A Hat-dinasztia és a Tang-kor költészete, a Tang-kori próza

1.sz. végéntökéletesítették a papírt, ez vízválasztó volt az irodalom fejlődésében. Korábbról nem

maradt fenn egyéni szerző összegyűjtött műve, minden csak akkor maradt fenn, ha bekerült egy nagy
filozófiai vagy történeti gyűjteménybe.
2. sz.-tól egyre több ji, "X összegyűjtött művei", ezeket mások állítják össze. A gyűjteményekben
számos irodalmi forma megtalálható, pl. fu, shi, biao (emlékirat, beadvány), lun (értekezés), shu
(levél), és ezek idővel egyre terjedelmesebbek.

A Széttagoltság korában megtalálható volt számos több műfaj: pl. rövid próza, párhuzamos próza
(pianwen) a fu, szövegek a szövegekről, történetek, természetfeletti anekdoták, shi és yuefu
költészet.

1. Rövid próza

Az osztályozás alapja nem annyira a szöveg formája, mint inkább a szöveg társadalmi, kormányzati
szerepe; ki kinek írja, milyen céllal; a különböző műfajú szövegek csak a bevezetésben és a zárásban
különböznek (Ezzel szemben a verseket formai stílusjegyek alapján különböztetik meg, rímképlet,
sorok szótagszáma.)
A legfontosabb prózai műfajok: a hivatalnokéletben használatosak. (pl. emlékiratok, beadványok a
trónhoz: egy adott társadalmi problémával kapcsolatos fejtegetések, melyeket a hivatalnok az
uralkodóhoz címez, köszönetnyilvánítás valamilyen kegyért, egyetértés vagy egyet nem értés az
uralkodó döntésével, javaslat).
Ilyen írásokat készíthettek még pl. előszó vagy utószó egy könyvhöz, levél, esszé, megjegyzés egy
festményen.

2. Párhuzamos próza (pianwen)

Két ugyanolyan hosszú sor gyakorlatilag, amik szintaktikailag és szemantikailag is megfelelnek

egymásnak; témájukat tekintve a rövid próza számos formáját lefedik.
- Nem csak prózában; költészetben is alkalmazzák, főleg leírásoknál.
- Később: a kínai oktatás egyik fontos eleme a párhuzamos sorpárok gyakorlása.

3. A 2. sz. végi és későbbi fu

A kor fő műfaja a fu: rövidebb, mint korábban, apróbb, mindennapi témákról szólnak (hangszerek,
állatok stb.) Lírai és leíró jellegű fu-k is vannak.
Cao Zhi : A Lo-folyó tündére (Luoshen fu 洛神賦) (a költő, a folyón átkelve megpillantja a
folyótündért)
Xi Kang : A citera (Qin fu) (a citera részletes leírása; panasz: nehéz olyan barátra lelni, aki értékelni
tudja a „zenéjét”.)
Ban Zhao : Az elhagyatott város (Wucheng fu) (a város virágzása és bukása ---> az élet múlandósága)
Yu Xin : A Dél siratása (Ai Jiangnan fu) (utolsó nagy fu költő)
4. Shi és yuefu költészet

1: Shi költészet:
Régi néven új forma:
-azonos szótagszámú sorok
-páros sorok rímelnek
-lírai
-rövid

A versek zöme általában alkalmi vers. Címük általában utalnak arra, hogy kinek írtam, milyen
alkalommal. Az alkalomnak megfelelő érzést kell tükröznie: alkalom (jing) és érzelem (qing).
Ilyen alkalom lehet pl. udvari események, előjelek, fontos áldozatok, hadjáratok, dicsőítés, főváros
elhagyása, honvágy, csendes, visszavonult élet dicsérete, élet rövidsége, ember jelentéktelensége,
halál, elválás visszavonhatatlansága, ősz, este, tavasz ---> melankólia, carpe diem, italozás, egyesülés
a taóval.

De ezek a fajta versek nem írnak családi életről, vallásról, természetről, szerelemről.
De: sok a vers az elhagyott kurtizánról (király szeretője), az elhanyagolt palotahölgyről ---> ez a
mellőzött hivatalnok metaforája.

2: Yuefu költészet:
A gutishi-n belüli kategória!
Eredet: Han Wudi Zenei hivatala. Itt: dallamok gyűjtése/szerzése az udvari ünnepekhez volt a feladat.
De ebből az időkből csak himnusz-szövegek maradtak fenn, nem tudjuk, hogy Wudi hivatala gyűjtött-
e népdalokat.
Később: a szó éneklésre szánt dalt jelentett (nép- és udvari dalt is). Mind a korai dalokat, mind a
későbbi utánzatokat yuefu-nak hívták.
Fontos: főleg líraiak a dalok, de van két híres hosszú elbeszélő költemény:
Délkeletre szállt a páva (Kongque dongnan fei) 3. sz.
Mulan dala (Mulan shi) 4-5 sz.

