20.

tétel

Mészöly Miklós
(1921-2001)

Élete:
 Molnár Miklós néven született Szekszárdon, 1921. január 19-én.
 Tanulmányait 1938 és 1942 között a fővárosi Pázmány Péter Tudományegyetem
Jogi és Államtudományi Karán folytatta, ahol jogászdoktori oklevelet szerzett.
 1943-ban frontkatonai szolgálatra vitték, ahol fogságba esett, és szerbiai
raboskodásából csak 1945-ben tért vissza.
 Fizikai munkásként kezdett dolgozni, s volt terménybegyűjtő és malomellenőr is.
Vadvizek címet viselő első novelláskötete 1948-ban jelent meg, akkor változtatta
meg nevét Mészölyre.
 1951-52 között a Bábszínház dramaturgjaként tevékenykedett, s 1956-tól vált
szabadfoglalkozású íróvá.
 Szintén abban az évben jelent meg A Magasiskola című könyve, mit 1957-ben
követett az elbeszéléseket, meséket tartalmazó Sötét jelek.
 Az 1966-os Az atléta halála francia nyelven jelent meg először (Nem alkudott meg
a hatalommal sem '56 előtt, sem utána. Egy időben ezért feketelistás szerző is lett, Az
atléta halála című regénye ezért jelent meg előbb franciául, mint magyarul. A magyar
kiadással egy időben német nyelven is kiadták. Műveiben hitelesen ragadta meg a
huszadik század minden kegyetlenségét és borzalmát.
 A Jelentés öt egérről (1967) kísérteties parabolája örökérvénnyel a haláltáborok
szörnyűségeiről szól. Nemcsak írói teljesítményével, hanem morális tartásával is
kitűnt alkotótársai közül.
 A kádári rendszer sem értékelte nagyra művészetét, csak a nyolcvanas évek második
felében kezdték elismerni: (Déry Tibor-díj, 1986; Év Könyve Díj 88, 89, 91), Kossuth-
díjjal pedig csak a rendszerváltás után, 1990-ben tüntették ki.
 Életművének nagy részét elbeszélések, novellák, kisregények teszik ki, de tollából
több esszé, publicisztika-, dráma- és mesekötet is életre kelt.
 Rövidprózáiban jellemző a határozott és fegyelmezett szerkesztés, a tömörítés, a
távolságtartó elbeszélés és kommentálás, és erőteljesen mutatkozik meg a
bölcseleti beállítottság is.
A rendszerváltás után is élénken kiállt az ember jogaiért, tagja volt a Hadkötelezettséget
Ellenzők Ligájának. Liberális elvei miatt az elmúlt évtizedben számos durva támadás érte
a jobboldalról.
20. tétel

1990 szeptemberétől a Magyar Írószövetség elnökségi tagjai közé választotta.

Egy év múlva pedig a Budapesti Magisztrátus tagja lett.
1991 és 1994 között alapító elnöke volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
Írói munkájáról így vallott egyszer: "Az volna gyönyörű, ha írás közben szótól szóig,
mondattól mondatig - mint a zseblámpafény - világíthatnánk magunknak, és így
érhetnénk tetten, ami éppen a tettenérésünktől lesz azzá, ami."
2001. július 22-én halt meg Budapesten, hamvait 2001. augusztus 23-án helyezték örök
nyugalomra a Farkasréti temetőben.

Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről c. művének elemzése

Az író fiatalon katonaként kényszerült átélni a „XX. század botrányát”, a II.

világháborút. A háború utáni rövid, reményteljes korszakot követően, a Rákosi-korszak
éveiben meghurcolták, csak gyermekmeséket publikálhatott. A forradalom után, a puhuló
diktatúra alatt is a tiltott, vagy legfeljebb a tűrt írók közé tartozott, a hivatalos kultúrpolitika
nem ismerte el művészetének értékeit. Érdeklődött az új, nyugati törekvések után, s ismereteit
be kívánta építeni műveibe, ezért sokáig meg nem értettség övezte. A 70-es, 80-as években
mind elfogadottabbá vált, s az ekkor induló új írónemzedék (Esterházy, Nádas) már Mészöly
Miklósban találta meg példaképét, mesterét. Három regénye – Az atléta halála, a Saulus és a
Film – mellett leginkább novellái jelentősek (Két novelláskötete: Sutting ezredes tündöklése,
Wimbledoni jácint). Ezek közül is a legismertebb a Jelentés öt egérről című novella.

