A fordítás az alábbi mű alapján készült:

Pam Godwin: Three is a War (Tangled Lies #3), 2017

Copyright © 2017. Three is a War by Pam Godwin.
Published by arrangement with Bookcase Literary Agency.
The morál rights of the author have been asserted.

A szerzőtől az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent:

Vágyakra hangolva, 2018
Szerelmet ígértél, de… (Harcolj értem 1.), 2020
Összetörted a szívem, majd… (Harcolj értem 2.), 2020

Hungarian translation © Goitein Zsófia

Hungarian edition © Álomgyár Kiadó
Minden jog fenntartva!
Fordította: Goitein Zsófia
Borítóterv: Faniszló Ádám
További grafikai munka: Németh Renáta
Szerkesztette: Kónya Orsolya
Korrektor: Török Tünde
Tördelés: NovaBook
Felelős kiadó: Nagypál Viktor

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2020

Elérhetőségeink: +36 30 487 3552
admin@alomgvar.hu
www.alomgvar.hu
www.facebook.com/alomgyar
instagram.com/alomgyarkiado

Nyomta és kötötte a Korrekt Nyomdaipari Kft.

Felelős vezető: Barkó Imre


Mottó:

„A szerelem nem úgy kezdődik és ér véget, ahogyan elképzeljük.

A szerelem harc.
A szerelem háború.
A szerelem a felnőtté válás.”

