A tyúkudvar ősszel és télen gyakoribb megbetegedései -

Baromfihimlő - 2015. 12. 21.

ÁLLATTENYÉSZTÉS, ÁLLATTARTÁS

Világszerte előforduló, jellegzetes hámképletek keletkezésével, bőr-és nyálkahártya-

kiütésekkel járó vírusos baromfibetegség. Baromfihimlőben megbetegedhet a tyúk, a
pulyka, a gyöngytyúk, a galamb, a fürj, a fácán, a fogoly, de díszmadarakban (kanári,
papagájfélék), sőt vadmadarakban is előfordul. A vízimadarak, a kacsa és a liba csak
egészen ritkán, kivételesen betegedhetnek meg.
A fogékony baromfifajok bármely életkorban és évszakban megkaphatják, ősszel és
télen azért gyakoribb és súlyosabb a betegség, mert ilyenkor gyakoribbak a
baktériumos szövődmények is. A kórokozó ellenálló képessége nagy, a külvilágban
főként beszáradt állapotban hónapokig, akár évekig megőrzi fertőzőképességét.
Ennek azért is nagy jelentősége van, mert ha a korábban fertőzött állatok helyére új
állományt hozunk, a terület megfelelő fertőtlenítésének elmaradása esetén a
behozott állatok is megbetegszenek.
A madárhimlő-vírusok mindegyike egy nemzetséghez (Avipoxvírus) tartozik, de
különböző változatai (típusai) vannak, melyek megbetegítő képessége is különböző.
A vírus változatai: a tyúk, a pulyka-, galamb-, fürj-, kanári-, papagájhimlő vírus, de
további változatok is vannak. Ezek megbetegítő képessége jelentősen különbözik
egymástól. Mindegyik változat többnyire csak egy madárfajt, a neki leginkább
megfelelőt képes megbetegíteni, de vannak olyanok is, melyek két-vagy több
madárfajt is megbetegíthetnek (pl. a tyúkhimlő-vírus a tyúkot és a pulykát is).  A
tyúkhimlő vírusa főként a csirkére veszélyes, de megbetegítheti a pulykát, a fácánt, a
kanárit, sőt a vadon élő madarakat is. A galambhimlő természetesen a galambokban
okoz súlyos tüneteket, de enyhébben lefolyó betegséget a tyúkfélékben is okozhat.
 
Cikkünkben most csak a tyúkhimlővel foglalkozunk.
A kórokozó a fertőzési kapuk (bőr, légcső nyálkahártyája) hámsejtjeiben szaporodik
el, ezek a sejtek elfajulnak.  Ebben a stádiumban a folyamat még észrevétlen marad,
mert látható tünetek még nincsenek. A további folyamatok főként attól függenek,
hogy az illető madárfaj rá nézve a vírusnak melyik változatával fertőződött.
A tyúkfélék homológ, vagyis egymásnak megfelelő vírussal történő fertőződése után
a bőrben vagy a nyálkahártyákon elszaporodó vírus bejut a véráramba és a belső
szervekbe is, ahol még jobban elszaporodik. Innen ismét a vérbe jut (másodlagos
viraemia) és a fogékony hámsejtek jellegzetes elváltozásait okozza, a himlő
„kivirágzik”. A tyúkfajra nézve heterológ, vagyis egymásnak meg nem felelő vírussal
történő fertőződéskor a kórokozók nem jutnak a véráramba, csupán a fertőzési
kapuban szaporodnak el (pl. galambhimlő vírus a tyúkban).
A betegség súlyossága azonban nem csak attól függ, hogy az állatokat milyen törzs
fertőzte meg, hanem függ a vírustörzs kórokozó-képességének erősségétől, a
szervezet ellenálló képességétől és a környezeti tényezőktől is (pl. a nedves hideg
levegő súlyosbítja).
Valamely állomány fertőződése bekövetkezhet fertőzött, esetleg átvészelt, de
vírushordozó állatok behozatalával, de a fertőzést közvetíthetik ragályhordozó
tárgyak, vérszívó rovarok (főként szúnyogok), kullancsok is. Állományon belül az
állatok fertőződhetnek egymástól, a betegektől származó pörkökben vagy bélsárban
lévő kórokozóktól, ha azok bőrsérülésekbe kerülnek, de vírust tartalmazó ivóvíztől,
takarmánytól is.
A betegség súlyosabb formában jelentkezik gyenge ellenálló képességű,
vitaminhiányos vagy más betegséggel (főleg mycoplasmosissal) terhelt
állománynál. 
A betegség lappangási ideje 4-10 nap.
A klinikai tünetek alapján a betegségnek négy alakja van: bőrkiütéses, nyálkahártya-
kiütéses, vegyes és heveny vérfertőzéses forma.
A formák gyakran egymástól élesen nem különíthetők el.
 
