1.

dia

Ebben a leckében tehát a termelői oldal felé fordulunk, és az ő viselkedésüket leíró aggregált
kínálati görbét fogjuk megvizsgálni.

Az aggregált kínálati függvény minden árszínvonalhoz hozzárendeli azt a kibocsátási szintet,

amit a vállalati szektor képes és hajlandó előállítani azon árszínvonal mellett.

Ebben a leckében azt fogjuk föltételezni, hogy rövidtávon az aggregált kínálati függvény se
nem függőleges, se nem vízszintes, hanem emelkedő, és éppen a pozitív meredekségére
próbálunk magyarázatokat találni. Azt fogjuk találni, hogy a pozitív meredekség az egyes
piacokon való rugalmatlan, tökéletlen vagy időigényes alkalmazkodásból következik. Két
kiemelt változónk a várt árszínvonal és a potenciális jövedelem, és mindkét modellünk azt
magyarázza meg, hogy miért és hogyan tér el a tényleges kibocsátás a potenciális
kibocsátástól akkor, ha a tényleges árszínvonal eltér a várt árszínvonaltól.

2. dia

Az első modellünk, amit ennek magyarázatára használunk, az a ragadós bérek modellje. Az

emelkedő aggregált kínálati függvény magyarázatában ez a modell a munkapiaci
egyensúlytalanságra koncentrál, amely a bérek lassú alkalmazkodása miatt tartósan is
fönnállhat a gazdaságban.

Két alapvető föltevésre épít a modell. Az első feltételezés az, hogy a gazdaságban a
nominálbérek rövidtávon rögzítettek, a második pedig az, hogy olyan szinten vannak
rögzítve, hogy a munkapiacon tartósan túlkínálat állhat fönn. Bontsuk ki egy kicsit ezeket a
feltételezéseket!

A nominálbérek rögzítettsége azért tűnik hihető feltételezésnek, mert hiszen óriási

költségekkel járna, hogyha a vállalatoknak minden napjukat azzal kellene kezdeni, hogy
bértárgyalásba kezdenek az alkalmazottaikkal az adott napra vonatkozóan. Ehelyett a
munkavállalók – illetve többnyire az őket képviselő szakszervezetek – és a munkaadók
hosszabb-rövidebb időre lerögzítik a munkabéreket a munkaszerződésekben. Ez a rögzítés az
alábbi képlet alapján történik. ωe a munkavállalók által elvárt valamilyen reálbér, azaz, hogy
mennyi terméket és szolgáltatást szeretnének tudni a bérükből vásárolni, Pe pedig a várt
árszínvonal. A tényleges reálbér ω, így hát, hogyha a rögzített W bért kapják meg, és az árak
Pe szinten alakulnak, akkor éppen ωe mennyiségű terméket és szolgáltatást tudnak a
bérükből megvásárolni.

Ami a túlkínálatot illeti, ez azt jelenti, hogy a rögzített bérszint mellett a reálbérnek
magasabban kell lennie az egyensúlyi reálbérnél – ezzel már a munkanélküliséggel foglalkozó
fejezetben találkoztunk. Az nem meglepő, hogy a szakszervezetek igyekeznek minél
magasabb bért kiharcolni, és azt is tudjuk, hogy a hatékonysági bérek elmélete alapján a
vállalatok pedig hajlandóak az egyensúlyinál magasabb béreket fizetni. Az egyensúlyinál
magasabb reálbér túlkínálathoz és kényszerű munkanélküliséghez vezet a munkapiacon.

3. dia

Nézzük meg a munkapiac ismerős ábráját, hogy mi történik rögzített nominálbérek mellett,
hogyha például az árszínvonal megemelkedik.

A kiinduló helyzetben legyen mondjuk P0 = Pe. Ekkor a tényleges reálbér megegyezik a

tervezett reálbérrel. Ekkora reálbér mellett a munkakereslet LD0 és a munkakínálat LS0. A
munkapiacon túlkínálat van, vagyis munkanélküliség, és a tényleges foglalkoztatottságot így
a munkakereslet határozza meg, ez itt látható az ábrán, és a gazdaságban van egyfajta
munkaerő-tartalék: ha úgy alakul, ezek a kényszerű munkanélküliek könnyen munkába
állíthatóak. A tényleges foglalkoztatottság mellett a termelési függvény megadja a kibocsátás
nagyságát: ez lesz a potenciális jövedelem. Vigyázat: míg korábban a potenciális jövedelmet
a teljes foglalkoztatottság melletti jövedelemszintként értelmeztük, addig a rövid távú
modellben a potenciális jövedelem az a jövedelemszint, amely a várt árszínvonalhoz tartozik!

