MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁSOK ÉS

ÜZEMEK GAZDASÁGTANA

ÖKONÓMIAI FÜZETEK

6.

Vállalatgazdasági alapfogalmak

Írta:

Dr. Pfau Ernő

egyetemi tanár

Dr. Posta László

egyetemi docens

Debreceni Egyetem
Agrártudományi Centrum
Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar
Vállalatgazdaságtani Tanszék

Debrecen
2002
 2

A Debreceni Agrártudományi Egyetem Vállalatgazdaságtani

Tanszéke a FARMGAZDÁLKODÁS (Farm Business Management) c.
tankönyv 1992-es kiadását követően új sorozattal jelentkezik a
"Gazdálkodástan" tudományában. ÖKONÓMIAI FÜZETEK címmel indul
a Mezőgazdasági vállalkozások és üzemek gazdaságtana c. egyetemi
jegyzet keretében a tananyag legfontosabb témaköreinek kidolgozása és
közreadása.

A kiadás költségeinek csökkentését szolgálja a gyorsfűzővel

összekapcsolható, fejezetenkénti megjelenítés. Ez a módszer a jegyzet
anyagának gyors aktualizálását is lehetővé teszi a jövőben. A fejezetek
végén található a sorozat eddig megjelent részeinek listája.

Lektorálta:

A Vállalatgazdaságtani Tanszék kollektívája

 3

Ökonómiai alapfogalmak

“Ahhoz, hogy a regény élményt nyújtson,

először a betűket kell megtanulni.”

Ahhoz, hogy a gazdasági életben eredményeket tudjunk elérni, a

rendelkezésre álló erőforrásokat hatékonyan kell működtetni. A
vállalkozások fő célja a nyereség elérése, s e megközelítésben jellemzően
négy tényezőről beszélhetünk. A termelés produktumát - “a termelés
értékét” szembe kell állítani a “termelés költségeivel”, s sikeres
vállalkozás esetén “jövedelmet”, nyereséget ér el a vállalkozó. Mindezt
úgy kell megtennie, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat
„hatékonyan” működtesse.

A gazdálkodás ezen tényezőit bizonyos kategóriák segítségével mérjük,

értékeljük. Ezek közül az alapfogalmaknak tekinthető – termelési érték –
termelési költség – jövedelem – hatékonyság – számítások különféle
mutatóinak tartalmát kell mindenek előtt megismerni, hogy ökonómiailag
megfelelően tudjuk értékelni a vállalkozásokat. A következőkben ezeket a
mutatókat, s a képzésükkel kapcsolatos ismereteket tekintjük át.
 4

I. Termelési érték

A termelés alapvető célja adott erőforrások felhasználásával termékek,

szolgáltatások előállítása. Ezeket pénzben kifejezve termelési értéknek
nevezzük. A termelési érték adott körülmények között kifejezi a termelés
nagyságát, színvonalát, időrendi változásának mértékét. A vállalkozónak -
a befektetett tőke jövedelmének növelésével szemben - alkalmanként,
rövid időre, fő célja lehet a termelés nagyságának, értékének növelése pl.
egy új piacra való betörés esetén.

A gazdálkodás során, hogy jövedelmet tudjunk elérni, először meg kell

termelnünk, elő kell állítanunk termékeinket, melyeknek későbbi
értékesítéséből tudunk (remélhetőleg) jövedelmet realizálni. Az előállított
termékeket attól függően, hogy milyen jelentőségűek, milyen pozíciót,
súlyt töltenek be a termelési folyamatban, a következőképpen
osztályozhatjuk:
- Fő termék: a termelés elsődleges célja, produktuma, amely magas
használati értéket képvisel. Ilyen főtermék lehet pl. a búza, kukorica,
tej, hízómarha, stb.
- Ikertermék: a termelés során előállított közel azonos értékű termékek.
Ikertermék előállításáról beszélünk pl. a juhászatban, amikor a juhhús,
juhtej, illetve gyapjú előállítása történik.
- Melléktermék: a főtermék, illetve ikertermékek előállítása során
létrejött olyan produktum, melynek használati értéke lényegesen kisebb
az előbbieknél. Melléktermék lehet pl. a búzaszalma, illetve a trágya.

Az előállított termékeinket összefoglalóan hozamnak nevezzük. A hozam

a termelés elsődleges mérőszáma, a megtermelt termékeket,
szolgáltatásokat naturális (természetes) egységben fejezi ki.
Mivel naturáliában mutatja a termelés nagyságát, ezért jellegzetessége,
hogy segítségével csak azonos terméket előállító ágazatok hasonlíthatók
össze. A hozamokat vetíthetjük a termelőkapacitás egységére (pl. 5 t
búza/ha, vagy 6 000 l tej/tehén), s ebben az esetben fajlagos hozamról
beszélünk. A fajlagos hozam közvetlenül tájékoztat a termelés
színvonalának eredményéről, egyszerű, közérthető, ugyanakkor saját
üzemünk adatait más vállalatok hasonló adataival egybevetve bizonyos
következtetések levonására alkalmas. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a
 5

fajlagos hozam önmagában csak a termelés színvonalát fejezi ki,

hatékonyságára csak közvetve utal. Gyakran előfordul, hogy nagy
hozamok elérése sokkal kedvezőtlenebb eredménnyel jár - a későbbiekben
tárgyaltak szerint -, mint a szerényebb hozamok előállítása.

A különböző naturális egységben mért hozamokat természetesen “közös

nevezőre” kell hoznunk. E célra az összevonhatóság, összehasonlíthatóság
érdekében a hozamoknak valamely közös mérőszámait használjuk. Ilyenek
pl. a gabonaegység, keményítőérték, tejegyenérték, melyek közös naturális
mérőszámként lehetővé teszik az összehasonlítást.

A legjellemzőbb, legáltalánosabb, s egyben legegyszerűbb közös

mérőszám azonban nem más, mint a pénz, melynek segítségével a legtöbb
dolog egyértelműen mérhető, s amivel a gazdasági tevékenység mindig
kifejezhető. A termelési értéknek - azaz a vállalat tevékenysége során
előállított termékek, szolgáltatások hozamának pénzben kifejezett
értékének - számítása a következő képlet segítségével történik:

Termelési érték = Hozam x Egységár

A termelési érték meghatározásakor különbséget kell tennünk, hogy az

egységár pontosan milyen árat jelöl, hisz - mint azt az 1. táblázat mutatja -
különböző árakat ismerünk. Az árak fajtái a következők:

1. táblázat Az árak fajtái

1. Piaci ár
értékesítési - beszerzési,
termelői - nagykereskedelmi -
fogyasztói (kiskereskedelmi)

2. Védő ár
hatósági (fix) ár
alulról védett (intervenciós) ár
felülről védett ár

3. Önköltségi ár
belső elszámolásra szolgál

4. Irány ár
 6

1. Piaci ár
A termékek döntő része a piacon - piaci áron - kerül értékesítésre. Ez
azt jelenti, hogy önmagában a termék előállítása még nem elégséges
feltétele az eredmény realizálásának, hiszen a terméket el is kell adni. Az
pedig, hogy az értékesítés milyen “piaci áron” történik, nagymértékben
befolyásolja a vállalkozás jövedelmét, mert hiába takarít be a vállalkozó
rekordtermést egy adott évben a búzaföldjéről, ha alacsony áron tudja
termékét értékesíteni, ez neki összességében kisebb jövedelmet jelenthet,
mintha egy alacsonyabb termést jóval magasabb áron értékesítene.
Hasonlók mondhatók el a beszerzett anyagok esetében is, mivel az
alacsonyabb, vagy magasabb árak jelentősen befolyásolhatják az előállított
termékek költségét, jövedelmét. Ezért manapság nem elég a termelni
tudás, a jó szakember azt is tudja, hogy hol és mennyiért értékesítheti
áruját, vagy szerezheti be szükségleteit, hogy az számára a legkedvezőbb
piaci árat, s ezzel összefüggésben jövedelmet eredményezze.

Az előzőkkel összhangban a piaci áron belül megkülönböztetünk

értékesítési és beszerzési árat attól függően, hogy az értékesítési
folyamatnak melyik oldalát közelítjük meg. (Ami az egyik félnek
értékesítési ár, az a másiknak - logikusan - beszerzési árként fog
jelentkezni.) A piaci ár kategórián belül megkülönböztetjük még a
termelői, nagykereskedelmi, illetve fogyasztói (kiskereskedelmi) árat is,
mely attól függ, hogy az értékesítési folyamatban résztvevő fél, mint a
terméket előállító (termelő), vagy mint további forgalmazó
(nagykereskedő), vagy mint végső értékesítő (kiskereskedő) jelenik-e meg.
A termelői és nagykereskedelmi ár közötti különbséget nagykereskedelmi
árrésnek, a nagykereskedelmi és a fogyasztói (kiskereskedelmi) ár közötti
különbséget kiskereskedelmi árrésnek nevezzük.

2. Védő ár
Mint a neve is mutatja, a védő ár arra hivatott, hogy védjen az esetleges
alacsony, vagy magas árak okozta kellemetlen gazdasági hatásoktól.
Igazából nem jellemzője a termelésnek (a piacnak), azonban a
mezőgazdasági tevékenység - sajátosságaiból adódóan - igényli az államtól
termelésének védelmét, még akkor is, ha jelenleg a védő árnak csak egyik
fajtája létezik. Megkülönböztetünk:
 7

- hatósági (fix) árat, mely az állam által meghatározott, s adott

termék, főképp lakosság felé forgalmazható árát jelenti. Piacgazdasági
viszonyok között nem jellemzőek a fix árak. Régebben az alapvető
élelmiszereknek (tej, kenyér, cukor) volt hatósági (fix) áruk.
- alulról védett (intervenciós) árat, melynek célja a termelő
védelme. Ez az ár jellemzően biztosítja azt, hogy az értékesítés során
legalább a termelés közvetlen (előállítási) költségei térüljenek meg.
2002-ben pl. a búza intervenciós ára 23 000 Ft/t volt, ami azt jelenti,
hogy abban az esetben, ha a piacon a termelő nem tudja az általa
előállított búzát magasabb áron értékesíteni (esetleg csak sokkal
alacsonyabb áron tudná azt megtenni), az állam beavatkozik és
megvásárolja tőle ezen az előre meghatározott, alulról védett áron. Ez
tulajdonképpen tekinthető egyfajta biztosítéknak a termelő felé, aki
jobb ajánlat híján ezen az áron értékesítve termékét, végül elkerüli az
esetleges alacsonyabb árból, vagy az eladatlan termékből eredő
nagyobb veszteséget.
- felülről védett árat, mely alapvetően a fogyasztót védi
(illetve védené, mert napjainkban ez az ártípus sem működik).
Felülről védett árról beszélünk abban az esetben, ha az állam
maximalizálja valamely termék árát, így az többért nem árusítható a
végső felhasználó, a fogyasztó részére.

3. Önköltségi ár
Az áraknak ezt a fajtáját a vállalat (vállalkozás) belső elszámolásában
alkalmazzák, üzemen belül előállított és felhalmozott, még nem
értékesített termékek (raktáron levő kész-, félkész-termékek, befejezetlen
termelés) értékének meghatározásánál. Az önköltségi ár megmutatja,
hogy az adott termék előállítása - általános költségek nélkül - pontosan
mennyibe került a termelőnek.

4. Irány ár
Az irány árra jellemző, hogy a termelő és termeltető a termelési
szerződések megkötésekor bizonyos irány árakban egyezik meg, amitől - a
szerződésben szabályozottaknak megfelelően - a termék értékesítésekor
eltérhetnek. Az irány árra a legjellemzőbb, hogy nyereség tartalma van.
Meghatározásában sokszor a termelők érdekképviseleti szervei, és a
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium is közreműködik.
 8

A termelési érték kategóriái

A teljes termelési érték kiszámításához nem elegendő a már tárgyalt

alapképlet ismerete, ugyanis vannak olyan - a termelési értéket növelő -
tényezők, melyeknek nincs hozamtartalmuk. Ez azt jelenti, hogy ez
esetben nincs olyan naturálisan mérhető termék, szolgáltatás, amit
megszorozva az egységárral megkapnánk a termelési értéket (vagy annak
egy részét), azonban ezek a tételek mégis növelik a termelési érték
nagyságát. Ilyen lehet pl. kár esetén a biztosító által fizetett biztosítási
térítés, vagy az esetleges állami támogatás, a kapott kamat, amelyek
termelési értéket növelő tényezőként jelennek meg.

A termelési érték számítható ágazati szinten, amikor egy-egy ágazat (pl.

búza, vagy sertés ágazat) termelési értékét kívánjuk meghatározni, de
ugyanúgy számolhatjuk egy főágazat (növénytermesztés vagy
állattenyésztés), vagy az egész vállalat (vállalkozás) által előállított
termelési érték nagyságát, sőt nemzetgazdasági szinten is kifejezhetjük
ezt az értéket.

A termelési érték számításánál gyakran halmozódások fordulhatnak elő,

melyek nehezítik az ökonómiai tisztán látást. A halmozódások azt jelentik,
hogy bizonyos korábban előállított termékek értékét a termelési folyamat
során többször is figyelembe vesszük, ami torzítja a valós képet. Ezt
elkerülendő, a termelési értéknek különböző kategóriái léteznek, melyek
segítségével igyekszünk kiszűrni az előforduló halmozódásokat.

