Mellhártyagyulladás (pleuritis)

A mellhártyának két lemeze van, az egyik a tüdőt borítja, a másik a mellkas belső felét. A
köztük levő filmszerű folyadékréteg biztosítja azt, hogy a két lemez légvételkor el tudjon
egymáson mozdulni. Mellhártyagyulladás esetén ez a folyadék megszaporodik, esetleg
gennyessé is válhat, mennyiségtől függően akár össze is nyomhatja a tüdőt.

Elég ritka betegségről van szó, általában csak a legsúlyosabb tüdőgyulladásoknál jelentkezik.

A mellkártyagyulladás közvetlen kiváltó oka mindig valamilyen kórokozó, jellemzően

valamilyen baktérium, de ritkábban lehet vírus is - ezek általában ugyanazok a kórokozók,
amelyek a tüdőgyulladást is okozzák. A fertőzés lehet önálló is, de az a gyakoribb, amikor
maga a tüdőgyulladás terjed rá a mellhártyára. Kiválthat mellhártyagyulladást a tbc
kórokozója is. Ugyan kóros folyadéktermelés daganatos betegségeknél is előfordul, de ez
esetben már nem mellhártyagyulladásról beszélünk.

Amikor még csak száraz mellhártyagyulladásról  (pleuritis sicca) van szó - tehát amikor a
folyadék még nem szaporodott föl - nagyon éles mellkasi fájdalom jelentkezik. Ilyenkor a
mellhártya két lemeze összedörzsölődik, ez okozza azt a fájdalmat, ami minden légvételnél
érezhető. Amikor már a folyadékgyülem is kialakul (pleuritis exudativa) , feszülő érzés is
jelentkezik, illetve az összenyomott tüdő miatt légszomjat, fulladást is érez a beteg.

A mellkasi folyadék lehet savós (hydrothorax), gennyes (pyothorax v. empyema thoracis), véres
(haematothorax), lehet vér (haemothorax), vagy tejszerű (chylothorax).

A folyadék felszaporodhat mellhártyabetegség nélkül, szisztémás okból pangás (szívelégtelenség)

vagy hypoproteinaemia (máj-, illetve vesebetegség) következtében, ekkor a folyadék kis fehérje-
és LDH-tartalmú transsudatum. A mellhártya gyulladásos vagy daganatos megbetegedései, trauma,
autoimmun vagy hasi betegségek nagy fehérje- és LDH-tartalmú exsudatumot okoznak. 

A tüdőembólia főleg exsudatumot, ritkán transsudatumot okoz.

Jellemző a láz is, ahogyan az étvágytalanság és a bágyadtság is, megfázásos tünetek viszont

csak akkor jelentkeznek, ha a betegség tüdőgyulladáshoz társul.

Az orvos már az egyszerű klinikai vizsgálat során is felvetheti a mellhártyagyulladás

gyanúját, de ahhoz, hogy ezt ki is lehessen mondani, röntgenre is szükség van. Emellett még
az ultrahangvizsgálat tudja megmutatni azt, hogy a két mellhártyalemez között milyen
vastagságú a folyadékgyülem.

A mellhártyagyulladás kezelése

Ha a mellhártyagyulladás miatt kialakult folyadékréteg vékony, akkor elegendő lehet

antibiotikus és gyulladáscsökkentő kezelés, míg ha vastagabb és gennyes, akkor
már mellhártyacsapolásra van szükség. Ez a folyadék mennyiségétől és gennyességétől
függően jelenthet egyszeri leszívást, de azt is, hogy a mellhártyát "mosogatni" kell, a
folyadékot pedig folyamatosan csapolni, amihez érdemes bennhagyni a leszíváshoz használt
csövet.

A betegséget általában még akkor is kórházban kezelik, ha csak antibiotikumot kell

alkalmazni, lévén ez esetben a betegek vénásan kapják a gyógyszert. A kezelés hossza
változó, de eléggé hosszas: míg például egy kisebb tüdőgyulladás általában egy hét alatt
meggyógyítható, addig a mellhártyagyulladás terápiája akár egy hónapig is elhúzódhat.