Növekedjen most meg az árszínvonal P1-re. Ekkor a tényleges reálbér alacsonyabb lesz a
tervezett reálbérnél. Ez jó hír a munkaadóknak, meg is emelkedik a munka keresett
mennyisége, rossz hír viszont a munkavállalóknak, csökkenni is fog a munkát keresni
szándékozók száma. Így hát csökken különbség a két függvény között, csökken a kényszerű
munkanélküliek száma. Még most is a munkakereslet az alacsonyabb, így továbbra is ez
határozza meg a foglalkoztatottságot, de a foglalkoztatottság most magasabb. A magasabb
foglalkoztatottság mellett csökkenő munkanélküliséggel találkozunk. Valamint: a magasabb
foglalkoztatottsághoz pedig a termelési függvény magasabb termelés rendel.

Hasonlóképpen beláthatjuk, hogy amennyiben a kiinduláshoz képest az árszínvonal csökken,

úgy a reálbér magasabb lesz, amely alacsonyabb munkakereslethez és ezáltal alacsonyabb
foglalkoztatottsághoz vezet, és a jövedelem csökken, miközben a kényszerű munkanélküliség
nő.

A ragadós bérek modelljében tehát a vártnál magasabb árszínvonal a reálbér csökkenésén

keresztül növeli meg a termelést a potenciális jövedelem fölé. Vagyis magasabb
árszínvonalhoz magasabb jövedelem, alacsonyabb árszínvonalhoz pedig alacsonyabb
jövedelem tartozik, így ez a modell egyféle magyarázattal szolgál az emelkedő kínálati
függvényre.
 1. dia

Egy másik, az aggregált kínálati függvény emelkedését magyarázó modellünk a ragadós árak
modellje. Ez a modell az árupiacra koncentrál, és azzal a fő feltételezéssel él, hogy a
termelővállalatok közül legalábbis nem mindegyik alkalmaz tökéletesen alkalmazkodó
árakat, hanem legalább néhány vállalat hosszabb-rövidebb ideig rögzített árakkal dolgozik.

Hogy ennek mi lehet a magyarázata, azt is láttuk már korábban, amikor az infláció költségeit
vizsgáltuk. Az egyik ok lehet a menüköltség: a gyakori árváltoztatás költséges lenne, ha
mindig újra kellene elkészíteni a menüinket. Egy másik ésszerű magyarázata lehet a
hosszabb-rövidebb ideig rögzített áraknak, hogy a vállalatok így megkímélik a fogyasztóikat
az állandó és gyakori árváltoztatásból járó kellemetlenségektől és attól, hogy nekik emiatt
állandóan újra kelljen kalkulálniuk optimális fogyasztásukat. Ezzel lehet, hogy veszítenek
valamekkora bevételt, hogyha nem emelik áraikat, amikor mindenki más, viszont lehet, hogy
nyernek fogyasztókat, akik aztán a későbbi áremelkedés után is hűségesek maradnak a
vállalathoz.

2. dia

A modell az áralakítás mikéntjéről a következőt föltételezi: A vállalatok az áraik kialakításánál

két dolgot vesznek figyelembe. Egyrészt a termelés költség-színvonalát, másrészt pedig a
fogyasztóik vásárlóerejét. Hogyan mérhetőek ezek? A sokféle termelő sokféle nyersanyagot
és félkész-terméket használ föl a termelés során. Ezek árának átlagos nagyságát kifejezhetjük
az általános árszínvonallal. Minél magasabb az általános árszínvonal, annál drágább a
termelés, vagyis annál magasabb árat szeretnének a vállalatok kapni a termékeikért. A
fogyasztók vásárlóerejét a jövedelemmel, pontosabban a jövedelemnek a potenciális
jövedelemtől való eltérésével becsülik meg a vállalatok. Társítanak egyfajta „alap”
vásárlóerőt a potenciális jövedelemhez, és azt feltételezik, hogyha a jövedelem ennél
magasabb, akkor a fogyasztók hajlandóak többet is fizetni a termékükért, hogyha pedig
alacsonyabb, akkor csak kevesebbet.

A vállalati árképzés tehát így működik. Ha a jövedelem a potenciális jövedelem, akkor a

vállalatok az átlagos áraknak megfelelő árat szabnak meg maguk is. Ha a jövedelem
magasabb a potenciális jövedelemnél, akkor ez nagy keresletet jelez a termékek iránt, ez a
tag pozitív, és így a vállalatok magasabb árat kérhetnek a termékeikért. Természetesen
hogyha a jövedelem alatta marad a potenciálisnak, akkor ez a tag negatív lesz, így a
vállalatoknak sajnos alacsonyabb árakkal kell beérniük.

