Az én testnevelés órám

Varsányi László Csaba

Az egész életemet sportolással töltöttem az egyetem kezdéséig, emiatt

rengeteg mozgással kapcsolatos emlékem van. Az óvodából nincs meg minden
részlet, mindössze annyi, hogy sok labdás feladat volt nagycsoportban, de külön
felszerelést nem kellett magunknál tartani. Az óvodai programtól függetlenül
minden nap jártam edzésre, hétvégente kirándulni a családdal vagy barátokkal,
így a mozgás szeretetével sem volt semmi probléma.

Mindig is túlbuzgó gyermek voltam és nagy igényem volt a különféle aktív

programokra. Az általános iskolába lépve a tesi órák számomra nagyon
egyszerűek voltak, mert a birkózó edzéseken minden komolyabb
mozgáskoordinációt már megtanultam, nyilván az adott korhoz képest. Azonban
ettől függetlenül jól éreztem magam, mert amikor fogócska volt mindig képes
voltam győzni vagy csapatverseny esetén pontosan tudtam mivel tudok a
társaimnak segíteni, hogy jobbak legyünk egy másik csoportnál. Egy másik
kedves emlékem, hogy bármilyen feladat került szóba én betudtam mutatni elég
pontosan, ezzel akár a tanárt kisegítve, aki már nem volt megfelelő fizikai
állapotban ehhez.

A felső tagozat már egészen más élmény volt. Itt is szerettem a tanáraimat és
a testnevelés órákat, de a tinédzser korral járó izzadás felettébb bosszantott. Az
edzéseim után mindig tudtam fürdeni és nagyon megszoktam ezt a folyamatot,
amit az iskolában már nem tudtam lebonyolítani. Rossz közérzetem volt egy jó
foci után beülni még 4 órára az iskolapadokba. Még később, mikor már 7.-8.
osztályba jártam megegyeztem a tanárommal, hogy a heti 8-10 óra edzésem
mellé nem kötelező a testnevelés óra, főleg nem versenyszezonban. Ennek az
volt a következménye, ha az órarendeben első vagy utolsó alkalomra esett a
foglalkozás nem kellett megjelennem, hamarabb tudtam edzésre menni, tovább
tudtam pihenni reggel. Azonban, amikor több óra közé esett a dolog, volt időm
leckét írni, esetleg felkészülni egy feleletre, ha pedig semmi aktuális problémát
nem kellett megoldanom vagy volt kedvem játszani a barátokkal és úgy alakult,
hogy valamilyen csapatjáték lesz az óra jelentős részében, akkor szívesen
beálltam.

A többiek -amikor volt alkalmam figyelni őket- teljesen átlagos testnevelés

órákon vettek részt. Megvolt egy adott program, és azt követte a tanár őt pedig a
diákok. Nálunk egy 32 fős közösségről volt szó, fiúk-lányok arányát tekintve
fele-fele elosztásban, viszont a lányok nagy része állandóan visszaélt azzal a
bizonyos szöveggel, hogy ,,vérzésem van” vagy ehhez hasonlók. Nyilván a
tanárunk nem tudott mit kezdeni ezzel, de a fiú csoportnak szúrta a szemét, hogy
minden héten/egész évben mindig ugyan azok a lányok ülnek a padon.

A gimnáziumi éveim elején, számomra tökéletes tanárt kaptam, mert

megbecsült és azt is tiszteletben tartotta, amit csináltam. Nagyon jóba lettünk és
egy darab órán nem kellett megjelennem, mert ekkor már heti 12 órát edzettem
és majdnem minden hétvégén versenyem volt, amit ő tökéletesen megértett és
támogatott benne.

11.-12. évre jöttek a problémák, mert 10. osztály végén elküldték az előbb
említett tanárunkat. Következő évben új oktatót kaptunk, aki egy vasmarkú nő
volt. Az elején nem igazán szimpatizáltam vele és ő sem kedvelt. Nála
mindenkinek kötelező volt bejárni minden órára, de volt egy olyan
lehetőségünk, hogy havi 1 alkalommal bárki hiányozhat igazolás bemutatása
nélkül is. Ezt azért hozta be, hogy a fiúk és a lányok között megszűnjön a
feszültség, hiszen a lányok ismét tudtak a ciklusukra hivatkozni, de a fiúknak
nem volt ilyen ütőkártya a markukban, ezzel kiküszöbölte, hogy mindenkinek
van egy lehetősége.

Ezen a ponton már kezdtem unni az órákat, ezért úgy döntöttem szövetséget
kötök a tanárnővel, az alku a következő volt. Heti 5 órából hármat elenged
annak fejében, hogy az emelt testnevelés érettségire készülőket felkészítem a
küzdő sportok részből. Ekkor én még nem szerettem volna emelt tesizni, biosz
volt a cél.

Tizenkettedik év második felére, azt a döntést hoztam, hogy a testnevelésre

teszem meg a voksom, a biológiára nem tudtam eleget készülni a versenyeim
miatt. Egy röpke időre előtérbe kerültek a sport órák, és kimondottan élveztem.
Szuper csapatba csatlakoztam be, ahol az elméletet együtt vettük át és mindent
megtanítottunk egymásnak. Az oktató videókat közösen elemeztük, nyilván a
tanárral együtt, teljesen családias hangulat alakult ki. Mindenkinek volt egy fő
sportága, amit évek óta űzött és versenyszerűen csinálta. Ezekkel tudtuk egymás
előrehaladását segíteni, ha elakadtunk. Nálam például a labdajátékoknál voltak
problémák, egy focista sráccal és egy kézilabdás lánnyal összebarátkoztam és
tőlük kértem a tanácsokat, hogy nagyobb tudásom, gyakorlatom legyen a
vizsgára.
Összességében sok tapasztalatot szereztem a különböző tanári viselkedésekkel
kapcsolatban és pontosan tudom, hogy milyen pedagógus szeretnék lenni a
jövőben a mostani álláspontom szerint.