James A. Baldwin
 első fejezet
A sűrű ködben még inkább lelassul az érzékelésem. Ez az egész olyan,
mint egy rémálom. Elaludtam? Ébren vagyok? Miért érzem magam olyan
rosszul? Miért didergek, miközben elönt a forróság?
Képtelen vagyok felfogni, mi történt. Az agyam lassan kapcsol. A
távolban szívverést hallok.
Az én szívverésemet?
Lassan kitisztul a hallásom. Síri csend.
Valami nagyon nincs rendben. Pár perce kint voltam, és majd lefagyott
mindenem. Az autóban ültem?
Gondolkozz, Danni! Gondolkozz!
Sűrűn pislogok. Miért fekszem hanyatt és miért bámulom a mennyezetet,
ahogy eddig soha?
Hirtelen feltörnek az emlékképek, de ettől csak jobban összezavarodom.
Nem indult be a kocsi. Kiszálltam, hogy hívjak egy vontatót.
Megszédültem. Lefejeltem a járdát. Aztán forogni kezdett velem a világ, és
minden elsötétült. Nem kéne még most is fájdalmat éreznem?
Az arcomhoz emelem a kezem, és különös dologra leszek figyelmes: a
hüvelykujjamon ragtapasz, és ahogy megfordítom a csuklómat, látom, hogy
fehér kötés van a tenyeremen.
Csak az egyik kezemen van tapasz. Megtámasztottam magam a
másikkal? Boldogultam egy kézzel?
Fogtam egy kávéspoharat.
Mintha hirtelen felkapcsolták volna a lámpát, belém hasít a felismerés.
Colé és Trace hagyták az ajtó előtt a kávét.
A kocsi nem indult be.
Elájultam.
A kávé.
Jó ég! A pohár alján volt valami kézírás.
Nincs vége.
 Minek nincs vége? Colé titkos küldetésének? A bosszúhadjáratnak vele
szemben? Bármi legyen is az, megint belekeveredtem.
Úgy az egekbe szökik az adrenalinszintem, hogy sikerül egy kicsit
összeszednem magam. Felülök, de még mindig szédelgek.
Hol vagyok?
A hatalmas ágy a nyitott ajtóig ér, mely mögött egy előszoba található.
Világos függöny takarja a faltól falig terjedő ablakokat, de még így is
látom, hogy szürke az ég. Ha a nap már lenyugvóban van, az azt jelenti,
hogy órák óta feküdtem öntudatlan állapotban.
Úrrá lesz rajtam a pánik. Kinek a házában vagyok? Hogy kerültem ide?
Igyekszem magam megnyugtatni, és csak figyelek.
Néma csend.
Olyan rémisztő, hogy a hideg futkos a hátamon. Minden légvételem
visszhangzik. Ki kell jutnom innen.
Fegyvert kell szereznem.
Egy kerek üveglámpa áll az éjjeliszekrényen. Sehol egy óra vagy telefon.
A hálószoba mégis gazdagságról tanúskodik. Míves koronabordűrök
díszítik az egészet.
Hirtelen a kandalló melletti állványra szegezem a tekintetem. Az ott
heverő piszkavas nehéznek és elég hegyesnek tűnik ahhoz, hogy
megsebesítsek valakit.
Lerúgom a lábamról a takarót. Farmerban vagyok, és rajtam a
melegítőfelső és a zokni. Pont, ahogy reggel felöltöztem. A csizmám
viszont az ágy mellett hever a földön.
Nincs itt a kabátom, pedig a zsebébe tettem a telefont.
A kurva életbe.
Lecsúszom az ágyról, felveszem a csizmámat, és lábujjhegyen a
kandallóhoz surranok. Minden lépéstől recseg a parketta, ezzel megtörve a
csendet. Kiráz a hideg. Gyengének és bágyadtnak érzem magam.
Valaki a kedvenc kávémat hozta házhoz.
Elkábítottak.
Csak ez lehet az oka, hogy jó néhány dolog kiesett, és ide tudtak hozni
a… nem tudom, hová. Sem Colé, sem Trace nem tenne ilyet, az ellenségeik
annál inkább. Az olyanok, akik betörnek a házamba, és ocsmány fotókat
hagynak az autómban.
Szívem a torkomban dobog, amikor az utolsó lépéseket teszem a
kandalló felé, és megfogom a piszkavasat. Egy töltényt ugyan nem állít
meg, de a semminél több.
Colé és Trace totál kiakadnának, ha megtudnák, hogy valaki hozzám ért,
arról nem beszélve, hogy elkábított és elrabolt. Vajon erről van szó?
Emberrablásról? Nem kötöztek le, nem vágtak fejbe, és nyitva a hálószoba
ajtaja. Viszont nem egyeztem bele, hogy idehozzanak.
Minden porcikám reszket. Miért vagyok itt?
Váltságdíjat követelnek értem?
Megkínoznak, hogy információhoz jussanak?
Felemelem a bekötött kezemet, a másikkal pedig leoperálom a kötést.
Néhány piros horzsolás éktelenkedik a tenyeremen, de semmi nem
indokolja, hogy ilyen alaposan bekössék. Ha valaki meg akarna kínozni,
talán nem fordított volna ekkora gondot a horzsolásaim kezelésére.
Ennek így semmi értelme. Lassan megbénít a félelem. Tennem kell
valamit, mielőtt bejönnek a szobába.
A hálószoba ajtajához lopódzom és igyekszem tompítani a légzésem
hangját. Legszívesebben köddé válnék, de muszáj haladnom. Tudom, hogy
el kell jutnom az előszobáig.
Félrehúzom a függönyt, és mély levegőt veszek.
Szürke, csupasz fák hajladoznak a távoli domboldalon. A környék pont
úgy néz ki, mintha egy gazdag család nyaralójában lennék. Szépen
gondozott kikötő áll a távolban. Sokat nyaraltam Dél-Missouriban ahhoz,
hogy felismerjem az erdőt és a tavat.
A nap állásából arra következtetek, hogy legalább négy-öt órán keresztül
voltam öntudatlan. Ez pont elég, hogy messzire kerüljek St. Louistól.
Valaki felkapott és berakott a kocsijába, hogy idehozzon. Bármi
történhetett, míg magatehetetlen voltam. Összeugrik a gyomrom és
felpattanok, amikor bekapcsol a légkondicionáló.
Az ablakok nyílni kezdenek. Épp úgy, ahogy az ajtók szoktak. Amikor
megfogom a kilincset, nem mozdul. A falon lévő érintőképernyő valami
kódot kér, hogy kinyíljon a zár. A fenébe.
 Megnézem, milyen súlyos a kezemben lévő piszkavas. Ha rácsapok vele
az üvegre, csak a kezemet sérti fel, netán beriaszt. Más megoldás után kell
néznem.
A száznyolcvan fokos panorámának köszönhetően rálátok a ház végére
is. A földszintes monstrumból számtalan út visz az erdőhöz, a legnagyobb
teraszról pedig egy híd vezet a szurdokhoz, de a tónál lévő kikötőhöz is el
lehet innen jutni.
Fogadok, hogy a kikötőben is van mozgásérzékelő. Talán több is. És
vannak ott csónakok. Még soha nem vezettem vízi járművet, de valahogy
muszáj elmenekülnöm.
Először ki kell jutnom a szobából, hogy végre az előszobába érjek.
Minden lépéssel erősödik a hányingerem, és egyre jobban ver a szívem.
Reszketek, miközben megfagy a vér az ereimben. Ahogy átlépem a szoba
küszöbét, rámarkolok a vasra és hallgatózom.
A ház végéből halk rockzene hallatszik. Nincs nagyon messze. Inkább
olyan, mintha letekerték volna a hangerőt.
Szívem a torkomban dobog, ahogy végiglopózom az előszobán, és a
különböző méretű padlóburkoló palák megmozdulnak a lábam alatt. Ahány
zárt ajtó előtt elhaladok, mindnek kód kell a nyitásához. A többi nyitva, és
ahogy benézek, látom a hatalmas hálószobákat. Mindegyik tiszta és üres. A
berendezés és az ablak mindegyikben ugyanolyan.
Akárkié legyen is a hely, biztos, hogy gazdag, ezért nincs szüksége
váltságdíjra. Lehet, hogy valami mást kér értem cserébe.
Trace megengedhet magának egy ilyen házat, de ez a berendezés
egyáltalán nem az ő stílusa. Nem tudom elképzelni, hogy egy kúriaszerű
létesítményben tölti a napjait az isten háta mögött, távol a munkahelyétől.
Ráadásul, ha azt akarta volna, hogy itt legyek, nem kellett volna elkábítania.
A piszkavasat magam előtt tartva megállok a saroknál.
A folyosó végében lépcsősor áll, mely egy hatalmas, világos nappaliba
vezet. A szoba közepén barna bőrkanapé. Valaki ül rajta.
A falnak támasztom a hátam és visszafojtom a lélegzetemet. Csak annyit
látok, hogy egy farmeros fickó ül ott, felhúzott térddel. Vajon észrevett?
Szerintem olyan hangosan ver a szívem, hogy simán meghallotta.
 Egyre hangosabb a zene. Lassan a mennyezet is leszakad, úgy
visszhangzik. A falra szerelt tévéből jön a hang, a kanapé mögül. Ismerem
azt a dalt. Ahogy felcsendül az énekszó, a képernyőre nézek és látom a dal
címét: Nothing More-tói a Go to War.
Végigfut a hátamon a hideg, amikor eszembe jut, hányszor hallgatta ezt a
dalt edzés közben Cole. Talán csak véletlen egybeesés.
Még szorosabban markolom a vasat és a fickó lábát figyelem. Koptatott
farmer, barna mezítláb, széttett térd. Nem látok többet, de úgy néz ki, mint
Cole.
Kizárt. Miért ülne itt, míg én öntudatlanul fekszem egy idegen házában?
Vajon ő is bajban van? Őt is elrabolták?
Továbbra is a falhoz simulva, minden félelmet leküzdve haladok előre.
Remeg a lábam, és tudom, hogy a lépcsőn még óvatosabban kell
közlekednem. Minden lépés körültekintést, bátorságot és előre megfontolt
cselekedetet követel. Csakhogy nekem egyik sincs. Legszívesebben
visszarohannék a hálószobába és elbújnék a takaró alá.
Ahogy elérem a lépcsőt, már látom.
Cole.
Borostás, haja kócos és jóval testesebbnek tűnik, mint amikor utoljára
láttam.
Öt hete.
Egekbe szökik a pulzusom, és úrrá lesz rajtam a fájdalom.
Kirúgtam. Lecseréltem a telefonszámomat. Eladtam a házat. Nem
gondoltam, hogy újra látom.
És itt van.
Nem néz rám. Valami mást figyel, de nem tudom, mi az. Egy dolog
biztosnak tűnik: a látószögében vagyok.
Tekintve, hogy sokkal körültekintőbb, mint hinném, pontosan tudja, hogy
itt vagyok.
Összeugrik a gyomrom, ahogy figyelem. Várom a jelet. Várom, hogy
megszólaljon. Tudnom kell, hogyan tovább.
Mintha évek telnének el. Vállam feszül, és majd kiugrik a szívem. Miért
nem mozdul? Miért nem szólal meg? Ki kell derítenem, mire figyel olyan
nagyon.
 Piszkavassal a kezemben előrehajolok és a nyakamat nyújtogatom, de
továbbra is igyekszem észrevétlen maradni. Amikor a teljes szobára rálátok,
kis híján eszméletemet vesztem.
Trace.
Egy másik kanapé mögött áll és dühösen néz Cole-ra. Furcsa látványt
nyújt sima pólóban és farmerban, de nem emiatt ájulok el majdnem.
Kezében pisztoly, ujja a ravaszon, és a fegyvert nyílegyenesen Cole-ra
szegezi.
- Hogy vagy, kicsim? - kérdezi Colé, miközben le nem veszi a szemét
Trace-ről.
Hátrahajtom a fejem, és kiráz a hideg. Hozzám beszél? Miért olyan
kimért? Mintha nem is egy pisztollyal nézne farkasszemet. Mintha nem
kábítottak volna el és nem raboltak volna el, hogy a végén már azt sem
tudjam, merre vagyok arccal. Mi a frász folyik itt?
- Danni! - szól Trace, aztán ismét Cole-ra néz. - Tedd le azt a vasat és
gyere ide!
Kizárt dolog. Ők nem tehettek velem ilyet.
- Kérlek mondd, hogy nem ti kábítottatok el és hoztatok ide öntudatlan
állapotban - mondom remegő hangon, mint aki tényleg nem hisz a
szemének és a fülének.
Néma csendben bámulnak egymásra, miközben ott az az átkozott
pisztoly.
- Van itt még valaki? - kérdezem, aztán végigmérem a nappalit és a
nappali végében lévő konyhát.
- Csak mi hárman - feleli Colé, miközben a kanapén ülve kidülleszti a
mellkasát, hogy jobb célpont legyen. - Egy szép, boldog család.
Kavarognak bennem a kérdések, miközben legszívesebben felrobbannék
a dühtől. Félelemmel kevert gyűlöletet érzek azok után, hogy átvertek,
mégis valamilyen szinten megkönnyebbülök, hogy ismét együtt látom őket.
Százféle érzelem kerít hatalmába. Ég a torkom. Úgy remeg a kezem, hogy
már alig tudom tartani a piszkavasat.
- Trace!
Leteszem a vasat, és könnyek szöknek a szemembe, ahogy óvatosan
teszek feléjük egy lépést. - Te tetted ezt? Te raboltál el minket?
 Megöl a tudat, hogy talán képes volt ilyesmire, ráadásul pisztoly van a
kezében. Azt sem tudtam, hogy van fegyvere.
Hűvösen felnevet.
- Miért gondolod, hogy mindig én vagyok a rosszfiú?
Válaszolni szeretnék, és a kezében lévő pisztollyal indokolnám a
gondolatmenetet, de aztán eszembe jut, mi van, ha Cole rabolt el, és Trace
csak azért jött, hogy megmentsen.
Bár ez sem valószínű. Teljesen összezavarnak, egy dolgot viszont
biztosan tudok.
- Te mindig irányítani akarsz - válaszolom, és le nem veszem róla a
szemem. - Amikor elhagytalak, megszűnt felettem minden kontrollod. Erről
van szó? Most visszaszerzed az irányítást?
Megállok a köztük lévő szék mögött.
- Kérlek, tedd le a pisztolyt!
- Vagy lőj már le! - énekli vigyorogva Cole, mire Trace arrogánsan ránéz.
Cole hangja kétségkívül elragadó. Mély, vonzó, ráadásul olyan átéléssel
dúdolja tovább a bizalom elvesztéséről és a szerelem haláláról szóló dalt,
hogy beleborzongok.
A dal tökéletesen kifejezi a jelen állapotunkat. Folyamatosan kerülgettük
a problémát, míg a végén alaposan behálózott mindenkit. Féltékenység,
hazugságok, sértődés, vádaskodás. Ebből építettünk magunknak csapdát.
Minél jobban küzdöttünk, annál szorosabb lett a háló. Ezért megpróbáltam
kilépni. Feladtam mindent, ami számított, mielőtt késő lett volna
elmenekülni.
Legalábbis azt hittem.
- Több hatalmam van, mint hiszed, Danni - jelenti ki Trace, miközben
továbbra is Cole-ra szegezi a pisztolyt. - Csakhogy most nem erről van szó.
- Pisztolyt szegezel Cole-ra, és ennek semmi köze hozzám?
Idegességemben összeugrik a gyomrom.
- Csak támadt egy kis nézeteltérésünk - válaszolja, és végigmér. - Ülj már
le, mielőtt megint kidőlsz.
- Nem mozdulok, míg le nem teszed a pisztolyt.
 - Dannit nem nyűgözi le a csodafegyvered, seggfej - vigyorog Cole. -
Nem csoda, hogy elhagyott.
- Ahogy téged is - suttogom.
Cole arca eltorzul, és alaposan megmarkolja a kanapé szélét.
- Mindkettőtöknek elment az esze? - kérdezem, és remegő ujjal hol az
egyikükre, hol a másikukra mutatok. - Kiléptem. Új életet akarok kezdeni.
Nélkületek. Úgyhogy csak próbálom megérteni, mi a frászért vagyok itt.
Nem akarok részt venni a mérgező, manipulatív szarakodásotokban.
- Mégis hogy képzeled? - kérdezi Cole, és most először tényleg rám néz.
-Mit?
- Az életet. Nélkülem - válaszolja feszült állkapoccsal.
Még csak öt hete, de már most árnyéka vagyok egykori önmagamnak.
Fogytam, és a tettvágyam is alaposan csökkent. Csak azért akartam
Floridába menni, hogy távolabb kerüljek ettől az egésztől. De ezt nem
fogom vele közölni.
- Melyikőtök adta a szert? - kérdezem, és legszívesebben rögtön elsírnám
magam.
Trace egy pillanatra rám néz, és látom az arcán a fájdalmat. Leengedi a
pisztolyt és kiüríti a tárat.
- Van fogalmatok róla, mennyire megijedtem? - kérdezem, és pattanásig
feszül a nyaki ütőerem. - Egyedül ébredtem egy vadidegen szobában és a
legrosszabbra gondoltam. Nem tudtam, ki hozott ide, miért vagyok itt és mi
fog még velem történni!
- Tudom, hogy itt nem segít a bocsánatkérés - mondja Trace, aztán leteszi
az asztalra a pisztolyt és a töltényeket, végül rám néz. - Sajnálom. Azért
jöttünk ki, hogy rendezzük a nézeteltérést.
- Hiba csúszott a gépezetbe - teszi hozzá Cole, miközben előrehajol és a
térdére könyököl. - Mindketten hibáztunk. Én is nagyon sajnálom.
Most azért kérnek bocsánatot, mert őrizetlenül hagytak?
És mi van az emberrablással? Talán a szer hatása, de sok időbe telt, mire
egyáltalán felfogtam, mi a búbánatos fene történt.
- Miért csináltátok? - kérdezem, miközben igyekszem kordában tartani az
érzelmeimet. - Miért vagyok itt?
 - Mióta elmentél, nem táncoltál - válaszolja kedvesen Trace.
- Figyeltetek? - kérdezem fogcsikorgatva.
- Folyamatosan.
- Még mindig vannak poloskák a házban?
A régi házban. Összeszorul a szívem, amikor eszembe jut, hogy eladtam.
- Aznap, amikor kiköltöztem, újra beszereltem a kamerákat - válaszolja
Cole.
- Akkor csak illúzió volt - jelentem ki szemrehányóan. - Ezek szerint
soha nem szabadultam meg tőled. - Gúnyosan felnevetek, de lassan kitör
belőlem a sírás. - Te is csak azért engedtél el olyan nyugodtan, mert tudtad,
hogy úgyis figyelni fogtok? Ez azért nevetséges, mert a kamerátok, a
lehallgató készüléketek és a magánéletembe való folyamatos vájkálás volt
az ok, amiért elhagytalak titeket.
Ha tényleg figyeltek, akkor biztos látták, milyen szomorú és elhagyatott
vagyok nélkülük. Nem ettem, nem táncoltam, mi több, nem is éltem.
Semmi mást nem csináltam, csak hiányoltam őket és folyamatosan
keseregtem.
Mekkora szívás… Nem egy, hanem két olyan férfi után sóvárgok, akik
megállás nélkül hazudnak, átvernek és minden eszközzel megpróbálnak
manipulálni. A listára még felkerült az emberrablás és a szerhasználat, így
nincs más hátra, mint telefont ragadni, és jelenteni ezt a két barmot a
hatóságoknak.
Ez vajon Trace otthona? Még azt sem tudom, hol vagyok.
- Miféle helyre hoztatok egyáltalán?
Cole Trace-re néz, aztán rezzenéstelen arccal rám.
- Oda, ahol véget vetünk ennek az egésznek.
 második fejezet
- Minek vetünk véget? - kérdezem Cole-t, és az egekbe szökik a
pulzusom. - Tudod mit? Nem is érdekel. Én már öt hete kiszálltam ebből az
egész szarságból. Ez azt jelenti, hogy részemről vége. Ennyi.
A kijárat felé rohanok. Talán áll kint egy autó, vagy van egy szomszéd,
aki segít. Bár az is lehet, hogy rossz a feltételezésem. A lényeg, hogy ki kell
jutnom innen, de gyorsan.
Amikor az ajtóhoz érek, látom, hogy zárva.
- Engedjetek ki! - ordítom, és eszeveszetten rángatom a kilincset. - Nem
tarthattok itt!
Meg sem szólalnak, ezzel végképp felhúznak. Szembefordulok velük.
- Túszként tartotok fogva? - kérdezem Trace-t, aki zavaróan nyugodt
képet vág.
- Nem raboltunk el - válaszolja Colé, és felkel a kanapéról. - Nem tartunk
itt.
- Hazudsz, Cole. - Elengedem az ajtót, és feléjük rontok. - Egyikőtök
valami szert adott nekem, és idehozott. Vagy mindketten? Ismét együtt
dolgoztok?
Trace Cole-ra néz. Egyikük sem szól.
Két másodperce még pisztollyal akarták rendezni a nézeteltérésüket.
Gyanítom, hogy bármi legyen is a megállapodásuk tárgya, semmi jó nem
sül ki belőle.
A válluk fölött az udvarra nyíló ajtóra nézek. Az is kódolva. Megkerülöm
a konyhapultot, és próbálok más kijáratot keresni.
- Mi volt a nézeteltérésetek oka?
- Rosszul döntöttél - válaszolja Trace, aztán összekulcsolja a kezét a háta
mögött és tisztes távolból követ. - Nevezetesen, hogy átutazod a fél világot.
- Ez volt a legokosabb döntés, amit hoztam, mióta veled találkoztam. -
Kinyitom a konyha ajtaját, de csak egy kamrát találok mögötte. A fenébe. -
Hol a garázs?
A konyha falára szerelt nyitott szekrény tele van tányérokkal és
evőeszközökkel. A burkolat világos, letisztult. Olyan, mintha az innen nyíló
panorámához tervezték volna.
A beépített hűtő mögött is található egy ajtó, melynek fakerete olyan,
mint a szekrényé. Fogadok, hogy az vezet a garázshoz.
- Elmehetsz, ha akarsz - szól Cole a konyhapult mögül, aztán elindul
felém. - De csak azután, hogy elmesélek néhány dolgot, és megkapod a
büntetésed.
- Büntetésem? Ugye csak viccelsz?
Trace megáll előttem, így megakadályozva, hogy a garázsba jussak.
Szemét hol Cole-ra, hol az asztalon heverő pisztolyra szegezi.
- Nem tudtunk megegyezni, hogy melyikünk adja a büntetést.
- Ez volt a nézeteltérésetek oka? - a hajamba túrok és felemelem a
hangom. - Te akartál megbüntetni ezért fegyvert fogtál Cole-ra?
- Én akarok lenni az egyetlen, aki kezet emel rád. Mindörökké.
- Idióta.
Próbálom megkerülni, de ugyanúgy mozdul, ahogy én, végül sikerül a
konyhapult mögé szorítania. Cole felé fordulok, aki közben elbarikádozta a
másik oldalt. Ha kell, utat rágok magamnak.
- Elég volt. Egy szót se többet. Nincs bünte…
-Kiraktál a házunkból - mondja Cole és közelebb jön. Minden lépése
Trace felé kényszerít. - Hetek óta nem beszéltem veled és nem értem
hozzád. Ez így nem járja. Olyan vörös lesz a hátsód, hogy napokig nem
fogsz tudni ráülni.
- Megcsaltál! - rázkódik a vállam, ahogy kitör belőlem a sírás. - Vártam
rád, meggyászoltam a halálodat, miközben te egy másik nővel keféltél!
- Hallod ezt? - kérdezi Cole Trace-t, és felém mutat. - Ez is azt bizonyítja,
amit mondtam. Nyertem.
Trace orrcimpája kitágul. Nagyot sóhajt, aztán bólint.
- Jó.
Mi a fene történt? Kifésülöm a haj tincseket az arcomból, de a látásomat
elhomályosítják a könnyek.
- Mégis mit nyertél?
- Én foglak megbüntetni - válaszolja Cole diadalittasan. - Te pedig
minden percét imádni fogod.
 - Nem, Cole. Majd kivered a farkad, vagy dildót dugatsz a hátsódba, de
hozzám egy ujjal sem nyúlsz, az biztos.
- Ennyi - jelenti ki Trace a sarokban.
- Ez meg mi a frászt jelent? - kérdezem dühösen, és letörlöm a
könnyeimet.
- Az elmúlt hónapokban kicsit lejjebb adtál a vérmérsékletedből.
Reméltem, hogy… az akcióterv majd visszahozza a tüzes mivoltodat.
- Akcióterv alatt azt érted, hogy kiüttök és a semmi közepére hoztok?
- Igen - válaszolja Trace, és oldalra hajtja a fejét.
- Takarodj az utamból!
- Danni!
- Méltóságteljesen szeretnék távozni. Engedjetek el.
- Nem kell méltóságteljesen távoznod. Főképp, ha van okod harcolni -
mondja Cole, és közelebb hajol. Érzem a leheletét a nyakamon.
- Mégis miért harcoljak? Nem látjátok, milyen reménytelen ez az egész?
A szekrénynek támasztom a hátam, és érzem, hogy egyre kevesebb a
mozgásterem. - Bonyolult, szerencsétlen, tragikus szerelem a miénk. Én
ezért nem harcolok.
- De igen - jelenti ki Trace, és arrébb lép. Ezzel utat nyit a meneküléshez.
Az ajtó felé rohanok, és ahogy kinyitom, megtalálom a garázst, melyben
három jármű parkol.
Cole motorja, egy terepjáró és egy fekete Rangé Rover. Becsukom az
ajtót, és otthagyom a két férfit a konyhában. A kocsikulcsot keresem.
Semmi. A terepjáró lenne az egyetlen, amivel vissza tudnék menni, de
zárva minden ajtaja.
Basszus.
Lehet, hogy van még pár autó a közelben? Megnyomom a garázsnyitó
gombot. Meglep, hogy Cole és Trace nem követnek. Gyanús. Ha lenne
esélyem a menekülésre, biztos megakadályoznák. Ettől még kirohanok a
garázsból.
A félkör alakú parkoló teljesen üres. Leengedem a vállam és reszketek a
hidegben. Se kabátom, se telefonom. A magas sarkú csizmám szexi, de egy
mérföldet sem tudnék benne gyalogolni.
 Végigmegyek az aszfaltozott úton, aztán megállok a földútnál, ami az
erdőbe vezet. Ez a ház a semmi közepén fekszik. Nincs másik. Közel-távol
semmi forgalom. Teljesen elszigetelt.
A kopár, szürke fák egyre szürkébbnek tűnnek, ahogy kezd besötétedni.
Az egyetlen lehetőségem, hogy visszamegyek, de képtelen vagyok
megmozdulni.
Idekint minden olyan békés. Nyugodt. A mókusok és a madarak hangját
leszámítva csendes. Élettelen. Nincsenek drámák és trükközések.
A macskaköves út körbeveszi a házat, ahogy az apró fények is. Követem
a fényeket, és azt kívánom, bárcsak nálam lenne a kabátom, mert lassan
megfagyok melegítőfelsőben.
Csobogó patakok és számtalan ösvény várja, hogy felfedezzem. A
legtöbb az erdőbe visz, de jó néhány vezet a házhoz is.
A főúton maradok, ami a hátsó terasz felé vezet. Ahogy benézek a
hatalmas ablakon, látom a nappalit és a konyhát. Trace-t és Cole-t viszont
nem. Gondolom, rejtett kamerán keresztül figyelnek a szemétládák.
Átmegyek a hídon, ami a fákkal övezett part felé visz. Messziről látszik,
milyen nyugodt most a víz. Jó néhány csónak fénye látszik a távolban, és a
hangjukat is hallani. Csakhogy nem erre tartanak.
Fémrács választ el a kikötőtől. Már megint egy kódolt zár. Amikor
megfogom a kilincset, rezgő hangot hallok, és kinyílik a rács. A házra
nézek. Vajon ők irányítják a működését?
Lámpák világítanak, ahogy elindulok a csónakok felé. Elhaladok egy
halászcsónak és jó néhány jet ski előtt. Mind lelakatolva. Ha találnék is
elköthető csónakot, mégis hova mennék január közepén? Holtszezon van,
ezért rajtunk kívül aligha jön ide bárki.
Elmegyek a kikötő végébe, és találok néhány fapadot, melyek a vízre
néznek. Leülök az egyikre, és szorosan átölelem magam, hogy ne fázzak
olyan nagyon.
A víz úgy néz ki közelről, mint egy hatalmas, fekete szurok, melyen
visszatükröződik a fák árnyéka. Fogadok, hogy melegebb hónapokban
csodás ez a táj.
A vállam fölött ismét a házra nézek. Minden szobából rálátni a partra,
mégis olyan sivár, mert egymagában áll. A kőből és kovácsoltvasból készült
teraszon diszkrét világítás. Látni a szép, míves oszlopokat, melyeket jó
eséllyel egyedileg terveztek. Saját part, kikötő, hat csónak, de nincs
egyetlen szomszéd sem. Valóságos remeteparadicsom.
Ha ez Trace birtoka, miért nem tudtam róla? Lehet, hogy valamelyik
barátjáé? Vissza kéne mennem, hogy megkérdezzem. Cole azt mondta,
hogy elmehetek, miután mindent megbeszéltünk, és megkaptam a
büntetésemet.
Forrni kezd a vérem, amikor elképzelem, ahogy Cole elfenekel.
Lehunyom a szemem, és rémiszt a gondolat, hogy még mindig ekkora
hatással van rám. Túl sok hatalmuk van fölöttem. Vágyom rájuk, annak
ellenére, hogy átvertek és elárultak.
Ezért nem lehetek a közelükben. Már magamban sem bízom.
Nem bízom a szívemben.
Az ösztöneim ellen cselekedtem, amikor elhagytam őket. Nagyon fájt. És
pont emiatt félek. Még mindig megemelkedik a pulzusom, hevesebben
dobog a szívem és felkavar, ha látom őket. Mással ez nem történne így.
Az életem kezdete és vége ez a két fickó. Fizikailag talán túlléphetnék
rajtuk, de nem verhetem át magam. Soha nem lennék igazán valaki másé.
Igaz ugyan, hogy megszakítottam az ördögi kört, amiben voltunk, mégis
szeretem őket. Mindkettőjükkel csodás pillanatokat éltem át, de mindent
átitattak a hazugságok, a be nem tartott ígéretek és a bizalmatlanság.
Én éppúgy hibás vagyok, mint ők. Szenvedtek a döntésképtelenségem
miatt. Érzelmileg a markomban tartottam őket. Az én szabályaim szerint
játszottak, csak hogy elnyerjék a kegyeimet.
A gyenge, naiv és önző hozzáállásom semmit nem oldott meg. Féltékeny
voltam, és mohó.
Mit tegyek? Hallgassam meg őket annak ellenére, hogy jó eséllyel
megint hazudnak? Vagy tartsam magam távol, amennyire lehet, és minél
hamarabb utazzak vissza St. Louisba?
Közben koromfekete lett az ég és egyre hűvösebb az idő. A kézfejemre
húzom a felsőm ujját, és várok. Nem telik el sok idő, és megjelennek.
Pont, ahogy hittem. Pár perc múlva lépteket hallok a kikötőben. De csak
egy pár cipő kopogása töri meg a csendet. Biztosan Trace, mert nála volt
pisztoly.
 Nem fordulok meg, amikor a látogatóm megáll mögöttem és egy takarót
terít a vállamra.
- Köszönöm - bebugyolálom magam, és magamba szívom az anyag
férfias illatát.
Erős, masszív lábat látok a szemem sarkából. Kőkemény combizom
rejlik a farmer alatt, mely bakancsban végződik.
Cole.
Leül mellém a padra, a súlya alatt pedig megreccsen a fa.
- Elcsented Trace pisztolyát? - kérdezem, miközben a vizet figyelem,
nehogy véletlenül elcsábuljak Cole tekintetétől.
- Nem. - Kinyújtja a lábát és hátradől. - Tudja, hogy négyszemközt kell
beszélnem veled.
Gyanítom, azért jött, hogy bocsánatot kérjen a történtekért.
- Hol vagyunk? Dél-Missouriban?
- Igen. Stone megyében. Az a… - mutat a tó felé.
- A Table Rock tó. Ismerem a környéket. Amikor gyerek voltam, sokat
nyaraltunk ezen a vidéken.
Folyamatosan érzem Cole testének melegét, ezért egy kicsit arrébb
húzódom.
- Kié a ház?
- Az enyém.
- Tessék? Mégis honnan volt rá pénzed? - kérdezem döbbenten. Aztán
elfog a kíváncsiság, és tovább faggatom. - A kormányzatnak végzett
munkád gyümölcse?
- Nem. A saját tehetségem eredménye.
- Nem értem. Minimálbérért dolgoztál, amikor biztonsági őr voltál. Azt
hittem, szükséged van a pénzre.
- Rosszul hitted.
- Soha nem helyesbítettél.
Állkapcsa megfeszül.
- Volt néhány mellékállásom az évek során, és máshonnan is sikerült
pénzt gyűjtenem.
 - Hogyhogy máshonnan? Vagy ez is titok?
- Nincs több titok.
Előrehajol, a térdére könyököl, aztán a tavat bámulja, mintha így akarná
összeszedni a gondolatait.
Ahogy kifújja a levegőt, látszik a lehelete. Fekete bőrkabátja nyitva. Nem
fázik?
Olthatatlan vágyat érzek, hogy megosszam vele a takarót, de nem
mozdulok. Megcsalt. Ha most újra megérinteném és megérezném az illatát,
azzal csak feltépném a sebeimet.
Hiányzik. A francba. Szeretem, bár tudom, hogy reményvesztett ügy. Itt
van egy karnyújtásnyira, mégsem osztozunk máson, csak a feszült csenden.
Öt hét keserűsége lassan feltör belőlem.
- Mikor feküdtél le vele?
Olyan gyorsan mozdul, hogy kis híján megáll a szívverésem. Egy
szempillantás alatt letérdel, és kezét a csípőm két oldalára teszi.
- Te mondd meg! - néz rám üveges tekintettel. - Nézz rám, és mondd
meg, mikor keféltem azzal a nővel!
- Nem tudom! Meg akartam tudni Trace lakásában. Megkérdeztem, akkor
történt-e, amikor már együtt voltunk, de te… te csak bámultál rám. Ahogy
most is.
- Mert tudod a választ! - Ököllel úgy a padra csap, hogy visszhangzik
tőle a part. - Nézz rám! Nézz rám, Danni, és hallgass a szívedre! Komolyan
elhiszed, hogy megcsalnálak?
Látom a szemében a fájdalmat. Ahogy elnézem az arcát, úgy tűnik,
mintha az elmúlt hetek őt is alaposan kikészítették volna. Tekintetéből árad
a csalódottság. Alaposan végigmérem az arcát. Hiába a sok ránc és a szeme
alatt éktelenkedő sötét karikák, bűntudatnak és megbánásnak nyomát sem
látom. Csak… összetörtnek tűnik.
Felcsillan némi remény, de aztán elszégyellem magam. Úgy néz rám,
mintha ő lenne az, akit megcsaltak. Mintha én lennék az áruló.
Érzem, hogy megint rám akar törni a sírás, ezért nyelek egyet, hátha
vissza tudom tartani a könnyeimet.
- Amíg együtt voltunk - bököm ki -, hűségesnek és elkötelezettnek tűntél.
 - Ez így is van - jelenti ki, és várja, hogy folytassam.
- A fenébe is, Cole! Miért nem mondtad? - kérdezem csalódottsággal
kevert dühvel a hangomban. Megmagyarázhattad volna…
- Nem.
Felpattan a padról.
- Nem tudom bizonyítani. De tudod mit? Cseszd meg! Ugyanis semmit
nem kell bizonygatnom.
Megdöbbenek a kirohanásán, és ijedtemben még jobban beburkolózom a
takaróba.
Cole a stég végéhez lép, aztán háttal nekem hozzáteszi:
- Ismersz. Nagyon jól tudod, hogy előbb gyilkoltatnám meg magam, mint
hogy más nőre nézzek. - A kabátzsebébe dugja a kezét és a sötét tóra
mered. - Megöl a tudat, hogy rögtön a legrosszabbat feltételezed rólam.
- Nem akartam elhinni - védekezem és rögtön kihúzom magam. - De az
utóbbi hónapokban olyan sokszor kiderült, hogy naiv vagyok. Ezek után
már nem bíztam az ösztöneimben és a megérzéseimben. Amikor megláttam
a képeket, ott volt a bizonyíték, te pedig nem mondtál semmit.
- Mert nem is történt semmi! - kiáltja, és felém fordul. - Az egy másik
életszakasz, másik hely és egy hatalmas hiba, amit még azelőtt követtem el,
hogy megismertelek volna. - Szomorúan rám néz, és folytatja: - Soha nem
csalnálak meg. Sem a munka kedvéért, sem azért, hogy mentsem az
irhámat.
Érzem, hogy igazat mond, ezért elfog a lelkifurdalás. Eltakarom a szám
és zokogni kezdek.
Azelőtt ítéltem, hogy utánajártam volna, mi történt pontosan. Látom az
arcán, hogy ártatlan. Rezzenéstelen arccal néz rám, minden izma megfeszül.
Két méter és a mérhetetlen megbánás választ el minket egymástól, ahogy
szemben állunk. Ő azzal cseszte el, hogy nem kommunikált, én pedig azzal,
hogy feladtam kettőnk kapcsolatát. Azt hittem, bátor dolog, ha kilépek. Azt
hittem, ez a helyes cselekedet. Most rájöttem, hogy nem csak magammal
szúrtam ki. Megbántottam egy férfit, aki csak szeretett és védett.
Ott kellett volna maradnom Trace lakásában, hogy végighallgassam
Cole-t. Csakhogy képtelen voltam rá azok után, hogy a legjobb barátjával
aludtam, és már mindannyian nyakig gázoltunk a féltékenység mocsarában.
 Cole nem csaló. Én viszont az vagyok. Igazság szerint képtelen voltam
magamtól véget vetni ennek az egésznek.
- Megbocsáthatatlan, amit tettem - mondom sírva, miközben letörlöm az
arcomról a könnyeket és próbálom rendezni a légzésemet. - Mondhatod,
hogy képmutató szemétláda vagyok.
- Ne…
-Hadd fejezzem be. Csak egyetlen pillantást vetettem a képekre, és ezt
használtam ürügyül, hogy elhagyjalak. A nő, a halott és a kamera, mind jó
ürügy volt, hogy ne önszántamból kelljen döntést hoznom. Nem tudtam
választani kettőtök közül, a fényképek viszont segítettek, hogy gyáva mód
kilépjek.
- Nem vagy gyáva. - Tesz felém egy lépést és ellágyulnak a vonásai. -
Érzékeny vagy, és szenvedélyes. Mindent beleadsz, megéled az érzelmeket
és időnként lobbanékony vagy. Mindegy, hová sodor az élet, te mindig erős
maradsz.
Csúnya, sírással kevert kényszeres nevetés tör ki belőlem.
- Meggondolatlan csődtömeg vagyok.
- Ha rendes, patyolattiszta nőt akartam volna, akkor inkább egy apácát
környékeztem volna meg. De én téged akarlak, Danni.
Szívemet melegség járja át. Most jöttem rá, mennyire vágytam ezekre a
szavakra, bár nem érdemlem meg őket.
- Megbántottalak - mondom remegő ajkakkal.
Még mindig jó pár lépés távolságra áll és nem lép közelebb. Mégis érzem
a kettőnk közti láthatatlan kapcsot, és tudom, hogy még mindig rokon
lelkek vagyunk. Légzésének hangja megnyugtat, a pillantása szinte simogat.
Ismét képes vagyok normálisan lélegezni.
Nagy hülyeség volt hátrahagyni mindent, amire vágytam, pedig egy
lépést sem kellett volna tennem, hogy elérjem.
- Sajnálom.
- Én nem.
- Tessék? - kérdezem összevont szemöldökkel.
- Nem sajnálom, amit tettem. Elrontottam a kocsidat, altatót tettem a
kávédba, és ötszáz kilométerre hoztalak az otthonodtól. Nem kérek
bocsánatot. Mi több, ha elmész, mielőtt elmondhatnám, amit akarok, az
ágyhoz kötözlek, vagy a hajadnál fogva rángatlak vissza.
- Ezek szerint miattad vagyok itt? Nem is Trace miatt? - kérdezem, és
elönt a forróság.
- Az ő ötlete volt. De én valósítottam meg.
Próbálom elképzelni, mit össze logisztikáztak, hogy elvontassanak egy
öntudatlan állapotban lévő nőt.
- Külön jöttetek, vagy…?
- Én vezettem a Rangé Rovert. Ő hátul ült, veled.
Ez meglep. Nagy kár, hogy nem voltam ébren. Pedig jobb lett volna, ha
nem alszom át a négyórás utat.
- Az autó is a tiéd?
- Igen.
-Tóparti birtok, Rangé Rover, csónakok? Tudom, hogy vannak titkaid, de
kezdem azt érezni, hogy a közös életünk színtiszta hazugság volt.
- Azért hoztalak ide, hogy megmagyarázzam. Mindent elmondok.
- Hogyan? - kérdezem, és magamhoz szorítom a takarót. - Azt hittem,
nem beszélhetsz.
- Azt is elmagyarázom.
Zsebre tett kézzel közelebb jön, és megáll tőlem egy karnyújtásnyira.
- Bent a melegben mindent megbeszélünk.
Ez egy csapda. Ha visszamegyek, ott maradok. Ketten lesznek egy ellen,
és pontosan tudják, mivel tarthatnak sakkban. A személyiségem hátrányba
hoz. Képtelen vagyok hosszasan ellenállni a domináns, meggyőző
viselkedésüknek.
- Nem tudom, Cole. Túlerőben vagytok. Bárány leszek a farkasok között.
- Tényleg nem tudod? - kérdezi, és nagyot sóhajt.
A fejemet csóválom és nem mozdulok.
- Ez a te világod.
Széttárja a karját.
- Csak benne élek. Tiéd a szívem és minden gondolatom. Bármit
megkapsz, amire vágysz. Csodálatos vagy, Danni. Okos és jószívű.
Független és bátor. Egy igazi harcos.
Szeme ragyog, és nevetni kezd.
- Úgy érzem, hogy… mindenemet uralod. És nem én vagyok az egyetlen.
A házra pillant, ahol Trace várja, hogy visszatérjünk.
- Miért mondod ezt? - kérdezem zavartan.
Egyik kezével megtörli az arcát.
- Ide jutottunk… Osztoztunk rajtad és küzdöttünk érted. Megszegtük a
szabályokat, csak hogy megtartsunk. Mindkettőnk annyira beléd szeretett,
hogy nincs olyan, amit ne tennénk meg érted.
Úgy beszél többes számban, mintha fegyverszünetet kötöttek volna, de
ezt nem veszem be.
- Elengedtek? - kérdezem. - Most rögtön?
- Nem - sóhajtja. - Trace és én eldöntjük, hogyan tovább. Csakhogy a
legfőbb döntés a te kezedben van. Bárhogy is határozol, mindannyiunk
életére ki fog hatni. Úgyhogy muszáj megkérdeznem… - oldalra hajtja a
fejét: - Szerinted kinek van itt a legnagyobb hatalma?
- Nekem - válaszolom, és gombóc nő a torkomban.
- Erről van szó.
 harmadik fejezet
- Mit értesz azalatt, hogy eldöntitek, hogyan tovább? - kérdezem, és
felpattanok a padról.
Miért húztam így fel magam? Nem kéne olyan hosszan velük maradnom,
hogy a tervük része legyek.
Cole vigyorog, és a ház felé biccent.
- Gyere!
Nem vár, csak elindul visszafelé.
- Nem maradok - jelentem ki, és követem, miközben továbbra is
magamhoz szorítom a takarót.
- Jó.
Ismét vigyorog, aztán kinyitja az ajtót, és megvárja, hogy bemenjek.
- Komolyan mondom, Cole. Meghallgatom, amit mondani akarsz, aztán
elmegyek.
- Nem, míg a büntetést meg nem kaptad!
- Nem fogsz elfenekelni.
Mellette haladok a házhoz vezető hídon, és szaporázom a lépteimet, hogy
le ne maradjak.
- Más büntetést szeretnél? - kérdezi, és látom, hogy a szeme sarkából
figyel. - Forró gyanta? Szájpöcök és bekötött szem? Orgazmus megvonás?
- Ez meg honnan a frászból jött? Nem tudtam, hogy ilyesmiben utazol.
- Nekem mindegy, csak meztelenül és tüzesnek lássalak.
Remegni kezd a lábam, és igyekszem visszatartani a sóhajtást. Nem
vagyok efféle beszélgetésre hangolva, főleg, hogy Trace a teraszról figyel
minket.
A kovácsoltvas lámpa alatt áll. Fekete kabátot visel, és le nem veszi
rólunk a szemét. Olyan könyörtelenül néz, hogy zavaromban a kőlépcső
helyett a földre lépek.
Cole megfogja a karomat és csúnyán néz Trace-re.
- Mióta a tiéd ez a hely? - kérdezem, aztán kicsit eltávolodom Cole-tól, és
igyekszem normálisan lépni a magassarkúban.
 - Nyolc éve.
Ezek szerint már rég az övé volt, amikor találkoztunk, de soha, egyetlen
szóval sem említette. Összeszorul a szívem, ahogy belegondolok.
- Biztonsági ház volt, Danni - kezdi, és megfogja a kezem, hogy
megállítson. - Itt gyűltek össze az egykori kollégáim. Beszélgettünk,
feltöltődtünk. Nem beszélhettem róla és nem hozhattalak ide, mert nem
akartam, hogy belefuss olyasmibe, amit titokban kell tartanom. - Végigméri
a házat. - Van benne fegyvertár, őrszoba, iroda, műhely…
- A zárt ajtók mögött.
- Igen. Az ajtók zárva is maradnak, hacsak nem akarod másképp. Ne
felejtsd el, hogy visszavonultam, így a ház sem szolgálja már a régi
munkakörömet.
- Nem érdekelnek a helyiségek, de kíváncsi vagyok… - Cole-ról Trace-re
nézek. - Voltatok már itt együtt?
- Igen - válaszolja Trace, és kinyitja a hátsó ajtót, aztán int, hogy menjek
be. - A küldetések között voltunk itt. Azelőtt, hogy megismertünk téged.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel a kettőjük közös
története. A barátságuk olyan különös és misztikus. Nincs róluk közös kép.
Nem beszélnek róla. Én csak háborúzni láttam őket. Nehéz elképzelni, hogy
egykor a legjobb barátok voltak.
Bemegyünk, Cole pedig a konyha felé veszi az irányt. Trace elém tol egy
borszéket, és kedvesen a hátamra teszi a kezét, hogy leüljek.
A nappali mindkét végén kandalló, melyekből árad a hikori-fa illata. A
szürke famennyezet és a díszítés által olyan, mintha még mindig kint
lennénk a természetben, csak a hideg szűnt meg.
Olyannyira magával ragad a tó látványa a holdfényben, hogy észre sem
veszem, de még mindig állok. Trace megköszörüli a torkát.
- Ülj le - elveszi tőlem a takarót és végigsimít a szék háttámláján. Aztán
leveszi a kabátját, és leül velem szemben a kanapéra.
Ahogy leülök, Cole visszatér egy hatalmas dossziéval.
- Nézd végig - mondja, aztán leteszi a dohányzóasztalra és kinyitja. -
Kongresszusi dokumentumok, melyeket nyilvánosságra hoztak.
Leül Trace mellé a kanapéra, és egy kis helyet hagy kettejük között. Nem
néznek egymásra, de mindkettőnek ugyanazon jár az esze. Egyikük sem
tűnik gondterheltnek vagy idegesnek. Gyanítom, hogy könnyen
megemészthető, amit el kell olvasnom.
Ahelyett, hogy nekilátnék, őket figyelem. Testtartásuk nyugodt, vonásaik
lágyak.
Trace elképesztően jól néz ki sötét farmerben és fehér pólóban. Hiába
lazább a megjelenése, mint máskor, ugyanolyan vonzó. Tekintetén látszik,
hogy még mindig rajong értem, és esze ágában sincs lemondani rólam.
Cole a kanapé támlájára könyököl és keresztbe teszi a lábát. Amikor
bejött, levette a bőrkabátot, ezért csak egy fekete izompóló marad rajta, ami
pattanásig feszül a vállán. Alaposan megizmosodott, mióta legutóbb láttam.
- Nem bizalmas információk - biccent a dosszié felé.
- Olvasd el!
Mély levegőt veszek, és az ölembe veszem a papírokat. A legfelsőn az
Egyesült Államok címere és a felirat: SZIGORÚAN BIZALMAS.
IDEGENEK KEZÉBE NEM KERÜLHET. Efölött szerepel valami felirat,
amit aztán feketével áthúztak. A Nem bizalmas információ az áthúzás fölé
került.
- Mit jelent az IDEGENEK KEZÉBE NEM KERÜLHET? - kérdezem
Cole-t.
- Más állam polgáraira vonatkozik.
Az első oldalon hivatkoznak a Szenátusraj a Hírszerzésre, és látni, hogy
négy évvel ezelőtt hozták nyilvánosságra az aktát. A következő oldalra
lapozok, és átfutom a nukleáris, kémiai és biológiai biztonságról szóló
előírást.
Számomra ismeretlen és zavaró ez a nyelvezet. Szakszavak egymás után,
melyekre nincs, vagy alig található magyarázat. Folyamatosan hivatkozik
az ilyen-olyan fejezetekre, alfejezetekre és egyéb jogszabályokra, melyekről
nekem természetesen fogalmam sincs. Kész káosz az egész. Ahogy
lapozok, ugyanezzel találom szembe magam.
- Nekem ezt értenem kéne? - kérdezem a homlokomat dörzsölve, és a
számomra értelmezhetetlen szövegre sandítok.
- Olvasd tovább - válaszolja Cole, aztán hátradől és megvakarja az állát.
Több tucat dokumentumot végigfutok, de nem leszek okosabb. Még több
mozaikszó. Még több hivatkozás. Annyit tudok, mi az a tárgyalás, elosztás,
erőforrás, kezdeményezés, fedezés, mégis úgy érzem, hogy lassan kódfejtő
készülékre lesz szükségem.
- Elmagyarázzátok, miről van szó? - kérdezem, és feltartom a levelet, ami
A-R-ig folyamatosan egyéb dokumentumokra hivatkozik. - Az egyetlen,
amiről tudom, hogy micsoda, az a lap alján lévő aláírás.
A védelmi miniszter kézjegye.
Trace elővesz egy tollat a fiókból, és Cole-felé nyújtja.
- Hozd ide a doksikat - mondja Cole, aztán arrébb húzódik, hogy mellé
tudjak ülni.
Azt akarja, hogy közéjük üljek. Nem örülök. Talán épp azért, mert a
testem másról árulkodik. Bőröm még emlékszik a tenyerük kellemes
érintésére. Ajkam az övék után epekedik. Amikor lélegzem, alig várom,
hogy megérezzem az illatukat.
Hiányzik, ahogy Trace végigsimít a hajamon és a nyakamon. Hiányoznak
Cole mocskos szavai, miközben tövig belém rakja a hímtagját. Meg akarom
csókolni Trace-t és érezni akarom Cole borostáját. Mindkettőjükre vágyom,
és tudom, hogy ez csak további bonyodalomhoz és szívfájdalomhoz vezet.
Mi van, ha ez a beszélgetés felmenti őket a hazugságok alól? Leginkább
ettől félek. Kell valami ürügy, hogy haragudhassak rájuk. Azt akarom, hogy
kövessenek el valami olyan hibát, ami végképp arra késztet, hogy elmenjek.
Mert ha ez nincs meg, akkor óhatatlanul döntenem kell.
Összeszedem a papírokat, és leülök közéjük a kanapéra. Cole a combom
fölé hajol és asztalnak használja a lábamat, miközben írogat valamit a
papírra.
A tarkójára nézek. Látom, hogy szépen leborotválta a nyakszőrzetét.
Legszívesebben végigsimítanék rajta, megmarkolnám a bicepszét és
szorosan magamhoz ölelném.
A gondolatra is elpirulok, és gyorsan másfelé nézek. Csakhogy egy
vonzó, kék szempárba ütközik a tekintetem.
