Az utolsó vacsora

Az utolsó vacsora Leonardo da Vinci kiemelkedő alkotása, melyet 1494-1498 között

festett. A hagyományos, gyors falfestési technika, az úgynevezett freskófestés volt
akkoriban elterjedve, Leonardo azonban nem ezt, hanem egy sokkal rugalmasabb módszert
alkalmazott. Olyan festéket használt, amely rendszerint fafelületeknél volt szokás.
Alapanyaga tempera. Az eljárás nem bizonyult megbízhatónak, és a kép hamarosan
elkezdett leválni a falról. Műfaja vallásos, az itáliai reneszánsz művészet elkápráztató
alkotása, a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának freskója.

Ha össze szeretnénk állítani a valaha volt legtitokzatosabb, rejtélyekkel leginkább

átszőtt festmények listáját, Leonardo da Vinci képe, Az utolsó vacsora méltán kerülhetne az
élmezőnybe. Sőt, talán nem lenne túlzás azt állítani, hogy kiérdemelné az első helyet.A Jézus
keresztre feszítése előtti napon tanítványaival közös vacsoráját és az eukarisztia szentségét
megörökítő képről időről időre újabb és újabb fantasztikus, évszázadokon át rejtőzködő
részletek fedik fel magukat a világ előtt.

Leonardo egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót

a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus
méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. A falkép ma igen rossz
állapotban van, a nedvesség megrongálta. Egyesek szerint a festő Júdást nem ruházta fel
attribútummal, s alakját betette a többi apostol közé, így nem tudni, melyik alak is ő. Ha
viszont elfogadjuk, hogy a festő az alakokat család szerint rendezi, akkor érthető, hogy Péter
mögött testvére András, előtte pedig a fia (János ev.: „Simon fia, Júdás”) ül. Furcsább, hogy
Jézus szívére most nem János hajol, mert balján a karjait valami miatt rémülten széttáró
testvérbátyja, Jakab ül. János viszont ezek szerint a képen nem is szerepel, ami legfeljebb az
évszázados átalakításokkal lenne magyarázható. Típusa szekkó, magassága 422 cm,
szélessége 904 cm.

Jól látható, és vonalzóval is ellenőrizhető, hogy a kép minden perspektívavonala – a

tartógerendák, díszítések stb. a terem felől – pontosan Jézus arcára vetülve – a kép
geometriai középpontja felé tartanak. Érzékelhető tehát, hogy egy mélyen vallásos,
„konstruktivista” alkotásról van szó, ami azonban éppen ezáltal valamit elhibázott – a
mestermű és alkotójának története ezt tükrözi.

Egy 2007-es elmélet szerint a kép egy zenei motívumot is tartalmaz rejtetten.

Leonardo festményének jellegzetessége, hogy általában teljesen egynemű, sötét háttér

előtt bontakoznak ki az éles fénnyel megvilágított alakok.

Egyes elméletek szerint Leonardo da Vinci falfestménye többszörös háromszög-

kompozícióba rendezi a jelenetet. Van olyan vélemény is , hogy a legfontosabb hármas
csoport a Szentháromságot jelképezi: az Atya ősi jelképe a világmindenséget megtartó pillér,
a Szentléleké pedig a Fiútól jobbra zokogó Erzsébet, akit a Bibliában elsőként „töltött be”. A
Jézus jobbján ülő alakot, aki eltávolodik tőle, a teológusok János apostolnak, az
összeesküvés-hívők a feleségének tartják. A hozzá hajoló alak jobb kezében kés van, a másik
kezével a nyaktájékon mutat egy agresszív jelet. Ez a meglehetősen bizarr felfogás
világszerte a keresztények megdöbbenését váltotta ki. Az előzmények ismeretében és a
restaurálást követően azonban biztosan tudható, hogy az Péter apostol, és hogy a kés nem az
ő, hanem valaki más kezében van. Ő pedig teljes határozottsággal éppen egy Istennek nem
tetsző cselekedetet, Júdás megölését akadályozza meg, ami az emberek bűneinek másnap
történő megváltását lehetetlenítené el, és amit a kés isteni csodával történő törése is igazol.