You are on page 1of 10

Szabó Loránd

Afrika felosztása?
Az 1884–1885-ös berlini Kongó-konferencia1

Ezt a konferenciát sokszor említik manapság is különböző írott és elektronikus


sajtókiadványokban, valahányszor az európai gyarmatosítás XIX. századi imperialista
törekvéseihez nyúlnak vissza, és tévesen úgy állítják be, mintha a fekete kontinens, sőt, nem
ritkán az egész világ fölötti gyarmati osztozkodás ekkor történt volna meg, de legalábbis a
„játékszabályokat” ekkor állapították volna meg.
Noha mindez nem igaz, mint minden legendának, ennek is van némi kiindulópontja,
amely köré a valótlan állítások makacs rétegekben rakódtak le az idő előrehaladtával, mi több,
fejlődésnek indultak. A tanulmány a következőkben számba veszi a különböző, a
konferenciához kötődő hiedelmeket, félreértéseket, helytelenül használt fogalmakat;
megpróbál segíteni, hogy világosabban lássuk az eseményt és a hozzá kapcsolódó tényeket.2
Végezetül megemlítünk olyan kiadványokat a magyar nyelven elérhető irodalomból, amelyek
kisebb-nagyobb mértékben – sajnos – szintén a tévedések továbbélését biztosítják, hiszen az
írott és elektronikus sajtó, valamint a közoktatás és a tudományos ismeretterjesztés szereplői
ezekből merítenek.
Lássuk mindenekelőtt az esemény nemzetközi jogi besorolását, hiszen már ez is okot
ad tévesztésekre! Berlinben 1878-ban kongresszusra került sor, ellenben az általunk tárgyalt
1884–1885-ös esemény konferencia volt, amint azt maga az összejövetel főokmányának
bevezetője is kimondja.3 A XIX. században a kongresszus nagy politikai összejövetelek
elnevezése, a legmagasabb szintű képviselőkkel (akár államfőkkel, jelen esetben az új keleti
egyensúly megteremtése volt a cél olyan híres miniszterekkel, mint Andrássy, Disraeli vagy
Gorcsakov). A konferenciát valamilyen egyezmény kidolgozását célzó sokoldalú nemzetközi

1
Az alábbi írás egy korábbi változata SZABÓ 2002: 85–92.
2
A konferenciával és hátterével foglalkozik bővebben magyar nyelven BÚR 1987: 302–310.
3
A konferencia főokmányának (Acte final) szövegét 1886-ban XIV. törvénycikként iktatták be a magyar
törvények közé („az Afrika némely [Kongo] vidékére vonatkozó kérdések szabályozása iránt tartott berlini
értekezlet főokmányának beczikkelyezéséről”). Megtalálható az Interneten is: 1000 év 2003:
http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=6207 (2008.06.10.). A főokmány eredeti, francia nyelvű szövege
megtalálható többek között: BRUNSCHWIG 1971: 111–128, angol nyelven olvasható például WACK 1905: 530–
544, valamint az Interneten például: Australian: http://www.austlii.edu.au/au/other/dfat/treaties/1920/17.html
(2005.11.03.).