- Mit csinál? - kérdezem zavaromban, mert biztosra veszem, hogy Trace
pontosan tudja, hogy Cole-ról fantáziáltam.
- Megvontad tőlünk a bizalmadat, amit vissza akarunk szerezni -
válaszolja Trace komolyan. - Megmutatja neked, amit lehet, de anélkül,
hogy megszegné a törvényt.
 Megmarkolom a bőrpárna szegélyét, és látom, hogy ők is feszültek.
Trace megállás nélkül az arcomat nézi, aztán az útban lévő hajtincsemet
bámulja. Felemeli a kezét, hogy arrébb fésülje, de megelőzöm, és gyorsan a
fülem mögé tűröm a rakoncátlan hajfürtöt. Ha Trace megérint, nekem
végem.
Sokkal könnyebb lenne, ha nem emlékeznék arra a sok élvezetre, amiben
részesített. Ahogy visszagondolok a vele töltött boldog percekre, szívemet
melegség járja át. Ahogy itt ül mellettem és kinyújtja azt a csodás kezét,
úrrá lesz rajtam a vágy. Ha megtörök és kibékülök vele, azzal még jobban
megbántom. Mindkettőjüket.
Nem kéne itt lennem.
Szörnyű volt elhagyni őket. Nem tudom, hogy leszek rá megint képes.
- Jól van - mondja Cole, aztán felemeli a fejét és összerendezi a
papírokat. - Nézd meg újra.
Ismét hátradől, én pedig végigfutom a dolcsikat. Minden oldalon ugyanaz
a két szó, kékkel bekarikázva.
A tevékenység.
Újraolvasom a bekarikázott rész melletti szöveget, és próbálom
értelmezni.
…a tevékenység elindításának finanszírozása… különleges bizottság
kijelölése a tevékenység átvizsgálására az adott időszakban… tagok
tanúvallomása a tevékenységről… a tevékenység bemutatása a
kongresszusnak… a kért információk a tevékenységről és egyéb, állami
szervekről.
A tevékenység… A tevékenység… A tevékenység… Csak ezeket a szavakat
karikázta be.
- Nem értem. - Visszalapozok az első oldalra. - Mi az a tevékenység?
- Én - válaszolja Cole, és Trace felé biccent. - És ő.
- Így neveztek titeket?
Kicsit megkönnyebbülök. Most már kezdem érteni, mi okozta az éveken
át tartó fájdalmat.
- Trace és én egy különleges egységhez tartoztunk, aminek számtalan
nevet adtak. Ügynökség, Nemzetközi Biztonsági Szervezet, Tehetségek,
Szürke Rókák stb. Valahányszor kiszivárgott az információ egy része,
azonnal megváltoztatták a nevet, de a dokumentumokban mindig
tevékenységként szerepeltünk.
- Bajba kerültök, amiért ezt elmondjátok nekem?
Cole vet egy pillantást Trace-re, és látom, hogy szavak nélkül is
kommunikálnak.
- Vállaljuk a kockázatot.
Trace előrehajol és mélyen a szemembe néz.
- Egy szabályszegésről már úgyis tudsz. Ennek alapján sikerült az
illetőnek információhoz jutnia.
- A Cole elleni bosszúra gondolsz?
- Igen. Azért kaptad a képeket, mert valaki meghekkelte Cole adatait és
megszerezte az elérhetőségedet.
-Ki volta…?
- Az elkövető már rács mögött van. Majd még visszatérünk rá.
Cole kiveszi az ölemből a dossziét és az asztalra teszi.
- Ahogy látod, nem oszthatok meg részleteket a munkával kapcsolatban,
de az a legfőbb gond, hogy már láttál egyet s mást.
- A holttestet.
A saját házamban. Hirtelen megborzongok.
- Pontosan. - Cole óvatosan rám néz, az arca mindössze néhány centire
van az enyémtől. - Trace és én úgy döntöttünk, jobb, ha megtudod az igazat,
máskülönben téves következtetésre jutsz. - Mély levegőt vesz. - Nagyon
szeretnélek távol tartani attól a világtól, és ez maradjon is így. Értsd meg,
hogy nekem mindig a biztonságod volt a legfontosabb.
- Ahogy nekem is - vágja rá Trace, és hűvös pillantást vet Cole-ra.
Cole állkapcsa megfeszül.
- Az utolsó küldetésemről mesélek pár dolgot. Magáról a műveletről nem
beszélhetek, de majd utalni fogok az eseményekre, melyek a te életedet is
befolyásolták.
- Például a megrendezett halálod?
- Igen. - A hajába túr és hátradől a kanapén. - Trace már mondta, hogy
kém vagyok.
 - Egykori kém. Azt hittem, visszavonultál.
- Hadd kérdezzek valamit - kezdi, majd megvakarja az állát és rám néz. -
Ha bezárnád a táncstúdiót és új karrierbe kezdenél, egykori táncosként
aposztrofálnád magad?
- Nem. Én mindig táncos maradok. Mert ez vagyok én.
- Nálam is ez a helyzet. Attól még, hogy visszavonultam, nem változik a
mentalitásom, sem a DNS-em.
A gödröcskék és a lágy, barna szempár mögött kőkemény harcos rejtőzik.
Ez a fickó maga a rejtély.
Mindent feladott értem.
Én pedig elhagytam.
Összeugrik a gyomrom, és elszorul a szívem.
- Hiányzik a munkád.
- Annyira nem, mint te.
Lehunyom a szemem és a szám elé teszem a kezem. Érzem, hogy remeg
az állam.
- Mi a helyzet veled, Trace? - suttogom, és a mellettem ülő, csendes
férfira nézek. - Neked is hiányzik?
- Néha - válaszolja, aztán megmarkolja a csuklómat és elveszi a kezem az
arcom elől. - Hiányzik a nehéz küldetésből adódó feszültség és az
örömmámor, amikor sikeresen véghez viszem az akciót. De a múlt évben is
akadt bőven kihívás - szeme ragyog, amikor folytatja. - Te vagy számomra
a legnagyobb küzdelem, és bármit megteszek, hogy elnyerjem a kegyeidet.
- Azt majd meglátjuk - csattan fel Cole.
Megvakarom az orrnyergemet.
- Szóval kém vagy és…?
- Beépített titkos ügynök - néz rám jelentőségteljesen Cole. - Kiszálltam
a csapatból, akik az egész világon jelen vannak.
- Sejtem, mit jelent a titkos rész. - Hátradőlök, és próbálom
megemészteni a hallottakat. - De nem tudom pontosan, hogy mit csinál egy
beépített titkos ügynök.
- Információt szerez.
- Mint például?
 Elképzelem, ahogy belépőkódot lop, vagy kifürkészi a hadititkokat, de
aztán úgy döntök, ez inkább a hollywoodi filmekbe való.
- Amikor az Egyesült Államok bevetésre készül egy felderítetlen terepen,
mit gondolsz, ki szolgáltatja az információt a haditengerészetnek a
partraszálláshoz?
- Te? - kérdezem, és alig kapok levegőt.
- Ez banális példa volt, de a válasz: igen. Sokszor mi adjuk le a drótot a
hírszerzésnek, így pontosan tudják, hol keressék az ellenséget.
- A rejtett szem és fül - mormolja Trace.
Elképzelem Trace-t, amint egy szobában ülve mindenféle
csúcstechnológiás ketyerén keresztül tartja a kapcsolatot Cole-lal, aki
tetőtől talpig feketében van, és talán az arca is feketére festve. A ruhájáról
egy rakás fegyver lóg lefelé, miközben veszélyes terepen rohangál az
éjszaka közepén. A távolban bomba robban, és meghalnak a rosszfiúk.
A fejemet csóválom.
- Nem olyan, amilyennek képzelem, igaz?
- Nem olyan, mint a filmekben - válaszolja. A fülem mögé tűri a
hajtincset és elidőzik a nyakamon.
Halkan sóhajtok és kicsit odébb hajolok.
- Sokat dolgoztatok ellenséges területen?
Leengedi a karját, és csak bámul maga elé.
- Az utolsó küldetésnél be kellett olvadnom az ellenség soraiba.
Amikor nem folytatja, Trace-re nézek, ő viszont a papírokra mered.
Akármi történt Cole küldetésekor, nagy hatása volt az életünkre. Ha Cole
visszatér, amikor kell, biztos, hogy nem leszek szerelmes Trace-be.
Boldogan hozzámegyek Coléhoz, és talán nem is találkozom Trace-szel. Ha
mégis, akkor semmi mást nem látnék benne, csak Cole legjobb barátját.
Semmi egyéb nem történne vagy történt volna.
- Amikor a célpont közelébe kerültem - kezdi halkan Cole -, álnevet
használtam, hogy elnyerjem a bizalmukat és a szükséges információt.
Kilenc hónapot töltöttem a munkában, de rájöttek, hogy beépített ember
vagyok.
- Hogyan? - kérdezem, és összeugrik a gyomrom.
 -Majd elmesélem. - Összekulcsolja az ujjait a térdén. - Amikor
kiszivárgott a kilétem, meg kellett szakítanom minden kapcsolatot és
találnom kellett egy helyet, ahol meghúzhatom magam. Menekültem és
rejtőztem az ellenséges táborból, ahová addig betagozódtam, és persze az
elől, aki feladott. Nem tarthattam a kapcsolatot veled és Trace-szel. Nem
tudtam, ki figyel. Nem kockáztathattam, hogy megtudják, ki vagyok
valójában, hol lakom és ki fontos a számomra.
- Valaki mégis megtudta, hogy van barátnőd - vágom rá, és rögtön
eszembe jut a holttest a házamban.
- Igen. Méghozzá közülünk valaki, aki ugyanolyan ügynök volt, mint én.
- Ökölbe szorítja a kezét, és folytatja: - Az áruló nem más, mint a nő a
képeken.
 negyedik fejezet
A képen szereplő meztelen nő ezek szerint nemcsak Cole farkát, hanem a
kilétét is felfedte. Ő az ok, amiért Cole négy évig távol volt tőlem. Elfog a
mérhetetlen düh, miközben próbálom összerakni az
információfoszlányokat.
- Amikor a képeket kaptam, azt mondtad, a nő disszidens volt. -
Legszívesebben fel-alá járkálnék a szobában, de inkább a kanapén maradok,
Cole és Trace között. - Veled volt az utolsó küldetésen?
- Igen - válaszolja Cole, és megvakarja a tarkóját. - Sokszor küldtek
minket együtt, mert jól tudtunk együtt dolgozni.
Ahogy a sokféle szexpozíciót elnéztem a képeken, elhiszem.
- Elmentetek a küldetésre… - elcsuklik a hangom. - Itt hagytál, miközben
tudtad, hogy egy évig össze leszel zárva egy olyan nővel, akivel annak
idején keféltél?
- Nem volt más választásom! - pattan fel Cole a kanapéról. - Ha azt
mondják, menni kell, akkor menni kell és kész. Ez ilyen. Nem választhatom
meg a küldetést, ahogy a csapattagokat sem, akikkel muszáj
együttműködnöm.
Trace-re nézek, és várom, hogy megerősítse.
- Ez igaz - mondja Trace, és rám néz. - Amikor beszéltem vele utazás
előtt, nagyon kiakadt, hogy ezzel a nővel rakják össze.
- Tudtam, hogy gond lesz vele - teszi hozzá Cole, és járkálni kezd a
szobában.
- Mert érintett voltál? - kérdezem higgadtan.
- Soha nem voltunk érintettek. Amikor egyszer hónapokig összezártak
minket egy akció miatt, kicsit közeledett felém. Ennyi.
- Azt hiszem, ez kicsit több volt, mint közeledés - vágom rá, és
idegességemben a hajamba túrok. - Mi a neve?
- Ez titkos.
- Az utolsó küldetéskor is nyomult rád?
- Igen. De határozottan visszautasítottam. - Megáll a dohányzóasztal
mellett, és látszik, hogy ideges. - Nem szereti, ha kikosarazzák, de sikerült
megértetnem vele, hogy nem érdeklődöm iránta.
- Meséltél rólam? Ezért akart bosszút állni és ezért küldte a képeket?
Féltékeny volt?
- Senkinek nem beszéltem rólad.
Leül mellém a kanapéra és a kézfejére néz.
Nem érdekel a kettőjük története. Nyilván ezer nővel volt már előttem.
Az aggaszt, hogy ez a titkos ügynök nő engem tekint célpontnak.
Ahogy beköszönt a csend, próbálom visszaidézni, amit Trace lakásában
mondtak nekem. Eszembe jut egy megjegyzés, amit azóta sem értek.
- Amikor megkaptam a képeket… - Trace felé fordulok. - Cole azt
mondta, hogy ez a nő disszidens. Te pedig megkérdezted, hogy „ez volt a
küldetés?”. Mintha meglepődtél volna. Hogy értetted ezt?
- Amikor megláttam a képeket, rögtön felismertem a nőt - válaszolja
Trace. - Én is dolgoztam vele. - Cole-ra néz és grimaszol. - És aludtam is
vele.
- Igen - nevet Cole, mintha ez olyan vicces lenne.
- Mindketten dugtatok vele? - kérdezem kikerekedett szemmel. - Nálatok
ez bevett szokás? Osztoztok a nőkön?
- Nem. Csak rajta - von vállat Cole. - Nagyon kevés nő van a mi
szakmánkban. A magunkfajta fickók pedig nem bíznak senkiben, főképp,
ha bevetésről van szó. Ő viszont közülünk való volt.
-És egy kicsit közeledett. - Kiráz a hideg. - És… együtt csináltátok?
Mármint, egyszerre dugtatok vele? - kérdezem.
- Dehogy! - grimaszol Cole.
Amúgy magam sem hiszem, hogy képesek lettek volna csoportosan
szexelni.
- Szóval ide-oda passzolgattátok?
- Tudom, mire akarsz kilyukadni, Danni - válaszolja Cole, és mélyen a
szemembe néz. - Ő nem olyan, mint te. Trace és én dolgoztunk vele,
időnként megraktuk, és pont nem érdekelt minket, hogy amúgy kivel kavar.
Eszedbe ne jusson összehasonlítani azt a pitiáner légyottot a hármunk közt
zajló helyzettel. Ég és föld a kettő.
 Legszívesebben azt mondanám, hogy az égvilágon semmi nincs hármunk
között, de tudom, hogy ez nem igaz.
- Visszatérve a tárgyra… - kezdi Trace, és kihúzza magát. - Amikor
megláttam a nőt a képen, tudtam, hogy ő küldte a borítékot. Cole
megerősítette, hogy disszidens, ami rögtön megmagyarázta az utolsó
küldetésének célját. Teljesen be kellett épülnie, hogy rájöjjön, ki
szivárogtatta ki a titkos információkat.
- Ez esetben az információt az ellenséges nemzet kapta - mondja Cole
összeszorított foggal. - És kiderült, hogy az információforrás a nő maga
volt.
- Várjatok! - Zúg a fejem, ahogy próbálom követni ezt a sok mindent. -
Te és ez a nő együtt akartátok felderíteni az áruló kilétét, miközben végig ő
volt az?
- Igen - sóhajtja gondterhelten Cole. - Mire rájöttem, már meglépett.
Ahogy már mondtam, ez az akció egy pofon volt a semminek. De azt
tudnod kell, Danni, hogy a kezelőm volt az egyetlen, aki hallott rólad. Soha
nem beszéltem rólad másnak. Csak akkor léptem veled kapcsolatba, amikor
szavatolni tudtam a biztonságodat.
- Honnan jöttél rá, hogy ő volt az áruló?
-Tudod, a kémkedés a szakmám. Csakhogy neki is, ráadásul nagyon
tehetséges volt. Tudta, hogy el fogom kapni, és amikor ez megtörtént, már
felkészült rá.
- Fegyverrel?
- Információval. Meghekkelte a személyes adataimat, látta, hogy
vészhelyzetben téged kell értesíteniük, ezért igyekezett rólad mindent
megtudni. - Fejét a kezébe temeti, és gondterhelten folytatja. - Elcsesztem.
Ambiciózus, hataloméhes és manipulatív volt, mégis bíztam benne. Pedig
annyi év után jobban kiismerhettem volna.
- Egyikünk sem gyanakodott rá - vigasztalja Trace kedvesen. - Nem a te
hibád volt. Mindenkit átvert.
- Mondod te, de tudod, hogy elcsesztem.
- Nem igaz - sóhajt Trace. - A szakma kiválósága vagy. A legjobb. A
végén te jöttél rá arra, amire senki más, és sikerült elkapni a nőt.
 Csendben maradok és a lélegzetemet is visszafojtom. Még soha nem
hallottam őket egymással ilyen barátságosan kommunikálni, ezért melegség
járja át a szívemet.
Trace rám néz.
- Cole nem tudta, hogy a nő megtalálta az adataidat. Úgy kutatta őt
mindenütt, hogy azt hitte, senki nem tud a létezésedről. Ezalatt a nő kívül-
belül bepoloskáztatta a házadat. Ekkor küldte azt a fickót, és az egészet
videóra vette.
Szóhoz sem jutok a döbbenettől. Többször is jártak nálam idegenek? Hol
voltam, amikor felszerelték a kamerákat?
- Azt viszont nem tudta, hogy én is figyellek - folytatja Trace. - Miután
elvesztettem a kapcsolatot Cole-lal, nem ismertem az eset körülményeit.
Csak annyit tudtam, hogy valaki rájött a létezésedre, és meg akar ölni.
- Jó ég! - kiáltom, és a kanapéba markolok.
- Amikor végre elkaptam a nőt, már várt rám - mondja Cole, és megfogja
a kezem. - Soha nem felejtem el, ahogy felemeli a telefonját, és
megmutatja, hogy a bérgyilkos besétál a házadba. Akkor tudtam, hogy
elvesztem.
Megborzongok.
- De Trace megállította.
- Ezt nem tudtam - mondja Cole. - Nem tudtam, hol van Trace.
Fogalmam sem volt, hogy figyel-e téged, ahogy azt sem tudtam, otthon
vagy-e. A nő azt mondta, elküldi a bérgyilkost, ha futni hagyom.
- Simán lehet, hogy hazudott.
- Azzal kapcsolatban nem. - Trace jéghideg tekintettel rám néz. - A nő
hátat fordított az országának, hogy több pénze legyen. De a köztünk lévő
becsületkódexet nem sértette volna meg.
- Igaza van - helyesel Cole, és érezni a neheztelést a hangján. - Egy
szempillantás alatt kellett meghoznom a döntést. Hagyom, hogy megöljön,
és ezzel megmentem az életedet. Vagy megölöm, de azzal téged is a halálba
küldelek.
Egyik lehetőség rosszabb, mint a másik. A szívem is belesajdul.
- Egy harmadik lehetőséget választottam.
Megsimogatja a kézfejemet és még komolyabb arcot vág.
 - Harcot kezdeményeztem, és úgy tettem, mintha el akarnék menekülni.
Fegyveres küzdelmet akartam. Tekintve, hogy éjszaka volt, nem voltak
olyan jó látási viszonyok. Volt a közelben egy híd, alatta egy hatalmas
folyóval.
Várakozva néz rám.
- Leugrattál?
- Hagytam, hogy a híd szélére kényszeresen, mert tudtam, hogy
katonamódra fog végezni velem: szemtől szemben állva mellkason lő.
Kis híján megáll a szívverésem, és a pólójára nézek.
- Golyóálló ruházat. Csúcstechnológia.
A szegycsontjához szorítja a kezét.
- A töltény felhasította a bőrömet. Eltört néhány bordám. Hónapokig
csúnya sebek éktelenkedtek rajtam. A testembe viszont nem hatolt töltény.
A kurva életbe!
Szóhoz sem jutok.
- A vízben landoltam. - Nyald ütőere feszül. - Aztán felúsztam,
kapcsolatba léptem a kezelőmmel és mozgásba hoztam a gépezetet.
- Cole Hartmannak meg kellett halnia.
Ahogy elismétlem, amit a visszatérése napján mondott, hirtelen minden a
helyére kerül.
- Azt akartad, hogy halottnak higgyen. De mi a helyzet a többiekkel? Az
egységeddel? A feletteseiddel? Ők tudták?
- A kezelőmet kivéve senki nem tudta, hogy életben vagyok. Mivel belső
ügy, még a titkos feljegyzések is azt bizonyították, hogy elhaláloztam.
Tudtam, hogy a nő figyeli az ügynökséget és Trace-t. És téged. Figyelte,
ahogy eltemetsz - teszi hozzá keserűen.
- A lehető legokosabban cselekedtél - mondja Trace, és Cole-ra néz. -
Nem azért mondom, mert én is profitáltam az eltűnésedből. Az akciódnak
köszönhetően a nő békén hagyta Dannit.
- Ezért akartad, hogy halottnak higgyelek - jelentem ki úgy, mint akinek
teljesen összeállt a kép. - Ezért nem jöttél vissza. - Cole kezére nézek, és
legszívesebben magamhoz ölelném. - Trace azt mondta, hogy a te
pozíciódban lévő férfiak nem házasodnak és nincsenek kapcsolatban. Most
már értem, miért. Általam sebezhetővé válsz. - Elfog a hányinger. - Miattam
buktád a küldetést.
- Nem igaz - ujját az enyém köré csavarja. - Viszont sok időt vesztettem a
nő miatt. Nem jöhettem haza, míg meg nem hal, vagy nem kerül rács mögé.
Évekbe telt, míg sikerült újra elkapnom.
- Hogy találtál rá?
- Nem mondhatom meg, Danni. Már így is túl sokat tudsz.
- Hihetetlen képességei vannak - mondja Trace, és úgy néz Cole-ra,
mintha egy kicsit büszke lenne rá. - Elég, ha ennyit tudsz - teszi hozzá.
Ahogy Trace szemébe nézek, kis híján elolvadok. Sokat megadnék, hogy
ismét barátok legyenek.
- Amilyen képet vágott, amikor évekkel később találkoztunk, holott azt
hitte, sikerült eltennie láb alól… Már ezért majdnem megérte. Majdnem.
Nem vagyok a gyilkosságok híve, de örülnék, ha ez a ribanc alulról
szagolná az ibolyát.
- Most börtönben van?
- Néhány hónapja elítélték. Többet nem jön ki a rács mögül.
- Miért küldött nekem fényképeket Trace-ről?
Trace előrehajol, és jelentőségteljesen rám néz.
- Ezzel akarta bizonyítani, hogy Cole munkája veszélyes rád nézve.
- Ezzel és a szex képekkel akart minket összeugrasztani. Merő bosszúból.
Működött. Kiborultam, és elhagytam Cole-t. Úrrá lesz rajtam a bűntudat.
- Már nem vagyok veszélyben? - kérdezem. Próbálom elodázni a
beszélgetést, ami vár ránk.
- Biztonságban vagy. Vége. De… Köztünk még nincs vége.
Erről van szó. Húsz perce ülök kettőjük között, és máris úgy érzem, hogy
csapdában vagyok. Félek.
Felpattanok a kanapéról, átlépem Trace lábát, és odamegyek a hatalmas
ablakhoz. Elönt a forróság, ezért a hideg üveghez szorítom a homlokomat.
Elhagytam Cole-t, mert megcsalt.
Csakhogy ez nem igaz.
 Elhagytam Trace-t, mert évekig figyelt. Tudta, hogy veszélyben vagyok,
de titokban tartotta.
Mindezt azért, hogy megvédjen.
Elhagytam őket, mert nem bíztam bennük, mostanra viszont minden
világossá vált. Most már semmit nem tudok ellenük felhozni. Nincs miért
megbocsátanom. Itt nekem kéne elnézést kérnem.
- Az elmondottakból mennyi a szigorúan titkos és bizalmas információ? -
kérdezem, és az ablakból figyelem a reakciójukat.
-Majdnem mindegyik az - válaszolja Trace, és elindul felém.
- Börtönbüntetés jár, amiért elmondtátok? - kérdezem ijedten.
- Igen - válaszolja Cole a kanapén ülve, látszólag nyugodtan.
- Remélem, hogy nem fognak kihallgatni, mert nem tudok hazudni.
- Megérte a kockázatot - mondja Trace, és odaáll mellém. Egyik vállát az
ablaküvegnek támasztja. - Ha nem mondtunk volna semmit, egy percig sem
maradnál.
-Úgy mondod, mintha meggondoltam volna magam. De mint tudjuk,
nem a döntéshozó képességemről vagyok híres.
- Pedig tudsz te döntést hozni - jelenti ki Cole mérgesen. - Igen
határozottan léptél ki aznap Trace lakásából és ugyanezzel a lendülettel az
életemből is.
Szegény. Még mindig fáj neki a dolog. Persze okkal. Mióta hazatért,
semmi mást nem tettem, mint hülyébbnél hülyébb döntéseket hoztam. A
legfontosabb döntést pedig megállás nélkül halogatom.
- Te és Cole nem dolgoztok - mondja Trace. - Én pedig innen is tudom
irányítani a kaszinót. Itt semmi nem zavarja a nyugalmunkat. Nincs
körülöttünk más, mint a tó, az erdő és a napfény. Jó lesz itt, míg tovább nem
lépsz… valamelyikünkkel. Amúgy mi a bizonytalanságod oka?
Millió dolgot felsorolhatnék, de ahogy a csodás, kék szemébe nézek,
mindent elfelejtek. Fejét egy kicsit lehajtja, és úgy néz rám, mint aki a
tekintetével akar meggyőzni.
Megfordulok és Cole-ra pillantok.
- Otthagytad a biztonsági őr állást?
- Nem fért össze a számomra fontosabb dolgokkal.
 - Mint például elkábítani és elrabolni egy nőt?
Már csak ezért sem maradhatok itt. Miféle ember vagyok, ha tolerálom
az effajta viselkedést?
- Mit tettél volna - kezdi Trace -, ha egyikünk felbukkant volna az ajtód
előtt, és meghív a tóparthoz?
Először kinéztem volna a kukucskálón és nem nyitottam volna ajtót.
- Azáltal, hogy idehoztatok, megfosztottatok az önrendelkezés
szabadságától - válaszolom csípőre tett kézzel.
- Ki nem állhattad a titkolózást. Orvosolni akartuk a problémát, ezért
teljesen őszinték voltunk veled. Ha azt mondod, hogy ez semmin nem
változtat, akkor hazudsz - mondja Trace összevont szemöldökkel.
Ez valóban mindent megváltoztat. Pont ez a baj. Elmagyarázták, miért
tették, amit tettek, és bebizonyították, hogy mindennek nyomós oka volt.
A döntés, melyet hónapok óta meg kellett volna hoznom, úgy lebeg a
fejem fölött, mint Damoklész kardja. Tudom, hogy nem menekülhetek
előle, és a szívem is fáj, hogy tényleg választanom kell.
- Nem volt könnyű döntés, hogy elkábítsunk - mondja Trace. - Ha láttam
volna rajtad, hogy tényleg el akarsz hagyni és nyugodtan tovább tudsz
lépni, hagytam volna, hogy elmenj. Szerintem ezt Cole is ugyanígy
gondolja.
- Igen - helyesel Cole, és a kanapé támlájára hajtja a fejét.
- De nem így volt. Felhagytál a tánccal. Nem látogattál el a
hajléktalanszállóba. Fogytál. Aztán eladtad az egyetlen dolgot, amiről azt
hittem, sosem tennéd.
A házamat. Hirtelen elfog a bánat.
- Mindezt azért tudod, mert súlyosan megsértetted a magánszférámat.
Ismét.
- Nem bánom. Ahogy azt sem, hogy elkábítottalak és idehoztalak. Azt
viszont nagyon sajnálom, hogy megijesztettünk.
Minden levegővétel fáj.
- Nem vagy boldog, Danni - jelenti ki Cole. Feláll a kanapéról, és elindul
felém. - Floridában még rosszabbul fogod magad érezni.
- Miért gondoljátok, hogy itt nem ugyanez lesz a helyzet?
 - Nem mondom, hogy könnyű.
Megáll mellettem, és a csípőmre teszi a kezét.
- Ha most kéne kettőnk közül választanod, képes lennél rá?
Félrefordítom a fejem, és nem tudok megszólalni.
- Ezt határozott nemnek veszem - mondja Cole.
- Ezért kell elmennem. Még egyszer nem akarom ezt végigcsinálni.
- Nem kell elmenned - mondja Trace határozottan.
- Végig kell csinálnod - teszi hozzá Cole. - Meg kell hoznod egy döntést,
és nem menekülhetsz előle. Mert ha mégis így teszel, esélyed nem lesz a
boldogságra. Életed végéig bánni fogod, hogy elszalasztottad a lehetőséget.
Tudom, hogy igaza van, de…
- Ez képtelenség. - Az ablaknak dőlök és a plafonra bámulok. - Nem
maradhatunk egy fedél alatt. Első héten is így tettünk, miután hazajöttél, és
az lett a vége, hogy összebunyóztatok a kertben.
- Azóta jó néhány dolgot elsimítottunk - szól közbe Trace, és zsebre
vágja a kezét.
- Például mit? - kérdezem összevont szemöldökkel.
- Csak úgy élhetjük túl ezt az egészet, ha nyitottak és őszinték vagyunk
egymáshoz. Semmi titkolózás. Semmi sunnyogás. És nincs több ökölcsapás
- teszi hozzá, és Cole-ra néz.
- Egy órája még pisztolyt szegeztél Cole-ra.
- Igazad van. Így tényleg nem lehet vitát rendezni. Mondhatjuk, hogy van
még mit tanulnunk.
Ahogy az ablaknak támaszkodom, érzem, hogy ismét kettejük közt
ragadok. Összesen egy lépés választ el tőlük, és ez a távolság is csak arra
vár, hogy megszűnjön.
- Teszünk még egy próbát - jelenti ki Cole, keresztbe font karral. -
Csakhogy ezúttal a mi szabályaink szerint játszunk.
Szeretem, amikor többes számot használ. Mintha egy csapat lennének.
Egyúttal viszont azt sugallja, hogy nekem nincs beleszólásom.
- Ha most szövetkezni akartok ellenem…
- A te módszered nem működött - jelenti ki Cole nyersen. - Amikor az
egyikünkkel voltál, a másikunk egyedül maradt, és majd szétrobbant a
féltékenységtől.
Hirtelen az jut eszembe, hogy hármasban leszünk, és két férfi osztozik
rajtam. Kivéve, hogy ők biztos nem békélnek meg a helyzettel. Ráadásul én
sem tudnám ezt érzelmileg kezelni. Első hallásra olyan, mint egy álom, de
ha belegondolok, ez nekik nem lesz jó. Az ő boldogságuk fontosabb, mint a
szexuális vágyálmom.
- Mit javasoltok? - kérdezem, és nyelek egy nagyot.
- Nem azt, amire gondolsz - válaszolja Trace. - Cole és én számtalan
érzelmet megéltünk már. Első körben a féltékenység uralta minden
lépésünket. Aztán jött a rivalizálás. A gyanakvás. A keserűség. Amikor
elmentél, mindent felváltott az elszántság.
- Vagyis?
- Tudjuk, mi a tét. Mindketten tudjuk, hogy a másik nem adja fel. És
azzal is tisztában vagyunk, hogy a végső döntés nem a mi kezünkben van.
Ebben a házban maradunk, rád figyelünk, és amikor elfajulna a vita,
megbeszéljük. Együtt.
Csodásan hangzik. Csakhogy nem reális. Hogy töltsem az egyikükkel
nyugodtan az időt, amikor tudom, hogy a másik is jelen van? Nem volt szó
a szexről, pedig nem kerülhetjük el. Jelentőségteljes pillantással fog
kezdődni, aztán olthatatlan vággyal és vonzódással. Ez kivédhetetlen.
Megpróbáltam az önmegtartóztatást, a randizást mindkettőjükkel és az
egyik ágyból a másikba ugrálást is. Ellenálltam, megadtam magam,
sunnyogtam, aztán elmenekültem. Egyik sem működött. Mert pont ott
vagyok, ahonnan elindultam.
Azt javasolják, hogy maradjunk együtt, egy fedél alatt, míg döntést
hozok. Az egyetlen különbség, hogy jobban fogunk egymással
kommunikálni. Értem a logikát, de ez nem oldja meg az előttünk álló
problémát.
Már sokat szívtam azzal, hogy két kapcsolatban akartam helytállni. A
legrosszabbat hozta ki belőlem. Még soha nem éreztem, hogy
megzakkantam volna, de mióta Cole hazatért, kezdem azt hinni, hogy
bipoláris zavarom van. Vagy nárcisztikus személyiség lettem. Netán
szexfüggő. És ki tudja, mi lesz ezután. Az állandó nyomás hatására
pszichopata és sorozatgyilkos is válhat belőlem. Arról nem beszélve, hogy
nem tudok kettőjük között lavírozni.
 - Miért vágsz olyan képet? - kérdezi Trace, aki épp a legfurcsább
arckifejezésemet kapja el.
- Mondjuk azért, mert nem fog működni a javaslatotok.
- Miért?
Odamegyek hozzá, és végigsimítok a mellkasán, miközben Cole-ra
nézek.
- Mit tennél, ha most megcsókolnám?
- Semmit - válaszolja Cole, és kihúzza magát. - Nem örülnék, de jobb,
mint a másik lehetőség.
- Vagyis?
- Vagyis az, hogy elmész Floridába, és új életet kezdesz egy olyan
férfival, aki biztos, hogy nem tesz téged boldoggá.
Leengedem a karomat, és a konyhapult felé veszem az irányt.
- Hol a telefonom és a kocsim?
- A telefon a pulton van - válaszolja Trace. - A kocsidat holnap hozzák, a
Maseratival együtt. Este tíz óra múlt. Ma már nem mész sehova - jelenti ki
határozottan.
- A szüleim várnak…
- Nyugi. Itt maradsz éjszakára, és végiggondolod, amit mondtunk. Ha
holnap úgy döntesz, hogy elmész, itt lesz a kocsid.
Logikusan hangzik. Ahogy ő is az. Könyörtelen. Mégis ellenállhatatlan,
ahogy rám néz.
Rossz ötlet. A legrosszabb. Kitör belőlem a kérdés.
- Hol fogok aludni?
- Gyere utánam - válaszolja Cole, és elindul a lépcső felé, aztán int, hogy
menjek előre. Gondolom, van itt vendégszoba, amit berendeztek nekem.
Megállok Cole mellett az előszobában. Beüti a kódot, és amikor kinyílik az
ajtó, egyáltalán nem olyan szobát látok, mint amilyenre számítottam.
Hatalmas franciaágy áll az ablak előtt a sarokban. A bevetetlen ágyneműt
és a képkeretet elnézve ez nem vendégszoba. A képeken én vagyok a
táncteremben, aztán Cole és én a házban és Cole a húgom családjával. Van
még jó néhány kép, amit soha nem láttam. Mint például a rólam készült
képek a kaszinóban.
 Van egy olyan érzésem, hogy ez utóbbiak biztonsági kamerával
készültek, ezért meglep, hogy ilyen jó minőségűek. Van olyan kép is, ahol
Trace és én vacsorázunk a Bissarában, nevetgélünk a bárban, vagy kéz a
kézben állunk az előtérnél.
Nem tudtam, hogy lementi azokat a képeket, de nem emiatt szökik az
egekbe a pulzusom. Nagyon meglep, hogy keverve látom a fotókat. Van
még jó pár dolog, ami feltűnik.
Cole cipője az ágy mellett, az órája az éjjeliszekrényen és a fejtámla,
mely pont olyan, amilyet évekkel ezelőtt vett nekem.
Amikor Trace is megjelenik, ránézek, aztán Cole-ra szegezem a
tekintetemet.
- Kié ez a szoba?
- Az enyém volt - válaszolja Cole, majd kihúz a fiókból egy képkeretet.
- Most már a miénk - mondja Trace jelentőségteljesen.
 ötödik fejezet
Tátva marad a szám, aztán próbálok megszólalni, de nem jön ki hang a
torkomon. Lélegezz, Danni! Ha nem jutok levegőhöz, nem fogom tudni
elmondani, mekkora képtelenség, amit kitaláltak.
Folyamatosan nyelek, és próbálom megtölteni a tüdőmet levegővel.
- A miénk?
- A tiéd. Az övé - válaszolja Trace, és összekulcsolja a kezét a háta
mögött. - És az enyém - teszi hozzá.
- Tessék?
Végigmérem a szobát, és leizzadok, amikor látom, milyen intim ez a
helyzet.
- Kizárt, hogy…
- Ez csak egy szoba - mondja Cole összeráncolt homlokkal.
- Háló szoba, egyetlen ággyal - mutatok a matracra, amit most jóval
kisebbnek látok, mint amikor bejöttem. - Magyarázzátok meg, mire
gondoltok, nehogy téves következtetést vonjak le.
- Cole és én több lehetőséget felvázoltunk. Ha mindannyian külön
hálószobában alszunk, egyikünk biztos bejön hozzád anélkül, hogy a másik
tudna róla. Bár lehet, hogy nem, de mindenki nyugtalanul feküdne a saját
ágyában, és azon agyalna, hogy mit művel a másik.
- Van itt mindenféle high-tech - mutatok az ajtó melletti kódra. -
Szereljetek fel valami vészjelzőt, ami beriaszt, ha valaki bejön a szobámba.
- Abból is versengés lenne - vágja rá Cole gondterhelten. - Arra képeztek
ki minket, hogy kijátsszuk az efféle berendezéseket.
Átvágok a szobán és felteszem a kezem.
- Akkor tegyetek ide három ágyat.
- És aludjunk úgy, mint a gyerekek a nyári táborban? - fanyalog Cole.
- Talán viselkedhetnénk felnőtt módjára - javasolja Trace, és leül a
matrac szélére. - Mindhárman gond nélkül elférünk ezen az ágyon. Nem
kell ebből akkora ügyet csinálni.
Mégis hogy ne csinálnék belőle ügyet? Összeugrik a gyomrom.
 - Hárman egy szobában maga az időzített bomba. A közös ágyról nem is
beszélve. Öt hete nem találkoztunk. Ez így kész katasztrófa. - Halkabban
folytatom. - Nem akarom, hogy bármelyikőtök is kényelmetlenül érezze
magát.
- Nem tudom, te hogy vagy vele - szól Cole Trace-hez -, de ha ma ágyba
jutok, mélyebben fogok aludni, mint eddig bármikor.
- Én is - mondja Trace, és úgy néz rám, mintha a gyenge pontomat
keresné.
- Pocsékul aludtam - jelenti ki Cole, és sürgetően rám néz. - Melletted
akarok lenni, érezni akarom a hajad illatát és hallani akarom a légzésedet,
miközben alszol.
- Csak azt szeretnénk, ha megbíznál bennünk - teszi hozzá Trace. - A
hibáink ellenére szeretnénk, ha tudnád, hogy bízhatsz bennünk és
nyugodtan elalhatsz mellettünk.
Én is ezt akarom. Nagyon. De mindkettő féltékeny, birtokló típus, ezért
nagyon furcsának tartom az ötletet. Olyan érzésem van, mintha ezzel is
kényszeríteni akarnának, hogy velük töltsem az időt. Talán ez is a
manipuláció része. Nyilván nem fogják azt mondani, hogy azért
szeretnének velem egy ágyban aludni, mert nekik így lenne jó.
Érzem a zsigereimben, hogy a legegyszerűbb válasz lesz a jó. Ugyanúgy
hiányzóm nekik, ahogy ők nekem, és nem tudnak még egy éjszakát
nélkülem tölteni.
Képtelen vagyok ép érveket hozni, hogy ellentmondjak.
Talán ez a szeretet és a szerelem lényege. Két barát, akik ellenséggé
váltak, mégis osztoznak az ágyon és a nőn, holott számtalan ágy és
hálószoba lenne még a házban.
Kezdek összeomlani, de mielőtt végleg beadnám a derekam, egy
épkézláb mondatra telik:
- Egyetlen éjszaka.
Cole szeme felcsillan, és látom, hogy Trace arca is felderül.
- Ha csak a csíráját is érzem a féltékenységnek, azonnal átmegyek egy
másik szobába. - Magam sem hiszem el, hogy beleegyeztem. - Viszont kéne
valami hálóruha - teszem hozzá.
Trace a szobában lévő szekrény felé biccent.
 Elindulok, de közben betérek a fürdőszobába, és elintézem ügyes-bajos
dolgomat. Végigmérem a polcot, rajta a flakonokkal. Sampon, balzsam,
szappan. Pont ezt a márkát használom. Lehúzom a vécét, megmosom a
kezem, és benézek a szekrényekbe. Smink, hajkellékek és minden, amit
Trace lakásában tartottam.
Amikor kilépek a fürdőszobából, látom, hogy üres a háló. Trace és Cole
mély hangja csak úgy zeng a nappaliból. Örülök, hogy adtak néhány percet
egyedül, vagy legalábbis az illúziót, hogy végre magamban lehetek. Ki
tudja, hány kamera van még ebben a házban.
A szekrényben megtalálom a ruhákat, melyek ugyancsak Trace lakásában
vártak rám. Sok ruha még új, és a címke is rajta van. Tekintve, hogy minden
katonás rendben, színek és ruhafazon szerint áll, gyanítom, hogy a terv ezen
részét Trace kivitelezte.
Vajon mennyit gondolkodtak, hogy idehozzanak? Lehet, hogy attól a
perctől kezdve agyaltak ezen, hogy kiléptem Trace lakásából? Ezért
hagytak olyan könnyen elmenni? Vagy a floridai költözésem volt az utolsó
csepp a pohárban? Mindegy. Most itt vagyok, és nincs más választásom,
mint meghozni a végső döntést.
Holnap elmehetek, és kezdhetek mindent elölről, ahogy elterveztem.
Vagy maradok.
Nem tudom, mi lesz, ha maradok. Lehet, hogy nem fog működni. De ha
mégis, akkor életem legfontosabb lépését teszem. Ösztöneim azt súgják,
hogy végig kell járnom ezt az utat, és velük kell maradnom, akármilyen
fájdalmas lesz. Talán az a legjobb, ha az ösztöneimre hallgatok.
Felveszem a pizsamanadrágot és egy sima pamut pólót. Aztán kimegyek
a szobából, végig az előszobán. A pala padlólap melegíti a talpamat.
Padlófűtés van, és gyanítom, hogy minden helyiségből csodás kilátás
nyílik a tóra. A míves fafaragások és a bútorzat mind azt mutatják, hogy a
ház tulajdonosa gazdag. És ez a tulajdonos nem más, mint Cole. Soha nem
mondta, hogy pénzszűkében lenne, és értem, miért nem mesélt a házról,
mégis piszkálja a csőrömet, hogy titokban tartotta.
A konyhában találom őket. Épp a hűtőből pakolják ki az ennivalót.
Egymás mellett állnak. Békésen, mint akiknek egyáltalán nem okoz gondot,
hogy egy fedél alatt laknak. Trace időközben szürke melegítőt vett fel, Cole
pedig fekete sortot. Mindkettő félmeztelen, és elképesztően jó a testük. A
francba. Már megint bámulom őket.
- Egyél valamit - mondja Trace vigyorogva.
- Inkább kérek egy sört.
És egy elmeállapot-vizsgálatot. Ezek komolyan együtt készítik a
vacsorát, vagy rosszul látok?
Ha ez az Alkonyzóna, remélem, hogy nem kell óvatosnak lennem a
kívánságaimat illetően. Annak idején apámmal együtt néztem, és
emlékszem egy olyan részre, amikor a fickó hatalmat kívánt magának, és
másnap Hitlerként ébredt. Aztán volt egy olyan pasas, aki klónoztatta
magát, és ekkor jött rá, mennyire gyűlöli saját magát. Ha lenne egy
kívánságom, az volna, hogy Trace és Cole fegyverszünetet kössön. Annyira
szeretném, hogy képes vagyok itt maradni, egy fedél alatt velük. Örülnék,
ha megmaradna az összhang kettőjük között.
Cole kivesz egy üveg sört, leszedi a kupakját és odacsúsztatja nekem a
pultról.
- Köszönöm.
Végignézem az ennivalót. Hús, tenger gyümölcsei és mindenféle köret.
- Hozattátok?
Trace nevet, mire feloldódom egy kicsit.
- Mi olyan vicces?
Megmarkolom a pultot és inni kezdem a sört.
- Ide senki nem szállít - mondja Cole. - Örülünk, ha időnként a postás
felbukkan.
- Akkor honnan került ide ez a sok étel? - kérdezem, és megkerülöm a
pultot, miközben elcsenek egy paradicsomot és egy kést.
- Van egy Walmart, húsz percre innen.
Cole ad egy vágódeszkát, és a sütőbe teszi a húst.
- Komolyan? A semmi közepén, Missouriban?
Felszeletelem a paradicsomot, és mosolyognom kell, amikor elképzelem,
ahogy Cole a bevásárlókocsit tologatja.
- Az amerikaiak kilencven százaléka húsz kilométerre lakik a Walmarttól.
Magának is nyit egy sört és hatalmasat kortyol belőle.
 Trace egy jókora sajtot reszel.
- Tudtad, hogy az amerikai dollárok nagy részét a Walmartban költik el?
- Nem - válaszolom nevetve. - De akkor ezek után felvásárolod őket?
- Nem eladó, de ha mégis az lenne, biztos nem tudnám megvenni.
Miután elkészítettük az ételt, kellemesen falatozunk a pultnál. A végébe
ülök, így mindkettőjüket látom. Amikor egymással beszélgetnek, javarészt
a horgászás, a kaszinó és a baseball a téma. Egy idő után sikerül
bekapcsolódnom, ezért az elkövetkezendő tíz percben Beyoncéról
áradozom nekik.
- A Bootylicious című számának köszönhető, hogy a kifejezés végül
bekerült a szótárba. Amúgy kívánatost, formás fenekűt jelent, és
természetesen nőre mondják - fejezem be az eszmefuttatást.
Miután legurítom a második üveg sört, inkább vizet iszom a
továbbiakban.
- Nem hiszem - válaszolja Trace, aki skót whiskyt iszik, kristálypohárból.
- Akkor nézd meg - mutatok a telefonjára, ami az üres tányérja mellett
hever.
- És honnan jött a neve? - kérdezi Cole, miközben összeszedi a
tányérokat és a mosogatóba rakja őket.
- Az anyja leánykori nevéből származik, egy kis módosítással. Édesanyja
ugyanis Celestine Ann „Tina” Bey/ncé - válaszolom és felállók, hogy
segítsek Cole-nak.
-„Bootylicious” - olvassa Trace meglepődve. - „Nőre mondják…
Szexuálisan vonzó. Kívánatos, formás fenekű.”
- Alaposan végigmér, végül a szemembe néz. - Igazad volt.
Remegni kezdek a pillantásától.
- Ha Beyoncéról van szó, akkor soha nem tévedek.
- Még az arcod is ragyog, amikor róla beszélsz.
Cole odaadja a leöblített tányért, hogy tegyem a mosogatógépbe, aztán
elvigyorodik.
- Folytasd.
- Két óra alatt írta meg a Crazy In Love című dal szövegét. Pedig ittas
volt. - Berakom a többi edényt is, közben azon gondolkodom, mit mondjak
még. - A másik keresztneve Giselle. Tizenkét évesen bejutott a Star Search
tehetségkutatóba. Allergiás a parfümre. Szívesen mesélnék hajnalig, de
inkább rólatok szeretnék hallani, fiúk.
- Mi nem vagyunk olyan érdekesek, mint Beyoncé - vágja rá nyersen
Trace, de a szemén látszik, hogy csak viccel.
Kicsit félretol az útból, és segít Cole-nak.
Visszamegyek a pulthoz, és letörlöm. Furcsa, hogy bizonyos dolgokban
mennyire hasonlítanak. Például abban, hogy szeretnek birtokolni, mindenre
figyelnek és próbálják uralni a környezetüket. Másban viszont nagyon
különbözőek.
Cole leöblíti a tányérokat, és egyáltalán nem érdekli, hogy szanaszét
spriccel a víz. Trace azonnal feltörli, és csúnyán néz Cole-ra. Cole sört iszik
és motorral jár. Trace skót whiskyt kortyol és öltönyt visel. Cole haja
szanaszét áll, amikor kijön a zuhany alól, és a továbbiakban sem
foglalkozik vele. Olyan lesz, amilyen. Trace viszont órákat is képes azzal
tölteni, hogy a hajfürtjeit formázza. Cole rengeteget mosolyog, Trace
egyáltalán nem. Cole gondolkodás nélkül reagál, aztán bocsánatot kér.
Trace-től alig várhatok bármiféle reakciót, bocsánatkérést még annyira sem.
De ezek a nagy egész szempontjából egyáltalán nem fontosak.
Nekem csak az számít, ahogy velem viselkednek.
Bárhol, bármikor hajlandóak velem táncolni, ha kérem.
Ölelnek, ha szükségem van rá. Akár gyengéden, akár szorosan. És akkor
is szeretnek, amikor mindent tönkrevágok.
A kapcsolatunkból viszont mindvégig hiányzott egy nagyon fontos elem:
az őszinteség. És ebben én is hibás vagyok.
Be nem tartott ígéretek, titkok és hazugságok… Ezek mind alapot adnak
a háborúra. Vajon megváltoznak a dolgok? Még csak egy éj telt el, és jó
néhány beszélgetésen túl vagyunk, de hosszú idő óta most először érzek
valami különöset a levegőben.
A lehetőséget.
Meg akarom próbálni. Ennyivel tartozom magamnak és nekik. Látnom
kell, merre tartunk.
Félek, és emiatt legszívesebben elmenekülnék.
 A félelem nagy hátramozdító. Mindig megtalálja a lélek gyenge pontjait.
Isten látja lelkem, nekem aztán jutott belőle bőven. Sebaj. Nem hagyom,
hogy a félelem irányítsa minden lépésemet.
A félelem csak azért van, hogy emlékeztessen: muszáj erősebbnek
lennem.
Mert egy rendkívül fontos dologért kell küzdenem.
 hatodik fejezet
Miközben figyelem, ahogy Cole és Trace az edényekkel bajlódnak,
visszaidézek mindent, amit mondtak. Már egyáltalán nem bánom, hogy a
maradás mellett döntöttem. Leginkább az foglalkoztat, hogy tönkrement a
barátságuk.
Trace azt mondta, hogy annak idején sokat csatáztak. Gyanítom, hogy
nem véletlenül. Az ember azokkal küzd a legtöbbet, akik fontosak számára.
Nagyon szeretném tudni, hogy annak idején milyen szoros volt a
barátságuk.
- Kérdezhetek valamit? Mindkettőtöktől.
Cole elindítja a mosogatógépet és a pultra támaszkodik.
- Hajrá!
Trace leül mellém és rám néz.
- A nő, akivel voltatok… Az áruló… Amikor mondtátok, hogy aludtatok
vele, gyanítottam, hogy ennek van valami háttértörténete, ami kettőtök
kapcsolatáról szól. Tudom, hogy mindez már a múlté. Csak arra vagyok
kíváncsi, hogy milyen volt a kapcsolatotok, mielőtt találkoztatok velem.
- A nő szerelemes volt Cole-ba - mondja Trace, és végigsimít az alsó
ajkán. - Velem csak azért feküdt le, hogy eljusson hozzá.
- Nem tudom, ez igaz-e - nevet Cole, mire Trace is halványan
elmosolyodik.
- Pont erről beszélek - mutatok rájuk. - Még mindig titkoltok valamit.
- Erről jobb, ha nem hallasz többet. - Cole kinyitja a hűtőt, és kivesz egy
újabb üveg sört. Aztán meggondolja, és vízre cseréli. - Nincs jelentősége.
Egyik kezét a pultra támasztja, aztán lefelé néz és még csak nem is pislog.
- A nevemet ordította - mondja rezzenéstelen arccal Trace miközben
Cole-lal szexeit.
- Jaj. Ez ciki.
- Nem mintha nem szarnám le - szól közbe Cole, és megvakarja a
borostáját. - Legalább megtudtam, hogy a legjobb barátom is ugyanazt a nőt
keféli.
 - Csatáztatok emiatt? - próbálom nyugodtan kérdezni, bár ismét elfog a
féltékenység.
