19.

TÉTEL
SZABÓ MAGDA: ABIGÉL VAGY AZ AJTÓ

Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben, nemesi, értelmiségi családban. Apja jogász volt, városi
tanácsnok, édesanyja Jablonczay Lenke. Tanulmányait szülővárosában végezte a Dóczi leánynevelő intézetben.
Már fiatalkorában verseket írt. Érettségi vizsgáját 1935-ben tette le Debrecenben. Az érettségi után nyarait
Bécsben töltötte. Diplomáját a Tisza István Tudományegyetemen szerezte meg Debrecenben latin-magyar-
történelem szakon. 1940-ben kezdett el tanítani két évig szülővárosában, majd 1942-1945-ig
Hódmezővásárhelyen. ’45-től a Vallás- és Közoktatásügyi minisztériumban dolgozott. Pesten bekerült az
irodalmi élet sűrűjébe, publikálni kezdett, első versei a Debreceni Magyarok című folyóiratban jelenetek meg.
’47-ben házasságot kötött Szobotka Tiborral. Emlékeit a Megmaradt Szobotkának című könyvében írta meg. A
háború után az élet újrakezdésének erkölcskonfliktusait fogalmazta meg. ’58-ig nem publikálhatott, műveit csak
később adták ki. Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozták meg számára az
ismertséget. Több díjat is elnyert: Baumgarten-díj, József Attila-díj, Kossuth-díj, Fémina-díj, Debrecen és
Budapest díszpolgára, Hazám-díj.
Művei közé tartozik még: Régimódi történet, Kiálts, város!, Abigél, Az a szép, fényes nap, Szüret, Für Elise, Az
ajtó.
Debrecenben 90. születésnapja alkalmából 2007-ben az Aranybika szállóban lévő könyváruházat nevezték el
róla. 2007. november 19-én, 90 éves korában, olvasás közben hunyt el Kerepesi otthonában.
Az ajtó című regényben Szabó Magda a bejárónőjének Szeredás Emerencnek állít emléket. Gyengéden, de
elfogulatlanul ábrázolja egy öregasszony arcvonásait. Emerenc egy pasaréti utca „mindenese”. A neve beszélő
név: jelentése érdemekben gazdag. Az írónő nagyszabású portrét fest bejárónőjéről. A regényből megismerhetjük
életét és szörnyű halálát. Emerenc látszólag hétköznapi sorsot él, de sok titok veszi körül. A múltja ismeretlen,
nehezen tárulkozik ki másoknak és nem fogad bizalmába senkit. Kivételt talán az írónővel tesz, neki egyre többet
elárul az életéről. Emerenc minden értelemben tiszta ember, fedhetetlen az erkölcse és az életet szolgálatnak
tekinti. Alapvető tulajdonságai a segítő jóság, az emberi méltóság, a makacsság és a mérhetetlen szeretet
mindenki iránt. Az írónő egyes szám első személyben meséli el a történetet. Megtudhatjuk hogyan került Emerenc
az írónőhöz, ki választott kit. Különös viszony alakul ki a két nő között. A két ember kétféle alkat és a történet
látszólag ennek a két embernek a párharca egymás megértéséért. Az írónő a regényben még életében megismeri
Emerenc életének titkait, de csak fokozatosan, lépésről lépésre, ahogy Emerenc szerint méltóvá válik rá. Az idő
múlásával egyféle anya-lánya viszony alakul ki kettejük között, de ez a kapcsolat mindkettőjük érzékenysége
miatt nagyon törékeny. A regénybeli írónő nem is nagyon tudta megfelelő módon viszonozni az idős asszony
szeretetét, hiszen őt más kötötte le: az alkotómunka. Ez bántja évek múltán is, ezért érzi, hogy tartozik neki ezzel
a regénnyel.
„Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történetben, negyedszázad eltelte
után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott
anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett
bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem
mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam.”
A regény az emberi kapcsolatok alapkérdéseit vizsgálja. Felhívja a figyelmünket a felelősségünkre a másik ember
sorsáért. Emerenc alakja mindannyiunkban benne él: ő a poklokat is megjárt, segítőkész, önmaga méltóságát
minden kapcsolatában féltő ember. Az a kérdés is felmerül, hogy van e jogunk megmenteni valakinek az életét,
ha ő maga nem akarja.
A cím több jelentést hordoz. Egyrészt Emerenc ajtaja, amivel kizárja a külvilágot, nem enged be senkit,
bizalmatlan az emberekkel. Másrészt az írónő visszatérő rossz álma, a lelkiismeret-furdalás képe, hiszen
bűntudata van, amiért „elárulta” Emerencet még akkor is, ha talán így volt helyes.
A regényért 2003-ban Franciaországban megkapta a legjobb külföldi műnek járó Fémina-díjat.

