Az álmok valóra válnak, avagy mitől ilyen virágzó a BTS csapatmunkája, és miért oszlanak

fel általában a legnagyobb fiúbandák?

Nemrégiben, az NSYNC banda tagjai újra összejöttek 20 évvel a feloszlásuk után, és kiadtak
egy betétdalt egy animációs filmhez. Ennek kapcsán adtak egy interjút, ahol sok érdekesség
elhangzott tőlük. Lássunk néhány részletet:
Chris Kirkpatrick: „A OneDirection hihetetlen jól működő banda, de náluk mind az öt tag
dominál szólistaként is, annyira jó énekesek. Így kicsit olyan érzésem volt, amikor kiadták a
banda dalaikat, hogy versengtek azon, hogy kinek mi is a szerepe az együttesben és hová is
tartanak. Mi pedig tudtuk magunkról, hogyha valami nagyon nem ment az éneklésben, és
ezért beosztottuk, hogy kinek mi a helye és szerepe.”

Az NSYNC tagjai 2023-ban a Hot Ones: First We Feast interjú során. Az együttes tagjai
balról: Justin Timberlake, Lance Bass, Chris Kirkpatrick, JC Chasez és Joey Fatone. Habár
csak 1995-től 2002-ig működtek aktívan, több mint 70 millió lemezt adtak el világszerte, és
ezzel ők minden idők egyik legsikeresebb pop fiúegyüttese.
Chris: „Tehát tudtam, hogy enyémek a magas hangok, mások [itt Joey-re és JC-re mutat]
csinálják a vezérszólamot, Timberlake lesz középen, Lance pedig a basszus. Szerintem
nekünk emiatt könnyebb dolgunk volt, mert már a kezdetektől fogva megvolt a saját
hangzásunk, ahelyett, hogy lett volna öt kiváló énekesünk. Jó, most nem azt mondom, hogy
mi nem vagyunk jó énekesek, de na, értitek.”
A gondolatmenete nagyrészt logikus, de felmerül a kérdés, hogy nem lehet ezek szerint
sikeres egy olyan zenekar, melynek minden tagja kiváló énekes? Csak azok a bandák fognak
sokáig élni, ahol egy vagy két frontember van? Igaz ez a jelenlegi legnagyobb fiúzenekarra a
BTS-re is?
Lássuk az interjú alapján a főbb pontokat a zenekarokra vonatkozóan. Fontos megjegyezni,
hogy ez most csak olyan zenekarokra jellemző, ahol minden tag hangszere a hangja, tehát
énekes zenekarokról beszélünk csak, nem pedig olyanokról, ahol van egy-két énekes és a
többiek csak hangszereken játszanak.
1. Könnyebb elindulni egy fix hangzással, mintsem egyéni énekhangokkal.
2. Azok a bandák, ahol a tagok tisztában vannak a szerepükkel zökkenőmentesebben
működnek (akárcsak az NSYNC esetében).
 3. Ha minden bandatag kiemelkedően jó szólista, akkor harcolni fognak a rivaldafényért,
ami konfliktusokhoz fog vezetni (akárcsak a OneDirection esetében).
Vegyük végig ezt a három pontot a BTS esetében.
Első rész
- Hangzat az egyéni énekhangok fölött?
Első pontban azt mondták, hogy egyszerűbb úgy indulni, ha van egy adott hangzás, mintsem
egyéni szólisták versengése. Ez teljesen igaz a BTS-re is, hiszen ők pontosan így indultak.
Az első legnagyobb inspirációjuk a hip hop és az R&B műfajok voltak. A vocal line tagjai
(Jin, Jimin, V és Jungkook, a BTS négy énekese) harmonizáltak egymással, amíg a rap line
(RM, SUGA és j-hope, a BTS három rappere) pedig egymást váltva rappeltek. Az úgy
nevezett „School Trilogy” [’Iskola trilógia’: a BTS első három albuma] során ezt alkalmazták.

Idővel, minden tag kezdte megtalálni a saját hangzását és ezért néhány dalban vezető szerepet
is kaptak. Még több idővel később pedig oda is eljutottak, hogy minden bandatag szóló
dalokat is kiadott BTS albumokon belül (pl. Jungkook ’Euphoria” dala, amely a BTS Love
Yourself: Answer albumán kapott helyet), vagy akár saját szóló tevékenységek formájában
(pl. j-hope ’Chicken Noodle Soup’ dala).