- Nem - válaszolja Cole, és Trace-re néz. - Csak felhívtam. Trace-t, és jót
röhögtünk az egészen. - Felpattan a pulttól. - Na, megyek üríteni.
A fürdőszoba felé veszi az irányt. Amikor becsukja maga mögött az ajtót,
a pulthoz támasztom a csípőmet és Trace-re nézek.
- Jobban szeretett téged, mint Cole-t?
- Nem - felém fordul a széken, és a térde közé szorítja a lábamat. -
Teljesen belehabarodott Cole-ba.
- Akkor ezért küldte nekem a képeket, amiken Cole-lal szexei?
Megfogom a pulton heverő szalvétát és gyűrögetni kezdem.
- Biztos kiakadt, amiért Cole rájött a turpisságra, de talán az iránta érzett
szenvedély is motiválta, hogy elküldje azokat a fotókat.
- Talán igazad van. De ennek már vége, Danni. Soha nem fogod látni azt
a nőt és hallani sem fogsz róla.
- Jól van - visszahúzom a kezem, mire a szalvéta a földre esik.
Leguggolok, hogy felvegyem, de közben rabul ejt a konyhapult
talpazatának míves faragása.
- Ha már lent vagy… - kezdi Trace.
Felemelem a fejem, és látom, hogy csak pár centire van tőlem a hímtagja.
Alig kapok levegőt. Talpra ugrom, és észreveszem, hogy már a széttett lába
között állok.
- Ez vicc volt, Trace Savoy?
- Ilyesmivel soha nem viccelnék. - Megfogja az államat és végigsimít
rajta, egészen a nyakamig. - Hiányoztál. Nagyon. A hiányod ráébresztett,
mennyire szeretlek.
- Te is hiányoztál nekem. Ostoba voltam, hogy elmentem.
- Inkább azért voltál ostoba, mert azt hitted, hogy elengedlek.
-Mi jár a fejedben?
- Itt maradsz - jelenti ki a szokásos magabiztossággal, miközben ragyog a
szeme. - Tovább, mint egy éjszaka.
- Nem teszek olyan ígéretet, amit nem tudok betartani - hátrálok. - Majd
meglátjuk, hogy alakul a ma éjszaka.
 - Számos jó és rossz dolog történt, ami felkészített rá.
- Mire? - kérdezem, és nyelek egy nagyot.
- Arra, amiért itt vagy.
Szavainak hallatán összeszorul a mellkasom, miközben nyílik a
fürdőszoba ajtaja.
Cole visszajön, aztán hol Trace-re, hol rám néz.
- Komoly beszélgetést folytattok?
- Még nem - válaszolja Trace, és egy pillanatra végigmér, aztán Cole felé
fordul. - Meg kell beszélnünk a büntetést.
Elpirulok. Nem kell megkérdeznem, miért kapom. Cole nem csalt meg.
Trace megmentette az életemet, és eltávolított mindenkit, aki veszélyt
jelenthetne rám. Nem lesz életem legszebb pillanata, amikor elfenekelnek.
Sérti a méltóságomat, de a fene nagy önérzetemből talán lejjebb adhatnék
egy kicsit. A büszkeség amúgy is egy mumus. Megnehezíti az emberi
kapcsolatokat.
-Fáradt - jelenti ki Cole, és a pultra könyököl. - Majd holnap.
Csendben maradnak és engem figyelnek, aztán egymásra néznek. Szavak
nélkül is pontosan tudjuk, mire gondolnak a többiek: ideje lefeküdni.
- Nem gondoltátok meg magatokat az alvási rendet illetően? - kérdezem,
miközben felegyenesedem.
- Nem - jelenti ki Cole, aztán megissza a vizet és az előszoba felé veszi
az irányt.
Trace és én összenézünk, aztán követjük.
Ahogy a hálószobába érünk, Cole lefekszik a matrac egyik szélére és
kinyújtózik. Lekapcsolja a lámpát, ezért alig szűrődik be fény.
Trace elfoglalja az ágy másik végét, és ugyanazt a pozíciót veszi fel, mint
Cole. Lábát az ágynemű fölé helyezi, a karját pedig a feje alá.
Köztük nagyjából egy méternyi hely van, melyet elfoglalhatok. Ez pont
elég, hogy egyikükhöz se érjek.
Az ágy végében állok. Idegesen, izgatottan és leginkább
megkönnyebbülten. Nem kéne itt lennem. Tudom, hogy előbb-utóbb
megbántom valamelyiküket. Megszakad a szívem, ahogy látom, hogy rám
várnak.
 Cole kedvesen elmosolyodik. Az ajkamat nézi, és ahogy belegondolok,
milyen ízű a csókja, szinte érzem a számon. Azt akarom, hogy ne múljon el.
Trace úgy néz ki, mint egy félmeztelen istenség, aki csak arra vár, hogy
felfedezzem minden porcikáját. Egynapos borosta fedi az állát, hosszú ujját
pedig a feje alatt támasztja. Ha csak az egyik ujját is felém nyújtja, rögtön
elfelejtem, hogy aludni jöttünk.
Nem, ez nem igaz. A történtek ellenére nem akarom kockáztatni a
békességet. Azt szeretném, hogy boldogok legyenek.
Közéjük csúszom és oldalra fekszem. Trace-re nézek és hátat fordítok
Cole-nak.
- Nem furcsa ez így? Hogy hárman alszunk egy ágyban?
- Az évek során szűkebb és kényelmetlenebb helyen is osztoztunk már.
Trace a hasára teszi a kezét, ezzel szépen felhívja a figyelmemet a
tökéletesen kidolgozott hasizmára.
- Emlékszel arra az éjszakára a sivatagban? - kérdezi Cole. - Kurva hideg
volt.
- Mikor voltatok együtt a sivatagban?
- Amikor mindketten végrehajtók voltunk - válaszolja Trace, és hallom a
hangján, hogy elmosolyodik, bár ritkán tesz ilyet.
- Még újoncok voltunk. Alig ismertük egymást. De olyan hideg volt,
hogy kénytelenek voltunk kis kifli-nagy kifliit játszani. Közben reszkettünk,
mint a nyárfalevél.
- Ki volt a nagy kifli? - kérdeztem vigyorogva.
- Erről nem beszélünk - mormolja Cole.
Ezzel rögtön választ ad a kérdésemre, bár nehéz elképzelni őket, ahogy
összebújnak.
-Kár, hogy nem láttam. Főleg az összebúj ós részt. Meséljetek róla. Egy
hálózsákban aludtatok? Kinek hol volt a keze? Mi volt rajtatok és…?
- Elég, Danni! - szakít félbe Trace. - Ha szaftos történetre vársz, akkor
csalódnod kell.
- Tudom.
Ökölbe szorítom a kezem.
- De ha mi, hárman…
 - Kizárt dolog - vágja rá Cole.
- Sejtettem. Ez csak álom.
- Miért akarsz ilyet? - kérdezi összevont szemöldökkel Trace. - Nem elég
csak az egyikünk?
- Nem erről van szó. Csak… Most, hogy láttalak titeket ellenségeskedés
nélkül, még nehezebb lesz a választás. Mert ha itt maradok… Ha
egyikőtöket választom, azzal megakadályozom, hogy ismét barátok
legyetek. Hogy éljek ilyen tudattal?
- Figyelj, Danni - Cole felemeli a könyökét, és amikor a hátamra
fekszem, látom, hogy egyenesen a szemembe néz.
- Mi van, ha megígérjük, hogy bármelyikünket is választod és bármi
történjék ezután, mi ketten barátok maradunk Trace-szel?
- Kizárt, hogy ez így lesz - válaszolom, és majd kiugrik a szívem. -
Ahhoz túl nagy lesz valamelyikőtökben a sértettség.
- Ezt nem tudhatod - mondja Trace és ő is rám néz.
- Egyikünk sem tudja, mit hoz a jövő.
-Trace és én sokat változtunk az utóbbi öt hétben. A korábbi
nézeteltérésünket leszámítva nem volt nagyobb összezörrenésünk. Bár a
pisztollyal némiképp túlzásba esett - teszi hozzá Cole és jelentőségteljes
pillantást vet Trace-re. - Azt viszont tudnod kell, hogy folyamatosan
csatáztunk, annak ellenére, hogy szeretjük egymást.
- Mert egy makacs pöcsfej vagy - jelenti ki Trace kategorikusan.
- Szívesen elküldenélek a picsába, de felesleges - morogja Cole.
- Látod? Ilyen jól rendezzük a dolgokat - vigyorog Trace.
Talán a tesztoszteron műve, de számomra nem tiszta, mi jön ezután.
- Két dudás egy csárdában nem fér meg. Örökké tartó harc lesz a vége.
- Épp ezért adtunk határidőt - sóhajt Trace. - Addig pórázon tartom Cole-
t, ő pedig… - csettint a nyelvével, mintha visszatartaná a gonoszkodást.
- Fogd be! Még szükséged lesz a szádra, hogy felfújd a barátnődet.
-Miről be…? Most komolyan egy guminőről beszéltek? - kérdezem
kikerekedett szemmel.
- A következő hat hónapban csak ez lesz neki.
 -Hú! Na jó. Azt hiszem, átaludtam valamit. Mi lesz a következő hat
hónapban?
- Az a határidő - válaszolja Trace, és az oldalára fordul, hogy rám nézzen.
- Miért? Egy konkrét naptári napig kell meghoznom a döntést? - Felülök,
aztán visszahuppanok. - Még azt sem döntöttem el, hogy maradjak-e.
- Maradsz.
Cole felül és keresztezi a lábát.
- Mondj igent, és akkor továbbléphetünk.
- Nem. Mi ez a féléves határidő?
- Igazságtalanul nagy előnyre tettél szert - válaszolja Cole rekedten. -
Könnyen beadod a derekad, én pedig kihasználtam ezt és megnehezítettem
a dolgodat a szexmentesség-szabályt illetően.
Módszeresen elcsábított. De a reakcióm csakis tőlem függ. Pontosan
tudtam, mit teszek, ezért megállhattam volna.
- Ezúttal Trace és én alkotjuk a szabályokat. A szexszel kapcsolatos
döntéseket is mi hozzuk.
- Tessék? - kérdezem kikerekedett szemmel. - Ez nem…
- Még nem fejeztem be - közelebb hajol. - Nyárig itt maradunk és…
- Még csak január van! Az hat… - elcsuklik a hangom. - hónap…
- Hat hónap - jelenti ki Trace. - Addig nem akarjuk, hogy meghozd a
döntést.
- Ez őrültség. Mi van, ha már előbb is tudom?
Hat hónap hosszú idő. Főképp velük egy fedél alatt.
- Ha te tudod, akkor mi is tudni fogjuk. És akkor vége - válaszolja Trace,
és a távolba réved.
- A lényeg, hogy nincs nyomásgyakorlás. Sem a döntésben, sem a
szexben - mondja Cole, és oldalra hajtja a fejét.
- Hat hónapig szexmentesen akarsz élni? - kérdezem kétkedve.
- Trace-nek ott a felfújható szerelme - von vállat Cole.
-Te több szart fröcsögsz a szádon, mint a seggeden - mormolja Trace.
Aztán rám néz, és ellágyulnak a vonásai. - Ami az intimitás kérdését illeti, a
döntés a mi kezünkben van.
 - Ezt nem…
Trace olyan gyorsan mozdul, hogy már azelőtt érzem a levegő hiányát,
hogy a torkomra szorítaná az ujjait. Megmarkolom őket, mire csak annyit
enged, hogy minimális levegőhöz jussak.
Ijedtemben kapkodni kezdem a levegőt. Forr a vérem és majd kiugrik a
szívem.
Nem félek Trace kezének szorításától. Pontosan tudja, hogy felizgat vele.
Forróságot és erős lüktetést érzek a lábam között, melynek hatására
nyögni kezdek.
Cole nem mozdul. Öklét az álla alá szorítja és rezzenéstelen arccal figyel.
- Semmi nem izgat fel jobban - hajol közelebb Trace -, mint hogy valaki
átvegye az irányítást. Neked nincs rá szükséged. Akkor vagy felszabadult,
ha nem neked kell irányítanod. Jelezd, ha tévedek.
Meg sem mozdulok. Ujjamat a csuklója köré tekerem, miközben a
szívem a torkomban dobog. Igaza van. Azt akarom, hogy birtokoljanak,
domináljanak és kielégítsenek. Ismerik a határaimat és pontosan tudják,
mivel tehetnek boldoggá. Pont ezért olyan jó velük a szex.
- Vörös az arcod - jelenti ki Trace, miközben megszorítja a nyakamat és
lenéz. - A mellbimbód kőkemény, és hevesen dobog a szíved.
Cole-ra nézek, aki viszonozza a pillantásomat.
- A lényegre térek - mondja Trace, és úgy fordítja a fejem, hogy rá
nézzek. - De te mondd meg, mit értek ez alatt!
- Ha maradok… - alig tudok beszélni, mert még mindig szorít -, minden
szexszel kapcsolatos döntést te és Cole hoztok meg.
- Mondd meg, miért!
- Mert nekem úgy jobb. És akkor lekerül rólam a nyomás - teszem hozzá,
és megnyalom a számat.
- Jó kislány - Trace elengedi a nyakam és a szemöldökömhöz érinti az
ajkát.
Kis híján elolvadok. Lecsúszom a matracon, míg teljesen hanyatt nem
fekszem.
Cole a kezemet nézi, mely elválaszt tőle. Amikor felé nyújtom, megfogja
és összefűzi az ujjainkat. Aztán a párnára hajtja a fejét, oldalra fordul és
rám néz.
Trace lekapcsolja a villanyt, mire teljes sötétségbe borul a szoba. Suhog
az ágynemű, ahogy hármunkra teríti a takarót.
Míg Cole kezét fogom, Trace felé nyújtom a másikat a takaró alatt.
Senki nem beszél. Hosszú némaság következik.
Folyamatosan az jár a fejemben, hogy nem kéne itt lennem, aztán arra
gondolok, hogy csakis itt a helyem, sehol másutt. Ellenállok, megadom
magam, menekülök, harcolok, és mindennél jobban összezavarodom.
Nem megyek el. Mert ha ezt tenném, csak elodáznám, amit úgyis meg
kell tennem. Tudják, hogy nélkülük nem leszek boldog, ezért úgyis
nyomoznának utánam és visszarángatnának.
Persze miért vállalnának ekkora kockázatot? Én is csak egy átlagos nő
vagyok a magam idegesítő, bogaras természetével.
- Miért csináljátok ezt? - suttogom. - Nem érek ennyit.
- Mióta megláttalak… - kezdi Trace, és megszorítja az ujjamat. - Nem
telt el nap, hogy ne gondoltam volna rád. Nem érdekel, mennyire fáj és
mennyi időbe telik, abban biztos vagyok, hogy megéri a küzdelem, ha utána
veled tölthetem az életem hátralévő részét.
- Ennél szebben én sem fogalmazhattam volna - kuncog Cole. - Seggfej.
A mellkasomra teszem a kezem és az övékét is.
- Nem akarlak titeket megbántani.
- Akkor ne menj el - mondja Trace.
- Mit csinálunk itt fél évig?
- Holnap meglátod - válaszolja Cole és megpuszilja a vállamat. - Csak
mondd, hogy itt maradsz.
- Itt maradok - sóhajtom. Istenem! Annyira hiányoztak!
Hat hónapot adnak, hogy meghozzam a döntést. Örökkévalóságnak tűnik.
Az én szabályaim nem működtek, sőt. Mindent elrontottam. Ezúttal
másképp lesz.
Ők alkotják a szabályokat és ők irányítanak. Nekem csak küzdenem kell.
A kétségeimmel. A félelmeimmel. A döntésképtelenségemmel.
Megteszem, ami a lehető legnehezebb: eldöntöm, hogy a szívem melyik
részét búcsúztatom el örökre.
 hetedik fejezet
Arra ébredek, hogy üres a szoba és a hasamra süt a nap. Nyújtózom
egyet, kicsit megdörzsölöm a szemem, pislogok, ásítok, és rájövök, hogy
teljesen egyedül vagyok.
A matrac mindkét oldala kihűlt mellettem. Néma csend. Hol lehetnek?
Felülök, és látom, hogy Trace párnáján hever a mobilom, mellette egy
szépen írt üzenet:
Az ajtónyitó kód a kocsid gyártási éve.
Hívd fel a szüléidét.
Ismét előjött a főnöki énje. Vigyorgok. A fürdőszoba felé veszem az
irányt. Kicsit leöblítem az arcom és fogat mosok. Aztán fogom a telefont és
kimegyek a hálószobából, remélve, hogy találok valahol kávét.
Benézek a nappaliba, aztán irány a konyhapult, de a ház teljesen üres.
Hacsak nincsenek a zárt szobák valamelyikében, akkor biztosan kint
találom őket.
A kávé már az asztalon vár. Töltök magamnak egy csészével, aztán a
nappali ablakához lépek.
A kőteraszról a kikötő felé vezet a híd, és a napfényben csodás panoráma
tárul elém. A távolban csónakok ringatóznak a tavon. Közelebb pedig
kócsagok szállnak a víz fölé.
Valami mozog a kikötőnél. A hídhoz legközelebbi ablakhoz lépek, és
látom, hogy Cole és Trace egy motorcsónakhoz közeledik. Túl messze
vannak, hogy lássam a részleteket, de könnyű őket megkülönböztetni, mert
Cole sokkal kigyúrtabb, Trace pedig magasabb.
Cole átdobja Trace-nek a kötelet, és beszállnak a csónakba. Mire
készülnek?
Mindketten farmert, nagykabátot és napszemüveget viselnek. Talán fel
kéne öltöznöm és utánuk mennem.
Először felhívom a szüleimet.
Kávéval a kezemben leülök a kanapéra és beütöm a floridai hívószámot.
Anya második csengésre felveszi.
 - Jó reggelt, kicsim!
- Szia, anya!
- Milyen az utad? Tennessee-ben töltötted az éjszakát?
- Még Missouriban vagyok - kortyolok egyet a kávéból, és a csodás
kilátásban gyönyörködöm. - A Table Rock tónál. Colénak van itt egy háza.
- Visszamentél hozzá? - kérdezi reménykedő hangon anyám.
Nem találkozott Trace-szel, de Cole-t mindig is kedvelte.
Szerintem ő minden fickót kedvelne, akivel randizom. Neki csak az a
fontos, hogy végre megállapodjak.
- Itt van Trace is.
Ezt hogy fogom megmagyarázni?
- Szövetkeztek, miután elmentem.
- Ez… Elég bonyolultnak tűnik - jelenti ki anyám aggódva. - Mit akarsz
csinálni, Danni?
- Nem tudom. Talán ezért vagyok itt. Hogy dűlőre jussak.
- Ez azt jelenti, hogy nem jössz Floridába?
- Visszatérhetünk erre később?
- Persze. A házunk mindig nyitva áll. Csak légy óvatos - sóhajt. - Tudom,
hogy huszonnyolc éves vagy, de…
- Majdnem huszonkilenc - vágok közbe.
- És azt hiszed, hogy mindent tudsz a világról. De még sok mindenben fel
kell nőnöd. A párkapcsolat kemény dió. Ahogy a szerelem is. Akár Cole-t,
akár Trace-t választod, győződj meg róla, hogy amellett döntesz, akiért a
legtöbbet vagy hajlandó küzdeni. Rendben?
- Te is keményen küzdesz apáért? - kérdezem vigyorogva.
- Jaj, kicsim! Ezt most hadd ne kezdjem.
A következő tíz perc azzal telik, hogy a házzal, a környékkel és a tóval
kapcsolatos kérdéseire válaszolok. Imád ilyesmiről beszélni. Végül
abbahagyom a beszélgetést, megiszom a kávét és várom, hogy csörögjön a
készülék.
Anya és a húgom ugyanis szoros kapcsolatban állnak. Olyannyira, hogy
mindig mindennel felhívják egymást. Tudom, hogy anya rögtön értesíti
Bree-t a fejleményekről.
Nem telik el öt perc, és rezegni kezd a telefon, természetesen Bree
számát jelezve. Amikor felveszem, ugyanazt játsszuk, amit anyámmal.
Csakhogy az ő kérdései elég indiszkrétek.
Miért gondoltad meg magad? Hogy jutottál oda? Miért nem szóltál?
Közülük fogsz választani?
Nem szeretek neki hazudni, ezért próbálok a lehető legőszintébben
válaszolni. Hiányoztak. Cole hozott ide. Csak tegnap érkeztem. Azért
vagyok itt, hogy végre döntést hozzak.
- Azért jó lett volna, ha tájékoztatsz - mondja Bree.
- Megvan a számom, Durci-murci. Szeretlek.
- Én is téged.
Letesszük, és visszamegyek a fürdőszobába, hogy felöltözzek. Próbálom
a legmelegebb ruhát választani: farmert, gyapjúpulóvert, bélelt csizmát és
egy bélelt, kapucnis télikabátot. A kabátzsebembe csúsztatom a telefont,
aztán beütöm a kódot a zárba, ami a kocsim gyártási éve: 1974. Kinyílik az
ajtó.
Hidegre számítok, ezért gyorsan kilépek, és becsukom magam mögött az
ajtót. Legnagyobb meglepetésemre nincs is annyira hideg, bár még közel
sem olyan meleg az idő, mint szeretném. Szerencsére nincs szél, ezért nem
kell kesztyű és sál.
A kikövezett úton haladok, és minden lépésre kopog a csizmám. Ahogy
elérem a kikötőt, felgyorsul a pulzusom. Összeugrik a gyomrom és
hevesebben ver a szívem, ahogy végiggondolom, mi lesz, vagy mi lenne,
ha… Úgy látszik, ez nem fog változni.
- Jó reggelt - köszön Cole néhány lépésre a motorcsónaktól. Szélesen
vigyorog, ezért majdnem minden foga látszik.
- Jó reggelt - köszönök vissza és megállok.
Mögötte Trace felforgatja a csomagteret, és megállás nélkül zsörtölődik a
rendetlenség miatt.
- Hogy aludtál? - kérdezi Cole, és alaposan végigmér.
- Nem emlékszem - válaszolom mosolyogva. - Ez jó jel, nem igaz? És ti?
 - Csodásan - feleli, aztán előrehajol a korláton, és felém nyújtja a kezét. -
Gyere!
Megmarkolom a kezét, és hagyom, hogy felhúzzon.
- Ez a tiéd?
- Igen. Szeretnéd kipróbálni?
- Persze. Vezetnem is kell?
- Kizárt dolog - válaszolja Trace, aztán leveszi a napszemüvegét, és ő is
végigmér. - Csodásan nézel ki ma reggel - állapítja meg.
- Köszönöm. - Az ajkamba harapok, és gombóc nő a torkomban. - Miért
nem vezethetek?
- Mert nem tudod, hogy kell - válaszolja Cole, és a kormány mögé áll. -
De lesz hat hónapod, hogy megtanuld.
Hat hónap. Ha erre gondolok, furcsa érzés fog el. Talán erre van
szükségem. Mielőtt elmentem, sokat ostoroztam magam, amiért nem
tudtam döntést hozni. Jó lenne, ha legalább egyszer úgy telne a nap, hogy
nem teszek magamnak szemrehányást, amiért az idejüket húzom.
Tíz perc múlva Cole a nyílt vízre tereli a motorcsónakot. A hideg levegő
csípi az arcomat, de szerencsére szikrázóan süt a nap. Mielőtt gyorsítanánk,
a csónak elejére megyek, leülök a padra és nyújtózom egyet. Trace mellém
ül, de már visszatette a napszemüvegét.
Épp azon vagyok, hogy megkérdezzem, nincs-e nála egy tartalék
szemüveg, de ő a gyorsabb, és kivesz a zsebéből egyet. Pont olyan, amilyet
a kocsimban tartok.
- Köszönöm. Ezt is tőlem loptad? - kérdezem, miközben felveszem a
szemüveget.
- Nem. Ezt azért vettem, mert emlékeztet az első, együtt töltött napra -
válaszolja, és az alsó ajkába harap.
Amikor vásárolni mentünk. Goromba és udvariatlan volt, amikor
találkoztunk, mégis volt benne valami vonzó, ellenállhatatlan és különleges,
ami miatt elviseltem a hülyeségeit. Mi több, egyre többet akartam belőle.
- Aznap megcsókoltál - suttogom óvatosan és hátranézek.
Cole valószínűleg nem hall minket a menetszél és a motor berregése
miatt. Pilótaszemüveget visel, a fejét enyhén oldalra fordítja, és
leplezetlenül figyel minket.
 Mivel nincs sok csónak errefelé, alig hullámzik a víz.
Trace végigsimít az ujjaimon, ezzel ismét magára vonva a figyelmemet.
Az ölembe teszem a kezét és megsimogatom. Ez az egyszerű közeledés
melegséggel tölti el a szívemet.
Ahogy rám néz, úgy érzem, mintha megsimogatná az arcomat is.
- Mesélj! - mondom a szélben, ezért még kevésbé hallani a hangomat.
- Parkolj le valahol! - kiáltja Trace Cole-nak.
Cole egy fákkal övezett kis sziget felé kormányozza a csónakot és
leállítja a motort. A csónakon lévő hangszóró recseg, de néhány másodperc
múlva már hallani a rockzenét.
Cole kicsit hangosít rajta a távirányítóval, aztán leül velünk szembe.
Ahogy rám néz, olthatatlan vágyat érzek, hogy kicsit elhúzódjak Trace-től
és helyet adjak neki kettőnk között. De Cole egészen nyugodtnak és
kiegyensúlyozottnak tűnik. Mint akinek pont úgy jó minden, ahogy van.
- Mit meséljek? - kérdezi Trace, és átkarolja a vállamat, aztán játszani
kezd az egyik hajtincsemmel.
- Valamit kettőtökről. Valami érdekeset. Minél kínosabb a történet, annál
jobb.
Trace kinyújtja a lábát, aztán a Cole mellett lévő padra teszi.
Ekkor látom, hogy barna bőrbakancsot visel. Drága, jó minőségű
darabnak tűnik. Mégis meglep, hogy ilyesmit is hord azok után, hogy
mindig fényesre sikált félcipőben láttam.
- Én tudok egy ilyen történetet - kezdi Trace. - Befejeztük a munkát,
amikor el kellett vinnem a bérelt kocsit az autómosóba.
- Most pont ezt a történetet kell… - méltatlankodik Cole.
- Ez jó. Elmondjam, miért kellett lemosatni az autót?
- Nem - válaszolja Cole pont abban a pillanatban, amikor én igent
mondok.
- Danni nyert - vigyorog Trace, aztán felém fordul. - Előző este
megünnepeltük az akció sikerét. Cole egy kicsit túltolta a bulit.
- Csak hogy tudd… - mondja Cole, miközben egy kicsit előrehajol -
olyan helyen voltunk, aminek nem beszélem a nyelvét és fogalmam sem
volt, mit iszom. Akármi volt is, alaposan kiütött.
 - Egész úton rókázott, miközben a feje lógott kifelé a kocsiablakból.
Mondjuk úgy, hogy kissé átfestette a kocsit.
- Remek - nevetek.
- Ami még rosszabb, hogy nekem kellett három emelet magasra cipelnem
azt a mázsás seggét. Úgyhogy másnap elvittem magammal a kocsimosóba,
csakhogy az átkozott járgány pont ekkor robbant le.
- A kocsimosóban? - kérdezem kikerekedett szemmel. - Beragadtatok a
masinába, ami betolta volna az autót?
- Igen - bólint Trace. - Aztán Cole úgy döntött, hogy kiugrik és megtolja.
- Ott volt a víz, nem? - csóválom a fejem és próbálom elképzelni, ahogy
ronggyá ázik.
- De igen - válaszolja Cole és megdörzsöli az arcát. - Gipszben volt a
lábam, úgyhogy legalább az nem lett csuromvíz.
- Miért volt begipszelve a lábad?
- Egy másik munkából kifolyólag - kacsint Cole.
- Szóval kint állt Cole a begipszelt lábával, és úgy próbálta tolni az autót,
miközben az automata kefe csapkodta a fejét.
- Segítettél neki? - kérdezem összevont szemöldökkel Trace-t.
- Nem. A kocsiban maradtam, és vártam, hogy valaki elzárja a vizet.
Tudod, épeszű ember módjára. Cole viszont türelmetlen volt. Eldurrant az
agya, ezért kiviharzott és autóstoppal visszament a szállodába.
- Nem erre vagyok a legbüszkébb - sóhajt Cole.
Talán nem, de nekem nagyon tetszett a történet. Eltelik néhány perc, mire
eszembe jut még valami.
- Meséljetek a tegnapi kávéról.
Trace a tóra néz és összevonja a szemöldökét.
- A szer, amit beleraktunk, teljesen biztonságos. Nincs utólagos
mellékhatása. Ilyet nem kapni gyógyszertárban, de mi számtalanszor
használtuk a munkánk során.
Érdekes.
- Mi a helyzet a pohár alján lévő felirattal?
- Miféle felirattal? - kérdezi, és Cole-ra néz.
 - Még nincs vége - Cole vállat von. - Ezt írtam.
Mély barna szemével rám néz.
- Nem gondoltam, hogy észreveszed.
- Akkor miért írtad? Alaposan megzavart az üzenet. Biztos voltam benne,
hogy valamelyik ellenséged kábított el, hogy bosszút álljon rajtad.
- Jaj. Sajnálom - lehunyja a szemét. - Gondoltam, hogy ha látod, tudni
fogod, hogy Trace vagy én írtuk. Könnyíteni akartam a dolgodon, nem
nehezíteni.
- Soha nem gondoltam volna, hogy képesek vagytok ilyesmire, ezért a
legrosszabbat feltételeztem. - Sóhajtok. - Mindegy. Ez már a múlté. Csak
kíváncsi voltam.
Cole kicsit ellazul, és ő is a tavat kezdi bámulni.
- Sok hibát elkövettem veled kapcsolatban, Danni. Számtalan okot
adtam, hogy elhagyj. De ennek vége. Mostantól minden másképp lesz.
- Mire gondolsz?
- Hónapokkal ezelőtt ezt nem tűrtem volna - biccent Trace felé, aki
továbbra is gyengéden átkarol. - Amikor hazatértem és megláttalak vele,
millió kétség gyötört a jövőnket illetően, ezért nagyon magam alatt voltam.
Büntetés volt számomra minden perc, amit vele töltöttél. Sokszor eszembe
jutott, hogy meg sem érdemellek és azon gondolkodtam, hogy talán jobban
járnál vele.
Trace megszorítja a kezem.
- És most? - kérdezem elcsukló hangon.
- Összetartozunk - válaszolja határozottan. - Most már biztosabb vagyok
ebben, mint eddig bármikor. Ez… - mutat hármunkra - megpróbáltatások
sorozata lesz. Mint egy kiképzőtábor, ahol fel kell készülnöm mindenre,
ami veszélyezteti kettőnk jövőjét.
Jellemző, hogy Cole már a jövőnkön agyai. De kicsit nyugtalanít a tény,
hogy Trace-t akadályként tartja számon.
- Ez nem a katonaság. Ahhoz nem kell kiképzés, hogy velem élj -
mondom.
- Mindig van hová fejlődni - jelenti ki, és úgy néz Trace-re, mintha
megerősítést várna. - Mindent megteszek, hogy kordában tartsam a
vérmérsékletemet.
 Ezt már észrevettem. Majdnem egy napja itt vagyok, de az agresszió
halvány jelét sem láttam rajta. Még akkor is higgadt maradt, amikor Trace
pisztolyt szegezett rá.
- Mielőtt idehoztunk - mondja Trace -, volt néhány komoly és mélyreható
beszélgetésünk.
- Tényleg? - kérdezem kikerekedett szemmel. - Most már végképp nem
tudom, hogy együtt vagy egymás ellen dolgoztok.
- Mindkettő.
Trace a napfény felé néz és nagyot sóhajt.
- Egy elszigetelt helyre hoztunk a beleegyezésed nélkül és arra
kényszerítünk, hogy szembesülj a döntéshelyzettel, ami elől menekültél. Az
a legkevesebb, hogy elviselhetővé tesszük számodra az itt töltött időt, és
ehhez az is hozzátartozik, hogy egymással normálisan viselkedünk. Nem
akarjuk, hogy az érzelmek irányítsanak - mondja, miközben jelentőségteljes
pillantást vet Cole-ra -, de teljesen elrejteni sem akarom az érzéseimet, mert
a végén azt hiszed, hogy kihalt belőlem mind.
- Ilyet soha nem feltételeztem, Trace. Kicsit megrémisztetek, mert
egyikőtöktől sem várom, hogy megváltozzon. Kivéve persze a hazudozást
és a titkolózást…
- Nem fogunk megváltozni - jelenti ki Cole. - Csak nyitottabbak leszünk.
Beszélhetünk ítéletnapig arról, hogy milyen őszinték leszünk egymással, de
ezt bizonyítani is kell. Méghozzá nap mint nap.
Hú. Nagyon meglep, hogy ilyen éretten gondolkodnak. Anyám az előbb
közölte, hogy ideje felnőnöm. Ha Cole és Trace elindult a civilizáció útján,
muszáj lépést tartanom velük. Soha nem rajongtam a gondolatért, hogy fel
kell nőnöm, de anyámnak talán igaza van. Felelősséget kell vállalnom a
tetteimért.
Amikor újabb punk-zene bömböl a hangszóróból, Cole felé nyújtom a
kezem és a távirányító felé biccentek.
- Hadd nézzem.
- Nem.
Vigyorogva megnyomja a távirányítót, mire felcsendül egy általam
ismert szám. Calvin Harristől a This is What You Came For. Felgyorsul a
szívverésem és megfeszül minden izmom. Hetek óta most először érzem,
hogy táncolni akarok. Aztán gyorsan meggondolom magam, mert a csónak
túl kicsi, a közönség pedig túl közel van, ezért még intimebb helyzetet
teremtenék. Nem tudom, hogy venné ki magát, ha most riszálni kezdeném a
hátsómat. Fura, hogy ezen egyáltalán elgondolkodom, mert ha késztetést
éreztem, rögtön engedtem is az ösztöneimnek.
-Táncolni akarsz - jelenti ki Trace, és rám néz a szemüvege fölött. - A
felgyorsult légzésedből tudom.
Bólintok és megmarkolom az ülést, amikor egy előttünk haladó csónak
miatt hullámozni kezd a víz.
- Most nem fogok.
- Nem akarsz előttünk táncolni - mondja Cole, és összevonja a
szemöldökét.
- Nem is tudom. - Kihúzom a kezem Trace fogásából és a kabátom
zsebébe csúsztatom. - Sok mindent elrontottam veletek kapcsolatban. Most
helyesen akarok cselekedni - mondom lehajtott fejjel.
- Mondd, mire gondolsz - kér Trace és az állam alá csúsztatja az ujját,
hogy rá nézzek.
- Na jó - mély levegőt veszek. - Kihasználtam az önuralmadat, miközben
Cole-lal aludtam, és nem mondtam el neked. Tudom, hogy mindent előre
megtervezel, és teljesen jogos, amit mondtál. De nem tudom, hogy fogom
végigcsinálni ezt az egészet anélkül, hogy valamelyikőtöket kiakasztanám.
- Légy őszinte - mondja Trace, és megpuszilja az arcomat. - Mint most.
- És hallgass a szívedre - teszi hozzá Cole. - Bízz bennünk. Segítünk,
hogy átvészeld a helyzetet.
- Jó.
Bizonytalanul megköszörülöm a torkomat.
- Mi lenne, ha megmutatnám a horgásztanyáimat a tó mentén? Aztán
visszamegyünk és ebédelünk. Van még valami, amit megmutatnék a házban
- mondja Cole és feláll.
Néhány órával később, miután megettük a steaket és a krumplipürét,
lezuhanyozom és felveszem a melegítőmet. Aztán leülök a kanapéra. Orrom
kicsit lepirult a napon és az egész testem belefáradt a félnapos
csónaktúrába.
 Nem tudom, mikor aludtam el, de arra ébredek, hogy takaró van rajtam, a
fejem pedig egy kemény, farmeros combon nyugszik.
Előttem hosszú, kinyújtott lábak, a dohányzóasztalon heverő whisky
mellett pedig meztelen talpak.
A hátamra gördülök és Trace kék szemébe nézek.
- Mennyit aludtam?
- Egy órát.
Végigsimít a hajamon és az ujjait nézi.
- Életem végéig is elülnék így veled.
Álmosan rámosolygok, aztán megérzem a merevedését a fejem alatt.
-Hol van Cole?
- Lelakatolja a csónakot és bezárja a kikötőt.
Trace figyelmeztetés nélkül felhúz és az ölébe ültet. Megfogja az
arcomat, homlokát az enyémhez szorítja, és érzem a légvételét.
- Nag Champa - ajka az arcomhoz ér, mire felgyorsul a szívverésem. - A
kedvenc illatom.
Elég közel van, hogy megcsókoljon, én pedig félek megmozdulni, félek
lélegezni és félek lehunyni a szemem. Érezni akarom. Átadni magam az
érzékeknek. Meg akarom szüntetni a kettőnk között lévő távolságot.
-Trace - a vállára teszem a kezem. - Mondd meg, mit tegyek.
- Légy önmagad.
Ez a fickó hihetetlenül karizmatikus. És nemcsak a megjelenése vagy az
illata miatt. Úgy néz rám, mintha rajtam kívül nem létezne más nő a
világon. Amikor végigsimít a hátamon, eszembe jut, hogy az ő kezében van
az irányítás. Folyamatosan fürkészi a tekintetemet és minden rezdülésemet.
Mintha a gondolataimban olvasna.
Csakhogy én is tudok olvasni az övében. Biztos vagyok benne, hogy
nemcsak beszélgetni akar, hanem várja, hogy megcsókoljam.
Végigsimítok a nyakán, közelebb csúszom és szétnyitom az ajkam.
Érzem a forró leheletét és alig várom, hogy összeérjen az ajkunk. Már csak
egy hajszál választ el, amikor hátradől.
Kezét a tarkómra teszi és a mellkasához szorítja az arcomat.
 Összeugrik a gyomrom. A csalódottság mellett belém hasít a felismerés.
Pontosan erre gondoltak, amikor azt mondták, hogy az intimitást is ők
fogják szabályozni. Cselekedhetek az ösztöneim és a szívem szerint, de ha
szexről van szó, ők döntik el, mikor és milyen messzire megyünk.
Megkönnyebbülök. A szex ugyanis ingoványos terület. Nem akarom én
megalkotni a szabályait. Annak ellenére sem, hogy ezek után nem mindig
kapom meg, amit szeretnék.
- Trace?
-Hm?
Mély hangja megrezegteti a mellkasát.
- Sajnálom, ami Cole-lal történt. Nem szándékosan döntöttem úgy, hogy
vele bújok ágyba, és nem veled. Jogos lett volna, ha…
- Figyelmeztettél, hogy ez be fog következni, és már mondtam, hogy nem
hibáztatlak. - Megfogja az arcomat és felemeli az államat, hogy rá nézzek. -
Ez az utolsó, hogy erről beszélünk. Világos?
- Igen.
Elenged, én pedig ismét a mellkasához szorítom az arcomat. Érzem a
szívverését, a gallérján a parfümje illatát és érzem, ahogy emelkedik a
pulzusa.
Ebben a helyzetben talál Cole, amikor visszajön.
Felemelem a fejem, mintha tudnám, hogy oda kell mennem hozzá. Ez
jelent valamit, nem igaz? Ugyanezt érzem Trace-szel, vagy olyan dolgokat
is jelnek veszek, amik nem azok?
Cole közelít a kanapé felé, aztán kinyújtja a kezét.
- Szeretnék mutatni valamit.
-Hagynom kellett volna, hogy megcsókoljon - jelenti ki Trace, miközben
letesz az öléből.
Hátralépek és ránézek. Vajon miért mondta ezt? Veszekedést akar
provokálni?
Legnagyobb meglepetésemre Cole nevetni kezd, aztán megfogja a
kezem.
- Ez a hajó már elment, haver - mondja Trace-nek.
 - Az olyan pöcsfejek miatt iszom, mint te - jelenti ki Trace és a szájához
emeli a whiskyt.
Cole még hangosabban nevet, aztán az előszoba felé vesszük az irányt.
- Mi történt? - kérdezem, és ahogy átnézek a vállam fölött, látom, hogy
Trace hátradől a kanapén és engem figyel.
Nem tűnik szomorúnak. Leginkább úgy néz ki, mint akinek mögöttes
szándéka van. Ez legalább annyira összezavar, mint amennyire aggaszt.
-Tudom a szívedhez vezető utat - kacsint Cole és végigvezet az
előszobán.
- Várj - kiveszem a kezem az övéből. - Ez valami verseny?
Megáll az első ajtónál és rám néz.
- Ez háború, Danni.
- Azt mondtátok… - kezdem ijedten.
- Azt mondtuk, nem csatázunk.
Valaki mögém lopózik.
Egyáltalán nem hallottam, hogy Trace követne minket. Amikor
megfordulok és ránézek, már mellettem áll, kezében a whiskyvel.
- Nincs titkolózás. Nincs csetepaté. Nincs manipuláció. De mindketten
ugyanazt akarjuk.
Folyamatosan végigmér, mint aki tudatában van annak, hogy birtokol.
Ettől remegni kezd a lábam.
- Mindketten nyerni akarunk - teszi hozzá.
Eddig minden olyan jól ment, hogy hirtelen szíven üt, amit mond. Pedig
figyelmeztettek, hogy nem lesz könnyű, bár ezt magamtól is tudtam.
Elvégre Cole-ról és Trace-ről van szó. Egyikük sem az a fajta fickó, aki
hátradől és hagyja, hogy a dolgok maguktól alakuljanak.
Ez változtat az elhatározásomon, hogy itt maradok és végigcsinálom?
Egy cseppet sem. Mindhárman nyakig benne vagyunk.
- Üsd be a kódot - mutat Cole az ajtó felé. Arca rezzenéstelen, ezért nem
tudok olvasni róla.
Amikor beütöm a számjegyeket és kattan a zár, Cole kinyitja az ajtót.
A számhoz kapom a kezem és sóhajtok. Nem tudom, mit vártam, de az
biztos, hogy nem számítottam fényes padlóra, tükrös falakra és méretre
szabott balettrúdra.
- Mikor csináltad? - kérdezem, és vonakodva belépek a táncterembe, ami
ötször akkora, mint a legutóbbi termem.
Cole a küszöbön áll, zsebre tett kézzel.
- Két éve kezdtem.
 nyolcadik fejezet
- Két éve? - visítom, hogy csak úgy visszhangzik a terem. - Az meg hogy
létezik? Menekültél és…
- Bujkáltam - teszi hozzá.
Belép a terembe, aztán kinéz az ablakon, melyből pont a tóra látni.
- Amikor fény derült a kilétemre, ide jöttem. Ez volt a legbiztonságosabb
hely, ahol újraegyesülhetett a csapat, hogy megtervezzük az ellentámadást.
- Te tudtad, hogy két éve Missouriban volt? - kérdezem Trace-t.
Az előszobafalnak támaszkodik, lehajtja a fejét és ráncolni kezdi a
homlokát.
- Csak nemrég jöttem rá.
Cole felé fordulok.
- Azt mondtad, nem térhettél vissza az Államokba, míg nem tudtad, hogy
biztonságban vagyok-e.
- A nő… - kezdi -, az áruló nem tudott a házról. Innen semmi nem kötött
engem hozzád vagy St. Louishoz. De nem maradtam sokáig. Mások is
jártak ide az egységemből, és már nem tudtam, kiben bízhatok.
- Mennyi időt töltöttél itt?
- Három hónapot.
- Megszakítottad velem a kapcsolatot, miközben három hónapig csak pár
óra távolságra voltunk egymástól? Nem is ellenőrizted ezalatt, hogy mi van
velem? - kérdezem szomorúan.
- Nem kockáztathattam. - Olyan halk és olyan összetört, hogy alig értem,
amit mond. - Tovább maradtam itt, mint kellett volna.
Körbenéz, aztán megint kibámul az ablakon.
Ekkor hasít belém a felismerés. Egy küldetés közepén volt, rejtőzött az
ellenség elől, melynek soraiba betagozódott, de itt maradt, hogy
megcsinálja nekem a termet.
Gombóc nő a torkomban, ahogy végigmérem a helyiséget. Gyönyörű,
tágas, fényes stúdió, ami legalább száz négyzetméter. Az ablakok öt méter
magasak és minden szögletből látni a tavat. Van egy előtér bőrkanapéval,
beépített hangtechnika és a hátsó sarokban egy rúd. A balettrúd faltól falig
ér. Még nyújtás közben is gyönyörködhetek a tóban, és gyanítom, hogy az
üvegablak tükörként funkcionál, ha sötét van. Elképesztő.
- Két éve kezdtem, de csak öt hete lett kész a terem.
- Akkor jöttél ide, amikor… - A mellkasomhoz szorítom a kezem és
halkan hozzáteszem: - amikor kirúgtalak?
- Igen. Ide hoztam a holmimat. - Az ajtó felé biccent. - Öltöző is van.
Ahogy elindulok, látom, hogy Trace figyel. Lazán a falnak támaszkodik,
keresztezi a bokáját és whiskyt kortyol. Még mindig nem szoktam hozzá,
hogy farmert és pólót visel, de ezt is magabiztosan teszi.
Amikor kinyitom az öltöző ajtaját, alig kapok levegőt. Nemcsak azért,
mert nagyobb, mint a régi házam legnagyobb szobája, hanem azért is, mert
minden megvan benne, amire egy táncosnak szüksége lehet. Táncruhák,
cipők, tütü, baletttrikók, csillogó melltartó, hastánc fellépőruha és még
sorolhatnám. A sarokban egy hatalmas pipereasztal, faltól falig érő tükörrel.
Egekbe szökik a pulzusom, ahogy végigsimítok a taft és selyem
anyagokon és az őket díszítő strasszköveken.
- Honnan…?
- Még St. Louisban vettem. Felvásároltam egy tánckellékes bolt alsó
szintjét.
Ez már sok. Azzal vádoltam, hogy megcsalt, kiraktam a házból, ő pedig
épített nekem egy másik tánctermet.
Könnyek szöknek a szemembe, ezért elcsuklik a hangom.
- Nem érdemlem meg.
- Dehogynem. - Odajön, aztán megölel és elemei a talajtól. - Bármit
megadok neked. Csak kérlek, ne sírj, Danni - mondja Cole, és a nyakamba
fúrja az arcát.
- Sajnálom, de már késő. - Félig sírva, félig nevetve hozzábújok és
minden végtagommal körülölelem Cole izmos testét. - Nagyon köszönöm,
Cole.
Talán tényleg tudja a szívemhez vezető utat. A tárgyak önmagukban nem
jelentenek sokat, de jóval többet kaptam. A tánc a mindenem, az életem, ő
pedig lehetővé tette, hogy még itt is hódoljak a szenvedélyemnek.
 - Nem hiszem el, hogy felépítetted, holott én a ház létezéséről sem
tudtam. - Ahogy földet érek, kicsit hátrafordulok, de nem látom Trace-t. -
Volt rá esély, hogy nem jövök ide.
- Amikor elmentem az utolsó küldetésre… - megfogja az arcomat és
végigsimít raja. - Tudtam, hogy ez lesz az utolsó megbízásom. Legfőbb
vágyam volt, hogy idehozzalak, miután visszavonultam.
Én is megsimogatom az arcát, és jó érzéssel tölt el, ahogy a borostája
karistolja a tenyeremet. A szemébe nézek és szavak nélkül is kifejezem a
hálámat és az iránta érzett szerelmemet.
Arcvonásai ellágyulnak, és kicsit szétnyitja az ajkát. Lehajtja a fejét, mire
felgyorsul a szívverésem. Epekedve várom, hogy megcsókoljon.
De az utolsó pillanatban hátralép.
- Ez kegyetlen volt - sóhajtom.
Szomorú képet vág, aztán megvakarja a tarkóját.
- Menj, fedezd fel a tánctermet, mielőtt alaposan megfarkallak abban a…
- a fiitteres harisnyára sandít. - Mit tudom én, mi az.
Mosolyogva csóválom a fejem és elindulok az öltöző felé.
Trace a kanapén foglalt helyet, aztán letette a már kiürített poharát a
földre.
- Lekéstem valamiről? - kérdezi összevont szemöldökkel.
- Mit gondolsz?
- Szerintem… - kezdi Cole, és Trace-re néz. - Ha most elindulsz St.
Louisba, jó eséllyel hazaérsz pizsiosztásra.
- Te életed hátralévő részében is seggfej maradsz.
Trace a kanapé háttámlájára teszi a kezét.
- Mi lenne, ha kivételesen felhagynátok ezzel? - A hangtechnika felé
veszem az irányt és próbálom visszatartani a mosolygást. - Tudjátok, fiúk,
biztos van, akinek bejön, hogy állandóan szívatjátok egymást. De nekem
nem.
Halkan nevetni kezdenek, én pedig végigpörgetem a lejátszási listát a
hangfal melletti digitális kijelzőn.
- Annyira hiányoztál - mondja Cole, és vállát a falhoz támasztja. - Egész
éjjel itt leszek és élvezem a szép kilátást. - Egy pillanatra csak figyel, aztán
elvigyorodik. - Mit csinálsz?
- Megnézem a zenéket. Úgy tűnik, elloptad a lejátszási listámat.
- Lehetséges - oldalra fordítja a fejét. - Válassz egy olyat, amitől még
jobban kipirulsz.
- Miért? - kérdezem gyanakodva.
- Mert meg akarom mutatni, mennyire rajongok a hátsódért.
- Most fogsz megbüntetni? - kérdezem reszketve.
- Ez egyike az általam nyújtott szolgáltatásoknak - válaszolja csillogó
szemmel.
Jóságos ég! Már most kezdi, én pedig alig várom. Már a mosolyával is
képes egyszerre összezavarni és felizgatni. Legszívesebben mást se
csinálnék, csak elképzelném, milyen jó vele a szex. Ahogy a nyakamat
csókolja, az ajkamat harapdálja és addig nem áll meg, míg a csúcsra nem
visz, hogy a nevét ordítsam. Olyan jó az ágyban, hogy ha rá gondolok,
rögtön elélvezek. Sokszor fantáziátok róla.
Csakhogy nem ezért vagyok itt. A szex életbevágóan fontos egy
kapcsolatban, de nem dönthetek az alapján, hogy milyen csodásan és
sokoldalúan használja a nyelvét.
Végignézem a listát, és kiválasztom Tove Lo-tól a Talking Body című
számot. Aztán hátralépek, és izgatottan várom az utasításait.
- Danni!
Trace a kanapé szélére húzódik és a lába közötti padlórészre mutat.
- Gyere ide.
-Te most…? - kérdezem ijedten, és Cole-ra nézek. - Ő…? Azt hittem, te
fogod…
Ha Cole akar elfenekelni, lehúzza a bugyimat. Annak idején legalábbis
így csinálta. Lehet, hogy rosszul gondolom, és egész mást fognak művelni?
Cole mindössze annyit válaszol, hogy a fejével Trace irányába biccent,
ezzel némán utasít, hogy menjek oda.
Izzadt tenyeremet a melegítőnadrágomba törlőm, aztán elindulok.
Amikor Trace-hez érek, megállok a lába által alkotott V-alakban és némán
karba teszem a kezem. Csak utána nézek rá.
 - Keresztezd a karodat magad mögött olyan szorosan, ahogy tudod -
megragadja a combomat, és maga felé húz, míg a sípcsontom a kanapéhoz
ér.
A hátam mögött kulcsolom a kezem és megfeszítem a könyökömet. A
kényelmetlen tartás miatt még jobban ki kell düllesztenem a mellem és a
vállam is hátrébb kerül. Kezdek ideges lenni.
- Tökéletes - mondja Cole és megáll mögöttem. Megfogja a hajam és
előrefésüli, hogy a mellemhez érjen.
- Nézni fogsz? - kérdezem remegő hangon Trace-t.
- Inkább féken tartalak.
Elpirulok, és az egész testem reszketni kezd.
- Megterveztétek? Úgy értem, megbeszéltétek, mi legyen a koreográfia?
- A logisztikát egyeztettük - válaszolja rezzenéstelen arccal Trace.
Nem hiszem el, hogy neki belefér egy effajta megállapodás. Kíváncsi
vagyok, hogy zajlott köztük a beszélgetés. Aztán eszembe jut, hogy talán
pont ennek egyeztetésekor rántott pisztolyt Cole-ra.
- Tekintve, hogy mindketten itt lesztek… A bugyi rajtam marad, jó? -
kérdezem elcsukló hangon.