1. Bruttó termelési érték: az időegység (általában 1 év) alatt előállított

összes termék, szolgáltatás értéke. Jellemzője, hogy halmozódásokat
tartalmazhat és értékének meghatározásánál - vállalat esetében - a
piaci árak alapján kalkulálnak.

2. Halmozatlan termelési érték: a bruttó termelési érték, valamint a

termelés során újra felhasznált termékek értékének különbsége.
Az újrafelhasználásra példaként szolgálhat a takarmány, a trágya,
vagy a vetőmag, amit előzőleg előállított a gazdaság, de - a termelés
folytonossága érdekében - újra felhasználják, “visszaforgatják”,
ahelyett, hogy értékesítenék.
 9

3. Árutermelési érték: időegység alatt a vállalat által értékesített

termékek, szolgáltatások értékét jelzi, valódi piaci árbevételt tükröz.

A mai pénzügyi elszámolás gyakorlatában, amikor adott időszak

gazdálkodási eredményét, jövedelmét kívánják kiszámítani, mindig az
árutermelési értékből indulnak ki, hisz jövedelmet csak a ténylegesen
értékesített termékek alapján lehet realizálni.

Ugyanakkor egy vállalat adott éves teljesítményének meghatározásánál

azokat az előállított, de eladatlan termékeket (illetve a termékek önköltségi
áron számolt értékét) is figyelembe kell venni (le kell vonni), amelyek
adott időszakban a vállalaton belül előállításra kerültek. Azoknak a
termékeknek az önköltségi áron nyilvántartott értékét viszont, melyeket az
előző évben állítottak elő – de a tárgy évben értékesítettek – hozzá kell
adni az előző értékhez. Ennek megfelelően annak függvényében, hogy
melyik érték a nagyobb vagy kisebb, a készletváltozásból adódó
értékkülönbözet a tényleges vállalati produktumot növelheti, vagy
csökkentheti.

A termelési értékkel kapcsolatos számításokat - búzatermesztés esetében -

a 2. sz. táblázatban mutatjuk be.

2. táblázat A búzatermesztés termelési értéke

Megnevezés Mennyiség (t) Egység ár (Ft/t) Érték (mFt)

Búzaszem 1 000 25 000 25 000
Búzaszalma 500 4 500 2 250
BRUTTÓ TERMELÉSI
ÉRTÉK - - 27 250
Le: Újrafelhasználás
(vetőmag) 50 25 000 1 250
HALMOZATLAN
TERMELÉSI ÉRTÉK - - 26 000
ÁRUTERMELÉSI
ÉRTÉKx (Értékesített
termékek értéke) - - 24 150
x
Külön nyilvántartás alapján számítva.
 10

A példában az előállított termékek értékéből levonva az újrafelhasználás

értékét megkapjuk a halmozatlan termelési értéket. Az árutermelési értéket
– külön nyilvántartás alapján – az értékesített termék mennyisége és az
értékesítési átlagár figyelembevételével kapjuk meg.

4. Hozzáadott érték: a bruttó termelési érték, valamint az

újrafelhasználás és a vásárolt áruk értékének különbözete.
Vásárolt áru pl. a termelés érdekében vásárolt és felhasznált műtrágya,
vagy növényvédőszer. A hozzáadott termelési érték a vállalkozás által
munkával előállított új értéket és az amortizációt tartalmazza, mely
esetenként az adózás alapjául szolgál. (Nemzetgazdasági szinten
általában a GDP értékével teszik egyenlővé.)

5. Nettó termelési érték: az előzőtől abban tér el, hogy a bruttó

termelési értékből nemcsak az újrafelhasználást és a vásárolt áruk
értékét vonjuk le, hanem az amortizációt is. Így a vállalat
időegység alatt, munkával előállított új produktumát fejezi ki. A nettó
termelési érték nagyságát nemzetgazdasági szinten is vizsgálják.

A felsoroltakból leggyakrabban használt vállalati kategóriák a bruttó-, áru-,

és a hozzáadott termelési érték.

A mezőgazdaság termelési értékének összetételét és felhasználását,

valamint belső megoszlását a 3. táblázat és az 1. ábra mutatja be.

3. táblázat A mezőgazdaság bruttó termelési

értékének összetevői

Megnevezés %-os megoszlás

BRUTTÓ TERMELÉSI ÉRTÉK 100
ebből:
- újrafelhasználás 15 – 25
- vásárolt érték 45 – 60
- amortizáció 5–8
- nettó termelési érték 25 – 35
 11

A 3. táblázat adatai a mezőgazdaság bruttó termelési értékének belső

struktúrájára jellemzőek. Természetesen ettől lényeges eltérésekkel is
találkozhatunk egy-egy konkrét vállalkozás esetében, pl. ha csak
növénytermesztéssel, vagy csak állattenyésztéssel foglalkozik a
vállalkozás.

1. ábra A termelési érték összetétele és

felhasználása

U U U U
±Kv. VÉ VÉ
A
BoTÉ HLTÉ ÁTÉ HÉ N TÉ
o

Jelmagyarázat:
BoTÉ = Bruttó termelési érték
HLTÉ = Halmozatlan termelési érték
ÁTÉ = Árutermelési érték
HÉ = Hozzáadott érték
NoTÉ = Nettó termelési érték
U = Újrafelhasználás
Kv. = Készletváltozás ±
VÉ = Vásárolt érték
A = Amortizáció

A termelési értéket - hasonlóan a hozamhoz - viszonyíthatjuk

különböző erőforrások, termelőkapacitások egységéhez, s ekkor
fajlagos termelési értékről beszélünk. Lehetséges tehát a termelési
értéket 1 ha földre, 1 fő munkaerőre, egységnyi termelésbe fektetett
tőkére, stb. vetíteni. Lényeges megjegyeznünk, hogy csak azonos
termelőkapacitás egységre vonatkoztatott, azonos tartalmú termelési
értékek hasonlíthatók egymáshoz!
 12

A termelési érték fokozása a vállalkozók fontos célja lehet. A gyakorlati

szakemberek általában törekednek a termelési érték növelésére, azonban
ennek határt szab a mindenkori természeti, közgazdasági környezet. Ezért
a termelési érték fokozása célként csak akkor fogadható el, ha az
megfelelő gazdasági eredménnyel - jövedelemmel - is társul, ellenkező
esetben nem szabad a gazdálkodás céljának tekinteni. A mindenáron való
hozam-, illetve termelési érték fokozás tehát hibás gazdasági döntés is
lehet.

A termelési érték fokozásának több módja lehetséges. Növelhető egyrészt

a megtermelt termékek mennyiségének fokozásával, másrészt a
megtermelt termékek minőségének javításával. Ezeket együttesen a
termeléssel összefüggő termelési érték fokozásnak nevezzük. A termelési
érték azonban nemcsak a termeléssel fokozható, hanem az árak
növelésével is. (Ha ugyanannyi megtermelt terméket az idén magasabb
áron értékesítünk, mint tettük azt tavaly, akkor ebből adódóan a termelési
érték idén magasabb értéket fog elérni.) Továbbá növelheti a termelési
értéket az állami támogatás, biztosító kártérítése, vagy más, a termeléssel
szorosan nem összefüggő bevétel pl. a kapott kamat, vagy az infláció
okozta árnövekedés. A termelési érték (hozam) növelésére tehát többféle
lehetőség áll a vállalat (vállalkozó) rendelkezésére, ezért - ha ez egyben a
jövedelem fokozását is szolgálja - minden kínálkozó alkalmat meg kell
ragadni a cél elérése érdekében.
 13

II. Termelési költség

A termelés költségeinek ismerete az eredményes gazdálkodás egyik

alappillére, ezért feltétlenül szükséges jelentőségének megfelelő
mélységben foglalkoznunk a témával. A termelési költségek vizsgálata
igen széleskörű lehet, ami azt jelenti, hogy sokféle szempontból
közelíthetjük meg a témát, attól függően, hogy mit vizsgálunk, illetve
miért, milyen célból folytatjuk a vizsgálatot.

A gazdasági életben, az utóbbi években új, egységes költségszámítási

rendszer alakult ki, azonban bizonyos eltérések így is vannak a számviteli
és a közgazdaságtani költségszámítás, költségvizsgálat között. Ennek oka
alapvetően abban rejlik, hogy a számvitel célja a - gazdasági események
nyilvántartása alapján történő - tisztánlátás egy adott helyzetben,
megvalósításának módja pedig az említett nyilvántartások alapján
utókalkulációk segítségével végzett költségvizsgálat, a valós költségek
vizsgálata. A közgazdasági vizsgálódás ezzel szemben egy tágabban
értelmezett költségvizsgálatot jelent, hiszen egyrészt olyan költségeket
is számításba vesz - mint a haszonáldozati költség, vagy más szavakkal
az alternatív költség - melyet a számvitelben nem tartanak nyílván a
költségek között, a gazdasági döntéseink jobb megalapozása érdekében
azonban a közgazdaságtan figyelembe vesz. Másrészt a költségek
csoportosítása, elemzése során a céloknak megfelelően - pl. a döntést
megalapozó kalkulációknál - a költségvizsgálat eltér a számviteli
gyakorlattól. Lényeges azonban megjegyeznünk, hogy minden
költségvizsgálat - legyen az jellemzően a termelési folyamat befejezésekor
az utókalkuláció, mely elsősorban a tevékenységek utólagos vizsgálatát
szolgálja, vagy előkalkuláció, mely újabb döntéseinket alapozza meg - a
számviteli nyilvántartásokon nyugszik.

Jelen részben a felmerült, valós költségekkel foglalkozunk, majd a

következő fejezet végén a haszonáldozati, vagy alternatív költségekről is
szólunk.
 14

A termelési költség alapvető kategóriája a ráfordítás. A ráfordítás a

vállalatok tevékenysége során a termelés érdekében felhasznált
erőforrások naturális mértékegységgel kifejezett mennyisége (pl. kg
műtrágya, kg vetőmag, stb.). A számviteli gyakorlatban a ráfordítás
fogalmát pénzben kifejezett kategóriáknál is alkalmazzák. Nem minden
erőforrás-felhasználás determinálható azonban ráfordításként, így pl. a
termőföld sem, melyet nem használunk fel, “csak” segítségével termelünk,
vagy a befektetett eszközként szereplő gépek és épületek sem, melyek
esetében szintén nem beszélünk ráfordításról a szó eredeti értelmében.

A leggyakoribb erőforrásokból kikerülő ráfordítások a következők:

- a munkaerő köréből az élő munka, mely ráfordítás mértékegysége a
munkában eltöltött idő, illetve az annak kifejezésére szolgáló
teljesítmény,
- a termelési eszközök köréből a holt munka, melyből a forgóeszközök
adják a legtipikusabb ráfordításokat. Ilyenek pl. az anyag jellegű
ráfordítások, melyek az összes költségnek döntő részét jelentik, s a
velük való gazdálkodás a vállalat (vállalkozás) egyik legfontosabb
feladata.
A befektetett eszközök ráfordításáról nem szoktunk beszélni, inkább
csak a termelés tartósan lekötött eszközigényéről. Meg kell azonban
jegyeznünk, hogy a befektetett eszközök bizonyos csoportjaival végzett
munka ráfordításként jelentkezik. Ilyen pl. a valamely tevékenység
érdekében gépi eszközökkel végzett műszakóra, normálhektár, illetve
tonnakilométer. A föld sajátos termelési eszközként vesz részt a
termelésben. A ráfordítások kapcsán azonban általában nem beszélünk
föld ráfordításról, helyette a termelés területigényéről szólunk.

Abban az esetben, ha a ráfordításokat valamilyen másik termelési

tényezőhöz viszonyítjuk, fajlagos ráfordításról beszélünk. A fajlagos
ráfordítás tehát a termelőkapacitás egységére (ha, állat db, stb.), vagy a
termék, illetve szolgáltatás egységére vetített ráfordítás mennyisége.
(Pl. 200 kg műtrágya /ha, vagy 3 kg abraktakarmány/ 1 kg élőtömeg-
gyarapodás.) Gyakran értékelnek a ráfordítások alapján egy-egy gazdasági
tevékenységet. E mutatók használatakor nagy előnyt jelent, hogy ezek
csaknem állandóak, így a több év eredményeit összehasonlító
vizsgálatoknál kiszűrhetők általuk a pénzbeli értékelés hibái, így pl. az
infláció hatása is.
 15

A fajlagos ráfordítások tükrözik a termelés színvonalát, hiszen (elvileg)

magas ráfordítás, magas hozamot indukál. A ráfordításokkal való
gazdálkodás ugyanakkor magas fokú szakmai ismereteket, valamint a
természeti környezet ismeretét is megkívánja, hiszen a szakember számára
nem elég a magas ráfordítások megtétele, ismernie kell a ráfordítások
érvényesülésének, hatékonyságának alakulását is, tehát tudnia kell, hogy
meddig érdemes fokozni a ráfordításokat.

A ráfordításokhoz tett kitérő után térjünk vissza a termelés költségeihez,

hiszen ezek után már megfogalmazhatjuk a termelési költség definícióját.
A termelési költség a termelés, szolgáltatás érdekében felhasznált
ráfordítások pénzben kifejezett értéke.

