektor állítólag meglehetősen veszedelmes terület. Kiszáradt folyómedrek és áthatolhatatlan
bozótok borítják. Feltehetően nem él azon a vidéken elég növényevő állat, és ez a valami kénytelen
mindenevőkre és ragadozókra vadászni. Az is lehet, hogy csak időszakosan jön le a hegyekből, mondjuk a
szárazság vagy más klimatikus változás hatására.
- A szárazság évről évre bekövetkezik, eddig mégsem találtunk széttépett leopárdot - mondta Jonny.
Tizenöt perccel később leszálltak Paleenben.
A képviselőket a polgármester szokta fogadni a repülőtéren, de Jonny előre jelezte, hogy, látogatása nem
hivatalos jellegű, és tekintsenek el a ceremóniától. Így a repülőtéren mindössze egyetlen ember várta őket.
 - Moreau képviselő? - kérdezte a férfi. - K3 Niles Kier vagyok. Jonny bólintott, majd barátjára mutatott.
- Ő Cally Halloran; hamarosan a munkatársa lesz. Sikerült valamit megtudni az elpusztult leopárdról?
- Nem sokkal tudunk többet, mint tegnap - mondta Kier, miközben a terepjáróhoz vezette őket. - A szakértők
még mindig vizsgálják a tetemet Niparinban, de eddig nem jutottak semmilyen eredményre.
- Maga találta meg, ugye? Kier bólintott.
- Éppen a talajvíz szintjét ellenőriztem, amikor egy sekély üregben rábukkantam a tetemre.
- Azt akarja mondani, hogy egyedül cipelt egy mélységmérő készüléket? - kérdezte Halloran.
- Itt csak a fák törzsére csavarodó indák vastagságából következtetünk a talaj nedvességtartalmára-
magyarázta Jonny. - Az adatokból táblázatok segítségével meghatározhatjuk a vízgyűjtő terület méretét és a
rendelkezésre álló vízkészletet. Talált nyomokat az állat körül?
- A földet teljesen feltúrták - felelte Kier, miközben beszálltak az autóba. - A közelben találtam
gantuanyomokat, de nem hiszem, hogy azok tették. A gantuák lomha növényevők, a tüskés leopárddal csak egy
hihetetlenül gyors, nagy testű ragadozó végezhetett.
- A gantua valóban nagy testű állat, akkora, mint egy elefánt: De növényevő lévén a védekezésre
rendezkedett be. A testét hatalmas, fogazott pikkelyek borítják, ezért leginkább egy élő tankra hasonlít. Nem
szeret elfutni, méltóságteljesen legelészik, hiszen még a tüskés leopárd sem szokott rátámadni. Mindenekelőtt
vizsgáljuk meg a holttest helyét, Kier. Gondolom, este már nem fésülte át a környéket.
- Nem - felelte Kier. - Úgy gondoltam, az a kötelességem, hogy jelezzem a veszélyt, utána pedig ne hagyjam
Paleent védelem nélkül.
Jonny bólintott. Az indoklás logikusan hangzott, bár hajnalban Kier ismét kimehetett volna a helyszínre:
Egy biztonságosnak látszó helyen kiszálltak a kocsiból, és gyalogosan mentek tovább. Százméternyivel
arrébb az erdőt füves, bozótos terület váltotta fel; a kiszáradt Kaskia-folyó völgye. Jonny sokkal védtelenebbnek
érezte magát, mint a dzsungel hatalmas fatörzsei között.
- Merre menjünk? - kérdezte Kiert.
- Arra, a bozót felé…
- Shhh! - Halloran csendre intette őket. Mindhárman mozdulatlanná dermedtek, és maximális teljesítményre
állított hangerősítő berendezésük révén azonnal meghallották a magas fű zizegését, valamint a halk, morgó
hangot. Fejük óvatos elfordításával pontosan bemérték az élőlény helyét. Jonny kézmozdulattal jelezte
Hallorannak, hogy menjen oldalra, és helyezze készenlétbe a lézerfegyverét. Ezzel egy időben Jonny a másik
irányban tett néhány lépést. Amint valamennyien elhelyezkedtek, Kier a magasba lendült.
A húsz méter magas ugrás veszélyes lett volna a háborúban, mivel a levegőben lévő kobra nem tud
manőverezni, és viszonylag hosszú ideig védtelen a lőfegyverekkel széniben.
- Gantua - közölte Kier, amint földet ért. - De betegnek látszik… Abban a pillanatban a robusztus fenevad
rájuk rontott.
- Szétszóródni! - kiáltotta Jonny, miközben a közelben magasodó ciprus felé szökkent. Sohasem képzelte,
hogy a gantua ennyire gyors mozgásra képes. Oszlopszerű lábain feltartóztathatatlanul hömpölygött feléjük,
akár egy lavina.
Jonny fokozta a tempót, miközben két lövést leadott a gantua fejére. Látta, hogy az állatot oldalról is érik
találatok, tehát társai igyekeztek fedezni a menekülését. De a gantua ügyet sem vetett rájuk. Jonny egyre inkább
arra a meggyőződésre jutott, hogy a cédrusfa nem nyújt biztonságos menedéket a fenevaddal szemben. De arra
gondolt, hátha a vaskos fatörzs megtöri az állat lendületét. Jonny hatalmas ugrással az ágak közé szökkent.
De a következő pillanatban kicsúsztak kezéből az ágak, amint a gantua nekirontott a fatörzsnek.
Mennydörgésszerű hang hallatszott odalentről, és a hatalmas lökéstől Jonny elvesztette az egyensúlyát. Pörögve
zuhant lefelé, majd a bal válla érte először a talajt. Az ütés kiszorította tüdejéből a levegőt.
Néhány másodpercig a földön feküdt, és színes karikák ugráltak a szeme előtt. Közben a gantua néhány
lépést hátrált, hogy újabb rohamra induljon. Jonny nagy nehezen feltérdelt, és az állat megindult, de abban a
pillanatban oldalról két lövés érte a fejét. A páncéltörő lézerek felkeltették érdeklődését, mert ezúttal az újabb
ellenségre pillantott. Hűvös tekintettel végigmérte a támadókat, majd ismét Jonny felé iramodott.
Jonny közben felállt, de túlságosan gyengének érezte magát ahhoz, hogy kitérjen az állat útjából.
Szerencsére nanokomputere és szervorendszere elvégezte az ugrást izmai helyett.
Amint földet ért, a gantua ismét támadni akart, de Halloran és Kier átlendülve a hatalmas hústorony fölött,
közvetlen közelről oldalba lőtték páncéltörő lézereikkel. A gantua belátta, hogy rendkívül gyors ellenfelekkel
találkozott. Megállt és nagyokat szusszantva méregette támadóit. Apró szemei nem tükröztek félelmet.
Jonny lassan előhúzta a telefont.
-.,Egyelőre ne tüzeljetek, hátha elmegy magától - figyelmeztette társait.
- Miből van ez az állat? - kérdezte csodálkozó hangon Halloran. - Ez a fegyver még a troftok
keriliumpáncélját is átütötte.
- A gantua pikkelylemezeiben szétterjed a lézersugár energiája, így nem tud lyukat ütni rajta - magyarázta
Kier. - Jonny, illetve képviselő… ide kéne hívatnunk egy vadászgépet Capitaliából.
- Nem érne ide elég hamar - rázta meg a fejét Jonny.
 - Akkor célozzuk továbbra is a fejét - javasolta Halloran. - Az energiát nem képes olyan gyorsan leadni a
környezetének, és előbb-utóbb túlmelegszik az agya.
- Ez rengeteg időt vesz igénybe - mondta Kier. - Annál is inkább, mert az idegrendszere eléggé
decentralizált. A tüdő és a szív környéke kedvezőbb célpontnak látszik.
- Főleg, ha megkérjük, hogy feküdjön hanyatt - jegyezte meg Jonny: Aggódva figyelte, hogy a gantua
légzése kezd ismét egyenletessé válni. Még néhány perc, és újra támadásba lendül. Jonny körülnézett, hátha talál
valami lehetőséget a menekülésre. - Niles, ott van tőled nem messze az a fa, amelyiknek a törzsét teljesen
beszőtte a ragacsos inda. Próbálj meg eljutni oda, és vágd le a leghosszabb indát!
A gantuát figyelve Niles óvatosan megközelítette a fát.
- Cally, amikor Niles elvágja az indát, és idedobja a végét, vedd fel! De vigyázz, nehogy a vágott felülethez
érj, mert hozzáragadsz! Azután tartsátok kifeszítve térdmagasságban. Én pedig úgy helyezkedem, hogy a gantua
beleszaladjon az indába.
- Értem - bólintott Halloran. - Fel kéne hasítanunk a lézerrel, hogy kijöjjön a belsejéből a ragasztó.
- Nem hiszem, hogy lesz rá időnk, de reméljük, hogy a gantua majd kipréseli belőle.
Kier közben elérte a fát, kiválasztotta a leghosszabb indát, majd levágta.
- Mi lesz, ha nem téged szemel ki? - kérdezte Halloran.
De Jonny már elhelyezkedett két társa között. Amint meggyőződött róla, hogy készen állnak, felemelte
mindkét kezét, és belelőtt az állat fejébe.
A gantua felbőszülten nekiiramodott, lábai elérték a kifeszített indát, amely az érintés helyén azonnal
hozzáragadt. Továbbfutott, az inda megfeszült, majd amint a két kobra elengedte a végét, a hátsó lábaknak és a
testnek csapódott. Még néhány lépés, azután, mintha elszakadt volna a film, a gantua megmerevedett a mozdulat
közepén, majd fejjel zuhant előre, olyan hatást keltve, mint egy kisebb földrengés. Azután oldalra borult, és
oszlopszerű lábaival kapálózott, már amennyire a rájuk tekeredett inda ezt lehetővé tette.
Sajnos a ragasztóanyag hatása viszonylag rövid ideig tart, ezért számítaniuk kellett arra, hogy az állat
hamarosan kiszabadul.
Jonny célbavette a gantuát a páncéltörő lézerrel, de akkor látta, hogy az összekötözött lábak teljesen
eltakarják a hasi részt.
- A mindenségit! - mondta Halloran, amint felmérte a helyzetet. - Vágunk több indát, hátha sikerül élve
elfognunk!
- Örültség lenne egy megvadult gantuát fogva tartani - jelentette ki Jonny. - Ki tudja, hányan vannak még a
környéken. És ha idejön a többi…!? Inkább azt javaslom, hogy végezzünk ezzel, azután húzzunk el minél
gyorsabban. Cally, ha jelt adok, vágd el az indát az állat mellső lábai közt! Mi pedig abban a pillanatban, amint
szabaddá válik az út, szétlőjük a mellkasát. Felkészültetek? Akkor rajta!
Egy fényvillanás, és a gantua mellső lábai kiszabadultak. Az állat széttárta lábait, és láthatóva vált a mellkasi
rész. A két páncéltörő lézer tüzet nyitott, és a lézersugarak behatoltak a testbe. Ennek ellenére az állatnak
majdnem sikerült lábra állnia, mielőtt halálos sebet kapott.
- Micsoda elpusztíthatatlan barom ez! - jegyezte meg Halloran.
- Még sohasem hallottam, hogy valaki lelőtt volna egy gantuát mondta Jonny. - Most már megértem, miért.
- Attól félek - tűnődött Kier -, hogy a többi gantua is megvadul, ha meglátják társuk tetemét. Talán a szektor
teljes lakosságát evakuálnunk kell.
- Vagy még több kobrát idehozni! - sóhajtott Jonny.

8. fejezet

Zhu főkormányzó olyan fájdalmas arcot vágott, mint az az ember, akinek két egymással ellentétes kérésnek
kell eleget tennie.
- A szavazás megtörtént - mondta -, és D'arl szenátor emberei már megkezdték a felszerelés kirakodását.
- Akkor érvénytelenítse a szavazást, újabb bizonyítékokra hivatkozva! - követelte Jonny. Niparin
polgármester irodájából beszélt, így a kormányzó arcát csak a képernyőn láthatta. - Vagy azért is
érvénytelenítheti, mert sem én, sem Palatine és Caelian képviselői nem vettek részt a szavazáson.
- A többiek viszont igen. És, ha részt vettek volna a szavazáson, az eredményen az sem változtat semmit.
Tizenegy az öthöz arányban elfogadták D'arl szenátor javaslatát. A döntésüket pedig az ön által említett
bizonyíték sem befolyásolná. Sőt ha ismét megvadul egy vagy több gantua, akkor még inkább szükség lesz a
kobrák létszámának bővítésére.
- Az sem fontos, hogy miért vadult meg a gantua? Zhu szeme összeszűkült.
- Mit akar ezzel mondani?
- Még nem tudom. Most folynak az elpusztult gantua biokémiai vizsgálatai, hogy megtudjuk, volt-e idegen
anyag a szervezetében.
- Idegen anyag? Ne titokzatoskodjon, Moreau!
Jonny mély lélegzetet vért.
 - Nem titokzatoskodom, de még nem tudok biztosat. Alapos a gyanúm, de még nincs a kezemben a
bizonyíték.
Zhu Jonny szemébe nézett.
- Rendben van - mondta végül. - Összehívok még egy gyűlést holnap délelőtt tízre. Ott lehetősége lesz
beszámolni a megvadult gantuával vívott küzdelmükről, valamint előtárhatja a bizonyítékot. Ha a
bizonyítékdöntő fontosságú, akkor újabb szavazást rendelek el. Ez így megfelel?
- Igen, uram - bólintott Jonny.
- Jó. Akkor holnap tíz órakor találkozunk. Viszontlátásra!
Jonny egy darabig az elsötétült képernyőt bámulta, és megpróbált megfelelő stratégiát kidolgozni a másnapi
tanácskozásra. De olyan sok volt a bizonytalan részlet az ügyben, hogy végül feladta.
Azután hazatelefonált. A hívásra Chrys jelentkezett.
- Helló - üdvözölte az asszony. Az arcán aggodalom tükröződött. - Hogy mennek a dolgok?
- Lassan - felelte Jonny. - Itt ülök Niparin irodájában, és várom a biokémiai vizsgálat eredményét. Cally és
Niles visszamentek Paleenbe, hátha történik valami az éjszaka folyamán.
Chrys elmosolyodott.
- Képzeld, egy fél órával ezelőtt telefonhívást kaptunk Capitaliából. Jame hívott minket!
- Tehát D'arl mégiscsak magával hozta. Mit mondott, hogy érzi magát?
- Remekül. Azt kérdezte, hogy elmennél-e hozzá Gwennel este tizenegykor egy késői vacsorára?
- Gwen mit válaszolt?
- Ő benne van. Már rá is beszélt, hogy rendeljek neked egy légitaxit.
Jonny az órájára pillantott. Két óra múlva kéne indulnia. Addigra nem végeznek a vizsgálattal. De
tulajdonképpen Capitaliából is felhívhatja a biológusokat.
- Oké. Hívd fel a babysittert, hátha vigyázna Corwinra, amíg távol leszel!
Chrys megrázta a fejét.
- Jame is ugyanezt mondta, de inkább találkozzatok csak ti. Rengeteg mesélnivalótok lesz. Én majd máskor
találkozom vele. Még valamit: Gwen azt javasolta, hogy abban az étteremben találkozzatok, ahol a
megérkezésekor vacsoráztunk.
- Jól hangzik - bólintott Jonny. - Sajnálom, hogy nem tartasz velünk…
- Ne aggódj miattam! Inkább te legyél nagyon óvatos! - Majd igyekszem. Szeretlek, Chrys.
- Én is szeretlek. Add át üdvözletem Janiének!
Jonny kikapcsolta a készüléket, és ismét az órájára pillantott. Még két óra… és nem tud semmit a gantuáról.
Ha találnak a szervezetében idegen anyagot? Akkor sem lehet bizonyítani, hogy D'arl kezé volt a dologban.
De legalább a bizonyíték egy része hozzáférhető: Halloran Paleenben várta. Már kezdett alkonyodni, amikor
visszatértek arra a helyre, ahol megölték a gantuát. Optikai rendszerük révén a félhomályban is mindent
tökéletesen láttak. A délutáni események egy kissé felizgatták Jonnyt, ezért örült, hogy a küzdelem helyszínén
csupán néhány percnyi dolguk akadt.
Másfél órával később már Capitalia felé repült… olyan információ birtokában, amely döntően
befolyásolhatja az újabb szavazás eredményét.

Gwen és Jame már az asztalnál ültek, amikor Jonny megérkezett az étterembe.

- Jonny! - kiáltott fel Jame, és a két testvér megölelte egymást. Évek óta nem láttalak, de végül mégis
találkoztunk.
- Pontosan, mióta elhagytam a Horizontot - mondta Jonny. - Jól nézel, ki Jame.
Jame elmosolyodott.
- Kemény, de hasznos munkát végzek, mint ahogy te is. Gyere, üljünk le! Gwen már megpróbálta lefordítani
nekem az ételek nevét, de azt hiszem, szakértőre lesz szükségünk.
Mindketten helyet foglaltak, és folytatták a társalgást. Jonny csodálkozva nézte öccsét, aki férfivá érett.
Gwen ugyanaz a bájos kislány maradt, mint amilyen volt. Jame viszont az eltelt évek során megkomolyodott, és
tartózkodóvá vált. Hivatali beosztása rákényszerítette, hogy megtanulja kivel, milyen formában kell beszélni.
Ezért Jonny kissé feszélyezve érezte magát.
Később belátta, hogy D'arl, talán éppen Jonnyhoz fűződő kapcsolata miatt, nem gyakorolhatott teljes
befolyást fiatal munkatársára. Ezért nem vette be mindenbe, és így Jame nem tudhatta meg, hogy milyen ember
volt valójában Vanis D'arl. Jonny elhatározta, hogy megvárja a kedvező alkalmat, és egy kicsit kifaggatja öccsét.
Már a vacsora vége felé jártak, amikor elérkezettnek látta az időt, és óvatosan kezdte megközelíteni a témát.
- Amikor megtudtam, hogy D'arl szenátor az Aventinére jön, rögtön arra gondoltam, hátha téged is magával
hoz…
- Kemény munkájába került, míg jóváhagyatta a tervét a kongresszusi bizottsággal - bólintott Jame. -
Örülök, hogy te is elfogadtad.
- Úgy láttam, alaposan kihasználta politikai hírnevét, hogy az itteni képviselőket maga mellé állítsa.
Jame egy pillanatra elbizonytalanodott.
 - A presztízse talán elősegítette, bog; komolyan foglalkozzanak a kérdéssel, de nem befolyásolta a szavazást.
- Legalábbis tudomásod szerint nem.
Jame letette a poharát, és Jonny szemébe nézett.
- Jól van, Jonny: ne kerülgesd a témát! Mond meg nyíltan, hogy mi jár a fejedben!
Jonny nagyot sóhajtott, majd rátért a lényegre.
- Már valószínűleg hallottál róla, hogy ma délelőtt megöltünk egy megvadult gantuát innen délkeletre. -
Jame bólintott. - Azt is tudnod kell, hogy az elmúlt tizenöt év során, amióta létrehoztuk az első kolóniát,
egyetlen gantua sem mutatott agresszivitást. Mit szólnál hozzá, ha azt állítanám, hogy a megölt gantuának
előzőleg beadtak valamilyen szert.
Jame összevonta a szemöldökét. - Hogyan lehetséges ez?
- Roppant egyszerűen. Valamilyen hallucinogén szerrel lepermetezték a blussafüvet, azon a helyen, ahol az
állat megtámadott minket. Mivel a gantua kizárólag csak a blussafűvel táplálkozik, ez a legegyszerűbb módja,
hogy a drogot a szervezetébe juttassák.
- Kinek állt volna érdekében?
- Néhány részlet különös módon egybeesik. A gantuák nem sokkal a szenátor érkezése után vadultak meg, és
ez a váratlan veszélyfonás alapvetően meghatározta a szavazás eredményét.
Jame hátradőlt a széken, és Jonnyt nézte.
- Szeretnélek emlékeztetni, hogy évek óta D'arl szenátor mellett dolgozom, ezenkívül pedig jó emberismerő
vagyok. Figyelmeztetlek, hogy az alaptalan vádaskodás bajba sodorhat. De ha logikusan végiggondolom az
állításod, akkor is valószínűtlenpék tartom. Ha a füvet az orbitális pályán keringő űrhajóból permetezték le,
akkor miért nem vadult meg a többi állat is? Még ha ködképző bombát dobtunk volna le, akkor is elsodródik a
szer.
Jonny összeszorította a fogát, mint aki komoly erőpróbára készül. - Na jó. Valaki a hajótokon kapcsolatban
állt egy ügynökkel, aki itt a felszínen tartózkodott, és rendelkezett a szükséges felszereléssel.
- Az igazat megvallva - tűnődött Jame -, az utóbbi időben a szenátor igen élénk érdeklődést mutatott az
Aventine flórája és faunája iránt… Különösen a blussafű biológiáját tanulmányozta.
- Konkrétan, hogyan került szóba? - kérdezte Jonny.
- Ha jól emlékszem, olyan növényeket tanulmányozott, amelyek a hadiipar szempontjából fontos fémeket
halmoznak fel a szervezetükben. Azt vizsgálta, hogy az Aventine képes lesz-e önellátóvá válni, ha a troftok
lezárják a folyosót. Még éppen én figyeltem fel a blussafűre, amely meglepően sok értékes fémet halmoz fel,
különösen ősszel.
- Azután ő már magától rábukkant a hatalmas, de békés természetű gantuákra, amelyek kizárólag a
blussafűvel táplálkoznak. A többit szervezni már gyerekjáték volt.
- Nagyon veszélyes vizeken hajózol, Jonny - figyelmeztette Jame. - Ha mindez megfelel a valóságnak, még
akkor sem tudsz semmit rábizonyítani a szenátorra.
- Még nem. De talán te fogod megszerezni nekem a bizonyítékot. Jame arca elsápadt.
- Mire gondolsz? - kérdezte.
- Ha valaki az űrhajótokon kapcsolatban állt egy ügynökkel, akkor csak meg kell keresni a komputerben a
kódolt üzeneteket.
Jame kerekre nyílt szemekkel bámult fivérére.
- Arra kérsz, hogy folytassak illegális nyomozást a felettesem ellen? - kérdezte döbbenten. - Ez nem lenne
lojális…
- Nem? Ha D'arl áll az ügy hátterében, akkor orránál fogva vezeti az egész szenátusi bizottságot. Ha viszont
valaki az ő tudta nélkül manipulálja a dolgokat, akkor kötelességed kideríteni, és figyelmeztetni.
- De ha mindez az ő műve, viszont a birodalom és az Aventine érdekében cselekszik, akkor visszaélek a
bizalmával.
- Jame, segítened kell nekem - mondta Jonny. Hangjából csalódottság érződött. Belátta, hogy Jamének igaza
van: nem tudja bebizonyítani, hogy D'arl manipulálja Aventine politikáját. De még ha sikerülne neki, a szenátor
terve akkor is megvalósul. - Nem látod be, hogy a kobrák létszámának növelése eltorzítaná a társadalmunkat?
Nem akarom, hogy D'arl kobragyárakat hozzon létre az Aventinén! És azt sem akarom, hogy ennek
szükségességét csalárd módon indokolja.
Jonny hirtelen elhallgatott. Igyekezett nyugalmat erőltetni magára. Jame Gwenre pillantott, aki eddig
szótlanul figyelte a beszélgetést. - Neked mi a véleményed?
Gwen vállat vont.
- Csak egy napja vagyok itt, Jame. Nem tudom megítélni, mennyi kárt okozna ezeknek a kobragyáraknak a
létrehozása. De ha Jonny azt állítja, hogy rossz… - mondta, majd elmosolyodott. - Te is tudod, hogy Jonnynak
mindig igaza van.
Jame is elmosolyodott. A feszültség kicsit felengedett.
- De csak azért, mert nem volt otthon abban az időben, amikor mindenkivel kötekedtél.
- Abban az időben viszont Jonny nagyon sokat tett a hazájáért.
 - Ez igaz - bólintott Jame, majd néhány percig a gondolataiba merülve kortyolgatta a kávéját. Végül letette a
poharat, és Jonny szemébe nézett. - Rendben van, segítek neked. Átnézem a rádióadásokat, és énesítlek, ha
találok valamit.
- Hidd el, nem kértelek volna rá, ha lenne más mód. - Remélem, tudod, mit csinálsz! - bólintott Jame.
- Én is - jegyezte meg Jonny, azután felállt. - Elkísérlek benneteket a szállodába.
- Te nem maradsz ott éjszakára? - kérdezte Gwen.
- Nem, én a kormányzóság egyik irodájában töltöm az éjszakát. Fontos telefonhívást várok a biokémiai
vizsgálat eredményével kapcsolatban.
Miután Jonny elköszönt testvéreitől, azonnal az irodába sietett, de nem várta semmiféle üzenet. Ezért
leheveredett a kanapéra, és sokáig álmatlanul hánykolódott.

Jonny nem tudta még; milyen eredménnyel zárul a tanácskozás, mindenesetre Zhu tartotta magát az
ígéretéhez, és megadta neki a lehetőséget. Jonny mindenekelőtt beszámolt a megvadult gantuával vívott
küzdelmükről. A történetet mindenki feszült figyelemmel hallgatta. Végül rátért mondandója lényegére.
- A legfontosabb kérdés, hogy mi váltotta ki a gantua szokatlan agresszivitását. Tegnap este erre is választ
kaptunk.
Pillanatnyi szünetet tartott, a társaság döbbent morajlását várva. De semmi ilyesmi nem történt. Jonny D'arl
szenátorra pillantott, aki szintén érdeklődéssel hallgatta a beszámolót.
- A vizsgálat azt bizonyította - folytatta -, hogy a táplálékkal hallucinogén anyagot juttattak az állat
szervezetébe.
- Ez nevetséges - jelentette ki Jor Hemner. - Miért tépne ilyesmit valaki?
Jonny mély lélegzetet vett.
- Talán azért, hogy indokolttá tegye a kobrák létszámának növelését az Aventinén.
D'arl egy pillanatra farkasszemet nézett vele.
- Engem vádol azzal, hogy megmérgeztem az állat táplálékát? kérdezte nyugodt hangon a szenátor.
- És vajon rendelkezik-e megfelelő bizonyítékokkal? - tette hozzá Zhu. - Mert azok nélkül ilyesmire még
célzást sem tehet.
"A bizonyíték ott van a hajón" - gondolta Jonny, de amíg Jame nem jelentkezik, a nyílt vádaskodástól
valóban tartózkodnia kell.
- Én nem vádolok senkit - mondta -, de a megvadult gantua tény, valamint a táplálékkal bevitt hallucinogén
anyag is bizonyítható. Tehát olyan bűnténnyel állunk szemben, amely körülményeinek tisztázása nagymértékben
befolyásolná a szavazás eredményét. Ezért azt javaslom, hogy az eset tisztázása után ismételjük meg a
szavazást.
- Milyen bizonyítékok feltárására számít? - kérdezte egy idősebb képviselő. - Nekem úgy tűnik, hogy ez az
egész nem több, mint egy nagyra felfújt szappanbuborék.
- Uraim - szakította félbe a vitát D'arl. - Azt hiszem, az irántam érzett tiszteletük nem gátolhatja meg az
igazság feltárását. Ha valóban államellenes tevékenység folyik ezen a bolygón, akkor kötelességünk
megszüntetni, függetlenül attól, hogy ki áll a háttérben. A törvény minden állampolgárra egyformán vonatkozik.
Moreau képviselő olyan tényeket közölt velünk, amelyek felett nem szabad elsiklanunk. De ha szabad
javasolnom, ellenőrizzék a következőket. Egy: a Kaskia-völgy egész területét borító blussafű tartalmazza-e a
hallucinogén anyagot? Kettő: a völgyben élő egyéb növényzetben kimutatható-e a szer? Három: kiválthatja-e
környezeti változás a blussafűben a szer képződését? Négy: érte-e környezeti változás a szóban forgó területet?
Talán meglepő választ fogunk kapni ezekre a kérdésekre.
Azzal felállt, és Zhu felé bólintott.
- Engedelmével, holnap folytatjuk a felszerelés kirakodását. Ha a későbbi szavazás eredménye módosul,
azonnal visszaszállítunk mindent az űrhajóra.
- Rendben van, szenátor úr - mondta Zhu. - Köszönöm, hogy eljött a mai tanácskozásra. Uraim, a
megbeszélésnek vége.
Ennyi volt az egész. D'arl fél perc alatt lehengerelte. Kétségtelen, hogy már előre felkészült Jonny burkolt
vádjaira.
Jonny összeszedte a jegyzeteit, és elhagyta a tanácstermet. Halloran csendesen hallgatta végig Jonny
beszámolóját.
- Rendkívül magabiztosnak látszik - jegyezte meg végül.
- Szerintem is őt fogják igazolni a vizsgálatok - bólintott Jonny. Csak azt nem értem, hogyan tudhatott
minderről, ha mi nem. Halloran vállat vont.
- Rengeteg adatot küldünk az Asgardra. Neki csak elemeznie kellett, hogy rájöjjön bizonyos
összefüggésekre. Sőt növénymintákat is küldünk folyamatosan. Elképzelhető, hogy a szállítás során valamelyik
növény kiszáradt, és a biokémiai vizsgálata eltérő eredményeket mutatott.
- Kiszáradt?! Arra gondolsz, hogy a változást az aszály okozta? - Nem tudom, mi más lehetett. Ez az
egyetlen környezeti tényező, amely megváltozott az utóbbi időben.
 - Rendben van - bólintott Jonny. - Ha ez a probléma, akkor könnyen segíthetünk rajta.
Halloran összehúzta a szemöldökét. - Talán ismersz egy esőcsinálót?
- Ennél jobb ötletem támadt - mondta Jonny. Elővette a telefont, és felhívta Rankint. Néhány másodperc
múlva Chrys jelent meg a képernyőn.
- Helló, drágám - üdvözölte Jonny az asszonyt. - Otthon van Gwen? - Igen. Mindjárt idehívom.
Gwen azonnal bement a szobába. - Mi a gond, fiúk?
- Lenne egy kis munkám Cally és a te számodra. Röviden ismertette az elképzelését.
- Ez őrültség, Jonny - válaszolta a lány. - Tudod, mit kérsz?
- Hemner képviselő kiborul, ha valaki észreveszi őket - szólt közbe Chrys.
- Miért? Hiszen mindketten az ő körzetébe lettek beosztva.
- És éppen ezért az ó fennhatósága alá tartoznak, nem pedig te vagy a felettesük.
- Cally legfeljebb majd otthon felejti a telefonját. Engem meg legrosszabb esetben beváltanak.
- Le is tartóztathatnak minket!
- Tudtok vigyázni magatokra. Én bízom bennetek.
- Én viszont nem - jelentette ki Gwen. - Jonny ez nem tízperces munka. Rengeteg mérést kell végezni,
térképet kell készíteni…
- Térképet tudok adni, a Molada-hegységet tökéletesen feltérképezték.
- Valamiről megfeledkezel, Jonny - mondta Chrys. - Titkos tevékenységet folytatsz a hivatalos kormány
álláspontjának megváltoztatásához. Ugyanezt tette hét évvel ezelőtt Challinor is.
Jonny torka kiszáradt.
- Ez nem ugyanaz, Chrys. Challinor át akarta venni a hatalmat az egész bolygó felett.
- A kettő csak bizonyos mértékben különbözik egymástól. Nem fogadod el a kormány döntését, és meg
akarod változtatni még törvénytelen eszközökkel is.
- Én Aventine lakóiért tartozom felelősséggel. - Ugyanezzel érvelt Challinor is.
- Jól van - bólintott Jonny. - Gwen és Cally, menjetek ki a Kaskia-völgybe, de egyelőre csak tartsatok egy
előzetes terepszemlét! Én pedig megszerzem a tanács jóváhagyását, mielőtt a vizsgálatokhoz kezdenénk. De
mire a szavazásra sor kerül, konkrét alternatívát akarok eléjük tárni.
- Köszönöm, Jonny - mondta hálás tekintettel Chrys.
Miután Jonny magára maradt a csendes irodahelyiségben, felhívta Jamét.
- Itt vagyok, Jonny - jelentkezett fivére. A hangja barátságos volt, de arca gyanakvónak tűnt.
- Szeretnék találkozni veled - mondta Jonny. - Együtt vacsorázhatnánk, amikor végzel a munkáddal.
A gyanakvás még erősebbé vált. - Nos…
- Semmi kérdezősködés, semmi kérés, semmi politika - ígérte meg Jonny. - Csak szeretnék beszélgetni
veled, az otthonról, a régi időkrő1. Volna kedved hozzá?
Jame arcáról eltűnt a feszültség.
- Szívesen - mondta. - Találkozzunk fél óra múlva abban az étteremben, ahol először összefutottunk!
Jonny elmosolyodott. Úgy érezte, mintha egy kő esett volna le a szívéről.
- Ott leszek.

9. fejezet

A blussafű és a Kaskia-völgy növényzetének vizsgálata egy hétig tartott, és az eredmény D'arl álláspontját
igazolta.
- A biokémiai változást, minden kétséget kizáróan a terület kiszáradása okozta - mondta a botanikus, aki
kissé zavarban volt a körülötte helyet foglaló magas beosztású tisztviselők között. - A felvehető vízmennyiség
csökkenésével az egyik molekula szerkezete módosul.
- Más szavakkal, a folyómeder kiszáradása a gantuák megvadulását eredményezi? - kérdezte Hemner
képviselő.
- Tulajdonképpen igen - bólintott a biológus. - Elméletileg ki lehetne kísérletezni egy olyan ellenszert, amely
a táplálékra permetezve, kompenzálná ezt a hatást. De ez bonyolult és hosszadalmas eljárás.
Gwen mellett ülve, Jonny elgondolkodva vakargatta az orrát.
- Nos az általam javasolt megoldás sokkal egyszerűbb - jelentette ki Hemner. Állítsunk szolgálatba újabb
kobrákat. Vagy pedig zárjuk le azt a területet, amíg a szárazság tart. Feltéve, ha véget ér valaha.
- Van még egy lehetőség - jegyezte meg Jonny általános morajlást keltve.
- És mi lenne az? - kérdezte Zhu.
- Akadályozzuk meg a völgy kiszáradását - javasolta Jonny, majd Gwenre mutatott. - Engedjék meg, hogy
bemutassam dr. Gwen Moreau-t, aki nemrég tért vissza a Kaskia-völgyet övező hegyekből. Gwen
tisztelettudóan felállt.
- Engedelmével, Zhu kormányzó, szeretném ismertetni a vizsgálataim eredményét, amelyeket Moreau
képviselő kérésére, az elmúlt hét folyamán végeztem.
 - Mivel kapcsolatban…? - kérdezte gyanakvón Zhu.
- Azzal a javaslattal kapcsolatban, hogy nyissunk csatornát a Molada-hegységen át. Ezáltal az Ojaante-tó
vizével feltölthetnénk a Kaskia-folyó kiszáradt medrét.
Zhu szája tátva maradt a meglepetéstől, majd kezével jelezte Gwennek, hogy folytassa.
- Köszönöm. Nos, uraim - fordult a képviselők felé -, engedjék meg, hogy bemutassam, mennyire
egyszerűen megvalósítható ez a feladat…
Azután csaknem egy órán keresztül beszélt, diagramokat, térképrészleteket, elemzéseket ismertetve.
Igyekezett közérthetően és áttekinthetően előadni vizsgálati eredményeit, mégis világosan látszott, hogy
szakmai tudás terén messze elmarad mögötte a képviselők legtöbbje. Jonny csodálattal nézte a tízéves
kislányból felnőtté érett büszke, intelligens nőt.
- Természetesen szívesen válaszolok a kérdéseikre - mondta végül Gwen.
A teremben döbbent csend uralkodott. Jonny D'arlra pillantott, és várta az ellentámadást. De a szenátor
némán ült a helyén, és arcáról bámulat tükröződött.
- Az a tiszteletteljes kérésem, uram - fordult Jonny Zhu kormányzóhoz -, hogy rendeljen el újabb szavazást
D'arl szenátor javaslatával kapcsolatban. Mint ahogy már korábban is hangsúlyoztam, az a véleményem, hogy a
problémáinkat meg tudjuk oldani egy újabb kobrageneráció segítsége nélkül is.
- Sajnálom, Moreau képviselő - ellenkezett Zhu -, de az ön által előterjesztett érvek nem változtatnak a
helyzeten…
- Zhu kormányzó - szólalt meg D'arl csendesen -, nekem nincs ellenvetésem az újabb szavazással
kapcsolatban. Moreau képviselőnek jogában áll újabb lehetőséget kérni.
Elvégezték a szavazást, melynek eredményeként tizenegy a héthez arányban elfogadták D'arl javaslatát.

Capitalia űrkikötőjének szélén állt D'arl szenátor űrhajója, amely jóval kisebb volt, mint a hatalmas
szállítóhajók, a Harmatcsepp mégis szinte eltörpült mellette. A hajó körül ötvenméteres körzetben helyezték el a
riasztórendszer érzékelőit. Amint Jonny nyugodt léptekkel áthaladt az érzékelők közt, azonnal észrevette, hogy a
hajó tetején elhelyezett fegyver csöve önműködően ráirányult. A légzsilip előtt két katona őrködött,
mindkettőjük testét külső páncélzat fedte, kezükben pedig nehéz sugárvetőt tartottak.
- Moreau képviselő vagyok, D'arl szenátorral szeretnék beszélni - mondta Jonny, amint megállt a két katona
előtt.
- Be van jelentve, uram? - kérdezte udvariasan az egyik őr. Páncélzata révén sokkal nagyobb erőt képviselt,
mint egy kobra.
- Biztos vagyok benne, hogy hajlandó lesz fogadni. Csak közölje vele, hogy itt vagyok!
Az őr a társára pillantott.
- A szenátor nagyon elfoglalt, uram. A holnapi indulással kapcsolatban…
- Csak közölje vele, hogy itt vagyok! - ismételte meg Jonny.
A katona megérintett egy kapcsolót a nyakánál. A beszélgetés rövid volt, azután az őr bólintott.
- A szenátor fogadja önt. A kísérője hamarosan ideér.
Amint kinyílt a zsilipkamra ajtaja, Jonny meglepetten tapasztalta, hogy Jame a bejáratnál várja.
Miután üdvözölték egymást, Jame bevezette fivérét az űrhajó belsejébe. A folyosók elágazásainál újabb őrök
álltak.
- Reméltem, hogy még láthatlak, mielőtt elmegyünk - mondta. Jame. - Az irodádban kerestelek, de azt a
választ kaptam, hogy szabadságon vagy, és nem lehet elérni.
- Chrys úgy gondolta, hogy jót tenne a kikapcsolódás - felelte Jonny. - Próbáljam legalább egy kis időre
elfelejteni, amit a szenátor velünk tett.
Jame elfordította a fejét.
- És sikerült? - kérdezte komoran.
- Nem. És ezért jöttem el hozzá. Szeretném tudni az okát. Azt hiszem, ennyivel tartozik nekem.
Az iroda előtt újabb két katona őrködött, de ezek már díszegyenruhát viseltek. Jame bevezette fivérét az
irodába.
- Üdvözlöm, Moreau képviselő - mondta D'arl, miközben udvariasan felállt, és Jonnyra bólintott. - Kérem,
foglaljon helyet!
Jonny leült D'arllal szemben, Jame pedig az íróasztal sarkánál lévő karosszékben foglalt helyet.
- Tudtam, hogy el fog jönni - jegyezte meg D'arl. - Ez az utolsó lehetőségünk, hogy beszélgessünk. És én
örülök, hogy megadhatom a váladt a kérdésére. Megértem az indítékait, de ön túlságosan elfogultan ítélte meg a
helyzetet, ezért nem érthette meg a probléma lényegét.
- Ön mindvégig tudta, hogy a blussafű a szárazság hatására termeli a hallucinogén anyagot, mégsem tett róla
említést, míg erre rá nem kényszerítenem.
- Lehetséges - mondta D'arl. - De azzal nem vádolhat, hogy befolyásoltam a szavazás eredményét.
Jonny felsóhajtott:
- Természetesen nem.
 - Nos egy dolgot viszont nagyon jól lát: az egész probléma lényege a miért. Miért tettem javaslatot a kobrák
létszámának növelésére, és miért fogadták el a képviselők?
- Ez utóbbira azt tudom felelni, hogy ön a szenátus köztiszteletben álló tagja, és minden úgy történik, ahogy
maga akarja.
D'arl megrázta a fejét.
- Mint emutettem, ön a probléma lényegét nem értette meg. A gantuák megvadulása sokat segített, ez
kétségtelen, de mégis csupán egy részét képezte az alapvető motivációnak.
- Nem értem - mondta Jonny.
- Pedig elég nyilvánvaló. Az új kolóniákon rengeteg a munka, a veszély, a bizonytalanság. Az emberek ezt a
saját bőrükön érzik. A kobrák jelenléte kedvezőbb körülményeket teremt, ugyanakkor viszont csak távlati
problémákat rejt magában. Nézzen végig a polgári lakosokon! Vajon hányan áldoznák fel a mai szerény
ebédjüket egy jövő heti lakomáért?
Néhány másodpercre elhallgatott, Jonny pedig a gondolataiba mélyedt.
- Higgye el, én sem vagyok most boldogabb, mint ön - tette hozzá D'arl.
- Miért tette ezt? - kérdezte Jonny csendesen. Két hete nem hagyta nyugodni ez a kérdés.
D'arl felsóhajtott.
- Eljutottunk hát a másik miérthez. Nos, azért, Moreau képviselő, mert ez volt az egyetlen módja, hogy
megvédjem az Aventinét a katasztrófától. A troftok azzal fenyegetnek bennünket, hogy lezárják a folyosót.
Eddig azért nem tették, mert féltek, hogy egyszerre két fronton kell harcolniuk. De Aventine csak addig ellenfél
a számukra, míg itt vannak a kobraharcosok. Tehát Aventine számára létkérdés, hogy újabb kobragenerációt
hozzunk létre.
Jonny megrázta a fejét.
- De hát mi nem jelentünk fenyegetést a troftok számára. Ha mégis úgy vélnék, hogy meg akarjuk támadni
őket, egy óra alatt elpusztítanák az egész kolóniát.
- A hadviselésnek ez a módja nem jellemző a troftokra. A rombolásnak semmi értelme. Ők inkább elözönlik
a bolygókat, mint annak idején a Silvernt és az Adirondackot.
- Az inváziót nem csupán a kobrák tudják megakadályozni erőltette tovább az álláspontját Jonny. - A
hadsereg tökéletesen felszerelt hadigépezet. Bármilyen erejű támadást el tud hárítani.
D'arl elmosolyodott.
- A troftok nem tartanak a reguláris hadseregtől. Csak a kobráktól félnek.
Jonny szóra nyitotta a száját, de a megdöbbenéstől mindössze annyit tudott kinyögni:
- A fenébe! D'arl bólintott.
- Most már megérti, miért kellett mindezt megtennem. Aventine talán sohasem erősödik meg annyira, hogy
megvédje önmagát egy invázióval szemben. De amíg a kolóniákon hemzsegnek a kobrák, a troftok nem merik
megtámadni ezt a bolygót.
- Ezáltal a birodalom megtakarítja egy büntető hadjárat költségeit - jegyezte meg hűvösen Jonny.
- Úgy látom, kezdi érezni, hogyan működik a politika. Mindent latbavetni a legfontosabb cél érdekében, és
kihasználni a legkisebb előnyt is.
- Vagyis kihasználni azokat, akiknek a támogatására szükség van, és figyelmen kívül hagyni azokat, akik
nem támogatják az ügyet…
- Jonny! - szólt közbe Jame. - Minden a ti érdeketekben történt. - Hát persze - mondta Jonny, majd felállt. -
Azt is elhiszem, hogy a szenátor szívén viseli az Aventine sorsát. De attól még nem kell örülnöm ennek a
megoldásnak, sem annak, ahogy ránk erőltettél. Ön, D'arl szenátor, hónapokig eltitkolta a szenátusi bizottság
előtt és előttünk a gantuák megvadulásával kapcsolatos információt. És közben néhány embert megölhettek
volna a gantuák. Ha ez megtörtént volna, kiteregetem a szennyest a nyilvánosság előtt. De ezt nem teszem. Elég,
ha szembe néz a lelkiismeretével. Ha egyáltalán még van lelkiismerete.
- Jonny! - szólt rá éles hangon Jame.
- Hagyja csak! - mondta D'arl. - Mindig tiszteltem az őszinte ellenfelet. Viszontlátásra, Moreau képviselő.
Jonny bólintott, majd távozott a helyiségből.
- Sajnálom, hogy így végződött - jegyezte meg Jame a folyosón. Jonny egy pillanatra meglepődött.
Gondolatai annyira lekötötték, hogy észre sem vette a mögötte lépkedő Jamét.
- Megértem őt - felelte Jonny. - D'arl politikus, akit nem befolyásolhatnak az érzelmei ebben a gigantikus
méretű sakkjátszmában. - Te is politikus vagy - emlékeztette Jame. - Te is részt veszel a sakkjátszmában, és
sokszor fogsz győzni is, de veszíteni is. Közben megtanulod, hogy a kudarcokat hogyan viseld el.
A légzsiliphez érve elbúcsúztak egymástól, és néhány perc múlva Jonny már az autójában ült.
Nem indította el azonnal a járművet. Hátradőlt a vezetőülésen, és a hatalmas birodalmi űrhajót bámulta.
Eszébe jutottak Jame utolsó szavai. Szokatlan volt számára a vereség, sértette a büszkeségét. Pedig az élete tele
volt csalódásokkal. Önként jelentkezett kobrának, évekig kockáztatta az életét az Adirondackon, azután nem
tudott beilleszkedni a polgári életbe a Horizonton, végül itt dolgozott keményen az Aventinén. Mindent az
emberekért tett, akiktől cserébe még megbecsülést sem kapott.
 De ez a legutóbbi eset valóban mellbe vágta. Ő küzd minden erejével a kobrák létszámának növelése ellen,
és végül képviselőtársai leszavazzák.
Még egy pillantást vetett a birodalmi hajóra, azután elindította a járművet. Nem, még nincs vége a
játszmának. Aventine fejlődésnek indul, és ezt a fejlődést nem D'arl fogja irányítani, hanem ő. Elsajátítja a
politika fortélyait, és nagyszerű politikus válik belőle.
Közben pedig… itt vannak vele, akik szeretik: a felesége, a kisfia… valamint az a sok ember, aki tiszteli és
hallgat a szavára. Kikanyarodott az űrkikötőből, és hazafelé hajtott. Tudta, hogy Chrys már nagyon várja.

10. fejezet

A haiku kert olyan sokat változott az évek folyamán, hogy D'arl szenátor maga sem emlékezett rá, pontosan
milyen volt, amikor elfoglalta H'orme szenátor posztját. A blussafű és a ciprusok mindenesetre azóta kerültek
oda az Aventinéről. Legjobb tudomása szerint ő volt az egyetlen szenátor, aki a távoli gyarmatokról származó
növényekkel rendelkezett.
- Ezúttal komolyan gondolják - mondta a vele szemben ülő Jame Moreau.
D'arl komoran bólintott.
- Nem látom más okát a követelésüknek. Azt hiszem, már annak is örülhetünk, ha az űrhajó, amelyet az
Aventinére akarunk küldeni, nem marad a gyarmaton.
- Vagy nem semmisítik meg a visszaúton.
- Az komoly bonyodalmakat okozna. De nem tehetik meg a troftok, hogy figyelmeztetés nélkül lezárják a
folyosót.
- Nem sok különbséget jelent - mondta szomorúan Jame. D'arl tudta, hogy a fiatalember bátyja és húga az
Aventinén él.
- Ne aggódjon, túlélik - próbálta vigasztalni a szenátor. - A troftok csak a területet akarják meghódítani, nem
céljuk az emberek elpusztítása. Ha ezt az Aventine lakói is belátják, nem esik bántódásuk. Jame D'arl szemébe
nézett.
- És mi lesz, ha ellenállnak? A kobrák mindenképpen harcolni fognak. A kongresszus is ezt várja tőlük.
D'arl nagyot sóhajtott.
- Már akkor tudtuk, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, amikor odaküldtük őket. Hiszen éppen ön vetette fel
ezt az ötletet.
- Igen, pontosan tisztában vagyok vele - bólintott Jame. - De mindvégig abban reménykedtem, hogy majd
tehetünk értük valamit.
- Szívesen meghallgatom a javaslatait.
- Próbáljunk megállapodást kötni a troftokkal, amelynek értelmében hozzájárulunk, hogy lezárják a folyosót,
ha nem háborgatják a kolóniákat.
D'arl megrázta a fejét.
- Erre már én is gondoltam, de a szenátus sohasem egyezne bele. Túl sok pénzt invesztáltunk abba a
gyarmatba, hogy harc nélkül lemondjunk róla.
Jame vonakodva elfogadta ezt az érvet.
- Ebben az esetben az a kérésem, hogy én is az Aventinére utazhassak a szállítóhajóval.
D'arl számított erre a kérésre, mégsem bizonyult könnyű feladatnak az elutasítása.
- Sajnálom, Moreau, de ehhez nem járulhatok hozzá. Ön is tudja, hogy a hajó utasai a troftok fogságába
kerülhetnek. Önnek pedig, a mellettem eltöltött évek során, olyan információk kerültek a birtokába, amelyek
semmiképpen sem kerülhetnek az ellenség kezébe.
- Értettem, uram - bólintott Jame.
- Higgye el, nem vagyok érzéketlen ember - mondta D'arl -, de csak igen rövid ideig láthatná a
hozzátartozóit, és utána még fájdalmasabb lenne az elválás. Azzal teszi a legtöbbet értük, ha itt marad
mellettem, és segít fenntartani a diplomáciai kapcsolatot a troftokkal. Minél több idő marad a nyílt
ellenségeskedésig, annál több esélyük lesz, hogy felkészüljenek a háborúra.
És ezáltal a birodalomnak is lehetősége lesz felkészülni a védekezésre - gondolta D'arl. A külső kolónián
mindössze négyszázezer ember élt, ezért a birodalom százmilliárd lakójának érdekét kellett előtérbe helyeznie.
Az ő védelmük érdekében az Aventine feláldozható.
Bár mindezt nem mondta el Janiének, mégis tudta, hogy a fiatalember magától is ugyanerre a
következtetésre jutott. Mi másért akart volna az Aventinére utazni, és búcsút venni testvéreitől?
D'arl tovább sétált a kertjében. Még néhány perc nyugalomra vágyott, mielőtt visszatér irodájába, és
szembenéz a háborús fenyegetéssel.

11. fejezet

Az államférfi: 2432
 Az éjjeliszekrényen álló telefon hangját szándékosan olyan kíméletlenre tervezték, hogy a legmélyebb
álmából is bárkit felébresszen. De Jonny már hónapok óta nem tudott mélyen aludni, ezért a kimerültségtől csak
távoli berregést érzékelt. Chrys áthajolt a férfi felett, és felvette a telefont.
- Ki az? - kérdezte kábultan Jonny.
- Theron Yutu keres - válaszolta az asszony. - Azt mondja, nagyon sürgős.
Jonny oldalra fordult, és lenyomott egy gombot a készüléken. - Igen?
- Kormányzó úr, itt vagyok a légikikötőben - jelentette Yutu. Birodalmi szállítóhajó érkezése várható egy
órán belül. Azt az üzenetet küldték, hogy Stiggur főkormányzó és lehetőleg valamennyi képviselő jelenjen meg
az érkezésüknél.
- Hajnali háromkor? Miért ez a sietség?
- Nem tudom, uram, nem közöltek többet. De az őskikötő ügyeletes tisztje azt mondta, hogy a hajó tizenkét
órán belül visszaindul.
- Tizenkét órán belül…? Mi a fene lehet ez? Na mindegy; majd biztosan ezt is megtudjuk. - Jonny hevesen
zihált, miközben megpróbálta összeszedni a gondolatait. - Kapcsolatba lépett már Stiggurral?
- Nem, uram. A HAP-3-as műhold már eltűnt a horizont mögött, és a HAP-2-es csak egy fél óra múlva kerül
megfelelő pozícióba, hogy továbbítsa a hívást.
És további három órába telik, mire a főkormányzó beér a városba abból a távoli szektorból, ahol tartózkodik.
Ez azt jelenti, hogy a birodalmi hajó fogadásának előkészületeit neki kell irányítani.
- Próbáljon felhívni minden képviselőt, és tájékoztassa őket a helyzetről. Mondja meg nekik, hogy egy órán
belül legyenek itt. És még valamit: nem sejti véletlenül, hogy ki lehet az a nagykutya a halón?
- Nem tudom, uram, de az érkezése körülményeiből arra követkeltetek; hogy feleslegesnek tartja a hivatalos
ceremóniát.
- Ez legalább jó hír. Akkor a találkozót ne a kormányzósági hivatal dísztermében rendezzük, hanem az
űrkikötő várócsarnokában. Gondoskodjon az épület védelméről, és a belső biztonsági őrökről.
- Almo Pyre már a helyszínre érkezett. Értesítem, hogy keressen önnek egy megfelelő helyiséget.
- Nagyszerű. - Jonny lázasan gondolkodott az elvégzendő feladatokról, de végül belátta, hogy Yutu magától
is pontosan tudja, mit kell tennie: - Jól van; fél óra múlva ott leszek. Addig tegye meg a szükséges
intézkedéseket!
- Igen, uram. Elnézését kérem, mindezért. - Ugyan. Ön nem tehet semmiről.
Jonny kikapcsolta a telefont, majd egy percig mozdulatlanul feküdt. Miután egy kis erőt gyűjtött, megpróbált
hangos nyögések nélkül felülni. A művelet könnyebben ment, mint gondolta. Erezte ugyan az ízületek
merevségét, de a fájdalom nem bizonyult elviselhetetlennek, és agya is kezdett kitisztulni. A
vérnyomáscsökkentő tabletták hatása gyakorlatilag még egy órán át tartott, ezért mire lezuhanyozott, kábultsága
csaknem teljesen elmúlt.
Chrys közben kikészítette Jonny díszegyenruháját.
- Mi a véleményed erről a különös látogatásról? - kérdezte suttogó hangon az asszony. A nyolcéves Joshua és
Justin a szomszéd szobában aludt.
Jonny megcsóválta a fejét:
- Az utolsó alkalommal, amikor előzetes értesítés nélkül küldtek valakit, meggyőztek minket a kobragyárak
létrehozásának szükségességéről. Gondolom, ezúttal is valami hasonló sorscsapásról lehet szó. De a
legkülönösebb, hogy tizenkét órán belül vissza akarnak indulni. Ez pedig két dolgot jelenthet: haza szeretnének
jutni, amíg még lehetséges, vagy nem kívánnak több időt itt tölteni, mint amennyi feltétlenül szükséges.
- Talán egy ismeretlen vírust észleltek a legutóbbi szállítmányban - tűnődött Chrys. - A kereskedelmi
szállítmányoknál már a minimális ellenőrzést is hanyagolják.
- Ha ez lenne a magyarázata, akkor az is elképzelhető, hogy a hajón maradnak a rakodás alatt.
Chrys aggódva pillantott Jonnyra.
- Apa telefonált délután. Azt üzente, hogy ne feledkezz meg az újabb vizsgálatokról.
- Gondolom a vérszegénységem és az ízületi gyulladásom rosszabbodott - jegyezte meg Jonny. - Ezt az
újabb vizsgálat nélkül is tudom. Sajnálom, Chrys, tisztában vagyok vele, hogy el kell mennem Orrínhoz, de nem
látom be, mit segítene rajtam a vizsgálat. Meg kell fizetnem az árát annak, hogy szuperember voltam, ennyi az
egész.
Az asszony nem szólt semmit, csak szomorú szemekkel nézett rá. És ez sokkal rosszabb volt, mint amikor
néha zokogásban tört ki, még a betegség első hónapjaiban. Úgy tűnt, beletörődött, hogy Jonny gyógyíthatatlan.
- Hívj fel, ha megtudsz valamit! - mondta csendesen.
- Persze - ígérte meg Jonny. Örült, hogy témát váltottak, de csak néhány másodpercig. A hajó érkezésének
körülményei komoly veszélyre utaltak. És ha sejtése beigazolódik, nem kell tovább aggódnia súlyosbodó
vérszegénysége miatt.
A petyhüdt állú, pocakos Tammerlaine Wrey pontosan úgy nézett ki, mint a középszintű bürokraták
karikatúrája.
 A hírek, amelyeket hozott, rosszabbak nem is lehettek volna.
- Értsék meg, minden tőlünk telhetőt el fogunk követni, hogy lekössük a troft hadiflotta fő erőit - jelentette
ki, miközben ujjával a magával hozott csillagászati térképre mutatott. - De ennek ellenére sem valószínű, hogy a
troftok megfeledkeznek önökről. A katonai parancsnokság becslése szerint az Aventinén körülbelül százezer
troft inváziójára kell számítani.
- Szent isten! - kiáltott fel Liang Kijika képviselő. - Ez annyi, mint a teljes lakosság egynegyede.
- Viszont rendelkeznek kétezer-négyszáz kobrával, akik képesek elbánni százezer trofttal - mondta Wrey. -
Legalábbis a korábbi tapasztalatok ezt mutatták.
- Csakhogy ezek a kobrák nem kaptak megfelelő kiképzést, és fogalmuk sincs a hadviselésről - szólt közbe
Jonny.
- Hát képezzék ki őket! Úgy tudom, önök között akadnak veteránok, akik évekig harcoltak az Adirondackon.
De nem azért jöttem, hogy erről kioktassam önöket. A kobrakiképzésről és hadviselésről többet tudnak, mint az
Asgard katonák parancsnoksága. Én azért jöttem, hogy figyelmeztessem önöket a várható veszélyre, és
magammal vigyem a birodalom tizenkét polgárát, akik a kereskedelmi kamara megbízásából érkeztek ide.
- Mi valamennyien a birodalom polgárai vagyunk - jegyezte meg Tamis Dyon.
- Természetesen… Tudják, hogyan értettem… Mindenesetre azt akarom, hogy előkerítsék azokat az
embereket, azután indulunk.
- Mit tesznek a háború elkerülésének érdekében? - kérdezte Jonny. Wrey összeráncolta a homlokát.
- A háború már elkerülhetetlen. Azt hiszem, ezt világosan kifejtettem.
- De a szenátus még tárgyalásokat folytat…
- Hogy időt biztosítson önöknek a felkészülésre.
- Mit ért maga felkészülésen? - csattant fel Dyon. - Mi a fenét csináljunk? Készítsünk lézerágyúkat
cédrusból?
- Én nem vagyok felelős a történtekért - válaszolta Wrey. - A troftok kezdeményezték a háborút… önök
pedig örülhetnek, hogy a szenátus támogatta a kobraprogramot. Ha nem teszi, a troftok már egy évvel ezelőtt
elfoglalták volna az Aventinét. - Rövid szünetet tartott, miközben igyekezett nyugalmat erőltetni magára. - Itt
van a listája azoknak a személyeknek, akiket vissza kell vinnem. Ne feledjék: hat órán belül legyenek ezek az
emberek az űrhajón, hogy a Menssana elindulhasson.
Jonny elvette az asztalról a mágneslemezt, majd Wreyre pillantott.
- Beszélnem kell Stiggur főkormányzóval - mondta. - Azt akarom, hogy elvigyék magukkal a küldöttünket.
Tudnunk kell, mi folyik ott valójában.
- Szó sem lehet róla - rázta meg a fejét Wrey. - Először is egy percet sem várhatunk. Vissza kell érnünk,
mielőtt a troftok lezárják a folyosót. De ha magunkkal vinnénk a küldöttüket, az illető úgysem tudna
visszajönni.
- Beszámolhatna a katonai parancsnokságnak az itteni helyzetről - erőltette tovább Jonny.
- Mi értelme lenne? Gondolja, hogy a beszámolójának hatására a hadiflotta útnak indul, átverekedve magát
száz fényévnyi ellenséges területen, hogy az Aventine segítségére siessen? - Wrey körbehordozta tekintetét a
jelenlévőkön. - Ha nincs több kérdésük, visszamennék a Menssana fedélzetére. Kérem, értesítsenek, ha Stiggur
főkormányzó megérkezett. - Fejbiccentéssel köszönt, majd távozott.
- Nem sok esélyt adott nekünk - jegyezte meg Kijika.
- Azt hiszem, valóban mindegy, hogyan vélekednek rólunk a birodalomban - vélte Dyon.
Jonny néhány másodpercig a gondolataiba merült, azután Dyon felé nyújtotta a mágneslemezt.
- Add ezt oda Theron Yutunak, és mondd meg neki, hogy kerestesse meg ezeket az embereket. Sürgősen
telefonálnom kell.
Brom Stiggur főkormányzó Capitalia felé utazott, miközben állandó kapcsolatot tartott fenn a fővárossal. A
HAP-2-es kommunikációs műhold a megfelelő pozícióba került, így továbbítani tudta a telefonhívásokat.
- Tehát erről van szó - mondta Stiggur, miután Jonny beszámolt neki a történtekről. - A troftok vették végre a
bátorságot, és akcióba léptek. A fene vigye el őket! Mennyi időre lesz szükségünk, hogy felkészüljünk az
ostromra?
- Rengeteg időnk van - felelte Jonny. - De az esélyünk nem több, mint egy jégkockának a Vega felszínén. A
kobrákon kívül nincs más fegyverünk, és azok is képzetlenek; fogalmuk sincs a hadviselésről.
Stiggur összevonta a szemöldökét.
- Gondolod, hogy ez telefontéma…? - Talán továbbra is tartsuk titokban?
- Ezt majd megbeszéljük. De, azt hiszem, nem ezért hívtál fel. Tehát mit akarsz, Jonny?
- Az engedélyed; hogy elutazhassak Wrey hajóján az Asgardra. Tudni akarom, hogy megtettek-e mindent a
háború elkerülése érdekében.
- Szerinted nem tettek meg mindent?
- Nem tudom. De honnan tudhatnánk, amíg nem beszéltünk közvetlenül a szenátussal vagy a katonai
parancsnoksággal.
Stiggur mélyet sóhajtott.
 - Itt van szükségünk rád…!
- Nálam sokkal képzettebb kobrák is élnek az Aventinén. Majd ők vezetik az újoncok kiképzését.
- És a családod…? - kérdezte Stiggur csendesen. Jonny néhány másodpercig a gondolataiba mélyedt.
- Huszonkilenc évvel ezelőtt elhagytam a családom, hogy olyan emberekért harcoljak, akiket nem is
ismertem. A leghalványabb lehetőséget is meg kell ragadnom, hogy megmentsem a feleségem, a gyermekeimet,
és azokat az embereket, akik bíznak bennem.
Stiggur Jonny szemébe nézett.
- Azt hiszem, igazad van - mondta szomorúan. - Fél óra múlva megérkezem Capitaliába, és amennyire Wreyt
ismerem, egy órán belül választ kapok a kérésedre. Addig… beszélj Chrysszel!
- Köszönöm, Bróm.
- Ha megtudok valamit, azonnal felhívlak.
A képernyő elsötétedett. Jonny pedig nehéz szívvel indult haza.

12. fejezet

Csendesen ültek a nappaliban, miközben Jonny beszámolt nekik a rossz hírekről. Összeszorult a szíve, amint
egyik arcról a másikra pillantott. Justin és Joshua szorosan egymáshoz bújt a kanapén, mintha a félelem és a
kétségbeesés egy testté forrasztotta volna őket. A tizenhárom éves Corwin lelkében viaskodtak az érzelmek.
Megpróbált felnőttként viselkedni, de az iszonyat neki is kiült az arcára. És Chrys… Chrys pontosan olyan volt,
mint mindig: erősnek mutatta magát, hogy érzelmi kitöréseivel ne nehezítse még jobban férje helyzetét. Jonny
mégis tudta, hogy mennyire szenved.
Amikor Jonny mindent elmondott, nyomasztó csend nehezedett a szobára.
- Mikor kell indulnod, apa? - kérdezte Corvin.
- Abban az esetben, ha megyek, akkor még ma el kell indulnunk. - Magaddal viszed Almót, vagy valaki
mást?
Jonny elmosolyodott. Miután a kobragyárakat létrehozták az Aventinén, Almo volt az egyike az első
önkénteseknek, akik kobrákká akartak válni. Bátorsága és a Moreau család iránti ragaszkodása révén hamarosan
Corvin példaképévé vált.
- Nem hiszem, hogy bármi probléma adódna az utazás során. És azért még én is meg tudom védeni magam. -
Kihúzta magát, majd Chryshez fordult. - Igyekeztem elmagyarázni a véleményem, és azt is, hogy miért kell
elmennem. Ennek ellenére, ha azt mondod, hogy maradjak, akkor maradok.
Az asszony szomorúan elmosolyodott. - Ha nem ismersz még annyira…
Szavait á telefon csengése szakította meg. Jonny óvatos mozdulatokkal felállt, és az íróasztalához ment.
- Igen? Stiggur kereste.
- Sajnálom, Jonny, nem mehetsz. Wrey határozottan kijelentette, hogy nem enged a hajójára
hasznavehetetlen gyarmati tisztviselőket. Ezek voltak a szavai.
Jonny teleszívta a tüdejét levegővel.
- Elmondtad neki, hogy mennyire fontos lehet ez?
- Természetesen. De egyszerűen elutasította a kérésünket.
- Talán jobb lenne, ha én beszélnék vele. Felhatalmazol, hogy a nevedben nyilatkozzam?
- Persze. De szerintem hiába próbálkozol. - Lehetséges. Majd visszahívlak.
Megszakította a vonalat, azután az űrkikötőt akarta hívni, de megállt a mozdulat közepén, és Chrysre
pillantott.
Az asszony őt nézte, a szemében fájdalom és aggodalom tükröződött, mintha maga előtt látná a jövőt.
Arcvonásai azonban nem árultak el semmiféle érzelmet, hangja csendes és határozott volt.
- Igen. Próbáld meg!
Jonny nézte a szomorúsággal telt szemeket, azután elfordult, és felhívta az űrkikötőt. Néhány másodperccel
később Wrey arca jelent meg a képernyőn.
- Ó, maga az? Nézze kormányzó…
- Mr. Wrey, nem akarom megismételni Stiggur főkormányzó érveit - szakította félbe Jonny. - Nem érdekel az
sem, hogy maga nem lát tovább az orránál, és nem érti, miért olyan fontos az Asgardra utaznom. Az viszont
tény, hogy magukkal megyek, ha tetszik, ha nem. Wrey összeráncolta a homlokát.
- Valóban? Ezt az elmeállapotot titánkomplexusnak nevezik az orvosok, Moreau; amikor valaki azt hiszi,
hogy önkényesen elhatározhat és megtehet bármit. Azt javaslom, nézzen utána, mi a hivatali beosztásom, és
milyen büntetéssel jár, ha valaki ellenszegül a parancsaimnak. Jonny megrázta a fejét.
- Attól tartok, uram, ön az, aki nincs tisztában a hivatali szabályzattal. Ez ugyanis biztosítja a
főkormányzónak azt a jogot, hogy bármelyik hajóval elküldhessen egy személyt, aki konzultálhat a birodalom
tisztségviselőivel. A szabályzat nem tartalmaz kivételre vonatkozó záradékot.
- Én viszont azt állítom, hogy tartalmaz kivételt. És amennyiben ezzel nem ért egyet, vitassa meg a szenátusi
bizottsággal, ha majd véget ért a háború.
 - Sajnálom, de nem ez a játék lényege. Abban az esetben, ha ön a szabályzatban nem szereplő kivételre
hivatkozik, akkor állítását az Aventine képviselői tanácsa előtt kell bizonyítania.
Wrey értetlenül bámult rá. - Ez mit jelent?
"Ez azt jelenti - gondolta Jonny -, hogy az Asgard nagy hatalmú urai már régen elfelejtették, hogyan
működik a gyarmatok politikai gépezete."
- Mindenekelőtt összehívjuk a képviselőket; ez nem lesz nehéz, hiszen valamennyien útban vannak az
űrkikötő felé. Ha mindannyian megérkeztek, ön ismerteti az állítását, a tanács pedig megvitatja a kérdést,
figyelembe veszi a politikai helyzetet, és egyéb körülményeket. Azután szavazásra kerül a sor. Az egész eljárás
négy-öt nap alatt lezajlik.
Wrey arca elvörösödött a haragtól.
- Tegyük fel, hogy nem vagyok hajlandó részt venni ebben az időrabló taktikában - mondta.
- Ezt természetesen megteheti, de az űrhajója addig nem száll fel, amíg le nem zárul ez az ügy.
- És hogyan akarja megakadályozni?
Jonny lenyomott egy gombot a telefonkészüléken, és újabb hang csatlakozott a beszélgetéshez.
- Itt Pyre - jelentkezett a fiatal kobra.
- Jonny Moreau vagyok. Almo, légy szíves tájékoztasd az ügyeletes tisztet, hogy a birodalmi hajó csak
néhány nap múlva indul.
- Igen, uram.
- Várjon, katona! - szólt rá Wrey. - Én a szenátus közvetlen megbízottja vagyok, ezért jogomban áll
érvényteleníteni ezt a parancsot. Megértette?
Néhány másodpercnyi csend következett.
- Kormányzó úr, törvényes az iménti állítás? - kérdezte végül Pyre. - len. De csak abban az esetben, ha a
képviselőtanács jóváhagyja. - Értettem, uram. Akkor leállíttatom az üzemanyag-feltöltést.
- Micsoda? - mordult fel Wrey. - Követelem, hogy… - Majd a tanács előtt, uram.
Pyre kilépett a vonalból. Wrey szinte tajtékzott tehetetlen dühében. - Ezt nem viszi el szárazon, Moreau.
Hiába próbálja bevetni a kobráit, semmit sem érnek a páncélruhás tengerészeimmel szemben…
- Azt javasolja, hogy bocsátkozzunk tűzharcba a hajó közelében? - kérdezte mosolyogva Jonny.
- Ezt nem ússza meg…! - ismételte gépiesen Wrey.
- A törvény az én oldalamon áll. Őszintén szólva nem értem, miért csinál ebből problémát, Mr. Wrey. A
hajón bizonyára rengeteg a szabad hely, és ki tudja, a szenátus talán. örülne, hogy magával vitt innen egy
hivatalos személyt. Ez esetben pedig önt megdicsérnék bölcs előrelátásáért.
Jonny látta Wrey arcán, hogy kezd lehiggadni. Piszkálta a hiúságát, hogy valaki ellent mert mondani neki,
ezért ő is bekeményített. A végén pedig túl nagy feneket kerítettek ennek a jelentéktelen kérdésnek.
- Rendben van. Ha ezt akarja, a maga baja. Elviszem az Asgardra, és vitatkozzon a szenátorokkal. Legyen itt,
mire az összes utas előkerül, különben itt hagyom.
- Megértettem. És köszönöm.
Wrey bólintott, majd a képernyő elsötétült.
Jonny felsóhajtott. Újabb apró győzelem… De valóban neki kell meginnia a levét. Az utazás három hónapig
tart, miközben Wrey kitervelheti, hogyan álljon bosszút az elszenvedett sérelemért. Ennyit a győzelemről.
Jonny ismét felhívta Almo Pyrét, és utasította, hogy folytassák az üzemanyag-feltöltést.

13. fejezet

Az utazás első napjaiban az volt a legrosszabb, hogy nem akadt semmi elfoglaltsága, így nem tudta elterelni
a figyelmét nyomasztó gondolatairól. Amikor negyedszázada az Aventine felé utazott, telepesek vették körül,
akikkel közösen tanulmányozták a kutatócsoport által gyűjtött adatokat. De most csak a tizennégy üzletemberrel
együtt is, akiket Wreynek kellett hazaszállítania, mindössze harminchatan tartózkodtak a hajón, és Jonny
különösebben nem vágyott egyikük társaságára sem.
Ezért aztán ideje nagy részét a kabinjában töltötte, és a kolóniáról hozott mágneslemezek információit
tanulmányozta, amelyeket azért hozott magával, hogy a szenátus rendelkezésére bocsássa. De az egyik reggel az
a különös érzés riasztotta fel álmából, hogy valami történt. Néhány másodperccel később, amint kiment
szeméből az álom, rájött, hogy az éjszaka folyamán áthaladtak a senki földjén, és elérték a troft folyosót. A
hosszú évek kobratréningje nem múlt el nyomtalanul. Ösztönösen megérezte, hogy ellenséges területre kerültek.
A gondolatok még nyomasztóbban hatottak rá, és nem akadt senki, akivel megoszthatta volna gondjait: Bárcsak
Cally Halloran vele lett volna! A hajón mindössze két emberrel került közelebbi kapcsolatba. Az egyiküket Dru
Quoraheimnek hívták, és egy gyógyszergyár képviselőjeként tartózkodott a bolygón. Sajátságos, fanyar humora
Jonnyt Ilona Linderre emlékeztette. A másik Rando Harmon volt, aki ritka fémek kereskedelmével foglalkozott,
és különös érdeklődést tanúsított Dru Quoraheim iránt.
Idejüket gyakran töltötték hármasban; ilyenkor legtöbbször háromdimenziós sakkot játszottak. Közben sokat
beszélgettek különböző témákról, de alkalmanként felvetődött az a kérdés, vajon mikor támadják meg a troftok
a Menssartát.
Huszonöt fényévnyire a birodalom határától erre a kérdésre is választ kaptak.