A Jelentés öt egérről szokatlan alkotás. Állatokról szól, de a realisztikus

megfogalmazás, az események filmszerű megjelenítése szándékosan határolja el a művet
a La Fontaine-i hagyományoktól. A klasszikus állattörténetektől, állatmeséktől eltérően a
műben nem emberiesített, jó vagy rossz, nemes vagy gyarló tulajdonságokkal felruházott
egerekről van szó, az író pontos, aprólékos megfigyeléseinek hatására valós, az ösztönök
szavára cselekvő állatokat képzelünk el. Mintha egy kamera követné öt egér életét egy pesti
bérház színterein.

Szokatlan a címválasztás is: „jelentés”. Ezzel előre jelzi az író, hogy tárgyilagos
szövegre számíthatunk, mely mellőzi a díszítő jelzőket, a képszerűség eszközeit,
mondatai tiszták, szabatosak, lényegre törők lesznek. A cím – természetesen – csak
ironikusan értelmezhető, egy irodalmi mű nem degradálódhat egy hivatalos jelentés
színvonalára, és nem is erről van itt szó. A novella ezen rétege csak a felszín, s a lényegi,
mélyebb összefüggésekre csak lassan derül fény. A műben ugyanis nincs előre-, vagy
20. tétel

hátrautalás, a sejtetések és a célzások is hiányoznak (két írói kiszólást leszámítva), csak a

pillanatot rögzíti az író, a tényeket, a történéseket helyezi előtérbe. Az olvasó pontos leírást,
jelentést kap az eseményekről. A hó belepi a szenespincét, az egerek új szállás után néznek.
A falon kapaszkodnak felfelé, egy üregben átmenetileg szállást találnak. Két társuk lehullik,
így öten maradnak. Továbbmenve egy kamrába kerülnek, ott berendezkednek, élelmet
gyűjtenek. A házban lakó házaspár felfedezi őket. Előbb egy csapdával kísérleteznek, majd
mikor kiderül, hogy több egér is van, kénfüsttel pusztítják el őket.

A hétköznapi történet leírásával az író nem monoton hatást akart elérni. A

szabályos ismétlések ritmust adnak a műnek, s az olvasót magával ragadja a történet
dinamizmusa. Ahogy az események előrehaladnak, úgy változnak szinte ütemszerűen,
ciklikusan a védettség, a veszély, a menekülés és az otthonkeresés állapotai. A pincéből az
odúba, onnan a kamrába, majd a kamra egy búvóhelyére költöznek, s közben ugyanez a ciklus
ismétlődik. Igaz, erre a szabályosságra nem derít fényt semmilyen írói kommentár.

A Jelentés úgy válik példázattá, hogy nem használja ki a szimbólumok, allegóriák adta
lehetőségeket. Csak adatokat, apró pillanatfelvételeket sorjáztat, s hagyja, hogy az olvasóban
ezek az élet kis modellévé szerveződjenek.

A novella olvasása közben, ahogy értesülünk az egerek küszködéseiről, szorongásairól