Termelési költség = Ráfordítás x Egységár

Az egységár - mint a termelési értéknél már tisztáztuk - lehet:

- piaci ár (vásárolt termékek esetén),
- védő ár (bizonyos termékek esetén, az állam által szabályozva,
mely ma nem jellemző),
- önköltségi ár (saját előállítású termékek esetén),
- irányár.

A termelési költség definíciója azonban nem minden esetben fedi a pontos

fogalmat, ugyanis vannak olyan költségek, amelyeknek nincs
ráfordítástartalmuk. Ez azt jelenti, hogy ugyan elszámoljuk őket
költségként, de nem tudunk hozzájuk naturális mértékben vett ráfordítást
rendelni. Ilyenek pl.
- a különböző adók,
- a biztosítási díjak,
- a tagsági díjak,
- a kamatok, valamint
- a föld bérleti díja, stb.
 16

A költségeket úgy is meghatározhatjuk, hogy azt a pénzértéket

jelentik, melyet fel kell számítani az áruk előállítása, a szolgáltatások
teljesítése érdekében felhasznált javakért.

A költségek között alapvetően különbséget kell tenni aszerint, hogy:

- készpénzes (pénzmozgást okozó), vagy
- nem készpénzes (pénzmozgást nem okozó) költségekről
beszélünk.

Az előzőekbe sorolhatók azok a költségek, melyek akkor merülnek fel, ha

a vállalkozás érdekében valamilyen készpénzes kiadást kell eszközölni.
Ilyen lehet pl. a műtrágya, üzemanyag, takarmány vásárlásakor megjelenő
költség.

A nem készpénzes költségek, mint a nevük is mutatja, nem okoznak

effektív pénzmozgást. Alapvetően ide tartozik:
- az értékcsökkenési leírás költsége (a befektetett
tárgyi eszközök tárgyalásakor bővebben lesz szó róla).

Az értékcsökkenési leírás költségét a számvitel más költségekhez

hasonlóan nyilvántartja és költségként elszámolja, bár e költségnek sajátos
elszámolási problémái vannak.

A termelés költségeit a termelés különböző szintjein vizsgálhatjuk, így

beszélhetünk:
- munkaműveleti,
- ágazati,
- vállalati (vállalkozási),
- nemzetgazdasági költségvizsgálatról.

Ennek megfelelően a költségek tartalma más-más lehet, valamint

számításuk is eltérő. A tantárgy keretén belül munkaműveleti, ágazati és
vállalati költségvizsgálatokkal foglalkozunk. Ezek a vizsgálatok egy-egy
tevékenység, vállalat összes költségére terjednek ki. Mielőtt ezekről
szólnánk, különböző csoportosítás szerint áttekintjük külön-külön az egyes
költségeket.
 17

A termelési költségek csoportosítása

A termelési költségek csoportosítása, osztályozása az előbbiekben említetteken

túl több szempont szerint lehetséges. Ezek a szempontok:
1. a megjelenési forma,
2. az elszámolhatóság,
3. a termelés volumenével való kapcsolat,
4. a tevékenységek, munkaműveletek.

A költségek csoportosítását a 2. ábrában foglaltuk össze. A következőkben e

csoportosítás szerint tekintjük át a költségeket.

2. ábra A költségek csoportosítása

1 2 3 4
Megjele- Elszámol- Termelés Tevékeny-
nési hatóságuk volumenével ségek,
formájuk szerint való munka-
szerint kapcsolatuk műveletek
(Költség- szerint szerint
nemek)

Ele- Össze- Köz- Álta- Állan- Válto- Nö- Állat- Egyéb

mi tett vetlen lános dó zó vény- te- tevé-
költ- költ- költ- költ- költ- költ- ter- nyész keny-
sé- ségek ségek ségek ségek ségek mesz- -tés ségek
gek tés ktg. ktg. ktg.

1. A költségek megjelenési forma szerinti osztályozása azt jelenti, hogy az

elkülönítés alapja ebben az esetben az, hogy az illető költség megjelenésekor,
felmerülésekor elemi vagy összetett költségként jelentkezik.
Csoportosításukat a 4. táblázatban foglaltuk össze.
 4. táblázat A termelési költségek megjelenési formájuk
szerint

ELEMI KÖLTSÉGEK
1. Anyag jellegű költség
2. Személyi jellegű költség
3. Értékcsökkenési leírás költsége
4. Egyéb költség
ÖSSZETETT KÖLTSÉGEK
1. Segédüzemi szolgáltatás költsége
2. Speciális tárgyi eszközök költsége
3. Általános költségek

Elemi költségnek nevezünk egy költséget abban az esetben, ha az további

részekre nem bontható. Ezeket a költségeket költségnemeknek is
szoktuk nevezni. Ide tartoznak:
- az anyagjellegű költségek, melyek a termelési költségnek általában
döntő részét teszik ki. Ilyenek többek között a műtrágya,
növényvédőszer, vetőmag, energia, takarmány, gyógyszer, javítási
anyag, alkatrész, növendék-, illetve hízó állat, stb.,
- a személyi jellegű költségek, melyek a kifizetett béreket, bérjellegű
juttatásokat és az ezekhez kapcsolódó társadalom-biztosítási járulékot
és más kötelezettségeket tartalmazzák. Az utóbbiak nagysága a
kifizetett bérnek meghatározott százaléka, ami jelenleg eléri a bér 35-45
%-át,
- az értékcsökkenési leírás költsége, mely a befektetett tárgyi eszközök
(állóeszközök) és immateriális javak beruházási költségeinek idő (vagy
teljesítmény) arányosan elszámolt értékét jelenti. Pl. egy traktor
tervezett 8 éves használata esetén az értékcsökkenési leírás
(amortizáció) éves értéke a gép új értékének 12,5 %-a,
- az egyéb költségek, melyek közé soroljuk mindazokat a közvetlen
költségeket, amik az előző három költségbe nem sorolhatók. Pl. a
bérleti díj, kamat, biztosítási díj, adó, tagsági díj, külső szolgáltatás, stb.

Az előbbiekkel ellentétben azokat a költségeket, amelyek két, vagy több

elemi költséget foglalnak magukba összetett költségeknek nevezzük. Ide
tartozik:
- a segédüzemi szolgáltatás költsége,
- a speciális tárgyi eszközök költsége,
 19

- az általános költség.

A fogalmi meghatározásból adódóan az összetett költségeket több elemi

költségre lehet bontani.

Segédüzemi szolgáltatásnak nevezzük azokat a teljesítményeket,

amelyek a vállalkozáson belül nem mint végtermékek jelennek
meg, hanem azok előállítása során mint szolgáltatások
kerülnek felhasználásra. (Pl. a gépekkel végzett különféle
munkálatok.) Jellemző, hogy a közép- és nagyvállalatoknál szolgáltatási
típusonként - pl. traktor csoportonként - külön-külön tartják nyílván ezeket
a költségeket, valamint teljesítményüket. A költségösszesítés alapján év
végén a teljesítmények figyelembe vételével határozzák meg egy
normálhektárnak, egy tonnakilométernek, vagy egy köbméter
öntözővíznek a költségét, majd ezek ismerete alapján (az igénybe vett
szolgáltatások arányában) osztják fel a segédüzemi költségeket az egyes
ágazatok között. Így pl. meghatározható a búza ágazat traktor-, vagy
kombájn segédüzemi költsége egy évre vonatkozóan. Itt kívánjuk
megjegyezni, hogy a számviteli gyakorlat a segédüzemi költségeket a
költségek számbavételekor a felosztott költségek között tartja nyílván és
számolja el.

5. táblázat A segédüzemi szolgáltatás költségeinek

összetétele

ANYAG JELLEGŰ KÖLTSÉG

üzem- és kenőanyagok, alkatrész- és javítási
anyagok, stb.
SZEMÉLYI JELLEGŰ KÖLTSÉG
a traktorosok, kombájnosok, tehergépkocsi vezetők,
műhelydolgozók, stb. munkabér és közterhe
ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS KÖLTSÉGE
a gépek, járművek, javító műhelyek, stb.
értékcsökkenési leírása
EGYÉB KÖLTSÉG
gépjárművek vizsgáztatási díja, gépjárműadó, stb.
 20

A bemutatott 5. táblázatból kitűnik, hogy a segédüzemi szolgáltatások

költsége tartalmazza mindazokat az elemi költségeket, amelyek egy-egy
szolgáltatás érdekében felhasználásra kerülnek.

A segédüzemi szolgáltatás költségéhez hasonlóan a speciális tárgyi

eszközök költségének és az általános költségnek az összetételét is
megvizsgálhatjuk, azok elemi költségekre való felbontásával. A speciális
tárgyi eszközök költségei csak abban az esetben kerülnek külön
kimutatásra, ha azok csak egy ágazatot, tevékenységet szolgálnak. A
6. táblázatból kitűnik, hogy a költségek két költségrészből tevődnek össze,
melyek közül a javítás, karbantartás költsége szintén összetett költség,
mivel több elemi költségből áll, mint pl. anyag- és munkabér költségből.

6. táblázat A speciális tárgyi eszközök költségének

összetétele**

ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS KÖLTSÉGE

a speciális eszköz értékcsökkenési leírása
JAVÍTÁS, KARBANTARTÁS KÖLTSÉGE
javítási anyag, munkabér, stb.

** egyetlen ágazat által használt eszközök esetén

pl.: cukorrépakombájn, dohányszárító, stb.

Az általános költségek vizsgálatakor - a 7. táblázat szerint - kitűnik, hogy

azok nagyon sokféle elemi költségből tevődnek össze. Jellemzőjük, hogy
több ágazat, vagy az egész vállalkozás érdekében kerülnek
felhasználásra. Egységnyi mennyiségük egy-egy ágazatra közvetlenül
nem mutatható ki.
 21

7. táblázat Az általános költségek összetétele

ANYAGKÖLTSÉG
irodaszerek, nyomtatványok, irodák, raktárak
energia költsége, stb.
SZEMÉLYI JELLEGŰ KÖLTSÉG
a vezetők és az adminisztratív munkakörben
dolgozók, stb. munkabére
SEGÉDÜZEMI SZOLGÁLTATÁS KÖLTSÉGE
irodai fűtőanyagok szállítása, parkok ápolása, stb.
ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS KÖLTSÉGE
irodák, magtárak, raktárak, központi járművek, stb.
értékcsökkenési leírása
JAVÍTÁS, KARBANTARTÁS KÖLTSÉGE
irodák, központi járművek, stb. javítási, anyag és
munkabér igénye
EGYÉB KÖLTSÉG
adók, kamatok, irodák-, magtárak-, raktárak
biztosítási díja, stb.

2. A költségek elszámolhatóság szerinti csoportosításakor (8. táblázat)

azt kell eldöntenünk, hogy az illető költség közvetlen, vagy közvetett -
általános - költségként jelentkezik-e. Közvetlen költségről beszélünk
abban az esetben, ha egyértelműen elkülöníthető, hogy konkrétan
melyik ágazat, tevékenység érdekében került az felhasználásra.
Ebben az esetben közvetlenül az adott ágazat terhére számoljuk el az
illető költséget. Akkor viszont, ha a költségről nem tudjuk eldönteni,
hogy konkrétan melyik ágazatot szolgálja - mivel egyértelműen nem
különíthető el - általános (közvetett) költségről beszélünk. Az általános
költség az egész gazdálkodást terheli, ágazatokra való felosztása
közvetett úton, mutatók segítségével történik.
 22

8. táblázat A költségek csoportosítása

elszámolhatóságuk alapján

KÖZVETLEN KÖLTSÉGEK
1. Anyag jellegű költségek
2. Személyi jellegű költségek
3. Segédüzemi szolgáltatás költsége*
4. Befektetett eszközök költsége**
5. Egyéb költség
KÖZVETETT KÖLTSÉGEK
1. Általános költségek
- igazgatási költség
- egyéb általános költség
* Számvitel szerint felosztott költség
** Számvitel szerint csak az amortizáció

A közvetlen költségek teszik ki az összes költség 75-90 %-át, míg az

általános költség - gazdálkodástól függően - 10-25 %-os nagyságot érhet
el.

Az általános költségek felosztása az ágazatok, tevékenységek között

kulcsszámok, mutatók segítségével történik. Így lehetséges azok felosztása
pl.
- a termelési érték arányában,
- a közvetlen költségek alapján,
- az anyagmentes termelési költség alapján,
- a személyi jellegű költségek alapján,
- az ágazatok erőforrás-igénybevétele alapján,
- az ágazatok terület-igénybevétele alapján.

Fontos azt megjegyezni, hogy bármilyen módszert választunk is, az

általános költségeket tökéletesen, úgy hogy az minden szempontból
kedvező legyen, felosztani nem tudjuk. Egyféle kompromisszumra kell
tehát törekedni, arra hogy a felosztás módszere, ha tökéletes nem is, de
legalább minden érintett számára elfogadható legyen.
 23

Általában akkor, amikor az ágazatok költségelemzését végezzük, az

általános költségeket kirekesztjük a vizsgálatból, s csak a közvetlen vagy
előállítási költségeket vesszük számba annak érdekében, hogy az
általános költségek ne torzítsák az eredményeket. Ekkor ugyanis arra
vagyunk kíváncsiak, hogy tisztán az adott ágazatban milyen költségek
merültek fel, és hogyan lehetne (lehetett volna) ezeket befolyásolni. Mivel
az általános költséget valamilyen mutatószám alapján osztják az ágazatra,
ezért nagyságának befolyásolási lehetősége nem az ágazaton múlik.

