Fehérjetranszport

Egy átlagos emlős sejt átlag 10 000, egy baktérium sejt 5000 fehérjét tartalmaz.
Egy részük a citoplazmában marad, másik fele sejtszervekbe transzportálódik.
Membrán transzport - kitekert
formában, egyedi fehérjék
transzportja célzottan - citoszol -
ER, citoszol - MT

Magpóruson keresztüli transzport

(gated transport) nukleusz,
nukleáris pórus, aktív térszerkezet
megmarad

Vezikuláris transzport - egyik

kompartmentből a másikba,
membránba zárva (lefűződés és
fúzió a másik kompartmenttel) - ER
–Golgi
Kérdés:

 Szignál
 Receptor
 Csatorna
 Energia
Hogyan oldható meg ez a bonyolult feladat? Milyen természetű az a jel, amely „megmondja”,
hogy melyik fehérje hová kerüljön a sejtben? Milyen mechanizmus valósítja meg az „utazást”
a célállomásra?
Günter Blöbel - Szignál-elmélete szerint:

1) a fehérje integráns részét képező szignálpeptidek biztosítják a megfelelő

sejtszervecskébe jutást.
2) létezik olyan szállítóapparátus, amely felismeri ezt a jelet, és biztosítja a célba érést.

ER-szignál-szekvencia

Szabad riboszómán indul a szintézis.

16-36 AS N-terminális szignál „irányítja” a riboszómát az ER felszínéhez, amiből 6-15

hidrofób aminosav (Ala, Val, Leu, Ile, Phe) után egy - két pozitív töltésű fontos a
transzportban.

Az irányítás egy ribonukleoprotein (RNP, 300 nt RNS váz, 6 fehérjealegység) komplex, a

signal recognition particle (SRP) kapcsolódásával kezdődik.
Szignálszekvencia felismerés, kapcsolódás, elongáció.
 • Szignálszekvencia kötés (P54-GTP)

• Riboszóma nagyalegység kötés

• Transzlokáció (receptor kötés)

A célbajuttató szignálszekvenciák jellemzői

Jellegzetes hely a Szignál

Cél organellum A szignál jellege
proteinen eltávolítás

6-12 főként hidrofób aminosav, gyakran

dER N-terminal +
egy vagy több bázikus aminosav követi

3-5 nem egymás utáni Arg vagy Lys

Mitokondrium N-terminal + reziduum, gyakran Ser és Thr; sohasem
Glu vagy Asp

Nincs általános motívuma, gyakran

Kloroplaszt N-terminal +
gazdag Ser,Thr-ban, kevés Glu és Asp

Peroxisoma C-terminal - Ser-Lys-Leu

5 bázisos aminosav clustere vagy két

Nukleusz Internal - rövidebb cluster melyet 10 aminosav
választ el
Fehérjék membrántranszport általános jellemzői

• A fehérje kitekert állapota stabilizálódik

• Irányító szekvencia
• Receptor – dokkoló fehérje
• A fehérje kitekert állapotban jut át egy csatornán

• A szignálpeptidet egy peptidáz eltávolíthatja

• A fehérjét dajkafehérjék tekerik be, szerelik össze

Fehérjetranszport a sejtmagba

Csak az ionok és a kisméretű molekulák közlekedhetnek szabadon a sejtmag és a citoplazma

között. A sejtmaghártyát átívelő, sok száz fehérjéből felépülő póruskomplex (NPC, nuclear
pore complex) ugyanis körülbelül 0,9 nm átmérőjű csatornaként viselkedik, amely a ~100-200
kDa-nál nagyobb tömegű citoplazmatikus fehérjéket nem engedi át.

Hogyan juthatnak akkor be a sejtmagba működő polimerázok, transzkripciós faktorok, és

hogyan lépnek ki onnan az érett mRNS-ek, ingázó fehérjék, és az óriási méretű riboszóma-
alegységek?
FG-nukleoporinok

Sok, egymás után elhelyezkedő fenilalanin-glicin (FG-)

ismétlődés van aminosav-szekvenciájukban, amik kis
hidrofób régiókat alkotnak a pórus belső csatornájának
üregébe benyúló hidrofil fehérjeláncokban. Össze-
kapcsolódva térhálós, gélszerű szerkezetet hoznak létre, ami
kizárja a nagyobb molekulák szabad diffúzióját az NPC-n
keresztül.

Nukleáris pórus komplex (nuclear pore complex - NPC)

„Nyolcszögletű kosár”

125.000 kD nagyságú fehérje komplex - 30x nagyobb mint egy riboszóma; nukleoporin
fehérjék alkotják: 50 féle fehérje élesztőnél, 100 körül gerinceseknél
Citoplazmikus filamentumok
Nukleoplazmikus kosár
Nukláris lamina
Intermedier filamentumokból és hozzájuk kapcsolódó fehérjék alkotja.
A-típusú laminok - A, C - egy gén által kódolt, alternatív splicing !

B-típusú laminok - B1, B2 - poszttranszlációs módosítása - hidrofób izoprenilcsoport, belső

nukleáris membránba rögzítés
Dimerek, α-helix pálca, globuláris fej a két végen.
 A nukleáris laminálással kapcsolatos membránfehérjék vagy integrált vagy perifériás
membránfehérjék. A legfontosabbak:

• lamina-asszociált 1-es és 2-es polipeptidek (LAP1, LAP2)

• Emerin
• lamin B-receptor (LBR)

• Otefin
• MAN1
A belső membránon belüli elhelyezkedésüknek vagy az azzal való kapcsolatuknak
köszönhetően közvetítik a nukleáris lamina tapadását a magburokhoz.

Nukleáris transzport
Nukleáris pórus „vizes csatorna”, ionok, kisebb molekulák, 60 kD nagyságú globuláris
fehérjéig diffúzióval átjárható.

Minden fehérje a citoplazmában szintetizálódik és a nukleáris póruson keresztül jut be ill.

utána ki - sok esetben folyamatosan ingáznak / „körforgalom” van.