Az űrhajó időbeosztása szerint este volt; a legtöbb utas a társalgóban tartózkodott. Jonny Dru és Harmon
társaságában ült az egyik asztalnál, és térbeli sakkot játszott.
Dru éppen oldaltámadást indított Harmon hadserege ellen, aminek következtében Jonny területi előnyhöz
jutott.
- Nocsak! Mi ez a titkos együttműködés? - jegyezte meg Harmon, majd nagyot kortyolt az italából. Azután
letette a poharat az asztalra. Azt hiszem, hosszú ideig nélkülözni fogjuk ezt a remek aventinei bort.
- A háború lemondással jár - bólintott Jonny. - Egyébként hogyan vélekednek a birodalom üzletemberei a
közelgő veszélyről?
Dru elfintorodott.
- Gondolom, nem a hajó- és fegyvergyártó cégek tulajdonosairól beszélsz.
- Nem. Az olyan társaságokról, mint a tiéd, amelyek az Aventinével álltak kapcsolatban. Hiszen te magad
mondtad, hogy milyen súlyos veszteséget jelent neked az aventinei részleged elvesztése.
Dru felsóhajtott.
- A külső kolóniát minden bizonnyal elveszítjük. De nem tehetünk semmit.
- Csak abban bizakodhatunk, hogy a hadiflottának sikerül döntő csapást mérnie az ellenségre, és a háború
befejeződik, mielőtt komoly pusztításra kerülne sor.
Ekkor egy alig hallható koppanásra lettek figyelmesek. A hang annyira távolinak túrt, mintha valaki leejtett
volna valami nehéz fémtárgyat a gépházban.
- Mi volt ez? - kérdezte Harmon.
- Kiléptünk a hipertérből - válaszolta Jonny, majd székét hátrább tolva végignézett az utasokon. Úgy tűnt,
rajtuk kívül nem vette észre senki a zökkenést.
- Itt kinn? - húzta össze a szemöldökét Dru. - Nem arról volt sző, hogy még két hétig troft területen leszünk?
- De igen - bólintott Jonny. - Maradjatok itt; bemegyek a vezérlőterembe. Egyelőre ne mondjatok semmit a
többieknek! Felesleges pánikot keltenünk, amíg nem tudjuk, hogy mi történt pontosan.
Amikor Jonny belépett a vezérlőterembe, Davi Tarvn kapitány éppen megpróbált úrrá lenni a műszerek
káoszán.
- Mi a probléma? - kérdezte Jonny.
- Túl korai lenne nyilatkozni - válaszolta Tarvn. - De úgy tűnik, mintha beleszaladtunk volna egy erős
mágneses térbe. Le kellett csökkenteni a sebességünket, mert a hajó kibillent az egyensúlyából.
Reménykedjünk, hogy az erőteret nem a troftok hozták létre.
- Ennél többet nem tehetünk? Tarvn megrázta a fejét.
- Ön is tudja, mennyit ér a fegyverzetünk a troft csatahajókkal szemben. Láttam, hogy alaposan szemügyre
vett-mindent az utazás folyamán.
- Igen - bólintott Jonny. - Körülbelül fél másodperc alatt elpusztíthatnak minket, ha ez a céljuk. Mit tudok
segíteni?
- Hogy azonnal eltűnik a vezérlőteremből! - hallatszott Wrey hangja Jonny háta mögül. - Mi a helyzet,
kapitány?
- Legalább egy órára lesz szükségünk, míg sikerül stabilizálni a hajtóművet - felelte Tarvn. - Addig
megpróbálunk észrevétlenül maradni. - Ellenséges űrhajók kilencvenhét egész hát tizednél - jelentette a
navigátor. - Közelednek, kapitány!
- Teljes harckészültség! - kiáltotta Tarvn. - Nos, uraim, ennyit az észrevétlenségről. Mit tegyek, Mr. Wrey?
Wrey elbizonytalanodott.
- Mennyi az esélyünk, hogy elmeneküljünk előttük?
- Újabb ellenséget észleltem - jelentette izgatott hangon a navigátor. - Pozíciója kilencven egész egy tized…
szintén közeledik.
- Azonnal ideérnek! - mormolta Tarvn. - Semmi esélyünk, uram, legalábbis addig, míg nem stabilizálódott a
hajtómű.
- Akkor meg kell adnunk magunkat - szólt közbe Jonny.
Wrey hirtelen Jonny felé fordult, és haragtól izzó szemekkel meredt rá.
- Azt mondtam, hogy távozzon! Semmi keresnivalója itt. Ez katonai helyzet.
- Éppen ezért van rám szüksége. Én harcoltam a troftok ellen, ön viszont nem.
- Szóval maga egy kiöregedett tartalékos - gúnyolódott Wrey.
- Nem - mondta Jonny annyira halkan, hogy szavait csak Wrey és a kapitány hallhassa. - Kobra vagyok.
Wrey szemei fennakadtak, és levegő után kapkodott. - Tudja ezt valaki az utasok közűi? - nyögte ki végűi.
- Csak maguk ketten tudják, és szeretném, ha ez továbbra is titokban maradna.
- Közölnie kellett volna velem… - kezdte Wrey.
- Hagyja most ezt, uram! - mondta váratlanul Tarvn, majd Jonnyhoz fordult. - Ki tudják mutatni a troft
műszerek a felszerelését, kormányzó?
- Az attól függ, mennyire komoly vizsgálatoknak vetnek alá bennünket - felelte Jonny.
Jonny háta mögött a kommunikációs tiszt megköszörülte a torkát. - Kapitány, a troftok megadásra szólítottak
fel minket.
Tarvn a képernyőre pillantott, majd Wrey szemébe nézett. - Valóban nincs más választásunk, uram.
- Közölje velük, hogy ez kereskedelmi hajó, és ha nem engednek tovább, súlyos szerződésszegést követnek
el! - jelentette ki Wrey. Érvekkel, fenyegetéssel próbáljon számunkra szabad utat biztosítani! De ha nem sikerül,
akkor természetesen adja meg magát!
- És próbálja meg kieszközölni, hogy valamennyien a Menssana fedélzetén maradhassunk! - tette hozzá
Jonny. - Lehet, hogy sietve kell távoznunk, ha sikerül kiutat találni.
- Találnunk kell kiutat! - mondta nyájasan Wrey. - Ne feledje, hogy ez az egész a maga ötlete volt!
Jonny elnevette magát. Wrey, a pitiáner bürokrata, az első adandó alkalommal kilöki nyakából a felelősséget.
- Ebben az esetben, gondolom, felhatalmaz az egész művelet irányítására. Beleértve, hogy parancsot adhatok
még Tarvn kapitánynak is. Wrey habozott, végül beleegyezően bólintott.
- Cselekedjen belátása szerint! Ez mostantól az ön játszmája.
- Köszönöm - mondta Jonny, azután ismét a kapitányhoz fordult. - Készüljünk fel a fogadásukra! Nem árt, ha
egy-két adu a mi kezűnkben is lesz.
Röviden ismertette a tervét a kapitánnyal, majd a matrózok őrszobájába sietett, ahol mindent előkészített.
Végül visszament a társalgóba, és tájékoztatta Drut és Harmont az eseményekrő1. A hírt nyugodt arccal
fogadták, Jonny pedig elmondta nekik, hogy mit kéne tenniük. Habozás nélkül vállalták a megbízatást.
Tizenöt perccel később Jonny ismét a kabinjában volt, ahol elrejtette az Aventinéről hozott
mágneslemezeket. Ekkor Tarvn kapitány bejelentette, hogy megadták magukat. Jonny a kapitány utasításának
megfelelően a társalgóba ment, ahol helyet foglalt, és várta a további fejleményeket.
Fél órával később a troftok megjelentek a fedélzeten.

A társalgó volt az űrhajó Legnagyobb helyisége, de a tizenöt utas, a tizenhárom főnyi legénység, valamint a
négy katona mégis szűkösen fért el benne a hét felfegyverzett troft nélkül is. Jonny abban bízott, hátha a troftok
nem veszik észre, hogy két katona hiányzik.
A háború során Jonny több alkalommal faltanúja lehetett a troftok beszélgetésének, ezért tudta, hogy az
idegenek nem túl bőbeszédűek. A jövevények szóvivője nem cáfolta meg ezt a megállapítást.
- A hajó a troft védelmi erők tulajdonát képezi - jelentette ki. A kifejezéstelen hang a ruhája gallérjába épített
tolmácsgépből érkezett. - A legénység és az utasok a fedélzeten maradhatnak. A folyosót lezártuk.
Tehát a hajún maradhatnak. Jonny ebben reménykedett, bár igazán nem hitte, hogy a troftok beleegyeznek.
De öröme korainak bizonyult. Néhány másodperccel később két troft belökte a társalgóba az egyik
elrejtőzött katonát. Jonny számított arra, hogy a páncélozott ruhába öltözött katonát hamar felfedezik. A másik
viszont könnyi öltözéket viselt, és mindössze egy kést tartott magánál. Neki több esélye lehetett a letapogató
műszerekkel szemben. De a katonák elrejtésének csupán az volt a célja, hogy eltereljék a troftok figyelmét a
civilekről.
A foglyokat még egy órán keresztül a társalgóban tartották. Jonny úgy vélte, addig akarják egy helyen tartani
őket, míg mindenkit megtalálnak. Végül mégis a kabinjaikba kísérték a foglyokat annak ellenére, hogy a
második elrejtőzött katonát nem sikerült előkeríteniük. Így hát nem értette, miért várakoztatták őket egy órán
keresztül a társalgóban. Azután arra a következtetésre jutott, hogy az idő alatt speciális érzékelőket helyeztek el
a kabinjaikban. Sejtése helyesnek bizonyult.
Amint belépett a szűk helyiségbe, és optikai rendszerével átvizsgálta a szobát, azonnal észrevette az elrejtett
műszereket. Szép számmal volt belőlük a falakon, a mennyezeten, sőt még a fürdőszobában is. Márpedig amíg
meg nem szabadul tőlük, nem tehet semmit. Tehát a legfontosabb feladatnak azt tartotta, hogy hatástalanítsa a
poloskákat.
Utoljára az Adirondackon csinált ilyesmit, ahol szónikus fegyverével egyszerűen megolvasztotta a
műszerekben lévő kristályt. De ezúttal más megoldást kellett tálálma, mert a troftok azonnal megtudták volna,
hogy kobra. Kiment a fürdőszobába, és keresett egy tubus kenőcsöt, amelyet égési sebeknél szoktak
fájdalomcsillapításra használni.
Jonny éppen a második lencsét fedte le a sűrű krémmel, amikor egy troft váratlanul belépett a szobába.
- Hagyja abba! - parancsolt rá az idegen a kifejezéstelen géphangon.
- Ugyan miért? - kérdezte dacosan Jonny. - Megtámadtak minket, elfoglalták a hajónkat, összebarmolták a
holmimat, és most még ezekkel a letapogatókkal is idegesítenek! Nem vagyok hajlandó ezt eltűrni!
- Nem mindegyiküket zavarják a felszerelt készülékek - mondta az idegen.
Nem mindegyikünket… - figyelt fel Jonny a kifejezésre. Ez azt jelentette, hogy Dru és Harmon követte az
utasításait, és megpróbálta hatástalanítani a megfigyelő rendszert. Három fő nem alkot tömeget, amelyben el
lehet vegyülni, de a kísérlete mégsem volt kirívóan egyedi eset.
- Nem mindegyikünknek volt saját fürdőszobája. De akiknek igen, azok hozzászoktak ehhez. Én nem tudok
úgy zuhanyozni, hogy közben belenéznek a seggem lyukába!
- Az érzékelők a helyükön maradnak - jelentette ki a troft. Akkor jobban teszi, ha megbilincsel!
Az idegen néhány másodpercig nem válaszolt, miközben Jonny hallotta, hogy a kommunikátorán keresztül
beszél valakivel. Végül ismét megszólalt a géphang.
- Megelégszik azzal, ha eltávolítjuk a műszereket a fürdőszobából? Jonny habozott. Az ajánlat gyakorlatilag
megfelelt az elképzeléseinek, de nem akart túl könnyen beleegyezni.
- Nos… azt hiszem, igen.
A troft bement a fürdőszobába, majd néhány másodperc múlva visszatért, az egyik kezében parányi
műszereket tartva. Azután elhagyta a kabint.
Túlságosan könnyen ment - gondolta Jonny. Ezért azonnal átvizsgálta a fürdőszobát, de valóban nem talált
semmit. Miután végzett, visszament a szobába, leült a komputer elé, és olvasni kezdett. Közben igyekezett
továbbra is feldúltnak mutatkozni.
Egy óra múlva ismét felállt, nagyot nyújtózkodott, majd átment a fürdőszobába, ahol tíz percet töltött. Várta,
hogy a troftok nyugtalankodni kezdenek, és utánaküldik az egyik őrszemet. De a troftok úgy gondolták, hogy
nem folytat veszélyes tevékenységet odabenn, ezért békén hagyták.
Tovább olvasgatott a kabinban, majd amikor a hajó időrendjében az éjszakai periódus közeledett, megvetette
az ágyát, elővette a szekrényből a pizsamáját, vállára dobott egy tiszta törülközőt, és látványosan bevonult a
fürdőszobába. Ott megeresztette a zuhanyt. Míg a víz hangos csobogással ömlött a zuhanyrózsából, Jonny
négyzet alakú nyílást vágott lézerével a szellőzőcsatornába.
A Menssana tervezői igyekeztek megkönnyíteni a csővezetékek karbantartási munkálatait, ezért a
szellőzőcsatornát elkülönítették a többi csőrendszertől. Jonny átbújt a szellőzőcsatorna oldalába vágott nyíláson.
A sima falú járat három méter magasságban csatlakozott a vízszintesen futó esőhálózathoz, amely az egymás
melletti kabinok szellőzőit kötötte össze. Jonny számára nem okozott gondot a háromméteres ugrás, a vízszintes
járatban pedig már gyerekjáték volt továbbhaladni.
Hamarosan eljutott egy olyan elágazáshoz, melynek egyik ága felfelé vezetett. A magasba lendült, és elkapta
a két fedélzetet elválasztó rácsozatot. Lábait nekifeszítette a sima falnak, majd lézerével elvágta a rácsot a
megfelelő pontokon. Azután oldalra hajlította a rácsot, és átmászott a következő fedélzetre. Néhány perc múlva
megérkezett a karbantartó szobába, a csőrendszerek találkozási helyére. A kamra ajtaját nem szokták bezárni,
tehát a helyiségből zajtalanul kijuthatott. Azt is tudta, hogy a közelben található a hajó főbejárata, amelyhez a
troft űrhajó légzsilipje csatlakozott. A két hajó közti kapcsolat megszüntetése nem látszott lehetetlen feladatnak.
De a szabadulásra csak akkor lett volna lehetőségük, ha addigra á Menssana vezérlőtermében már a legénység
tagjai várnak a megfelelő pillanatra. Tehát mindenekelőtt el kellett foglalnia a vezérlőtermet.
Az irányítóterembe vezető csigalépcsőt a troftok olyan érzékelőberendezéssel látták el, amelyet nem lehetett
kikerülni. Jonny visszahúzódott a fal mögé, és megpróbálta gondolatban felidézni a hajó tervrajzát. Emlékezett
arra, hogy más irányból is meg lehet közelíteni a vezérlőtermet, de ezek az útvonalak túl nagy kerülőt
jelentettek, és az idő rendkívül fontos tényezője volt a vállalkozásának. A másik lehetőségnek az látszott, hogy
egyszerűen végigmegy a folyosón. A troftok nyilván nem lőnek le figyelmeztetés nélkül egy fegyvertelen
embert. Először megállítják; felszólítják, hogy adja meg magát, majd visszakísérik a kabinjába; és megkeresik
azt a helyet, ahol kiszökött. Ez persze csak feltételezés volt, mégis meg kellett kockáztatnia.
Egyenletes léptekkel elindult a folyosón, és eljutott a lépcsőig, miközben egyetlen trofttal sem találkozott.
Tovább folytatta útját a csigalépcsőn. Lépteinek neszét hatalmas csattanásként érzékelte hangerősítő készüléke
révén. De a csattanások között már hallotta a troftok hirtelen megélénkült tevékenységére utaló zajokat. Amint a
vezérlőterem szintjére ért négy troft állta útját; fegyvereik csövét Jonnyra szegezték.
- Ne csináljon semmi gyanús mozdulatot! - figyelmeztette az egyikük. - Jöjjön velünk, mert válaszolnia kell
a kérdéseinkre!
Jonny szótlanul elindult, a katonák pedig bekísérték a vezérlőterembe, ahol további három troft várakozott.
Az egyik asztalon idegen formájú készülék állt, amely feltehetően a kapcsolatot biztosította a troft űrhajóval.
- Hogyan tudott megszökni a kabinjából? - kérdezte az egyik katona.
Jonny végignézett a félkörben álló őrökön, majd ismét a szóvivő felé fordult.
- Hívja fel a kapitányát! - mondta. - Alkut szeretnék kötni vele. - Maga nincs abban a helyzetben, hogy alkut
ajánljon - jelentette ki a troft.
- Honnan tudja? Ezt csalna parancsnoka döntheti el.
A troft szemmel láthatóan elbizonytalanodott. Azután lenyomott egy gombot a ruhája gallérján, és halk
beszélgetésbe kezdett. Néhány másodperccel később megszólalt az asztalon álló készülék.
- Itt a hajó parancsnoka. Milyen alkut akar kötni?
Jonny azóta készült erre a beszélgetésre, amióta a troftok megszállták a Menssanát. Tudta, hogy kielégítő
választ kell adnia. De milyen alkut ajánlhatott abban a helyzetben? A hajó irányítása még nem volt a kezében,
így csupán egy hatásos blöfföt tudott bedobni.
- Felajánlom az önök hajóját annak fejében, ha szabad utat biztosítanak számunkra.
Hosszú szünet következett.
 - Megismételné, kérem? Felajánlja nekem a saját hajómat?
- Pontosan - felelte Jonny. - Ennek az űrhajónak a fedélzetéről képes vagyok elpusztítani. Csak állításom
alátámasztásául említem, hogy az összekötő folyosó felrobbantása súlyos károkat okozna a külső burkolatban, a
légzsilipben, valamint a hajtóműben. Mit gondol, megéri ennek elkerülése érdekében alkut kötni?
- Önnek ez nem áll módjában - jelentette ki a kapitány. - A hajójuk nincs az irányítása alatt.
- Téved, parancsnok. A társam és én tökéletesen uraljuk a hajó vezérlését.
- Magának nincs Társa. Azt a katonát, amelyik a szellőzőcsatornában rejtőzött el, visszavittük a kabinjába.
Tehát megtalálták a másik katonát is. - Nem róla beszélek - mondta Jonny. - Akkor hol van a társa?
- A közelben. Ha többet akar tudni, jöjjön át ide, és beszéljük meg a részleteket!
Újabb hosszú szünet.
- Rendben van, odamegyek - egyezett bele a parancsnok.
- Helyes - mondta Jonny. Érezte, amint egy izzadságcsepp végiggördül az orrán: Kezdett melege lenni.
- Míg a parancsnok ideér, maga átadja nekünk a társát! - szólította fel az egyik katona.
Jonny mély lélegzetet vett…
- Hát persze. Már itt is van - mutatott Jonny az ajtóra. Kézmozdulata elterelte a figyelmet enyhén behajlított
lábairól…
Villámgyors mozdulattal elrugaszkodott, majd a levegoóen végrehajtva egy félfordulatot, talpával
megérintette a mennyezetet, ahol újabb lökést adott lendületének. A troftok mindössze annyit láttak, hogy Jonny
eltűnt előlük, és a hátuk mögött jelent meg ismét. Zavarodottságukat tovább fokozta, hogy eközben szétrobbant
az asztalon elhelyezett kommunikátor. Mielőtt tüzelhettek volna a hihetetlen gyors mozgású célpontra,
fegyvereiket találat érte, és a sugárvetők csöve vörösen izzott. Az őrök fájdalmas ordítások közepette
elhajították az olvadáspontig hevült fegyvereket. Néhány másodpercnyi habozás után valamennyien megadták
magukat. Jonny beterelte őket a folyosó végén lévő szivattyúházba, majd meggyőződött arról, hogy nem tudnak
megszökni. Ezután megfelelő helyet keresett a troftok fogadására.
Hamarosan meghallotta távoli lépéseiket. A jövevények számát tíz, legfeljebb tizenöt főre becsülte a hangok
alapján. A folyosó egyik oldalán szűk raktárhelyiséget talált, amelyben a vészhelyzet esetén használatos
felszerelést tárolták. Belépett ebbe a helyiségbe, és az ajtót résnyire nyitva hagyta.
A lépések zaja már elég közelről hallatszott. Néhány másodperccel később megjelent a troftok csoportja.
Nem volt nehéz megállapítani, melyikük a parancsnok, mivel a katonák a szokásos geometriai alakzatot vették
fel, melynek középpontjában egy idősebb troft helyezkedett el. Rendfokozati jelzése egyébként is világosan
látszott az egyenruha gallérján. Hat testőr haladt előtte, hat pedig mögötte, amint a vezérlőterem és Jonny
rejtekhelye felé közeledtek. Amint az elővéd végigmasírozott előtte, Jonny hatalmas lökéssel kitárta az ajtót, és
kiugrott a folyosóra.
Az ajtó olyan erővel vágta hátba az egyik katonát, hogy az nekiesett az előtte haladóknak. Ezáltal a falanx
eléggé szétnyílt ahhoz, hogy Jonny behatoljon a katonák gyűrűjébe, és karjával elkapja a parancsnok nyakát. A
lendület továbbsodorta mindkettőjüket a szemben lévő falig. Jonny hátát a falnak vetette, a troftot pedig
pajzsként tartotta maga előtt.
A folyosó egy pillanat alatt elcsendesedett.
Jonny kihasználta a katonák megdöbbenését, és azonnal ultimátumot intézett hozzájuk.
- Gondolom, nem akarják, hogy a parancsnokuknak baja essen… Tegyék le a fegyverüket a földre! Nincs
szándékomban erősjakot alkalmazni, de ha rákényszerítenek, habozás nélkül megteszem.
Legnagyobb meglepetésére egyik katona sem mozdult. Fegyvereik csöve Jonnyra szegeződött.
- Azt mondtam, tegyék le a fegyvert! - ismételte meg Jonny a felszólítást még határozottabban. - Nem tudnak
megölni, csak a parancsnokukkal együtt.
- Közömbös számukra az életem - szólalt meg a troft, akinek Jonny a nyakát szorongatta. - Nem a hajó
parancsnoka vagyok, csak a hadmérnök, az ő egyenruhájában. Ezt a trükköt az emberektől tanultuk.
Jonny torka kiszáradt. Végignézett a mozdulatlanul álló troftokon. Fegyverüket rájuk szegezték, mégsem
nyitottak tüzet.
- Hazudik - jelentette ki Jonny, pedig tudta, hogy a troft igazat mondott. - Ha nem maga a parancsnok, akkor
a katonák miért nem használják a fegyverüket? - De a választ is tudta a kérdésre: élve akarják elfogni. Ezt pedig
semmiképpen sem engedhette. Az agyában felhalmozott információk most még értékesebbek voltak, mint annak
idején, amikor az Adirondackon elfogták. Ezért felkészült a harcra.
- Nem fognak lőni - mondta a troft. - Maga egy koubrah, az Aventinéről.
Ismét végignézett a félkörben álló katonákon. Szemükben eddig csak elszántságot és haragot látott. Most
viszont, amint jobban megfigyelte őket, észrevette a tekintetükből sugárzó félelmet. D'arlnak igaza volt, a
troftok valóban félnek a kobráktól.
- Nincs szándékom megölni senkit - jelentette ki csendesen. - Csupán azt akarom elérni, hogy folytathassuk
az utunkat.
- És vajon meddig? - szólalt meg egy másik hang a közelben. Jonny a hang irányába fordult, és
megpillantotta az egyenletes léptekkel közeledő troft parancsnokot.
 - Amíg veszély fenyegeti az otthonunkat - felelte Jonny. - Diplomáciai úton, ha lehetséges, de fegyverrel, ha
szükséges, de megvédjük a hazánkat!
A parancsnok néhány szót intézett a katonák felé az anyanyelvükön, mire azok leengedték a fegyvereiket.
Jonny is eleresztette a foglyát, és kilépett mögüle. Jól tudta, hogy ezáltal semmivel sem csökkentek az esélyei,
ha harcra kerül a sor. De a gesztus jóhiszeműségére utalt.
- Gondolja, hogy van reális alapja a tárgyalásunknak? - kérdezte. - Elképzelhető - felelte a parancsnok. -
Minden nehézség nélkül megölhette volna a vezérlőteremben tartózkodó troftokat, de ön ezt mégsem tette.
Miért?
Jonny összevonta a szemöldökét. Erre önmagának sem tudott volna választ adni. Talán a politikai életben
eltöltött évek során megszokta, hogy a politikus nem öli meg az ellenfelét. Nem, a válasz ennél sokkal
egyszerűbb:
- Szükségtelen volt megölni őket.
- A koubrahharcosokat gyilkolásra teremtették.
- Védekezésre; ez nagy különbség.
A parancsnok elgondolkodott a válaszon.
- Talán sikerül megállapodást kötnünk - mondta végül. - Legalábbis beszélhetünk róla. Hajlandó a társával
együtt átjönni a hajómra? Jonny elmosolyodott.
- Nincsen társam, csupán blöfföltem.
A parancsnok a szemébe nézett, majd bólintott. - Tehát elfogadja a meghívást? - kérdezte.
- Miért ne?
A parancsnok elindult a folyosón, Jonny pedig habozás nélkül követte. A katonák azonnal felzárkóztak
mögöttük, fegyverüket továbbra is leengedve tartották.
Jonny négy óra múlva tért vissza a Menssana fedélzetére.
- Jó estét, uraim! - üdvözölte Wreyt és Tarvnot, miközben a troft őrök elhagyták az űrhajót. - Kapitány, ha
mindennel elkészültek, indulhatunk.
- Mi a fene történt? - kérdezte értetlenül Wrey. - Semmi kihallgatás, semmi követelés, aztán váratlanul
tovább engednek minket…?! Én rengeteget beszélgettem velük - mondta Jonny. - Legyenek nyugodtak, nem
fogják megakadályozni az indulásunkat. Wrey gyanakvóan méregette Jonnyt.
- Mi történt, tulajdonképpen? Mit ért azon, hogy rengeteget beszélgettek?
- A troft parancsnok és én alaposan megvitattuk a helyzetet. Sikerült meggyőznöm arról, hogy a legjobb
megoldás, ha elengednek minket. - Más szavakkal: egyezséget kötött velük - mordult fel Wrey.
Megtudhatnám, hogy mi a lényege ennek az egyezségnek?
- Ezt csak a szenátusi bizottsággal vagyok hajlandó közölni, amikor megérkezünk az Asgardra - felelte
hűvösen Jonny.
Wrey arca kezdett vörösödni a haragtól.
- Maga nem volt felhatalmazva, hogy egyezséget kössön a Galaktikus Birodalom nevében.
- Természetesen. És a troft hajó parancsnoka sem kapott hasonló felhatalmazást. De annyi jogkörrel
rendelkezett, hogy szabadon engedhessen minket.
- Moreau…
- Elég hosszú és fárasztó éjszaka áll mögöttem. Ezért, ha megbocsátanak, visszavonulok a szobámba, Ön;
Mr. Wrey, úgyis a jelentése megfogalmazásával lesz elfoglalva az utazás elkövetkezendő részében. Biztos
vagyok benne, hogy a legutolsó verzió szerint valóságos hősként oldotta meg ezt a kényes politikai helyzetet.

Az utazás még két hétig tartott. Ez volt Jonny életének leghosszabb tizennégy napja. A Menssana utasai
rendkívül hűvös magatartást tanúsítottak iránta, bár ez cseppet sem érte váratlanul. Ugyanezt a hálátlanságot
tapasztalta a Horizonton, amikor visszatért a háborúból. Csupán Dru és Harmon viselkedett továbbra is
barátságosan vele szemben.
De a társadalmi elszigeteltségnél sokkal jobban aggasztotta az a gondolat, hogy a troft kapcsolat javulása
ellenére sem tudja majd megakadályozni a háború kitörését. Attól tartott, hogy a Wreyhez hasonló
begyepesedett vén bürokratákkal nem sikerül megértetnie az álláspontját. Egyedül Jame segítségére
számíthatott.
Végül a Menssana leszállt az Adirondackon, és amint sejtette, Wrey azonnal akcióba lépett.
A hajó utasai valamennyien összegyűltek az Adirondack űrkikötőjének fogadótermében, Wrey pedig közölte
velük a szomorú hírt. - Sajnálom, ha kellemetlenséget okozok önöknek, de a további utazásukét már saját
maguknak kell megszervezniük. Ezzel a hajóval csak én megyek tovább az Asgardra.
- És én - szólt közbe Jonny.
- Attól tartok, hogy nem - jelentette ki Wrey. - Én figyelmeztettem, hogy ne jöjjön velünk.
Jonny egy pillanatra mozdulatlanná dermedt. Nem akart hinni a fülének.
- Ezt nem teheti…
- Nem? - vágott a szavába Wrey. - De igen. Itt így működik a törvény.
 Jonny a kövér ember önelégült pofáját nézte. Legszívesebben letörölte volna róla a gúnyos mosolyt. De
ügyét nem mozdította volna előre, ha Wrey hosszas kórházi ellátásra szorul. Ezért inkább érvekkel próbálta jobb
belátásra bírni.
- Nézze - kezdte csendes hangon -, ez ostobaság lenne, és ezt maga is tudja. A szenátusi bizottságnak tudnia
kell, hogy mit mondott a troft hajó parancsnoka…
- Ó, igen, a "titkos terv", amelynek segítségével elkerülhető a háború. Jobban tette volna, ha legalább nagy
vonalakban tájékoztat a terv lényegéről. Akkor megemlíthetném a bizottságnak.
- Hát persze, hogy megtenné, mivel a karrierjén kívül semmi más nem érdekli. Magának tökmindegy, hogy
lesz-e háború, és emberek milliói meghalnak-e vagy sem. De a birtokomban levő információ olyan horderejű
hogy ennek szándékos visszatartása miatt nagyon meg fogja ütni a bokáját.
- Emiatt nem aggódom - mondta Wrey, miközben kezével jelt adott. Négy katona, mintha a földből nőtt
volna ki, azonnal ott termett, és közrefogta Jonnyt. - De maga miatt sem aggódom; jó kezekben lesz.
Jonny a katonákra pillantott. Öltözékük és fegyverzetük arra utalt, hogy a hadsereg antiterrorista
csoportjának tagjai.
- Mit jelentsen ez? - csattant fel Jonny.
- A hadsereg fogja elvinni önt az Asgardra - felelte Wrey. - Miután ellenőrizték, hogy a troftok nem
alkalmaztak-e agymosást magánál.
- Hogyan? Nézze, Wrey…
- Órákat töltött egyedül a troft űrhajón - szakította félbe Wrey. Talán azért engedtek minket szabadon, mert
átprogramozták a tudatát.
- Nevetséges. Ezt a vádat tíz percig sem tudja fenntartani.
- Nem is akarom. Én csupán a törvény előírásait követem. De ne aggódjon, az egész vizsgálat legfeljebb öt
napig fog tartani.
Jonny összeszorította a fogait.
- És miközben a vizsgálatok folynak, maga beszámol arról, hogyan tartóztatták fel a troftok az űrhajónkat.
Ez megadja a végső lökést a háború kitöréséhez, amely a közreműködésemmel elkerülhető lett volna. Ennyire
közömbös önnek az emberiség sorsa?
Wrey egy pillanatra elbizonytalanodott.
- Nem hiszem, hogy ez a késedelem végzetes lenne. Elég ideje lesz arra, hogy előadja "titkos tervét" az
Asgardon - mondta gúnyosan, majd intett a katonáknak, hogy vezessék el a foglyot.
Jonny egy pillanatig arra gondolt, hogy ellenáll. De a katonákat feltehetően civil ruhás személyek is
fedezték, így egy esetleges tűzharc ártatlan emberek életér is veszélyeztette volna. Ezért Jonny letett
szándékáról, és hagyta, hogy a katonák elvezessék.

14. fejezet

A vizsgálatok első része Jonnyt a kobratesztekre emlékeztette. A pszichológiai jellegű megfigyeléseket rejtett
készülékekkel végezték, így az illető személy nem tudta, milyen vizsgálatoknak vetik alá. Mivel az adatok és
elemzések eredményét nem ismerte, nyugtalansága a jövőt illetően egyre fokozódott. Jonnyt azonban nem az
eredmények nyugtalanították, hanem az elvesztegetett idő.
Az első órákban többször arra gondolt, hogy megpróbál kitörni, és szerez egy űrhajót, amivel eljuthat az
Asgardra. De attól félt, hogy elfogják, és akkor már semmi esélye sem marad, hogy a szenátusi bizottság elé
kerüljön. A második óra végén a szokásos fájdalmai ismét fokozódni kezdtek. Megkérte az őrt, hogy hozza
vissza agygyógyszerét, amint végeztek a vizsgálatával. Amíg az őrszemre várt, visszafeküdt az ágyára, és a
történteken rágódott. Wrey iránti haragját egyre inkább a félelem váltotta fel. Hajszálon múlt, hogy sikerült
megőriznie a nyugalmát az űrkikötőben. Wrey éppen arra várt, hogy valami meggondolatlanságot tegyen, és
akkor az a gátlástalan karrierista végérvényesen félreállítja.
Egy óra múlva motoszkálást hallott az ajtó mögött. Azt hitte, valaki be akar jönni, de az ajtó zárva maradt.
Csupán a falban keletkezett egy kis négyzet alakú nyílás, amelyen tálcára helyezett étel siklott be a cellájába. Az
ajtó kémlelőnyílásában ismét megjelent az őrszem arca.
- Köszönöm - mondta Jonny, majd felkeli az ágyról, és elvette az ételt. A régi jó adirondacki kaja, amint azt
az orra is jelezte.
- Ön csakugyan az egyike azoknak a kobráknak, akik felszabadították az Adirondackot? - kérdezte
bátortalanul a fiatalember.
Jonny kanala megállt a levegőben.
- Igen - felelte vonakodva. - Magi helybéli? Az őr bólintott.
- Itt nőttem fel Dannimorban. Ön hol szolgált?
- Cranachban.
A fiatalember arca elkomorodott. Harmincas évei elején járhatott. - Maga túl fiatal, nem sokra emlékezhet a
háborúból - jegyezte meg Jonny.
 - Éppen elég emléket szereztem. Parisban éltek a rokonaink, amikor a troftok elpusztították a várost. A
nagybátyám Cranachban lakott. Rob Delano. Ismerte?
- Nem. - Jonny megpróbálta felidézni a neveket, azután támadt egy ötlete. - Mondja, hogyan lehet engem
megtalálni, ha valaki keresne?
- Látogatókra gondol?
- Vagy telefonhívásra. Bizonyára még élnek a közelben néhányan a régi ismerősök közül. Amíg be vagyok
ide zárva, legalább üdvözölhetném őket.
- Később talán ez is megoldható lesz.
- Kaphatnék legalább egy telefonkönyvet, vagy hasonlót, amelyben megkereshetem a neveket? Ez a
kényszerű fogság nem büntetés, hanem a vizsgálathoz tartozik. Gondolom azt sem tiltották meg, hogy
olvasgassak.
Az őr tanácstalanul nézett rá, végül vállat vont. - Majd beszélek az őrparancsnokkal.
- Kérem, emlékeztesse rá, hogy a külső provincia kormányzója vagyok!
- Igen, uram - bólintott az őr; azután távozott.
Jonny folytatta a vacsorát. A halvány reménysugár örömmel töltötte el. Legalább nem ül tétlenül a
cellájában, hanem megpróbál tenni valamit szabadulása érdekében.
Helyére tette cetálcát, és éppen le akart feküdni az ágyára, amikor az őr visszatért.
- A parancsnokot nem tudtam elérni - hallatszott a fiatalember hangja, miközben a tálca eltűnt a nyílásban, és
egy komputerarmatúra siklott be helyette. - De ön magas beosztású kormányképviselő, ezért úgy gondolom,
nem követek el szabálytalanságot, ha ezt átadom.
Jonny elvette a készüléket, majd leült az ágyára.
- Nagyra értékelem a segítségét - mondta. - A telefonjegyzék a mágneslemezen van?
- Igén, Cranach, Dannimor és további tíz kisebb település adatait tartalmazza. - Kis szünetet tartott, majd
elismerően hozzátette. - Maguk, kobrák rendkívül hatékony munkát végeztek.
- Semmire sem jutottunk volna a lakosság segítsége nélkül - mondta Jonny.
- A küszöbön álló háborúban nem harcolnak kobrák a bolygónkon. Tudta ezt?
- Nem, de őszintén szólva sejtettem. A hadsereg a reguláris csapatokat fogja bevetni ha kitör a háború.
- Amikor, nem pedig ha - helyesbített az őr. - Már ide küldték az első egységeket.
- Még el lehetne kerülni a háborút - jegyezte meg Jonny.
- Állítólag a Melissana utasai arról beszéltek, hogy ön az utazás folyamán tárgyalásba kezdett a troftokkal.
De az a kongresszusi megbízott, az a Wrey azt állítja, hogy a troftok átprogramozták az agyát. Jonny keserűen
elmosolyodott.
- Wrey egy szűk látókörű idióta, akit csak a saját karrierje érdekel. Arra kényszerítenem, hogy hozzon
magával az Aventinéről, később pedig kiszabadítottam a troftok fogságából. Hálája jeléül ide juttatott.
- Tudomása lenne arról, ha a troftok manipulálták volna a tudatát? - Természetesen. Ezt csak az illető
személy öntudatlan állapotában lehet végrehajtani. Én viszont rendelkezem olyan belső érzékelőkkel, amelyek
figyelmeztetnek, ha vegyi anyaggal, optikai vagy szónikus eszközökkel el akarnának kábítani.
- Wrey tudja ezt?
- Még lehetőséget sem adott, hogy elmondjam.
- Értem - bólintott az őr. - Vissza kell mennem a helyemre. Később majd elviszem a komputert.
- Még egyszer köszönöm - mondta Jonny, az őr pedig távozott. Kissé különösnek találta a fiatalember
szolgálatkészségét. Még az is megfordult a fejében, hogy Wrey utasítására kapta meg ilyen könnyen a
készüléket. Bizonyára kíváncsi rá, hogy kitől próbál segítséget kérni, és az is érdekelheti, amit közöl az illetővel.
De a hosszú várakozást el kell tölteni valamivel, és a régi nevek böngészése közben hátha eszébe jut valami
megoldás.
Leült az ágy szélére, a térdére tette a komputerarmatúrát, és megpróbálta felidézni harcostársai nevét. De
huszonhat év igen hosszú idő. Az arcok megjelentek emlékezetében, de a nevekre már alig emlékezett. És
azokat sem találta az adatok közt. Sokan meghaltak vagy más városba költöztek az eltelt évek folyamán. Az
Adirondack fiatal bolygó volt ahol gomba módra szaporodtak az új települések.
Gondolataiból halk motoszkálás riasztotta fel. Sietve elrejtette a komputert a párnája alá. A nehéz acélajtó
hangos kattanással kinyílt, majd egy fiatal nő lépett a cellába.
- Moreau kormányzó? - kérdezte az asszony.
- Igen - bólintott Jonny. - Remélem, hogy hivatalos ügyben keresett fel!
- Nem egészen… Köszönöm - fordult az őrhöz egészen más hangnemben. - Majd hívom, ha távozni akarok.
- Rendben, doktornő. Az ajtó becsukódott.
- Nos, kormányzó, a gyógyszereinek vizsgálatát elvégeztük mondta, majd átnyújtotta a kis
orvosságosüvegeket. - Gondolom, szeretné bevenni a soron következő adagol a vizsgálat megkezdése előtt.
- Miféle vizsgálat? - mordult fel Jonny.
- Csupán rutineljárás. Kérem, vegye be a tablettákat!
Jonny lenyelte a gyógyszert, miközben az asszony leült mellé az ágy szélére. Azután elővett egy parányi
készüléket.
- Most néhány percig üljön nyugodtan, és ne beszéljen! Bekapcsolta a műszert, és a szobát halk, zümmögő
hang töltötte be. - Sokat változtál - jegyezte meg csendesen az asszony. - Csak akkor váltam bizonyossá, hogy te
vagy az; amikor meghallottam a hangod. - Micsoda? - kérdezte értetlenül Jonny.
- Próbálj meg úgy beszélni, hogy közben ne mozogjanak az ajkaid! - figyelmeztette a doktornő, majd a
készüléket lassan Jonny mellkasához közelítette. Közben leolvasta a kijelzőn megjelenő értékeket.
Jonny homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. A beszélgetésnek olyan látszata volt, mintha valamilyen
konspirációba akarnák bevonni. - Kicsoda maga? - kérdezte mozdulatlan ajkakkal.
Az asszony a szemébe nézett, és elmosolyodott.
- Már nem emlékszel arra a kislányra, akinek geometriát oktattál? - Geometriát? Danice? Danice Tolan?
- Nem gondoltam, hogy ilyen sokat változtam az évek során… nevetett Danice, majd hangja ismét komollyá
vált. - Mit keresel te egy katonai börtönben?
- Hivatalosan azért dugtak be ide, mert a békéről tárgyaltam a troftokkal, és állítólag eközben államtitkokat
adtam ki az ellenségnek. Gyakorlatilag azért, mert belegázoltam egy fontoskodó alak büszkeségébe.
- Béke - ismételte meg Danice a varázsos csengésű szót. - És milyen eredményre vezetett a
kezdeményezésed?
- Ez nem volt hivatalos tárgyalás, mégis határozottan állítom, hogy a háború elkerülhető. De ehhez
feltétlenül beszélnem kell a szenátusi bizottság tagjaival.
- És ez lehetetlen, amíg be vagy zárva ide.
- Pontosan. Ez a szemét Wrey pedig eközben megérkezik az Asgardra, és egészen más színezetben tünteti fel
a feltartóztatásunk történetét. A helyzet tovább éleződik, és mire én odaérek, már nem lehet leállítani a
hadigépezetet.
- Úgy véled, hogy hadat üzenünk a troftoknak?
- Ezt te jobban meg tudod ítélni. Nem ismerem az itteni politikai helyzetet.
Danice idegesen harapdálta az ajkait. A cellában csak a műszer halk zümmögése hallatszott.
- Rendben van - mondta végül. - Ne húzzuk tovább az időt! Veszélyes értágulatot fedeztem fel a
májartériádban. Ezért azonnal átmegyünk a kórházba, alaposabb kivizsgálás céljából. - Választ sem várva,
kikapcsolta a készüléket, majd felhívta az őrparancsnokot.
A parancsnok nem lelkesedett túlságosan az ötletért, mivel tudta, hogy a kobra rendkívül értékes fogoly. De
a doktornő diagnózisát nem merte cáfolni. Tizenöt perc múlva Jonny és Danice erős fedezet mellett a város
legmodernebb kórháza felé utazott.
Jonny huszonhat éven át csak az Aventine kórházait láthatta, ezért nagyon meglepődött az évek során
kifejlesztett orvosi műszerek láttán. Danice ujjai boszorkányos gyorsasággal nyomogatták a komputer
billentyűit, és a holografikus képen néhány másodperc múlva megjelent a májartéria tágulata.
- Megkell operálnunk - közölte Danice a rangidős katonával. Azt javaslom, tájékoztassák a feletteseiket,
hátha ők akarják kijelölni a műtétet végző sebészt. Addig én előkészítem a beteget a műtéthez, valamint beadok
neki egy injekciót, amely csökkenti az érfalra nehezedő nyomást.
A katona bólintott, majd telefonálni kezdett. Közben betoltak a helyiségbe egy betegszállító kocsit, amely
kellemetlenül hasonlított egy koporsóra. Danice utasítását követve Jonny belefeküdt a különös formájú ládába,
az asszony pedig elővett egy maszkot.
- Az mi célt szolgál? - kérdezte az egyik katona, amikor Danice ráhelyezte a maszkot Jonny arcára.
- A betegnek több oxigénre van szüksége, ezáltal csökken az érrendszer terhelése - válaszolta az asszony. -
Hányas szobát jelölték - A háromszázhetest - felelte a férfi, aki betolta a kocsit. - Lenne szíves félreállni az
útból…? Köszönöm.
Danice kíséretében Jonny betegszállító kocsiját kitolták a helyiségből. Folyosók labirintusán haladtak
keresztül, míg végül megérkeztek a 307-es szobához.
- Várjanak itt, amíg elhelyezik a beteget! - mondta Danice az őröknek. - Odabenn nem tartózkodhatnak
megfigyelők.
Jonny kocsiját odatolták a szoba közepén elhelyezett ágyhoz. Danice és a betegszállító férfi a kocsi végénél
állt, így az őrök nem láthattak tőlük semmit. Ekkor Jonny körül megfordult a világ, majd váratlanul teljes
sötétség vette körül.
Egy pillanattal később megértette, hogy mi történt. A betegszállító kocsi felső lapja, amelyen leszíjazva
feküdt, fél fordulatot tett a hossztengelye körül. Ezáltal Jonny eltűnt a koporsószerű láda belsejében. Azután
meghallotta, hogy valami nehéz tárgyat vagy testet csúsztatnak át a kocsiról az ágyba. Halk beszédet hallott,
majd újabb kocsikázás kővétkezett a folyosókon, végül néhány emeletet lifteztek.
Amikor Jonnyt visszafordították eredeti helyzetébe, Danice és ő egy föld alatti parkolóban voltak.
- Siessünk! - mondta az asszony. - El kell hagynod a bolygót, mielőtt az őrök rájönnek, hogy nem te fekszel
az ágyban.
- Ki fekszik most ott? - kérdezte Jonny, miközben egy szürke autó felé szaladtak.
- Fritz, az egyik egészségügyi robot - felelte Danice. Mély lélegzetet vett, majd beült az autóba. - A ruhája
hasonlít a tiédhez, a maszk pedig teljesen eltakarja az arcát.
- Akarod, hogy vezessek? - kérdezte Jonny, látva az asszony idegességét.
Danice megrázta a fejét.
- Meg kell szoknom az ilyen helyzeteket…
Kivezette az autót a garázsból, majd végighajtottak a városon. Jonny hagyta, hogy az asszony kicsit
megnyugodjon, azután feltette a nyilvánvaló kérdést.
- Hová megyünk?
- Két óra múlva indul egy teherhajó a Palmra. A rakterében elhelyeztünk számodra egy felderítőgépet, az
utasok között pedig megtalálod a pilótát. Csak közölnöd kell vele, hogy mikor és hol hagyjátok el a teherhajót.
Jonny bólintott. Bámulatba ejtette az akció gyors és szervezett végrehajtása.
- Kinek köszönhetem mindezt? - Valóban tudni akarod?
- Igen.
Danice felsóhajtott.
- Hát jó… Mindenekelőtt tudnod kell, hogy a szökésedben nem egy bűnszövetkezet segédkezett. Az
egységünk a katonai parancsnokság közvetlen fennhatósága alá tartozik. A háború végére rendkívül szervezett
és hatékony földalatti mozgalom alakult ki az Adirondackon. Mivel bolygónk a troft határ közelében
helyezkedik el, és állandó háborús veszélynek van kitéve, a Katonai parancsnokság úgy döntött, hogy a
földalatti mozgalom kiépített hálózatát továbbra is fenntartja.
- Úgy beszélsz, mint az a fiatalember, aki a cellámat őrizte. Ő is közétek tartozik?
Danice meglepetten nézett rá.
- Az éleslátásod a régi. Igen, ő az egyik összekötőnk a hadsereg és a szervezet között. És ő tájékoztatott
minket a letartóztatásod körülményeiről.
- Ti pedig úgy gondoltátok, hogy érdemes miattam szembeszegülni a hatóságokkal.
Az asszony elmosolyodott.
- Erről szó sincs. Valamennyien, akik részt vettek az akcióban, azt hiszik, hogy ez csupán egyszerű
hadgyakorlat.
- Kivéve téged…
- A háború alatt még gyerek voltam, Jonny, mégis többet átéltem, mint a legtöbb ember egész élete során.
Nem akarok újabb háborút… de ha a troftok belekényszerítik a birodalmat, akkor harcolni fogok. - Talán még
elkerülhető…
- Nehéz elhinti. Azt hiszed, hogy ezeket az előkészületeket csak viccből csinálták? Tudják, hogy az
Adirondack a troftok első fő célpontja, és a birodalom nem tudja megvédeni. Tulajdonképpen már leírtak
minket… Ide szállították a csapatokat, azután magunkra fognak hagyni bennünket. Oldjuk meg mi a saját
problémánkat… Minden előkészület erre utal… Ne haragudj, hogy kissé kifakadtam, de nem akarom, hogy az
Adirondack, a Silvern és az Iberiand ismét a troftok kezébe kerüljön.
- Nem kell mentegetőznöd. Aki egyszer már átélte ezt, az sohasem felejti el.
Danice megrázta a fejét.
- El sem tudod képzelni, mi folyik itt… A háború után könyvek jelentek meg, amelyekben felsorolták az
Adirondack felszabadításában részt vettek nevét. Nemrégiben viszont a katonai parancsnokság veszélyesnek
ítélte ezeket az információkat. A szervezet volt tagjai új személyazonosságot kaptak, és más városokba
költöztették őket. Alig találtam meg a szüleimet.
A távolban Jonny megpillantotta az űrkikötő fényeit.
- A pilóta szintén azt hiszi, hogy ez csak gyakorlat? - kérdezte.
- Elméletileg, igen. Bár valószínűleg sejti, hogy ezúttal sokkal többről van szó. Néhány napig úgyis össze
lesztek zárva az űrhajón. Nyugodtan elmondhatsz neki mindent. - Az asszony elgondolkodva nézett Jonny
szemébe, majd csendesen megjegyezte: - Sohasem szeretted, ha másoktól függött a sorsod, és azt hiszem, ez az
elved azóta sem változott.
- Még mindig úgy élek az emlékeidben, mint amilyennek tízéves korodban láttál - jegyezte meg mosolyogva
Jonny.
De az asszonynak igaza volt: valóban nem szerette, ha az eseményeket mások irányítják; különösen, ha
ennyi minden forgott kockán.

15. fejezet

- Vanis D'arl szenátor irodája - jelentkezett egy fiatal nő a telefon képernyőjén.

- Jame Moreau-val szeretnék beszélni - mondta Jonny.
- Szabad tudnom a nevét, uram?
- Teague Stillman. A szülővárosának a polgármestere voltam. Kérem, közölje vele, hogy fontos ügyben
keresem!
- Egy pillanat - bólintott az asszony, majd a képernyőn egy stilizált kupola jelent meg, miközben a másik
vonalon beszélt. Elhatározta, ha Jame nem jelentkezik egy percen belül, kikapcsolja a készüléket. Attól félt,
hogy az asszony felismerte, és értesíti a rendőrséget.
- Helló, Jonny! - hallotta Jame ismerős hangját, majd fivére arcát is megpillantotta a képernyőn. A történtek
ellenére nem látszott meglepettnek.
- Helló, Jame! Nos…
- A vonal biztonságos - mondta Jame. - Jól vagy?
- Igen, de segítségre van szükségem…
- Tudok mindenről - szakította félbe Jame.
- Honnan beszélsz?
Jonny úgy érezte, mintha jeges ujjak szorították volna össze a gyomrát.
- Miért?
- Mit gondolsz, miért?
Jonny néhány másodpercig habozott, végül elárulta a helyét.
- Egy nyilvános fülkéből beszélek, a V'awter utcából, a Carle parktól észikra.
Jame mélyet sóhajtott.
- Rendben. Legkésőbb fél óra múlva ott leszek.
- Kösz.
Húsz perc múlva a telefonfülke mellett megállt egy gyönyörű autó. - Nem rossz - jegyezte meg Jonny a
járműre pillantva. - Egy kicsit jobb, mint apa öreg bárkája.
- Menjünk innen, mielőtt valaki felfigyel ránk! - javasolta Jame. - Szerencsések vagyunk, ha csupán a
hadsereget riadóztatták, és a rendőrséget még nem vonták bele a keresésedbe. Tulajdonképpen mire számítottál,
amikor szembeszegültél a hatóságokkal?
- Mire számíthattam volna, ha továbbra is ott ülök a katonai börtönben Wrey jóvoltából, miközben az az
idióta háborúra kényszeríti a birodalmat?
- Wrey egy önző alak, aki csak a saját érdekeivel törődik - bólintott Jame. - De nem mert volna két napnál
tovább fogságban tartani. Már intézkedett, hogy érted menjen egy felderítőhajó, amellyel négy nappal ezelőtt
ideérhettél volna. Alig egy nappal Wrey érkezése után.
Jonny keze ökölbe szorult. Valóban lebecsülte Wreyt.
- Tehát mielőtt a szenátus meghallgatna, már felkerültél a hadsereg körözési listájára. Nem hiszem, hogy
Wrey valóban komolyan vette volna a troftokkal kötött egyezséged, a barátaid akciója viszont általános
felháborodást keltett. Hogyan sikerült megszervezned a szökést?
- Nem én csináltam - sóhajtott Jonny. - De ez nem változtat azon, hogy a szenátusnak hallania kell a
beszámolómat.
Jame megrázta a fejét.
- Semmi esélyed. El sem jutsz a tárgyalóteremig.
Jonny akkor vette észre, hogy kifelé hajtanak a városból.
- Hová megyünk? - kérdezte.
- D'arl szenátor vidéki birtokára.
- Miért?
- Te mondtad, hogy beszélni akarsz valakivel. D'arl szenátor hajlandó meghallgatni. Tudom, hogy nem
kedveled őt, de ez az egyetlen lehetőséged, hogy elmondd a véleményed. Most úgy érzed, hogy az egész világ
összefogott ellened. De valakiben meg kell bíznod; és kiben bízhatnál jobban, mint régi harcostársadban, akivel
a sok párnacsatát vívtad?
Az emlékek hatására Jonny önkéntelenül elmosolyodott. - Talán igazad van - mondta végül.
- Persze hogy igazam van! Körülbelül egy óra múlva érőnk a birtokra. Addig mesélj nekem a Moreau család
Aventinén élő tagjairól!

D'arl vidéki birtoka, csaknem akkora területet foglalt el, mint egész Capitalia. A biztonsági rendszere pedig a
Tyler-birtokot juttatta Jonny eszébe. A birtok belseje felé haladva hat alkalommal állítottak meg őket fegyveres
őrök. Az utat feltehetően rejtett kamerák is figyelték, mert az őrök különösebb kérdezősködés nélkül
továbbengedték őket.
A főépület éppoly lenyűgöző méretekkel rendelkezett, mint maga a birtok. A kastély mellett Jonny
megpillantotta a szenátor magánőrhajóját. Az épület és környezetének finom eleganciája, valamint hihetetlen
gazdagsága arra utalt, hogy tulajdonosát nem lehet megvásárolni.
D'arl egy dolgozószobában várt rájuk. A szobát szemmel láthatóan nem hivatalos kihallgatásokra tervezték.
Amikor beléptek a helyiségbe, D'arl felemelte a fejét, majd jelezte, hogy foglaljanak helyet. Azután Jonnyra
nézett.
- Nos kormányzó? Elég nagy felhajtást sikerült csinálnia egy egyszerű diplomáciai látogatásból. De a fivére
minderről már bizonyára tájékoztatta, tehát nem kívánok több megjegyzést hozzáfűzni. Ezért arra kérem,
mondja el, miért olyan fontos ez az ügy.
 - Mert olyan információk kerültek a birtokomba a troft gyülekezetről, amelyekkel ön nem rendelkezik -
jelentette ki csendesen Jonny. - És ezek alapján a háború elkerülhető. Mindent a legfőbb cél érdekében; úgy
emlékszem mindig ezt az elvet követte.
D'arl elmosolyodott.
- A politikai érzéke sokat fejlődött, kormányzó. Rendben van. Kezdjük azzal, hogy miért nevezte a troft
birodalmat gyülekezetnek? - Mert a troftok is így nevezik, és valójában az. Nincs központi kormányuk, sem a
szenátushoz hasonló döntéshozó testületük. A gyülekezet viszont nem több, mint három-négy lakott rendszerbál
álló tartományok laza szövetsége.
D'arl összevonta a szemöldökét. - Remélem, nem haragszik meg, ha szkeptikus vagyok. Néhány ilyen
tartomány nem folytathatott harcot három éven át a Galaktikus Birodalom ellen. A faj önálló egyedeinek érdeke
nem minden esetben azonos.
- Hacsak valamilyen erő nem kényszeríti őket, hogy a közösség érdekét előtérbe helyezzék az egyedekével
szemben. Ilyen erő lehet például egy idegen faj inváziójának veszélye. A mi inváziónk fenyegetése.
- Jonny, a troftok kezdték a háborút, nem az emberek - jegyezte meg Jame.
- Emlékeznek a Skorpió 471 felfedezésére? - folytatta Jonny. A troftok szerint az volt a háború közvetlen
kiváltó oka.
- Én nem tudok róla semmit - rázta meg a fejét Jame.
- Kettős csillagrendszer volt, amelyben a birodalom bányatelepet akart létesíteni - mondta D'arl. - De az
előzetes vizsgálatok tíz évvel a Silvern megtámadása előtt történtek.
- Így igaz - bólintott Jonny. - Mégis ez győzte meg a közelben lévő troft települések lakóit arról, hogy a
háború elkerülhetetlen. D'arl Jonny szemébe nézett.
- Arra céloz, hogy az elmúlt harminc év folyamán vakok alkották a szenátust? - Hangja inkább töprengőnek
tűnt, mint vádlónak. Jonny vállat vont.
- Nem emlékszik, hány troft megbízott érkezett a béketárgyalásokra?
D'arl ujjai végigfutottak a komputer klaviatúráján.
- Lássuk csak: huszonhat főmegbízott, továbbá nyolcvannégy segédmegbízott és egyéb képviselő.
- Elég népes csoport - jegyezte meg Jonny. - És hány szenátor vett részt a tárgyalásokon?
- Tizenkettő - felelte D'arl. - De emlékszem, hogy H'orme szenátor még ezt is sokallta… Arra gondol, hogy
huszonhat troft tartomány képviselőivel találkoztunk?
Jonny bólintott.
- Igen, csak a határ menti tartományokat érintette közvetlenül a háború. De egy évvel a békekötést követően
tárgyalások kezdődtek a troft folyosó létrehozása végett, amely további nyolcvan tartományt érintett.
D'arl meglepődve nézett hol Jonnyra, hot a képernyőre.
- Százhat tartományi megbízott vett részt a troft folyosó megnyitásával kapcsolatos tárgyalásokon. Tehát
valóban további nyolcvan tartományt érintett a folyosó megnyitásának kérdése.
- De akad még más is, folytatta Jonny. - A hajó parancsnokát nyilvánvalóan felhatalmazták, hogy saját
belátása szerint cselekedjen, és tekintse semmisnek a korábbi parancsot, ha ezt indokoltnak tartja. Ugyanezt
tapasztaltam a háború alatt is, amikor az Adirondackon fogságba kerültem. A korábbi parancs értelmében
azonnal ki kellett volna végezniük, a rangidős tiszt ennek ellenére életben hagyott.
- Igen, emlékszem rá, hogy elmesélted ezt az esetet - jegyezte meg Jame. - Mégis nehéz elhinni, hogy a
tartományok ekkora önállósággal rendelkeznek. Ez egy adott helyzetben anarchiához vezet.
Jonny vállat vont.
- Őszintén szólva magam sem értem. A hajó parancsnoka idő hiányában nem tudta pontosan elmagyarázni az
egyének és a társadalom viszonyát. De azt el kell fogadnunk, hogy a rendszer tökéletesen működik.
- Jól van - mondta váratlanul D'arl. - Tételezzük fel, hogy mindez igaz. És akkor?
Jonny a szenátorra nézett.
- Szüntessük meg azt a körülményt, amely egyesíti a tartományokat! Egyezzünk bele, hogy lezárják a
folyosót!
- Szó sem lehet róla - jelentette ki határozott hangon D'arl. - A birodalom hivatalos állásfoglalása, hogy még
harc árán is akadályozzuk meg a folyosó lezárását.
- A birodalom politikája nem áll ilyen szilárd alapokon. A háborús fenyegetés célja az volt, hogy megvédjük
az Aventinét a támadástól. Csakhogy pillanatnyilag az Aventinének sokkal több az esélye az önök védelme
nélkül. És ha ennek az az ára, hogy elszakadjunk a birodalomtól, akkor állunk elébe.
- Igen, most könnyen beszélnek - mondta D'arl. - De mi lesz, ha a gépeik és elektronikai eszközeik kezdenek
tönkremenni? Az Aventine nem rendelkezik ezek gyártási technológiájával.
- Valóban. De a troftok igen. Majd kereskedünk velük, éppúgy, mint ahogy eddig önök tették.
- A mi kereskedelmünk minimális szintre korlátozódott, és a célja elsősorban az információszerzés volt…
- Ugyan már - szakította félbe Jonny. - Mindketten tudjuk, hogy miről beszélek. Az Aventinébe tartó
kereskedelmi hajók mind megálltak a folyosó mentén fekvő tartományokban. Mi másőrt engedték volna a
troftok, hogy ennyi éven át szabadon átjárjunk a birodalmukon. Rengeteg áruval és információval ellátták ezeket
a tartományokat, amelyeket korábban csak igen borsos áron kaphattak meg a határvidék tartományaitól.
D'arl savanyú képet vágott.
- Ezek szerint pár évig nem lesz gondunk a feketekereskedelemre. Jonny széttárta a karjait.
- Nos, itt a lehetőség. D'arl felsóhajtott.
- Kormányzó, ön még mindig nem érti a politikai helyzetet. A szenátus egyértelműen állást foglat, és ezen
nem váltóztathat komoly indok nélkül.
- Találjanak ki egyet! - vetette oda Jonny. Kezdett elfogyni a türelme. - Ez már nem jelenthet akadályt egy
ilyen súlyos probléma megoldásánál. Az Aventine nem akar háborút, a troftok sem akarnak háborút, a határ
menti bolygók lakói sem akarják újra átélni azokat a borzalmakat. A szenátus pedig elvi kérdésekkel szarakodik,
és nincs senki, aki megállítsa őket?!
- Rendben van, Moreau, kézbe veszem ezt az ügyet - mondta D'arl. - Holnap a szenátus elé terjesztem a
javaslatát. De ez a legtöbb, amit tehetek.
- Egy szenátor, az ön tapasztalatával csupán annyit tehet, mint egy vidéki riporter…?! - jegyezte meg Jonny
csodálkozó hangon.
- A szenátust nem környű meggyőzni a folyosó lezárásáról. Ehhez nyomósabb érvekre van szükség. Tud
ilyen érveket?
- Igen, tudok - felelte Jonny, miközben felállt a helyéről. Érezte, hogy egész lényét elönti a harag, és már
nem sokáig tud uralkodni magán. - Vajon mit tenne a szenátus, ha az Aventine kormányzója lelőné az egyik
szenátort?
- Jonny! - kiáltott rá döbbenten Jame.
- Maradj ki ebből, Jame! - figyelmeztette öccsét. - Nos, szenátor? Feltehetően különböző szankciókat
alkalmaznának a kolóniákkal szemben, mint például a kereskedelmi embargó. A kapcsolat megszüntetésével
gyakorlatilag feleslegessé válna a folyosó fenntartása.
- Igen - mondta nyugodt hangon D'arl. - De ön nem tud hidegvérrel lelőni.
- Nem? Mindent a legfőbb cél érdekében. Mit számít a kettőnk élete? Semmit. De még mondhatok mást is.
Azért, amit sok ezer aventinei fiatallal tett, eléggé gyűlölhetem ahhoz, hogy megöljem. Jame, maradj ki ebből!
De Jame nem hallgatott fivérére. Nyugodt léptekkel odament a két vitatkozó emberhez, és megállt közöttük.
A két testvér egy pillanatig farkasszemet nézett egymással. Azután Jonny megfogta öccse vállát, és minden
erőlködés nélkül arrébb tette Jamét. De ez a mozdulat elég volt ahhoz, hogy haragja elmúljon. Érezte, hogy túl
messzire ment.
- Szenátor, azt akarom, hogy most azonnal hívja fel valamennyi befolyásos ismerősét telefonon, és
mozgasson meg minden követ a folyosó lezárásának érdekében.
D'arl nem mozdult.
- Engedve a halálos fenyegetésnek? Nem. Maga egyszerűen gyűlöl engem az aventinei kobraprogram miatt.
Jonny meglepődött a szenátor válaszán, majd hirtelen minden világos lett előtte.
- Ön nem tudja, mi történik a kobrákkal?! - Mit kéne tudnom?
Jonny belenyúlt a zsebébe, és elővette a gyógyszereit, majd a kis tégelyeket odanyújtotta D'arlnak. A
szenátor elolvasta a feliratot, azután betáplálta a komputerbe a keresett információt. A képernyőn megjelent a
gyógyszerek alkalmazási területe. D'arl elolvasta, majd Jonnyra nézett.
- Vérszegénység és ízületi gyulladás - mondta szinte suttogva.
- Igen - bólintott Jonny. - A külső provincián élő kobráknál jelentkeznek ezek a tünetek, melyeket a testbe
épített szervorendszer és a csontokat burkoló porcelánlapok váltanak ki. Optimista becslések szerint még
legfeljebb húsz évet élhetek. És mindez amiatt, mert a kobráktól meg akartak szabadulni, és elküldték őket az
Aventinére.
- Ebben téved. A betegség már itt is jelentkezett. Nemrégiben kaptam jelentést az első generációs kobráknál
észlelt kóros elváltozásokról. De nem hittem, hogy ez ennyire komoly…
Jame mély lélegzetet vett.
- Szenátor… ha igaz, amit Jonny állít, hogy a feketekereskedelem biztosította mindeddig a folyosó
fenntartását, akkor az egész aventinei kobraprogram felesleges volt!
- A kobrákra szükségünk van…
- Nincs - rázta meg a fejét Jonny. - Ha fenntartjuk a kereskedelmet a troftokkal, és lezárjuk a folyosót, akkor
a háborús fenyegetés megszűnik. Ők nem támadnak meg minket, mi pedig nem fogjuk provokálni őket.
D'arl hosszasan töprengett, átgondolva a beszélgetés minden részletét, végül a telefonhoz, lépett.
- Űrkikötő - közölte a központtal. -…Itt D'arl szenátor. Készítsék fel induláshoz az egyes számú űrhajót; egy
utast és rakományt fog szállítani az Adirondackra, Jame Moreau parancsnoksága alatt… Köszönöm.
Kikapcsolta a készüléket, majd a két Moreau-ra nézett.
- Visszamegyek a kongresszusi központba, és elindítom az ügyet. Kormányzó, készítsen egy listát a
legfontosabb felszerelési tárgyakról, amelyekre a külső provinciának szüksége lesz, ha majd megszűnik a
kapcsolatunk. Bármikor indulhat, amint elkészült. Az Adirondackon még felhívom indulás előtt - mondta D'arl,
majd megfordult, és a kijárat felé indait.
 - Szenátor! - szólt utána Jonny. - Köszönöm. D'arl arcán halvány mosoly futott át.
- Megakadályozom a háborít, kormányzó. De majd akkor mondjon köszönetet, ha megtudja, hogyan sikerült
ezt elérnem.
Azzal kilépett az ajtón. Jonny soha többé nem látta.

Útjuk végéhez értek, és ezt mindketten tudták. Sokáig álltak a Menssana rámpájánál, és szótlanul nézték
egymást. Végül Jonny törte meg a csendet.
- Hallottam a ma reggeli hírekben, hogy az Aventine tiltakozását fejezte ki a külső provinciával szemben
alkalmazott szankciók miatt.
- Igen - bólintott Jame -, a közhangulatot sikerült az Aventine ellen hangolni. De sajnos másképp nem
lehetett a szenátus álláspontját megváltoztatni.
Jonny végigtekintett a városon. Emlékezetében megjelent a lerombolt Adirondack, és csodálattal nézte a
helyén épült metropolist.
- Tulajdonképpen nincs jelentősége - mondta fivérének.
- Tudod, hogyan sikerült meggyőznie D'arlnak a szenátust? - kérdezte Jame.
- Nem.
- Azt állította, hogy az aventinei kobrák sérelmesnek találják a velük szemben alkalmazott bánásmódot, és
szervezkednek, hogy bosszút állnak a szenátus tagjain. Ezt pedig csak a folyosó lezárásával lehet
megakadályozni. Az egészben az a legkülönösebb, hogy a háború óta a szenátus azon mesterkedik, hogy
megszabaduljon a kobráktól. A folyosó lezárásával ez a probléma végérvényesen megoldódik.
- És a troftok hogyan fogadták ezt a fordulatot?
- Annyira meglepte őket, hogy eleinte valami hadicselre gyanakodtak.
- Nem csodálom - mondta Jonny. - De biztos vagyok benne, hogy ők is megkönnyebbültek.
Jonny az űrkikötő felszállópályájára pillantott. Tudta, hogy ostobaság, mégis arra gondolt, hátha Danice
Tolan eljön búcsút venni régi barátjától.
- Jonny, óvatosak legyetek a troft kereskedelemmel! - tanácsolta Jame. - Ne engedjétek, hogy a
kereskedelem révén a troftok befolyást gyakorolhassanak a politikátokra! Mert akkor a háború elkerülése
érdekében lassú halálca ítélitek az otthonotokat.
- Legyél nyugodt! Gyorsan kifejlesztjük a gyártási technológiákat, azután pedig már nem leszünk rájuk
utalva. Szerencsére nem kell a nulláról indulnunk. Rando Harmon és Dru Quoraheim összeállította számunkra
azoknak a troftoknak a listáját, akikben megbízhatunk, és akikkel érdemes kereskednünk.
- Remélem, igazad lesz. Eleinte mégis nehezen fogtok boldogulni. - Túl sokáig éltél az Asgardon, ezért el
sem tudod képzelni, milyen a határvidék. Én viszont egész életemet a határvidéken töltöttem. Nem kell
aggódnod, megmutatjuk a világnak, hogy képesek vagyunk megállni a saját lábunkon.
- Moreau kormányzó! - szólította meg Jonnyt a hajó kapitánya. Mindennel elkészültünk, az irányítótorony
megadta a felszállási engedélyt.
Elérkezett a búcsú perce.
- Vigyázz magadra, Jonny! - mondta Jame. - Add át üdvözletem az aventinei Moreau-nak!
- Átadom - bólintott könnyes szemmel Jonny, majd átölelte fivérét. - Te is vigyázz magadra…! És köszönök
mindent.
Néhány perccel később már a Menssana irányítótermében volt.
- Kormányzó úr! - szólalt meg mellette a hajó kapitánya. A fiatalember igyekezett betartani a hivatalos
viselkedési formát. A hajó teljes személyzetét lelkes, fiatal férfiak alkották, akik önként jelentkeztek erre az
utazásra. Tudták, hogy talán sohasem térnek vissza. Ők voltak az Aventine utolsó telepesei, a hajó pedig,
rendkívül értékes rakományával együtt, D'arl és a szenátus ajándéka. - Amint készen áll, uram, indulhatunk.
Jonny még egy pillantást vetett a hatalmas képernyőt betöltő űrkikötőre, majd a kapitány felé fordult.
- Készen állok - mondta csendesen. - Induljunk haza!