3. A költségeknek a termelés volumenével való kapcsolata szerinti

csoportosításkor a költség vagy állandó, vagy változó lehet. Állandó
költségnek nevezzük azokat a költségeket, amelyek a termelés
mértékének változása esetén sem változnak egy bizonyos határig. A
9. táblázat szerint két nagy csoportját különböztetjük meg az állandó
költségeknek. Legjellemzőbb állandó költség az értékcsökkenési
leírás költsége (amortizáció), amely 1 évre vonatkozóan - időarányos
leírást feltételezve - azonos értékű. Nagyon fontos azonban tudnunk,
hogy az amortizáció - mint állandó költség - csökkentésének
legnagyobb lehetősége a rendelkezésre álló kapacitások
kihasználásában, a kihasználás fokozásában rejlik.

9. táblázat A költségek csoportosítása a termelés

volumenével való kapcsolatuk szerint

ÁLLANDÓ KÖLTSÉGEK
1. Értékcsökkenési leírás költsége
2. Összetett költségek közül
- értékcsökkenési leírás költsége
- javítás, karbantartás bizonyos hányada
- igazgatás költsége
- egyéb általános költség
VÁLTOZÓ KÖLTSÉGEK
1. Anyagjellegű költségek
2. Személyi jellegű költségek
3. Segédüzemi szolgáltatás költs. döntő hányada
4. Egyéb közvetlen költség
 24

Időegységre vetítve tehát az amortizációs költség állandó, de a kihasználás

függvényében, egységnyi teljesítményre vonatkozóan változó költségként
viselkedik. Nem mindegy pl., hogy milyen egy istálló kihasználtsága,
azaz, hogy a lehetséges férőhelyek mennyire vannak benépesítve.

A termékegységre, adott esetben pl. 1 l tejre eső amortizációs költség,

tehát akkor a legkisebb, ha a rendelkezésre álló kapacitás - 100 férőhely -
teljesen ki van használva, s ugyanakkor a termelés színvonala is magas.

Az állandó költségek közé soroljuk a javítás, karbantartás költségeinek

egy bizonyos részét is, amelyek az eszközhasználat mértékétől
függetlenül állandóan jelentkeznek. Továbbá állandó költségként
viselkednek az általános költségek is. Ez utóbbiakra szintén jellemző,
hogy a termelés bizonyos határán belül nagyságuk állandó.

Az állandó költségeket szokás lépcsőzetesen változó költségeknek is

nevezni, abból adódóan, hogy a termelés egy bizonyos határának
túllépése esetén az állandó költség nagysága is emelkedik egy
"lépcsőfokot". Maradva még mindig eredeti példánknál ez azt jelenti,
hogy egy 100 férőhelyes istálló amortizációs költsége 1 évre vonatkozóan
állandó, de ha a termelést 120 tehénnel akarjuk végezni, akkor már a
második istállóra is szükség van. Így, amennyiben az, az elsőhöz hasonló
méretű - 100 férőhelyes - lesz, akkor az elsőhöz hozzáadva a második
istálló amortizációs költségét, most már összességében kétszer annyi
amortizációs költségünk lesz 1 évre vonatkozóan. (Természetesen, az új
istálló termékegységre vonatkozó amortizációs költségének csökkentése
ismét a kapacitás-kihasználás fokozásával oldható meg.)

A termelés csökkentésével, esetleges megszüntetésével az eszközök

feleslegessé válhatnak, ugyanakkor a feleslegessé váló eszköz állandó
költsége visszamarad, és tovább terheli a vállalkozást. Ilyen esetben meg
kell próbálni haladéktalanul megszabadulni az eszköztől (el kell adni),
hogy a továbbiakban költsége ne terhelje a gazdálkodást. Az állandó
költség visszamaradását idegen szóval költségremanenciának
nevezzük.
 25

A termelés volumenével való kapcsolatuk szerint - a bemutatott 9. számú

táblázat alapján - a költségek másik része változó költségként
viselkedik. Ez azt jelenti, hogy ezek a termelés méretének változásával
együtt növekednek, vagy csökkennek.

A költségek változása intenzitásukat tekintve lehet:

- arányos (proporcionális), amikor a költségek és a hozamok azonos
arányban változnak,
- növekvő (progresszív), amikor a költségek jobban, míg a hozamok
kevésbé változnak,
- csökkenő (degresszív), amikor a költségek kevésbé, míg a hozamok
nagyobb mértékben változnak.

A vállalkozások számára az volna a legkedvezőbb, ha a költségekhez

képest a hozam jobban növekedne, azonban sajnos ez a termelésben elég
ritkán fordul elő.

Az említett változások összefüggését a 3. ábrán mutatjuk be.

3. ábra Relatív költségváltozás alakulása

 26

Abban az esetben, ha a termelést 1 egységgel növelni akarjuk, akkor

ehhez pótlólagos ráfordítást kell végeznünk, melynek pénzben kifejezett
értékét határköltségnek (HK) nevezzük. A határköltség tehát nem más,
mint a kibocsátás újabb egységének előállításához szükséges többlet-
változó költség, vagy pótlólagos költség. Értékét megkapjuk, ha az
egymást követő kibocsátások összköltségét kivonjuk egymásból.

A 10. számú táblázatban bemutatott példa alapján legkisebb a határköltség

(HK) a 3. termék előállításakor, figyelembe véve azonban az állandó
költséget (ÁK) is azt kapjuk, hogy a 4. termék előállítása esetén a
legkisebb a termékegységre jutó összes költség (TÖK). (Nem elég tehát
csak a változó költséget (TVK) figyelembe venni, hiszen a változó költség
az állandó költséggel együtt adja meg a gazdálkodás teljes költségét.
Fontos annak ismerete, hogy mely költségrész állandó illetve változó, de
bármelyik kizárólagos figyelembe vétele a másik mellőzésével torzíthatja
az eredményt, és hibás következtetésekhez vezethet!)

10. táblázat Az állandó, változó költségek alakulása

(1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8)

Meny- Állandó Változó Összes költség Határ- Term. egys.- Term. egys.- Term. egys.-re
nyiség költség költség költség re jutó ösz- re jutó jutó változó
szes állandó költség
költség költség
ÁK
t VK ÖK=ÁK+VK HK ÖK VK
TÖK= ÁK TVK= t
t TÁK= t
0 55 0 55 - - Meghatá-
30 rozatlan
1 55 30 85 85 55 30
25 1 1
2 55 55 110 55 272 27 2
20
3 55 75 130 1 1 25
30 433 18 3
4 55 105 160 (40*) 40* 3 1
134 26 4
50
5 55 155 210 42 11 31
70 4 1 3
6 55 225 280 46 6 96 37 6
90 6 6
7 55 315 370 52 7 77 45
110
8 55 425 480 60 7 1
130 68 53 8
9 55 555 610 7 1 6
150 67 9 69 61 9
10 55 705 760 76 5 6
5 10 70 10

A következőkben vizsgáljuk meg a határköltség viselkedését!

 27

4. ábra A határköltség alakulása

A határköltség U alakú görbét ír le (4. ábra), ami azt jelenti, hogy értéke
a kibocsátás növelésével kezdetben csökken, majd növekedni kezd.
Viselkedése megfelel - a későbbiekben tárgyalt - csökkenő hozadék
törvényének, hiszen kezdetben egyre kisebb ráfordítások (költségek)
szükségesek a termelés egységnyi növeléséhez, később azonban
ugyanakkora termelésnövekedéshez egyre több ráfordításra (költségre) van
szükség. A görbéről leolvasható, hogy adott viszonyok mellett, a termelés
növelésével hogyan alakul az egy termékre jutó pótlólagos költség.

A továbbiakban vizsgáljuk meg a határköltség, valamint az átlagos

állandó, változó, és összes költség viszonyát. Először azonban tisztázni
kell az átlagköltség fogalmát. Az átlagköltség (TÖK) az egységnyi
termékre jutó összes költségmennyiség. Értékét vizsgálhatjuk az
állandó, illetve a változó költségek termékegységre vonatkoztatásával
külön-külön is, és ekkor az átlagos állandó (TÁK), illetve az átlagos
változó költséget (TVK) kapjuk. A kettő összege pontosan az átlagos
összes költséget (TÖK) adja.
 28

5. ábra Az állandó-, változó-, határ- és az összes költség

alakulása

A 5. ábra alapján megállapítható, hogy minél nagyobb a kibocsátás, annál

kisebb az átlagos állandó költség, az átlagos változó költség pedig előbb
csökkenő, majd növekvő tendenciát mutat. (Mint már az előbbiekben
említettük a kettő összege adja az átlagos összes költséget.) A
határköltség és az átlagos összes költség metszéspontjában kapjuk a
legkisebb átlag költséget. Amíg a határköltség nem éri el az átlagos
összes költség görbéjét (a határköltség "alatta van" az átlagos összes
költségnek), addig az átlagos összes költség görbéje csökkenő lefutású
(a határköltség "lefelé húzza" az átlagos összes költség értékét). A
metszéspont után az átlagos összes költség növekvő tendenciát mutat
(a határköltség "felfelé húzza" az átlagos összes költséget). A határköltség
és az átlagos változó költség metszéspontjában a legkisebb az egységnyi
termékre jutó változó költség. Az átlagos állandó költség a kibocsátás
növelésével egyre kisebb, értékét a határköltség - természetéből adódóan
(mivel a határköltség változó költség) - nem befolyásolja.

Az, hogy egy költség állandó vagy változó költségként viselkedik-e a

meghozandó döntéstől és a szóban forgó időtartamtól függ. Ez azt jelenti,
hogy egy hosszabb távra szóló ráfordítás a döntést megelőzően változó
költségként fogható fel. Attól a pillanattól viszont, amikor a vállalkozó
meghozta, illetve végrehajtotta döntését, annak befolyásolására már
nincs lehetősége, így az attól kezdve már állandó költségként
jelentkezik számára a továbbiakban.
 29

Példaként szolgálhat egy almaültetvény telepítése. Addig, amíg be nem

fejeztük a műveletet, annak költségei változó költségként jelentkeznek. A
telepítés befejezésétől viszont az addigi költségek állandó költséggé lépnek
elő, ami azt jelenti, hogy a létesítés után ezt a költséget - melyet évről-évre
az ültetvény amortizációs költségeként fogunk elszámolni - már
befolyásolni nem tudjuk. A felhasználásra kerülő költségek nagyságáról,
felmerülésükről tehát a megvalósítás előtt kell gondolkodni, mert utána
már nem lehet rajtuk változtatni. Az állandó költségek jellemzően a
tartós létesítmények, épületek, gépek létesítésénél jelentkeznek. Az
előbb elmondottak szerint viszont, az egy-egy termelési folyamat során
felhasznált pl. műtrágyázási költségek adott tevékenységnél a felhasználás
pillanatában szintén állandó költséggé válnak, melyek nagyságát
csökkenteni már nem áll módunkban. Ezért e költségek – melyek a döntés
meghozatalával hosszú időre meghatározottá válnak – különösen
alapos mérlegelést, tervező munkát igényelnek, hogy értékük - a termelés
célkitűzéseivel összhangban - minél kisebb legyen.

A mezőgazdasági tevékenység során gyakran előfordul bizonyos elemi

károk megjelenése, amelyek jelentős veszteségeket okoznak. A
vállalkozó ilyenkor veszteségeinek csökkentése érdekében kell, hogy
gazdálkodjon. Adott esetben pl. felvetődik a kérdés, hogy érdemes-e
betakarítani a jégverte, igen gyengének ígérkező búzatermést akkor,
amikor annak érdekében már jelentős költségeket fektettünk a termelésbe
(tehát a már eszközölt költségek állandó költségként viselkednek). A
vállalkozónak ebben az esetben már csak a betakarítás változó költségként
jelentkező műveletéről van döntési lehetősége. Mindaddig úgy fog
dönteni, hogy érdemes betakarítani a termést, amíg a betakarítás
többlet költsége kisebb, mint a betakarított termék értéke. Ebben az
esetben ugyanis, ha nyeresége már nem is lesz, legalább részben
ellensúlyozhatja a már meglévő állandó költségeket (csökkenti a
veszteséget). Ha a betakarítás költsége magasabb, mint az általa elérhető
érték, nem érdemes azt elvégeznie, hiszen ezzel növelné a veszteségét (a
betakarítási költségnek az a része, amit nem fedezne az előállított érték,
ugyanis pluszként hozzáadódna a már eddig is meglévő állandó
költségekhez).
 30

4. A termelési költségeket tevékenységek, munkaműveletek szerint is

csoportosíthatjuk. A munkaművelet egy termelési folyamat
önállóan elhatárolható része, tehát amikor munkaműveleti
költségvizsgálatot végzünk, akkor egy adott munkaművelet költségeit
tekintjük át. Ilyen munkaművelet lehet pl. a növénytermesztésben egy
adott növény esetében a tápanyagellátás, a vetés, illetve a betakarítás.
Fontos, hogy ez alkalommal mindig csak a közvetlen költségeket
vizsgáljuk, mivel a gazdálkodás során csak ezeket tudjuk
befolyásolni. A 11. táblázat a búzatermesztés esetében egy ilyen
munkaműveleti költségcsoportosítást mutat be.

