You are on page 1of 1

Novella elemzés

Kosztolányi Dezső- A Hamiskártyás


4-8 szempont (időkezelés//helyszín//elbeszélői nézőpont//apa jellemzése//stílus, nyelv)
A mű több időszálat is átfut, de kronológiailag nem nagyon vannak benne idő ugrások, sokkal
inkább visszatekintéseket használ a költő. A mű fő eleme és a cselekvény kibontakozása is
karácsony estéjén történik, így kimondhatjuk, hogy a mű szeptembertől (Cézár itt szabadult)
a karácsony napjáig tartó idő intervallumot fogja át. A mű bár az elején kissé ’altat’ és lassú a
történet pörgős és gyors, sőt a végére teljesen fel is gyorsultak az események.
A történet helyszíneit az elbeszélő álltal ismerhetjük meg, aki két főbb helyszínt mutat be, az
Aranysas Kávéház, ami, habár csak egy jelenet erejéig láthatunk, de ad egy egyfajta
betekintést Cézár múltjába, pontosabban ad egy magyarázatot a későbbiekre. A második
főbb helyszín pedig Cézár és családjának lakása, ahol a cselekmény csúcspontja is játszódik. A
helyszíneknek nincsen túlságosan részletes leírása, inkább a személyek és a történet az ami
fő szerepet kapott.
Az elbeszélő, avagy narrátort főleg E/3-ban ismerteti velünk szereplőinket, de már az elő
pillanattól észlelhető. hogy Cézár nézőpontja lesz a fő elem.(„szólt halkan Cézár és maga elé
söpörte a filléreket.”//”Cézár felpattant a székről, három lépést vágódott vissza és kiejtette
kezéből a kártyát. „) Ez viszont változóan van bemutatva. hol közelebbről, hol távolabbról.
Van ahol, csak az ő szemszöge van a középpontban és van olyan is amikor egy sokkal
alaposabb képet kapunk a meg körülötte lévőkről is. A két főszereplőnek Cézárt és fiát
lehetne mondani, a többi karakter inkább arra szolgál hogy, felépítse magát a ’jelenetet’ de
legfőképpen így is Cézár és az ő küzdelme, vagyis annak bemutatása a novella fő célja.
A mű nyelvezete kifejezetten hétköznapi, alaposan leírja az érzelmeket, illetve egy
hangulatot is megfest ezzel együtt. Habár nem túl bőszavú a karaktert leírasokkal (kinézet)
ezt bepótolja a személyiségük alapos kimutatásával. Gyakran túloz és ismétel, hogy a
közeledő biztosan megérthető legyen. Ezen kívül metonímiák is találhatóak.

You might also like