You are on page 1of 2

Felmérés és értékelési rendszer bemutatása

Az értékelésre, elemzésre nagy szükség van a pedagógiai munka során, hisz ezáltal
kap a tanuló visszajelzést teljesítményéről, ráadásul ez nekünk is egy támpont, mert láthatjuk,
hogy kitől mit várhatunk el, mennyire szorgalmas. Mind a szóbeli, mind az írásbeli
értékeléssel (felelet, röpdolgozat, témazáró dolgozat, órák közben folyamatos megerősítés, és
óra végi szóbeli értékelés, természetesen az elsőként felsoroltak inkább csak 4-5.osztályban
jellemzők) élek az óráimon. Először mindig a pozitívumokat igyekszem kiemelni, és csak
utána a hiányosságokat, hibákat, de mégis motiválva az illetőt pozitívummal fejezem be az
észrevételeimet. Azt is figyelembe veszem, hogy a tanuló az előző teljesítményéhez képest,
önmagához képest, fejlődött-e. Délutáni foglalkozásokon a társas értékelést is alkalmazom,
így a gyerekek megtanulják értékelni egymás munkáját kritikus, de nem sértő módon és el
tudják fogadni, ha valaki ügyesebben dolgozik náluk a többség szerint. Az önértékelést a
szóbeli felelet jegyek megbeszélésénél használom (angol nyelv) vagy a szorgalom jegyeknél.
Észrevételem volt, hogy év végére egyre jobban látták saját erősségeiket, gyengeségeiket,
vagyis a reális énkép elkezdett megszilárdulni. Önértékelésnél kiderül az is, hogy az
osztályban kik a kishitűek, vagyis kinek van szüksége még több bátorításra. A tanulói
ellenőrzésekhez többnyire saját összeállítású gépelt feladatlapokat használok matematikából
és angolból is. Az írásbeli dolgozatok kiosztásánál is mindig elmondom, hogy mi az, ami
kiválóan sikerült, és mi az, amit gyakorolni kell. A szülők felé történő visszajelzések is fontos
részét képezik az értékelésemnek. Minden dolgozatot megnézhetnek fogadó órák alkalmával,
ha szükséges megbeszéljük, elemezzük. Ezen kívül a füzeteket, órai munkákat is átbeszéljük,
személyre szabottan elmondom, kinek mit kell erősítenie és hogyan tudják gyermekeiket
vezetni ezen az úton, jobban motiválni őket. Ezáltal tisztában vannak gyermekük adott
témakörben szerzett tudásával és órai teljesítményükkel.

Értékelési rendszerem több részből épül fel. Matematika órán értékelem az órai
magatartást, aktivitást, ezen kívül a hibátlan órai önálló feladatokat és az otthoni szorgalmi
feladatokat, házi feladatot. Öt darab pecsét, illetve matrica egy nagy pirospontot eredményez,
ami az e-naplóba is bekerül. A gyermekek szerezhetnek kis pirospontot, amit saját maguk
írhatnak a könyveikbe, amikor közös ellenőrzés történik, egy-egy nehezebb feladat után.
Ebből tíz darab összegyűjtése esetén nagy pirospontot kaphatnak. Ilyenkor a lelkiismeretükre
és becsületességükre bízom az értékelést, de természetesen utána ellenőrzöm én is a
megoldásokat és a javítást is. Ezen kívül a második tanévben bevezettünk egy új rendszert,
amit egy tanítói fórumon találtam. Ez a garasos rendszer. A nyáron garasokat készítettem
kartonpapírból és 10, 20, 30, 40, 50, 100, 200, 500 értékűeket lamináltam le. Garast kaphat az
az illető, akinek mindig rend van a padfiókjában, asztalán, időben előpakol a soron következő
tanórára, rendezett a környezete, a szemetet kidobja, akár másokét is, önállóan. Tesz a
közösségért, például felsöpör az osztályteremben, ha látja, hogy sok a morzsa, elrendezi a
táskákat, szekrényeket, technika- és rajzdobozokat. Szorgalmas, nagyon aktív az órákon, a
tanítóval együtt halad, csak akkor beszél, amikor felszólítják, füzetvezetése igényes. Garast
veszíthet az a tanuló, aki nem pakol elő, vagy külön kell szólni neki, hogy rendetlenség van
körülötte, szemetel, futkározik a folyosón és a tanteremben, táskája ledobva a folyosón,
szekrénye rendetlen, megrágott ételmaradékát nem dobja ki, hanem a padon hagyja, továbbá
órán nem figyel és sokat beszélget, bekiabál és zavarja társait a munkában vagy csúnyán
beszél, verekedik. A megszerzett játék fizetőeszközt elkölthetik a garasvásáron, ami minden
hónapban 1-2 alkalommal van. Ekkor a szülők által hozott megunt kisebb játékokat tudják
megvásárolni (pl.: üveggolyó, kulcstartó, ceruza, radír, Kinder figurák). Több szempont miatt
választottam ezt a rendszert. Első sorban megtanulnak spórolni, gyűjteni valamire,
takarékoskodni és vigyázni a pénzre, mivel mindenkinek a saját felelősége, ha elhagyja azt.
Külön kis szütyőkben tartják/ tolltartó zsebben. Továbbá, mivel idén a 100-as számkörben
barangolunk, segít nekik a számolás elmélyítésében, gyakorlatban történő alkalmazásában.
Tudnak cserélni vagy beváltani több kisebb összeget egy nagyobbra (pl.: 5 db 10-est egy 50-
esre).

Ezeken az értékelési rendszereken kívül az osztályban él a csipeszes rendszer is, ami


csak a magatartásra vonatkozik. A nagyon szélsőséges esetekben használjuk, például
veszekedés, verekedés, udvari kiabálás, felesleges hiszti és visszabeszélés. Három figurával
értékeljük (mosolygós fej, unott arc és mérges/szomorú fej) a magatartást, aki valamilyen
szabály ellen vét, ő egyel lejjebb kerül a táblán, aki pedig a legalsóra csúszik le, ő fekete
pontot kap, amit a Krétában is jelzünk a szülőknek. Ez alapján értékeljük a havi magatartást.

You might also like