Gushi shijiu shou- 19 régi vers

-legkorábbi shi-gyűjtemény
-szerzője ismeretlen
-téma: elhagyott feleség, magányos vándor, lakoma
---> pesszimista, lemondó életszemléletet tükröznek, carpe diem is van
- később sokan utánozzák

5. 3. századi shi-költők:
Cao Zhi, Cao Pi és apjuk Cao Cao
Ruan Ji: Érzéseimet dalolom (Yonghuai shi) (nehezen értelmezhető, hagyományos kommentárok:
allegóriát magyaráztak beléjük, politikai üzenetet kerestek)

6. 350-450 közötti shi költők

Ekkor a kulturális központ Dél-Kínában van.
Költők:
Tao Qian / Tao Yuanming
Xie Lingyun
Bao Zhao
7. Palota-költészet

5. sz. vége - 6. sz. eleje: "irodalmi szalonok" egy-egy mecénás körül kialakultak. Itt íródnak a
technikailag kifinomult, tematikailag szűk gongti shi művek. Témájuk: palotai luxus, ottani nők. Egyik
kedvenc: a császár elhanyagolt ágyasa, a: Yutai xinyong (A Jáde-terasz új dalai) gyűjteményben
található meg. Tang-kor első százada: palota-költészet folytatása.

Tang-kor költészete

Az „új stílusú költészet” (jintishi)

Formái:

1: jueju:
- 4 sor
 5/7 szótag/versszak; 7 sztg: ált. 1., 2. és 4. sor rímel
 későbbi kritikusok: 1. sor: indítás; 2. sor: fejlemény; 3 sor: fordulat; 4 sor: következtetés, lezárás.

2: lüshi:
- 8 sor
-5/7 szótag/sor
- 3-4., és 5-6. sor párhuzamos (az 1-2 is lehet, de ritkán az)
- a rím végig azonos

3: pailü:
- hasonló a lüshi-höz
- de: több párhuzamos sorpár van
- 60-80 sorpár is lehet
- a rím végig azonos

Témák:

A többség alkalmi vers. Politikai bírálat: yuefu-forma, allegória. Kevés szerelmes vers, elhanyagolt
palotahölgy. Tájkép költészet, táj és a költő érzelmei.

Költők:

● Meng Haoran : „tájkép-költészet”

● Wang Wei : „tájkép-költészet” („Versei festmények, festményei pedig versek”)
● Li Bai : spontaneitás, játékos túlzások, megszemélyesítések, bohém költő
● Du Fu : jintishi, lüshi, bonyolult nyelvezet és stílus

Meng Haoran:

Wang Weijel együtt a Tang-kori” tájképköltészet” képviselője. Ám ez egy tucat” antológia-darabon”

alapszik. Nagyon sokoldalú volt: pl. panaszok, hogy nem ismerik fel tehetségét. Tájképversei: Wang
Weijel ellentétben individuálisak, precíz leírások, konkrét helyekről szólnak. A fókuszban az előtérben
álló dolgok vannak (nem a nagy, általános háttér, mint Wangnál, emiatt: gazdag, részletes szókincs
található meg bennük. (flóra, fauna, domborzat). A tájban jelen van az ember, legalábbis a költő
személyisége. Meng egyenetlen színvonalon ír, a zseniális részeket lapos közhelyek váltogatják.
Leghíresebb verse a Tavaszi hajnal című.
Wang Wei:

Sok alkalmi udvari verset írt, de specialitása a tájkép-költészet ---> "Versei festmények, festményei
pedig versek." A leghíresebbeket vidéki birtokán, a Wang-folyó mellett írta. A Wangchuan ji c. ciklus
20 helyszínt örökít meg birtokán (ezt állítólag hosszú tekercsen meg is festette, de ez elveszett).

Li Bai:

Nagyon termékeny költőnek számít. 1004 verset tulajdonítanak neki, de ebből sok valószínűleg nem
az övé. Versei: guti shi, pl. yuefu. Egyszerű nyelvezetük van. Gyakori a sorhosszúság-változások. Ő lesz
a spontaneitás-kultusz első alakja, a zseni megtestesítője. Játékos túlzások, megszemélyesítések
jellemzik verseit. Témák: - alkalmi versek, hízelgés - társadalmi tudatosság - vágy a világból való
elmenekülésre.
Összes művei:
- 60 prózai mű, 8 fu
- Gufeng (Régi dalok): 59
- yuefu-k és dalok ---> ezek a leghíresebbek (népi motívumok, fantasztikus utazások, természetfeletti
lények)
- alkalmi versek (kevésbé kifinomultak, mint műveltebb kortársai)
Leghíresebb verse: Holdfényben magam iszom című.

Du Fu:

A világirodalom egyik nagy zsenije, mindenről ír verset. Életében nem ismerik fel, sok műve
elkallódik. Csak a 11. sz.-tól tartják a legnagyobbnak.
Li Bai-jal szemben jinti shi-t kedveli, főleg: lüshi (ebben ő a legjobb). Bonyolultabb nyelvezet és stílus,
szándékos kétértelműség, súlyosabb költészet, amikben több a klasszikus beütés. Témái: ősz,
találkozások, felesége, saját korának leírása, társadalmi problémák.