3. dia

A modellünk szerint azonban nem tud (vagy nem akar!) minden vállalat azonnal
alkalmazkodni az árszínvonal és a kereslet változásához. Lesznek rugalmatlan, és rugalmas
árképzőink.
A rugalmas árképzőkkel könnyű dolgunk lesz: ők lesznek azok, akik az imént elmondottak
alapján a mindenkori árszínvonalhoz és jövedelemszinthez folytonosan hozzáigazítva saját
áraikat kialakítják a rugalmas árakat.

A rugalmatlan árképzők azonban előre lerögzített árakkal dolgoznak egy ideig, amelyet még
az előtt meghatároznak, hogy a tényleges árszínvonal és a tényleges jövedelem nagysága
ismert lenne előttük. Vagyis feltételezésekkel kell élniük a jövőbeli jövedelem és árszínvonal
nagyságát illetően. Az árszínvonalra nem lesz jobb ötletük, mint hogy várhatóan a várt
árszínvonal fog kialakulni, a jövedelemre pedig nem lesz jobb tippjük, mint hogy a potenciális
jövedelem fog kialakulni. Így az általuk alkalmazott fix ár egyszerűen Pe.

4. dia

Mivel a gazdaságban e modell szerint mind a kétféle vállalat jelen van, ezért az általános
árszínvonal a kétféle árszínvonal egyfajta súlyozott átlaga lesz, ahol az s súly azt mutatja,
hogy a vállalatok mekkora hányada alkalmaz ragadós, fix vagy rugalmatlan, nem
alkalmazkodó, szóval rövid távon rögzített árakat. Így tehát a rugalmasan alkalmazkodó árak
súlya (1 – s) lesz. Beírva a kétféle vállalat által meghatározott árakat azt látjuk, hogy P
mindkét oldalon szerepel.

Fejezzük ki hát ezt P-re! Az általános árszínvonal ez lesz. A megkapott kifejezésben Y-nak
pozitív együtthatója van, ami azt jelenti, hogy ha magasabb a jövedelem, akkor az általános
árszínvonal is magasabb lesz, hiszen a rugalmas árképzőink magasabb árakat fognak
megállapítani, ami megemeli az általános árszínvonalat is, jóllehet a rögzített áras vállalatok
nem változtatnak az áraikon.

Ha a megkapott összefüggésünket Y-ra átrendezzük, akkor pedig a P-re fogunk egy pozitív
együtthatót kapni, vagyis magasabb árszínvonalhoz magasabb jövedelemszint tartozik: ez
ismét csak az emelkedő kínálati függvényt támasztja alá.

5. dia

Mivel vannak rugalmasan alkalmazkodó és rugalmatlan árképző vállalataink egyaránt, ez a

modell egyfajta átmenetet képez a tökéletesen alkalmazkodó áras modell függőleges kínálati
görbéje, és az egyáltalán nem alkalmazkodó áras modell vízszintes kínálati függvénye között.

Ha például s = 1, azaz csak rugalmatlan árképző vállalatok vannak, akkor az árak egyáltalán
nem reagálnak a jövedelem változására, és a kínálati függvény vízszintes lesz, mint ahogy
nagyon rövid távon feltételeztük.

Ha s kisebb ugyan 1-nél, de elég közel van hozzá, azaz elvétve már akadnak vállalatok, akik
rugalmasan alakítják az áraikat, akkor kis mértékben ugyan, de az árszínvonal reagál a
jövedelem változására, és az aggregált kínálati függvény pozitív meredekségű lesz.
Ahogy s egyre kisebb, közelít nullához, azaz egyre több vállalat képes rugalmasan
alkalmazkodni az áraival, a kínálati függvény egyre meredekebben emelkedő lesz, és végül,
ha s = 0, azaz nincs rugalmatlan árképző vállalat, akkor a kínálati függvény függőlegessé válik,
mint ahogyan a hosszú távú modellünkben feltételeztük.

Azaz nem csak a rövidtávú kínálati függvény pozitív meredekségére ad magyarázatot ez a

modell, hanem a rugalmatlan árképző vállalatok aránya változóban meg is jelöli azt a
befolyásoló tényezőt, ami befolyásolja, mennyire pozitív a függvény meredeksége.
 1. dia

Hasonlítsuk össze a két megismert modellünket, amikből levezettük az aggregált kínálati

függvényt: miben közösek, miben különböznek?

Mindkét modell valamilyen rugalmatlan alkalmazkodást hozott be a képbe: a ragadós bérek

modellje a munkapiacon tökéletlenül alkalmazkodó béreket, a ragadós árak modellje pedig
az árupiacon tökéletlenül alkalmazkodó árakat.