• Hisztonok
• transzkripciós alap és regulátor fehérjék
• mRNS érés fehérjéi

• replikáció, rekombináció, repair (javító) fehérjék

• Riboszómális fehérjék
Számos transzkripciós faktor csak bizonyos szignálok meglétekor transzportálódik.
 Foszforiláció megléte vagy hiánya módosítja az NLS felismerhetőségét.

Maszkírozás: citoplazmikus fehérje kapcsolódása elfedheti az NLS szekvenciát, így a

fehérje a citoplazmában marad – a maszkírozó fehérje leválása (jel) után történhet meg a
transzport. Sejtmagi lokalizációs jelek (NLS, nuclear localization signal) jelenléte szükséges
és elegendő a sejtmagba jutáshoz, melyeknek nincs meghatározott helye a fehérje aminosav-
szekvenciájában, sőt, az is elegendő, ha egy komplex egyik alegysége tartalmazza az NLS-t.
Az NLS-t receptorfehérje:

• Közvetítő, adapter fehérje az

importin α – nls felismerő domén

• importin β (karyopherin β)
fehérjék családjába tartozik -
szállítja a citoplazmából a
sejtmagba.

• G-fehérjék családjába tartozó GTP-

kötő fehérjét, amelyet Ran-nak
(Ras-related nuclear protein)
neveztek el.

• fehérjék szekvenciájában található NES-t

(nuclear export signal) jelek

• exportin fehérjék
• Ran GTP-vel komplex

A póruskomplexen átjutva a citoplazmában, a

GTP hidrolízise után a RanGDP-ről disszociál az
exportin, majd a NES-tartalmú fehérjéhez való
affinitása is lecsökken - a szállított fehérje a
citoplazmába kerül.

Proteinek, tRNS, riboszóma alegységek exportja

a legáltalánosabb.
Fehérjetranszport a mitokondrium

Az import ATP-igényes, és függ egy, az N-terminál közelében található 20-50 aminosavnyi

amfipatikus - egyik oldalán pozitív töltésű, a másikon hidrofób - α-hélix jelenlététől.
A mitokondrium mátrixába induló fehérje szintézise lezajlik a citoplazmában, de nem veszi
fel a rá jellemző térszerkezetet, mert az N-terminális szignált érzékelő citoszolikus Hsp70
dajkafehérjék (chaperonok) kitekert állapotban tartják.
TOM - translocon of the outer membrane
TIM - translocon of the inner membrane

Az N-terminális mátrix-jelet a külső membránban elhelyez-kedő receptorkomplex (TOM-

20/22) érzékeli, és az ily módon „megfogott” fehérjét átjuttatja a szomszédos TOM40
transzlokátorhoz, amely a külső membránt átívelő csatorna-komplex.

TOM40-en áthaladva rögtön a belső membránban elhelyezkedő TIM23 transzlokátorba

jutnak, amit egyik alegysége mindaddig zárva tart, amíg a TOM40 intermembrán tér felé néző
oldalán meg nem jelenik az N-terminális szignál. Ezután a szignál és a TIM és TOM komplexek
között lezajló, egymást követő interakciók eredményeképpen a mátrixfehérje becsúszik a
kinyíló TIM23 transzlokátorba, és megkezdi útját a mátrixba.
Energiaforrás:

• a H+-ionok elektrokémiai grádiense miatt kialakuló, a belső membrán két felszíne

közötti feszültségkülönbség fontos szerepet játszik a transzlokációban.

• ATP hidrolízis.
 A mátrixfehérjék transzlokációja során az N-terminális szignálszekvenciát egy proteáz
(MPP: mitochondrial processing peptidase) levágja, majd a teljes átjutás után a transzportált
fehérje – általában mitokondriális dajkafehérjék segítségével – felveszi normális térszerkezetét.

Fehérjetranszport a kloropasztiszba

A kloroplasztisz külső és belső membránjába, az intermembrán térbe és a sztrómába irányuló

transzport mechanizmusa nagyon hasonlít a mitokondriumnál tárgyaltakra. A fehérjék N-
terminális, a sztrómában levágódó szignált hordoznak, nem veszik fel végső szerkezetüket a
transzport előtt, és a külső és belső membránban található transzlokonok kölcsönhatása révén
történik sztrómába jutásuk.

TOC és TIC komplexek

translocon of the outer membrane of chloroplasts
translocon of the inner membrane of chloroplasts

A kloroplasztisz harmadik terébe, a tilakoidba, illetve annak membránjába kerülő fehérjék

először a sztrómába jutnak, mert valamennyien hordozzák az oda irányító N-terminális szignált.
Miután – csakúgy, mint a mitokondriumok esetében – ezt a szignált levágta a megfelelő
peptidáz, érvényesül egy második jel, melynek hatására a fehérje útja a tilakoid felé folytatódik.
Jelenleg két-két független, a tilakoidba, illetve annak membránjába szállító mechanizmust
derítettek fel.
Szekréciós út – Vezikuláris transzport

A szekréciós út – a sejt belsejéből a külső környezetbe, a plazmamembránba, illetve az

endomembrán rendszer tagjainak üregébe vagy membránjába irányuló anyagáramlás.

DE a Golgi-készülék különböző tereibe, a lizoszómákba vagy az endoszómákba irányított,

ott működő fehérjék is ezt az útvonalat „használják”.
 A vezikulák lefűződése a donor membránról, vándorlása a sejtben és fúziója a következő
állomás membránjával természetesen szigorúan szabályozott.
 • Minden egyes vezikulának pontosan „tudnia kell” a lefűződés során, hogy hová tart

• Egy kompartmentnek is tudnia kell, mely vezikulákkal lehet fuzionálnia, és melyekkel

nem.