AZ AJTÓ
„Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történet-ben, negyedszázad eltelte
után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott
anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett
 bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem
mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam.” (Szabó Magda)

1. Műfaja: - vallomás (előzmények pl. Szent Ágoston Vallomások, Szabó Magda: Ókút)
- lélektani regény

2. Tér, idő: A regény önéletrajzi ihletésű, szinte teljes egészében igaz. (Az eredeti házvezetőnőt Szőke Júliának hívták,
urnája Szabó Magda és Szobotka Tivadar közös kriptájában van.) Szabó Magdáék 1960-ban költöztek a Júlia utcába
(Pasarét), ekkor kezdődik a regény cselekménye, és 1978-ig tart.

3. Az ajtó jelentése: - a rémálombeli: jelentésbővülése: a „beteg”: nemcsak a férj, hanem Emerenc, sőt esetleg az írónő
saját maga – akiket képtelen megmenteni;
- Emerenc ajtaja, amit sosem nyit ki, a végén kell feltörni – ez okozza Emerenc lelki, majd testi pusztulását
- átvitt értelemben: a személyiséget, az egyes ember „titkait” elzáró ajtó
- két embert elválasztó, de összenyitható kapu
- átlépés az életbe (születés) vagy a halálba

4. A regény szerkezete:
keretes: Az ajtó – A kötés…..Az oldás – Az ajtó - fejezetcímek
- a rémálom –
- a történet folyamatosan táguló körökben halad előre: egyre többet tudunk meg Emerencről, egyre több mindenre
van magyarázat, közben megismerjük az írónőt, a környezetét,
- korrajzot csak érintőlegesen, fél mondatokból kapunk
- a fejezetcímek rámutató jellegűek: kiemelik az adott eseményrész központi elemét

5. Elbeszélésmód:
- E /1. , vallomásos; elbeszélő az írónő maga: belső monológ – a lélektani realizmus jellemzi
- egyenes függő beszéd: az elbeszélő szerepét átadja Emerecnek elmeséli a gyerekkorát
- az eseményeket időrendben mondja el, de vannak előreutalások
- betéttörténetek: pl. Emerenc macskájának története, Emerenc múltja
 ezeken keresztül fokozatosan ismerheti meg az olvasó Emerencet: ez a folyamat eleinte megegyezik azzal, ahogy
az írónő megismerte őt; később egyre több az előreutalás
 a vallomás a teljes hitelességre törekszik, őszinteségében még az elbeszélő hibáit sem próbálja takargatni, érzéseit
kendőzetlenül tárja elénk, legyenek azok bármennyire terhelőek az elbeszélőre (előítéletesség, kicsinyes haragtartás
és bosszúvágy, figyelmetlenség): ez nem pusztán vallomás, hanem vezeklés is. Szavakkal, mert Magda írónő, a
szavak az ő lételeme, ezekkel kíván vezekelni is.
- párhuzamosság: Emerenc „megmentésének” és a parlamenti események elbeszélésekor
- önreflektív: csak jelzés értékkel, mintegy a háttérben utal az alkotói folyamtokra; a regényírás egyrészt foglalkozás:
ehhez ért – mint Emerenc a kétkezi munkához; másrészt kötelesség: a kimondás kötelessége, és minél elismertebb
valaki, annál nagyobb kötelezettséget ró az alkotóra; ráadásul ihlet kérdése, nem megy minden idegállapotban, ezért
zsarnokivá is válik;
- tele van irodalmi utalásokkal: sok a mitológiai elem, de vannak utalások az európai irodalom más nagy alakjára
is, valamint a Bibliára: az elején, mikor Emerenc „felcsap”, Magda „megmérettetik és nem találtatik könnyűnek”.
Ezzel szemben a végén ismét „megmérettetik, és könnyűnek találtatik”.

