Két fajtája nem összetévesztendő: kiütéses tífusz és hastífusz.

 A kiütéses tífusz (typhus exanthematicus) régóta ismert fertőző betegség, amelyet leginkább a
háborúkhoz kötnek. Azonban a háború nem közvetlen oka a megjelenésének, csupán
nagymértékben előmozdítja annak elterjedését. A katonák és a civil lakosság körében egyaránt
szedte áldozatait, de leginkább az alacsonyabb társadalmi rétegeket érintette.
 A kiütéses tífuszt (typhus exanthematicus) az ókor óta ismeri az emberiség. A kórokozót először
1901-ben Charles Nicolle, majd 1913-ban Stanislaus Josef Mathias von Prowazek mutatta ki, de
csak 1916-ban bizonyította be Henrique da Roche Lima, hogy a betegséget valóban az a baktérium
váltja ki, amelyet kollégái fedeztek fel.
 Télen és kora tavasszal vannak a fertőzöttek, mert ekkor a fűtött lakásban a ruhatetvek
könnyebben vándorolnak

A brit William Wood különítette el először a hastífuszt a kiütésestől, majd Craigi a vérhast a
hastífusztól

1. Kiütéses tífusz:
 A tífusz (kiütéses tífusz) egy olyan fertőző betegség, amit a ruhatetűben élősködő rickettsia
sejtparazita baktérium okoz. A kórokozó a melegre és többféle vegyszerre is igen érzékeny.
 A kiütéses tífusz rossz higiéniás körülmények között élő, túlzsúfolt közösségekben fordul elő
járványos formában.
 Egyik emberről a másikra terjed a tetűkön keresztül.
 A fertőzött egyén megcsípése (vérének szívása) után a tetűben életképes marad a Rickettsia
prowazeki baktérium. A tetű székletével üríti a kórokozót, mely egy újabb egyén
megcsípésekor a vakarózás során keletkező mikrosérüléseken keresztül bejut a bőrbe.
 A tetvek nem örökítik tovább transovariálisan a baktériumfertőzést (mint pl. bozótláz során),
mert maguk is elpusztulnak a felszaporodó baktériumok miatt.
 Hazánkban igen ritka fertőzés, előfordulása hajléktalanoknál valószínűbb.
 Tünetek:
  1-2 hetes lappangás után igen magas lázzal, szédüléssel, rossz közérzettel,
izomfájdalommal kezdődik a betegség,
 4-7. napon kiütések jelentkeznek, amelyek később bevéreznek: A kapilláris erek, kisebb
artériák és vénák fala körül gyulladásos sejtek tömege jelenik meg. A kialakuló
érgyulladás okozza az egyes szervek keringésének zavarát. Ez a gyulladás a
legsúlyosabb a bőr, a központi idegrendszer, a szívizom, a vese és a vázizomzat ereinél.
Ritkán ezen erek thrombosisa is kialakulhat.
 A beteg tudata zavart lesz, torka, kötőhártyái gyulladtak, hörghurut is kialakulhat.
 Részben a toxikus állapot, részben a bevérzések miatt szívizom-károsodás vagy súlyos
agyi tünetek is felléphetnek. Ilyen pl. a delírium, hallucináció, de beszédképtelenség
vagy siketség.
 A súlyos, akár kómáig is vezető állapotot a kórokozók által keltett érgyulladások,
bevérzések okozzák, amelyek tehát szinte minden szervben megfigyelhetők (szív,
agyhártyák, érfalak).
 A kiütések először a hónaljban, majd a törzsön és a végtagokon jelennek meg. A
kiütések színe sötétlila, és közepén apró bevérzés látható.
 Bár a kiütések egy hét alatt elhalványulnak, a bevérzés még hetekig látszódik. A tífusz
etalitása nagyon magas volt, elérhette az 50–60 %-ot is.
 Gyógyulás sokáig, 6-8 hétig is tarthat.
 A beteg szervezetében még a gyógyulás után is évtizedekig lappanghatnak a paraziták,
ezért bár ő maga már nem betegszik meg, egy járvány újbóli elindításában szerepe
lehet, ha tetves környezetbe kerül. A kórokozó vegyszerekre (pl. DDT) és hőhatásra
igen érzékeny, így lehet védekezni ellene.
 Kialakulása, terjedése:
 Ez a járvány Ázsiából származik.
 Első megjelenése Európában a XV-XVI. század fordulójára tehető.
 Granada 1489-es ostrománál írták le először a jellegzetes tüneteit, legközelebb
Veronában jelent meg 1505-ben a járvány.
 Emlegették börtönlázként is, hiszen a tífusz általánosan fordult elő börtönökben, ahol
sötétben, mocsokban zsúfolták össze az elítélteket. A „következő tárgyalásig elzárás”
gyakran egyet jelentett a halálos ítélettel. Londonban jellemzően a Newgate
börtönből szabaduló rabok okozták a járványokat.