1
szerződés megalkotására hívják egybe, a konferenciának helyt adó kormányhoz delegált
követekkel, nagykövetekkel, esetleg szakemberekkel (itt főként kereskedelmi és hajózási
kérdések kapcsán, a Berlinbe akkreditált követekkel).4 A két esemény összetévesztését segíti,
hogy még rangos szakkönyvek is kongresszusnak nevezik mindkét berlini összejövetelt.5
A konferenciát Otto von Bismarck kancellár hívta egybe Portugália kezdeményezését
megragadva, s eredetileg csak a nagyhatalmakat kívánta meghívni.6 Végül a következő
tizennégy ország képviselői foglaltak helyet 1884. november 15-én délután kettőkor a
Wilhelmstraße 77-ben a megnyitó alkalmából: Németország, Franciaország, Nagy-Britannia,
az Osztrák–Magyar Monarchia, Olaszország, Oroszország, Belgium, Hollandia, Portugália,
Spanyolország, Dánia, Svédország, Törökország és az Amerikai Egyesült Államok.
A konferencia résztvevői közül mindössze négy volt szorosan érdekelt a két fő
témában, a Kongó és a Niger folyókon való szabad hajózás és szabad kereskedelem
kinyilvánításában: Franciaország, Nagy-Britannia, Portugália és Németország. A
konferenciára nem kapott meghívást egy szervezet, amely szintén érdekelt volt a Kongó-
medencében, és amely magának követelte e terület felségjogait: a II. Lipót belga uralkodó
által 1882-ben létrehozott Association Internationale du Congo (AIC), azaz a Kongói
Nemzetközi Társaság. Az Egyesült Államok első ízben kapott meghívót európai országok
konferenciájára, egyrészt, mert erősödőben volt a nemzetközi tekintélye, másrészt, mivel
érdekelődést mutatott a tervezett témák iránt.7 Afrikában támogatta a rabszolga-kereskedelem
elleni küzdelmet, valamint a szabad kereskedelmi övezetek létrehozását, s ezért elsőként, még
1884. április 22-én baráti kormány zászlajaként üdvözölte az AIC zászlóját, amely szervezet
eme célok megvalósítását tűzte ki a Kongó-medencében. A kérdéses területek birtoklásáról
nem esett szó a konferencián, de éppen a birtoklásukért folytatott vetélkedés miatt voltak
érdekellentétek a hatalmak között.
Bismarck a gyarmatosításba éppen ebben az évben bekapcsolódó Németország
alattvalóinak gazdasági érdekeit kívánta szem előtt tartani, azaz a szabad kereskedelem
biztosítását más hatalmak területein, a David Livingstone által megfogalmazott alapelvek – a
kereskedelem, a kereszténység és a civilizáció – terjesztésével. Mivel II. Lipót az AIC által
követelt területen szabad kereskedelmet ígért, ezért is ismerte el Németország másodikként
1884. november 8-án az AIC-t, de a megállapodást öt hétig titokban tartották.8

4
TEGHZE 1930: 359.
5
NGUYEN–DAILLIER–PELLET–KOVÁCS 1998: 91.
6
WESSELING 1996: 158–159.
7
KENNEDY 1992: 186.
8
MARCHAL 1996: 82–83.

2
A nagyhatalmi pozícióból már régen kikerült Portugália a Kongó-medencére
támasztott követelései miatt volt érdekelt, s a területen a történelmi múltba nyúló jelenlétével
érvelt. Törekvéseit eleinte Anglia is támogatta, mivel egyes politikai kapcsolatokkal
rendelkező angol befektetőknek érdekeltségeik voltak portugál gyarmatokon.9
Nagy-Britannia a Niger esetében közvetlenül érintett volt, nem akart a franciákkal
közösködni, másrészt félt a németek terjeszkedésétől (Togo, Angra Pequena stb.), amely
informális birodalmát fenyegette, ugyanakkor úgy tűnt, ellentétei az utóbbiakkal könnyen
feloldhatók. Diplomatáit utasította, hogy a németeknek mindenben engedjenek – a Nigert
kivéve –, de a franciáknak semmiben.10
Franciaország pedig – amelynek a protekcionista gazdaságpolitikája sokakat
aggasztott – attól tartott, hogy az AIC Kongóban tevékenykedő megbízottja, az újságíró–
felfedező Henry Morton Stanley az angolok kezére játssza a területet, amelyre Pierre
Savorgnan de Brazza utólag elismert 1880-as szerződései révén maga is igényt tartott,
valamint félő volt, hogy esetleg a gyengélkedő Portugália adja később az angolok kezére
Kongót, ha megszerzi. A többi ország csak statisztaszerepet játszott, nekik legfeljebb a
megállapodás szabad kereskedelmi rendelkezései lehettek érdekesek.
A konferencia 1885. február 26-án ért véget a főokmány aláírásával, amely a
résztvevők által kidolgozott egyezményt tartalmazta, s amely nyitott volt, azaz utólag is
lehetett hozzá csatlakozni, ha egy állam a benne foglaltakkal egyetértett. Nézzük meg, milyen
rendelkezéseket tartalmazott a főokmány! A szöveg egy bevezetésből és hét fejezetből áll, ez
utóbbiak közül a hetedik általános rendelkezéseket tartalmaz a csatlakozásról és a
ratifikációról. A többi hat fejezet a következő témákat öleli fel:
I. Szabad kereskedelem biztosítása a Kongó-medencében és a környező térségekben; a
bennszülöttek, térítők, utazók és a vallásszabadság védelme; küzdelem a rabszolga-
kereskedelem ellen; vallási, tudományos és karitatív missziók védelme; az 1878-as párizsi
postai egyezmény érvényességének kiterjesztése a Kongó egyezményes medencéjére.
II. A rabszolga-kereskedelem üldözése a Kongó egyezményes medencéjében. (Ez az
egyezményes medence a mai két Kongón, Ruandán és Burundin kívül kiterjed Angola,
Tanzánia, Mozambik, Uganda, Szomália és Kenya egyes területeire is.)
III. Az egyezményes Kongó-medence területének semlegessége (háborúban is).