Mindkét modell az árszínvonal és a jövedelem közötti pozitív kapcsolatot ír le, de a ragadós

bérek modellje inkább abból az irányból vizsgálja a jelenséget, hogy a magasabb árak hogyan
vezetnek magasabb jövedelemhez, míg a ragadós árak modellje inkább a fordított irányt
magyarázza, vagyis azt, hogy magasabb jövedelmek esetén miért alakul ki magasabb ár.

2. dia

Mindkét modell eljut ahhoz az összefüggéshez, hogy amennyiben a tényleges árszínvonal

magasabb a várt árszínvonalnál, akkor a tényleges jövedelem magasabb a potenciális
jövedelemnél. Az árszínvonal változása tehát a kínálati függvény mentén történő
elmozdulást jelent mindkét modell esetében. Mi történik a modelljeinkben akkor, ha például
a nominálbér, mint a termelési költségek egyike megnő?

A ragadós bérek modelljében követve a változást azt találjuk, hogy a magasabban rögzített
nominálbérek minden árszínvonal mellett megemelik a reálbérek nagyságát is, és így kisebb
lesz a vállalati szektor munkakereslete, ami alacsonyabb foglalkoztatottsághoz és
alacsonyabb kibocsátáshoz vezet minden árszínvonal mellett.

A ragadós bérek modelljében ugyanez a kiindító ok azt jelenti, hogy a vállaltok költségei
emelkednek, amire a rugalmas árképző vállalatok az áraik emelésével reagálnak minden
jövedelemszinten, ami súlyuknak megfelelő mértékben megemeli az általános árszínvonalat
is.

Mindkét modellben tehát azt találjuk, hogy a bérnövekedés hatására a kínálat csökken: a
kínálati függvény elmozdul balra vagy fölfelé.

3. dia

Nézzük meg, hogyan reagálnak a modelljeink a várt árszínvonalban bekövetkező változásra!

Azt már tudjuk, hogy ha az árszínvonal növekszik, akkor az aggregált kínálati függvény
mentén fölfelé mozdulunk el, és a magasabb árszínvonalhoz magasabb jövedelemszint
tartozik. Tegyük föl, hogy a gazdasági szereplők a nagyobb árszínvonalhoz igazítják a
várakozásaikat, és így megnő a várt árszínvonal is.

A ragadós bérek modellje esetében a magasabb várt árszínvonal magasabban rögzített

nominálbéreket jelent, és így, akár az előző dián, a kínálati függvény ismét balra mozdul, de
úgy, hogy a magasabb árszínvonalhoz rendeli hozzá azt a kibocsátást, a potenciális
kibocsátást, amit eredetileg az alacsonyabb árszínvonalnál tapasztaltunk.

A ragadós árak modelljében azt találjuk, hogy a várt árszínvonal növekedése a rugalmatlan
árképzőket magasabb árak meghatározására készteti, ami megemeli az általános
árszínvonalat, amihez utána a rugalmas árképzők is alkalmazkodnak, a kínálati függvény
följebb tolódik, mint az előző dián. Méghozzá pont annyival, hogy az eredetik potenciális
jövedelemhez most a magasabb várt árszínvonal tartozzon.

A várt árszínvonal csökkenése természetesen az ellenkező irányú változásokat

eredményezné.

Ha összekötjük az alkalmazkodás utáni pontjainkat, akkor egy függőleges egyenest kapunk a

potenciális kibocsátás magasságában:

Ez a hosszú távú kínálat (Long Run Aggregate Supply), ami független az árszínvonaltól.
Mindkét modell magyarázatot ad tehát arra, hogy ha van idő alkalmazkodni a gazdaságban,
akkor bármekkora legyen is az árszínvonal, a gazdaság mindig a potenciális kibocsátást fogja
előállítani, mindig ahhoz fog visszatérni.

4. dia

Még egy fontos különbségre hívom föl a figyelmüket a két modell kapcsán.

A ragadós bérek modellje azt jelzi előre, hogy magab bérek gazdasági recesszióhoz vezetnek,
illetve az alacsony bérek pedig gazdasági föllendülést eredményeznek, vagyis a reálbérek
viselkedése kontra-ciklikus: éppen ellentétesen mozog, mint maga a gazdasági ciklus.

Ezzel szemben a ragadós árak modellje azt jósolja, hogy föllendülés idején az árakkal együtt a
bérek is magasak, míg visszaesés idején a bérek is visszaesnek, mozgásuk pro-ciklikus.

