You are on page 1of 2

Háttérinfó:

Samuel Black RASZtalanként született 2051-ben egy szegény sorsú puyallupi családba, a humán Joseph Black és a
tünde Valerie Weiss harmadik gyerekeként, az akkor 4 éves humán ikernővérei, Emma és Ida mellé. Nővérei azonban
12 éves korában fényes nappal nyomtalanul eltűntek, ami nagy csapás volt az addig többé-kevésbé elboldoguló
családnak. Az apja Valerie-t hibáztatta a lányok eltűnéséért és nem tudta neki megbocsátani a „hanyagságát”. Az érzett
keserűség és gyász elől Joseph az elkövetkező évek során az alkoholban, majd egyre keményebb anyagokban keresett
menedéket, amelyek hatására már az egyre ritkuló józan óráiban sem volt igazán önmaga. Végül majd’ két évvel a
lányok eltűnése után az összeszerelői munkahelyéről is kirúgták, ezáltal még több ideje jutott a káros szenvedélyeire,
még lejjebb csúszva a lejtőn, míg Valerie próbálta összetartani a család maradékát és megkeresni a kenyérrevalót.
Joseph elmeállapota végül tragédiához vezetett: a 14 éves Samuel egy nap arra érkezett haza az iskolából, hogy az apját
bilincsben viszi el a Lone Star, mint később megtudta, azért, mert egy drogindukált dührohamában megfojtotta a
feleségét. Samuel számára a következő néhány hónap egybemosódott, csak hányódott utcáról-utcára, RASZtalanként
nem vették állami gondozásba, és a régi lakásba sem volt képes visszatérni, ezért aztán egy ideig az utcán élt, néhány
hasonló sorsú fiatallal. Ez idő alatt bontakoztak ki első adeptusi képességei, melyeket kihasználva zsebmetszéssel és
apró lopásokkal szerezni tudott magának annyi pénzt, hogy bérelhetett egy kis zugot egy lepusztult puyallupi
lakótömbben. Itt történt úgy másfél év után, hogy egy helyi banda ki akarta rabolni az ott lakókat, kényszerítve őket,
hogy nevetséges összegekért „törvényesen” átruházzák ingóságaikat a banda tagjaira. Ekkor derült ki az egyik
jelentéktelennek tűnő, ötvenes éveit taposó humán ottlakóról, hogy visszavonult lőfegyver-adeptus árnyvadász, miután
egy zsonglőrmutatványnak is beillő mozdulatsorral egymaga elintézte a banda három tagját, mire a többi elmenekült.
Az öreg árnyvadászt Daniel Day-nek hívták és a tartalékaiból kiosztott fegyverekkel segített a lakóknak megszervezni
a védelmet az erősítéssel visszatérő bandával szemben. Az elkövetkező tűzharcban Daniel súlyosan megsérült, de
Samuel sikeresen fedezékbe húzta, majd felvette a fegyverét és a többi lakó mellett folytatta a harcot, mely végül a
kevés túlélő bandatag menekülésével végződött. Samuel az elkövetkező hetekben segített talpra állni az öregnek, aki a
többiekért való kiállásával valamit megmozdított benne. Daniel – hosszas rábeszélés hatására – magára vállalta, hogy
megtanítja arra, amit tud, hogy aztán Sam is segíthessen azokon, akik nem tudnak magukon segíteni. Segített neki,
hogy megtalálja a lélekállatát (Sólymot) és kiteljesíthesse adeptusi képességeit. Néhány év tanítás-tanulás és pár
kisebb, az oktatás lezárásaként is felfogható, közösen elvégzett árnymunka után különváltak az útjaik: Danielt egy régi
szívesség Hong-Kong-ba szólította, az ekkor 20 éves Samuel pedig (felvéve a „Grey” utcanevet) elkezdett különféle
árnymelókat vállalni. Szabadidejében különféle karitatív szervezeteknek is dolgozott, részt vett ételosztásokon
(némelyiket titokban ő finanszírozta, ha valamelyik árnymeló jól fizetett) és egyéb segélyezési tevékenységekben. Ezen
rendezvények egyikén ismert meg egy Cassie becenevű, fiatal tünde lányt, akivel – hasonló lelkületűek révén – hamar
összebarátkoztak, majd ennél tovább is jutott a dolog: egymásba szerettek. A negyedik randevú után történt, hogy egy
újonnan összeverbuvált árnyvadász csapat megbeszélésén Cassie-vel néztek meglepetten egymásra, mint új
csapattársak. A munka elvégzése (egy drogszállító kamion eltérítése és tartalmának megsemmisítése) után ők ketten is
tisztázták egymással a dolgaikat és úgy döntöttek, hogy a továbbiakban is együtt folytatják, mert jó párost alkotnak,
mind a munkában, mind a magánéletben. Kevesebb, mint egy év múlva beköltözött Cassie-hez az Ork Underground-
beli lakására és rá egy évre diszkréten össze is házasodtak.