9
BÚR 1987: 302.
10
PAKENHAM 1992: 241.

3
IV. Szabad hajózás kereskedelmi hajók számára a Kongón és mellékfolyóin. Azaz nemzetközi
folyóvá nyilvánítják a Duna és a Rajna mintájára, és egy nemzetközi bizottságot hoznak létre
a hajózás szabadságának felügyeletére.11
V. Szabad hajózás kereskedelmi hajók számára a Nigeren és mellékfolyóin.
VI. Az afrikai partvidéken az új foglalások elismertetéséhez hatékony (pl. közigazgatási-
katonai) ellenőrzést kell felmutatni.
Ezek között sem felosztás, sem szuverenitás bárminemű elismerése nem szerepel.
Most, hogy megismerkedtünk a főokmány rendelkezéseivel, Jean Stengers nyomán12
összefoglaljuk a konferenciához kötődő öt elterjedt vélekedést és cáfolatukat, illetve
megpróbálunk rámutatni, mi okozta keletkezésüket:
1. Itt osztották fel Afrikát. Amint a főokmány tartalmából látható, ilyesmire még utalás
sincs sehol. A konferencia időszaka alatt, a háttérben az AIC megbízottai és a hatalmak között
folyó kétoldalú tárgyalásokon is mindössze két határrendezésre került sor, az egyikre 1885.
február 5-én Franciaországgal, a másikra 1885. február 14-én Portugáliával. A konferencia
lezárulta után viszont számos határrendezésben egyeztek meg a gyarmatosító hatalmak.
A felosztás legendáját az is erősíti, hogy a Kongóval kapcsolatos megélénkült
tevékenységben a földrajztudomány jelentős szerepet kapott, azon belül is a vízrajz (és a
térképészet), mivel a sűrű esőerdő nem kínált könnyen azonosítható vizuális támpontokat az
elhatárolásokhoz, így maradtak a vízfolyások. Kongó Szabad Állam határvonala a Kongó
folyó vízrajzi medencéje lett, kivéve a jobb parton Franciaország által már korábban
megszerzett területeket és Portugáliáéit Angolában. Nem véletlen az „egyezményes medence”
megnevezés, ugyanis ez földrajzi és kereskedelmi volt, de főként az utóbbi, hiszen minden
állam minél nagyobbra kívánta méretezni a kijelölendő szabad kereskedelmi övezetet. Az
Afrikában a konferenciától függetlenül zajló felosztást ráadásul az európai, főleg francia
„természetes határok” elmélete is befolyásolta annak ellenére, hogy az elmélet minden alapot
nélkülözött.13
2. Itt jelent meg a befolyási övezet (Hinterland) koncepciója és fogalma, azaz egy
torkolat vagy a partvidék birtoklása jogot biztosít a hátországra is. Ilyen sem szerepel, sőt, az
Akta éppen a fiktív foglalások ellen lép fel. A kifejezés konkrétan először a Biafra-öbölről
szóló 1885. április 29-i angol–német egyezményben fordul elő, jóllehet az elv más
elnevezéssel már korábban is felbukkan Amerikában Louisiana határainak megállapítása

11
Ez a nemzetközi bizottság soha nem jött létre az aláírók közötti összhang hiánya miatt. MUBIALA 1995: 79,
201. lábjegyzet.
12
STENGERS 1989: 79–90.
13
POURTIER 1994: 330–334.