A bőrkiütéses forma esetében a fejnek tollal nem borított részein (taraj, fül, áll-és
toroklebenyek, szemhéj, szájszeglet, orrnyílások, csőr közelében) kezdetben, akár
már a fertőződés utáni 4.-5. napon egészen apró, sima felületű, gyöngyházfényű,
szürkésfehér, esetleg szürkés-vörös színű csomócskák láthatók, melyek között a bőr
erősen hámlik. (Vannak esetek, amikor az elváltozások az egész fejet érintik). Ezek a
csomócskák növekednek, sima felületük egyenetlenné, repedezetté változik, kissé
felpuhulnak, színük sárgás lesz. Ha ezeket megnyitjuk, belsejükben apró hólyagokat,
később sárgás, kenőcsös anyagot észlelünk.
Ritkábban láthatók elváltozások a szárnyak belső felületén, a lábakon és a
kloakanyílás környékén, de húscsirkéknél a kiütések akár járványszerűen is
előfordulhatnak tollal fedett testrészeken is.
 Elváltozásokat általában a fej tollal nem fedett részein látunk, de vannak esetek,
amikor a csomócskák az egész fejet beborítják.   (dr. Böő István felv.)
 
A legfeljebb borsó nagyságú göbök össze is olvadhatnak, ilyenkor akár dió nagyságú,
egyenetlen felületű, dudoros, akár málnaszemhez, sőt karfiolhoz hasonló képletté
nőhetnek, melyek később beszáradnak, pörkösödnek majd ellökődnek.
„Karfiolszerű” göbök (dr. Böő István felv.)
 
 A folyamat gyógyulásával (1-2 hét múlva) a göbök beszáradnak, pörkösödnek, végül
ellökődnek, helyükön új hám képződik.( dr. Böő István felv.)
 
A bőrkiütéses alak az esetek többségében jóindulatú, „mindössze” a tojáshozam
csökken és a takarmányértékesítés romlik. Ennél nagyobb baj, hogy gyengül az
állatok ellenálló-képessége, ez pedig növeli a különböző társfertőzésekre való
hajlamot. (pl. mycoplasmosis).
  A nyálkahártya-kiütéses forma már sokkal kellemetlenebb, rosszindulatúbb,
nemegyszer akár nagyobb mérvű elhullást is eredményezhet.
Az állatok étvágya romlik, bágyadtak, szomorkodnak, kezdetben csak néhány, majd
egyre több egyednél észlelünk „náthás” tüneteket, fejrázást, tüsszögést, nehezebb
lélegzést, kötőhártya-gyulladást.
 Csirke-állományokban sokszor csak „náthás” tünetek mutatkoznak (dr. Böő István
felv.)
 
Az orr, a száj, a garat, gége és a légcső nyálkahártyáján eleinte apró, mindössze
homokszemnyi nagyságú csomócskák keletkeznek, a nyálkahártya itt
(leggyakrabban a szájszögletekben, a nyelv alatt, a szájpadláson és a gége
bejáratában) fénytelenné, érdessé, „grízessé” válik. A csomócskák növekednek,
egymással összefolynak, sárgásszürke, az alaphoz erősen tapadó fibrines
felrakódások alakulnak ki. Ezek az állatok enni sem tudnak, lesoványodnak. Érdekes,
hogy a súlyos kép ellenére a nyálkahártya-kiütések nyomtalanul is gyógyulhatnak, de
gyakori, hogy másodlagos fertőződések következtében a folyamat súlyosbodik, a
nyálkahártyákon mélyebbre terjed és szürkésbarna, „vaskos” felrakódások
keletkeznek. A kötőhártyát sűrű váladék borítja, ez olyan fokú lehet, hogy a
szemgolyó akár el is sorvadhat.
  