Ahogy Trace rám néz, moccanni sem tudok, de amikor Cole a csípőmre
teszi a kezét, végképp megbénulok.
Hüvelykujját végigsimítja a derekamon, mire minden izmom feszül.
Aztán lehúzza a nadrágomat és a tanga-bugyimat.
Hirtelen bontom a kézkulcsolást.
- Ne mozgasd a karod! - utasít Trace.
Reszketek, amikor látom, milyen fürkésző pillantást vet rám deréktól
lefelé. Miért jöttem hirtelen ennyire zavarba? Táncos vagyok és jól érzem
magam a bőrömben. Csakhogy már hetek óta nem szőrtelenítettem odalent.
- Nem borotválkoztam - kezdem, és vonaglom, hogy kicsit megpróbáljam
eltakarni magam. - Nem tudtam… Készülnöm kellett volna…
Hagyd már abba a nyavalygást, te idióta!
- Nem vártad, hogy bárki meztelenül lásson - vágja rá Cole, aztán
egymás után felemeli a két lábamat és teljesen lehúzza rólam a nadrágot és
a bugyit. - Ez igazolja, amit eddig is tudtam - végigsimít a lábamon. -
Abban az öt hétben nem akartál új pasit.
- Nem.
Még csak meg sem fordult a fejemben.
- Nekem jobban tetszik így - mondja Trace, miközben továbbra is a
lábam közt lévő szőke fürtöt vizslatja. - Soha nem értettem, miért akarnak a
nők kislányosabbnak látszani, mint amilyenek valójában.
- Higiénikusabb és szebb látványt nyújt.
-Inkább gyerekes. De ez… - előrehajol és mély levegőt vesz. - A szőr
magába gyűjti a feromonokat, melyek illatmentesek, viszont ösztönösen
vonzzák és izgatják a férfit.
Jóságos ég!
Fogadok, hogy vérvörös az arcom. Legszívesebben köddé válnék.
Cole megkerül, és ő is szemrevételezi a puncimat. Aztán Trace-re néz,
kezét a két oldalához szorítja, miközben a mellkasa zihál.
- Na jó. Vége a bámészkodásnak - jelentem ki, aztán megfordulok, és
leengedem a karomat.
- Maradj mozdulatlan! - Trace megragadja a derekamat és visszafordít. -
Miért vagy zavarban? Milliószor láttam már a tested minden porcikáját, és
gyanítom, hogy Cole is.
- Csakhogy nem ugyanakkor.
- Miért vagy ideges? - kérdezi Cole, és felszegi az államat, hogy
kénytelen legyek rá nézni.
- Nem akarok hazudni, ezért nem mondom, hogy nem élvezem a…
figyelmet. De félek a következményektől. Azt mondtátok, nem osztoztok,
most viszont…
- Nem osztozunk - jelenti ki Trace.
- Csak kompromisszumot kötünk - mondja Cole, és keresztbe fonja a
karját a mellkasán.
- Nem értem a különbséget - vágom rá, és gyorsan a combom fölé húzom
a felsőmet.
- Ne csináld.
Trace leveszi a kezem a felsőről.
 Közben véget ér a háttérben szóló zeneszám, ezért hallani lehet a
légzésemet.
- Megyek, és választok egy másik szá… - mutatok a lejátszó felé.
- Kezeket fel! - utasít Cole, aztán ismét maga felé fordít.
Vitatkozni akarok, de nem jön ki hang a torkomon. Én teszem kínossá ezt
az egészet, miközben azt szeretném, hogy ők ne érezzék magukat
kellemetlenül. Csakhogy ők tényleg nem tűnnek úgy, mint akiknek ez
gondot okoz. Nem szabad elfelejtenem, hogy most ők irányítanak és
minden lépést ők diktálnak. Mivel én képtelen vagyok döntést hozni,
segíteni akarnak. Együtt.
Nagy levegőt veszek, aztán felemelem a kezem.
 kilencedik fejezet
Ahogy a fejem fölé emelem a karom, még idegesebb leszek. Cole
lehúzza rólam a felsőt, aztán egy laza mozdulattal kikapcsolja a
melltartómat és azt is leveszi. Ezek után tényleg anyaszült meztelenül állok
előttük, és remeg az egész testem.
- Csinálj egy olyan széles terpeszt, mint az ölem! - utasít Trace, aztán
hátradől és kicsit lejjebb csúszik a kanapén. - Aztán kulcsold össze a karod
a hátad mögött és hajolj előre!
Cole közben úgy néz rám, hogy hirtelen forrni kezd a vérem.
Hátrakulcsolt kézzel Trace lábához szorítom a combom és érzem, ahogy
a farmerja dörzsöl. Olyan szélesre teszi a lábát, hogy hatalmas terpeszt
kelljen csinálnom. Gyanítom, hogy pontosan ez a cél. Így tökéletesen látják
az égnek meredő hátsómat.
- Cole nyerte a vitát, úgyhogy ő fog megbüntetni - súgja a fülembe Trace,
mire libabőrös leszek. - Jelen akartam lenni, de közben rájöttem, hogy látni
sem bírom, ahogy hozzád ér. - Átnéz a vállam fölött, és folytatja: - Ebben a
helyzetben csodás látványt fog nyújtani a puncid és a feneked.
- Trace pedig az arcodat fogja figyelni - lép mögém Cole, és végigsimít a
hátamon. - Minden rezdülésedet látja, miközben elélvezel.
Még mindig nem értem, hogy sikerült ebben megegyezniük. Cole tényleg
elviseli, hogy Trace ölében terpesztek? És Trace-nek sem gond, hogy Cole
végigsimít a fenekemen és a lyukamat is érinti?
Nagyot sóhajtok, amikor a szeméremajkamhoz ér.
Trace mögém nyúl, megfogja a karomat és a hátamhoz szorítja. Másik
kezével átkulcsolja a nyakamat és az arcomat az övéhez szorítja.
- Mondd meg, miért kapsz büntetést!
- Mert nem bíztam bennetek - válaszolom lihegve. - Maradnom kellett
volna és harcolnom értetek.
Szemöldökét az enyémhez szorítja, és érzem a leheletét.
- Szeretlek.
- Sze…
 Hasító fájdalmat érzek a hátsó tájékomon, ami egyre élesebb. Addig nem
érzékelem a csapások hangját, míg a szoba visszahangzani nem kezd.
- A francba! - Megfordulok, hogy rá nézzek. - Figyelmeztethettél volna.
- Ez volt a figyelmeztetés.
Ismét Trace-re nézek, és összeszorítom a fogam.
- Lélegezz, Danni! - Trace fogja a kezem és az arcomat is tartja. -
Lélegezz mélyeket.
Hatalmasat ordítok, amikor Cole újabb csapást mér rám. Lángol a
fenekem, sajog minden porcikám, és csontig hatol a fájdalom, holott ez még
csak a bemelegítés.
Nem kell sok idő, és egy kicsit lazít a gyeplőn. Az ütések között egyre
több lesz a szünet. Még mindig rettentően fáj és alig kapok levegőt.
Könnyek szöknek a szemembe, miközben érzem, hogy lassan hólyag nő a
hátsómon. Trace stabilan tart és le nem veszi rólam a tekintetét.
Számtalanszor elfenekeltek már mindketten, de ehhez foghatót…
Egyszerre ketten foglalkoznak velem. Egyikük a szemembe néz, miközben
a másik folyamatosan püföl. Cole minden egyes ütése felizgat, melyet csak
tetéz, hogy Trace megállás nélkül zihál. Már most érzem, hogy közeleg az
orgazmus, és heves lüktetést érzek a lábam között.
Mégsem merem élvezni. Attól tartok, hogy olyasmire fogok vágyni, ami
nem elérhető. Eszem tiltakozik a változás ellen, miközben folyamatosan
arról fantáziálok, hogy Cole lehúzza a nadrágját és szabaddá teszi a
hímtagját, aztán hátulról belém jön, miközben Trace kőkemény farkán
lovagolok.
Cole kegyetlen ütéseinek hatására csillagokat látok. Minden porcikám ég,
forr a vérem és megbénul az agyam. Trace mellkasára zuhanok,
folyamatosan mozgatom a csípőmet és nyögök.
Megmarkolja a tarkómat és közelebb húzza az ajkamat az övéhez. Szája
még kívánatosabb közelről. Pontosan tudom, milyen csodás íze van a
csókjának, ezért olthatatlan vágyat érzek, hogy összeérjen az ajkunk.
Próbálok még közelebb menni, nyújtogatom a nyakam, de ő megállít, és
megtagadja tőlem a csókot, melyre annyira vágyom.
Nem fogok könyörögni, sem követelőzni. Örülök, hogy átadhatom
magam az irányításuknak. Ilyenkor teljesen önmagam lehetek, és tudom,
hol a helyem.
 Cole csapásai simogatássá szelídülnek. Kezével hosszan végigsimít a
hátamon és a gerincem mentén.
Egyszerre érzem a poklot és a mennyországot, a kísértést és a gyötrelmet.
Anyaszült meztelen vagyok, kiszolgáltatva két szexmániás férfinak, akik
nem mellesleg őrült jól néznek ki. Ezt a két férfit szeretem a világon a
legjobban, és nem tudom, mi lesz ebből az egészből.
Annyit biztosan tudok, hogy hármunk szerelmével nem végződhet a
történet. Azt is pontosan tudom, hogy nem osztoznak rajtam. Ettől
függetlenül mindkettőjükért rajongok és kívánom őket. Alaposan
felizgattak, amit jól mutat a lábam közt csordogáló nedvesség. Cole tudja,
érzi, mert odanyúl.
Próbálom visszatartani a nyögést, és mélyen Trace szemébe nézek.
- Akarsz elélvezni? - kérdezi, és az ajkamra néz.
- Nem, ha én vagyok az egyetlen.
- Ez nem tőled függ - vágja rá, és Cole-ra néz.
Nem tudom, hogy most is szavak nélkül kommunikálnak-e, de ahogy
Cole feldugja az ujját, minden racionális gondolatom elszáll.
Simogat, köröz az ujjával és alaposan megbizsergeti minden
testrészemet. Legszívesebben leengedném a karomat, de Trace összefogja
őket a hátam mögött és alaposan megragadja a csuklómat. Olthatatlan
vágyat érzek, hogy megmarkoljam a vállát és közelebb húzzam, de ő jobbat
tud.
Lehajtja a fejét és megcsókol. Ajkát az enyémhez tapasztja és köröz a
számban a nyelvével. Még többet akarok. Testemet átjárja az élvezet.
Nyögök, miközben csókolózom Trace-szel és Cole kezéhez dörgölőzöm,
miközben megrohannak a különböző érzelmek és a vágy.
Cole valószínűleg mögém térdelt, mert érzem az ajkát a hátsó felemen.
Érzem a fogát. A fenébe! A lábam közé tolta a száját.
Trace mellkasa lüktet, miközben folyamatosan csókol és lefogja a
karomat, hogy ne mozduljak. Addig csókol, míg mozdítani sem tudom a
nyelvemet és levegőt is alig kapok. Összeszorítom a térdem a csípője körül,
és elfog a mérhetetlen büszkeség, hogy egyszerre két férfiszáj csókol.
Érzem, hogy mindjárt elérkezik az orgazmus ideje. Két ajak, két nyelv
dolgozik azon, hogy a csúcsra jussak.
 Cole a csiklóm körül köröz az ujjával és a nyelvével, miközben alaposan
feldugja az ujját. Ahogy elélvezek, már alig látok. Minden elhomályosul, és
már azt sem tudom, merre vagyok arccal. Cole is nyög. A hangja
megrezegteti a puncimat, így tovább érzem az orgazmust.
Amikor eltávolodik az ajkam Trace-étől, a nyakamat kezdi puszilgatni,
egészen a fülemig.
- Olyan gyönyörű vagy.
Hogy mondhat ilyet? Nem tudom, hogy lehet velem ilyen kedves,
miközben én egy másik férfi szája által élveztem el.
- Erről még beszélnünk kell - mondom kicsit nyugtalanul, miközben a
légzésem kezd visszatérni a normál állapotába.
Trace elengedi a csuklómat, és hagyja, hogy kihátráljak az öléből és
mellé üljek.
- Túl sokat gondolkodsz - vigyorog Cole, aki még mindig a földön térdel.
Valamikor levette a felsőjét, ezért látni a mellkasán a verejtéket. Aztán a
nadrágja cipzárjára néz, mely a kőkemény hímtagját rejti. Mosolya
lehervad, és némi keserűséget látok az arcán.
Trace sliccére nézek. Látom, hogy neki is merevedése van.
Némi bűntudatot érzek. A kanapé szélére húzódom, és érzem, hogy még
mindig sajog a hátsóm.
- Most én kö…
- Nem - vágnak közbe egyszerre.
Végigmérem a meztelen testemet. Erőltessem a témát és csábítsam el
őket? Vagy inkább öltözzek fel, és hagyjuk az egészet?
-Talán… Szeretnélek kielégíteni titeket. De csak külön-külön. És nem
ugyanabban a szobában.
Cole mordul egyet, aztán feláll és arrébb lép.
Trace a kanapé támlájára hajtja a fejét és lehunyja a szemét.
- Csak megnehezítem a dolgotokat, ugye? - kérdezem suttogva.
Trace nem nyitja ki a szemét, de a kezem után nyúl.
- Míg aludtál, idehozták a kocsidat.
- Nem érdekel az autó. Ne válts témát.
 Cole sóhajt egyet, amivel magára vonja a figyelmemet. Kinéz az ablakon,
kicsit előrehajol, a rúdra támaszkodik, aztán elmosolyodik.
- Mi az? - kérdezem.
- Tegnap még érdekelt.
- Tegnap nem akartam maradni.
Felállók, és felveszem a felsőjét a földről.
- Ne öltözz fel. Még beolajozom a hátsódat. - A merevedésére néz, aztán
hozzáteszi: - Egy pillanat.
- Addig felveszem a pólót.
Ahogy belebújok, az alja leér a combomig.
Trace nem mozdul a kanapén. Úgy tűnik, mint akinek leragad a szeme a
fáradtságtól, de közben tudom, hogy engem néz. Cole a sötét eget bámulja.
Előrehajol, és megmarkolja a rudat. Látszik, hogy a maguk módján
mindketten próbálják leküzdeni a vágyat. Én pedig ott állok félig felöltözve,
még mindig az orgazmus bűvöletében.
- Furcsán érzitek magatokat a történtek után?
- Nincs ezzel gond, Danni. Haladjunk tovább - válaszolja Trace.
- Nem úgy volt, hogy nyíltak és őszinték leszünk egymással?
- Mit akarsz tudni? - kérdezi Cole zsebre tett kézzel.
- Olyan érzésem van, mintha valami szabály szerint játszanánk, csakhogy
nem ismerem a szabályokat.
- Nem játszunk - jelenti ki Trace.
- Talán azt kéne.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezi összevont szemöldökkel Cole.
Odamegyek a lejátszóhoz, végigpörgetem a számokat és kiválasztok
egyet. Adele-től a Lovesong szól, mire lágyan ringatni kezdem a csípőmet.
- A zene maga az élet. - Trace-re nézek, aztán Cole-ra szegezem a
tekintetemet. - Megéljük, sírunk rajta, táncolunk, szeretünk, nevetünk…
Játsszuk.
Odamegyek a rúdhoz, megfogom a fejem fölött, körözök, dúdolok és
mosolygok, amikor látom, hogy követnek a tekintetükkel, mint akiket
alaposan megbabonáztam.
 -Hatvan… hetven év múlva… - kicsit oldalra hajtom a fejem és
igyekszem megválogatni a szavaimat. - Úgy akarok visszatekinteni az
életemre, mint egy dalra, amit játszottam és aminek megéltem minden
pillanatát. A csodásat és a szörnyűségeset is. Nem akarom elszalasztani
egyetlen másodpercét sem. Ezért azt mondom, hogy merjünk játszani, élni,
és használjunk ki minden, élvezettel teli pillanatot. Soha nem lehet eleget
énekelni és táncolni. Az életet könnyedén kell venni és értékelni minden
boldog percét.
Közben annyira magával ragadott a zene, hogy ösztönösen rázom a
csípőmet. Aztán nevetek és a fejemet csóválom.
- Azt hiszitek, megőrültem, ahogy itt riszálom a felhólyagosodott
hátsómat.
- Ez vagy te - mondja Cole mosolyogva. - Tökéletes és elragadó. A szó
minden értelmében.
Trace előrehajol és összekulcsolja a kezét.
- Te vagy maga az élet.
Szívemet melegség járja át.
- Szabályok szerint játszunk? - kérdezem.
-Majdnem - Trace megnyalja a száját. - Cole és én kijelöltük az
irányvonalat, de ettől igény szerint el lehet térni. Szándékosan tartottuk
titokban, mert nem akartunk korlátozni.
- Hogy tartsam be a szabályokat, ha nem ismerem őket?
- Nem ismered őket, de mi ismerjük a határokat, és biztonságos keretek
között tartunk - mondja Cole.
- Vannak kétségeim.
- Mint például?
- A szex.
- Megint ugyanaz a téma - vigyorog.
- Csak azért, mert ezt legutóbb alaposan elszúrtam - nézek Trace-re. -
Talán nem kéne hozzátok érnem, és jobb, ha az érzelmeimet sem fejezem
ki, amikor mindketten jelen vagytok. Nem akarom, hogy kellemetlenül
érezzétek ma…
 - Hadd tegyem világossá - Trace mélyen a szemembe néz. - Poliamoria
esetén kijátszhatod a szabályokat, de egymást nem csaphatjuk be. Rád
nézve a szabály maga az őszinteség. Azt akarjuk, hogy engedd szabadjára
az érzéseidet.
- Értem. Csakhogy mi nem vagyunk többszerelműek.
- Cole és én nem, de te igen. Nemcsak egy embert szeretsz. Két emberrel
folytatsz viszonyt, és minden érintett tudja és beleegyezik.
Ahogy elhallgatom, kezdem magam egyre jobban utálni.
- Akkor felejtsük el a szexet és az egész poli…
- Ez nem a szexről szól - sóhajt Cole. - Amíg érzelmileg elköteleződtél
mindkettőnk felé, addig poliamoriáról beszélünk.
- Ez csak átmeneti.
Lehunyom a szemem, mély levegőt veszek és a földet bámulom.
- Ezért vagytok hajlandóak erre az egészre? Adtatok egy határidőt
remélve, hogy a végén választok és egészséges, monogám kapcsolatunk
lesz? Képesek vagytok ennyi időt rááldozni? Megéri?
- Meg - vágja rá Trace.
- Te megérsz nekünk ennyit - jelenti ki kategorikusan Cole, aztán kicsit
lágyabb hangon folytatja: - Ez így rendben?
- Azt hiszem.
- Menj a hálóba. Egy perc, és ott vagyok.
Összevonom a szemöldökömet. Mit akarnak nélkülem megbeszélni?
Gyanakodva és kelletlenül kimegyek a táncteremből, és elindulok a
hálószoba felé. Meztelen talpam hangosan kopog a padlón. Mielőtt az
ajtóhoz érnék, hátrafordulok és lábujjhegyre állok. Hátamat a falnak
támasztom és igyekszem észrevétlen maradni.
- Mert megcsókoltad! - suttogja mérgesen Cole. - Ne nézz úgy rám!
Lenyomtad a torkán az átkozott nyelvedet.
- Nem én voltam az egyetlen, aki nyelvezett - vágja rá Trace hűvösen.
Jó ég! Csak két másodperce, hogy otthagytam őket és máris vitatkoznak?
- Követtem a tervet - mondja Cole. - Úgyhogy szállj le rólam!
Mély sóhajtást hallok, aztán síri néma csend. Hegyezem a fülem és
próbálom tovább hallgatni a beszélgetést.
 - Danni! - ordítja Cole, mire ugrom egyet. - Told a hátsódat a szobába!
- Basszus.
Berontok a terembe, és csípőre teszem a kezem.
- Azt hittem, vége a titkolózásnak.
- Azt hittem, vége a sunnyogásnak - válaszolja Cole összevont
szemöldökkel.
- Nem… Na jó. Talán tényleg sunnyogtam.
Valami azt súgja, hogy pontosan erre számított.
- Miért vitatkoztok a hátam mögött?
- Nem vitatkozunk - szól közbe Trace.
- Csak beszélgetünk - mondja Cole.
Hátralépek, de nem elég gyorsan. Megragadja a combomat, átdob a
vállán és kivisz.
Végigmegyünk az előszobán, aztán be a legnagyobb hálószobába.
Igyekszem nem felizgulni, de félmeztelen, csupa izom és… A lapockájához
szorítom az orromat. Eszméletlen jó illata van. Az otthon illata.
- Fordulj meg - utasít, miután az ágyra hajít.
Lehunyom a szemem, és úgy teszek, mintha nem törődnék vele.
- Danni! - ordítja.
- Azt hiszi, menő, hogy játssza a főnököt - mormolom, és kinyitom az
egyik szemem. - Talán az is, de nem hagyhatom, hogy mindig uraskodjon
felettem.
- Magadban beszélsz? - kérdezi vigyorogva.
- Amikor jó tanácsra van szükségem, muszáj szakértővel konzultálnom.
Még szélesebben vigyorog. Csillog a szeme, és egyre jobban látni az
arcán a gödröcskéket. Alaposan kivillantja hófehér fogsorát. Aztán rám
fekszik. Kőkemény mellkasa az enyémhez ér, megmarkolja a hajamat, aztán
a lábam közé térdel.
- Összetörsz - suttogja.
- Együtt is darabokra hullhatunk - javaslom.
Fürkésző tekintettel, vágytól és reménytől csillogó szemmel végigmér.
Újra érzem a kémiát, mely minden kétséget kizáróan jelen van kettőnk
között. Elég, ha csak rám néz vagy megcsókol, és azonnal a rabja leszek.
Vele bármikor megélnék minden mélységet és magasságot.
Nem sokáig vár. Közelíti az arcát az enyémhez, aztán lágyan megcsókol.
Gyengéden, tisztelettel, odaadón. Légzése felgyorsul és zihálássá válik.
Nyelvével még jobban szétnyitja az ajkamat, és egyre mélyebbre tolja a
számban. Csodás érzés, hogy közben mosolyog, aztán olyan erővel csókol,
ahogy már rég.
Vadul, szenvedélyesen, vágytól feltüzelve csókoljuk egymást. A vállába
vájom a körmöm, és vonaglani kezdek. Érzem a selymes bőrét, látom,
ahogy feszül minden izma, miközben egyre jobban szorít.
Pont olyan érzés vele lenni, mint ahogy emlékeztem. Ő nekem a fény az
éjszakában. Borostája felkaristolja az arcomat. Nehéz súlya erősen a
matracra nyom, csodás nyelve életre kelti minden érzékemet.
Minden alkalommal elalélok a csókjától. Hiába csókolt milliószor,
mindig tud valami újdonsággal szolgálni. Még a nevemet is elfelejtem,
annyira átadom magam az élvezetnek. Megszűnik körülöttem a világ, ahogy
összegabalyodunk.
A csodás érzés ellenére hirtelen elfog a nyugtalanság: eszembe jut a
másik férfi, aki a másik szobában maradt.
Ahogy Trace-re gondolok, kinyitom a szemem. Kristálykék szempár néz
vissza rám. Az ágy mellett áll, kezét hátrakulcsolja, lehajtja a fejét, és
látszik, milyen rosszul érzi magát.
Elhúzom a számat Cole-étól, és kínomban levegő után kapkodok.
- Menj el! - mondja Cole Trace-nek, aztán a nyakamat kezdi csókolgatni.
Próbálom ellökni magamtól, de nem megy. Ijedtemben az egekbe szökik
a pulzusom. Cole-t sem akarom megbántani.
- Te semmi rosszat nem csináltál, Danni - mondja Trace, miközben
szúrós szemmel néz Cole-ra.
- Cole! - megfogom az arcát, és hátradőlök, hogy a szemébe nézzek. - Ha
Trace kellemetlenül érzi magát, akkor én is.
Nagyot sóhajt és a vállamra hajtja a fejét. Végigsimítok a haján, és látom,
hogy Trace engem figyel. Cole van annyira okos, hogy tudja, fordított
esetben ő sem lenne boldog.
 Vonakodva, de felkel az ágyról, és kerüli Trace tekintetét. Aztán
keresztülmegy a szobán és eltűnik a fürdőszobában.
Trace leveszi a felsőjét, a nadrágját és felkapja az alváshoz használt
bokszeralsót.
- Mit csinálsz? - kérdezem. - Elég korán van még az alváshoz.
Átnyúl a matracon, és a mellkasához húz. Arccal lefelé fekszem rajta.
- Lazíts - felhúzza a felsőmet, ezzel felfedve a hátsó tájékomat.
- Kicsit nehéz elengednem magam, amikor nem tudom, mi folyik itt.
Ahogy kimondom, a testem rögtön cserbenhagy, mert simán ellazulok a
mellkasán.
Cole egy tubus olajjal tér vissza. Amikor látja, milyen pózban vagyok,
rögtön megkeményednek a vonásai. Aztán igyekszik úrrá lenni a
nemtetszésén és letérdel mellém az ágyra.
- Őszinte leszek - kezdi, miközben a hideg folyadékot a fenekembe
dörzsöli. - Nem könnyű.
Megpróbálok legurulni Trace-ről, de olyan szorosan kulcsolja a derekam
köré a kezét, hogy képtelen vagyok mozdulni.
- Hogy nem érinthetlek úgy, ahogy akarlak… - Cole végigsimít a
farpofáim között. - Látni, ahogy rá nézel és tudni, hogy a következő hat
hónapban megosztod magad közöttünk… Ez így elég kemény. - Bezárja a
tubust és félreteszi. - De megéri - teszi hozzá lágyabb hangon.
Összeugrik a gyomrom, és megfogom a kezét. Az oldalára fekszik
mellettem az ágyon, a fejét a párnára hajtja és kinyújtja a karját.
Trace meg sem mozdul alattam. Szemét lehunyja, a száját lebiggyeszti.
Ahogy beköszönt a csend, úgy tűnik, beérik annyival, hogy csak fekszünk
egymás mellett. Én viszont többre vágyom. Ha csend van, akkor csak
agyalok, rágódom, túlaggódom a dolgokat, és utána nem kell sok, hogy
mindent tönkretegyek.
Hüvelykujjammal végigsimítok Cole kézfején.
- Nem szeretem, amikor csend van. Akkor valami azt súgja, hogy
mondanom kell valami idegesítőt, hogy megtörjem a némaságot. Viszont
már mindent elmondtam, amit akartam.
- Én bármikor szívesen hallgatlak - mondja Trace, és résnyire kinyitja a
szemét.
 - Arra gondoltam, hogy nézhetnénk valami filmet - Cole hanyatt fekszik.
- Szerinted úgyis csak egy film létezik a világon, aminek betéve tudod a
szövegét. Úgyhogy beszélhetsz kedvedre, míg be nem rekedsz.
Javaslata örömmel tölt el. Legszívesebben ugrálnék a boldogságtól,
csakhogy van egy kis gond: Cole is tudja a szöveget, Trace viszont nem.
Vajon ezért javasolta? Hogy kiszúrjon Trace-szel? Életemben először nem
akarok Dirty Dancinget nézni.
- Ne akadj ki - mondom, bár itt inkább én akadok ki -, de mi lenne, ha
most más filmet választanánk? Ti mit néznétek szívesen, srácok?
- Nagyon jó kérdés - válaszolja Cole.
Trace alaposan végigmér.
- Azért jöttünk, hogy kitaláljuk, hogyan tovább. Nem igaz? - kérdezem. -
Átnyúlok Trace feje fölött, és megkaparintom a távirányítót. - Nekem ez
csak úgy működik, ha egy kicsit tágítom a horizontot. - Trace mellkasára
teszem a távirányítót, és elhelyezkedem kettőjük között. - Talán
megnézhetnénk valami újat.
Ahogy Trace bekapcsolja a tévét és végigpörgeti a csatornákat,
megfogom a szabad kezét és olyan szorosan markolom, ahogy Cole-ét a
másik kezemmel.
Ha egyértelmű, hogy csak az egyikükkel vagy a másikukkal lehetek a
végén, hogy a fenébe sikerült úgy döntenem, hogy mindkettőjüket
szeretem?
Nem én döntöttem.
Csak egy időben két férfiba lettem szerelmes. Nem bánom, bár
kétségkívül bonyolítja a helyzetet. Egyre inkább úgy érzem, hogy képtelen
leszek meghozni a végső döntést.
Bármennyire félek a jövőtől, tudom, hogy nem hiába kell majd
választanom.
Két férfiba szerettem bele, közben pedig elvesztettem a saját
egyéniségemet.
Ha csak egyikükbe leszek szerelmes, talán visszatalálok önmagamhoz is.
 tizedik fejezet
Másnap arra ébredek, hogy Trace néz. Nincs raja felső, kócos a haja és
csillog a szeme.
Túl korán van. Még aludnom kell.
Nyöszörgők.
Cole ágyrésze üres. Talán később van, mint gondolom. Az
éjjeliszekrényen lévő ébresztőórára sandítok.
6:57. Most komolyan? Miért nem kezdődhet délután egy nap?
- Adok egy jó tanácsot - kezdem álmosan, és a párnába fúrom az
arcomat. - Ha fel akarsz ébreszteni, akkor legyen benne szex, kávé vagy
Beyoncé. De lehetőleg mindhármat vesd be.
Trace kihúzza a párnát és hanyatt fektet.
Érzem, hogy már most uraskodni akar. Meg sem kell szólalnia, pontosan
tudom, hogy minden légvételemet irányítani akarja. Olyan határozottan néz
rám, hogy én sem tudok megszólalni. Ráadásul eszembe jut a tegnapi
büntetés. Férfias illata, heves csókja. Ezek után simán ki tud csalogatni az
ágyból. Vagy inkább be az ágyba.
- Jó reggelt - mondja mosolyogva. Hihetetlen, hogy van ember, aki képes
ilyen korán üdén és szélesen vigyorogni.
- Tudod, mi jut eszembe a reggelről? - kérdezem nyújtózkodva. - Az,
hogy kurva korán van.
Felemel egy csészét az éjjeliszekrény tetejéről, az ajkához érinti a
peremét és vigyorogva kortyolni kezd.
Kávé!
Feltérdelek, és a csészéje után nyúlok. Odaadja, de ahogy ránézek a
koromfekete löttyre, grimaszolva visszaadom neki a csészét.
- Tudhatnád - mondom durcásan -, hogy ki nem állhatom, ahogy a
kávédat iszod. Hogy lehet tejszínhab nélkül kávézni?
- Valaki nagyon nyűgös ma reggel - vigyorog, és tovább kortyolgatja a
kávéját.
- Miattad van. Nem tettél tejszínt a kávéba, csábosán nézel rám és…
Várj! Ez valami vicc a részedről.
 - Kelj fel!
Odamegy a szekrényhez, és kiveszi a keki színű nadrágját.
- A tejszínhabos kávé a konyhában vár, hercegnő. Még sok teendőnk van,
úgyhogy szedd össze magad.
Oldalra hajtom a fejem, és figyelem, ahogy felveszi az ingét.
- Hová megyünk?
- A Walmartba. - Gyorsan begombolja az ingét, és hozzáteszi. - Kell
némi kaja.
Egy óra múlva Cole Rangé Roverjének anyósülésén ülök, és Trace vezet.
Számtalan kacskaringós, fákkal övezett úton haladunk végig. Cole
horgászni ment kora reggel, úgyhogy nem is találkoztam vele.
Műanyag bögréből iszom a kávét, miközben Trace-t figyelem a szemem
sarkából.
- Cole szabadságolta magát?
- Felosztjuk egymás között a veled töltött időt.
- Kicsit bővebben is kifejtenéd?
- Nem.
Beállítja a fűtést és az utat figyeli.
- Miért nem?
- Mert akkor megállás nélkül azon agyainál. - Megvakarja az állát és
továbbra is előrenéz. - Én azt akarom, hogy csak egyetlen dolgon agyalj -
teszi hozzá.
Nem kell többet mondania. Azt akarja, hogy csak és kizárólag ő járjon a
fejemben. Én is ezt akarom tőle, miközben gyűlölöm magam, amiért én
nem tudok csak és kizárólag rá gondolni.
- Miért csinálod ezt az egészet? - kérdezem halkan és kibámulok a
szélvédőn. - Annyi más lehetőség van. És akkor velem sem kéne
vesződnöd.
- Ha nem veled vesződöm - kezdi határozottan -, akkor igazán nincs miért
küzdenem az életben. - Orrcimpája kitágul, és megmarkolja a kormányt. -
Szívem egy olyan nőért dobog, aki úgy gondolja, hogy érte nem kell
küzdeni.
Jaj. Nem akartam felidegesíteni.
 - Nem ezt mondom.
- Akkor kicsit jobban kéne magad kifejezni.
Elpirulok.
- Te az a fajta férfi vagy, aki nem vár egyetlen nőre sem. Főképp nem
ilyen sokáig. Csak az érdekel, miért nem követeled, hogy rúgjam ki Cole-t.
Vagy miért nem raktál a kocsidba, hogy visszavigyél a lakásodba, helyettem
meghozva a döntést.
- Még véletlenül sem akarok nyomást gyakorolni rád - válaszolja.
Jéghideg tekintettel rám néz, aztán vissza az útra. - Türelmes vagyok,
Danni. Azt akarom, hogy ha engem választasz, azt önszántadból, minden
külső kényszer vagy kétség nélkül tedd. Azt akarom, hogy értem dobogjon
a szíved, és nem azért, mert megkövetelem, hanem azért, mert mi ketten
összetartozunk.
Szóval tiszta, igaz szerelmet akar. Megérdemli, és ennél többet is.
Összeszorul a szívem.
- Attól félek, hogy egy nap rájössz, nem érte meg rám várnod.
- Attól félek, hogy egy nap elküldesz.
Legszívesebben tiltakoznék, de inkább csendben maradok.
Nem ígérhetek olyat, amit nem biztos, hogy be tudok tartani.
Annak idején azt hittem, számomra egyetlen férfi létezik. Aztán
találkoztam Trace-szel, aki ugyancsak rabul ejtette a szívemet.
Mégis hogy legyek felhőtlenül boldog mellette és hogy adjam át magam
neki, amikor Cole-ra is vágyom?
Nem érdekel, hogy előre megbeszéltek mindent. Akkor is olyan érzésem
lenne, hogy megcsalom, és ez a gondolat is megbénít. Ezt nem fogom bírni
hat hónapig. Biztos, hogy közben a maradék józan eszem is elmegy.
Mintha Trace megérezte volna a feszültségemet, átnyúl a sebváltón, és a
combomra teszi a kezét. Tenyerének melege áthatol a nadrágomon,
megnyugtat, míg végül tovaszáll minden aggodalmam.
- Mesélj magadról! - kezdem, és összefűzöm az ujjainkat. - Valami olyat,
amit senki másnak nem mesélnél.
Lassít az egyik keresztutcánál. Negyedóra alatt ez az első ilyen, amit
látok.
 Jobbra kanyarodik, behajt egy kisvárosba, ahol benzinkút és néhány üzlet
található. Mit tesz isten, a Walmart is itt van.
Anélkül, hogy ügyet vetne a kérdésemre, behajt a parkolóba, ahol már
rengeteg az autó. A hátsó részen áll meg, leállítja a motort, és rám néz.
- Tudod, a szüleim autóbalesetben haltak meg - kezdi, és a kezünkre néz.
- Azt mondtad, hogy a haláluk után gyökeres fordulatot vett az életed.
- Igen. Ugyanis a halálukat a munkám okozta. Megölték őket.
-Tessék? - suttogom, és kiráz a hideg. - Miért nem mondtad?
- Nem tudok változtatni a történteken - válaszolja rezzenéstelen arccal. -
És a részleteket nem árulhatom el.
- Sajnálom, Trace.
Megfogom az arcát és végigsimítok a haján.
- Ne sajnáld. Ha ez nem történik meg, talán még most is azt a melót
végezném.
Bólintok, miközben jár az agyam. Vajon a szüleit egy ellenséges nemzet
állampolgára ölte meg? Vagy egy áruló, mint az a nő, aki veszélyeztette az
életemet? Mindegy. Csak az szomorít el igazán, ami ezután történt.
- Ezért egyeztél bele, hogy figyelsz, amikor Cole elment.
- Nem akartam, hogy veled is megtörténjen.
Megsimogatja az arcomat, az államat, az ajkamat, mire a szívverésem is
felgyorsul.
- Cole tudja, hogy haltak meg a szüleid?
- Egyike azon keveseknek, akik tudják.
- Tudta, és mégis megkért, hogy vigyázz rám? - leengedem a karomat. -
Ezért egy kicsit haragszom rá.
- Miért? - kérdezi összevont szemöldökkel.
- Mi lett volna, ha azt látod, hogy meghalok, Trace? Már elvesztetted a
szüléidét az átkozott munka miatt. Sajnálom, de az a véleményem, hogy
önző dolog volt Cole-tól, hogy ilyen helyzetbe hozott.
Nevetésre hasonlító hangot hallat és megtörli a száját.
- Legszívesebben hagynám, hogy továbbra is ez legyen a véleményed.
- Ezt hogy érted?
 - Szívességet tett nekem.
Hátradől, és figyeli a többi autót, ahogy leparkolnak.
- A szüleim halála nem az én hibámból következett be, de pontosan
tudtam, hogy a munkám mindenkit veszélybe sodor, akit szeretek. Miután
meghaltak, évekig bűntudatban éltem - mély levegőt vesz. - Cole azért
bízott téged rám, mert tudta, hogy bármit megteszek, nehogy újból
megtörténjen a tragédia. Azt is tudta, hogy egy évig kell rád vigyáznom.
- Amiből négy lett.
- Így igaz - vigyorog. - Remélte, hogy ez a négy év elég lesz vezeklésnek,
és végre megtalálom a lelki békémet.
- És… ez könnyített a lelkeden? Elmúlt a bűntudat?
- Igen - válaszolja kicsit bizonytalanul. - Egész addig, míg meg nem
kértem a kezedet. Ugyanis a legjobb barátom menyasszonyát eljegyezni…
A bűntudat újabb szintjét eredményezte - teszi hozzá tettetett nevetéssel.
Közelebb húzódom hozzá, és a homlokához szorítom az enyémet.
- Megbántad?
- Dehogy - válaszolja kategorikusan, miközben ajka kis híján az
enyémhez ér.
- Nemcsak az életemet mentetted meg - mondom, és az ajkához érintem
az enyémet. - Te voltál nekem a világ, amikor úgy éreztem, nincs miért
élnem. Köszönöm.
Megsimogatja a tarkómat, és csókolni kezd. Nyelvével az enyémet
kutatja. Olyan hévvel csókolózunk, hogy lassan kezdem azt hinni, hogy
rögtön eggyé válunk.
Minden porcikámmal többet akarok belőle. A részévé akarok válni. Égek
a vágytól, hogy a lehető legközelebb kerüljek hozzá. Nem tudom, hogy
voltam képes nélküle élni. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy nem
akarom elveszíteni.
Átkarol és úgy magához szorít, mintha attól tartana, hogy elszököm.
Pedig eszem ágában sincs. Én is ugyanolyan erősen kapaszkodom bele és
átadom magam a csók élvezetének. Élvezem a szerelmét és teljesen
odavagyok érte. Nincs olyan dolog a földön, amit ne tennék meg érte.
Kivéve, hogy a szívem másik fele nem az övé.
 Cole nélkül sem tudok élni. Ha elengedném, akkor a lelkem egy darabja
is oda lenne.
Trace hirtelen abbahagyja a csókolózást, és hátrébb húzódik.
- Rá gondolsz - jelenti ki, és mélyen a szemembe néz.
Kapkodni kezdem a levegőt és elszégyellem magam.
- Semmit nem kell mondanod - kifésüli a hajtincset az arcomból. - Ha
rám nézel, csak egyet látsz a két lehetőség közül. Ha én rád nézek, a
teljességet látom. Még van időnk. Egy nap talán minden világossá válik, és
csak magunk leszünk.
- Szeretlek - előrehajolok, remélve, hogy kapok még egy csókot.
De ő félrehúzódik, és kiszáll a kocsiból.
Megkerüli az autót, aztán kinyitja nekem az ajtót és megfogja a kezem.
- Készen állsz a bevásárlásra?
- Ha egytől tízig terjedő skálán nézném… - kiszállok, becsukom az ajtót,
és kabát nélkül megyek, mert egész tűrhető az idő. - Nulla.
Bezárja az ajtót, és kézen fogva megyünk végig a parkolón.
- Pedig egész menő hely.
- Viccelsz?
- Ez az egyetlen hely, ahol a szemvizsgálattól kezdve a pattogatott
kukoricáig mindent megkapsz. Még olajcserét is végeztethetsz, miközben
élőben láthatod a „Mit ne viseljünk” című sorozat egyik részét.
- Jut eszembe, mit ne viseljünk… - végigmérem a fehér ingét és a
méretre szabott keki nadrágját. - Kicsit túlöltöztél a mai programhoz, nem
gondolod? Alaposan felkavarod az állóvizet.
- Nem én leszek az egyetlen, aki után megfordulnak.
Hirtelen megáll a parkoló közepén, és maga felé húz.
- Akarsz játszani?
- Persze. Mire gondolsz?
- Fogadjunk.
Kikerekedik a szemem.
- Ne légy már úgy meglepődve - kacsint. - A szerencsejáték-iparban
dolgozom.
 - Na jó. Mi a tét?
- Téged fognak először leszólítani. Ha ez tényleg így lesz, azt teszek
veled, amit akarok.
Végigmérem a fekete leggingsemet, a térdig érő csizmámat és az elnyűtt
felsőmet. Nem túl vonzó. Ráadásul a fogadástól függetlenül is bármit
megtehet velem, amit akar, Mit veszíthetek?
- És ha te leszel az első? Akkor én is azt teszek veled, amit akarok?
- Persze - válaszolja rezzenéstelen arccal, de a szeme mosolyog.
- Megegyeztünk.
Legszívesebben a számba venném a kőkemény férfiasságát. Már a
gondolatra is lüktetést érzek a lábam között.
Belépünk az áruházba, és gyorsan megragadja a bevásárlókocsit. Én
próbálom szemmel tartani a hölgy vásárlókat, mert kíváncsi vagyok, milyen
tekintettel merednek Trace-re. Csakhogy inkább őt figyelem, ahogy ezt a
szerencsétlen Walmart kocsit tolja. Olyan viccesnek találom a jelenetet,
hogy képtelen vagyok visszafojtani a röhögést. Hiába teszem a szám elé a
kezem, hogy tompítsam a hangerőt, nem sikerül.
Pár lépéssel előttem megáll, visszanéz, de ő egyáltalán nem szórakozik
olyan jól, mint én. Neheztelő pillantása viszont még inkább nevetésre
késztet.
Előveszem a telefont a farzsebemből, és bekapcsolom a fényképezőt.
Bree-nek tetszeni fog. Bár Cole-nak jó eséllyel kevésbé.
Ahogy felemelem a telefont, hogy lefotózzam, hirtelen eltűnik a
kezemből a készülék.
Trace elveszi, berakja a zsebébe, aztán akkorát üt a fenekemre, hogy
felordítok.
Ahogy látom, a vásárlók egy része kortól és nemtől függetlenül
odasereglik. Határozottan úgy tűnik, hogy tetszik nekik a műsor.
- Még több ilyen lesz, ha én nyerem a fogadást.
Trace még szorosabban fogja a bevásárlókocsit és az élelmiszerrészleg
felé veszi az irányt, mintha mi sem történt volna.
Veszünk zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket és mindenfélét. Van egy
bevásárlólistája, amit korábban a telefonjába gépelt.
 Valahányszor berakok valamit a kocsiba, Trace megáll, és újrarendezi a
termékeket. Ezek szerint a kaja elrendezésének is szigorú szabályai vannak.
Zöldségek külön, gyümölcsök mögötte és így tovább. Ebben egyáltalán
nem hasonlítunk.
Húsz perccel később sajnálattal veszem tudomásul, hogy senki nem fogja
őt guvadt tekintettel bámulni. Vagy mégis? Jó pár tinilány, anyuka és ősz
hajú nagymama is legelteti rajta a szemét. Megállnak, bámulnak rá, sőt,
van, aki visszafordul, és még a szája is tátva marad. Mintha tényleg egy
bevásárlókocsit tologató viking félistent látnának maguk előtt.
Nem csodálkozom. Trace annyira kilóg a tömegből, hogy azt veszem
észre magamon, hogy én is bámulom.
Viszont egyik nő sem közeledik, pedig igyekszem egy kicsit lemaradni és
úgy tenni, mintha nem együtt lennénk. Tudhattam volna. Akármilyen
gátlástalan vagyok, egy ennyire kirívóan helyes pasit én sem mernék csak
úgy megszólítani.
Ennyit a fogadásról. Megnézem a zenei kínálatot, ő pedig az
autókellékek felé veszi az irányt, hogy kenőolajat vegyen a fűnyíróba.
Nem teszek két lépést a popzenei CD-k felé, és az egyik eladó szélesen
rám vigyorog.
Ne gyere erre! Ne gyere erre!!
Márpedig a fickó egyenesen felém tart, és le nem veszi rólam a szemét.
Jaj!
Megfordulok, és elindulok az ellenkező irányba. Csakhogy a pasas
megtalál a következő sorból.
Rövid fekete haja van, izmos, nagyjából a húszas évei elején járhat. Túl
fiatal, hogy egy olyan birtokolni vágyó, veszélyes férfival konkuráljon,
mint Trace.
- Keres valamit? - kérdezi, és alaposan végigmér. - Szívesen segítek.
- Nem, köszönöm. Csak nézelődöm - válaszolom, és gyorsan
visszafordulok.
Mellém surran, végigsimít az ajkán és vigyorog.
- Maga nagyon csinos. Ezt muszáj volt megmondanom. Bizonyára nem
járt még nálunk.
- Valóban nem, de ezt a kört most megspórolnám.
 - Mi a neve?
- Mindegy.
- Adjon egy esélyt! - utánam szalad, aztán elállja az utamat. -
Találkozzunk ma este.
- Inkább ne. És hagyjuk abba ezt a beszélgetést.
- Ugyan már! Ne csinálja ezt.
Úgy látszik, erre a fickóra nem hat, ha közönyös vagyok vele.
-Be kell valljak valamit - kezdem, és fájdalmas képpel ránézek. - Gombás
fertőzésem van. Fáj, viszket, minden bajom van vele, úgyhogy nem lenne
szerencsés ma randizni.
- Akkor talán holnap - vágja rá, és fürkésző tekintettel néz rám. - Hétkor.
Hová menjek önért?
Muszáj őszintének lennem. Ezek szerint elég okos, hogy átlásson a
hazugságon, viszont nagyon kitartó.
- Kedves férfinak tűnik… - gyorsan leolvasom a névkártyáját. - Max.
Biztosan sokra fogja vinni…
Azt pedig őszintén remélem, hogy ezzel le tudom zárni a témát és nem fog
tovább követni.
-Talán jobb lenne a karrierjére koncentrálnia - teszem hozzá.
Nem ítélem el azért, mert a Walmartban dolgozik. Neki legalább van
munkája. Én nem mondhatom el ugyanezt.
Csakhogy egyre rosszabb lesz a helyzet, ahogy itt ácsorog és felfal a
szemével.
Aztán hirtelen kikerekedik a szeme, amikor átnéz a vállam fölött. Miután
elkezd hátrálni és falfehér lesz a képe, nem kell sokat gondolkodnom, hogy
rájöjjek, Trace áll mögöttem.
-Én… öhm… - Max továbbra is megállás nélkül hátrál. - További szép
napot!
Várok, míg eltűnik a sarkon, aztán Trace felé fordulok.
Felgyorsul a légzésem. Gyilkos pillantása megbénít. Szeme villámokat
szór, állkapcsa feszül, hátrateszi a kezét, és úgy áll, mint egy kigyúrt óriás.
Nem csoda, hogy ilyen magabiztos. Olyan hatalmas, hogy képes bárki fölé
tornyosulni.
 - Ne nézz már úgy! Tudtam kezelni a dolgot - mondom, és elindulok.
- Úgy hangzik, mintha gyógyszerre lenne szükséged.
Hosszú léptekkel hamarosan utolér.
- Vegyél valamit a viszketésedre.
- Hogy a fenében hallottad? - kérdezem, és megfogom a bevásárlókocsit,
amit az áruház közepén hagyott. - Talán kagylóztál öt sorral arrébb? Vagy
lehallgattál?
- Ismerem a terepet. Erre - mutat az áruház végébe.
- Azt hittem, végeztünk.
- Megnyertem a fogadást.
- Nem szeretem a kárörvendőket. Ráadásul nem volt tisztességes a
verseny, és még te nézel rám csúnyán.
- Én pedig nem szeretem a duzzogó veszteseket. Hagyd itt a kocsit.
A folyosó felé biccent, én pedig félretolom a kocsit.
- Mit akarsz…?
Megragadja a karomat, és a vizesblokk felé ráncigái.
- Várj! - megmarkolom a csuklóját, és suttogni kezdek. - Nem a Walmart
vécéjében fogunk pajzánkodni.
Megáll, és a mellettünk elhaladó egyik dolgozóra néz. Szegény nő
ijedtében a padlóra bámul, aztán elrohan.
- Nem akarok jelenetet - suttogja -, de ha kell, akkor felkaplak és
becipellek.
- Semmi szükség a fenyegetőzésedre - válaszolom halálos nyugalommal.
Megmarkolja a bicepszemet, és a folyosó végén lévő mosdóhoz cibál. A
női helyiség ajtaja zárva, ezért berángat a férfi mosdóba, bezárja az ajtót,
aztán rám néz.
Úgy közelít felém, mint egy vérszomjas ragadozó. Hátrálok, miközben
összeugrik a gyomrom az idegességtől.
- Tudom, hogy megnyerted a fogadást, de ismernem kell a szabályokat.
Úgy kerülgetjük egymást, mintha násztáncot akarnánk járni.
- Meg akarsz dugni? Szabad? - Nagyon vágyom rá. Minden izmom
összerándul a gondolatra, és bizseregni kezd a lábam között. De… - Nem
akarok Cole háta mögött sunnyogni.
- Betartom a szabályokat, melyeket Cole és én alkottunk. - Trace egyre
közelebb jön. - Nyugodtan elmondhatod neki, ami kettőnk között történt.
- Nem akarom megbántani.
Megáll mögöttem, és végigsimít a hajamon, mire libabőrös leszek.
- Cole pontosan tudja, milyen a szerelem természete.
Abban nem vagyok biztos, hogy én tudom.
- És milyen?
-Fájdalmas. - Megmarkolja a hajamat és alaposan meghúzza. -
Kockázatos. Önmarcangolással jár.
-Áu!
Megfogom a csuklóját, és próbálok lazítani a fogásán.
- Mi a helyzet az áldozathozatallal? A bizalommal? A kedvességgel?
- Kedvességet akarsz?
- Nem bánnám, ha maradna valami a hajamból - válaszolom erőltetett
nevetéssel.
Elenged.
- Fordulj meg, és támaszd a kezed a falnak!
Íme a birtokolni vágyó, folyamatosan utasítgató férfi, akiért bármit
megtennék. Vonzódom a dominanciájához, és úgy érzem, olyan erős a
szerelmünk, hogy bárhol, bármikor eggyé válunk.
Csakhogy kétfelé osztották a szívemet.
Ha ez háború, akkor nem Trace és Cole az ellenségek.
Hanem én.
Én vagyok az áruló, aki mindkettőjüket szereti. Miattam borul fel a rend.
Én teszem tönkre mindhármunk életét.
A szex nem megoldás, de már késő, hogy ezen agyaljak. Már
beleegyeztem azzal, hogy a falnak támasztom a tenyerem.
Nem akarom befolyásolni az eseményeket. Azt szeretném, ha Trace
tenné. Akárhogy.
Büntessen. Törjön meg.
Szabadítson fel.
Mentsen fel a bűneim alól.
Bántson. Fenekeljen el. Tüzeljen fel.
Égessen.
 tizenegyedik fejezet
Lüktet a vér az ereimben, ahogy a Walmart mosdójában a falnak
támaszkodom. Vágy keveredik a bűntudattal, és nem tudom, melyik az
erősebb. Érzem, ahogy alig állok a lábamon és nem kapok levegőt.