Nézzük meg, az OECD adatai szerint milyen összefüggés van a bérek és a jövedelem
ingadozása között! A vízszintes tengelyen a GDP növekedés kumulált nagysága látható 2007
és 2015 között, a függőleges tengelyen pedig a reálbérek kumulált növekedése azonos
időszakra. Az első és a harmadik síknegyedben lévő országok esetében a reálbérek
viselkedése prociklikus, és csak a második és negyedik síknegyedben lévőknél figyelhető meg
kontra-ciklikus viselkedés a bérekben. A vizsgált országok döntő többségében a növekvő GDP
növekvő bérekkel jár együtt, vagyis a bérek viselkedése pro-ciklikus, követi a gazdasági ciklus
hullámzását. Ez persze nem jelenti azt, hogy a ragadós bérek modellje hibás volna, inkább
csak azt, hogy az emelkedő kínálati függvény mögött rejlő tényezők közül a rugalmas bérek
csak egy, de nem az egyetlen, vagy a leglényegesebb magyarázat.
 1. dia

A lecke eddigi videoiban kétféle logika mentén is bemutattuk, hogy a kínálati oldalon miért
társítunk a magasabb árszínvonalhoz magasabb jövedelmet, vagy ha úgy tetszik, a magasabb
jövedelemhez magasabb árszínvonalat. Most egy kicsit továbbgondoljuk ezt az összefüggést.

Vegyük a kínálati függvénynek a ragadós árak modelljéből ismert felírását, és, ahogyan a
modell logikája is diktálja, írjuk át (vagy inkább vissza) az árra. Hogyha elvégzünk néhány
átalakítást ezen a képleten, akkor az infláció három okát találjuk meg: a tehetetlenségi
inflációt, a ciklikus munkanélküliséget és a kínálat oldali sokkokat. Nézzük szépen sorjában!

2. dia

Először vonjuk ki mind a két oldalból az előző időszak árszínvonalát! Ekkor megkapjuk a bal
oldalon az árszínvonal megváltozását. Ha a kiindulási helyzetbeli árszínvonalat egységnyinek
vesszük, akkor ez a változás maga az inflációs ráta. A jobb oldalon azt látjuk, hogy minden
egyéb változatlansága mellett, hogyha a várt árszínvonal magasabb, mint az előző
időszakbeli, akkor pusztán emiatt megnő a tényleges árszínvonal. A ragadós árak modelljéből
egyébként tudjuk, hogy ez azért van, mert ekkor a rugalmatlan árképző vállalatok magasabb
árat fognak meghatározni. Ahhoz az érdekes következtetéshez jutunk, hogy ha magasabb
árszínvonalra számítunk a jövőben, akkor valóban magasabb is lesz az árszínvonal. Az
inflációs várakozások önbeteljesítő várakozások.

Ráadásul a gazdasági szereplők tanulnak a múltból, várakozásaik adaptívak. Ez annyit tesz,

hogy ha a múltban tapasztaltak mondjuk egy éves 2%-os árszínvonal-emelkedést, akkor a
jövőben is arra fognak számítani, így még ha a következő évben nem is indokolná semmi
más, csupán emiatt a várakozás miatt is elő fog állni egy infláció: az inflációnak
tehetetlensége van. Ezért is van olyan nagy szerepe az infláció letörésében annak, hogy az
emberek valóban elhiggyék, hogy kisebb lesz az infláció. Ebben egy pénzreform segíthet,
mint ahogyan a Pengő után a Forint bevezetésekor is történt.

3. dia

A képletünkben a második tag a jövedelemnek a potenciális jövedelemtől való eltérése.

Tudjuk, összefüggés van a jövedelem és a munkanélküliség alakulása között, amely

összefüggés olyan, mint egy mérleghinta. Gazdasági föllendülésnél a jövedelemnek a
potenciális fölé emelkedésével együtt a munkanélküliség lecsökken a természetes rátája alá,
és gazdasági visszaeséskor pedig ahogy a jövedelem a potenciális jövedelem alá csökken, a
munkanélküliség a természetes ráta fölé emelkedik. Erről szól Okun törvénye. Ennek egyik
megfogalmazása szerint ahogy a gazdasági ciklus során a jövedelem ingadozik a potenciális
jövedelem körül, úgy ingadozik a munkanélküliség tényleges rátája a természetes ráta körül,
csak éppen ellentétes irányba, valamilyen együtthatóval skálázva. Írjuk be ezt az
összefüggést a képletbe, és megkapjuk az infláció második rövid távú okát, a ciklikus
munkanélküliséget. Amikor a munkanélküliség lecsökken, akkor a jövedelem megnő, és így a
rugalmas árképző vállalatok magasabb árakat tudnak megszabni, az árszínvonal emelkedik,
infláció következik be a gazdaságban.

Mindezekhez még egy változóval hozzátehetjük a harmadik okot, az esetleges kínálati sokkok
hatását, amelyek olyan okoknál fogva növelhetik az inflációt, mint mondjuk egy olajár-
robbanás, vagy bármilyen más alapvető termelési input árának emelkedése.