Ugyanakkor a lefűződés, a felismerés és a fúzió mechanizmusa ugyanarra a sémára íródott,

az egyes folyamatokban résztvevő molekulák egy családba tartoznak, vagy funkciójukban igen
hasonlóak.
1.-2. folyamat – membrán görbülés, burokképződés
COPII típusú burok (COP: coat protein) alakul ki az ER-től a Golgi-készülék felé irányuló
anterográd (előre haladó) transzportban.
COPI típusú a Golgi-készülék felől az ER felé és a Golgi-készülék egyes ciszternáiból
visszafelé haladó, úgynevezett retrográd transzport során.
klatrinos burok – klaritin veszi körbe a többi irányban haladó vezikulák többségét .
COPII-burok - Sar1
COPI- és a klatrin-burok kialakulásában pedig az ARF (ADP rybosilation factor) nevű kis G-
fehérje játszik szerepet
 A burokfehérjék szerkezeti egysége monomerekből felépülő komplex. A COPI hét
különböző monomerből szerelődik össze.

A burokfehérjék szerkezeti egysége monomerekből felépülő komplex, a COPII-t kétféle

heterodimer képezi.
 A burokfehérjék szerkezeti egysége monomerekből felépülő komplex, a klatrinburok pedig
három „könnyű” és három „nehéz” klatrinfehérjéből összeálló, különleges háromágú,
úgynevezett triskelion alegységből épül fel.

A vezikula leválását - lefűződés egy dinamin nevű motorfehérje teszi lehetővé.

Spirálszerűen körbeveszi a nyakrégiót, GTP-hidrolízis hatására megnyúlik, elszakítva a nyakat
a donormembrántól.
4. – 5. - folyamat – transzport
A lefűződött vezikulák vándorlása a sejtváz mentén történik, mindhárom motorfehérje-
család tagjai – dineinek, kinezinek és miozinok egyaránt - részt vesznek benne.
A vándorlás irányát a motorfehérjék határozzák meg, a megfelelő motor kiválasztása
azonban a vezikula membrán-összetételében van kódolva.

Tehát a vezikulák membránjának egyedi összetétele nemcsak a fúziót, hanem már a sejten
belüli mozgás irányát is meghatározza.

6. – 7. folyamat – dokkolás, fúzió, célmembrán felismerése

Kompartmentekkel zsúfolt citoszolban a fúzióra alkalmas felszíneknek nagy specificitással
kell egymást felismerniük. Ebben az úgynevezett Rab-ok (Ras-rokon fehérjék) játszanak döntő
szerepet.

ER és a Golgi-készülék közötti anyagforgalom

Az ER-ből a minőség-ellenőrzésen átesett fehérjék a Sar1 G-fehérje által kialakított COPII-
burkos vezikulákban indulnak tovább a Golgi-készülék cisz oldala felé. Ezt a haladási irányt,
mivel a szekréciós út a sejt belsejéből a sejten kívüli tér felé halad, anterográd, azaz
előreirányuló transzportnak nevezik.
A Golgi-készüléktől az ER felé a retrográd transzport.
Fehérje modifikáció
A sejtműködés szabályozási lehetőségei – fehérjefunkció szabályozás
A molekuláris sejtbiológiai folyamatok szabályozása rendkívüli gyorsaságot és
alkalmazkodást igényel. Ennek legfontosabb biológiai funkciói röviden a következők:

• fehérjék stabilitásának (féléletidejének) meghatározása

• biokémiai aktivitás szabályozása (aktiválás/inaktiválás)

• a fehérjék sejten belüli helyének meghatározása
• jelek kialakítása fehérje-fehérje kölcsönhatások és kaszkád sorok szerveződése
számára
Transzkripció mRNS mennyiség – hosszú
Poszttranszkripció mRNS élettartam – hosszú
Transzláció szintetizálódó fehérje mennyisége - hosszú
Poszttranszláció fehérjemennyiség, hely és aktivitás – rövid-hosszú
kompartmentalizáció – irányítás – rövid-hosszú
Poszttranszláció módosulás nonkovalens / allosztérikus
kovalens / foszforiláció
Fehérjelebontás – aggregáció (irreverzibilis)
Glikoziláció
A fehérjék cukor módosítása történhet O- vagy N- glikoziláció révén.

N glikoziláció során az ER lumenében Asn vagy Arg oldalláncok

nitrogénjéhez 14 egységből álló oligoszacharid (GluNAc, Man, Glu)
kapcsolódik, amely az ER lumenben és a Golgi apparátusban tovább
módosul.

O glikoziláció során a fehérjék Ser, Thr, hidroxiprolin és

hidroxilizin oldalláncainak hidroxil csoportjához 1-3 cukor egység
kapcsolódik. A módosítás főként a Golgi készülékben történő poszt-
transzlációs módosítás.
Fehérje tekeredés
BIP – Binding proteinek – chaperon fehérjék, Hsp70
Szerepük:

• elősegítik a helyes szerkezet kialakulását a naszcens peptidben (BIP-ATP, BIP-ADP)

• szükségesek a transzlokonon való átjutáshoz
• megelőzik a proteinek aggregálódását és a helytelen hajtogatódást

• segítik lezárni a transzlokon pórusát

Protein hajtogatódás/folding – Protein
Diszulfid Izomeráz/PDI

A hibás feltekeredés (proteopátia)

megfigyelhető meg:
Cisztás fibrózis - mutáns CFTR –
kloridcsatorna
Parkinson-kór - mutáns alfa-synuclein
Alzheimer-kór - mutáns Tau-fehérje, béta-
amiloidok
Huntington-kór - mutáns huntingtin

Foszforiláció/defoszforiláció
A folyamatok során:

• kinázok foszfát csoportot

helyeznek a fehérjék bizonyos -
Ser, Thr és Tyr - aminosav részeire.