Aztán sikerül egy kicsit megnyugodnom, amikor Trace a hátamra teszi a
kezét.
- Még mindig fáj a tegnapi? - kérdezi mély hangon, mintha hipnotizálni
akarna.
A fenekem még mindig fáj, ha hozzáérek, de mivel táncos vagyok,
tudom, hogy a fájdalom az élet része.
- Válaszolj! - utasít, és a hátsó felemre csap, mire ismét sajogni kezd.
- Igen. Még mindig fáj.
- Bármi jár most a fejedben, azt azonnal felejtsd el! - ismét megüt, csak
ezúttal kicsit kevésbé. Mégis érzem minden porcikámban.
- Nem várhatod, hogy befejezzem az agyalást.
- Nem. De addig ütöm a seggedet, míg befejezed végre az
önmarcangolást és nem lesz bűntudatod a vágyaid miatt.
Hogy csinálja? Olyan, mintha a fejembe látna. Jobban kifejezi a
gondolataimat, mint én magam.
- Most… - a csípőmre teszi a kezét - mondd meg, mit akarsz.
- Égni.
A hátamhoz szorítja a mellkasát.
- Itt akarsz égni? - két kezével megragadja a hátsómat. - Vagy itt? - teszi
fel újra a kérdést, és a lábam közé nyúl.
- Amelyik neked jobb.
- Imádni való vagy.
A lábam közé nyúl, aztán hátralép, és elhúzza a kezét.
Egyre hangosabban veszi a levegőt, amikor mögém guggol. Nem látom,
de nem baj. Szívesen bízom magam a gondjaira.
Megfogja a felsőm alját és a melltartóm pántjába akasztja, hogy
ottmaradjon. Még erősebben támasztom a falat, és az egekbe szökik a
pulzusom.
Végigsimít a gerincemen, és a farokcsontomhoz szorítja az ajkát. Aztán
lehúzza a leggingsemet és a bugyimat, majd jókorát harap a fenekembe.
Nyögök és összeszorítom a térdem, hogy megtartsam magam a fájdalom
ellenére. A csizmámra csúszott leggings nem sok mozgásteret hagy, de
Trace erősen fogja a csípőmet, és az arcával egyre jobban közelít a hátsó
fertályomhoz. Olyan erősen nyomja a hátamat, hogy kénytelen vagyok
előrehajolni.
Lecsúszik a kezem a falról, lehajtom a fejem, a mellem pedig elmozdul a
melltartóban, ezért a csipkeanyag dörzsölni kezdi a bimbómat.
Trace légvétele csak úgy visszhangzik az apró helyiségben, de az érintése
visszafogottabb. Keze mindenütt ott van és mindig úgy igazítja a csípőmet,
ahogy a kedve tartja. Lassan, módszeresen simogatja a lábamat és
megcirógat a combom között.
Kóstolj meg, Trace. A nyelveddel is dolgozz!
Meghallja a ki nem mondott óhajomat és azonnal nyalogatni kezdi a
puncimat. Hevesen, megállás nélkül mozgatja a nyelvét, mint egy kiéhezett
ragadozó. Nagyon össze kell szedjem magam, hogy képes legyek
visszatartani a sikítást, annyira jó, amit csinál.
Nem tudom, mennyire hangszigetelt a mosdó, ahogy azt sem, hányán
várnak odakint. Nem is érdekel. Trace orális munkájának hatására lassan
úszom a nedvességben. A falhoz simulok és folyamatosan a nyelvéhez
tolom magam. El akarok élvezni.
Alaposan végignyal és mélyen feldugja a nyelvét.
Aztán széthúzza a szeméremajkamat, és feldugja az ujját. Ki-be
mozgatja, nyög és zihál. A nyelve és a puszta érintése is elég, hogy a
csúcsra jussak.
Folyamatosan ingerel, nekem pedig minden porcikám bizsereg az
élvezettől. Nyelve köröz, ajka ide-oda siklik, és megállás nélkül jár az ujja.
Úgy bánik a testemmel, mint egy hangszerrel.
Szívem Trace légzésének ütemére dobog. Testi-lelki értelemben is
túlfűtött vagyok. Forr a vérem, és árad belőlem a nedvesség. Lassan úgy
érzem, hogy nem fogom tudni tartani a tempót. Szinte beleszédülök az
élvezetbe.
 Olyan nehéznek érzem a fejem, hogy kénytelen vagyok a mellkasomra
hajtani az állam. Kicsit lejjebb csúsztatom a leggingst a bokámon, így
nagyobb terpeszben tudok állni. Körözök a csípőmmel és a szájához
dörgölőzöm. Vágyom rá, kívánom, és azt akarom, hogy folytassa.
Átkulcsolja a derekamat, megdörzsöli a csiklómat, aztán erőteljesen
szívogatni kezdi a puncimat. Minden izmom feszül. Képtelen vagyok
gondolkodni és alig állok a lábamon. Nyögése megrezegteti az intim
testtájamat, és az egész testem bizsereg. A kurva életbe! Domborítom a
hátam és próbálom tompítani a sikolyomat.
Amikor vége az orgazmusnak és kezdek nyugodtan lélegezni, végigsimít
a hátamon. Zihál, és érzem, hogy ő is alaposan kiéhezett. Próbálok
felegyenesedni, de ő nem hagyja.
- Ne mozdulj! - kiáltja érces hangon.
Hallom, ahogy lehúzza a cipzárját, aztán letolja a nadrágját. Átnézek a
vállam fölött, és pont ekkor veszi elő kőkemény, hatalmas farkát, aztán
végigsimít rajta. Egyszer, kétszer… Egyre gyorsabban veri, miközben
gőzerővel markolja.
Legszívesebben megfordulnék, de ő remegő ujjal megmarkolja a
csípőmet, és látszik, hogy mindjárt elélvez.
- Kőkeménnyé teszel - nem hatol belém és nem lassít.
- Semmi nem csábít jobban, mint az égbe meredő hátsód látványa. - Le
nem veszi rólam a szemét, miközben folyamatosan maszturbál, nyög, aztán
megfeszül minden izma.
- Mindjárt elélvezek, Danni.
Hátrahajtja a fejét és a plafonra meredve hatalmasat nyög. Meleg
spermája a fenekemre spriccel.
Olyan szép, amikor elélvez. Vonásai ellágyulnak. Kitágul a pupillája.
Ellazul a válla és csillog a szeme. Fiatalabbnak és boldogabbnak látszik.
Könnyeket csal a szemembe és mosolyt az arcomra.
Lassul a légzése, aztán visszahúzza a nadrágját. Ismét a fenekemet nézi.
Ahelyett, hogy letörölné a spermáját, inkább bedörzsöli a bőrömbe, mint
valami testápolót.
- Szörnyeteg - mondom nevetve, amikor megcsikizi az oldalamat. -
Bűzleni fogok a szextől.
 - Nem. Inkább bűzleni fogsz tőlem.
Alaposan megmossa a kezét.
Megjelöli a területét. Nagyot sóhajtok és elrendezem az öltözékemet.
- Most, hogy ezen is túl vagyunk… - megszárítja a kezét, aztán elindul
felém.
A francba. Most mi lesz? Úgy néz rám… Komoly, szinte perzselő
tekintete azt sugallja, hogy még nincs vége a légyottunknak. Azt hittem,
ismerem ezt a férfit. Mégis vannak olyan pillanatok, mint a mostani, amikor
a puszta nézése is csupa meglepetés. Egy pillantással rabul ejt, birtokol, és
képtelen vagyok gondolkodni.
Három lépésre tőlem… két lépésre… Aztán fölém tornyosul,
megmarkolja a hajamat és megcsókol. Erősen, követelőzőn. Nyelvünk
megállás nélkül kergetőzik és koccan a fogunk. Nagyon felizgat.
Kopogás hallatszik az ajtón, mire Trace gyorsan elhúzza a száját az
enyémtől.
-Takarodj! - kiáltja, aztán ismét visszatér az ajkamhoz. Egyik kezével
hátrahúzza a hajamat, így a fejem is megy utána, másik kezével pedig
alaposan megmarkolja a mellemet.
Addig tol, míg a hátam a falnak ütközik. Megmarkolja a combomat,
aztán felemel, hogy a szemünk egy magasságban legyen.
A derekamon tartja a kezét és megint csókolgatni kezd. Vadul, vágytól
feltüzelve, miközben folyamatosan zihálunk és nyögünk.
Átkulcsolom a kezemmel és a lábammal, és ösztönösen vonaglom.
Érzem a merevedését a combom között, mintha készen állna a behatolásra.
Csakhogy mindkettőnkön ruha van.
Megmarkolom az ingét.
- Lassíts - nevet, és lefejti az ujjamat a gallérjáról.
- Mikor kaphatom már be végre a farkadat?
- Amikor úgy döntök. - Megcsókolja a nyakamat, aztán hozzáteszi: -
Csak még egy kicsit ingerellek.
- Szadista.
Olyan erővel harap a nyakamba, hogy nyoma legyen. Aztán megint az
ajkamat csókolja, de ezúttal gyengédebben. Egyszerre lélegzünk, lehunyjuk
a szemünket és úgy öleljük egymást, mintha soha nem akarnánk elválni.
- Szavakkal nem lehet leírni - mormolja csókolózás közben - hogy mit
jelentesz nekem.
- Nem kellenek ide szavak, Trace. - Megfogom az arcát, és mélyen a
szemébe nézek. - Csak erre van szükség.
Ebben a pillanatban csak Trace és én létezünk.
Egész addig, míg újabb kopogást nem hallunk.
- Lejárt az idő - suttogom. - Vonásai megkeményednek és szorosan a
derekamba markol. Vajon azt hiszi, hogy örökre? - Trace, nem úgy értem,
hogy…
- Tudom.
Megfogja a kezem, gyorsan végigméri az öltözékemet, aztán kinyitja az
ajtót.
A folyosón egy rakás férfi várakozik, köztük Max, aki nem fogta fel,
hogy kikosaraztam. Hátralép, és kikerekedett szemmel figyeli, ahogy Trace
kivisz a férfimosdóból.
- Hangtompítósak a falak? - kérdezem vigyorogva Maxtől, miközben
igyekszem lépést tartani Trace-szel.
- Nos… Nem igazán - válaszolja a fejét vakarva Max.
- Húha. Nem baj, még találkozunk.
Trace megmarkolja a bevásárlókocsit, aztán irány a kijárat. Egész addig
meg sem szólal, és hazafelé úton is néma csendben ülünk egymás mellett.
Amikor hazaérünk és leparkolja a kocsit, csak bámul maga elé.
- Mi a baj? - kérdezem, és kikapcsolom a biztonsági övét.
- Semmi.
- Mióta kijöttünk az áruházból, csak egyszavas válaszokat adsz.
Ő is kikapcsolja az övét, aztán gyorsan megcsókol.
- Csak próbálok lelkileg felkészülni…
- Mire?
Kinyílik az ajtó, és Cole belép a garázsba. Trace ránéz az ablak mögül.
Erre készül Trace. A Cole-lal kötött megállapodás értelmében osztoznia
kell. Kénytelen elviselni, hogy a szívem nemcsak érte dobog. Összeugrik a
gyomrom.
- Eljön a nap, amikor… - megfogja az államat. - Amikor nem fogok
uralkodni magamon.
 tizenkettedik fejezet
Miután kipakoljuk az élelmiszereket, Trace-t hívják telefonon. Elindul a
ház végébe, miközben az új, játékgépekkel kapcsolatos szabályozásról
vitatkozik a vonal túlvégén lévővel. A füléhez szorítja a telefont, aztán kilép
a házból, engem pedig otthagy Cole-lal a konyhában.
- Milyen volt a horgászat? - kérdezem, miközben a hűtőben kotorászom
és nem merek Cole szemébe nézni.
- Békés.
Még mindig háttal vagyok neki, mintha a gyümölcsjoghurt minden
figyelmemet lekötné. Közben pedig semmi más nem jár az eszemben, mint
Trace utoljára elhangzott mondata.
Ha uralkodott volna magán a Walmart mosdójában…
Édes istenem! Még mindig érzem magamon a fogának nyomát és a
bedörzsölt spermát a bőrömön. Még csak nem is szexeltünk, mégis
alaposan a magáévá tett. Már a gondolatra is összerándulnak az izmaim.
Legszívesebben rácuppannék és tövig bekapnám a farkát…
- Milyen messzire ment? - kérdezi Cole, miközben folyamatosan bámul a
pult mögül.
- Tessék?
Jéggé dermedek és alig tudok nyelni.
- Nem ismétlem meg a kérdést - a pultra támaszkodik, mellette egy üveg
sör.
Nem érzem a feszültséget a testtartásán és az arckifejezésén, de a szemén
látom, hogy valami nem stimmel.
Becsukom a hűtő ajtaját, megállok a pult másik oldalán, és gombóc nő a
torkomban, ahogy ránézek. Legszívesebben Trace-t figyelném az ablakon
át, mégis Cole-ra meredek.
- Miről beszélsz?
Előrehajol, és villámokat szór a szeme.
- Pontosan tudod, miről beszélek.
- Milyen messzire ment Trace? - még a szőr is feláll a hátamon. -
Őszintén szólva nem mértem a távolságot, és azt sem tudom, hány lépést
tett felém.
- Ne szórakozz velem! Megértetted?! - ordítja, és ököllel a pultra csap.
- Te pedig ne ordíts velem! - vágok vissza felszegett állal, egy oktávval
feljebb a szokásosnál. - Megértetted?
Az ajkába harap, és üres tekintettel néz rám. Aztán pislog és kínosan
felnevet.
Közben a szemem sarkából látom Trace-t. Ahogy az ablak felé fordulok,
összenézünk. Még mindig telefonál.
Folyamatosan jár a szája, miközben az ajtókilincs után nyúl. Erősen
megrázom a fejem, úgyhogy leengedi a karját.
Cole megdörzsöli az arcát, aztán elvigyorodik.
- Imádom, amikor falazol valakinek, bébi. Olyankor még szexibb vagy.
Kezd alábbhagyni a feszültségem. Ha Cole táncfajta lenne, akkor ő lenne
a tangó. Szenvedélyes, lobbanékony, figyelemfelkeltő. Millió érzelmet fejez
ki egyszerre. A tangó gyors, és a mozdulatok rengeteg karmunkát
követelnek. Lehet benne improvizálni, romantikus, csábító és a partnerek
szinte mindig összeérnek tánc közben. Mintha soha nem akarnák egymást
elengedni.
A hátsó teraszon várakozó magas, elegáns alakra nézek, és
elmosolyodom. Az ő tánca nem más, mint a klasszikus keringő. Elegáns,
kifinomult, kecses. Akár egy herceg a tündérmeséből.
Ismét Cole-ra figyelek, és ekkor látom, hogy lehajtja a fejét, a sörére
bámul, miközben elhúzza a száját.
Ekkor hasít belém a felismerés. Akkor jön ki a béketűréséből, amikor
szenved. És ő most épp miattam szenved.
Óvatosan teszek felé egy lépést, és azon gondolkodom, mit mondjak.
Még mindig azon jár az eszem, amit Trace-szel műveltünk a mosdóban.
Amikor elég közel kerülök Cole-hoz, megragadja a karomat, a lába közé
húz és megtámaszt, háttal a pultnak.
- Ha nem mondod meg, mi történt köztetek - kezdi halkan, és a
derekamra teszi e kezét -, majd ő elmondja. Ez a megállapodás.
- Miféle megállapodás? Most a szabályokról beszélsz?
- Igen - a szegycsontomhoz szorítja a fejét.
 - Nem mondjátok el, mik a szabályok, mert nem akarjátok, hogy azon
pörögjek. De tudjátok mit? Pont azért pörgők rajta, mert nem áruljátok el!
Felsóhajt.
- Nagyon egyszerű. Mindkettőnkre nézve ugyanaz a határ. Ha
megcsókollak, Trace is megcsókolhat. Ha itt megérint… - a lábam közé
nyúl és lehajtja a fejét -, én is megérinthetlek odalent.
Hideg fut végig a hátamon. Akkor ezért vitatkoztak össze a csók miatt.
Legszívesebben ordítanék és megkérdezném, hogy teljesen megőrültek-e
mindketten. Ehelyett igyekszem kordában tartani az érzelmeimet. Az ő
szemszögükből nézve nem is olyan rossz megközelítés. Ha Trace
megdugott volna a mosdóban, akkor Cole is megtehetné ugyanezt. Trace ezt
nem akarja, ezért inkább kiverte.
Ha visszafogják magukat, azzal a másikat is visszafogják. Ez így sokkal
hatékonyabb, mint az én hiábavaló próbálkozásaim, hogy szabályt alkossak.
De egyvalamit nem értek…
- Mi lesz a hat hónapos határidővel?
- Megegyeztünk, hogy nem szexelünk, amíg fogságban vagy - válaszolja
összevont szemöldökkel. - Az én ötletem volt. Nem akarom, hogy lefeküdj
vele, míg nem hoztál döntést. - Jelentőségteljes pillantást vet rám, aztán
hozzáteszi: - Vagyis amíg nem választasz engem. Utána úgysem kefélsz
vele többet.
Gombóc nő a torkomban. Nem hibáztatom. Akárkit választok közülük,
emlékezni fog rá, hogy a legjobb barátjával látott. Hogy tud bármelyikük is
ezzel a tudattal élni?
- Az a baj - kezdi Cole -, hogy nem fogok kibírni hat hónapot.
Hűha. Végigsimítok a haján, és egy kicsit megigazítom a hosszabb
fürtöket.
- Meg kell hoznom a döntést, hogy véget vessek a…
- Nem - szakít félbe. - Ne siesd el!
- Miért ne? A halogatás egyáltalán nem segít a…
Ekkor jövök rá, hogy még ők sem készültek fel a befejezésre.
Magabiztosnak mutatják magukat, határidőket szabnak és mindenféle
szabályokat alkotnak, de legbelül mindkettő bizonytalan, mert nem tudják,
melyiküket választom.
 - Azért húzzátok-halasztjátok a dolgot, mert féltek - mondom
határozottan, és a teraszon várakozó Trace-re nézek.
- Igen, félek - mondja feszülten Cole. - Attól félek, hogy a végén
feldobsz egy érmét és a szerencsére bízod a döntést.
Most fogalmad sincs, melyikünket akarod, és amíg így van, addig
minden az eddigiek szerint megy tovább.
- Gyűlölöm ezt az egészet.
- Szeretlek - végigsimít az arcomon, és a fülem mögé tűr egy hajtincset.
- Én is szeretlek.
Alaposan megmarkol a lábam között, és újra felteszi a kérdést:
- Milyen messzire ment?
Kicsit összerezzenek, és lehajtom a fejem.
- Danni! - megfogja az államat és felemeli. - Amíg őszinte vagy hozzám,
nem foglak hibáztatni, amiért engedsz neki.
Az őszinteség jó dolog. Bólintok, próbálom összeszedni minden
bátorságomat és keresem a megfelelő szavakat.
-Mi… - elcsuklik a hangom, ezért újra nekifutok. - Nem mentünk
messzebb, mint tegnap veled.
Látom, hogy próbál rezzenéstelen arcot vágni, de annyira feszül az
állkapcsa, hogy inkább úgy tűnik, mint aki mindjárt felrobban.
- Elélveztél? - kérdezi erőltetett nyugalommal.
Elfordítom a fejem, és könnyek szöknek a szemembe.
- Ennyi elég is válasznak - nem tűnik úgy, mintha elítélne. Átkarol és
erősen a mellkasához húz.
- A Rangé Roverben történt?
- A Walmart mosdójában - suttogom.
- Nagyszerű - mormolja.
- Jobban örültél volna, ha annyira érzéketlenek vagyunk, hogy a
kocsidban tesszük mindezt?
- Nem. Ő elment? - kérdezi, és a hátamat simogatja.
Szívem a torkomban dobog.
 -Tudom, hogy jobban szeretnéd tőlem hallani a részleteket, és próbálok
nyitott lenni erre. De egy kicsit kellemetlenül érzem magam. Mintha
semmit nem jelentene a vele való intimitás.
- Ha így lenne, akkor most nem tartanánk itt.
Érzékien és gyengéden simogatja a hátamat.
- Trace majd elmeséli a többit - teszi hozzá.
- Én is el tudom. Csak…
Kinyílik az ajtó, Trace belép, és zsebre teszi a telefonját. Először rám
néz, aztán Cole-ra. Kicsit lebiggyed a szája, aztán elindul felénk.
- Elmondtad neki a szabályokat - jelenti ki, és Cole-ra néz, aztán leül
mellénk a székre.
- Nem hagyta annyiban - mondja Cole, és a két lába közé húz, majd az
orra alatt mormolva hozzáteszi: - Minden lében kanál.
- Nem szeretek a sötétben tapogatózni - a bicepszébe csípek, mely
kidudorodik a rövid ujjú pólójában.
- Rávett, hogy elmondd, mi történt kettőnk között? - kérdezi tőlem Trace.
- Igen. Megbeszéltük.
- Még nem hallottam mindent - mondja Cole, és a hüvelykujjával
végigsimít a csípőmön. - Kellemetlenül érzi magát.
- Akkor majd én befejezem a történetet. Nyugodtan menj el - néz rám
Trace.
- Ne bánj velem úgy, mintha cukorból lennék!
Keresztbe fonom a karomat.
- Nem erre vállalkoztál - mondja Trace, és komoly pillantást vet rám. -
Pocsék helyzetbe hoztunk. Nem te döntöttél úgy, hogy mindkettőnkbe
szerelmes leszel. Ez neked a legrosszabb. Nem kérted, hogy hazudjunk,
elkábítsunk, elraboljunk és folyamatosan fájdítsuk a szívedet. Mégis itt
vagy és erősebb vagy, mint valaha. - Hátradől, megtámasztja az állát. - Mi
tudjuk, hogy nem vagy cukorból.
- Te inkább vasból vagy - mormolja Cole, és az ajkamat bámulja.
Mondja ezt egy olyan ember, aki kemény, mint a kő. Elengedem a
bicepszét, és a pultra támaszkodom.
 - Az én véleményem az - kezdi Trace -, hogy Cole és én okoztuk ezt a
galibát, és nem akarom, hogy az eddiginél is jobban kiborulj. - Az előszoba
felé biccent. - Menj és táncolj egyet, Danni. Úgyis rég táncoltál.
Igaza van. Öt hete azt hittem, elvesztettem életem legfontosabb táncát. Az
első táncot. Nem éreztem a ritmust, annyira összetört a szívem. De most
megint érzem. Nem tudom mennyi időre, de visszakaptam ezt a két férfit,
ezért most örömömben fogok táncolni. Úgy akarok táncolni, ahogy annak
idején. Értük.
Elindulok, de aztán késztetést érzek, hogy maradjak még egy kicsit.
Megsimogatom Cole tarkóját, aztán Trace felé nyújtom a kezem és
végigsimítok az arcán. Homlokon csókolom Cole-t és ugyanezt teszem
Trace-szel is.
Még nem állok készen, hogy elinduljak. Legszívesebben örökre velük
maradnék és mindkettőt magamhoz ölelném. De tudom, hogy nem ez lesz a
vége, és ezt jobb, ha már most tudatosítom magamban.
Leengedem a karomat és hátralépek. Ellágyulok, ahogy Cole mélybarna
szemébe nézek, és megborzongok, amikor Trace hűvös tekintetét látom. Az
egekbe szökik a pulzusom, melynek hatására a lépteim is felgyorsulnak.
Átvágok a nappalin és irány a lépcső. Amikor befordulok az előszoba
sarkában, megállok, és visszafojtom a lélegzetem.
Mély csend. Aztán Trace megszólal:
- Rajta élveztem el, nem benne. Egyetlen porcikája sem ért a farkamhoz.
Lábujjhegyen haladok tovább, és nagyon kellemetlenül érint, amit mond.
De értem. Nem akar vitát. Biztos akar lenni benne, hogy Cole nem lépi át a
határt, amit egyértelműen felvázolt.
A táncterem öltözőjébe lépek, felveszem a sortomat és a felsőt. Alaposat
nyújtok, aztán a lejátszó felé veszem az irányt, és rengeteg időt töltök azzal,
hogy végigpörgetem a zenelistát. Túl boldog. Túl lassú. Nem elég
szenvedélyes.
Szomorú. Aztán egy olyan zeneszámhoz érek, amire még soha nem
táncoltam. Megállok.
Amy Winehouse-tól a Back to Black. A számot Beyoncé is feldolgozta,
de nem ezért választottam ezt. Egy furcsa szerelmi háromszögről szól.
Kicsit lehangoló, mégis tele van élettel. Elindítom a zenét, és a terem
közepére állok.
 Felhangzik a zongora, a dob és a tamburin. Ahogy visszhangozni kezd a
táncterem, a szívemig hatol a dal.
Lüktet az ereimben a vér, és felszabadulnak az energiák. Táncolni
kezdek.
 tizenharmadik fejezet
Négy napig semmi mást nem csináltam az evésen, alváson és a
zuhanyozáson kívül, csak táncoltam. Eszméletlenül fáj minden izmom.
Felhólyagosodott a talpam, és biztos, hogy meghúztam az egyik
combhajlító izmomat. Viszont istenemre mondom, sikerült visszanyernem a
saját ritmusomat.
Még csak nem is gondoltam a koreográfiára. Nem kell hastáncfellépésre
készülnöm, vagy bármi egyéb rendezvény miatt gyakorolnom. Csak a
magam kedvéért táncolok.
Szabad vagyok. Átadom magam a zenének és a mozgásnak.
Kicsit olyan érzés, mint olyan helyre menni autóval, ahol már ezerszer
jártam. Nem kell azon gondolkodnom, hogy merre kell lekanyarodni, mert
pontosan tudom, hogy jutok oda. A tudattalanom átveszi a vezetést és
szabadon képzelődöm. Először Trace komoly arcát, utána Cole vigyorgó
képét látom magam előtt, és azon gondolkodom, melyikükkel csókolóznék
szívesebben.
Ahogy belemelegszem a táncba, semmi nem vonja el a figyelmemet.
Nincs felelősség. Csak a zene, a mozdulatok és saját magam. Ebben az
állapotban akarom megtalálni őt. Az egyetlent. Itt akarom eldönteni, kit
válasszak.
Néha azt hiszem, tudom.
Talán.
Csakhogy rögtön elfog a kétség, az aggódás, mert… a fenébe is: félek.
Azzal kínzom magam, hogy elképzelem a pillanatot, amikor döntök
valamelyikük mellett. A szívem egy része oda lesz, aztán a választott
férfihoz kerül.
Inkább folytatom a táncot és folyamatosan változtatom a zenét. Ma
hiphop hangulatom van. Laza, játékos, szexi, pörgős.
Amikor felcsendül a Ying Yang Twinstől a Walt, kinézek az ablakon, és
melegség járja át a szívemet, ahogy árad felém a csodás napfény.
Vadul rázom a csípőmet. Minden dobszólóra erősebben riszálok, lassan
extázisba jövök.
 Érzem a zene lüktetését, a ritmust és az energiát, ami egyre jobban
magával ragad. Végigsimítok a testemen, körözök a vállammal és ide-oda
lóbálom a hajam. Hajlítom a térdem, megrázom a mellkasomat és a földre
térdelek. Felsőtestem hullámzik, a fenekem megfeszül. Aztán megállok.
Az előtt érzem a jelenlétét, hogy észrevenném az árnyékát az
ablaküvegen.
Felállók és megfordulok.
- Ne hagyd abba! - mondja Cole, és közelít felém. Mezítláb,
félmeztelenül, slicce félig lehúzva. Haja nedves és kócos.
- Most jöttél a zuhany alól? - kérdezem a csípőmet Tiszáivá.
Cole alaposan végigmér.
- Igen - megkerül, és minden porcikámat szemrevételezi. A mosolyomtól
a sportmelltartómon át a rövidnadrágomig mindent megvizsgál. - Elmentem
futni.
Ő és Trace mindennap futnak. Kihasználják a fás-erdős terep előnyeit.
Néha együtt mennek.
A csukott ajtóra nézek. Ez az első alkalom, hogy valamelyikük belépett
ide azóta, hogy megbüntettek.
Cole követi a tekintetemet.
- Trace egész nap az irodájában van.
- Azt mondta, hogy felosztjátok egymás között a velem töltött időt. Ez
most annak szól?
- Igen. De én azt akartam, hogy egy pár napot magadban legyél.
Végigméri a termet, és látom, milyen büszke rá.
- Milyen a terem?
- Nagyon jó. Nem is akarok elmenni - teszem hozzá vigyorogva.
- Ezt örömmel hallom.
Véget ér a dal, de utána visszhangzik a terem Usher Yeah! című számától.
Ösztönösen mozogni kezdek rá. Mozdul a csípőm, a törzsem és a karom. A
testem ritmusra jár.
Cole elmosolyodik.
Hátralépek, és a fejem fölé emelem a karom.
 - Mi az?
- Meg kell kóstoljam.
- Ezt? - kérdezem, és a hátsómra mutatok, aztán a földig hajolok és
felemelkedem.
- Igen.
- Akkor gyere - áthaladok a termen, miközben minden ütemre ugrom és
riszálok.
Üldözőbe vesz, és látom az arcán, milyen kiéhezett. Rögtön életre kelnek
az ösztöneim, és izgalomba jövök. Amikor elkap az ablaknál, a balettrúd
felé fordít. Csípőjét az enyémhez szorítja és ő is zenére mozdul.
Meztelen mellkasa a hátamhoz ér, ajkát a nyakamhoz tapasztja, a kezével
pedig összevissza matat. Testünk összeér, és szinte eggyé válunk a
mozdulatban. Riszálunk, markolásszuk egymást és zihálunk. Légzésünk
hangjától alaposan lázba jövök. Érzem, hogy ő is pont úgy kíván engem,
ahogy én őt.
Ahogy folyamatosan mozog, végigcsordul a mellkasán egy
verejtékcsepp. Kőkemény, hatalmas hímtagját a testemhez szorítja, ezért
nem tudok másra gondolni, mint a kigombolt nadrágjára. Már csak egy
kicsit kell lejjebb húzni a sliccét, és végem van, mert tudom, hogy nem hord
alsógatyát.
Ez az ember szexre született, és úgy táncol, mint aki épp ezt akarja
kifejezni. Csípőjével nyomul és folyamatosan a húsomba markol.
Kezdeményez, én pedig követem. Ingerel. Aztán úgy döntök, hogy én is így
teszek. Megfordulok és körbetáncolom.
Úgy néz rám, mint egy kiéhezett ragadozó. Szeme csillog a vágytól, a
szájával csücsörít. Már ezzel megbabonáz. Közelítek felé, és érzem, hogy
gombóc nő a torkomban. Megmarkolja a derekamat, mellkasomat az
övéhez húzza és körözni kezd a csípőjével. Aztán az ajkamhoz szorítja az
övét.
Alig kapunk levegőt, olyan hevesen csókolózunk. Testünk összeér,
bőrünk siklik, végtagjaink összegabalyodnak, szívünk hevesen dobog.
Imádom az ajkát. Itt kezdődött köztünk minden. A gödröcskékkel az
arcán, ahogy rám mosolygott. Minden csókkal közelebb kerülök ahhoz,
amit a találkozásunk első napján is tudtam: ő az első nagy szerelmem,
ahogy én is az övé. Minket egymásnak teremtett a sors. Annak ellenére,
hogy kis híján elváltak útjaink a hazugságok és titkolózások miatt, a kettőnk
között lévő kötelék erősebbnek bizonyult.
Jó néhány számot végigtáncolunk, csókolózunk, egymáshoz simulunk,
míg elzsibbad minden porcikánk. Cole karjaiban hús-vér embernek érzem
magam. Vele olyan, mintha egy ritka és csodás pillanat része lennék, amit
csak nagyon kevesen élhetnek át az életük folyamán.
- Meg akarom tanulni a koreográfiát - mondja a nyakamhoz simulva, és a
hátamra teszi a kezét.
- Melyiket?
- Amit négy éve kellett volna.
A nyitótáncot.
A táncot, amire nem került sor.
Majd megszakad a szívem, amikor eszembe jut, hogy vele együtt az
álmomat is eltemettem.
Az álmot, hogy hozzámenjek az első szerelmemhez.
Az esküvőt.
Cole-lal.
Szívemet melegség járja át, emellett viszont hatalmába kerít egy másik
érzés, ami úgy hasít belém, mint a villámcsapás.
Félek.
Bármennyire tetszik a gondolat - bálterem, fehér ruha, szmoking,
jegygyűrű és a boldog mosoly, ahogy átpördülünk a termen -, úrrá lesz
rajtam a félelem.
Cole megbántott a múltban, és bármikor megteheti újra. Nagyon a
szívemhez nőtt a koreográfia, és ha megtanítom neki, azzal jobban fogok
hozzá kötődni. Mi van, ha ezt ő is tudja és pontosan emiatt kéri? Hogy
kicselezze Trace-t? Mi van, ha megtanítom neki a koreográfiát, de a végén
Trace-szel táncolom? Ezt nem tehetem Cole-lal.
Szólásra nyitom a szám, de egy hang nem jön ki belőle.
Megfogja az arcomat, és úgy néz rám, mintha én lennék a kút alján
heverő szerencsepénz. Egy szerencsecsillag az égen. Mintha én lennék
minden kívánsága.
- Hazudj, Danni. Mondd, hogy minket nem egymásnak rendelt a sors.
 - Képtelen vagyok rá. Nem fogok hazudni.
Négy év alatt megjártuk a mennyet és a poklot. Elbuktunk. De aztán
megráztuk magunkat és folytattuk az utat. Mi nem a szerencse folytán
találkoztunk. Tudom, hogy a sorsnak még dolga van velünk.
A homlokához szorítom az enyémet és a vállára teszem a kezem.
- Mikor akarod kezdeni?
Széles vigyor jelenik meg az arcán, mire még jobban látszanak a
gödröcskéi. Szeme ragyog a boldogságtól. Felemel, a kanapéhoz cipel és
folyamatosan csókolgat.
Az ajtó felé fordítom a fejem.
- Mi a helyzet…?
- Trace nem jön ide, és itt nincsenek kamerák - az ajkamba harap. - Nincs
több kémkedés.
Fölém térdel és még hevesebben csókol. Végigsimít a nyakamon, a
hajamon, aztán az egész testemen. Durván felhúzza a sportmelltartómat.
Segítek neki levenni, mire azonnal harapdálni, nyalogatni és szívogatni
kezdi a mellbimbómat.
- Esküszöm… - a sortomhoz nyúl és lehúzza, miközben folyamatosan a
szemembe néz -, addig nem hagyom abba, amíg a puncid sajogni nem kezd
és nem ordítod hangosan a nevemet.
Reszket a lábam, ahogy a merevedésére nézek.
- Mindig ilyen kemény?
- Igen - félrehajítja a sortomat és rám mászik. - Mert te mindig ilyen
dögös vagy. - A mellemet kezdi gyömöszölni. - Az idő kilencvenkilenc
százalékában rólad fantáziálok.
- És a maradék egy százalékban?
- Kiverem.
- Cole - nyögök és vonaglok az érintésének hatására. - Szeretem, amikor
ilyen költői vagy. Te és az a mocskos szád…
- A mocskos szám nem alkalmas a romantikus blablára. De arra igen,
hogy alaposan kinyaljam a puncidat és felszívjam a nedvességedet.
A lábam közé nyúl és jobban széttolja a térdemet. Egyik lábával mellém
térdel a kanapén, aztán a nedvességemet vizsgálja, még jobban szétfeszíti a
térdemet és alaposan feldugja az ujját.
Homorítok, és átadom magam az élvezetnek. A hajába markolok,
folyamatosan mozgatom a csípőmet és nyögök. Akarom. Kívánom. Jó ég!
Hiába, hogy csak az ujját dugja fel, olyan, mintha alaposan belém rakná a
farkát.
Folyamatosan a mellbimbómat nyalogatja, aztán felkúszik, hogy a
szemembe nézzen. Végigsimítok az arcán, ő pedig úgy csókol, mintha most
látna utoljára.
Aztán abbahagyja, puszilgatni kezdi a kulcscsontomat, a hasamat és
csiklandoz a borostájával. Csókja heves, vágytól tüzelt és minden
porcikámat a magáévá teszi.
Lehajtja a fejét és a puncimhoz dugja.
- Édes és szűk - beleharap a húsomba. - Felfalom a kis rózsaszín
muffodat.
- Hajrá - biztatom, és vonaglani kezdek.
Kaján vigyor jelenik meg az arcán, aztán a lábam közé szorítja a fejét.
Úgy lát munkához, mint egy éhező. Csókolgatja, nyalogatja a puncimat,
aztán a piercing körül köröz a nyelvével. Mélyen feldugja a nyelvét és
felszívja a nedvességemet. A hajába markolok, a nyaka köré kulcsolom a
lábam, nyögök és igyekszem minden másodpercet kiélvezni.
Egyik kezét végigsimítja a testemen, aztán megmarkolja a mellemet és
megnyomja a bimbómat. Bizsereg a combom, és minden izmom
összerándul.
Rám néz, még erősebben csókol és egyenesen a csúcsra juttat.
- Cole! - ordítom, és megállás nélkül vonaglom a kanapén, miközben
majd kitépem a haját. - Ne hagyd abba! Ne hagyd abba! Mindjárt elélvezek.
Addig nyalogat és csókolgat, míg alábbhagy a nyöszörgésem és elernyed
a testem.
Még mindig próbálom rendezni a légzésemet, amikor a lábam közé
kúszik. Hallom, hogy lehúzza a cipzárját, ezért az egekbe szökik a
pulzusom. Ujjával végigsimít a nedvességemen. Aztán rájövök, hogy ez
nem az ujja, hanem a kőkemény hímtagjának a makkja. Végighúzza a
nedvességemen, simogatja a csiklómat, így megint alaposan felizgat.
 Egy pillanatra átvillan az agyamon, hogy belém rakja. Ehelyett hátrébb
húzódik, és szétteszi a lábamat.
Nadrágja a feneke alá csúszik, ezért látom, milyen izmos a combja.
Természetesen most sincs rajta alsónadrág. Megmarkolja a hatalmas,
kőkemény, eres hímtagját, ami nyilván törődésre vágyik.
- Engedélyt adok, hogy ledugd a torkomon - nézek rá, miközben a
szempillámat rebegtetem.
Nyögni kezd és megmarkolja.
-Tudod, hogy ezzel a pillantással nagyon ártatlannak tűnsz? Bár engem
nem tudsz becsapni.
Aztán fölém hajol, egyik kezével a fejem mellé támaszkodik, aztán
magához nyúl.
Mélyen a szemembe néz, pupillája kitágul és egy kicsit szétnyitja az
ajkát. Annyira felizgult, hogy nem kell sokat dolgoznia magán. Kár, mert
még sokáig ellennék ebben a helyzetben.
Ez a fickó kész izomtorony. Egy gramm zsír sincs rajta. Bőre bársonyos,
a mellkasán és a karján pedig pont annyi szőr van, amennyi kell. Igazi
férfias erő lakozik benne. Vonzó és kívánatos. Legszívesebben azt
mondanám, hogy csakis az övé leszek, úgyhogy kúrhat velem halálunkig.
- Danni! - felgyorsul, és megállás nélkül mozgatja a medencéjét. -
Elélvezek. Méghozzá a melleden. - Lehajtja az állát, de még így is a
szemembe néz. - A kurva életbe! Kész. Vége.
A combjába markolok és belevájom a körmöm, amikor a spermája
végigspriccel a mellkasomon.
Zihál, aztán elernyed a teste. Megfog és úgy fordul, hogy ő feküdjön
hanyatt. Folyamatosan csókol, miközben erősen a fenekembe markol.
Nyelvemmel folyamatosan körözök a szájában, mintha minél többet
akarnék belőle.
- Szeretem érezni a puncim ízét a számon.
- Szeretem érezni a spermámat a mellkasodon.
- Szeretek veled lenni.
Még erősebben markolja a hátsómat, és olyan hévvel csókol, hogy
megszűnik körülöttünk a világ.
 Aztán lassítunk és gyengédebbre vesszük a figurát. Cole-lal ilyen. Heves,
érzelmektől és vágytól fűtött, aztán egy kicsit lassítunk a tempón, de közben
is csodás pillanatokat élünk át.
Folyamatosan ő jár a fejemben, míg belém nem hasít a gondolat.
Ha őt választom, ha mellette döntök, az inkább egy sugallat hatása. Egy
halk, elhaló, belső hang, mely azt súgja, amit már az első találkozásunkkor
tudtam.
Ő az igazi. A mindent elsöprő szerelem. Őt kéne választanom.
De mi van, ha tévedek?
Már az is valami, hogy ezen agyalok.
Meg kell győződnöm róla, hogy tényleg így van.
 tizennegyedik fejezet
A következő két hónapban megpróbálom kitalálni, hogy a múltam
egyúttal a jövőm is lesz-e, és tényleg ugyanaz az ember lesz az örök
szerelem, aki annak idején az első nagy szerelmem volt.
Elvben meghoztam a döntést. A szívem viszont még nem készült fel rá.
A fenébe a szívvel.
És Trace-szel. Ő az oka, hogy még mindig össze vagyok zavarodva.
Amikor kettesben vagyok Cole-lal, egy kicsit rendeződnek a
gondolataim. Sokat horgászunk. Vásárolni megyünk, futunk, együtt főzünk.
És táncolunk.
Megtanítottam neki a nyitótánc koreográfiáját, amit az esküvőre
terveztem, Beyoncé XO című számára. Amikor megpörget, büszkén
kihúzza magát, és csillog a szeme. Ilyenkor még jobban odavagyok érte.
Minden szeretetem és szerelmem az övé. Egészen addig, míg nem vagyok
kettesben Trace-szel. Ő még nem táncolt velem, de valahányszor
megkérdezem, mit szeretne csinálni, mindig ugyanazt a választ kapom:
Látni akarom, ahogy táncolsz.
És ő aztán tényleg tud nézni. Tekintete megigéz, legyen szó rúdtáncról,
hastáncról vagy improvizált lépésekről. Amikor nem a táncteremben
vagyunk, a kanapén ülünk, vagy fekszünk az ágyon és filmet nézünk. Ölelni
való a fickó, de nem a szó klasszikus értelmében. Ő nem az a bújós típus,
mégis érzem a szerelmét.
Ma mindhárman célba lövést játszunk a Cole fegyverraktárában található
pisztolyokkal. Néhányszor sikerül eltalálnom a lap közepét. A legtöbb
viszont épphogy, vagy egyáltalán nem súrolja a papírt, inkább a falba
fúródik. Csak néha sikerül célba találnom, mire Cole és Trace hangosan
röhögnek. Mindegy. Legalább megpróbáltam és közben jókat szórakoztam.
Bár inkább az szórakoztatott, amikor őket figyeltem, ahogy lőnek.
Füldugóval a fülemben leülök a padra és hátulról nézem őket. Egymás
mellett állnak a vonalnál, töltényt cserélnek, mosolyognak és szemmel
láthatóan jól érzik magukat.
Szeretem, amikor együttműködnek. Cole mindig szól Trace-nek, amikor
eltalálja a célpontot, vagy amikor kérdése van a pisztollyal kapcsolatban.
Trace időnként abbahagyja, amit csinál, csak hogy Cole-t figyelje.
De azért érezhető, hogy nem felhőtlen a viszonyuk. Mi több: tapintani a
feszültséget. Apró dolgokból látszik. Ahogy egymásra néznek, minden
izmuk feszül és ahogy rám néznek egy-egy találat után. Mivel nem hiszem,
hogy zombitámadásra kell készülnöm, pont nem érdekel, melyiküknek van
több találata. Nekik viszont számít.
Ez háború, Danni.
Az elején nem értettem, miről beszél Cole. De most, hogy két hónapja
velük élek, tudom, miről van szó.
Még mindig egy ágyban alszunk, és nem lépték át a határt, amit szex
terén szabtak maguknak. Olyan, mintha a korlátozással akarnák egymást
kínozni és megakadályozni, hogy bármelyikük is a tettek mezejére lépjen,
vagy jobbnak bizonyuljon a másiknál.
Orális szex? Azt nem hagynák. Úgy tűnik, mintha beérnék annyival,
hogy nyalogatják a puncimat. De azt már egyikük sem hajlandó elfogadni,
hogy nemcsak az ő, hanem a másik farkát is a számba veszem.
Bár lehet, hogy más van a háttérben. Talán azt próbálgatják, hogy
melyikük bírja tovább. Nem mintha ez alapján választanék.
Vagy mégis? Vajon többre értékelném azt, aki nem a szexre alapozza a
kapcsolatot?
Talán igen.
Ez nem ökölcsata lesz. Inkább a jellemek és a szívek háborúja, mely a
kitartásról szól és az akaraterő próbája.
Érzelmi alapon vívnak háborút. Szavak és fizikai erőszak nélkül.
Kíváncsi vagyok, hány olyan apró jele van még a versengésnek, amit észre
sem vettem.
Csak rajtam múlik, hogy mikor vetünk véget ennek az egésznek.
Trace azt mondta, ha tudom, kit választok, azt ők is tudni fogják. És
akkor vége.
Ha tovább pörgők a szavain - amire hajlamos vagyok -, akkor vajon úgy
értette, hogy az eszemmel vagy a szívemmel fogom tudni? Mert szerintem
az eszem tudja, de ezt még nem osztottam meg velük. Ők még mindig
abban a tudatban élnek, hogy további négy hónapig itt maradunk.
 Én eközben próbálok gyorsabban a végére járni, és mindent megteszek,
hogy kizárjam a gondolataimból Trace-t. Sokszor kényszerítem magam,
hogy ne viszonozzam az érzéseit. Ő észreveszi, és úgy néz rám, hogy a
lélegzetem is eláll. De nem szól egy szót sem.
Olvas a gondolataimban? Vagy csak jelet keres? Jelet, ami arra utal, hogy
nem az övé a szívem? Ha az utóbbi, akkor még keresgélhet.
Talán túl sokat agyaltam. Olyannyira, hogy kezdem unni.
Megdörzsölöm a halántékomat és megint rájuk figyelek.
Egymás mellett állnak, és a Cole kezében lévő pisztolyt vizsgálják.
Trace, aki magasabb és vékonyabb Cole-nál, maga a megtestesült
elegancia. Sötét farmert és fehér galléros pólót visel. Talán ő az egyetlen
férfi a világtörténelemben, aki ennyire ad magára még egy játék erejéig is.
Frizurája most is makulátlan. Kifinomult, arisztokrata vonásainak
köszönhetően még komolyabbnak tűnik fegyverrel a kezében.
Cole inkább a nyers férfierő megtestesítője. Szakadt farmerban és fekete
bőrkabátban feszít. Kócos barna haja, borostája és feszes állkapcsa még
lázadóbbnak mutatja. Valahányszor a szemembe néz, elveszek a
tekintetében.
- Nem a pisztoly hibája - szólal meg Trace. - Nem voltál pontos. Nem
tesz jót neked, hogy visszavonultál.
- Jól van, haver - mondja Cole, és megmozgatja a ravaszt. - Mi lenne, ha
befognád végre?
Trace visszamegy a helyére.
- Lássuk, mit tud a falu bolondja.
Egekbe szökik a pulzusom, amikor eszembe jut az első nap, amikor
pisztolyt ragadtak a nézeteltérésük rendezéséhez.
- Na jó - felpattanok, és összecsapom a tenyeremet. - Ki szeretne
jégkrémet enni?
- Csak erre vágysz? - kérdezi ellágyulva Cole, éreztetve, hogy bármit
megadna nekem.
Vagyis majdnem mindent.
Én azt szeretném, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk. Hárman.
Együtt. De ilyesmiről csak a hülyék ábrándoznak.
- Nos… - vigyorgok. - Kezdetnek jó lesz.
 tizenötödik fejezet
Három héttel később Cole elvisz egy Angry Fly nevű éjszakai klubba. A
gépből áradó füstöt megtöri a neonfény, körülöttem főiskolások rázzák
magukat a zenére. Összesimulnak a testek és mindenkiből sugárzik a
szexuális vágy.
Trace az ajtónál maradt, hogy italt rendeljen. Ez nem az ő terepe. De nem
is az enyém. Már nem. De ahogy meghallom a Destiny’s Childtól a Lose
My Breath-t, rögtön lázba jövök és kezdem kicsit jobban érezni magam.
Negyven percet autóztunk, hogy idejöjjünk. Ez a legközelebbi táncos
hely a környéken. Springfield igazi egyetemi város, épp ezért itt történnek
az izgalmas dolgok. Színes hajú lányok szinte semmit nem takaró
miniszoknyában, hol a bárpultnál, hol a falnál rázzák a feneküket.
Tele van a terem puncik után kajtató srácokkal, akik alig várják, hogy
meghúzzanak valakit a mosdóban. Aztán ott vannak az idétlenül táncoló
szoknyavadászok is. Talán a harmadik legidősebb lehetek itt. Cole és Trace
ugyanis beelőztek pár évvel.
Ma vagyok huszonkilenc.
Pár hete csak futólag említettem, hogy szívesen kiruccannék velük
táncolni. Néhány órája megleptek egy új ruhával és azzal, hogy idehoztak.
Ha táncolnak velem, akkor tényleg ez lesz életem eddigi legjobb
születésnapja.
Végigsimítok a fekete miniruhámon és imádom, ahogy a testemre simul.
Kicsit olyan a szabása, mintha valaki durván nekiesett volna az ollóval.
Mélyen dekoltált darab lévén igencsak feltűnő. Pántos magas sarkú cipőt
vettem fel hozzá, ezért az egész nagyon szexi.
Amikor a főiskolás srácok kocsányon lógó szemmel végigmérnek, Cole
rögtön maga mellé húz, és átkarolja a vállamat. Átkulcsolom a derekát, és
boldogan vele tartok a táncparkettre.
Egy dolog biztos. Ő és Trace nem fognak egyedül hagyni a bárban. Egy
másodpercre sem. Vagyis nem kell attól tartanom, hogy valaki rám moccan.
Itt nincs olyan srác, aki elég tökös lenne, hogy megkörnyékezzen, amikor itt
ez a két, uraskodó pasas.
 Március van, de már elég meleg ahhoz, hogy otthon hagyjuk a kabátokat.
Cole Sex Pistols felsője és szakadt farmerja elég laza, bár kicsit régimódi.
Ettől függetlenül ellenállhatatlan. Remeg a kezem, ahogy végigsimítok a
tökéletesen kidolgozott testén.
Ahogy a tömeghez érünk, csupa riszáló testet látok. Kívülről úgy néznek
ki, mint a hullámzó tenger, csak épp a stroboszkóp megvilágításában. Cole
ráncigái, hogy menjek beljebb, de én a bárt figyelem.
- Meg kéne várnunk Trace-t - ordítom, hátha meghallja a hangzavarban.
Cole megragadja az államat és a táncparkett felé fordítja a fejem.
Közben látom, hogy Trace a bárszéken ül és sört kortyol. A pultra
könyököl, mellette két üveg bontatlan sör. Fekete farmert visel galléros
felsővel, melynek felső gombját nyitva hagyta.
Semmilyen érzelmet nem látok az arcán. Rezzenéstelen, majdnem
megkövült és olyan kifürkészhetetlen a tekintete, hogy már nem is akarok
táncolni.
Aztán kacsint, így kissé megnyugszom. Irtó szexi ez a pasi, és ezt ő is
pontosan tudja. Ahogy minden más nőnemű a bárban.
Két barna megkörnyékezi. Amikor odaérnek hozzá, sutyorogni kezdenek.
Ahogy Trace rájuk néz, kikerekedik a szemük. Kezdem őket sajnálni,
amikor sarkon fordulnak és diszkóinak.
- Gyere - szól Cole. - Mozogjunk.
Próbálok arrébb lépni a mocskos, ragacsos talajról, és követem Cole-t az
izzadt tömeg felé. Amikor lassít a parkett közepén, én továbbmegyek és
húzom magammal, miközben riszálok a zenére. Két férfival jöttem és
mindkettőt látni akarom. Ezért lépkedek folyamatosan, míg csak pár lépés
választ el Trace-től.
Szőke hajú vikingem keresztbe teszi a lábát, és biccentéssel jelzi, hogy
táncoljak.