– az író érzelemmentes tudósítása ellenére -, hirtelen megvilágosodik előttünk, hogy céljuk
nem különbözik az emberek által is fontosnak tartott értékektől: otthont, melegséget,
biztonságot kívánnak teremteni maguk körül. S így feltámad bennünk a részvét, az
együttérzés az egerek iránt. Ez ellentétben áll a valóságban elfogadott nézeteinkkel,
melyek szerint az egerek kártékony, csak megvetést érdemlő lények. Ezt a szemléletet
képviseli a házaspár is, akik bár mindvégig a háttérben maradnak, mégis fontos szerephez
jutnak, mivel személyükhöz fűződik a két írói kiszólás. Az egyik a novella közepén búvik
meg, a másik meglehetősen elkülönülve a történettől zárja a novellát. Ezek a rövid kiszólások
elütnek a szöveg egészétől, a lakók gondolatait és az író reflexióit közvetítik. Az első az
egerek felfedezése után, azok elpusztításának tervezésekor hangzik el: „Gyorsan és
végérvényesen. Tulajdonképpen így humánus. Addig már takarítani sem érdemes. Utána rend
lesz és tisztaság. Iszonyú, hogy mindenütt ott a nyomuk: ahol nem is látszik, ott is a piszkukat
sejteni. És a bűz. A takarításszag olyan, mint a tiszta lelkiismeret.” Ekkorra már elhalkul
bennünk a részvét szava, a házaspár helyében mi is hasonlóképpen cselekednénk. Hiszen
lehet egyáltalán másképp cselekedni?
20. tétel

Ez a felfogás bizonyul hazugnak a zárlatban. A házaspár a barátaival kiszámolja,

milyen gyorsan elszaporodhattak volna az egerek a hatékony, ámde drasztikus beavatkozás
nélkül. Foglalkoztatja őket az eset, s kimondatlanul bár, de bűntudatot éreznek. Miért is ne
furdalná őket a lelkiismeret? Ha összevetjük a történteket az időponttal, láthatjuk, hogy az
egérirtást december 20. és január 2. között, karácsonykor, a szeretet ünnepe idején végezték
el. (Utal erre egy karácsonyfa-égő is, amivel bevilágítják a kamrát.). Így logikus, hogy
kegyetlen tettüket a keresztényi szereteteszménnyel mérik össze.

A bűntudat csak a sejtés szintjén van jelen a műben. de tény, hogy megnyugodni csak a
„geometriai progresszió” bűvszavait ismételgetve képesek. S e kifejezéssel „a tiszta
lelkiismeret egyensúlya helyreállt, cáfolhatatlan matematikává finomult.” Érezni a gúnyt, ami
eme tudományos szakszó lelkiismeretet megnyugtató hatásából sugárzik. Mélyen ironikusnak
hat, ahogy a lelkiismeret a „nem volt más lehetőség” cáfolhatatlan matematikájává finomul. S
amennyiben mi is a házaspárnak adtunk igazat, és azonosultunk az elkövetett tettel, úgy az író
ezzel a nézőpontváltással csapdába csalt és leleplezett bennünket is. Így nemcsak a mű
szereplői felett, hanem felettünk is ítélkezik, mivel a részvét szavát elnyomva mi is
helyeseltük az egerek kiirtását. De tulajdonképpen miért ítél el bennünket az író? Miről szól
valójában ez a pár oldalas novella?

Nincs egyetlen kizárólagos válasz, hiszen Mészöly szándékosan többértelműségre

törekedett. A Jelentés is többféleképpen értelmezhető, mindenképpen korproblémákat,
Mészöly szavajárásával a létezés aktuális közérzetét kell keresnünk a mű mögött. Szólhat –
áttételesen – a XX. századi háborús pusztításokról, szélsőséges diktatúrákról, melyek csak
óriási tömegek megnyugtatott lelkiismerete segítségével valósulhattak meg. Ezzel
párhuzamosan felhívhatja a figyelmünket arra, hogy a modern kor robbanásszerű,
tragédiákat rejtő társadalmi változásokkal terhelt, melyeket megpróbálunk nem
tudomásul venni, s elfogadjuk és megmagyarázzuk a civilizáció jótéteményeivel.

Mészöly Ars poetica című verse így kezdődik: „Világosan a homályt.” Ezt a feladatot a
Jelentésben maradéktalanul megvalósította. Világosan, tehát szavak, tények, adatok
segítségével írta meg a homályt, ahol a részvét részvétlenségbe fordul át, s a lelkiismeret
elhalkul a ráció szavára.

Mészöly Miklós írói hitvallásának megfelelően nem állít ideálokat, de kíméletlenül

szembesít saját magunk kegyetlen közönyével. Akár egy irányjelző tábla mutat a részvét
útjára, hogy rajta keresztül közelítsünk a világ dolgai felé.