• foszfatázok pedig eltávolítják a

foszfát csoportot.
 A foszforiláció egy reverzibilis PTM, amelynek segítségével lehetővé válik a fehérjék
aktivitásának ellenőrzése, gyors ki-és bekapcsolása
Módosítás lipidek segítségével
A lipid módosítások történhetnek:

• Preniláció - során
C15 (farneziláció) vagy C20-as
(geraniláció) egységek kerülnek a
fehérjék C termimálisán levő
meghatározott cisztein
oldalláncok -SH csoportjaira

• Zsírsav módosítás - során

zsírsavak kerülnek a fehérjék
bizonyos aminosavaira

Közreműködő enzimek - farnezil

transzferáz, geranil-geranil transz-feráz.

Irreverzibilis módosítások célja a

fehérjék membránhoz rögzítése

Palmitoiláció reverzibilis poszt-

transzlációs módosítás melynek során a
cisztein SH csoportjához palmitinsav
kapcsolódik.
A mirisztoiláció irreverzibilis kotranszlációs módosítás, melynek pedig mirisztinsav
kapcsolódik az N-terminuson lévő, főként glicin aminosavrészhez.

Transzportált fehérje membránba épülése

I. N-terminálist követő szignál után hidrofób stop transzfer peptid. Szignál peptidáz.
II. Internal szignál N- vagy C- terminálisan a citoplazma felé.

III. Kezdő és stop szignál ismétlődése  Többszörös áttételű membránfehérje.

Proteolízise
A proteolízis egy irreverzibilis poszt-transzlációs módosítás, melynek során a proteáz
enzimek a fehérjék meghatározott helyein a peptidkötést elhasítják. A proteolízis során
megtörténhet a teljes fehérje feldarabolása, degradációja, míg az úgynevezett limitált
proteolízis során csak meghatározott peptidkötések hasadnak el.
Limitált proteolízis:

• Met eltávolítása – N-terminális N-acetiláció

• Szignálszekvencia eltávolítása

• Profehérjék-proenzimek aktivációja
• Több peptidből álló polifehérjék szétvagdalása
Karboxilálás
A karboxilálás egy irreverzibilis poszt-transzlációs módosítás. A gamma karboxilálás során
karboxil csoport kerül a fehérjék egyes glutamát oldalláncaira. Szerepe van a véralvadási
faktorok hatékony működésében.

Metilálás
A metiláció egy reverzibilis poszt-transzlációs módosítás, amelynek fontos szerepe van a
génexpresszió szabályozásában. A metil-transzferázok metil csoportot helyeznek a fehérjék
bizonyos lizin vagy arginin oldalláncaira.
Acetilálás
Az acetiláció egy reverzibilis poszt-transzlációs módosítás, melynek során a fehérjék lizin
oldalláncához acetil csoport kapcsolódik. A génexpresszió szabályozásában fontos szereppel
bír a hiszton fehérjék célzott acetilációja/deacetilációja. A hiszton acetil transzferáz acetilálja a
hisztont elősegítve a transzkripciót, míg a hiszton deacetiláz eltávolítja az acetil csoportot
gátolva a transzkripciót.

Hidroxilezés
Fehérjék lebontása a sejtben
JELÁTVITELI FOLYAMATOK - SZIGNÁLTRANSZDUKCIÓ

A sejtek anyagcsere-folyamataikat csak a környezetükkel folytonos kölcsönhatásban

képesek végrehajtani.
Folyamatosan hatások (hőhatás, sugárzás, mechanikai, eletromos inger, kémiai jelek) és
információk érik, amelyek a közvetlen környezetéből vagy távolabbi szervekből érkeznek és
ezek feldolgozására, a megfelelő válaszok kialakítására összetett, sok lépésből álló folyamatok
alakulnak ki.

Azt a folyamatot, amelynek során a sejtek érzékelik a környezetből érkező extracelluláris

jeleket és kialakítják az adott jelre megfelelő sejtválaszt, jelátvitelnek –
szignáltranszdukciónak nevezzük.

Egysejtű szervezeteknél is fontos a külső jelek és a „többiek” érzékelése:

Quorum sensing a baktériumoknál: kémiai szignálok a „társaknak” motilitás, antibiotikum

termelés, sporuláció, konjugáció koordinálása

Párosodási típus
Saccharomyces cerevisiae: haploid sejtek, mating type, peptid párosodási faktor, feromon
érzékelése (a és alfa haploidsejt)

Az ellentétes párosodási típusú sejtek osztódásának leállítása, fúzióra felkészítés, diploid

nemzedék
A fejlett eukarióta szervezetek sokkal komplexebb rendszerek. Belső szignálok sokasága.

A sejtek közötti kommunikációt kémiai anyagok közvetítik, például hormonok,

neurotranszmitterek, növekedési faktorok, melyek érzékelésére receptorok alakultak ki.
Jelátvitel szakaszai:
• jeltermelő sejt jelátviteli anyagot
(ligandot) képez, mely eléri és
felismeri a megfelelő, a ligandra
specifikus receptorral
rendelkező célsejtet
• a ligand receptorhoz kötődik
• megkezdődik az intracelluláris
jelátvitel
• eredményeképpen a sejt
anyagcsere-, strukturális és
génexpressziós változások-
kal biológiai választ ad az őt ért
hatásra.

Extracelluláris szignálok kombinációja határozhatja

meg a sejtek válaszát, differenciálódástól a sejthalálig.
Endokrin jelátvitel
A belső elválasztású (endokrin) mirigyek által termelt hormonok a véráram útján érik el
távoli célsejtjeiket. Mivel a jelátviteli molekulának a szervezet különböző víztereiben
(vérplazmában, szövetnedvben, esetleg az intracelluláris folyadékban is) kell eloszlania, a
folyamat lassú és a hormonnak igen kis koncentrációban is hatásosnak kell lennie, a célsejtek
nagy affinitású receptorokkal rendelkeznek.

Parakrin jelátvitel
A parakrin szignalizáció esetében a jeltermelő és a célsejt egymás közelében helyezkedik
el.
 A ligand (itt lokális kémiai mediátornak nevezzük) diffúzióval
éri el a célsejtet, nem kerül a véráramba. A hatás gyors, átmeneti, a
mediátor viszonylag nagy helyi koncentrációt ér el.