Tang- kori próza

A Tang-kor első felében a korábbi kifinomult, forma-centrikus párhuzamos próza tett szert nagyobb
sikerre, de a kor második felére a „régi stílusú próza mozgalma” kezdett elindulni és felvirágozni.
(quwen yundong). Ezzel újraértékelték az irodalmat, a mesterkéltséget elítélték és a didaktikai szerep
viszont megnőtt.

1. Han Yu:

Buddhizmus ellensége (ezért többször lefokozzák). Ideálja: a konfucianizmus új, letisztult formája.
Irodalom: a tartalomnak kell meghatároznia a formát, tehát a pianwen (párhuzamos próza) elítélte.
(de: néha ő is használja). Minta: a filozófusok és a Shiji guwen nyelvezete. A műnek konfuciánus
szempontból helyesnek kell lennie (tartalmilag), de ehhez helyes forma is kell.
Művei vegyes formák, pl. esszék, levelek, előszavak stb.
Yuandao (Az Út vizsgálata)
- a konfuciánus tan átadása
- Menciusz Xunzi felett áll
- buddhizmus és taoizmus elítélése
Shishuo (A ´Tanár´ fogalmának magyarázata)
- minden tanulónak kell tanár, anélkül nem megyünk semmire
Jian ying Fogu biao (Beadvány a Buddha-ereklye fogadása ellen)
- emiatt 819-ben Chaozhou-ba száműzik

2. Liu Zongyuan:

Íróként már fiatalon híres. Ő a tájleírás műfajának megteremtője a Yongzhou ba youji (Nyolc utazás
Yongzhou-ban) művével. Életrajzokat, meséket is írt, tanmesék. Ezekben nagyon sok a fiktív vagy
közember életéről szóló rész. pl. Púpos Kuo, a falültető kertész, ebben politikai, erkölcsi mondanivaló
van: ahogy Kuo nem piszkálja a fiait, s így azok nagyra nőnek, úgy a hivatalnoknak is békén kell
hagynia a népet. pl. Az ács (Ziren zhuan) ---> ahogy a jó ács csak a szemével dolgozik (kiválasztja a
megfelelő faanyagot, megméri, hol mennyit kell levágni), s maga még az ágylábat sem tudja
megjavítani, úgy a miniszter is másokra támaszkodik, maga csak kiválasztja a megfelelő embereket és
megszervezi a munkát. pl. A kígyász (Bushezhe shuo) ---> a kígyász, bár munkája veszélyes, még
mindig jobban jár, mint a falujabeliek, akik az adók alatt nyögnek.

A Tang-kor a klasszikus kínai nyelvű elbeszélések virágkora. „Különös történetek” (chuanqi 傳奇)
lesznek a középpontban. Igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy a történet nem kitalált, ezért
megnevezik a forrást, pl., hogy kitől hallották, s hogy az milyen szerepet játszott a történetben. Van
közöttük tanulságos tanmese, létező személy lejáratása is, míg a korábbi művek csak a puszta
tényeket közlik viszont a chuanqi-k művészi eszközökkel is élnek. A szereplők hátterét, motivációját,
viselkedését részletesen leírják. Téma: csodák vagy szerelem (találkozás szellemmel, tündérrel,
démonnal, halhatatlannal, istenekkel, csodás állatokkal), nem mindennapi szerelmek:
írástudó+kurtizán, tündér, sárkány lánya, róka. Stílus: egyszerű, díszítetlen (mint a történeti művek).
Sok chuanqi szerkezete hasonlít a hivatalos életrajzokéra. A prózaszöveget gyakran szakítják meg
versek vagy levelek.

Néhány híres chuanqi:

● Shen Jiji: Zsen, a rókatündér

● Li Gongzuo: A déli tartomány kormányzója ( a főszereplő nagy karrierről álmodik, de felébredve
látja, hogy amit kormányzott, az csupán egy hangyaboly volt ---> az élet csupán álom)
● Li Chaowei: A sárkánykirály lánya
● Bai Xingjian: Egy léha nőcske története ( ez a leghíresebb diák+kurtizán szerelmi történet )
● Yuan Zhen: Yingying története

Gyűjtemények:
– Xuanguai lu: legrégebbi
– Pei Xing: Chuanqi / A déltengeri rabszolga
– Taiping guangji: 978-ban készül el; 500 tekercs

A „népszerű irodalom” és a bianwen:

1. „népszerű irodalom”:
A szerzők: nem az elit tagjai. Szövegek célközönsége: írástudatlan nép ezért a nyelvezete beszélt
nyelv hatását vonja maga után.
2.Dunhuang – „átváltozás szövegek” (bianwen): beszélt nyelven írt szövegek; buddhista és világi
témák. A tea és a bor vetélkedése (Cha jiu lun): talán a legrégebbi kínai színdarab.