4
esetében 1805-ben, valamint John Quincy Adams amerikai elnök egyik 1827-es beszédében
(doctrine of continuity).14
3. Elismerték az AIC-t vagy egyenesen Kongó Szabad Államot, valamint II. Lipót
szuverenitását a Kongó-medence fölött. Ezek egyike sem szerepel a főokmányban, még utalás
sem történik rájuk, II. Lipót Kongó feletti szuverenitásának a konferencia nem forrása. A 37.
cikkely értelmében azonban országok utólag is csatlakozhattak, s az AIC 1885. február 23-án
tudatta a konferenciával, hogy immár szuverén hatalomként létezik – ugyanis eddigre szinte
az összes résztvevő elismerte a konferencia ideje alatt velük a kulisszák mögött folytatott
bilaterális tárgyalásokon –, majd február 26-án bejelentette csatlakozási szándékát, amelyet
üdvözöltek. A Kongó Szabad Állam elnevezés pedig jóval a konferencia után alakult csak
ki,15 ezért azt sem ismerhette volna el.
4. Kongóban „nemzetközi gyarmat” jött létre. A hatalmak – ellenőrzésük mellett –
II. Lipótra bízták Kongó területét. Ez az előzőnek egy – szintén minden alap nélküli –
variánsa, de ez a hiedelem a későbbi 1919-es mandátumrendszert részben megihlette.
Erősítette továbbá ezt a hiedelmet, hogy az első – jóllehet feladatkörét csupán egy évig
gyakorló – legfőbb helyi tisztviselő angol volt,16 s Kongóban II. Lipót a rendfenntartó
feladatokat is ellátó katonai alakulatának, a Force Publique-nek a tisztikarát eleinte sok
európai országból toborozta. Később pedig, a domaniális rendszer bevezetése után sok
európai és amerikai nagyvállalat kapott koncessziós jogokat a fennmaradó földeken, s ezek a
vállalatok a koncessziós területeiken gyakorlatilag élet-halál urai voltak.
5. A berlini főokmány rendelkezései üres szavak maradtak. Ez a megállapítás már
kevésbé tekinthető legendának, inkább téves értékelésnek. II. Lipót szemére vetik, hogy
Kongóban a domaniális rendszer bevezetésével állami monopóliumot vezetett be a szabad
kereskedelem rovására. Jóllehet ez igaz, azonban ezt a meglévő jogi kiskapuk kihasználásával
tette, tehát papíron továbbra is betartotta a rendelkezéseket. Amikor pedig Belgium 1908-ban
átvette királyától a területet, egészen ennek elvesztéséig, 1960-ig javarészt tiszteletben tartotta
az 1885-ös határozatokat,17 míg mások kevésbé cselekedtek így, viszont a Niger esetében
1919-ig érvényben maradt a szabad hajózás, és a Saint-Germain-en-Laye-ben ekkor aláírt

14
BRUNSCHWIG 1971: 161–162.
15
1885 nyarán.
16
A Henry Morton Stanleyt az AIC kongói vezetésében váltó Sir Francis de Winton , akit 1886 elején a belga
Camille Janssen követett, s utóbbi lett 1887 áprilisától az első főkormányzója Kongónak.
17
Nagy-Britannia egy Oscar Chinn nevű alattvalója panasza mögé állt Belgium ellen, de az Állandó Nemzetközi
Bíróság 1934-es ítéletében megállapította, hogy Belgium tiszteletben tartotta a hajózás és a kereskedelem
szabadságát. MUBIALA 1995: 34–35, 81.