• Hisztamin - lokális értágulatot, duzzanatot okoz

• Nitrogénoxid (NO) - ugyancsak fontos lokális kémiai
mediátor. A jeltermelő sejtek-ben nitrogénoxid
szintáz enzimek argininből hozzák létre, gázként
könnyedén átjut a sejtmembránokon és a környező
szövetekben értágulatot okoz. Hatását a sejtek ciklikus-
GMP szintjének emelésén, illetve fehérjék nitrozilációján
keresztül fejti ki.

A parakrin jelátvitel speciális esetét jelenti a szinapszis működése: a preszinaptikus sejt

neurotranszmitterrel viszi át a jelet a posztszinaptikus célsejtre.

Lényegében ez a magyarázata és mechanizmusa annak, hogy mintegy 100 éve

eredményesen használják a nitroglicerint infarktusveszélyben, mivel ellazítja koszorúereket és
így kisebb a valószínűsége annak, hogy egy vérrög elzárja őket.

Juxtakrin jelátvitel
A juxtakrin jelátviteli mechanizmus közvetlen sejt–sejt szignalizációt biztosít, a ligand
sejtfelszíni fehérjeként (pl. növekedési faktorként) expresszálódik és kapcsolódik a célsejt
sejtfelszíni receptorához. Ez a szignalizációs forma tehát a
jeltermelő és célsejt fizikai kontaktusát igényli.

Autokrin jelátvitel
A jeltermelő és a célsejt egy és ugyanaz, a sejt által
szekretált ligand (pl. növekedési faktor) a sejt saját
sejtfelszíni receptorához kötődik. Autokrin
stimuláció érvényesül az egyedfejlődés egyes folyamataiban
és bizonyos daganatok növekedésében.

A kifejlett szervezetben az eikozanoidok működnek autokrin mechanizmus szerint. Ezek a

prosztaglandinok, prosztaciklinek, tromboxanok és leukotriének. Szerepük a simaizom
összehúzódásban, a vérlemezkék aggregációjában, a fájdalom és gyulladásos reakciókban van.

Ha pl. a szervezetet szöveti károsodás éri, akkor igen nagy mennyiségben szabadulnak fel.
Mivel autokrin módon minden sejt erősíti a saját és a szomszédos sejtek eikozanoid
elválasztását, ezzel (többek között) a sérülés helyére vonzzák a szervezet védekező reakcióiban
részt vevő fehérvérsejteket.

Intrakrin jelátvitel
Sejten belül képződő anyagok (pl. metabolitok) intracelluláris
receptorokhoz kötődve fejthetnek ki hatást, anélkül, hogy
elhagynák a jeltermelő sejtet.
A receptorfehérjék lokalizációja

Kis hidrofób molekulák (szteroidok, tiroxin, retinsav stb.) számára a sejthártya szabadon
átjárható, intracelluláris receptoruk a citoszólban vagy a sejtmagban helyezkedik el, a ligand-
receptor komplex hatásait közvetlenül fejti ki a sejtben.

A hidrofil természetű jelátviteli anyagok vagy nagyméretű polipeptidek (pl. inzulin,

hipofízishormonok, növekedési faktorok) vagy kisméretű töltéssel rendelkező molekulák (pl.
adrenalin, acetilkolin, hisztamin). Ezek számára a membrán foszfolipidrétege impermeábilis,
hatásukat sejtfelszíni receptorfehérjék közvetítésével fejtik ki.

Sejtfelszíni receptorok közvetítés - a receptor stimulálása a sejten belül biokémiai

folyamatok láncreakcióját indítja el, melyek végül a sejtmagba is eljuttatják a szignált.
Transzkripciós faktorok közvetítésével specifikus génexpressziós jelenségek következnek be,
melyek strukturális és metabolikus változásokhoz vezetnek és végeredményben a sejt biológiai
válaszát eredményezik.
Az intracelluláris jelátviteli folyamatok általános elvei közösek és egyszerűek. A receptor
és a sejtmag számos különböző szignalizációs pályával köthető össze, melyekben nagyszámú
jelátviteli molekula játszik szerepet.

A jeltovábbításra használt mechanizmus alapján a sejtfelszíni receptorokat négy kategóriába

szokás sorolni:

• ioncsatorna receptorok valójában ligand által szabályozott csatornafehérjék

• G-protein-kötött receptorok transzmembrán jeltovábbítását guaninnukleotid-kötő
fehérjék végzik
• katalitikus receptorok enzimaktivitásuk segítségével továbbítják a szignált
• más receptorok enzimaktivitással nem rendelkeznek, citoplazmatikus tirozin-
proteinkináz enzimeket használnak a szignalizációra
 A sejtek reakcióképessége tehát elsősorban attól függ, hogy milyen a receptorkészletük.
Másodsorban attól, hogy e jeleket milyen módon „értelmezik”, azaz a jelek milyen reakciókat
váltanak ki bennük. Egy jelmolekula eltérő válaszokat indukálhat a különböző sejttípusokban.
Például az acetilkolin:

• vázizmokban kontrakció
• szívizmokban relaxáció
Oka - két szövetben két különböző acetilkolin receptor.

