Ábránd

Élete: Született: 1800.december 1. Pusztanyéken. Kisnemesi családba született,

apja: Vörösmarty Mihály, anyja: Csáthy Anna. Tanult Pusztanyéken,
Székesfehérváron és Pesten gimnáziumban. 1817-ben a Perczel családhoz kerül
tanítóként, és elvégezte az egyetemen a kétéves filozófiai tanfolyamot. Később
Börzsönybe költözik a Perczel családdal, ebben az időszakban végezte el az
egyetem jogi szakát. 1816-25 között több lírai verset írt.
A Zalán futása című művének olyan sikere lett, hogy elhatározta, hogy az
irodalomból éljen. 1832-36-os országgyűlés alkalmából írta a Szózatot. Életének
utolsó öt éve haldoklás volt, 1855 november 19-én meghalt.
Műről: 1843-ban keletkezett. A lírai én E/1 személyben és feltételes módban
szólal meg. A cím témamegjelölő (álmodozás, ábrándozás), és Időmértékes
verselésű. Romantikus szerelmi költemény, műfaja óda. A mű a viszonzatlan
szerelemről szól és a szerelmesről, aki mindent megtenne, hogy viszont
szeressék. Hangvétele fohászkodó, a szenvedés képei dominálnak. Hangulata
zaklatott, feldúlt, az erős indulatok szinte szétfeszítik. Vers kifejezőeszözei
metaforák, ellentétek, ismétlések, romantikus túlzások (hiperbolák). Komoly
mély érzések, amelynek súlya van: élet-halál kérdése a lírai én számára.
Leginkább a „feldúlt ész” kifejezés jelzi, hogy szinte az őrölet határán jár. A lírai
én cselekvő igékkel (pl. feldúlnám, eltépném) fejezi ki, hogy mi mindenre lenne
képes szerelméért. Keretes szerkezetű a mű, kulcsszó a „szerelmedért”, ami
minden v.sz. elején és végén megismétlődik.
Mondandója: 1.egység 1-4vsz: Az első strófában lírai én merész ígéretet
fogalmaz meg, azért hogy kedvese viszont szeresse, még arra is képes lenne
hogy feldúlja eszét, gondolatait, érzéseit. A záró v.sz-ban az eltépett lelket
visszakérni Istentől. Az ész feldúlása után a zárlatban az erény mégiscsak
diadalmaskodik. 2.egység 2-3vsz: A két középső strófa képei a magasság és
mélység eltúlzott távolságát kapcsolják össze. Ellentétes összefüggés található a
képek között: bérc ormán villám és vész haragját kiálló fa metaforája szemben
áll a bércnyomta kő örökös szenvedésével.