11. táblázat A búzatermesztés közvetlen

költségeinek csoportosítása
munkaműveletek szerint

Me.:mFt
Költség Táp- Talaj- Vetés Nö- Betaka- Összesen
csoport anyag- műve- vény- rítás,
ellátás lés ápolás, szállí-
nö- tás,
vény- raktá-
véde- rozás
lem
Anyagjelleg
21 611,2 - 11 855,2 6 773,2 7 742 47 981,6
ű költségek
Személyi
jellegű 484,4 1694 484,4 484,4 2419,2 5566,4
költségek
Segédüzemi
szolgáltatás 467,6 9 284,8 2 178,4 1 526 26 384,4 39 841,2
költsége
Speciális
tárgyi
- - - - 2 282 2 282
eszközök
költsége
Egyéb
- - - - - (6 395,2)*
költségek
Közvetlen
költségek 27 563,2 10 978,8 14 518 8 783,6 38 827,6 102 066,4
összesen
* A munkaműveletekhez közvetlenül nem kapcsolható.
 31

A munkaműveleti költségvizsgálat azért lényeges, hogy tudjuk azt,

hogy melyik művelet határozza meg alapvetően a költségeket, illetve
ezen belül melyik költség a meghatározó. Mindig azt kell megpróbálni
csökkenteni, ami a legnagyobb költségalkotórész, hiszen ott van
arányaiban potenciálisan a legnagyobb lehetőség a redukálásra.

A tevékenységek (ágazatok) költségvizsgálatánál a gazdálkodás egyes

részeinek, ágazatainak költségét vizsgáljuk. Ekkor a számviteli
nyilvántartások alapján elő- vagy utókalkulációt végezhetünk. Az
előkalkuláció jellemzője, hogy gazdasági döntéseket alapoz meg,
elkészítése a termelési folyamat megkezdése előtt történik. További
jellemzője, hogy összevontabban kezeli a költségszámítást, egyszerűbb,
mint a későbbiekben tárgyalt utókalkuláció. Döntéseink
megalapozására ezt a kalkulációs módszert használjuk (12. táblázat).

12. táblázat Ágazati, vállalati költség kalkuláció

(Előkalkuláció)

1. Anyagjellegű költség
2. Személyi jellegű költség
3. Speciális tárgyi eszközök költsége
4. Segédüzemi szolgáltatás költsége
5. Egyéb közvetlen költség
____________________________________________________
KÖZVETLEN KÖLTSÉGEK vagy
ELŐÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG
____________________________________________________
6. Közvetett költség
____________________________________________________
ÖSSZES vagy BRUTTÓ KÖLTSÉG

Az előkalkulációnál a közvetlen költségeket 5 csoportba soroljuk, s

ezek összegeként határozzuk meg az előállítási költséget. A közvetlen
költségek között szerepel a speciális tárgyi eszközök költsége, ami
összetett költség lévén tartalmazza az eszközök amortizációs és fenntartási
költségét is. A közvetlen költségek között szerepel a segédüzemi
szolgáltatás költsége is, ami az utókalkuláció - számviteli gyakorlata -
szerint felosztott (áttételezett) költség.
 32

Az előállítási költségben nem szereplő minden más költséget - amelyet

közvetlenül nem tudunk az ágazati tevékenységre terhelni - egy
tételben, közvetett költségként kezeljük. Az előállítási, valamint a
közvetett költség összegeként kapjuk meg az ágazati összes, vagy bruttó
költséget.

Az előkalkulációnál részletesebb, bonyolultabb az utókalkuláció, amit a

termelés befejezése után végzünk. Az utókalkulációt adott év számviteli
nyilvántartásaira alapozva végezzük el (13. táblázat).

13. táblázat Ágazati, vállalati költség kalkuláció

(Utókalkuláció, a számviteli gyakorlatnak
megfelelően)

I. TERMÉK KÖLTSÉG KALKULÁCIÓJA

1. Anyagjellegű költség
2. Személyi jellegű költség
3. Speciális tárgyi eszközök értékcsökkenési leírása
4. Egyéb közvetlen költség
____________________________________________________
KÖZVETLEN KÖLTSÉGEK
____________________________________________________
5. Felosztott költség
(segédüzemi szolgáltatás, egyéb felosztott költség)
____________________________________________________
ELŐÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG
____________________________________________________
II. ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG KÖLTS. KALK.
ELŐÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG
1. Értékesítési költség
2. Igazgatási költség
3. Egyéb közvetett költség
____________________________________________________
ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG KÖLTSÉGE
____________________________________________________
III. VÁLLALKOZÁS KÖLTSÉG KALKULÁCIÓJA
ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG KÖLTSÉGE
Pénzügyi műveletek költsége
____________________________________________________
VÁLLALKOZÁS KÖLTSÉGE
____________________________________________________
IV. RENDKÍVÜLI KÖLTSÉGEK
V. EREDMÉNYT TERHELŐ ADÓK

Az utókalkuláció több költségkategóriát különböztet meg, mint az

előkalkuláció. A közvetlen költségek között 4 költség szerepel, s a
speciális tárgyi eszköz költséget megosztva kezeli. E szerint az eszközök
 33

költségét felmerülésüknek megfelelően anyag, személyi jellegű,

amortizáció, vagy egyéb közvetlen költségként veszi figyelembe. A
segédüzemi szolgáltatás költsége nem a közvetlen költségek, hanem a
felosztott költségek között szerepel. A 4 közvetlen költség a felosztott
költséggel együtt alkotja az előállítási költséget. Tehát az
előkalkulációnál szereplő közvetlen költségek számszerűen megegyeznek
az utókalkulációnál használt előállítási költség értékével. Az ágazatokat az
előzőekben leírtak miatt legyen az akár elő-, vagy utókalkuláció az
előállítási költségek vizsgálata alapján érdemes elemezni, hiszen mint
utaltunk már rá, az általános költségek befolyásolása nem lehetséges az
egyes ágazatoknál, mivel azok nem ott merülnek fel.

Az ágazati elemzés szempontjából tulajdonképpen itt lezárható lenne a

költségvizsgálat, az utókalkulációban azonban a számvitel az értékesítés
és a közvetett költségek alapján meghatározza az üzemi tevékenység
költségét is. (Előállítási költség, valamint az értékesítési, igazgatási és
egyéb közvetett költségek összege.) Az üzemi tevékenység költségét pedig
kiegészítve a pénzügyi műveletek költségével megkapja a vállalkozás
költségét, ami már - mint a neve is mutatja - az egész vállalkozás költségét
jelenti. A vállalati költségvizsgálat tehát a vállalati összeredményt
befolyásoló pénzügyi műveletek költségét is magában foglalja, amelynek
már nagyon kevés kapcsolata van a termékek előállításával. A vállalkozás
költségét még további költséggel (esetleg bevétellel) egészíti ki akkor,
amikor rendkívüli költségeket (bírság, kártérítés, kötbér, késedelmi kamat)
számít fel, valamint az eredményt terhelő adókat is elszámolja.

A termelési költségeket ágazatok szerint vizsgálva beszélhetünk a

növénytermesztés, állattenyésztés, illetve az egyéb tevékenységek
költségeiről. Ezek együttes értéke megadja a vállalat, vállalkozás teljes
költségét (halmozott termelési költség), s ebből levonva az ágazatok belső
felhasználását megkapjuk a halmozatlan termelési költséget.
 34

Fajlagos termelési költség

A fajlagos termelési költséget termékegységre, szolgáltatásra, vagy

termelési kapacitásra mutatjuk ki. Nagyságukat tekintve jellemzőek
az ágazatokra, tevékenységekre.

A termelési kapacitásra kimutatott fajlagos költségek vonatkozhatnak

pl.
- egységnyi területre,
- egy férőhelyre,
- egységnyi tőkére, stb.

A termékegységre, vagy egységnyi szolgáltatásra jutó költséget

önköltségnek (átlagköltségnek) nevezzük.

Termelési költség
Önköltség = 
(átlagköltség) Termék vagy szolgáltatás mennyisége

Megkülönböztetünk:
- főtermék,
- ikertermék, illetve
- melléktermék önköltséget.

Az önköltségszámításnál attól függően, hogy milyen költséget veszünk

számításba, beszélhetünk:
- összes költség alapján számolt, valamint
- közvetlen (előállítási) költség alapján számolt
önköltségről.

Az első esetben az önköltség számításakor az általános költség is szerepel

a kalkulációban, míg a második esetben nem. Az elemzés számára az
utóbbi az értékesebb, mert jobban tükrözi a tevékenység érdekében
ténylegesen felhasznált költségek nagyságát, azonban a gyakorlatban az
esetek többségében az összes költség alapján számolt önköltséggel
találkozunk.
 35

Az önköltségszámításnak 3 alapesete ismeretes:

a) önköltségszámítás egy főtermék esetén,
b) önköltségszámítás fő- és melléktermék esetén,
c) önköltségszámítás iker- és melléktermék esetén.

a) Abban az esetben, ha a termelési folyamatban csak egy főtermék

képződik, az önköltség számítása igen egyszerű. Ilyenkor a termelés
összes költségét (bruttó költség) elosztva a megtermelt termék
mennyiségével megkapjuk az egységnyi termékre eső
átlagköltséget, vagyis az önköltséget.

b) Ha a termelési folyamatban fő- és melléktermék is képződik, úgy az

önköltségszámítás módszere a következő. A termelés összes
költségéből - azaz a bruttó költségből - le kell vonnunk a
melléktermék értékét, vagy költségét így megkapjuk a nettó
termelési költséget. A nettó termelési költséget elosztva a
megtermelt termékmennyiséggel megkapjuk a főtermék
önköltségét (átlagköltségét). A mellékterméknek vagy az értékét,
vagy előállításának költségét vonjuk le, attól függően, hogy
nyilvántartásainkban melyik szerepel. Általában értéküket szoktuk
levonni, hiszen ezek elszámoló áron nyilvántartva többnyire
rendelkezésünkre állnak. Jellemző, hogy a melléktermékeket
alacsony elszámoló áron értékeljük. Ha a melléktermék költségét
vonjuk le, akkor általában az a gyakorlat, hogy csak a melléktermék
érdekében felmerült - pl. betakarítás - költséget vesszük
figyelembe. Szalma esetén pl. ez a szalma-betakarítás költségét
jelenti.

c) Abban az esetben, ha a termelés során iker- és melléktermékek

képződnek az önköltségszámítást kétféle módszerrel végezhetjük el:
- arányszámos osztókalkulációval, vagy
- egyenértékszámos osztókalkulációval.

A melléktermék értékének, vagy költségének a bruttó költségből történő

levonása után - a már ismert módszer szerint - megkapjuk a nettó termelési
költséget. A nettó termelési költséget abban az esetben, ha
arányszámos osztókalkulációt alkalmazunk, fel kell osztani egy
előzetesen rögzített viszonyítási alap arányszámának megfelelően. Ez a
 36

viszonyítási alap lehet pl. a termelési érték, az arányszám pedig ebben az

esetben az egyes ikertermékek termelési értékhez való hozzájárulásának
arányát jelzi.
A számítás menetét a 14. táblázatban mutatjuk be a lucernatermesztés két
ikertermékét (széna, mag) és egy melléktermékét (szalma) feltételezve.

14. táblázat Önköltségszámítás ikertermékek esetén

14/a. táblázat A termelési érték arányainak

meghatározása

Termékek Hozam/ha Egységár Termelési ért.

Ft/ha %
Széna 4 t/ha 15 000 Ft/t 60 000 53
Mag 90 kg/ha 600 Ft/kg 54 000 47
Szalma 1 t/ha 4 000 Ft/t 4 000 -
Termelési érték - - 118 000 -
Ikertermékek értéke - - 114 000 100

14/b. táblázat Lucerna ikertermékek önköltségének

meghatározása

BRUTTÓ TERMELÉSI KÖLTSÉG 95 000

le: melléktermékek értéke - 4 000
NETTÓ TERMELÉSI KÖLTSÉG 91 000
(100 %)

53 % 47 %
I. Széna önköltsége II. Mag önköltsége

Szénára jutó költség(53 %) Magra jutó költség (47 %)

Ikertermék mennyisége Ikertermék mennyisége

48 230 Ft = 12 057,50 Ft/t 42 770 Ft = 475,22 Ft/kg

4t 90 kg

A példában az ikertermékek termelési értékhez való hozzájárulását

határozzuk meg először, ami a példában 53, illetve 47 % volt.
 37

Az előzetesen kiszámolt nettó költséget tehát felosztjuk az ikertermékek

termelési értékhez való hozzájárulásának arányában. Ez azt jelenti, hogy a
nettó termelési költségből 53 % az egyik, 47 % pedig a másik ikertermék
költsége lesz. Ezeket elosztva az ikertermékekből előállított
termékmennyiséggel megkapjuk azok önköltségét.