Ezért ezzel a ponttal egyet érthetünk, mert tényleg nagyobb sikerre vezet követni ezt a
rendszert, mintsem az egyéni énekhangokra fókuszálni. Viszont ezt egyik együttes sem
csinálhatja örökké, hiszen ismétlődő és unalmas lesz mind a közönség, mind pedig a banda
számára. Éppen emiatt bomlott fel nagyon hamar az NSYNC. 1995-ben indultak és 2002-ben
oszlottak fel, tehát hét évig voltak aktívak, ami aránylag kevésnek számít. Igaz, hogy a
OneDirection még eddig sem bírta, de náluk más problémák álltak fenn.
Az NSYNC azzal érvel, hogy a OneDirection azért nem működött sokáig, mert ők már
kezdetektől fogva öt kiváló énekesből álltak. De ha jobban megnézzük és meghallgatjuk a
munkásságukat, akkor azt vehetjük észre, hogy ők is úgy indultak, mint az NSYNC: a saját
hangzásukkal. Pontosan ez volt Zayn Malik elsőszámú érve arra vonatkozóan, amiért kilépett
a bandából, hogy nem fejlődik a hangzásuk, hanem állandó. Több R&B zenét szeretett volna,
de a saját ötleteit és a demóit soha nem vették komolyan. (Erről olvashatunk a Billboardon is,
ahol azt nyilatkozta, hogy a One Direction zenéje nem változik, nem tud benne kiteljesedni
vagy hogy beleunt az állandó pop hangzásba.)
Azt mondhatjuk, hogy jó, ha kiindulásként megvan az alap hangzás, de ennek fejlődnie kell. A
fiúegyüttesek általában nagyon fiatal korukban állnak össze, ezért nem is lenne természetes
az, ha örökké ugyanaz maradna a hangzásuk. A BTS esetében az látszik, hogy a több, mint
egy évtizedes pályafutásuk alatt többször is megengedték maguknak, hogy kísérletezzenek
más hangzásvilágokkal, és fejlesszék magukat. Természetesen, a klasszikus BTS R&B
harmonizálások az ’Iskola trilógia’ óta jelen vannak, de már nem csak ebből áll a zenéjük.
Szólistaként és bandaként is több műfajt próbáltak is mint akármelyik más pop fiúbanda (pl.
klasszikus zene- Black Swan, neo soul- Singularity, Hip hop- MIC DROP, latin pop- Airplane
pt. 2, EDM- Save me, Lofi RNB- Rain, Emo rock- Fake love (rocking vibe remix) és még
sorolhatnánk).
Második rész
- Tudd, hol van a helyed, hiszen azok a bandák, ahol a tagok tisztában vannak a szerepükkel
zökkenőmentesebben működnek.
Elindulnak egy hangzással, de az azzal is jár, hogy mindenki tudja a szerepét. Ezt mondta az
NSYNC. Az egyik a magas hangokért felel, valaki a basszushangokért, valaki középen áll stb.
Azt láthatjuk viszont, ha több fiúbandát és szerepeiket végigelemzünk, hogy nem tudsz
örökké egy helyen megmaradni. Pontosan emiatt oszlik fel a legtöbb nyugati fiúegyüttes pár
év után. Ha mindenkinek megvan a saját szerepe a zenekaron belül, azzal nagyon sok fellépés
során keletkező konfliktust tudnak megelőzni. Ez nagyon megfontolt hozzáállás, de sajnos
tudja limitálni a fejlődést. Hiszen az NSYNC is beszélhet naphosszat arról, hogy hogyan
működik a bandájuk, de akkor is csak két évvel bírták tovább, mint a One Direction. Pont
amiatt oszlottak fel, hogy Justin titokban már a szóló karrierjére készült. (saját szavaik a
Jenny McCarthy Showban, nem az enyémek). Természetesen a One Direction oszlása
nagyobb port kavart, mint annak idején az NSYNC, és ők próbálták csöndben elrendezni
médiamentesen az egészet, de attól még nem így kellene egy bandának végeznie.
Ők egyszerűen nem jó példája a tartósságnak, és kész. A Queen esetében is látszott, hogy
Mercury szóló karriert tervez, mégsem oszlott fel a Queen, hanem visszataláltak a
gyökereikhez. Ha az NSYNC k-pop banda lenne, akkor őket is belesorolnák a „7 éves átok”
bandák hosszú sorába (A 7 éves átok arra utal, hogy sok K-pop banda 7 éves korában oszlott
fel).
A K-popban egyébként abszolút megfigyelhető, hogy minden tagnak megvan a maga szerepe
a bandán belül (pl. Irene a Red Velvetből énekes és vezető táncos, Han a Stray Kidsben
rappel, Jin a BTS visualja, stb). Általában minden tagot be lehet kategorizálni ezekben az
együttesekben: vezér énekes, főénekes, háttérvokál, vezér rapper, fő rapper, háttér rapper, fő
táncos, visual, leader (vezér) stb.