Az is előfordul, hogy két

különböző sejttípusban
ugyanazon receptor fogadja
ugyanazt a szignálmolekulát,
mégis eltérő válasz indukálódik
bennük:

• szívizom elernyedés
• mirigysejtek
váladékelválasztás
Ion-csatorna receptorok
• ligandvezérelt (pl. GABA, glicin, szerotonin, acetilkolin nikotin) ion-csatorna
receptorok
• feszültségvezérelt ion-csatorna receptorok
• idegrendszerben és kontraktilis sejtekben (sima/harántcsíkolt/szívizom) fordulnak elő
gyakran

Az ioncsatorna receptorokat 3 csoportba osztjuk:

• Cys-hurok receptorok: pentamer szerkezetűek, minden alegységük 4 transzmembrán

régiót tartalmaz (pl. acetilkolin nikotin receptora – Na+ csatorna; GABAA, GABAC,
Glicin – Cl- csatornák - gátló szerep a központi idegrendszerben).
• Glutamát-aktivált kation csatornák: tetramer szerkezetűek, mindegyik alegység 3
transzmembrán régiót tartalmaz (pl. iGlu - serkentő szerep a központ idegrendszerben).
• ATP-függő csatornák: három homológ alegységből állnak, minden alegység két
transzmembrán régiót tartalmaz (pl. P2X purinreceptor).

G-protein kötött receptorok

Esetükben a receptor és a célmolekula között egy „trimeric GTP-binding regulatory protein”
- G-protein közvetíti a jelet. A jelmolekula maga egy sejtfelszíni receptorhoz köt, ez aktiválja a
G-proteint, majd az aktivált G-protein köt egy szintén sejfelszíni célmolekulához, ami lehet pl.
egy ioncsatorna, vagy egy enzimműködésű fehérje.

A G-fehérjékhez asszociált receptorok ligandjai általában szöveti hormonok és egyes

érzékszervekre ható anyagok lehetnek - adrenalin, noradrenalin, szomatosztatin, FSH, LH,
releasing hormonok, glukagon, dopamin, hisztamin, szerotonin, prosztaglandin, egyes
szaganyagok, savanyú, keserű ízérzést okozó molekulák.
Heterotrimer G-proteinek
Az α-, β- és γ-alegységből felépülő G-proteinek népes családjának tagjai guaninnukleotidok
megkötésére képesek, GDP-kötő állapotban inaktívak, GTP-t kötve azonban képessé válnak
biokémiai funkciójuk ellátására.
A jeltovábbítás szempontjából az α-alegység fontos, saját GTPáz-aktivitással rendelkezik.
A β- és γ-alegységeknek többféle izoformájuk létezik, erősen egymáshoz tapadnak.

A γ-subunithoz izoprenillánc kapcsolódik, az egész G-protein komplexet ez horgonyozza le

a sejthártya belső felszínéhez.

A ligand receptorhoz kötődésének hatására a Gpαβγ-

komplex a receptorhoz kapcsolódik, konformáció-változást
szenved és az α-alegységen a GDP GTP-re cserélődik.

Az így aktivált α-alegység disszociál a βγ-komplexekről és

hatást gyakorol effektorára, mely a jelet a sejt belsejébe
továbbítja.

Bizonyos rendszerekben a βγ-komplex is képes – az α-alegységtől független – szignalizációra.

Az α-subunit GTPáz aktivitása közben a GTP-t GDP-re hidrolizálja, az inaktivált α-lánc így
ismét βγ-dimerhez kötődik, a receptor-G-protein-effektorok rendszer visszakerül a nyugalmi
alapállapotba.
Monomer G-fehérjék – Ras
A monomer G-fehérjéket először transzformáló onkogénként fedezték fel Harvey (H-Ras)
és Kirsten (K-Ras) szarkóma vírusokban; ezért az elnevezésük Ras (Rat sarcoma).
A Ras egy 189 aminosavból álló polipeptid, amit lipid láncok horgonyoznak a membránhoz
és a család valamely tagjának (Ras, Rho, Rab, Rap, Rheb) mutációja az emberi daganatok 20-
30%-ában kimutatható.
Az onkogén pontmutáció leggyakrabban a Ras GTP-kötő régióját érinti.
A Ras aktivációját a guanin-nukleotid kicserélő faktorok (GEFs) szabályozzák, amik a Ras
GDP-GTP kicserélődést katalizálják és Ras aktivációt idéznek elő.

A Ras aktiváció másik szabályozója a GTPáz

aktiváló fehérje (GAP), ami a Ras saját GTPáz
aktivitását fokozza, így a Ras inaktivációjához vezet. A
Ras a növekedési faktor receptor közvetítette
jelátvitelben vesz részt a Ras-Raf-MEK-ERK (mitogén-
aktivált protein kináz=MAPK) kaszkádon keresztül. A
fokozott Ras aktivitás elősegíti a tumor transzformációt,
pl. pontmutáció miatt bekövetkező fokozott G-nukleotid
kicserélődés, GTPaz aktivitás, GAP hiány vagy inaktivitás révén.

Valamennyi G-protein kapcsolt receptor egy molekulacsaládba tartozik és szerkezetük

erősen hasonlít egymáshoz. Van rajtuk egy extracelluláris ligand-kötő hely, továbbá hét
transzmembrán domain, intracellulárisan pedig egy vagy két G-protein kötő, és több
foszforilációs hely. Ez utóbbiak a receptor érzékenységét határozzák meg.

cAMP-út
A G-proteinek által közvetített jelátviteli utak közül a legrészletesebben vizsgált
mechanizmus az adrenalin β-adrenerg receptorokon keresztül kifejtett hatása, ami
májsejtekben a glikogén lebontásához vezet.
A β-adrenerg receptorral kölcsönhatásba kerülő G-protein effektora az adenilát-
cikláz enzim, mely egy transzmembrán fehérje, a citoszól felé néző aktív centruma ATP-ből 5’,
3’-ciklikus-AMP-t (cAMP-t) hoz létre.
 A cAMP másodlagos messenger molekula, fő célmolekulái a cAMP-függő fehérjekináz
(protein-kináz A, PKA) enzimek.
A PKA izoformái két regulátor (R) és két katalitikus (C) alegységből állnak. A tetramer
szerkezetű enzim inaktív, cAMP molekulák az R-alegységhez kötődve a komplex
disszociációját idézik elő, a felszabaduló aktív C-alegységek különböző célfehérjéket
foszforilálnak.
 A PKA szerin/treonin protein-kináz, ATP-molekulák szélső foszfátját hasítja le és kapcsolja
észterkötéssel a célfehérjék specifikus szerin vagy treonin oldalláncainak hidroxil-
csoportjaihoz. A foszforiláció konformációváltozást, következésképpen a fehérje funkciójának,
aktivitásának módosulását eredményezi.