Ha az önköltségszámítás során nem arányszámos, hanem

egyenértékszámos osztókalkulációt végzünk, a számítás menete a nettó
költség kiszámításáig megegyezik a már bemutatottal. A következő lépés
az egyes ikertermékeknek egyenértékben való kifejezése. Ekkor egy
előzetesen rögzített kulcs segítségével (pl. 1 kg hús = 4 l tej) átszámítjuk
őket a választott termékbe (vezértermék), majd meghatározzuk, hogy
ebből a termékből így, az átszámítások szerint mennyit állítottunk elő a
termelési folyamatban. A nettó költséget elosztva a választott termék
összes így megállapított mennyiségével, megkapjuk az egységnek
választott termék önköltségét. A továbbiakban az átszámítási kulcsok
segítségével meghatározzuk a többi termék önköltségét is. A két eljárás
közül az arányszámos osztókalkulációt használjuk gyakrabban.

Ahhoz, hogy a különböző időpontban számított önköltségek

összehasonlíthatók legyenek, mindig azonos módszerrel kell azokat
számítanunk.

Az önköltség nem elsődleges mutatója a gazdálkodásnak, mert a változást

(fejlődést) ugyan tükrözi, de az ágazat jövedelem-termelőképességét nem.
Az önköltség jellemző a termékre, a különböző termőhelyeken
előállított termékek önköltsége azonban eltérően alakul, hiszen a
termőhelyi sajátosságok, az időjárás és egyéb tényezők mind befolyásolják
az önköltség alakulását.

A gazdálkodás során fontos feladat a költségek, illetve az önköltség

csökkentése. Ennek többféle lehetősége van:
- csökkentjük a termelés költségeit,
- növeljük az előállított termékek mennyiségét
(egy ésszerű határig),
- növeljük a termelési költségeket, ameddig ez megfelelő mértékű
hozam, illetve termelési érték emelkedéssel jár.
 38

Az önköltség csökkentésénél általában már néhány % is igen jó

eredménynek minősül. Mint már említettük az önköltséget befolyásolja a
termőhely (pl. a föld) minősége, azonban az azonos körülmények között
gazdálkodó üzemek esetén az önköltségek összevetése igen hasznos
lehet, hiszen a bennük rejlő különbségek felhívhatják a figyelmet az
esetleges csökkentés lehetőségeire.

A termelési költségek vizsgálatánál fontos mutató a termelés

költségszintje. A költségszint tükrözi, hogy egy adott termelés esetén az
összes termelési értéknek hány százalékát teszi ki a termelési költség.

Termelési költség
Költségszint % =  x 100
Termelési érték

Úgy is fogalmazhatunk, hogy a költségszint megmutatja, hogy 100 Ft

előállított termelési értékre, hány Ft termelési költség jut. Kedvező esetben
a költségszint értéke 100 %-nál kisebb érték, ami azt jelenti, hogy a
gazdálkodás során jövedelem képződött. Ellenkező esetben (ha a mutató
értéke 100 %-nál nagyobb) a termelés költségei meghaladták az előállított
termékek értékét, vagyis a gazdálkodás során nem nyereség, hanem
veszteség képződött.

A költségek vizsgálatánál gyakran elemzés tárgyát képezik két

költségtényezőnek - az anyagoknak és a személyi jellegű költségeknek - a
vizsgálata. Ennek a két költségnek az arányát mérhetjük az összes
termelési költség, vagy a termelési érték arányában. Ennek megfelelően
beszélhetünk anyaghányad és bérhányad mutatókról. Képlettel
kifejezve:

Anyagköltség
Anyaghányad % =  x 100
Termelési költség vagy Termelési érték

Személyi jellegű vagy Bérköltség

Bérhányad % =  x 100
Termelési költség vagy Termelési érték
 39

III. Jövedelem

Amint azt már az előző részekben említettük, a vállalat (vállalkozás)

elsődleges célja mindig a lehető legnagyobb jövedelem előállítása. A
jövedelem kiszámításának képlete igen egyszerű, mivel azt a termelési
érték és a termelési költség különbségeként számítjuk ki.

Jövedelem = Termelési érték - Termelési költség

Természetesen olyan eset is előfordulhat, amikor a termelési érték kisebb,

mint az előállított termékek érdekében végzett ráfordítások értéke (a
termelési költség), s ilyenkor negatív előjelű a jövedelem, azaz nem
jövedelem, hanem veszteség képződik a termelési folyamat végén. Ezen
összefüggéseket 6. ábrán mutatjuk be.

6. ábra Rövidtávú vállalati fedezeti struktúra

Az ábrában a termelést egyszerű modellben felvázolva megkülönböztetjük

a termelési értéket és a termelési költséget. A költségek esetében az
állandó és a lineárisan változó költséget megkülönböztetve,
meghatározható a termelés fedezeti pontja (Q1), amikor a termelés értéke
és a termelés költsége azonos. Ez alatt a termelési tevékenység
veszteséges, míg fölötte lineárisan változó nyereség képződik.
 40

A jövedelemmel szinonim fogalmak még a nyereség, vagy a profit,

melyek mind a személyes fogyasztás, a közteherviselés és a
termelésbővítés megvalósítását hivatottak biztosítani.

Hasonlóan a termelési költséghez és a termelési értékhez a jövedelemnek

is több kategóriája ismeretes, melyeket a következőkben tárgyalunk.

A jövedelem kategóriái

1. Nettó jövedelem: kiszámítása a fenti alapképlet segítségével történik,

értéke tehát a termelési érték és a termelési költség különbsége.
Jellemző, hogy közép és nagy vállalatok elszámolási rendszerében
jelenik meg a jövedelem ebben a formában.

2. Bruttó jövedelem: a termelési érték, valamint a személyi jellegű

költségekkel csökkentett termelési költség különbsége. Értékét úgy is
megadhatjuk, hogy a nettó jövedelem és a személyi jellegű költségek
összege. Családi kisgazdaságokra jellemző jövedelemforma, ahol
tételesen nem tartják nyílván a költségeken belül a gazdálkodó és
családja személyi jellegű költségeit (munkabérét), s ezért azok a
jövedelemmel együtt jelennek meg, személyi jövedelemként.

3. Fedezeti hozzájárulás: értékét a termelési érték és a változó

költségek különbsége adja. Másik oldalról közelítve meg kiszámítását,
a nettó jövedelem és az állandó költségek összegeként is
meghatározhatjuk. Nagysága megmutatja, hogy a termelés során
mekkora érték képződik az állandó költségek fedezésére, illetve azok
levonása után milyen nagyságú a jövedelem.

4. Fedezeti összeg: a termelési érték és a közvetlen költségek

különbsége, de az általános költségek és a jövedelem összegeként is
számítható. Régebben rezsibíró képesség néven volt ismert. Nagysága
megmutatja, hogy a termelés során mekkora érték képződik az általános
költségek viselésére, illetve azok levonása után képet ad a jövedelem
nagyságáról.
 41

Ágazati jövedelemvizsgálat esetén a fedezeti összeg számításával

reálisabb képet kaphatunk egy ágazat eredményéről, hisz ekkor a
ténylegesen az ágazatban felmerülő közvetlen költségek és a termelési
érték egybevetését végezzük el. Azért reálisabb ez a kép, mert így
kiszűrjük az általános költségek felosztásából adódó problémákat. (Mint
tudjuk, ezek nagysága nem az adott ágazatban folytatott termelés során
dől el, hanem utólag kerülnek felosztásra az ágazatok között.) Abban az
esetben, ha egy ágazat nagy fedezeti összeggel rendelkezik, ez azt
jelenti, hogy az általános költségekből sokat képes elviselni. Ilyen
ágazatra még akkor is szükség van egy termelési szerkezetben, ha
egyébként a jövedelme nem kiugróan nagy, a jövedelmezőségi rátája
(lásd később) pedig esetleg alacsonyabb, mint azé az ágazaté, ami
alacsonyabb fedezeti összeggel bír. A jövedelemkategóriákat a 7. ábra,
két növénytermesztési ágazat jövedelem-fedezeti összeg
összehasonlítását pedig a 15. táblázat mutatja be.

7. ábra A jövedelemkategóriák értelmezése

Fedezeti Fedezeti Bruttó Nettó

összeg hozzá- jövedelem jövedelem
járulás
   

Ter- Ált. költs. Állandó Személyi Jövedelem Ter-

+ Jöv. költs. jell. költs.

me- + Jöv. + Jöv. me-

Termelési

lé- Személyi költség lé-

Változó jellegű
si Közvetlen Költség költséggel si
költség csökken-
tett
ér- költségek ér-
ték ték
 42

15. táblázat Jövedelem-fedezeti összeg

összehasonlítása

mFt/ha

Megnevezés “A” ágazat “B” ágazat

Termelési érték 300 90
Termelési költség 290 80
ebből:
általános költség (TÉ 12 %- 36 10.8
a)
Jövedelem 10 10
Jövedelmezőségi ráta (%) 3,4 12,5
Fedezeti összeg 46 20.8

Mint a táblázatból kitűnik, a példában a növénytermesztés esetében eltérő

hozamokkal rendelkező ágazatokat hasonlítunk össze. Amennyiben az
általános költségeket a termelési érték alapján osztjuk fel az ágazatok
között, úgy az “A” ágazat sokkal nagyobb általános költséget visel, mint a
“B” ágazat. Az “A” ágazat nagyobb fedezeti összegének - rezsibíró
képességének - nagy szerepe lehet az általános költségek viselésében
annak ellenére, hogy mindkét ágazat 1 ha-ra jutó jövedelme azonos, a
vállalkozó számára tehát előnyösebbnek értékelhető az “A” ágazat, annak
nagyobb fedezeti összege miatt. Ez a szituáció az intenzív termelésre,
különösen a nagy értéket termelő ágazatokra, kultúrákra jellemző.

Természetesen az elmondottak az értékelésnek egyik nagyon fontos

szempontját képezik, de ezek mellett még más tényezőket is figyelembe
kell venni, mint pl. a később említett tőkehatékonyságot.

A jövedelemszámítás során többnyire ágazatokban gondolkodunk, s az

egyes ágazatok jövedelmének kiszámítása után, azok összegzésével jutunk
el a vállalat (vállalkozás) teljes jövedelméig. A számvitel azonban több
jövedelem kategóriát különböztet meg.

Az üzemi (üzleti) tevékenység jövedelmét, mint már említettük, az

értékesített áruk árbevételéből kiindulva közelíti meg, szembeállítva azt az
előállítási költséggel (lásd 13. táblázat). A megtermelt, de még eladatlan
 43

termékek (önköltségi árral számolva) korrekciós tényezőként jönnek

számításba attól függően, hogy az adott időszak (általában 1 év) alatt
mennyiségük növekedett (+), vagy csökkent (-). Az üzemi (üzleti)
tevékenység jövedelmét tehát a következő képlet segítségével számíthatjuk
ki:

Árbevétel - Előállítási költség  Készletváltozás értéke = Jövedelem

A pénzügyi műveletek jövedelmének kalkulálásakor pedig a

befektetések, és a hitelek pénzügyi eredményét mutatja ki a számvitel.

A gazdát (vállalkozót) mindig az összes jövedelem érdekli, bár

természetesen azzal célszerű tisztában lennie, hogy az összes
jövedelemből pontosan mennyi a termelésből, az üzleti, illetve a
pénzügyi tevékenységből származó rész.

Attól függően, hogy mekkora a vállalkozás mérete, különböző a jövedelem

forrása, illetve felhasználása is. Közép- és nagyvállalatoknál a
rendelkezésre álló jövedelem forrása, valamint felhasználása az
előbbiekben tárgyaltak szerint alakul, tehát a termelési érték és a
termelési költség különbözete szolgál az adófizetési kötelezettségek
fedezésére, a vállalkozás tulajdonosai számára a befektetett tőkéjük utáni
járadékok kifizetésére, a gazdálkodási tevékenység fejlesztésére, valamint
tartalékképzésre. Családi vállalkozás esetén más a helyzet, hiszen nem
különül el egymástól élesen a jövedelem, a saját munkának a bére, sőt
sokszor a vállalkozás amortizációs költsége sem. Ezek együttesen
bizonyos szabadságot adnak a vállalkozónak abban a tekintetben, hogy
mire használja fel őket az adott helyzettől függően. Így azok
felhasználhatók a család saját ellátására, az adófizetési kötelezettség
fedezésére, beruházások finanszírozására, illetve a család által végzett
tevékenység fejlesztésére, tartalékképzésre is. Az említetteket a 16.
táblázat szemlélteti.
 44

16. táblázat Jövedelem - profit forrása és

felhasználása

Közép-Nagy méretű vállalkozás Családi vállalkozás

Forrás Felhasználás Forrás Felhasználás
TÉ - TK = J - Adó TÉ - TK = J - Család saját
- Tulajdonosok + Saját munka ellátása
tőke- és föld- + Amortizáció - Adó
járadéka - Fenntartó
- Tevékenység beruházás
fejlesztése (Amortizáció)
- Tartalékképzés - Tevékenység
fejlesztése
- Tartalékképzés

A jövedelmet a termelési értékhez, vagy a termelési költséghez hasonlóan

viszonyíthatjuk különböző termelőkapacitás- (tőke, munkaerő,
termőföld), termék-, illetve ráfordítás-egységekre, s ekkor fajlagos
jövedelemről beszélünk. A fajlagos jövedelmet jövedelmezőségnek is
nevezzük, mely jövedelmezőség (a vetítési alaptól függően) kifejezi
valamely kapacitás hatékonyságát. A mutatók közül leggyakrabban
használt a költségarányos jövedelmezőség, amelyet gyakran csak
jövedelmezőségi rátának nevezünk. Számítása a következő:

Jövedelem
Jövedelmezőségi ráta % =  x 100
Termelési költség

A jövedelmezőségi ráta, azaz a költségarányos jövedelmezőség százalékos

formában mutatja az egységnyi költséggel elért jövedelem nagyságát.
Értéke jellemző az adott tevékenységre.