A szemgolyó akár el is sorvadhat (dr. Böő István felv.)

Vegyes formánál ugyanabban az állományban vagy egyedben egyidejűleg
jelentkeznek a bőrkiütéses és a nyálkahártya-kiütéses forma tünetei.
A heveny vérfertőzéses formánál az állatok klinikai tünetek, vagyis himlős kiütések
nélkül, mindössze pár napi szomorkodás, lázas állapot után pusztulnak el.
A betegséget átvészelt állatok specifikus védettségre tesznek szert, ez rendszerint
életük végéig megvédi őket az újabb fertőződéstől, már nem betegszenek meg,
azonban vírusgazdák, így környezetükre nézve veszélyesek maradnak. Ezek a tyúkok
a himlőt évről-évre fenntartják az állományban.
Kizárólag csak a tünetek alapján biztosan nem diagnosztizálható, nem különíthető el,
ezért a diagnózishoz laboratóriumi vizsgálatra van szükség. (hasonló elváltozások
lehetnek A-avitaminózisnál, fertőző gége-és légcsőgyulladásnál, mikoplazmózisnál,
egyes gomba-toxikózisoknál).
A baromfihimlőt gyógykezelni nem lehet, bármilyen kezelés legfeljebb a tünetek
enyhítésére és a szövődmények kivédésére irányulhat.
 
A betegség megelőzése:
- általános járványvédelem, a behurcolás megakadályozása, vadmadarak lehetőség
szerinti távoltartása;
- udvarunkba hozott új egyedek vagy állomány 2-hetes karanténja;
- jó tartáshigiénia, szakszerű takarmányozás, különös tekintettel az A-vitamin-
ellátottságra;
- vakcinázás (oltóanyag milyensége, vakcinázás módja, időpontja, vakcinázás
eredményességének elbírálása a kezelő állatorvos útmutatása szerint).
Oltás általában 3-hónapos életkor betöltése után, de legalább 2-hónappal a
tojásrakás megkezdése előtt. Amennyiben nagy a veszélyeztetettség, ha a közelben
a betegség felütötte a fejét, az immunizálást 6-8-hetes életkorban is elvégezhetjük,
de a tojásrakás előtt 2-hónappal meg kell ismételni (a tojószezonban már nem!)
A betegség megállapítása után a beteg és a még egészségesnek látszó állatokat el
kell különíteni.
 
A megbetegedett állományt haladéktalanul vakcinázni kell.
Legyengült, főként baktériumos társfertőzésekkel sújtott állománynál jó hatású lehet
széles-sávú antibiotikumok pár napos adása takarmányban vagy ivóvízben az
állatorvos javaslata szerint.
Kicsi, pár darabos állománynál szóba jöhet a bőrkiütések szárító, fertőtlenítő, jódos
ecsetelése, a szájüregi felrakódások óvatos eltávolítása, ezek helyének híg
jódtinktúrás, glicerines, bórsavas, kamillateás ecsetelése.
A baromfihimlőnek közegészségügyi vonatkozása nincs, az ember a kórokozó iránt
nem érzékeny.
 
Dr. Böő István
 
Irodalom:
Dr. Radnai István: A baromfihimlő (Kistermelők Lapja, 2007.)
Varga János-Tuboly Sándor – Mészáros János: A háziállatok fertőző betegségei
(Mezőgazda Kiadó, Bp., 1999).
Dr. Böő István: A baromfitartás gyakorlata (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó,1999.)
Dr. Böő István: Gazdasági állataink védelmében (Szaktudás Kiadó Ház, Bp., 2002)