~12 éves: nővérek eltűnnek


~13,5: apját kirúgják
~14: anyja meghal
~15,5: banda
~20: árnymunka kezdete
~20,5: első randi
~21: összeköltözés
~22: házasság
20 kérdés:
1) Nem: Férfi
2) Testalkat: A tünde átlagnál valamivel atlétikusabb
3) Haj, szem és bőrszín: Sötétbarna, barna és fehér (kaukázusi)
4) Általános kinézet: Cowboykalap, rövid haj, némi borosta,
bal halántékán (hamis) adatjack, hosszú lódenkabát, alatta
páncéldzseki. A testén van néhány heg és a jobb felkarján egy
sólyomkarom tetoválás.
5) Hol született és nevelkedett: Puyallup, Seattle
6) Karakter kora: 23 éves (szül.: 2051.06.05.)
7) Karakter családja: Apja, Joseph Black (börtönben);
nővérei, Emma és Ida Black (ismeretlen), Daniel Day (Hong-
Kong-ban?)
8) Saját család: Házasságban él Cassiopeia Takayami-val.
9) Hol tanult: School of Hard Knocks, omae!
10) Mit csinált mielőtt árnyvadász lett: Zsebmetszett,
lopkodott, egyik napról a másikra élt.
11) Politikai/vallási nézetek: Számára mindenki egyenlő (kivéve a függők, de ha teheti, nekik is próbál segíteni).
12) Morális kódex: Ha csak teheti, nem okoz kárt az elnyomottaknak és a rászorulóknak. Szívesen vesz részt „Robin
Hood” jellegű ügyletekben. Az árát nem mindig a feladat nehézségéhez, hanem inkább a megbízó pénztárcájához
szabja. Ha teheti, nem öl, viszont ha például másokat kizsákmányoló személyről van szó, vagy valaki próbálta Cassie-
t, vagy őt megölni, nem habozik. Danieltől a következő „ötparancsolatot” kapta morális útravalónak a búcsúzásukkor:
- Az adott szavad mindig tartsd meg.
- Ne bánts senkit, aki nem érdemli meg.
- Tedd a helyes dolgot, amikor csak alkalmad nyílik rá.
- Ölj meg bárkit, aki megzsarol.
- Adj esélyt a másiknak a visszakozásra, de ha nem teszi, úgy üsd meg, hogy sose felejtse el.
13) Jövőbeni célok: Elérni, hogy mindenkinek, vagy legalábbis minél több személynek lehessen RASZ-a és ezáltal
jogai, ne csak a kiváltságos keveseknek.
14) Miért csinálja: A lehetőségért, hogy jót tegyen, és hogy változtathasson, valamint a pénzért, hogy elvehesse a
kapzsi megacégektől és személyektől és továbbadhassa azoknak, akiknek nagyobb szüksége van rá és.
15) Személyiség: Büszke, öntudatos, nem tűri a sértéseket.
16) Különlegességek: Emberséges.
17) Ami nem megy neki: Kihasználni az ártatlanokat.
18) Amit utál: Drog/chipfüggők, pöffeszkedő gazdagok.
19) Amit szeret: Feleségét (Cassie), fafaragást, kihívásokat sikerrel megoldani.
20) Karakter neve(i): Samuel Black (születési név); Michael Smith (RASZ név); Grey (utcai név)

You might also like