4. dia

Vegyünk egy olyan kedvező állapotot, amikor nincsen ciklikus munkanélküliség, és kínálati
sokkok sincsenek, vagyis a gazdaság a potenciális kibocsátás állapotában van. Ekkor az
infláció nagyságát a várt infláció szabja meg.

Ahogy egy gazdasági föllendülés megnöveli a foglalkoztatottságot, minden egyéb

változatlansága mellett lecsökken a ciklikus munkanélküliség, és az infláció megemelkedik.
Egy gazdasági visszaesés idején pedig a növekvő ciklikus munkanélküliség csökkenő
inflációval jár együtt.

Az infláció és a munkanélküliség között fönnálló rövidtávon érvényesülő fordított

arányosságot mutatja be a Phillips görbe. A Phillips görbe negatív meredekségű, mert rövid
távon a két makrogazdasági „rossz”, az infláció és a munkanélküliség átválthatók egymásra.
A görbe által leírt összefüggés többféleképpen is olvasható. Egyrészt mondhatja azt, hogy
tetszőleges helyzethez képest csökkenthető a munkanélküliség, növekvő infláció árán.
Másrészt olvashatjuk úgy is, hogy ahogyan a munkanélküliség növekszik, csökken a
gazdaságban az inflációs nyomás. Sőt, úgy is értelmezhetjük, hogy kisebb infláció elérhető
magasabb munkanélküliség árán.

Tegyük föl, hogy a kiinduló helyzethez képest csökkenteni akarjuk a munkanélküliséget.

Tudjuk, hogy az alacsonyabb ciklikus munkanélküliség egyrészt magasabb kibocsátással,
másrészt viszont magasabb árakkal jár együtt: a Phillips görbén elmozdulunk fölfelé.

Hogyha azonban hosszabb távon a gazdasági szereplők hozzászoknak a magasabb árakhoz, a

jövedelemszint és a munkanélküliség visszatér az eredeti állapotába. A rövid távú Phillips
görbénk eltolódott. A kívánt alacsonyabb munkanélküliséget ismét csak növekvő infláció
mellett tudjuk elérni, de idővel innen újra az eredeti munkanélküliséghez térünk vissza.
Kirajzolódik a hosszú távú Phillips görbe.

Ennek két tanulsága is van: egyrészt, a munkanélküliséget a természetes ráta alatt tartani
csakis egyre gyorsuló infláció mellett lehetséges. Másrészt: hogyha megelégszünk a
természetes munkanélküliségi rátával, akkor emellett a ráta mellett nem gyorsul az infláció
(egyéb okaitól eltekintve), így a természetes munkanélküliségi rátát a NAIRU angol
betűszóval az inflációt nem gyorsító munkanélküliségi rátának is hívják.
 5. dia

A Phillips-görbe tehát egy olyan előrejelzést tesz, amit valós gazdaságokból vett adatokon
lehet tesztelni: csökkenő munkanélküliséggel együtt magasabb inflációt várunk.

Ha ábrázoljuk az amerikai gazdaság esetére az egyes évekre jellemző munkanélküliségi ráta

inflációs ráta kombinációkat egy ilyesmi ábrát kapunk. A barna pontok azt mutatják, hogy a
60-as években egy körülbelül 4,5%-os természetes munkanélküliségi ráta körül egyes
években magasabb infláció és alacsonyabb munkanélküliség volt, más években pedig
fordítva. A 70-es, 80-as években azonban a görbe egyre kijjebb tolódott, a természetes
munkanélküliség rátája 5, majd 8% köré emelkedett, jelentős kínálati sokkoknak
köszönhetően. A 90-es évekre sikerült újra leszorítani a természetes munkanélküliségi rátát
4,5% köré.

A Phillips görbe a gazdaságpolitika számára is hasznos eszköz, mert azt mondja, hogy ha a
gazdaságpolitika az infláció ellen akar küzdeni, akkor munkanélküliséget fog generálni, a
munkanélküliség elleni küzdelem pedig inflációt gerjeszt. Hogy hogyan történik ez, arról a
következő leckében szólunk.
 9. Lecke: Az aggregált kínálat
A rövid távú gazdasági ingadozások modelljében, a Keynes-i modellben az aggregált kereslet
a legfontosabb elem: a termelők ehhez alkalmazkodnak, és ezért főként az ebben
bekövetkező ingadozások fogják generálni a gazdasági ciklusokat, és lesznek felelősek a GDP
növekedéséért és csökkenéséért. Azonban természetesen a másik oldalra is szükségünk van,
hogy teljes legyen a kép! Ebben a leckében a kínálati oldallal fogunk megismerkedni, ami –
mint ahogyan már a mikroökonómiából tudja – a termelők viselkedését hivatott leírni. A
mikorökonómiában a kínálati függvényt a tökéletes versenyző iparág esetében a termelési
határköltségre vezettük vissza és arra, hogy érvényesül a csökkenő hozadék elve. Ezek
alapján egy emelkedő kínálati függvényhez jutottunk, amely azt mutatta, hogy magasabb
áron a termelők több terméket lesznek képesek és hajlandóak megtermelni és piacra vinni,
vagy a másik irányból nézve, ha rá akarjuk venni őket, hogy többet termeljenek, akkor
magasabb árat kell kínálnunk a termékért.