A kezelés mellett jellemzően fizikoterápiára is szükség van. Ezt gyógytornászok

alkalmazzák annak érdekében, hogy a két mellhártya ne tapadjon össze, hanem a kezelés
végére helyreálljon a normál légzés. Enélkül a mellhártya könnyen elhegesedik és
összetapadtan gyógyul, ami a későbbiekben légzési akadályt jelent.

(Az otthoni kezelés, illetve a szájon át szedett antibiotikum - ezek ugyanazok, amelyekkel a
tüdőgyulladásokat is kezelik - csak akkor lehet elegendő, ha a mellhártyagyulladás egészen
enyhe, a folyadékgyülem pedig nagyon vékony.)

A mellhártyagyulladás gyógyulási esélyei

A gyógyulási esélyek a tüdőgyulladásénál rosszabbak: egy súlyos, gennyes

mellhártyagyulladásba akár bele is lehet halni. Utóbbinak főleg a gyenge
immunrendszerűeknél, cukorbetegeknél, elhízottaknál, több társbetegséggel rendelkezőknél,
nagyon időseknél és nagyon pici gyerekeknél magasabb a kockázata.

A mellhártyagyulladás megelőzése

Mivel a betegség gyakran a tüdőgyulladásokat kíséri, fontos azok megelőzése, amit

védőoltással is lehet segíteni. Ezen vakcinák önmagában is segítenek megelőzni a
mellhártyagyulladást, lévén a két betegséget kiváltó kórokozók jellemzően azonosak.

hirdetés
Szövődmények

A gennyes mellhártyagyulladás miatt a tüdő akár ki is lukadhat, össze is eshet, ami nagyon
súlyos, életveszélyes állapotot eredményezhet. Emellett a fertőzés leterjedhet a hasüregbe is,
ott hashártyagyulladást és hasi fájdalmakat okozhat.
Pneumothorax (légmell)

Ha a mellhártya lemezei közé, azaz a mellhártyaüregbe - a mellkasfal a tüdő vagy a nyelőcső

sérülései vagy betegségei folytán - levegő kerül, a két mellhártya közötti, a tüdőt tartó
vákuum megszűnik. A tüdő részlegesen vagy teljesen összeesik, légmell (pneumothorax)
alakul ki. Következtében különböző mértékben károsodhat a légzés, az oxigénellátás,
romolhat a szív koszorúsereinek keringése, heveny keringési és légzési elégtelenség alakulhat
ki, amelyek sürgős orvosi beavatkozást kívánnak.

 mellhártya (pleura) a nagy savós hártyák egyike, amelynek külső, ún. fali lemeze a csontos-
izmos mellkasfalat belülről béleli, míg zsigeri lemeze szorosan tapad a tüdőkön. A
pleuralemezek zsigeri és fali lemeze között néhány milliliter savós folyadékot tartalmazó rés
van (cavum pleurae). Ezt teszi lehetővé légzésnél és erősebb testmozgásoknál a két hártya
egymáshoz képesti elcsúszását. Tényleges pleurális üreg akkor keletkezik, ha kóros
körülmények között folyadék (savó, genny, vér) vagy gáz (leggyakrabban levegő) kerül a
mellhártyák közé. A pleura leglényegesebb szerepe az, hogy segítségével a tüdő szivacsszerű
rugalmas szövete a mellkasfal maximális belégzési és kilégzési állapota közötti nagy
térfogatkülönbséget követni tudja. A mellhártya lemezei között élettani körülmények között
negatív, azaz légköri nyomásnál alacsonyabb nyomás uralkodik: belégzéskor -8 és -12 vízcm
(vízcentiméter) között (erőltetett belégzéskor a nyomás akár -50-60 víz cm is lehet),
kilégzéskor -4 és 0 vízcm között(erőltetett kilégzéskor akár a légköri nyomásnál sokkal
nagyobb, erősen pozitív, +20-+30 nyomás is kialakulhat).