A nyugati fiúbandáknál nincsenek ilyen kategorizálások és konkrét elnevezések, de nagyjából
megfigyelhető több esetben, hogy hasonló struktúrát követnek. Az NSYNC is ilyen.
De ha ez a módszer mégsem működik sokáig se nyugaton, se a K-popban, akkor miért tartják
ennyire jónak? Talán a K-pop zenei cégek foglalkoztak ezzel a legtöbbet. Mert az idővel,
akkor is, ha elismerik ezt a K-pop rajongók, vagy sem, a BTS nemzetközi növekedésével
egyre ritkábbá vált az, hogy minden egyes bandatagnak egy darab megszokott pozíciója
legyen.
Talán ennek az lehet az oka, hogy amikor a BTS Amerikában ’debütált’ (2017, a DNA dallal),
akkor nem látszott rajtuk, hogy lenne „frontember”, „vezér rapper” vagy „vezető táncos”.
Mindannyian táncoltak és mindannyian előadtak. Ennek hatására a K-pop cégek válasza az
lett, hogy olyan bandákat debütáltattak, amelyben a tagok szinte mind egyforma művészek
(pl. Aespa, Stray Kids, NewJeans, NMIXX [ezek csak random példák, egyáltalán nem rossz
színben feltüntetve őket]). Hasonló hangjuk van, hasonló személyiségük, hasonló
hangterjedelmük, hasonló tánc készségük és hasonló színpadi megjelenésük.
Az látszik, hogy ez sok esetben hihetetlen sikeresen működik, de valahol unalmas.
Kifejezetten a nyugati hallgató közönségnek, akik szeretik a jól elkülöníthető karaktereket egy
bandán belül, unalmas lehet ez a felállás. Attól, hogy a tagoknak nem kell leküzdeniük
egymást, még nem jelenti azt, hogy teljesen egyformának kell lenniük.
A BTS esetében nincsen egyformaság, hanem erős kohéziójuk (összetartó erejük) van. Nálunk
mindenki különböző személyiség (lásd a 7 BTS szóló albumot), eléggé különböző
készségekkel, és mindenkinek megvan az egyedi része, ahogyan az NSYNC is említette ezt.
Viszont még sincsen kőbe vésve a szerepük, hiszen maga a hangzásuk sincsen. Egyik
dalukban több szerepe van az énekeseknek, máshol a rappereknek, valahol az ellentétes
hangmagasságú énekesek harmonizálnak, valahol a hasonló hangszínnel rendelkezők, valahol
a rapperek csinálják a dal refrénét. Valahol van rap a dalban, máshol nincsen, és sorolhatnánk.
Ezzel a hosszú skálán mozgó hangzással minden tag kipróbálhatja magát és a hangját. Minden
egyes próbálkozással cserélgetik a szerepüket a bandán belül. Ezzel a szóló projektjeikhez is
sokat hozzátesznek, hiszen folyamatosan kísérleteznek és megújulnak (pl. a Seesaw és a
Daechwita is SUGA dal, mégis mintha két különböző művész adta volna ki, és ilyeneket
minden tag esetében tudnánk találni).
2013-ban pl. senki sem gondolta volna, hogy majd RM fog kiadni olyan albumot, amin sok
akusztikus dal van, és csak énekel bennük (Lásd RM Tiny Desk koncertje, ahol néhány
Indigón megjelent dalt adott elő), vagy hogy Jin olyan dalt fog egyedül előadni, aminek teljes
koreográfiája is van (Moon), vagy hogy pont j-hope fog kiadni olyan vezető kislemezt, ami
rockos és nem is táncol hozzá (MORE).
Pontosan ez az előnye annak, hogy nem ragadnak bele a saját pozíciójukba. Fontos az, hogy
tudjuk, ki miben erős, de csak akkor lesz tartós egy zenekar, ha az engedi a tagjainak
megtalálni önmagukat, és nem csak egy készséget akar kiaknázni a bandán belül.
Harmadik rész
Ha minden bandatag kiemelkedően jó szólista, akkor harcolni fognak a rivaldafényért, ami
konfliktusokhoz fog vezetni.
Ebből a megállapításból arra tudunk következtetni, hogy minden bandában kell, hogy legyen
egy középen álló alak, ha pedig mindenki lehetne vezéralak, mert annyira tehetségesek, akkor
a háttérbeszorított pozíciók erőltettek és természetellenesek lesznek. Pontosan emiatt a
kijelentés miatt írtuk meg a teljes cikket, mert ez nem így van.