Harmadik könyv

1. fejezet

Jonny Moreau az ablakon át beszűrődő zajokra ébredt. Egy pillanatig úgy érezte, mintha még mindig az
Adirondackon lett volna. De az ízületeibe hasító fájdalom hamar megszüntette ezt az érzést. Néhány percig
mereven ült az ágya szélén, Capitalia égboltját bámulva. Azután óvatos mozdulatokkal az íróasztalához ment; és
bekapcsolta a telefonkészüléket.
- Igen, kormányzó? - jelentkezett Theron Yutu.
Jonny hátradőlt a karosszékben, majd lenyelt egy fájdalomcsillapító tablettát.
- Corwin visszatért már a tanácsülésről? - kérdezte.
 A képernyőn azonnal megjelent Jonny huszonhét éves fia.
- Még el sem indultam, apa. A gyűlés csak egy óra múlva kezdődik.
- Ó! - Jonny az órájára pillantott. Esküdni mert volna, hogy a gyűlést két órára tervezték… és valóban még
csak néhány perccel múlt egy. - Azt hittem, tovább aludtára. Mindent előkészítettél?
- Természetesen. De még néhány apróságot meg akarok veled beszélni. Azonnal ott leszek.
A képernyő elsötétült. Jonny ízületei még mindig sajogtak; legszívesebben bevett volna még egy tablettát, de
úgy döntött, hogy csak később fog ehhez folyamodni. Az ízületi gyulladása rengeteget gyötörte, de a sok
fájdalomcsillapítótól agya teljesen eltompult.
Kinyílt az ajtó, és Corwin Jame Moreau lépett a helyiségbe… Jonny a fiára pillantott. A fiatalember olyan
magabiztosan mozgott a politikai életben, amennyire ő sohasem volt képes. Jonnyt egyre inkább öccsére, Jamére
emlékeztette, aki a birodalom legmagasabb politikai köreiben tevékenykedett. Tizennégy évvel ezelőtt Jame a
szenátusi bizottság egyik tagjának személyi titkára volt. Vajon meddig jutott azóta a ranglétrán? Talán már maga
is szenátor lett?
De erre a kérdésre nem kaphatott választ. A troft folyosó lezárása óta a külső kolóniák kapcsolata
megszakadt a birodalommal.
Corwin közelebb húzott egy széket az íróasztalhoz, majd helyet foglalt.
- Oké. Akkor tekintsük át még egyszer. A legfőbb kérdés, amit a tanács elé kell terjesztenem, az a troft
Hoibe'ryi'sarai tartománnyal kötendő új kereskedelmi szerződés záradéka. Ennek értelmében növelni akarjuk a
kobrák létszámát a határvidéken, és ezt a döntést a tüskés leopárdok újabb migrációja indokolja. Ezenkívül a
Caelianon is szükség van újabb kobrákra. Csak azt nem tudom, megéri-e az a kolónia a fenntartására fordított
energiát.
Jonny bólintott.
- Az utóbbi időben sikerült alacsony szinten tartanunk a tüskés leopárdok számát. De most ismét kezdenek
elszaporodni. Ezért ha nem akarunk Caelianból nagyobb erőiket elvonni, akkor újabb kobrákat kell
létrehoznunk.
- Ez a fejtegetés kissé akadémikusnak tűnik… - jegyezte meg Corwin.
Jonny arca elkomorult.
- Justinra gondolsz?
- Igen - felelte Corwin. - Anya arra kért, próbáljalak rábeszélni, hogy vétózd meg Justin jelentkezését.
Természetesen megértem…
- Itt nemcsak erről van szó - szakította félbe Jonny. - Justin már elmúlt huszonkettő, és tizenhat éves kora óta
kobra szeretne lenini. Hat éve erre készül. Azt hiszem, ennyi idő alatt éppen eléggé megérlelődhetett benne az
elhatározás. Ha a teszteken megfelel, én nem tilthatom meg neki, hogy kobra legyen.
Corwin megadóan felemelte a kezét.
- Csupán anya kedvéért próbáltalak meggyőzni, de természetesen egyetértek veled.
Jonny elfordította a fejét.
- Édesanyád sokat szenvedett amiatt, hogy én is kobra voltam… Bárcsak nyugodtabb életet biztosíthattam
volna számára.
Egy darabig mindketten hallgattak, végül Corwin felállt.
- Tehát tüskés leopárdok és Caelian - mondta. - Itt leszel, vagy az orvosi szobában; amikor a tanácskozás
véget ér?
Jonny elfintorogott.
- Először átesem a szokásos kínzásokon, de a tanácskozás végéig biztosan visszaérek.
Corwin bólintott.
- Oké, De próbálj kedves lenni hozzájuk, hisz ók csak a munkájukat végzik.
- Rendben van. Később találkozunk - mondta, majd fia távozása után hozzátette: - A munkájukat végzik…
Kísérleti nyúlnak tekintik az embert. - Jonnyt csak az vigasztalta, hogy a rajta elvégzett kísérletek hozzásegítik a
kutatókat az újabb kobráknál jelentkező kóros elváltozások gyógyításához, megelőzéséhez. Így az újabb
generációknak nem kell ezektől a betegségektől szenvedniük.
Miután Jonny elment a kezelésre, Corwin összepakolta a holmiját, amit a gyűlésre magával akart vinni.
Éppen indulni készült, amikor anyja belépett az irodába.
- Üdvözlöm, Theron - mosolygott Yutura az asszony, majd fiához fordult. - Jonny itt van még?
- Éppen most ment el - felelte Corwin. Szorongás fogta el, amint az előtte álló beszélgetésre gondolt. - A
kezelés után visszajön.
- Mit válaszolt?
Corwin összeszorította a fogait.
- Sajnálom, anya… Nem akarja megvétózni Justin jelentkezését. Chrys homlokán élesebbé váltak a ráncok.
- Meg sem próbáltad rábeszélni…
- Anya, ülj le, kérlek! - mondta Corwin, miközben szeme sarkából látta, hogy Yutunak váratlanul valami
fontos dolga akadt Jonny irodájában, ezért sietve távozott.
 Chrys leült az egyik székre, Corwin pedig a szemébe nézett. Chrys Moreau, fiatal korában gyönyörű nő volt.
De még az eltelt évek szenvedései, a férje betegsége miau aggodalom sem sokat csökkentettek szépségén.
Inkább csak szomorúnak látszott az utóbbi időben, elsősorban Justin elhatározása miatt.
- Ha megint azt próbálod elmagyarázni, hogy miért ne lehetne Justinból kobra, akkor ne fáradj vele - mondta
az asszony. - Ezeket az érveket már éppen elégszer hallottam, és egyet is értenék velük, ha Justin nem az én fiam
lenne. De Justin az én fiam, és nem akarom elveszíteni.
Corwin nem szakított félbe, bár ezt az álláspontot már ő is unalomig ismerte.
- Megkérted Joshuát, hogy beszéljen vele? Chrys megrázta a fejét.
- Úgysem tenné.
- Ezt te is nagyon jól tudod.
Az ügy komolysága ellenére halvány mosoly futott át Corwin arcán. Öt évvel volt idősebb az ikreknél, ezért
pontosan tudta, hogy fivérei a végsőkig kiállnak egymásért. Hányszor vállalták gyerekkorukban a büntetést a
másik vétkéért, vagy hogyan falaztak, szemrebbenés nélkül igazolva a másik hamis alibijét.
- Ebben igazad van - bólintott Corwin. - De attól tartok, a dolgok irányítása kicsúszott a kezünkből. Justin
már felnőtt, tehát joga van dönteni az életéről.
- Mégsem hittem, hogy apád ilyen könnyen beleegyezik - mondta szomorúan Chrys. Corwin látta, mennyire
szenved az anyja.
- Jól van. A gyűlés után úgyis találkozom apával. Majd együtt megyünk haza, és közben még egyszer
beszélek vele.
- Köszönöm. - Chrys hálásan nézett fiára. - Mikor jöttök?
- Hat körül.
Corwin elkísérte anyját az autóhoz, és hosszasan nézett utána, amikor elhajtott. Azután nagyot sóhajtva a
kormányzóság épülete felé indult. Nem értette, miért tűnnek a családi problémák megoldhatatlanabbnak, mint a
három bolygót érintő kérdések. Talán mert a tanács sohasem szolgált meglepetésekkel.
De ez a véleménye hamarosan megváltozott.

2. fejezet

Az Aventine gyarmatosítását követően az egyes települések megbízottjai alkották a képviselők tanácsát, akik
meghatározatlan időközönként gyűltek össze, hogy megvitassák a felmerült problémákat, és döntéseket
hozzanak a vitás kérdésekben. A népesség növekedésével a tanács is határozottabb formát öltött, míg végül a
távoli birodalom szenátusának megfelelő szervezetté alakult. De a birodalomtól eltérően a provincia lakosságát
félmillió ember alkotta, akik között élt a háromezer kobra. A kobrák természetesen a tanácsban is képviseltették
magukat, és kis létszámukra való tekintettel dupla szavalattal rendelkeztek. De a régi szervezeti forma egyes
elemei is fennmaradtak. Így a szektorokat továbbra is a kormányzók irányították, akik a főkormányzó
fennhatósága alá tartoztak. A felmerült kérdéseket előbb a kormányzói tanács megvitatta, majd a képviselők
tanácsa elé terjesztette. Ezt követően született meg a végleges döntés.
Corwin sohasem értette, miért maradt fenn ez a kettős hatalmi rendszer, amely csak felesleges
bonyodalmakat eredményezett. Annál is inkább; mivel az így kialakult hetvenöt tagú képviselői tanács
meglehetősen nehézkesen működő szervezetnek bizonyult.
A tanácsülés ezúttal is a szokásos formában zajlott. A felszólalók előterjesztették problémájukat, amelyeken
a képviselők hosszasan rágódtak, miközben érvek és ellenérvek hangzottak el.
Körülbelül egy órája folyhatott a meddő vita, amikor Brom Stiggur főkormányzó emelkedett szólásra.
- Bizonyára mindannyian emlékeznek a két évvel ezelőtt visszatért kutatócsoportok beszámolóira - kezdte,
majd rövid szünetet tartva végigtekintett a hallgatóságon. - A kutatók megállapították, hogy húsz fényévnyi
távolságnál közelebb nem található gyarmatosításra alkalmas bolygó. Ez a probléma rendkívül távolinak tűnt,
mivel egyelőre nem kell tartanunk a túlnépesedés veszélyétől.
Corwin feszült figyelemmel hallgatta a főkormányzó szavait. Nem értette, miért hozta fel Stiggur ezt a régi
témát, amelyet a jelenlévők unalomig ismertek. Mégis úgy érezte, hogy egy óriási horderejű bejelentés húzódik
a háttérben.
- De az elmúlt néhány nap során olyan információ került a birtokomba, amelyet haladéktalanul közölnöm
kell önökkel.
Stiggur intett a bejáratnál álló kobraőrnek, aki azonnal kinyitotta az ajtót… és egy troft lépett a helyiségbe.
Halk morajlás futott végig a termen. Corwin megborzongott, amint az idegen odament a főkormányzóhoz, és
megállt mellette. A külső provincia lakói tizennégy éve kereskedtek a troftokkal, Corwin még is úgy emlékezett
rájuk, mint félelmetes ellenségre. Mindössze negyvenhárom éve történt, hogy a troftok elfoglalták a Silvernt
valamint az Adirondackot, és tulajdonképpen ellenük fejlesztették ki a kobraprogramot. Az Aventine első
telepesei közvetlenül a békekötés után érkeztek a külső provinciára.
A troft megállt az asztal mellett, és megvárta, amíg a tanács tagjai bekapcsolják a tolmácsgépüket.
- Kobravilág tanácsának tagjai! - hallatszottak a fülhallgatóból a troft szavai. - A troft gyülekezet
Tloskhin'fahi tartományának szóvivője vagyok: Tlos'khin'fahi tartománya egyeztette álláspontját Puá'lanek'zia
és Baliu'ckha'spmi tartományok uraival, így az ő nevükben is beszélek.
Corwin elfintorodott. Nem szerette, ha egyszerre több tartománnyal kellett tárgyalásokat folytatniuk. És
ugyanezt a nemtetszést figyelhette meg a teremben ülők arcán is.
A troft ujjai a ruhájához tartozó műszeren babráltak, majd a terem közepén megjelent egy hatalmas
háromdimenziós csillaghalmaz, amely a troft birodalmat ábrázolta. A birodalom peremén túl három vörös pont
jelent meg.
- A kobravilág - jelentette ki az idegen. Kilencvenfoknyira a vörös pontoktól a troft birodalmat jelképező
csillaghalmazon kívül egy zöld pontot lehetett látni. - Ezt a világot lakói Qasamának nevezik. Baliu'ekha'spmi
tartományúr szerint ez az idegen faj óriási veszélyt jelent a troft gyülekezetre. Itt pedig - mutatott néhány fénylő
pontra közvetlenül a zöld mellett - öt bolygó található, amelyek alkalmasak az emberi élet számára.
Pua'lanek'zia tartománya felajánlja önöknek ezt az öt bolygót, ha a kobrák elhárítják a qasamán fenyegetést.
Várom a döntésüket.
A troft elhagyta a helyiséget. Corwin akkor eszmélt rá, hogy izgalmában visszafojtotta lélegzetét. Öt új
gyarmat létesítése!
Vajon a troftok tudják-e, mekkora lehetőséget kínálnak az embereknek. Éppen egy kígyófészek fedelét
nyitották fel.

A troftok talán nem tudták ezt, a tanács tagjai viszont igen. Egy percig néma csend uralkodott a teremben,
végül Stiggur megköszörülte a torkát.
- Természetesen erre a kérdésre nem kell azonnal választ adnunk, én mégis szeretném tudni, hogy mi a
véleményük az ajánlatról.
- Mindenekelőtt több információra van szükségünk - jelentette ki Lizabet Telek kormányzó. - Elsősorban az
idegen fajjal kapcsolatban. Ismernünk kell a biológiai paramétereiket, a technikai fejlettségüket, és a fenyegetés
mibenlétét.
Stiggur megrázta a fejét.
- A troftok szóvivője nem közölt több információt, minden igyekezetem ellenére. És a felajánlott bolygókról
sem tudok semmit.
- Más szavakkal: azt akarják, hogy teljesen tájékozatlanul kössünk velük megállapodást? - kérdezte egy
fiatal képviselő.
- Nem egészen - jegyezte meg Jor Hemner. - A szükséges információkat megszerezhetjük a Baliu
tartománytól, amelynek szomszédságában a Qasama található. Vagy a helyszínre küldhetünk egy
kutatócsoportot, bár ez utóbbit veszélyesnek tartom.
- Ugyan, miért? - kérdezte a Corwin mellett ülő férfi. - A troftok barátságának záloga a kobráktól való
félelmük. Legalább lehetőségünk nyílik egy látványos erődemonstrációra.
- És ha a kobrák kudarcot vallanak? - A kobrák még sohasem veszítettek!
Corwin Caelian kormányzójára, Howie Vartansonra pillantott. De az nem szólt bele a vitába.
- Szeretnék rámutatni - mondta Corwin -, hogy az új bolygók lehetővé tennék számunkra a Caelian-
probléma megoldását. Ezáltal otthont nyújthatnánk az ott élő tizenkilencezer embernek.
- Feltéve, ha hajlandók elköltözni - jegyezte meg Stiggur. De a Caelian említése ismét eszükbe juttatta a
kobrák véget nem érő harcát, melyet egy különös világ ellenséges környezetével szemben vívtak. Érthetetlen
okból a Caelian valamennyi élőlénye, a legártalmatlanabb rágcsálótól a leghatalmasabb ragadozóig, mind arra
törekedett, hogy kiszorítsa otthonából a telepeseket. Ha az emberek megtisztítottak egy területet, és ültetvényt
telepítettek, néhány nap elteltével új növényfajok jelentek meg, és elvették a kultúrnövény életterét. Ha házat
építettek, a falait hamarosan belepte a gomba. Ha várost alapítottak, az állatok és növények valóságos inváziója
indult meg, hogy visszahódítsák az emberek által elfoglalt területet. Csak a caelianiak tudták, hogyan képesek
mégis fennmaradni abban a környezetben.
- Egyetértek Telek kormányzó véleményével - mondta Stiggur -, miszerint sokkal több információra van
szükségünk, mielőtt választ adnánk a troftok ajánlatára. Tehát ezt a kérdést később fogjuk megtárgyalni. Most
pedig a mai megbeszélésünk utolsó pontjához értünk. A kobraakadémia rendelkezésünkre bocsátotta azoknak az
önkémeseknek a névsorát, akik az előzetes tesztsorozat után alkalmasnak bizonyultak.
Corwin képernyőjén megjelent tizenkét név. Justin Moreau a hetedik helyen szerepelt.
- Van valakinek ellenvetése, hogy a jelentkezőkből kobra legyen? tette fel Stiggur a szokásos kérdést. - Ha
nincs, akkor a tanács jóváhagyja az akadémia döntését, és engedélyezi a jelentkezők kiképzését.
A határozat megszületett. Corwin legalább hússzor hallotta már ezeket a szavakat, de sohasem érezte a
súlyukat, míg nem a fivérét érintette a megmásíthatatlan döntés.

***

Justin Moreau megállította kocsiját a ház előtt, majd kinyújtóztatta elzsibbadt karjait. Telefonon kapta meg
az értesítést egy órája, hogy a tanács elfogadta a jelentkezését. Holnap megkezdik a sebészek a mesterséges
szervek beültetését… De ma este még szembe kell néznie anyja szomorú tekintetével.
- Készen állsz? - kérdezte Justin, miközben kiszállt a kocsiból. - Igen - bólintott Joshua, majd csatlakozott
fivéréhez.
A kopogásra Corwin nyitott ajtót, és Justin önkéntelenül elmosolyodott, amint megpillantotta Corwin
tanácstalan arcát. Idősebb testvérük szemmel láthatóan nem tudta megállapítani, melyikük ki. Joshua és Justin,
egypetéjű ikrek lévén, annyira hasonlítottak egymásra, hogy még a legközelebbi hozzátartozóik és a család
barátai sem tudták megkülönböztetni őket egymástól. Gyerekkorukban ezért apró jelekkel látták el őket, mint
például a haj elválasztása, a sapka vagy a díszzsebkendő színe. Az ikrek viszont rendkívül szórakoztatónak
találták ezeknek a jeleknek a felcserélését.
- Joshua, Justin! - üdvözölte Corwin az ikreket. - Örülök, hogy nem jöttetek haza túl későn; a statáriális
bíróság már összeült.
Justin lehajtott fejjel lepett be a nappaliba, Joshua pedig követte. Jonny és Chrys a kanapén ült. Justin egy
pillantást vetett apjára, aki szemmel láthatóan elég rossz bőrben volt. A tabletták ellenére erős fájdalmak
gyötörték. Anyja arcát eltorzította a féltő aggodalom. Justin sohasem gondolta, hogy ennyi fájdalmat okoz
szüleinek a jelentkezésével.
- A vacsora fél óra múlva lesz kész - mondta Jonny, hogy kissé feloldja a feszültséget. Közben az ikrek is
helyet foglaltak. - Addig szeretném, ha megbeszélnénk Stiggur bejelentését, ami a mai tanácskozáson hangzott
el.
Corwin keresett magának egy széket, ahonnan mindenkit láthatott. -. Mindez szigorúan titkos… - kezdte,
majd részletesen ismertette a tanácskozás eseményeit.
Jonny hagyta, hogy az ikrek megemésszék a hallottakat, azután nekik szegezte a kérdést.
- Nos, mi a véleményetek?
- Én nem bízom bennük - jelentette ki Joshua. - Különösen a Tlos tartományban nem. Talán csak az a céljuk,
hogy belevonjanak minket egy kiprovokált háborúba. Ezáltal mi fogunk harcolni az idegen lényekkel, ők pedig
az "oszd meg és uralkodj" elv alapján mindenképpen jól járnak.
- Talán igazad van - mondta Corwin. - De tételezzük fel, hogy ez az idegen faj valóban ekkora fenyegetést
jelent. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a létezésüket, abban bízva, hogy sohasem szereznek tudomást rólunk.
Justin az anyjára pillantott, aki szótlanul ült férje mellett.
- Anya, te mit szólsz mindehhez? - kérdezte Justin. Chrys a fiára nézett, majd szomorú mosoly futott át az
arcán.
- Annak tudatában, hogy hamarosan te is kobra leszel? Természetesen nem akarom, hogy olyan világokért
áldozd fel az életed, amelyekre az elkövetkezendő ezer évben nem lesz szükségünk. De ha félreteszem az
érzelmeimet, bennem is felmerül a kérdés, vajon miért akarják ezt tőlünk a troftok. A hadseregük csaknem olyan
erős, mint az egész Galaktikus Birodalomé. És ha ennek ellenére nem tudják elhárítani ezt a fenyegetést, akkor
mit várnak tőlünk?
Justin Joshuára pillantott. Fivére ugyanolyan tanácstalannak látszott, mint Corwin, és az anyjuk. Ők persze
jóval kevesebbet tudtak a kobrák harci értékéről.
- Különös - mondta az apjára tekintve.
- Valóban az - bólintott Jonny. - A kobrák egyetlen előnye a reguláris csapatokkal szemben, hogy az ő
fegyvereik rejtve vannak. De ezt az előnyt csak gerilla-hadviselésben lehet kihasználni.
- Vajon miért nem kértek segítséget a birodalomtól? - tűnődött Corwin. - Hiszen a reguláris csapatok katonái
is rendelkeznek szervorendszerrel felszerelt öltözékkel.
- Úgy tűnik, ez választ ad anya egyik kérdésére - jegyezte meg Joshua. - Ismét meg akarnak bizonyosodni a
kobrák harci erejéről.
- Én sem találok más magyarázatot - mondta Jonny. - A Tlos tartományt kivéve, a háború óta nem léptünk
kapcsolatba a troft gyülekezet többi részével. A távoli tartományok lakói bizonyára úgy vélik, hogy a troftok
eltúlozzák a kobrák képességeit.
- Akkor mit tegyünk? - kérdezte Joshua. - Mondjuk azt nekik, hogy nem érdekel minket az ajánlatuk?
- Én ezt javasolnám - sóhajtott Jonny. - De neked kell a véleményedet a tanács elé terjesztened, Corwin.
- A megbeszélés után megkérdeztem néhány képviselő véleményét - mondta Corwin. - A legtöbben úgy
vélték, ha visszautasítjuk a troftok ajánlatát, az a gyengeségünk jele. És ez veszélyes lehet…
- Ennél csak az veszélyesebb, ha elfogadjuk az ajánlatukat, és az idegen faj legyőzi a kobrákat - jegyezte
meg Joshua.
Justin Corwinra pillantott.
- A kobraképviselők hogyan vélekedtek? - kérdezte. - Beszéltél velük?
- Csak az egyikükkel. Szerinte mindenképpen vissza kéne állítanunk a kobrák tökéletes harci készültségét.
- Ez gyakorlatilag csak az optikai rendszer kicserélését jelenti mondta Jonny. - Amit jelenleg használunk, az
nem teszi lehetővé a célpontok automatikus bemérését. Ezenkívül pedig a kiképzés színvonalán is változtatnunk
kell. De mindez nem okoz gondot. A koponyában elhelyezett nanokomputer programja változatlan.
 Justin megnedvesítette kiszáradt ajkait. Agyában megelevenedett minden, amit a kobrák komputerizált
reflexeiről olvasott. Valósággal lázba hozta az a gondolat, hogy nem csupán tüskés leopárdok ellen kell majd
harcolnia, hanem igazi ellenséggel.
Ábrándozását Corwin zavarta meg.
- Elnézést - mondta Justin. - Egy kicsit elkalandoztak a gondolataim. Mit is kérdeztél?
- Azt akartam tudni, hogy mi a véleményed az ajánlat visszautasításáról.
Justin kényelmetlenül feszengett, és szándékosan kerülte anyja tekintetét.
- Szerintem be kell bizonyítanunk a troftoknak, hogy a kobrák mekkora erőt képviselnek. Csak a kobráktól
való félelem tartja vissza a troft gyülekezetet, hogy bekebelezze ezt a három védtelen bolygót.
- Más szavakkal: te hajlandó vagy hadba vonulni az idegen faj ellen? - kérdezte csendesen Chrys.
- Természetesen harcolok, ha szükséges. De nem hiszem, hogy ezt a troftok fogják eldönteni. A tanácsnak
kell mérlegelnie a lehetőségeket.
- Már biztosan elkészült a vacsora - zárta le a vitát Jonny. - Mindenesetre örülök, hogy ezt a kérdést
megvitattuk. De most menjetek, terítsétek meg az asztalt, Corwin, te pedig szeleteld fel a sültet!
Corwin bólintott, majd a konyha felé indult. Az ikrek is ott baktattak mögötte. Justin még az ajtóból
visszanézett, így láthatta, amint apja beveszi a fájdalomcsillapító tablettákat. A politikai eszmecsere befejeződött
- mondta magában, azután magukra hagyta szüleit, és a többiek után sietett.

3. fejezet

Az Aventine heves tavaszi viharai szinte teljesen lepusztították a hegycsúcsokat, így a magasba nyúló
sziklaormok rendkívül jó megfigyelőhelyet biztosítottak a kobrák számára. A völgyeket borító sűrű erdők
leopárdjait még a civilek is észrevehették ezekről a megfigyelőhelyekről.
Almo Pyre maximális kapacitásra állította hangérzékelőjét. Egy középkorú asszony állt mellette, Aventine
három kormányzójának egyike. Pyre arra gondolt, hogy mégsem kellett volna magával vinnie az asszonyt; attól
félt, hogy valami baj érheti.
Távoli hümmögés zavarta meg gondolatait. Winward megtalálta az egyik tüskés leopárdot.
- Mi történt? - suttogta Lizabet Telek kormányzó.
Pyre szinte mennydörgésként érzékelte a suttogást. Hangérzékelőjét visszaállította a normál szintre.
- Michael talált egyet. A többiek tovább keresik a kölyköket és a kifejlett példányokat.
- Kölyköket? - kérdezte döbbenten Telek. Pyre közönyösen vállat vont.
- Most kölykök, jövőre pedig utódokat nemzenek. Ha a biológusok módot találnának rá, hogy…
Hirtelen megzörrent mellette a bozót, és egy tüskés leopárd vetette magát a kobrára. Pyre egy pillanat alatt
szembefordult támadójával, és a kisujjaiba helyezett lézerből tüzet nyitott az állatra.
A lézersugarak eltalálták a leopárd fejét, és áthatolva a koponyacsonton, súlyos roncsolást végeztek az
idegrendszerben. De a tüskés leopárd meglehetősen diffúz idegrendszerrel rendelkezett, ezért az agy sérülése
nem okozott végzetes károsodást…
Amint az állat földet ért, Pyre behajlította mindkét térdét, hogy a magasba lendülve bevethesse a sarkába
helyezett páncéltörő lézert. - A háta mögött…! - kiáltotta Telek.
Pyre egy pillantást vetett a válla fölött a bozótra, amelyből éppen egy újabb leopárd rontott elő. Pyre már
belekezdett az ugrásba, így az újabb ellenséggel szemben nem tehetett semmit.
- Meneküljön! - figyelmeztette az asszonyt, miközben igyekezett magára vonni a támadók figyelmét. Egy
pillanattal később páncéltörő lézere tüzelő helyzetbe került, és vakító fénysugár csapott le a korábbi ellenségre.
Pyrének nem maradt ideje, hogy elemezze a sérülés mértékét, de azt mindenesetre érzékelte, hogy a lézersugár
megtörte a támadó lendületét. Közben bal lábával érintette a talajt, a jobbal pedig fejbe rúgta a második támadót.
A rúgástól elveszítette az egyensúlyát, miközben az állatfogai ott csattogtak mellette. Ekkor a leopárd ismét
rávetette magát, de Pyre maga alá húzta az egyik lábát, és szervorendszere teljes erejével hasba rúgta a fölé
tornyosuló fenevadat.
A leopárd fájdalmasan vinnyogva a levegőbe repült. Á lábait borító tüskék ösztönösen védekező helyzetbe
merevedtek. A rúgás lendületétől néhány méterrel odébb ért földet. A fájdalom ellenére összeszedte minden
erejét, és újabb támadásba lendült. De ez a rövid idő elegendő volt ahhoz, hogy Pyre a megfelelő pozícióba
juttassa a páncéltörő lézert. A fegyver kétszer felvillant, és a predátor végre holtan rogyott össze.
Pyre azonnal a másik támadó felé fordult, de már az Bern mozdult többet. Telek a sziklaorom széléig
magasodó fák ágai között gubbasztott, és egy pisztolyt szorongatott a kezében.
- Mit gondol, elmúlt a veszély? - kérdezte az asszony.
Pyre érzékelő rendszere végigpásztázta az alattuk elterülő völgyet. - Azt hiszem, igen - válaszolta, majd
lesegítette az asszonyt a földre. - Köszönöm a figyelmeztetést.
Telek lesöpörte magáról a leveleket.
- Már hallottam arról, hogy a tüskés leopárdok néha párban vadásznak, de úgy tudom, ezen a területen eddig
még nem tapasztaltak ilyet. Talán azzal magyarázható, hogy egyre nehezebbé válnak számukra az
életkörülmények…
Pyre felemelte a kezét, jelezve, hogy üzenet érkezett.
-…igen - mondta csendesen a mikrofonba. - Nincs szükség segítségre? Rendben van. Gyertek vissza, amint
végeztetek!
Telek kérdőn nézett rá.
- Megtalálták az odujukat. Tíz kölyök volt benne. Az asszony szemmel láthatóan meglepődött.
- Tíz? Húsz évvel ezelőtt á tüskés leopárd mindössze két-három utódot hozott a világra.
Pyre beletúrt gyérülő hajába. Negyvenéves volt, és még mindig az erdőt járta leopárdok után kutatva, mint
valami zöldfülű ifjonc.
- Elvettük az életterül jelentős részét - mondta elgondolkodva.
- Ez igaz. De képzelje el, ha Capitalia utcáin sétálgatnának ezek a fenevadak. A biológusok rengeteget
fáradoznak azért; hogy megteremtsék a bolygó biológiai egyensúlyát. De a fajok túl gyorsan alkalmazkodnak a
megváltózott életkörülményekhez. Ez pedig roppant kellemetlen.
- Ez enyhe kifejezés, ha a Caelianra gondolunk, kormányzó.
- Igaz - felelte az asszony az alattuk elterülő tájat nézve. - De talán sikerül megfelelő megoldást találnunk…
- Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha a telepesek elhagynák a Caeliant. - Én is éppen erre gondoltam -
bólintott az asszony. - Beszélhetnék önnel holnap, mielőtt a tanács összeül? Szeretném meghallgatni egy
tapasztalt kobraparancsnok véleményét.
- Természetesen - felelte Pyre. - De csak, ha már itt végeztem.
- Rendben van. Azt hiszem, ön is érdekesnek fogja találni a javaslatomat.
"Ezt erősen kétlem - jegyezte meg magában Pyre. - Egy politikus, csak politikai megoldást talál. Bárcsak
egyszer hallhatnék valami mást!"

4. fejezet

- Ez a tanácskozás hivatalos jellegű - jelentette ki Stiggur főkormányzó színpadias mozdulatokkal, amit

Corwin kissé nevetségesnek talált, hiszen a teljes hallgatóságot mindössze hat fő alkotta. Azért hívattam önöket
ide, hogy megvitassuk a Tlos tartomány ajánlatát.
- Mindannyian tudjuk, Brom, hogy a jövő nemzedékeinek érdekeit tartja szem előtt - szólt közbe Lizabet
Telek -, de azt hiszem, eltekinthetünk a történelmi szólamoktól.
Stiggur szúrós szemmel meredt rá, de végül sikerült nyugalmat erőltetnie magára.
- Jól van - mondta végül. - Tehát ki akar elsőként hozzászólni a kérdéshez?
- Én mindenekelőtt azt szeretném tudni, miért nincs jelen Jonny Moreau nyugalmazott kormányzó - kérdezte
Howie Vartanson, Caelian kormányzója. - Úgy vélem, az ügy fontossága felette áll a fizikoterápiás
kezeléseknek.
- Az apám éppen a kórházban van - közölte szűkszavúan Corwin, bár szívesen visszavágott volna egy epés
megjegyzéssel. A kormányzónak tudnia kellett, hogy Jonny első generációs kobra. - Az orvos szerint az
immunrendszerében jelentkeztek zavarok.
- Mennyire komoly a probléma? - kérdezte homlokát ráncolva Stiggur.
- Egyelőre nem túl veszélyes. Tegnap éjszaka jelentkeztek az első tünetek.
- Értesítenie kellett volna minket - jegyezte meg Jor Hemner, a szakállát piszkálva. - Elhalaszthattuk volna
ezt a megbeszélést.
- De hát ma délután konkrét javaslatot kell a tanács elé terjesztenünk - mondta Corwin, majd ismét Stiggur
felé fordult. - Pontosan ismerem az apám véleményét ezzel az üggyel kapcsolatban. Felhatalmazott, hogy
képviseljem.
- Nos, nem vagyok benne biztos… - kezdte kifejteni ellenvéleményét Stiggur, de Telek nem hagyta szóhoz
jutni.
- Ugyan, Brom, ne húzzuk az időt ilyesmivel! Sokkal fontosabb dolgokat kell megbeszélnünk.
Brom nagyot sóhajtott.
- Nos, van valakinek kifogása ellene, hogy Moreau-t a fia képviselje? - kérdezte, majd végignézett a
hallgatóságon. - Ha nincs, akkor térjünk a tárgyra! Sikerült megtudniuk valamit a Qasamáról?
A Palatinéről érkezett Olor Roi megköszörülte a torkát, jelezve, hogy szólni kíván.
- Én megpróbáltam kicsikarni némi információt a troftok szóvivőjéből, mindenféle politikai és kereskedelmi
egyezményre hivatkozva. Sőt célzást tettem arra is, hogy kedvezőbb kereskedelmi feltételeket szabhatunk.
Végül, úgy érzem, őszintén elismerte, hogy ő maga sem tud többet a Qasamáról, mint amit már elmondott.
- Talán azért nem árult el önnek semmit, mert azt remélte, hogy mi többet ígérünk neki - jegyezte meg Dylan
Fairleigh, a harmadik aventinei kormányzó.
Corwin ezt elég ostoba megjegyzésnek tartotta. Arra gondolt, hogy a kormányzónak fogalma sincs a troft
kereskedelemről.
- Ne legyen nevetséges - mordult fel Vartanson. - A troftok csak akkor gondolnak kereskedelemre, ha
rendelkeznek eladó árucikkel. Hol volt maga az elmúlt tizennégy év során?
Fairleigh-nek bedagadt a feje a csípős megjegyzéstől, de mielőtt visszavághatott volna, Telek közbeszólt.
- Oké. Tehát a Tlos tartomány nem tud semmit. A következő lépés, hogy keresünk valakit, aki tud. Két
megoldást látok: a Baliu tartományt és magát a Qasamát.
- Engedjenek meg egy-kérdést! - mondta Corwin. - Nem az a következő lépés, hogy eldöntsük, vajon
szükségünk van-e erre az információra?
Telek rosszallóan nézett rá.
- Természetesen szükségünk van rá. Máskülönben hogyan hozhatnánk ésszerűdöntést?
- A legésszerűbb döntés, ha közöljük a troftokkal, hogy nem érdekel minket az ajánlatuk. - Érezte, hogy a
verejték végigcsorog a hátán. Apja figyelmeztette, hogy ezt a bejelentést heves vita fogja követni.
- Ha abból indulunk ki, hogy az idegen lények sohasem találnak meg minket - jegyezte meg Telek. - És ha a
Qasama valóban halálos fenyegetést jelent, de nem csupán a troftoknak, hanem nekünk is?
"Nyugalom! - parancsolt magára Corwin. - Ezektől az emberektől nem kell félned, hisz mindannyian
ugyanazt akarjátok."
Miközben a hirtelen rátörő gyengeséggel küzdött, Stiggur sietett a segítségére.
- Azt hiszem, Corwin azt akarja kifejezésre juttatni, hogy expedíciót küldhetünk bárhová, miután
visszautasítottuk a troftok ajánlatát. - Rendkívül nemes gesztus - bólintott Telek. - De akkor azonnal szemben
találjuk magunkat egy újabb kérdéssel. Ki fedezi az expedíció költségeit, ha a troftok ne
- Talán nem kéné hivatalosan mi az ajánlatukat - vélekedett Roi. - Akkor követelhetjük a felmerülő
költségeket; miközben halogatjuk a végleges döntést…
- Mennyi időbe telik a kobrák előállítása? - kérdezte Stiggur.
- A műtétek és a kiképzés három hónapot vesz igénybe - felelte Corwin.
- Le lehet szorítani hét hétre - vetette közbe Telek, miközben a komputerbe helyezett egy mágneslemezt. - Az
elmúlt napok során beszéltem Cally Hallorannal, Jonny egykori csapattársával, és Almo Pyrével, aki jelenleg a
Syzra szektor kobraparancsnoka. Ők segítettek az adatok összeállításában és az elemzések elvégzésében.
Corwin a saját képernyőjére pillantott, amelyen megjelentek az említett adatok. Amint az elemzéseket
tanulmányozta, magán érezte Telek hűvös pillantását… és hirtelen világossá vált előtte az asszony szándéka.
Cally Halloran és Almo Pyre Jonny régi barátai voltak. Telek tehát azért kérte fel őket szakértőnek, hogy
kifogja a szelet Jonny vitorlájából. Az elemzéseket tanulmányozva, Corwin hamarosan észrevette, hogy egyetlen
megoldás alátámasztására irányulnak.
Halloran és Pyre megítélése szerint, a legkisebb katonai tevékenységet alapul véve is minimum kilencszáz
kobrára lenne szükség, akiket egy éven belül a Qasama közelébe kéne szállítani. Ezenkívül a teljes ellátmányt és
felszerelést, a sebesülteket felváltó tartalékokat, valamint az orvosokat, ápolókat és a kisegítő személyzetet.
Ennek véghezvitelére a három bolygó lakossága gyakorlatilag képtelen. A kobrák egy részének kivonásával
pedig az Aventinén ismét elszaporodnának a tüskés leopárdok, és elözönlenék a megművelt földeket. A
Caelianon pedig nem tudna tovább fennmaradni a kolónia.
A csendet Fairleigh törte meg.
- Reménykedjünk, hogy a Qasama nem jelent számunkra közvetlen veszélyt. Kilencszáz kobra… Mennyi
idő alatt tudnánk pótolni őket?
Corwin a képernyőjét nézte, és hamarosan megtalálta a választ.
- Ez persze á jelentkezők alkalmasságán is múlik - jegyezte meg Corwin.
- Nos, ha nem rendelkezünk megfelelő emberanyaggal, akkor máris bajban vagyunk - mondta Roi. - A
troftok csak a kobrák különleges képességeitől tartanak. Ha kiderül, hogy ez csupán mítosz, akkor azonnal
bekebeleznek bennünket.
- Éppen ezért kell nekik bebizonyítanunk a kobrák harci erejét tette hozzá sietve Telek. - Most lehetőségünk
nyílik a bizonyításra, ráadásul a troftok állják az erődemonstráció költségeit.
A megbeszélés még fél órán át tartott, de Corwin már látta, hogy a csatát elvesztette. Csupán Hemner és Roi
támogatta Jonny javaslatát. A szavazás eredménye kétségesnek látszott még Jonny dupla szavazatával is.
Amikor a főkormányzó azzal állt elő, hogy szavazzanak, Corwin jelezte, hogy szólni kíván.
- Szeretném, ha rövid szünetet tartanánk a szavazás előtt - mondta. - Feltehetően mindenki át akarja gondolni
az álláspontját.
Stiggur felvonta a szemöldökét, de végül beleegyezően bólintott. - Rendben van. Húsz perc múlva ugyanitt
találkozunk.
A szünetet a többiek sem ellenezték, így néhány perccel később Corwin már az apja irodájában ült, és
megpróbálta Jonnyt telefonon elérni. De apja éppen a műtőben volt, ezért nem sikerült beszélnie vele. Corwin
szerette volna valakivel megvitatni a fejleményeket, de nem tudta eldönteni, hogy ki lenne erre a
legalkalmasabb. Az anyját nem akarta zavarni, Justin már beköltözött a kobraakadémia orvosi részlegébe, és
igazságtalannak érezte volna, ha csak Joshuát vonja be az ügybe. Végül mély lélegzetet vett, és Telek
kormányzó irodája felé indult.
Ha az asszony meg is lepődött a váratlan látgató láttán, ezt ügyesen leplezte.
 - Corwin - üdvözölte a fiatalembert. - Szép kis dilemma előtt állunk, ugye? Mit tehetek önéit?
- Milyen eredményre számít? - kérdezte kertelés nélkül Corwin. - Brom, Dylan és Howie mellettem fog
szavazni - felelte gyakorlatiasan. - Ön, Jor és Olor pedig ellenem. Döntetlen. Azért jött, hogy jobb belátásra
bírjon?
Corwin megrázta a fejét.
- Maga tudta, hogy az apám ellenezni fogja ezt az egészet. Ezért választotta Callyt és Alinót szakértőnek.
- Az ön apja volt a legnagyobb ellenzője a kobraakadémia alapításának huszonöt évvel ezelőtt. Nem volt
nehéz kitalálni, hogy ezúttal ismét ellenezni fogja a kobrák létszámának növelését.
- De ön valójában mit akar? - kérdezte Corwin. - Kötelezettséget vállalna, hogy elhárítjuk a troftokat
fenyegető veszélyt, anélkül hogy tudnánk mekkora fenyegetést jelent a Qasama?
- Természetesen nem. Ilyen egyezményt épeszű ember nem adna a troftok kezébe. Én mindössze azt akarom,
hogy a troftok állják egy kutatóexpedíció költségeit.
- És vajon ez nem kötelez minket semmire?
- Ha a szerződést ügyesen fogalmazzuk meg, akkor nem. Hamarosan ön is fel fogja tenni magában a
legfontosabb kérdést. Mi lesz; ha szembe kerülünk a Qasamával, és meghátrálásra kényszerülünk? Erre nem
látok megfelelőbb választ, mint amit a tanácskozás során kifejezésre juttattam. Annak a veszélye, ha nem tudjuk,
mekkora fenyegetést jelent számunkra a Qasama, sokkal nagyobb, mint ha a troftok gyengének látnak
bennünket.
Corwin mély lélegzetet vett.
- És azt szeretné, ha ez lenne a hivatalos állásfoglalás; amelyet néhány óra múlva ismertetünk a tanács
tagjaival.
- Igen, nagyon szeretném - mondta óvatosan az asszony. - És mi az ára ennek?
- A kutatóexpedíció maximum tizenkét főből fog állni, plusz a hajó legénysége. Azt akarom, hogy a tizenkét
főből kettőt az apám válasszon ki.
- Hogy nyugodt lehessen az expedíció korrektségét illetően? mosolyodott el Telek. - De végül is nem rossz
ötlet… Bár, ha arra gondolok, hogy a résztvevők tizenhat százalékát egy nyugalmazott kormányzó választotta
ki, nem is lesz olyan sima az utazás.
- Mit szólna egy felderíthetetlen kobrához?
Corwin elégedetten tapasztalta, hogy az asszony ezúttal nem tudta leplezni meglepetését.
- A kobraszervek kimutathatók megfelelő műszeres vizsgálattal jelentette ki határozott hangon.
- Ez igaz, de az alapos vizsgálathoz legalább tizenöt perc szükséges. Ilyen kellemetlenségnek pedig általában
nem szokták kitenni a látogatókat.
- És mi van akkor, ha az idegenek gyorsabb és megbízhatóbb vizsgálati eszközökkel rendelkeznek, mint mi?
- Arra gondoltam, hogy elküldhetnénk egy kobrát és egy átlagos embert, akiket nem lehet megkülönböztetni
egymástól. - Akik annyira hasonlítanak egymásra, mint a két öcsém, Justin és Joshua.
- Ravasz ötlet - mosolyodott el az asszony. - Tehát a kobra a hajón marad, amíg az idegenek átvizsgálják az
érkezőket, azután helyet cserélnek? Érdekes javaslat. De tételezzük fel, hogy a qasamánok nem csupán vizuális
módszert használnak az emberek azonosítására.
- Akkor nincs szerencsénk - mondta Corwin vállat vonva. - De a Galaktikus Birodalom szinte valamennyi
ragadozója vizuális típusú lény. A vállalkozás természetesen kockázattal jár. És ha a csel nem válik be, akkor
sem veszítünk semmit.
- Csak két tudóst az expedícióból, akiknek a helyét az ikrek foglalták el - jegyezte meg Telek, majd hátradőlt
a karosszékben, és a lehetőségeket mérlegelte. Végül bólintott. - Rendben van, kössünk egyezséget.
Hozzájárulok; hogy az ikrek részt vegyenek az expedícióban, ha az ön apja jóváhagyja, hogy én is a fedélzeten
legyek.
- Ön? - mondta döbbenten Corwin. - De hát ez…
- Nevetséges? Nem hiszem. Az expedícióban részt kell vennie valakinek, aki tudományosan és politikailag
egyaránt képzett. A kormányzók közül egyedül én rendelkezem tudományos fokozattal.
- A biológusi tudása már messze elmarad az elvárásoktól.
- Lépést tartok a fejlődéssel. Emellett egy kormányzónak mindenképpen részt kell vennie az expedícióban,
hogy szükség esetén megfelelő szintű politikai döntést hozhasson. Remélem, nem akar egy képviselőt felruházni
ekkora jogkörrel - mondta az asszony, majd az órájára pillantott. - De bőven lesz ideje ezen gondolkodni. Az
expedíció nem indul útjára két hétnél hamarabb. Beszélje meg Jonnyval, és azt hiszem, be fogja látni, hogy
nekem a fedélzeten kell lennem. Corwin felállt.
- Rendben van… Ön mellett szavazok, ha támogatja a javaslatom, hogy Justin és Joshua részt vehessen az
expedícióban. Ez a kettőnk közötti megállapodás lényege, és független attól, hogy az apám hogyan dönt.
Fanyar mosoly jelent meg az asszony arcán.
- Maga túl sokat akar… de nem bánom: támogatom az ikrek kiválasztását, mert magam is jó ötletnek tartom.
És őszintén megvallva, nem számítok Jonny segítségére. Azt hiszem, anélkül is az expedíció tagja leszek.
A szavazás négy a kettőhöz arányban Telek javára dőlt el, amikor Corwin Jonny dupla szavazatával
támogatta az asszony javaslatát. Corwin lehajtotta a fejét, de mégis magán érezte Hemner és Roi szemrehányó
tekintetét.
Három órával később a tanács hivatalosan is elfogadta az indítványt. Jonny a kórházi ágyen fekve hallgatta
végig Corwin beszámolóját. "Dühösnek kéne lennem - gondolta Jonny, kissé kábán a nyugtatóktól. - Vagy
mindvégig sejtettem, hogy a javaslatom elutasítják?" - Beszéltél már erről Joshuával és Justinnal? - kérdezte. -
…És anyával?
- Egyikükkel sem. Először neked akartam elmondani. Az ikrek bizonyára vállalják a feladatot.
- Ó, hát persze hogy vállalják. Nem is ez a probléma. - Jonny az ablak felé fordította a fejét, és az éjszakai
égboltot bámulta. - Tudod, fiam, ti nagyon sok szeretetet és családi boldogságot adtatok édesanyátoknak,
amennyit én sohasem tudtam. Először kobra voltam, majd képviselő, később kormányzó… és ez a munka
rengeteg időmet elvette. Ti viszont mindig ott voltatok mellette. Azután te is elkezdtél politikával foglalkozni,
Justin kobra lesz, és Joshua is hamarosan kiröppen a családi fészekből…
- Sajnálom; apa. Lehet, hogy helytelenül cselekedtem - mondta Corwin.
- Nem. Te mindvégig jól láttad a kérdést. Ha az ikrek részt vesznek az expedícióban, akkor én első kézből
értesülök minden részletről. Ez pedig óriási előnyt jelent számomra. Bár, azt hiszem, még jobb lenne, ha…
- Remélem, nem azt tervezed, hogy te is velük menj?! - kérdezte gyanakvón Corwin.
- Nem. Tulajdonképpen nem. Csak azon töprengek, hogyan tudassuk mindezt anyáddal. - Mély lélegzetet
vett, majd lassan eresztette ki tüdejéből a levegőt. - Nos, engem holnap reggel engednek ki a kócházból. Ma este
beszélned kéne Joshuával, hogy tudjuk, hogyan reagál az ötletre. Azt hiszem, valamennyien együtt lehetünk,
amikor tájékoztatjuk Chryst a fejleményekről.
- Justin nem tud eljönni - Jegyezte meg Corwin. - Még egy hétig tartanak a műtétek.
- Tudom. De hárman legalább ott lehetünk.
- Rendben van - bólintott Corwin. - Nem is zavarlak tovább. Pihenj csak, hogy holnap reggel kiengedjenek.
Majd érted jövök, és hazaviszlek.
Miután Corwin távozott, Jonny kényelmesen elhelyezkedett, és megpróbálta leküzdeni belső feszültségét.
Arra gondolt, vajon Corwin nem fogott-e gyanút. Ebben nem volt egészen biztos. De ő nem csak Telekkel
köthet egyezséget, hanem a többi kormányzóval is. És mire Corwin rájön, hogy miben mesterkedik, addigra ő
már mindent elrendez.

5. fejezet

Justin azt hitte, hogy a műtétek után az újoncok közös kiképzésben vesznek részt, ezért meglepődött, amikor
egy üres szobába vezették, majd magára hagyták. A berendezés arra utalt, hogy a helyiség egy magas rangú tiszt
irodája.
Justin mögött kinyílt egy ajtó, és egy férfi lépett az irodába.
- Almo! - kiáltotta megkönnyebbülten Justin. - Azt hittem a Syzra szektorban vadászol tüskés leopárdokra.
- Helló, Justin! Foglalj helyet! - mondta Pyre, majd ő is leült az íróasztal mögött.
Justin azonnal észrevette, hogy Pyre még az üdvözlésnél sem mosolyodott el.
- Mi a probléma, Almo? - kérdezte a fiatalember, nyugalmat erőltetve magára. - Mi baj van? Csak nem
apával történt valami?!
- Nem, a családod jól van - nyugtatta meg Pyre. - De néhány hónappal ezelőtt… Talán kezdjük az elején!
Hallottál már a Qasamáról? Justin habozott. Nem tudta, elárulja-e, hogy apja tájékoztatta őket a troftok
ajánlatáról.
- Apa röviden ismertette a troftok ajánlatát - felelte bátortalanul. - Nagyszerű - bólintott Pyre. - Tehát nem
kell részletesen elmondanom az egészet. De az elmúlt hét során a tanács is megtárgyalta a lehetőségeket, és
ekkor Corwin egy különös ötlettel állt elő.
Justin feszült figyelemmel hallgatta, amint Pyre ismertette Corwin ötletét.
- Végül a tanács elfogadta, hogy részt vegyetek Joshuával az expedícióban. Természetesen, ha mindketten
vállaljátok a feladatot.
- Valóban érdekes ötlet - jegyezte meg Justin. - Mit válaszolt Joshua?
- Őt neked kell megkérdezned - válaszolta Pyre. - Majd beküldöm, amint kimegyek. Én leszek a hajón utazó
kobraegység parancsnoka, és ha vállalod a megbízatást, akkor magam fogom vezetni a kiképzésed az
elkövetkezendő hetekben.
Justin úgy érezte, mintha a nyakát összeszorította volna az ideiglenesen elhelyezett nanokomputer. -
Speciális kobrakiképzésről van szó, ha jól sejtem? Nem a leopárdok elleni harcra fogsz felkészíteni, ugye?
- És speciális reflexekkel programozzák a nanokomputered is bólintott Pyre Justin lelkesedését látva. Majd
hozzátette: - Nem akarom elvenni a kedved, de tudnod kell, hogy ez a vállalkozás rendkívül veszélyes. Lehet,
hogy a Qasamán fogsz meghalni.
- Ugyan, Almo - vigyorgott Justin. - Hiszen te is ott leszel. Te pedig olyan szerencsés vagy, hogy lehetetlen
megölni.
 - A szerencse statisztikai valószínűség. De csak akkor ér valamit, ha tudással és tapasztalattal párosul. Én
mindezzel rendelkezem, te viszont nem. Ha valaki meg fog halni, az valószínűleg te leszel.
Justin némán hallgatta Pyre kemény szavait. Gyerekkora óta ez az ember volt a példaképe, ezért azonnal
belátta, hogy Pyre aggodalma nem alaptalan. A férfi néhány másodpercig szigorúan nézett rá, azután arcvonásai
megenyhültek…
- Sajnálom; ha fájdalmat okoztam - mondta végül -, de inkább rám haragudj meg, minthogy valami baj érjen.
Ne felejtsd el, hogy ellenséges területre megyünk, ehhez képest a leopárdvadászat csak kirándulás.
Justin megnedvesítette kiszáradt ajkait.
- Nem akarod, hogy veletek menjek, igaz? - kérdezte. Pyre elfordította a fejét.
- Az, hogy én mit akarok, teljesen lényegtelen. A tanács meghozta a döntést; valamennyi veterán
nagyszerűnek tartotta az ötletet, Telek kormányzó pedig ragaszkodott hozzá, hogy én legyek a kobraegység
parancsnoka. Kijelölték számomra a feladatot, és én megpróbálom végrehajtani.
- Attól félsz, hogy én alkalmatlannak bizonyulok? - kérdezte sértődötten Justin.
- Attól félek, hogy egyikünk sem képes rá - felelte komoran Pyre. - És nem akarom, hogy a válságos
pillanatban az érzelmeim elvonják a figyelmemet a feladatról.
- Már elmúltam huszonkét éves; Almo, tudok magamra vigyázni. Csak kezdj hozzá a kiképzésemhez,
meglátod, mire vagyok képes!
Pyre ismét Justin szemébe nézett, majd bólintott.
- Rendben van. Csak azt akartam, hogy tudd, mire vállalkozol. Az arckifejezése ismét a régi volt. Amint
felállt, Justinra mosolygott. - Beküldöm Joshuát. Mondj el neki mindent! Addig a szemközti irodában leszek.
Hamarosan Joshua lépett a szobába. Miután megölelték egymást, mindketten helyet foglaltak, és Justin
elmondta mindazt, amit Pyre közölt vele.
- Tulajdonképpen már mindenről tudtam - jegyezte meg Joshua. Ott voltam, amikor apa és Corwin ismertette
anyával a tanács határozatát.
Justin szíve összeszorult.
- Hogyan fogadta? - kérdezte szomorúan.
- Nem volt neki könnyű, bár apa és Corwin mindent elkövettek, hogy meggyőzzék. A legjobban az bántotta,
hogy éppen Corwin vetette fel ezt az ötletet a tanács előtt. Úgy érezte, mintha Corwin elárulta volna. Végül apa
azzal próbálta megnyugtatni, hogy az sem lett volna biztonságosabb, ha a Caelianra küldenek.
- Almónak más a véleménye - jegyezte meg Justin, miközben szándékosan kerülte fivére tekintetét. - És te
mit szólsz az ötlethez? Szerinted vállaljuk?
- Corwin ötlete valóban rendkívüli, mi vagyunk az egész bolygón az egyetlen ikerpár, akik tökéletesen
egyformák. Ha ez a terv beválik, rendkívüli előnyhöz juttatjuk a kutatócsoportot. Talán az életüket menthetjük
meg. Ezenkívül te is tudod, hogy Jonny Moreau fiai vagyunk. A háborús veterán, az első aventinei telepes, a
nyugalmazott kormányzó fiai. Az emberek valami igazán nagy dolgot várnak tőlünk.
- Ez még nem ok arra, hogy fejjel menjünk a falnak.
- Önmagában nem. De ha eredményesen térünk vissza a Qasamáról, akkor apa ismét akkora tekintélyre tesz
szert, melynek révén megakadályozhatja, hogy a politikusok ostobaságot tegyenek.
"És mi lesz, ha nem térünk vissza…?" - mondta magában Justin. De tudta, hogy fivérének igaza van.
- Oké. Ha te is egyetértesz, akkor vágjunk bele!
- Helyes! - bólintott Joshua. - Indulj, ne várakoztasd Almót. Már alig várja, hogy alaposan megizzasszon. Én
pedig felkeresem a sebészeti részleget…
- Sebészeti részleget? - kérdezte csodálkozó arccal Justin: - Mit akarnak veled csinálni?
Joshua ravaszul elvigyorodott. - Majd meglátod!
- Ne titokzatoskodj! - mondta Justin, de Joshua hajthatatlannak bizonyult.
- Néhány hónap múlva meglátod - vigyorgott továbbra is, majd kisurrant az ajtón.
Justint bosszantotta ez a titokzatoskodás, de amint belépett a szemközti irodába, és megpillantotta Almót,
gondolatai az előtte álló feladatokra terelődtek.

Jonny a telefon képernyőjén nézte Corwin kimerült arcát.

- Még mindig nem sikerült megállapodásra jutnunk a troftokkal mondta Corwin. Valahányszor kisebb
engedményt teszünk, a troftok újabb követeléssel állnak elő…
Jonny a képernyőt bámulta. Chrys az étkezőasztalnál ült, és úgy tett, mintha egy elektronikus szerkentyűt
rakna össze az asztalon szétterített elemekből. Jonny mégis tudta, hogy az asszony a beszélgetést figyeli.
- Talán az lesz a legjobb, ha odamegyek - javasolta Jonny. - Hátha tudok valamiben segíteni.
- Nincs sok értelme - felelte Corwin. - Telek kormányzó ugyanolyan ügyesen alkudozik velük, mint te.
Egyébként is tíz fokkal csökkent a hőmérséklet napnyugta óta.
Jonny összeráncolta a homlokát. Ez volt az a kellemetlen környezeti tényező, amellyel meg kellett tanulnia
együtt élni. Capitaliában már kora ősszel is hideg volt; és Jonny ízületi gyulladása rendkívül érzékenyen reagált
a hirtelen bekövetkezett hőmérséklet-változásra, amikor a légkondicionált helyiségből a hideg utcára kellett
kimennie.
- Jól van - mondta végül. - De ha nem fejezitek be hamarosan, akkor telefonálj, és felváltlak! Borzalmasan
nézel ki.
- Semmi bajom. Tulajdonképpen azért hívtalak fel, hogy megbeszéljünk néhány dolgot. Szerinted mennyit
vállaljunk a költségekből? Itt elsősorban a vizsgálatot végző expedíciók finanszírozására gondolok.
- Legfeljebb a költségek negyedrészét - mondta Jonny hatásozottan. - Ez tulajdonképpen egy üzleti
megállapodás, és senki sem vesz látatlanban semmit. Az öt felkínált bolygó a Pua tartományban van, tehát a
megállapodás részleteit velük is egyeztetniük kell. Ez késlelteti az egyezmény létrejöttét, ami csak nekünk
kedvez.
- Igen - bólintott Corwin. - Hozzájárulsz, hogy a Menssanával hajtsuk végre a kutatóexpedíciót, ha a troftok
magukra vállalják az összes többi költséget?
- Jobban örülnék, ha ők biztosítanának számunkra hajót. De ha ebbe semmiképpen nem egyeznek bele,
akkor javasolhatod a Menssanát. Feltétlenül hívj vissza! - mondta, majd kikapcsolta a készüléket.
Néhány percig üres tekintettel bámulta az elsötétült képernyőt, azután kiment a nappaliba, és leült Chrys
mellé.
- Hogy haladsz? - kérdezte, fejével a félig elkészült szerkentyű felé biccentve.
- Lassan - felelte az asszony. - Nem értem, miért vásárolunk kész elektronikai cikkeket a troftoktól. Sokkal
olcsóbb lenne, ha alkatrészeket vásárolnánk, és mi magunk állítanánk őket össze. Ráadásul a testfelépítésük is
sokban különbözik a miénktől, ezért a készülékeik sok tekintetben idegenek a számunkra.
- Ebben szakértő vagy - bólintott Jonny. - Emlékszem, te voltál a legjobb elektrotechnikus…
- Arielben? - fintorodott el az asszony. - Mindössze ketten voltunk; így nem nehéz a legjobbnak lenni.
- Tényleg nagyon jól értettél ehhez - mondta Jonny. Eszébe jutott az életvidám, jó humorú Chrys, akit az
eltelt évek rendkívül szomorúvá tettek. Ezeket az elektronikus holmikat sem szedte már elő az utóbbi időben.
Merengéséből az asszony szavai zökkentették ki.
- Gondolom, tisztában vagy azzal, hogy ha a Menssana elmegy a felkínált bolygókra, akkor nem marad
egyetlen hajónk sem. Mi lesz, ha a Harmatcseppet valami baj éri a Qasamán?
Jonny megrázta a fejét.
- A Menssanát akkor sem kéne utánuk küldeni. A térségben fog tartózkodni néhány troft csatahajó, amelyek
szükség esetén a Harmatcsepp segítségére sietnek.
- Azt hittem, a troftoknak nem áll szándékukban hadba lépni a Qasama ellen.
- Ha az expedíció bajba kerül, akkor kénytelenek lesznek - jelentette ki Jonny.
- Tehát nem hagyják kárba veszni a befektetésüket? Jonny átölelte Chrys vállági.
- A troftok is elküldtek egy felderítőexpedíciót a Qasamára, és épségben visszaérkezett. Nem fog történni
semmi Justinnal és Joshuával.
- Szeretnék hinni ebben - sóhajtott Chrys. - De egy anyának joga van aggódnia a gyerekeiért.
- Harminc évvel ezelőtt feleségként aggódtál a férjedért - mosolyodott el Jonny.
- Változnak az idők.
- Igen - bólintott Jonny. Emlékszem még azokra az időkre, amikor kettesben mentünk nyaralni. Mi lenne, ha
megint elutaznánk valahová? - Gondolod, hogy a tanács tudna nélkülözni olyan hosszú ideig? - Azt hiszem, igen
- felelte Jonny. - Corwin pontosan tudja, hogy mit kell tennie, és semmi lényeges esemény nem várható a
Qasama expedíció visszaérkezéséig. A legmegfelelőbb időpont egy vakációhoz.
- Egy pillanat! - nézett rá szigorúan Chrys. - Képes lennél nyaralni valahol, miközben a fiaid veszélyben
vannak?
- Miért ne? Semmit sem tehetünk értük, még akkor sem, ha tudjuk, hogy valóban bajba kerültek. Le kell
foglalnod magad valamivel, el kell terelned a figyelmed az expedícióról, ez lenne a leghasznosabb.
Chrys a félig elkészült készülékre mutatott.
- Még ez sem tudja lekötni a figyelmemet. Kétlem, hogy egy vakáció elterelné a gondolataimat.
- Mert nem tudod, milyen vakációra gondoltam - mondta Jonny: - Egy nyugodt utazást tervezek, melynek
során több helyen is megállunk. Hosszú sétákat teszünk az erdőben, vagy fürdünk valamelyik meleg vizű tóban.
Ha akarjuk, emberekkel találkozunk, de ha úgy tetszik, kettesben maradunk. Nos, mit szólsz hozzá?
Chrys elmosolyodott.
- Úgy hangzik, mint az utazási irodák reklámszövegei, gyerekkoromban. De mivel akarsz utazni? Kibérelsz
egy hajót a troftoktól?
- Nem - felelte titokzatos hangon Jonny. - Tudok egy hajót, amelyik öt ismeretlen bolygóra fog ellátogatni a
közeljövőben…
- Jonny! - kiáltotta tágra nyílt szemekkel Chrys. - Csak nem azt akarod mondani, hogy részt veszünk a
bolygók felderítésére induló expedícióban?
- Miért ne?
- De hiszen az tudományos expedíció, nem pedig idős emberek üdültetésére tervezett utazás.
- Én nyugalmazott kormányzó vagyok, vagy elfelejtetted? Ha Liz Telek elmehet a Qasamára mint a tanács
hivatalos képviselője, akkor nekem is ugyanolyan jogom van ahhoz, hogy személyesen vizsgáljam meg a
felajánlott bolygókat.
Chrys arcán megrezdült egy izom.
- Fogadni mernék, hogy már elrendeztél mindent.
- Igen… De csak akkor megyek, ha te is velem tartasz. Valóban érdekel, hogy alkalmasak-e azok a bolygók a
letelepedésre, és szeretném a saját szememmel látni őket. Gondold el, hogy új, eddig ismeretlen tájakra
látogatunk el, és egy kis időre legalább elszakadunk az itthoni gondoktól… Szerintem felejthetetlen utazás lenne
mindkettőnk számára.
Chrys lehajtotta a fejét.
- És veszélyes - jegyezte meg csendesen. Jonny vállat vont.
- Ugyanilyen volt az élet Arielben, amikor összeházasodtunk. - De akkor fiatalabbak voltunk.
- Na és. Miért csak Justin meg Joshua szórakozhat?
Egy pillanatra megijedt, hogy rosszat szólt, de Chrys váratlanul nevetni kezdett. Boldogan és felszabadultan
nevetett, mint fiatal korában.
- Ezt ügyesen kitervelted - mondta tréfásan. - Tudtad, hogy mindvégig izgulni fogok értük. Erre találtál egy
megoldást, amely arra késztet, hogy kettőnk biztonságáért aggódjak.
- Majd megkérjük Corwint, hogy a távollétünkben ő aggódjon mindannyiunkért. Majd beosztja valahogy:
délelőtt az öccseiért, délután a szüleiért. A maradék idejében pedig foglalkozzon a tanács ügyeivel. Hidd el,
Chrys, ez az egyetlen lehetőségünk, hogy láthassuk azt a helyét, ahol majd a dédunokáink élni fognak. - Az
egyetlen lehetőség, hogy együtt lássuk azt a helyet - gondolta szomorúan. - Néhány év múlva én már nem leszek
köztetek.
Chrys pontosan tudta, hogy mire gondol a férfi arca mégsem árulta el érzelmeit. Nagyot sóhajtott, majd
beleegyezően bólintott.
- Rendben van, nézzük meg azokat a bolygókat! - Köszönöm, drágám - mondta csendesen Jonny.

6. fejezet

A troftokkal való egyezkedés a vártnál sokkal tovább húzódott, végül Stiggur főkormányzó úgy döntött,
hogy nyilvánosságra hozza a troft ajánlatot. Corwin megítélése szerint ennél kedvezőtlenebb időpontot nem is
választhatott volna. A tárgyalások közepén azzal kell tölteni az idejüket, hogy megmagyarázzák az embereknek
a kialakult helyzetet. Mivel bizonyos kérdésekre csak Jonny és ő tudta megadni a pontos választ, ezért Corwin
ideje nagy részét a telefon mellett töltötte.
Szerencsére a lakosság kedvezően fogadta a híreket. Csupán azzal hibáztatták a kormányt, hogy csaknem két
hónapig titokban tartotta a közérdekű eseményeket. Bár ezen a kérdésen hamar túltették magukat.
De mindez teljesen elvonta Corwin figyelmét az expedíciók előkészületeiről, és a résztvevők névsoráról.
Végül Joshuától tudta meg, hogy szülei is el akarnak utazni a troft bolygókra.
- Igazad van - bólintott Jonny, amikor Corwin kérdőre vonta. Valóban közölni kellett volna veletek az
elhatározásunkat.
- Közölni?! - csattant fel Corwin. - Meg kellett volna beszélnetek a család minden tagjával, mielőtt
rászántátok magatokat az utazásra.
- Miért? Elég idősek vagyunk már ahhoz, hogy magunk döntsünk bizonyos kérdésekben. Úgy gondoltuk;
hogy levegőváltozásra van szükségünk, és ez megfelelő alkalomnak látszott. Vagy arra célzol, hogy bajunk eshet
egy idegen környezetben?
Corwin összeszorította a fogát.
- Megöregedtél, apa - mondta szomorúan. - Meg is halhatsz az út során…
- A fivéreid is meghalhatnak a Qasamán - emlékeztette Jonny. - Üljünk itt biztonságban, miközben ők
kockára teszik az életüket? Ha elutazunk a treff bolygókra, legalább mi is vállalunk valamennyit a veszélyből.
Borzongás futott végig Corwin hátán.
- De ezáltal mégsem csökkentitek az őket fenyegető veszélyt.
- Tudom. Nem is kérem tőled, hogy egyetérts velem. Csupán azt akarom, hogy fogadd el a döntésünket.
Corwin megadóan sóhajtott.
- Rendben van. De csak akkor, ha mindketten épségben visszatértek!
- Azon leszünk - mosolyodott el Jonny, majd a telefon felé fordult, és lenyomott néhány billentyűt. - Itt
Jonny Moreau. Készen áll a légitaxi, amit rendeltem…? Nagyszerű. Kérem, mondja meg a pilótának, hogy húsz
perc múlva indulunk. Én megyek, valamint két másik utas.

Kiderült, hogy a harmadik utas a troftok szóvivője.

Corwin a troftot bámulta, miközben gépük az aventinei táj felett repült. Már sok treffet látott, de ennyire
közelről még egyszer sem volt lehetősége szemügyre vennie őket. A vékony, ízelt lábak, a rovarszerű test, a
háthoz simuló hűtőbordázat, és a túlméretezett, csirkeszerű fej ismerős volt minden ember számára. De ilyen
távolságból Corwin egyéb részleteket is felfedezett. Bőrüket parányi pikkelyek borították, és a pikkelyekből erős
szőrszálak nőttek. Speciális székén ülve a treff csak néhányszor mozdult meg az utazás alatt. De minden
mozdulatnál sodronyszerű izmok feszültek meg a bőr alatt. A hatalmas szemek körül három-három kisebb szem
helyezkedett el. Ezek biztosították az élőlény számára, hogy éjszaka is láthasson. Corwin legnagyobb sajnálatára
az idegen egyszer sem nyitotta ki csőrszerű száját, így nem láthatta, valójában milyenek a treff háromcsúcsú
fogai.
Jonny megadta a pilótának az útirányt, azután ő sem szólt semmit egész úton. Feltehetőleg már mindent
részletesen megbeszéltek a trefftat, ezért feleslegesnek találták a további szószaporítást. Corwin szívesen felett
volna néhány kérdést, de apja szándékos hallgatása őt is némaságra késztette.
Végül távol a lakott területtót, hófödte erdők közelében szálltak le közvetlenül egy hatalmas, kocka alakú
épület mellett. A leszállópályán két férfi vártó őket, és Corwin kezdte sejteni, hogy tulajdonképpen mi az apja
szándéka.
Mindkét férfi egyenruháján a "Kiképző központ" feliratot lehetett látni, alatta pedig a kobraakadémia
emblémája, a Csuklyás kígyó díszelgett.
- Kormányzó - üdvözölte Jonnyt az egyik férfi. - Kérem, kövessenek!
Mindannyian beléptek egy páncélozott ajtón, majd kanyargós folyosókon haladtak. Lépteik zaja
visszhangzott a sima acélfalakról. A két katona egy lifthez vezette őket, és harminc másodperccel később
hatalmas, jól megvilágított helyiségbe érkeztek. A teremben elhelyezett komputereken rengetegen dolgoztak, a
helyiség közepén pedig néhány színes egyenruhát viselő férfi tanulmányozott egy hatalmas, háromdimenziós
csillagászati térképet. Az egyikük feléjük fordult, és azonnal az üdvözlésükre sietett. Corwin a rangjelzéséből
megállapította, hogy az illető a kobrák főparancsnoka.
- Kormányzó - köszöntötte Jonnyt, majd a többiek felé biccentett. - Erre szíveskedjenek…!
A kis csoport a Terem szélén elhelyezeti hatalmas képernyőhöz vonult.
- Támadás érte önöket? - kérdezte csodálkozva a treff szóvivő, a lázas tevékenységet figyelve.
- A Qasamára induló csoport éppen egy épület elfoglalását gyakorolja. Figyelje meg, hogyan hajtják végre a
feladatot!
A képernyőt figyelve, Corwin hamarosan megállapíthatta, hogy az akcióban mindössze négy kobra vesz
részt: Alma Pyre, Justin, és további kettő, akiket csak a tanács beszámolóiból ismert, Michael Winward,
valamint Dorjay Link. Az utóbbi kettő éppen egy szűk folyosón haladt lefelé, miközben Almo és Justin
biztosították az ajtót.
- Ők ketten az ajtó biztonsági berendezését hatástalanítják - magyarázta a parancsnok Almóra és Justinra
mutatva. - Egyszerűen berobbanthatnák, vagy megsemmisíthetnék a zárszerkezetet a páncéltörő lézerükkel, de
akkor azonnal bekapcsolna a riasztóberendezés.
Almo egy pillanat alatt eltűnt a képernyőről, és Corwin nem értette, mi történhetett. Közelebb hajolva a
képernyőhöz meglátta a mennyezeten kapaszkodó Alinót., amint a kisujjába szerelt lézerrel hatástalanítja a
riasztórendszer egyik fő vezetékét. Azután ismét ott állt Justin mellett.
- Kikapcsoltam a rendszeri - mondta Justinnak.
- Akkor továbbmehetünk - suttogta Justin.
- Az ajtót belülről is biztosítja egy riasztóberendezés - folytatta a parancsnok, majd egy billentyű
lenyomásával kivetítette az épület teljes biztonsági hálózatát. Corwin azonnal rájött, hogy a két fehér pont a
fivérét és Almót jelképezi. A gyomra összeszorult, amikor azt látta, hogy az épületet még korántsem tisztították
meg. - Bizonyára észrevették - mondta a parancsnok kifejezéstelen hangon -, hogy összesen nyolc qasamán
teljesít szolgálatot az épületben. Mindegyiknél fegyver van, de a kobrák előnye a meglepetés. Nézzék…!
Justin óvatosan kinyitotta az ajtót, de a következő pillanatban egy sziréna éles hangja törte meg a csendet.
Corwin később megtudta, hogy Winward és Link véletlenül megszakított egy áramkört, de abban a
pillanatban úgy tűnt, hogy Justin és Pyre besétált egy csapdába. A két kobra is nyilván erre a következtetésre
jutott, mert ahelyett, hogy behatoltak volna a szomszédos helyiségbe, elugrottak az ajtó mellől. Néhány
másodperccel később belátták tévedésüket, és akkor vaktában leadtak néhány lövést az ajtónyílásra, majd Pyre
berontott a szomszédos szobába.
Amint beugrott az ajtón, azonnal a mennyezetre lendült, miközben a bal sarkába épített páncéltörő lézerrel
hatalmas pusztítást végzett. Amint a mennyezetet érintette, Justin abban a pillanatban lépett a szobába, és
megismételve Pyre mozdulatait, folytatta a pusztítást. A maketteket vezérlő komputerek jelezték, hogy a
helyiségben egyetlen qasamán sem maradt életben.
Corwin visszafojtott lélegzettel figyelte az eseményeket. Közben a másik két kobra szétvált. Link egy külső
ajtót biztosított, Winward pedig a folyosó egyik elágazásánál lapult tüzelésre kész fegyverekkel. A kettőjük
közötti részen néhány megsemmisített qasamánt jeleztek a műszerek.
Egy fényvillanás ismét az előző képernyőre vonta Corwin figyelmét. Justin a szobában elhelyezett
vezérlőpaneleket rombolta szét lézerfegyverével. A helyiséget az elektromos vezetékek kékes izzása töltötte be.
Corwin a vakító fény ellenére is megpróbálta figyelemmel kísérni Justin és Pyre minden mozdulatát.
A vezérlőterem elhagyása után Justin és Pyre végigszáguldott a folyosón, amelyet időközben a másik két
kobra gondosan megtisztított a számukra. Amikor a kereszteződéshez értek, Winward is csatlakozott hozzájuk,
végül elérték a kijáratot, amelyet Link biztosított, néhány másodperccel később visszatértek a bázisra, és
jelentették, hogy a feladatot végrehajtották.
Miközben a kis csoport a képernyőkön látható eseményeket figyelte, Cally Halloran is csatlakozott hozzájuk.
- Most már megérti, miért kell a Baliu tartománynak olyan magas árat fizetnie - mondta Cally a troft
szóvivőnek, amikor a bemutató véget ért. - A kobrák létrehozása és kiképzése rendkívül költséges vállalkozás.
A szóvivő hátára simuló bőrredők kissé megemelkedtek.
- A troftok mindig tisztában voltak a kobrák harci értékével - felelte.
Corwin ezt meglehetősen kitérő válasznak találta. De Jonnyt sem lehetett ilyen könnyen hasba akasztani.
- Úgy vélem, nincs meggyőződve arról, hogy a Baliu tartománynak extra költségeket kell vállalnia. De mi a
véleménye a költségekről az ön tartományurának?
- Ő méltányosnak tartja az ajánlatot.
- Szerintem a három tartomány urának ismét tárgyalnia kéne egymással a költségek megosztását illetően -
javasolta Jonny.
- Azt hiszem, igaza van - bólintott a szóvivő.