Ahogy megtalálom az ütemet, magamban számolok és összecsapom a
tenyerem. Fejmozgással kezdődik a tánc, aztán megy minden magától.
Hajrázás, vállmozgatás, csípőkörzés. Érzem a ritmust és minden maradék
gátlásomat is levetem, amikor látom Trace igéző tekintetét.
Cole alaposan bemelegít és körbetáncol. Pontosan tudja, hogy a kevesebb
több, ezért nem viszi túlzásba. Beleadja a személyiségét, de mértéktartó.
Felemeli a kezét, aztán leengedi, oldalra teszi, keresztezi, aztán újra. Nyit,
zár, nyit, zár. Minden mozdulata érzéki és magabiztos.
A derekamra teszi a kezét, aztán közelebb lép, én pedig riszálok és
nevetek, amikor a fenekemre csap.
Következik J. Lo-tól a Booty, és vibrálni kezd a levegő. Úgy teszek,
mintha lasszóznék, és pörögve-forogva megközelítem Trace-t, hogy
táncolni hívjam.
Kicsit elmosolyodik, de nem mozdul. Makacs, mint egy öszvér.
Ellenkezhet, de úgyis idecsábítom.
Megfordulok, és ránézek a vállam fölött. Most végre mosolyog, ami arra
ösztönöz, hogy kicsit produkáljam magam. A mellkasomat rázva elindulok
a talaj felé, aztán vissza.
Aztán szembenézek Cole-lal. Szemöldökén verejtékcsepp, zihál,
miközben úgy néz rám, mintha fel akarna falni.
Hozzásimulok és rázom a mellkasomat. Ő is csatlakozik és ritmusra
csinálja ugyanezt. Végül teljesen összeérünk és hullámzunk.
A vállára teszem az egyik kezem, ő pedig lazán hátrateszi a sajátját, így
teljesen hozzáférek. Másik kezemmel végigsimítok a mellkasán, és
alaposan kitapogatom a póló alatt feszülő izmait. Végül megállok a
sliccénél.
Előrehajol, aztán hátra, és köröz a csípőjével. Minden mozdulattal közelít
és simul. Egymáshoz dörgölőzünk és egyként táncolunk. Izzik körülöttünk
a levegő és forr a vérünk.
Csípőnk egyszerre mozdul. Egymás szemébe nézünk, és én elveszek a
tekintetében. Szinte felfal a szemével. Az egekbe szökik a pulzusom. Lüktet
az ereimben a vér. Csípőjének mozgása szabályozza az enyémet. Hol a
hátamat simogatja, hol a derekamat, aztán végigcsúsztatja a kezét a
meztelen combomon.
Végül négy kezet érzek. Cole-ra nézek, de nem kell nagy ész, hogy
kitaláljam, ki a másik két kéz tulajdonosa. Nagyon ismerős az érintés.
Trace mögém surran, megfogja a csípőmet és átveszi az irányítást. Lassít.
Közelebb húz magához. Aztán kicsit megszorít. Érzem a ritmusát. És a
merevedését.
 Megborzongok, és minden porcikám reszket. Felgyorsul a légzésem. Mit
művelnek?
Cole a mellkasomhoz szorítja az övét és megfogja az arcomat. Vágytól
csillog a tekintete, és megbabonáz. Hiába nézem, nyomát nem látom rajta
féltékenységnek vagy frusztrációnak. Szélesen mosolyog, és úgy tűnik,
lazán veszi a dolgot. Mintha nem lenne gond, hogy ma este kettőjükkel
vagyok. Biztos, hogy addig piszkál, míg nedves nem leszek, az pedig végig
fog csurogni a lábamon, mert nincs rajtam bugyi.
Hozzám dörgölőzik, aztán Trace és a saját teste közé szorítja az enyémet.
Egyre gyorsabban mozog, és kezdi ő diktálni a tempót. Trace erősebben
szorít és próbálja visszaszerezni az irányítást. Cole vált. Megáll, aztán
lassabbra veszi a figurát.
Folyamatosan megy a versengés, miközben erotikus táncot lejtünk.
Lassítanak-gyorsítanak. Húznak-tolnak. Aztán történik valami. Szinkronba
kerülnek és egyszerre mozgatják a csípőjüket. Abbahagyják a versengést,
együttműködnek és átadják magukat a zenének.
A mennyországban érzem magam. Nincs jobb, mint két ilyen csodás férfi
között lejteni. Tudom, hogy pont ugyanúgy kívánnak, ahogy én őket. Cole
mosolyát. Trace érintését. Légzésük hangját. Minden mozdulatukból árad a
szex. Életem végéig ellennék így.
Trace előrehajol, hogy rám nézzen. Én kicsit hátrahajolok és a csípőjük
közé szorítom az enyémet, miközben tartom a szemkontaktust. Jó néhány
számot végigtáncolunk így, aztán tartunk egy kis szünetet és megisszuk a
sört. Utána visszamegyünk táncolni.
Minél tovább maradok köztük, annál bátrabb leszek. Végigsimítok a
mellkasukon, izmos karjukon és a merevedésükön. Simogatom,
dörzsölgetem őket. Felizgulok, alaposan átnedvesedem odalent és
legszívesebben rögtön rájuk ugranék.
Úgy tűnik, teljesen megfeledkeztek egymásról és kizárólag rám
koncentrálnak.
Amikor Cole szája az enyémhez közelít, igyekszem hátrálni, mire
megmarkolja a tarkómat és alaposan megcsókol. Aztán Trace kiránt Cole
karmai közül és ő kezd csókolni. Utána megint Cole következik.
Egymásnak adogatnak, és látszik, hogy ők is egyre mohóbbak.
 Tovább táncolunk, miközben folyamatosan csókot váltunk, egymás
nyakát harapdáljuk és fogdossuk egymást. Bármi legyen is ez, mindenképp
meggondolatlannak és veszélyesnek tűnik. Mégsem tudjuk abbahagyni.
Mintha mindhárman eltökéltük volna, hogy átlépjük a határt és megszegjük
a szabályokat.
A bennem égő vágyakozás kezd fizikai szükségletté válni.
Efféle szexuális feszültséget még soha nem éreztem. És nemcsak a
táncparketten. Hazafelé a kocsiban sem csillapodik a bennünk tomboló
szexuális vágy.
Cole vezeti a Rangé Rovert, Trace pedig az anyósülésen foglal helyet. Én
a hátsó ülésen reszketek és összeszorítom a combom, hogy kicsit
lecsillapodjak. Bár az igazi megváltást az előttem ülő fickók jelentenék.
Egyikük sem szólal meg és nem keresik a szemkontaktust. A kormány
kis híján eltörik, hála Cole szorításának. Trace pedig úgy tűnik, mint aki
lélegezni is elfelejtett.
- Csak én vagyok ennek a hatalmas feszültségnek az oka?
Csend. Még több feszültség. Aztán Cole rám néz a visszapillantó
tükörből.
- Jó lesz egy hideg zuhany - jelentem ki.
Cole ismét az utat nézi, aztán még jobban megmarkolja a kormányt.
Vágyom az ölelésükre. Azt akarom, hogy fogdossanak, húzzák a hajamat
és tolják szét a lábamat. Úgy dugjanak, mintha gyűlölnének.
Fizikai fájdalmat érzek, ahogy itt ülök és profilból látom az
arckifejezésüket, miközben tapintható a feszültség. Mire Cole leparkol a
garázsban, csurog a nedvesség a combomról.
Kiszállok a terepjáróból, és a bejárati ajtó felé veszem az irányt. Már alig
várom, hogy lezuhanyozzak.
Amikor a konyhába lépek, valaki elkap a derekamnál fogva. Talpam
elemelkedik a talajról, és egy kemény, széles vállba ütközöm.
- Cole! - megmarkolom a pólója hátulját és próbálok kiszabadulni. - Mit
csinálsz?
Átvisz a nappalin, és végigsimít a combomon. Fejem lefelé lóg, és végig
azt figyelem, ahogy a bakancsa koppan a lépcsőn. A lábam közé nyúl,
végigsimít a nedvességemen, mire az egekbe szökik a pulzusom.
 - Jó ég! - suttogja. - Nedves vagy.
A hátába kapaszkodom, és ahogy felfelé visz, a tekintetem hirtelen egy
mélykék szempárral találkozik.
- Trace?
Komoly képet vág, amit nem tudok értelmezni. Cole a szeme láttára
megujjaz, ő pedig egy szót sem szól. Mi több, mögénk áll, és módszeresen
kigombolja a felsőjét.
Összevont szemöldökkel ránézek, ahogy ő is rám. Valami van a
levegőben. Érzékiség. Bujaság. Valami vadság.
Tekintete még komorabbá válik, aztán gyors léptekkel elhalad Cole
mellett és vezeti az utat a hálószoba felé.
 tizenhatodik fejezet
Tudom, hogy valahol elvesztettük az önuralmunkat és megállás nélkül
hajszoltuk az élvezeteket. Ahogy Cole válláról lógok lefelé, minden
vágyam, hogy megérintsem. Sajog a mellkasom és heves lüktetést érzek a
lábam között.
De Cole és Trace nem úgy tűnnek, mint akik tenni szeretnének a
kielégülésemért. Legalábbis úgy nem, ahogy hazafelé úton fantáziáltam
róla.
Nem osztoznak.
Cole a hálószobába visz és az ágyra dob. Hanyatt fekszem, ő pedig rám.
Buja arckifejezése mindent elárul. Keze villámgyorsan mozdul, amikor
felhúzza a ruhámat.
Megfordulok és Trace-t keresem, de már ő is közelebb jött. Fölém hajol,
simogat, és úgy néz rám, mint egy kiéhezett fenevad.
- Nem… - nyögök, amikor megérzem Cole harapását a fenekemen. -
Nem le…
Trace nem hagyja, hogy befejezzem. Ajkát az enyémre tapasztja és
ledugja a nyelvét a torkomon.
Folyamatosan izgek-mozgok köztük és próbálom összezárni a lábam.
Minden vágyam, hogy alaposan megrakjanak, miközben kontrollálni
szeretném az eseményeket.
Cole a mellemig húzza a ruhát, aztán lehúzza a fejemen keresztül, így
anyaszült meztelen maradok. Aztán simogatni kezdi a csípőmet, a
combomat, és a lábam közé nyúl, míg Trace megállás nélkül csókol. Forró
ajkuk és fürge ujjaik által minden porcikámat bizsergés járja át. Akarom…
Nem lehet. A végén megsértődnek rám és gyűlölni fogják egymást.
Próbálom megtörni a csókot, de Trace még erősebben tapasztja a száját
az enyémre. Lassan a nyelvünk is zsibbadni kezd. Igyekszem elhúzódni, de
túlerőben vannak.
Négy kéz.
Két száj.
Belőlem viszont csak egy van.
 Cole lecsúszik, nyalogatja a csípőmet és tetőtől talpig végigsimít rajtam.
Amikor Trace a nyakamat kezdi szívogatni, végre szóhoz jutok.
- Miért csináljátok ezt? Meg fogjátok bá…
Trace kőkeményen torkon ragad.
-Fogd be!
Erős hangja és a szigorúsága rabul ejt.
Megmarkolom a kézfejét, mire épp annyit lazít a fogáson, hogy
levegőhöz jussak.
- Tegyél meg egy szívességet - mondja Cole és végigsimít a
merevedésén, aztán kigombolja a nadrágját. Nyögök, és hol az egyikükre,
hol a másikukra nézek. - Fejezd már be az agyalást és élvezd.
Cole leveszi a felsőjét és a mellemre cuppan.
Trace elengedi a nyakamat és a másik mellemet szívogatja. Megfogom a
fejüket, magam felé húzom, aztán eltolom őket, amikor az egész világom
darabokra hullik a vágytól.
Élvezd.
Nem ezzel van a gond. Az aggaszt, hogy szinte látom magam előtt,
ahogy holnapra megbánják az egészet. Folyamatosan kavarognak a
gondolataim, de nem szabad elfelejteni, hogy mindannyian felnőttek
vagyunk. Mindenki szabad akaratából van itt. Ők irányítanak, ezért jó
eséllyel ezt is alaposan átgondolták, mielőtt rábólintottak.
Cole megmarkolja a fenekemet, megszorítja a combomat, a lábam közé
nyúl és szétkeni a nedvességemet. Trace leveszi a felsőjét, visszatér a
számhoz, aztán markolászni kezdi a mellemet. Aztán feltérdel, én pedig
lélegzet visszafojtva figyelem, ahogy lehúzza a nadrágja cipzárját és
meztelenre vetkőzik.
Hímtajga néhány centire tőlem, én pedig legszívesebben rácuppannék.
Kőkemény farkán látszik az előváladék.
A fejem mellett térdel, fölém hajol és a számhoz érinti a farka hegyét.
Kinyújtom a nyelvem, és megízlelem a sós váladékot, amikor Cole
megmarkolja a combomat és mindkét lábamat a vállára teszi. Lehajtja a
fejét, és hevesen nyalogatni kezd.
- Basszus!
Kis híján kiugrik a szívem.
 Ahogy nagyobbra nyitom a szám zihálás közben, Trace berakja a farkát.
Istenem! Istenem! Istenem! Ez tényleg megtörténik.
Megmarkolom a hímtagja tövét, és örömmel teszem a dolgomat.
Folyamatosan ringatózunk, taperoljuk és csókolgatjuk egymást. Csupa izom
ez a két férfi. Árad belőlük a szenvedély, ahogy a testük megfeszül és
elernyed a kezem alatt. Szinte felfalnak, miközben összegabalyodnak a
végtagjaink és nyakig merülünk az élvezetben.
Négy kéz dolgozik rajtam, ami csak fokozza az örömöt. Még soha nem
láttam őket ilyen izgatottnak és kiéhezettnek. Nem néznek egymásra és
valahogy sikerül kikerülniük egymás érintését.
Ahogy Trace hímtagját szopom, Cole a lábam közé dugja a fejét.
Lehunyja a szemét, nyög, aztán megállás nélkül nyalogat.
Trace a hajamba túr és megfogja a fejemet. Aztán a hátára fordul, és
engem is magával ránt. Fejjel lefelé vagyok, arcom Trace hasára kerül,
amikor a számba rakja.
Lábam Cole vállán, miközben megállás nélkül a combomat simogatja.
Megemeli a fenekemet és közelíti az arca leié. Szorosan tart, széttolja a
lábam és feldugja az egyik ujját.
Trace farkával a számban nyögök az élvezettől. Megmarkolja a mellemet
és kidörzsöli a szuszt a bimbómból. Még erősebben rácuppanok a farkára és
folyamatosan szívogatom. Aztán megszorítom és kiverem neki, mire
hangosan nyög és hozzám dörgölőzik.
Zihálásuk visszhangzik a szobában. Kezük megállás nélkül dolgozik,
testük feszül. Minden szempontból rabul ejtenek. Testestül-lelkestül az övék
vagyok.
Érzem, hogy valamelyikük a hajamat birizgálja. Trace. Közben valaki a
hüvelykujjával piszkálja a csiklómat. Cole. Közös munkájuknak
köszönhetően tetőtől talpig bizsereg minden porcikám. Olyannyira
felizgattak, hogy már semmi másra nem tudok gondolni, mint az
élvezetekre.
Cole lehúzza a nadrágját. Figyelem a vállam fölött, ahogy mögöttem
térdel. Farka kőkemény, és látszik, hogy bevetésre kész.
Rám néz, mire megborzongok. Meg fog dugni. Itt és most, miközben
Trace hímtagját szopom.
 Trace felemel, aztán a lába közé igazítja a testemet. Megfogja az arcomat
és a szemembe néz. Izgalmamban elfelejtek levegőt venni.
Nem csókol, nem ér hozzám, mégis elcsábít a puszta tekintetével. Az
egész olyan misztikus. Olyan érzésem támad, mintha nemcsak egymás
testét, hanem a lelkünket is lecsupaszítanánk. Szó szerint semmi nem marad
fedve a másik előtt.
Aztán pislog egyet, megtöri a szemkontaktust és az ajkamra néz.
- Nyisd ki a szád, szépségem - megfogja a fejemet és a farka felé
irányítja.
Aztán az ajkamhoz szorítja a hímtagját és egy kicsit lejjebb húzódik.
Mélyen betolja, aztán addig dugja, míg a farka a torkomhoz ér. Igyekszem
levegőhöz jutni és hirtelen Cole-ra gondolok, aki ebben a pillanatban
megmarkolja a mellemet és alaposan megszorítja a bimbómat. Többet
akarok, ezért jelzésképp felemelem a fenekem és jobban szétteszem a
lábam.
Mögöttem térdel, hím tagját a hüvelybemenetemhez szorítja, aztán
kőkeményen behatol.
Jó ég! Érzem a sajgó fájdalmat, ahogy nyomul. Hónapok teltek el. Talán
három? Négy? Már nem is tudom, de az biztos, hogy rég voltunk már
együtt. És még régebben járt bennem Trace. Vele Cole hazatérése előtti éjjel
szexeltem utoljára.
Cole ad egy kis időt, hogy kényelembe helyezzem magam. Attól tartok,
hogy véletlenül Trace farkába harapok, olyan erősen nyomul Cole.
Nagyot sóhajt, aztán gőzerővel belém tolja, miközben a fenekemet
markolássza, csapkodja és úgy zihál, mint aki maratoni futott. Trace felül,
aztán feltérdel és Cole-t figyeli. Megragadja a torkomat, és lassabban, de
ugyanolyan erővel dugja a farkát a számba, ahogy Cole a lábam közé.
Szopom, ahogy tudom, miközben felnyújtózom és megfogom az arcát.
Megmarkolja az ujjamat és mindkettőnk kezét a szívéhez szorítja.
Mindketten alaposan megraknak, csak más irányból. A hajamat
markolják, és alaposan megszorítanak, hogy kiéljék a vágyaikat. Pont erről
fantáziáltam. Erről a pajzán, buja, tiltott, kissé mocskos együttlétről.
Cole felveszi a tempót. Megszorítja a csípőmet és folyamatosan nyomul.
Trace férfiasságát nyalogatom és figyelem a tekintetét. Majd elolvadok
köztük.
 - Mindjárt jövök - mondja Cole, aztán kihúzza belőlem és otthagy.
Megfordulok, hogy lássam, ahogy a fürdőszoba felé veszi az irányt, de
Trace visszafordítja a fejemet és a mellkasa felé húz.
- Mutasd meg, milyen jók vagyunk együtt! - mondja nyersen, miközben a
csípője mellé húzza a lábamat.
Gondolkodás nélkül engedelmeskedem, aztán beigazítom a farkát és
lejjebb csúszom, hogy minden centiméterét élvezzem. Kinyitja a száját,
felszegi az állát, és látom, ahogy duzzadnak a nyaki ütőerei. A csípőmet
mozgatom, ő pedig lehunyt szemmel nyög az élvezettől.
Csodálatos.
Cole visszatér a fürdőszobából, kezében egy üveg síkosítóval. Megáll az
ágy mögött, és figyeli, ahogy Trace belém jön.
Összeugrik a gyomrom. El tudom képzelni, mit érez, amikor látja, hogy a
korábban legjobb barátja épp engem dug, miközben Cole velem akarta
leélni az életét. Megfogom Trace csípőjét, és próbálom megállítani.
- Cole! - felülök, mire intim izmom összerándul Trace farka körül. -
Fejezzük be. Nem kell, hogy…
- Feküdj vissza! - mondja Cole, aztán megmarkolja és simogatni kezdi a
merevedését. - Emeld a hátsódat a levegőbe.
Nyilván emiatt hozta a síkosítót. De úgy akarja csinálni, hogy Trace
bennem van? Ezt jó lenne megbeszélni, de ahogy Cole mögém áll, úgy
tűnik, őt inkább a testbeszéd és a testnyílásom érdekli.
Ahogy feldugja az ujját, nyelek egy nagyot, miközben Trace farkán
lovagolok.
- Nedves vagy - jelenti ki, ahogy hüvelykujjával a puncimhoz nyúl és a
nedvességet az ánuszomra keni. - Nem is kell síkosító.
- De igen. - Ránézek a vállam fölött, és kicsit lágyabb hangon folytatom.
- Még soha nem csináltam ilyet…
Mármint, hogy egyszerre ketten hatolnak belém. Elpirulok. Hihetetlen,
hogy ezt kimondtam.
- És te?
A fejét csóválja és az ujját nézi, amivel a fenéklyukamat piszkálja. Vajon
mit lát még ott? Trace farka tágít? Látja a golyóit?
 - És te? - kérdezem Trace-t.
- Te vagy az első és az utolsó - válaszolja, és mélyen a szemembe néz.
Gombóc nő a torkomban. Ha lenne egy kívánságom, azt kérném, hogy
másnap kettőjük között ébredhessek. Csodás lenne érezni és hallani a
szívdobbanásukat.
- Remélem, nem fogod megbánni - felgyorsul a légzésem, ahogy
megérzem Cole farkát a hátsómon, melyet bekent síkosítóval.
- Soha nem fogom bánni, hogy benned vagyok - mondja Trace.
- Lélegezz, kicsim.
Cole a hátam fölé hajol, végigcsókol a gerincem mentén, aztán
keményebb hangon így szól:
- Nyomd hátra!
Kicsit elfordítom a fejem, hogy lássam a pozíciót. Trace lába majdnem
Cole-éhoz ér, miközben én Trace csípőjének két oldalán terpesztek. Úgy
tűnik, jól elvannak így. Visszafordulok és Cole felé tolom a fenekem, de
közben folyamatosan Trace-t nézem.
Égő fájdalmat érzek az alfelemen, ahogy Cole egyre beljebb tolja a
hímtagját, miközben a csípőmet markolássza. Nem kell sok idő, és a
fájdalom mennyei élvezetbe csap át.
Cole lágyan simogat, ami csak fokozza a gyönyört. El sem hiszem, hogy
ennyire jó lehet. Túl sok élvezet. Túl sok beteljesülés.
Trace tekintetéből látom, hogy ő is érzi. Kifésüli a hajat az arcomból,
végigsimít a nyakamon és ütemesen nyomul.
Mindketten bennem vannak. Fizikailag és érzelmileg egyaránt. A matrac
egyre jobban nyikorog. Lassan úgy érzem, leszakad alattunk az ágy.
Hárman együtt. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogunk
egyesülni. Talán ez az első és utolsó ilyen alkalom.
- Hogy vagy? - kérdezi Cole, és a nyakamhoz dörzsöli az ajkát.
- Ha nem mozogsz gyorsabban, elalszom.
Nem kell még egyszer kérnem. Alaposan rákapcsol és egyre gyorsabban
járatja ki-be a farkát. Felveszi Trace tempóját.
Remeg minden porcikám. Előrehajolok, és végigsimítok az alattam fekvő
izmos testen. Trace mellkasát csókolgatom, miközben a hajam ismét az
arcomba hullik.
Cole szakálla egy kicsit karistolja a hátamat, ahogy hozzám simul.
Megint lassít. Mintha nem akarná elkapkodni a kefélést.
Ismét Trace-re nézek. Simára borotvált arca, szabályos vonásai, szőke
haja és csókolni való szája elképesztően vonzó, nem beszélve a szeméről,
mellyel legalább olyan fürkészően vizslat, ahogy én őt.
- Jól vagy? - kérdezem lihegve, miközben a vállába markolok és érzem,
hogy mindjárt a csúcsra jutok.
- Próbálok nem elélvezni - válaszolja, és megfeszül az állkapcsa.
- Siess, bébi - mondja Cole, aztán átkulcsolja a derekamat és ülő
pozícióba tesz.
Hátam Cole mellkasához ér, lábam Trace csípője mellett terpesztve, így
szabad a pálya a csiklómhoz. Trace megérinti a hüvelykujjával, aztán
dörzsölgetni kezdi.
Cole vállára hajtom a fejem. Ajkát a fülemhez tapasztja, így érzem a
forró leheletét, amikor nyög. Folyamatosan ki-be járatja bennem, aztán
megfogja az államat és az ajkamhoz tapasztja az övét. Vadul, erőteljesen
csókol, mint aki menten fel akar falni. Ez már túlmegy minden határon.
Megtöröm a csókot és felordítok. Az orgazmus erőteljesen és
végérvényesen a hatalmába kerít. Megszűnik körülöttem a világ és
elhomályosul a látásom, ahogy ők ketten hozzám dörzsölik a csípőjüket,
egyre gyorsabban mozognak, aztán ők is daléinak.
Zihálunk, nyögünk, aztán a húsomba markolnak, ahogy elélveznek.
Egyszerre vagy külön-külön, fogalmam sincs. Egyszerűen csodálatos.
Feledhetetlen. Egy álom vált valóra.
Trace mellkasára zuhanok. Cole hanyatt fekszik mellettem az ágyon és
liheg.
Trace megfogja az arcomat és a hüvelykujjával végigsimít a szám
körvonalán. Megcsókolom az ujját, aztán megmarkolom a csuklóját, és nem
mozdulok. Nem akarom, hogy vége legyen. Félek attól, ami ezután jön.
- Remélem, nem a… születésnapom miatt csináltátok. - Cole-ra nézek,
aztán Trace felé fordulok. - Megterveztétek?
- Nem - válaszolja Trace, aztán lefejti az ujjaimat a csuklójáról, és oldalra
fordít mindkettőnket. - Nem terveztük meg előre.
 Hátrahajtom a fejem. Trace Savoy csak úgy belement az édes hármasba?
Micsoda lazaság a részéről.
Cole az ágy végébe húzódik, és felveszi a pólóját a földről. Egy kézzel
hanyatt fektet, a pólóval pedig felitatja a lábam között csordogáló
nedvességet. Magát is alaposan megtörli, aztán elhajítja a pólót. Közben
többször is Trace-re néz. Lehet, hogy csak képzelődöm, de egyre furcsább
nekem ez az egész.
- Amikor hazaértünk, úgy tűnt, mintha egy követ fújnátok. - Cole
mellkasára teszem a kezem és Trace combja köré csavarom a lábam.
Próbálom mindkettőjükkel tartani a kapcsolatot. - Nem is beszéltetek róla
előzetesen?
- Nem igazán - válaszolja Cole, és játszani kezd a hajammal. Légzése
lassan visszatér a normál kerékvágásba.
- A kocsiban döntöttem el - jelenti ki hűvösen Trace. Hanghordozása
szöges ellentétben áll azzal a gyengédséggel, ahogy a combomat simogatja.
- Én is - mondja Cole, és meghúzza a hajamat.
Egymásra sem néztek az autóban. Ezek szerint telepatikus úton
értekeztek? Sok kérdés felmerült bennem, de inkább megtartom őket. Ha
ugyanis elkezdek kérdezősködni, biztos, hogy megszűnik ez az idilli
állapot.
Csak fekszem, és élvezem, ahogy megérintenek. Hallgatom a
légvételüket, és pontosan tudom, hogy soha, senkivel nem lennék olyan
boldog, mint velük.
Trace egyszer csak leteszi a lábam az övéről, felül, és rám néz.
- Egyszeri alkalom volt, Danni. Soha többet nem fordul elő - teszi hozzá
jéghideg tekintettel.
Elcsuklik a hangom és a hideg futkos a hátamon.
- Nem én kértem. Sőt. Amikor meg akartam szólalni, közölted, hogy
fogjam be a szám.
- Nem kellett kérned - felkel, és a fürdőszoba felé veszi az irányt. - Te ezt
akartad.
- Ne csináld ezt - kiáltja Cole, és felpattan az ágyról. - Ez nem az ő
hibája.
Trace becsukja az ajtót, aztán kulcsra zárja.
 Hiba. Ez csak akkor fordul elő, ha valaki tévedett.
Hallani, ahogy Trace kinyitja a zuhanyt, mire összeugrik a gyomrom. A
szám elé teszem a kezem, hogy palástoljam az állam remegését. El ne sírd
magad, Danni! A világ összes könnye nem lesz elég, hogy ezt
helyrehozzuk.
- Ez meg hogy történhetett? - kérdezem inkább magamtól, mint Cole-tól.
- Ez? - kérdezi, és a fürdőszoba felé mutat, aztán visszatér az ágyhoz. -
Nincs időm felsorolni az összes gondját, de a legfőbb a segglyukhoz
köthető.
- Komolyan, Cole.
Összeszorul a szívem.
Cole hanyatt fekszik, aztán átkarol, és magunkra húzza a lepedőt.
- Hagyjuk.
- Nem - vágom rá, aztán felkapom a fejem és mélyen a szemébe nézek. -
Nem lehet csak úgy… elmenni mellette. Szörnyű, amit egymással
művelünk.
Hosszú ideig csak bámul rám, aztán sóhajt.
- Biztos azt hitte, hogy ma megszegem a szabályt.
- És így történt?
- Igen. Trace tudta, hogy nem lesz képes megállítani.
- Tehát inkább csatlakozott - mormolom szomorúan.
- Hogy szemmel tarthasson. Ugyanis nem tudta volna elviselni, hogy
szeretkezzek veled anélkül, hogy ő is hozzád érhetne.
Imádom Trace érintését, és azt is szeretem, ahogy kontrollálni akar, de
nem azon az áron, hogy megbántsam.
- Ezt ő mondta?
- Ismerem őt, kicsim. Sokkal jobban, mint te.
Ahogy ezt végiggondolom, átkozom magam, amiért nem figyeltem
jobban. Ha tudtam volna, hogy Trace-nek ez nem okoz valódi örömöt,
megakadályoztam volna, hogy belekezdjünk ebbe az egészbe. Vagy
legalábbis megpróbáltam volna. Jócskán meg kellett volna erőltetnem
magam, hogy nemet mondjak nekik a szexre. Egyszerűen nem így kódoltak.
Mi nagyon jók vagyunk együtt. Ők dominálnak és irányítanak, én pedig
átadom magam nekik.
Felkönyökölök, és végigsimítok Cole mellkasán.
- Te akartad a hármast?
- Nem - válaszolja feszülten. - Folyamatosan próbáltam Trace-t
kikapcsolni a gondolataimból. - Megsimogatja a hátamat. - Egy dologban
egyetértek vele. Ilyen többet soha nem fordul elő.
Nem mondja, hogy megbánta, de látom az arcán. Kicsit olyan, mintha
pofon vágott volna.
Érzelmileg és testileg is elfáradtam, ezért képtelen vagyok visszatartani a
könnyeimet. Végigcsorognak az arcomon, de próbálom legalább a sírás
hangját elfojtani.
- Akkor miért csináltad? - kérdezem suttogva.
- Mert szeretlek. És kívánlak.
- Nem értem, hogy tudsz engem szeretni. Kész csődtömeg vagyok.
- Még a végén annyira kikészítelek, hogy egy másik férfi oldalán fogod
keresni a szerelmet és a boldogságot. - Magához ölel és homlokon csókol. -
Bármit megteszek érted.
- Hát ez az. Pedig nem kellett volna.
Csendben maradunk, ami csak arra jó, hogy kicsit elgondolkodjak.
Csábító szavak, szexi mosoly, szép kék szempár, önuralom. Két férfiba
lettem szerelmes, harcoltam, hogy megtartsam őket, de ennek most be kell
fejeződnie. Valakinek muszáj kimondania a végszót, és ez a pocsék feladat
rám vár.
Döntenem kell. Nem négy hónap múlva. Minél hamarabb. Lehetőleg egy
héten belül, hogy végre kimásszunk ebből az egészből. Nem várhatok
sokáig. Nem várhatok az „igen, most jött el a pillanat” érzésre. Úgysem jön
el. Ki kell tépnem a szívem egy részét, és úgy kell továbblépnem.
Pár perc múlva Trace kijön a fürdőszobából és egy szál bokszeralsóban
az ágyra fekszik. Mellém csúszik, fejemet a vállára hajtom, miközben a
mellkasom Cole-hoz ér.
- Boldog születésnapot, Danni - Trace megcsókolja a nyakamat.
Halkan sírok.
 tizenhetedik fejezet
Arra ébredek, hogy kopog az eső az ablakon. Barátságtalan ez a reggel.
Hideg a matrac. Cole sehol. Trace sehol. Csak a pocsék érzés marad nekem.
Lezuhanyozom, felöltözöm, iszom egy kávét… Mindezt lassan, gépiesen.
Trace bezárkózott az irodába és dolgozik. Cole hagyott egy üzenetet,
melyben tudatta velem, hogy horgászni ment.
Kezemben egy csésze kávéval kibámulok a konyhaablakon. Ki megy
ilyenkor horgászni?
Egy olyan ember; aki el akar távolodni.
A következő három napban is esik.
Három napig.
Pocsék szám.
Kegyetlen.
A három az érzelmek háborúja.
Cole és Trace a maguk módján kerülik egymást. Egy fedél alatt laknak,
ugyanabban az ágyban alszanak, de nem szólnak egymáshoz és egymásra
sem néznek. Nem beszélünk arról, ami azon a bizonyos éjszakán történt.
Valahányszor megpróbálom szóba hozni, lehurrognak. Ennyit a nyitott
kommunikációról.
Amikor négyszemközt vannak velem, már a tekintetükkel is
levetkőztetnek. A maguk módján mindketten éreztetik velem, hogy
szeretnek. Gyengéden hozzám érnek, lopott csókot adnak, de ezzel vége is
az intimitásnak.
Megértem. A szabályokat megszegtük, a jövő pedig bizonytalan.
Szükségük van a távolságra, hogy saját stratégiát dolgozzanak ki. Ha
egyáltalán szükség van erre.
Hagyok nekik teret, de bolondok, ha azt hiszik, hogy még négy hónapig
kibírjuk így.
Míg ők a ház különböző pontjain töltik ezt a három napot, én
bezárkózom a táncterembe. Bár ez nem igazi bezárkózás. Nyitva hagyom az
ajtót és bömböltetem a zenét. Részemről bármikor bejöhetnek, ha
beszélgetni akarnak.
 Nekem is lenne mit mondanom.
Megfogom a balettrudat, kinézek az ablakon, majd elkezdem a táncot,
amint megszólal Katelyn Tarvertől a You Don’tKnow című szám.
Cole és Trace hihetetlenül boldoggá tesznek. Bármelyikükkel képes
lennék leélni az életemet. Mindegy, milyen különbözőek, nem tudok rosszul
választani.
De Cole-lal találkoztam először.
Lángra lobbantotta a lelkemet, és úgy csókolt, hogy tudtam, ez a
kapcsolat örökre szól. Van egy koreográfia, amit kizárólag neki szántam.
Tökéletes köztünk a kémia, és tudom, hogy nemcsak testi, hanem lelki
értelemben is egymásnak lettünk teremtve. Mindig megtaláljuk az
egymáshoz vezető utat.
Őt kéne választanom, de ebben csak akkor leszek biztos, ha mellette
döntök.
Amikor véget ér a szám, odamegyek a lejátszóhoz, visszatekerem a
zenét, dúdolok, riszálok és tánc közben eszembe jut Trace. Sajnálom, hogy
megbántottam. Eszembe jut, micsoda szerelemben volt részem általa. Félek,
hogy eltaszítom magamtól.
Háttal állok az ajtónak, ezért nem érzem a közeledtét. Átkarolja a
csípőmet, a homlokát pedig a tarkómra támasztja.
Elolvadok.
Ne add be a derekad, Danni! Muszáj megtenned.
Ösztöneim ellenére igyekszem érzelmileg és értelmileg is józan maradni,
ezért ellököm.
Erre lejjebb csúsztatja a fejét és megfogja a sortom szélét. Megfeszülök,
mire elenged.
Összeugrik a gyomrom, de próbálok semleges hangon megszólalni.
- Akarsz… beszélni arról az estéről?
- Nem - válaszolja tömören, aztán hátrateszi a kezét és alaposan
végigmér.
Fekete nadrágban és fehér ingben ugyanolyan makulátlan a megjelenése,
mint a testtartása. Úgy néz rám, mint aki már tudja.
 Elbizonytalanodom, és úgy döntök, várok holnapig. Vagy holnaputánig.
De minél tovább húzom, annál nehezebb lesz.
Most jött el az idő.
Nyisd már ki a szád, te szerencsétlen!
Odamegyek a lejátszóhoz és letekerem a zenét. Aztán megfordulok,
kihúzom magam és igyekszem bátor arckifejezést vágni.
- Beszélni akarok ve…
- Én pedig azt akarom, hogy vetkőzz le és tüntesd el ezt a kamu
arckifejezést.
Kiráz a hideg, és a gyomrom is összeugrik az utasítására. A bátorság-
maszkom hirtelen lehull, és átveszik a helyét a könnyek. Hátralépek,
megköszörülöm a torkom és igyekszem leküzdeni a szorongást.
Remegő kezemre néz, aztán észreveszi, hogy párás a szemem és rögtön
megváltozik a viselkedése. Leengedi a karját. Már nem vág olyan szigorú
arcot, csak megrázza a fejét, mintha sokkot kapott volna.
Letörlöm a könnyeimet és átkulcsolom a derekamat.
- Trace…
Kihúzza magát, mélyen a szemembe néz, miközben magamban
visszaidézem, amit mondott.
Ha te tudod, akkor mi is tudni fogjuk. És akkor vége.
- Mondd ki! - utasít nyersen, ugyanakkor szívbemarkolóan.
Meg sem tudok szólalni.
Ha Cole-t választom, akkor egy szívtelen ribanc vagyok. De akkor is, ha
Trace-t. Akkor pedig szemen is köphetem magam, ha nem választok.
Meghoztam a döntést. Itt az ideje, hogy megmondjam. Ki kell állnom
magamért és a döntésemért.
Mély levegőt veszek, aztán lassan kifújom.
- Cole-t választottam.
Trace megkövülten áll. Nem pislog, miközben rám néz. Vitatkozni akar.
Látom az állkapcsa feszülésén. Legszívesebben azt követelné, hogy
változtassak a döntésemen. De legfőképpen olyasmit akar befolyásolni,
amire képtelen.
 Azt akarom, hogy ha engem választasz, azt önszántadból minden külső
kényszer vagy kétség nélkül tedd. Azt akarom, hogy értem dobogjon a
szíved\ és nem azért, mert megkövetelem, hanem azért, mert mi ketten
összetartozunk.
Pontosan tudom, mikor fogadta el a döntésemet. Zihál a mellkasa és
hátrál.
Ahogy látom a megsemmisült pillantását, majd megszakad a szívem.
Mintha késsel szúrnának, annyira fáj látni az elkeseredettségét.
Végignéz a szobán, mintha nem tudná, hová menjen és mihez kezdjen
ezután. Még reményvesztett, csalódott tekintete ellenére is tökéletes.
-Trace! - közelítek felé, miközben többször úgy érzem, végem. - Mondj
valamit!
A hajába túr és az ajtó felé fordul. Aztán kiviharzik.
Utána rohanok, kergetem az előszobában, aztán irány a háló. Átkutatok
minden szobát, hogy megtaláljam Cole-t, de néma csend honol a házban.
Biztos horgászik.
- Kérlek, mondj valamit! - követem Trace-t a szekrényéhez.
Felveszi a zakóját és igyekszik elrejteni az érzéseit. Remegő kézzel veszi
ki a ruhákat a szekrényből és behajítja őket egy bőrtáskába.
- Elmész? - kérdezem összetört szívvel.
Hát persze. Mégis mi mást tenne?
Nem válaszol, és még csak nem is néz rám, miközben pakol.
Visszanyelem a könnyeimet, és tudom, hogy végleg elvesztettem. Nincs
jogom sírni.
- Ennek nem lehet így vége - a karja után nyúlok. - Meg kell beszélnünk.
- Márpedig ennek csak így lehet vége. Menj az utamból! - kikerül, és a
táskával a kezében kiviharzik a hálószobából.
Követem a nappaliba. Felkapja a kulcsait a konyhapultról és a bejárati
ajtó felé veszi az irányt. A feljárónál parkol, néhány lépésre a háztól. Már
csak néhány másodpercem maradt.
- Trace, várj! - kiáltom rémülten.
Látom, hogy lassít, ami azt jelenti, hogy talán fontolóra veszi a dolgot.
Aztán megáll. Lehet, hogy mégis meghallgat.
 Beüti a kapukódot, megfogja a kilincset, végül leengedi a karját. Aztán
megfordul és rám néz.
Ahogy elnézem a bánatos arckifejezését, majd megszakad a szívem. Pár
lépésre áll tőlem. Párás a szeme.
Én is érzem, hogy könnyek szöktek a szemembe, de próbálom őket
visszatartani.
Lassan közelítek felé, aztán megállok. Hagyom, hogy olvasson az
arckifejezésemből. Hagyom, hogy mélyen a szemembe nézzen. Szavak
nélkül is kifejezem, amit mondanék.
Mindig szeretni foglak és soha nem felejtelek el. Nem felejtem el az ajkad
ízét és a szenvedélyes, vad, szerelmes csókokat. Hálás leszek neked, amiért
vigyáztál rám és megmentetted az életemet. Szerelmet adtál, amikor azt
hittem, hogy nem lesz benne részem. Nem felejtem el a színpadot, amit
nekem építtettél, a tekintetedet, ahogy a fellépéseimen rám néztél, és a
rajongást, amikor tánc közben figyeltél. Nem felejtem el az ágyat a
lakásodban, az öleléseket, ahogy a torkomat szorítottad, az arcodat, ahogy
a hajamat simogattad. Nem felejtem el a parancsolgatásaidat, a
kontrollmániádat, a keserű kávét, a skót whiskyt, amit sokszor kortyoltál,
míg én sört ittam. Mindig hálás leszek, hogy újra megtanítottál mosolyogni.
Végigfut egy könnycsepp az arcomon, mire gyorsan letörlöm.
- Nagyon sajnálom.
- Ne kérj bocsánatot, Danni Angelo - mondja kicsit remegő hangon. - A
szívemet adtam. Ahogy az alkalmat is, hogy összetörd.
Folyamatosan csóválom a fejem és próbálom összeszedni magam.
- Nem akartam…
- Pszt.
Lenéz, és lehunyja a szemét.
- Benne volt a pakliban, hogy választasz közülünk. Ezt én is tudtam és
semmit nem bánok.
Kinyílik az ajtó, és bejön Cole. Leveszi a fejéről a sapkát, bőrkabátja
csupa víz. Felnéz és észrevesz minket a bejárati ajtó előtt. Aztán a Trace
kezében lévő táskára bámul.
Megkövülten áll, aztán közelebb jön hozzánk.
 Trace kinyitja az ajtót, és elindul. Aztán megáll, visszafordul, és
csökkenti a köztünk lévő távolságot. Megmarkolja a tarkómat és maga felé
húz. Ajkát a homlokomra tapasztja. Hallom a légvételét, érzem a
szívdobogását és a mély fájdalmat, ami belőle árad.
Nem ő az első, akit szerettem és elveszítettem. De az ő szerelme sokkal
többet jelentett, mint az eddigiek. Felbecsülhetetlen a veszteség. Vérzik a
szívem és zokogni kezdek.
Szó nélkül elenged, aztán kilép az ajtón.
Pont ettől a pillanattól féltem, mióta Cole hazatért. Jobban fáj, mint
hittem. Olyan érzés, mintha darabokra tépnének.
Cole követi Trace-t a kocsihoz. Trace kinyitja a Maserati ajtaját és
bedobja a táskát. Cole mond valamit, de nem hallom az esőben. Trace
megfordul és ránéz, de nem látok kifejezést az arcán. Csak azért pislog,
hogy elterelje az esőcseppeket.
Cole szája mozog, a hajába túr és letörli az arcáról az esőcseppet. Még
több szó. Még több üres tekintet Trace részéről. Aztán Cole leengedi a
karját, lehajtja a fejét és a földet bámulja.
Nem tudja enyhíteni a fájdalmat. Örülnék, ha biztos lehetnék benne, hogy
az összetört szívet már nem lehet tovább törni, de sajnos ez nem igaz.
Törik, törik és mindegy, hányszor éri bánat, valahogy összeszedi magát,
hogy aztán újból eltörhessen.
Cole mond még valamit, amire Trace felhúzza a vállát. Aztán Cole
mozdul és átöleli Trace-t. Szívszorító látványt nyújtanak.
Amikor Trace viszonozza az ölelést, végképp kiborulok. Alig állok a
lábamon. Elhomályosul a látásom és legszívesebben visítanék. Elmegyek az
ajtótól, és a lépcső felé botorkálok.
Ahogy elérem az első lépcsőfokot, kitör belőlem a zokogás. Rázkódik a
vállam és elfog a hányinger. Aztán eszembe jut, milyen ocsmányul néztem
ki annak idején, amikor belenéztem a törött tükörbe. Nem süllyedhetek
odáig.
El kell engednem Trace-t.
Tovább kell lépnem.
Nem vagyok egyedül.
 Leülök a lépcsőre és folyamatosan lélegzem. Be, ki. Be, ki. Aztán
felállók, és kifésülöm a könnyáztatta hajtincset az arcomból.
Ajtócsapódást hallok, és Cole léptei egyre hangosabbak. Megáll
mögöttem, lehajítja a kabátját a földre, aztán hideg, vizes kezével
megragadja a felkaromat.
- Elment? - kérdezem suttogva.
- Igen. - Végigsimít a karomon és megfogja a kezem. - Mit szólnál egy
forró fürdőhöz?
Lassan bólintok.
- Mit mondtál neki?
- Danni! - sóhajt. - Tudom, hogy szomorú vagy. Ezt nem tudom
elmulasztani, de igyekszem enyhíteni a fájdalmadat. - Átölel és szorosan a
mellkasához húz. - Irány a fürdő.
- Jó.
A vállára hajtom a fejem, miközben ezer gondolat kavarog a fejemben.
A legnagyobb fürdőszobába visz. Kinyitja a csapot, és levetkőzünk.
Amikor beülünk a vízbe, az ölébe kuporodom és beszippantom a testének
melegét.
- Nincs kétségem a döntésem felől, de időre lesz szükségem - mondom,
és végigsimítok a kulcscsontján.
- Ha nem gyászolnád, azt hinném, nem is emberből vagy.
Megpuszilom az arcát, ő pedig végigsimít a hátamon.
Megnyerte a háborút, de mi lesz, ha csak az összetört szívem lehet az
övé? Nem az a nő vagyok, akibe öt évvel ezelőtt beleszeretett. Amikor
meghalt, lassan belőlem is kihunyt az élet. Most… Csak sötétséget látok.
Nehéz erősnek lenni, amikor tudom, hogy Trace kint van az esőben és
egyre távolabb kerül tőlem. Magányos és sebzett.
- Mit mondtál neki? - kérdezem halkan.
- Mondtam, hogy hívjon, beszéljünk, és ott leszek neki, ha szüksége van
rám.
- Mint barát? - kérdezem reménykedve.
- Igen. Emlékeztettem őt a neked tett ígéretre. Hogy dolgozni fogok a
barátságunkon.
 - Köszönöm - megpuszilom a vállát, a nyakát, aztán megfogom az arcát. -
Mondtam neki, hogy továbbra is érdekel a sorsa.
Kicsit megkönnyebbülök. Ezek szerint ott marad Trace-nek. És nem
kétséges, hogy értem is megtenné.
Karjában tart, míg begyógyulnak a sebek.
Mosolya új életre kelt.
Szerelme gyógyír minden fájdalmamra.
Hosszú idő óta először érzem, hogy révbe értem. Mindörökké.
 tizennyolcadik fejezet
Két héttel később Cole csónakján süttetem az arcom. Lábamat a padra
teszem, hátam Cole mellkasához ér. Folyamatosan birizgálom az
úszónadrágja szélét. Még nem múlt el a szomorúságom. Talán egy kicsit
tompult az idő múlásával, de még mindig eszembe jut Trace.
Amikor Cole meghalt, csak a saját veszteségemmel kellett törődnöm.
Valamivel könnyebb volt, mint… a mostani helyzet. Szívesen nyugtatnám
magam azzal, hogy Trace hamar továbblép. Erősebb, mint én. De tudom,
hogy ez nem ilyen egyszerű. Magányos St. Louisban, és nincs, akinek a
vállára hajthatná a fejét. Biztos megrohanják a közös emlékek.
Na jó, ebből elég. Ha Trace-re gondolok és azon agyalok, hogy mi van
vele, az olyan, mintha érzelmileg megcsalnám Cole-t. Ezért próbálom
elfelejteni azt a gyönyörű kék szempárt és Trace szőke fürtjeit.
Cole egy csendes kikötőbe horgonyozta a csónakot, távol a zsúfoltságtól.
Csak mi ketten vagyunk, alattunk a hullámzó tóval.
Bikini és egy hosszú ujjú felső van rajtam. Meleg áprilisi napunk van, de
amikor belemártom az lábujjam a vízbe, kiráz a hideg.
Úszás helyett a napozás mellett döntöttünk. Nem mintha Cole-nak több
barnaságra lenne szüksége. Annyi időt tölt a szabadban, hogy már így is
bronzbarna a bőre.
- Mondj tizenegy dolgot, amit még nem tudok - kérem tőle.
Megfordulok, aztán a két oldalához teszem a térdem és a szemébe nézek. -
Bármiről.
- Tizenegyet?
- Se többet, se kevesebbet.
Pont ugyanezt a választ adtam neki a találkozásunk első napján. Ha
vissza tudnám idézni azt a felhőtlen boldogságot és könnyedséget, ami
aznap áradt belőlünk, talán nem lenne most olyan nehéz.
- A szemed egy viharfelhőre emlékeztet. Mélyszürke. Mindig mozog.
Veszélyes. Fenyegető. Sokszor villámokat szór. Míg nem találkoztam veled,
ki nem állhattam az esőt. Az a sok tócsa és sár …
- Cole… - sóhajtom.
 - Hét nyelvet beszélek tökéletes kiejtéssel. Egyszer megfojtottam egy
fickót a lófarkával. Nem iszom szívószállal vezetés közben, mert félek,
hogy egy hirtelen fékezésnél a torkomon akad.
- Visszatérhetnénk a férfihoz a… - nézek rá határozottan.
- Ma reggel hívott Trace.
Szívem hevesen dobog, de igyekszem leplezni az izgatottságomat és
próbálok közömbös maradni.
- Komolyan?
- Ezt így nem csinálhatjuk - vágja rá feszülten. - Nem fogod elrejteni
előlem az érzéseidet.
Felpattan. Kihúzom magam és visszatartom a levegőt. A testtartásán is
látom, hogy komolyan beszélni akar velem, én pedig tartozom neki
annyival, hogy végighallgatom.
A kormányhoz hajol és babrál valamit a lejátszón. Nemsokára felcsendül
a gitár, de egyáltalán nem ismerős a zene. Ez nem a tőle megszokott punk-
rock hangzavar.
- Ismered ezt a számot? - kérdezi és elém áll.
A fejemet csóválom.
- Mi ez?
- SYML-től a Where’s My Love. Nemrég hallottam. És rögtön rád
gondoltam.
Ez a szám tele van vágyakozással. Valóságos ima a szerelemhez.
Cole a lábam közé térdel, felemeli a kezét és megsimogatja az arcomat.
- Trace azért hívott, hogy megkérdezze, hogy vagy.
- És ő? - kérdezem fürkésző tekintettel.
- Ő Trace. Hűvös és tartózkodó, mint mindig. Mintha egy idegennel
beszélgetnék.
- Mit mondtál rólam? - kérdezem feszülten.
- Azt mondtam, nimfomániás lettél. Egész nap le sem szállsz a farkamról
- válaszolja vigyorogva.
Sóhajtok. Cole és én az „édes hármas” óta nem voltunk együtt. Mardos a
bűntudat. Bár most már alábbhagyhatna, mert csak Cole és én maradtunk.
Talán akaratlanul is úgy vezekelek, hogy távol tartok magamtól minden
élvezetet, míg Trace egyedül próbálja újrakezdeni.
-Tudom, hogy hiányzik, és egyáltalán nem örülök - mondja Cole és
végigsimít az arcomon. - De engem választottál. Mellettem döntöttél, ezért
az én vállamon tudod kisírni magad, nekem kell megvigasztalnom téged és
én ölellek magamhoz jóban, rosszban. Ne rejtsd el a fájdalmadat, Danni.
Oszd meg velem.
Felé hajolok és az ajkamat az övéhez érintem.
- Szeretlek.
- Én is téged.
A tenyerembe csúsztatja a kezét, és valami kicsi, kör alakú dolgot tesz
bele.
Hátralépek, és széttárom az ujjam, hogy lássam, mit kaptam.
Eljegyzési gyűrű.
Nem kell megfordítanom, hogy lássam a feliratot. Ahogy elolvasom,
melegség járja át a szívemet.