A tüdők zavartalan működése, tágulása csak a légköri nyomásnál kicsit alacsonyabb nyomású
közegben tud megvalósulni, ez a szívóhatás tartja a tüdőt kitágult állapotban. A tüdő
szivacsszerű, rugalmas szövete könnyen alkalmazkodik a mellkasfal térfogatváltozásaihoz
mindaddig, amíg a tüdő külső felszínének a mellkasfal belső felszínéhez viszonyított
elcsúszása nem akadályozott. A fali mellhártya által termelt folyadék naponta 1000 ml, amely
a zsigeri pleuralemez kapillárisain keresztül szívódik fel.

A mellhártya a kétoldalt elhelyezkedő tüdőlebenyekhez igazodva páros képződmény, két

zsákja van, amelyek a szegycsont mögötti áthajlásuknál közel kerülnek egymáshoz, de
üregeik nem függnek össze egymással.

A légmell (pneumothorax) többféleképpen osztható fel, a mellhártyaüregben uralkodó

nyomásviszonyok, a kóros levegőgyülem kiterjedése és a kiváltó okok alapján.

Egyszerű pneumothorax esetén a mellhártyaűrbe kis mennyiségű levegő kerül, a

mellhártyaüregben uralkodó nyomás megegyezik a külső légnyomással vagy annál egy kicsit
alacsonyabb.

Nyílt pneumothorax estén a pleuraűr és a tüdő vagy a pleuraűr és a külvilág között valamilyen

módon összeköttetés alakul ki. Ekkor gyorsan tud levegő jutni a pleuralemezek közti résbe.
Ezekben az esetekben az peuraűrben lévő nyomás megegyezik a légköri (atmoszférikus)
nyomással.

Zárt pneumothorax estén a nyomásviszonyok csak kissé változnak az élettanilag normális

viszonyokhoz képest.

Különösen veszélyes állapot, ha a létrejött nyílás szelepszerűen működik, ezt nevezik ventill-
pneumothoraxnak: Belégzéskor a tüdő vagy a mellkasfal sérülésén át levegő áramlik be a
mellüregbe, a nyílás kilégzéskor szelepszerűen záródik. Ennek következtében minden
légvételkor egyre több levegő kerül be, és fokozatosan a légköri nyomásnál nagyobb nyomás
alakul ki a mellüregben Ezt az állapotot feszülő légmellnek nevezik. Az érintett oldalon a tüdő
nem tud tágulni. A két tüdő között elhelyezkedő szervek - a szív, nagyerek, légcső - az ép
oldal felé tolódnak, gátlódik a szív telődése a nagyerek felől, és károsodik az ép oldali tüdő
légző mozgása is.

A légmell kialakulásnak három lehetséges módját ismerjük. Kialakulhat spontán, váratlanul,

megelőzheti traumás esemény - baleset - vagy orvosi kezelések szövődményeként alakulhat
ki.

A spontán kialakuló légmell váratlanul, különösebb bevezető tünetek nélkül alakul ki.

Leggyakrabban két életkori csoportban jelentkezik, a 20 és 30 év közöttiek, illetve a 60 és 70
év közöttiek érintettek. A fiatalabb korcsoportba főleg a hirtelen nőtt, nyurga, dohányos
férfiak tartoznak, akiknél a tüdőcsúcsokban elhelyezkedő felszínes hólyagokból (bulla)
megrepedéséből kerülhet kevés levegő a mellhártya lemezei közé.

Az idősebb korosztályban a spontán légmell másodlagosan, valamilyen korábbi tüdőbetegség

- pl. TBC, tüdőtályog, daganat - nyomán alakul ki. Az életkor előrehaladtával szinte
mindenkit érint a tüdő kötőszövetének sorvadása. A pleura alatt kisebb nagyobb ún.
emphysemás hólyagok keletkeznek, és megrepedésükkel levegő jut a pleuraüregbe.

A traumás pneumothorax nyílt vagy zárt mellkasi sérülésekhez csatlakozhat, sokszor jár

egyéb szervek sérülésével. A mellkason áthatoló (szúrás, lövés, nyársalás) vagy tompa
erőbehatás sérülést okozhat a mellhártyalemezeken. Gyakran a bordák is törnek.

Az orvosi beavatkozást kísérő pneumothorax keletkezhet szándékos kezelés folytán vagy

szövődményként. Előbbire példa a korábban a TBC-s ún. cavarnák összeesését és így
gyorsabb gyógyulását célzó mesterséges légmell.