Két héttel később végre létrejött a megállapodás. A végleges egyezmény nem sokban különbözött a legelső
javaslattól, Corwin mégis úgy érezte, hogy a tanács állhatatossága növelte a kobravilág tekintélyét. Lelkesedését
kissé tompította az a gondolat, hogy hamarosan elérkezik az az idő, amikor a troftok potenciális fenyegetést
látnak majd a külső provinciában. Mivel a Galaktikus Birodalom a troft nemzetközösség túloldalán helyezkedett
el, a provincia semmiféle kapcsolatot nem tarthatott fenn az emberiséggel, ezért segítséget sem várhatott tőlük.
Corwin most értette meg, miért nem akarta Jonny, hogy a troftok tanúi legyenek a kobrák látványos
erődemonstrációjának.
Három héttel később a kobravilág két űrhajója elhagyta az Aventinét. A Harmatcsepp a Qasamára indult,
fedélzetén Justinnal és Joshuával, a Menssanán pedig Jonny és Chrys utazott a troftok által felajánlott öt
bolygóra.

7. fejezet

Az Aventine gyarmatosításakor a Harmatcsepp volt az új kolónia egyetlen csillaghajója. Mivel akkor még
nem sejthették, hogy a kolónia elszakad a birodalomtól, ezért a hajót csak felderítőutak megtételére tervezték.
Az ötfőnyi legénység, és néhány utas már zsúfolttá tette az űrhajót.
Pyre nem érezte szűkösnek a helyet, annak ellenére, hogy egész életét az Aventine felszínén, a hatalmas
kiterjedésű erdőkben és szántóföldeken töltötte.
Justin és Joshua közös szobában nőtt fel, és már annyira megszokták egymás társaságát, hogy
kényelmetlennek találták volna, ha külön kabinban kell utazniuk. Link és Winward, a másik két kobra, szintén
közös kabinba került, de a kemény kiképzéssel töltött hetek után örültek, hogy végre kipihenhetik magukat. Az
akadémia barakkjaihoz képest a szűk, de barátságos kabin szinte fényűzőnek tűnt számukra. A többi utas, így
Yuri Cerenkov, Marek Rynstadt és Decker York viszont hamarosan a klausztrofóbia jeleit mutatta. A két
természettudóst, dr. Bilman Christophert valamint Hersh Nnamdit annyira lefoglalta a munkájuk, hogy észre
sem vették a zsúfoltságot.
Pyre számára viszont valóságos rejtélyt jelentett, hogyan került Telek kormányzó a fedélzetre. Az érveit,
melyek szerint egy magas beosztású kormányképviselőnek feltétlenül részt kell vennie az expedícióban, Almo
nevetségesnek tartotta. Azt sem értette; hogyan egyezhetett bele Stiggur főkormányzó, hogy egy asszony is
velük menjen, hiszen ez végső soron katonai expedíció volt. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a döntés
pusztán politikai megfontolásból történt. Ezzel egy időben viszont azonnal felmerült a következő kérdés: akkor
miért éppen őt, Almo Pyrét, választották ki erre az expedícióra.
A Moreau család iránti hűsége ismeretében arra következtetett, hogy epren Telek kormányzó miatt jelölték
ki. Ezáltal akarták elkerülni, hogy a kormányzó saját politikai érdekeit esetleg előtérbe helyezhesse az egész
kolónia biztonságával szemben. Mégis különösnek találta, hegy maga Telek kormányzó javasolta őt a
kobracsoport vezetőjéül. Vajon miért csinálta ezt az asszony? Talán lehetőséget akart adni neki, hogy részt
vegyen egy különleges vállalkozásban, mielőtt a vérszegénység és az ízületi gyulladás lassan, de kérlelhetetlenül
szánalmas nyomorékká teszi? Vagy egyszerűen csak úgy gondolta, hogy ő a legalkalmasabb erre a feladatra?
Mindene nem talált megfelelő magyarázatot, de hamarosan belátta, hogy a válaszra nem is kíváncsi.

Az optimális üzemanyag-fogyasztásnak megfelelő legnagyobb sebességgel haladva egy hónapig tartott az

utazás. Ha nem törődnek az üzemanyag-takarékossággal, és troft területen folyamatosan feltöltik a tartályokat,
ugyanezt az utat hat nap alatt megtehették volna. De Reson F'ahl kapitány nem akarta túlterhelni a hajó elavult,
elkopott berendezéseit, Pyre pedig nem bízott a troftokban, ezért a lassabb, de biztonságosabb megoldást
választották.
 Valamivel több mint egy hónapos utazás után elérték a Qasamát. Joshua a kabin ablakán át nézte a hatalmas
kékes színű bolygót. Belátta, hogy sem a filmfelvételek, sem a holografikus képek nem adják vissza azt a
látványt, amit az ember a saját szemével érzékel.
Néhány perccel később Justin is csatlakozott hozzá. A vezérlőteremben mindenki elfoglalta a helyét a
készülékek mögött; a kamerák és egyéb műszerek a bolygó felszínét kutatták. De hosszas vizsgálódás után sem
fedeztek fel olyan települést, amely egy faunnál nagyobb lett volna.
- Nem értem, mi aggasztja a troftokat - jegyezte meg elgondolkodva Nnamdi. - Hogyan jelenthet fenyegetést
egy farmergazdálkodást folytató társadalom más bolygók népének.
- Ne ítéljük meg őket elhamarkodottan! - figyelmeztette Telek. Még meg sem kerültük a bolygót. Talán a
nagyvárosok a túloldalon épültek.
- Ez nem technológia kérdése, kormányzó - jelentette ki Nnamdi. A népsűrűség annyira alacsony, hogy nem
alkothat fejlett társadalmat. - Antropomorf gondolkodásmód - rázta meg a fejét Telek. - Ha a születési arányuk
alacsony, és szeretik a tágas helyet, attól még rendelkezhetnek fejlett technológiával. Bil, talált valamit?
Christopher néhány másodpercig némán ült, mielőtt válaszolt volna. - Semmi lényegeset. Néhány települést
utak kötnek össze, de az erdők lombja annyira sűrű, hogy szinte mindent eltakar. Műholdas kommunikációs
rendszerrel nem rendelkeznek, és rádióhullámokat sem érzékelek.
- Elnézést kérek - szólt közbe Joshua a kommunikátoron keresztül -, de meg lehetne határozni a települések
körül elhelyezkedő meóművelt területek nagyságát? Ez talán jó támpontot nyújtana.
- Azt hiszem, ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni - mondta Telek.
- Azt azonban mégis megállíthatjuk, hogy a település önellátásra termel-e, vagy kereskedik a felesleges
mennyiségű termékkel - tűnődött hosszan Christopher. - De ezt ebből a magasságból nem tudjuk meghatározni.
- Hát akkor szálljunk le! - mondta félhangosan Justin. Joshua szemrehányóan nézett rá.
- Több információra van szükségünk, mielőtt a felszínre küldjük a felderítőket - figyelmeztette fivérét. -
Túlságosan magabiztos vagy; az optimizmusod még veszélybe sodorhat odalenn.
- Az sem jobb semmivel, hogy itt röpködünk, mintha valamit el akarnánk titkolni előlük.
Joshua elhúzta a száját. Bár külsőre egyformának hintek, a lelkük mélyén sok dologban különböztek
egymástól. Justin tele volt optimizmussal és önbizalommal. A nehézségektől nem riadt vissza, és el sem tudta
képzelni, hogy valami baj érheti Joshua viszont megfontoltabb volt.
- Aha! - kiáltotta elégedetten Cerenkov: Az ikrek azonnal a kommunikációs rendszer képernyője felé
fordultak. - Várost akart látni, Hersh? Ott van egy!
- Igen, az valóban városnak látszik - bólintott Nnamdi. - Lássuk csak…! Elektromos áram érzékelhető, de
még mindig nem tapasztalni rádióhullámokat. A legmagasabb épületek tíz-húsz emeletesek lehetnek. Bil, talált
valamilyen energiafonást?
- Egy pillanat…! - válaszolta Christopher. - Van itt némi neutrínó-emisszió. Próbálkozzunk
színképelemzéssel!
- Újabb város látható, az előzőtől délnyugatra - jelentette Cerenkov.
Joshua majdnem szétrobbant az izgatottságtól. Szeretett volna leszállni a felszínre, és saját szemével
megnézni a városokat.
- A távcsővel látni valami érdekeset? - kérdezte Justint.
- Ebből a távolságból? Ne légy ostoba! De várj csak! Támadt egy ötletem. - A komputerhez lépett, és sebesen
nyomkodni kezdte a billentyűket. Néhány másodperccel később eltűnt a képernyőről a zsúfolt vezérlőterem, és
megjelent az alattuk elterülő város. - A nagy felbontóképességű kamera - mondta diadalmasan.
Joshua is a képernyőt figyelte. A városokon semmi sem tűnt különösnek; házak, utcák, parkok…
- Nézd csak! Az utcák nem egyenes vonalban haladnak és nem merőlegesen keresztezik egymást. Mintha
hatalmas körívet követnének.
Nem vette észre, hogy az interkom bekapcsolva maradt. Ezért meglepődött, amikor Telek válaszolt a
felvetésére.
- Az utcák huszonnégy fokos szögben görbülnek északról indulva. A délkeleti és az északnyugati utcák
szélesebbek, mint a többi. Ki tud erre megfelelő magyarázatot adni?
- A másik városnak ugyanilyen az alaprajza - mondta Cerenkov. - A falvakkal ellentétben a városokat nem
veszi körül semmi - jegyezte meg Justin.
A vonal túloldalán néhány másodpercnyi csend keletkezett.
- Hogy érti azt, hogy valami körülveszi a falvakat? - kérdezte Nnamdi.
- A felvételeken fekete vonal látható a falvak körül - felelte Justin. - Eleinte azt gondoltam, hogy a fák
árnyéka, de már nem vagyok benne biztos.
- Érdekes - mondta Telek. - Mi a kódszáma azoknak a felvételeknek?
- Amíg a felvételeket vizsgálják - szólt közbe Christopher -, vessünk egy pillantást a neutrínó
spektrumelemzésére) Úgy tűnik, hogy lépcsőzetesen alkalmazzák az atomhasadást és a magfúziót
energiaforrásként.
Valaki éles füttyöt hallatott.
 - Ez valami igen fejlett eljárás? - kérdezte Marek Rynstadt.
- Nem feltétlenül - válaszolta Christopher. - Valószínűleg nem találták elég megbízhatónak az
atomreaktorokat, ezért az atomhasadás energiáját csak a magfúzió beindításához használják. Mindenesetre ez a
technikai színvonal több száz évvel túllépi a farmergazdálkodást folytató társadalom képességeit.
- Kettős kultúrával állnánk szemben? - vetette fel Joshua. - Talán a városlakók és a farmerek a fejlődés
különböző útját választották.
- Még valószínűbb, hogy a városlakók egy idegen fajhoz tartoznak, akik leigázták a bolygó primitív lakóit -
mondta Nnamdi. - Ez megmagyarázza a troftok aggodalmát.
- A Qasama bizonyára egy előretolt állása a troft birodalom felé terjeszkedő idegen civilizációnak - jegyezte
meg Telek. - Moreau, sikerült azonosítani a falvakat körülvevő sötét gyűrűt. Kétségtelenül falakról van szó,
melyek egy méter vastagok és három méter magasak.
- Primitív védekezés - bólintott Justin.
- Azt javaslom, kormányzó - mondta Cerenkov -, hogy legfeljebb még kétszer kerüljük meg a bolygót. Már
úgyis tudnak rólunk, és minél tovább halogatjuk a leszállást, az idegenek annál gyanakvóbbá válnak. Úgysem
játszhatjuk el, hogy véletlenül botlottunk a Qasamába.
- Főleg ha a troftok tolmácsgépét akarjuk használni - értett egyet a javaslattal Telek.
Joshua gyomra összeszorult a gondolattól, hogy néhány perc múlva megkezdik a leszállást. Justin és Telek a
Harmatcsepp viszonylagos biztonságában maradnak miközben ő a kapcsolatfelvevő csoport többi tagjával
együtt kiszáll a hajóból.

Újabb kör megtétele után az öt városból álló lánc legészakibb településének északi szélét választották
leszállóhelyül. A felszínhez közeledve egyre fokozódott az izgalmuk, amint belátták, hogy Nnamdinak igaza
volt. A Qasama valóban egy csillagközi birodalom előretolt állásának látszott.
Pyre számára ez volt az utazás legnyugodtabb szakasza. Kényelmesen elhelyezkedett egy antigravitációs
székben nem messze a hajó főbejáratától, és a lehető legtávolabb a zajos vezérlőteremtől. Ha a qasamánok úgy
döntenek, hogy megsemmisítik az űrhajót, akkor erre ez az időpont látszott legalkalmasabbnak.
De nem nyitottak rájuk tüzet, és a hajó zavartalanul leereszkedett a város melletti repülőtér kifutópályájára.
Pyre a szeme sarkából a légzsilip belső ajtaját figyelte. Az volt a terve, hogy a földet érés után várnak néhány
percet, fajd kiküldi Cerenkovot, hogy ott várja be a fogadóhízottságot.
A hangerősítő készülékét a maximális kapacitásra állította, ezért azonnal meghallotta Nnamdi megdöbbent
szavait.
- Jóságos ég! Kormányzó! Oda nézzen…!
- Almo! - kiáltotta Cerenkov. - Azonnal jöjjön ide!
Pyre már rohant is, miközben készenléti állapotba hozta lézerfegyvereit. Amint a vezérlőterembe ért, a
szeme káprázott a színkavalkádtól. Ugyanis valamennyi képernyőn az idegenek rendkívül változatos színekben
díszelgő házai látszottak.
- Mi történt? - kérdezte Pyre.
Cerenkov a hajóhoz legközelebb álló épületre mutatott. - A qasamánok - mondta kifejezéstelen hangon.
Pyre a képernyőre nézett. Hat alak közeledett az űrhajó felé; mindegyikük oldalfegyvert viselt, és a
fegyverrel ellentétes vállukon egy-egy madár ült. Hat qasamán…
Éppolyan emberi lények voltak, mint a Harmatcsepp bármelyik utasa!

8. fejezet

Egy végtelennek tűnő másodpercig Pyre némán bámulta az idegen lényeket. Egyszerűen nem akart hinni a
szemének. Emberek, itt? Százötven fényévnyire a Galaktikus Birodalom legközelebbi bolygójától?
- Szóval antropomorf módon gondolkozunk… igaz kormányzó? jegyezte meg diadalmasan Nnamdi.
Telek válaszolni sem tudott a megjegyzésre.
- Most már legalább tudjuk, hogy a Ballú tartomány nem vett részt a troft háborúban - folytatta Nnamdi. -
Mert akkor megemlítették volna, hogy a qasamánok ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, mint mi.
- Ez lehetetlen - mondta York. - Itt nem élhetnek emberek.
- Igaza van - bólintott Christopher. - Menjünk ki, és közöljük ezt velük is.
- Talán nem élő embereket látunk - vetette fel Joshua. - Lehetnek térbe vetített képek is. Vagy irányított
hallucináció.
- Nem hiszem - mondta F'ahl. - A radar anyagi testeket jelez, melyek körvonala is megegyezik a valóságos
képpel.
- Lehetséges, hogy ezek a qasamánok rabszolgái - tűnődött hangosan Cerenkov. - Az emberek
leszármazottai, akiket évszázadokkal ezelőtt raboltak el a Földről. Mindenesetre ki kell mennünk, hogy
üdvözöljük őket.
- Kapitány, mit mutat az analizátor? - kérdezte Telek.
 - Egyelőre semmi sem utal ellenséges szándékra - jelentette F'ahl. - Az oxigén, nitrogén, szén-dioxid és
nemesgázok aránya hasonló a földi légkör összetételéhez. Nincsenek mérges gázok, és nem mutatható ki
radioaktív sugárzás sem. A baktériumok analízise még folyamatban van, de a komputer már jelezte, hogy a
primitív életformákat itt is DNS által kódolt proteinek alkotják.
- Nos, később alaposan áttanulmányozóm az adatokat, de nem hiszem, hogy az Aventinéről ide került
mikroorganizmusok kárt okoznának a bolygó élővilágában. Rendben van, Yuri, kimehet, de vigyen magával
levegőszűrőt! A kettes számú szűrőbetét megfelelő lesz, még akkor is, ha az itteni vírusok mérete kisebb, mint
az otthoniaké-.
Cerenkov habozott, végül előállt az ötletével.
- Mivel az idegenek küldöttséggel fogadtak bennünket, én is szeretném magammal vinni az embereimet.
Közben a hat qasamán már az űrhajó közelében járt. Pyre továbbra is szemmel tartotta a közeledőket.
- Kormányzó, én azt javaslom, hogy először egyedül menjen ki Yuri - mondta Pyre.
- Nem - rázta meg a fejét Telek. - Meg kell nekik mutatnunk, hogy jó szándékkal jöttünk.
Cerenkov nem várt újabb parancsra.
- Marek, Decker, Joshua, a légzsilipnél találkozunk!
- Almo! Maga jöjjön fel ide a vezérlőterembe, és kísérje figyelemmel az eseményeket! - mondta Telek.
Pyre elfintorodott, majd a bejárathoz rendelte Michaelt és Dorjayt, ő pedig a vezérlőterembe indult. Amikor
helyet foglalt Telek mellett, a monitor képernyője éppen azt mutatta, amint Cerenkov kiszáll az űrhajóbál.
A qasamánok ugyanúgy megdöbbentek, mint néhány perccel korábban a hajó utasai. A küldöttség azonnal
megtorpant, és az arckifejezések elárulták, hogy nem akarnak hinni a szemüknek. Az egyik madár széttárta
szárnyait, de ismét visszaült a helyére, amint gazdája gyengéden megsimogatta a nyakát.
- Mi a véleménye Hersh elméletéről? - kérdezte az asszony, közelebb hajolva Pyréhez. - A Baliu tartomány
lakói valóban nem tudták, hogy ugyanahhoz a fajhoz tartozunk, mint ezek a lények?
- Ostobaság. Biztos vagyok benne, hogy a balluk tudták ezt. És ha feltételezték, hogy felszabadítjuk a
qasamánok humanoid rabszolgáit, akkor ezt közölték volna velünk.
Telek bólintott. Nnamdi és Christopher nem hallott semmit a beszélgetésből. Pyre a képernyőt figyelte,
miközben a balluk szándékán tűnődött.

A qasamán delegáció hamar napirendre tért a kapcsolatteremtő csoport megjelenése fölött. Ezt Cerenkov jó
jelnek tartotta. Bár továbbra sem lehetett megállapítani, hogy a humanoidok rabszolgák voltak-e, vagy a bolygó
urai, mindenesetre nem tartoztak a tudatlan vadak kategóriájába.
Cerenkov üdvözlésképpen felemelte a jobb kezét, de a hirtelen mozdulattól az egyik madár riadtan széttárta
szárnyait, és károgó hangot hallatott. Megvárta, amíg gazdája megnyugtatja az állatot, azután megszólalt.
- Üdvözlöm önöket az Aventine lakóinak nevében. Békével érkeztünk; a nevem Yuri Cerenkov, a társaim
pedig Marek Rynstadt, Decker York és Joshua Moreau.
A nyakában rögzített tolmácsgép pontosan fordította a szavait. A troftok elég jó ismeretanyaggal látták el a
komputert.
Az egyik idegen előrelépett, kezét Cerenkovhoz hasonlóan felemelte, majd beszélni kezdett.
- Üdvözlöm önöket Kimmeron, Sollas polgármestere, valamint a Qasama lakóinak nevében - hallatszott
Cerenkov fülhallgatójából a fordítás. - Az én nevem Moff. A tolmácsuk kitűnően beszéli a nyelvünket. De miért
maradt a hajón?
- A tolmácsunk egy gép - felelte bizonytalanul Cerenkov. Nem tudta megítélni, mennyit árulhat el a technikai
színvonalukról. Vajon az idegenek megértik-e a komputer szó jelentését, vagy a tolmácsolást valamiféle
varázslatnak tartják? - Minden szó, amit hangosan kimondok, ezen a mikrofonon keresztül a nyakamban
elhelyezett szerkezetbe jut, amely lefordítja az önök nyelvére…
- Ismerem a tolmácsgép működését - szakította félbe Moff. - Más látogatók is használtak ilyet, bár a
Qasamán nincs rá szükség. Az önök gépe sok tekintetben hasonlít az előző látogatókéhoz.
A burkolt kérdés nehéz döntés elé állította Cerenkovot, végül belátta, hogy egy nyilvánvaló hazugság
alapvetően megronthatná a kedvezően induló kapcsolatot.
- Igen, valóban a troftoktól vásároltuk a tolmácsgépet - mondta. - Tőlük hallottunk önöktől is, bár azt nem
említették, hogy ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, mint mi. Megkérdezhetem, hogyan kerültek ilyen messzire az
emberek lakta világtól?
Moff az űrhajóra pillantott, azután ismét Cerenkovra nézett.
- Egy hatalmas hajón érkeztünk, bár bizonyára kisebb volt, mint ahogy a legendáinkban szerepel. Ez az
űrhajó hány ember szállítására alkalmas?
Más szavakkal: hányan maradtak a fedélzeten? - gondolta Cerenkov. Ismét őszintén kéne válaszolni, ami
nem probléma, hiszen Justin Moreau nem szerepel az utaslistán.
Hét fő személyzet, és további hat utas maradt a fedélzeten - felelte. - Ők különböző tevékenység elvégzése
miatt egyelőre nem szállnak ki.
- És addig önök mit akarnak csinálni?
 Cerenkovot meglepte a kérdés. Arra számított, hogy ő irányítja a beszélgetést, miközben kisebb sétákat
tesznek, és megtekintik a várost. Természetesen számított ezekre a kérdésekre, de nem a beszélgetés legelején,
közvetlenül az űrhajó mellett.
- Szeretnénk megtekinteni a várost - mondta. - Információkat cserélnénk, esetleg kereskedelmi tárgyalásokat
folytathatunk. Megoszthatnánk az örökségünket.
- A mi örökségünk, hogy az emberek és a természet ellen harcoljunk - jelentette ki Moff. - Mondja csak, hol
van ez az Aventine, ahonnan jöttek?
- Negyvenöt fényévnyire innen - felelte Cerenkov, miközben tartózkodott attól, hogy színpadias mozdulattal
az égboltra mutasson. A pontos helyét innen nem tudom megállapítani, és abban sem vagyok biztos, hogy a
napunk látszik-e ebből a távolságból.
- Értem. Milyen kapcsolatban állnak Rajan Putra lordjával és az Agra dinasztiával?
Cerenkov érezte, hogy hevesebben kezd verni a szíve. Legalább találtak valami támpontot, amelyből
következtetni lehet, hogy a qasamánok mikor hagyták el a birodalmat. Neki, személy szerint, fogalma sem volt
arról a korszakról, amikor még dinasztiák uralkodtak, de Nnamdi elég jártas volt a történelemben.
A kérdésből nem tudott a qasamánok érzelmeire következtetni az említett dinasztiát illetően. Igyekezett
kitérő választ adni, nehogy egy rossz megjegyzéssel véletlenül magára haragítsa az idegeneket.
. - Attól tartok, a kérdésre nem tudok választ adni - felelte. - Egy ideje megszakadt a kapcsolatunk az
emberiséggel, és akkor még nem volt hatalmon olyan kormány, amely dinasztiának nevezte magát. Legalábbis
én nem tudok róla.
Moff összeráncolta a homlokát.
- Úgy tudtuk, hogy az Agra dinasztia örök.
Cerenkov szótlanul állt, majd Moff vállat vont.
- Talán a feljegyzéseik között találunk valamit, amiből megtudhatjuk, hogy mi történt a távozásunk után.
Tehát meg akarják tekinteni a városunkat? Mennyi ideig maradnak?
- Ez csak önökön múlik, de nem akarunk visszaélni a vendégszeretetükkel. Magunkkal vihetjük a saját
élelmiszereinket is, ha gondolják. Moff a jövevények fejét burkoló átlátszó gömböt nézte.
- Elég körülményes lesz az étkezés ebben a sisakban. Vagy minden alkalommal visszamennek a hajóra, ha
megéheznek?
Cerenkov megrázta a fejét.
- Hamarosan nem lesz rá szükségünk. Mire eljön az étkezés ideje, megkapjuk a mikroorganizmusok
vizsgálatának eredményét. Feltehetően nem találnak veszélyes kórokozókat, de nem árt az elővigyázatosság.
- Természetesen - bólintott Moff. - Nos, Cerenkov, a társaival együtt bejöhet a városba. De meg kell
ígérniük, hogy a parancsaimnak feltétel nélkül engedelmeskednek. Még Sollasban sem lehet minden
veszélyforrást kiküszöbölni.
- Rendben van - egyezett bele Cerenkov rövid habozás után. Tisztában vagyunk vele, hogy mennyire
veszélyes lehet egy ismeretlen bolygó.
- Tehát az első parancsom, hogy hagyják a hajón a fegyvereiket! Cerenkov meglepődött.
- De hiszen ön mondta, hogy a Qasama mennyire veszélyes. Ha attól fél, hogy a fegyvereinket a város lakói
ellen akarjuk fordítani, biztosíthatom, hogy…
- A város lakóinak nincs okuk félni az önök fegyvereitől - szakította félbe Moff. - Önök kerülhetnek
veszélybe. A mojók - mutatott a vállán ülő madárra - arra lettek betanítva, hogy megtámadjanak bárkit, aki a
fegyverét előhúzza. Kivéve vadászatok alkalmával, vagy ha ezt az illető önvédelemből teszi.
Cerenkov alaposabban szemügyre vette a madarat. A sólyom nagyságú, ezüstös tollazatú madár visszanézett
rá. Az erős lábak hatalmas, borotvaéles karmokban végződtek. Igazi vadászmadár - gondolta Cerenkov. Mindig
csodálta a solymászatot.
- Rendben van - mondta. - Letesszük a fegyverünket.
- Követve az utasításaimat, és egyszerre csak az egyikük! - figyelmeztette őket Moff, miközben megfogta a
madár torkát. - Először maga, Cerenkov. Tegye a kezét a pisztoly markolatára! Most lassan húzza elő a fegyvert
a tokjából!
Cerenkov pontosan követte az utasításokat. Amint a fegyvere láthatóvá vált, mind a hat madár éles hangot
hallatott, és széttárta szárnyát. Két madár fel is röppent, majd egy kört leírva Cerenkov feje fölött, visszaült
gazdája vállára. Egy pillanattal később a mojók ismét megnyugodtak. Cerenkov egyenletes léptekkel a hajóhoz
sétált, majd letette a légzsilip ajtaja elé a fegyvert.
Ezután Marek következett. A madarak ezúttal már kissé nyugodtabban szemlélték a műveletet: Amikor York
és Joshua került sorra, a mojók már pontosan tudták, hogy a fegyverek előhúzása nem ellenséges szándékkal
történik.
- Köszönöm - bólintott Moff, amikor minden fegyvert visszavittek az űrhajóhoz. Ekkor a magasba emelte a
kezét, és a városból feléjük indult egy hatalmas jármű. A nyitott autóban két qasamán ült. A vállukon feltehetően
egy-egy mojó helyezkedett el, de ezt abból a távolságból nem lehetett pontosan megállapítani.
- Kimmeron polgármester várja önöket - közölte velük Moff. Jöjjenek velem!
 - Köszönöm - mondta Cerenkov. - Már alig várom, hogy találkozhassak a polgármesterrel.

A Galaktikus Birodalom történetében léteztek olyan kultúrák emlékezett vissza a tanulmányaira Justin -,
amikor az építészet is a művészeti ágak közé tartozott. A várost szemlélve az volt az első benyomása, hogy a
qasamánok ősei is ilyen társadalomhoz tartoztak. De az utcákon sehol sem lehetett falfestményeket, sem
szobrokat látni. A házak színeit nem harmóniára törekedve állították össze, a falakat találomra festették le
különböző színáve. Kíváncsi volt, vajon Nnamdi milyen magyarázatot talál erre.
Cerenkovot viszont egészen más jellegű gondolatok foglalkoztatták.
- Úgy látom, a város minden lakója rendelkezik mojóval és kézifegyverrel - jegyezte meg. - Ennyire
veszélyesek az életkörülmények Sollasban?
- A fegyvert nagyon ritkán használjuk - felelte Moff. - De ha igen, akkor az a túlélést biztosítja.
- Azt hittem, a mojók elegendő védelmet nyújtanak - mondta York - Nem mindennel szemben. Talán lesz
alkalmuk végignézni, amint egy bololincsorda, vagy egy krisjaw beszabadul a városba:
- Ha ilyesmi előfordul, ne feledkezzen meg arról, hogy fegyvertelenek vagyunk - emlékeztette Cerenkov.
- Mint idegeneknek, a polgármester nem engedi meg hogy fegyvert viseljenek.
Joshua optikai rendszerén keresztül, Justin alaposan szemügyre vette az épületeket, majd a járókélőket
kezdte tanulmányozni. Még mindig szokatlan volt számára, hogy látja, amint a szél felboncolja az emberek haját
és a madarak tollát, sőt hallja is a szél süvöltését, de mégsem érzékeli a légmozgást.
- Figyeljék meg - hallotta Justin Pyre hangját -, hogy a csoport közelében lévő madarak sokkal
nyugtalanabbak, mint a távolabbiak. - Tálán fejlett szaglással rendelkeznek - vélte Telek -, és az új szagok
nyugtalanítják őket. - Talált valamit, Hersh?
- Igen, bár nem túl sokat - felelte Nnamdi. Az Agra dinasztia Ázsiából kormányozta a Regminét, 2097-től
egészen 2180-ig, vagyis a Galaktikus Birodalom létrejöttéig.
- És mit tudunk Rajan Putra lordjairól?
- Ennek majd pontosan utána kell nézni az Aventine központi adattárában. Én mindössze annyit tudok, hogy
hatalmas méretű migráció indult el a Regininéről, és a kivándorlók megalapították a Rajputot. A qasamánok ősei
a kivándorlókhoz tartozhattak. Feltehetően valamilyen műszaki hiba folytán a telepesek célt tévesztettek.
- És hogyan jöttek keresztül a troft birodalmon, azok tudta nélkül? - kérdezte Telek.
- A korabeli űrhajók hajtóműve meglehetősen instabil szerkezet volt - felelte Christopher. - A jelenlegi
űrhajók sebességének a tízszeresét is elérték, de rendkívül sok volt a baleset, a műszaki hiba, amelynek
következtében számtalan hajónak örökre nyoma veszett.
A qasamánok ősei is ilyen telepesek lehettek, akik a Rajputra indultak, azután iszonyú sebességgel
átszáguldottak a troft birodalmon, végül pedig itt kötöttek ki.
- Elég kézenfekvő magyarázat - jegyezte meg Telek. - Még visszatérünk rá, ha később sem találkozunk más
faj képviselőivel. Bár azt hiszem, ezek az emberek a bolygó igazi urai. A rabszolgák nem szoktak fegyvert
viselni.
A Joshua szemében elhelyezett optikai rendszer segítségével Justin az ágyán fekve is mindent ugyanúgy
érzékelt, mint az utcán bandukoló fivére. A hangokat szintén hallotta, sőt beszélni is tudott Joshuával.
- A tolmácsprogramból nem tudjuk megállapítani, hogy mi az a bololin és a krisjaw? - kérdezte Pyre.
- Őshonos állatfajok lehetnek - felelte Telek. - Gondolom, elég veszélyesek, ha mindenki fegyvert hord
magával.
- Egyetértek. De vajon miért nem veszik körül fallal a városokat, ugyanúgy, mint a falvakat?
Erre senki sem tudott válaszolni.
- Talán a falakat nem ezek ellen építették - vélte Hersh. - Hát akkor mi ellen? - kérdezte Pyre.
- Fogalmam sincs róla! - csattant fel Nnamdi.
- Nyugalom! - próbálta lecsillapítani a kedélyeket Telek. - Majd Yuri kiszedi az idegenekből.
Közben a bolygó felszínén a kutatócsoport tovább rótta az utcákat. Joshua alaposan megnézett egy rendkívül
csinos fiatal nőt. Justint szintén magával ragadta a látvány. De közben az sem kerülte el a figyelmét, hogy a lány
jobb vállán ült a mojó, és a fegyvert bal oldalon viselte. Hirtelen nem talált a jelenségre megfelelő magyarázatot,
végül arra a következtetésre jutott, hogy a lány bizonyára balkezes.
- Hersh, ön szerint hány lakosa lehet a Qasamának? - kérdezte Christopher.
- Úgy vélem ötven- és háromszázmillió között lehet - válaszolta Nnamdi. - Ez pedig azt jelenti, hogy az
elmúlt három évszázad során úgy szaporodtak, mint a hörcsögök.
- Ez eléggé megdöbbentő jelenség - jegyezte meg Telek. - Úgy látszik, rengeteg kérdés vár még
megválaszolásra.
A jármű végül megállt egy robusztus épület előtt. Justin leküzdötte a vágyat, hogy felszaladjon a széles
lépcsősoron. Belátta, hogy erre nincs lehetősége. Az ágyán fekve kísérte figyelemmel, amint Joshua kiszáll a
kocsiból, és a többiekkel együtt bemegy az épületbe.

Decker York húsz évet töltött a haditengerészetnél, mielőtt letelepedett az Aventinén. Szolgálati ideje alatt
számtalan bolygón megfordult, és a legkülönfélébb kormányokkal került kapcsolatba.
Ennek ellenére Kimmeron polgármester valóságos meglepetést jelentett a számára.
A helyiséget, ahová Moff bevezette őket, aligha lehetett irodának nevezni. A szobából halk zeneszó
hallatszott, és amikor az őrök kinyitották előttük az ajtót, különös szagú füst áradt a folyosóra. York
elfintorodott, annak ellenére, hogy a fejükön lévő gömb alaposan átszűrte a levegőt. A szoba elég nagynak
látszott, bár a mennyezetről lecsüngő színes függönyök valóságos labirintust alkottak. Moff a szoba közepére
vezette a látogatókat, ahol tarka ruhás férfiak és nők táncoltak.
A táncosok mögötti trónuson egy hatalmas termetű férfi foglalt helyet. A trón körül elhelyezett párnákon
további személyek ültek, és halkan beszélgettek. Előttük alacsony asztalokon papírlapok hevertek, és York a
papírhalmazok között komputerterminálokat is felfedezett. Tehát a qasamánok magasabb technikai színvonalon
állnak, mint amire a kézifegyvereik és járműveik alapján következtetni lehetett.
A táncosok kivételével mindenki rendelkezett mojóval.
A tróntól néhány méternyire Moff megállította a vendégeket. A polgármester nem látszott meglepettnek,
amikor megpillantotta a látogatókat. Kellemes hangja túlharsogta a zenét.
- Üdvözöllek, Moff! - hallatszott szavainak fordítása a fülhallgatókból. Amint felemelte a kezét, a zene
elhallgatott, a táncosok mozdulatlanná merevedtek. - Kimmeron vagyok, Sollas polgármestere fordult a
látogatókhoz. - Üdvözlöm önöket a Qasamán. Foglaljanak helyet!
Moff néhány párnára mutatott. Cerenkov bólintott, majd mind a négyen leültek a polgármesterrel szemben.
Moff és társai állva maradtak.
- Nos - kezdte Kimmeron -, úgy értesültem, hogy az Aventinéről érkeztek. Tehát pontosan mit akarnak
tőlünk?
Egy pillanatig Cerenkov meg sem tudott szólalni.
- Úgy tűnik, elég sokat tud rólunk - mondta végül. - Akkor azt is tudja, hogy baráti szándékkal jöttünk.
Szeretnénk mindkét nép számára előnyös kapcsolatot kialakítani.
Kimmeron arcán ravasz mosoly jelent meg.
- Igen, valóban ezt állítják. De mit tudnánk önöknek nyújtani, ami megérné a fáradságot?
Légy óvatos! - mondta magában Cerenkov. - A primitív emberek nem feltétlenül ostobák!
- Minden lakható bolygó rendelkezik növényekkel, állatokkal és ásvány: kincsekkel. De ezek fajtája,
mennyisége és összetétele eltérő - felelte óvatosan, majd a táncosokra mutatott. - Ezenkívül a kultúra és a
tudomány terén is érdemes lenne megosztanunk a tapasztalatainkat.
Kimmeron bólintott, de a ravasz mosoly továbbra sem tűnt el az arcáról.
- Persze. De mi történik, ha nem akarjuk önökkel megosztani a tapasztalatainkat?
- Ebben az esetben elnézést kérünk az alkalmatlankodásért, és távozunk.
Kimmeron a gondolataiba mélyedt, miközben többször Moffra pillantott York szerette volna ismerni az
idegenek jelbeszédét. A polgármester végül nagyot sóhajtott, és hátradőlt a trónján.
- Szerencsére mi nem vagyunk ennyire szigorúak - mondta. - Bár egyesek talán mást akarnak… Moff,
vezesd a vendégeinket a szállásukra! Gondoskodj róla, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt! Holnap
megtekinthetik a varost és a környékét. - Ezután Cerenkovhoz intézte szavait. - Ha nincs ellenvetése,
mindenekelőtt alapos orvosi vizsgálatnak vetjük alá önöket. Ez mindkettőnk közös érdeke.
- Természetesen nincs kifogásunk ellene - felelte Cerenkov. - Bár az a tapasztalatunk, hogy a más bolygókra
átkerült mikroorganizmusok nem okoznak megbetegedést.
- Nekünk is ez a tapasztalatunk - bólintott Kimmeron -, de nem árt az óvatosság. Tehát holnap ismét
találkozunk.
Cerenkov felállt, a többiek pedig követték példáját. Azután meghajoltak a polgármester előtt, majd Moff
kivezette őket a szobából. Most pedig irány a kórház! - mondta magában York, amint kiléptek az utcára. A
vizsgálat gondolata szorongással töltötte el. Elképzelni sem tudta, milyen technikai színvonalon áll a qasamán
orvostudomány. Képzeletében úgy jelent meg a vizsgálat, mint a középkori inkvizíció.

A szoba, amelyben Joshuát és Rynstadtot elhelyezték, sötét és csendes volt. Justin hagyta, hogy fivére
pihenjen, ezért megszakította a kettőjük közötti kapcsolatot. A Harmatcsepp társalgójában, rajta kívül, csak Pyre
tartózkodott, aki az egyik fotelben önfeledten hortyogott. Justin kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait, majd
felállt, és az ajtó felé indult.
- A hűtőben találsz kaját, ha éhes vagy - szólt utána Pyre. Justin visszafordult, és bocsánatkérően nézett
barátjára.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni - mondta.
- Semmi baj. Csak meg akartam várni, míg befejezed a megfigyelést. Minden rendben?
- Igen. Jól vagyok. Mi a véleményed a bolygó lakóiról?
- Elég titokzatosak - bólintott Pyre. - Itt van például ez a polgármester. Fogalmam sincs, hogy valóban ilyen-
e, vagy csak színleli.
- Nem tudom. Abban a zajban képtelenség minden apró részletre koncentrálni.
 - Éppen erre gondolok. Talán éppen azért volt akkora zaj, mert az számunkra szokatlan - tűnődött Pyre. - A
zenei aláfestés tompítja az agy érzelmi aktivitását, ezáltal logikusabb gondolkodásra készteti az embereket.
Justin visszagondolt a fogadásuk részleteire. Utólag az is szöget ütött a fejébe, hogy az alacsony asztaloknál
ülő emberek valamit csináltak. - És a füst…? Talán valamilyen nyugtatószer lehetett…?
- Elképzelhető. Bárcsak bejuttathatnánk egy műszert, hogy megvizsgáljuk a levegő összetételét. De nem
hiszem, hogy sikerülhet. Telek szerint a tervünk egyre megvalósíthatatlanabbnak látszik. Pedig mintha
rejtegetnének valamit előlünk…
- Arra gondolsz, hogy valamelyik éjszaka alaposan szét kéne néznünk a városban?
- Másképpen hogyan tudhatnánk meg, hogy mekkora fenyegetést jelentenek?
- És ha észreveszik az illetőt?
- Az roppant kellemetlen lenne. Ezért kell olyasvalakinek végrehajtania az akciót, aki pontosan tudja, mit
kell tennie.
- Vagyis az egyik kobrának, vagy Deckernek - mondta Justin. Csak az a baj, hogy egyelőre figyelnek
bennünket, ráadásul Decker fegyvertelen.
Pyre vállat vont.
- Hátha később változik valami. Egyébként Decker nem fegyvertelen. A tenyerébe operáltak egy parányi
lézert.
- Micsoda? - kapta fel a fejét Justin. - A qasamánok megtiltották, hogy fegyvert vigyenek magukkal. Ha
megtalálják nála…
- Komoly bajba kerül - fejezte be Pyre a mondatot. - Tudom. De Decker nem akarta, hogy a csoport teljesen
védtelen legyen, és a lézert rendkívül ügyesen elrejtették.
Justin komoran nézett társára, azután felállt.
- Megyek, megmozgatom egy kicsit a szervorendszeremet - mondta. - Hátha hamarosan helyet kell
cserélnem Joshuával.
Pyre kényelmetlenül fészkelődött. Justin észrevette a férfi zavarát, és kérdőn nézett rá.
- Nos… az a helyzet - mondta végül -, hogy Telek kormányzó egyelőre nem akarja visszavonni Joshuát.
- De hiszen nem így terveztük.
- Tudom - bólintott Pyre. - Én is felhívtam rá a figyelmét. De a jelenlegi helyzet elég stabilnak látszik…
- És ő szeret mindenről tudni. Erre pedig legalkalmasabb Joshua kép- és hangközvetítő rendszere.
- Joshua valóban hasznos segítség a számunkra - jelentette ki Pyre. - Megértem az érzéseidet, de hidd el,
nincs okod aggodalomra. A qasamánok nem fogják ok nélkül megtámadni őket.
- Azt hiszem, igazad van - mondta hosszas hallgatás után Justin. - Jó éjszakát!
- Jó éjszakát!
Justin érezte, hogy izmai teljesen elgémberedtek a tizenhárom órás fekvéstől. Jólesett volna egy kis mozgás,
de gondolatai túlságosan lefoglalták. Pyre utolsó szavai jártak a fejében: ok nélkül. De vajon mit jelent a
nyomós ok a qasamánok értékrendjében? Egy rossz megjegyzés, vagy. agresszív cselekvés. Esetleg Joshua kép-
és hangközvetítő rendszerének, vagy York rejtett fegyverének a felfedezése…?

9. fejezet

A Menssana fedélzetén sokkal több volt a hely, így utasainak nem kellett levegőszűrőkkel kiszállniuk.
Kényelmesen megvárhatták az űrhajóban a Chata légkörelemzésének eredményét.
Régi hagyománynak számított, hogy a legmagasabb posztot betöltő személy léphetett először egy újonnan
felfedezett bolygó felszínére. Jonny azonban lemondott erről a megtiszteltetésről, így az első lépést a hat kobra
egyike tehette meg. A kobra egyúttal elhelyezett néhány műszert is a hajó körül, mielőtt visszatért. Ezután újabb
várakozás következett, míg megállapították, hogy az utasokat nem fenyegeti közvetlen veszély.
Amint Jonny és Chrys a kutatókkal együtt kiszállt az űrhajóból, Jonnyt megrohanták az emlékek. Eszébe
jutott, amikor ugyanígy várakozott egy másik űrhajón, hogy az Aventine felszínére lépjen. Bár a Chata
semmiben sem hasonlított az Aventinére, mégis egy új bolygó volt, amelyre először lépett ember.
- Eszedbe jutottak a régmúlt emlékei? - kérdezte megértően Chrys. Jonny mély lélegzetet vett; a levegő üde
volt, és az enyhe szellő megcirógatta az arcát.
- Olyan érzés fogott el, mint amikor megérkeztem az Aventinére. Mindössze huszonöt éves voltam… És az
elmúlt negyven év során teljesen elhalványult ez az emlék.
Chrys a férfira mosolygott, majd amint tovább akart lépni, térdre esett. A talajt sűrűn borították a szőlőhöz
hasonló kúszónövények.
- A Chata mindössze harminc fényévnyire van az Aventinétől mondta az asszony, miközben felállt -, de mi
nem rendelkezünk a birodalomhoz hasonló szállítókapacitással. Ráadásul…
- Ráadásul ez a rendszer mindössze tíz fényévnyire helyezkedik el a Qasamától? - fejezte be a mondatot
Jonny.
- Elég érvet hallottam már a két fronton folytatott háborúról, de én mégsem szeretném, ha ez bekövetkezne.
Továbbra is úgy gondolom, hogy azért tekintjük potenciális veszélynek a Qasamát, mert a troftok ezt állítják.
Jonny telefonja hívást jelzett.
- Moreau - emelte szájához a készüléket.
- Itt Banyon - hallatszott a kobraparancsnok hangja. - Jelzés érkezett a műholdról; szeretném, ha ön is
megnézné.
Jonny Chrysre pillantott. Indulásuk előtt megígérte az asszonynak, hogy csupán megfigyelőként vesz részt
az expedícióban.
- Shepherd kapitány és ön nem boldogulnak vele?
- Nos… azt hiszem, igen. Csupán arra gondoltam, hogy az ön tanácsa rendkívül hasznos lenne.
- Csak vészhelyzetben! - felelte Jonny, és kikapcsolta a készüléket. - Mit csinálsz? - kérdezte csodálkozva
Chrys. - Menjünk vissza és nézzük meg, miről van szó!
Jonny visszahívta Banyont.
- Azonnal ott leszek - mondta.
Banyont és Shepherdet a Menssana vezérlőtermében találták, amint egy képernyőt tanulmányoztak.
- Száz kilométernyire észleltük ezt a sötét foltot - mutatott Banyon a képernyőre. - Azután észrevettük, hogy
mozog.
Jonny közelebb hajolt a készülékhez. A sötét tömeget több száz, vagy inkább több ezer különállópont
alkotta.
- Nem lehet növelni a felbontást? Shepherd megrázta a fejét.
- Az atmoszféra okozta turbulencia zavarja a vételt.
- Valami állatcsorda lehet - jegyezte meg Jonny. - Gondolom errefelé tart…
- Ezt nehéz lenne megállapítani ebből a távolságból, de feltehetően igen - mondta Shepherd, miközben a
műszereket állítgatta. - A komputer szerint errefelé halálnak, a távolságuk 106 km, a sebességük 8,1 km/óra.
- Tehát tizenhárom óra múlva elérik a Menssanát - tűnődött hangosan Jonny. - Ez azt jelenti, hogy tábort kell
bontanunk. A kutatók nem fognak örülni, hogy a felszínre szállított felszerelést vissza kell hordaniuk az
űrhajóra. Úgy vélem, ki kéne küldenünk néhány kobrát, hogy nézzék meg, mik ezek, és mennyire veszélyesek.
- Igen, uram. Mi is erre gondoltunk… - felelte Banyon. Jonny látta a férfi arcán, hogy szeretne kérni valamit.
- Hajlandó lenne a helyszínre repülni velünk uram? Mindannyian úgy gondoljuk, hogy az ön tapasztalata sokat
segítene a helyzet megítélésében.
Jonny Chrysre pillantott. Az asszony a képernyőt nézte, azután Jonny felé fordult, és elmosolyodott.
- Menj csak! - mondta. - De vigyázz magadra!

Valóban hatalmas csorda volt; Jonny még sohasem látott ennyi állatot együtt. A barna szőrű, négylábú
állatok patája mennydörgésként dübörgött, sűrű porfelhőt verve.
- Azt hiszem, most hogy láttuk őket, újra át kéne gondolnunk a tervünket - javasolta Banyon.
- Szálljunk le néhány kilométerrel előttük, és nézzük meg, hogy el tudjuk-e téríteni őket! - mondta Jonny.
Banyon bólintott, azután megfordította a gépet. Miközben a csordától távolodtak, Jonny az ablakon át
figyelte a tájat; hogy nincs-e az állatok útjában természetes akadály. A kobrák szemmel láthatóan azt
mérlegelték, hogy mit kéne tenni a csorda eltérítése érdekében. Úgy tűnt, drasztikus, és egyben veszélyes
megoldást kell választaniuk.
Banyon nyilvánvalóan ugyanerre a következtetésre jutott. - El kell riasztanunk őket! - mondta csendesen.
- De nincs a fedélzeten robbanóanyag, és azt sem tudjuk, hogy néznek ki a bolygó ragadozói - jegyezte meg
Jonny. - Megpróbálkozhatnánk a lézerekkel és a szónikus fegyvereinkkel.
- A lézer hatósugara elég kicsi. Ráadásul nem fogják tudni, hogy merre menekülhetnek.
- A tömeg még azt sem fogja észrevenni, hogy az elöl vágtatókat lelőttük. Egyszerűen átgázolnak rajtuk.
- Próbáljunk rájuk repülni - javasolta Jonny. - Azután meglátjuk, hogyan reagálnak.
De az állatokat valószínűleg sohasem fenyegette légi veszély, mert még a legnyilvánvalóbb rárepülés sem
változtatott egyenletes kocogásukon.
- Ez nem jött be - jegyezte meg Banyon. - Mi lenne, ha lelőnénk vagy megsebesítenénk néhányat a
levegőből…?
A repülőgép telefonja hívást jelzett.
- Kormányzó, valamit észleltünk, amiről nem tudjuk megállapítani, hogy fontos lehet-e - jelentette Shepherd.
- A műhold elemzése szerint a csorda a bolygó mágneses pólusa felé halad.
Banyon gondterhelten nézett Jonnyra.
- Eddig úgy tudtam, hogy csak a madarak és a rovarok tájékozódnak a mágneses tér alapján.
- Ez a véleménye a Menssana valamennyi biológusának is - mondta Shepherd.
- Ennek megfelelően az űrhajó az útvonalukon helyezkedik el? kérdezte Jonny.
- Igen.
Jonny Banyonra pillantott.
- Meg lehet próbálni - bólintott a kobraparancsnok. - Kapitány, van a fedélzeten valami, amely elég erős
mágneses teret tud létrehozni? - Természetesen a hajtómű. De ezt egy antigravitációs tér leárnyékolja. Ha az
antigravitációs térerősséget csökkentjük…
- Meg kell próbálni - ismételte meg Banyon. - Mennyi időre van szükségük?
- Az erőteret egy másodperc alatt le lehet csökkenteni.
- Akkor készüljenek fel, mi pedig keresünk egy alkalmas helyet az akcióhoz - mondta Jonny.

Egy órával később a kobrák elfoglalták helyüket, és várták a csorda közeledését. A síkságot kisebb dombok
tarkították, így az egyre erősödő dübörgés ellenére az állatokat még nem lehetett látni. Jonny érezte, hogy
tenyere izzadni kezd. Eszébe jutott az az incidens, amikor egy megvadult gantua támadott rájuk. Bár ezek az
állatok valamivel kisebbek voltak, hihetetlen tömegük sokkal félelmetesebbnek tűnt.
- Készüljenek! - mondta a mikrofonba. - Bármelyik pillanatban itt lehetnek!
Néhány másodperccel később a dombok mögül kiözönlött az állatok hatalmas tömege. Jonny közelebb
engedte őket, majd kiadta a parancsot: - Most!
Vakító fénnyel villantak fel a kobrák páncéltörő lézerei, és az elöl vágtató állatok összerogytak, a
közvetlenül mögöttük haladók pedig felbuktak bennük. Óriási kavarodás alakult ki, a felvert portól alig lehetett
valamit látni. A megzavarodott állatok igyekeztek kikerülni a váratlan akadályt.
A pillanatnyi zavart kihasználva az űrhajóban lecsökkentették a hajtóművek mágneses terét kompenzáló
védőernyők kapacitását. Az újonnan kialakult erőtér torzulást okozott a bolygó mágneses erővonalaiban. A
megzavarodott állatok igyekeztek visszaállni eredeti útvonalukra, amely az adott helyen néhány fokkal eltért a
korábbi iránytól.
A csorda kikerülte a kobrákat, és néhány kilométernyire az űrhajótól, valamint a felszínre szállított
felszereléstől robogott el.
- Remek munkavolt - jegyezte meg elégedetten Banyon. - Menjünk vissza az űrhajóhoz! - bólintott Jonny.

Az utolsó felhők is elvonultak naplemente előtt, az ég csodálatosan tiszta volt, és megjelentek az első
csillagok. Jonny és Chrys kézen fogva sétáltak, élvezve a friss, hűvös levegőt.
- Szóval a csorda egy kilométernyire az űrhajótól vonult el? - kérdezte Chrys, Jonny pedig bólintott. -
Különös. Az iskolában azt tanultam, hogy a földfelszínen élő állatok nem képesek érzékelni a bolygó mágneses
terét.
- Én pedig olvastam egy elméletet, amely azt állította, hogy a galaxis valamennyi élőlénye a földi
egysejtűektől származik, amelyeket a napszél sodort el a távoli bolygókra.
- Az egységes genetikai kód engem is mindig gondolkodóba ejtett - mondta Chrys. - Hogyan lehetséges,
hogy valamennyi bolygón a DNS-re és proteinre épülő életformák találhatók?
- Talán mert ez az egyetlen működőképes struktúra. - Sohasem szerettem ezt az elméletet.
Jonny vállat vont.
- A troftok szerint valami katasztrófa sújtotta a galaxisnak ezt a részét három-négy milliárd évvel ezelőtt. A
baktériumok és az algák kivételével minden élőlény elpusztult. Később ezekből alakultak ki újra a
magasabbrendű életformák.
- Ez majdnem olyán hihetetlen, mint az, hogy Isten teremtette az embert.
- Mindenesetre a telepeseknek könnyebb dolguk van, hogy a szervezetük képes hasznosítani a bolygók
flóráját és faunáját… Egyébként, jólesett, hogy délután hagytál kimenni a többiekkel. Tudom, megígértem, hogy
nem veszek részt veszélyes vállalkozásokban.
- Nem vonhatod ki magad mindenből - mondta Chrys. - És azt hiszem, nem voltál igazán veszélyben, igaz?
- Valóban nem.
Az asszony elmosolyodott.
- Nem ülhetsz a szoknyámon, amikor a többieknek szükségük van a segítségedre. Csak azt kérem, hogy
vigyázz magadra.
- Ezt megígérem - bólintott Jonny. Úgy érezte, Chrys megint olyan, mint házasságuk kezdetén. Vajon mitől
változott meg? Talán az új környezet felelevenítette közös küzdelmük emlékeit?
Jonny nem tudott válaszolni ezekre a kérdésekre, de örült a változásnak. Még azt szerette volná megtudni,
vajon hogyan tudja Chryst ilyennek megőrizni, amikor visszatérnek az Aventinére.

10. fejezet

Az orvosi vizsgálat megkezdése előtt üzenetet kaptak a Harmatcseppről, hogy levehetik a levegőszűrőt.
Addigra orruk már megszokta a Qasama különös aromájú levegőjét. Ennek ellenére úgy tűnt, mintha új
szaganyagok vegyültek volna a már megszokottak közé.
Szemmel láthatóan a többiek is felfigyeltek erre.
- Mi ez a szag? - kérdezte Cerenkov Mofftól.
Moff beleszagolt néhányszor a levegőbe, majd vállat vont.
 - Én nem érzek semmi különöset, csak a pékség illatát, a járművek kipufogógázait, valamint a bórfinomító
üzem füstjét.
- Bórfinomító? - kérdezte csodálkozva Rynstadt. - A város központjában?
- Igen. Miért ne?
- Biztonságosabb lenne az iparvállalatokat a sűrűn lakott helyektől távolabb üzemeltetni. Előfordulhat néha
egy-egy baleset…
Moff megrázta a fejét.
- Semmilyen körülmények között nem fordulhat elő baleset - jelentette ki határozottan.
- Érdekes - dünnyögte Cerenkov. - Megtekinthetnénk ezt a gyárat? Moff egy pillanatig habozott, végül
bólintott:
- Azt hiszem, nincs akadálya. Kövessenek!
Kiderült, hogy a gyár közelebb van, mint gondolták. A következő sarkon befordulva megpillantották a
robusztus épületet.
Joshua még sohasem látott hozzá hasonló könnyűipari létesítményt. A számtalan kémény, tartály és
csővezeték között eligazodni sem tudott. De úgy tűnt, hogy Rynstadt és York elég jól tájékozódik az egyes
műveletek megértésében.
- Remek megoldás - jegyezte meg Rynstadt. - Még sohasem láttam, hogy ennél az eljárásnál hideg gázokat
alkatmáztak volna. Milyen gáz ez tulajdonképpen?
- Nem tudom pontosan - felelte Moff. - Azt hiszem, valamilyen katalizátor. Ön a vegyészet szakértője?
- Nem, dehogy - rázta meg a fejét Rynstadt. - Tanár vagyok, ezért sok szakterületet ismernem kell.
- Tehát általános szakértő - mondta Moff. Hangjából elismerés és tisztelet érződött. - Mit gondolsz, Marek,
érdekelne benneteket ez az eljárás?
- Természetesen - bólintott Rynstadt. - A bórt számtalan gyártási technológiánál alkalmazzuk, de az
előállítása meglehetősen költséges. Jó lenne, ha ismernénk a módszert, melynek révén olcsóbban tudjuk
előállítani. Ezt majd később részletesen megvitatjuk Kimmeron polgármesterrel, vagy más felhatalmazott
személlyel.
- Továbbítani fogom a kérését - mondta Moff immár közömbös hangon, de Joshua látta rajta, hogy
megkönnyebbült.
- Nos, azt hiszem, jobb, ha most továbbmegyünk - javasolta Cerenkov. - Szeretnénk megtekinteni azt a
galériát, amit említettek, és a bevásárlóközpontot.
- Hogyne - bólintott Moff. - Menjünk vissza a kocsihoz, és máris indulhatunk.

***

- Nos? - kérdezte Telek. Christopher hátradőlt a székében.

- Nem találtam semmiféle ismertetőt a bórfinomítóra vonatkozóan - mondta. - Pedig ez az adatbázis teljes.
- Tehát kidolgoztak egy új technoiógiát, vagy hazudtak az üzem tevékenységét illetően.
Az interkom hívást jelzett; Pyre közelebb hajolt; és bekapcsolta a készüléket.
- Igen?
- Itt F'ahl kapitány. Sikerült magyarázatot találni az utcák elkanyarodására - jelentette. - A városok
legszélesebb utcái párhuzamosak a Qasama mágneses erővonalaival.
A vegyi üzem kérdéséről azonnal megfeledkeztek.
- Mondja még egyszer! - fordult Christopher az interkom képernyője felé.
- Mi alapján állítja ezt, kapitány? - kérdezte Telek.
- Nem tudom, véletlen is lehet. Mindenesetre magam sem találtam rá elfogadható magyarázatot.
- Talán a kommunikációs rendszerükhöz tartozik - tűnődött Telek. - Jelzéseket küldenek segítségével egyik
városból á másikba:
- Bárcsak megszabadulnának végre attól a rögeszmétől, hogy a qasamánok rádiókapcsolatot tartanak fenn
egymással - jegyezte meg elkeseredetten Nnamdi. - Soltosban láthattunk távvezetékeket.
- És a városok hogyan kommunikálnak egymással? Nem beszélve a falvakról. Az elszigetelt világok
elmélete nem látszik túlságosan stabilnak. Ezek az emberek komputereket, autókat, lőfegyvereket készítenek.
Képtelenség, hogy megfeledkeztek volna a rádióhullámokról és a közös kormányról.
- Akkor mivel magyarázza a kisebb településeket körülvevő falakit
- És ön mivel magyarázza, hogy a városokat nem veszik körül ilyen falak? - kérdezte kipirult arccal Telek. -
Nem tudom elhinni, hogy a falvakban primitív körülmények között élnek az emberek, ugyanakkor pedig a
városok fejlett technikával rendelkeznek.
-. Pedig elképzelhető, ha nincsen közöttük semmiféle kapcsolat mondta Nnamdi. - Különösen, ha a falusiak
egészen más fajhoz tartoznak. Megfigyeltem, hogy sem Moff, sem Kimmeron nem tett említést róluk.
Pyre Telekre pillantott.
- Legfőbb ideje, hogy tisztázzuk ezt a kérdést…
 Az asszony bólintott. Szájához emelte a tolmácsgép mikrofonját, és kapcsolatba lépett Cerenkovval.
Az autó éppen megérkezett a piacra. A Joshua beépített kamerája által továbbított kép megjelent a
képernyőn. A szűk utcát sima falú emeletes házak alkatfák. A hatalmas ablakokat felhajtották, így azok alatt
lehetett vásárolni. Tarka ruhába öltözött járókelők sokasága sürgölődött az üzletek előtt.
- Ez Sollas legnagyobb piaca - mondta Moff -, de a váras még nyolc kisebb bazárral is rendelkezik.
- Elég kezdetleges módja a kereskedelemnek - jegyezte meg Rymstadt, amint elindultak az utcán. -
Különösen hidegben vagy esőben…
- Rossz idő esetén az utcát lezárjuk - mutatott Moff a magasba. A háromemeletes házak tetőrészét össze
lehetett húzni, ezáltal a csapadék nem hullott a vásárlók nyakába. - Ami pedig a kereskedelem hatékonyságát
illeti, mi egészen másképp ítéljük meg ezt a kérdést. Az ilyen jellegű vásárlás szabadságit és függetlenséget
jelent. Éppen erre vágytak őseink, amikor erre a bolygóra jöttek. De még nem mondta el, miért hagyták el őseik
a dinasztiák önkényuralmát.
- A fene vigye el! - dühöngött Telek.
- Tartózkodjon a politizálástól, Yuri. Beszéljen inkább kalandvágyról, új gyarmatok létesítéséről…!
- Többféle okból költöztünk az Aventinére - kezdte Cerenkov.
De legfőképpen azért, hogy újabb világokat fedezzünk fel
- Nem politikai nyomásra?
- Lehet, hogy ilyesmi is közrejátszott benne. Én mindenesetre nem tudok róla - felelte óvatosan Cerenkov.
- Beszélj neki az első kobrákról! - dünnyögte Pyre.
- Csend legyen! - szólt rá az asszony.
A csoport továbbhaladt.
- Valamennyi árut saját maguk termelik? - kérdezte Cerenkov.
- Nem. A többi várossal és a környező falvakkal is kereskedünk. - kielégítő a válasz? - kérdezte Christopher
Nnamdit.
- Ez még nem bizonyítja, hogy a falusiak is emberel…
Pyre hirtelen izgatottá vált, és az ágyon fekvő Justinhoz fordult.
- Mi ez…?
- Valami… dübörgést… hallok… - suttogta Justin. - Egyre közelebbről…!
Christopher azonnal a műszereket kezdte kapcsolgatni.
- Kapitány, a hang olyan, mintha repülőgép közeledne - mondta Pyre. - A radar nem érzékéi repülő
objektumot - felelte F'ahl.
Pyre a képernyőre pillantott, és látta, hogy a qasamánok sietve bezárják az üzleteket, majd az
útkereszteződés felé indulnak.
- Mi történt? - kérdezte Cerenkov Mofftól, aki szintén csatlakozott a széles utca felé vonuló tömeghez.
Amint a kereszteződéshez értek, láthatták, hogy a járműveket bevontatják a sikátorokba, és szabaddá teszik az
utat.
- Egy bololincsorda közeledik - felelte Moff. - Maradjanak mögöttünk!
Telek megragadta a mikrofont.
- Tegyék, amit mondott! Elég, ha Joshua kissé közelebb húzódik, hogy lássunk valamit. Decker maradjon
mellette!
A qasamánok elég közönyösen várták a közeledő csordát. Ugyanezt nem lehetett elmondani a mojókról.
Félig nyitott szárnyakkal figyelték az erősödő dübörgést.
A qasamánok jelt adtak a madaraknak, majd előhúzták fegyvereiket. Az út túlsóoldalán a sikátor bejáratát
szintén fegyveresek állták el.
A dübörgés mennydörgéssé erősödött, és az állatok megjelentek a széles úton. Pyre megértette, miért
hordanak maguknál fegyvert a qasamánok. A bololinok két méter magas bölényszerű állatok voltak. Patájuk
olyan erős lehetett, hogy akár egy sziklát is könnyen szétrúgtak volna. Lehajtott busa fejükből félelmetes
szarvak meredtek elő, vastag nyakukat sűrű szőrzet borította. A bololinok önmagukban is félelmetes látványt
nyújtottak, de így sűrű tömegben vágtatva, szinte feltartóztathatatlan erőt képviseltek.
Amint a csorda elérte a kereszteződést, a qasamánok tüzet nyitottak. Fegyvereik robbanógolyókat lőttek ki,
és a találatok akkora sebeket ütöttek, mintha aknavetővel lőtték volna oldalba az állatokat. Számtalan bololin
azonnal a földre rogyott, de mielőtt a többiek átgázolhattak volna rajtuk, a tetemekből hatalmas testű madarak
röppentek fel.
A látvány hihetetlennek tűnt. Amikor Pyre jobban megfigyelte a jelenséget, észrevette, hogy a mojóknál
másfélszer nagyobb ragadozó madarak a bololinok nyakát borító dús szőrzetből bújnak elő.
De ugyanabban a pillanatban felröppentek a mojók is, és lecsaptak az ellenségre. Heves küzdelem alakult ki
a bololinok szétroncsolt tetemei fölött. Mindegyik mojó kiválasztotta a maga ellenfelét, és amikor találkoztak,
félelmetes szárnycsapkodás közepette marcangolták egymást. Hirtelen szétváltak, az idegen ragadozó követte a
vonuló csordát, a mojó pedig nem vette üldözőbe, hanem visszaült gazdája vállára.
A csorda hamarosan eltűnt a távolodó porfelhőben. Csupán a lelőtt bololinok maradtak a földön. Az egyik
qasamán kilépett az utcára, és mindkét irányban alaposan szétnézett. Azután mint egy jeladásként eltette
fegyverét. A többiek azonnal követték példáját.
Telek izgatottan szorongatta a mikrofont.
- Yuri! Tudjanak meg mindent a történtekről! Különösen a madarakról - mondta, bár maga is tudta, hogy
felesleges volt erre felhívnia a figyelmüket.

Joshuának bizonyára nem volt szüksége Telek figyelmeztetésére, mert azonnal Moffnak szegezte az első
kérdést.
- Hogyan tudtak bejönni ezek az állatok a városba? Moff rosszalló pillantást vetett Joshuára és Yorkra. -
Mondtam, hogy húzódjanak hátrébb!
- Elnézést. Mit kerestek itt azok az állatok? - ismételte meg Joshua a kérdést, miközben Cerenkov és
Rynstadt is csatlakozott hozzájuk.
- A bololinok időnként hatalmas csordákban vándorolnak - felelte Moff. - Ilyenkor lehetetlen megállítani
őket. Ezért úgy építettük a várost, hogy átvonulhassanak rajta a lehető legkisebb rombolást okozva.
York a lemészárolt állatokra pillantott.
- De közben maguk legyilkolják egy részüket. - A húsukat, valamint a bőrüket felhasználjuk.
- És mi a helyzet a mojókkal és az idegen madarakkal? A mojók is vadásznak ilyenkor?
- Nem. A tarbinák nem táplálékállatok. A mojók párzanak velük - mondta Joshuának, majd Cerenkov felé
fordult. - Most már tovább kell mennünk, ha meg akarjuk tekinteni azt a kiállítást. A piacra majd egy későbbi
alkalommal visszatérünk.
- Rendben van - bólintott Cerenkov. - Az ilyen migráció gyakran előfordul?
- Csak időszakosan, de az elkövetkezendő napok során számítanunk kell néhányra. Nincs okuk
aggodalomra. Kicsi a valószínűsége, hogy éppen akkor az érintett utcák közelében tartózkodjanak. A veszélyt
egyébként a magasabb házak tetejére szerelt szirénák is jelzik.
Ezzel véget ért a beszélgetés. A csapat elindult, Joshua pedig oldalba bökte Yorkot. Miután néhány
lépésnyivel lemaradtak a többiek mögött megkérdezte tapasztaltabb társát.
- Te sok bolygón jártál… de láttál már olyat, hogy két különböző faj egyedei párosodtak volna egymással?
- Még soha - felelte York. - Bár azt különösebbnek találtam, hogy a párzásuk olyannak tűnt, mintha szét
akarták volna tépni egymást. Joshua megborzongott.
- A mojók úgy csaptak le az idegen madarakra, mint a keselyű a nyúlra.
- A tarbinák pedig eszeveszetten menekültek… - bólintott York. Nagyon különös dolgok történnek itt.
Meggyorsították lépteiket, és felzárkóztak a többiekhez. - Nem - rázta meg a fejét Telek. - Ez őrültség.
- Pedig más módon nem juthatunk hozzá fontos információkhoz - mondta Pyre a képernyőre pillantva. A
képernyő a város stilizált térképét ábrázolta, valamint a bololincsorda hozzávetőleges helyét. Talán tizenöt
percünk van, hogy kihasználjuk a csorda vonulását.
- Egyedül lesz kinn egy ellenséges világban - figyelmeztette Telek. Ujjai idegesen doboltak az asztalon. -
Csak korlátozott kapcsolatot tarthatunk fenn, a helybéliekkel nem léphet érintkezésbe, és feltehetően nem tud
észrevétlenül visszajönni. Ez azt jelenti, hogyha megsebesül, választanom kell az élete és a küldetés sikere
között.
- Ha viszont nem megyek ki; sohasem fogjuk megtudni, hogy a mojók miért erőszakolják meg a turbinákat -
jegyezte meg csendesen Pyre. - Sem azt, hogy a turbinák miért lovagolnak bololinokon.
Telek Christopherre majd Nnamdira pillantott.
- Önöknek mi a véleménye? Mondják meg neki, hogy megőrült. A két kutató összenézett, majd Christopher
vállat vont.
- Tulajdonképpen azért jöttünk ide, hogy megtudjunk mindent erről a bolygóról. Belátom, hogy Almo
veszélyes feladatra vállalkozik, de a bololinok talán nem jönnek még egyszer ennyire közel.
- És Almo kobra - tette hozzá Nnamdi.
- Ez talán azt jelenti, hogy feláldozható?!
- Nem, de ő képes végrehajtani a feladatot - felelte Nnamdi lehajtott fejjel.
- Rendelkezünk túlélőfelszereléssel - szólt közbe Pyre. - Egy ilyen készlet egy hétre biztosítja az életben
maradást. Magammal viszek kettőt. Az erdőből küldhetek üzeneteket a lézerkommunikátor segítségével. És
magammal viszek néhány fagyasztóládát is, ha tanulmányozni akarják a turbinákat.
Az asszony végül beleegyezően bólintott.
- Maga a kobracsoport parancsnoka. Tegye, amit jónak lát.
A bololincsorda már néhány percnyire hömpölygött az űrhajótól. - Michael, Dorjay! Szedjék össze a
szükséges felszerelést! - adta ki a parancsot Pyre. A két kobra bólintott, majd sietve távozóa.
A raktér kijárata a várossal ellentétes irányban nyílt. Pyre abban bízott, hogy a vágtató csorda akkora
porfelhőt fog kavarni, hogy észrevétlenül kijuthat az űrhajóból.
Néhány perccel később Pyre a raktér légzsilipjében várakozott. A dübörgés egyre erősödött, és hamarosan
megjelent a vonuló csorda. A jelek szerint ugyanazt az útvonalat követték, mint a korábbi csapat. Ennek
megfelelően az űrhajótól ötvenméternyire kellett elvonulniuk. A patáik által felvert por sűrű felhőben
gomolygott, és hamarosan eltakarta a várost. Pyre mély lélegzetet vett, majd nekiiramodott.
Néhány másodperccel később elérte a csordát. A lehajtott fejjel vágtató állatok figyelemre sem méltatták.
Komputerizált reflexeinek egyébként sem okozott volna gondot, hogy kitérjen a robusztus bololinok útjából. A
csorda vonulását követve hamarosan eljutott az erdő széléhez. Akkor elvált tőlük, majd eltűnt a sűrű
aljnövényzetben.
Miután beljebb húzódott, megállt, és növelte hangérzékelő rendszerének kapacitását. A bololincsorda
addigra eltűnt a távolban, így jól hallhatta az erdő élőlényeinek apró neszeit.
Alig akarta elhinni, hogy terve ennyire simán halad. De még túl korai lett volna örülni, hiszen a feladat
neheze előtte állt. Lepakolta egy faóriás tövébe a magával hozott felszerelést, majd hangérzékelő rendszerét
maximális kapacitásra állítva, munkához látott.

