Professional Documents
Culture Documents
egypercestortenelem.blog.hu
A spanyolnátha megjelenése
Magyarországon
Névtelen Minorita
8-10 perc
betegségekkel.)
A jelenleg fertőző koronavírus idén, március
4-én érkezett meg Magyarországra, ennek
apropóján próbáljuk meg felkutatni és bemutatni
azt, hogy 1918-ban a spanyolnátha hogyan és
feltehetőleg mikor érkezett meg hazánkba.
A betegség három hullámban jelentkezett a
világon. Az első hulláma nem okozott akkora
pánikot és nem járt jelentősebb halálozási
aránnyal, mint a második hullám, ami egyben a
legsúlyosabb is volt. Az utolsó szakaszt már csak
egy utólagos járványnak titulálták és (Kínán
kívül) nem is volt olyan veszélyes, mint a
második.
1. hullám feltételezett megjelenése a világon:
1918 március 11.
2. hullám feltételezett megjelenése a világon:
1918 augusztus 15.
7, vasárnap
A következő napokban szórványosan
előfordultak újabb megbetegedések, azonban
halálesetről továbbra sem számolt be a sajtó. Az
újságok a megbetegedésekről egyre rövidebben
tudósítottak. (Például július 17-én Debrecenből
táviratozták a fővárosba, hogy a hortobágyi
halgazdaságnál dolgozó katonák közül 60 fő
megbetegedett, minek okán karanténba zárták a
helyszínt.) Szeptember 13. pénteken azonban két
nővér halálát jelentették az országos
tisztifőorvosi hivatalnak. Nincs kizárva, hogy
már ezt megelőzően is volt spanyolnáthából
kifolyó haláleset, csak nagy valószínűséggel nem
társították hozzá. Szeptemberben már az orvosok
is elismerték a járvány veszélyét, ezért az ország
egyes részein több iskolát és közintézményt
bezártak.
Egy külföldi kórterem a spanyolnátha idején
Az Anacot-pasztilla
A cikk végére pedig egy korabeli poén a
spanyolnátháról:
- Mivel kezdődik a spanyolnátha?
- S, betűvel.
Amennyiben tetszett az írás, tekintsd meg az
alábbiakat is:
Lothar von Richthofen, a vörös báró öccsének
kalandos élete
Űrhajósok rejtélyes eltűnései a világűrben
Az osztrák-magyar Przemysl-erőd hátborzongató
legendája