 Magyarországra vélhetőleg 1542-es hadjáratban került olasz zsoldosok révén.
  Könnyen látható, hogy a háborúk kedveztek a kiütéses tífusz terjedésének, mert a
rendszerint katasztrofális higiéniai körülmények között élő katonatömegeknél jobb
„alapanyag” nem kell a tetű elszaporodásához.
 Például: A Moszkvából visszavonuló Napóleonnak több katonáját ölte meg a fertőzés,
mint az orosz fegyveresek…
 Magyarországon a török háborúk után legközelebb csak 1809-ben, a napóleoni
háborúk idején fordult újra tömegesen elő, de helyi tífuszjárványok az 1830–1840-es
években többször is jelentkeztek.
 A modern kor nagy háborúi is lehetőséget adtak a tífuszjárványra, hiszen több
millióan haltak meg az első világháború keleti frontján a fertőzésben. Azt, hogy ebből
mennyi volt magyar katona, nem tudjuk. A járvány utolsó tömeges előfordulása a
második világháború végén következett be Európában, azóta csak kisebb gócokban
üti fel a fejét a szegényebb, elmaradottabb területeken.
 Védekezés/megelőzés:
 Ma védőoltás is létezik ellene, az antibiotikumos kezelésnek köszönhetően a
halálozás pedig kb. 2%.
 Az antibiotikumok megjelenése előtt rettegett betegség volt; az antibiotikumokkal
kezelt betegek halálozási aránya nagyjából 2%-ra csökkent.
 Az első hatékony vakcinát Rudolf Weigl lengyel zoológus fejlesztette ki a két
világháború között.
 A betegség tartós védelmet alakít ki.
2. Hastífusz:
 A hastífusz fertőző betegség, amelyet a Salmonella typhi nevű baktérium okoz.
 A baktériumot széklettel szennyezett élelmiszer, tárgyak, mosatlan kéz közvetíti egyik emberről
a másikra. Nem, vagy rosszul közművesített településeken, illetve háborúk, természeti
katasztrófák idején szokott előfordulni. A fejlett országokban ma már ritka, de a fejlődő
országokban előfordul.
 A fő előfordulási terület napjainkban is India és Nepál.[
 A baktériumok megtapadnak a vékonybél és a vastagbél nyirokcsomóiban, ahol fekélyt
okozhatnak, és bekerülnek a véráramba is. A beteg belázasodik, pulzusszáma lecsökken, feje
fáj, influenzaszerű tünetei vannak. Hasmenés is jelentkezhet, de nem mindig. A betegség
előrehaladott szakaszában megjelennek a bélrendszeri szövődmények, károsul a szív és az
idegrendszer.
 Tünetek:
  betegség tünetei kb. két héttel a fertőződés után kezdődnek,
 fejfájás, fokozatosan emelkedő láz, és a láz emelkedését nem követő szívfrekvencia-
fokozódás jellemzőek, a máj és a lép megnagyobbodnak.
 Annak ellenére, hogy a fertőzés a gyomor-bélrenszert érinti, a hasmenés nem jellemző
tünet.
 A láz olyan magasra felszökhet, hogy a beteg tudata elhomályosul, ködös, réveteg
állapot jöhet létre.
 A bőrön vöröses-rózsaszínes elváltozások alakulhatnak ki.
 A bélrendszer, ún. Peyer-plakkjaiban elszaporodva a kórokozók a hastífusz egyik
rettegett szövődményét, a belek átfúródását okozhatják.
 Kialakulása/terjedése:
 A fertőződés a kórokozóval szennyezett itallal vagy élelmiszerrel történhet.
 Védekezés/megelőzés:
 A személyes higiénia és a közegészségügyi szabályok betartásával a fertőzés
megelőzhető.
 Van ellene védőoltás. Magyarországon jelenleg a baktérium tokanyagát tartalmazó
(általában a felkarba, a bőr alá adott) oltás használatos, amely 3 éves védelmet
biztosít. Hátránya, hogy 2 éves kor alatt nem biztosít megfelelő védelmet.
 A tífuszban megbetegedők több, mint 99%-a gyógyítható az azonnal alkalmazott
antibiotikum kezeléssel, ellenben a lábadozás több hónapig tarthat.