11. fejezet

- Ha egy világot valaha gyarmatosításra terveztek, akkor ez az jegyezte meg Shepherd kapitány.
Végignézve a barnás, zöldes tájon, Jonny bólintott. A Kubhán csupán primitív élet létezett; egysejtű
növények és állatok, valamint néhány egyszerűbb organizmus… A telepesek itt olyan környezetet teremthettek,
amilyet akartak.
Egy fiatal biológus kapaszkodott fel a dombtetőre, ahonnan Jonny és Shepherd a tájat nézte.
- Kapitány! Kormányzó! - üdvözölte őket, majd letörölt egy izzadságcseppet az orráról. - Gondoltam, érdekli
önöket az eddigi vizsgálatok eredménye.
Jonny elmosolyodott. A Kubha volt utazásuk harmadik állomása. A biológusok a Chatán és a Fusonon is
éppúgy, mint itt, arra próbálták rávenni a kapitányt, hogy engedélyezzen számukra több időt a bolygók
élővilágának tanulmányozására. De a kapitány egyszer sem járult hozzá. Megértette a kutatók lelkesedését,
hiszen új világokat fedeztek fel, ahol előttük még sohasem járt ember, és hihetetlen mennyiségű ismeretanyagot
tudtak volna összegyűjteni. De az expedíció célja csupán az volt, hogy megállapítsák, alkalmasak-e a bolygók a
gyarmatosításra.
- Nagyon érdekes - bólintott a kapitány, miután átfutotta az adatokat. - Gyűjtsenek további mintákat, ha
fontosnak tartják, de igyekezzenek, mert két óra múlva indulunk.
- Igen, uram - mondta szomorúan a biológus, majd elindult a Menssana felé.
- Úgy látom, ön csak a feladat pontos végrehajtását tartja szem előtt - jegyezte meg Jonny. - Nem hajtja a
kíváncsiság.
- Ezt már mások is a szememre hányták. De a tanács gyors eredményt vár. Az expedíció célja az előzetes
felmérés. A részletes vizsgálatokat egy komolyabb felszereltségű kutatócsoport fogja elvégezni.
- Szervősz, drágám! - köszöntötte Jonny a feleségét, aki éppen csatlakozott hozzájuk. - Mit szólsz ehhez? -
mutatott az egyenletes tájképre.
- Nekem túlságosan egyhangú - felelte Chrys. - Ráadásul elviselhetetlen itt a hőség, és nincs, ami árnyékot
adjon… Hogy érzed magad, Jonny?
- Jól. Annak ellenére, hogy a tűző nap nem használ a magas vérnyomásomnak.
- Talán mégis jobb lenne visszamenni az űrhajóra - javasolta Shepherd.
Jonny kellemesnek találta a szabad levegőt, a végeláthatatlan síkságot, ahol nem kellett állandóan
ragadozóktól vagy más veszélytől tartani. De azt is tudta, hogy az erős napsütés valóban nincs jó hatással az
érrendszerére.
- Rendben van - bólintott beleegyezően.
Leereszkedtek a lankás domboldalon, majd az űrhajó felé sétáltak. - A tanács bizonyára jóváhagyja -
jegyezte meg Chrys.
- A Kubha elnevezésre gondolsz?
- Igen. A Kubha a legforróbb nap az Asgard közelében, és az új bolygók közül ezt találtuk eddig a
legmelegebbnek. Ettől eltekintve ideális helynek tűnik a gyarmatosításra.
- Vajon a troftoknak miért nem kellett? - kérdezte Jonny.
- Ezen már én is gondolkodtam. De a tanács tetszését elnyerik majd ezek a bolygók, és elfogadják őket.
Cserébe pedig megszabadítják a troftokat a qasamánoktól.
- Még attól is sok függ, hogy milyen információkkal tér vissza a Harmatcsepp.
- Lizabet Telek parancsnoksága alatt…?! Nem nehéz megjósolni. Ő nagyon is szeretné ezeket a bolygókat,
tehát a Qasamáról ennek megfelelően fog nyilatkozni. Nem véletlenül akart az expedíció vezetője lenni.
- Még szerencse, hogy Almo, Joshua és Justin is vele mentek. Így tőlük legalább őszinte választ kaphatunk…
Közben visszaértek a Menssanához. Az űrhajó légkondicionált levegője kellemesen hűsítette Jonny bőrét.
De gondolatait továbbra is az előző kérdések foglalkoztatták. Végül belátta, hogy nincs értelme ezen rágódnia.
Bárhogyan értékelik az öt felajánlott bolygót, minden azon fog múlni, hogy Lizabet Telek kormányzó milyen
információkkal tér vissza a Qasamáról.
 12. fejezet

Sollas megtekintése hat napig tartott, és Cerenkov számára az volt a legkülönösebb, hogyan képesek a
qasamánok ennyi látnivalóval szolgálni, miközben nem mutatnak meg semmi lényegeset.
Órákat töltöttek galériák, múzeumok, parkok megtekintésével, esténként hangversenyeken, színházi
előadásokon vettek részt, vagy Kimmeron polgármesterrel folytattak magasröptű eszmecserét. De Cerenkov
minden igyekezete ellenére, sohasem vitték el őket kommunikációs vagy számítástechnikai központba, és nem
mutatták meg a város ipari létesítményeit sem.
Pedig ezek mégiscsak léteztek. A kezdetleges utak és a gyér forgalom arra utalt, hogy a város ellátásához
szükséges javakat nem máshonnan szállítják Sollasba.
- Talán az egészet a föld alatt építették ki - jegyezte meg Rynstadt, amint egyik este a hálószobáik előtti
társalgóban beszélgettek.
- És csak kisebb üzemeket helyeztek el a felszínen? - tűnődött Cerenkov. - Lehetséges. Sőt elég valószínűnek
látszik. Bár gigászi munka lehetett mindent a föld alatt kiépíteni.
- Kérdés, hogy mi vezérelte őket ebben - jegyezte meg Joshua. A várós felszíni része kellemes hely a föld
alatti munka után.
- Vagy inkább el akarták rejteni az ipari centrumokat… - mondta York.
Cerenkov nyugtalanul fészkelődött. Arra gondolt, hátha beszélgetéseiket kihallgatják a qasamánok. De nem
volt más lehetőségük, hogy megbeszéljék az észrevételeiket.
- Mire gondolsz? - kérdezte Yorkot. - Azért építették a gyárakat a föld alá, mert támadástól tartanak?
- Vagy csak leplezni akarják a technikai színvonalukat - felelte York. - Gondolj vissza az őshazájuk
elhagyásának körülményeire: emigráció, száműzetés…? De messzebbre kerültek az otthonuktól, mint tervezték,
azután pedig az űrhajójuk tönkrement, és ók végleg itt ragadtak.
- Gondolod, hogy az utazásuk során találkoztak néhány troft űrhajóval? - kérdezte Joshua. - Ha én lettem
volna az első ember, aki a troftokkal találkozott, még a galaxisból is kimentem volna.
York bólintott.
- Valószínűleg ezt tették ők is: addig mentek, míg elfogyott az üzemanyaguk. Szerintem az egész várost a
föld alatt kezdték építeni, nehogy a troftok megtalálják őket.
- És a városaik felszíni részét éppen a bololinmigráció útvonalán helyezték el? - rázta meg a fejét Cerenkov.
- Ez az elmélet a falvak létezésére sem ad magyarázatot - tette hozzá Rynstadt. - Talán holnap sikerül többet
megtudnunk a történelmükről.
- Vajon évente hány embert taposnak agyon a bololinok? - tűnődött Cerenkov. - Hátha Moff végre
közlékenyebbé válik, és választ kapunk minden kérdésünkre.

Végre majdnem elkaptam egyet - dünnyögte Pyre -, erre a csorda éjszaka vonul tovább.
Ez persze nem okozott különösebb gondot; optikai rendszere segítségével a sötétben is egészen jól látott.
Arra gondolt, hogy szemmel tartja az egyik turbinát, amint elhagyja a Lakott területet, és berepül az erdőbe. Ott
legalább nyugodtan lelőheti ónétkül, hogy bárki észrevenné a lézer felvillanását.
Csakhogy a legtöbb qasamán éjszaka bizonyára alszik, így a vadászaton kevesen vesznek részt. A bololinok
háborítatlanul vonulnak végig a városon, és csak néhány elejtett állat hátáról száll fel az ott lapuló turbina. De
nem volt más választása, csendesen várta a csorda közeledését.
Az állatok hamarosan előcsörtettek egy teljesen váratlan irányból. Hirtelen kinyílt egy magas épület kapuja,
és emberek özönlöttek az utcára. Egy pillanattal később eldördült a sortűz, és a bololinok sorra összerogytak. A
szétroncsolt testeket elhagyták a tarbinák, és a mojók azonnal lecsaptak rájuk. Minden ugyanúgy játszódott le,
mint ahogy néhány nappal korábban.
Nem sokkal a madarak heves-összecsapását követően megjelentek a menekülő turbinák. Pyre lelőtt
néhányat, mielőtt elérhették volna a fákat, sőt egy mojót is leszedett, amelyik még mindig a turbina hátába
kapaszkodott. Azután megérkezett a bololincsorda, és amint az állatok elvágtattak mellette, Pyre a páncéltörő
lézerével leterített egy bololint is.
A csorda elvonulása után összeszedte a zsákmányt. A madarakat a hűtőládákba tette, majd a ládákat és a
bololint elvonszolta a nagy fához, ahol a többi felszerelését hagyta.
Néhány perc múlva kisebb csapat qasamán jelent meg a város és az erdő közötti síkon, hogy összegyűjtsék
az ott elpusztult bololinokat. Az egyik qasamán az erdő szélénél bóklászott, nyilvánvalóan elveszett mojóját
kereste. De a sötétben nem mert bemenni a sűrűbe.
Pyre nem tudta, mit kezdjen a zsákmánnyal. Legjobb lett volna azonnal az úrhajóhoz szállítani, nehogy az
éjszaka folyamán a ragadozók szétmarcangolják az elejtett bololint.
Végül elővette a lézerkommunikátort, és kapcsolatba-lépett az űrhajóval.
- Collins hadnagy - jelentkezett azonnal egy hang. - Telek kormányzó és a többiek a társalgóban vannak,
uram. Átkapcsolom hozzájuk.
 - Oké - mondta Pyre. Egy pillanattal később meghallotta Telek hangját.
- Minden rendben, Almo? - kérdezte az asszony.
- Távolról sem. De lőttem egy bololint, és teleraktam mojókkal valamint turbinákkal a hűtőládákat. Akarja,
hogy az űrhajóhoz szállítsam az egészet?
- Szerzett egy turbinát? Nagyszerű! Olyat, amelyiket megtermékenyítettek?
- Mindkétfélét.
- Azt hiszem, először a bololint kéne szemügyre vennünk, mielőtt a dögevők megsemmisítik. Hozzá tudja
csatlakoztatni a téranalizátort a kommunikációs rendszerhez?
- Hogyne.
Mindössze néhány perces munkába került a téranalizátor összeszerelése és csatlakoztatása. Az analizátor
gyakorlatilag egy olyan műszer volt, amelynek segítségével távolról lehetett elvégezni egy test boncolását és
szövettani vizsgálatát. Amíg Telek a műveletet végezte, Pyre kisebb sétát tett a környéken, hogy távol tartsa a
tetemtót a dögevőket. Három óra múlva tért vissza az elejtett állathoz, amely addigra már távolról sem
hasonlított a bololinra. De az analizátor minden adatot összegyűjtött, és a komputerbe továbbított.
- Ó, hát visszajött - mondta Telek, amikor Pyre megérkezett a tisztásra. Az asszony bizonyára rendkívül
fáradt volt, bár hangja nem utalt erre. - Nyissa ki, kérem, az egyik hűtőládát, hogy megvizsgálhassam a
turbinákat. Kezdjük azzal, amelyik nincs megtermékenyítve.
- biztos, hogy azokat is idekinn akarja analizálni? - kérdezte Pyre. - Ez lesz a legegyszerűbb megoldás.
Pyre vállat vont.
- Maga a főnök - mondta, majd kinyitotta az egyik hűtőládát, és a csonttá fagyott madarakat kiborította a
földre. Azután ismét elsétált. Később többször visszatért a tisztásra, kinyitotta a másik ládát is, és meggyőződött
róla, hogy az analizálás zavartalanul folyik. Telek csaknem az egész éjszakát ébren töltötte. Hajnalra a munka
befejeződött.
- Nos? - kérdezte Pyre. - Van már valami eredmény?
- Még korai lenne nyilatkozni - felelte Telek -, de nekem továbbra is az a véleményem, hogy a madarak két
különböző fajhoz tartoznak, és a mojók nem termékenyítik meg a turbinákat. Inkább úgy tűnik, hogy vegetatív
szaporodásra késztetik őket, mint amikor szemzést vagy oltást végzünk a gyümölcsfákon.
- Micsoda?
- Nos a mojók külső ivarszerve olyan, mint egy injekciós tű, amelyen át folyadékot fecskendeznek a turbinák
ivarszervét. A genetikai információt tartalmazó folyadék arra kényszeríti a szervezet sejtjeit, hogy mojóembriót
reprodukáljanak. A mechanizmus pontosan úgy működik, mint a vírus. A vírus nem más, mint egy DNS, vagy
RNS-lánc, vagyis genetikai kód. A gazdaszervezet sejtjeibe jutva, arra készteti a sejteket, hogy saját anyagaikat
felélve újabb vírusokat reprodukáljanak.
- Hátborzongató - mondta Pyre.
- A mojóembrió a turbina testében fejlődik, amely ellátja táplálékkal, és rendkívül jó védelmet nyújt
számára…
- Mire a mojó teljesen kifejlődik, feléli a gazdaszervezete anyagait, és a turbina elpusztul - fejezte be a
mondatot Pyre.
- Nem feltétlenül - kapcsolódott bele a beszélgetésbe Christopher. - Maga bizonyára a fürkészdarazsakra
gondol, amelyek megbénítják áldozataikat, és beleteszik a petéiket. A petéből lárva lesz, a lárva a megbénított
rovar testében fejlődik, és abból táplálkozik. Mire a lárva kifejlődik, teljesen felfalja a gazdaszervezetet.
Csakhogy a mojóembriónak nem kell elpusztítania a tarbinát. A tarbina hátát rendkívül vékony bőrréteg fedi,
amely az adott pillanatban felreped, és minimális sérülést okozva szabad utat biztosít a mojónak.
- Lehetséges, hogy a tarbinák ugyanezt a módszert alkalmazzák a szaporodásuknál? - tűnődött Pyre. - Csak
ők a bololinokat használják gazdaszervezetként…?
- A jelek szerint igen - mondta Christopher. - De akkor hogyan szaporodnak a bololinok?
- A nagy bolhákon kisebb bolhák élősködnek - jegyezte meg Pyre a régi közmondást idézve.
- És a kis bolhákon még kisebbek… - tette hozzá Telek. - Ma már maga a harmadik, aki ezt mondja.
- A kapcsolatteremtő csoport folytatja a városnézést?
- Igen - válaszolta Telek. - Amint felkelnek, tájékoztatom őket a vizsgálat eredményéről. Talán Murinak
sikerül további információkat kiszedni Moffból. Maga keressen valami biztonságos helyet, és aludjon, Almo.
Azt hiszem, alaposabban meg kéne figyelnie a folyópart faunáját. Én egyelőre bőven el vagyok látva adatokkal.
- Rendben van - mondta Pyre. - Ha felébredtem, jelentkezem. - Legyen óvatos! Jó éjszakát!
- Önnek is.
Pyre kikapcsolta a készüléket, majd álcázta a felszerelést. A tisztás közepén állt a hatalmas fa, melynek
legalsó ágai öt méter magasan terültek szét. Egyetlen ugrással elérte az egyik ágat, azután még néhány szinttel
feljebb kapaszkodott. Miután vízhatlan hálózsákját rögzítette, kényelmesen elhelyezkedett. Kissé szokatlannak
találta ezt a túlzott elővigyázatosságot, hiszen abban a magasságban nem kellett tartania ismeretlen
ragadozóktól, és nyugodtan alhatott.
 13. fejezet

A külső falvak megtekintéséhez Moff zárt buszra cserélte szokásos, nyitott autóját. Ennek okát nem volt
nehéz kitalálni. Egy kilométernyire a várostól az út éltűm az erdő sűrűjében.
- Csak elővigyázatosság - jegyezte meg Moff az autóbuszra mutatva. - Az autókat néha megtámadják a
krisjaw-k, de az ilyesmi nagyon ritkán fordul elő.
Joshua hátán végigfutott a hideg, valahányszor eszébe jutott, hogy Pyre egyedül kóborol ebben a vadonban.
El sem tudta képzelni, hogyan engedhette ki Telek, és azt sem értette, mit vár az asszony Pyre tevékenységétől.
Cerenkov kissé erősen megszorította Joshua karját, és ez kizökkentette a fiatalembert merengéséből. Ismét a
környező tájra próbált koncentrálni.
Közben Cerenkov igyekezett a társalgást a megfelelő irányba terelni. - Az imént láttam néhány kisebb
madarat az egyik faágon, de egyik sem volt akkora, mint a mojók vagy a tarbinák. A tarbinák a fákon épített
fészkekben nevelik fiókáikat?
- A fiókáknak nincs szükségük fészkek védelmére - felelte Moff. - A mojók már világra jöttük pillanatában
rendelkeznek mindazokkal a képességekkel, melyek az életben maradásukhoz szükségesek.
- Valóban? De a tojásokat bizonyára fészekben keltik ki…
- Nincsenek tojások - jelentette ki Moff. - A mojók elevenen jönnek világra. A Qasama madarai nem
tojásrakó állatok.
Cerenkov szóra nyitotta a száját, de azután nem tette fel a nyilvánvaló kérdést. Pedig tudta, hogy Moff
szándékosan félrevezeti. Szerencsére Joshua a segítségére sietett.
- A bololinok betörésekor megfigyeltem, hogy a tarbinák a bololinok hátáról röppentek fel. Ezt rendkívül
érdekesnek találtam. De nem tudom, hogy a turbinák paraziták-e, amelyek a bololinokon élősködnek, vagy a
kapcsolatuk mindkét faj számára előnyös.
- A kapcsolatuk kölcsönös előnyt jelent - hazudta szemrebbenés nélkül Moff. - A turbinák biztonságot
nyújtanak a ragadozókkal szemben, mivel a magasban repülve már messziről észreveszik az ellenséget.
- Azt hittem, a bololinok a bolygó mágneses erővonalai mentén vonulnak - jegyezte meg Rynstadt. -
Vonulásuk közben letérnek az útvonalról, hogy táplálkozzanak?
- Természetesen - bólintott Moff. - A mágneses erővonalakat csak tájékozódásul használják, hogy eljussanak
északra a szaporodási helyükre. De honnan jött rá a mechanizmusra?
- Sollas alaprajza adta meg a választ - felelte Cerenkov, mielőtt Rynstadt megszólalhatott volna. - A széles
utcák az erővonalakkal párhuzamosak. Ezeket azért építették, hogy a bololinok a legkisebb rombolást okozva
tudjanak átvonulni a városon. Ezt ön mondta. Azután pedig az egyik társunk, aki az űrhajón maradt, összevetette
az állatok útvonalát az erővonalakkal.
- De hogyan láthatta a társatok az űrhajóból a városon áthaladó csordát? - kérdezte gyanakvón Moff.
Joshua szíve hatalmasat dobbant. A qasamánok nem adták jelét, hogy tudnának a kép- és hangközvetítő
rendszéréről. De abban a pillanatban úgy érezte, hogy a busz valamennyi utasa kérdőn néz rá. Szerencsére
Cerenkov a segítségére sietett.
- Mi beszéltünk nekik a bololinok vonulásáról - mondta közömbös hangon. - Rendkívül érdekesnek találták,
különösen a mojók és a tarbinák párzását.
- Úgy látom, ez a téma önt is nagyon érdekli - jegyezte meg Moff. Cerenkov vállat vont.
- Miért ne? Még sohasem láttam, hogy az embereket madarak védelmezték volna. És ezek az állatok olyan
tökéletes biztonságot nyújtanak, amely megakadályoz minden agresszivitást, támadást és hadviselést.
Joshua összevonta a szemöldökét. Minél többet tudtak meg a qasamánok életéről, annál nyilvánvalóbbá vált,
hogy az idegenek elkendőzik előlük a valóságot. Talán a troftok aggodalma mégsem alaptalan.
- Tehát ezek a madarak kivívták az elismeresüket? - kérdezte Moff. - És az emberek, az életfilozófiánk, a
világunk…?
- Természetesen azokat is csodáljuk - felelte sietve Rynstadt. - De meglepett minket, hogy milyen egyszerű
módorr elejét lehet venni a háborúskodásnak.
- Önöknek sok gondot okoz a háború, ugye? - kérdezte Moff.
- Eddig igyekeztünk elkerülni ezt a témát - bólintott Rynstadt -, de be kell vallanunk, az agresszív magatartás
néha problémát okoz. - Értem. - Egy darabig csendben ültek; Moff szemmel láthatóan a hallottakon tűnődött,
végül vállat vont. - A mi világunk sem mentes az agresszivitástól. Csak azzal a különbséggel, hogy mi az
ellenséget a külső világban látjuk, nem pedig egymásban.
Ezután ismét hősszú csend következett. Végül a busz megérkezett egy Huriseem nevű kisebb faluba.
Joshuának eszébe jutott, amikor az űrhajó fedélzetén a falvakat körülvevő gyűrűkről vitatkoztak. Most végre
beigazolódott, hogy a gyűrű valóban fal, melyet hatalmas kőtömbökből építettek, majd feketére festettek. Ezáltal
a falu leginkább a Föld ősi erődítményeire hasonlított.
- Legfeljebb három méter magas lehet - jegyezte meg York. - És nem látok sehol lőréseket.
Moff bizonyára meghallotta York szavait.
- Mint mondtam, itt nincsenek háborúk - emlékeztette őket a beszélgetésükre. - A falak csak arra szolgálnak,
hogy távol tartsák a bololinokat, és az erdei ragadozókat.
- Miért nem építettek ki itt is széles utcákat, mint Sollasban? - kérdezte Joshua. - Az megkönnyítené a
bololinok vonulását, ragadozót pedig még egyet sem láttam.
- A ragadozók ritkán merészkednek be Sollasba, mivel ott sok az ember. Ezenkívül az erdő és a város között
széles, megtisztított sáv húzódik.
De Joshuát nem elégítette ki a válasz. Úgy érezte, hogy egy egyszerű kis falu nem éri meg a fáradságot,
hogy ekkora fallal vegyék körül.
A busa követte a fal ívét délnyugati irányban, míg végül elérték a hatalmas fekete kaput. Nyilvánvalóan
figyelték és várták őket, mert a kapu azonnal kitárult előttük. A busz behajtott a faluba, Joshua pedig alaposan
körülnézett.
Az erdei út és az egyszerű fekete fal után Joshua primitív környezetre számított. Ezért igen meglepődött,
amikor a buszból kiszállva éppolyan modern környezet fogadta, mintha Sollasban lett volna. A téren három férfi
várta őket, és amikor minden utas kiszállt a buszból; közelebb léptek.
- lngliss polgármester! Hadd mutassam be az Aventinéből érkezett látogatóinkat! Cerenkov, Rynstadt, York
és Moreau.
Ingliss polgármester hűvös udvariassággal fogadta őket.
- Üdvözlöm önöket Huríseemben - mondta. - Úgy hallottam, szeretnék megismerni Qasama vidéki életét. Mi
célból, ha szabad érdeklődnöm?
Tehát a hitalmatlanság nem csupán a nagyvárosok lakóira jellemtó: Cerenkov ismét előadta sztereotip
szövegét a barátságról, a kereskedelemről és a kultúráról. Joshua közben a falut tanulmányozta. Az épületek
pontosan olyanok voltak, mint Sollasban, eltekintve a rikító színektől. A házakat itt terepszínűre festették, és
Joshua azonnal megértette az okát. A fekete kőfal úgy nézett ki, mint egy gigantikus fatörzs, a fölé nyúló
háztömbök pedig mint a fa lombozata. A vonuló bololinok bizonyára fatörzsnek vélték, és kikerülték. Ez pedig
azt jelentette…
Mielőtt befejezte volna a gondolatot, közölte elképzelését a hajó utasaival. De a válasz sokáig váratott
magára. Végül Nnamdi hangja szólalt meg a fülhallgatóban.
- Érdekes elmélet; elképzelhetőnek tartom. De attól függ, milyen a bololinok látása. Telek kormányzó most
éppen alszik. Amint felébred, tájékoztatom, és ő majd elemzi az adatokat.
- Nagyszerű - mondta Joshua. - Addig is hadd kérdezzem meg, hogy van-e valamilyen elképzelése róla, hogy
miért engedik a bololincsordákat átvonulni Sollason.
- Látom maga sem vette be Moff meséjét. Majd gondolkodom rajta, de egyelőre nem jut eszembe semmi.
Várjon csak! Forduljon kissé balra!
Joshua azonnal engedelmeskedett. - Mi történt? - kérdezte.
- Azt a vörös szélű jelzést a kapu mellett Sollasban sehol sem láttuk. Nézzük, mit jelenthet… megvan! A
tolmácsgép szerint felirat, a jelentése pedig: krisjaw-vadászat e hónap 8-án és 22-én 10 órakor. Ma van
nyolcadika a qasamánok naptára szerint. Vajon miért írják ki az ilyesmit a falra?
- Talán tömegtájékoztatás. Az ilyen kis falvak bizonyára nem rendelkeznek vezetékes távbeszélőrendszerrel.
De úgy látom, Cerenkov és a qasamánok lassan végeznek a bemutatkozási szertartással.
Ingliss polgármester egy nyitott autóra mutatott.
-…a farmergazdálkodást majd egy későbbi alkalommal megtekintjük - mondta. - Az emberek nagy része
éppen vadászaton vesz részt, tehát nem sok látnivaló akadna.
- Ez a krisjaw-vadászat? - kérdezte Joshua. Ingliss csodálkozva nézett rá.
- Hát persze. Csak krisjaw-ra és bololinra érdemes csapatban vadászni. A bololincsorda közeledését pedig
sziréna jelzi, amit hallaniuk kellett volna az utazás során.
- Igen - bólintott Cerenkov. - Moff többször említette a krisjawkat, de csak annyit tudunk róluk, hogy
veszélyes ragadozók.
- Veszélyesek? - nevetett Ingliss. - Két méter magasak, félelmetes mancsokkal és olyan fogakkal, hogy
pillanatok alatt széttépnek egy embert.
- Hasonlók lehetnek a mi tüskés leopárdjainkhoz - jegyezte meg Rynstadt. - Azóta harcolunk ellenük, mióta
letelepedtünk az Aventinén.
- Itt nem volt mindig így - rázta meg a fejét Ingliss. - A legendák arról számolnak be, hogy a krisjaw-k
barátságosabbak voltak, elkerülték a településeket, és megosztották a bololint az emberekkel. Később mégis
ellenünk fordultak.
- Talán rájöttek, hogy az emberek is ehetők - jegyezte meg York. - A változás hirtelen következett be, vagy
fokozatosan?
Ingliss Moffra pillantott, aki vállat vont.
- Nem tudom - mondta végül. - A korabeli feljegyzések elég hiányosak. Az űrhajónk meghibásodása
tönkretette a legtöbb elektronikus adattároló berendezésünket.
Nnamdi érdekesnek találta a beszélgetést, ezért figyelmeztette Cerenkovot, hogy próbáljon minél tovább
ennél a témánál maradni. - Arra gondoltam - folytatta Cerenkov -, hogy egy idő után ezek az állatok vetélytársat
láttak önökben a táplálékért folytatott küzdelemben.
- A biológusaink sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel - szólt közbe Moff -, de ők ezt nem tartották
valószínűnek.
- A népesség növekedésével egyre több krisjaw-t ejtettünk el, mégsem húzódtak távolabb a lakott területektől
- mondta Ingliss.
- De maguk mindent elkövettek, hogy visszaszorítsák őket - jelentette ki Joshua. - Gondolom ezért írják ki a
falra a vadászatok időpontját.
- Igen. És az idők folyamán Fez szinte sporttá alakult. A vadászatokon mindenkit szívesen látunk. Kár, hogy
nem jöttek egy órával hamarabb… De nem, maguk nem rendelkeznek sem mojóval, sem fegyverrel.
- És milyen eredménnyel járnak ezek a vadászatok? - kérdezte York.
- Sajnos ma már nem dicsekedhetünk nagy eredményekkel - felelte Ingliss. - Egy ötvenfős vadászcsapat
legfeljebb két vagy három trófeával tér vissza. Amikor még Huriseem épült, ha valaki felült a fal tetejére,
óránként elejthetett egy krisjaw-t. Pedig akkor még nem rendelkeztünk mojókkal. A mojóprogramot éppen a
krisjaw-fenyegetés következtében fejlesztettük ki.
- Azt hiszem, eleget beszéltünk a történelemről - jelentette ki Moff. - Az időnk sajnos nem végtelen. Ha meg
akarják tekinteni a falut, akkor legfőbb ideje elindulnunk.
Joshua határozottan nyugtalannak látta Moff arckifejezését. De a qasamán sietve elfordult, és beszállt az
autóba.

Telek dél körül támolygott be a társalgóba, és úgy érezte magát, mint akit agyonvertek.
- Mi történt? - kérdezte Nnamdit, miközben leroskadt az egyik székre.
- Mit csinál maga itt? - förmedt rá Nnamdi. - Még aludnia kéne.
- Majd később kialszom magam. Ez a falu, amelyet Moff meg akart mutatni? - kérdezte a képernyőre
pillantva.
- Igen. Huriseem. Éppen a piacteret láthatjuk.
- És a falakról mit sikerült kideríteni?
- Joshua érdekes ötlettel állt elő - mondta Nnamdi, majd ismertette Joshua elképzelését a falak és a házak
színével kapcsolatban. Telek figyelmesen hallgatta, a kávéját kortyolgatva. Több mint egy hetet töltöttek már el
a Qasamán, és szinte semmi lényegeset nem sikerült megtudniuk. Egyedül a bololinok és az emberek közti
különös kapcsolat érdemelt figyelmet.
- Mi a véleménye a mojók szerepéről? - kérdezte Telek.
- Elképzelhető, hogy szimbiotikus kapcsolatban állóak az emberekkel - felelte bizonytalanul Nnamdi.
- Szerintem inkább csak hasznos háziállatok. És nem csak a vadászatok alkalmával veszik hasznukat, hanem
megakadályozzák, hogy az agresszivitás végzetes cselekedetekhez vezessen. Békefenntartók lehetnek…
- Valami baj van? - kérdezte Nnamdi, amint az asszony váratlanul elhallgatott.
- Nem tudom. Joshua, forduljon lassan jobbra!
Amint Joshua lassan elfordult, a képernyőn egy piaci bódé jelent meg. Telek hangja határozottá vált.
- Moff eltűnt - mondta.
- Micsoda? - kérdezte izgatottan Nnamdi a képernyőt figyelve.
- Yuri és a csoport tagjai! - szólt Telek a mikrofonba. - Moff eltűnt. Tudja valaki, hogy hová mehetett?
Rövid csend következett.
- Én nem is vettem észre, kormányzó - mondta Cerenkov. - Olyan sok ember vesz körül minket…
- Valószínűleg éppen ezért választotta ezt a helyet - vágott a szavába Telek. - Mondott vagy csinált valami
szokatlant ma reggel? Mind a négyen nemleges választ adtak.
- Rendben van. Tegyenek úgy, mintha nem vettek volna észre semmit, és figyeljék meg az arckifejezését,
amikor előkerül!
Telek hátradőlt a széken, és a vásár forgatagát figyelte. - Mit jelenthet ez? - kérdezte Nnamdi.
- Talán semmit. Remélem, hogy semmit. De azt hiszem, legjobb lesz, ha lejátszom a ma reggeli felvételeket.
Hátha sikerül észrevennem valami szokatlant Moff viselkedésében.
- Figyelmeztessük Almot?
- Elég, ha az irányítóteremmel közöljük. De nem kell túl nagy feneket keríteni az ügynek: Almót egyelőre ne
nyugtalanítsuk ezzel. Ráérünk még akkor is tájékoztatni, ha már biztosat tudunk…
- Rendben van.
Telek ismét a képernyő felé fordult.
Úgy látszik, kezd bonyolódni az ügy - gondolta elégedetten.

14. fejezet

A Tacta ege sokkal sötétebbnek tűnt, mint amit a Chatán, valamint a Fusonon tapasztaltak, és az árnyékok is
vöröses színt vettek fel. A szakértők szerint több porszemcse került a levegőbe, mint a korábbi bolygókon, és ez
okozta a színváltozást. Mindezt pedig a működő tűzhányók tevékenysége eredményezte. A vulkánkitörésekből
és a légkörbe került nagy mennyiségű porból arra lehetett következtetni, hogy hamarosan megváltozik a bolygó
klímája. Ez pedig megnehezítette volna a kolóniák fennmaradását.
Jonny a Menssana közelében húzódó sűrű erdőt figyelte. Egy vastag faágon hatalmas madár üldögélt, és
közönyösen bámulta az ismeretlen teremtményt.
Jonny el sem tudta képzelni, hogyan került oda a madár, hiszen sem hangérzékelő, sem optikai rendszere
nem jelezte az állat közeledését. Végül arra gondolt, hogy a madár már hosszú ideje ülhet az ágon.
Mozdulatlansága és a környezetbe olvadó színe pedig észrevétlenné tette.
- Szerencsés vagy - mondta Jonny a madárnak. - Nem kell mintákat gyűjtenem a helybeli faunából.
Lépések közeledését hallotta. Amint hátrafordult, Chrys gondterhelt arcát pillantotta meg.
- Megint politikusnak érzed magad? - kérdezte csendesen.
- Mi történt? - kérdezte Jonny az űrhajó körüli tisztásra tekintve. - A szokásos vita. A kutatók azt akarják,
hogy menjünk vissza a Kubhára vagy a Fusonra, és folytassuk a vizsgálatokat. Arra hivatkoznak, hogy a Juncán
megtakarítottunk két napot.
- Shepherd viszont hajthatatlan. Úgy döntött, hogy azonnal hazaindulunk, amint itt végeztünk- bólintott
Jonny. Már kezdett elege lenni ebből az állandó huzavonából. - Szóval mit kívánsz tőlem?
- Rey azt szeretné, ha szólnál néhány szót az érdekükben.
Miért éppen őt nyaggatja mindenki? Banyon arra kérte, hogy zavarja vissza a kutatókat a laboratóriumba.
Nem kétséges, hogy a kobrák melyik oldalon állnak. Az ő feladatuk az expedíció tagjainak a védelme. Tehát
minél kevesebb időt töltenek a kutatók a szabadban, annál könnyebb dolga van a kobráknak.
De végül is valakinek ki kell mondania az utolsószót. És ezt a hálátlan feladatot mindenki tőle várja. Még
Shepherd is. Már éppen szóra nyitotta a száját, amikor szeme megakadt Chrys arckifejezésén:
Az asszony dühös volt. Ezt rendkívül ügyesen leplezte, de Jonny sokkal jobban ismerte annál, semhogy előle
el tudta volna titkolni az érzelmeit.
- Felejtsen el végre Rey is, meg a többiek is. Vitatkozzanak csak a kapitánnyal! És ha Shepherd nem elég
határozott, akkor magása vessen! Én vakációra jöttem.
Chrys szeme elkerekedett, és halvány mosoly suhant át az arcán, amint belső feszültsége feloldódott.
- Egyetértek veled - mondta az asszony.
- Örülök neki - mosolyodott el Jonny is. - De nézd csak! Úgy látszik, felkeltettük a bolygó lakóinak
érdeklődését.
A nagy testű madár még mindig a vastag ágon ült, és kíváncsian nézte az űrhajó körül tevékenykedő
kutatókat.
- Különös - bólintott Chrys. - A csőre és a lábai ragadozó életmódra.
Jonny alaposan szemügyre vette az állatot, mely valóban erős karmokkal rendelkezett, akár a sas.
- Mit tartasz rajta különösnek? - kérdezte az asszonyt. - Számtalan apró madarat és rágcsálót találtunk,
amelyek a táplálékát képezhetik. - Tudom… de miért ül ott mozdulatlanul? Miért nem megy vadászni? Jonny
vállat vont.
- Talán beteg, vagy egy nagyobb ragadozó elől rejtőzködik. Amint Chrys a férfira nézett, és követte a
gondolatmenetét, ugyanarra a következtetésre jutott.
- Mint amilyenek mi vagyunk…? - jegyezte meg végül.
- Nem láttam még mást, amitől félnie kellett volna - mondta Jonny. - Felszínen mozgó állattól nem kell
tartania… De vajon honnan tudja…?
- Elég intelligensnek látszik. Felismerte, hogy eszközkészítő idegenek vagyunk, és veszélyt jelenthetünk a
számára. Vagy arra vár, hogy kapcsolatot létesítsünk vele?
- Hogyan?
- Talán oda kéne mennem hozzá. Chrys megragadta a fék karját.
- Gondolod, hogy biztonságos? - kérdezte aggódó hangon.
- Ne felejtsd el, hogy kobra vagyok - felelte Jonny, majd a feladatra koncentrált. Óvatosan előhúzta a
telefonját, majd a szájához emelte. - De. Hanford? - hívta a biológust, akit az imént az űrhajó mellett látott.
- Itt Hanford:
- Jonny Moreau. A tisztás délkeleti részén vagyok. Kérem, jöjjön ide azonnal, és hozza magával az egyik
kobrát is!
- Rendben.
Jonny eltette a készüléket, és várt. A madár is mozdulatlanul ült az ágon.
Néhány perc múlva megjelent Hanford, Banyon és egy Porris nevű kobra kíséretében.
- Mi történt? - kérdezte lihegve a zoológus. Jonny a madár felé intett.
- Mit tud róla megállapítani? - A bozótról?
- Nem, a madárról, amelyik a vastag ágon ül. Hanford szeméhez emelte a távcsövet.
- Igen, láttunk már néhányat ebből a fajból. De mindig csak távolból figyelhettük meg őket. Azt hiszem,
ennyire közelről még senkinek sem sikerült szemügyre vennie.
 - Tehát ön szerint félénk állatok?
- Igen - bólintott Hanford. - Ez itt szokatlanul bátornak látszik. - Talán azért maradt itt, mert fél tőlünk -
jegyezte meg Banyon.
- Ha félne, akkor elrepült volna - mondta Hanford.
- Nem hiszem - ellenkezett Banyon. - Olyan közel van, hogy amint felröppen, rendkívül jó célpontot
jelentene. Ezért inkább mozdulatlanul ül, hátha észrevétlen marad.
- Ha viszont felrepül, nem kell tartania tőlünk - mondta Hanford. - Hacsak nem tudja, mi az a lőfegyver -
jegyezte meg Jonny. Döbbent csend következett.
- Nem - rázta meg a fejét Hanford. - Ezt nem tudom elhinni. Figyeljék meg a fejformáját. Az a koponya nem
rendelkezhet elég nagyméretű aggyal.
- A méret mellékes szempont - szólt közbe Porris.
- De az agysejtek száma fontos - mondta Hanford. - Ez a madár nem lehet intelligens lény. Egyszerűen csak
megdermedt a félelemtől, és eszébe sem jutott elmenekülni. De most már elkapjuk… Porris, bizonyára tudja, hol
van az a háló…
A madár hirtelen felröppent.
Banyon ösztönösen emelte kezét, hogy lelövi, de Jonny rákiáltott:
- Hadd menjen!
- Micsoda? - mordult fel Hanford. - Lője le! Lője le! De Banyon leeresztette a kezét.
A madár továbbrepült: Nem fel a magasba, hanem cikcakkban húzott el közvetlenül a fák koronája felett.
- Ügyesen manőverezett - jegyezte meg elismerően Banyon.
- Miért nem lőtte le?! - tajtékzott Hanford. - Egyértelmű parancsot adtam…
- A madár nem mozdult addig, míg maga nem tett javaslatot az elfogására - mondta Jonny.
- Nem érdekel! Magának le kellett volna… - Hanford hangja hirtelen elakadt, amint felfogta Jonny szavait. -
Arra gondol…? Nem, az lehetetlen. Honnan tudhatta volna, hogy miről beszélünk? Nem tudatta!
- Persze hogy nem - bólintott Banyon. - De azt tudta, hogy menekülnie kell. Meg is tette, méghozzá igen
ügyesen. A helyében én is így próbáltam volna elkerülni az ellenség lövéseit.
- És mindaddig várt, doktor, amíg maga az űrhajó felé fordult tette hozzá Chrys. - Mivel ön adta ki az
elfogási parancsot. Mindez nem lehet véletlen egybeesés.
- Talán már korábban is találkoztak eszközkészítő lényekkel mondta Jonny. - Valószínűleg a troftok
leszálltak itt, amikor megvizsgálták ezeket a bolygókat.
- Talán minden egyes állat tudata egy komplex tudat része - vélte Porris.
- A komplex tudat létezésének elméletét húsz éve megdöntötték jelentette ki Hanford. De hangja nem tűnt
igazán magabiztosnak.
És ez egyébként sem magyarázza meg, hogy honnan ismerik a nyelvünket.
Jonny csak akkor eszmélt rá, hogy még mindig a fák koronáját bámulja, ahol a madarat látta eltűnni.
- Azt hiszem, ideje hozzákezdeni a csomagoláshoz - mondta csendesen. - A hajó hamarosan indul.
Arra számított, hogy Hanford ismét vitatkozni kezd, és megpróbálja rávenni, hogy maradjanak még néhány
napot. Ezzel szemben meglepő ötlettel állt elő.
- Lehetséges lenne, hogy egy rövid vadászatra menjek néhány kobra társaságában? - kérdezte. - Szeretnék
élve elfogni egy ilyen madarat, hogy az utazás során tanulmányozhassam a viselkedését és az
intelligenciaszintjét.
- A magam részéről remek ötletnek tartom - bólintott Jonny. Remélem sikerül erről a kapitányt is meggyőzni.
Shepherd kapitány végül engedélyezte a madár befogását. Gyors előkészületek után elindult a kobrákból és
biológusokból álló expedíció. Hosszú, fáradságos hajsza után eredménytelenül tértek vissza. Mindössze távolból
sikerült látniuk a titokzatos madarak néhány példányát. Másnap újabb vadászatra akartak indulni, de ehhez a
kapitány már nem járult hozzá. A biológusok végül beletörődtek a szomorú helyzetbe, és az űrhajó a tervezett
időponthoz képest tizenkét órás késéssel hazaindult az Aventinére.

15. fejezet

Ennyi időt, mint Huriseem piacterem még sehol sem töltöttek, gondolta York. Ráadásul a nyüzsgő tömeg, és
a sok mojó, már kezdett az idegeire menni. Ezen az sem sokat változtatott, hogy időközben Moff ismét
előkerült, és tovább kalauzolta őket. A qasamánok persze úgy tettek, mintha nem történt volna semmi, pedig
nyilvánvaló volt, hogy a vendégek észrevették Moff eltűnését.
De tulajdonképpen nem lett volna értelme a magyarázkodásnak, a nyilvánvaló hazugságoknak. Moff a
megfelelő helyen és időpontban olyan simán tépett olajra, hogy az nem lehetett véletlen. De minél többet láttak,
vagy nem láttak a Qasamából, annál sértőbbnek érezték, hogy teljesen hülyének nézik őket. Néha úgy tűnt, hogy
a bolygó lakói bolondok. Moff egyetlen információjának sem tudták hasznát venni, és ezt a qasamánok teljesen
természetesnek tartották. Talán Moff csak azért kísérgette őket, hogy azt higgyék, a qasamánok figyelik minden
lépésüket?
 Gondolatait kiáltozás zavarta meg, és azt érezte, hogy valaki a karjánál fogva odébb vonszolja. Amint
körülnézett, észrevette, hogy a qasamánok gyűrűt alkotnak, és a kör közepén két férfi áll, fenyegetőn méregetve
egymást. Egyikük vállán sem látott mojót, a tömeg pedig hangosan buzdította a két ellenfelet.
- Mi történik itt? - kérdezte York.
- Párbaj - válaszolta Ingliss; aki még mindig a karját szorongatta. - Megsértették egymást, és most
megküzdenek.
York szemügyre vette a feleket, és megdöbbenve látta, hogy mindkettőjük oldalfegyvere ott lapul a tokjában.
Körülöttük pedig több száz ember gyűlt össze a látványosság megtekintésére. "Csak nem fognak itt lövöldözni?"
- tette fel magában a nyugtalanító kérdést.
Ekkor egy kék homlokpántot viselő férfi lépett a körbe, és a küzdő feleknek átnyújtott egy-egy
harminccentis botot, valamint egy ötvencentis kötelet, melynek a végére újabb rövid zsinóron két golyót
rögzítettek. Ezután hátralépett, és jelt adott a párbaj megkezdésére.
Az egyik férfi azonnal a magasba emelte a kezét, és pörgetni kezdte a feje fölött a golyókat. A golyók a
centrifugális erő hatására eltávolodtak egymástól, amennyire a kötél engedte őket. Azután a férfi lecsapott a
golyókkal ellenfelére, de az ügyesen kivédte az ütést a rövid bottal. A botra rátekeredett a kötél, és nem engedte
szabadon a golyókat.
Ezután a másik férfi kezdte pörgetni a golyókat, majd ő is lecsapott velük, de ellenfele ugyanúgy kivédte a
bottal. Az összecsapás nem hozott eredményt.
- Most mi lesz? - kérdezte York.
- A bíró kiszabadítja a golyókat, azután kezdik elölről a küzdelmet - felelte Ingliss.
- És meddig folytatják a párviadalt?
- Amíg a kötél el nem szakad, vagy valamelyik kezéből kicsúszik a bot.
- De tulajdonképpen mi értelme van ennek a meddő küzdelemnek? Miért nem hajítják el ezeket az ostoba
kellékeket, és esnek puszta kézzel egymásnak?
- A mojók nem hagynák - mutatott Ingliss két nézőre, akiknek mindkét vállán ült egy-egy mojó.
York felvonta a szemöldökét.
- Azt akarja mondani, hogy a mojók még azt is megakadályozzák, hogy fegyvertelen emberek bántalmazzák
egymást?
- Igen, bár ez nem ennyire egyszerű. A fegyver előrántása egyértelmű cselekvés. Az ökölharc szándéka már
nem olyan nyilvánvaló. Tehát ahhoz előbb meg kell ütni az ellenfelét, hogy a mojó akcióba lépjen. De a
következő ütésre már nem ad lehetőséget - magyarázta Ingliss. - Úgy látom, önök elég sokat tudnak a harcról.
Félelmetes környezetben élhetnek. Bár, talán ha rendelkeznének mojókkal, a legtöbb konfliktus nem vezetne
harchoz.
York a küzdő feleket figyelte, és mozdulataikból arra következtetett, hogy kezdenek elfáradni. Tehát a
küzdelem hamarosan véget ér. Az egésznek nem sok értelmét látta, de amint jobban megfigyelte a jelenetet,
belátta, hogy mégiscsak volt valami haszna. A küzdő felek kellemesen elfáradtak, és közben kiadták mérgüket,
végül megbékéltek egymással. A nézők hatalmas ovációval figyelték a jelenetet, valósággal felvillanyozta őket a
harc, amelyben nem kellett részt venniük, mégis átélték minden pillanatát. És az egészben az volt a legszebb,
hogy senkinek sem esett bántódása.
Amint a párbaj befejeződött, és a tömeg oszlani kezdett, észrevette társait, akik néhány méterrel odébb
várakoztak. És lám csak, a párbaj ideje alatt Moff is előkerült, és észrevétlenül visszasunnyogott közéjük.
- Sajnálom, hogy tanfű voltak az összecsapásnak - mentegetőzött Moff. - Ez az a bizonyos agresszivitás,
amitől nem tudunk megszabadulni.
- Ez csupán ártalmatlan szórakozásnak tűnt - nyugtatta meg Cerenkov. Sem ő, sem társai nem tettek
megjegyzést Moff távolmaradására.
- De egy civilizált világban még ennyi agresszivitás sem engedhető meg. Ezért folyamatosan küzdünk ellene.
- Gyakoriak az ilyen párbajok? Úgy tűnt, mintha a homlokpántot viselő férfi a bírói posztot töltötte volna be.
- Minden faluban és városban vannak bírók; számukat a népesség határozza meg. A párbajok felügyelete
mellett természetesen sok egyéb feladattal is rendelkeznek. De most már ideje továbbmennünk; még sok
látnivaló akad Huriseemben. Ingliss polgármester bemutatja önöknek a falu vezetőtestületét amíg az emberek a
krisjaw-vadászatról visszatérnek. Akkor majd megtekintjük a farmergazdaságokat. Cerenkov elmosolyodott.
- Úgy látom szusszanásnyi időt sem hagynak nekünk…
Azzal elindultak az autó felé. York határozottan elégedett volt; Moff azt hitte, hogy a párbaj izgalmában nem
fedezték fel eltűnését. Tehát bármit terveztek is a qasamánok, nem fognak változtatni eredeti tervükön.
Ezenkívül egy hasznos információ került a birtokába. Ujjával végigsimította a tenyerébe épített fegyvert,
amelynek létezéséről nem tudtak a qasamánok, sem a mojók. Tehát egy lövés leadására minden körülmények
között lehetősége lesz, mielőtt a mojók megakadályozhatnák a fegyvere használatát.
A baj aznapeste kezdődött, amikor az autóbusz Sollas felé vitte őket. Hirtelen megszakadt az összeköttetésük
az űrhajóval. A busz elejében Moff állt, bal kezével kapaszkodott, a jobban pedig a fegyverét tartotta.
- Letartóztatom önöket - hallatszott egy hang a Moff melletti dobozból. - Az az alapos gyanúnk, hogy a
Qasama lakói ellen kémkednek. Ne próbálkozzanak semmiféle agresszív cselekedettel! Ha nem
engedelmeskednek, felrobbantjuk az űrhajót.
- Micsoda?! - csattant fel Cerenkov. - Mi folyik itt? De a dobozból nem érkezett válasz.
- Ne erőltesse! - mondta csendesen Rynstadt. - Ez csak lejátszó, nem tolmácsgép. Várnunk kell, amíg
visszaérünk Sollasba, hogy tisztázhassuk ezt a helyzetet.
Cerenkov szóra nyitotta a száját, de végül belátta, hogy Rynstadtnak igaza van. Ezért visszaült a helyére.
Moff szótlanul állt, a vállán kuporgó mojó viszont nyugtalanul károgott. Bizonyára a fegyver látványa
izgatta fel. Yorkot ez a látvány kissé elbizonytalanította. Arra gondolt, vajon a mojó az aventinei embereket is
megvédené a fegyveres támadással szemben, éppúgy, mint a qasamánokat?
Joshua nyugtalanul fészkelődött az ülésén, Rynstadt viszont kényelmesen hátradőlt, és közönyösen, szinte
kívülállóként szemlélte az eseményeket.
York csodálkozva nézett rá.
"Ez az idióta azt hiszi, hogy ez csak játék - mondta magában York. - Pedig ez most halálosan komoly."
Rynstadt bizonyára a hajón lévő kobrákban bízott. Azt gondolta, hogy különleges képességük révén hamar
szétverik a qasamánokat, és kiszabadítják őket:
Csakhogy ez nem látszott egyszerűnek. A kiszabadításukhoz időre volt szükség, és ki tudja, addig mi
történik velük. York kinézett az ablakon. Már alkonyodott, és éjszaka, távol az űrhajótól, ismeretlen terepen csak
egy őrült gondolhat szökésre. A nap éppen lehanyatlott a fák koronája mögött… és York akkor vette észre, hogy
nem Sollas felé mennek. Valószínűleg egy másik városba szállítják őket. Vajon mit akarnak velük tenni, és mi a
szándékuk az űrhajóval?
Joshuára pillantott. A fiatalember arcáról saját félelmét látta visszatükröződni. Joshua, mivel az apja is kobra
volt, sokkal jobban meg tudta ítélni a Harmatcsepp védelmi lehetőségeit, mint Rynstadt.
York, a leszerelt tengerész, fokozatosan leküzdötte félelmét, hogy amint a pillanat elérkezik, készen álljon.
A bejelentést követően dermedt csend töltötte be a Harmatcsepp társalgóját.
- Azzal gyanúsítjuk önöket, hogy a Qasama lakói ellen kémkednek. Ne próbálkozzanak agresszív
cselekedettel, sem szökéssel! Ha nem engedelmeskednek, megsemmisítjük az űrhajót - hallatszott a
kommunikációs rendszerből.
- Honnan a fenéből tudják? - kérdezte Christopher.
- Csend legyen! - szólt rá éles hangon Telek. Az egész szinte lázálomnak tűnt. Hirtelen arra gondolt, milyen
szerencse, hogy nem engedte ki az egész csoportot. Az egészet nem, de néhányan most fogságba kerültek.
- Kormányzó! - F'ahl kapitány szavai zökkentették ki az asszonyt merengéséből. - A leszállóhely szélénél, a
megfigyelőtorony közelében néhány villanást észleltünk, amely lövésekre utal. De embereket egyelőre nem
lehet látni.
- Értem, kapitány. - Telek megpróbált úrrá lenni félelmén. - A lézereink le tudják rombolni a repülőtér
irányítótornyát?
- Valószínűleg nem. És nem akarom kipróbálni, amíg nincs mindenki a fedélzeten.
- Nem azt javasoltam, hogy próbáljuk ki - mondta fagyos hangon az asszony. Elhatározta, hogy nem adja fel
ilyen könnyen. - Joshua titkos frekvenciája továbbra sem fogható…?
Abban a pillanatban megelevenedtek a képernyők, és ismét láthatóvá vált a busz belseje. Telek közelebb
hajolt, hogy jobban láthasson minden részletet. Minden ugyanolyannak látszott, mint amikor megszűnt a
kapcsolat, kivéve, hogy ezúttal Moff fegyverének csöve az aventineiekre szegeződött.
Telek azonnal a mikrofonért nyúlt.
- Joshua, szeretném látni a csoport többi tagját - mondta az asszony, de a kép nem mozdult.
- Nem hallja magát- jegyezte meg Christopher. - Valami leárnyékolja az adásunkat.
- Jóságos ég! Ez azt jelenti, fogy Almóval sem tudunk kapcsolatba lépni. A fene vigye el! - Egy darabig a
mozdulatlan képet bámulta, majd az ajtóban álló két fiatalemberre pillantott. - Attól tartok, uraim, hogy a fizetett
szabadságuk véget ért. Mit javasolnak?
Michael Winward az erdőre mutatott.
- A qasamánok bizonyára nem tudják, hogy Almo odakinn van, ami némi előnyhöz juttat minket. De ha nem
tudjuk tájékoztatni a történtekről, akkor az előnyünkkel nem érünk semmit. Valahogy magunkra kell vonnunk a
figyelmét, hogy bekapcsolja a lézerkommunikátort!
- Más szavakkal: azt javasolja, hogy kimegy és beszél vele. - Telek megrázta a fejét. - Túlságosan
kockázatosnak tartom. Inkább várjuk meg, míg elérkezik a szokásos jelentkezések időpontja.
- Talán nincs annyi időnk - szólt közbe Dorjay Link, a másik kobra. - A qasamánok bizonyára
nehézfegyvereket helyeznek el a Harmatcsepp közelében, és erre legalkalmasabb helynek az az erdőszakasz
látszik, ahol Almo tartózkodik.
- Biztosan meghallja őket…
- A kobrák is emberek, nekik is szükségük van alvásra. Telek szomorúan nézte a képernyőt.
- Nem tudom, mit tehetnénk - mondta csendesen. - Belekeveredtünk egy katonai konfliktusba minden
figyelmeztetés nélkül.
 - Ezt nem állítanám - jegyezte meg Nnamdi. - Figyelmeztettek minket: Moff eltűnésé nem jelenthetett mást,
mint azt, hogy akkor indították el az akciót.
- Az egyetlen módja, hogy Almót értesítsük, ha az egyik kobra megpróbál kitörni.
- Nincs akadálya - bólintott Winward.
- Nem lenne jobb megvárni míg teljesen besötétedik? - kérdezte Nnamdi.
- Nem - felelte Telek helyett Christopher. - Újabb probléma merült fel. A kapcsolatfelvevő csoportot nem
Sollasba szállítják.
- Honnan tudja?
- Joshua egy kicsit körülnézett, és a nap állásából meg lehetett állapítani az útirányt. Azt hiszem, a Sollastól
délnyugatra fekvő városba viszik őket.
Telek ellenőrizte az adatokat.
- Az ördög vigye el a qasamánokat! Az útvonal sehol sem kerül húsz kilométernél közelebb az űrhajóhoz.
Hol járhatnak most? Christopher megrázta a fejét.
- Fogalmam sincs róla. Legfeljebb a sebességük alapján lehet hozzávetőlegesen meghatározni.
Telek az ágyon fekvő Justinra pillantott. Bárcsak ő lett volna most fivére helyett az autóbuszon!
- Fel kell tartóztatnunk a buszt! - jelentette ki Telek. - Megpróbáljuk kiszabadítani a foglyokat, vagy ha nem
sikerül, a kavarodásban hátha ki tudnánk cserélni Joshuát Justinra.
- Szerintem Moff észrevenné a cserét - mondta Nnamdi.
- Azt hiszem, igaza van, de valamit tennünk kell. Nem ülhetünk itt ölbe tett kézzel. Addig is, kapitány,
kérem, lépjen érintkezésbe a troft hadihajóval, amely a védelmünket biztosítja. Mondja meg nekik, hogy
jöjjenek ide, amilyen gyorsan csak lehet!
- Igen, kormányzó.
De amint ezt a lehetőséget alaposabban átgondolta, kissé elbizonytalanodott. A troftok szemtanúi lehetnek a
kobrák gyengeségének, ráadásul a hadihajó hajnalnál előbb nem érhet ide. Addig a Harmatcsepp magára van
utalva.
Tehát nincs más megoldás, mint Winward öngyilkosjelölt akciója. És még ez is bizonytalan. Lehet, hogy
Almót elfogják a qasamánok, mielőtt értesíthetnék a történtekről. A busz megállítása pedig már szinte
reménytelen vállalkozásnak tűnt.
A leglogikusabb megoldásnak az látszott, ha a Harmatcsepp azonnal felszáll, és magára hagyja a bolygón
rekedt embereket. Ez jelentette volna a legkisebb veszteséget… De egy ilyen döntést senki sem képes meghozni.
Telek a képernyőt bámulta. Pontosan tudta, hogy neki kell döntenie, és enne csupán másodpercek állnak a
rendelkezésére. Pontosan annyi idő, míg Winward elkészül…
Ekkor valami mozgást észlelt az erdő széléről. A következő pillanatban egy láthatatlan lézersugarat
érzékeltek az űrhajó műszerei. Almo Pyre keresett kapcsolatot velük.

16. fejezet

Pyre még néhány másodpercig feküdt a hálózsákjában, és azon tűnődött, vajon mi ébresztette fel. Az alkonyi
napfény még átszűrődött a lombokon, de már erősen közeledett az este. Úgy vélte, biztosan azért ébredt fel, mert
már kipihente magát.
Éppen kihúzta a kezét a hálózsákból, amikor meghallotta a hangokat. Azonnal felerősítette hangérzékelő
rendszerét. A szokott erdei zajokon túl emberi beszéd hallatszott. Körülbelül tíz fő közeledett.
Először arra gondolt, hogy talán vadászok lehetnek. De a beszéd mellett nem érzékelte lépések neszét, tehát
hangtalanul mozgó járművön utaztak. Mindössze két dolog volt, amiért kijöhettek az erdőbe ilyen késői
időpontban. A Harmatcsepp, és ó.
Rendkívül óvatosan kimászott a hálózsákjából, és felállt a vastag ágon, hátát a fatörzsnek támasztva. A préda
vadásszá vált.
A hangok most pontosan az űrhajó irányából érkeztek. Sietve lemászott a fáról, miközben továbbra is
figyelemmel kísérte a legapróbb neszeket. Észrevétlenül lejutott a földre. A hangok mintha kissé távolodtak
volna. Várt még néhány percet, miközben bizonyossá vált számára, hogy a qasamánok távolodnak tőle, tehát az
űrhajó Felé igyekeznek. De vajon mi lehet a szándékuk? Érezte, hogy komoly dolgok történhettek.
Igyekezett nyugalmat erőltetni magára, és megpróbált logikus magyarázatot találni a történtekre. Az űrhajó
felől nem hallatszottak lövések, tehát az akció még előkészületi stádiumban lehet. Akkor pedig Joshua és a
kapcsolatfelvevő csoport még biztonságban van.
De azzal is tisztában volt, hogy ha az ügy komoly, akkor a qasamánok nem engedik felszállni az űrhajót.
Nyilván az iménti csoport is ezzel a feladattal közeledett. Cerenkovot és társait bizonyára fogságban tartják.
Arra számítanak, hogy a hajó nem száll fel nélkülük. Hogy szökésük esetén se juthassanak vissza a fedélzetre,
ezért az űrhajót kordonnal veszik körül. Legalábbis ő ezeket az intézkedéseket tenné a qasamánok helyében.
Viszont ez azt jelentette, hogy a kordontól ő sem tud visszajutni a Harmatcsepphez. Vagy legalábbis nem
könnyen.
 Abban bízott, hogy a kordont alkotó qasamánok nincsenek túlságosan közel egymáshoz, ezért néhánnyal
végezhetne anélkül, hogy azok riasztanák társaikat.
De mindenekelőtt meg kellett tudnia, hogy mi történt. Úgy döntött, hogy felviszi az adó-vevőt egy fa
tetejére, és kapcsolatba lép az űrhajóval. Talán ők már kigondolták, hogyan lehetne kiszabadítani a
kapcsolatfelvevő csoportot a qasamánok fogságából.
Pyre óvatosan megközelítette a lézerkommunikátor rejtekhelyét. Mindössze ötlépésnyire lehetett a
készüléktől, amikor éles, sípoló hang hasított a fülébe. Abban a pillanatban megértette, hogy maximumra állított
hangérzékelője a kézitelefonja statikus sistergését erősítette fel. Villámgyors mozdulattal kikapcsolta a
készüléket, de már tudta, hogy elkésett vele. A qasamánok bemérték az összes rádióadást meghatározott
körzetben.
- Gif! - suttogta valaki a közelben.
Pyre megdermedt. Két qasamán állt vele szemben, félig kivont fegyverrel. A pisztolyok valamivel
nagyobbnak tűntek, mint amilyeneket eddig látott. A vállukon ülő mojók már félig szétnyitották szárnyukat. Az
egyik férfi mondott valamit, majd pisztolyát Pyre mellének szegezte.
A kobrának nem volt ideje sokáig mérlegelni a lehetőségeket, de azt sejtette, hogy a qasamánok nem örülnek
a váratlan látogatásnak. Nyilvánvalóan nem akarták, hogy bárki tudomást szerezzen az űrhajóval kapcsolatos
szándékukról.
Pyre még sohasem ölt embert. Tízéves volt, amikor Jonny Moreau és társai legyőzték az Aventine hadurait,
és ő végignézte a véres eseményeket. Ez az emlék nagy hatást gyakorolt rá.
Nem akarta megölni a két qasamánt, de nem volt más választása. Szónikus fegyvere egy pillanatra teljesen
megzavarta a két férfit és a mojókat. Ez a pillanat elegendő volt Pyre számára. A két qasamán és madaraik
élettelenül rogytak a földre, mielőtt figyelmeztethették volna társaikat.
A közelebbi qasamán kétméternyire állt Pyrétől, és éppen takarta társa fegyverét. A kobra nanokomputere
bemérte a célokat, majd nyelvének a szájpadlásra gyakorolt erős nyomása automata vezérlésre kapcsolta a
kezébe épített lézerfegyvereket. Amint a qasamán szóra nyitotta a száját, a lézerek tüzet nyitottak.
"Ez elég könnyen ment" - gondolta; miközben arra koncentrált, hogy meghallotta-e valaki a földre zuhanó
testek tompa puffanását. Mindkét qasamán hason feküdt, így a homlokukon keletkezett égett szélű lyukat nem
láthatta. A mojók karmai görcsösen szorították a qasamánok vállát; még arra sem volt idejük, hogy felszálljanak.
A villámgyorsan lejátszódott események nagy hatást tettek a kobrára. Megvárta, míg izmai elernyednek,
hányingere elmúlik, és csak azután indult tovább. Sikerült észrevétlenül elérnie a lézerkommunikátort. De amint
előhúzta rejtekhelyéről a készüléket, újabb qasamánt pillantott meg. Szerencsére az illető éppen az ellenkező
irányba nézett, így nem vette őt észre.
Hátára vette az adó-vevőt, majd dél felé indult. Remélte, hogy a qasamánok nem lepték el az egész erdőt.
Néhány száz méterrel odébb a kordon véget ért, és sikerült eljutnia egészen az erdő széléig, ahonnan szabad
szemmel is láthatta a Harmatcseppet. Ott üzembe helyezte a lézerkommunikátort, és jelzést küldött a hajóra.
- Itt Pyre… Válaszoljon, aki hallja az adást!
De a hajó nem válaszolt. Várt néhány másodpercet, azután megismételte az adást. Megint semmi. Úristen!
Lehet, hogy már elvittek mindenkit?! Végignézte az egész hajótestet, lövések nyomait keresve. Talán altatógázt
vagy szónikus fegyvert alkalmaztak, ezért nem sérült meg a külső burkolat…
-…Almo? Ott van még, Almo? Pyre megkönnyebbülten sóhajtott.
- Itt vagyok, kormányzó. Azt hittem, valami bajuk esett. - Közel járunk hozzá. Kémkedéssel vádolnak
minket.
- Mi a helyzet a kapcsolatfelvevő csoporttal?
- Moff fogva tartja őket a buszon. De egyelőre jól vannak. Viszont nem Sollasba viszik őket, hanem egy
másik városba. Azt reméltük, hogy ön talán fel tudja tartóztatni a buszt, mielőtt a másik városba érne…
- Hol lehetnek most? - Sollastól délre.
- Hány qasamán tartózkodik a buszon?
- A szokásos hat kísérő… valamint a mojók. De ha sikerül elérnie őket, nem tudom, hogyan tudja
kiszabadítani az embereket.
- Megtalálom a módját. Csak ne szálljanak fel addig, míg ide nem érek velük!…Vagy míg bizonyossá nem
válik, hogy egyáltalán nem jövünk vissza.
Mielőtt az asszony válaszolhatott volna, Pyre kikapcsolta a készüléket, Azután sietve elrejtette a
lézerekkommunikátort hátha később még szükség lesz rá.
Húsz kilométert kéne megtennie tíz perc alatt. Reménytelen vállalkozás még egyenletes, akadálymentes
terepen is. De talán éppen a qasamánok segítik hozzá a megoldáshoz. Mindössze hat fegyveres őrzi a négy
foglyot, és egy lomha, sebezhető járművön utaznak. A qasamánok helyében az első adandó alkalommal
lecserélné a buszt, egy gyorsabb, biztonságosabb járműre. Ehhez pedig az útkereszteződés látszik a
legalkalmasabb helynek. Az átszállás még további néhány percet vesz igénybe.
Így már valószínűnek tűnt, hogy idejében eléri az útkereszteződést. Ez viszont újabb problémát vetett fel: a
kereszteződésnél nem csak a hat őrrel kellett számolnia, hanem egy egész csapat katonával, akik az átszállás
biztonságára felügyelnek. De nem volt más választása, meg kellett ragadnia minden lehetőséget.
Eletében először érezte, hogy igazi kobraharcos. Nem aventinei telepes, aki tüskésleopárdokra vadászik,
hanem katona!

York a tengerészetnél eltöltött évek során megtanulta, hogyan lazítsa el izmait, miközben minden
idegszálával az előtte álló feladatra koncentrál. A bal oldali ablakon át láthatta az alkonyi horizonton megjelenő
Sollas sziluettjét. Úgy érezte, elérkezett az idő, hogy végre megtudja, mennyire veszélyesek a mojók.
Lassan ráhelyezte bal kezét a jobb csuklóján lévő karóra billentyűzetére. A megfelelő kód lenyomásával a
tenyerébe épített fegyver aktiválódott.
Időközben Moff átadta őrhelyét az egyik társának. Egyetlen lövésre lesz lehetőségem - emlékeztette magát
York. Lassan a katonára irányította a fegyver csövét, majd lenyomta az elsütő billentyűt.
A miniatűr nyílvessző kiröppent a esőből, és mélyen belefúródott a katona arcába. A qasamán ösztönösen
maga elé tartotta fegyverét, a támadót keresve, de a nyílhegyben levő toxin pillanatok alatt elvégezte munkáját.
York azonnal a qasamán vállán ülő mojóra célzott, és a második nyílvessző is célba talált. De ezt a mozdulatát
már észrevette Moff madara. A halott katona még a földre sem zuhant, amikor a maradék öt mojó lecsapott
Yorkra. Sikerült további két lövést leadnia, de a madarak éles karmai az arcába és a karjába vájtak. A szárnyak a
szemébe csapódtak, és a kavarodásban nem látott semmit, csupán az élénk kiáltozást hallotta. A mojók ki
akarták tépni kezéből a fegyvert, de nem tudhatták, hogy az bele lett építve a tenyerébe. Ezért eszeveszetten
marták karmaikkal, ütötték csőrükkel…
Azután a madarak visszatértek a qasamánok vállára, és York láthatta, mit tettek a karjával.
A látvány sokkhatásként érte, és Decker York, aki élete során már számtalan embert látott meghalni
borzalmas körülmények között, most mégis elvesztette az eszméletét.
Amint a sötétség egyre jobban ránehezedett tudatára, arra gondolt, hogy soha többé nem fog magához térni.

- Istenem! - suttogta halottsápadt arccal Christopher.

Telek az öklébe harapott, és ájulással küldött. Megpróbálta elfordítani a fejét, de a látványtól szinte kávé
dermedt, éppúgy, mint Joshua, akinek a szemével végignézték a borzalmas jelenetet. York karja kőnyéktől
hiányzott, csupán néhány véres húscafat maradt belőle.
Nnamdi öklendezni kezdett, és kirohant a szobából.
A buszban örökkévalóságnak tűnő másodpercek után Rynstadt odaugrott Yorkhoz, és sebkezelő sprayt fújt a
csonkra. De mire a doboz sziszegő hangja jelezte, hogy kiürült, Cerenkov is leküzdötte bénultságát, és újabb
doboz sebkezelővel sietett társuk segítségére. Közös erővel végül sikerült elállítaniuk a vérzést.
A mozdulatlan kép jelezte, hogy Joshua képtelen elfordítani tekintetét.
"Micsoda szörnyű látvány egy kölyöknek!" - gondolta Telek. - Kormányzó, ön szerint életben marad? -
kérdezte F'ahl.
Az asszony habozott a válasszal. A vérzés elállt; és a spray fertőtleníti a sebet, de nem akart
hamisreményeket táplálni.
- Nincs esélye - mondta csendesen. - Egy órán belül meg kell operálni, és ezt csak a Harmatcsepp fedélzetén
lehet végrehajtani.
- Almo…
- Talán ide tudja hozni időben. De azt hiszem, ha megpróbálja kiszabadítani a foglyokat, őt is elveszítjük.
Szinte égették a száját ezek a szavak, pedig tudta, hogy ez az igazság. Pyre tíz méterre sem tudja
megközelíteni a buszt… Mégis meg fogja próbálni.
- Kapitány, készítse elő a hajót a felszállásra! Szétromboljuk az irányítótornyot, és az erdőbe telepített
fegyvereiket.
- Értettem.
Telek a társalgó ajtaja felé fordult, ahol Winward és Link várakozott. - Innen nem tudunk segíteni rajtuk -
mondta.
- Mi is erre gondoltunk - bólintott Winward. - Mikor akarja, hogy induljunk?
- Körülbelül tizenöt perc múlva. Addigra a felszállás előkészületei is befejeződnek.
- Rendben van.
A két kobra azonnal távozott.
- Vigyenek magukkal túlélőfelszerelést! - kiáltott utánuk az asszony. Telek nem akart senkit félrevezetni.
Tudták, hogy ha a két kobrának sikerül is átverekednie magát az ellenséges területen, és kiszabadítják a
foglyokat, akkor sem biztos, hogy fel tudják venni őket. És addig… végignézheti Pyre halálát… Mert ez az ő
kötelessége volt. A képernyő felé fordult, és várt. Közben pedig úgy érezte, hogy valami összeszorítja a torkát.

