A ballada első változata az 1850-es évekből való (A tengeri-fosztók), a végső szöveg 1877 nyarára készült el.

A
Gyulai Pál által adományozott kapcsos könyvben a 10. szöveg (Tengeri-hántás 16–17. oldal), a bejegyzés dátuma
1877. július 15. Nyomtatásban 1880-ban jelent meg (az Árvízkönyv Szeged javára című kiadványban).
Kardos Albert az alábbiakban foglalja össze a ballada cselekményét: Dalos Eszti„utána vette magát Tuba Ferkónak, a
juhászbojtárnak; egy darabig folyik a szeretkezés, de egyszerre csak eltűnik a bojtár, s mire jó sokára hazakerül,
Dalos Eszti már másodmagával van – a hant alatt. A sírtól nem tud elszakadni Tuba Ferkó, rossz időbe, jó időbe
mindig odamén, amíg végre fölszalad a boglyára, aztán a falu hegyes tornyára, ahonnan lezuhanva szörnyet hal.”

A téma tulajdonképpen hétköznapi, már-már konvencionálisnak mondható. A bűnös szerelem gyümölcse a halál.
Tuba Ferkó megőrülése és öngyilkossága bűntudatából fakad. Kedvelt témája ez a romantikairodalmának. De nem
az alaptörténet különlegessége emeli ki a művet az életműből, hanem a kifejezésmód és a befogadóra (a versben a
hallgatóra) tett hatás. Magának a cselekménynek az elbeszélése olyan keretbe ágyazódik (őszi estén
kukoricafosztó fiataloknak mondja el valaki), amely a maga titokzatosságával kiszélesíti az atmoszferikus hatást
(Imre László).
A hatáskeltés legfőbb eszköze a drámai előadásmód. A „kihagyásos”, töredezett előadásmód (az események
részleteit nem mindig ismerjük) érzelmi feszültséget kelt, hangulati ingadozást eredményez, ennek következménye a
talányosság. A mű szerkezeti különlegessége a lehetséges értelmezések többféleségét biztosítja. Szörényi László
szerint „a történet olvasható úgy is, mint Tuba Ferkó és Dalos Eszti szerelmének tragikusan végződő históriája, úgy
is, mint ennek a történetnek intő példázattá alakított pletykaváltozata, úgy is, mint egy kísértethistória előjátéka, de
úgy is, mint távoltartó költői ábrázolása egy babonás falusi közösség költészetteremtő alkalmi megnyilvánulásának”.

A szerkezet polifóniáját tehát a kerettörténetbe ágyazott másik történet teremti meg, ugyanakkor az elbeszélő és
a közbeszóló beszédhelyzetek váltakozása is szerkezeti egységként értelmezhető.
A Tengeri-hántásköltészettechnikai értelemben is az egyik legkidolgozottabb ballada. A vizuális hatások
egységességét Losonci Miklós mutatta ki. E szerint a művet két domináns szín uralja: a fekete (éjjel színe) és a piros
(tűz színe, a piros kukoricacső, Eszti pirossága) mellett a sárga szín kap szerepet (Hold színe, tarló és a lepedő
színe). „A színkezelés az érzékelhetetlennek vagy legalábbis nehezen megfoghatónak, a végbementek
titokzatosságának, majdhogynem érthetetlenségének velejárója” (Losonci).Nehéz a történtek okát pontosan
meghatározni, csak érzékeltetni lehet, hogy talán a véletlen vagy valami félreértés, titokzatos erő okozhatta a bajt. A
színek már-már szimbolikus jelentéstartalmai a ballada összetettségének, titokzatos világának megerősítésére
szolgálnak. Hasonló bonyolultság, sejtetés jellemzi a költemény akusztikai rétegét is.

A versritmusa összetett, polifón jellegű. A cím egy adoniszisor. A vers hatsoros strófákból áll. Az első két sor
háromütemű 11-es (az epikus művek ritmusára emlékeztet), a következő négy sor kétütemű 8-as. Érzékelhetőek
azonban időmértékes ritmushatások is. Ilyen például az anapesztussal vagy ionicus a minoréval (u u – –) történő
sorkezdés: „Körülállja”, „Tovanyúlik”, „Ki először”, „Lakodalma” stb., illetve a szereplők nevébe rejtett ionicus a
minore alkalmazása: Tuba Ferkó, Dalos Eszti.
A balladarímképlete: a a b b x b. Az ötödik, rímtelen sor ritmikaifunkciója összefügg annak tartalmával: a „mese”
megszakítása (figyelmeztető, tanító szándékú ki-, illetve beszólások, a mesélő jelenbe belehallatszó külvilági
hanghatások asszociatív értelmezése) a szerkezet összetettsége által a költemény többfunkciójúságát is
érzékelteti.
A balladamelodikus verssorai tompítják a történet tragikus jelentésrétegét, a zene andalító szárnyalása feloldja a
feszültséget, ugyanakkor felerősíti a misztikusság, a valóság és a babonák világának egybefolyását. A tragikus
borzalom helyére a kísérteties félelem lép:
„Lohad a tűz; a legények subába –

Összebúnak a leányok csuhába;

Magasan a levegőben

Repül egy nagy lepedő fenn:

Azon ülve muzsikálnak,

Furulyálnak, eltünőben.”

Sőtér István megállapítása szerint „Tuba Ferkó és Dalos Eszti története káprázatként, belső jelenésként folytatódik a
hallgatók tudatában, s Ferkó halálát az összebúvó legények-leányok hallucinációjából, furulyaszót sejtő révületéből
találhatjuk ki.” A mű morális problémája a „bűn és bűnhődés”. Tuba Ferkó azzal, hogy magára hagyta várandós
kedvesét, jóvátehetetlen hibát követett el, közvetve vagy közvetlenül halálát okozta neki és gyermekének.
Bűnhődése szükségszerű, az ítéletet azonban nem a külső világ szolgáltatja, hanem a lelkiismeret. (Mint ahogy az
Ágnes asszonyban is látható: nem a társadalmi ítélet a fontos, hanem a lélek büntetése, a megőrülés.) Tuba Ferkó
öngyilkossága is ebből fakad. Hiába keresi kedvesét ebben a világban, már csak a másik világban oldhatja fel a
bűnt. A balladamisztikus színezete ennek a szálnak a beiktatásával erősödik fel.
Az erkölcsi vétek kezelésének újszerűsége is megragadható azonban, ha az elbeszélő és a közbeszóló mellett
feltételezzük Arany személyes kiszólásaként a „Ne gyalázza érte senki” mondatot. Imre László az elmerengő
tapintat, az elkomoruló érzékenység megszólalásaként, tehát a morális probléma feloldására tett kísérletként,
enyhítő gesztusként értékeli. Ez a feltételezett szándék áll szemben a kétszer is megerősített „Ti, leányok, ne
tegyétek” morális parancsával. A ballada szerkezeti, hangnembeli, jelentéstartalmi összetettsége és bonyolultsága
mellett tehát érdemes megemlíteni a moráliskétpólusosságot is.
 

Ezen portál non-profit oktatási céllal jött létre és a magyar közoktatás rendszere számára készült.
Kizárólag az oktatás illetve tudományos kutatás céljára használható szigorúan non-profit jelleggel.
This website has no commercial purpose and is provided to the Hungarian school system free of
charge. It may be used for the sole purpose of illustration for teaching or scientific research and only
for a strictly non-commercial purpose.