József Attila utolsó vershármasa

Az 1937-es esztendő versei a végső összegzést, a végső számvetést fogalmazzák meg.

Ahogy haladnak előre az utolsó évben, mind jobban bezárulnak a költő lehetőségei, egyre
jobban legyűri őt betegsége. Nincs már semmi lehetősége a méltó életre. A vereségnek ebben
az állapotában a költészet sem jelenthet már értéket és vigaszt, hisz a vereség fő oka saját
életének elhibázottsága. Nincs már olyan szerep, olyan magatartás, amely kiutat kínálna. A
lehetségesként felvillanó szerepek (férj, apa, szerető, szerkesztő, költő, forradalmár) mind
értelmetlennek és céltalannak mutatkoznak.

Ebből a számvetésből született utolsó három verse, a lemondást megfogalmazó Karóval

jöttél…, az egyéni lét végét lázadás nélkül elfogadó Talán eltünök hirtelen…, és a
feleslegességet tudomásul vevő Íme, hát megleltem hazámat…

Az utolsó vershármast feltehetőleg Balatonszárszón írta 1937 novemberében. E

verseknek címet az utókor adott, így az első sor címként is szolgál.

Utolsó alkotásainak egyike a Karóval jöttél…,egy önmegszólító vers, ami létösszegző is

vers is egyben, amely a gyermekkorig megy vissza. Műfaja dal. Az 1-2. vsz-ban a
gyermekkor világa tűnik fel, a szókincs is erre utal. A 3-6. vsz.-ban költő kérdések és
válaszok találhatóak. A felnőtt szólítja meg a gyermek önmagát. A gyermek-motívum
egyik vonulata a szerelem-szeretet utáni vágyódás, a másik vonulata életrajzi jellegű is lehet.
A költő ekkor Balatonszárszón élt a két nővérével és azok gyermekeivel. A kisgyerekek a
saját gyermekkorára is emlékeztethették.

Az 5-6. vsz.-ban megjelenik az anyai gondoskodás és a halál gondolata is. A versben a

költő saját tetteit, viselkedését elemzi és magyarázza, illetve élete zátonyra futásának okaira
keresi a választ. Önmagát hibáztatja, de a világot is vádolja. A záró sorokban a felismerést
fogalmazza meg: le kell mondania a személyes vágyakról és be kell érnie a puszta létezéssel.

Következő verse a Talán eltünök hirtelen…, amely az elkeseredett, önmagát örökre elvesztő
ember utolsó jeladása. A hangulata teljesen lemondó, már lázadás sincs benne. A
költemény a jövővel indul, de minden a szakaszban a múltat és a jelent szembesíti. A
múltjával számot vető költő keserűen gondol vissza egykori önmagára. Mindent hibának
érez már, elpazaroltnak látja eddigi éveit. Élete kudarcok sorozata volt, ezt értékeli most
bűnként, önmagát bünteti a gondolatokkal. Így az értékhiányos, eltékozolt múltból nem
fakadhat értéktelített, reményteli jövő.

József Attila valószínűleg utolsó verse az Íme, hát megleltem hazámat…Létösszegző vers
ez is, de alapgesztusa a búcsúzás. A feleslegesség-élmény oly mértékben uralja a
szövegteret, hogy az önvád teljesen hiányzik: a lírai én úgy látja nem tehet mást, mint
hogy tudomásul veszi saját haszontalanságát. Hazája csak a sírja lesz. De a költő csak
önmaga sorsát zárja le végérvényesen. Utolsó szava a reményé, amely szerint az
emberiség nem pusztulhat el.
Utolsó éveinek végén egészségi állapota romlott, már a szanatóriumi kezelés sem látszott
eredményesnek. Nővéreihez került Balatonszárszóra. 1937 dec. 3-án vesztette életét egy
tehervonat kerekei alatt. Egyes vélemények szerint öngyilkos lett, mások ezt vitatják, a
kérdés mai napig eldöntetlen.