Kedvenc versem

A Bhagavad-g¦t§ hétszáz versszakból áll, amelyek mindegyike beillene egy bölcsességgyûjtemény legragyogóbb
ékkövének. Még élénken emlékszem, hogy tizenegynéhány éve, amikor elõször olvastam Sr¦la Prabhup§da
G¦t§ját, melyik vers és a hozzá tartozó melyik magyarázat ütött szíven leginkább. Akkoriban sokat rágódtam
azon a problémán, hogy miért van annyi vallás, miért nem volt elég egy annak a Teremtõnek, hiszen akkor nem
kellene annyi véres hírt hallanunk a vallások közötti konfliktusokról. No meg akkor az igaz vallás utáni kutatás
is lerövidülne, mert ha csak egy lenne, akkor a gyengébb képességûek is magabiztosan ki tudnák választani az
igazit. Szóval némi kis neheztelés élt bennem ama mindentudó iránt (ami, mint utóbb kiderült, nem volt jogos,
úgyhogy kérem égi és földi feloldozásomat).
Szóval ez a versszak (a negyedik fejezet hetedik verse) így hangzott:

yad§ yad§ hi dharmasya

gl§nir bhavati bh§rata
abhyutth§nam adharmasya
tad§tm§na° s¥j§my aham

¼r¦la Prabhup§da így tolmácsolja a vers jelentését:

„Óh, Bharata leszármazottja! Bárhol legyen a vallás gyakorlása hanyatlóban, s kerüljön fölényes
túlsúlyba a vallástalanság, alászállok Én magam.”
Ja, úgy! Szóval Isten többször is eljöhet! Végülis, ha még egy kisiparos is naponta több helyre száll ki, ahol
elromlik valami, akkor egy mindenható lény miért ne jelenhetne meg több alkalommal, különbözõ helyeken?
(Tömpe kis agyamból akkoriban ilyesféle emelkedett párhuzamok kiötlésére futotta – bocsáttassék meg ez is.)
Tetszésem jeleként készítettem a vers szövegébõl egy rímes változatot: „Óh, Bharata sarja, mikor / Bárhol
hanyatlik a vallás, / S megerõsödik a gazság,/ Jövök Én, a fõ Igazság.” Dallamot is költöttem hozzá, amit a
mûfaji korlátok miatt most nehezen tudnék közvetíteni. (Költs Te is egyet, aztán, ha találkozunk, majd rendezünk
egy dalversenyt.)
Prabhup§da magyarázata szerint, bár egyetlen Isten van, különbözõ korokban másféle formákban, de
ugyanazzal a céllal jelenik meg: „Minden inkarnációjában csupán annyit mond a vallásról, amennyit akkor az ott
élõk adott körülményeik között megérthetnek. A misszió azonban mindig ugyanaz: az embereket az Isten-tudat
felé vezetni s a vallás elveinek betartására ösztönözni. Néha személyesen száll alá, néha hiteles képviselõjét
küldi el fiaként vagy szolgájaként, néha pedig bár Õ maga jön, valamilyen rejtett formában jelenik meg.”
Számomra mindez a megvilágosodás erejével hatott, mert rávilágított, hogyan lehetnek a vallások
részleteikben különbözõek, de lényegükben egyek. Ezzel egyidõben arra is magyarázatot kaptam, hogy miért
tartja a szerzõ kiemelkedõnek a Bhagavad-g¦t§ tudását: „A Bhagavad-g¦t§ elveit az Úr Arjunának – és más
felvilágosult embereknek – beszélte el, mert Arjuna sokkal magasabb szinten állt, mint a világ más részein élõ
közönséges emberek. A kettõ meg kettõ egyenlõ néggyel számtani szabálya éppen úgy igaz a kezdõ, mint a
haladó matematikusok számára, ennek ellenére azonban létezik alacsonyabb és magasabb szintû matematika is.”
Ezek szerint Isten a különbözõ szentírásokon keresztül úgy oktatja az emberiséget, mint ahogy egy ember
halad át az oktatási rendszer különbözõ fokozatain, az óvodától a doktori programig. Szép gondolat, nem?
Szerintem isteni.

U.i.: Ne felejtsd a dalversenyt!

¾ªvara K¥¢£a d§sa