Figula Csaba

Csak egy kis víz!

Hanna a kedvenc babáival éttermeset játszott a szobájában, amikor meghallotta az
anyukája hangját.
- Hanna! Már megint nyitva felejtetted a csapot a fürdőszobában!
Máskor kérlek figyelj oda, ne pazaroljuk feleslegesen a vizet!
- Jaj anya! Ne morgolódj már folyton! Nem történt semmi baj!
Ez csak víz! - válaszolt Hanna félvállról az anyukájának.

Ezután mintha mi sem történ volna, játszott tovább a

babáival. Ám egyszer hirtelen egy kis zöld ruhás hegyes
kalapos manó ugrott elő az ágya alól, aki az orra alatt
mérgesen motyogott.
“Ez csak víz! Ez csak víz! No majd megmutatom én neked mi az a víz!”
Majd egy botot kapott elő a köpenye alól és hangosan egy varázsige
mormolásába kezdett.
-Jó szagú a záptojás, ízletes a békalencse. Kicsi Hanna útnak indul, hagy tanuljon majd
belőle!
Hannának meglepődni sem volt ideje. Ahogy meglátta a kis zöld manót, máris forogni
kezdett vele a szoba, s hirtelen elsötétült előtte a világ.

Amikor magához tért egy kertben találta magát. Valami elvarázsolt kert lehetett, mivel
akkora virágok voltak benne mint ő saját maga. Szeretett volna kisza
ladni a kertből, de a lábai valamiért nem mozdultak. Lenézett, hogy
megtudja mi a baj.
- Ó ne! Mi történt!? - kiáltott fel Hanna fájdalmasan. - Hiszen vi-
rággá változtam!
S láss csodát, a kis morcos manó Hannát egy gyönyörű szép piros
tulipánná változtatta.
Mit volt mit tenni, Hannának el kellett fogadnia, hogy mostantól
kezdve tulipánként kell leélnie az életét. Már lassan kezdett beletö
rődni a sorsába, amikor hirtelen elkezdte gyötörni a szomjúság. A
nap magasan járt az égen és erősen sütött. Sehol nem volt egy vala-
mire való árnyék. Ráadásul virágként el sem tudott bújni a nap elől.
- Jaj de jó lenne egy kis víz! - csusszant ki a száján.
Ekkor hirtelen forgószél kerekedett, felkapta a kis Hanna tulipánt és csak forgatta-for-
gatta, míg nem Hanna szeme előtt ismét elsötétült a világ.

Mikor kinyitotta, egy hatalmas tóban találta magát, mint egy halacska. Méghozzá egy
gyönyörűszép keszeggé változott. Ám sokáig nem élvezhette a hűs habokat, mivel hir-
telen szembe találta magát egy sügérrajjal. Az éhes ragadozóhalak azonnal a keszeg
Hanna után vetették magukat aki csak úszott csak úszott, nehogy a vérmes halak ebéd-
jévé váljon. A nagy menekülés közben észre sem vette, hogy a víz szépen lassan kezdett
elfogyni körülötte, s hirtelen a parton találta magát. Pontosan úgy, mint egy partra
vetett halacska.
Elkezdett csapkodni az uszonyaival, de nem sikerült
vissza evickélnie a tóba. Teljesen elfáradt,
ráadásul lassan kezdett kiszáradni is.
- Jaj de jó lenne egy kis víz! - csúszott ki
önkéntelenül a száján.
Erre hatalmas nagy forgószél támadt, ami felkappat Hanna halacskát és addig forgat-
ta, míg ismét elsötétedett előtte a világ.
Mikor magához tért, egy hatalmas homoksivatag közepén találta magát, egy teveka-
raván tagjaként. Borzalmasan sütött a nap és nagyon meleg volt. A tevék csomagok-
kal felpakolva rótták unalmas útjukat egeszen addig, amíg egy hatalmas homokvihar-
ba nem keveredtek. Ekkor a karaván megállt a tevék lekuporodtak a földre, hogy így
vészeljék át a vihart. Amint az
elvonult a tevék felálltak, jól
megrázták magukat, hogy így
szabaduljanak meg a bundájukba
furakodott rengeteg homoktól.
Hanna teve is így tett, ám a szemébe került sok homoktól alig látott. Természetesen a
szája is telement porral olyannyira, hogy még nyelni sem tudott.
- Jaj de jó lenne egy kis víz! - gondolta.
Ekkor újból forgószél támadt, ami felkapta Hannát, majd ismét elsötétedett előtte a
világ.
Mikor magához tért a szobájában találta magát, de már kislányként. A zöld ruhás
manó csípőre tett kézzel állt előtte.
- Nos Hanna? Sikerült megtanulnod, hogy mennyire fontos a víz?
- Igen manócska! Köszönöm szépen a leckét! Ígérem, ezentúl jobban oda fogok fi-
gyelni és nem fogom nyitva felejteni a csapot.
A manó amilyen gyorsan megjelent a szobában, olyan gyorsan el is tűnt. Hanna pedig
azzal a lendülettel szaladt is a fürdőszobába ellenőrizni a csapokat, hogy azok jól el
vannak-e zárva.

***Vége!***