A ligandumtól és a célsejttől függően a cAMP különböző fehérjék foszforilációját serkenti -

enzimek (a glikogén-metabolizmus kulcsenzimei), membránfehérjék, strukturális fehérjék,
transzlációs faktorok stb. módosulhatnak.

A felszabaduló C-egységek egy része transzlokálódik a sejtmagba és ott transzkripciós

faktorokat foszforilál.

• legfontosabb a cAMP-reszponzív elem (CRE) nevű enhancer

• sok gén promóterrégiójában jelen van – dimer formában köti meg a CREB (CRE-
binding protein) -komplexeket, majd foszforilációjukat követően megnő az érintett gén
expressziója
• génaktivációban fontos szerepet játszik egy koaktivátor fehérje, a CBP (CREB-
binding protein), mely nukleoszomális hisztonokat acetilál az érintett gén promóter-
régiójában, fellazítja a kromatint és elősegíti az RNS-polimeráz II kötődését
• szerepük van a cAMP sokszínű celluláris hatásainak kialakításában - a sejtek
szaporodásának, differenciálódásának, túlélésének serkentésében, a központi
idegrendszerben pedig a tanulás és a memória bonyolult folyamataiban
A cAMP-rendszert az adrenalinon kívül számos egyéb hormon használja jelátvitelében:
• hipofízis elülső lebeny hormonok közül az ACTH, FSH, LH, TSH;
• hátsó lebeny vazopresszin hormonja, a parathormon, a glukagon ugyancsak Gs-
közvetített szignalizációval működik.
• más ágensek gátló, inhibítor hatású Gi-fehérjéken keresztül hatnak: az aktivált receptor
az αιi-alegységet GTP-kötő állapotba hozza, az azonban nem serkenti, hanem gátolja az
adenilátciklázt, csökkenti a cAMP-szintet (például acetilkolin hatása a szívizomban).

Inozitol-foszfolipid út
A G-fehérjék a receptor-ligand kötés hatására a sejtmembránhoz kötött foszfolipáz C-t is
aktiválhatják.
A foszfolipáz C működése következtében a PI 4,5-bifoszfátból (PIP2) részben diacylglycerol
(diacilglicerol, DAG), részben inozitol 1,4,5-trifoszfát (IP3) keletkezik.
 A diacilglicerol a protein-kináz C-t (PKC) aktiválja. Az inozitol 1,4,5-trifoszfát pedig az
endoplazmatikus retikulum Ca2+ raktáraiból felszabadítja a Ca2+ ionokat, amelyek specifikusan
kötnek egyes fehérjékhez, ezáltal aktiválva őket. Ezen a szabályozási útvonalon szintén
aktiválódhatnak a sejt specifikus működései.

Az aktivált PKC-t egyrészt foszforilálni fogja a

MAP-kinázokat. Az aktivált MAP-kináz a sejtmagba
transzportálódik és az SRF-Elk-1 transzkripciós
komplexet foszforilálja, amely specifikus gének
átíródását serkenti.

Másrészt az aktivált PKC felszabadítja a

komplexéből az NF-κB-t, amely szintén belép a
sejtmagba és ott meghatározott gének szabályozó
régiójához kapcsolódva szintén azok átíródását serkenti.
E két útvonalon tehát a a G-proteinhez kapcsolt
receptorokon keresztül megvalósuló szignalizáció a
génműködés szabályozásában is jelentős szerepet tud
betölteni.
Katalikus receptorok/ Enzim-kötött receptorok
Az enzim-kapcsolt (enzyme-linked) receptorok, mikor a ligand bekötése által aktiválódnak,
saját maguk működnek, mint enzimek, vagy közvetlenül csatlakoznak a ligand kötés hatására
intramembrán enzimekkel.

Az enzim-kapcsolt receptorok extracelluláris részén azonosítható a ligand-kötő domain.

Intracellulárisan található a molekula enzimaktivitással rendelkező része (vagy az a kötőhely,
amellyel egy intramembrán enzimhez képes kapcsolódni a ligandkötés hatására).

Az enzim-kapcsolt receptorok legtöbbje protein-kináz. A célsejtben egy specifikus fehérje-

készlet foszforilációját indítják be, ún. foszforilációs kaszkádot aktiválnak.
Receptorok, melyek saját enzim aktivitással rendelkeznek:
• Receptor tirozin kinázok (RTK) (pl. PDGF, inzulin, EGF, VEGF és FGF receptorok)
• Receptor tirozin foszfatázok (pl. CD45 [cluster determinant-45] fehérje a T-sejteken és
makrofágokon)
• Receptor guanilát ciklázok (pl. nátriuretikus peptid receptorok)
• Receptor szerin/treonin kinázok (pl. aktivin és TGF-β receptorok).
• Tirozin-kináz asszociált receptorok: receptorok, melyek olyan fehérjékkel
asszociálódnak, amik tirozin kináz aktivitással rendelkeznek. (citokin receptorok, T- és
B-sejt receptorok, Fc receptorok)
• Több receptor azonban nem rendelkezik saját enzimaktivitással, hanem direkt fehérje-
fehérje interakciók révén kötődik intracelluláris tirozin-kinázokhoz.

Ezek a receptorok polipeptid természetű növekedési faktorok sejten belüli hatásait

közvetítik.

A szervezetünkben termelődő növekedési faktorok létfontosságú szabályozási funkciókat

látnak el sejtjeinkben - a sejtszaporodás, -túlélés, -anyagcsere, a szövetek differenciációja
egyaránt polipeptid növekedési faktorok ellenőrzése alatt áll.