5
szerződés is ugyanilyen szellemű volt.18 (Ez a megállapodás azonban a hajózás szabadságát
már csak az aláíró államok polgárai számára biztosította, és csak a Népszövetség tagállamai
csatlakozhattak a megállapodáshoz. A hajózhatatlan szakaszok áthidalására szolgáló
létesítmények esetében pedig már nem csak kialakításuk, karbantartásuk és működtetésük
érdekében, hanem méltányos haszon elérésére is engedélyezte használati díjak beszedését.)19
Visszatekintve a fentiekre, világosan látszik, hogy nem itt osztották fel Afrikát, az már
jóval a konferencia előtt megkezdődött, és utána sokáig tovább folytatódott. Különösebb
szabályokat sem fogalmaztak meg, főként nem a még többnyire „szabad” belső területekre
nézve, viszont a versengés (Anglia, Franciaország, Portugália és II. Lipót között) volt az oka
annak, hogy összehívták a konferenciát. II. Lipót Association Internationale du Congójának a
szuverenitását a konferenciával párhuzamosan ismerték el a különböző hatalmak egymás
után, azaz mindez nem a konferencián történt meg. Mihelyt pedig 1885 tavaszán a belga
parlament felhatalmazta királyát, hogy egy másik állam uralkodójává is válhasson, a frissen
megalakuló Kongó Szabad Állam tevékenységébe egyetlen európai hatalom sem szólhatott
bele, hiszen az a nemzetközi jog szerint szuverén államnak számított, szó sem volt itt a
nagyhatalmak II. Lipót feletti gyámságáról.
Miért jelentős mégis a berlini konferencia? Ez volt az első multilaterális tárgyalás
Európában Afrikáról, és először hívták meg ilyen eseményre az Amerikai Egyesült
Államokat. Igaz ugyan, hogy a meghívott államok gazdasági-politikai vagy presztízsérdekeik
miatt képviseltették magukat a konferencián, de Bismarck szavai a megnyitón Livingstone
humanitárius célkitűzéseit idézték fel, amelyeket a piacnyitásnak örvendő világsajtó is
közzétett. Ezzel megszületett a „berlini szellem”, amely maradandónak bizonyult, hiszen
ennek elárulását vetették II. Lipót szemére a századfordulón, továbbá újabb konferenciákon is
megjelent (Brüsszel, 1889–1890),20 az emberbaráti szervezetek pedig beépítették törekvéseik
közé.21 Nagyon fontos szerepet játszott ezenfelül az európai közjog általános fejlődésében és a
nemzetközi folyamokkal kapcsolatos joggyakorlatban.22
Mindezek után vegyünk szemügyre – a teljesség igénye nélkül – néhány magyar
nyelvre lefordított, az eseményt is taglaló (szak)könyvet, amelyek a legendák továbbélését
segítik, vagy újabbak kialakulását idézik elő, mivel általában nagy példányszámban jelentek
18
NGUYEN–DAILLIER–PELLET–KOVÁCS 1998: 552.
19
MUBIALA 1995: 81.
20
A brüsszeli rabszolga-kereskedelem elleni konferencia egyezményét 1892-ben IX. törvénycikként iktatták be a
magyar törvények közé („az afrikai rabszolgakereskedés elnyomása érdekében tartott brüsseli nemzetközi
értekezlet főokmányának és a hozzá tartozó nyilatkozatnak beczikkelyezéséről”). Megtalálható az Interneten is:
1000 év 2003: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=6459 (2008.06.10.).
21
PAKENHAM 1992: 254.
22
MUBIALA 1995: 80.