Diagnosztikus vagy terápiás beavatkozások szövődményeként - mellkascsapolás, centrális

vénás kanül behelyezése, tüdőbiopsziás mintavétel, nyelőcső vagy légcső endoszkópos
vizsgálata során - is előfordulhat a pleurák átlyukadása. A rekeszizom közelében végzett hasi
műtétek vagy pozitív nyomású gépi lélegeztetés mellékhatásaként is kialakulhat.

A panaszok nagymértékben változnak a pneumothorax méretétől és a tüdőbetegség

kiterjedtségétől függően. A legenyhébb tüneteket legtöbbször az alig egy-kétujjnyi köpeny-
pneumothorax, a legsúlyosabb panaszokat pedig a feszülő pneumothorax okozza, amikor a
tüdő teljesen összeesett állapotban van, és a mellűri nyomás nagy fokban pozitív. A tünetek az
enyhe rosszulléttől a súlyos nehézlégzésig, az életveszélyes légzési elégtelenségig, illetve a
keringés összeomlásáig terjedhetnek. Először hirtelen, többnyire nyugalomban fellépő, éles,
szúró, késszúrásszerű mellkasi fájdalom, nehézlégzés és esetleg köpet nélküli, száraz
köhögés jelentkezik. A fájdalom kisugározhat az azonos oldali vállba, a mellkasba, hasba.
Heveny szívkoszorúér elzáródást vagy akut hasi kórképet utánozhat.

Később a tünetek közül - főleg a nem feszülő és a fiatal spontán pneumothoraxos betegeknél -
csak a terhelésre jelentkező nehézlégzés maradhat meg, a kezdeti tünetek (a fájdalom és a
köhögési inger) teljesen elmaradhatnak, ami félrevezető lehet. A lassan kialakuló
pneumothorax mellett a tünetek kevésbé súlyosak, és a megváltozott állapothoz való
alkalmazkodás miatt akár el is múlhatnak.

Feszülő légmell esetén és idősebbeknél gyakori, hogy az oxigénszegény vér miatt a koszorú-
verőrekben is csökken az oxigéntartalom, elégtelenné válik a szívizom vérellátása. Ilyenkor
szív eredetű panaszok is csatlakozhatnak (tachycardia, extrasystolia, akut szívelégtelenség).
Ilyenkor jellemző a bőr kékes elszíneződése (cyanosis).

Ritkán a pleurális összenövések felszakadásával vérzés (haemothorax) társulhat a légmellhez.

A légmell diagnózisa

A beteg típusos tünetei - hirtelen szúró mellkasi fájdalom, köhögési inger, nehézlégzés -

segítenek a diagnózisban. A beteg mellkas néha előboltosul, és a légzésben elmarad az ép
oldalihoz viszonyítva, ezeket azonban csak ritkán látjuk, illetve csak kiterjedt
markáns pneumothorax esetén.

Kopogtatással a kisebb fokú légmell esetén az ép tüdőrészek és a légmell felett alig hallható
hangkülönbség. Nagyobb légmell esetén mély és hangos, dobszerű kopogtatási hangot lehet
hallani. Hallgatózással a beteg oldal lényegében néma, vagy helyenként halk légzés hallható.

Röntgennel a légmell általában nagyon jól látható. Feszülő légmell estén a szívárnyék
kilégzésben az ép oldal felél nyomódott, a tüdő ökölnyi, légtelen.

A légmellhez társuló folyadék-képződés, mely a mellkas alján - álló betegnél -vízszintesen

helyezkedik el, kopogtatással a folyadék felett tompa, a légmell felett dobos jellegű hangot ad.

A légmell kórlefolyása

A nem jelentős, kis mennyiségű pneumothorax spontán megszűnhet, amint a levegő a

pleuraűrből felszívódik. Nagyobb mennyiségű levegő felszívódáshoz 2-4 hétre van szükség.
Minden légmell kialakulását követően pár órával kisebb mennyiségű folyadék is megjelenik a
pleuraűrben, de napok alatt fokozatosan nagyobb mennyiség is összegyűlhet, súlyosbítva a
tüneteket és fontos szerveket az ellenkező oldalra nyomva.