3. Tífusz Magyarországon
 A ma kiütéses tífusz néven ismert járványos betegség pestistől történő elkülönítése
Kolozsvári Jordán Tamás (1539–85) m. orvos érdeme
 A kiütéses tífusz a megszálló tör. sereget sem kímélte: 1594. X: Komárom ostrománál
több mint 8 ezer tör. pusztult el tífuszban
 Mo-on, a hastífusz azonban még a 19. sz.végén és a 20. sz. elején is évente 5–10 ezer
halálos megbetegedést okozott; még az 1930-as években is évenként 4–20 ezer a
hastífuszban évente meghaltak száma. 1930–45: Mo. hastífusz szempontjából Eu.
egyik legsúlyosabban fertőzött országa. A bakteriológiai diagnosztika rendszeressé
tétele, a közegészségügyi viszonyok fejlődése és a védőoltások alkalmazása révén a
20. sz. végére évenként már csupán 30–60 ember betegszik meg hastífuszban,
közülük 1–4 hal bele.
4. Kiütéses tífusz Budapesten 1908:
 1908 januárjában és februárjában gyanús tünetekkel szállítottak be több beteget a
Szent László kórházba a Köztemető (ma Fiumei) úti barakkból és az Alföldi utcai
menedékhelyről.
 Február 21-én a kórház főorvosa, Gerlóczy Zsigmond jelentette, hogy két újabb
betegen, egy ápolónőn és egy apácán a kiütéses tífuszt azonosították.
 Februárban és márciusban az addig csak a VIII. kerületet sújtó kór átterjedt az V., a
VI., a VII. és a IX. kerületre is.
 A betegek döntően a szegényes és rossz higiéniai körülmények között élő
napszámosok, cselédek, szolgák és munkások közül kerültek ki.
 A Magyarevits Mláden vezette tiszti főorvosi hivatal azonnal intézkedni kezdett.
 Február utolsó napjaiban Magyarevits takarítást és a további fertőzöttek utáni
kutatást rendelte el a menhelyeken.
 A megbetegedések néhány napos ritkulása után március 1-én új betegeket kellett
fogadnia a járványkórháznak. Kiderült: a kiütéses tífusz makacsul tartja magát, sőt
immáron napról napra növeli a betegállományt.
 A betegek lakását is csírátlanították, valamint kezelték mindazokat a személyeket,
akik a beteggel érintkeztek.
 A szakigazgatás kizárólag a tífuszbetegek szállítására alkalmas kocsikat kezdett
üzemeltetni, s megtiltotta a betegszállítást a közforgalmi járműveken.
 Márciusban a belügyminisztérium és a városi elöljáróság több rendelettel korlátozta
a főváros életét, hogy az epidémia mielőbb eltűnjön:
 A belügyminiszter március 10-e körüli határozata14 kikötötte, hogy az olyan
betegeket, akiket otthonukban nem lehet elkülöníteni, kórházba kell
szállítani.
 Az egészségügyi személyzeten kívül más nem tartózkodhatott a beteg
közelében, s tilos volt a betegek látogatása, ám az anyáknak meg kellett
engedni, hogy — amennyiben óhajtják — gyermekeik mellett
maradhassanak.
 A betegekkel érintkezőket vagy a velük egy lakásban élőket szükség esetén
akár erőszakkal is fertőtleníthették.
 Az egyes eseteket mind a lakosság, mind az orvosok kötelesek voltak jelezni.
 Arra az esetre, ha a betegség járvánnyá fajult volna, a polgármester olyan
épületek felkutatására kapott megbízást, ahol a fertőzötteket nagyobb
számban el lehetett helyezni.
  Gyakorló orvosoknak sárga cédulával kellett jelölni azt a lakást, ahol tífusztos
beteg volt.
 A hatékony védekezés miatt májusra eltűnt a betegség.
5. Hastífusz Budapesten 1945-ben:
 1944 előtt a hastífusz leginkább vidéki betegségnek számított
 1945-ben Budapest ostroma után akadozott az áram és vízellátás, és nem volt
kapacitása az egészségügyi rendszernek a fertőzésre, ezért rohamosan elkezdett
terjedni.
 A 268 ágyas Wesselényi utcai szükségkórházban több, mint 1000 embert láttak el,
mikor kitört a hastífusz.
 Két orvos és egy műtősnő belehalt a fertőzésbe.
 Korábban a hastífuszos betegek 5-6%-a halt meg, a háború miatt viszont ez 10 %-ra
emelkedett.
 Elindult az oltási kampány
 Legveszélyeztetettebb korosztály 10-50 évesek
 Zuglóban indult az oltási kampány: 3 oltás, heti időközönként
 Ezután Budapesten mindenhol oltani kezdtek.
 Bakács Tibor immár fővárosi tisztifőorvos-helyettesként koordinálta.
 Kötelező: 20-40 év között;
 Ajánlott: 10-20, 40-60 között
 Nem ajánlott: Gyerekek, idősebbek
 Közigazgatásnak nem volt pénze: 1 oltás = 1 villamosjegy ára
 1945 tavaszán 250 ezer ember kapta meg a 3. oltását is.