6
meg, s a nagyobb könyvtárak polcain elérhetők. A következő hivatkozásoknak nem céljuk a
jeles kutatók kritizálása, hiszen minden lelkiismeretes történész jól tudja, hogy leggondosabb
törekvései dacára is nehéz elkerülni a tévedéseket. Így bizonyára e munkában is minden
igyekezet ellenére fellelhető több is. Azért fontosak a hivatkozások, mert a közvéleményben
létrejövő történeti mítoszok keletkezését vizsgálhatjuk segítségükkel.
A II. Lipót bábáskodásával létrehozott szervezetek elnevezése és alapítási időpontjai
körül is sok a keveredés. 1876-ban a II. Lipót elnökletével ülésező brüsszeli földrajzi
konferencián jött létre az Afrikai Nemzetközi Társaság (Association Internationale Africaine,
AIA) nemzetközi egyesületként, nemzeti szekciókkal. 1878-ban a király már egy
részvénytársaságot hozott létre, amelynek a neve azonban inkább egy tudományos
egyesületére hasonlított: Bizottság a Felső-Kongó Tanulmányozására (Comité d’Études du
Haut-Congo, CEHC). Ennek az uralkodó volt a fő részvényese, és rövidesen szinte
kizárólagosan birtokolta a társaságot, ennek nevében kezdett Stanley szabad kereskedelmi
szerződéseket kötni. A Kongói Nemzetközi Társaságot (Association Internationale du Congo,
AIC) II. Lipót csak 1882 nyarán hozta létre, ennek nevében Stanley már szuverenitás-átadási
szerződéseket kötött, Brazza mintájára. A különböző egyesületek, illetve társaságok keverése
sem véletlen a külföldi és a magyar történeti irodalomban, hiszen II. Lipót szándékosan
törekedett az összetéveszthetőségre. A berlini konferencián létrejött egyezménnyel viszont
akár a hazai kutatóknak is könnyebb dolguk volna, hiszen csak meg kell nézniük az 1886-os
XIV. magyar törvénycikk szövegét, amely hűen tartalmazza a főokmány fordítását.
A kilencvenes évek elején fordították magyarra és adták ki nagy példányszámban
Martin Roberts egyik régi népszerű-tudományos művét, amelyben a harmadik legendát ötvözi
más, teljesen téves kijelentésekkel: „Ezt követően [ugyanis a nagyhatalmak közép-afrikai
vetélkedéséről volt szó] a belga király nemzetközi konferenciát hívott össze, amelyen egymás
ellen játszotta ki a nagyhatalmakat. A konferencia végén elismerték a független Kongó Állam
királyának, és megállapodtak abban, hogy európai állam bármilyen afrikai területet
megszállhat.”23 A konferenciát Bismarck hívta össze, a legutolsó állítás pedig teljes
képtelenség, de látszik, hogy igen távoli gyökerei a főokmány VI. fejezetéig nyúlnak, abban
viszont tökéletesen igaza van, hogy a belga uralkodó ügyesen lavírozott a különböző
nagyhatalmak között. A Magyar Nagylexikonnak az 1994-es „berlini konferencia” szócikke
többségében helytálló, ám pontatlanságokat ott is találunk. A szócikk szerint a konferencián
érvénytelenítették a portugálok Kongóra vonatkozó igényét elismerő 1884. februári brit–