17. fejezet

Joshua szíve a torkában dobogott, szemei megteltek könnyekkel, miközben a szétmarcangolt kezet nézte.
Tudta, hogy ezt a látványt sohasem tudja kitörölni az emlékecetéből.
Rynstadt és Cerenkov York mellett térdelt, és a sebet próbálták ellátni. A qasamánok, valamint mojóik
mozdulatlanul álltak, és nem segítettek. Ha rajtuk múlt volna, York biztosan elvérzik.
- Azonnal a hajóra kell vinnünk - jelentette ki Cerenkov, miközben véres kezével megtörölte a homlokát. -
Sürgősen transzfúziót kell kapnia.
Rynstadt válaszolt valamit, de olyan halkan, hogy szavait csak Joshua hallotta. A fiatalember felemelte a
fejét, és Moffra nézett, aki a busz elejében állt, és fegyverét a kezében tartorta. A busz ismét felgyorsult, majd a
távolban halvány fények jelentik meg. Joshua úgy vélte, hogy az útkereszteződéshez közelednek. Féltucatnyi
jármű várakozott egy jól álcázott épület mellett. Körülöttük pedig számtalan fegyveres qasamán tevékenykedett.
A busz megállt a járművek között, majd egy zömök férfi kinyitotta az ajtót, és beszállt. Néhány szót váltott
Moff-fal, azután az aventineiek felé fordult.
- Kifelé! - parancsolt rájuk a pocakos fickó. - Yuri…!? - suttogta Rynstadt.
- Mi mást tehetnénk? - kérdezte elkeseredetten Cerenkov.
Az eszméletlen Yorkot az ülésre fektették, majd sorban kiszálltak a buszból. Az ajtó előtt újabb négy katona
várta őket. Mellettük várakozott egy idős qasamán is, akinek ősz hajából csak a tarkóján maradt meg néhány
tincs, de ettől eltekintve kopasz volt. Szeme azonban meglepően fiatalos fényben ragyogott, amint megszólította
a három foglyot.
- Kémkedéssel vádoljuk önöket. Ezenkívül York nevű társukat egy qasamán és egy mojó meggyilkolásával
is vádoljuk. Újabb erőszakos cselekedet azonnali halálukat fogja eredményezni. Most pedig arra a helyre
megyünk, ahol a kihallgatásukat fogjuk végezni.
- Mi lesz a barátunkkal? - kérdezte Cerenkov. - Sürgős orvosi ellátásra szorul…
- Itt fogják ellátni a sebét - felelte az öreg. - Ha időközben meghál, az lesz a büntetése a gyilkosságért.
Kövessétek!
Joshua mély lélegzetet vett.
- Nem - jelentette ki határozott hangon. - A társunkat vissza kell vinni az űrhajóra. Azonnal. Ellenkező
esetben mindhárman meghalunk, anélkül hogy válaszolnánk a kérdéseikre.
- Nincsenek abban a helyzetben, hogy bármit is követeljenek vetette oda az öreg.
- Téved! - mondta Joshua nyugodtnak tónő hangon. Úgy érezte, ha elmegy innen, cserbenhagyja sebesült
társát. Bár a gondolattól, hogy ő is York sorsára juthat, kissé kavargott a gyomra. - A csuklómra
önmegsemmisítő berendezést szereltek - kezdte előadni blöffjét. - Ha szétnyitott tenyeremet felfelé fordítom, a
bomba atomjaira robbant szét, önökkel együtt. De önként átadom ezt a készüléket, ha személyesen kísérhetem
Deckert az űrhajóra.
- Továbbra is hülyének néz minket? - jegyezte meg a katonák parancsnoka. - Belép a hajóba, és soha többé
nem látjuk.
Joshua megrázta a fejét.
- Nem. Vissza fogok jönni.
A parancsnok megrázta a fejét, de mielőtt válaszolhatott volna, Moff odalépett hozzá, és a fülébe súgott
valamit. A parancsnok rosszallóan nézett rá, azután mégis bólintott. Magához intette az egyik emberét, mondott
neki néhány szót, majd a katona eltűnt a sötétben. Közben Moff és az idős férfi is halkan beszélt egymással, de
Joshua az egészből nem hallott semmit.
- Moff egyetért a javaslattal, mivel úgy véli, hogy ez jó szándékra vall - közölte Joshuával az öreg. - Egy
feltétellel teljesítjük a kívánságát. Amíg ki nem lép az; űrhajóból, egy robbanószerkezetet fog viselni a nyaka
körül. Ha három percnél tovább marad odabenn, a szerkezet felrobban.
Joshua torka, összeszorult. A qasamánok bármikor végezhettek volna vele. Ezért rögtön arra gondolt, hátha a
robbanószert így akarják az űrhajóra juttatni. Ha a fedélzeten robbanást idéznek elő, a Harmatcsepp sohasem fog
tudni felszállni. És minden bizonnyal ez a szándékuk. Ugyanakkor nem okoznak komoly sérülést a hajtóműben
és a vezérlőrendszerben. Így annak működési elvét megértve ismét képesek lesznek űrhajókőt építeni. Ha
viszont nem meri vállalni a kockázatot, akkor York hamarosan meghal… De miért kötnének vele bármilyen
egyezséget, hiszen az összes adu a kezükben van?
Cerenkovra és Rynstadtra nézett, de ők is tanácstalannak látszottak.
- Mit tegyek? - kérdezte végül.
- Te kockáztatod az életed, neked kell döntened.
Ez persze nem volt igaz, hiszen mindannyiuk élete veszélyben forgott. Néhány másodpercnyi habozás után
végül döntött.
- Rendben van - mondta. - Megegyeztünk.
Ezután Cerenkovot és Rynstadtot egy páncélozott járműhöz kísérték, amely a beszállás után azonnal útnak
indult a déli város felé. Az eszméletlen Yorkot egy másik páncélozott járműre rakták. Joshua, Moff és a tolmács
szintén erre a járműre szállt fel. Miután elindultak az űrhajó felé, az egyik katona feltette Joshua nyakába a
robbanószerkezetet. A nyakpánt kissé szorosnak bizonyult, Joshua eleinte úgy érezte, hogy megfullad.
Néhánypere múlva azonban megszokta.
 A jármű sokkal gyorsabbnak bizonyult, mint a busz, így hamarosan megérkeztek az űrhajóhoz. Körülbelül
ötvenméternyire álltak meg a Harmatcsepp főbejáratától. A qasamánok egy betegszállító kocsira fektették
Yorkot. Moff közelebb lépett Joshuához, és egy kis dobozt érintett a fiatalember nyakára helyezett készülékhez.
Feltehetően ezzel aktiválta a bomba időzítőszerkezetét.
- Ne felejtse el: mindössze három perce van! - figyelmeztette Moff. Joshua megnyalta kiszáradt ajkait.
- Visszajövök.
Szinte örökkévalóságnak tűnt az a néhány perc, míg eljutott a hajóig. Igyekezett minél gyorsabban haladni,
hiszen tudta, hogy nincs sok ideje. Ugyanakkor vigyáznia kellett, nehogy a tolókocsi felboruljon.
Kétméternyire járt az űrhajótól, amikor a légzsilip kinyílt, és F'ahl egyik embere sietett a segítségére.
Bevontatták a tolókocsit az űrhajóba, ahol Christopher, Winward és Link várta őket. Yorkot azonnal a műtőbe
szállították.
- Üljön le! - mondta Christopher, amint Joshua belépett az előkészítő helyiségbe.
Joshua lerogyott az egyik székre: - A nyakamban ez…
- Egy bomba - fejezte be Christopher a mondatot. - Tudunk mindent; nem sikerült leárnyékolniuk a jelzéseit.
Üljön mozdulatlanul, megpróbáljuk eltávolítani ezt a szerkentyűt.
Joshua némán várta a művelet eredményét, amikor Justin lépett be a helyiségbe. Fivére mindössze
alsónadrágot viselt. Az ikrek egymásra néztek, és Justin szeméből elismerés sugárzott. Joshua nagyszerűen
elvégezte a feladatát, és döntése lehetőséget adott a számukra. Justin büszke volt fivérére, és Joshuát ez jóleső
érzéssel töltötte el.
Miközben Christopher a bombát próbálta eltávolítani, Justin lehúzta fivére csizmáját, és ruháját.
- Sikerült! - mondta Christpher. Joshua érezte, hogy hirtelen megszűnik a szorítás a nyaka körül. -
Cseréljenek helyet!
Justin sietve magára húzta fivére ruháját, majd ő ült a székbe.
- Idő? - kérdezte Christopher.
- Kilencven másodperc - válaszolta F'ahl a vezérlőteremből.
- Elég lesz - bólintott Christopher, majd hozzálátott a munkához. Joshua ugyanúgy izgult, mint amikor az ő
nyakából vették le a készüléket.
- Oké - mondta Christopher az utolsó simításokat végezve. Közben Joshua igyekezett tájékoztatni fivérét
mindenről.
- Nem tudom, hová vitték Yurit és Marekot, csak azt láttam, hogy a Sollastól délre fekvő város felé indultak.
- Igen, tudom - bólintott Justin. - Én is a te szemeddel láttam a világot.
- Vigyázz magadra!
- Ne aggódj miattam! Nem lesz semmi baj! - nyugtatta meg Justin, majd megölelték egymást.
Ezután Justin a légzsiliphez ment, és kilépett az űrhajóból. Joshua leroskadt az egyik székre. Ahogy a belső
feszültsége oldódni kezdett, úgy tört rá a fáradtság. Azután lelkiismeret furdalást érzett, hogy itt ül a hajó
biztonságában, miközben fivére odakinn van a qasamánok között. Féltette Justint, túlságosan magabiztos volt, és
azt hitte, hogy a szerencséje minden veszélyből kimenti. De ezúttal igen komoly veszély fenyegette, és a túlzott
önbizalma könnyen az életébe kerülhetett.
Egy kéz érintette meg Joshua vállát. Link állt mellette.
- Gyere - mondta a kobra. - Telek kormányzó és F'ahl kapitány beszélni szeretne veled.
"Hát persze hogy beszélni akarnak velem - gondolta Joshua. - Hogy addig se gondoljak Justinra."
Mindenekelőtt a szobájába ment, és felöltözött. Néhány perc múlva belépett a társalgóba: Mielőtt York felől
érdeklődött volna, Telek megnyugtatta.
- Decker túl van az életveszélyen. Stabilizálódott az állapota. Nyugtatókat és fájdalomcsillapítót adtam neki.
A képernyő láthatták, amint Justin és Moff beszállnak a járműbe, ahol Justin nyakából eltávolítják a
robbanószerkezetet.
- Mit fog most csinálni? - kérdezte Joshua az asszonyt. - Úgy értem, milyen utasítást adtak neki?
- Feltételezzük, hogy őt is ugyanoda szállítják, ahová Yurit és Marekot. Almo már biztosan a közelükben
van. Így két kobra fogja biztosítani a kiszabadításukat.
- Almo tehát követett bennünket?
- Megpróbálta, de az útkereszteződés előtt nem sikerült utolérnie a buszt. Valószínűleg tovább követi az utat
dél felé.
Követi az utat, de azt nem tudja, hogy Moff egy másik járművön mögötte halad. Joshua megborzongott a
gondolattól, hogy Almo két tűz közé kerülhet.
Telek hátrádőlt a karosszékben.
- Nos, uraim, azt hiszem, Yuri és Marek kiszabadítása érdekében egyelőre nem tehetünk többet. A következő
feladat, hogy inaktiváljuk a Harmatcsepp körül létesített védőernyőt.

18. fejezet
 Joshua beépített képtovábbító rendszere a kobravilág csúcstechnikáját képviselte. Justin csaknem egy teljes
héten át ezen az érzékelő rendszeren keresztül látott mindent: Így csak amikor saját szemével vehette szemügyre
ugyanazt, akkor jött rá, hogy mennyire szegényes képet szerzett a környezetéről.
Ez pedig nyugtalansággal töltötte el. Bár külsőre tökéletesen hasonlított a fivérére; mégis úgy érezte magát,
mint az új fiú a csapatban. Mintha mindenki őt figyelte volna. Ezért megpróbált beszédbe elegyedni a
qasamánnal, nehogy bizonytalansága gyanút keltsen.
De inkább túlzott magabiztossága volt az, amely felkeltette Moff érdeklődését.
- Úgy tűnik, visszanyerte a bátorságát - jegyezte meg Moff. Hornian merített ennyi lelkierőt a hajón?
- A társaim megnyugtattak, hogy a bolygó igazi urai nem fogják tűrni egy békés, diplomáciai küldöttség
fogvatartását - vágott vissza Justin.
- Ó? Ez hamarosan kiderül, éppúgy, mint a hazugságaik. Gondolom, mire Pormába érünk, de talán még
hamarabb.
- Tiltakozom a hazugság vádja ellen!
- Hát csak tiltakozzon, ha akar! De a nyakára szerelt készülék, amit a fedélzetre vitt, majd bebizonyítja az
igazságot.
Justin szája kiszáradt.
- Mire gondol? - kérdezte, abban reménykedve, hogy szörnyű gyanúja alaptalannak bizonyul.
- A készülék kamerákat és magnetofont tartalmazott - válaszolta Moff. - Szerettük volna pontosan ismerni a
helyzetet, és a hajón tartózkodó személyek számát.
"De a szalag tartalmát még nem játszották le - gondolta Justin. Tehát egyelőre nem tudják az igazságot."
- Nem hazudtunk az expedíció célját és az utasok számát illetően - jelentette ki Justin. - Milyen eredményt
várnak a felvételtől? Azt hiszik, fegyveres katonák százait fejti a hajó?
Moff vállat vont, majd rövid eszmecserét folytatott társával. Justin közben arra gondolt, hogy a nyakpánt
átkozottul jó húzás volt, és a qasamánok alaposan megetették őket.
- Majd meglátjuk, mit rejtegetnek előlünk - mondta végül az öregember. - És a felvétel alapján eldönthetjük,
hogy mit tegyünk magukkal. Justin úgy érezte, hogy nincs értelme a további beszélgetésnek, ezért kényelmesen
hátradőlt, és megpróbálta mérlegelni a lehetőségeket. Tehát: a kamerák valószínűleg nem sugároztak élő képet,
sem hangot a Harmatcsepp fedélzetéről. Bizonyára attól tartottak, hogy a hajó műszerei érzékelik az adást. Így
Moff és a társai még nem tudnak a személycseréről. A felvételeket Sollasban tudják lejátszani, így Justin
biztonságban érezhette magát az utazás alatt. Ha pedig a városba érkezésük előtt akcióba lép, igen nagy
meglepetést okozhat fogva tartóinak…
De azután hogyan fogja megtalálni Cerenkovot és Rynstadtot? Csak abban az esetben nem kell törődnie
társai helyével, ha Almo utánuk ment. De hátha Almo be akarja várni őt, hogy együtt kövessék a másik
járművet. Ezt viszont nem tudhatta meg sehonnan. Nem volt más választása, meg kellett várnia, míg találkozik
társaival, feltéve, ha őt is ugyanoda viszik. Azután már csak abban bízhat; hogy olyan útvonalon szállítják őket,
ahol nem tudnak kapcsolatba lépni velük Sollasból. Így a felvétel eredményéről Moff és társai csak Purmába
érkezésük után értesülnek. Csupa "talán" és "ha". Rendkívül bizonytalan lábakon álló terv.
Kinézett az ablakon, de sehol sem látott fényeket. Aktiválta optikai rendszerét, és alaposan megfigyelte a
jármű minden részletét. Azután a Katonákat és a mojókat vette szemügyre.

Justin a magas épületet figyelte, amely lassan eltűnt mögöttük. Amint a jármű teljes sebességre gyorsított,
Justin szíve hevesebben kezdett dobogni, és azonnal rájött, hogy, a játszmának vége. Moff úgy tett, mintha csak
a Sollasból várt információk miatt álltak volna meg, de miközben Moff az épületből kijött férfival beszélgetett,
Justin a sofőr arcát figyelte. És a jármű vezetője igen meglepődött, amikor azt a parancsot kapta, hogy hajtson
tovább. Pedig Justin szinte biztos volt benne, hogy Cerenkovot és Rynstadtot abban az épületben őrzik.
Valószínűleg azért nem maradtak tovább, nehogy Justin jobban megfigyelhesse a helyet.
Ez pedig azt jelentette, hogy mindent tudnak. Megnézték a felvételt és Sollasból üzenetet küldtek erre a
helyre. Moff most egy jól őrzött katonai bázisra viszi, ahol alaposan kikérdezik, és speciális vizsgálatoknak
vetik alá. Tehát elérkezett a cselekvés ideje. Végeznie kell a jármű valamennyi utasával, mielőtt a qasamánok
tudomást szereznek különleges képességeiről.
Mielőtt üzembe helyezhette volna szónikus fegyverét, szörnyű gondolat villant át az agyán. Ha a járművet
később átvizsgálják, a szakértők megállapítják, hogy a katonákat belső támadás pusztította el. Tehát csak ő
lehetett az a lény, aki fegyvertelenül megölte az összes katonát és mojóikat.
Milyen következtetést vonhatnak le ebből a qasamánok? Csak azt, hogy az aventineiek félelmetes
fegyverekkel rendelkező lényeket küldtek ide. Ez pedig azt jelenti, hogy el akarják pusztítani a qasamánokat.
Természetesen ők is felkészülnek a kobrák inváziójára, és borzalmás háború veszi kezdetét. Vajon nemezt
akarták elérni a troftok?!
De mit tehet ő ebben a helyzetben? Lője szét odakintről a buszt, miután megszökött, hátha a qasamánok
elhiszik, hogy külső támadás érte a járművet? Vagy várja meg, amíg elszállítják a bázisra, és próbáljon onnan
megszökni? Ez mindenesetre kevésbé lenne gyanús. De ki tudja, talán Pyre már ott van a közelben, és akkor
nem rajta múlik a döntés.
- Most már legalább értem, miért változott meg a viselkedése, miután kiszállt az űrhajóból - jegyezte meg
Moff.
- Ügyes megoldás volt a háromperces határidő - felelte Justin. Ha több idő állt volna rendelkezésünkre,
észrevesszük a rejtett kamerákat.
Moff bólintott.
- A szakértőink két és fél percet biztonságosabbnak tartottak, de én arra gondoltam, hogy a fedélzetre érve
időt kell hagyni önnek, hogy megmagyarázza a történteket. Akkor még nem tudtam, hogy a társai egész idő alatt
figyeltek minket, és attól tartottam, hogy esetleg félreértik a közeledésünket - mondta, majd Justin szemébe
nézett. - Nagyon érdekesnek találtuk a személycserét. Többen úgy vélik, hogy maga ismeretlen veszélyt jelent,
és azonnal el kell pusztítanunk.
Justin akkor vette észre, hogy a nyolc qasamán katona közül négyen rá szegezik a fegyverüket.
- És ön hogy vélekedik? - kérdezte Mofftól.
Moff szótlanul nézte. A vállán ülő mojó félig széttárta szárnyait. - Egyetértek abban, hogy veszélyes. Talán
ostobaság életben tartani annak reményében, hogy megtudjuk a titkát. De ha nem ismerjük pontosan, hogy
milyen veszélyt jelent, akkor nem tudunk védekezni ellene. Ezért elszállítjuk egy biztonságos helyre, ahol
kikérdezzük.
- Azután pedig elpusztítanak…
Moff nem válaszolt, de a beszélgetés elhatározásra juttatta Justint. A Qasama valószínűleg nem kerülheti el a
háborút. Egy ilyen helyzetben lehetőséget adni nekik, hogy tanulmányozzák a titkos szerveit, és megismerjék a
kobrák gyenge pontjait, hazaárulás lenne. Ezzel szemben viszont azt is érdemes lett volna megtudni, hogy
milyen helyet tartanak biztonságosnak egy ismeretlen veszéllyel szemben.
Pillantása találkozott a qasamánéval.
- Pusztán kíváncsiságból kérdezem: mi alapján jutottak arra a következtetésre, hogy kémkedni akarunk?
Moff vállat vont.
- Ma reggel a hasonmása pontosan lefordított egy jelet Huriseemben. Nyilvánvaló volt, hogy minden
erőfeszítésünk-ellenére továbbra is vizuális kapcsolatban állnak az űrhajóval. Tehát rendelkeznek olyan
berendezéssel, amelyet titokban tartanak, és szándékosan úgy tervezték, hogy felderíthetetlen legyen.
Justin összevonta a szemöldökét. - Ez minden?
- Ez már elegendő volt ahhoz, hogy kérdőre vonjuk magukat. Azután York rejtett fegyvere beigazolta
gyanakvásunkat.
Justin nevetségesnek tartotta az egész helyzetet. Kölcsönös félelem és bizalmatlanság, amelyet néhány
apróság valóságos konfliktussá fokozott. Ha most halomra gyilkolja ezeket az emberéket, talán végleg elveti a
békés megoldás lehetőségét. Ezért úgy határozott, hogy nem lép akcióba, míg el nem érik úti céljukat. Ott
bevárja Pyrét, és együtt keresnek módot á szökésre.

Amint a páncélozott jármű elhaladt Pyre rejtekhelye mellett, a kobra a parányi ablakon át megpillantotta
Moffot. A jármű Sollas felé haladt, melynek repülőterén a Harmatcsepp vesztegelt. Pyrét igen meglepte az
eseményekben bekövetkezett fordulat. Nem értette, mi történt. Vajon miért szállították vissza a foglyokat
Sollasba? Talán sikerült megegyezésre jutniuk a qasamánokkal, és az aventineieket visszaengedik az űrhajóra?
Vagy a kapcsolatfelvevő csoportot két részre osztották, egyik felét Punmába viszik, a másikat Sollasba? Ennek
nem látta semmi értelmét. És azt sem tudta, mit tegyen.
Néhány percig töprengett, de továbbra sem talált megfelelő magyarázatot. Végül úgy döntött, hogy visszatér
Sollasba. Azt a várost jobban ismerte, mint Punmát. Ha a foglyokat oda szállították, könnyebben kiszabadíthatja
őket. Esetleg az űrhajóval is kapcsolatba tud lépni, és megtudhatja, mi történt.
Az északi irányba vezető út széles és egyenletes volt, Pyre mégsem tartotta jó ötletnek, hogy ezen
száguldjon végig a magasba nyúló, sötét épületig. Sollas délnyugati részén nem látott fényeket, mégis úgy
érezte, mintha több ezer szempár figyelné.
De végül háborítatlanul jutott el az épületig, ahol egy sarok mögé húzódva a további teendőket mérlegelte. A
négyszintes ház téglából épült. Indulásuk előtt az első generációs kobrák megtanították, hogyan kell felmásznia
egy ilyen falon. Odafenn azután egyik tetőről átugrik a másikra, míg végül eléri a repülőtér kifutójának szélét.
A sarkon túlról hangokat hallott. Felerősítve hangérzékelőjét megállapította, hogy a hangok lépések neszei.
Végiglopakodott az épület mellett, majd óvatosan kinézett a sarkon. Kétszáz méternyire hat qasamán álldogált,
és halkan beszélgetett. Azután hárman elindultak abba az irányba, ahol Pyre rejtőzködött.
Pyre behúzódott a sötétbe, és arra gondolt, hogy visszamegy az erdőbe. De azonnal rájött, hogy a katonák
éppen őt keresik. Valószínűleg megtalálták az erdőben két halott társukat, és most éppen onnan várják Pyre
közeledését. Ezért úgy döntött, hogy megpróbál felmászni a ház falán.
A mászás sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondolta, hiszen nem rendelkezett megfelelő rutinnal.
De szerencsére elég magasra jutott, mire az őrjárat befordult a sarkon. Sem a qasamánok, sem a mojók nem
néztek a magasba, és amint elhaladtak alatta, Pyre tovább mászhatott.
 Hamarosan átjutott az alacsony párkányon, és körülnézett. Néhány méternyire egy qasamán katona guggolt,
és meglepetten bámult rá. De szinte azonnal úrrá lett megdöbbenésén, és a fegyvere után kapott. Ugyanabban a
pillanatban a mojó is fenyegetően széttárta szárnyait. De Pyre komputerizált reflexei gyorsabbnak bizonyultak.
Szinte egyszerre adott le két lövést a lézereiből. Az egyik a mojót találta el, a másik pedig a qasamán mellkasán
ejtett halálos sebet. Egy pillanattal később mindkét ellenfél élettelenül feküdt előtte.
Pyre ismét mozdulatlanul hallgatta a távoli neszeket, amelyekből arra következtetett, hogy az utcán sétáló
őrjáratok nem vettek észre semmit a tetőn lezajlott eseményekből.
Ezután optikai rendszerével átvizsgálta a közeli tetőket. A szomszédos épület tetején is észrevett egy katonát,
aki éjjellátó készülékével az erdőt figyelte. Mivel valamennyi katona az erdő felől várta az érkezését, így a
kordon mögött haladva biztonságban érezhette magát.
Pyre szeme megakadt a halott mojón. Arra gondolt, hogy bármit fog tenni, álcázásra lesz szüksége.
Megfordította a qasamánt, majd felöltötte a dzsekijét. Ezután magához vette az éjjellátó készüléket is, de a
legfontosabb kelléknek a madarat tartotta. Szerencsére talált a katona holmijában egy darab drótot, ami valami
vezeték lehetett. A mojó szárnyait az állat testéhez simította, és lekötözte a dróttal, hogy a hullamerevség
beálltakor ebben a helyzetben legyen. Ezután a madár lábait a dzsekihez rögzítette a vezeték segítségével. Sötét
éjszaka lévén a katonák csak az utcai lámpák tompa fényében, vagy infratávcsövük révén láthatták, így a
felületes szemlélőt könnyen megtéveszthette az álcázás.
Miután mindezzel végzett, a tető szélére ment, és felbecsülte a szomszédos épület távolságát. Úgy ítélte meg,
hogy szervorendszerének nem okoz nehézséget egy ekkora ugrás. Még egy pillantás a távoli megfigyelőkre,
azután elrugaszkodott. Egy pillanattal később földet ért a szomszédos ház Tetején. Sietve leguggolt, és szeméhez
illesztette a távcsövet. Ha valaki felfigyelt az apró neszekre, és Pyre felé fordult, az sem láthatott semmit. Az
ugrást nem lehetett szemmel követni, főleg rossz látási viszonyok között. Az illető már csak a tetőn gubbasztó
qasamán katonát láthatta; aki távcsövével az erdőt kémleli.
Pyre várt néhány másodpercet, majd miután meggyőződött róla, hogy a qasamánok nem vettek észre
semmit, megismételte az ugrást a következő háztetőre. Azután újra és újra.
Néhány perc múlva megpihent, és ekkor úgy érezte, hogy döntés előtt áll. Miden ugrással észak felé haladt,
de ugyanakkor egyre jobban eltávolodott az űrhajótól. Ráadásul, ha a legrövidebb útvonalon akart északra jutni,
akkor keresztül kellett mennie a város központján. Bár éjszaka az utcák elég kihaltak, az őrjáratokat bizonyára
megerősítették. A város központjában fontos épületek találhatók, ott van a polgármester rezidenciája is, tehát
ezeket az épületeket normális körülmények között is őrzik.
Két dolgot tehetett: széles ívben elkerüli a központot, vagy a lehető leggyorsabban áthalad rajta.
Ez utóbbi mellett szólt az is, hogy zavart keltve, elvonná a qasamánok figyelmét az űrhajóról és a foglyokról.
Ezenkívül fennáll annak a lehetősége is, hogy a központban értékes foglyokat szerezhet, akár magát a
polgármestert is…
Végül úgy döntött, hogy ezt a megoldást választja. Lemászott a tetőről, és elindult a város központja felé.

Telek az órájára pillantott, miközben a kávéját kortyolgatta. Justin már egy órája elment. Azóta többször
próbáltak rádiókapcsolatot teremteni a qasamánokkal, de azok nem válaszoltak.
- Próbálja meg újra! - mondta Telek.
Nnamdi bólintott, majd szájához emelte a mikrofont.
- Itt dr. Hersh Nnámdi beszél, az aventinei Harmatcsepp fedélzetéről. Szeretnénk haladéktalanul kapcsolatba
lépni Kimmeron polgármesterrel, vagy más hivatalos személlyel. Kérem, jelentkezzenek!
Leengedte a mikrofont, és a válaszra várt. Az űrhajó legerősebb adóján sugározták Nnamdi lefordított
szavait a repülőtér irányítótornya felé. Biztos, hogy hallották az adást.
Végül úgy döntöttek, hogy ha a qasamánok továbbra sem válaszolnak, akkor kiküldik Winwardot.
Telek intésére Nnamdi ismét magához vette a mikrofont.
- Itt dr. Hersh Nnamdi a Harmatcsepp fedélzetéről. Szeretnék kiküldeni egy fegyvertelen képviselőt, aki
tárgyalásokat folytatna a nevünkben. Szavatolják a biztonságát?
Semmi válasz. Christopher kényelmetlenül feszengett.
- Remélem, tisztában van azzal, hogy ha Almo és Justin akcióba lépett, akkor Kimmeron pontosan tudja,
milyen harcosokkal áll szemben, és Michaelt azonnal lelövik, amit kilép az űrhajóból.
Telek komoran bólintott. Persze mindezt Winward is tudta. Az asszony a kobrára pillantott, aki nyugodtón
ült a székén.
- Kiküldöm a megbízottunkat, Michael Winwardot - folytatta Nnamdi. - Kérem, beszéljenek vele! Felesleges
a további vérontás! Biztos vagyok benne, hogy békés úton is megegyezésre juthatunk.
Nnamdi kérdőn nézett az asszonyra, majd letette a mikrofont. - Kiküldöm, oké?
Wiward némán felállt, és magához vette az előkészített felszerelést. - Minden megvan? - kérdezte Link.
- Miden - bólintott Wiward, majd Telekhez fordult. - Kormányzó, mindenekelőtt megpróbálom
hatástalanítani a készüléket, amely leárnyékolja az adásainkat. Azután a toronyhoz megyek. Ha lövéseket vagy
robbanásokat észlelnek, pásztázzák át az erdő szélét a lézerkommunikátorral, és küldjék ki Dorjayt.
 - Rendben van - mondta Telek. - Sok szerencsét, és ne csináljon semmi meggondolatlanságot!
Winward elmosolyodott, majd kilépett a társalgóból. Telek és Nnamdi a képernyőn át figyelték, amint a
kobra elhagyja az űrhajót, és lassan elindul a torony felé. Amint közelebb ért, a toronyból nyolc qasamán ment
elé, majd közrefogták, és az épülethez kísérték.
Hamarosan eltűntek az épület sarka mögött… és a következő pillanatban egyetlen pisztolylövés hallatszott.

19. fejezet

A busz végül megállt egy sötét épület mellett, és Moff a pisztolyával intett Justinnak, hogy szálljon ki.
Az épület ismerősnek tűnt, és néhány másodperc múlva eszébe jutott, hogy hol látta. Pontosan olyan volt,
mint a repülőtér irányítótornya Sollasban. Csupán azt tartotta érthetetlennek, hogy mit keres a torony a város
központjában:
Két ajtót, valamit néhány üvegezett ablakot látott a háromszintes épületen. Rengeteg menekülési lehetőség.
Csak jönne már Almo!
De sehol sem villant lézerfegyver, miközben a bejárathoz kísérték. Az ajtó előtt Moff közelebb lépett
Justinhoz, és a mellkasának nyomta a fegyver csövét.
- Tegye hátra mindkét kezét! - parancsolta a qasamán.
Justin érezte, amint a hideg fém körülfogja a csuklóját. Hol késel, Almo? - gondolta elkeseredetten. Moff
vezetésével beléptek az épületbe, amelyet a qasamánok biztonságos helynek ítéltek.
Justin érezte, hogy hideg verejték gyöngyözik a homlokán. Semmi baj! Minden rendben! - próbálta
megnyugtatni magát. - Tehát magadra vagy utalva, de hát erre képeztek ki. Két ajtó, három ablak, kiváló
lehetőség a menekülésre.
Kezével megpróbálta szétfeszíteni a bilincset, de a fém túlságosan erősnek bizonyult. Ujjaival végigtapogatta
a bilincset, és megállapította, hogy lánc köti össze a két karperecet. Ez szerencsére nagyobb mozgási lehetőséget
biztosított a kezének. További vizsgálódása során arra a következtetésre jutott, hogy a kisujjába épített lézerrel el
tudja vágni a láncot. Csupán arra kell majd ügyelnie, nehogy közben a mojók lecsapjanak rá.
Moff a keskeny folyosón egy lifthez vezette őket.
- Hová megyünk? - kérdezte Justin, de nem kapott választ. Három katona betuszkolta Justint a liftbe, majd
ők is beszálltak, végül Moff, valamint az öregember csatlakozott hozzájuk.
Nyugalom, nyugalom! Csak várd meg, hogy hová visznek, azután nekilököd őket a falnak, és kiugrasz az
ablakon!
Moff a rendkívül hosszú panelen lenyomott egy gombot, és a lift megindult lefelé.
Lefelé! Egyre mélyebbre a felszín alá, ahol nincsenek ajtók sem ablakok. Justint pokoli félelem kerítette
hatalmába: Fegyveres katonák gyűrűjében állt, vérszomjas madarak méregették gonosz tekintetükkel, és egyre
távolodott a biztonságot jelentő világtól. Gyanakvó, felbőszített emberek fogságába került, akik hamarosan
megszerzik minden titkát, azután - ha már nem lesz rá szükségük -, egyszerűen megsemmisítik.
Justin pánikba esett.
A szűk helyiség, a körülötte állók fenyegetése, a kilátástalanság olyan erével nehezedett rá, hogy képtelen
volt logikusan gondolkodni, csupán azt érezte, hogy mindenáron szabadulni akar, mint amikor a fuldokló
csapkod a vízben.
Lézere elvágta a bilincset, és kezei szabaddá váltak, abban a pillanatban aktiválódott szónikus fegyvere,
aminek következtében úgy érezte, mintha egy légkalapáccsal fejbe vágták volna. Megfeledkezett arról, hogy a
szónikus fegyvert szűk helyiségben alkalmazni rendkívül veszélyes. De a sokkhatásból először a mojók
eszméltek fel, és lecsaptak Justinra, csőrükkel, szárnyaikkal csapkodták, ahol érték. A váratlan támadástól Justin
még elvakultabban próbált szabadulni. Két ujjának lézere számtalan lövést adott le. Azután egy pillanat alatt
nyugalom áradt szét a testében. A lift kabinjában tökéletes csend uralkodott. Justin iszonyatos pusztítást végzett.
Valamennyi ellenfele a földön hevert. A mojók közül már egy sem élt, és legalább három qasamánt is megölt.
Moff, és az egyik katona még hörgött, de ők is súlyos sebeket kaptak. Justin viszont sértetlenül megúszta.
A lift még mindig nem állt meg, és Justin arra gondolt, hogy ha a liftben nem helyeztek el kamerákat, a lenn
várakozó qasamánok még semmit sem tudnak a történtekről. Tehát van esélye a szabadulásra.
Megvizsgálta a hosszú panelt, majd lenyomta azt a gombot, amelyet a földszinti kijelzőnek vélt. De a lift
nem állt meg, és nem változtatott irányt. Ez azt jelentette, hogy előbb végrehajtja a korábbi utasítást, vagyis amit
Moff betáplált, és csak azután indul felfelé. Odalenn viszont számtalan qasamánnal kell majd szembenéznie.
Tekintete a mennyezetre tévedt. A kabin tetejét feltehetően álmennyezet alkotta. A lézerrel hosszadalmas
munka lett volna nyílást égetni rajta, ezért úgy döntött, hogy megpróbálja szétrúgni a lemezt. Hatalmas
lendülettel ugrott fel, és a levegőben átfordulva talppal érkezett a mennyezetre. De a tető még a vártnál is
vékonyabbnak bizonyult, mert Justin úgy szakította keresztül, mint ahogy egy fel nem robbant bomba zúzza szét
a háztetőt.
A kabinból kijutva megkapaszkodott a drótkötelekben. A járatban sötét volt, csupán az állomások ajtaján
szűrődött be egy kis fény.
 A tompa megvilágításban észrevette, hogy bizonyos kötelek nem mennek lefelé a lifttel együtt. Kiválasztott
néhányat ezek közül, és erősen megkapaszkodott bennük. A kabin lassan távolodni kezdett tőle. Ez azonnal
eszébe juttatta a szomorú valóságot: a lift hamarosan eléri úti célját, és megáll. A qasamánok azonnal felfedezik
halott társaikat, és a fogoly szökését. Tehát minél előbb feljebb kell másznia legalább a következő ajtóig.
Gyors mozdulatokkal mászni kezdett. Néhány másodperc múlva megpillantott valamit, ami feltehetően létra
lehetett. Bizonyára a szerelési munkálatok elvégzéséhez készítették. A kábelek kusza rengetegétől nem láthatta,
hová vezet a vaslétra. Mindenesetre megpróbált felmászni odáig. Már csak egyméternyire lehetett tőle, amikor
odalenn megállt a lift.
Justin azonnal testhelyzetet változtatott, és a sarkába épített páncéltörő lézert a lift tetején tátongó nyílásra
irányította. Közben optikai rendszerét is maximális kapacitásra növelte.
A qasamánok nyilvánvalóan kinyitották a lift ajtaját, mert hirtelen kiáltozás hallatszott, és valaki belépett a
kabinba. Azután fegyverével a tetőn lévő nyílást kémlelte. Valamit megláthatott, mert találomra leadott egy
lövést. A sötét aknában hatalmas robajként hatott a dörrenés. A katona nem láthatta a kobrát, Justin lövése
viszont pontosnak bizonyult. A qasamán holtan rogyott a földön fekvő társai közé. Ezután újabb arc jelent meg a
nyílásban, és Justin ezt is telibe találta.
Ezután becsukódott a kabin ajtaja, és a lift megindult felfelé. Justin nem értette, mi lehetett az ellenség
szándéka. De egy pillanattal később megértette, hogy tulajdonképpen mi történt. A lift elérte úti célját, ahová
Moff irányította. Azután ismét becsukódott az ajtó; és a lift követve Justin utasítását, elindult felfelé.
Justin arra gondolt, hogy ezúttal lépéselőnyhöz jutott. Amint a lift felért hozzá, megállt a kabin tetején, és
felvitette magát. Ujjait égette a túlhevült lézerfegyver, a bilincs karikái a csuklójába vájtak, és az arcából is
szivárgott a vér, ahol az egyik mojó csőre lecsapott. De gondolni sem mert arra, hogy mi vár még rá.
Azután a lift megállt, és kinyílt az ajtaja. Abban a pillanatban lövések döreje visszhangzott a szűkaknában,
majd olyan sűrű füst keletkezett, hogy szinte alig lehetett látni valamit.
De a sűrű füstön halvány fény szűrődött át. Egy vészkijárat ovális ajtaját pillantotta meg a magasban.
Nyugalom áradt szét a testében; tudta, hogy a liftbe fokozatosan benyomuló katonák lövései hamarosan a kabin
feletti aknát fogják pásztázni, és előbb-utóbb eltalálják. Csak egyetlen lehetősége maradt, hogy kijusson ebből a
csapdából. El kell hagynia az aknát, amilyen gyorsan csak lehet, nem törődve azzal sem, hogy minden kijáratnál
több tucat fegyveres várja. Erősen megmarkolta a kötelet, majd lábát az akna falának támasztotta. Ezután térdeit
behajlította, és a következő pillanatban ingóként vágódott a vészkijárat ovális ajtajának. Szerencsére a
vészkijáratot pontosan arra tervezték, hogy az aknában rekedt személyek a vékony fémlemezt szétroncsolva
kijuthassanak. Justin ágyúgolyóként repült keresztül az ovális lemezen.
Egy terembe jutott, ahol nem tartózkodott senki. Néhány másodpercig a földön ült, és átgondolta a
történteket. Odalentről továbbra is hallani lehetett a lövéseket, tehát a qasamánok azt hitték, hogy még mindig az
aknában van. De vajon miért nem őriztek minden kijáratot? Talán nem sejtették, hogy szervorendszere révén
mekkora ugrásra képes.
Felállt a földről, és nagyot sóhajtva körülnézett a helyiségben. A hatalmas terem legalább harminc méter
átmérőjű lehetett, és mindenütt ajtókat, valamint néhány apró, sötét üvegű ablakot látott. De az ajtókat
mégiscsak őrizték a qasamánok, mert Justin hamarosan sietős lépéseket hallott, majd egy mojó
szárnycsattogását és károgó hangját hallotta meg a háta mögött. Villámgyorsan megfordult, amint az állat éppen
lecsapott rá, és a karmait bele akarta mélyeszteni Justin arcába.
De nanokomputere átvette az irányítást, és szervorendszere segítségével kitért a madár útjából. A madár
karmai éppen elsuhantak mellette, majd a halálos sebet kapott állat a földre zuhant. Abban a pillanatban öt
qasamán jelent meg a terem távoli-részében. Fegyverüket tüzelésre készen a kezükben tartották, és a mojók
szinte egyszerre röppentek fel a vállukról.
Justin szeme előtt megjelent a liftben lejátszódott jelenet, és a rátámadó madarak látványától ismét pánik
fogta el. Nanokomputerét azonban az ilyen esetekre is beprogramozták, ezért önműködően bemérte a célokat, és
üzembe helyezte a lézerfegyvereket. Justin csak arra eszmélt, hogy az öt mojó és három katona a földön fekszik.
Két qasamánnak sikerült elmenekülnie.
A két qasamán a szemtanúja volt Justin különleges képességeinek. De ez a gondolat abban a pillanatban még
nem foglalkoztatta a fiatal kobrát. Végigfutott a termen az egyik távoli ablak felé. Futás közben aktiválta
szónikus fegyverét, és fokozatosan változtatta a hangfrekvenciát. Néhány méternyire lehetett az ablaktól,
amikorra sötét üveg rezonanciafrekvenciáját elérte, és az üveg szilánkokká robbant szét, az út pedig szabaddá
vált. Justin lehajtotta a fejét, és elrugaszkodott. Kissé kockázatos vállalkozás volt beleugrani az ismeretlenbe, de
nem tehetett mást. Arra gondolt, hogy az ablakokat azért készítik az épületekre, hogy a külvilágba nyíljanak. A
torony pedig mindössze három emelet magasságú volt.
Sejtése beigazolódott, amint rakétaként átsuhant az ablaknyíláson. A harmadik emeleti ablakból jutott a
szabadba. Az épület körül katonákat látott, de közvetlenül alatta nem tartózkodott senki… Amint földet ért,
azonnal a közeli sarok mögé húzódott; ahová nem jutott el a lámpák fénye. De nem volt tehetősége, hogy
alaposan szemügyre vegye a környezetét, azonnal tovább futott. Minél előbb el akart távolodni a toronytól. De a
következő sarkon túl megpillantotta a várost körülvevő megtisztított sávot. Tehát rosszul ítélte meg a helyét; a
légi irányítótorony nem a város központjában helyezkedett el. Tehát a páncélozott jármű néhány kilométert vitte
a városon keresztül, hogy félrevezessék. Következésképpen Porina délnyugati szélénél lehetett, és egyre
távolodott attól a helytől, ahol Cerenkovot és Rynstadtot őrizték.
Tudta, hogy vissza kell fordulnia, de képtelen volt rá. Rohant megállás nélkül keresztül a füves sávon, és
csak a mojók karmaira, fenyegető károgásukra tudott gondolni. Az apja a troft hadsereg ellen harcolt, és
sohasem hátrált meg, bármi fenyegette. A fia mégis gyávának bizonyult…
Messze magé mögött hagyta a várost, amikor végre megállt. Optikai kendszerével végigpásztázta a füves
sávot, de nem látott üldözőket. A qasamánok bizonyára azt hitték, hogy észak felé indul, és azon a részen
keresik. Vagy még azt sem vették észre, hogy sikerült megszöknie az épületből?
Testében szétáradt a kimerültség, és leroskadt a földre. Belátta, hogy már nem tehet semmit. Mire
visszamegy a városba, felkutatja társait,
Cerenkovot és Rynstadtot biztosan kivégzik. Hacsak Almónak nem sikerült kiszabadítania őket.
A testét borító zúzódások és horzsolások kegyetlenül sajogtak. Egyre erősebben tört rá a fáradtság, végül
már nem tudta nyitva tartani a szemét. Feje a karjára hanyatlott, majd mély álomba merült.

20. fejezed

Öt percen belül a harmadik jármű ment el mellette, és ez Pyrét arra késztette, hogy továbbra is lassan,
óvatosan haladjon. De a bármű nem állt meg, nem is lassított, tehát a kobra álcázása egyelőre megfelelőnek
bizonyult.
Ha pontosan emlékezett Sollas térképére, akkor két háztömbnyire kellett lennie annak a helynek, ahol a
kapcsolatfelvevő csoport Kimmeronnal találkozott. A jelek eddig azt mutatták, hogy a qasamánok el sem tudták
képzelni, hogy valaki ilyen mélyen bemerészkedjen a város központjába. De erre az előnyre Pyre már nem
sokáig számíthatott. A központban egyarást érték az őrjáratok, amelyek a város békés lakóinak nyugalmára
vigyáztak. A polgármesteri rezidencia körül pedig megkettőzték az őrséget. Erőszakkal behatolni még egy kobra
számára is szinte lehetetlen feladatnak látszott. Mindenesetre véres összecsapást jelentett.
Almo keresett egy biztonságos helyet, és alaposan szemügyre vette a lehetőségeket. A közelben látott néhány
járművet, de nem ismerte a működésüket. A tetőn át is megpróbálhatott volna bejutni, de a polgármesteri hivatal
környékét jobban kivilágították, mint a peremkerületeket, így az ugrások alkalmával könnyen észrevehették
volna. Ha legalább rendelkezne néhány időzített bombával, akkor elterelhetné az őrök figyelmét.
Ekkor eszébe jutottak a bololinjelző szirénák, és arra gondolt, hogy érdemes lenne közelebbről szemügyre
vennie az egyiket. A sötét utcákon bolyongva hamarosan megpillantotta, amit keresett: a tetőn elhelyezett tégla
alakú szekrényt. Az árnyékos falon sietve felkúszott a tetőre. A fémszekrény ajtaját zárszerkezet biztosította.
Pyre a lézere segítségével kiolvasztotta a sarokvasakat, és feltárult előtte a szirénát működtető szerkezet. Az
elektromos berendezés nem látszott túlságosan bonyolultnak; a szirénát rádió-távirányítással lehetett üzembe
helyezni. De ehhez ismernie kellett volna a kódolt rádiójelet, és egy adóra is szüksége lett volna. Amint a
berendezést jobban megfigyelte, észrevette, hogy üzemzavar esetére beépítettek a rendszerbe egy tartalék
áramkört. Ha az eredeti áramkört valami megszakítja, akkor a tartalék áramkör automatikusan működésbe hozza
a szirénát. Mindkét áramkör energiafonását külön akkumulátor biztosította. Tehát a fő áramkör energiaforrását
kell csak kiiktatnia a rendszerből, és a sziréna jelzése a közelbe csődíti a járókelőket.
Pyre körülnézett alkalmas helyet keresve. Úgy ítélte meg, hogy két háztömbnyiről még biztonságosan el
tudja találni az akkumulátort. Az órájára pillantott; az idő ellene dolgozott, sietnie kellett. Kiment a tető szélére,
majd gyors terepszemle után átugrott a szomszédos ház tetejére. Lekuporodva körülnézett, majd folytatta útját.
Néhány perc múlva a kiválasztott épület tetején állt. Azután felemelte bal lábát, és páncéltörő lézerével
megsemmisítette az akkumulátort. A sziréna azonnal működésbe lépett. Az éles hang hatására mozgolódás
támadt az utcákon.
Pyre lemászott a tetőről, és határozott léptekkel elindult a polgármesteri hivatal felé. A járókelők nem
törődtek vele, mindannyian a sziréna irányába igyekeztek. Csupán a madaraik nézték gyanakvóan, de fegyvert
nem láttak a kezében, és erőszakos szándékra utaló jelet sem tapasztaltak, ezért nem háborgatták.
Hamarosan megpillantotta a polgármesteri hivatal hétemeletes épületét. Az ablakokon fény áradt az utcára,
ami arra utalt, hogy odabenn élénk tevékenység folyik. Pyre arra gondolt, hogy talán túl nagy kockázatot vállal,
ha a földszinten megy be. De a polgármester rezidenciája az első emeleten helyezkedett el, és abban is biztos
volt, hogy a legfontosabb részlegeket a föld alatt helyezték el.
De már túl közel járt az épülethez, nem fordulhatott vissza, hogy újabb tervet dolgozzon ki.
Mire a hatalmas épület bejáratához ért, az utca teljesen elnéptelenedett. Csupán két őr állt az ajtó előtt, akik
csodálkozva néztek rá. Néhány méternyire lehetett tőlük, amikor a két mojó fenyegetően széttárta szárnyát. Pyre
villámgyorsan leterítette mindkettőt, majd a fegyverüket előrántó katonákkal is végzett. Azután villámgyorsan
besurrant az épületbe…
Amennyire vissza tudott emlékezni a Joshua által közvetített képekre, Cerenkov csapata is ugyanerre a
helyre érkezett. Követte a folyosó irányát, azután az első elágazásnál jobbra fordult, majd a következőnél balra.
Az épület központi részénél járt, amikor a következő sarkon túl megpillantotta a polgármester irodája előtt álló
őröket.
Az őrök meglepetten néztek rá, és azonnal a fegyverük után nyúltak. Pyre habozás nélkül lelőtte mindkettőt,
a madaraikkal együtt. Azután belökte az ajtót, és belépett a helyiségbe.
A szoba ismerősnek tűnt, a sűrűn gomolygó füst szinte mellbe vágta. Torka összeszorult, és könnybe lábadt
szemekkel krákogott. De a polgármester helye ezúttal üres volt.
Néhány másodpercbe telt, mire megszokta az orrfacsaró füstöt. Tekintettel a rossz látási viszonyokra,
felerősítette hangérzékelő rendszerét. Halk lélegzés hallatszott az egyik függöny mögül. Azután fémtárgyat
húztak végig egy bőrdarabon, ami egyértelműen arra utalt, hogy a rejtőzködő alak kihúzta fegyverét a tokjából.
Ugyanerre utalt egy madár nyugtalan szárnycsapkodása. Pyre egyetlen rántással leszakította a függönyt, és egy
riadt tekintetű férfival nézett farkasszemet.
Pyre a mojóra pillantott, de a madár nem mozdult. Ekkor ismét a férfira nézett, és hangosan kimondta az
egyetlen qasamán szót, amit ismert: "Kimmeron".
A férfi nyilván félreértette a szituációt, mert megrázta a fejét, és magára mutatva kijelentette: "Sibbio".
Pyre újra próbálkozott: "Kimmeron! Kimmeron!" - mondta határozott hangon, miközben a szobára mutatott.
A qasamán végre felfogta, hogy mit akar. Pyre a sűrű füst ellenére is láthatta, hogy a qasamán arca elsápad.
Vajon nem tudja, hol lehet a polgármester, vagy a tartózkodási helye szigorúan titkos? Pyre az utóbbit tartotta
valószínűnek. Sibbio ruhája díszesebbnek látszott, semhogy viselője egyszerű Szolga legyen. Közelebb lépett a
qasamánhoz, és követelő hangon megismételte: "Kimmeron!"
A qasamán odalépett a polgármester trónjához, és a karfa alatt elfordított egy kart. A trón előtt egy
négyzetméter nagyságú lap lejjebb süllyedt. Tehát a polgármester ezen a titkos ajtón át jutott le a föld alatti
bunkerbe.
Feltehetőleg odalenn fegyveres őrök vigyáztak a fontos személy biztonságára, ezért a lejáratot csapdának
tartotta, ahonnan nincs visszatérés. Ennek ellenére Pyre úgy döntött, hogy leereszkedik a mélybe, mivel nem
volt más választása, és a titkos ajtó is kílárult előtte.
A járatban csigalépcső vezetett lefelé. A fentről beszűrődő fény egyre jobban eltompult, így taktikai
rendszere segítségét kellett igénybe vennie. De az út sokkal rövidebbnek bizonyult, mint gondolta. Ahol a lépcső
véget ért, öt katona állt fegyverüket a kobrára szegezve.
- Ne mozdulj! - szólította fel az egyikük a régi angol nyelvet használva.
Pyre végignézett a katonákon, majd a szóvivőjük felé fordult. - Beszélni akarok Kimmeron polgármesterrel -
mondta.
- Nem mozdulsz, amíg meg nem győződtünk róla, hogy fegyvertelen vagy.
- Itt van Kimmeron? - kérdezte Pyre, de a qasamán nem válaszolt. Intett két emberének, akik közelebb
léptek, és át akarták kutatni a kobrát.
Pyre egy pillanat alatt felugrott a levegőbe, a mennyezetről visszalökte magát, és a katonák mögött ért ismét
földet. Eközben számtalan lövést adott le lézerfegyvereiből. Mire az ugrást befejezte, és ismét a talajon állt, az
összes mojó elpusztult, a katonák pedig fájdalmas ordítások közepette ejtették ki kezükből a lézertalálatoktól
izzásig hevült fegyvereiket.
- Megölhettelek volna bennetek, de nem tettem - jelentette ki Pyre. - Nem azért jöttem, hogy megöljem
Kimmeron polgármestert…
De legnagyobb meglepetésére a lefegyverzett qasamánok rárontottak. Pyre hagyta, hogy közelebb érjenek,
azután a legelöl rohanót nyitott tenyérrel mellbe lökte. A mellcsont és a bordák hangos reccsenéssel törtek szét,
és a katona három métert repült hátrafelé, mielőtt földet ért. A többiek abban a pillanatban megtorpantak.
Arcukról döbbenettel vegyes tisztelet sugárzott.
Pyre ismét a qasamán szóvivőhöz fordult.
- Nem azért jöttem, hogy megöljem Kimmeron polgármestert ismételte meg korábbi szavait. - Csupán
beszélni akarok vele. Vezessetek hozzá!
A qasamán a földön fekvő társára nézett, azután bólintott.
- Kövess! - mondta, majd elindult a félhomályos folyosón. Pyre mögötte lépkedett, és két katona zárta a sort.
Egy ajtón át ugyanolyan helyiségbe értek, mint amilyen a fenti szoba volt: Ez mégis valamivel kisebbnek
tűnt, és a függönyök helyett képernyőket lehetett látni.
Az egyik képernyőnél Kimmeron polgármester foglalt helyet. Amint Pyre a qasamán kísérőivel belépett,
felemelte a fejét, és a kobrára nézett. Pyre haja poros volt, arca borostás, a döglött mojó kókadtan lógott a
vállán.
- Maga elhagyta az űrhajót, mielőtt kordont vontunk volna köré. Hogyan? - kérdezte Kimmeron.
- Varázslattal - felelte Pyre, majd végignézett a szobán. A polgármesteren kívül még legalább tizenöt
qasamán tartózkodott a helyiségben, és valamennyien Pyrét figyelték.
- Ez a föld alatti bázis? - kérdezte Pyre.
- Az egyik. Még sok ilyen irányítóterem létezik. Semmit sem ér vele, ha ezt szétrombolja.
- Nem áll szándékomban lerombolni semmit. Azért jöttem ide, hogy a társaimat kiszabadítsam.
 Kimmeron elhúzta a száját.
- Nagyon lassan tanulnak - jegyezte meg csendesen. - A másik hírnök halála nem volt elegendő lecke?
Pyre érezte, hogy kiszárad a torka.
- Miféle hírnök? A kapcsolatfelvevő csoportra gondol? Kimmeron felvonta a szemöldökét, azután gúnyosan
elmosolyodott. - Tehát a rádióadásaikat sikerült leárnyékolnunk… Ezek szerint maga nem tudja, hogy a
Winward nevű személy az engedélyünk nélkül elhagyta a hajót, és lelőttük.
Winward? Telek kísérletet tett a kitörésre?
- Miért lőtték le? Azt mondta, hogy hírnök volt?
- A megölt qasamánok miatt. Maguk kémkedni jöttek, sok embert meggyilkoltak, és ezért valamennyien meg
fognak halni!
Pyre döbbenten bámult rá. Fel sem tudta fogni, hogy Winwardot lelőtték, akár egy tüskés leopárdot.
Figyelmeztetés nélkül… De akkor miért nem lőtték le őt is az első adandó alkalommal? Talán élve akarnak
elfogni egy kobrát, hogy tanulmányozhassák?
Pyre a képernyőkre tekintett, amelyek Kimmeron előtt sorakoztak. Szobákat, folyosókat, épületeket lehetett
látni, és három képernyő a Harmatcseppet, valamint á repülőteret mutatta. A kamerát valószínűleg a légi
irányítótoronyban helyezték el. Az űrhajó sértetlennek látszott. Ha a képernyő élőképet közvetített; akkor a hajó
utasainak még volt esélye a menekülésre.
- Egyelőre életben akarjuk hagyni - jelentette ki Kimmeron. - De nincs esélye a menekülésre, sem társai
kiszabadítására. Ezért figyelmeztetem, hogy ne tegyen semmi meggondolatlanságot!
- Az űrhajónk viszont el tud menekülni - mondta Pyre. - És otthon beszámolnak a fogva tartásunkról.
- A hajójuk szintén itt marad. A fegyvereink elpusztítják, mielőtt elérné a kifutópálya végét.
"Csakhogy a Harmatcseppnek nem kell kifutópálya, függőlegesen is fel tud szállni - gondolta Pyre. - De
vajon jelent-e ez valami különbséget?"
- Én mégis szeretnék beszélni önnel a társaim szabadon bocsátásáról…
- Ostobaságokat beszél! A mágikus erejéről mindent megtudtunk Winward holttestének tanulmányozásakor.
- A varázserőnket nem lehet halottakon tanulmányozni - hazudta Pyre.
- De maga még életben van! - jegyezte meg vigyorogva Kimmeron. - Cerenkovtól és Rynstadttól pedig
rengeteg információt szereztünk a népük kultúrájáról és technikai színvonaláról. Mindezek alapján felkészülten
várhatjuk a támadásukat. Az űrhajó tanulmányozásával elsajátítjuk a hiperhajtómű működési elvét, és ismét
kezünkben lesz a csillagközi utazás lehetősége. Mit tud maga ajánlani mindezzel szemben?
Pyre belátta, hogy Kimmeronnak igaza van. Már mindent megszereztek; nem volt értelme a további
alkudozásnak. Cerenkovon, valamint Rynstadton pedig senki sem segíthetett, és az ő élete is a végéhez
közeledett. Ha legalább tudná, hogyan semmisíthetné meg a qasamánok kommunikációs rendszerét, és
figyelmeztethetné társait, hogy ne törődjenek velük, csak meneküljenek azonnal…
Már majdnem belenyugodott a sorsába, amikor egy apró ajándékot kapott a sorstól. Egy nagyon apró jelet,
amelyet ő észrevett,
Kimmeron viszont nem. És akkor elégedetten mosolygott a polgármesterre.
- Mit ajánlhatok én…? - kérdezte csendesen. - Gyakorlatilag mindent… mert ami az imént még a kezükben
volt, az szép lassan kicsúszik az ujjaik között.
Kimmeron összehúzta a szemöldökét, amint a kobra mögött álló qasamán döbbent arcára pillantott, majd
hírtelén hátrafordult, és elsápadt. A képernyő, amely a repülőteret és az irányítótornyot mutatta, elsötétült.
- Hogyan…? - hördült fel Kimmeron.
- Nagyon egyszerű - felelte Pyre. - Úgy tűnik, Winward feltámadt!

21. fejezet

Winwardot annyira váratlanul érte a támadás, hogy védekezni sem tudott ellene. Kísérőivel befordultak az
épület sarkánál, és Winward azonnal bemérte a közelben elhelyezett fegyvereseket. A kísérők vezetője ekkor
megfordult, és az egyik háztetőre mutatott. Winward gyanútlanul felnézett, és abban a pillanatban a parancsnok
mellbe lőtte. A qasamán annyira közel állt hozzá, hogy a dörrenést, és a golyó becsapódását egyszerre érzékelte,
így nem maradt ideje, hogy kitérjen a lövedék elől.
Nem tudta, mennyi ideig fekhetett a sötétben, csupán a mellkasát égető fájdalmat érezte. Azután lépéseket
hallott, ajtócsapódást, majd közeledő beszédfoszlányokat. Látása tisztulni kezdett, észrevette, hogy hanyatt
fekszik, és valami lüktet a bordái alatt.
Azután megértette, hogy mi történt. Lelőtték. Most pedig bizonyára haldoklik.
Az elsősegélynyújtó tanfolyamon azt tanulta, hogy a súlyos sebesültet nem szabad mozgatni. Ezért
mozdulatlan maradt, szemeit behunyta, és várta, hogy a vérveszteség sötétségbe borítsa tudatát.
De nem ez történt. Éppen ellenkezőleg, minden szívdobbanásával tisztult a tudata, és érezte, hogy az erő
kezd visszatérni végtagjaiba. Nem haldoklott, hanem életre kelt.
Vajon mi történhetett? Hiszen a lövedék a mellkasát érte, és ettől meg kellett volna halnia. Megpróbálta
lokalizálni a sebet, és azonnal megértett mindent.
A qasamán lövedék pontosan a mellcsontját találta el, a csontot pedig törhetetlen anyagból készült
porcelánlapocskák fedték. A golyó hihetetlen erővel csapódott a testébe, és kiszorította tüdejéből a levegőt, de a
mellcsonton nem tudott áthatolni. Valószínűleg a szívverése is megállt egy pillanatra, és az elmúlt néhány
percben szervezete oxigénhiánnyal küzdött. A qasamánok közben megvizsgálták, és azt hitték, hogy meghalt.
De szívverése újra megindult, és ismét biztosította szervezete számára az oxigénellátást.
Kinyitotta szemét, és homályosan látta a felette elúszó mennyezetet, majd lassan elfordította a fejét.
Mindenütt ajtókat látott, majd egy nyílott dupla szárnyú ajtón átkerült egy másik helyiségbe. Ott négy qasamárr
átemelte egy kemény fedelű asztalra, azután távoztak. Winward magára maradt.
Rendkívül óvatosan elfordította a fejét. A helyiség minden bizonnyal boncterem vagy műtő lehetett. A
qasamánok helyében ő azonnal hozzálátott volna a halott kobra boncolásához. Tehát úgy vélte, hogy az orvosok
a szomszédos helyiségben tartózkodnak, és bármelyik pillanatban beléphetnek.
Ismét elfordította a fejét, alaposan átvizsgálva a falakat és a mennyezetet. Hamarosan meg is találta, amit
keresett. Az egyik sarokban felfedezett egy kamerát, amelyet lézere segítségével könnyen megsemmisíthetett
volna. De attól tartott, hogy ezzel működésbe hoz egy riasztóberendezést. Valamivel el kellett volna terelnie az
őrök figyelmét.
De elmélkedését megzavarta az ajtó nyitódása, majd a helyiségbe négy fehér ruhás qasamán lépett be.
Most már alapvető fontosságúvá vált a figyelemelterelő hadművelet. A katonák, akik a műtőbe szállították,
nem vették észre, hogy lélegzik, és a sebből még mindig szivárog a vér. Halottak esetében pedig ez elég ritka
jelenség. De a közeledő orvosok azonnal észrevennék, hogy még életben van.
Az egyikük már csak egyméternyire járt, amikor Winward aktiválta szónikus fegyverét. Az infrahang mintha
mellbe vágta volna az orvost, a mögötte haladó pedig beleütközött kollégájába. Azután valamennyien
visszahúzódtak egy elviselhetőbb zónába, és ott rövid tanácskozást tartottak. Winward mozdulatlanul
várakozott.
Végül az orvosok úgy döntöttek, hogy azonnal fel kell darabolni a holttestet. A rangidős orvos intett
társainak, hogy húzódjanak távolabb, ő pedig magához vett egy éles eszközt, és a boncasztalhoz lépett.
Amint Winward fölé hajolt, a kobra megváltoztatta a szónikus fegyver frekvenciáját. Az orvos fájdalmas
ordítással hátratántorodott. A kezében lévő szike vörösen izzott, és súlyos égési sebeket okozott a tenyerén. A
társaival együtt kibotorkált a teremből.
Winward azon töprengett, vajon mit fognak tenni ezután a qasamánok, de szónikus fegyverét le kellett
állítania, mert az infrahang rezonanciája fájdalmat okozott sérült mellkasában.
Ezúttal sem kellett sokáig várnia. Az orvosok visszatértek, egyikük elektromos kést tartott a kezében, a
másik pedig egy köteg szigetelt vezetéket. Valószínűleg azt hitték, hogy a kést elektromos áram izzította fel,
amelyet a holttest bocsátott ki magából. Ezért úgy határoztak, hogy leszigetelik az asztalon fekvő testet.
Éppen ezen fáradoztak, amikor Winward úgy érezte, hogy elérkezett a megfelelő pillanat. Amikor az egyik
orvos bedugta a vezeték végét a hálózatba, abban a pillanatban Winward szétlőtte az elektromos rendszer
szerelvénypanelját. A helyiségben vaksötét keletkezett.
Winward egy pillanat alatt talpra ugrott, majd kisurrant az ajtón. Az orvosok nyilván arra gondoltak, hogy a
zárlatot a túlterhelt vezeték okozta, tehát hozzáláttak a hiba kiküszöböléséhez. A kamera nem értékelhetett
semmit, mert az áramszünet előtt a kobra még mozdulatlanul feküdt a boncasztalon. Utána pedig sötét lett, és az
általános zűrzavarban kinek juthat eszébe, hogy a halott esetleg megszökött.
Winward meglepődve tapasztalté, hogy a folyosón nem tartózkodik senki. Végigsietett a zárt ajtók előtt,
majd több elágazásnál irányt változtatott.
Amint a következő sarkon befordult, megpillantotta a liftet, amelybe éppen több qasamán igyekezett
beszállni. Közöttük volt az a katona is, amelyik közvetlen közelről mellbe lőtte.
A megdöbbenéstől az egész csoport mozdulatlanná dermedt. Winwardot elégedett érzés töltötte el értetlen,
sőt rémült arckifejezésük láttán. De a katonák hamar felocsúdtak, majd fegyvereik után kaptak, amikor Winward
egy szaltóval a levegőbe emelkedett, és páncéltörő lézerével közéjük lőtt.
A mojók azonnal felröppentek, de mielőtt elérhették volna a kobrát, holtan zuhantak a földre. Winward nem
várta meg, míg újabb ellenség támad rá valamelyik sarok mögül. Egyetlen ugrással a liftnél termett, majd
beugrott a szúk kabinba. A meglepően hosszú panelen jóval több nyomógombot lehetett látni, mint amennyit az
épület három szintje indokolttá tett. De nem volt ideje ezen töprengeni, lenyomta a legfelső gombot.
A lift megindult felfelé, majd néhány másodperccel később nagy zökkenéssel megállt. Winward lövésre
készen tartva lézereit, kilépett a fülkéből.
Tucatnyi katona állt előtte, fegyverüket valamennyien a kobrára szegezték, és amint megpillantották, azonnal
tüzet nyitottak.
De Winward akkorra már nem tartózkodott a tűzvonalban. Egy villámgyors ugrás, újabb lökés á
mennyezetről, majd talpra érkezve a katonák mögött, kisujjaiba épített lézereinek teljes tűzerejét zúdította a
katonákra. A qasamánok legtöbbje úgy halt meg, hogy fel sem foghatta, mi történt.
De a mojók ismét túlélték gazdáikat, és Winward alig tudott kitérni előlük. Az egyiküknek, közvetlenül
halála előtt; sikerült karmával végighasítania a kobra bal karját.
- A fene vigyen el! - kiáltotta Winward, majd leszakította ruhájának ujját, és rátekerte a sebre. A katonák
támadása azt jelentette, hogy a qasamánok tudomást szereztek a szökéséről.
Az ablakok feltehetően csak kifelé voltak átlátszók, mivel odakintről szemlélve az épületet, nem látott
ablakot ebben a magasságban. Az egyik ablakon át a repülőtér és a Harmatcsepp tárult a szeme elé. A teremben
elhelyezett számtalan képernyő és egyéb műszer jelezte, hogy az irányítóközpontba jutott.
A legtöbb képernyőn katonák szaladgáltak kisebb-nagyobb csoportokban. Winward visszament a liftajtóhoz,
és ha[Igatózott. A lift éppen felfelé jött, öngyilkosjelölt katonákkal telezsúfolva. Winward megsemmisítette az
irányítóteremben elhelyezett kamerákat. Így a liftből kilépő qasamának nem tudhatták, hogy honnan éri őket a
támadás.
Ekkor azonban megpillantotta az egyik képernyőn azt a nehézfegyvert, amellyel az űrhajót akarták
megrongálni. A löveget a torony közelében helyezték el. Winwardnak nem sok ideje maradt, hogy felmérje a
lehetőségeket, mert a lift bármelyik pillanatban felérhetett. Ha sikerül is elpusztítania a katonákat, valamint a
mojóikat, azzal sem old meg semmit, csupán elodázza a problémát.
Mély lélegzetet vett, majd az egyik ablak felé fordult. Szónikus fegyverének kapacitását növelte, a hang
frekvenciáját pedig folyamatosan változtatta. Egy pillanattal később az ablak szétrobbant.
Éppen idejében, mert kinyílt a lift ajtaja, és a kabinból katonák özönlöttek a helyiségbe, habozás nélkül tüzet
nyitva. Winward egyetlen ugrással kivetette magát az ablakon, majd elkapta a fölötte lévő párkányt. A lendület
következtében lábai körívet írtak le. Egy pillanattal később elengedte a párkányt, és a körívnek megfelelően
tovább haladva a torony tetején landolt.
Pontosan egy csapat katona közé érkezett, akik a tető széle felé igyekeztek, hogy megnézzék, mi robbantotta
ki az ablakot. Winward nem használta a lézereit, hiszen olyan közel álltak hozzá a katonák, hogy puszta kézzel
is elbánt velük. - A felröppent mojók komolyabb gondot jelentettek: Szerencsére már sikerült kiismernie a
taktikájukat. Először mindig felrepültek, majd fentről csaptak le áldozatukra. Ennek ismeretében a mojók
lelövése agyaggalamb-vadászatnak tűnt.
Túlzott magabiztosságáért viszont csaknem az életével fizetett. Mert annak ellenére, hogy a szomszédos
házakon elhelyezett katonák nem tudtak közelebb menni hozzá, nem csupán fegyvereiket használhatták, de
mojóik is átrepültek a torony tetejére. Winward életét csak komputerizált reflexei mentették meg. Az egyik
madárnak sikerült karmait belemélyesztenie a kobra felkarjába, letépve a korábbi sebet borító kötést. A másik a
szemébe csapott a szárnyával, további kettő pedig a vállát marcangolta.
A fájdalomtól Winward dühöngő fenevaddá változott. Hanyatt vetette magát, és könyökével szinte péppé
lapította a két madarat. A csontok reccsenése messzire hallatszott. A harmadiknak elkapta a lábát, és az állatot a
földhöz csapkodta. A negyediknek pedig addig szorította a nyakát, míg a madár görcsös vergődése abbamaradt.
Végül az ötödiknek megmarkolta a szárnyait, és egyetlen mozdulattal kettészakította az állatot.
Közben az elkeseredett qasamánok folyamatosan tüzeltek rá, és az egyik lövedék a füle mellett süvített el.
Winward dühe még akkor sem csillapodott, amint az utolsó madár is kilehelte lelkét. Páncéltörő lézerét a
katonákra irányította, és cafatokká lőtte őket.
Akkor abbahagyta a tüzelést, lihegve összeszedte a katonák fegyvereit és a hozzájuk tartozó muníciót. A
lőszeres táskákban talált kézigránátokat is. Ezután visszament a kitört ablakhoz, ahonnan néhány qasamán
bámult rá. Winward habozás nélkül behajított néhány gránátot az irányítóterembe. A robbanások további
ablakokat is kitörtek, így módszeresen haladhatott tovább a gránátok hajigálásával.
Nem sokkal azután, hogy elfogytak a gránátjai, kivágódott a lépcsőfeljáró ajtaja, és újabb katonák nyomultak
a tetőre. Winward megragadta a párkányt, majd beugrott az alatta lévő ablakon.
A szobában óriási rendetlenség volt. A képernyők és a bútorok széttörtek, sőt néhány helyen a vakolat is
leomlott a mennyezetről. Hat katona holtteste feküdt a földön, és a látvány mélyen felkavarta. Életében először
értette meg, hogy miért tudták legyőzni a troftokat, és miért féltek az emberek a háborúból hazatérő kobráktól.
A lifthez sietett, és megnyomta a hívógombot. Azt remélte, hogy a qasamánok végre belátták, hogy nincs
értelme katonákat küldeni ellene. De ha mégsem, a lift akkor is biztonságosabb, mint a lépcsőház.
A kabin üresen érkezett a felső szintre. Winward beszállt, majd megnyomta fentről a harmadik gombot.
Amint a jelzett szintre ért, és kinyílt a kabin ajtaja, Winward egy kisméretű szobába lépett.
A szoba néptelen volt, de nem csendes. Az egyik készülékből beszélgetés hallatszott. Winward odament a
készülékhez, és a régi angol nyelven folytatott társalgást figyelte. Azután arra gondolt, hátha a készülékhez
kapcsolt mikrofonon át kapcsolatba tud lépni a vonal túloldalán lévő személyekkel.
- Hallanak engem? - kérdezte a mikrofonhoz hajolva. A beszélgetés hirtelen abbamaradt.
- Ki maga? - kérdezett vissza az egyik hang.
- Michael Winward, az irányítótoronyból. - Azt remélte, hogy szavait esetleg hallják az űrhajón is, és
utánaküldik Linket. Kettőjüknek már komoly esélyük lenné a…
- Michael; itt Almo - szakította meg elmélkedését Pyre hangja. Nálad mi a helyzet?
Winward a meglepetéstől alig tudott megszólalni. - Almo! Honnan beszélsz?
- Kimmeron polgármester föld alatti bunkeréből - válaszolta Pyre. - A feltámadásod nagyon meglepte.
 Fájdalmai ellenére Winward elmosolyodott.
- Nos, bolgármester - folytatta Pyre -, a helyzet egy kissé megváltozott. Ön a foglyom, a torony pedig
Winward birtokában van… - Nincs a birtokában - jelentette ki Kimmeron. - Beszéltem a torony
parancsnokával…
- Bármikor átvehetem a torony irányítását - szólt közbe Winward. Tudta, hogy Pyre tárgyalást folytat a
qasamánokkal, neki pedig minden erejével támogatnia kell. - És az űrhajóra irányított fegyvereket is
hatástalanítottam. A Harmatcsepp bármikor felszállhat.
- Ön olyan egyezséget ajánl, amelynek elfogadása még több qasamán életébe kerülne - mondta csendesen
Kimmeron. - Túl sokat tudnak rólunk, nem engedhetjük, hogy elmenjenek.
Winward nem várta meg a további egyezkedés végkimenetelét. Ő már nem tehet többet a foglyok
kiszabadítása érdekében. Úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha visszatér az űrhajhra. Beszállt a liftbe, és tekintete
megakadt a hosszú panelen. Minek ennyi nyomógomb egy háromszintes épület liftjében?
Ismét visszament a kommunikátorhoz. Pyre éppen a tömegpusztító fegyverekről tartott ismeretterjesztő
előadást. Winward egyszerűen félbeszakította:
- Almo? Emlékszel, valaki úgy vélte, hogy a Qasama összes ipari centruma a föld alatt helyezkedik el? Azt
hiszem, ez a torony az egyik lejárat. Akarod, hogy Linkkel lemenjünk, és kissé szétnézzünk odalenn?
Szíve hevesen dobogott, miközben Pyre válaszára várt. Bízott benne, hogy Pyre megértette az utalását.
- Kissé nyugtalannak látszik, polgármester - jegyezte meg Pyre. Gondolom a föld alatti centrumok éppen
azok a dolgok, amelyeket nagyon nem szeretné, ha megtekintenénk. Pedig le tudunk jutni, biztos lehet benne.
Látta, milyen képességekkel rendelkezünk, és azt is, hogy a fegyvereik hatástalanok velünk szemben. Tehát, ha
akarjuk, lemegyünk a föld alá, alaposan megnézünk mindent, és élve hagyjuk el a Qasamát.
- Mindannyiukat megöljük! - mondta Kimmeron.
- Maga ennél sokkal okosabb. Ezért az ajánlatom a következő: elengedi a foglyokat, és szabadon távozunk
anélkül, hogy szétnéznénk odalenn.
Kimmeron rekedtes hangon felnevetett.
- Maga kapni akar valamit, cserébe pedig azt ajánlja, hogy nem tesz meg valamit. Ha elfogadom ezt az
egyezséget, akkor sem tudom, hogyan beszélem rá a többieket.
- Magyarázza meg nekik, hogy hazavisszük a vidéki és a városi életről szerzett tapasztalatainkat, vagy
magunkkal visszük a qasamánok féltve őrzött titkait - válaszolta hűvösen Pyre. - Hamarosan kifut az időből.
Winward három perc múlva beszáll a liftbe, és elindul lefelé. Azt hiszem, Link is nemsokára megtalálja a
lejárót.
Kimmeron teljes három percig mérlegelte a lehetőségeket, de végül elfogadta az ajánlatot.