A jövedelmezőségi ráta igen gyakran használt, de nem a legfontosabb

mutatója a gazdálkodásnak. Nála sokkal fontosabb mutató a
 45

tőkearányos jövedelmezőség, mely már nem a költségekre, hanem a

gazdálkodásba fektetett tőkére (vagy tőkerészekre) vetítve mutatja meg a
jövedelmezőség alakulását, s ezzel a tőke hatékonyságát.

Jövedelem
Tőkearányos jövedelmezőség % =  x 100
Tőke

A viszonyítás alapjául szolgáló tőke lehet:

- Összes tőke és ezen belül:
- a termelésbe fektetett összes tőke értéke,
- a termelésbe fektetett saját tőke értéke.

- Tőkerész, mint pl.

- a befektetett eszközök értéke,
- a befektetett eszközök értéke föld nélkül,
- a forgóeszközök értéke.

A tőkearányos jövedelmezőséget szokás eszközarányos

jövedelmezőségnek is nevezni, megkülönböztetve attól függően, hogy az
összes tőkére, az eszközökre, vagy valamelyik tőkecsoportra vetítjük a
jövedelmet.

A jövedelmet a munkabérhez (személyi jellegű költségekhez) is

viszonyíthatjuk, s ebben az esetben munkabérarányos
jövedelmezőségről beszélünk, mely mutató az élőmunka
jövedelemtermelő képességét mutatja.

Jövedelem
Munkabérarányos jövedelmezőség % =  x 100
Személyi jellegű
költségek

Ez utóbbi mutatót a gazdálkodásban jórészt csak másodlagos értékű

mutatónak tekintjük, mivel számításakor a ráfordításoknak csak egy
elemére vetítjük a jövedelmet. A vállalkozót elsősorban az összes
költség-, illetve tőke hatékonysága érdekli. Természetesen ennek a
 46

mutatónak a használata adhat a vállalkozó számára bizonyos

információkat, de elsősorban nemzetgazdasági szinten számítva jelentős,
amikor a nemzeti jövedelem és az emberi munkaerő viszonyát vizsgáljuk.

A mutatókat - hogy összehasonlíthatók legyenek egymással a különböző

ágazatok - mindig célszerű azonos időtartamra - általában 1 évre -
vonatkozóan kiszámítani, mert egyébként félrevezetők lehetnek. Ha pl.
nem 1 évre, hanem 1 termelési ciklusra vetítjük az ágazatok
jövedelmezőségi mutatóit - mivel a ciklus hossza igen eltérő pl. a broiler
csirke előállítás és a marhahízlalás esetén a - jövedelmezőségi mutatók
félreértésre adhatnak okot, hiszen broiler esetében a termelést 1 év alatt
hatszor meg lehet ismételni, míg a marhahízlalás egy termelési ciklusa az
egész évet kitölti. Indokolt tehát az egy éves időtartamra való
vonatkoztatás minden esetben, és ha ez alapján végezzük az
összehasonlítást az említett ágazatok között, kiderül, hogy a broiler
ágazatnál az 1 ciklusra jutó alacsony jövedelmezőségi értékek egészen
mást jelentenek, ha azokat felszorozzuk az 1 év alatt megismételhető
ciklusok számával, s így vetjük össze a marhahízlalás jövedelmezőségével.
(17. táblázat)

17. táblázat A jövedelmezőség változása

Broilercsirke
Megnevezés Szarvasmarha hízlalás
előállítás
Egy termelési ciklus
360 nap 60 nap
ideje
Jövedelmezőségi ráta
egy termelési 18 % 5%
ciklusban
Jövedelmezőségi ráta
18 % 30 %
egy évben
 47

Haszonáldozati, vagy alternatív költség

A termelési költséget tárgyaló fejezet bevezető gondolatai között említésre

került, hogy a gazda esetenként nemcsak valós költségei alapján végez
vizsgálatokat, hanem egy-egy új vállalkozás, tevékenység
megvalósításakor a más helyen elérhető jövedelmet is mérlegeli,
szembeállítva azt az újabb tevékenység eredményével.

A haszonáldozati (alternatív) költség egy elméleti, kalkulatív kategória,

ami a vállalkozót arra ösztönzi, hogy mindig keresse annak a lehetőségét,
hogy tőkéje, munkája, és képességei hol kamatoztathatók a legjobban. A
haszonáldozati költség azzal a jövedelemmel (járadékkal) egyenlő,
amit a vállalkozó tőkéje (tőkejáradék), munkája (munkajáradék), és
vállalkozói kockázatvállalása (vállalkozói járadék) után elvár. Egy
mezőgazdasági vállalkozó tőkéjét a földjének és különböző eszközeinek
értéke adja. A tőke után elszámolható legkisebb jövedelemigény az elvárt
bankkamattal egyenlő. Ebben az esetben a tőkéje után járó kamathoz a
vállalkozó akkor is hozzájut, ha nem végez termelési tevékenységet.

A vállalkozó, ha konkrét munkájával is részt vesz a termelésben, úgy

munkajáradék is megilleti, melynek nagysága az adott helyen, a hasonló
munkában alkalmazottak bérével egyenlő. A vállalkozói járadékot a
vállalkozás-menedzseléséért, a saját kockázatvállalásáért várhatja el a
vállalkozó. Értéke tevékenységtől függően nehezebben határozható meg,
de általában elfogadható az, az elvárás, hogy a mezőgazdasági
vállalkozásoknál a termelési költségek 3-8 %-át érje el. Ezek alapján egy
mezőgazdasági vállalkozásnál a tőke, a saját munka és a menedzsment
utáni igények alapján meghatározható az a legkisebb jövedelemigény -
vagyis a haszonáldozati (alternatív) költség -, amelyet adott vállalkozástól,
tevékenységtől minimálisan elvár a befektető.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy a haszonáldozati (alternatív) költség nem

más, mint a második legjobbnak tartott tevékenység jövedelme, tehát
az, az eredmény, amit meg lehetett volna kapni jövedelemként akkor, ha
nem az eredeti, hanem az utána következő, második legjobbnak ítélt
tevékenységet végeztük volna. A vállalkozó mindig keresi a számára
legjobb befektetési lehetőséget, ebből következően mindig lesz egy olyan
 48

tevékenység, amit nem végez, vagy egy jobbal fel akar cserélni, s ennek az
elmaradt jövedelme jelentkezik haszonáldozati költségként. A cél az, hogy
a haszonáldozati költség mindig kisebb legyen, mint a tényleges
nyereség, hiszen ha a haszonáldozati költség a nagyobb, akkor ez azt
jelenti, hogy a vállalkozó rosszul döntött, s nem azt a tevékenységet
végezte, ami számára a legjövedelmezőbb. Ilyen esetben a vállalkozó
váltani fog, s a nagyobb jövedelem érdekében a jobbnak tartott
tevékenységet fogja végezni.

A haszonáldozati (alternatív) költség kalkulációt a vállalkozások

létrehozásakor, illetve a tevékenységek fejlesztésekor mindig
elvégezzük. Természetes, hogy a számítások elvégzéséhez szükséges
adatok meghaladják a számviteli nyilvántartásokból nyerhetőket.
Különböző, más forrásokból kell tehát kiegészítenünk saját adatainkat, s
így segítségükkel meg tudjuk határozni egy-egy vállalkozás, tevékenység
megkezdésének, illetve fejlesztésének indokoltságát.

A haszonáldozati (alternatív) költség fogalmán keresztül megérthető a

különbség a valós költségekre alapozott (a számviteli nyilvántartások
alapján végzett) költségkalkuláció és a tágabb értelemben vett vállalati
költségkalkuláció között. Az előbbiek értelmében azt mondhatjuk, hogy
egy döntés haszonáldozati költsége tehát azokból a dolgokból áll,
amelyekről lemondunk akkor, amikor egy újabb döntést hozunk egy
meglévő döntés helyett. Pl. adott gazdaságban jelenleg a búzatermelés
hektáronként 20.000 Ft jövedelmet biztosít. Helyette a nagyobb nyereség
reményében napraforgót kívánunk termelni. Így az új növény
haszonáldozati költsége pontosan 20.000 Ft/ha lesz, vagyis döntésünk csak
akkor lesz helyes, ha a napraforgó területi jövedelme – feltételezve, hogy
annak tőkeszükséglete nagyságrendileg azonos a búzáéval – azt
meghaladja.

A vállalkozó igyekszik olyan döntéseket hozni, erőforrásait (föld, tőke,

munkaerő, menedzsment) úgy beosztani, hogy számára azok a legnagyobb
eredményt produkálják. Ha ez nem így lenne, az magát a vállalkozást
kérdőjelezné meg, hiszen akkor nem lenne értelme az általa tett
erőfeszítéseknek.
 49

IV. Hatékonyság

Az előzőekben leírtak szerint a gazdálkodás fontos feladata a jövedelem

fokozása, elemzése, de ezt a munkát, fontosságát tekintve megelőzi a
rendelkezésre álló erőforrások hatékonyságának vizsgálata. A
„hatékonyság” kifejezés igen gyakran előfordul a mindennapi életben is,
azonban értelmezése sokszor nem megfelelő. Ezért - mielőtt mélyebben
foglalkoznánk vele - először annak tisztázása szükséges, hogy mit jelent
maga a fogalom.

Ökonómiai értelemben a hatékonyság nem más, mint a tágan értelmezett

eredménynek és ráfordításnak a viszonya. Alapképlete ennek
megfelelően a következő:

Eredmény
Hatékonyság =
Ráfordítás

A definícióban szereplő „tág értelmezés” azt jelenti, hogy mind

eredményként, mind ráfordításként több kategória szerepelhet a képletben.
Így eredményként jelenhet meg a naturáliában kifejezett hozam, a
termelési érték és a jövedelem, míg ráfordításként szerepelhet maga a
naturális értelemben vett ráfordítás, a termelési költség, valamint a
gazdálkodás során felhasznált tőke (illetve az egyes tőkerészek).

A hatékonyság vizsgálata során megkülönböztethetünk naturális, illetve

ökonómiai (pénzértékben kifejezett) hatékonyságot. Naturális
hatékonyság esetében úgy a számlálóban, mint a nevezőben, természetes
egységben (naturáliában) fejezzük ki az értékeket, míg abban az esetben,
ha vagy az eredmény-, vagy a ráfordítás-, vagy mindkét kategóriában
pénzérték található, akkor jellemzően ökonómiai (gazdasági)
hatékonyságról beszélünk. (Tehát, ha például konkrét hozamot
viszonyítunk adott ráfordításhoz, akkor naturális hatékonyságot
vizsgálunk, míg ha ugyanazt a hozamot az előállításához felhasznált
tőkeértékhez, költséghez viszonyítjuk, akkor már ökonómiai
hatékonyságról szólunk. Természetesen, ha nem a hozamot, hanem a
termelési értéket, vagy a jövedelmet viszonyítjuk a tőke, illetve a költség
értékéhez, akkor is ökonómiai hatékonyságot vizsgálunk.)
 50

Ezek szerint az előző fejezetben bemutatott tőkearányos illetve

költségarányos jövedelmezőség mutatók - mint a gazdálkodás
legfontosabb mutatói - is hatékonyság mutatók!

Tovább tágítva a kört, a hatékonyság mutatóit úgy is osztályozhatjuk, hogy

egyenes, vagy fordított mutatókról van-e szó. Egyenes hatékonyság
mutatókról beszélünk akkor, ha a számlálóban található valamilyen
eredmény kategória, és ezt viszonyítjuk a nevezőben található valamely
ráfordítás kategóriához. Míg fordított mutató esetében ráfordítás
kategória található a számlálóban, és ezt viszonyítjuk valamely, a
nevezőben található eredmény kategóriához.

Mint az eddigiekben leírtakból megállapítható, a hatékonyság értelmezése

többféleképpen lehetséges, azonban az említetteken túl, további kategóriák
elkülönítésére is szükség van.

1. Átlagos hatékonyságról akkor beszélünk, amikor a gazdálkodás

összes eredményét viszonyítjuk az összes ráfordításhoz.
2. Pótlólagos hatékonyságról van szó akkor, amikor a többlet
eredményt viszonyítjuk a többlet ráfordításhoz.
3. Marginális hatékonyságról pedig akkor beszélünk, amikor az utolsó
mérhető ráfordítás egység által okozott eredményváltozást
számszerűsítjük.