23
ROBERTS 1992: 298.

7
portugál szerződést, jóllehet attól az angolok már 1884 nyarán „visszatáncoltak”, és soha nem
ratifikálták. Általánosságban említi, hogy „meghatározták a területfoglalás alapszabályait”,
holott a meghatározás csak egyetlen konkrét típusra és helyszínre vonatkozott a főokmány VI.
fejezete szerint, azaz csak az új foglalásokra és kizárólag az afrikai földrész partvidékén,
mivel ehhez különösen a hollandok ragaszkodtak.24 A végén a harmadik legenda is felbukkan,
s bár nem mondja ki, hogy az elismerés a konferencián történt, de mivel a szócikk arról szól,
ezért ismét egybemosódik a konferencia és a vele egy időben zajló események: „A részt vevő
államok a Kongó-medencére vonatkozó feltételek betartásával II. Lipót belga király
magánbirtokának ismerték el Kongó Szabad Államot.”25
A. J. P. Taylor egyik magyarul megjelent könyvében II. Lipót neve a fordító és a
fordítást szakmailag ellenőrző hibájából változó alakban bukkan fel, egyszer Leopoldként,26 a
többi esetben Lipótként, és ennek megfelelően a mutatóban is következetesen két bejegyzést
kapott. Itt egy másik érdekes, a főokmányban nem szereplő tényt tulajdonít Taylor a
konferenciának az egyik majdnem egyoldalas lábjegyzetben, a harmadik legendával
összegyúrva: „[...] az 1885-ös berlini rendeletben semlegesnek nyilvánított Kongó nem
szerezhet területeket a Kongó-medence hagyományos határain kívül.”27 Ez a kijelentés jól
láthatóan keveri Kongó Szabad Államot az egyezményes Kongó-medencével. A főokmány
III. fejezetének három cikkelye (10–12.) egyébként az egyezményes medencében létrejövő
szuverén államoknak, illetve protektorátusoknak semmiféle területszerzést nem tiltott meg,
csak semlegességet kért, amely nem zárta volna ki a szóban forgó Bahr-el-Gazál bérbevételét.
Paul Johnson nagy ívű munkája is – amelyben szintén egyszer Leopold, egyszer Lipót a belga
király neve – a harmadik legendát élteti egyik odavetett mondatában: „Kongót (ma Zaire) az
1884–85-ös berlini konferencián rakták össze [...].”28 Harald Kleinschmidt német szerzőnek a
nemzetközi kapcsolatokról írt viszonylag új könyve szintén elismerteti a konferenciával
II. Lipót uralmát, valamint szerinte az expanzió alapelveit, szabályait Berlinben dolgozták ki,
és újabb érdekességként az államok képviselői megegyeztek abban, hogy „egy adott gyarmati
hatalmi alakulat csak addig állhat fenn, amíg valamely európai kormány tényleges és
hivatalosan is dokumentált igazgatása alatt áll.”29 A VI. fejezet átalakított és visszájára
fordított változatával állunk szemben.

24
Részletesen tárgyalja ezt WESSELING 1988: 467–475.
25
„Berlini konferencia” 1994: 695.
26
TAYLOR 2000: 362.
27
TAYLOR 2000: 427, 9. lábjegyzet.
28
JOHNSON 2000: 174.
29
KLEINSCHMIDT 2001: 131.

8
Mindezek után már nem is csodálkozunk, amikor az általános jellegű tudományos-
ismeretterjesztő missziót elismerésre méltóan magányosan vállaló Élet és Tudomány című
hetilap egyik szerző feltüntetése nélküli természetvédelmi cikke ezzel a mondattal kezdődik:
„Afrika felosztásának szabályait az 1884-es berlini konferencián alakították ki azzal a céllal,
hogy a területekért versengő európai országok közötti összeütközést elkerüljék.”30 Csak
reménykedhetünk, hogy az eseményről mindenféle tévedések és ferdítések nélkül írtak egyre
nagyobb mérvű térnyerésével egyszer csak majd ennek a legendakörnek az eltűnése is egy
tanulmányra való munkát ad egy történész számára.