22. fejezet

További tizenöt percbe került, míg Kimmeron meggyőzte Purma elöljáróit Cereukov és Rynstadt szabadon
bocsátásáról. A rádióadások leárnyékolása csak öt perccel ezután szűnt meg, és Pyre azonnal üzenetet küldött a
hajóra, hogy leállítsa a további akciókat. Végül Pyre és Kimmeron kocsiba ültek, majd végighajtottak a
repülőtér felé vezető széles utcán.
Hamarosan megállították járművüket a Harmatcsepp légzsilipjénél, azután megvárták, míg Winward is
visszatér az űrhajóhoz.
- Mi teljesítettük az egyezség ránk vonatkozó részét - mondta Pyre Kimmeronnak. - Remélem, önök sem
gondolták meg magukat.
- Két társuk a repülőtéren fog várakozni, amint leszállnak Punmában - válaszolta hűvösen Kimmeron.
- Helyes. Akkor vigye távolabb a kocsit, mielőtt felszállunk! Amint a légzsilip becsukódott Pyre mögött, az
űrhajó emelkedni kezdett.
- Úgy tűnik, az akció sikerrel végződött - jegyezte meg Pyre. Hogy van Michael?
- Még nem tudunk biztosat - felelte Link, aki a légzsilipnél várta. - De valamivel jobban néz ki, mint Decker.
- Miért, mi történt Deckerrel? - kérdezte Pyre, hiszen ő semmiről sem tudott.
Link arca elkomorodott.
- Megpróbálta kiszabadítani a kapcsolatfelvevő csoportot a buszból. A mojók szétmarcangolták a karját.
Pyrét mellbe vágta ez az információ. - Szent isten! És hogy van…?
- Túlságosan korai lenne nyilatkozni… de valószínűleg életben marad. Mondott valamit Kimmeron
Justinról? Ugyanis kicseréltük Joshuát Justinnal, amikor visszahozta Deckert a hajóra. Azután őt is Pormába
szállították.
"Tehát ezzel magyarázhatók a halálesetek Pormában, amelyekre Kimmeron utalt. De az alku során nem tett
róla említést a polgármester. Talán meghalt?"
- Nem tudok róla semmit - felelte Pyre. - A legjobb lesz, ha azonnal felvesszük Yurit és Martikot Pormában.
Azután megpróbáljuk kideríteni, hogy mi történt Justinnal.
- Igen - bólintott Link. - Menjünk a társalgóba!
 A kényelmetlen székben ülve, Rynstadt az ajtót nézte, amelyen át a kihallgatását végző qasamánok távoztak.
Igyekezett kifejezéstelen arcot mutatni, mivel tudta, hogy a kamerákon át továbbra is figyelik.
A kihallgatást meglehetősen brutálisnak találta, és valósággal fellélegzett, amikor a négy qasamán váratlanul
elhagyta a helyiséget. Rynstadt ezt eléggé különösnek tartotta, és rögtön arra gondolt, hogy valami más
módszert eszeltek ki, amivel szóra bírhatják.
Néhány perc múlva kirágódott az ajtó, és két qasamán ment oda hozzá. Egy pillanatig szótlanul bámultak rá,
azután elkezdték kioldozni a köteleit. Most visznek a kínzókamrába - gondolta Rynstadt. De amint
megszabadították kezeit és lábait, kimentek a szobából, magára hagyva a foglyot.
Rynstadt nem értette a szándékukat. De amint az ajtó becsapódott a két qasamán mögött, megszólalt egy
rejtett hangszóró.
- Rynstadt, a társaival egyezséget kötöttünk. Enni és inni kap, azután kivisszük a város szélére.
A készülék hangos kattanással jelezte az üzenet végét. Ugyanabban a pillanatban az ajtó mellett kinyílt egy
kis ablak, amelyen tálcát csúsztattak be.
Semmiféle logikát nem látott az egészben. Miféle alkut ajánlhatott a Harmatcsepp a szabadon bocsátásuk
fejében. De amint az ételre pillantott, rögtön arra gondolt, hogy meg akarják mérgezni. Ügyes fogás:
megmérgezik, azután megígérik, hogy cserében bizonyos információkért, megkapja az ellenmérget. Vagy
elengedik, és csak akkor fog végezni vele a méreg, miután elhagyták a naprendszert. Bár ez utóbbinak nem sok
értelmét látta. Ezenkívül pedig gyomra jelezte, hogy már legfőbb ideje lenne megtöltenie valamivel. Egyébként
is a mérget sokféleképpen bejuttathatták volna a szervezetébe; gáz formájában a légutakon, vagy injekciós
fecskendővel közvetlenül a véredényrendszerébe.
Közelebb ment a tálcához, és szemügyre vette az ételt, melynek illata semmiben sem különbözött az eddig
fogyasztott ételekétől. Egy pillanatig kísértést értett, hogy megkóstolja, de végül mégiscsak meggondolta magát.
Ha valóban nem csapdáról van szó; és szabadon engedik, akkor hamarosan jóllakhat az űrhajón.
- Köszönöm - jelentette ki -, de nem vagyok éhes. Azután várta a qasamán válaszát. Ha a hang csalódottnak,
vagy mérgesnek tűnik… - Rendben van - mondta közönyösen a hang. Az ablak ismét kinyílt, és egy kéz elvette
a tálcát,
Egy fényes kéz.
A qasamán vékony gumikesztyűt viselt, mint a sebészek!
Az ablak becsukódott, Rynstadt pedig visszaült a székre. Tehát mégiscsak megmérgezték… Nem az étellel,
hanem a tálcát permetezték be kontakt hatású szerrel, amely felszívódik a bőrén keresztül. Valószínűleg lassan
fejti ki a hatását, és majd csak akkor végez vele, ha a megállapodásnak eleget téve szabadon engedték.
Vajon mennyi esélye lehet az életben maradásra? Hogyan kalkulálták a qasamánok a csere lebonyolításához
szükséges időt? Mennyi ideje lehet hátra? Egy óra, talán kettő, vagy tizenkettő?
Fogalma sem volt róla. De azzal; hogy tudomást szerzett a szándékukról, mindenképpen időt nyert. Hátha az
űrhajó műszerei analizálni tudják a szert, és idejében megtalálják az ellenmérget.
Csak lenne már a fedélzeten! Érezte, hogy szíve egyre hevesebben kezd verni a rátörő halálfélelemtől. Pedig
mindenképpen meg kellett őrizni a nyugalmát. Ez volt a legfontosabb! Mert a nyugalomban lévő szervezetben a
toxin lassabban szívódik fel.

Még éjszaka volt, amikor Justint felébresztette a Harmatcsepp antigravitációs hajtóművének sziszegő hangja.
Felemelte a fejét, és látta; amint a sötét égbolton átsuhan a vörösen fénylő űrhajó.
A Harmatcseppnek tehát sikerült kitörnie… Elindultak nélküle. Minden bizonnyal itt hagyták Cerenkovot és
Rynstadtot is. Bár ezt nem tudhatta biztosan. Hiszen Telek őt küldte á kiszabadításukra. Mivel ő kudarcot
vallott, az asszony feltételezte, hogy a társait nem sikerült kiszabadítania.
Ha ez igaz, akkor viszont hosszabb itt tartózkodásra kell berendezkednie. De hogy mégis mit tegyen, arról
nem alakult még ki konkrét elképzelése. Húzódjon be az erdőbe, és tartson ki egy újabb expedíció érkezéséig?
Vagy maradjon, ahol van, és indítsa el a szervezetébe épített önmegsemmisítő mechanizmust?
Elkeseredésében csak néhány perc eltelte után tűnt fel neki, hogy a Harmatcsepp túlságosan lassan haladt.
Ezt eleinte azzal magyarázta, hogy bizonyára megsérült. De éppen a sérülés indokolta volna, hogy F'ahl minél
hamarabb bekapcsolja a planetáris hajtóművet, és kivigye az űrhajót a nyílt űrbe.
Ezzel szemben lassan és egyenletes sebességgel haladtak. Úgy tűnt, mintha egy közeli, meghatározott cél
felé repülnének.
Hirtelen felötlött benne, hátha őt keresik. Márpedig akkor életjelt kell adnia. Még néhány másodperc, és
éppen fölé érnek.
Justin hanyatt feküdt a földön, és amint az űrhajó elúszott felette, három lövést adott le páncéltörő lézerével.
Nem érdekelte, hogy a qasamánok esetleg érzékelik a fénycsíkokat, a legfontosabb az volt, hogy az űrhajón
felfigyeljenek rá.
Szerencséje volt. A Harmatcsepp orrán elhelyezett jelzőfény, többször felvillant, tudtára adva, hogy a
fedélzeten tudomást szereztek a tartózkodási helyéről. Tehát amint lehet, érte fognak menni. Addig viszont
számítania kell a városból kiküldött járőrök látogatására.
A hajó azonban egy kilométernyire leszállt. Justin egy pillanatig arra gondolt, hogy újabb jelzést küld
társainak, de inkább nekiiramodott, és végigfutotta a távot.
Link a légzsilipnél várta.
- Isten hozott! - szorította meg mosolyogva Justin kezét, majd ismét a város felé nézett.
- Örülök, hogy mindenkit sikerült összeszedni - mondta a fiatalember, miközben tekintete követte Link
pillantását. A város felől legalább fél tucat jármű közeledett. - Úgy látom, legfőbb ideje, hogy távozzunk.
Link megrázta a fejét.
- Yurit és Marekot hozzák vissza. Almo alkut kötött a qasamánokkal, melynek értelmében elengedik őket.
- Miféle alkut?
- Megígérte, hogy nem teszünk kárt a föld alatti bázisaikban - felelte Link. - De most menj inkább az
űrhajóba, majd én fogadom a látogatókat.
- Rendben van - bólintott Justin. Úgy érezte, hogy valami nincs rendben, de nem tudta megállapítani, hogy
pontosan mi lehet az. Ezért beszállt az úrhajóba, ahol Joshua már várta.
Megölelték egymást, miközben Justin szégyenkezve gondolt arra, hogy nem teljesítette a rábízott feladatot.
De szégyenét enyhítette a megkönnyebbülés, hogy ismét biztonságban lehet.
Azután Joshua kibontakozott a karjaiból, és végignézett rajta. - Megsérültél? - kérdezte aggódó hangon.
- Jól vagyok - felelte Justin. - Mi történt, amióta elmentem? Joshua a légzsilip felé pillantott.
- Menjünk a társalgóba, onnan figyelemmel kísérhetjük az eseményeket! Majd mindent elmesélek.
Néhány másodperc múlva beléptek a társalgóba, ahol Nnamdi és Christopher egy képernyőt bámult. Néhány
szóval üdvözölték a fiatal kobrát, majd tovább figyelték a képernyőt. Justin kissé hűvösnek érezte a
viselkedésüket, de arra gondolt, hogy nem is érdemelt hőshöz méltó fogadtatást.
- Hol van a kormányzó? - kérdezte Joshuát, miközben mindketten helyet foglaltak egy másik képernyő előtt.
- Az orvosi szobában; Michael sérüléseit látja el. De bizonyára itt lesz, mire a többiek is megérkeznek. Almo
pedig odakinn tartózkodik, hátha a qasamánok megpróbálkoznak valamivel.
- Szerintem nem lesz semmi baj - jegyezte meg Nnamdi. - Betartják a szavukat.
- A nyakpánttal is átvertek minket - szólt közbe Justin. Minden szempár felé fordult.
- Miről beszél? - kérdezte Christopher.
- Bámulatosan palira vettek bennünket. A nyakpánt nem időzített bombát tartalmazott, hanem kamerát és
magnetofont. Azért engedték vissza Joshuát, hogy szétnézhessenek az űrhajó fedélzetén.
Szavait döbbent csend követte.
- De hát akkor arról is tudomást szereztek, hogy Joshua helyett magát küldtük vissza - mondta Christopher. -
Jó isten! Csoda, hogy élve megúszta!
Az arcok tiszteletet sugároztak. Társai belátták, hogy mégsem végzett olyan rossz munkát.
Közben a konvoj megérkezett, és az űrhajótól százméternyire megállt. A járművekből katonák ugráltak elő,
amikor Telek visszatért a társalgóba.
- Justin, nagyon örülök, hogy sikerrel járt - jegyezte meg az asszony, majd Christopher válla fölött a
képernyőhöz hajolt. - Látni már őket?
- Még nem. Bizonyára a buszban vannak - mutatott a középen álló járműre, amelyhól éppen két alak
botorkált elő, majd a lépcsőről kiugrott a térdig érő főbe.
Cerenkov és Rynstadt.
A katonák félrehúzódtak, és utat engedtek a két fogolynak.
- Figyeljék a katonák fegyvereit! - mondta Telek a társalgóban tartózkodó férfiaknak. - Nem bízom bennük.
Túl könnyen elfogadták az ajánlatunkat.
- Mint az én követelésem, hogy visszahozzam Deckert - jegyezte meg Joshua, majd Telek kérdő tekintetét
látva hozzátette: - Mondd el, mi történt, Justin!
Justin ismét elmondta a qasamánok ravasz húzásának történetét. Telek elgondolkodva hallgatta.
- Úgy véli, hogy ezúttal is terveznek valamit ellenünk? - kérdezte Justint. - Időzített bombát, vagy hasonlót?
- Nem tudom. De valami itt nem tetszik nekem.
- Nekem sem - bólintott Telek, majd közelebb húzta magához a külső kommunikátor mikrofonját. - Yuri,
Marek? Kérem, maradjanak ott, ahol vannak!
A két férfi értetlenül nézett egymásra. Húszméternyire lehettek a légzsiliptől.
- Kormányzó? Mi történt? - kérdezte Cerenkov.
- Azt akarom, hogy mindketten vetkőzzenek le alsónadrágra. Biztonsági okokból.
Rynstadt a qasamánokra nézett a válla fölött.
- Szükséges ez? - kérdezte. - Semmit sem helyeztek a ruhánkba. Kérem, engedjenek be minket!
- Valami nincs rendben- mondta Christopher. Elvette a mikrofont az asszonytól, és másik csatornára
kapcsolt. - Dorjay, jelezzen nekik, hogy nagyon halkan közöljék, mi a baj!
Meg sem várva a választ, ismét visszakapcsolt a korábbi frekvenciára. - Gyerünk; uraim! Hallották a
parancsot.
 A képernyőn figyelték, amint a két férfi vetkőzni kezd. Azt is láthatták, hogy Rynstadt ajkai alig
észrevehetően mozognak. Miközben a csizmájukat húzták le, megszólalt a társalgóban Link hangja.
- Marek azt állítja, hogy mindkettőjüket megmérgezték, feltehetően egy olyan szerrel, amely a bőrön át
szívódik fel. Ugyanis a tálcájukat gumikesztyűben fogta meg az őr.
- Nem csoda, hogy ilyen könnyen elengedték őket - dünnyögte Nnamdi.
Telek kerekre nyílt szemekkel bámult a képernyőre; arcáról rémület sugárzott.
- Nem megmérgezték őket - mondta. - Megfertőzték mindkettőjüket! Azt akarták, hogy a kórokozó
valamennyiünket elpusztítson az utazás alatt!
Döbbent csend nehezedett a szobára. Telek ocsúdott fel elsőként. - Almo, jöjjön vissza az űrhajóra!
Használja a rakodótér bejáratát! Dorjay… Szálljon be, és zárja le a légzsilipet!
- Micsoda? - kiáltott fel egyszerre Christopher és Joshua.
- Nem tehetünk mást - vetette oda Telek. Mikrofont szorító ujjai elfehéredtek. - Nem rendelkezünk
elkülönítővel, ezt mindannyian tudják. - Az orvosi analizátor…
- És ha csak ők ismerik a kórokozó elleni védekezést…?! - vágott Christopher szavába.
Justin a távoli hangokat figyelte, amint Pyre lezárja a raktár ajtaját, Link pedig a főbejárat légzsilipjét.
A képernyőn láthatták Rynstadt és Cerenkov kővé dermedt arcát. - Hé! - kiáltotta Cerenkov.
- Sajnálom - mondta Telek szinte suttogva. - Őszintén sajnálom… Megfertőzték magukat valamilyen
kórokozóval. Nem engedhetem, hogy ez a mikroorganizmus a hajóra kerüljön.
- Előhúzzák a fegyvereiket! - szólt közbe Nnamdi. - Észrevették, hogy kitaláltuk a szándékukat.
- Kapitány! - adta ki a parancsot Telek. - Nyisson tüzet a qasamánokra! Azután… készüljön a felszállásra!
- Nem hagyhatja itt őket! - kiáltotta elkeseredetten Pyre, aki éppen akkor lépett a társalgóba. De a
kommunikációs rendszeren át mindent hallott, tehát ő is tudta, hogy bele kell törődnie.
- Tud valami más megoldást? - fordult az asszony Pyre felé. Dugjuk őket űrruhába két hétre, és nézzük
végig, amíg meghalnak? Cerenkov és Rynstadt arckifejezése hirtelen megváltozott, amint a mojók lecsaptak
rájuk, és karmaikkal marcangolni kezdték őket. A két szerencsétlen ösztönösen az űrhajó felé menekült, ahol
testüket szétroncsolta voltra a hajtómű.
És ekkor Justin agyába villant a megoldás!
- Almo! - kiáltotta. - Két űrruhát, gyorsan a raktérbe! - Justin, egyértelmű parancsot adtam… - mondta Telek.
- A raktérbe beengedhetjük őket - magyarázta Justin. - A raktár légmentesen zárható, és UV sugárral
sterilizálható az űrruhájuk külső része.
- Azután végignézzük a lassú halálukat. A raktár mégsem tökéletes légzsilip, és nem rendelkezünk
karanténnal…
- De a troft csatahajó igen! - kiáltotta Justin.
A társalgó egy pillanat alatt elcsendesedett, csak a raktár felé rohanó Pyre lépéseinek koppanását lehetett
hallani.
Három perccel később a Harmatcsepp a magasba emelkedett. Egy óra múlva Cerenkov és Rynstadt a troft
hadihajó karanténhelyiségében várta a bizonytalan prognózist.
A hazafelé tartó Harmatcsepp pedig hamarosan eltűnt a hipertérben.

23. fejezet

A Menssana visszatért felderítőútjáról az Aventinére. A felfedezőket hivatalos ceremóniával fogadták, a

kutatási eredményeket pedig több száz tudós kezdte elemezni.
Két nappal később a Harmatcsepp is megérkezett. De utasainak tapasztalatait nem tárták a nyilvánosság elé.
Miután Corwin végigolvasta Telek jelentését, nagyot sóhajtott, és kikapcsolta a komputer képernyőjét.
- Nos, mi a véleményed? - kérdezte Jonny.
- Csoda, hogy élve hazakerültek - felelte Corwin. Jonny bólintott.
- Igen. A qasamánok elkövették azt a hibát, hogy megpróbáltak minél több információt szerezni a csoport
elpusztítása előtt. Pedig tucatnyi lehetőségük volt a Harmatcsepp felrobbantására.
Corwin komor arccal nézett maga elé. York elvesztette a karját, Winward pedig sohasem nyeri vissza
tökéletesen a látását a szemébe került szilánkok okozta sérülések miatt, Cerenkov és Rynstadt válságos
állapotban várakoztak az orbitális pályán keringő troft űrhajón. Mindezek ellenére azt kell mondania, hogy az
expedíció szerencsével járt.
- Mikor fejezi be a bizottság a tanácskozást? - kérdezte Jonny.
- Valószínűleg csak késő este. De az eredményt holnap közlik a nyilvánossággal.
- Mi nem tartozunk a nyilvánossághoz - mondta Jonny. - Hívd fel anyát telefonon, és menjetek ki ma este a
kobraakadémiára. Remélem, sikerül bejutnotok valahogy. A fiúkkal ne beszéljetek politikáról, és ne maradjatok
túl soká. Hadd pihenjék ki magukat a tanács holnapi ülésé előtt.
Corwin bólintott.
- Te is meglátogatod őket?
 - Igen, de ne várjatok rám! Néhány dolgot még el kell intéznem előtte.
- Egyedül?
Jonny elmosolyodott.
- A vakáció során az ízületeimet elkényeztettem a kellemes, meleg környezetben. Nem árt, ha kicsit
szoktatom őket az aventinei télhez. Corwin vállat vont.
- Csak kérdeztem.
De miközben az iroda külső helyiségében időzött, hallotta, hegy Yutu lefoglalt egy űrsiklót. Úgy vélte, hogy
az apjának aznap este nem sok gondja lesz az aventinei téllel.
A télies időjárás nem jellemezte a troft hadihajók fedélzeti viszonyait.

Telek kormányzó a kávéját kortyolgatta, és közben a komputer képernyőjén megjelenő adatokat

tanulmányozta. Felkészült a tanács másnapi ülésére, de már túlságosan fáradtnak érezte magát, hogy újabb
problémákkal nézzen szembe. Pedig ez volt az utolsó lehetősége, hogy még a tanácskozás megkezdése előtt
átfussa a Menssana vizsgálati eredményeit.
Halk kopogtatás hallatszott az ajtó felől. - Tessék! - mondta Telek.
De a látogató nem tartozott az akadémia egészségügyi személyzetéhez, mint ahogy várta.
- Az ápolónők panaszkodtak, hogy még mindig nem alszik - jegyezte meg Jonny, amint belépett a szobába
Az asszony összehúzta a szemöldökét.
- Azért hívták ide Capitaliából, hogy ezt közölje velem?
- Nem egészen. Éppen erre jártam, és arra gondoltam, hogy meglátogatom - felelte Jonny, majd leült az
egyik székre.
Telek bólintott, azután kertelés nélkül kijelentette: - Büszke lehet a fiaira.
- Igen, tudom, bár Justin másként vélekedik.
- Pedig téved. Ha lemerészkedett volna egyedül Purma föld alatti rendszerébe, sohasem kerül elő élve.
Akkor viszont a megfertőzött Yurit és Marekot felengedjük a hajóra.
- Ez valóban így van - mondta Jonny.
- Mi a véleménye a Menssana beszámolójáról?
- Az emberei alapos munkát végeztek.
- A bolygók ígéretesnek látszanak; kettő pedig különösen alkalmas lenne a letelepedésre.
Telek Jonny szemébe nézett.
- Én meg akarom szerezni azokat a bolygókat, Jonny. - Még háború árán is?
Az asszony felsóhajtott.
- Számítottam rá, hogy a Qasamán történtek elveszik a kedvét a gyarmatosítástól.
- Csak ráébresztett, hogy mekkora árat kell értük fizetnünk… De azzal is tisztában vagyok, hogy a Caelianon
élő tizenkilencezer ember jövőjéről is gondoskodnunk kell.
- Igen ez a szempont is a mérlegre kerül. De végső soron bármikor visszaköltözhetnek az Aventinére.
- Sohasem jönnének vissza. Annál sokkal büszkébbek.
Jonny előhúzott egy mágneslemezt a zsebéből, és az asszony felé nyújtotta.
- Mi ez? - kérdezte Telek.
- A troftok hivatalos beszámolója a Qasamáról. Az asszony döbbenten nézett rá.
- Honnan szerezte?
- A troft hadihajóról. Tudtam, hogy az expedíciónkról jelentést készítenek. Ezért ma délután felmentem a
hajójukra, és csináltattam a jelentésükről egy másolatot.
- És miért adja ezt ide?
- Az egész tanács megkapja reggel a másolatokat… Én meg éppen erre jártam.
- Köszönöm.
- Nincs mit - mondta Jonny, majd felállt, és indulni készült. Lizabet… én nem fogom engedni, hogy
háborúba keveredjünk az új bolygókért. Különösen azok után, amiket a Qasamán tapasztaltunk. Nem tudhatjuk,
milyen technikai színvonal rejtőzik a felszín alatt.
Az asszony bólintott.
- Megértem az aggodalmát. Megpróbálok majd valamilyen köztes megoldást találni.
- Bízzunk benne, hogy létezne ilyen! Jó éjszakát!
Miután Jonny távozott, Telek beillesztette a mágneslemezt a komputerbe. Rendkívül fáradtnak érezte magát.
Megitta a maradék kávéját, azután hozzálátott a jelentés tanulmányozásához.

24. fejezet

A tanács ülését két nappal elhalasztották, hogy mindenkinek legyen elég ideje áttanulmányozni a Qasama-
expedíció és a troft kísérő hajó jelentését. De amint a gyűlés kezdetét vette, már mindenki világosan látta, hogy
a megbeszélés-nem fog olyan nyugodtkörülmények között lezajlani, mint az indulásukat megelőző tanácskozás.
 - Ha a Qasamán nem egy eltűnt humán kolónia élne, egyikünket sem érintené ennyire érzékenyen ez az ügy -
jelentette ki Dylan Fairleigh, miután a kormányzók ismertették szűk körű összejövetelük eredményét.
- Vagy ha a Caelian lakói nem panaszkodnának az életkörülményeik miatt - mondta Vartanson. -
Mindannyian ismerjük a troftok ajánlatát.
- Térjünk végre a tárgyra! - javasolta Jonny. - Még azt sem tudjuk, miért félnek annyira a troftok a
Qasamától.
- Valóban nem? - jegyezte meg Roi. - Egy kiszámíthatatlan, paranoiás humán civilizáció csak potenciális
veszélyforrást jelenthet.
- Csakhogy ez a civilizáció nem képes űrutazásra.
- Ezt nem tudhatjuk biztosan - mondta Fairleigh. - Hiszen semmit sem tudunk a felszín alatti bázisaik
technikai színvonaláról…
- Ezzel az expedíció tagjainak munkáját akarja bírálni? - kérdezte Telek. - Felőlem vezetheti a következő
csoportot. Majd meglátjuk, milyen eredménnyel tér vissza…
Szerencsére Stiggur megérkezése elejét vette a további vitának.
- Üdvözlöm önöket - mondta. - Elnézésüket kérem a késésért. De az imént kaptam meg néhány biológiai
analízis eredményét. Kérem, tanulmányozzák a komputerükön, azután megvitatjuk a felmerülő kérdéseket.
Mint ahogy Jonny várta, a Harmatcsepp és a troft űrhajó adatainak elemzése a mojók életmódjára
koncentrálódott.
- Különös - jegyezte meg Vartanson. - A mojók biológiája a Caelian tollas gyilkológépeire emlékeztet.
- Eléggé sebezhetőnek találom a mojók reprodukciós módszerét mondta Roi. - A tarbinák elpusztításával
eltűnik az egész faj.
- A legtöbb ökoszisztéma ugyanilyen sebezhetőnek látszik az első pillantásra - vélekedett Telek. - De
hamarosan belátná, hogy milyen sok tarbinát kell elpusztítani a komoly eredmény érdekében. Úgy vélem, a
mojókat tartják a partra szálló kobrák legfőbb ellenfeleinek.
- Ez nem kétséges - bólintott Roi. - Csupán Winward sérüléseit okozták a qasamánok, és a támadásuk
rendkívül váratlanul érte. A mojók viszont rajta kívül megsebesítették Yorkot, Pyrét valamint Moreau-t.
- Ezek a madarak képezik a qasamánok elsődleges védelmi vonalát - helyeselt Fairleigh.
Stiggur megvonta a vállát.
- Miért kockáztatnának emberi életet, amikor az állatok is szembeszállhatnak az ellenséggel.
- Szerintem a madarakat eleinte a ragadozók elleni védekezésre használták, valamint az egymás közötti
összetűzések megakadályozására.
- De bizonyára könnyen átképezhetik őket a hadviselésre - mondta Stiggur, majd Jonny felé fordult. - Mivel
lehetne kiegészíteni a kobrafelszerelést, ami nagyobb biztonságot jelentene a mojókkal szemben? Talán a
célzóberendezés fejlesztésével?
Jonny megrázta a fejét.
- A célzóberendezést különálló, gyorsan mozgó célok bemérésére és követésére tervezték. Több cél együttes
követése csak a pontatlan lövések számát növelné.
- Akkor a nanokomputert kellene olyan programmal ellátni, melynek révén hamarabb ismerné fel a mojók
ellenséges szándékát?
- Nem gondolja, hogy ha ez lehetséges lenne, akkor már régen megvalósítottuk volna caeliani kobráknál? -
kérdezte hűvösen Vartanson. - A szándék felismerése hihetetlen mennyiségű komputermemóriát igényel.
- Az ilyen jellegű kutatás nem érné meg a fáradságot - jegyezte meg Jonny. - A qasamánoknak csupán a
mojók számát kellene növelniük, és miközben a kobra nanokomputere kiválasztja a veszélyesebb ellenfelet, a
qasamánnak még éppen elég ideje marad a fegyverét használni.
- Nos, akkor van valakinek javaslata, hogyan lehetne a mojók hatékonyságát csökkenteni? - tette fel á
kérdést Stiggur.
- Elnézést kérek, hogy eltérek a témától - mondta Hemner -, de akad még néhány kérdés, amit tisztáznunk
kellene. Brom szerint a Qasama történelme nem lényeges. Én mégis szeretném tudni, mikor és milyen
körülmények között jött létre a kolónia.
- Nem azt állítottam, hogy a Qasama történelme lényegtelen - szabadkozott Stiggur. - Hanem úgy
gondoltam… Na de mindegy. Nézzük meg ezt a kérdést! A történészek szerint a qasamánok 2160 körül hagyták
el a birodalmat. A telepesek a Regininéről indultak, úti céljuk pedig minden bizonnyal a Rajput lehetett. A
qasama arab eredetű szó, amely olyasmit jelent, hogy "elszakadni valamitől".
- Tehát háromszáz éve telepedtek le azon a bolygón, és az évek során szimbiózist alakítottak ki a mojókkal -
mondta Hemner.
- A szimbiózist túl erős kifejezésnek tartom - vélte Stiggur.
- Miért? Az emberek lelövik a tarbináknak védelmet nyújtó bololinokat, hogy a mojók könnyebben
szaporodjanak. Cserében a mojók megvédik az embereket. A kérdés csupán az, vajon mit csináltak a mojók az
emberek megérkezése előtt?
Minden szempár Telek felé fordult.
 - Mi a véleménye, Lizabet? - kérdezte Stiggur.
- Nem is tudom… - tűnődött az asszony. - Ez még eddig eszembe sem jutott. Talán létezett egy predátor,
amely le tudta győzni a bololinokat. Majd átnézem a troft beszámolókat, hátha ők találtak megfelelő
magyarázatot.
- Ne haragudjanak - szólt közbe Roi -, de nem hiszem, hogy ez előbbre vinné a mojók legyőzésének
problémáját.
- Előfordulhat, hogy egy lényegtelennek látszó részlet adja a kezünkbe a megoldás kulcsát - mondta Telek.
Jonny nem sokat hallott a beszélgetésből; a komputere fölé hajolva az adatokat és elemzéseket
tanulmányozta. Csupán arra figyelt-fel, hogy Stiggur kérdést intézett Telekhez.
- Lizabet, volt elegendő ideje a Menssana vizsgálati eredményeinek átnézésére? Elsősorban a Chata
faunájáról beszélek.
- Átfutottam - bólintott Telek. Az arckifejezése azt jelentette: maga is tudja, hogy végignéztem. - Konkrétan
mire gondol?
- Igen! - bökött ujjával Jonny a képernyőm, megszakítva a beszélgetést. - Nézzék csak, a képernyő bal
oldalán a Chata lapostalpújának jellemzői szerepelnek, a jobb oldalon pedig a Qasama bololinjáé. Hasonlítsák
össze az adatokat!
- Érdekes - bólintott Vartanson. - Rengeteg hasonlóságot lehet felfedezni.
- Többek között a bolygó mágneses erővonalainak követését mondta Telek. - Rendkívül szokatlan a nagy
testű szárazföldi állatoknál. Ez a troftok "közös genetikai eredet" elméletét támasztja alá. Ezért hasonlít
egymáshoz az Aventine, a Palatine és a Caelian faunája is.
Jonny tovább pörgette az adatokat.
- És mit szólnak a mojó és a bal oldalon jellemzett madár összehasonlításához?
Fairleigh összehúzta a szemöldökét.
- Néhány fénykép alapján nem lehet messzemenő következtetésekre jutni. Még akkor sem, ha önnek sikerült
személyesen megfigyelnie az állatot.
Jonny Telekre pillantott. - Lizabet?
- Mindkettő ragadozó - kezdte az asszony. - A külső megjelenés, a testalkat és a szárnyak tartása rendkívül
hasonló. A lábakat viszont nem lehet jól látni ennél a madárnál. Hol készült a felvétel?…Már látom: a Tactán.
Ha jól emlékszem, ez volt az utolsónak megvizsgált bolygó.
- Igen - felelte Jonny. - Vajon mit jelenthet ez a hasonlóság?
- Pillanatnyilag csak annyit - vetette közbe Stiggur -, hogy alaposabb vizsgálatra van szükségünk, mielőtt
megpróbálunk a mojók ellen megfelelő stratégiát kidolgozni. Addig vitassuk meg a qasamánok társadalmi
struktúrájának kérdéseit a rendelkezésünkre álló adatok alapján…
A tanácskozás még csaknem egy órán át folytatódott. Jonny úgy látta, hogy egyre inkább a háborús
készülődés kérdéseire koncentrálódik a beszélgetés. Végül Stiggur némi iróniával a hangjában összefoglalta a
nem túl eredményesnek nevezhető tanácskozást.
- Nos, egy olyan társadalommal állunk szemben, amelynek tagjai fegyvert viselnek; és szétszórt
településeken élnek, decentralizált, meglehetősen kezdetleges könnyűiparral rendelkeznek. Ugyanakkor a
felszín alatt koncentrált nehézipari létesítményeket és katonai bázisokat hoztak létre, de ezek technikai
színvonaláról semmit sem tudunk.
-…És amelynek lakói totál paranoidok - jegyezte meg Roi. - Minél jobban belebonyolódunk ebbe a
kérdésbe, annál nyugtalanítóbb a gondolat, hogy ezek bármikor felfedezhetik a csillagközi űrutazás elvét.
- Ez úgy hangzik, mintha holnap reggel már az Aventine körül röpködnének - mondta Hemner. - Ne felejtsük
el, hogy a Qasama negyvenöt fényévnyire van tőlünk, és azt sem tudják, merre keressenek bennünket.
Évtizedekbe telne, mire megtalálnák az Aventinét. De ha kijutnak a világűrbe, ülőbb a troftokkal fognak
találkozni. Talán háborúba keverednek velük, vagy békés kereskedelmet alakítanak ki. Még az is előfordulhat,
hogy csak nemzedékek múlva vetődnek el hozzánk. Addigra pedig rég feledésbe merül ez a kis nézeteltérés.
- Nagyon megható történet volt, Jor - mondta Telek. - De néhány alapvető kérdésről megfeledkezett. Mi
történik, ha előbb bukkannak rá a Chatára és a többi bolygóra, mint a troftokra?
- Mi lenne? Ha nem közünk egyezséget a troftokkal, akkor nem lesznek telepeseink azokon a bolygókon.
Teleknek szemmel láthatóan eltért ettől a véleménye, de inkább folytatta.
- Másodszor: ön feltételezi, hogy a qasamánok elfelejtenek minket. Ebben téved. Emlékezni fognak erre az
afférra, és mindegy, hogy egy év múlva találkozunk velük, vagy száz év múlva, háborút fognak indítani
ellenünk. Harmadszor pedig: talán most még decentralizált az iparuk, és alacsonynak tűnik a technikai
színvonaluk. De nézze meg majd akkor, ha megvetették a lábukat a Kubhán, a Tactán és a jó ég tudja hol.
- Az érvei logikusan hangzanak - bólintott Stiggur. - De akad itt egy morális kérdés is. Mégpedig az, hogy a
kobravilág harcolhat-e embertársaival szemben, a troftok zsoldosaként?
- Ön túlságosan leegyszerűsíti ezt a kérdést - mondta Vartanson. - Ez igaz, de alapvetően mégiscsak erről van
szó. Emlékezzenek vissza a korábbi tanácskozásunkon elhangzottakra. Az egész ügy abból indult ki, hogy nem
akartunk gyengének mutatkozni a troftok szemében. De ettől eltekintve nekem az a véleményem, hogy a troftok
azért akarják ezt a háborút, mert félnek az újabb kétfrontú fenyegetéstől. Ha a qasamánokban szövetségesre
lelünk, ismét két oldalról fenyegeti őket az ember lakta világok támadása. Akárcsak a troftokkal vívott háborút
követően, amikor kolóniákat alapítottunk az Aventinén.
- Az is figyelemreméltó tény, hogy a troftok nem vetettek be tömegpusztító fegyvereket a birodalom lakói
ellen - mondta Fairleigh. - Elözönlötték a határ menti bolygókat, és ott megpróbálták fenntartani a hatalmukat.
Ez a hadviselés viszont szinte elképzelhetetlen a Qasama föld alatt kiépített világában.
- Egyetértek - bólintott Telek.
- Más szavakkal - jegyezte meg Hemner -, a troftok nem szeretik a tömegmészárlást. Ezért felbéreltek
minket, hogy ezt elvégezzük helyettük.
- Azt javaslom, felejtsük most el a troftokat - szólt közbe Vartanson. - Most a minket fenyegető veszélyről
beszélünk. Lizabetnek igaza van: megállapodást kötöttünk a troftokkal. És ez a megállapodás még mindig
érvényben van.
A terem hirtelen elcsendesedett. Jonny Hemnerre pillantott, de az idős ember összekulcsolt ujjaira meredt.
Végül Stiggur törte meg a csendet.
- Úgy vélem, a rendelkezésünkre álló információk alapján megvitattuk ezt az ügyet. A geológiai, biológiai és
szociológiai elemzések még legalább tíz napot vesznek igénybe. Akkor teljes körű tanácsülést fogunk tartani.
Addig önök is alaposan áttanulmányozhatják a vizsgálati eredményeket. Az ülést ezennel bezárom.

25. fejezet

A tárgyalások előrehaladtával a közvélemény egyre inkább a qasamánok ellen hangolódott. Jonnynak ismét
szembe kellett néznie a háború fenyegetésével, ismét egyedül állt szemben a tanács tagjaival, és ebben a
küzdelmében csupán Corwinra számíthatott. Ráadásul a családi problémák is a nyakába szakadtak.
- Találkozol ma este Justinnal? - kérdezte Joshua a telefon képernyőjén megjelenő Corwintól.
Justin négy napja nem beszélt a család tagjaival, csupán az apjával. - Nem tudom, mennyi dolgom lesz este -
válaszolta Corwin.
- Azt hiszem, jobb ha minél előbb szakítasz rá időt. - Miért? Valami baj van?
Joshua habozott a válasszal, végül megrázta a fejét.
- Nem tudom, de még mindig nem jött haza az akadémiáról. Corwin ezt nem tudta.
- Lehet, hogy az orvosi vizsgálatok húzódtak el?
- Nem, a napjai nagy részét a szobájában tölti, és a komputere adatbankjában kutat valami után.
Corwin visszagondolt fivére beszámolójára. Elég kemény megrázkódtatások érték Justint a Qasamán.
- Biztosan le akarja foglalni magát valamivel, míg az emlékek kissé elhomályosulnak - mondta.
- Akkor azok a sebek sokkal mélyebbek, mint amennyire mutatja, mert még sohasem húzódott vissza
ennyire. Ráadásul ez a kutatás is aggaszt. Nem tudnád kideríteni, hogy tulajdonképpen mit keres?
- Megpróbálom - bólintott Corwin. - Említetted neki, hogy a család ma este összeül és megbeszéli a qasamán
háború kérdését?
- Persze. Azt válaszolta, hogy eljön ő is.
- Helyes. Akkor úgy teszek, mintha nem beszéltem volna veled. Felhívom, és emlékeztetem a ma esti családi
összejövetelre. Közben hátha sikerül kihúznom belőle valamit. Rendben?
- Rendben. Köszönöm, Corwin. - Oké. Este találkozunk.
Joshua arca eltűnt a képernyőről, Corwin pedig felhívta a kobraakadémiát. Egy pillanattal később a központ
kapcsolta Justin szobáját.
- Helló, Corwin! Mit tehetek érted?
Corwinnak hírtelen elakadt a szava. Justin még sohasem beszélt ilyen hűvös udvariassággal.
- Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, eljössz-e ma este a családi vacsorára. Gondolom, apa említette,
hogy néhány dolgot meg kéne beszélnünk.
- Igen. Pár nappal ezelőtt említette a ma esti összejövetelt. Joshua pedig nemrég figyelmeztetett rá. Úgy
tudom, Gwen néni is ott lesz.
Az ördögbe! Corwin azt remélte, hogy ő közölheti az örömhíri Justinnal. Gwen nénit - Jonny kishúgát -
Justin gyerekkora óta nagyon szerette. De amióta a Palatinére költözött, elég ritkán találkozhattak vele.
- Igen - felelte Corwin. - A geológuscsoport tagja, akik a Qasamáról hozott adatokat elemzik.
Justin arca megrándult a Qasama nevének említésekor.
- Apa ezt is mondta - bólintott Justin. - Remélem, el tudok menni. - Miért, ne tudnál? - kérdezte meglepetten
Corwin. - Nem vagy szolgálatban.
- Hivatalosan nem. De dolgozom valamin, és megpróbálom befejezni:
- Miről van szó?
- Meg fogod tudni, ha elkészülök vele. De addig nem akarok beszélni róla.
Corwin arca elkomorodott.
- Nagyon titokzatosan hangzik. Akkor csak annyit mondj, hogy küldjek-e érted valakit?
 - Köszönöm. Majd később felhívlak.
Miután elköszöntek egymástól, Corwin hátradőlt a karosszékben. A Qasamán töltött idő határozottan
megváltoztatta Justint.

A Moreau család meghívása mindig kellemes érzéssel töltötte el Pyrét. Szoros barátság fűzte a család
minden tagjához. Jonny ifjúkori példaképe volt; tulajdonképpen ezért is lett kobra. Chrys kedvessége
melegséggel árasztotta el az otthont, és Pyre boldognak érezte magát a társaságukban, hiszen ő is családra,
otthonra és szeretetre vágyott. Látta felnőni a gyerekeket, akik szintén ragaszkodtak hozzá. De álmai
netovábbját mégis Gwen Moreau jelentette, akibe kamasz fejjel beleszeretett, és titokban mindig arról álmodott,
hogy egyszer majd a felesége lesz.
Amint a hatalmas étkezőasztalnál ült, és végigtekintett a Moreau család tagjain, eszébe jutottak az éjszakába
nyúló vidám beszélgetések. De ezúttal meglehetősen fagyos volt a hangulat. Hiába próbáltak derűsnek
mutatkozni, Justin üresen maradt széke elvette a kedvüket. Jonny azzal biztatta őket, hogy Justin hamarosan
megérkezik, de a vacsora végeztével, amikor a kávéjukat kortyolták, Pyre mar kételkedett ebben.
Pyre pontosan tudta, hogy milyen megrázkódtatás érte a fiút a Qasamán. Mint a barátja, ellenezte, hogy részt
vegyen az expedícióban, de a tanács ragaszkodott az ikrekhez. Azóta számtalanszor átgondolta a Qasamán
lejátszódott eseményeket. Újra meg újra feltette magának a kérdést, hogy nem hozott-e hibás döntést, nem
csinált-e rosszul valamit. Ha követte volna a buszt, amely Justint Sollasból Pormába szállította, és kiszabadítja a
fiút… ketten komoly eséllyel indulhattak volna Cerenkov és Rynstadt felkutatására. De Pyrének sohasem nyílt
alkalma arra, hogy megtanulja, miként tevékenykedjen ellenséges területen.
És azt sem tudhatta előre, hogy a kobrák is pánikba eshetnek… Pedig ez az igazság: a kobrák is emberek.
Vacsora után a társaság átment a nappaliba. Amint valamennyien helyet foglaltak, halk kopogtatás hallatszott
a bejárat felől, majd Justin lépett be.
- Elnézést a késésért! - mondta mosolyogva, azután leült Joshua mellé. - Lemaradtam valamiről?
- Még hozzá sem kezdtünk a családi tanácskozáshoz - felelte Jonny. - Tulajdonképpen azért hívtalak össze
benneteket, hogy segítsetek eldönteni, vajon valóban rábukkantam valami lényegesre, vagy csak képzelődöm.
Az volt a kérésem, hogy tanulmányozzátok át a Tactán szervett információkat, különös tekintettel a spooki,
vagyis kísérteties becenevű madárra vonatkozóan. Túl sokat nem sikerült kiderítenünk róluk. De az egyiket
alkalmam nyílt közelről megfigyelni. És az volt az érzésem, hogy a madár telepatikus.
Szavait döbbent csend követte. Pyre végignézett a család tagjain; Chrys a gondolataiba mélyedt, Gwen,
Corwin, Joshua szkeptikusan fogadta a bejelentést, és Justin… Az ő arcáról érdeklődés tükröződött.
- Minden bizonyítékom természetesen szubjektív - folytatta Jonny -, de engedjétek meg, hogy elmondjam,
mire alapozom a véleményem. Ezután részletesen elmesélte a találkozását a titokzatos madárral.
Amikor befejezte, kérdőn nézett a többiekre.
- Jutott még más is erre a következtetésre? - kérdezte Gwen.
- Néhányan látták az esetet, és ők is hasonlóképpen vélekedtek, de a hivatalos jelentésbe nem vettük bele.
- Valóban nehéz feltételezni ekkora agykapacitást egy madár esetében - tűnődött Gwen.
- Dr. Hanford is ugyanígy vélekedett - mondta Chrys. - De feltételezhetjük, hogy a spookik közös tudatot
alkotnak, amely vészhelyzetben felülemelkedik az egyedek tudatán.
- Érdemes lett volna tanulmányozni a reakcióikat vészhelyzetben - vélte Corwin.
- Sajnos ez nem sikerült, mert amint szóba hoztuk a foglyul ejtésének kérdését, a madár rögtön elrepült.
- Az lehetett véletlen is - jegyezte meg Joshua. - Sajnálom, apa, de semmi olyat nem hallottunk, ami másra
utalna.
- Egyetértek - bólintott Jonny. - És ha nem lettem volna ott, magam is ugyanígy vélekednék. Sőt remélem,
hogy igazatok van. Mégis arra kérlek benneteket, hogy beszéljük meg ezt a kérdést alaposabban.
- Miért? - kérdezte csodálkozó hangon Pyre. - Hiszen a Tacta még nem a mi gyarmatunk. Mire való ez a
nagy sietség?
- Mert a tanács a háború mellett fog szavazni - felelte Joshua. És a mojók nagyon hasonlítanak a spookikra…
- Úgy érted, hogy telepatikus madarak ellen harcoltunk a Qasamán? - Nem tudom - mondta Jonny. - Ti
voltatok ott.
Pyre Justinra pillantott. Ez a felvetés annyira meglepte, hogy gondolkozni sem tudott.
- Nem - mondta végül. - Hiszen nem fedezték fel, hogy kobrák vagyunk. Sohasem észlelték a fegyvereimet,
amíg tüzelni nem kezdtem.
- Láttad, hogyan viselkednek, amikor valaki fegyvert rántott? kérdezte Gwen.
Pyre bólintott.
- Amikor a kapcsolatfelvevő csoport elhagyta az űrhajót, és a qasamánok letetették velük a fegyvereiket.
- És Decker? - mondta Joshua.
- Amennyire meg tudom ítélni, a madarak nem érezték veszélyben magukat. Legalábbis nem úgy, mint
ahogy az a bizonyos spooki. Azután emlékszem arra az esetre is, amikor felmásztam a háztetőre, ahol egy
qasamánnal és a mojójával találtam szemben magam. A madárnak már a levegőbe kellett volna emelkednie, ha
érzékeli a közeledésem. Te tapasztaltál valami szokatlant, Justin?
A fiatal kobra vállat vont.
- Bizonyára mindannyian olvastátok a jelentésem, amelyben beszámoltam arról is, hogy a liftben pánikba
estem, amikor le akartak vinni a föld alatti bázisra. - Néhány másodpercnyi szünetet tartott. Látszott rajta,
mennyire nehezére esik ezekről a dolgokról beszélnie. - Azután néhány perccel később az irányítóteremben
ugyanaz az érzés fogott el, amikor a mojók rám támadtak. Szinte azt sem tudtam, mi történik körülöttem, csak
lőttem, amíg minden elcsendesedett. Arra eszméltem, hogy az emberek is és a madarak is élettelenül fekszenek a
földön.
- Akkor fogott el a pánik, amikor a mojók lecsaptak rád? - kérdezte Joshua. - A katonákkal nem is törődtél?
- Pontosan így történt.
- Neked is volt hasonló tapasztalatod, Almo? - kérdezte Jonny. Pyre habozott a válasszal, közben
visszagondolt a háztetőn lejátszódott eseményekre. Végül mégis úgy döntött, hogy nem tesz róla említést. Úgy
vélte, Justin eltúlozza a dolgot.
- Én nem éreztem ilyesmit - felelte végül. - Kezdettől fogva a mojókat tartottam a veszélyesebb
ellenfeleknek, ezért előbb mindig azokkal végeztem, még mielőtt a közelembe érhettek volna. De talán meg
kéne hallgatnunk Winward véleményét is.
Joshua elgondolkodva meredt maga elé.
- A városok… A városokat a mojók szaporodásának kedvező módon tervezték. Lehetséges, hogy ezeknek az
állatoknak nagyobb a jelentősége, mint gondoltuk?
- Őszintén szólva nem értem, miért kell a vonuló bololincsordákat átengedniük a városokon - jegyezte meg
Gwen. - Elég lenne kivinniük a mojókat a városon kívülre, ahol halomra lőhetnék a bololinokat.
- Vagy kalitkákban tarthatnák a tarbinákat - tette hozzá Chrys.
- Feltéve, ha ebben a kérdésben egyedül a qasamánok dönthetnek - mondta Corwin.
Tehát erről van szó, ide akarnak kilyukadni - gondolta Pyre. El- képzelte a qasamánokat, mint
marionettfigurákat, akiknek cselekedeteit a mojók közös tudata irányítja… Még a gondolattól is libabőrös lett a
háta.
Végül Justin törte meg a döbbent csendet.
- Azért nem egészen az a helyzet, hogy a mojók irányítják az embereket. Rengeteg mojó vett körül minket az
utolsó éjszakán, mégis sikerült elmenekülnünk.
Pyre visszagondolt arra az éjszakára.
- Igen - bólintott ő is. - A mojóknak lehetőségük lett volna arra, hogy befolyásolják a tudatomat, de mégsem
tették. Mert nem képesek rá.
- Talán közelebbi kapcsolatba kell kerülniük az emberrel - mondta Corwin.
- Szerintem ez már csak részletkérdés - jegyezte meg Chrys. - Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban,
hogy a mojók bizonyos mértékig befolyásolják a Qasamán zajló eseményeket.
Ismét rövid csend következett, végül mindenki egyetértően bólintott.
- A városok struktúrája lehet a megoldás kulcsa - vélekedett Joshua. - A nagy kiterjedésű települések nem
biztosítják a mojók természetes szaporodását… De arról se feledkezzünk meg, hogy ezek a madarak nem
rendelkeznek emberfeletti képességekkel…
Ezután hosszas vita következett, melybe a társaság tagjai annyira belemerültek, hogy Pyrén kívül senki sem
vette észre Justin csendes távozását.

A kobraakadémia szobájában elhelyezett íróasztal meglehetősen keskeny volt, viszont rendelkezett egy
komputerterminállal, és Justin pillanatnyilag ezt tartotta a legfontosabbnak. Éppen betáplált egy új
keresőprogramot, és várta az eredményét, amikor valaki kopogtatott az ajtón.
- Szabad - mondta automatikusan. Bizonyára megint figyelmeztetni akarják, hogy későre jár az idő.
- Senki sem mondta még neked, hogy udvariatlanság köszönés nélkül távozni?
Justin hirtelen megfordult.
- Gwen néni! - kiáltott fel meglepetten. - Annyira belemerültetek a mojókkal kapcsolatos vitába, hogy nem
akartalak megzavarni benneteket.
- Pedig sajnálhatod, hogy elmentél. Így nem hallottad a beszámolómat a qasarnánok távközlési rendszeréről.
Justin tágra nyílt szemmel bámult a nagynénjére.
- Megfejtetted a módszerüket? Mondd el gyorsan…! - lelkesedett Justin.
- Kössünk üzletet! - javasolta az asszony az asztalon heverő lapokra és mágneslemezekre mutatva. - Először
te is beavatsz engem a titkodba!
Justin összeráncolta a homlokát, de végül arra gondolt, hogy előbb-utóbb úgyis el kell mondania valakinek.
Gwen nénit pedig nagyon szerette…
- Rendben van - bólintott, majd nagyot sóhajtva belekezdett. Taktikai tervet próbálok kidolgozni a következő
qasamán expedíció számára.
- Miből gondolod, hogy lesz második expedíció?
 - Lennie kell - felelte Justin. - Az első számtalan megválaszolatlan kérdést tárt elénk. A felszín alatti ipari
centrumok technikai színvonala, vagy a mojók szerepének ismerete alapvető fontosságú.
- Gondolom, azt tervezed, hogy te fogod vezetni ezt az expedíciót. - Természetesen nem… De részt akarok
venni benne.
Gwen körülnézett, azután leült az egyik székre.
- Tudod, elég jól ismerlek ahhoz, hogy úgy érezzem, menekülsz valami elől.
- Nem ismered a helyzetemet, Gwen néni… - bólintott Justin.
- Qasamán leszerepeltem, és a becsületemen esett csorbát nekem kell kiköszörülnöm.
- Megértelek téged, mert ezt már átéltem egyszer - mondta csendesen Gwen. - Még kislány voltam, amikor
apád visszatért a háborúból… és történt egy baleset, melynek során megölt két tinédzsert.
Justin úgy érezte, hogy kiszárad a szája. - Sohasem hallottam erről.
- Fájdalmas emlék volt; nem szerettünk róla beszélni - sóhajtott Gwen. - A két fiú úgy tett, mintha el akarná
gázolni az autóval, a kobrareflexek pedig átvették az irányítást a vészhelyzetben, és Jonny megölte a két
fiatalembert. A szomorú eset után el akart menni a várostól minél messzebb. Elhatározta, hogy valamelyik távoli
bolygó egyetemére jelentkezik. De végül mégis maradt. Később pedig megmentette néhány munkás életét,
amikor kihozta őket egy lángokban álló épületből.
- De hiszen nekem ugyanezért kell visszamennem a Qasamára mondta Justin. - Önként jelentkeztem az első
expedícióra, mert úgy éreztem, hogy a Qasama veszélyt jelent a számunkra. Most pedig már tudom, hogy a
qasamánokat meg kell állítani, és ehhez több információra van szükségünk.
- Jonny rengeteget fáradozott azért, hogy a kobrák a béke védelmezői legyenek.
- De először neki is meg kellett vívnia a saját harcát… Nekem pedig az enyémet.
Csend nehezedett a szobára. Végül Justin megpróbálta másra terelni a szót.
- Most halljuk a te titkod!
- Nos, ha megnézzük a Qasama geológiai rétegződését, láthatjuk, hogy a városok és falvak egy bumeráng
alakú hegyvonulat mentén fekszenek. A hegyvonulat teljes hossza négyezer kilométer, szélessége pedig hatszáz
kilométer, mely földtörténeti időben mérve, fiatal lánchegység. A hegységrendszer nagy mennyiségű vasércet
tartalmaz. Ez lehetővé teszi, hogy több száz méterrel a felszín alatt hosszúhullámú rádiójeleket küldjenek egyik
helyről a másikra. A rádiójeleket pedig a felszínen nem lehet érzékelni. Csupán meg kell találnunk a
bazaltrétegbe lenyúló antennákat.
- Ügyes elgondolás - bólintott Justin. - Mikor hozod nyilvánosságra az elméleted?
- Csak ha már a második expedíció megtalálta az antennákat - felelte Gwen, majd felállt, és távozni készült. -
Ideje indulnom. Almo odakinn vár, hogy visszavigyen a szállodába. Később még beszélgetünk.
- Köszönöm, hogy eljöttél - mondta Justin. - És ne aggódj, néhány nap alatt végzek a munkával, azután több
időt töltök majd a családdal.
- Rendben van… Jó éjszakát! - Jó éjszakát., Gwen néni!
Miután Gwen távozott, Justin sokáig töprengett a qasamánok távközlési rendszerén. Több száz méternyi
mélységbe nyúló antennák…? A liftakna, amelyből a Purmán megszökött harminc emelet mélységbe vezetett!
Ez már önmagában is legalább száz méter. Ez lenne a távközlési rendszer egyik központja…? Nem pedig ipari
komplexum, mint ahogy feltételezték?

26. fejezet

Stiggurt nem győzték meg Jonny érvei, éppúgy; ahogy a többieket sem.
- Telepatikus madár - mondta Vartanson. - Nem gondolja, hogy túlságosan merészek a következtetései?
Jonny igyekezett megőrizni a nyugalmát.
- És mi a véleményük a városok tervezéséről?
- Számtalan magyarázata lehet. Talán a mojók a szaporodásnak ezt a formáját szeretik a legjobban. A
városlakók pedig nem szívesen mennek ki a szabad térségbe bololinra vadászni. Így ezt a köztes megoldást
választották.
- Akkor miért építettek városokat? - kérdezte Jonny. - Hisz láthattuk, hogy jól érzik magukat a falvakban is.
- Mert a társadalmi fejlődés bizonyos szintje szükségessé teszi a centralizált települések létrehozását -
válaszolta Fairleigh.
- És mielőtt felhozná a spookik és a mojók közötti hasonlóságot szólt közbe Roi -, kijelentem, hogy a
következtetése nevetséges.
- Természetesen annak tartja az az ember, akinek fogalma sincs a biológiáról - jegyezte meg Jonny.
- Valóban? Hát akkor kérdezzük meg a biológusunkat - fordult Roi Telek felé. - Lizabet, mi az ön
véleménye?
Telek hűvös pillantást vetett rá.
- Azt hiszem - mondta az asszony -, hogy erről feltétlenül még kell bizonyosodnunk. Mégpedig a lehető
leghamarabb.
 Szavait döbbent csend követte. Még Jonny is csodálkozva nézett az asszonyra.
- Egyetért abban, hogy a mojók befolyásolják a qasamánok cselekedeteit? - kérdezte Jonny.
- Igen, és nagyobb mértékben, mint gondolnánk - bólintott Telek. - Hogy mennyire, azt sürgősen ki kell
derítenünk.
Stiggur megköszörülte a torkát.
- Lizabet… én megértem, hogy nagyobb figyelmet fordít a mojókra, mint a qasamán bázisok technikai
színvonalára, de…
- Hadd fejezzem ki magam más szavakkal! - szakította félbe Telek. - Tegnap ismertem meg Jonny elméletét,
és azóta minden vele összefüggésben álló információt ellenőriztem. - Ekkor Roi felé fordult. - Olor, úgy tudom,
hogy a forróorrú a legkedveltebb háziállat a Palatinén. Tudje-e, hogy hány ember tart ilyen állatot?
Roi meglepődött a kérdésen.
- Így kapásból nem tudnám megmondani, de elég sok család tart forróorrút.
- Nos én utánanéztem, és kevesebb mint hatvan százalékuk tart háziállatot.
- Hová akar kilyukadni? - kérdezte Stiggur.
- Véleményem szerint ez az arány is igen magas - felelte Telek. Viszont minden qasamán rendelkezik saját
mojóval.
- Kivétel nélkül? - fordult Jonny az asszony felé.
- Természetesen akadnak kivételek. Például a tízéves kornál fiatalabb gyerekek, a táncosok, valamint a
párbajozók. Tehát úgy vélem, hogy érdemes alaposabban foglalkozni ezzel a kérdéssel.
- Veszélyes környezetben élnek - vont vállat Vartanson.
- Nem mondhatnám - rázta meg a fejét Telek. - A falvakat megvédik a falak, a várósokon pedig egyszerűen
keresztülvágtatnak a bololinok.
- Akkor miért hordanak maguknál fegyvert az emberek? - mordult fel Roi.
- Valóban: miért? - tette fel a kérdést Jonny, majd Vartansonhoz fordult. - Howie, önök megengedik, hogy az
emberek fegyvert vigyenek be az erődökbe?
Vartanson megrázta a fejét.
- A kobrák természetesen mindig maguknál tartják a fegyvereiket, de a civileknek le kell tenniük a
bejáratnál.
- A qasamánoknál régi hagyomány a fegyverviselés - mondta Fairleigh. - Megszokták, így nőnek fel. Miért
változtatnának rajta? - Miért ne? - kérdezte Telek. - Az is tradíció náluk, hogy nem támadnak egymásra. De
térjünk vissza az eredeti kérdéshez: miért hordanak maguknál kézifegyvert és mojót a qasamánok, amikor ez
teljesen felesleges?
- Ezt a kérdést már megválaszoltuk - sóhajtott Stiggur. - Amíg egyvalaki fegyvert és mojót tart magánál,
addig mindenkinek ugyanezt kell tennie. Máskülönben nem éreznék magukat biztonságban…
Ekkor váratlan dolog történt. Az eddig békésen üldögélő Hemner felugrott a helyéről, miközben előrántott a
zsebéből egy pisztolyt, és a csövét Roira szegezte. De mielőtt tüzet nyithatott volna, vakító fénycsík csapott ki
Jonny mindkét kezének kisujjából. A lézersugarak eltalálták Hemner pisztolyát, és a fegyver hirtelen annyira
felhevült, hogy Hemner elhajította. Jonny egy villámgyors mozdulattal átugrotta az asztalt, és megragadta
Hemner csuklóját.
- Vegyék fel a fegyvert! - kiáltotta Jonny, szorosan tartva a támadót. - A csuklóm! - nyögte az idős férfi.
- Miért csinálta ezt, Jor?! - kiáltott rá Jonny.
- Semmi baj, becsapott minket - mondta Roi felemelve a pisztolyt. Vagyis azt a tárgyat, amit annak véltek. A
sötét, fegyver alakú tárgyat egy golyóstoll és egy mágneslemez alkotta.
- Mit jelentsen ez, Jor? - kérdezte értetlenül Jonny.
T Csak be akartam bizonyítani valamit.
Jonny elengedte Hemner csuklóját, majd visszament a székéhez. Stiggur megköszörülte a torkát.
- Mondja el pontosan, mi volt a szándéka! Hemner bólintott.
- Olor, volt magánál fegyver, amikor úgy tettem, mintha le akarnám lőni? - kérdezte.
- Természetesen nem - felelte Roi.
- De ha igazi pisztoly lett volna nálam, akkor sem tudtam volna használni, igaz? És miért nem?
Mert Jonny itt volt, és ő gyorsabb magánál. Hemner bólintott, majd Stiggurhoz fordult.
Nem kell minden embernék mojót hordania, hogy megvédje magát. A mojók bárkit megtámadnak, akinek a
kezében fegyvert látnak, függetlenül attól, hogy a gazdájukat közvetlen veszély fenyegeti vagy sem.
Véleményem szerint elegendő lenne a lakosság húsz százalékának mojót hordania.
- Tételezzük fel, hogy a qasamánok sokkal agresszívabbak, mint gondolnánk, és csak a madarak jelenléte
fékezi az indulataikat - vélekedett Fairleigh.
Vartanson elnevette magát.
Ha hallotta volna a saját szavait, Dylan… Pontosan ugyanazt mondta, amit Jonny felvetett. Nos,
meggyőztek: a mojók szerepét valóban ki kell vizsgálni. De közben ne feledkezzünk meg a föld alatti bázisok
technikai színvonaláról sem!
 - Mindkét kérdést felszínen tartjuk - mondta Telek, majd az asztalon heverő mágneslemezre mutatott. - Ez itt
a következő expedíció taktikai tervezete, amelyet Almo Pyre tett le tegnap az asztalomra. Szeretném, ha
mindenki alaposan áttanulmányozná.
Telek beillesztette a mágneslemezt a komputerbe. Amint Jonny a tervezetet tanulmányozta, egyre növekvő
tisztelettel adózott Pyre munkájának. Bizonyára rendkívül sokat dolgozott vele, és alaposan utánanézett az
adatbankban fellelhető ismeretanyagnak is.
De a legnagyobb meglepetés akkor érte, amikor elolvasta a tervezel készítőjének nevét.
Justin Moreau.

A tanács megvitatta, módosította, majd ismét megvitatta, végül pedig elfogadta Justin Moreau tervezetét.
Azután kiválasztottak negyvennyolc kobrát és tizennégy szakértőt a második expedícióhoz. A Baliu tartomány
nem örült az újabb kiadásoknak, de mire a kobrák kiképzése befejeződött, Jonnynak és Stiggurnak sikerült
meggyőznie őket.
Egy hónappal a Harmatcsepp hazatérése után a kobravilág két űrhajója útnak indult a Qasamára.

27. fejezet

Éjszaka a Qasamán.
A falvak sötétek voltak, amint a Menssana leereszkedett, csupán a hajó infravörös kamerái érzékelték a
jelenlétüket. A legészakibb falut keskeny út kötötte össze a sűrűbben lakott világgal.
A Menssana először egy nagyobb várostól húsz kilométernyire szállt le, majd miután huszonkét embert és
két repülőgépet a felszínen hagyott, ismét a levegőbe emelkedett. A repülőgépek azonnal felderítőútra indultak,
az űrhajó pedig egy falu felé vette az irányt. Útközben érzékélői feltérképezték a felszín minden apró részletét. A
Menssana biztonságos távolságból megkerülte a települést, végül ötvenméternyire a faltól leszállt az erdőben. A
hajó utasai pontosan tudták a dolgukat.
Fél óra múlva a kezükben volt az egész település.

A polgármester még két lépést tett az irodájában, mielőtt észrevette, hogy valaki ül a karosszékében. Majd
további két lépés után sikerült megállnia. Szemei tágra meredtek, miközben meglepetése haraggá változott.
- Maga kicsoda? - fordította a hajó komputere a polgármester szavait.
- Jó reggelt! - bólintott Winward. Látását komoly műtétek árán sikerült megmenteni. Optikai rendszerét a
mojóra fókuszálta. - Elnézését kérem a zavarásért, de némi információra van szükségünk.
A polgármester alaposan szemügyre vette Winward arcát, azután szinte kővé dermedt.
- Maga…? - suttogta elhaló hangon.
Winward azonnal megértette a polgármester megdöbbenésének okát.
- Szóval Kimmeron közzétette a képeinket. Nagyszerű. Akkor tudja, hogy ki vagyok, és semmi értelme az
ellenállásnak.
A polgármester keze a fegyver felé siklott.
- Ezt nem tanácsolom… - mondta Winward. - Mindkettőjükkel végzek, mielőtt előhúzná a pisztolyt.
Ezenkívül jobb, ha tudja: nem egyedül jöttem. Sok társam van a faluban, és ha maga elkezd lövöldözni, akkor a
többiek is. Igen sok qasamán fog elesni, mire belátják, hogy nincs esélyük velünk szemben. Ezt szeretnénk
elkerülni.
Egy izom megrándult a polgármester arcán.
- Tudom, milyen pusztítást végeztek az elmúlt alkalommal.
- Helyes. Nem szeretek valamit kétszer elmondani. Tehát hajlandó együttműködni velünk?
A polgármester habozott a válasszal.
- Mii akarnak tőlünk? - kérdezte végül.
- Csupán néhány kérdést szeretnénk feltenni az embereknek, valamint elvégeznénk néhány ártalmatlan
tesztet.
Figyelte a polgármester arcát, de annak szándéka kifürkészhetetlennek bizonyult.
- Rendben van - egyezett bele a qasamán. - De figyelmeztetem, ha a vizsgálatok mégsem bizonyulnak olyan
ártalmatlannak; mint állítja, akkor súlyos következményekkel kell számolniuk.
Winward bólintott.
- Értesítse az embereket, hogy jöjjenek ki valamennyien az utcákra. Magukkal hozhatják a mojókat, de a
fegyvereiket hagyják otthon! - Az asszonyok és a gyerekek is?
- Ók is jöjjenek elő, néhányuknál elvégezzük a tesztet. Ha óhajtja, valamelyik közeli hozzátartozójuk is jelen
lehet az asszonyok és gyerekek kihallgatásán.
- Ez bizonyára megnyugtatja majd őket - mondta a polgármester, majd kertelés nélkül Winwardnak szegezte
a kérdést: - Miféle démonnak adta el a leckét, hogy képes volt visszatérni a halálból?
A kobra megrázta a felét.
 - Úgysem hinné el, ha elmondanám - felelte. - Most pedig hívja ki az utcára az embereket!
A qasamán elhúzta a száját, majd leülte magához vette a mikrofont, és beszélni kezdett: Szavai az ablakon át
behallatszottak az utcáról. Winward egy darabig hallgatta; azután másik frekvenciára kapcsolt.
- Dorjay, jelentést kérek!
- Egyelőre minden csendes - válaszolta Link. - Ejha! Úgy látszik, a polgármester bejelentése most váltotta ki
a várt hatást.
- Nagyon figyeljetek, nehogy valaki bejusson a távközlési állomásra, és segélykérő jelzést küldjön Sollasba!
Ezután Winward újabb csatornára váltott.
- Telek kormányzó? Sikerült a polgármester agyhullámaira ráhangolódniuk? - kérdezte Winward.
- Igen, különösen amikor belépett az irodába, és erős stresszhatás érte a találkozásuk alkalmával.
- Nagyszerű. A külső csoporttól nem érkezett még jelentés?
- Csak rutinellenőrzést végző őrjáratokat láttak. Nagyobb csapatmozgásokat nem észleltek. Úgy tűnik,
sikerült észrevétlenül leszállnunk. Ami azt jelenti, hogy még jó néhány órájuk maradt, míg a qasamánok
rájönnek, hogy a kobrák megszállták a bolygójukat.
A polgármester hátradőlt a fotelben, és Winwardra tekintett.
- Eleget tesznek a követelésüknek - mondta. - Legalábbis egyelőre. - Nos, menjünk ki mi is, csatlakozzunk
hozzájuk! Az embereink addig elvégzik a szükséges előkészületeket. De mindenekelőtt tegye le a fegyverét!
A qasamán egy másodpercig habozott, azután előhúzta a pisztolyt a tokjából, és letette az asztalra.
- Oké. Mehetünk - mondta Winward. A fegyvert ott hagyta az asztalon. Ha Telek elmélete helytálló, egy
kobra képes felkapni a pisztolyt az asztalról, mielőtt a mojó támadásba lendülne. De ezt egyelőre nem akarta
kipróbálni.
Mindketten felálltak a helyükről, majd kimentek az utcára.