Az évek alatt az összes BTS tag bebizonyította már, hogy kiemelkedő előadók és pontosan
emiatt is tudtak ennyire hatalmas bandává válni más fiúbandákkal vagy K-pop bandákkal
szemben. Nem azt mondjuk természetesen, hogy nincsenek más ilyen bandák, akik sikeresek
és minden tagjuk kiemelkedik, de sokszor a tagok nem mutatják meg bandán belül minden
tehetségüket.
Sokszor ez látszik K-pop bandáknál is, akik hatalmas szuperbandák akarnak lenni, hogy
visszafogják a saját készségeiket a dalokhoz, ahelyett, hogy mindenki megmutatná a saját
oldalát. Az látszik, hogy a legsikeresebb bandák pont, hogy megmutatták a különbözőségüket,
és nem fogták vissza magukat.
Egy jó (nem K-popos) példa erre a Pentatonix.
Egyesével minden tagjuknak különböző szóló karriere lehetne, viszont együtt ők a
legsikeresebb acapella együttes világszinten, és már több, mint 12 éve aktívak. Ha együtt
vannak, akkor mindenki hozzáad valamit a produkcióhoz. Ahogy az NSYNC kifejtette,
mindenkinek megvan a szerepe (tenor, bariton, szoprán, basszus és beatbox [szájdobolás, a
hiphopkultúra ötödik eleme]). Viszont az ő tehetségük is megengedi azt, hogy mindig más
álljon a középpontban és a háttérben, tehát cserélgetik a pozíciókat.
Látszik, hogyha kiemelkedően tehetséges előadókat szintén kiemelkedően tehetséges előadók
vesznek körül, akkor önzetlenül fognak viselkedni egymással szemben. Mindenki tud
ragyogni, és a bandatagjaidnak is segíthetsz akár szólistaként is, hogy ragyogjanak. Ez az
egyetlen mód arra, hogy a leghatalmasabb bandák működjenek.
Például a BTS legelső Grammy-s fellépése RM szóló munkájának köszönhető. Az „Old Town
Road” Grammy díjra jelölt dal volt, amiből RM készített egy remixet „Seoul Town Road
Remix” névvel, de mégis úgy döntött, hogy az összes bandatagjával megosztja a dalban lévő
50 másodpercét, hogy együtt léphessenek fel a Grammy díjátadón. Nem sok esetben
mondható el, hogy ezt egy ’szólista’ megteszi a bandatagjaival ennyire önzetlenül, de a BTS
esetében ez bevett szokás.
Már a hét szólóalbum is hét különböző célközönséget céloz, amivel a legszélesebb körben
tudják növelni a BTS rajongótáborát. Ha szólistaként lépnek fel, akkor is úgy mutatkoznak be,
hogy ők a BTS tagjai (pl. I’m RM of BTS (Tiny Desk bemutatkozás), I’m BTS Jin (Vogue
interjú bemutatkozás), I’m BTS Suga (NBA nagykövet bemutatkozás), I’m j-hope of BTS
(Lollapalooza bemutatkozás), I’m Jimin of BTS (Vogue interjú bemutakozás), I’m V of BTS
(Spotify interjú bemutatkozás), I’m Jung Kook of BTS (TSX fellépés bemutatkozás) és még
sorolhatnánk.)
Ha pedig bármelyik BTS tag kollaborál más előadókkal, akkor a dalok címében is ott van a
BTS neve (pl. PSY- That That (prod. & feat. SUGA of BTS, Crush- Rush Hour ft. j-hope of
BTS, Taeyang- Vibe ft. Jimin of BTS, Halsey- Lilith ft. SUGA of BTS).

Valahogyan mindig tesznek róla, hogy látható legyen a BTS. Ez történt a 2020-as Seoul Town
Road Grammy fellépésen is. Eredetileg ez egy Lil Nas X és RM dal, de mégis a teljes BTS
lépett fel Lil Nas X oldalán.
Ráadásul a Spotify-on az előadók között is megfigyelhető, hogy Lil Nas X és RM neve
mellett ott van a BTS neve is attól, hogy csak RM szerepel benne. Ugyanez a helyzet a
„SUGA’s Interlude” dalnál is, ahol Halsey és Suga neve mellett odarakták azt is, hogy BTS,
vagy a „Left and Right” dalnál Charlie Puth és Jung Kook mellett szintén ott van a BTS is az
előadók között. De ha nincs is ott az előadók között a BTS az ilyen kollaborációk során, akkor
is ott lesz az „of BTS” jelzés minden esetben.