4. Szereplők:
Emerenc: az Alföldről származik, gyermekkora tele volt tragédiákkal: apja, majd mostohaapja halála, végül
ikertestvérei és anyja halála, amikben felelősnek is érezte magát; a Viola-epizód már csak megerősítése annak a
tapasztalatnak, hogy senkit sem szabad megszeretni, mert akkor nem fáj, ha az élet mégis elveszi őket. További
veszteségek is érték Emerencet:
- a férfi, akit bújtat, akibe beleszeret, nem szereti viszont,
- a második férfi, akit bosszúból választ, szintén elhagyja, még meg is lopja
- a haláltól a saját jó hírének elvesztése árán is megmentett kislány, Grossmann Évike, nem jön el hozzá, amikor
várja
Mindezek után mégis képes a szeretetre: a húsz év alatt az írónőhöz kerül a legközelebb, szinte lányaként szereti.
Ezért érzi úgy, hogy a megaláztatás, aminek kitette, azért hogy megmentse: árulás.
Nem vallásos, templomba járása miatt is csak csúfolja Magdát, ennek is megvan az oka: sosem érezte Isten irgalmát,
csak a csapásait, ráadásul az egyházi ruhaosztást is csak megcsúfolásnak érezte.
 Életének értelme a munka és feddhetetlen, ön- és mások ámításától mentes őszintesége és a könyörületesség minden
elesett iránt (akár állat, akár ember az). Ez nem gátolja meg abban, hogy a sors iránti tehetetlen haragjában ne üsse
mag azt, akit szeret (képletesen vagy szó szerint). Rendkívül jó a memóriája – ez a történet végén kap különös
jelentőséget, mert Magda nem hiszi el, hogy csakugyan elfelejthette, amin keresztül ment (nem is felejtette, csak
nem akart vele szembenézni.)
A városban is megmaradt szoros, szinte misztikus kapcsolata a természeti világgal: megérzi, ha valami rossz
történik, azt is, ha nem. Violával való kapcsolata tükrözi ezt leginkább: képes szinte hipnotizálni a kutyát. A kutya
az, aki megérzi Emerenc halálát, és soha nem hallott vonítással jelzi, majd szinte emberi gyász után megnémul.
Vonzalma Magda iránt hasonlóképp jelenik meg, mint Viola vonzalma őhozzá, olyannyira, hogy amikor azt hiszi,
az írónő mégis megőrizte a titkát, Violához hasonlóan, finom harapdálással jelzi Magda felé a háláját.
Szokásaiban megmarad sok vidékies vonás: mindig kendőt hord, komatálat visz a betegeknek, gazdának szólítja a
ház urát.
A környezete mégis szereti és tiszteli, egyrészt fáradhatatlansága, másrészt – és mindenképp ez a fontosabb –
hajlíthatatlan jelleme, valódi gerincessége miatt. Halála után a többiek reakciója jelzi a kívülálló papnak is, hogy
Emerenc valóban megélte a felebaráti szeretet parancsát.
Szabó Magda regényeire jellemző az „erős nő” figurája, akiknek egyik legjellemzőbb tulajdonsága a tökéletes
racionalizmus.
„Emerenc tiszta volt, és kikezdhetetlen, ő volt mi, valamennyien, a legjobb önmagunk, aki mindig szerettünk volna
lenni. Emerenc, örökké fedett homlokával, tó-arcával nem kért senkitől semmit, nem szorult senkire, mindenki terhét
úgy vállalta fel, hogy egy életen át hallgatott arról, neki mi a terhe, s amikor mégis megszólalt volna, én bementem
a televízióba szerepelni, és hagytam, leplezzék le élete egyetlen meggyalázott, betegség mocskolta pillanatában.”
(Az ajtó)

Magda:
az írónő önmagát „alakítja” – látszólagos pártatlansággal igyekszik számot adni az eseményekről és saját érzéseiről.
Saját magát szeretetre éhesnek, ugyanakkor az igazi elköteleződéstől félőnek, az emberi kapcsolatokban
felszínesnek, értetlennek ábrázolja, akire inkább az előítéletesség (pl. Grossman-hagyaték), a kicsinyes
érzékenykedés (folyton megsértődik, haragszik Emerencre) és a figyelmetlenség (tévét ajándékoznak Emerencnek,
amikor tudják, hogy nincs ideje nézni azt) jellemzi a részvét és empátia helyett. Ez annál is disszonánsabb, mert
művészként éppen ez utóbbiak kellene, hogy vezessék. Szinte kívülállóként mutatja be azokat a pillanatokat, amikor
„elárulta” Emerencet, amikor „lemondott” róla. Ez az őszinte számvetés, önleleplezés a vezeklés része.
A cselekvő Emerenccel szemben Magda a szavak embere. Emerenc ezt nem tekinti valódi munkának, de egy idő
után elfogadja, számon tartja az írónő könyveit, dedikált példányaira igényt tart (bár olvasni nem olvassa őket). A
szavakra akkor lesz nagy szükség, amikor el kell hitetni Emerenccel – gyógyulása érdekében -, hogy az otthona még
ép:
„Ha majd ott állok a Parlamentben, mindenki azt hiszi, vittem valamire, csak én tudom, hogy megbuktam az első
fordulóban. Legalább a végét, az utolsó szakaszt tegyem jóvá, mert másképp elvesztem egy életre. Most majd
varázsolnom kell, önmagam fölé emelkedni, elhitetni vele, csak álmodta ezt a délutánt, álmodott mindent.”
Végül megint igazolódik Emerenc véleménye, miszerint a művészi alkotás hazugság (mint amikor Magda kivitte
egy film forgatására, és ott szembesült azzal, hogy ami a filmen látható, csak trükk).

5. Egyéb jelképek.
- Emerenc kendője: az írónő sosem látja enélkül a kórházig. Emerencnek önmagával való azonosságának jelképének
érzi az írónő.
- Viola: mind Emerenc, mind az írónő életében helyettesíti a soha meg nem született gyereket
- seprű: a kétkezi munka jelképe, a tisztaságot jelenti, az élet gondjait nem lehet elseperni – de folytonos önfeláldozó
tevékenységgel lehet enyhíteni
bomlás: az írónő használja Emerenc állapotára – mind fizikai, mind lelki értelemben, de jellemzi a lakás
állapotát, amikor Emerencet megtalálják; a történtek betetőzéseképpen pedig az elzárt bútorok összeomlása
teszi véglegessé Emerenc elmúlását.