A magyarság őstörténete a honfoglalásig

1. A magyarság őstörténetének feltárása a magyar identitás (azonosságtudat) fontos része

- az őstörténet tudományos kutatásának területei: a magyar nyelv eredete (nyelvtörténet)
a tárgyi emlékek feltárása (régészet)
az írott források értelmezése (történelem)
mitokondriális DNS vizsgálata (genetika)
- a nyelvtörténet kutatóinak többsége szerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba tartozó
finnugor nyelvekkel rokon, legközelebbi nyelvrokonaink az obi ugor népek (manysi, hanti)
- a régészek által feltárt tárgyi emlékek akár több nomád néphez is tartozhattak, nem azono-
sítható, hogy a népesség, amelynek leleteit feltárták, milyen nyelven beszélt
- a történészek számára alig áll rendelkezésre írott forrás, a magyarság csak sztyeppei ván-
dorlásának utolsó állomásait elérve került Bizánc és az arab világ látókörébe; a legrégebbi
történetírói forrás Anonymus Gesta Hungaroruma 1200 körül keletkezett
- a genetikai-antropológiai vizsgálat a magyarság ázsiai (keleti) eredetét nem támasztja alá
- mindebből következik, hogy a nyelvrokonság, az őshaza helye és a vándorlás kérdéseiben
is újabb és újabb kutatások, hipotézisek (feltételezések), voltak és vannak; a vita ma is tart,
s döntően a finnugor vagy török származás körül zajlik; a vitát színezi az európai vagy a
keleti népekhez való tartozás érzelmi kérdése, tehát a Nyugat és Kelet határvidékén elhe-
lyezkedő „Komp-ország” (Ady) mítosza (a Nyugat „Keletje”, a Kelet „Nyugatja”)
- a magyarság valójában többgyökerű (finnugor nyelvű, keleti kultúrájú), és történelme során
többféle kultúrát magába olvasztó és hordozó, a legnagyobb történelmi viharokat is túlélni
képes néppé vált, a magyarság elsősorban kulturális identitás, nem származás kérdése
2. A finnugor felfogás (nyelvtörténeti alapon)
- finnugor őshaza: az Urál hegység és az Ob folyó menti erdős, mocsaras vidék Kr.e. 4. évzr.
- ugor őshaza: a Tobol, az Iszim és az Irtisz folyók vidéke Kr.e. 2. évezred
- a feltételezett magyar őshaza az ugor őshaza és a sztyeppevidék találkozásánál lehetett: a
Kr. e. 1000 és Kr.e. 500 közötti időszakban kezdődik a magyarság kialakulása a nomád
életforma átvételével, ami egybeesik egy éghajlatváltozással (ennek hatására az erdős
vidék erdős sztyeppévé alakul, alkalmassá válik a nagyállattartó, nomád életformára), így a
magyarság ősei a „népek országútjára”, a nomád népek vándorlási útvonalára kerülnek
3. A magyar nép vándorlása (akár finnugor, akár török eredetű nép) a népvándorlások része
- az ókor végi népvándorlások (hunok, avarok, bolgár-törökök, kazárok pusztai birodalmai)
- a magyarok vándorlása Kr.e. 500 körül kezdődhetett, s ezer év alatt Kr.u. 500 körül már a
Volga és a Káma folyók vidékén legeltettek, s egy részük a 13. században még itt élt Juli-
anus barát jelentése szerint, majd beolvadtak a tatár eredetű baskírok közé… Julianus a
magyar őshazát Magna Hungáriának nevezte, mai neve pedig Baskíria
- a magyarok több törzse a Kr.u. 7. század végén a Volga és a Don vidékére, Levédiába ván-
dorolt, ahol a kazárok birodalmával kerültek szoros kapcsolatba; a kazároktól vették át a
kettős fejedelemség szokását (kende ~ jelképe a nap, gyula ~ jelképe a hold), a rovásírást
és a kazárok fejlett mezőgazdasági ismereteit (nehézeke, szőlő-és gyümölcstermesztés)
- a magyarság a 9. században a Don és a Al-Duna közötti pusztákra, az Etelközbe húzódik a
kazároktól elszakadva, csatlakoznak hozzájuk a kabarok (lázadók) , akikből a nyolcadik
törzs lett; itt köttetett a vérszerződés (törzsszövetség), mely jelentősen megnövelte a ma-
gyarság erejét (a hét törzs: Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi; a szövet-
séget kötő hét vezér Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Tétény), így portyázó-kalandozó
hadjáratokat indítottak a szomszédos területekre, pl. a Kárpát-medencébe