Addig, amíg az első két esetben - az átlagos-, és a pótlólagos

hatékonyságnál - konkrét számadatokkal rendelkező eredmény, illetve
ráfordítás kategóriákat viszonyítunk egymáshoz, a marginális
hatékonyság esetében azt vizsgáljuk, hogy a ráfordítás függvény
egységnyi változása milyen változást idéz elő az eredmény függvény
alakulásában. Így például, vizsgálhatjuk a nettó jövedelem függvény
változását a termelési költség függvény változása alapján. (A változás
számszerűsítése ez esetben a deriválás matematikai műveletével történik.)
Mindhárom hatékonyság kategóriát százalékban fejezzük ki. A
hatékonyság három kategóriájának számítását a 18. táblázat mutatja be.
 51

18. táblázat A hatékonyság kategóriái

1., Ráfordítások átlagos hatékonysága % =

ΣH Σ TÉ*
. 100 vagy . 100
ΣR Σ TK
2., Pótlólagos ráfordítási hatékonyság % =
Σ pH Σ pTÉ*
. 100 vagy . 100
Σ pR Σ pTK
3., Marginális hatékonyság % =
dH dTÉ*
. 100 vagy . 100
dR dTK

* A termelési értéket a jövedelem értékével is helyettesíthetjük, ez

esetben jövedelmezőségi rátáról beszélünk, míg ha a termelési
költséget a lekötött tőkével helyettesítjük, úgy tőkehatékonysági
mutatókat kapunk.

A gazdálkodás során mindhárom kategória ismerete és számítása lényeges,

azonban a vállalati fejlesztések esetében kiemelten kezeljük a pótlólagos
és a marginális hatékonyság vizsgálatát. Mint a későbbiekben látni fogjuk,
e kategóriák alkalmasak arra, hogy meghatározzuk, hogy a gazdálkodás
során meddig érdemes fokozni a ráfordítások szintjét.

Az előzőek szerint az átlagos - pótlólagos - marginális hatékonyság

alakulását vizsgálhatjuk a gazdálkodásba vont tőkére, valamint az éves
költségekre vonatkozóan is. Első esetben tőkehatékonyságról, míg a
második esetben költséghatékonyságról beszélünk. A vállalkozót
elsődlegesen az érdekli, hogy tőkéje hogyan működik, milyen
hatékonysággal képes azt működtetni. A költséghatékonyság inkább a
rövidtávú döntések meghozatalánál lényeges, hiszen az éves
költségekkel előállított eredmények alakulását vizsgáljuk általa. Ezzel
szemben a tőkehatékonyság vizsgálata elsősorban a hosszabb távú
döntések, valamint a vállalkozások működésének értékelését szolgálja.
A számviteli nyilvántartások alapján jellemző, hogy a költség hatékonyság
számítása ágazati szinten könnyen megoldható. A tőkehatékonyság viszont
– különösen a növénytermesztési ágazatok esetében – bonyolultabb
feladat, mert egyes eszközöket (pl. gépeket) több ágazat is használ, így
értékük nehezen különíthető el.
 52

A tőkehatékonyság és a költséghatékonyság értelmezését a 19. táblázat

mutatja be. E szerint e vonatkozásban is beszélhetünk természetes
egységben kifejezett naturális, illetve pénzértékben kifejezett ökonómiai
hatékonyságról.

19. táblázat A ráfordítás hatékonyság legfontosabb mutatói

I. Tőkehatékonyság
(Lekötött termelési tényezőkre vonatkozóan)
1. Természetes egységben
Hozam
Kapacitás
2. Pénzben kifejezve
a.) Kapacitások átlagos hatékonysága
Termelési érték
x 100= tőke pénzben kifejezett hozama %.
Lekötött tőke*
Jövedelem
x 100= tőke jövedelmezőség %
Lekötött tőke*
b.) Pótlólagosan befektetett eszközök hatékonysága
Előző mutatókat használva, de csak a többlet termelési érték,
jövedelem és lekötött tőke viszonyát vizsgáljuk.
c.) Marginális befektetett tőke hatékonysága
d Termelési érték d Jövedelem
d Tőke* d Tőke*
Előző mutatókat használva, de csak az utolsó egységnyi tőkére eső
termelési érték, vagy jövedelemváltozást vizsgáljuk.

* Lekötött tőke lehet:

- összes tőke, de esetenként csak az
- összes befektetett eszköz, vagy csak a föld tőke, valamint az
- összes forgóeszköz.
 53

II. Költséghatékonyság
(Felhasznált termelési tényezőkre vonatkozóan)
1. Természetes egységben
Hozam
Ráfordítás
2. Pénzben kifejezve
a.) Költségek átlagos hatékonysága
Termelési érték költséghatékonyság, vagy
. 100 =
Termelési költség* ráfordítások együttes hatékonysága %
Jövedelem
. 100 = jövedelmezőségi ráta %
Termelési költség*
b.) Pótlólagosan felhasznált költségek hatékonysága
Előző mutatókat használva, de csak a többlet termelési érték,
jövedelem és költség viszonyát vizsgáljuk.
c.) Marginális költségek hatékonysága
d Termelési érték d Jövedelem
d Termelési költség* d Termelési költség*
Előző mutatókat használva, de csak az utolsó egységnyi költségre
eső termelési érték, vagy jövedelemváltozást vizsgáljuk.

* Összes, vagy esetenként egyes költség csoportok lehetnek.

Az ebben, valamint a megelőző fejezetekben leírtakat szemlélteti a 8. ábra,
ami a termelési függvények, valamint a marginális hatékonyság alakulását
mutatja be. Az ábra felső részében látható a termelési érték és a
(lineárisan változó) termelési költség függvényeknek a ráfordítás (X
tengely) szerinti alakulása. A termelési érték függvényt - ugyanúgy, mint
a konkrét értékének számítása során - a hozam függvénynek az árral, mint
konstanssal való felszorzásával kapjuk meg. Látható, hogy nem növelhető
tetszőlegesen, a termelés során először növekvő ütemű a növekedése, ami
egy idő után csökkenő ütemű növekedésbe vált át (inflexiós pont, lásd
Mikroökonómia), majd a maximum elérése után a további ráfordítás
növelés a hozam, illetve azon keresztül, a termelési érték csökkenéséhez
vezet. (Csökkenő hozadék törvénye.)

A termelési érték függvényhez hasonlóan a termelési költség függvény is

ábrázolható (amit két részre lehetne bontani, egyrészt az állandó, másrészt
a változó költségekre). A termelés korai szakaszában a költség meghaladja
 54

a termelési értéket, majd irreálisan magas ráfordításoknál szintén a

termelési költség értéke lesz a magasabb (veszteséges tartományok). A
kettő között található a termelés nyereséges - vagy jövedelmező -
tartománya, amit az alsó-, illetve a felső fedezeti pontok határolnak. (A
fedezeti pontokban a jövedelem értéke nulla.)

A termelési érték és a termelési költség függvények különbségének

megfelelően ábrázolható a nettó jövedelem függvény is, aminek értéke -
az előbbiek alapján - az alsó fedezeti pont előtt és a felső fedezeti pont
után negatív, a kettő között pozitív. Egyértelmű, hogy a gazdálkodás során
a vállalkozót elsődlegesen az a ráfordítás tartomány érdekli, ami számára
jövedelmet hoz, tehát a két fedezeti pont közötti szakasz.

Az ábrát vizsgálva megállapítható, hogy a maximális jövedelmet adó

ráfordítási szint nem esik egybe a maximális termelési értéket adó
ráfordítási szinttel, attól kisebb ráfordítás szükséges a legnagyobb
jövedelem eléréséhez. (A termelési költség növekedési üteme a maximális
termelési értéket adó ráfordítási szintnél már igen magas, aminek
következtében itt már a jövedelem függvény csökkenő lefutású.)
Semmiképp nem lehet tehát a vállalkozó célja a maximális termelési
értéket (hozamot) adó ráfordítási szint elérése, hiszen ez alacsonyabb
jövedelmi szintet biztosít számára, mintha a termelését kisebb ráfordítási
szinten végezte volna.

Ha az ábrára rávetítjük a marginális hatékonyság alakulását is, akkor

további megállapításokat tehetünk: a marginális hatékonyság csökkenő
lefutású, kezdetben igen magas pozitív értéket mutat, majd eléri a nullát,
utána pedig negatív értéket vesz fel. Alakulása tehát ellentétes a
jövedelem függvény alakulásával, ami azt jelenti, hogy ha a gazdálkodás
során a jövedelem növelését és a hatékonyság magas voltát is célul tűzzük
ki, akkor nem létezik egyetlen olyan optimális ráfordítási pont, ahol ez
megvalósítható lenne. Ugyanis ott, ahol a jövedelem maximális, a
marginális hatékonyság értéke éppen nulla, ahol pedig a hatékonyság
magas, ott a jövedelem mutat igen alacsony értéket. Mivel tehát
optimális ráfordítási pont nem jelölhető ki a két kritérium egyidejű szem
előtt tartásával, ezért helyette egy optimális ráfordítási tartományt kell
meghatározni, amelyben mindkét érték elfogadható szinten van. A
tartomány elején (minimum) a marginális hatékonyság értéke magas lesz
 55

- ami kedvező -, ugyanakkor ügyelni kell rá, hogy a jövedelem is

megfelelő szintű legyen. Az, hogy ez pontosan milyen jövedelmet jelent, a
vállalkozó mindenkori elvárásaitól függ. Az optimális ráfordítási
tartomány maximumának meghatározása azonban már érdekesebb
feladat. Itt a jövedelem alakulása megfelelően magas szintű lesz, azonban
a marginális hatékonyság elfogadható értékére vonatkozóan más
ökonómiai megfontolást is szem előtt kell tartani. Nevezetesen, a
haszonáldozati költség elvét. Úgy kell gondolkodnunk, hogy amennyiben
rendelkezésünkre áll egy bizonyos nagyságú tőke, akkor azt milyen
mértékben érdemes a termelési ráfordítások növelésére fordítani, illetve,
hol van az a pont, ahol ezek helyett alternatív tőkebefektetést (bank) kell
választanunk, mert annak marginális hatékonysága számunkra kedvezőbb,
mint a ráfordítások növeléséből adódó marginális hatékonyság.

Az optimális tartomány felső határát (maximumát) a leírtak alapján úgy

kaphatjuk meg, hogy az alternatív befektetés kamatának - a banki
kamatlábnak (BK) - megfelelő egyenest rávetítjük a termelésre
vonatkozó marginális hatékonyság görbéjére, s a metszéspontot
levetítjük a ráfordítás tengelyre. Ha ettől a ponttól magasabb ráfordítást
alkalmazunk, akkor annak hatékonysága kisebb lesz a banki befektetés
hatékonyságától. Ez utóbbi egyébként konstans érték egy adott időszakra
vonatkozóan - ezért jeleníthető meg egyenesként -, mivel az első és az
utolsó bankba tett 1 Ft-nak is ugyanannyi a kamata.

Valójában azonban az előbb megállapított maximális ráfordítási pont

sem az általunk keresett érték! Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a
banki befektetés gyakorlatilag kockázatmentes, míg a termelésbe
történő tőkebefektetés, a ráfordítások fokozása viszont jelentős
kockázatot hordoz magában. Ezért nem elégedhetünk meg a termelésből
fakadó ugyanolyan marginális hatékonysággal, mint a banki befektetés
esetében, attól néhány százalékkal magasabb, ún. vállalkozói kockázati
prémiummal növelt (BK +) hatékonyság lehet csak a vállalkozó számára
elfogadható. Az ehhez tartozó ráfordítási szint pedig, az előző - banki
kamat által kijelölt - szinthez képest alacsonyabb értéknél található a
ráfordítás tengelyen.
 56

8. ábra A termelési függvények és a marginális

hatékonyság

Látható, hogy a hatékonyság, valamint a vele való gondolkodás

bonyolultabbá, árnyaltabbá teszi a gazdálkodást, azonban ismerete
nélkülözhetetlen a sikeres vállalkozásokhoz. A jövedelmező gazdálkodás
kritériuma mellett, tehát a hatékonyság szem előtt tartása is alapvető
elvárásként fogalmazható meg a vállalkozókkal szemben.

A hatékonyság előbbiekben bemutatott kategóriái mellett esetenként –

mélyebb elemzések során – olyan a termelés színvonalát tükröző
ellátottsági-, illetve igényességi mutatókat is vizsgálhatunk, amelyek
 57

további összefüggésekre utalhatnak. E a kérdésekkel azonban az

ökonómiai tanulmányok későbbi szakaszában foglalkozunk.

A gazdálkodás alapfogalmainak áttekintése után a következőkben a

termelés erőforrásait kell megismerni ahhoz, hogy tovább lépjünk az
ökonómiai ismeretek elsajátításában. Erre egy másik jegyzet ad
lehetőséget, feltételezve az itt tárgyaltak alkalmazási szintű ismeretét.
 58

AZ EDDIG MEGJELENT ÖKONÓMIAI FÜZETEK

1. A talajerő-gazdálkodás ökonómiai kérdései

2. A növényvédelem ökonómiája
3. Vállalkozási formák a mezőgazdaságban
4. A baromfiágazat gazdasági kérdései
5. Az öntözés ökonómiája, az összefüggések összefoglalása
6. Vállalatgazdasági alapfogalmak