A makroökonómiában a termelői oldalról eddig a hosszú távú modellben azzal a

feltételezéssel éltünk, hogy a tényezők teljes kihasználtsága mellett termel a gazdaság, és
bármilyen árszínvonal mellett a potenciális kibocsátást állítja elő. A kínálati függvényünk
függőleges volt: minden árszínvonalhoz ugyanaz a kibocsátási nagyság, GDP tartozott. A
rövid távú modellünkkel való ismerkedés elején azt mondtam, hogy a rövid táv egyik fő
jellemzője, hogy az árszínvonal rögzített, és a vállalati szektor – bizonyos határokon belül –
képes növelni a termelést az adott árszínvonalon, ha kereslet van rá. Ez egy vízszintes kínálati
függvényt sejtet: bármilyen GDP egy adott áron. A termelés bővítésére persze azért van
lehetőség, mert a rövid távú modell éppen egy fontos makroökonómiai probléma, a
nagymértékű munkanélküliség magyarázására született.

Van tehát kétféle szélsőséges álláspontunk az aggregált kínálatról: egy függőleges kínálati
függvény, melyben az árak és a bérek tökéletesen rugalmasak, és alkalmazkodnak, valamint
egy vízszintes kínálati függvény, melyben pedig az árak tökéletesen rugalmatlanok. Nos, az
igazság a valóságban valahol a két szélsőség között van: az árak se nem tökéletesen
rugalmasak, se nem tökéletesen rugalmatlanok. Ha viszont így van, akkor a rövid távú
kínálati függvény se nem függőleges, se nem vízszintes, hanem a kettő közötti, valamilyen
pozitív meredekségű, emelkedő összefüggés: nagyobb ár mellett magasabb megtermelt
kibocsátás.

A jelen leckében ezt a makroszintű összefüggést fogom levezetni. Ennek a levezetésére több
modell is ismeretes, mi főleg kettőre fogunk koncentrálni. Érdekes módon mindkettő modell
alapföltevése az, hogy valamely piacon nincsen egyensúly, valamelyik piacon nem történik
meg az alkalmazkodás. Az első modellünk a ragadós bérek modellje, amely a munkapiaci
tökéletlenségre koncentrál, és a nominálbérek lassú alkalmazkodásával magyarázza az
emelkedő kínálati függvényt. A második modell a ragadós árak modellje, amely inkább az
árupiacból indul ki, és ott az árak nehezen, illetve nem tökéletesen alkalmazkodó mivoltából
vezeti le, hogy az aggregált kínálatnak emelkedőnek kell lennie. A Keynes-i modell egy újabb
fontos eleme tehát, hogy nem feltétlenül kerül egyensúlyba minden piac, akár tartósan
fönnállhat valamely részpiac egyensúlytalansága – és ez többnyire a munkapiac, a makacsul
fennmaradó munkanélküliséggel.

Bármelyik modellről legyen is szó, a kínálati függvény végül valamilyen 𝑌 = 𝑌𝑝𝑜𝑡 + 𝛼(𝑃 − 𝑃𝑒 )
formát fog ölteni: ha a várt árszínvonal (Pe, az árszínvonalnak az a nagysága, amelyre a
jövőben számítanak a gazdasági szereplők) eltér a tényleges árszínvonaltól (P), akkor a
ténylegesen megvalósuló jövedelem (Y) eltér a jövedelem hosszútávon érvényesülő
nagyságától, a potenciális jövedelemtől.

Az aggregált kínálati függvényt arra is föl fogjuk használni, hogy az infláció és a

munkanélküliség között rövid távon fönnálló átváltást magyarázzuk vele, és levezessük
belőle a rövidtávú modell egyik legfontosabb összefüggését, a Phillips görbét.

Az aggregált kínálat a mozaik utolsó darabja: ezzel együtt már minden eszköz a kezünkben
lesz, hogy egyrészt a rövidtávú makroegyensúlyt, másrészt a gazdasági ingadozásokat,
harmadrészt pedig az ingadozások mérséklését célzó stabilizációs gazdaságpolitikákat
megértsük.

A lecke végére Ön:

 Megismeri a kényszerű munkanélküliség fő okát, a rugalmatlan béreket.