 A magyarság őstörténete a honfoglalásig
1. A magyarság őstörténetének feltárása a magyar identitás (azonosságtudat) fontos része
- az őstörténet tudományos kutatásának területei: a magyar nyelv eredete (nyelvtörténet)
a tárgyi emlékek feltárása (régészet)
az írott források értelmezése (történelem)
mitokondriális DNS vizsgálata (genetika)
- a nyelvtörténet kutatóinak többsége szerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba tartozó
finnugor nyelvekkel rokon, legközelebbi nyelvrokonaink az obi ugor népek (manysi, hanti)
- a régészek által feltárt tárgyi emlékek akár több nomád néphez is tartozhattak, nem azono-
sítható, hogy a népesség, amelynek leleteit feltárták, milyen nyelven beszélt
- a történészek számára alig áll rendelkezésre írott forrás, a magyarság csak sztyeppei ván-
dorlásának utolsó állomásait elérve került Bizánc és az arab világ látókörébe; a legrégebbi
történetírói forrás Anonymus Gesta Hungaroruma 1200 körül keletkezett
- a genetikai-antropológiai vizsgálat a magyarság ázsiai (keleti) eredetét nem támasztja alá
- mindebből következik, hogy a nyelvrokonság, az őshaza helye és a vándorlás kérdéseiben
is újabb és újabb kutatások, hipotézisek (feltételezések), voltak és vannak; a vita ma is tart,
s döntően a finnugor vagy török származás körül zajlik; a vitát színezi az európai vagy a
keleti népekhez való tartozás érzelmi kérdése, tehát a Nyugat és Kelet határvidékén elhe-
lyezkedő „Komp-ország” (Ady) mítosza a (Nyugat „Keletje”, a Kelet „Nyugatja”)
- a magyarság valójában többgyökerű (finnugor nyelvű, keleti kultúrájú), és történelme során
többféle kultúrát magába olvasztó és hordozó, a legnagyobb történelmi viharokat is túlélni
képes néppé vált, a magyarság elsősorban kulturális identitás, nem származás kérdése
2. A finnugor felfogás (nyelvtörténeti alapon)
- finnugor őshaza: az Urál hegység és az Ob folyó menti erdős, mocsaras vidék Kr.e. 4. évzr.
- ugor őshaza: a Tobol, az Iszim és az Irtisz folyók vidéke Kr.e. 2. évezred
- a feltételezett magyar őshaza az ugor őshaza és a sztyeppevidék találkozásánál lehetett: a
Kr. e. 1000 és Kr.e. 500 közötti időszakban kezdődik a magyarság kialakulása a nomád
életforma átvételével, ami egybeesik egy éghajlatváltozással (ennek hatására az erdős
vidék erdős sztyeppévé alakul, alkalmassá válik a nagyállattartó, nomád életformára), így a
magyarság ősei a „népek országútjára”, a nomád népek vándorlási útvonalára kerülnek
3. A magyar nép vándorlása (akár finnugor, akár török eredetű nép) a népvándorlások része
- az ókor végi népvándorlások (hunok, avarok, bolgár-törökök, kazárok pusztai birodalmai)
- a magyarok vándorlása Kr.e. 500 körül kezdődhetett, s ezer év alatt Kr.u. 500 körül már a
Volga és a Káma folyók vidékén legeltettek, s egy részük a 13. században még itt élt Juli-
anus barát jelentése szerint, majd beolvadtak a tatár eredetű baskírok közé… Julianus a
magyar őshazát Magna Hungáriának nevezte, mai neve pedig Baskíria
- a magyarok több törzse a Kr.u. 7. század végén a Volga és a Don vidékére, Levédiába ván-
dorolt, ahol a kazárok birodalmával kerültek szoros kapcsolatba; a kazároktól vették át a
kettős fejedelemség szokását (kende ~ jelképe a nap, gyula ~ jelképe a hold), a rovásírást
és a kazárok fejlett mezőgazdasági ismereteit (nehézeke, szőlő-és gyümölcstermesztés)
- a magyarság a 9. században a Don és a Al-Duna közötti pusztákra, az Etelközbe húzódik a
kazároktól elszakadva, csatlakoznak hozzájuk a kabarok (lázadók) , akikből a nyolcadik
törzs lett; itt köttetett a vérszerződés (törzsszövetség), mely jelentősen megnövelte a ma-
gyarság erejét (a hét törzs: Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi; a szövet-
séget kötő hét vezér Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Tétény), így portyázó-kalandozó
hadjáratokat indítottak a szomszédos területekre, pl. a Kárpát-medencébe