Látszik, hogy a BTS nagyon komolyan veszi azt, hogy csapatmunkával tudnak igazán nagyra
nőni (még a Twitterükön is legalább 5x szerepel az az angol mondat, hogy „Teamwork makes
the dream work”).
Sokáig lehetne fejtegetni ennek az okát, az egy másik történet, de a kezdetekben lévő kevés
lehetőség és az állandó küzdelmek a zeneiparban hozzásegítették őket ahhoz, hogy meglássák,
hogy együtt erősebbek. A meg nem álló sikerük a bizonyíték erre.
Még a mai napig is, amikor szóló tevékenységeket folytatnak, akkor is megtalálják a módját
annak, hogy a BTS látható maradjon, ráadásul BTS dalokat is adtak ki a szünetük alatt (pl.
Take Two).
De az is látszik, hogy az ő esetükben ez nem csupán stratégia, hanem inkább egy berögződött
gondolkodásmód, szem előtt tartva a bandát, és nem a saját szóló karrierjüket.
Ha nem BTS tagokkal lépnek fel, akkor is a csapatmunkára fognak fókuszálni. Ez a tweet
sokat elárul a BTS tagok önzetlenségéről: „Láttam egy fellépést 2 idolról (különböző
bandából jönnek). Mind a ketten tehetségesek, hihetetlen jó előadók, viszont egyszerűen az
jött le, hogy mindketten túl akarják énekelni egymást és versenyeznek egymással. Eszembe is
jutott róla j-hope a BTS-ből, aki j-colenak hatalmas teret hagyott az „on the street” dalban. J-
hope dala eredetileg, de mégis mindig tesz róla, hogy az emberek tudják, hogy ez egy j-cole
dal is, akkor is, ha egyedül lép fel vele. És ez úgy tűnik, hogy minden BTS tagra jellemző.”
Ez valóban így van, hiszen láthattuk már Halsey és Meghan Thee Stallion esetében is, hogy a
BTS helyet szorít nekik a színpadon, bele vonják a koreográfiába, maguk közé engedik,
mintha csak egy banda lennének és megadják a kellő tiszteletet a vendégelőadóiknak. És
tényleg látszik az, amikor egy kollaboráció inkább néz ki versenynek, mint sem tehetségek
találkozásának.
Összességében tényleg nagyon nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy jól működjön egy
banda akkor, hogyha minden tagja kiemelkedő tehetség. De a BTS megmutatta, hogy ez nem
lehetetlen. Hogyha egy bandán belül mindenki sztár, és akkor is csapatot tartják szem előtt,
biztos, hogy siker lesz a vége. De akkor tényleg valódi csapatmunka és önzetlenség kell.
Gondolhatunk arra is, hogy minden BTS tag egyidőben teljesíti a kötelező katonai szolgálatát.
Jung Kooknak (a BTS legfiatalabb tagja) lenne rá még 3-4 éve, de mivel Jin (a BTS
legidősebb tagja) bevonulása elkerülhetetlen lett, így mindegyikük úgy döntött, hogy bevonul
egyidőben.
Így 2025-ben már tudják is folytatni a közös munkát. Azt hihetnénk, hogy ez egyértelmű más
K-pop bandáknál is, de valójában nem ezt figyelhetjük meg. Általában megvárják azt a kort,
amikor be kell vonulniuk, és csak akkor jelentkeznek. Nem azt mondom, hogy ez rossz, csak
így még jobban látszik a BTS egysége.
Negyedik rész
Konklúzió
Összességében nagyrészt egyet tudunk érteni az NSYNC interjúban elhangzott dolgokkal.
Fontos a hangzás, mintsem a szóló énekesek. Fontos tudni a szerepeket, hogy konfliktus
nélkül tudjanak dolgozni. Valamint az is igaz általában, hogyha túl sok tehetség van egy
bandában, akkor versenyezni fognak a csillogásért.
Ha ezeket számításba vesszük, akkor a BTS csak még különlegesebb zenekar lehet a
szemünkben. Minden nehézség ellenére, minden akadályt leküzdöttek. Az első éveikben a
kevés lehetőség mellett is kitartottak egymás mellett. Mára a jelenlegi legnagyobb működő
fiúbanda lettek világszerte. A nyugati zeneiparban is nevet szereztek maguknak, ahol nem
igazán látják szívesen a külföldi előadókat. Kitaposták az utat más koreai művészeknek is,
hogy nemzetközileg ismertek lehessenek. Ők a bizonyíték arra, hogy attól, hogy bandában
vannak, még nem kell visszafogniuk az egyéni tehetségüket automatikusan.