A két külső csoport repülőgépe időnként leereszkedett a várost övező erdőben. Az erdő sokkal sűrűbbnek
bizonyult, mint amilyet Rey Banyon valaha látott. Továbbá fennállt annak a veszélye, hogy nagy testű
ragadozókkal találkoznak.
Szerencsére a vadon ragadozói egyelőre nem merészkedtek a közelükbe. Banyon a repülőgép közelében
tartózkodott, így hallhatta dr. Hanford és az orbitális pályán keringő Harmatcsepp személyzete közötti
beszélgetést.
- Átfésültük a megadott terepszakaszt, de nem találtunk semmit mondta Hanford. - Továbbra is érzékelnek
mozgást a közelben?
- Nem - válaszolta egy hang. - Valószínűleg visszahúzódott az erdőbe, és elveszítettük.
Hanford hangosan kifújta tüdejéből a levegőt. Banyon megértette a zoológus bosszúságát: az elmúlt hat óra
folyamán harmadszor játszották el ugyanezt. Minden alkalommal feltételezték, hogy egy krisjaw ólálkodik a
közelben, de a felszíni egység mégsem akadt a nyomára.
Az egészben az volt a legbosszantóbb, hogy talán nem is krisjaw-t észleltek.
- Nem sejtik, milyen irányba mehetett? - kérdezte a zoológus.
- Dr. Hanford, bizonyára ön is tudja, hogy a Harmatcsepp infravörös keresőjét nem ilyen jellegű feladatokra
tervezték. De nekem az a véleményem, hogy az állat északnyugati irányba ment.
- Köszönöm - felelte Hanford. - Értesítsenek, ha újabb élőlényt fedeztek fel.
- Északnyugat… - mondta a másik zoológus, miután Hanford kikapcsolta a készüléket. - Az állatok
rendszerint ebbe az irányba vándorolnak ezen az őrült bolygón.
- Nem hiszem, hogy a ragadozók is - jegyezte meg Hanford. Nos, Rey? Gyalog, vagy repülőgéppel?
- Repülővel - felelte Banyon. - Rendben van, induljunk!
A három zoológus, valamint Banyon és három kobra társa bemászott a gépbe. Amint a fák koronája fölé
emelkedtek, északnyugatnak indultak.

***

Christopher az infravörös kamera képernyőjét figyelte, és elégedetlenül morgolódott.

- Valami gondod van, Bill? - kérdezte York.
- Ez nem is az én dolgom - mondta Christopher. - Hogyan ismerjem fel egy krisjaw hőképét, amikor azt sem
tudom, hogy néz ki.
- Keress egy nagy vörös pontot a képernyődön, ami mozog!
- Oké. De nem bánnám, ha Elsner végre visszajönne, és leváltana. - Ő még mordig a fő képernyőn keres egy
vonuló bololincsordát a harmadik külső csoport számára.
- Igen, tudom - bólintott Christopher. - Azoknak a fickóknak elment az esze! Azt hiszem, te sem szívesen
terelgetnél egy vonuló bololincsordát.
- Én már le sem mennék oda… - mondta csendesen York. Christopher zavarba jött.
- Gondolom felajánlották, hogy a Menssánára kerülj Lizabettel, Yurival és Marekkal együtt:
 - Igen - felelte York. - De én visszautasítottam.
Christopher szeme megakadt York robotkarján, azután sietve elfordította a fejét.
- Azt gondolod, hogy emiatt, ugye? - kérdezte York, gépkezének ujjait mozgatva. A szerkezet még nem
reagált tökéletesen a bioáramokra. - Azt hiszed, félek újra lemenni oda?
- Ugyan, dehogy…
- Pedig valóban félek.
Christopher rendkívül kényelmetlenül érezte magát.
- Bizonyára tudni akarod - folytatta York -, hogy Yuri, Marek meg a többiek miért vannak odalenn, én pedig
nem.
- Nos… Miért?
- Mert a bátorságukat akarják bizonyítani. Részben másoknak, de főként saját maguknak.
- Te viszont nem érzed ennek szükségét.
- Pontosan - bólintott York. - Én már számtalanszor próbára tettem a bátorságomat. Nincs szükségem rá,
hogy újabb kihívásoknak tegyek eleget. Itt, a monitor előtt is ugyanolyan hasznossá tudom tenni magam.
- Értem - bólintott Christopher. - Örülök, hogy mindezt elmondtad. Ezután mindketten a képernyőjük felé
fordultak. York érezte, hogy Christopher éppúgy nem értette meg, mint a többiek.

Valamivel tizenkettő után a Harmatcsepp végre felfedezett egy bololincsordát a falutól megfelelő távolságra.
Amikor a hármas számú külső csoport megközelítette őket, az állatok a fák között legelésztek.
- Visszataszító teremtmények - jegyezte meg Rém Parker, a csoport kobraparancsnoka.
- Azt hiszem, látom a tarbinákat a lapockák között - mondta az egyik kobra.
- Nos, Dan, meg tudjuk valósítani? - kérdezte Parker az egyik technikusra pillanatra.
Dan Rostin vállat vont.
- Határeset. A tervezett útirány eléggé eltér a vonulásuk irányától. De ha együttműködnek velünk, a Chatán
élő lapostalpúakhoz hasonlóan, akkor a falu felé tudjuk terelni őket.
- Reméljük valóban annyira hasonlítanak a lapostalpúakra, mint gondoljuk - jegyezte meg Parker, majd jelt
adott a kobráknak az indulásra.

Alkonyatkor Winward visszatért a polgármester irodájába, ahol dr. McKinley és a pszichotechnikusok

dolgoztak. Az egyik qasamánt éppen akkor kísérték ki McKinley szobájából, amikor Winward megérkezett, így
a kobrának lehetősége nyílt arra, hogy benézzen az irodába.
- Helló! - üdvözölte az embereket, amint belépett. - Hogy haladnak?
McKinley meglehetősen nyúzottnak látszott. - Mindent egybevetve, - elég jól - válaszolta.
- Nagyszerű. Gondolja, hogy befejezik az első fázist estére?
- Még elég sok munka áll előttünk. Ha van kedve, maradjon egy darabig, és figyelje a vizsgálatokat.
Winward a fal mellett álló kobraőrre pillantott. Ő is ugyanolyan fáradt lehetett, mint McKinley, de szemmel
láthatóan jobban bírta a gyűrődést.
A pszichológus megnyomott egy gombot a kommunikátoron.
- Oké, küldjék be a negyvenkettest!
Néhány másodperccel később lépések hallatszottak a folyosóról, majd kinyílt az ajtó, és a kobraőr egy
idegesnek látszó qasamán férfit vezetett a helyiségbe. A kobra távozott, McKinley pedig hellyel kínálta a férfit.
A qasamán leült az íróasztallal szemben elhelyezett székre, miközben gyanakvó pillantásokat vetett
Winwardra. A mojó teljesen nyugodtnak látszott, csupán néha tárta szét a szárnyait.
- Kezdjük a nevével és a foglalkozásával - mondta McKinley. McKinley hétköznapi témákról tett fel
kérdéseket, a qasamán pedig készségesen beszélt a barátairól, munkatársairól, családjáról és a gyerekkoráról.
Néhány perc múlva a qasamán feszültsége oldódni kezdett, amelyet a műszerek is világosan jeleztek.
Ezután McKinley egy pillanatra félbeszakította a beszélgetést, pontosan úgy, ahogy eddig minden kihallgatás
alkalmával. Úgy tett, mintha valami baj lenne a fülhallgatójával.
- Elnézést kérek, de a mojó szárnycsapkodása zavarja a felvételt. - Körülnézett a szobában, és szeme
megakadt a sarokban heverő hatalmas párnán. - Nem zavarná, ha oda tennénk a madarat?
A qasamán elfintorodott, majd vonakodva beleegyezett, és a párnára ültette a mojót. Azután visszament a
helyére.
- Remek - bólintott McKinley. - Remélem, így már jó lesz. Ezután újabb kérdések következtek, miközben
Winward a sarokban szomorkodó madarat figyelte. Ideges, mert eltávolították a védelmezőjétől? - tűnődött a
kobra. - Vagy csalódott, mert nem tudja befolyásolni az eseményeket ebből a távolságból? Winward
mindenesetre nagyon örült volna; ha Jonny Moreau elmélete tévesnek bizonyul.
Közben McKinley megint a fülhallgatóját kezdte babrálni.
- Sajnálom, de a felvétel még így sem megfelelő - mondta végül. - Jobb lenne a mojót átvinni a másik
szobába: Kreel, csavarjon a karjára egy erős szövetdarabot, és vigye ki innen ezt a madarat!
- Várjon! - mordult fel a qasamán. - Nem vihetik ki a mojót!
 - Miért nem? - kérdezte McKinley: - Nem lesz semmi bántódása, és néhány perc múlva visszakapja.
- Teljes mértékben együttműködtem önökkel, nincs joguk így bánni velem…
- Mindössze néhány kérdésről lenne szó, az egész nem tart öt percnél tovább. Nézze, a szomszédos szoba
teljesen üres. Kreel ott fog állni mindvégig a mojóval a karján, és amikor befejeztük, maga kinyitja az ajtót, és
elveszi tőle a madarat. Nem lesz semmi bántódása az állatnak, ezt megígérem.
Feltéve, ha nyugodtan viselkedik - tette hozzá magában Winward. Egy másik kobra is lesz a szobában, aki az
első gyanús mozdulatra lelövi a mojót. Winward mégsem irigyelte Kreelt.
A qasamán továbbtiltakozott, de a hangján érződött, hogy hamarosan beletörődik. Közben Kreel rátekert egy
hosszú vászoncsíkot a karjára, majd közelebb lépett a qasamánhoz. A madár szemmel látható vonakodással
átugrott a felé nyújtott karra, majd Kreel átvitte a máik helyiségbe.
McKinley ígéretének megfelelően a beszélgetés valóban nem tartott öt percnél tovább. Ennek ellenére a
qasamán egyre idegesebbé vált. A szavakat dühösen vetette oda, és két kérdésre egyszerűen megtagadta a
választ. Winward úgy érezte, hogy a qasamán nem tudja sokáig türtőztetni magát, és bármelyik pillanatban rájuk
támadhat.
Szerencsére McKinley idejében abbahagyta a kihallgatást, a qasamán pedig visszakapta mojóját. Mielőtt
távozott, McKinley megállította.
- Még egy apróságról lenne szó - mondta. - Kreel egy számmal jelölt pántot fog a nyakába tenni, ami azt
jelzi majd, hogy átesett a kihallgatáson. Gondolom, nem akarja ugyanezt még egyszer végigcsinálni.
Miután a qasamán távozott, McKinley mély lélegzetet vett, majd kieresztette tüdejéből a levegőt.
- Ha azt gondolja, hogy ez kemény menet volt, akkor mit fog szólni a holnapihoz? - kérdezte Winwardot.
- Már alig várom - jelentette ki a kobra. - Sikerült értékelhető eredményt kapni az eddigi vizsgálatok alapján?
- Minden bizonnyal - felelte McKinley. - Háromszázhatvan qasamánnal végeztük el a tesztet a mai nap
folyamán. Egyértelműen megállapítottuk, hogy a qasamánok sokkal nyugodtabbnak bizonyultok a madarak
jelenlétében. A nyugtalanságuk egyenes arányban növekedett a madár távolságával. Amikor a mojót a
szomszédos helyiségbe vittük át, a qasamánok nyugtalansága haraggá változott. Ilyenkor a legjobban az
ingerelte őket; ha megismételtünk olyan kérdéseket, amelyekre korábban már válaszoltak. Természetesen a
műszerek által rögzített adatok komputeres elemzéséből sokkal többet tudunk majd megállapítani.
- Holnap mivel módosítják a vizsgálatot? - kérdezte Winward.
- A mojókat a kihallgatások alatt mindvégig a gazdájuknál hagyjuk, de a madarakat ultrahanggal fogjuk
idegesíteni. Meglátjuk, a nyugtalanságuk milyen mértékben adódik át a qasamánokra.
- Érdekes kísérletnek látszik.
- Igen - bólintott elgondolkodva McKinley. - A harmadik napon pedig megpróbáljuk összecserélni a
mojókat… Addigra a külső csoportnak is sikerül ideterelniük egy bololincsordát.
- Addigra az összes qasamán tudomást szerez a jelenlétünkről, és akcióba lépnek - jegyezte meg Winward.
- Azt hittem, ezt akartuk elérni.
- Valóban azt akartuk, hogy fenyegetésképpen előhozzák a nehézfegyvereiket, és mi megismerjük a
qasamánok technikai színvonalát. De nem akartuk felbőszíteni őket, nehogy a mojóikat rászabadítsák az
expedíció tagjaira…!

28. fejezet

Miután York átadta a szolgálatot, és pihenéshez készült, az események kissé felgyorsultak a Qasama
felszínén. Már majdnem elaludt; amikor az interkom hívást jelzett.
- Miről van szó? - kérdezte elcsigázott hangon.
- Valami történt a bolygó felszínén - jelentette az ügyeletes tiszt. - Azt hiszem, érdekelni fogja.
- Azonnal ott leszek.
Néhány perccel később helyet foglalt az egyik képernyő előtt, és belátta, hogy a látvány valóban megérte a
fáradságot.
- Helikopterek… - azonosította a távoli objektumokat. - Bizonyára felderítők, a sebességükből ítélve.
Honnan jöhetnek?
- Sollastól néhány kilométernyire keletre észleltük őket először felelte az ügyeletes tiszt. - De valószínűleg
messzebbről indultak. York a radarernyőt figyelte. Hat különálló pontot lehetett látni, amelyek jóval a
hangsebesség alatt közéledtek. Ebből persze nem lehetett következtetni a csúcsteljesítményűkre. Azt viszont
azonnal megállapíthatták, hogy a Menssana irányába haladnak.
- Kapcsolják Telek kormányzót! - adta ki a parancsot York.
Telek éppen aludt, és mire a Menssana ügyeletes tisztje felébresztette, York bővebb információkkal tudott
szolgálni.
- Két helikopter meglehetősen nagyméretű, csapatszállító jármű közölte az asszonnyal York. - A többi négy
jóval kisebb. Úgy vélem, felderítőegységről lehet szó. Az alakjukból arra lehet következtetni, hogy polgári
helikoptereket alakítottak át katonai céloknak megfelelően.
 - Legalább nem rendelkeznek antigravitációs lifttel - jegyezte meg Telek.
- Ezt nem tudhatjuk - mondta York. - Az antigravitációs lifttel működő gépeknek rossz a
manőverezőképessége, ezért nem alkalmasak felszíni támadásra. Tehát a helikopterektől függetlenül még
rendelkezhetnek antigravitációs lifttel felszerelt gépeik.
- Tehát úgy gondolja, hogy ezek a helikopterek veszélyesek lehetnek?
- Szerintem egyelőre nem akarnak harcba bocsátkozni - válaszolta York. - Előbb kipuhatolják, hogy mi a
szándékunk, és milyen erőkkel állnak szemben.
- Azt javasolja, hogy a faluban folytassuk a vizsgálatokat, viszont a külső csoportok szálljanak le?
- Igen. De az lenne a legjobb, ha a Menssanáról sem szereznének tudomást.
- Igaza van - mondta Telek. - Mit gondol, ha a falutól száz kilométerre leszállunk, az elegendő lesi?
- Minél messzebb, annál jobb. De igyekezniük kell, nehogy a műszereik érzékeljék az antigravitációs liftet.
Az asszony kikapcsolta a készüléket, majd parancsot adott Shepherd kapitánynak, hogy vigye a hajót száz
kilométerrel odébb, és keressen megfelelő búvóhelyet a számára.
Ötven kilométernyire a falutól a helikopterek különváltak; két kisebb gép a korábbi útiránynak megfelelően
haladt, míg a többiek észak és dél felé kanyarodtak. A kobrák támadástól tartottak, de a helikopterek hamarosan
újra egyesültek, és folytatták útjukat északi irányban. A qasamánok semmi jelét sem mutatták, hogy észrevették
volna a kobracsoportokat, és hamarosan eltűntek a Harmatcsepp képernyőjéről.
- Gondolod, hogy észrevettek minket? - kérdezte Justin Pyrétől, amikor az egyes számú csoportot alkotó tíz
kobra ismét elfoglalta helyét az út mentén.
- Nehéz megállapítani - sóhajtott Pyre az órájára pillantva. Még másfél óra volt alkonyatig, éppen
elegendőidő a gép feltöltésére, és a stratégia kidolgozására. - Attól függ, hogy rendelkeznek-e infravörös
érzékelőkkel. A radarnak és a mozgásérzékelőnek nem sok hasznát vették a vastag lombtakaró jóvoltából.
- Talán felderítették a csapatainkat, és reggel akarnak támadni jegyezte meg egy másik kobra.
- Szervezzek meg az őrséget! - adta ki a parancsot Pyre. - A többiek pedig próbáljanak aludni! Ha
visszajönnének a helikopterek, a Harmatcseppről azonnal értesítenek bennünket.

Kora reggel a helikopterek ismét átvonultak a falu felett. Ha a magasból nem is vehették észre a kobrákat, a
falubeliek mindenesetre felfigyeltek a fokozódó légitevékenységre.
- Észrevette a qasamánok arckifejezését, amikor a helikoptereket bámulták? - kérdezte McKinley
Winwardtól. - Biztosak benne, hogy a kormányuk hamarosan tenni fog valamit.
Winward bólintott. York és a többiek, a Harmatcsepp fedélzetén, ugyanerre a következtetésre jutottak.
- Egy katonai hadművelet közepén ülünk. Mikor tud legkorábban végezni a vizsgálattikkal?
- Az attól függ, milyen pontos eredményt várunk - felelte McKinley. - A korábban tervezett második és
harmadik napi vizsgálatokat ma már kombináltan végezzük. Ez pedig…
Az egyik szobából sikoltás és egy földre zuhanó test tompa puffanása hallatszott.
- Mi volt ez? - kérdezte döbbenten McKinley.
Azonnal a hang irányába szaladtak. Amint beléptek a helyiségbe, az egyik kobra éppen lefogta a felbőszült
qasamánt, a másik pedig vérző arcára szorította a kezét. A qasamán mojója a földön hevert mozdulatlanul.
- A mojó rám támadt, én pedig lelőttem - jelentette a sebesült kobra a belépőknek.
Winward bólintott.
- Vigyék ki innen! - mondta a kobráknak.
- Gyilkosok! - kiáltotta a qasamán, miközben a kobra kivonszolta a szobából.
Winward és McKinley a tesztet végző pszichológushoz fordult. - Nem esett baja?
- Nem - felelte a férfi. - De rendkívül váratlanul történt a támadásuk.
Winward és McKinley egymásra pillantottak.
- Mikor támadt a qasamán? - kérdezte Winward. - Amikor a mojót lelőtték?
- Nagyon különös, de nem. Azt hiszem, pontosan egyszerre támadtak. Bár nem mernék rá megesküdni.
- A felvételen ellenőrizhetjük - javasolta McKinley. - Igazán sajnálom, uram - mondta a pszichológus.
- Nem az ön hibája - nyugtatta meg McKinley, majd Winwardhoz fordult. - Hát akkor nézzük meg, mi
történt valójában.
Amint végignézték a felvételt, kiderült, hogy a pszichológusnak igaza volt.
- A qasamánt és a mojót egyaránt ultrahanggal ingereltük - magyarázta McKinley. - De az emberi fül nem
érzékeli az ultrahangot, tehát a qasamán nyugodt maradt. A madár viszont egyre idegesebbé vált, és ezt az
idegállapotot valami módon átsugározta a férfi tudatába. Hogy milyen módon, arról fogalmunk sincs. Talán a
telepatikus kapcsolat elmélete fog beigazolódni. Mindenesetre még rengeteg vizsgálatot kell elvégeznünk.
Winward bólintott.
- De lehetőleg közben ne lőjék halomra a vizsgálandó személyeket és mojóikat!
- Azon leszünk - mosolyodott el McKinley.

Banyon mély lélegzetet vett, majd lassan kiengedte tüdejéből a levegőt. A három teremtmény, amely
mereven bámulta őket, kétségtelenül krisjaw volt. Méretük, testfelépítésük és kivillanó fogazatuk egyértelműen
ragadozó életmódjukra utalt.
Telek kormányzó elmélete helyesnek bizonyult. Mindhárom predátor vállán egy-egy mojó ült.
- Most mit tegyünk? - kérdezte idegesen Hanford.
- Elindította a felvevőt? - Banyon körbepillantott. - Mindenki felkészült?
Amint valamennyien jelezték, hogy készen állnak, Banyon felemelte mindkét kezét, és belelőtt néhányat a
krisjaw-kat körülvevő bozótba. Az állatok nem voltak ostobák. Egy pillanat alatt felmérték az erőviszonyokat,
majd óvatosan visszahúzódtak a sűrűbe. De mindössze egy métert hátráltak, amikor Banyon újabb lövései
becsapódtak az állatok mögötti területen. Ekkor megálltak, és tanácstalanul néztek egymásra.
- Milyen közelről akarja szemügyre venni őket? - kérdezte Hanfordtól a kobra.
- Nem közelebbről, mint szükséges - mondta az egyik zoológus. - Nem hiszem, hogy a vetőháló meg tud
fékezni egy ekkora állatot. Ostobaság - jelentette ki Hanford. - Próbáljuk elfogni a jobb oldalit!
Banyon válla fölött elsuhant egy parányi henger, majd egy villanást lehetett látni, és a háló szétterült a
levegőben. A mojó felröppent, és eltűnt a lombok között, a krisjaw pedig belegabalyodott a hálóba, és őrjöngő
fenevaddá vált.
Banyon már sokszor látott hálóval elfogott tüskés leopárdot, de ilyen heves reakciót még sohasem tapasztalt.
Az állat felbőszülten mozgott, kivillantva éles fogait, miközben minden izmával megpróbált szabadulni a háló
szorításából. Néhány másodperccel később a háló cafatokká szakadt.
Hanford közelebb lépett, hogy újabb hálót lőjön az állatra, de Banyon félretolta a zoológust.
- Felejtse el! - mondta, majd a magasba lendülve belelőtt az állatba a páncéltörő lézerével. A krisjaw
velőtrázó sikoltást hallatva összerogyott.
- Nem csoda, hogy a qasamánok vadászatokat rendeznek ezek ellen - jegyezte meg az egyik zoológus.
Banyon a másik két krisjaw-ra pillantott, amelyek mozdulatlanul várakoztak néhány méterrel távolabb
korábbi helyüktől. Elszenesedett bozót maradványai vették körül őket.
- Mi történt? - kérdezte Banyon. - Megpróbáltak elszökni a zűrzavarban?
- Megfordult a fejükben - felelte az egyik kobra -, de azután belátták, hogy jobban járnak, ha
együttműködnek velünk.
- Együttműködnek…? - tűnődött Hanford. - Emlékszem, Huriseem polgármestere azt állította, hogy a
krisjaw-k barátságos lények voltak, amikor a qasamánok letelepedtek.
- De azt is megemlítette, hogy ez csak legenda. Nehéz elképzelni, hogy egy állat ennyire drasztikusan
megváltozzon.
- Pedig lehet valami alapja ennek a legendának - mondta Hailford. - Ez a két krisjaw teljesen barátságosnak
látszik.
- Mert tudják, hogy megöljük őket, ha bármivel próbálkoznak.
- Ez már önmagában is figyelemre méltó megállapítás - jegyezte meg Banyon. - Gondoljanak vissza a
vizsgálatot végző csoport ma reggeli jelentésére! A mojók agresszivitása az emberek tudatába is átvivődött.
- Gondolja, hogy a mojó ösztönzésére szakította szét a krisjaw a hálót? - kérdezte Hanford, miközben a fák
lombját figyelte, ahol a megölt krisjaw mojója eltűnt.
- Éppen ellenkezőleg - válaszolta Banyon. - Szerintem a mojó tartotta féken a krisjaw-t, amíg nem távolodott
el tőle.
- Ez képtelenség - vélte az egyik kobra. - A két krisjaw szabad prédát jelent a számunkra. Az életben
maradásra csak akkor van esélyük, ha támadnak, vagy ha elmenekülnek.
- De már bebizonyítottuk nekik, hogy egyikre sincs lehetőségük mondta Hanford. - Emlékezzen vissza a
Tactán megfigyelt spookira! A madár belátta, hogy a legtöbb esélye akkor van á túlélésre, ha nyugodtan ül a
helyén.
- A legegyszerűbb módja, hogy a végére járjunk, ha lelőjük az egyik mojót - javasolta Banyon, közben
felkészült, hogy szükség esetén, páncéltörő lézerével leterítse a krisjaw-t. - Dale, vegye célba a jobb oldali
mojót! Kész? Akkor rajta!
Egy fényvillanás, és a mojó a földre pottyant. Abban a pillanatban a krisjaw támadásba lendült. Banyon
felrántotta a bal lábát, és fejbe lőtte a megvadult állatot. Ezzel egy időben nanokomputere érzékelte a veszélyt,
és üzembe helyezte a szervorendszert. Mire a kobra agyában tudatosult a veszély; teste már a levegőbe
emelkedett, és kitért a támadás útjából.
De a páncéltörő lézer elvégezte munkáját: a krisjaw holtan zuhant a földre.
Banyon éppen földet ért, az ugrást befejezve, amint a megmaradt mojó lecsapott rá. Amint félrerántotta a
fejét, egy pillanatra látta, hogy a hármadik krisjaw feldönti Hanfordot. Banyon a madárral viaskodott, miközben
megpróbálta páncéltörő lézerét a krisjaw-ra irányítani. Mielőtt azonban ezt megtehette volna, két vakító fénycsík
szelte át a levegőt, és a krisjaw-t leterítette.
Banyon talpra állt, majd körülnézett. A mojó éppen az egyik zoológus karjait marcangolta, melyeket a
szerencsétlen az arca elé tartott. Banyon odaugrott hozzá, és mindkét kezével megragadta a madár nyakát. A
mojó heves szárnycsapkodással próbált kiszabadulni a vasmarkok szorításából, de a szervorendszer nem engedte
levegőhöz jutni. Néhány másodperc múlva teste elernyedt.
A zoológus ruhájának ujját átáztatta a vér, de az arca sértetlen maradt.
- Vissza kell vinnünk a repülőgéphez - mondta Banyon, majd Hanfordra pillantott, akiről éppen akkor húzták
le a krisjaw holttestét. Dale a földön térdelt, és a zoológus sérüléseit vizsgálta.
- Hogy van? - kérdezte Banyon.
- Valószínűleg eltört néhány bordája - válaszolta Dale. - Veszélyes lehet nagyobb távolságra szállítani.
- Akkor idehívjuk a repülőgépet - bólintott Banyon, majd ő is letérdelt a sebesült mellé.
Hanford elmosolyodott.
- Most legalább bebizonyítottuk, hogy a mojók valami módon mégiscsak befolyásolják a gazdáik
cselekedeteit - mondta. - Nyugalomra, megfontoltságra késztetik őket, de ha végképp elkerülhetetlen a harc,
akkor minden erejükkel segítenek legyőzni az ellenséget.
Banyon fülhallgatójában halk kattanás jelezte, hogy a repülőgép távközlési berendezésén keresztül valaki
kapcsolatba akar lépni vele a Menssana fedélzetéről.
- Maga az, Banyon? Itt Telek - hallatszott az asszony hangja. - Igen, kormányzó?
- Van már valami eredménye a vadászatnak?
- Gyakorlatilag igen. Hamarosan elküldjük az anyagot…
- Ne foglalkozzanak vele! - mondta Telek. - Szedjenek össze mindent, és azonnal térjenek vissza a
Menssanára!
- Miért, mi történt?
- Semmi olyan, amire nem számítottunk. De azt akarom, hogy mindenki a fedélzeten legyen, hátha sietve
kell távoznunk… A qasamánok megtámadták az egyik külső csoportunkat.

29. fejezet

Az erdő valósággal megelevenedett a gránátok és robbanólövedékek hangjától. Justin egy vastag fa törzse
mögé lapulva vázfa, hogy a zárótűz abbamaradjon. Százméternyivel odébb hat qasamán igyekezett vissza a
konvojhoz. Pyre úgy vélte, hogy robbanóanyagot helyeztek el a torlasz tövében. Sejtése néhány másodperc
múlva beigazolódott, amint az útra döntött vastag fatörzs, sárgás lángnyelvek kíséretében felrobbant.
- A torlaszt eltávolították - jelentette az egyik kobra. - A konvoj továbbhalad.
A járművek hangja erősödött, és az úton hamarosan feltűntek a konvojt alkotó páncélozott járművek. A
következő torlasznak szánt fa harmincméternyire volt Justintól. Ennek törzsét előző nap gondosan elfűrészelték,
és csak egy vékony kötél tartotta Függőleges helyzetben. Justin célba vette a kötelet, majd kisujjának lézerével
kettészelte. A fatörzs hangos nyögéssel megdőlt, és az úttestre zuhant:
- A következő úttorlasz a helyén - jelentette Justin. - Maradj készenlétben… - mondta Pyre.
Ekkor újabb robbanások rázták meg a levegőt, és mindent fekete füst borított el.
- Húzódjanak vissza! - utasította Pyre az első vonalban elhelyezett harcosokat.
Justin azonnal engedelmeskedett. A füsttől alig lehetett látni, de legalább a qasamánok sem vehették észre.
"Fogalmuk sincs a hadviselésről" - állapította meg Justin a qasamánok hibás taktikáját szemlélve.
Félúton járhatott a következő fedezékig, amikor a magasból újabb zaj hallatszott.
Visszatértek a helikopterek!
A hűvös hajnali környezetben világosan lehet érzékelni a meleg testeket az infravörös kamerákkal. De nem
tudta, hogy a qasamánok rendelkeznek-e ilyen műszerekkel. A helikopter egyre közeledett, tehát nem maradt
más választása: tovább kellett futnia a fedezékhez. Amint nekiiramodott, golyók záporoztak mögötte.
Növelte a sebességét, de közben érezte, hogy a helikopter géppuskása pontosítja a célt.
- Kiszúrtak maguknak… - mondta Justin a mikrofonba. - Fedezzen valaki!
- Ne aggódj! - hallotta Pyre hangját.
A helikopter éppen irány) módosítóa, hogy a géppuskás kedvezőbb helyzetbe kerüljön a célzáshoz, amikor
Pyre páncéltörő lézere telibe találta a pilótafülke ablakát. A helikopter kibillent egyensúlyából, és csak néhány
méterrel kerülte el a fák koronáját. De a pilóta rutinos játékos lehetett, mert néhány másodpercen belül
stabilizálta a gépet. De ekkor újabb találat érte a helikoptert közvetlenül a rotor alatti részen. A gép megdőlt, az
egyik lapát belecsapott a lombok közé, és hangos reccsenéssel szilánkokká tört. A pilóta még egyszer feljebb
tudta húzni a helikoptert, de az egyre jobban kibillent egyensúlyából. Szárnyaszegetten bukdácsolva elsodródott
néhány száz méternyire, majd mennydörgésszerű hang jelezte, hogy lezuhant.
Justin elérte a fedezéket, és nagyot szusszantva lekuporodott a földre. Akkor vette észre a váratlanul beállt
csendet.
Azután a fülhallgatójában meghallotta társai beszédét. - Abbahagyták a tüzelést…
- Almo, egy qasamán jön felénk az úton. Fehér zászlót lenget.
. - Oké - válaszolta Pyre. - Mindenki tartsa nyitva a szemét! Talán csak a figyelmünket akarják elterelni,
miközben gyalogosan próbálnak a közelünkbe kerülni. Majd én megkérdezem, mit akar.
Amint a qasamán közelebb jött, Pyre a rejtekhelyről utasításokkal látta el.
 - Jöjjön tovább! Emelje fel a kezét, és gondoskodjon róla, hogy a mojó a helyén maradjon! Majd közlöm, hol
térjen le az útról.
Ismét csendes lett az erdő. Justin leült a fa tövében és várakozott.
- Ugyanazzal a problémával állunk szemben, mint amikor a konvojról tudomást szereztünk - mondta Telek
Pyrének. - Nem rendelkezünk elegendő információval.
- Vagyis, még nem bizonyosodtunk meg arról, hogy a mojók befolyásolják a qasamánok cselekedeteit.
- Lényegében igen. A vizsgálatot végző csoport még nem fejezte be a munkáját. És sokéves tapasztalataim
azt sugallják, hogy valami van az ajánlatuk mögött.
- Talán igen. De az is lehet, hogy Moff szeretné elkerülni a felesleges vérontást.
Telek arca megrándult a név hallatán. Moff, aki a messzi földről jött látogatókat kalauzolta, most a harci
különítmény egyik parancsnoka. Kiváló képességekkel rendelkező férfi, aki ráadásul szerencsés is, hiszen túlélte
Justin purmai pusztítását. Vajon hogyan vélekedik minderről Justin? És tulajdonképpen miért jött Moff a
különítménnyel? A bosszú hajtotta, vagy valóban van valami abban a faluban, amit nem szabad felfedezniük?
Talán az egész mögött egy olyan ravasz csel húzódik, mint annak idején a két fogoly megfertőzése?
De az adatgyűjtő csoportnak időt kell biztosítani.
- Kormányzó?
- Még itt vagyok, Almo - sóhajtott az asszony. - Rendben van, tegyünk egy próbát! Közölje velük, hogy
beengedjük a faluba a képviselőjüket, aki meggyőződhet arról, hogy senkinek sem esett bántódása!
- Elég ideje lesz a hármas csoportnak, hogy a faluhoz tereljenek egy bololincsordát?
- Azt hiszem igen, ha húzzuk egy kicsit az időt. Csak attól tartok, hogy az adatgyűjtő csoport nem tudja majd
leszerelni a qasamánok nyakából az érzékelőket.
- Pedig a tanács ragaszkodott hozzá, hogy ne hagyjunk magunk után semmiféle elektronikus készüléket -
emlékeztette Pyre az asszonyt.
- Igen, tudom. Majd értesítem Michaelt és McKinleyt, hogy találjanak ki valami megoldást.
- Rendben van… - mondta Pyre, majd rövid habozás után hozzátette: - Mi felkészültünk rá, hogy az
életünket áldozzuk a küldetés sikeréért…
Az asszony elmosolyodott.
- Ne felejtse el, hogy önök is az értékes elektronikai készülékek kategóriájába tartoznak. Semmiképpen sem
hagyom itt magukat.
- Igen, támadt egy ötletem - jelentette ki elégedett arccal Winward. - Azóta gondolkodom ezen, amióta a
pszichológusok panaszkodni kezdtek a hosszú távú vizsgálati módszerek miatt.
- És? - kérdezte Telek.
- Ha nem végezhetik a vizsgálatokat személyesen, akkor a legjobb megoldás, ha megszerzik az
eredményeket. És azt is tudom, hol lehet azokhoz hozzájutni.
- Egy hivatalos személyt akarunk, akinek a véleményét a qasamánok elfogadják - közölte Pyre a követtel. -
Szeretnénk bebizonyítani, hogy humánusan viselkedtünk.
- Elözönlötték a világunkat, és megfélemlítették a falu lakóit mondta á qasamán. - Azután azt várják tőlünk,
hogy tiszteletet érezzünk maguk iránt… Nincsenek abban a helyzetben, hogy követelődzenek. Erinek ellenére
Moff hajlandó magukkal menni a faluba, pusztán jó szándéka jeléül.
- Természetesen - bólintott Pyre. Winward elképzelése helyesnek bizonyult. És ha Moff hamarosan a
kezükben lesz…
Azután minden Winwardon és McKinleyn múlik.

Amint az első bololinok - elérték a repülőt, a gép a levegőbe emelkedett. Parker bekapcsolta a
kommunikátort, és Telek kormányzót hívta.
- Itt a hármas számú külső csoport. A csorda a megadott irányban halad.
- Telek kormányzó - jelentkezett az asszony a Harmatcsepp fedélzetéről. - Az irányt ellenőriztük: rendben
van. A csorda növelte a sebességét?
- Igen - válaszolta Parker. - Arra gondoltunk, hogy talán az iránymódosítás késztette erre őket. Ha tartják a
sebességet, ötven percen belül elérik a falut.
- Mi is pontosan így kalkuláltunk. Azonnal kapcsolatba lépek az adatgyűjtő csoporttal. Remélem, ez az ő
programjuknak is megfelel. - Én is remélem. Azt-hiszem, nem tudjuk lefékezni a csorda vonulását - mondta
Parker.
- Jól van. Ne aggódjon a nagyobb sebesség miatt - sóhajtott Telek. - Úgy tűnik, maradunk még egy darabig.

Moff keresztülhajtott kocsijával a falu kapuján, azután megkérdezte, hogy merre menjen.
- A polgármesteri hivatalhoz - felelte Justin. - Végig ezen az utcán, azután baka.
Moff bólintott, miközben Justin a qasamán arckifejezését figyelte. Kissé meglepettnek látszott.
- Hol vannak a falu lakói? - kérdezte.
Justin körülnézett. Néhány kobra közeledett feléjük, de ettől eltekintve a falu teljesen néptelennek túrt. Ezért
Justin bekapcsolta a kommunikátort, és megkérdezte Winwardot.
- Mindannyian a falu északi és központi részében vannak - felelte Winward.
- Látni akarom őket, mielőtt az önök vezetőivel tárgyalok. Justin vállat vont.
- Részemről oké. De ne időzzön sokáig! Szeretném, ha eredményre vezetne a tárgyalás, mielőtt odakinn
újabb lövöldözésbe kezdenek.
- Mi sem akarnak több vérontást - jelentette ki Moff, majd továbbhajtott. Néhány sarokkal odébb valóban
megtalálták a qasamánokat. A látvány olyan volt, mintha a falu lakói hatalmas méretű pikniket rendeztek volna.
A férfiak és nők kisebb csoportokban üldögéltek, a gyerekek pedig körülöttük játszadoztak. A tér minden sarkát
kobrák őrizték.
- A többiek a boltíves kapun túl tartózkodnak? - kérdezte Moff. - Gondolom, igen - felelte Justin.
Anélkül, hogy engedélyt kért volna, a qasamán egyenesen a megadott irányba indult. A falubeliek egy része
néhány háztömbbel északabbra lett elhelyezve. Moff végignézett a qasamánokon, miközben a vállára erősített
kamera továbbította a képet feletteseinek.
Justin viszont Moff mozdulatait figyelte, és hirtelen megdermedt a felismeréstől. Moff nem a qasamánokról
közvetített élő adást, hanem a kobraőrök számáról és elhelyezkedéséről.
Ugyanaz a mocskos kis trükk, mint amikor Joshuát visszaengedték a hajó fedélzetére a sebesült Yorkkal. A
faluban mindössze harminc kobra tartózkodott, ami nevetségesen alacsony létszám háromezer ember őrzéséhez.
Moff természetesen azonnal észrevette ezt, és arra a következtetésre jutott, hogy az adatgyűjtő csoport
könnyű préda:
Justin úgy érezte, azonnal figyelmeztetnie kell a társait. A szájához húzta a mikrofont, és suttogva
továbbította az üzenetet.

York megrázta a fejét, de szemét továbbra sem vette le a képernyőről.

- Nem látok helikoptertevékenységet - mondta Teleknek. - Biztos, hogy Moff kamerája nem csupán
felvevőkészülék?
- Megtaláltuk a frekvenciát, arcélyen az adást közvetíti - felelte az asszony. - Talán más légi járműveket
akarnak bevetni. Sollas repülőterén észleltünk néhány merev szárnyú gépet.
- De azok még mindig ott vannak. Almo szerint nem érheti a csoportjukat váratlan támadás, hacsak nem
veszik körül őket nagy távolságból.
- Úgy véli, arra várnak, hogy elhagyjuk a falut?
- Nem. Egészen másra gondoltam. A qasamánok rendelkeznek térképekkel, tehát tudják, hogy hol szállhat le
egy űrsikló. Moff csak megerősítette a helikopterek jelentését: az adatgyűjtő csoportnak nem áll rendelkezésére
űrsikló. Így támadás esetén nem tudnak gyorsan elmenekülni.
Telek halkan szitkozódott.
- Tehát ezért nem sietnek a támadással. Megvárják, míg a harci különítményük elfoglalja a megfelelő
pozíciót. A hadmozdulatok végrehajtásához pedig kedvezőbb helyzetet teremt a fegyverszünet. Kapitány,
mennyi idő alatt érhetünk leghamarabb a faluhoz?
- Harminc percnél előbb semmiképpen - felelte Shepherd. - A hajót nem tervezték nagy sebességű légköri
repülésre.
- Fél óra - mondta komoran Telek. - Értesítenünk kell az adatgyűjtő csoportot, hogy addigra hagyják el a
falut!
Különben végleg ott rekednek - tette hozzá magában York.

A polgármesteri hivatal előtt álló kobra félreállt, amint Moff és Justin az ajtóhoz ért.
- Balra az első irodában várják önt - közölte a kobra, miközben kezével jelezte Justinnak, hogy maradjon le.
Az irodához vezető folyosón Justin egyméternyire követte Moffot. Az ajtót nyitva találták, és az irodában két
ember várta őket: Winward és McKinley. Mindketten az íróasztal mögött ültek, és rendkívül feszültnek
látszottak.
- Jó napot, Moff! - bólintott Winward. - Még nem találkoztunk, de már sokat hallottam önről.
- Én is magáról - felelte Moff hűvösen. - Ön az a démonharcos, akit nem lehet megölni. Legalábbis ezt
állítják a társaim.
- Álnokság révén mindenesetre nem - jegyezte meg Winward. Éppen maga hívta fel a figyelmünket arra,
hogy tartsuk tiszteletben a fegyverszünetet jelentő fehér zászlót?! De mielőtt komolyabb dolgokról
beszélgetnénk, megkérem, hogy vigye át a másik szobába a mojót.
Moff szemmel láthatóan megdöbbent. - De hát teljesen fegyvertelen vagyok…
- Ne legyen nevetséges! Ha meg akarnám ölni magát, vagy az átkozott madarát, már mindketten halottak
lennének. Ezt ön is nagyon jól tudja. Tehát ismételten megkérem, vigye át a madarat.
- A mojó velem marad! - jelentette ki Moff. - Rendben van, maga akarta…
Winward előhúzott a fiókból egy pisztolyt. A mojó abban a pillanatban támadásba lendült. De a vetőháló
felvillant, és megállította. Hangos károgással próbált kiszabadulni, de sikertelenül.
 - Justin, vidd át ezt a dögöt a másik szobába! - mondta Winward a hálóban vergődő mojóra mutatva.
Justin engedelmeskedett. Amikor visszatért, ismét Winward beszélt. -…nem számít. Van egy elméletünk
azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet töltenek be a mojók. Ennek ismeretéhén könnyedén megnyerhetjük a
háborút.
- Sokan közülünk halhatatlannak vélik - mondta Moff. - De én tudom, hogy nem démonok védelmezik,
hanem tudományos vívmányok. Olyan tudományé, amelyet mi már elfeledtünk, és amelyet hamarosan újra
megismerünk…
- Lehetséges - vont vállat Winward. - De ez csupán elméleti kérdés. Ahhoz, hogy a varázstudományunkat
megismerjék, meg kell ölniük minket. Márpedig nem hiszem, hogy a mojók engedni fogják, hogy szemtől
szemben harcoljunk.
Moff csodálkozó tekintettel meredt Winwardra.
- Hogy érti azt, hogy nem engednek minket harcolni? - kérdezte óvatosan.
- Nincs értelme tettetnie magát, Moff - szólt közbe McKinley. Két napja gyűjtünk minden információt, és
már tudjuk, hogy a mojók úgy mozgatják magukat, mint a bábokat. Körülbelül háromszáz éve tanulmányozzák
ezeket az állatokat, gondolom tudnak róluk annyit, mint mi.
- Azt állítja, bábok vagyunk? Akkor semmit sem értenek. - Ó? - mondta Winward. - Felvilágosítana minket?
Moff rámeredt, de nem válaszolt.
- A részletek nem fontosak - vont vállat McKinley. - A lényeg, hogy a mojók mindenáron életben akarják
tartani önöket, és rendelkeznek olyan telepatikus képességgel, hogy ezt véghez is vigyék. Ha úgy ítélik meg,
hogy önöknek nincs esélyük velünk szemben, akkor nem hagyják, hogy harcba bocsátkozzanak.
- Valóban? - vetette oda Moff. Justin észrevette, hogy a qasamán kezdi elveszíteni a nyugalmát. Növekvő
haragját vajon McKinley kemény szavai szították, vagy valóban mojójának szokatlan távolléte? A mojó
korlátozta gazdájának agresszivitását… - És mi á véleménye a húsz kilométernyire várakozó harci
különítményről? Nem lesznek képesek harcolni? A falu lakóiban félelmet keltett az emberfeletti képességük, de
a katonáinkat nem készteti meghátrálásra a babona. És amint bebizonyítjuk, hogy önök közönséges halandók,
amire néhány órán belül sor kerül, a mojók félelme is megszűnik. A legközelebbi alkalommal, amint ismét
idemerészkednek, már egy olyan világgal találják szemben magukat, amely egységesen szembeszáll a
betolakodókkal.
- Nem gondolja, hogy a mojók megpróbálják majd megvédeni a qasamánok életét? - kérdezte McKinley.
Moff arcán fölényes mosoly jelent meg.
- Természetesen megvédik az életünket, azáltal, hogy a csatában fehérre marcangolják a maguk csontjait.
Részemről a beszélgetést befejezettnek tekintem.
Winward és McKinley egymásra pillantott, majd a zoológus bólintott.
- Rendben van, ha ezt az utat választják. Néhány órán belül elmegyünk, és ha szerencsénk van, akkor soha
többé nem kell visszajönnünk.
- Teljesen mindegy, hogy mit tesznek - mondta fenyegető hangon Moff, - Egy napon újra megszerezzük a
csillagközi utazás titkát, és akkor megkeressük magukat!
Winward Justinra tekintett.
- Add vissza neki a madarát, és kísérd ki! A falu lakóival maradhat, amíg felkészülünk az indulásra.
Justin bólintott, majd kikísérte a qasamánt. Moff a folyosón várakozott, míg Justin kihozta és átadta neki a
hálóban vergődő madarat. - Ha óvatosan kibontja, a hálót, akkor a mojónak nem esik bántódása - mondta a
qasamánnak.
Moff mogorva tekintettel átvette az állatot, majd a kijárat felé indult. Justin figyelte a qasamánt, míg el nem
tűnt a következő sarkon, azután visszatért az irodába.
- A Harmatcsepp közeledik - jegyezte meg Winward, éppen amint Justin belépett a helyiségbe. - Tizenöt
percen belül leszáll a főtéren.
- A Harmatcsepp? - kérdezte döbbenten Justin. - Miért az jön ide? - Mert a Menssanának több időbe telne
ideérni, és az egész úton ki lenne szolgáltatva a támadásnak - felelte Winward, majd McKinleyhez fordult. -
Eltávolították a qasamánok nyakára helyezett érzékelőket?
- Igen, és összecsomagoltuk valamennyit. Ez az utolsó darab mutatott az asztalon heverő nyakpántra.
- Oké. Vigye az embereit a térre! Tizenöt percen belül legyen mindenki ott! Dorjay, távolítsátok el a tér
közeléből a qasamánokat! És vigyázzatok, nehogy Moff valami csalafintaságot műveljen!
Miután mindenkit eligazított, Justin felé fordult.
- Induljunk! Mi a helikopterek támadását fogjuk megakadályozni. Mire a qasamánok tudomást szereznek a
szándékunkról, a falaknál kell lennünk.
- És mi lesz azután? - kérdezte Justin csendesen. - A Harmatcsepp nem tud felvenni mindannyiunkat…
- Mi fogjuk biztosítani a többiek felszállását. Valakinek ezt is meg kell tennie. Gyere, keressünk magunknak
megfelelő helyet!

- Oké. Kezdjük meg a visszavonulást! - adta ki a parancsot Pyre. - Hangtalanul mozogjanak, nehogy a
qasamánok észrevegyenek minket, mielőtt elérjük az utat!
Pyre figyelmét a húszméternyire lévő qasamán alegység kötötte le. Fokozta hangérzékelője kapacitását, hogy
hallja a qasamánok reakcióját, amikor a Harmatcsepp közeledéséről tudomást szereznek.
Két perccel később a qasamánok parancsnoki járművében heves szóváltás kezdődött. Pyre villámgyors
ugrásokkal eltávolodott az ellenségtől, majd a bokrok között az út felé indult… Hatalmas erejű robbanás jelezte,
hogy a qasamánok szétrombolták az úttorlaszt. Pyre viszont megérkezett az utolsó fához, amelyet útelzáróként
előkészítettek. Elvágta a tartókötelet, és a fatörzs az útra zuhant. Éppen abban a pillanatban jelent meg az
égbolton a Harmatcsepp, amelyet a qasamánok légvédelme fogadott.
Az események szinte egy időben játszódtak le. Parányi fénylő pontként közeledett a Harmatcsepp, déli
irányból pedig három helikopter érkezett. Ahogy York sejtette, valóban átalakított utasszállító gépek voltak…
mégsem lebecsülendő ellenfelek a kobrák számára. Pyre torka összeszorult, amint a helikopterek eltűntek a fák
koronája mögött.
Továbbfutott. Amint a gépek elérték a falut, robbanások hangja hallatszott. A kobrák és a qasamánok
összecsaptak. Szerette volna tudni, milyen súlyos veszteségeket okozott a helikopterek támadása.
Azután a robbanások hangja hírtelen abbamaradt. Sűrű, fekete füst gomolygott az erdő fölött, és a
Harmatcsepp fénylő teste bukkant elő a füstoszlopból. A megmaradt két helikopter megpróbálta követni az
űrhajót, de az antigravitációs lift emelőerejével nem tudtak versenyre kelni.
A kutatócsoport sikeresen elmenekült a Harmatcsepp fedélzetén. A kobrák viszont odalenn maradtak.
Pyre előtt az egyik kobra kilépett a bokrok közül. - Történt valami? - kérdezte.
Pyre megrázta a fejét.
- Legalább tízpercnyire járnak mögöttem. A "kísérőink" mikorra várhatók?
- A tervnek megfelelően haladnak. Remélem a faluban maradt kobrák, a sűrű füstben, végre tudták hajtani a
feladatukat.
-…És sikerült meggyőzniük a qasamánokat, hogy ők is elmenekültek az űrhajóval.
A távoli dübörgés egyre hangosabbá vált, és a fák közül előrontott a bololincsorda. Hatalmas csorda volt, a
patáik által felvert por mindent beborított. A több ezer állat között könnyedén megbújhat negyven kobra: Még az
a megfigyelő sem venné észre őket, aki tud a jelenlétükről.
A csorda eleje elvonult mellettük. Pyre és a többi kobra futni kezdett az állatokkal, miközben egyre közelebb
húzódtak a csordához. Néhány másodperccel később teljesen beleolvadtak a hömpölygő tömegbe. Ha minden a
tervnek megfelelően haladt, akkor a faluból visszavonult kobrák ugyanezt tették a csorda túlsó felén.
Az elkövetkezendő néhány órában biztonságban lesznek. Azután… Azután a Menssana várja őket háromszáz
kilométernyire, ahol a bolygó lakói már nem szerezhetnek tudomást róla. Ha ott tud maradni még hat órán át, a
kobrák az űrhajó fedélzetére jutnak, mielőtt a qasamán helikopterek megakadályozhatnák.

30. fejezet

Figyelmesen hallgatták McKinley beszámolóját, és amikor befejezte, Stiggur felsóhajtott.

- Gondolom, nem lehet szó tévedésről. McKinley megrázta a fejét.
- Lényeges hiba nem fordulhat elő. Rengeteg vizsgálati eredménnyel rendelkezünk ahhoz, hogy megfelelő
statisztikát készítsünk. Az asztal túloldalán Jonny lebiggyesztette az ajkát. Az eredmények az ő elméletét
igazolták, ez viszont háborút jelentett. Végignézett az asztalnál helyet foglaló kormányzókon. Arcukról félelem
sugárzott. - Nem feltétlenül szükséges, hogy intelligens lények legyenek mondta McKinley a mojókra utalva. -
A mojók mindössze annyit tesznek, hogy kiértékelik az adott helyzetet, és az egyéni érdeküknek legkedvezőbb
megoldásra kényszerítik a gazdájukat.
- De hát ez mégiscsak fejlett intelligenciára utal - erősködött tovább Fairleigh.
- Nem feltétlenül - szólt közbe Telek, - Csupán a lehetőségek logikus mérlegelésére van szükségük.
Ugyanúgy, mint bármelyik ragadozónak a préda elejtéséhez.
- Sőt még könnyebb a dolguk, hiszen a qasamánok is logikusan gondolkodó lények - tette hozzá McKinley.
- Elképzelhetetlen, hogy helytelenül értelmezték a vizsgálati eredményeket? - kérdezte Stiggur. - Tehát
abszolút biztosak lehetünk abban, hogy valóban ez a helyzet?
- Ez a helyzet, uram - bólintott McKinley. - Rengeteg adatot gyűjtöttünk, és mind azt igazolta, hogy a mojók
befolyásolják a qasamánok cselekedeteit. Felmérik az adott helyzetet, és mindaddig nyugalomra kényszerítik a
gazdájukat, amíg a harc elkerülhető, vagy a kimenetele bizonytalan. Ha viszont a harc elkerülhetetlen, akkor
minden erejükkel segítik a gazdájukat.
- Ugyanezt igazolta a krisjawk-kal történt összetűzés is - jegyezte meg Roi.
A hallgatóság elcsendesedett, végül Stiggur bólintott.
- Köszönjük, doktor, az értékelését. Majd értesítjük, ha további kérdések merülnek fel. Akkor a holnapi
tanácsülésen találkozunk.
McKinley távozott, Stiggur pedig a kormányzókhoz fordult.
- Van még valakinek felvetése, vagy rátérhetünk a szavazásra?
 - Vajon miért cserélték fel a partnerüket a mojók? - kérdezte Vartanson.
- Ahhoz, hogy ezt megérthessük, előbb meg kell vizsgálnunk a krisjaw-k tulajdonságait, a mojók
szempontjából - mondta Telek. Először is, a mojóknak jó vadászra van szükségük, amely képes elejteni a
bololint. A Qasamán csupán két ilyen lény létezik, a krisjaw és az ember. De az emberek fegyverekkel
rendelkeznek, és ez biztonságosabbá teszi a vadászatot. Az embereket nem ölik meg a bololinok, így a mojónak
nem kell újabb gazdát keresnie. Ezenkívül a qasamánok letelepedése óta az emberek erősen visszaszorították a
krisjaw-k létszámát. Tehát a mojóknak nem volt más választása, mint hogy az emberekkel lépjenek
szimbiózisba.
- Értem - bólintott Vartanson. - Tehát a qasamánok megjelenése mennyországot teremtett a mojók számára.
- Nem egészen - mondta Telek. - Kezdetben talán igen, de a városok nem ideális helyek a ragadozó madarak
számára. Ott ugyanis sem rovarokat, sem rágcsálókat, sem kisebb madarakat nem láttunk, amelyek a ragadozó
madarak alapvető táplálékforrásai. Ezek az állatok nem merészkednek be tömegesen a városokba. A qasamánok
kezdetben falvakban laktak, amely megfelelt a mojóknak is. A népesség növekedése újabb területek
birtokbavételét igényelte. Ennek viszont gátat szabott a távközlési rendszert biztosító magmaréteg kiterjedése.
Így a qasamánok kénytelenek voltak városokba tömörülni.
- De hát a városokat a mojók igényeinek megfelelően építették mutatott rá Roi az asszony korábbi
kijelentésére.
- A szaporodásukhoz igen, de a táplálkozásukhoz nem.
- Miért nem cserélték vissza a gazdájukat? - kérdezte Vartanson. - Ha egyszer megtették, miért ne tehették
volna meg másodszor is? - Ugyan, hogyan tehették volna? Amióta a qasamánok letelepedtek a bolygón, minden
krisjaw-t lelőnek, amelyik kidugja az orrát a fűből. Mostanra a lakott területek környékét teljesen
megtisztították. De még jelenleg is össznépi vadászatokat rendeznek. Bár szerintem ez már őrültség.
- Talán mégsem az - szólt közbe Jonny. - A qasamán vezetők tudják, mit tesznek. Éppen ezzel késztetik
lojalitásra mojóikat. A madarak kénytelenek belátni, hogy nincs hová menniük, nem találnak új gazdát
maguknak.
- Elképzelhető - mondta Telek. - Az egészben az a legironikusabb, hogy éppen a bábok, vagyis a qasamánok
kényszerítik arra mozgatóikat, a mojókat, hogy velük maradjanak.
- A legironikusabb…? - rázta meg a fejét Hemner. - Nem. Az szerintem Moff fenyegetése. A qasamánok
örökre a bolygójukon ragadtak volna, ha nem találkoznak velünk. Mert a mojók nem engednék meg nekik, hogy
meghódítsák a világűrt, ahol ismeretlen veszélyek fenyegetik őket. Ha a troftok nem botlanak beléjük, és nem
beszélnek rá minket, hogy odamenjünk, akkor sohasem jelentettek volna fenyegetést a számunkra.
Szavait hosszú, kínos csend követte. Hemnernek átkozottul igaza volt. Nem lett volna szabad elfogadniuk a
troftok ajánlatát. De már nem lehetett, az eseményeken váltóztatni.
Stiggur szavai törték meg a csendet.
- Van valakinek javaslata a továbbiakat illetően? Vartanson komoran bólintott.
- Azt javaslom, fogadjuk el a troftok ajánlatát, és szüntessük meg a qasamán fenyegetést.
- Más javaslat…? - kérdezte Stiggur.
Jonny mondani akart valamit, de ismét eszébe jutottak Moff fenyegető szavai: Elmegyünk, és megkeressük
magukat.
Három perccel később Vartanson javaslatát egyhangúlag elfogadták.

Justin már igen régen járt capitaliai lakásában. Amint az ablak mellett állt, és a város fényeit nézte, azon
töprengett, vajon hány éjszakát töltött a lakásban, mióta kobrakiképzése megkezdődött.
Végül nagyot sóhajtott, és visszament az íróasztalához. A papírlapok és mágneslemezek érintetlenül hevertek
az asztalon. Nem volt kedve dolgozni, semmi sem kötötte le a figyelmét, a három ember arcát látta maga előtt,
akiket aznap reggel temettek. A három kobraharcosét, akik akkor vesztették életüket, amikor a Harmatcsepp
elhagyta a Qasamát. Justin nem tudta, hogy a kavarodásban meghalt valaki. A veszteségről csak jóval később
értesült.
Megszólalt a csengő, és az ajtó kinyílt.
- Helló, Justin - üdvözölte a hát Jonny.
- Helló, apa! Mi szél hozott erre ilyen későn?
- Fel akartalak hívni, hogy töltsd otthon az éjszakát, de valószínűleg elromlott a telefonod.
Justin az íróasztalra pillantott. - Dolgozni akartam egész este. - Valami haditervet készítesz? Justin
elfintorodott.
- Telek kormányzó mondta?
- Nem egészen, de nem volt nehéz kitalálni. Te kiváló taktikai érzékkel rendelkezel, ő pedig valami
kézzelfoghatót akar felmutatni a holnapi tanácskozáson.
- Taktikai érzék - dünnyögte Justin. - Remek terv volt… csak sajnos Deckernek és Michaelnek kellett
improvizálnia a befejezést, hogy el tudjunk menekülni. És ennek ellenére három embert vesztettünk.
Jonny komoran hallgatott.
 - A legtöbb haditerv az akció közben módosul - mondta végül. Áldozatok pedig mindig voltak és lesznek.
- Most három ember áldozta fel magát a küldetésünkért, holnap ezrek az otthonunkért… - jegyezte meg
szomorúan Justin.
- Éppen ezért szeretném, ha ma este hazajönnél. - A családi kerekasztal-tárgyalás?
- Igen - bólintott Jonny. - Addig kell békés megoldást találnunk, míg a tanács egyértelműen állást nem foglal
a háború mellett.
- Úgy gondolod, hogy van másik megoldás? - tűnődött Justin. Hiszen mindenki azt mondja, hogy a háború
elkerülhetetlen.
- Az emberek mindvégig ezt állították, amióta a troftok belekevertek minket ebbe az ügybe - jegyezte meg
Jonny. - De tulajdonképpen erről szól az egész életem. Először azt mondták, hogy a troftokat el kell űzni az
Adirondackról és a Silvernről. Akkor úgy tűnt, hogy igazuk van, de már nem vagyok meggyőződve róla. Azután
azt hallottam, hogy a kobrákat a hadsereg kötelékében kell tartani, mert nem lesznek képesek beilleszkedni a
társadalomba. Helyette új kolóniákat hoztunk létre az Aventinén, ahol a kobrákat befogadták a telepesek.
Később azt mondták, hogy háborút kell indítanunk a troftok ellen, de végül mégis sikerült a konfliktust békés
úton rendezni. Mindezzel csak azt akarom kifejezni, hogy nem kell mindent elfogadni, amit az emberek
mondanak. És ezért szeretném, ha a segítségemre lennél ma este.
- És anya?
- Ő is ellenzi a háborút…
- Tudod, mire gondolok - mondta Justin szomorúan.
- Hogy nem beszélted meg a családdal, mielőtt a második expedícióra jelentkeztél? Egy kicsit rosszul esett
neki, de valamennyien tudtuk, hogy miért tetted. Ő is belátta, de ti a gyermekei vagytok, ezért aggódik értetek -
sóhajtott Jonny. - Szerencsétlennek az egész élete tele volt aggódással. Kezdetben engem féltett, amikor még
kobraként tevékenykedtem a határvidéken, most pedig a fiai kockáztatják az életüket.
- Miattam nem kell nyugtalankodnia - jelentette ki büszkén Justin. - Tudok magamra vigyázni… és szeretem,
amit csinálok.
Jonny elmosolyodott.
- Helyes. De miért nem jössz velem, és nyugtatod meg te magad? - És egyúttal kereshetnénk megfelelő
megoldást a háború elkerülésére…
- Ha már úgyis ott vagy, miért ne? - mosolyodott el Jonny. Justin érezte, hogy belső feszültsége hirtelen
feloldódik.
- Apa, te túl sokáig foglalkoztál politikával - jegyezte meg vigyorogva.

Telek kormányzót a telefon hangja verte fel álmából. Miután a mágneslemez anyagát rögzítette a készülék,
Jonny jelent meg a képernyőn. - Mi olyan fontos ezen a mágneslemezén, hogy hajnali fél négykor felkeltett
miatta? - kérdezte az asszony. - Elküldhette volna nyolc órakor az irodámba.
- Valóban. De azt akartam, hogy legyen négy teljes órája az anyag áttanulmányozására. Azt hiszem, sikerült
békés megoldást találnunk a konfliktus rendezésére.
Telek Jonny szemébe nézett.
- Elfogadható megoldást talált? - kérdezte csodálkozva. - Ezt kéne elbírálnia, mielőtt a tanács elé terjesztem.
Az asszony megnedvesítette kiszáradt ajkait.
- Jonny…
- Ha valóban járható út, akkor megszerezzük a felderített bolygókat - tette hozzá csendesen Jonny. - Corwin
és én kidolgoztuk, hogyan adhatnánk be az egészet a troftoknak, mint a szerződés méltányos teljesítését.
- Értem. Köszönöm, Jonny. Azonnal hozzálátok.

A Moreau-javaslatot, a szakértők gondos elemzése után, a tanács egyhangúlag elfogadta.

Két hónappal később a Menssana és a Harmatcsepp, két troft teherhajó kíséretében, útnak indult a Qasamára.

31. fejezet

Éjszaka a Qasamán.
A két troft szállítóhajó és a Menssana leereszkedett a bolygó felszínére. A Menssana a városokat összekötő
út mentén landolt, míg a troft hajók kissé távolabb a lakott területtől, a sűrű dzsungel szélén.
Hamarosan jelzés érkezett a Menssanára az orbitális pályán keringő Harmatcsepp fedélzetéről.
- A műszereink érzékeltek néhány szuperszonikus repülőgépet. Tizenöt percen belül elérik önöket.
Igyekezzenek!
- Értettük - felelte Shepherd kapitány. - A troftokat is sikerűit figyelmeztetni?
- Igen. Visszaigazolták az adásunkat.
York a képernyőt figyelte, amelyen az űrhajó rakterének bejárata látszott a halvány fényben. Az acélajtó
félresiklott, és a tüskés leopárdok kiözönlöttek a ráktérből.
 Legtöbbjük néhány lépés után megtorpant az ismeretlen környezet láttán, de nem sokáig időztek az űrhajó
közelében. Belevetették magukat az erdő sűrűjébe.
Hamarosan beilleszkednek az új környezetbe - gondolta York -, szaporodni kezdenek, majd birtokukba
veszik a vadont. A mojók pedig új partnerre lelnek bennük.
- Valamennyien elhagyták a rakteret - jelentette a megfigyelő. Az ajtót bezártuk, kapitány!
- Készüljünk a felszállásra! - mondta Shepherd. - Induljunk haza! Néhány perccel később az űrhajó a
magasba emelkedett, és útnak indult az Aventine felé.

32. fejezet

- Megértem, hogy a troftok nem voltak elragadtatva a qasamán probléma ilyen jellegű megoldásától -
jegyezte meg Joshua.
Corwin vállat vont, az űrkikötő leszállópályáját figyelve. Az utasok hamarosan megkezdik a beszállást a
Menssanába, és ő nem akart egyetlen mozzanatot sem elmulasztani.
- Eleinte nem hittek a vállalkozás sikerében - mondta Joshuának. - Rengeteg adattal és elemzéssel kellett
alátámasztanunk az elméletünket, hogy a qasamánokat a mojók alakítják egységes érdekközösséggé. Ha a
mojók elhagyják őket, önállóan gondolkodó és cselekvő emberekké válnak, akiknek egyéni érdekeik eltérőek.
Gazdasági, technikai fejlődésük lelassul, s évtizedekbe, talán évszázadokba fog telni, mire kifejlesztik a
hiperhajtóművet. Végül sikerült meggyőznünk a troftokat…
- Nézd csak, itt jön Almo és Gwen néni!
. - Helló! - üdvözölte őket Gwen, amikor sikerült átvergődniük a tömegen. - Attól féltem, hogy a másik
folyosónál lesztek.
- Innen jobban lehet látni az utasokat - mondta Corwin. - Már akt hittük, lekésitek az egész eseményt.
- Ilyesmiről nem maradhatunk le - felelte Pyre. - Jonny említette, hogy végül sikerült rábeszélned a troftokat
a Moreau-terv elfogadására. Hogyan tudtad beadni nekik?
Corwin vállat vont.
- Nem is volt annyira nehéz, mint gondoltam. Ha a qasamánok kifejlesztik a hiperhajtóművet, nekünk
ugyanakkora veszélyt jelentenek majd, mint a troftoknak. Tehát az ő érdekük is, hogy a kobravilág
megerősödjön. Nekünk adják az öt bolygót, és segítenek letelepedni. Ráadásul nem kell finanszírozniuk egy
igen költséges háborút.
- Ott mennek! - kiáltott fel Justin.
Mindenki az ablak felé fordult. A Kubhára induló telepesek elindultak az űrhajó felé. Az oszlop élén haladt
Jonny és Chrys.
- Őrültségnek tartom… - jegyezte meg Gwen. - Kivándorolni az ő egészségi állapotában…
- A Kubha klímája sokkal kedvezőbb Jonny számára, mint amit az Aventine civilizált világa nyújthat neki -
mondta Pyre.
- És ott nem kell politikával sem foglalkoznia - dünnyögte Justin. Arra gondolt, hogy szülei gondtalanul
együtt tölthetik azt a két-három évet, amennyi Jonny életéből még hátravolt.
Végignézték, amint Jonny és Chrys felmegy a Menssana fedélzetére.
- Azt hiszem jobban látnánk a hajó indulását a teraszról - javasolta Joshua. - Nem jöttök fel?
Igazad van - bólintott Gwen. - Gyere, Almo!
- Én már éppen elég felszállást láttam - mondta Pyre, de Gwen kérő pillantásának nem tudott ellenállni.
Csak Justin és Corwin maradt az ablaknál.
- Mit gondolsz, összejönnek végre? - kérdezte Justin a többiek után nézve.
- Kik? Almo és Gwen néni? - kérdezte Corwin. - Nem tudom. De remélem, hogy Almóban csökken a
kobraelhívatottság, és megkéri végre Gwen néni kezét. Te tudod legjobban, hogy mennyire komolyan veszi a
munkáját.
- Igen - bólintott Justin, de ismét a szüleire terelődtek a gondolatai. - Apa biztosan meg fog halni, mielőtt a
qasamánok megtalálják a fiatal kolóniákat… De anya talán még életben lesz.
Corwin megértette, mi bántja a fivérét.
- Nem tudom, Justin. Ha a mojók valóban elhagyják a qasamánokat, semmi sem lesz, ami egyesítse őket egy
néppel szemben. Közben kialakulnak közöttük az érdekcsoportok, a versengés. Valószínűheg kisebb államokra
szakadnak, és mire velünk találkoznak, inkább kereskedni akarnak majd, mint háborúzni.
Justin megrázta a fejét.
- Elfelejted, hogy milyen fanatikusak. Nekem sajnos lehetőségem nyílt rá, hogy kiismerjem őket. Gyűlölni
fognak minket, míg ki nem hűl a napjuk. Ez a félelem és gyűlölet egységbe tömörítheti őket velünk szemben.
- Lehetséges - mondta Corwin. - De csak ha ugyanilyen őrültek maradnak, mint amilyenek most.
- Miért változnának meg? Gondolod, hogy valóban a mojók állnak a viselkedésük mögött?
- Miért ne? Hiszen tudjuk, hogy a mojók befolyásolják az emberek érzelmeit.
- De mi hasznuk származik a mojóknak abból, ha tudatlanságban tartják a vadászaikat?
 - Nos… - Corwin arcán sejtelmes mosoly jelent meg. - A mojók helyében te hol élnél szívesebben, egy zajos
hipermodern metropolisban, vagy egy csendes kis faluban az erdő szélén?
Justin kinyitotta a száját, mint aki mondani akar valamit, de azután elnevette magát.
- Hihetetlen… Ennyire egyszerű lenne?
- Nos, talán tévedek - vont vállat Corwin. - De szerintem a qasamánok néhány generáción belül éppoly
normális társadalomban élnek majd, mint mi. Diplomáciai kapcsolatot és kereskedelmet létesítenek velünk.
- Reméljük, hogy igazad lesz - mondta Justin az űrhajót bámulva. - Pokoli érzés, amikor a szülők elhagyják a
családi fészket.
Corwin a fivére vállára tette a kezét.
- Mindannyinknak hiányozni fognak. De, azt hiszem, már elég idősek ahhoz, hogy maguk döntsenek a
sorsukról. Gyere, menjünk fel a többiekhez! A nehéz idők átvészelésében mindig a család melege segített.
Komor hangulatban elindultak a folyosón.

Szegi György fordítása