Örökké - Együtt.

Egekbe szökik a pulzusom és kiszárad a szám. Nem tudom, sírjak vagy

nevessek. Nem gondoltam, hogy valaha viszontlátom ezt a gyűrűt.
Cole elveszi tőlem és az ujjamra húzza. A rossz ujjamra.
- Amikor készen állsz, tedd a bal gyűrűsujjadra - mondja. - Jelzésképpen.
Összevonom a szemöldököm. Nem akarok további döntéseket hozni a
szerelmünket illetően. Azt akarom, hogy húzza az ujjamra és ne adjon több
választási lehetőséget. Nem akarok irányítani. Csak át akarom adni magam
a szerelemnek, és kész.
- Mi az? - kérdezi nyersen. - Mi bajod?
- Te nem vagy biztos kettőnkben? - kérdezem, és mélyen a szemébe
nézek. - Ezért nem kéred meg itt és most a kezem?
Kitágul az orrcimpája, állkapcsa megfeszül és felpattan. Aztán felkap és
bedob a tóba. Visítok, miközben a jéghideg vízbe csobbanok, aztán
elmerülök. Hevesen kalimpálok, hogy minél hamarabb a felszínre érjek.
- Cseszd meg! - ordítom, és rácsapok a vízre. - Seggfej vagy!
 Muszáj úsznom, ha nem akarok megfagyni, ezért gyorsan tempózom.
Ahogy elérem a csónakot, látom, hogy Cole keresztbe font karral bámul
rám a csónak széléről, miközben csillog a szeme.
- Nem hiszem el, hogy képes voltál rá - mondom vacogó foggal.
- Olyan férfira van szükséged, aki időnként hideg vizet zúdít rád és
befogja a szád - vigyorog.
Az ajkamba harapok és csendben maradok, mert tudom, hogy igaza van.
- Gyere! - mondja, és felém nyújtja a kezét.
Rúgkapálok és felé nyújtózom. Ahogy kihúz a vízből, olyan érzésem van,
mintha súlytalan lennék. Amikor a csónakba lépek, libabőrös leszek.
- Dolgoznunk kell a kapcsolatunkon - jelenti ki, aztán lehúzza rólam a
vizes felsőt.
- Jó.
Remegek, miközben nem maradt rajtam más, csak a bikini.
- Kőkemény lesz.
Kicsatolja a bikinifelsőmet és leveszi.
Csupasz mellem elé kapom a kezem, előrehajolok, és végigmérem a
terepet. Nem fogom fel az előbbi beszólását, míg észre nem veszem a
merevedését. Felgyorsul a légzésem, ahogy szemrevételezem a testét.
Kockás hasizom, kigyúrt mellkas és az ellenállhatatlan, szexi mosoly.
- Tipikus férfipoén - mondom, és próbálok nem mosolyogni. - A tizenkét
évesek szoktak ilyesmivel viccelődni.
- Kérdezd meg, milyen kemény.
Abból ítélve, ahogy rám néz, tudom, hogy nem a kapcsolatunk lesz a
téma.
- Milyen kemény? - kérdezem, és hirtelen elönt a forróság.
Megfogja a kezem és a farkához szorítja a tenyeremet.
Libabőrös leszek, aztán alaposan megmarkolom a férfiasságát. Nyög,
sóhajt, aztán átkarol, felkap és hanyatt fektet a padon.
Mellém térdel, egyik kezét a combom alá teszi, az ujjával pedig a
bikinialsóm szélét birizgálja. Másik kezét a vállam alá csúsztatja. Csókolgat
és erőteljesen zihál. Lábam közé csúsztatott kezével folyamatosan piszkál,
simogat és dörzsöl. Emlékeztet rá, hogy csakis az övé vagyok és ő lesz
életem párja.
Hozzá dörgölőzöm, elolvadok a csókja által és átadom magam az
élvezetnek. Ösztönösen szétteszem a lábam. Mellbimbóm megkeményedik,
és várja az érintést.
- Kívánlak.
Mosolyog, aztán félrehúzza a bikinialsót, így szabaddá téve az intim
testtájamat.
- Mondd még egyszer!
- Kívánlak, Cole - nyögöm, ahogy feldugja az ujját.
Szája az enyémre cuppan és folyamatosan csókolgat, miközben elélveztet
az ujjával. Végül megszabadít az utolsó ruhaneműmtől is, és puszilgat,
simogat és markolász, ahol ér. Közben le nem veszi rólam a szemét.
Amikor végre a lábam közé jön, megmarkolom a haját és most én
bámulom őt. Így szeretkezünk. Kőkeményen egymáshoz simulva. Csípőnk
egyszerre mozdul. Minden porcikánk kapcsolódik. Egyikünk sem néz
másfelé.
Gyönyörű szeme van. Vad, szenvedélyes. Látom benne a jövőt. Őt és
magamat.
Ahogy magával ragad az orgazmus, azon gondolkodom, vajon ő mit lát
az én szememben.
 tizenkilencedik fejezet
Ahogy telik az idő és változnak az évszakok, továbbra is elkötelezett
vagyok Cole és a jövőnk iránt. Nem könnyű. A szerelem nem könnyű.
Csatázunk. Szeretkezünk. Minden hülyeségen összeveszünk és ajtót
csapkodunk. De aztán mindig kibékülünk.
Nem hagyom, hogy Trace bármikor a gondolataimba férkőzzön. Egy
pillanatra sem akarok vágyakozni utána. Már négy hónapja. Biztos, hogy
továbbra is az üzletével foglalatoskodik és számtalan csodaszép nőt visz az
ágyába. Én ez idő alatt vidéki nő lettem távol a világ zajától, egy olyan férfi
mellett, akinek csodálatra méltó a türelme. Cole nagyon megváltozott az
utóbbi néhány hónapban. Talán nekem is fel kéne nőnöm.
Gyönyörű augusztus este van. Mindenhonnan tücsökciripelést hallani. Az
ég koromfekete és a hajamat fújja a szél, ahogy Cole motorján ülök és
hazafelé tartunk.
Haza.
Cole azt mondja, költözzünk vissza St. Louisba, én viszont
legszívesebben nyitnék egy tánctermet a Walmart mellett, közel ehhez a
csodás tóparti házhoz. Csak és kizárólag a húgom miatt mennék vissza.
Trace miatt viszont nem szeretnék. Ha összefutnék vele és látnám, hogy egy
kicsit is bánatos… Nem akarok vele találkozni. Talán egyszer, valamikor.
De nem mostanában.
Tudom, hogy Cole és ő kapcsolatban maradtak, bár egyetlen
telefonbeszélgetést sem hallgattam ki. Nem is kérdezek róla. Nem élhetek a
múltban. A jövőm jelenti a boldogságot, és pont efelé tartok.
A húgom viszont mindig megemlíti Trace-t, amikor beszélünk. Bree még
nem szaglászott utána, de tudom, hogy ez a terve. Mondtam neki, hogy
megtagadom, ha beteszi a lábát Trace kaszinójába. Nem szívesen
fenyegetőzöm, mert nagyon hiányzik a húgom. Egy hónapja láttam utoljára,
amikor egy hetet nálunk töltött a családjával.
Cole leparkolja a motort a garázsban.
A lapockájára teszem a tenyerem, végigsimítok rajta és érzem, hogy
átnedvesedett a felsője a párától. Imádok vele motorozni nyaranta. Ha nincs
rajta bőrkabát, akkor minden izmát egyenként ki tudom tapintani.
 Leszállunk a motorról, levesszük a sisakot és egymásra vigyorgunk.
- Mi az? - kérdezem.
- Még mindig a fickó és a dinnye jár a fejemben.
Sóhajtok. Nyár elején jelentkeztem önkéntesnek egy helyi
élelmiszerbankba. Cole úgy döntött, hogy eljön velem és megnézi, milyen.
Egy órával azután, hogy megérkeztünk, belépett egy ápolatlan, középkorú
férfi, hogy összeszedje a neki adományozott élelmiszert. Amikor odaadtam
neki a két kis dinnyét, visszautasította, a mellemre mutatott, és így szólt:
- Én inkább azokat kérem. Gyanítom, hogy sokkal édesebbek.
Cole becsületére legyen mondva, hogy nem törölte képen a fickót.
Egyszerűen csak odajött, és erőltetett nyugalommal közölte a pasassal, hogy
fogja a dinnyét és távozzon.
A férfi gyorsan felkapta a dobozt és úgy kiviharzott, hogy hátra sem
nézett.
- Fáradt vagy? - kérdezi Cole, és kijön velem a konyhába.
- Nem.
- Mit szólnál egy meztelen fürdőzéshez a tóban?
Elvigyorodom. Imádok Cole-lal fürdőzni.
- Hozom a sört.
A hűtő felé fordulok.
Ahogy kiveszem a hatdarabos kartont, csörögni kezd a telefonja. Kiveszi
a zsebéből és a kijelzőre néz. Aztán csak bámul tovább.
- Ki az? - kérdezem és közelebb megyek, miközben a nyakamat
nyújtogatom, hogy jobban lássak.
Trace.
Hirtelen úrrá lesz rajtam az eddig elfojtott vágyakozás. Hiába próbálom,
nem tudom palástolni az érzéseimet, bár minden erőmmel azon vagyok.
Cole engem figyel, miközben folyamatosan csörög a telefonja.
- Ne pattintsd le! - suttogom.
Folyamatosan lavírozom a múlt és a jelen között. Ha látszik az arcomon a
keserűség, azért lehet, mert nem palástolom. Cole előtt nem rejtegetem az
érzéseimet.
 Hagyja, hogy csörögjön a telefon, miközben le nem veszi rólam a
szemét. Aztán a füléhez emeli a készüléket.
- Szia! - szól bele, és még mindig engem figyel. - Ő… Jól van.
Összeugrik a gyomrom. Trace ezek szerint még mindig gondol rám. El
nem tudom mondani, mekkora fájdalmat érzek emiatt.
- És te hogy vagy? - kérdezi Cole, aztán a konyhapultra könyököl és
oldalra hajtja a fejét, miután választ kapott Trace-től a kérdésére. -
Komolyan? Az szuper - nevet. - Komolyan mondom. Tudtam én, hogy
minden rendben lesz. Nagyon örülök.
Ezerrel pörög az agyam. Trace jól van. Talán még annál is jobban. Vajon
a kaszinóval kapcsolatban osztott meg jó hírt Cole-lal? Vagy egy nőről van
szó?
Egy másik nőről.
Forogni kezd a gyomrom, de nem hagyom, hogy hatalmába kerítsen a
féltékenység. Mégiscsak azt szeretném, hogy Trace továbblépjen. Muszáj,
hogy boldog legyen. A saját jól felfogott érdekemben jobb lesz, ha odébb
megyek és nem próbálom kihallgatni a beszélgetést.
Felkapom a sört és igyekszem Cole figyelmét az ajtóra irányítani.
Amikor bólint, elindulok a kikötő felé. Minden lépéssel tovább agyalok.
Ismét magam előtt látom a kék szempárt és az öltönyt.
Tapasztalatból tudom, hogy egy összetört szív nem gyógyul meg négy
hónap alatt.
Addig nem gyógyulnak be a sebek, míg nem érkezik gyógyír. Mint
például egy új szerelem.
Még mindig szeretem, ezért érzek megkönnyebbülést, amikor úgy tűnik,
hogy rátalál a boldogság. Ha kettőnk közül csak én szenvedek, nincs baj.
A kikötő végén kiveszem a telefont a zsebemből és levetkőzöm. Aztán
kortyolok a sörből és kiválasztom a hangulatomhoz illő zenét.
Amikor a The Chainsmokerstől felcsendül az Honest, beugrom a vízbe és
úszni kezdek. Rúgkapálok, simogatom a karomat, és könyörgök a tónak,
hogy mossa el Trace emlékét.
Nem működik. Még mindig velem van, mélyen a szívemben.
Ha ennyire szeretem, miért nem őt választottam?
 Mi lett volna, ha rá esik a választásom? Akkor St. Louis-ban lennék és
Cole után sírnék?
Mi a fene van velem? Miért nem tudok én is olyan nő lenni, aki
egyszerűen beleszeret valakibe, hozzámegy feleségül, szül egy rakás
gyereket és élete hátralévő részét a családnak és a tévésorozatoknak
szenteli? Ennyi.
Mindegy. Ez egyáltalán nem az én világom.
Miután kiúsztam magam, a part felé veszem az irányt, kimászom a tóból
és kiülök a stégre. A meleg levegő simogatja a bőrömet. Ahogy a tavat
figyelem, látom, hogy a nyugodt felszínt megzavarja egy hal mozgása. Itt
minden olyan békés. Ahogy befejeződik a zene, már tapintható a csend.
Aztán lépteket hallok a stégen. Ahogy közeledik, egyre hangosabb.
Cole megáll mellettem. Félmeztelen, csak a kigombolt farmerja van rajta,
de az is félig lecsúszott. Tetőtől talpig kívánatos úgy, ahogy van.
Gondolkodom, hogy kérdezzem-e Trace-ről, de aztán rájövök, hogy nem
szeretnék hallani az esetleges nőügyeiről. Elég, ha tudom, hogy boldog.
- Miért vagyok ilyen szerencsétlen a szerelemben? - kérdezem.
- Miért mondod ezt? Ha valamiben, akkor abban kifejezetten jó vagy.
- Most komolyan.
- Én is komolyan mondtam. Vannak emberek, akik mindennap
szerelmesek lesznek, aztán ugyanazzal a lendülettel kiábrándulnak. Te nem
ilyen vagy. Ha szerelmes leszel, mindegy, mit dob neked a sors, halált,
hazugságot, küzdelmet, seggfejeket… te még akkor is kitartasz a
szerelemnél. Ha benne vagy, soha nem adod fel.
- Ez… - tüdőm hirtelen megtelik levegővel. - Nagyon szép, hogy ezt így
gondolod. Köszönöm.
- Ez az igazság, kicsim.
Feláll, és felém nyújtja a kezét.
- Táncolj velem.
Ennél jobbat nem kérhetett volna.
- Jó - megfogom a kezét, és feltápászkodom. - Tangó?
- Nem.
Felkapja a telefonomat a padról, és végigpörgeti a lejátszási listát.
 Miután visszateszi a készüléket, halkan megszólal Beyoncétól a XO.
Az esküvői tánc zenéje.
Végigméri meztelen mellemet, utána elidőzik a bugyimnál, majd a
számra néz. Aztán a karjába zár, és ütemre mozdulva körbetáncoljuk a
kikötőt. Nem tart sokáig, míg végleg rátalálunk az ütemre. Egyre
érzékibben és erotikusabban táncolunk. Testünk összesimul és lassan eggyé
válunk. Mosolygunk, pörgünk-forgunk és végig egymás szemébe nézünk.
Csodálatos. Ebben minden benne van.
Legalábbis majdnem.
Valami mégis hiányzik.
Közelebb húzom magamhoz és folytatom a táncot. Olyan sokat
gyakoroltuk, hogy már neki is tökéletesen megy. Magabiztosan vezet,
kitűnő a technikája. Ügyesen mozgatja a csípőjét, gyorsan forog és
vérprofin mozgatja a felsőtestét is. Én mégsem érzem azt az átütő energiát,
ami lángra lobbantja a szívemet.
Vajon mindig hiányzott valami? Hetekig tanítottam neki a koreográfiát.
Hogy nem vettem észre? Talán azért, mert két férfi szerelmét élveztem és
szexuálisan túlfűtött voltam.
Lehet, hogy nincs különösebb oka. Csak fáradt vagyok, és rosszkedvű.
A táncra figyelek. Cole a karjába zár, aztán alaposan megpörget. Ujjperce
megérinti a mellbimbómat. Ajka a nyakamat súrolja. Vágytól fűtött
szerelme folyamatosan árad felém.
De akármennyit táncolunk és akármennyire csábít, képtelen vagyok
elfelejteni a másik férfit.
Mintha rejtett üzenetet kapnék.
Csak nem akarom meghallani.
Nem bízom a jelben.
Úgyhogy figyelmen kívül hagyom.
Még három számot végigtáncolunk. Próbálok megfeledkezni a belső
hangról, amikor Cole a padra fektet és szeretkezünk.
Még három hónapig sikerül figyelmen kívül hagynom ezt a fura érzést.
Aztán egy éjjel azon kapom magam, hogy a konyhapultnál ülök és a jobb
gyűrűsujjamon lévő eljegyzési gyűrűt forgatom. Elhatároztam, hogy akkor
teszem át a másik ujjamra, ha alábbhagy a szenvedésem.
Csakhogy ez nem következett be. Mintha még mélyebben gyökerezne,
mint eddig. Talán, ha átteszem a gyűrűt, akkor tovaszáll a fájdalmam.
Mély levegőt veszek, és átcsúsztatom a gyűrűt a bal gyűrűsujjamra.
Bűntudatom van. Rosszul érzem magam. Csalónak.
Cole szerelmének zálogát hordom, miközben az ajtót lesem, és titkon
abban bízom, hogy Trace belép.
Beszélnem kell Cole-lal. Tudom, hogy az segít. Ha elárulom, mi jár a
fejemben, majd azt mondja, hogy túl sokat agyalok. Vagy azt, hogy fogjam
be a számat. Akárhogy is, de ketten biztosan megoldjuk.
Gyanítom, hogy tévét néz a hálószobában, ezért elindulok és
végigmegyek a folyosón. Aztán megállok, amikor meghallom a zenét. Ez
nem a hálószobából jön, hanem közelebbről.
Nyolc ajtó van a folyosón. A legtöbb zárva. Soha nem próbáltam
bemenni és a múltjában kutakodni.
Ahogy haladok és követem a zenét, egy olyan ajtóra téved a tekintetem,
amit még soha nem nyitottam ki. Rés-nyíre nyitva, és halvány fény szűrődik
ki. Odamegyek, és óvatosan megtolom az ajtót.
A félhomályban lágyan szól James Bay Let It Go-ja. A hátsó fal tele van
fegyverekkel. Kicsik. Nagyok. Pisztolyok, amik nem is annak tűnnek.
Felgyorsul a szívverésem. Ez biztos a fegyvertár.
A polcokon egy halom dosszié, több asztalon bekapcsolt laptop, a
másikon szemüveg, csizma, mellény, öv, számítógép, fényképezőgépek és
valami ketyere, amiről fogalmam sincs, mi lehet. Mindenesetre drágának és
csúcsminőségűnek tűnnek.
Van egy asztal, amin kizárólag mobiltelefonok hevernek. A legtöbb most
töltődik. Jó eséllyel munkatelefonok.
A sarokban, kicsit messzebb megtalálom a menyasszonyi ruhámat,
felakasztva. Furcsán mutat ebben a környezetben, de látszik, hogy
vigyáztak rá. Szívemet melegség járja át a gondolatra.
Kicsit úgy érzem, mintha Cole titkos világába léptem volna. Nem kéne itt
lennem. Ahogy megfordulok, látom, hogy az ajtónál ül a földön. Talán el is
mentem mellette.
 Átkulcsolja felhúzott térdét, fejét a falnak támasztja és felnéz. Tekintete
olyan szívbemarkoló, mint a háttérben szóló zene.
- Azt hittem, visszavonultál - mondom, miközben a töltődő telefonokra
és a bekapcsolt laptopokra nézek. - Mi ez?
- Visszavonultam. Csak időnként megnézem az üzeneteimet. Rengeteg
állásajánlatot kapok - válaszolja, és a telefonokkal teli asztalra néz.
- Állásajánlat?
Odamegyek hozzá és leülök mellé.
- Miféle állások?
- Jól fizetők.
Volt néhány mellékállásom az évek során, és máshonnan is sikerült
pénztgyűjtenem.
Igyekszem összeszedni magam.
- Veszélyesek - mondja kicsit elmélázva. - Amik miatt el kellett hagynom
az országot. Olykor évekre.
- Most azon gondolkodsz, hogy… - kérdezem rémülten.
- Soha nem akarnék olyan melót, ami elszakít tőled.
Felemeli a karját, mintha át akarna ölelni.
Odabújok, a vállára hajtom a fejem és figyelem, ahogy körbejáratja a
tekintetét a szobán. Végigméri a fegyvereit és annak az életnek minden
darabját, amelyért olyan szenvedélyesen rajongott. Ezek szerint jobban
hiányzik neki, mint hittem.
Engem választott, én pedig őt. Most pedig az után vágyakozunk, ami már
nem lehet a miénk. Ez olyan bizarr. És elszomorító.
Ismét felcsendül a Letlt Go, keserédes hangulatot árasztva. Egy sikertelen
kapcsolatról szól, hiába próbálkoznak a felek. Ez most nagyon szíven talál.
- Nagyon szomorú ez a szám - mondom, és végigsimítok Cole arcán,
hátha csillapítom a feszültséget. - Miért hallgatod?
- Mert tudom, mit csinálsz.
Leengedem a karomat és értetlenül nézek rá.
- Minden erőddel azon vagy, hogy ez működjön - mondja, és elcsuklik a
hangja. - De a szíved mást diktál.
 - Nem…
- Fizikailag nincs jelen, mégis kettőnk közé áll - vág közbe és mélyen a
szemembe néz. - Mintha magad alatt lennél.
- Nem. Egy olyan helyen vagyok, ahol csodás élet vár rám, egy olyan
férfi mellett, akit szeretek. Téged választottalak, Cole. Veled vagyok.
- Valaki egyszer azt mondta, hogy a szerelem nem választás kérdése -
mondja halkan.
Csendben maradok és remeg a lábam.
- Szerinted miért mondtam, hogy hat hónapot várjunk? - kérdezi, és
megsimogatja a bal kezemet, rajta az eljegyzési gyűrűvel. - Nem akartam,
hogy válassz. Azt akartam, hogy megtörténjen. Azt akartam, hogy a szíved
diktáljon, semmi más. - Halkabban folytatja, mintha magában beszélne. -
Minél gyorsabban meghoznak egy döntést, annál biztosabb, hogy nem
gondolták át.
- Miről beszélsz?
- Amikor rábírtad magad a döntésre, tudtam, hogy ez is ilyen. Ahogy
Trace kiment az ajtón, láttam a szemedben a keserűséget és a megbánást. A
szíved még nem készült fel a döntésre.
Legszívesebben megráznám és azt mondanám, téved. Csakhogy épp
ellenkezőleg.
- Hét hónapig figyeltem, ahogy belső csatát vívsz - felemeli a karomat és
kezet csókol. - A szíveddel vívtál csatát.
Úrrá lesz rajtam a fájdalom.
- Ha ez a helyzet, miért választottalak téged?
- Mert én voltam neked az első. A logikus választás. - Végigsimít a
hajamon és kapkodni kezdi a levegőt. - Csakhogy a szív nem logikusan
működik. Sokszor csak akkor jövünk rá, hogy mit szeretne, amikor
elszalasztjuk.
- Mindegy - vágom rá, aztán az ölébe ülök és szorosan átölelem. -
Szeretlek.
- Tudom. - Átkarol, és a fejem búbjára teszi az állát. - De őt jobban
szereted.
A vállába vájom a körmömet és még szorosabban hozzábújok. Vajon ezt
üzente a belső hang? Ezek szerint Trace a szívem választottja? Szeretem
Cole-t. Muszáj megoldanunk ezt a helyzetet.
Cole nem mozdul. Mintha a lélegzetét is visszatartaná. Mintha várna
valami jelre, ami gyökeresen és fájdalmasan megváltoztatja mindkettőnk
életét.
Hátradőlök és felsóhajtok. Cole arckifejezése csupa szenvedés. Mint
akinek szertefoszlott minden álma és reménye. Aztán halkan sírni kezd.
- Ne vágj ilyen arcot - mondom én is sírva, miközben próbálom letörölni
a könnyet az arcáról. - Ne add fel! - kérem lassan zokogva.
- Elvesztettelek, kicsim. Már aznap reggel elvesztettelek, amikor beültem
a taxiba és otthagytalak a teraszon, sírva. - Maga felé húz és a fülembe
súgja: - Nem adom fel. Inkább elengedlek.
Hirtelen alig kapok levegőt, és forog velem a világ. Megfogom a vállát, a
kezét és reménykedve nézek rá. Fájdalmas könnyek között tart a karjában
és velem sír, amikor belém hasít a szomorú felismerés.
Akármilyen erőteljesen próbáljuk, már képtelenek leszünk visszatérni
ahhoz a reggelhez, amikor először találkoztunk. Erős kötelék volt köztünk,
amolyan lelki kötelék, amiben jól éreztük magunkat. Lehet, hogy
társfüggővé váltunk, ezért egyikünk sem tudta elképzelni, hogy véget ér a
kapcsolatunk és végérvényesen kilépünk egymás életéből.
Továbbra sincs kétségem afelől, hogy ő a lelki társam. Egy barát, akivel
bármiről lehet beszélni. Aki a vesémbe lát. De ez még nem jelenti azt, hogy
vele fogom leélni az életemet. Amikor belém hasít ez a felismerés, olyan űrt
érzek, amit jó eséllyel sem magam, sem egy másik személy nem fog tudni
betölteni.
Felemelem a fejem, megfogom az arcát és látom, hogy még mindig
homályos a tekintete. Letörli a könnyeimet, ahogy én az övét.
- Ma már nincs több sírás.
Ajkamhoz érinti az övét. Lassan, gyengéden.
Addig csókolózunk, míg a hálószobában kötünk ki. Meg sem szólalunk,
míg levetkőzünk. Nem sírunk, amikor lassan belém jön.
Ezt már csináltuk. Ez a búcsúszex. Ezúttal viszont más. Ezúttal nincs
ígéret. Nem mondja, hogy visszatér. Minden behatolással mélyen a
szemembe néz, mintha így akarna szavak nélkül elköszönni.
Örökre.
 Ahogy a karjában fekszem, próbálom minden egyes arcvonását
megjegyezni. Mélybarna szempár, erős áll, borosta. Hihetetlenül jóképű.
Szenvedélyes. És többé már nem az enyém.
- Hálás vagyok, hogy hét hónapig veled lehettem. - A fülem mögé tűri a
hajtincsemet.
- Hálás vagyok minden légvételért, minden táncért és minden emlékért,
amit tőled kaptam - suttogom.
Ő vezetett el Trace-hez. Nem emlékeztetem és nem is kérdezek a
telefonbeszélgetésről. Akár egyedülálló Trace, akár nem, ebben a
pillanatban mindegy. Most csak Cole és én vagyunk, de tudjuk, hogy ez a
pillanat nem tart sokáig. A jövő még várhat.
Elcsendesedünk, egymásra nézünk, de lélekben távolodunk. Szinte
érzem, ahogy messzebbre kerül. Tekintete tompa, teste megfeszül.
Szeretném megmondani neki, hogy szeretem, de ezt ő is tudja. Már mindent
elmondtunk egymásnak.
Lehunyom a szemem és gyászolok.
Ha szomorú vagyok, majd mindig a kis gödröcskékre gondolok az arcán.
Soha nem felejtem el a sóhajtását. Mielőtt elalszom, még érzem, hogy
homlokon csókol.
Amikor felébredek a sötétben, nem kell átnyúlnom a matracon, hogy
tudjam: elment.
 huszadik fejezet
Felkelek, aztán végigvánszorgok az előszobán. Kábultnak és elesettnek
érzem magam. Átvágok a konyhán és benézek a garázsba. Amikor látom,
hogy nem áll ott a motorja, térdre rogyok, és kitör belőlem a zokogás.
Nagyon sokat jelent nekem. Ő a mindenem, és pont emiatt zavarodom
össze. Hogy nélküle kell újrakezdenem.
Hagyom, hogy úrrá legyen rajtam a gyász. Vége. Örökre. Cole elment, és
maradt az üresség. Érzem, hogy maga alá temet a bánat, de nem akarok
összeomlani. Sírok, zokogok, de ezek tisztító könnyek.
A szerelmünk váratlanul érkezett azon a reggelen, és ki tudja, talán pár
év múlva ugyanilyen váratlanul halványulna.
De biztos, hogy sosem múlna el.
Igaza volt. Amikor szerelmes leszek, képtelen vagyok kiábrándulni.
Akárcsak ő. Biztos vagyok benne, hogy mindig szeretni fog.
A garázs ajtajánál ülök, míg a nap be nem süt az ablakon. Aztán
feltápászkodom a földről, és igyekszem megfeledkezni a fájdalomról, hogy
végre összepakoljak.
Ahogy elhagyom a konyhapultot, egy hatalmas, fehér borítékra leszek
figyelmes, rajta a Danni felirat, Cole kézírásával. Remegő kézzel
felemelem és a tartalmát a pultra borítom.
Lakáskulcs.
Iratok.
Jogi dokumentumok.
Elhomályosul a látásom és az egekbe szökik a pulzusom.
A házam adásvételi szerződése.
Megvette a házamat.
Egy hónappal az után, hogy eladtam egy fiatal párnak. Az ára… Majd
leesik az állam. Kétszer annyit fizetett, mint a ház piaci értéke.
A francba. Leteszem a papírokat, és gombóc nő a torkomban. Miért
csinálta ezt és miért nem szólt? Vajon kezdettől fogva tudta, hogy ez az
egész nem fog működni kettőnk között? Vagy akkor vette meg a házat,
amikor elrabolt és azt akarta, hogy ne legyen okom visszamenekülni?
 Ezt talán soha nem fogom megtudni. Mindenesetre hálás vagyok. Tudja,
mennyit jelentett nekem az a ház. Sok emlék fűződik hozzá, és nagyon
sajnáltam, hogy túl kellett adnom rajta. Bár ezek szerint mégsem.
Átfutom a papírokat, aztán remegő kézzel visszateszem őket. Nincs
üzenet. Nincs búcsú. Talán jobb így.
Leteszem a borítékot, és a hideg futkos a hátamon.
A kezem. Nincs rajta gyűrű. A jobb kezemen sincs. Elvitte?
Ahogy a menyasszonyi ruhámat is.
Bánatos félmosolyt erőltetek magamra. Olyan szentimentális. Ez nagyon
fog hiányozni.
Már most hiányzik.
Ismét rám tör a szívfájdalom, de erőt veszek magamon, és gyorsan
bemegyek a hálószobába. Nemcsak a gyűrűt és a menyasszonyi ruhát
hagyom hátra. A kocsimnak nincs hátsó ülése, és mindössze két kisebb
táska fér el benne. Ezért a sok parádés ruhadarab, valamint a táncosruhák és
a kiegészítők is itt maradnak.
A táncterem felé veszem az irányt és megállok. Leengedem a karomat,
megfordulok, és végigmérem a helyiséget.
Ezt nekem építette.
Még egy tánc.
Odamegyek a lejátszóhoz és kiválasztom Bozemantől a Whatls Love
című számot.
Lassan táncolni kezdek. Patakokban hull a könnyem és igyekszem
minden emléket megőrizni. A padlótól a beáradó napfényen át a balettrúdig,
a zene visszhangjától a hatalmas mennyezetig.
Amikor véget ér a zene, letörlöm a könnyeimet, és ráveszem magam,
hogy elinduljak, mindezt magam mögött hagyva.
Egy óra múlva kihajtok a garázsból és könnyek között útnak indulok.
Ahogy végleg elhagyom a házat, keserves zokogásban török ki.
Aztán fogom a telefont, és felhívom a húgomat.
Bree majdnem végigbeszéli a négyórás utat. Felajánlja, hogy maradjak
náluk, míg elhozom a cuccaimat. Vigyázni akar rám.
 Már épp eleget törődött velem annak idején. Igen, szomorú vagyok.
Nagyon elhagyatott. De már egyedül is meg tudom oldani. Akkor is, ha a
földön kell aludnom.
Amikor meglátom a házat, elfog a nosztalgia. Már tizenegy hónapja,
hogy itt jártam. Kíváncsi vagyok, mi történt közben a szomszédaimmal.
Remélem, senki nem halt meg.
Valaki biztos, hogy gondozza a kertet. Behajtok, és döbbenettel látom,
hogy lenyírták a füvet és a sövény is rendezett. Vajon Cole megbízott
valakit a munkálatokkal?
Leparkolok, elindulok a hátsó ajtó felé, miközben reszketek a decemberi
hidegtől. A házban sincs melegebb. A francba. Még az is lehet, hogy
mindent kikapcsoltak.
Átrohanok a konyhán, felkapcsolom a villanyt, mire kigyullad a
mennyezeti lámpa fénye. Igen! Maximumra tekerem a fűtést. Aztán mély
levegőt veszek, és bemegyek a hálószobába.
Ott az ágy és még néhány bútordarab, utóbbiak egy fehér takaró alatt.
Letépem a takarót, aztán szobáról szobára haladok és egyre több bútort
találok a porfelhő alatt. Minden az enyém. Minden, amit a raktárban
hagytam.
A por vastagságát tekintve rég hozta őket ide Cole. Mintha tudta volna,
hogy visszatérek.
A házunkba.
Ha mélyen a levegőbe szippantok, érzem Cole illatát. Érzem a jelenlétét a
levegőben és hallom, ahogy jár-kel a szobában. Mintha ismét csak a
szellemét látnám. Olyan érzés, mintha újra meghalt volna.
Patakokban hull a könnyem, és hagyom, hogy áradjon, miközben
kiveszem a kocsiból a csomagokat, berámolok és összekuporodom az
ágyon.
Idő kell, míg meggyászolom Cole-t.
Amikor készen állok, jöhet a következő lépés.
Ha elég bátor vagyok, ez a lépés a Regal Arch Kaszinóba vezet.
 huszonegyedik fejezet
Átvágok az éttermen, és egy magas, komoly férfialakot keresek. Még át
sem léptem a Bissara küszöbét, amikor remegni kezd a lábam a magas
sarkú csizmában.
Körülöttem játékgépek zörögnek és villognak. Vágni lehet a cigifüstöt, a
pincérek pedig folyamatosan sürögnek-forognak.
Úgy gondoltam, lassítok, és így is lett. Már egy hónapja St. Louisban
vagyok, közben a húgomékkal töltöttem az ünnepeket, felvettem a
kapcsolatot a táncpartneremmel, Nikolaijal, és megint elkezdtem az
önkénteskedést a hajléktalanszállón.
Nem beszéltem Cole-lal. Nem néztem új munka után. Trace-t sem
kerestem.
Ha Cole és Trace még mindig beszél egymással, akkor Trace tudja, hogy
visszatértem. Mégsem hívott. És nem bukkant fel.
Továbblépett.
Izzadok, émelyeg a gyomrom, és pocsék érzés kerít hatalmába. Végig
kell csinálnom. Tudnom kell, hogy van-e remény a boldogságra.
Végigsimítok a szürke ruhámon, kicsit lejjebb húzom az alját és
beletörlöm a tenyerem.
Hol lehet Trace?
- Danni! - szól egy női hang, melynek hallatán megfordulok, és örülök,
hogy ismét látom a helyes hosztesz-lányt.
- Crystal! - megölelem.
Itt volt, amikor Trace eljegyzett. El tudom képzelni, milyen pletykák
mentek körbe, miután szakítottunk.
- Visszajöttél? - kérdezi széles vigyorral az arcán. - Megint itt táncolsz?
- Csak beugrottam.
Az üres színpadra nézek, és elszorul a szívem.
- Keresnek táncost?
- Mr. Savoy még nem talált megfelelőt. Fogadok, hogy ha jelentkezel…
- Itt van? Nem láttam.
 És ekkor felbukkan. Egy távoli asztalnál ül a félhomályban. Olyan
zsúfolt az étterem, hogy én is alig látom.
- Ne haragudj - otthagyom Crystalt, és odamegyek Trace-hez. Már a
puszta jelenléte is elvarázsol.
Fekete öltöny, nyakkendő, fehér ing, komoly arckifejezés és
természetesen makulátlan frizura.
Nyújtogatom a nyakam, hogy jobban lássam az arcát. Vajon szomorú?
Nyugodt? Túl messze van, hogy lássam. Tompa a fény, ráadásul nem néz
felém. Egyszer sem néz fel.
Szaporázom a lépteimet, kikerülöm a pincéreket, átvágok a tömegen, és
ahogy közelítek, egyre jobban félek.
Néhány lépés múlva már tisztán látom az asztalát, ahogy azt is, hogy
társasága van. Ijedtemben megbotlom.
Majd megszakad a szívem.
Egy elegáns nő ül vele szemben. Hosszú, fekete haja van, izmos, vékony.
Elegáns, fekete ruhát visel és mosolyog. Szája szép pirosra festve.
Minden szép rajta. Kivéve, hogy azzal a férfival van, akit szeretek.
Trace nem néz rá, inkább a színpadot figyeli, mintha szellemet látna
táncolni. Ez kicsit felbátorít. Reményt kelt. Lehet, hogy próbál túllépni, de
még nem tette meg. Legalábbis eddig.
Irányt váltok. Elindulok a színpad felé, hogy a látószögébe kerüljek.
Amikor pislog, felém néz és újra pislog, izzadni kezd a tenyerem.
Megáll az idő. Nem mozdul és nem reagál. Érzelemnek nyomát sem
látom az arcán. Mesterien tud pókerarcot vágni.
Ha láttam volna, hogy vágyakozva nézi a vele szemben ülő nőt, azonnal
megfordulok és kirohanok. De nem tette. Ha megfordultak a szerepek… A
francba. Megfordultak a szerepek. Két férfit szerettem, és Trace kitartott,
míg hülye döntést nem hoztam.
Tudnom kell, hogy továbblépett-e és rátalált-e a boldogságra. Ha nem,
akkor nem érdekel, ki ez a nő, felveszem a kesztyűt.
Hátrahúzom a vállam, és odamegyek az asztalukhoz. Kőkemény
erőfeszítésbe kerül, hogy ne érződjön a hangomon az idegesség.
- Elnézést, hogy megzavarom a vacsorát - a nő felé fordulok. - Jó estét,
én…
 - Hol van Cole? - kérdezi Trace számonkérő hangon.
- Nem tudom.
Összeugrik a gyomrom.
- Egy hónapja nem válaszol a telefonhívásokra.
Egekbe szökik a pulzusom. Cole nem hívta? Ezek szerint Trace nem
tudta, hogy visszajöttem.
Kihúzom magam, és mélyen a szemébe nézek.
- Kiderült, hogy egy dologban igazam volt.
- Csak egyben?
Biztos van még néhány, de hirtelen egy sem jut több az eszembe.
- Igen.
Kelletlenül sóhajt.
- És mi ez az egy dolog?
- Hogy a szerelem nem választás kérdése.
Hirtelen elmosolyodik, de ez a mosoly szélsebesen eltűnik, ezért abban
sem vagyok biztos, hogy jól láttam.
Aztán valami megváltozik a viselkedésében. Kicsit ellazul a testtartása és
leengedi a vállát. Arcvonásai ellágyulnak. Tekintete kiüresedett és ekkor
látom, milyen elkeseredett.
Megszakad érte a szívem. Talán épp ezzel a szépséggel akarja megtalálni
a boldogságot. Lehet, hogy annyira összetörtem a szívét, hogy soha nem
fog megbocsátani. De a rezzenéstelen arc mögött valami nagyon nincs
rendben.
Odahajolok, mélyen a szemébe nézek, aztán a fülébe súgom:
- Harcolok érted. - Csábító illatának hatására legszívesebben a lába elé
borulnék. - További kellemes estét - mondom elköszönésképp, és az ajtó
felé veszem az irányt.
Aztán hazamegyek.
 huszonkettedik fejezet
Egy óra múlva már a fürdőszobában vagyok. A tükörbe nézek és
alaposan végigmérem magam, miközben megismétlem az előbbi mondatot.
Harcolok érted.
- Szép volt, Danni - mormolom, miközben kilóg a számból a fogkefe. -
Mégis hogy tervezed, te szerencsétlen?
Ahogy mindig, most is fejjel mentem a falnak, még véletlenül sem
dolgoztam ki akciótervet. Legszívesebben kirángattam volna azt a fekete
hajú libát az asztal mögül, hogy a lába se érje a földet. Úgy viszont
garantáltan nem nyerem vissza Trace szívét, ha pszichopata ribancként
viselkedem. Ennél jobbat érdemel.
Tiszteletet, odaadást, áldozatot és türelmet. Mindent, amit ő adott nekem.
Lehet, hogy egy fontos üzleti partnerrel vacsorázott. Ha így van, akkor
semmi gond. A nő csinos, elegáns, és nem törte össze Trace szívét. Ez
becsületére legyen mondva.
A legnagyobb vetélytárs egy olyan nő, akinek nincs vesztenivalója, csak
nyerhet az ügyön. Nincs olyan ember a földön, aki olyan eltökélten és
keményen harcolna Trace boldogságáért, mint én.
Holnap este a Bissara színpadán fogok táncolni. Trace-nek hét hónapja
volt, hogy találjon valakit, de még mindig nyitott a pozíció, mert engem
akar a színpadon látni. Ha megbeszéltük a fizetést és a beosztást,
visszatáncolom magam a szívébe.
Ezen kívül nincs más tervem, de egy dolgot biztosan tudok: nem adom
fel. Két esélyt adtam neki, és mindkét esetben kudarcot vallottam. Voltam
már a magasban és a mélyben, megjártam a poklok poklát, de a legnagyobb
fájdalom közepette is erőre kaptam, visszataláltam magamhoz, és már
tudom, miért dobog a szívem.
Felkapom a pizsamanadrágot és egy hosszú ujjú felsőt, a konyha felé
veszem az irányt, és töltök magamnak egy pohár bort. Mielőtt a számhoz
érne a pohár, megszólal a csengő.
Minden izmom feszül. Este tíz múlt. A szomszédaim már alszanak. Bree-
nek holnap kora reggel iskola. Csak egy ember bukkanhat fel ilyenkor.
 Reszket minden porcikám, összeugrik a gyomrom, és idegességemben a
padlóra ejtem a vacsorát. Próbálok úrrá lenni az émelygésen, és kapkodom
a levegőt. Összeszedem magam, és lassan elindulok az ajtó felé. De ahogy
elforgatom a zárat, a lélegzetem is eláll.
Olyan ideges vagyok, hogy ezek szerint elfelejtettem a kukucskálóba
nézni, ezért kinyitom az ajtót… egy vadidegennek, akit még életemben nem
láttam.
Fekete öltönyös, ősz hajú, alacsony férfi bámul rám rezzenéstelen arccal.
Ahogy elnézem, a sarkon egy fekete szedán parkol.
Ő Trace sofőrjeinek egyike? Vajon Trace is a kocsiban ül? Igyekszem
távolról a kocsi ablakába nézni, de nem sokat látok.
- Olivér vagyok, a Regal Arch Kaszinó és Szálloda sofőrje. Mr. Savoy
találkozni szeretne önnel - teszi hozzá felszegett állal.
Déjá vu érzésem támad. Rögtön eszembe jut a nap, amikor először
találkoztam Trace-szel. Megborzongok, és legszívesebben újra átélném azt
a pillanatot. Talán ez volt Trace célja.
- Miért akar velem találkozni? - kérdezem, ahogy annak idején az
asszisztensétől is.
- Beszélni szeretne önnel a szolgáltatásokról.
Ugyanaz a válasz. Ez biztos nem véletlen.
Felgyorsul a szívverésem.
- Ha táncórákat szeretne, akkor időpontot kell kérnie.
- Várja.
Az autóban? Ahelyett, hogy az időt vesztegetném, megkerülöm a fickót
és kirohanok. Át a gyepen, a bokron, ki a hidegbe. Amikor az autóhoz érek,
kinyitom az utas oldali ajtót. Megszűnik körülöttem a világ.
Az autó teljesen üres.
A fenébe. Becsukom az ajtót, és elindulok visszafelé.
- Hölgyem! - szól Olivér. - Azért jöttem, hogy elvigyem a kaszinóba.
Miféle játékot játszik Trace? Menjek bele? Vagy maradjak az első
találkozásunk forgatókönyvénél? Fogadok, hogy ő az utóbbira számít, én
pedig nem akarok csalódást okozni. Már épp elég bajt okoztam neki.
 -Kérjen időpontot. Mára már egyéb elfoglaltságom van - jelentem ki
határozottan, aztán visszasomfordálok.
- Mr. Savoy rendkívül elfoglalt ember. - mondja Olivér, és megáll a
verandán. - Az ajánlat mostanra vonatkozik.
- Adja át üdvözletemet Mr. Savoynak - résnyire becsukom az ajtót,
miközben kinézek a fickó felé. - Ha szeretné tudni, milyen szolgáltatást
nyújtok, keressen személyesen.
Becsukom az ajtót, elforgatom a zárat és a falnak támasztom a
homlokomat.
- A kurva életbe!
Helyesen cselekedtem? Harcolni akarok Trace-ért, nem felidegesíteni.
Értem küldött egy sofőrt, hogy vigyen a kaszinóba. Ez azt jelenti, hogy
már nem randizik? Ki tudja. Jól ismer, ezért nyilván sejtette, hogy nem
fogok bepattanni a kocsiba.
Utálom ezeket a játszmákat.
Összeugrik a gyomrom, amikor bemegyek a nappaliba. Másfél éve,
miután elküldtem Trace asszisztensét, itt találtam Trace-t a kanapén. Úgy
ült itt, mintha az övé lenne a ház. A titokzatos, vonzó férfi. Még a hideg is
kiráz, ahogy visszagondolok. Szeretett, de én ezt akkor még nem tudtam.
Fogalmam sem volt, ki ő.
Az a nap fordulópont volt az életemben. Gyászoltam Cole-t, miközben
még tiszta szívemből szerettem. Trace megjelent, és fenekestül felforgatta
az életemet.
Még mindig szeretem Cole-t, de most minden más.
A szívem Trace-é, akit megbántottam. Jó eséllyel végérvényesen.
Holnap irány a kaszinó, és újra megkezdem a munkát. Aztán bármit
megteszek, hogy boldoggá tegyem Trace-t.
Sóhajtok, aztán átmegyek az étkezőn. Ahogy az előszoba felé venném az
irányt, hatalmasat sikoltok.
Trace ott áll a konyha bejáratánál. Kezét a háta mögött kulcsolja, és úgy
néz rám, hogy libabőrös leszek.
- Hogy jöttél be?
 Miután láttam a házban lévő holttestről a képet, mindig ügyelek, hogy
bezárjam az ajtót.
- Betörtél.
- Olyan kulcsom van, ami kinyit minden zárat.
Nyilván hátul jött be, amikor a sofőr kopogtatott a bejárati ajtón.
Mindegy. A házban van. Értem jött.
Lüktet a vér az ereimben. Képtelen vagyok összeszedni magam, annyira
elvonja a figyelmemet a megjelenése. Nemcsak a szexi öltönye és a
tekintete vonz, hanem a büszke tartása és a határozottsága is, mely minden
cselekedetét áthatja. Anélkül árad belőle a magabiztosság, hogy
megszólalna.
Megköszörülöm a torkomat.
- Azt hitted, hogy beülök az autóba?
-Mondd meg te.
- Szerintem… - kicsit ráncolom a homlokom, mielőtt választ adnék. -
Mindegy. Azt akartad, hogy eszembe jusson a találkozásunk napja.
Továbbra is közönyösen áll, de a mutatóujjával maga felé int.
Magával ragad a tekintete. Mélyen a szemembe néz, mintha így akarna
megbabonázni. Kicsit másfelé fordítom a tekintetem és odamegyek hozzá.
Ahogy végighaladok a konyhán, már csak egy karnyújtásnyira vagyok
tőle.
- Honnan tudtad, hogy visszaköltöztem ebbe a házba?
- Meghagytam valakinek, hogy kövessen, miután elhagytad a kaszinót.
- Nem tudtad, hogy a városban vagyok?
- Nem. - Végigméri a konyhát. - Hogy szerezted vissza a házat?
- Cole megvette egy hónappal az után, hogy eladtam. Nem beszéltél
vele?
Csóválja a fejét, és érezhetően nagyon feszült.
- Miért nincs veled? Nem vette fel nekem a telefont, miután…
- Elmentem. Vagy inkább… amikor elment. De nem az történt, amire
gondolsz.
Muszáj innom valamit, de a bor nem lesz elég.
 Átkutatom a szekrényt, végül találok egy üveg skót whiskyt, amit pár
hete vettem. Kitöltök két pohárral, és az egyiket odaadom Trace-nek.
- Mikor kezdtél skót whiskyt inni? - kérdezi, miközben az ajkához emeli
a poharat.
- Ma. Leülünk? - kérdezem, és a nappali felé mutatok.
Bólint, én pedig előremegyek, mintha mutatni akarnám az utat.
A kanapé két végére ülünk, kezünkben az itallal. Jó pár másodperc kell,
hogy összeszedjem magam. Nem fogok sírni. Nem akarom elcseszni. Csak
nyíltan, minden kertelés nélkül kitálalok.
- Nem tudtalak kiverni a fejemből. Kortyolok egyet az italból, aztán
köhögni kezdek.
A francba. Félretolom a poharat, és várom, hogy égjen a torkom.
Trace felé fordulok.
Közönyösen figyel, de látom, hogy az ujja összerándul. Mintha meg
akarna érinteni, én pedig szeretnék méltó lenni rá.
- Szerettem volna, hogy működjön a dolog Cole-lal. Megvolt a kötődés
és az elköteleződés, mégsem volt ugyanaz.
Trace szemébe nézek, és hagyom, hogy feldolgozza a hallottakat. Tudja,
hogy vérzik a szívem Cole-ért.
- Amikor visszatért a halálból, már nem voltam ugyanaz. Egy másik férfit
szerettem, ahogy most is.
- Mégis őt választottad - vágja rá, és az ölébe teszi a kezét. - Úgy
döntöttél, hogy őt akarod.
- Hát éppen ez az, nem érted? Hogy őt választottam. Mérlegeltem. -
Sóhajtok, és próbálom visszaidézni a szavait. - Érted dobog a szívem. És
nem azért, mert megköveteled, hanem azért, mert mi ketten összetartozunk.
Leteszi a poharat az asztalra, feláll és a kijáratra néz.
- Ne haragudj - suttogom fájó szívvel. - Mindent sajnálok, főleg azt, hogy
boldogtalanná tettelek.
- Felnőtt ember vagyok, Danni - jelenti ki olyan hangerővel, hogy
visszhangzik a szoba. - Nincs szükségem a bocsánatkérésedre és a
pátyolgatásodra.
Mély levegőt veszek és felpattanok.
 - Nem pátyolgatlak, hanem harcolok érted! Megkerülöm a
dohányzóasztalt, és elé állok. Hátrahajtom a fejem, hogy lássam az arcát.
- Amikor elmentünk hőlégballonozni, azt mondtad, hihetetlenül boldoggá
teszlek. Azt mondtad, legszívesebben elzárnál a világ elől és védelmeznél.
Emlékszel? - Rám néz, és megfeszül az állkapcsa. Úgy tűnik, emlékszik. -
Azt akarom, hogy megint így érezz. Zárj el a világ elől, Trace! Tégy velem,
amit akarsz. Csak engedj be!
Továbbra sem szólal meg, ezzel növelve a feszültséget. Az arcát
fürkészem, hátha jelét látom annak, hogy elgondolkodik a hallottakon, de
fájdalmon kívül semmi mást nem találok rajta.
A zakója belső zsebébe nyúl, kivesz egy papírt és felém nyújtja. Nem
kell megnéznem, hogy tudjam, munkaszerződés. Nem éppen könnyes
újraegyesülés, de a semminél mindenesetre több. Mindkét kezemmel a
szerződés után nyúlok.
- Olvasd el!
Hangsúlya hatására összerezzenek.
Légy vele türelmes, Danni!
Felkapom a tollat az asztalról, gyorsan átfutom a szerződést és teszek
benne néhány módosítást. Ahelyett, hogy öt napot dolgoznék, hetet fogok.
A múltkori hatalmas fizetés helyett reálisat szabok.
- Tessék. Itt vannak a változtatások.
Megnézi a módosításokat és rezzenéstelen arccal így szól:
- Holnap kezdesz.
Ennyi. Nincs vita. Nem tetszik ez a távolságtartás.
- Mesélj a randidről.
Az ajkába harap, és az ajtó felé veszi az irányt.
A francba. Már megint hülye voltam.
- Ne menj el! Talán…
- Jó éjt, Danni.
Kinyitja az ajtót, és a verandára lép.
Amikor visszajöttem St. Louisba, nem vártam, hogy tárt karokkal
fogadjon. De ez… ez rosszabb, mint ha kiosztana. Jókora pofon. Meg sem
szólal, de enélkül is érezni az elutasítást. Ha viszont tényleg semmit nem
érezne irántam, simán elküldhetne a fenébe.
Úgy tűnik, mintha mindenáron megpróbálná bizonyítani, hogy már nem
foglalkozik velem.
- Trace!
Megállok a verandán, keresztbe fonom a karomat és reszketek a
hidegben.
- Nem gyengeségre, hanem bátorságra vall, ha még azután is szeretsz,
hogy összetörtem a szívedet.
Mellkasa zihál. Aztán szó nélkül beszáll a kocsijába, és elhajt.
 huszonharmadik fejezet
Másnap délután gombóccal a torkomban és remegve a félelemtől
beállítok a kaszinóba. Egy órával a műszak kezdete előtt. Olyan izgatott
vagyok a tánc miatt, hogy már nem találtam otthon a helyemet. Képtelen
vagyok józanul gondolkodni, mert megőrjít a tudat, hogy ma is látom
Trace-t.
Az öltöző pont ugyanolyan, mint volt. A takarításon kívül semmi nem
változott benne. A ruhák, sminkek, csillámok és a hajápolók pont ugyanott
vannak, ahol hagytam őket.
Egy óra múlva átöltözve, táncra készen indulok a színpadra. Az étterem
vendégeit egyáltalán nem lepi meg, hogy újra látnak. Biztos mondták nekik,
hogy visszatértem. Ismerős arcok. Új arcok. Mindenki örül, hogy végre lesz
táncos a színpadon.
Trace nincs itt, de biztos, hogy a kamerákon keresztül figyel.
Beállítom a zenelistát, felkapcsolom a színpadi világítást, aztán
felpattanok a színpadra. Az étteremben lévő asztalok fele üres, de vacsorára
biztos megtelnek a helyek. Akik itt vannak, azok izgatottan figyelnek.
Ahogy a színpadon állok, várom, hogy felcsendüljön Shakirától a
Whenever, Wherever. Ahogy megszólal a zene, táncolni kezdek. Has, borda,
csípő… Egyre jobban érzem az energiát, mely tetőtől talpig átjárja a
testemet. Mennyire hiányzott!
Szürke, félkör alakú csipkeszoknyát viselek, alatta egy mini
alsószoknyával. Kristályok, gyöngyök és csillogó kövek díszítik a hozzá
illő melltartót, mely minden mozdulatra fényesebben ragyog.
Minden táncot szeretek, de a hastánc a kedvencem. A következő két
órában riszálok, ide-oda hajladozom és figyelem a tömeget, hátha
megtalálom azt az embert, akitől a jövőm függ.
Amikor végre felfedezem őt a bejáratnál, felgyorsul a légzésem. Rám
néz, és olyan érzésem támad, mintha minden porcikájával engem figyelne.
A kezét kivéve. Az ugyanis a tegnapi, fekete hajú nő derekán pihen.
Elfog a mérhetetlen féltékenység. Lüktet a vér az ereimben, ezért alig
hallom a zenét.
 Most már értem, milyen… mással látni azt, akit az ember szeret. Nyilván
ugyanazt érezte, amit most én, amikor Cole-lal látott.
Odaviszi a nőt a színpadhoz legközelebbi asztalhoz, és figyeli, ahogy
táncolok, miközben a pincér felveszi a rendelésüket. A nő rá sem néz az
étlapra.
Nyilván sokat jár ide.
Trace-szel.
Azzal, hogy idehozta a nőt, miközben táncolok és pont velem szemben
ülteti le… Büntet. Csakhogy ez nem az ő stílusa. Az ő büntetései fenékre
ütés formájában, nem pedig bosszú formájában érkeznek.
Pocsékul érzem magam. Nehéz úgy táncolni, hogy közben ő jár az
eszemben, ráadásul alaposan felpiszkálja minden érzékemet. Amikor véget
ér a szám, büszkén kihúzom magam. Nem hátrálok. Legszívesebben
kirohannék az étteremből, ehelyett folytatom a táncot. Ha össze akar törni,
akkor még próbálkoznia kell.
Elkezdődik a következő szám, én pedig ránézek.
Felemeli az egyik kezét, és a mutatóujjával jelzi, hogy menjek az
asztalukhoz.
Engedelmeskedem, bár fojtogató érzés kerít hatalmába. Lemegyek a
színpadról, egyre közelebb hozzájuk, és folyamatosan tartom a
szemkontaktust.
Az elegáns öltöny mögött rejtőzik a boldogságom. Az inggombok alatt
egy érző szív, mely az enyémmel együtt dobban. A méregdrága ruhák
eltakarják a területet, mely a jövőm záloga.
Izzad a tenyerem, miközben elfoglalom az üresen maradt széket.
- Szia, Danni! - üdvözöl mosolyogva a nő, és átnyúl az asztalon, hogy
kezet fogjon velem. - Alexis vagyok.
Gyorsan a ruhámba törlöm a tenyeremet, és viszonozom az üdvözlést.
Izmos karja, intelligens tekintete és szép zöld szeme van. Már most
gyűlölöm.
Elfog a méreg, de próbálok nyugodt maradni.
- Kefélsz vele?
- Tessék? - kérdezi kikerekedett szemmel.
 - Válaszolj! - utasítom pont úgy, ahogy Trace szokott engem.
-Danni! - hajol előre Trace, és fenyegető pillantást vet rám. - Csillapodj
le, de rögtön.
Kedvesen a nőre néz, aztán így szól: - Alexis a főnököd.
Halálsápadt leszek, és alig jön ki hang a torkomon.
- Micsoda?!
- Én vagyok a Regal Arch Kaszinó és Szálloda új ügyvezető igazgatója -
mondja Alexis, aztán keresztbe fonja a karját és oldalra hajtja a fejét. - És
nem, nem kefélek a tulajdonossal.
- Elnézést kérek - mondom zavartan, de hatalmas megkönnyebbülést
érzek. Aztán Trace felé fordulok és nekiszegezem a kérdést: -
Visszavonultál? Nem vagy már ügyvezető?
- Még mindig az enyém a cég és jelen vagyok a tanácsban, de négy
hónapja átadtam a napi szintű irányítást. Időbe telt, mire rátaláltam a méltó
utódra. Alexis jobban irányítja a kaszinót, mint én.
Vajon ez volt az a jó hír, amiről Cole és Trace beszéltek aznap este?
Időben stimmel.
- És te mihez kezdesz? - kérdezem.
- Amihez akarok - válaszolja ördögi pillantással.
Nem mér végig, de nem is kell. Hangsúlyából árad a szex, melynek
hatására megborzongok.
- Na, megyek, megnézem, hogy áll a vacsora - mondja Alexis, és
felpattan az asztaltól, miközben folyamatosan engem figyel. - Láttam a
pénzügyi kimutatást. Hatalmas bevételt hoztál az étteremnek. Nem érdekel,
mit műveltek ti ketten, csak zárt ajtók mögött tegyétek. A lényeg, hogy
minél több fizetővendéget bevonzz.
Ezzel a konyha felé veszi az irányt.
Trace felé fordulok és látom, hogy vigyorog.
- Seggfej vagy - jelentem ki határozottan.
- Szerintem ezt megbeszéltük.
- Miért próbáltad velem elhitetni, hogy randiztok?
- Annyira eltökélten akartál értem harcolni, hogy arra gondoltam, adok rá
lehetőséget. Csakhogy láttam, milyen rosszul érzed magad a színpadon, és
nem akartam, hogy tovább szenvedj, ha nincs rá okod - mondja komolyan. -
Már így is a tiéd vagyok.
Hirtelen földöntúli boldogságot érzek. Felállók, megkerülöm az asztalt és
elfoglalom Alexis helyét. Csak egy lábfejnyi távolság választ el minket
egymástól, de még ez sem tűnik fel, amikor mélyen egymás szemébe
nézünk.
- Hét hónapja - mondom elszorult szívvel. - Ne könnyítsd meg a dolgom,
Trace. Be akarom bizonyítani, hogy soha nem voltál második. És nem
döntés alapján vagyok veled. Mindig te voltál az. Csak… Fel kellett nőnöm,
hogy erre rájöjjek.
Ellágyulnak a vonásai.
- Mit csináltál volna, ha kiderül, hogy kefélünk Alexis-szel?
- Ha csak szexről lett volna szó, akkor simán belerondítok a
kapcsolatotokba.
- Te nem vagy az a fajta.
- A legjobbaktól tanultam. Mégis hány embert üldöztél el a házamból?
- Jogos.
Nem érint meg, de a tekintete is elvarázsol.
Megfordítja a székét, így az egész teste szembekerül az enyémmel.
- Már bizonyítottad felém az érzéseidet, Danni. Amikor elmentem, láttam
az arcodon a kétségbeesést. Azt hittem, nem bírom tovább. El nem tudom
képzelni, milyen nehéz lehetett ezek után újrakezdeni Cole-lal. Mindezt
azért, mert engem szeretsz. Nekem ennyi elég.
- Én jobban megnehezítettem a…
- Fogd be és figyelj! - vág közbe, és megfeszül az állkapcsa. - Rá kellett
jönnöd, ki vagy és mit akarsz. Eleget szenvedtél. Szeretlek, és eszem
ágában sincs neked fájdalmat okozni.
- Te nem okoztál nekem szenvedést.
- Nem? - kérdezi, és mély levegőt vesz. - Megkértem a kezed, pedig
tudtam, hogy Cole még visszatérhet. Folyamatosan manipuláltunk és
kétfelé rángattunk. - Kicsit halkabban folytatja: - Amikor volt bátorságod
elmenni, akaratod ellenére visszarángattunk. Ezt már elfelejtetted?
A fejemet csóválom.
 - Én is követtem el hibát.
- Hibát? Nem, Danni. Te minden ízedben szeretsz. Milliószor
megbocsátottál. A legkevesebb, hogy én is megbocsátok ezért a hét
hónapért. De a lényeg, hogy semmi rosszat nem tettél. Cole és én tudtuk, mi
lesz a vége. Pocsék helyzetbe hoztunk, és te azt mondod, ne könnyítsem
meg a dolgodat?
Logikus és racionális, mint mindig. Nem tudom, miért vártam mást.
Józansága az egyik dolog, amit imádok benne.
- Elfelejtjük ezt az egészet - mondja határozottan. - Nincs több kesergés a
múlt miatt. Nincs több megbánás. Továbblépünk.
Jár az agyam, ahogy feldolgozom a hallottakat.
- Nincs barátnőd - bököm ki, mintha csak most hasított volna belém a
felismerés.
- Egy ideje már másé a szívem. Elköteleződtem - mondja, mire ismét
bűntudatot érzek.
- Muszáj elmondanom pár dolgot.
- Ki vele - előrehajol, megfogja a székem támláját, a másik kezével pedig
az asztalra támaszkodik.
- Nem vagyok tökéletes. Sőt, kifejezetten rendetlen vagyok. Szanaszét
hagyok mindent a földön és irtó nagy rumlit csinálok. Megfontolás nélkül
cselekszem, felidegesítelek, aztán könyörögve kérek bocsánatot - nagyot
nyelek és a könnyeimmel küzdők. - És mindig szeretni fogom Cole-t.
Úgy elcsendesül, hogy hallani lehet a vendégek suttogását. Csak mi
ketten ülünk némán az asztalnál.
Aztán Trace végre megszólal.
- Én is szeretni fogom.
Gyorsan megfogom a kezét.
- A tiéd vagyok. Nálam jobban egy nő sem fog téged szeretni.
- Ma reggel beszéltem Cole-lal, és ő is ugyanezt mondta.
- Komolyan?
Összeugrik a gyomrom, miközben az arcát figyelem.
- Miért nem vette fel a telefont? Vajon…?
 Jól van? Egyáltalán: jól lesz valaha?
- Küldtem neki üzenetet, és mondtam, hogy múlt éjjel felbukkantál. Ezért
hívott ma reggel. Nem akart velem beszélni, míg nem jelentkezel nálam.
Nem akarta ő elmondani, mi történt. - Közelebb hajol, végigsimít az
arcomon, mire minden porcikám bizseregni kezd. - Arra kért, hogy semmit
ne mondjak róla. Hét hónapja én is ezt kértem tőle, és tiszteletben tartotta.
Bólintok, és könnyek szöknek a szemembe.
- Amúgy ez nem teljesen igaz. Cole mondta, hogy egy hónapja
visszajöttél. Gyanítom, azt az időt azzal töltötted, hogy megsirattad.
- Kellett annyi idő - válaszolom és bólintok.
- Helyes. De annak már vége.
A nadrágja zsebébe nyúl. Szívem hevesen kalapál, amikor a bal kezem
gyűrűsujjára húzza a gyűrűt. Ugyanazt, amit egy évvel ezelőtt.
- Valentin napon fogunk házasodni - jelenti ki kategorikusan.
- Az csak… - kezdem, aztán egyszerre leszek izgatott és zavarodott.
- Harminc nap. - Felemeli a kezem és megcsókolja a csuklóm belső felét.
- Egy hónapod van, hogy kitaláld a tánckoreográfiát. Mindent elintézek,
kivéve a ruhát.
Olyan határozott, hogy képtelen vagyok válaszolni, csak tátott szájjal
bámulok rá. Végül az állam alá teszi az ujját és becsukja a számat.
- Szóltam az étteremnek, hogy csak két órát táncolsz. - Feláll, és magával
húz. - A műszakodnak vége.
Döbbenten követem őt, ahogy kimegyünk az étteremből, végigmegyünk
a folyosón és a magánlift felé vesszük az irányt. Féltem, hogy nem kapom
vissza Trace-t, ezért még el sem képzeltem, milyen lesz ismét csókolózni
vele, az együtt töltött éjszakáról nem beszélve.
Nem ér hozzám és rám sem néz, míg be nem szállunk a liftbe.
Megnyomja a harmincegyes gombot, aztán hátralép, hátrakulcsolja a kezét,
aztán alaposan végigmér.
- Hét hónapja nem szexeltem és ez… - megkeményedik az állkapcsa. -
Cole közbelépett. Azelőtt…
- Hét hete - emlékszem arra az éjszakára. Dühös szex volt, tele kínokkal.
- Nem jöttél belém. - Ránézek és a tekintetem bocsánatért esedezik. - Egy
éve nem voltunk együtt igazán.
 Bólint, és rezzenéstelen arccal néz rám, miközben a merevedésére néz.
- Nagyon… izgatott vagyok.
Ezt elég furcsa, egyúttal érdekes hallani egy ilyen visszafogott fickótól.
- Szeretnélek… - gyorsan odalépek hozzá. - Szeretnélek megcsókolni.
Megáll a lift. Kinyílik az ajtó, én pedig várok és figyelem, ahogy ragyog
a szeme.
- Menj - utasít határozottan.
Ahogy belépek a lakásba, maga felé fordít és felemel.
A falhoz szorít és erősen fölém tornyosul. Megmarkolja a hajamat és az
ajakamra tapasztja az övét. Annak ellenére, hogy felizgult, gyengéden
csókol. Aztán egyre mélyebbre tolja a nyelvét.
Millió csókot válunk és ízleljük egymást. Életre kelnek az ösztöneink.
Kőkemény farka a csípőmet nyomja, miközben átkulcsolom a nyakát és
belekapaszkodom, hogy még jobban érezzem.
- Térdre! - letesz és zihál. - A száddal fogjuk kezdeni. Aztán alaposan
megduglak.
Megborzongok, miközben lejjebb csúszom, megfogom a felsőjét és
érzem alatta az izmait. Ahogy letérdelek, végigsimítok a combján, aztán
hátrébb és megmarkolom az izmos hátsóját.
- Ne játssz velem!
A falnak támasztja a tenyerét, leengedi a fejét és rám néz.
Remegő kézzel kioldozom az övét, lehúzom a cipzárját és szabaddá
teszem a férfiasságát. Annyira felizgult, hogy már látszik a nyoma a
gatyáján.
- Szép vagy - lehúzom az alsónadrágját, ezzel végképp felfedem a testét.
- Szopj le, Danni!
Reszket a lába, ahogy a makkjához érintem az ajkam. Nyög, egyre
hangosabban zihál, aztán kicsit visszavesz. Azt várom, hogy a számba
élvez, de nem teszi.
Továbbra is a falnak támaszkodik. Nem nyomul, nem markolja meg a
hajam és nem erőlteti jobban a számba a farkát. Csak előttem áll, kiéhezve,
tele vággyal, és engedi, hogy kedvem szerint csináljam.
 Megfeszítem az állkapcsom, és teljesen a számba veszem a hímtagját.
Aztán folyamatosan szívogatom.
- Basszus! - felordít, zihál a mellkasa, és próbál még erősebben
támaszkodni.
Már ezzel is alaposan felizgat. Összerándul a combizmom, megszorítom
a farkát, és ahogy szopom, simogatom is.
Másik kezemmel a heréit markolászom, dörzsölgetem, és addig
ügyeskedem, míg az eddiginél is jobban eluralkodik rajta a vágy.
Másodperceken belül a csúcsra jut, és miközben a nevemet ordítja, a
spermáját alaposan a számba lövelli.
Végignyalom a farkát, míg a légzése visszatér a normál kerékvágásba.
- Köszönöm - megfogja az arcom és fáradtan, de annál kielégültebben
néz rám.
- Jobb?
- Kérdezz néhány nap múlva. Van még felgyülemlett tartalék. Szerintem
évekbe telik, mire kiadom magamból.
- Legalább nedvesen tartasz. Mindenem a tiéd.
Felcsúsztatom a kezem és leveszem a zakóját.
- Azt hiszed, viccelek. - Megfogja a fenekemet, végigsimít a csípőmön, a
derekamon, aztán a mellemen. Ahogy megszorítja, nyögni kezdek. -
Vetkőzz le!
Csókolgatni kezd és zihál, miközben a nyakamhoz ér.
Hátralépek. Aztán megfordulok, és lassan, a csípőmet riszálva elindulok
a fürdőszobába.
Hallom a lépteit, ahogy áthaladok az előszobán.
Kikapcsolom a gyöngyös melltartót, aztán egy laza mozdulattal a földre
hajítom, miközben átnézek a vállam fölött.
Trace mögém lopózik, és sóvár tekintettel figyel, miközben kigombolja
az ingét. Közben visszahúzta a nadrágját, de lent maradt a slicce és az övét
sem csatolta vissza. Ajka duzzadt a sok csókolózástól, és olyan vonzó, hogy
valahányszor ránézek, kikapcsol az agyam.
A hálószoba felé pillantok, és megmarkolom a szoknyámat. Ahogy
lehúzom, igyekszem visszafogni magam, hogy még jobban elcsábítsam és
ingereljem ezt a csodás férfit.
Körözök a csípőmmel, aztán levetkőzöm. Trace egyre hangosabban veszi
a levegőt, ahogy egyre többet fedek fel a testemből. Nem nézek hátra, míg
nem vagyok teljesen meztelen. Akkor megfordulok.
Inge a lábánál hever a földön, felsőteste csupa izom.
- Ne mozdulj! - csökkenti a köztünk lévő távolságot, rajtam pedig úrrá
lesz a vágy.
Ajkát a vállamhoz dörzsöli, mire libabőrös leszek. Aztán a fülcimpámat
kezdi harapdálni, mire felnyögök.
- Milyen finom, mégis milyen erős - végigsimít a hátamon.
- Milyen jóképű, mégis milyen kegyetlen - vágok vissza, és
megmarkolom a combját. - Elég a játékból. Vedd le a gatyád!
Legnagyobb meglepetésemre azt teszi, amit mondok. Gyorsan
levetkőzik, aztán felkap és az ágyra hajít. A hátamra fordulok, ő felmászik
rám és folyamatosan csókolgat. Aztán a derekam két oldalához térdel, és a
számba dugja a nyelvét.
Érzem a kőkemény farkát a hasamon, miközben egyre hevesebben
csókolózunk. Amikor már azt hinném, hogy nem bírom tovább, ismét
felfedezőútra indul a testemen, csak ezúttal a kezét használja.
- Gyere vissza! - nyögök, aztán megragadom a karját és vonaglom. -
Érezni akarlak. Még jobban.
- Maradj nyugton! - belecsíp a fenekembe, aztán a lábam közé támasztja
a vállát és alaposan széttolja. - Amikor a puncimra néz, mély levegőt vesz. -
Hol a piercinged? - kérdezi összevont szemöldökkel.
- Kivettem. Gondoltam…
Cole-tól kaptam a piercinget, és szomorú leszek, ha rá gondolok.
- Jól van. - Végigsimít a mellkasomon és belecsíp az egyik
mellbimbómba. - Más helyen is hordhatsz testékszert.
- Szeretlek. - Végigsimítok a haján.
- Én is téged.
Megpuszilja a köldökömet, aztán visszatér a puncimhoz. Ujját és nyelvét
használva alaposan felizgat és a csúcsra juttat. Egy orgazmus persze nem
elég. A következő tíz percet azzal tölti, hogy folyamatosan elélveztet.
 Aztán mosolyogva megemeli a testem és megfogja az arcom. Olyan
nedves vagyok odalent, hogy nincs szükség előjátékra.
Mélyen a szemembe néz, aztán belém jön, és lassan, egyszerre mozdul a
testünk. Módszeresen ki-be járatja bennem és kellemesen végigsimít a
testem külső és belső felén egyaránt. Egyszerre nyögünk, miközben a
nyelvünk folyamatosan kergetőzik.
Elmerülünk az élvezetben, és minden érzékünk bekapcsol.
Amikor Trace abbahagyja a csókolózást, csak azért teszi, hogy a
szemembe nézzen. Aztán ismét megcsókol, mintha nem tudna velem
betelni. Közben lassan, folyamatosan köröz a csípőjével.
Még soha nem szeretkeztünk így. Most nemcsak a fizikai közelséget
érzem, hanem a lelkit is. Testestül-lelkestül bennem van. Érzem a
szívemben.
Érzem, ahogy a csúcsra jut. Gyorsít a tempón, a térdem alá teszi a kezét
és széjjelebb húzza, hogy ezzel is tágítson.
- Gyere velem - lihegi, miközben egyre gyorsabban mozog. - Veled
vagyok - a csípője felé tolom az enyémet és vele együtt mozdulok.
- Még, még, még.
Olyan erővel és lendülettel járatja bennem ki-be a farkát, mintha nem
tudna leállni. Egyszerűen csodálatos. De ami a legjobb, hogy közben
folyamatosan tartjuk a szemkontaktust. Az még jobban felizgat. A nevét
ordítom, mire ő is elélvez és felnyög.
Izmaim elernyednek, és próbálom rendezni a légzésem. Szinte hallom a
szívdobbanását. Ez nem álom. Ez maga a valóság.
Annak ellenére, hogy elélvezett, ismét belém jön. Aztán az ajkamhoz
tapasztja az övét és durván megcsókol.
- Még nem végeztünk - mondja, és az ajkamba harap.
- Ez ígéret? - kérdezem, és viszonzom a csókját. Megígérem, hogy ez
lesz az utolsó, amit elalvás előtt hallasz.
- Minden éjjel?
- Életem végéig.
 huszonnegyedik fejezet
- Nem hiszem el, hogy a Francia Riviérára mentek nászútra - sóhajtja a
húgom és a konyhaasztalra könyököl.
- Én pedig azt nem hiszem el, hogy átadta a kaszinó irányítását és
társadalmi munkát akar végezni.
Három hete olyan, mintha a fellegekben járnék.
Három hete mindennap Trace ágyában, a karjai között hajtom álomra a
fejem és három hete, hogy visszatértem a táncparkettre. Testi és lelki
értelemben is csodás vele lenni. Maga a földöntúli boldogság.
- Micsoda? - visítja Bree.
- Pszt - nézek rá szigorúan.
Mindketten a nappali sarka felé pillantunk. Ötéves unokahúgom, Angel
épp egy kisszéken ül és játszik valamivel. Trace mellette ül a földön és
kinyújtja a lábát az asztal mellett. Az ölében lévő műanyag tálca lett Angel
kisasztala.
Hátat fordítanak a konyhának, és látszik, hogy nagyon elmélyültek.
Mintha rajzolnának valamit, nem tudom. Mindenesetre aranyos látványt
nyújtanak.
- Létrehozott egy alapítványt, ami munkához segíti a hajléktalanokat, de
nem csak álláskeresésről van szó. Tanfolyamokat tartanak nekik, így nő az
esélyük, hogy kikerülnek a szállóról és önálló életet kezdhetnek.
Bree átnyúl az asztalon és megmarkolja a kezem.
- Amikor erről beszélsz, olyan izgatott leszel, hogy egy oktávval feljebb
megy a hangod.
- Izgatott is vagyok. Nagy összegekről van szó, Bree. Trace üzleti
kapcsolatainak hála, rengetegen fogják segíteni az alapítványt. Ott lesznek
az adománygyűjtő vacsorán és a gálaesten is.
- Mármint az olyanokon, amiken te is felléptél? Táncolsz majd ezeken is?
- Ez a terv. És biztosra veszem, hogy Trace ezt is ugyanolyan
gondossággal fogja vezetni, mint a kaszinót.
Amikor belegondolok, hihetetlen boldogságot érzek.
- Mint egy főnök - mosolyog Bree.
 Legszívesebben hozzátenném, hogy aprólékos, szőrszálhasogató,
kontrollmániás, de inkább csak ennyit mondok:
- Igen. Mint egy főnök.
- Miattad változtatott?
- Már hat hónapja elkezdte - válaszolom fejcsóválva. - Akkor még Cole-
lal voltam.
- Akkor is tuti, hogy miattad csinálta. Akár a része voltál, akár nem,
biztos, hogy te inspiráltad - jelenti ki mindentudóan a húgom.
Csendben maradunk, és megint a némán ügyködő férfira és a mellette ülő
démonfajzatra szegezzük a tekintetünket.
Egy hét múlva feleségül megyek Trace Savoyhoz. Nem választottam
zenét, és nem lesz koreográfia. Ahogy a szerelem, úgy az esküvői tánc sem
választás kérdése. Nem akarom befolyásolni. Majd lesz, ahogy lesz, és pont
úgy lesz tökéletes.
Amikor ezt megmondtam Trace-nek, az lett a vége, hogy anyaszült
meztelenre vetkőztetett, és alaposan megrakott a konyhapulton.
A konyhánkban.
Azonnal odaköltöztem, és a legtöbb időt az ágyban töltjük. Minden
reggel úgy ébredek, hogy hozzábújok. Izmos karjával átöleli a derekamat,
combját pedig az enyém közé tolja. Nincs annál csodásabb, mint amikor
álmos tekintettel rám néz, és jó reggelt kíván.
Amikor nem dolgozom, csak teszünk-veszünk. Filmet nézünk, vagy
elmegyünk vacsorázni. Nincs szükségünk másra, csak arra, hogy együtt
legyünk.
Nem adtam el a házamat. Nem is fogom. Képtelen vagyok megválni az
otthontól, melyet Cole vett nekem, a táncteremtől, amit ő épített és az
emlékektől, melyek ahhoz a házhoz kötnek. Inkább kiadom a házat
Nikolainak. Kétszer akkora, mint az előző lakása, ráadásul nem kell termet
bérelnie a táncoktatáshoz.
Nem tervezek tánciskolát nyitni. Csak azért tanítottam, hogy fizetni
tudjam a számlát, de soha nem volt a szenvedélyem.
Az elmúlt három hétben nem dolgoztam sokat. Amikor aznap éjjel
aláírtam a munkaszerződést, véletlenül átugrottam az apróbetűs részt. Trace
belecsempészett egy megkötést, miszerint maximum két órát dolgozhatok
minden este. Ezek után nem csoda, hogy nem vitatkozott, amikor az
ötnapos munkarendet hétnaposra cseréltem.
Agyafúrtsága a szó jó értelmében kikészít. Állandó kihívások elé állít,
megállás nélkül dominál, ezzel folyamatosan küzdelemre ösztönöz.
- Ki kell mennem a fürdőszobába - mondja Bree, aztán felpattan, és
kiviharzik a konyhából.
Én is felállók, csak én a nappali felé veszem az irányt.
Leguggolok Trace mögé, és végigsimítok az ingén.
- Merevítő van benne?
- Lehet - válaszolja, és átnéz a válla fölött.
Amilyen kaján vigyorral néz rám, mindent elfelejtek, amiről eddig
beszéltünk.
A vállára hajtom a fejem, átölelem, és magamba szippantom az illatát.
Visszatér a rajzoláshoz és hagyja, hogy megállás nélkül puszilgassam a
nyakát. Ez a férfi maga a megtestesült szexuális energia. Ha szabadjára
engedi, kő kövön nem marad. Márpedig így lesz, ha végre hazamegyünk.
Angel és Trace közé hajolok, és megnézem, mit rajzoltak. Alapból
olyanok, mint a gyerekrajz, bár felmerül bennem a kérdés, hogy mit keres
itt egy kutyának tűnő, piros szemű szörny? Gyanítom, hogy ez inkább Trace
műve.
- Ezt Trace rajzolta - mondja Angel, és a kezembe nyom egy táncoló
nőalakot ábrázoló képet. - Szexi Danni.
Szexi? Honnan ismeri ezt a szót? Trace-re nézek, aki közben le nem veszi
a szemét az ajkamról.
- Nem taníthatsz neki ilyet.
Próbálom leplezni a mosolyomat.
- Dehogynem - jelenti ki Trace pajzánul.
- Szerintem ez nem olyan, mint te - mondja Angel, miután alaposan
megnézi a képet. - Az arcod inkább egy kutyáéra hasonlít.
- Milyen kutyáéra?
Csak nehogy azt mondja, hogy egy olyanra, aminek piros szeme van, és
úgy néz ki, mint egy szörny.
- Egy döglöttre.
 Erre nem tudom, mit mondjak.
- Angel! - szól rá Trace. - Ezt már megbeszéltük. Ha meg akarsz valakit
ijeszteni, akkor a tekinteteddel és ne a szavaiddal tedd.
- Olyan akarok lenni, mint te - mondja Angel. Felszegi az állát és
csodálattal néz Trace-re.
- Majd megtanítalak.
Trace megsimogatja Angel fejét, mire az unokahúgom copfjai lengedezni
kezdenek.
- Jó ég! - mormolom.
- Nincs isten, csak Zuul létezik - vigyorog Angel, de hatalmas barna
szemei villámokat szórnak.
Tátva marad a szám. Amióta ismerem, folyamatosan Istenről beszél. Mi
változott?
- Félek megkérdezni, hogy ki az a Zuul - mondom, miközben Bree bejön
a szobába.
Húgom megnézi a szörnykutyáról készült rajzot, aztán szomorúan így
szól:
- A kereszténység iránti rajongása átcsapott… a Szellemirtók iránti
rajongásba.
Felemeli Angelt, aztán elindul vele az előszobába.
- Irány fürdeni, fiatalasszony.
- Őt jobban szeretem - mutat Trace felé Angel, amikor elhalad mellette. -
A másiknak lyukas volt az arca.
Vagyis gödröcskéi voltak.
Cole.
Sajog a szívem, és úrrá lesz rajtam a fájdalom.
Amikor Bree és Angel eltűnnek, Trace átöleli a nyakamat és az ölébe
ültet.
- Mondd - leteszi a rajztáblát és hátradől a kanapén.
- Jól vagyok - a nyaka köré kulcsolom a kezem és összekuporodom az
ölében. - Csak… Az unokahúgom sokszor kegyetlenül őszinte.
- Ötéves.
 Trace végigsimít a nyakamon.
- És logikus. Persze, hogy engem szeret jobban. Mert nekem nincs lyuk
az arcomon - a fülem mögé tűri a hajtincsemet, és sóhajt. - Mondd már!
- Cole halála olyan mély sebet hagyott, hogy azt hiszem, soha nem fog
begyógyulni. Éveket töltöttem azzal, hogy megpróbáltam továbblépni, de a
legkisebb dolog is felnyithatja a sebet, és ha ez megtörtént, idő, míg eláll a
vérzés. - Felegyenesedem, és Trace szemébe nézek. - Nem bánom, de sokat
gondolok rá, és ilyenkor elfog a szomorúság. Hiányzik.
- Tudom. Nekem is.
- De te beszélsz vele.
- Igen.
- Tudnom kell… - kezdem, és megint a vállára hajtom a fejem. - Muszáj
megmondanod, hogy van.
- Minden rendben van vele, Danni. - Kicsit lehunyja a szemét, aztán
kinyitja, és szomorúan hozzáteszi: - Visszamegy dolgozni.
- Az állásajánlatok… - alig kapok levegőt, és összeugrik a gyomrom. -
Azt mondta, veszélyes.
- Mindig veszélyes munkát végzett. Van hozzá tehetsége. Egyáltalán nem
aggódom a biztonságáért.
Végigsimít a hajamon, hogy megnyugtasson.
- Azért engedett el, mert…?
- Én beszéltem rá, hogy álljon ismét munkába. Azután, hogy visszajöttél
hozzám. - Megragadja a nyakamat és hangsúlyozottan hozzáteszi: -
Ismerem. Neki az kell, hogy eltereljék a gondolatait. Érted?
- Igen.
Nem tetszik az ötlet, de tudom, hogy semmi beleszólásom Cole életébe.
- Köszönöm, hogy elmondtad. És hogy mellette vagy.
- Ő is mellettem volt. Azért vicces, hogy így alakult, nem? Mindennek
dacára megmaradt a barátságunk.
El nem tudom mondani, milyen boldog vagyok emiatt. Ennél többet nem
is kívánhattam volna.
- Menj, és köszönj el a húgodtól - mondja, és letesz az öléből. -
Megyünk.
 Ezzel vége is a beszélgetésnek. Szeretem, hogy mindig meghallgat, ha
szükségem van rá és mindig időben le tudja zárni a párbeszédet, nehogy
szócséplés legyen a vége.
Hazafelé beülök mellé a Maseratiba és csak a jövőre gondolok. Egy hét
múlva férjhez megyek. Trace egy hajléktalanokat segítő alapítványt vezet,
ami a legkedvesebb ügy a szívemnek. Itt ülök a férfi mellett, aki egyetlen
pillantással is lángra lobbant. Ahogy most is.
-Talán inkább az utat kéne figyelned - mondom, de közben a gondolatra
is összerándul a combom, hogy este megint belém jön.
- Akkor a kezemet kell használnom. - Ismét a legszexibb hangján szólal
meg, aztán a combomra csúsztatja a kezét és lehúzza a nadrágom cipzárját.
- Mondtam, hogy szoknyát vegyél fel.
- Én pedig mondtam, hogy ahhoz hideg van.
Leveszi a kezét a combomról, hogy sebességet váltson, én pedig arra
gondolok, milyen elképesztően vonzó ez a pasas, ahogy a sportkocsiját
vezeti.
Izmos karját a kormányon tartja, és magabiztosan keresztülhajt a
forgalmon. Maga a megtestesült tökély.
Már éjszaka van, és hamarosan látom a kaszinó fényét a távolban. Trace
lehajt a következő sarkon, de pont ellenkező irányba, mint a lakása.
- Hová megyünk? - kérdezem, és kis híján elalélok, amikor a lábam közé
csúsztatja a kezét.
- Meglepetés.
- Miféle meglepetés?
- Nem mondom meg, úgyhogy ne is kérdezd.
Áthajtunk az Illinois felé vezető hídon és Bellville felé vesszük az irányt.
Nem sok minden van errefelé, de amikor behajt a Skyview jelzésnél, ugróm
egyet az ülésen.
- Nyitva van?
Csak két autót látok a parkolóban.
- Az év minden napján.
Fizet a parkolásért, aztán leállunk, a másik két autótól távol.
 A hatalmas kivetítőn mozifilm részletek, melyek láttán még izgatottabb
leszek. Még soha nem voltam autós moziban, főleg nem januárban.
Gyanítom, hogy nyaranta tele van és a mozinézők az autó tetejéről
bámulják a filmet a csillagos ég alatt.
- Hol vannak a mikrofonok? - körbenézek az üres parkolóban, és azon
gondolkodom, hogy fogjuk hallani a filmet. - Azt hittem, vannak ilyen kis
dobozkák, amiket a kocsi ablakára lógatnak.
- Lecserélték őket rádióra.
Trace továbbra is járatja a motort és feltekeri a fűtést.
Ahogy a rádiót is beállítja, hirtelen látni a vásznat és a filmrészletet,
amitől eláll a lélegzetem.
- Dirty Dancing - a fejemet csóválom. - Hogy tudtad…?
- Szóltam nekik néhány hete.
Megnyomja a gombot és a lehető leghátrébb állítja az ülését. Aztán
mélyen a szemembe néz.
- Vetkőzz le!
Határozott utasítására megkeményedik a mellbimbóm. Ez a férfi maga a
megtestesült tökéletesség, mellyel mindig lázba hoz.
Bár tudom, hogy az üveg nem takar teljesen, engedek a vágyainak.
Farmer, pulóver, csizma, fehérnemű - mindent leveszek és az ülésre
térdelek.
A látványtól rögtön felcsillan a szeme.
- Gyere ide!
Tetőtől talpig megborzongok, ahogy áthajolok a műszerfalon. Szűk a
hely, ezért nem tudom, hogy férünk el mindketten a kormány mögött.
Megfogom a vállát, hogy megtartsam az egyensúlyomat, aztán az egyik
térdemet a lába közé teszem. Amikor a szám az övéhez ér, hevesen csókolni
kezd, és a nyelvünk folyamatosan kergetőzik. Ahogy mindig, most is úrrá
lesz rajta a birtoklási vágy, ahogy megmarkolja a fenekemet.
Testének melege és csodás nyelve alaposan felizgat. A hátamat
simogatja, aztán kicsit gyengédebben kezd csókolni. Semmi feszültség.
Nem sürget az idő. Csak a boldogság maradt, hogy együtt lehetünk.
 Megszólal a film zenéje, mely egy kicsit elnyomja a zihálásunkat. Trace
közelebb húz, abbahagyja a csókolózást, hogy beigazítson. Háttal ülök a
mellkasának.
- A szádat akarom - megfordulok.
- Nézd a filmet - vágja rá, és a derekamat megragadva visszafordít.
Gyorsan lopok még egy csókot, aztán engedelmeskedem. Úgy tűnik,
ingerelni akar, mert folyamatosan simogat. A legjobb film megy a vásznon,
de én képtelen vagyok figyelni, míg a combomat simogatja és széttolja a
lábamat, hogy az övé két oldalára kerüljön.
Hozzáfér a testem minden porcikájához, és ezt alaposan ki is használja. A
nyakamat harapdálja és a lábam közt simogat, majd alaposan szétkeni a
nedvességemet.
Aztán egyre erősebben harapdálja a nyakamat, és feldugja az egyik ujját,
miközben a hüvelykujjával a csiklómat birizgálja.
Nem várat magára az orgazmus, de máris jön a következő. Folyamatosan
ficánkolok az ölében, ő pedig alaposan magához szorít, és megállás nélkül
dolgozik a kezével.
-Imádom, amikor elélvezel - kijelentése a testemet és a szívemet is
melegíti.
Folyamatosan ujjaz, a nyakamba fúrja az arcát és úgy mozgatja a
csípőjét, hogy érezzem, mennyire kíván.
Ezúttal még jobban elélvezek.
- Trace! - ordítom, miközben meglovagolom az ujját. Mellbimbóm
kőkemény, ő pedig alaposan belecsíp.
Amikor kihúzza az ujját, egyik kezét a torkomhoz szorítja és elfordítja a
fejem, hogy ismét megcsókolhasson.
Hevesen csókol, miközben megszabadul a nadrágjától.
- Ülj a farkamra!
Alig kapok levegőt. Magam mögé nyúlok, megmarkolom a merevedését
és simogatni kezdem. Simán irányíthatná a kezem, de őt annyira lefoglalja a
csók, hogy inkább a számra koncentrál.
Folyamatosan markolászom a farkát, de aztán nem várok tovább. A
vállára hajtom a fejem és ráülök a férfiasságára. Nyögünk, miközben a
mellemet, a csípőmet és a puncimat simogatja.
 Széttolja a lábam és köröz a csípőjével. A lábunk közé nyúlok és a
golyóit gyömöszölöm, ő pedig még mélyebbre hatol. Aztán a nyakamat
kezdi csókolgatni, nyalogatni és harapdálni, hogy még jobban felizgasson.
Nyögök, és tudom, hogy nemsokára itt a beteljesülés. Mégis az visz a
csúcsra, amikor megszorítja a torkomat és folyamatos nyomás alatt tartja.
Még jobban szétteszem a lábam és üvöltök az orgazmus hatására.
Amikor ő is elélvez, a nevemet kiáltja, és minden izma megfeszül, aztán
elernyed.
Amikor felkelek, megfordulok és úgy ülök az ölébe. Kedvem szerint
csókolom, aztán végigsimítok a mellkasán, hogy érezzem minden egyes
izmát.
- Ez mindig így lesz? - kérdezem, és végigsimítok az ajkán.
- Igen - válaszolja határozottan.
- Mindig szeretni foglak.
Megcsókolom.
- Köszönöm, hogy visszaadtad a szerelembe vetett hitemet és
megtanítottál újra mosolyogni.
 huszonötödik fejezet
Amikor Trace megcsókol az étterem közepén, a tömeg üdvrivalgásban
tör ki. Még mindig a „Csókolják meg egymást” felszólítás jár a fejemben és
melegség járja át a szívemet.
Összeházasodtunk.
Olyan hihetetlen, hogy még mindig csak ámulok és bámulok, miközben
Trace felemeli a kezét. Az ujján lévő platinagyűrű éppolyan erős és elegáns,
mint a viselője. Nem véletlenül választottam neki pont ezt.
Jegygyűrűje van.
Ez a hihetetlenül vonzó, fekete szmokingos férfi az én férjem.
Még mindig meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem, ez nemcsak
álom.
Az esküvőnk idejére házasságkötővé alakíttatta a Bissarát, és mellettem
állt a színpadon, amikor kimondtuk az igent. Nem is házasodtam volna
másutt. Akkor szeretett belém, amikor először meglátott az étteremben. Én
pedig akkor szerettem bele, amikor a színpadon táncoltam. A kezemet is itt
kérte meg.
Nekünk ez az otthonunk.
- Mrs. Savoy - megfogja a kezem és maga felé húz. - Tartozol nekem egy
tánccal, mielőtt felviszlek és letépem rólad ezt a szép ruhát.
Kizárt, hogy ezt megengedem. Az ujjatlan, dekoltált, díszes ruha
csodásan áll rajtam. A derekamtól lefelé csipkés, A- vonalú. Olyan, mint
egy álom. A hátulja kicsit hosszabb, de pont annyira, hogy még tudjak
benne táncolni. Szebbről álmodni sem lehet.
Átkulcsolja a derekamat, aztán lehúz a színpadról. Szinte rögtön
elvegyülünk a többszázas tömegben.
Mivel Trace nem záratta be a játéktermet, sok ismeretlen arc mosolyog
ránk. Az emberek körénk gyűlnek és izgatottan figyelnek minket.
Átvágunk a villogó, csilingelő gépek során, és számtalanszor megállunk,
amikor gratulálnak nekünk. Kézfogások, ölelések, örömkönnyek a
vendégek és a kaszinó vendégei részéről. Egy örökkévalóságnak tűnik ez a
nem túl nagy távolság, de Trace mindvégig fogja a kezemet.
 Aztán mégsem.
Kicsit eltávolodik, és felfigyel valamire a tömegben.
- Trace! - megragadom a karját, és abba az irányba nézek, amelyikbe ő,
de nem tudom, mit talált.
-Muszáj… - elszalad, átvág az embertömegen és rohan tovább.
Összeugrik a gyomrom és kiráz a hideg. Mi történt?
A nyakamat nyújtogatom és még a lélegzetemet is visszafojtom. És ekkor
látom, amit ő.
Egy fekete bőrkabátot, hátulról.
Az ismerős barna frizurát.
Trace Cole után rohan.
Megfogom a ruhám alját és én is rohanok.
A tömeg gyorsan szétszéled, ahogy megindulok, kezemben a ruhám
aljával, nehogy rálépjek. Látom, hogy Trace folyamatosan szalad, aztán
eltűnik az éjszakában.
Úgy rohanok, hogy már alig kapok levegőt, és az egekbe szökik a
pulzusom. Fogalmam sincs, mi lesz, ha odaérek, de már most a
könnyeimmel küzdők.
Még az előtérben vagyok, amikor elérem a második ajtót és megállok. A
szám elé kapom a kezem és szipogok.
Cole motorja az utca sarkán áll. Ő és Trace mellette, miközben átölelik
egymást. Trace lehajtja a fejét, súg valamit Cole-nak, mire Cole bólint és
szorosabban átöleli Trace-t.
Hullani kezd a könnyem. Az ablakhoz támasztom a tenyerem, és
legszívesebben én is odamennék, de nem teszem. Soha többé nem akarok
közéjük állni.
Cole haja rövidebb és talán sötétebb is. Izmosabbnak és idősebbnek
tűnik, de látszik, hogy jól van. Azt nem merném állítani, hogy boldog, de a
tartásából arra következtetek, hogy van értelme az életének és vannak
céljai. Eltökéltnek tűnik. A szemét viszont… nem látom.
Felemeli a fejét és rám néz. Eláll a lélegzetem, és lecsúsztatom a kezem
az üvegről.
 Trace elengedi Cole-t, és hátralépnek. Cole a nadrágzsebébe teszi a kezét,
végigméri a menyasszonyi ruhámat, aztán a szemembe néz.
- Sok boldogságot - tátog és mosolyog.
Kicsit én is elmosolyodom, bár remeg az állam.
- Vigyázz magadra - mondom.
Úgy néz rám, ahogy én rá. Mintha mindketten felidéznénk az első
találkozásunkat. A történetünk mosollyal kezdődött és így is ért véget. A
köztes idő szerelemmel telt.
Ő bontja először a szemkontaktust, mire összeszorul a szívem. Ő és
Trace még váltanak pár szót. Testtartásuk laza, szemük csillog.
Cole anélkül, hogy még egyszer rám nézne, felül a motorjára és úgy
robog ki az életemből, ahogy annak idején berobogott.
Még mindig érzem a hiányát, mégis megtaláltam a lelki békémet. Csak
nézem, ahogy távolodik, és Trace is pontosan így tesz.
Aztán visszatér hozzám, a fejét csóválja, miközben gondterhelten néz
rám és egyre közelít.
- Sajnálom, hogy itt hagytalak - kivesz egy zsebkendőt a zsebéből és
megtörli az arcomat. - Elkenődött a szemfestéked.
- Nem érdekel a sminkem - megragadom a csuklóját. - Meghívtad?
- Igen. Úgy gondoltam, le kell zárnotok.
- Mondtad, hogy barátok maradtatok, de a saját szememmel látni… Ez a
legcsodásabb ajándék, amit adhattál. Köszönöm.
- Szívesen.
Elteszi a zsebkendőt és alaposan végigmér.
- Megkérdezheted, miről beszéltünk.
- Bízom benned annyira, hogy beavatnál, ha nekem is tudnom kéne róla.
Megfogja az arcomat és a homlokomhoz közelíti az övét.
- Szeretlek, Danni Savoy.
- Én is sze…
Ahogy már annyiszor, most is megszakítja a mondandómat egy csókkal.
Később, a vacsora, a beszédek és a torta után a táncparkett közepén
állunk, körülöttünk a család és a barátok. Bree és a szüleim, kollégák és a
régi szomszédaim. Mind eljöttek.
- Erről van szó, táncoslány - végigsimít az arcomon. - Itt a soha vissza
nem térő alkalom, hogy beírd magad a legjobban táncoló menyasszonyok
történelmébe. Csak nyugi.
- Nem izgulok.
Dehogynem.
Pár perccel ezelőtt megadtam a DJ-nek a szám címét. Ránézek a fickóra,
hogy jelezzem, készen állok. Aztán Trace felé fordulok és mosolygok.
Felcsendül Ella Hendersontól a Yours, mely egyértelműen a kettőnk dala.
- Te vagy a keringőm - megcsókolom Trace nyakát és a fülébe súgom. -
Én pedig a tiéd.
Nagyot sóhajt, aztán elindul, és ahogy együtt mozdulunk, minden
lépésünket a szerelem vezeti. Egyszerre lélegzünk és a szívünk is egyszerre
dobban. Elegánsan, könnyedén táncolunk, mintha a föld fölött lebegnénk.
Ahogy ránézek, elveszek a tekintetében. Erre a táncra mindig emlékezni
fogok. Mások számára ez csak egy sima keringő. Kimért, elegáns, légies.
Nekünk viszont az örök szerelem kezdete. Maga a szenvedély és a
földöntúli boldogság.
- Soha nem tudok veled betelni - suttogja, és szorosan magához ölel.
- Akkor ez tényleg örökre szól.
Az emlékek, a fájdalom és a boldogság… Mindenért hálás vagyok.
Mert mindegyik Trace-hez vezetett.
 köszönetnyilvánítás
Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a bétaolvasóimnak: Ellie-
nek, Helennek, E. M.-nek, Angélának, Kettynek, Shabbynek,
LittleKittennek Sheának, Brooke-nak, Jilliannek és Ann-nek. Hálásan
köszönöm, hogy rekordidő alatt elolvastátok és véleményeztétek a könyvet.
Nem is tudjátok, milyen sokat jelent nekem a visszajelzésetek. Tudom,
hogy mindig számíthatok rátok.
Köszönöm a bloggereknek, az olvasóknak, a barátoknak és a
családomnak. Örökre az adósotok maradok a sok támogatásért. Írónak lenni
hatalmas kihívás: rengeteg munka, határidők, megfelelni a szűnni nem
akaró olvasói-szerkesztői igényeknek…
Hála a folyamatos biztatásotoknak, könnyebben megy az írás.
Izgalmasabbá teszitek ezt a rögös utat. El nem tudom képzelni, mi lenne
velem nélkületek. Örök hálám mindnyájatoknak.
 Tartalomjegyzék

első fejezet
második fejezet
harmadik fejezet
negyedik fejezet
ötödik fejezet
hatodik fejezet
hetedik fejezet
nyolcadik fejezet
kilencedik fejezet
tizedik fejezet
tizenegyedik fejezet
tizenkettedik fejezet
tizenharmadik fejezet
tizennegyedik fejezet
tizenötödik fejezet
tizenhatodik fejezet
tizenhetedik fejezet
tizennyolcadik fejezet
tizenkilencedik fejezet
huszadik fejezet
huszonegyedik fejezet
huszonkettedik fejezet
huszonharmadik fejezet
huszonnegyedik fejezet
huszonötödik fejezet
köszönetnyilvánítás