BIBLIOGRÁFIA

1000 év 2003 = 1000 év törvényei internetes adatbázis, CompLex Kiadó Kft., 2003:
http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=6207,
http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=6459.
Australian = Australian Treaty Series 1920, No 17, Department of Foreign Affairs and Trade,
Canberra: http://www.austlii.edu.au/au/other/dfat/treaties/1920/17.html.
„Berlini konferencia” 1994 = In: Élesztős László (főszerk.), Magyar Nagylexikon. 3. Kötet,
BAH–BIJ. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994. 695.
BRUNSCHWIG 1971 = Brunschwig, Henri, Le partage de l’Afrique noire. Flammarion, Paris,
1971.
BÚR 1987 = Búr Gábor, A liberális rabszolgatartó (II. Lipót 1835–1909). In: Szvák Gyula
(szerk.), Koronás portrék. Kozmosz könyvek, Budapest, 1987. 295–314.
Földnélküliség 2001 = Földnélküliség és földkérdés Afrikában. Élet és Tudomány, LVI/46, 2001.
november 16. „Te védd!” rovat, 1464.
JOHNSON 2000 = Johnson, Paul, A modern kor. A 20. század igazi arca. XX. Század Intézet,
Budapest, 2000. (eredeti: Modern Times. A History of the World from the 1920s
to the Year 2000. Phoenix Giant, s. l., 1983, 1991, 1992, 1999).
KENNEDY 1992 = Kennedy, Paul, A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Gazdasági
változások és katonai konfliktusok 1500–2000. Akadémiai Kiadó, Budapest,
1992. (eredeti: The Rise and Fall of the Great Powers. Fontana Press, s. l.,
1989).
KLEINSCHMIDT 2000 = Kleinschmidt, Harald, A nemzetközi kapcsolatok története.
Athenaeum 2000, Budapest, 2001. (eredeti: Geschichte der internationalen
Beziehungen. Philipp Reclam, Stuttgart, 1998).
MARCHAL 1996 = Marchal, Jules, L’Etat Libre du Congo: paradis perdu. L’histoire du
Congo 1876–1900. Volume 1. Paula Bellings, Borgloon, 1996.
MUBIALA 1995 = Mubiala, Mutoy, L’évolution du droit des cours d’eau internationaux à la
lumière de l’expérience africaine, notamment dans le bassin du Congo/Zaïre.
Presses Universitaires de France, Paris, 1995.
NGUYEN – DAILLIER – PELLET – KOVÁCS 1998 = Nguyen, Quoc Dinh – Daillier, Patrick
– Pellet, Alain – Kovács Péter, Nemzetközi közjog. Osiris Kiadó, Budapest,
1998.

30
Földnélküliség 2001: 1464.

9
PAKENHAM 1992 = Pakenham, Thomas, The Scramble for Africa. White Man’s Conquest of
the Dark Continent from 1876 to 1912. Avon Books, New York, 1992.
POURTIER 1994 = Pourtier, Roland, Territoire et identité nationale en Afrique Centrale. La
fonction de la géographie dans le mouvement colonisation/décolonisation. In:
Bruneau, Michel – Dory, Daniel (szerk.), Géographies des colonisations XVe-
XXe siècles. Actes du colloque « Géographie, colonisations, décolonisations
XVe-XXe siècles » Talence/mars 1992. L’Harmattan, Paris, 1994. 329–341.
ROBERTS 1992 = Roberts, Martin, Európa története 1789–1914. Az ipari forradalom és a
liberalizmus kora. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. (eredeti: A Portrait of
Europe 1789–1914. Machines and Liberty. Oxford University Press, s. l.,
1972).
STENGERS 1989 = Stengers, Jean, Congo. Mythes et réalités. 100 ans d’histoire. (összegyűjtött
tanulmányok) Duculot, Paris – Louvain-la-Neuve, 1989.
SZABÓ 2002 = Szabó Loránd, Afrika felosztása? Az 1884–1885-ös berlini Kongó-konferencia.
In: Szabó Loránd – Ölbei Tamás – Wilhelm Zoltán (szerk.), Anyaországok és
(volt) gyarmataik 1. PTE Afrika – Amerika – Ázsia Universitas Munkacsoport,
Pécs, 2002. 85–92.
TAYLOR 2000 = Taylor, A. J. P., Harc a hatalomért. Európa, 1848–1918. Scolar Kiadó,
Budapest, 2000. (eredeti: The Struggle for Mastery in Europe 1848–1918.
Oxford University Press, s. l., 1954).
TEGHZE 1930 = Teghze Gyula, A nemzetközi jog. s. n., Debrecen, 1930.
WACK 1905 = Wack, Henry Wellington, The Story of Congo Free State. Social, Political and
Economic Aspects of the Belgian System of Government in Central Africa.
Putnam and Sons, New York, 1905.
WESSELING 1988 = Wesseling, Henri L., Les Pays-Bas et la création du Congo. In: Le
centenaire de l’État Indépendant du Congo. Recueil d’études. Académie
Royale des Sciences d’Outre-mer, Bruxelles, 1988. 467–475.
WESSELING 1996 = Wesseling, Henri, Le partage de l’Afrique 1880–1914. Denoël, Paris,
1996. (eredeti: Verdeel en heers. De deling van Afrika 1880–1914. Bert Bakker,
Amsterdam, 1992).

10

You might also like