44.

Suzy émelygést érzett, és letette a tányérját.

- Most van? - kérdezte az üres levegőtől. Szorosabbra húzta magán a takarót. - Kenny? Howard? Most van?
Cary? ,
Kör alakú, sima porond közepén állt, háta mögött a szürke étélés hengerrel. A Nap szabálytalan körökben
mozgóst; a levegő mintha villogott volna. Előző éjjel álmában Cary elmondta neki, mi fog történni; annyit
mondott, amennyit meg tudott érteni.
- Cary? Anya?
A takaró megmerevedett.
- Ne menjetek el! - sikoltotta. A levegő-újra fölmelegedett, az eget mintha régi olajfesték fedte volna be. A
felhők olajos csíkokba simultak, a porond egyik oldalán lévő oszlopokkal borított halom és a másik oldalán álló
tüskés poliéder között felerősödött a szél. A poliéder tüskéi kéken izzottak és remegtek. Maga a poliédér
háromszögletű ékekre szakadt, az ékek közül fényszivárgott ki, vörös, mint az olvadt láva.
- Ez az, nem? - kérdezte sírva. Annyi mindent látott az elmúlt héten az álmaiban, annyi időt töltött köztük,
hogy teljesen összezavarodott, nem tudta, mi a valóság, és mi nem. - Feleljetek!
Takarója megremegett, fölemelkedett és csuklyát alkotott a feje körül. Aztán összezáródott az álla alatt,
homlokát pedig vékony, átlátszó fehér réteggel borította be. Aztán az ujjai köré kezdett nőni, és kesztyűt formált
körülöttük, ugyanúgy beburkolta lefelé a lábszárát még a lábfejét. Szorosan körülvette, de ugyanolyan szabad
mozgást engedett neki, ahogy addig mozgott.
A levegőben édeskés lakkok, gyümölcsök, virágok illata terjengett. Aztán friss, meleg kenyérillat jött. A
takaró csapkodott az arca körül, megpróbálta megkapatgatni, aztán végighemperedett a földön, és addig
hempergett, amíg a hang azt nem súgta a fülébe, hogy hagyja
abba. Erre hanyatt feküdt .a porondon, és azon az átlátszó valamin keresztül fölfelé bámult:
Nyugodj meg. Maradj nyugton. Anyja hangja volt, .szigorú, de gyöngéd. Nagyon akaratos kislány voltál;
mondta a hang, mindent visszautasítottál, amit felkínáltunk. Én is ugyanezt. csinálhattam volna. Most még
egyszer megkérdezlek, de gyorsan döntsél. Akarsz velünk jönni?
- Meghalok; ha nem megyek? - kérdezte Suzy fojtott hangon. - Nem. De egyedül leszel. Senki nem marad itt
közülünk.
- Elvisznek benneteket?
- Amit Cary mondott. Figyeltél rá, Csemete? - Ez most Kenneth volt. Küszködve próbálta letépni magáról a
takarót.
- Ne hagyjatok el. Akkor gyere velünk. - Nem! Nem tudok.
- Nincs időnk, Csemete. Ez az utolsó lehetőség:
Az ég meleg narancssárga lett, és teli volt villamossággal, a felhők gubancos foszlányokká vékonyodtak.
- Anya, biztonságos ez? Félni fogok? - Biztonságos. Gyere velünk, Suzy.
A szája megbénult, és az agya mintha szikrázott és széthullott volna. Nemi gondolta.
A hangok elhallgattak. Egy darabig semmi mást nem látott, csak rohanó vörös és zöld vonalakat. Fájt a feje,
hányingert érzett. Magasan, fönn, csillogott a levegő. A porond alja zsugorodni kezdett alatta, a felszín
megrepedezett és összetöredezett.
Egy szédült pillanatig egyszerre két helyen volt. Velük volt - elvitték magukkal, és még most is beszélgetett
az anyjával, a bátyjaival, Caryvel és barátnőivel. És közben ott, feküdt a szétmorzsolódó porondon, ahol
körülvették az oszlopos halom és a tüskés poliéder maradványai. Úgy hullottak széjjel, mintha homokból
épültek volna a tengerparton, aztán kiszáradva összeomlanának a napfényben.
Egy idő múlva megszűnt ez az érzése. Az émelygése is. Az ég kék lett, bár egyes részeire fölnézni még
mindig fájdalmas volt.
A takaró lehullott róla, és szétesett, már nem lehetett megkülönböztetni a porond porától.
Manhattan szigete olyan lapos és üres lett, mint egy tepsi. Dél felől
vastag, sötét, szürke felhők gomolyogtak. Megfordult. Ahol előzőleg az ételes henger állt, ott most
konzervekkel ötletszerűen megtöltött nyitott dobozok hevertek. A legközelebbi doboz tetején egy konzervnyitó.
- Ezek mindenre gondolnak - mondta Suzy McKenzie. Perceken belül zuhogni kezdett az eső.