 Megérti, hogyan vezet el a bérrugalmatlanság az emelkedő aggregált kínálati
függvényhez.
 Képes lesz elmagyarázni, hogy ragadós árakat föltételezve a gazdaságban hogyan
vezet el a magasabb jövedelemszint magasabb árszínvonalhoz.
 Megismeri, hogyan függ össze az infláció rövid távú elmélete az emelkedő aggregált
kínálati függvénnyel.
 Megérti, hogy az infláció hogyan tud öngerjesztő módon fennmaradni.
 Megtudja, milyen kapcsolat van rövid távon a munkanélküliség és az infláció
alakulása között.

Bővebben: Mankiw 12. fejezet

 9.1 A ragadós bérek modellje
Aggregált kínálat (AS): minden árszínvonalhoz a vállalati szektor
által megtermelt GDP-t rendeli hozzá.
AS: Y = f(P)
P
SRAS

- Várt árszínvonal Pe
- Potenciális jövedelem Ypot

Y
 A modell alapföltevései
Az AS görbe emelkedésének oka a munkapiaci egyensúlytalanság,
amely a nominálbérek ragadóssága miatt tartósan is fönnállhat.

1. Rövidtávon rögzített
nominálbérek

2. Tartós túlkínálat a
munkapiacon
 Munkapiac és termelés a ragadós bérek modelljében
W/P
LS

LD
L

foglalkoz- kényszerű
tatottak munkanélküliek
 9.2 A ragadós árak modellje
- A modell az árupiacra koncentrál
- Legalább néhány (de nem minden)
vállalat rögzített árakat alkalmaz  Menüköltségek
 Általános kellemetlenség
elkerülése
P
SRAS

Y
 A vállalati árképzés módja

1. Termelés költségei

2. Fogyasztók vásárlóereje

Ha Y↑ akkor p↑
Ha Y↓ akkor p↓
 Rugalmatlan és rugalmas árak

Rugalmatlan árak Rugalmas árak

Az általános árszínvonal és az aggregált kínálat

Ha Y↑ akkor P↑

Aggregált kínálati függvény

 Nagyon rövid, rövid- és hosszú táv

P s=0 alacsony s

Ha s = 1  P = pfix = Pe
Ha s = 0  P = prug  Y = Ypot magas s
s=1

Y
9.3 Az aggregált kínálat modelljeinek összevetése
P SRAS

- Tökéletlen alkalmazkodás • Ragadós bérek a munkapiacon

• Ragadós árak az árupiacon
- Pozitív kapcsolat P és Y között
• Ragadós bérek modellje: Y = f(P)
• Ragadós árak modellje: P = f(Y)
 A bérváltozás hatása a modellekben
P
AS

Ragadós bérek Ragadós árak

Ha W↑ Pe
Ha W↑
akkor W/P↑ akkor ktg↑
ezért LD↓ ezért prug↑
vagyis L↓ és így P↑
tehát Y↓ Y
Ypot

A béremelkedés csökkenti az aggregált kínálatot

A várt árszínvonal megváltozásának hatása a modellekben
P LRAS
AS

Ragadós bérek Ragadós árak

Ha Pe↑ Pe
Ha Pe↑
akkor W↑ akkor pfix↑
ezért … ezért prug↑
tehát Y↓ és így P↑

Ypot Y

Pe alkalmazkodásával a termelés mindig visszatér Ypot szintre

 Reálbér és konjunktúraciklus
Ragadós bérek Ragadós árak

- A bérnövekedés - Ha recesszió
recesszióhoz van, a bérek
vezet csökkennek
- Kontra-ciklikus - Pro-ciklikus
viselkedés viselkedés
 9.4 A Phillips-görbe

P
SRAS

Y
Az infláció okai:
• Tehetetlenségi infláció
• Ciklikus munkanélküliség
• Kínálati sokkok
A tehetetlenségi infláció

• Önbeteljesítő inflációs
várakozások
• Adaptív várakozások
• Tehetetlenségi infláció
 Infláció és ciklikus munkanélküliség

Ypot un

• Csökkenő munkanélküliségnél…
• megnő a jövedelem, Okun törvénye:
• a rugalmas árképzők árat emelnek,
• gyorsul az infláció.

Kínálati sokk (olajárrobbanás,

béremelkedés)
 A Phillips görbe

Ha u = un, és ε = 0
…ha u lecsökken emelkedik

…amikor u megnő lecsökken

u1 un u

Phillips-görbe
 A Phillips görbe

Hosszú távú
Phillips görbe
Ha u = un, és ε = 0
…ha u lecsökken emelkedik

…amikor u megnő lecsökken

un : NAIRU Non- u
Accelerating u1 un
Inflation
Rate of
Unemployment Phillips-görbe
 Phillips görbe a valóságban

Előrejelzés: ha u↓,π↑