A szelepszerűen működő, túlnyomásos légmell a gátorüreg szerveit a nem érintett, ép oldal

felé nyomhatja. A tüdőkeringés károsodhat, ami esetleg végzetes kimenetelű lehet.

Beavatkozás nélkül, ha a pleurán lévő lyuk elzáródik, és a tüdő nem tágul ki eléggé, néhány
hét elteltével a tüdőszövetben hegesedés indul, és többé nem állhat vissza az eredeti állapot.
Ezekben az esetekben folyadék gyűlik meg a mellhártyaüregben (ún. hydropneumothorax
keletkezik).

A hosszan összeesett állapotban lévő tüdő fogékonnyá válik a fertőzésekkel szemben, és ha a

tüdő és a pleuraűr között az összeköttetés állandósul, a mellhártya is könnyen befertőződik,
genny jelenik meg (pyothorax, empyema thoracis).

A pneumothorax ismétlődhet, ha a hajlamosító tényezők fennállnak.

A légmell kezelése
A kezelés a légmell súlyosságától és az alapbetegség természetétől függ. Kis kiterjedésű vagy
köpeny pneumothorax esetén elegendő a pihentetés, fekvés. A levegő néhány napon belül
felszívódik. Nagyobb térfogatú levegő felszívódásához 2-4 hétre van szükség.

Kisebb kiterjedésű légmell esetén tűleszívás (aspiratio) alkalmazható, mely ismételhető, de

önmagában ritkán ad tartós eredményt.

A legfontosabb gyógyeljárás a légmell kezelésében a drenázs (thoracocentesis), mely az estek

90%-ban gyógyuláshoz vezet:

A középső hónalj-vonalban, az 5-6. bordaközben vagy a kulcscsont alatt a második

bordaközben helyi érzéstelenítés után kis bőrmetszést ejtenek, majd trokáron (hegyes
fémcsövön) át megfelelő átmérőjű, oldalnyílásokkal ellátott furulya-drént vezetnek a
mellkasba. A drénen keresztül egy-két napig -0,1-0,2 atmoszféra nyomással szívják, amíg az
áteresztés (levegőürülés) meg nem szűnik, és a tüdő nem tágul ki, majd a cső eltávolítható.

Műtét (thoracotomia) a választandó eljárás, ha pár napos szívókezelés hatására sem tágul ki a
tüdő, vagy a behelyezett drénen keresztül 24 órán át is viharos a levegő-áteresztés, ha jelentős
mennyiségű vér is távozik a szívással, vagy ismétlődő esetről van szó.

Műtét során a mellkasfali izmokon áthatolva a bordákat szétterpesztve jutnak a mellüregbe,

ahol a légáteresztés helyét látják el.

A légáteresztést zárhatják a pleuralemezek kémiai szerekkel történő "összeragasztásával" is, -

újabban úgynevezett szöveti ragasztókkal, (kémiai pleurodesis) -, melyeket a drénen keresztül
juttatnak a pleuraüregbe. Ott gyulladást keltenek, ami miatt összenövés alakul ki a két
mellhártyalemez között.

Egyre terjedőben van egy sokkal kisebb beavatkozást jelentő sebészeti eljárás,
a videothoracoscopia (VATS-video Assisted Thoracoscopic Surgery): 2-3 cm-es
bőrmetszésen keresztül száloptikás videokamerát vezethető a mellüregbe. Amennyiben
láthatóvá vált a tüdőn lévő sérülés, további 2-3 metszésen keresztül operációs műszerek
vezethetők be, és speciális varrógép segítségével elvarrják, eltávolítják a beteg terület. A
műtét nem végezhető minden esetben, korábbi összenövések esetén például kizárt.

A légmell gyógyulási esélyei

A spontán pneumothoraxos betegek mintegy felében a betegség ismételten jelentkezik.

Tanácsos a dohányzás elhagyása, valamint kerülni kell a magaslati levegőn való tartózkodást,
a légi utazást nem túlnyomásos fülkében, a sportok közül a búvárkodás kerülendő. A
betegeken esetleg műtét segíthet.