Növekedési faktor Hatás

trombocita-eredetű növekedési faktor különböző sejtek (pl. fibroblasztok)

PDGF
(platelet-derived growth factor) proliferációja

epidermális növekedési faktor különböző sejtek (pl. hámsejtek)

EGF
(epidermal growth factor) proliferációja

különböző sejtek proliferációja

fibroblaszt növekedési faktor
FGF neuronok differenciációja embrionális
(fibroblast growth factor)
fejlődés

idegsejt növekedési faktor (nerve

NGF neuronok túlélése és differenciációja
growth factor)

metabolikus hatások (pl. glukózfelvétel)

inzulin
sejtproliferáció

inzulinszerű növekedési faktor sejtproliferáció metabolikus hatások

IGF
(insulin-like growth factor) sejtdifferenciáció
 angiogenetikus növekedési faktor
VEGF endotel sejtek proliferációja
(vascular endothelial growth factor)

A receptorok között finom szerkezeti és jelentős funkcionális különbségek vannak, a

megfelelő növekedési faktor kötődése lényegében hasonló molekuláris mechanizmussal idézi
elő a transzmembrán jelátvitelt.

Aktiválásának mechanizmusa
1. ligandkötés
2. receptor-dimerizáció
3. Autofoszforiláció
4. jelátviteli fehérjék kötődése és foszforilációja
 Ras-fehérjék kisméretű, monomer G-proteinek, izoprenillánccal rögzülnek a sejthártya
belső felszínéhez, inaktív, GDP-kötő és aktív, GTP-kötő alakban léteznek.
 Az autofoszforilált receptor speciális adapter-fehérje molekulát köt meg, mely SH2-
doménjével a receptorhoz, SH3-doménjével pedig egy olyan enzimhez kapcsolódik, mely a
Ras-fehérjén a GDP-t GTP-re cseréli (guanine-nucleotide exchange factor alapján – GEF).

Az aktivált Ras-GTP-komplex effektor-fehérjékre továbbítja a jelet, majd saját GTPáz-

aktivitása segítségével visszatér a nyugalmi Ras•GDP-formába. Mivel a Ras-fehérjéknek
gyenge GTPáz-aktivitásuk van, a hatékony inaktivációhoz egy, ugyancsak a receptor által
szabályozott faktorra, a GTPáz aktiváló proteinre (GAP) is szükség van.
 A Ras-GTP komplexekhez a citoplazmából effektor fehérjék kötődnek és viszik tovább a
jelet a sejt belsejébe.
Sok van belőlük, rendkívül bonyolulttá, biológiai hatásait tekintve pedig sokszínűvé téve a
növekedési faktorok jelátvitelét.
Az ERK-út/MAPK jelátvileti út
Az 1990-es évek egyik legjelentősebb sejtbiológiai felfedezése olyan fehérje-foszforilációs
láncolatok felfedezése volt, melyekben mitogén (sejtosztódást előidéző) stimuláció hatására
hierarchikus rendszerben egymásra épülő protein-kinázok egymást foszforilálva-aktiválva
továbbítják a jelet a sejtmembrántól a sejtmag feléAz elsőként azonosított, szerin/treonin-
specifikus mitogén-aktivált protein-kinázok (MAPK), ezeket a rendszereket összefoglaló
néven MAPK-kaszkádoknak nevezzük.
• növekedési faktor jelátvitel MAPK-ai az extracelluláris szignál által regulált kinázok,
ERK-ek
• MAPK-kinázok (MAPKK-ok) aktiválják tirozinon és treoninon végrehajtott
foszforilációval, a növekedési faktor jelátvitelben részt vevő MAPKK-ok neve,
MEK (MAPK/ERK-kináz)
• kaszkád legproximálisabb elemei a MAPKK-kinázok (MAPKKK-ok) - ebben a jelátviteli
útban az eredetileg onkoproteinként felfedezett Raf-fehérjék.

Az aktivált Ras·GTP-komplex a membránhoz vonzza a Raf szerin/treonin-specifikus kináz

fehérjéket és rajtuk keresztül stimulálja az egész proteinkináz-kaszkádot.
Citokin-jelátvitel
A citokin-család tagjai polipeptid természetű ligandok:
• Interferonok - célsejtjüket rezisztenssé teszik vírusfertőzésekkel szemben
• Interleukinek - limfociták proliferációját és differenciációját serkentik
• Eritropoietina - vörösvérsejt-éréshez szükséges
• trombopoietin - vérlemezkék képzését serkentő
• Növekedési hormon és a prolaktin - adenohipofizis hormonjai

A citokin-receptorok olyan transzmembrán fehérjék, melyek katalitikus aktivitással nem

rendelkeznek. Hasonlóan a tirozin-proteinkináz-receptorokhoz, a ligandkötést
követően dimerizálódnak és aktív konformációt vesznek fel.
 Az aktivált receptor citoplazmatikus doménjeihez nonreceptor tirozin-proteinkináz enzimek
kötődnek nem-kovalens kötéssel, nevük JAK (a Janus-kináz elnevezés a bennük levő két
kinázdoménre utal).

A citokin-jelátvitel fő közvetítői a STAT-fehérjék (signal transducer and activator

of transcription).

SH2-doménjeikkel a JAK-enzimek foszfotirozin oldalláncaihoz kapcsolódnak, majd tirozin-

foszforilációjukat követően egymással hoznak létre dimereket.

A STAT-dimerek a sejtmagba transzlokálódnak és a megfelelő célgének enhancer-eleméhez

kötődve aktiválják a transzkripciós folyamat iniciációját, ezáltal a gének expresszióját.
A célgének a sejtproliferációban és -túlélésben kulcsszerepet játszó fehérjéket kódolnak.

Egyéb jelátviteli mechanizmusokhoz képest a citokinek szignáltranszdukciója viszonylag

egyszerű: a sejthártya és a sejtmag között egyetlen jelátviteli fehérje (a STAT) közvetít.