40.

- Újra itt akarsz hagyni? Csak úgy el akarsz menni? - csimpaszkodott Suzy Kenneth kezébe. Bátyja a lift előtt
állt. A liftajtó kinyílt.
- Nehéz dolog megint embernek lenni, tudod - mondta. - Nagyon magányos. Így hát... igen, visszamegyünk.
- Magányos? És amit én érzek? Megint halott leszel. - Nem halott, csemete. Ezt te is tudod.
- Akár az is lehetnél. Suzy remegni kezdett. - Kenny, én félek.
- Nézd, meghagytak téged, ahogy kérted. Elengedtek, mehetsz, ahova akarsz. Bár hogy mit fogsz csinálni
odakinn, azt nem tudom. Ez a város most már nem emberek számára való. Enni fogsz kapni, és élni fogsz, oké,
de... Suzy, minden változóban van. A város is még jobban meg fog változni. Útban leszel . . . de nem fognak
bántani. Ha akarod, meg fognak őrizni, mint egy nemzeti parkot.
- Gyertek velem, Kenny. Te meg Howard meg a mama. Visszamehetnénk . . . - Brooklyn nem létezik többé.
- Jesszusom, olyan vagy, mint egy kísértet vagy mi. Nem lehet veled értelmesen beszélni.
Kenneth a liftre mutatott. - Csemete...
- Ne szólíts már így, hagyd abba, az istenit! A húgod vagyok, te hülye! Te csak itt akarsz hagyni...
- Te választottad ezt, Suzy - felelte nyugodtan Kenneth. - Vagy élő hullát akarsz csinálni belőlem.
- Tudod, hogy nem vagyunk élő hullák, Suzy. Te is érezted, milyenek, mit tudnak tenni érted.
- De akkor én nem leszek többé!
- Ne nyafogj. Mindnyájan megváltozunk. - De nem így!
Kenneth sértődöttnek látszott.
Most más vagy, mint amilyen kislánykorodban voltál. Féltél valaha attól, hogy fel fogsz nőni?
Suzy rámeredt.
- Én még mindig kislány vagyok - mondta. - Lassú vagyok. Mindenki azt mondja.
- Féltél valaha attól, hogy nem vagy már csecsemő? Ez a különbség. Mindenki más még mindig be van zárva
a csecsemőkorba. Mi nem. Te is felnőhetnél.
- Nem - mondta Suzy. Hátat fordított a liftnek. - Visszamegyek, és beszélek a mamával. - Kenny elkapta a
karját.
- Már nincsenek ott - mondta. - Nagyon megerőltető, amikor az embert így újjáépítik.
Suzy csak tátotta rá a száját, aztán beszaladt a liftbe, és nekitámaszkodott a hátsó falának.
- Lejössz velem? - kérdezte.
- Nem - válaszolta Kenneth. - Visszamegyek. Mi még mindig szeretünk téged, Csemete. Vigyázni fogunk
rád. Több anyánk, testvérünk és barátunk van, mint azt valaha is gondolnod. Talán megengeded majd, hogy
időnként veled legyünk.
- Úgy érted, hogy bennem, mint ők? Kenneth bólintott.
- Mindig körülötted leszünk. De nem fogjuk újjáépíteni a testünket a kedvedért.
- Most le akarok menni - mondta Suzy.
- Akkor menj le - mondta Kenneth. A liftajtók kezdtek becsukódni. - Isten veled, Suzy. Vigyázz magadra!
- Kenneth! - De az ajtó már becsukódott, és a lift elindult lefelé. Megállt a közepén, és végigfuttat ta az ujjait
hosszú, vastag szálú, szőke haján.
Kinyílt az ajtó.
Az egész előcsarnokot a torony felső részét alátámasztó szürke, tömörnek látszó boltívek hálózata töltötte be.
Úgy képzelte - vagy talán emlékezett arra, amit mutattak neki -, hogy a liftaknán és az éttermi szinten kívül
semmi nem maradt az eredeti toronyból, azokat külön az ő számára hagyták meg.
Hová fogok menni?
Kilépett a szürke-vörös pettyes padlóra - nem szőnyeg volt, nem is beton, hanem valami enyhén rugalmas
anyag, mint a parafa. A liftajtóra barna-fehér lepel ereszkedett - az utolsó, amit ebből a sajátos anyagból látott -,
és sziszegve lezárta.
Végigsétált a boltívek hálózatán, henger alakú púpos valamiken lépkedett keresztül a piros-szürke felszínen,
aztán kilépett az átalakult torony árnyékából az ég nappali fényébe.
Már csak az északi torony állt. A másik tornyot lebontották. A Világkereskedelmi Központból mindössze
egyetlen lekerekített torony maradt, egyes részei simák és üvegesek voltak, mások durvák, feketék és foltosak, a
rácstartók mintázata néhol átütött a külső burkolaton.
Az átalakult Plazát fákra emlékeztető tollas legyezők borították, semmi hat méternél magasabb dolgot nem
látott, egészen a partig. Lesétált a partra a legyezők között, amelyek szelíden hullámzottak
fénylő, vörös törzsükön. A víz tömör volt, kocsonyás és zöldesszürke. Nem hullámzott, sima volt és fényes,
mint az üveg. Látta Jersey City szabálytalan gömbjeit és piramisait, olyanok voltak, mint holmi kísérteties
gyerekjátékok, építőkockák, melyeket élénken és tökéletesen tükrözött vissza a megszilárdult folyó.
A szél kellemesen sóhajtozott. Hidegnek vagy legalábbis hűvösnek kellett volna lennie, de meleg volt a
levegő. Máris megfájdult a melle, amiért nem tudott sírni.
- Anya - mondta. - Én csak az akarok lenni, aki vagyok. Semmi több. Nem is kevesebb.
- Semmi több? Suzy, ez hazugság.
Hosszú ideig ácsorgott a parton, aztán sarkon fordult, és elindult, megkezdte a kirándulást a Manhattan Islandre.